Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)

1861-05-11 / 3374. szám

108—3374. 12-ik évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szára, 1-ső emelet E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán. Helyben, házhoz hordva, félévre .... 10 írt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 írt 25 kr. a. é. 1861. Szombat, máj. 11. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita : hasábos petit-sor 25 ujkr. PEST, május 10. Megrendülve értesültünk, a haza egyik leg­­httbb és legnagyobb fia, gr. T­e­l­e­k­y Lászlónak váratlan halálaiéról, mely hir hallatára a nem­zet feljajdult, mint hajó népe a vész idején, ha egyik árbocra eltörik. Mi ismertük a nemes szivet, melynek minden dobbanása a haza­i emberiség Ügyeért szőkést, mi ismertük a hozzá nem férhető becsülete­sé­get, a rettenthetlen bátorságot, mi tanúskodha­tunk mindent feláldozó készségéről, mely elvei­ért csüggedetten küzd és mosolygva hal meg. Európa mivelt népei tisztelték a számű­zött­­ben a lángoló honszeretetet, az államférfias bölcseséget, lovagiasságot, bátorságot és ren­­dithetlen következetességet, s benne tisztelni tanultuk a magyart, s­őt ismerve, többé két­ségbe nem vonták, hogy a nemzet, mely oly nagy fiakat szül és nevel, hivatva val, hogy a műveit szabad nép­i színpadán szerepet nyerjen. Ők tanúskodhatnak, mily férfiúi törhetlen lé­lekkel hordozá édes hazájáért a száműzetés sajtoló keresztjét, nem szűnve meg egy perezre sem szeretett hazája s nemzetéért, s annak sza­badsága s becsületéért küzdeni. Most a döntő küzdelem elött elveszteni őt a nemzetnek, megrendítő ! mintha a tábor elveszti egyik legbátrabb vezérét a kétes harcz előtt. De van egy, mit a dicső halott nemzetünknek drága kincsként itt hagyott! Ha lelkesítő példát kell a késő nemzedéknek a lángoló hazaszeretet, feledhetetlen becsüle­tesség, s minden áldozatra készségre felemlí­teni, nem lesz szüksége a magyarnak az ó­kor történetét lapozni, hogy felmutasson egy Aristidest, egy Mucius Scaevolát, ki, mert elhibázta a zsarnokot, a tűzön mosolygva és jaj nélkül égeté el kezét, nem lesz szük­ség fölemlegetni Marcus C­u­r­t­i­u­s­t, ki, mi­dőn Róma alapja, a föld, ketté hasadt s a nép kétségbe esve meredt halakkal a mélység előtt kétkedve állt: az áldozatkészség szent ihleté­sével a nyílásba temetkezett, hogy engesztelje Roma boszus istenit, menjetek if­jak és uj nemzedék, Teleki sírjához, e sok di­cső erényt mind magába zárja hazánk földjén a drága sirhalom. Áldás, béke, poraira! F­á­y Béla, pestmegyei bizottmányi tag. Gr. Teleky László halálára. Máj. 8. 1861. Nem érzünk mi, nem mondunk mi egyebet. Vezérünk volt, elől ment — és elesett.... Elesett, de leng a zászló, mely alatt küzdelemben annyi nagy szív megszakadt. Eshetik el több is még, de hiába . . . Megindult már, s megy a sereg nyomába. Fére most a gyászszal, a szemfedőre Nézzetek csak, az van rajt, hogy : előre!-----­Vecsey Sándor: Gr. Teleki László temetése. Még föl sem száradtak könnyeink, me­lyeket a legjobb hazafiért, a lovagok lo­­­vagjáért, az erény, a becsület, a tiszta jellem jelképesített férfidért hullattunk, midőn journalistikai tisztünknél fogva azon temetés leírásához kell fognunk, melynek párját nemcsak a testvér főváros Budapest nem látta, hanem a világváro­sokban is ritkaság. Jól monda Eötvös, hogy gr. Teleky iránti szeretete a ma­gyar népnek temetéséből leginkább ki­tűnik. S valóban, százezret meghaladta azok száma, kik nemcsak a testvérfővá­­rosból, de a legtávolabb vidékéről is az országnak, siettek megadni a végtisztele­tet azon férfinak, ki egészen életén ke­resztül, ha nem mindig a hazában is, de mindig a hazának s a hazaért­ést. Azon pillanat óta, hogy mint villám csapás futott szét a városban gr. Teleki halálának hire, a családi ház, hol meg­szűnt a legnemesb szív dobogni, a muse­um, hol tegnap és ma kiterítve feküdt, körül volt véve a siró néptől, a koporsó az ifjúságtól, mely éjjel nappal koporsó­jánál őrködött, mintha még a halálban is féltené azt, kit éltében egyik legnagyobb kincsének vallott a nemzet. Ma délután már 2 órakor nagyobbodni kezdett a mu­seum előtti gyülekezet, mely idő múltá­val mindig jobban-jobban növekedett, hasonlóan a hegyről lefutó lavinával,s fél négykor már a széles országút annyira tömve volt, hogy csak nagy bajjal lehe­tett az egyleteknek, küldöttségeknek s testületeknek is bejuthatni a múzeum csarnokába. Négy órakor pontban meg­érkezett főtisztelendő Török Pál super­­intendens s elkezdődött a temetési szer­tartás. Legelőször Ghiczy Kálmán, a kép­viselő­ház közszeretetü elnöke emelt szót a mint következik: Tisztelt gyászoló gyülekezet: Midőn Isten keze nehezedik a népekre,­­ az államélet alapjában van megingatva, s nemze­tek jogaikért, szabadságukért, tételükért har­­czot vivni kénytelenek, a történelem tanúsága szerint támadni szoktak férfiak, kik szellemi felsőbbségükből, honszeretettel lángoló keblük­nek magasztos ihletettségéből, a polgár­társaik­nak ezek által indokolt bizalmából merítvén erőt és jogosultságot hivatásukra, nemzetük élére lépnek és vezérei lesznek küzdelmeiben. Voltak ily férfiai minden nemzetnek, mely­nek történelme van, voltak nekünk is történe­tünk minden időszakában, s nagy hatást gya­korolnak azok korukra mindenkor, mert hazá­juknak jó vagy bal sorsa, főleg szabad nemze­teknél és válságos időkben, nagy részben az ő kezükbe van letéve és az államok története jobbára az ő tetteiknek följegy­zéséből áll. Ha egy ily férfiú eltávolittatik pályájáról, kidül az élők sorából, nagy veszteség mindig, mert a nemzeti bizalom világának, hogy gyü­mölcsöse érlelődjék — és e nélkül álomférfiaknak a hon ügyeire tartós hatásuk nem lehet — sok időre van szüksége, s a szellemi tehetségeknek, a szív érzéseinek, s a jellemszilárdságának nagy fér­fiaknál megkivántató öszhangzása az égnek ritka adománya lévén, a nemzeti ügynek kidőlt oszlopai nem könnyen, nem hamar pótolhatók. De kétszeres az ily veszteség akkor, ha a csapás a nemzetet nemcsak a küzdelem korsza­kában, hanem a küzdelem közepette is sújtja, mert a nemzetnek jövőjébeni reményét her­­vaszthatja el, s a nemzet, mely reménylenn meg­szűnt, elveszett. Ily vezér férfiú volt gr. Teleki László képvi­selő, kinek gyászravatala áll előttünk. Ki nem emlékezik közülünk azon szellemdús főrendi országgyűlési tagra, ki midőn az 1843. évben, férfi korának legszebb világában, a ma­gyar országgyűlésen legelőször fölszólalt, láng esze, megragadó szónoklata, s hazafiui lelkese­dése által azonnal azoknak sorába lépett, kik vezetői voltak azon nemzeti mozgalomnak, mely a nemzet rokonszenve által magasan fenn­lobogtatott zászlójára, az ország polgári alkot­mányának tökéletes megszilárdítását, s a polgári jogoknak a hon minden polgáraira egyenlő kiterjesztését, már akkor is jelszóul tűzte ki. Ismerjük mindnyájan a túlsúlyú befolyást, melyet e férfiú az 1847. évi országgyűlésen azon törvényeknek alkotására gyakorlott, me­lyek 1848. évben a királyi Felség által szen­­tesittetvén , egyedül magok képezhetik egy örök szent frigynek alapját Magyarhon minden polgárai, s a Magyarhon és fejedelme között. Tudjuk mindnyájan, hogy miként küzdött ezen törvényekért ernyedetlenül, mint tagja az 1843. esztendei nemzeti gyűlésnek, itt a hazá­ban , de csak képzeletünk világánál ismerhet­jük fel, csak egy későbbi és jobb kornak van fönntartva tudni mind­azt, a­mit ő a törvények­ért, a­mit a hazáért, a hazán kívül tett és szen­vedett. A honáért dobogó szívének élénk érzékeny­ségével a messze távolban is velünk együtt ki­szenvedte Hazánk múlt év­tizedi keserves szen­vedéseit úgy, mintha azoknak súlya alatt együtt élt volna velünk a hazában, és szenvedte e fe­lett a fájdalmaknak legnagyobbikát, azt, hogy szeretett hazájában nem élhetett. És a midőn azután hontalanságának 12-ik évé­ben Ogy eupronoD­illon 218««élTAr:M^n melyet e helyen jellemezni nem akarok, mely azonban végkövetkezményében reá és reánk egyaránt gyászossá lett, honának ismét vissza­adatott, megjelenése öröm hir lett a hazában. A nemzetnek régi bizalma, szeretete, tisztelete a hazáját forrón szerető, mély belátásu, megin­gathatatlan jellemű államférfiú, a most már a szenvedések tűzpróbája által is megedzett elviül honpolgár iránt újra és fokozva nyilvánult, s nem csupán egy kerületnek, azon millióknak képviselője volt­­, kiknek bizalmát és rokon­­szenvét birta. Hogy egy ily férfiúnak, ily társunknak várat­lan halála, mely úgy hatott, mint villámcsapás a tiszta, felhőtlen égből, mély fájdalommal töl­tötte el a nemzet képviselőinek kebelét, elég említenem, de a fájdalom nagyságát ecsetelni, tehetségem gyengeségét érezve, magamnak föladatul nem tűzhetem ki. Képviselőinek fájdalmát a nemzet, a törvény szerint egygyéolvadott hajdan két magyar bűn, melyek között egy kapcsot a boldogultnak sze­mélye is képezett, fogják viszhangoztatni, s ezeknek érzéseit is nyilvánitj­a a képviselőház, midőn e végtisztelettételben a boldogultnak a Hazának már annyi jeles férfiakat adott, s an­nak minden részeiben századok óta tisztelt csa­ládjával osztozván, ez által az elhunyt jeles hon­polgár hazánk körül szerzett nagy érdemeinek, magas tehetségeinek szeplőtelenül tiszta polgári és hazafiai szellemének elismerését, és az alkot­mányosság, polgári szabadság és jogegyenlő­ség azon nagy elvei iránti rokonszenvét fejezi ki, melyeknek a boldogult politikai pályájának egész folyama alatt mindig egyik zászlóvivője volt. Nagy a veszteség, képviselő­társaim, melyet szenvedünk, de azért nem csüggedünk. Az említett nagy elvek, melyeknek a boldo­­­gult személyesitője vala, nem voltak az ő kizá­rólagos sajátjai: az összes nemzetnek tulajdo­nai azok, s annak szivéből kiirthatatlanok. Mi gyengülve bár, egy nagy tehetségnek el­tűntével , de erősödve az elvhűségnek és állha­tatosságnak példája által, melyet ő életében adott nekünk, és bízva a törvény szentségé­ben és ügyünk igazságában, törhetlen erővel haladni fogunk a törvényszerűségnek ösvényén s ha munkánkat Isten áldása követi, törvényes alkotmányunknak minden tekintetbeni teljes visszaállítása lesz a legdicsőbb, hozzá legmél­tóbb örök emlékjel, melyet a boldogultnak­­ az alkotmányosság érdekében szerzett érdemei­ért emelhetünk, s midőn törvényeink oltalmá­nak és élvezetének az utánunk következő nem­zedékek is örvendendnek, a késő utókornak hálája a dicsőü­ltnek nevét is környezendi, ki e czélnak elérhetésére önzéstelen önfeláldozással annyit tett és szenvedett. Áldás emlékére.“ Ezután Török Pál mondott egy megható be­szédet, mely után a nemzeti színház énekkara zengett egy gyászdalt s 12 képviselő fölfogva az egyszerű érczkoporsót, a múzeum udvarára vitte s az ott álló 6 lovas kocsira téve, megin­dult a százezeren fölül menő népség. Miután egyes kiváló személyek megnevezése lehetet­len, csak a testületeket és a nagyobb számú küldöttségeket soroljuk elő. Ezek a következők voltak: Az abonyi választókerület küldöttsége egy gyászlobogóval, Pest város hatósága, Buda A Szent-László-Társulat első, ala­kító közgyűlése. A Szent-László-Társulat múlt va­sárnap, azaz f. hó - én tartotta meg első, ala­kító közgyűlését. Előleges felhívás következtében délután négy órakor a központi papnöveldéi épületben ösz­­szegyült nagy része azon lelkeseknek, kik az uj egyesület jövendő tagjaiul már az elmúlt pár hét lefolyta alatt magukat beíratták. Azonkí­vül részt vett e gyűlésben a közönségnek egy része osztálykü­lönbség nélkül, mely az eszme által érdekelve érezte magát. Különösen szép lelkesedést tanúsított a növendékpapság, az egyetemi világi tanulóifjúság és a pesti kath. legény-egylet küldöttsége,­­ mind megannyi szép reményei hazánknak. A gyülekezetre benső kegyeleti hatást gya­korolt a megjelent, többnyire őszbeborult fő­papjaink tekintete. Mindenki örvendett az al­kalomnak, mely a jelen mozgalmas, remény és félelem közt lebegő körülmények között a béke apostolait hozta körünkbe. Jelen voltak ugyanis az érsekek s megyés­ püspökök közöl:Barta­­k­o­v­i­c­s Béla, K­u­n­s­z­t József, L­o­n­o­v­i­c­s József érsek­i exciiáik, nagymit. R­a­n­o­l­d­e­r János, mélt. K­o­l­á­r­c­s­i­k István, nmlt. H­a­y­­nald Lajos, mélt. Sim­or János, mélt. Bon­ná­r Sándor megyéspüspökök; továbbá méltó­­ságos R­é­p­á­s­s­y József jászói prépost, mélt. Viber József fölsz. püspök s pozsonyi nagy­prépost, mélt. D­a­n­i­e­l­i­k János és mélt. L­i­p­­t­h­a­y András ez. püspökök, ngs Kovács József kir. táblai praelatus, ngs Szajbély Henrik apát s esztergomi kanonok stb. Az elnöki széket az erre a beirt tagok által már eleve fölkért, s ezt, mint ismert lelkületek­­től és buzgóságuktól mást várni nem is lehetett, elvállalt két egyház- és országnagy, úgymint: amlt. Lo­no­vics József érsek s hétszemély­ T.XI- e«'- Aaruignaivu» n .; főispáni helytartó, foglalták el. A két elnök, va­lamint tiszt s főpapjaink a terembe léptükkor lelkes éljenekkel fogadtattak. L­o­n­o­v­i­c­s József érsek­­ excellentiája szel­lemdús s­irályilag is kitünően jeles megnyitó beszédében röviden fejtegette az alakítandó tár­sulatnak czélját, mire D­a­n­i­e­­­i­k János pristi­­ni választott püspök s magyar királyi helytar­­tótanácsos lelkes előadásban azon nehézségek és akadályok legyőzhetéséről értekezett, melyek valamely, kivált a mindennapi arányokat ba adó megalakulásnál rendesen jelentkezni szoktak. A szónoklatok befejeztével az elnöklő érsek a gyülekezet közkivánságára a társulatot mega­lakultak nyilvánította, fölszólítván a gyűlést, hogy az alapszabályoknak már eleve elkészített s külön bizottmányilag megvizsgált tervezetét revisto alá venni, észrevételeit megtenni, s vég­legesen megállapítani szíveskedjék. Mielőtt e fölhívásnak engedne a gyűlés, a megalakítás vezetésére fölkért két elnököt vég­legesen kívánta megválasztatni. Az összes gyü­lekezet átalános harsány éljenzések közt L­o­­novics és Károlyi neveket hangoztató, mire Lonovics érsek őexcellentiája, szeren­cséjüknek mondván, hogy ily jeles társulat élé­re állhatnak, a közakaratnak engedni elnök­társa nevében is késznek nyilatkozott. Erre a jegyzői toll vitelére e gyűlésre D­a­n­i­e­l­i­k Já­nos ez. püspök­i méltósága és ft. H­o­p­f János ez. kanonok elnökileg fölkéretvén, az alapsza­bályi tervezet került megvitatás alá. A tervezet majdnem egészen helyeseltetvén, elfogadtatott. Csupán a következő f­okra nézve létettek észrevételek; nevezetesen : Gróf Festetics Leo­n méltósága a 2 ik §­­nál indítványba hozza, hogy az idő, melyre az aláíró a havi 6 krnak fizetésére magát kötelezi, határoztatnék meg. Megjegyeztetvén, hogy a szerv­­et-társulatokban nem lenne helyén kény­szerítő kötelezettséget megállapítani, miután föl kell tenni mindenkiről, hogy az ily társula­tok czélja mindig jó maradván, ő is mindig er­kölcsi kötelességének tartandja azt tehetsége szerint előmozdítani, mely erkölcsi kötelesség alól csupán physikai lehetetlenség oldhatja föl, — a gyűlés megnyugodott, s a §-t változatlanul meghagyta. Ugyane §-ra vonatkozólag indít­ványba hozatott: engedtetnék meg,hogy az éven­­kinti 72 kv. a megfelelő tőkének egyszerű lefi­zetése által megváltathassék, mire nézve 2© frtnyi összeg javaslatba is hozatott. B. Wenk­­h­e­i­m László­­ méltósága igazán vallásos ér­zülettel kifejti azon nézetet, hogy a társulat erkölcsi szellemének folytonos ápolására kívá­natosabb azon csekély gond és figyelem, melyet a parányi járulék időnkénti beszolgáltatása megkíván; következőleg az eredeti szerkezet megtartása mellett nyilatkozott. Gróf Károlyi István elnök e méltósága megjegyzi, hogy a társulatot még sem kellene megfosztani az oly alapítványoktól, melyeknek jótékonyságát az, az illető tagnak halála után is élvezendi; míg ellenben a G kr beszolgáltatása az illető életé­vel megszűnik. Mind a két nézet előadáskor lelkes éljenekkel fogadtatván, D­a­n­i­e­l­i­k Já­nos ez. püspök­i méltósága a kettőt úgy egyez­tette ki, hogy annak megfejtését a gyakorlat­nak kívánta fentartani, nagyon természetesnek mondván, hogy, ha valaki a társulatnak 20 fo­rintot ad, ez azt, valamint minden más, bármi csekély adományt, bizony örömest el fog fogad­ni. Miben, miután ez nm. H­a­y­n­a­­­d Lajos er­délyi püspök­i excellentiája véleményével is ta­lálkozott, mint a­ki szereteti szempontból a ke­gyes adományokat visszautasíthatlanoknak je­lentette ki,­­ a gyűlés is megnyugodott. A 3-, 4-, 5- és 6 ik §-ok fölolvasása után K­o- t­á­r­c­s­i­k István rosnyói püspök e méltósága szót emelvén, hogy a püspökök, kik a társulatot köreikben előmozdítani készek, a szervezetből nem volnának kifelejtendők, a következő ó­rai utalás folytán, a­melyben a püspökök megyei védnöki minősége kimondatik, megnyugodott. A 9-ik­­­nál szervezeti következetesség vé­gett kivántatott, hogy az elnököt akadályozta­tások eseteiben pótlandó alelnökre nézve vilá­gosan kitétessék, miszerint alelnök is kettő van, kiknek egyike mindig világi. A­mit elnök is he­lyesnek talált. A 13 dik §-nál azon pontra nézve, melyben kimondatik, hogy a választmányi gyűléseken érvényes határozat hozatalára legalább 11 tag jelenléte szükséges, e szám némelyek által ke­­vesetetett. Az eredeti szerkezet azonban meg­hagyatott, miután más részről megjegyeztetett, hogy minden társulat jól teszi, ha szabadságát minél kevesebb korlátokhoz köti, mert megtör­ténhetik, hogy néha okvetlenül szükséges hatá­rozni valamit, és az esetleges körülmények foly­tán számosan még­sem jöhetnek össze. Ily eset­ben tudniillik némely társulatok még magát az elnököt is felruházzák a határozati joggal. Nagy tetszéssel fogadtatott a 14-ik §. azon pontja, melyben meghatároztatik, hogy a köz­gyűlést a kerületi képviselők alkotják, s hogy az Pisten kivül az országban más, kivált érseki és püspöki városokban is megtartathatók. Az alapszabályok megvitatása befejeztetvén, az elnöklő érsek­i excellentiája az elnökök és egyéb társulati tisztviselők, valamint a központi választmány megválasztását a pár hét múlva mintegy folytatólag megtartandó közgyűlésre a ön okból kívánja elhalasztatni, mert az alá­írási­ ivek még vissza nem küldetvén, az aláíró tagokat, kikből választani kellene, nagy részben még nem ismerjük. Miután azonban befizetések már most is történnek, kiadásaink is lesznek : pénztárnok és számvevő megválasztását már most hozza javaslatba. Mely indítvány elfogad­tatván, pénztárnoknak Hindy Iván a Szent­ Istán Társulat ügyvivője, számvevőnek V­e­­z­e­r­­­e János ugyanezen társulat hasonminő­­ségbeli tisztje, egyhangúlag megválasztattak. Az alapszabályok az egyházi és polgári ha­tóságoknak fölterjesztetni rendeltettek. Mielőtt a gyűlés eloszolnék, az elnöklő érsek­­ excellentiája határozatul kimondatni kivánja, hogy a társulat megalakulásához Isten áldását és segítségét óhajtván kikérni, az ünnepélyes „Veni Sancte“ megtartására egy közelebbi nap volna kitűzendő. Mire a következő vasárnap, 173.7 fo­vaa­­lló fl hívást 07 éo-PArnyoi ifjú­­ság sürgetésére az egyetemi templom, és ebben az ifjúsági isteni­ tisztelet órája (tudnillik dél­előtti 10 óra) jelöltetett ki. Közkivánságra, ho­gy az ünnepély dísze ez által is emeltessék s a társulat szent czélja nagyobb körben is megis­mertessék, egyházi szónoklat tartására a jelen­levő ft. Szabó Imre iszkázi plébános s espe­res, országgyűlési képviselő kéretett meg, ki is e megtisztelő meghívásnak örömest engedett. Végül D­a­n­i­e­l­i­k János ez. püspök ő méltó­sága megköszönte a gyülekezet nevében buzgó fáradságukat a két elnöknek s az e napi tanács­kozások jeles vezényletét, hogy ha, a­min nem kételkedik, a társulat úgy, mint mindnyájan óhajtjuk, megalakul, ez egy, a magyar történet­ben páratlan látvány fog lenni, hogy tudnillik a nemzet, melynek ezeréves európai élete csak­nem folytonos harctok képét nyújtja, most azon erkölcsi hódítások sorát nyitja meg, melyek napjainkban csaknem egymaguk határoznak nemzetek léte, vagy nem léte fölött. Mire a gyű­lés azon elnöki kijelentés után, hogy a közelebb megtartandó közgyűlés napja lapok utján fog közhírré tétetni, élénk éljenzések között elosz­lott. (Katholikus Néplap.) 1. §. A Dalmát, Horvát és Szlavón háromegy királyság nemzete, politikai területének jelen határai közt, fenntartván egyúttal jogát területi épségének azon részeire, melyek jelenleg idegen birtokban vannak, törvényes országgyűlése ál­tal kinyilatkoztatja az 1848-as évtől fogva fenn­álló elválását Magyarországtól, ősrégi törvényei alapján, melyek elejénél fogva az a magyar ko­ronához, önálló létére, szabad akarattal csatla­kozott, jogérvényesnek, s e szerint magát Ma­gyarország irányában önállónak tekinti s ki­kiáltja. 2. §. Minthogy az 1860-ik évi October 20-ai legfelsőbb oklevélnél fogva a háromegy király­ságnak alkotmányos őrjogai részben vissza­adattak, annálfogva ugyanazon háromegy ki­rályság országgyűlése, mint annak alkotmányos nemzeti közlönye kijelenti, hogy az ezen lefolyt 12 év alatt az ausztriai kormány által államjogi és polgári politikai tekintetben hozott, s ezen királyságokban alkotmánytalanul bevett, rész­ben még tettleg fennálló törvényektől és rende­­letektől alkotmányos törvények és rendeletek kötelező erej­ét megtagadja, fenntartván magá­nak teljes jogát, az 1860 ik évi October 20-án kelt legfelsőbb rendeletnél fogva feléledt alkot­mányának alapján államjogi szervezetét önál­­lólag megállapítani, s e szerint a törvény ho­zatala végett alkotmányos úton eljárni. Éhez képest: 3. §. A háromegy királyság nemzete kikiál­tott független helyzeténél fogva, ugyanazon ki­rályságok államjogi rendezése, valamint alkot­mányos szabadságuk és politikai nemzetiségük megszilárdítása és biztosítása végett, az eddig szerzett hétszázados tapasztalás, úgy mint a magyar korona nem­zeteivel kölcsönösen osztott sorsintézés folytán nyilatkozik szabad akarat­tal a Magyarországgal való „szövetség“ vagy „szövetkezés“ (társul leendő egye­sülés) mellett, e következő czím alatt: A közös magyar-, dalmát-, horvát-, szlavón-korona; az ugyanazon korona valamennyi nemzeteivel kö­zös alkotmány ; az alkotmányilag szükségelt egy azon kölcsönös törvényhozás; s egy azon végre­hajtó főbb hatalom alatti szövetséges Dalmát-, Horvát- és Szlavón királyságok. Fönntartván ma­guk részére : a saját honi közigazgatási-politikai és szintúgy közigazgatási-bírósági önkormány­zás jogát, mint a három egy királyság országgyű­lésén foly­ta­tandó külön honi törvényhozás jogát min­dazon ügyekben, melyek a valamennyi nem­zeteknek egyenlő honpolgár! — politikai jogai tekintetében a közös törvényhozás körébe nem tartoznak. 4. §: A Dalmát, Horvát és Szlavón háromegy ki­rályságnak Magyarországhoz való ezen fennki­­tett államjogi viszonya kell, hogy nemzetközileg mindkét országgyűlés közreműködése mellet megállapittassék, s az alkotmányos király általi szentesítése után „pactum conventum-ul“ oly­írti.nfiA.1 mit An nm.-um­ h­í)n nemzetközi szerze­­tesnek egyoldalulag se a kö­zös magyar országgyűlés részéről tárgyalás alá vétetni, megmásittatni, vagy megszüntetnie ne szabadjon. Zágráb, ápril 30 án 1861. város tisztikara, Nagyvárad küldöttsége, a m. academia, a m. gazdasági egyesület, a „Nemzeti kör“ zászlóval, a nemzeti casino, a főrendek s mindjárt a koporsó után, mely körül százakra menő kardos ifjúság tartotta a fáklyát s a ren­det, az ü­dvözültnek rokonai, az alsóház, mint­egy 24 főrangú hölgy gyászban, a pesti evan­­gelicus egyház, az izraelita gyülekezet, a nem­zeti színház, a jogászok zászlóval, az orvosnö­vendékek szinte zászlóval, a kir. curia több tag­ja, a széhek közöl nagyobb rész, a honvédek stb. A házak gyászlobogókkal voltak díszítve; az utczák, ablakok, a házak fedelei megszámlál­­hatlan nézőkkel telve egész a kerepesi vám­so­rompóig, hol a fogyni nem akaró sereg megállt, s a képviselő­ház nevében K. Eötvös mondott egy rövid, de nagy hatású beszédet, melyet holnapi számunkban közlendünk.­­ Az „Ost und West“ bécsi lap szerint ausz­triai Császár Ő Felsége május 8-dikán fogadta a horvát-szlavón­iai országgyűlés küldöttségét, mely Ő Felségének a katonai határőrségnek az országgyűlésen leendő képviseltetését és Dal­­matiának az említett két királysághoz csatolá­sát tárgyazó ismeretes feliratot nyújtá át. A Császár a küldöttségnek a bécsi lap szerint a következő feleletet adta: „A határvidék katonai institutiója szükségesség az összállamra, valamint azon nagy küldetésre nézve, melyet a horvát-szlavon nemzetnek kell megoldania. A katonai institutióval a határőrvi­déknek a horvát-szlavón országgyűlésen való kép­viselete összeegyeztethetlen. Miután azonban a mostani horvát szlavón országgyűlésnek Horvát­ország és Szlavónia államjogi viszonyai fölött kell határoznia , miután továbbá a határőrvi­dék horvátországi és szlavóniai királyságom ki­egészítő részét képezi, tehát ezen kérdések meg­oldása végett, melyek a katonai határőrvidéket is érdeklik, a határvidéknek az 1848 diki válasz­tási törvény alapján képviseltetését ezúttal meg­engedem. — Az én óhajtásom mindig az volt, s az most is, hogy Dalmáczia Horvátországgal és Szlavóniával egyesíttessék. Miután azonban a dal­mát országgyűlésnek mind többsége, mind keve­­sebbsége oda nyilatkozik, hogy az egyesítési kér­dés mindaddig, míg Horvátország és Szlavónia államjogi állása megállapítva nem lesz, el ne dön­tessék ; s miután én ezt jogosnak és méltányosnak tartom, tehát az uraknak csak azt ajánlhatom, hogy a Horvátország és Szlavónia államjogi állását tárgyazó kérdés az önök országgyűlésén minél előbb tárgyaltassék s megerősítés végett elém terjesz­tessék.“ A horvát országgyűlés bizottmá­nya egyik osztályának törvény­­javaslata. Czikk : a Dalmát, Horvát és Szlavón király­ságok Magyarországhoz való viszonyáról. Pestmegyének 1861-dik évi május 7-kén tartott kisgyű­lésének jegy­zőkönyve. 2009. Olvastatott a magyar kir. helytartó­­tanácsnak folyó évi apr. 24-ről 19.193. szám a. kelt intézvénye, melyben tudatja Pestmegye közönségével, hogy Ő Felségének elhatározá­sánál fogva, az adó kivetése és behajtása körüli eljárás, melyre nézve a t.hatóságok közremű­­ködésöket megtagadták, közvetlenül a cs. kir. ker. pénzügyigazgatóságokra ruháztatott át, kik azt szükség esetében, katonai hatalom közbe­jövetele mellett is — eszközlendik. Olvastatott továbbá föszletre Szilassy István­nak jelentése, melyben jelenti, hogy folyó évi május 3 án Monor mezővárosban, a cs. királyi szolnoki kerületi pénzügyigazgatóság részéről­­ elmaradott törvényellenes adóhátralékok és díjak behajtása végett, 8 csendőr és 8 gyalog­katona kíséretében két pénzügyi bizottmányi hivatalnok megjelent s a község elöljáróit, az elmaradott adónemek behajtására szólította föl. S végre első alispán Nyáry Pál szerentvén, hogy Kecskeméten és Váczon hasonló pénzügy­­igazgatósági bizottmány jelent meg, az elmara­dott törvénytelen adónemek behajtását katonai karhatalommal eszközlendő, s ezek folytán azon kérdést intézte a kisgyű­léshez, ha váljon ezen fontos ügyben, rendkívüli közgyűlésnek össze­hívását szükségesnek találja-e? Határoztatott: Miután a megye megala­kulásakor azonnal­­ és később is több végzé­seiben kimondotta azon elvet, hogy Magyaror­szágban bárminemű adókivetés és beszedés csak s egyedül az országgyűlés határozata s annak alapján alkotott törvény értelmében történhe­tik, következéskép minden az országgyűlés be­leegyezése nélkül kivetett adót — törvénytelen­nek tekint s annak behajtásába nemcsak maga határozatilag, tisztviselői által be nem folyhat, hanem azok behajtásától, a megyei városok és községek elöljáróit is — eltiltani, kötelességé­nek tartotta, miután a községek és városok min­den osztályú lakosai, az 1847/8-ki t.czikkek erejénél fogva, a megyei helyhatóságnak kie­gészítő részei lettek , ennélfogva a már megál­lapított alapelvek nyomán, magát a kisgyű­lés följogosítottnak érezvén a jelen sürgetős ügy­­beni intézkedésre s nem találván azt egy rend­kívüli közgyűlés egybehívásáig is halasztha­­tónak. 1. Kijelenti helyeslését Monor város elöljáró­ságának eljárására, mely az ekként törvényte­len adók behajtását megkísértő császári királyi pénzügyi bizottmánynak megjelenésekor tanács­ülést tartván, jegyzőkönyvileg kimondotta, hogy szorosan magát a megyének folyó évi 1859. számú végzéséhez , minden törvénytelen adók behajtása megkísértésénél, minden közremű­ködéstől és segéd­kéz­nyújtástól vissza tar­tózkodik , annak kijelentése mellett, hogy erő­­­szak ellenében­­ erőszakos visszatolást hasz­nálni nem fog, s ezen határozatát-jegyzőkönyvi

Next