Pesti Napló, 1861. június (12. évfolyam, 3390-3414. szám)
1861-06-23 / 3409. szám
Melléklett a „Pesti Napló“ 144—3409-ik számához, ösvényt vélte kijelölve, melyen lehetségessé tétetett az alkotmányosság szentélyébe lépni, hol nemzet és király örök frigyre nyújthatják kezeiket. — Ezen diplomában mondá ki ő Felsége uralkodása alapjául nem a foglalást, hanem az alkotmányosságot, a pragmatica sanctiót, — abban nyilvánitó alkotmányos térre lépését, — egybehívta az országgyűlést, hogy ottan az 1848-as törvények alkotmányos uton átvizsgáltassanak; megalakultak a megyék, a tisztviselők elfoglalták alkotmányos állásukat — a haza jobb reményben ringatá magát. És ki hitte volna, hogy az októberi patens csak egy röppentyű volt Európa mulattatására, melyet alig hogy megláttunk, máris fejünk felett elpattanva enyészett el, hogy helyet adjon a február 26 -i pátensnek, mely nem nekünk szól ugyan, de azért mégis minket sújt, és mely a magyarban a hitet s reményt megtörve, a pietást is, melylyel uralkodója iránt a magyar viseltetni szokott, meggyengítette. — Mint bomba csapott ez le a birodalom kebelére, nem hogy azt összetartsa, de hogy azt minden részeiben szétszaggassa. Nem fogadtatott el hazánkfiainak tanácsa, hanem azon láthatatlan tanácsadóké, kik századok óta nem tanulták meg Magyarországot ismerni, annál kevésbé Magyarország-ellenes politikájukat felejteni. Ezen februári pátens, azon egyetlen kapcsot, melylyel Magyarország Ausztriához kötve érzi magát, eltépve,egy Eeichsrath találmányénak áldozta fel, mely szerinte egyetlen biztosítéka lenne a nemzetek egyenlőségének, és Ausztria jövendő jólétének. Ezen pátens megtanítja a népeket, hogy az erősebb félnek nem mindig kell megtartani a szerződéseket, sem a törvényeket; márpedig Ausztria ezekre oly gyakran szokott Európa előtt hivatkozni. Méltóságos főrendek! Hogy képzelhető Ausztria oly különféle nemzetiségei nyelvének szabad gyakorlata egy teremben? Kérdem, fogja e a Bécsben lakó ausztriai császár azon 28—30 millió nemnémet ajkú népképviselők végzéseit szentesíteni ? fogják-e a német ausztriai tartományok azon Reichsrath határozatainak — amelyben a német politikusok szerint is a magyar elem lenne túlnyomó — magukat alárendelni ? nem fogják-e csakhamar az arany, fekete és veres színeket feltalálni ? és a lengyel fogja-e múltját felejteni? s mi érdeke volna a magyarnak az összetartás eszközéül szolgálni ? Vagy tán a Reichsrath nem egyéb alkotmányos köpenybe burkolt eszköznél, az önkényes és minden felelősség nélküli kormány kezében , mely által úszva az európai mostani nehéz viszonyokon, a zsarnokság biztosnak hitt tévébe bennünket könnyebben bevezethessen ? Ezen Reichsrath a német tartományokra nézve nem más, mint az 1849 iki olmützi események új kiadása, Magyarországra nézve pedig egy trójai ló, melyet ha úgy tetszik, Schmerling államminiszter lovának nevezhetünk, és mely százados alkotmányunk megdöntésére van kigondolt. Ugyanezen februári pátens a Magyarországot lakó népekhez akar fordulni (talán még tágasabb népképviseletre akar országgyűlést összehívni?.) Ezen tanácsadók mily kevéssé ismerik a történetet! mily kevéssé ismerik helyezetüket, mily kevéssé népeiket ! Igen is, a történet mutat fel példákat már Róma és Göröghon korából, a midőn nagy férfiak nagy tettek után népeikhez fordulva, ezek jólétéről gondoskodtak. III-ik Napoleon , nagy előde tetteire támaszkodva, a népszavazás által a francziák császáráválőn. Mivel fogja majd Ausztria a népekhezi szólását támogatni ? Talán a 12 év örömeire hivatkozva, vagy számos meg nem tartott ígéreteivel fogja a népek vonzalmát megnyerni ? Nem ismeri a kormány állását, mert a magyar nemesség és értelmiség mindig a nép élén volt, és azt elhagyni nem is fogja; és jól tudja a nép, hogy a régi feudális viszonyok bontakozásában nem a nemesség részakarata, de a német kormány minden jót akadályozó politikája volt jobblétünk hátránya. Nem ismerik e hazában lakó népeket. — Ezek majorennitására nem szükséges 40 év, — e nép csakhamar megkülönbözteti a jót a rosztól; és ha sikerülne is a kormánynak ígéretekkel népfajokat elcsábítani, ez csak oda vezetne, hogy megismervén hibájukat, annál inkább küzdenének közös elnyomójuk ellen. — A nép utóljára is mindig az értelmiséget követi, a világ példája szerint, és oly politika, mely a népek elámításán alapszik, magában hordja mindig átkos magvát, mert míg a nép értelmetlenebb részét megnyerni óhajtja, örökre elveszíti országában létező jóravaló józan pártját. Ez kétélű fegyver, melynek nyelét mi tartjuk kezünkben, és úgy hiszem, hogy a nemzetek a mi példáinkat követendik. „Parva sapientia regitur mundus“ deák közmondás , „kevés bölcseséggel kormányoztatik Ausztria“ ez magyar közmondás, mert kérdem: mi okosság van abban, hogy midőn Európának minden jót akaró kormánya Ausztriának Magyarországgal a békés kiegyenlítését óhajtja, a kormány mindent elkövet ezen kiegyenlítés lehetetlenítésére. Mi okosság van abban , hogy midőn a kormány Magyarország királya megkoronáztatását óhajtja, a magyar koronához tartozó részek elszakítása által ezt lehetetlenné teszi? Mi okosság van abban, hogy midőn a békés kiegyenlítésre a hazában kormánypártra volna szükség, még az országgyűlés ideje alatt tartó hatalmaskodás, az adónak fegyveres erővel beszedése által, az ily párt alakulását lehetetlenné teszi? Mi okosság van abban: egy dynastia jövőjét szuronyokon akarni építeni? bajonettekkel lehet adót szedni, de nyugton kormányozni és pihenni bajoneteken nem lehet. Kérdem mi okosság van abban, hogy azon Reichsrath ideáért, melyhez a monarchiának csak kis része járul, s melyet nagyobb rész nem óhajt, és a monarchia egyes küldöttjei csak félve járulnak hozzá , s ekép a Reichsrath keserű poharáról meggyőződhetvén, mindamellett az utolsó cseppig kiüríteni akarja, ha mindjárt a monarchia bizonyos vesztét okozná is. Mi okosság van abban, hinni azt, hogy Magyarország százados alkotmányát egy Reichsrath-kísérletért szabad akarattal feláldozandja, és a bécsi tudósok német beszéde meghallgathatása által nyert jutalommal megelégszik. Mi okosság van abban : Ausztriát egy kaptára szabni akarni, mely oly különböző elemekből áll. Ausztria két támaszra állíttatott, melyek egyike a magyar, másika a monarchia több részei. Igaz, hogy mint a testben a láb, egyik jobbra másik balra törekszik, de az ész — a personális unió — mindig valódi irányban vezetendő. Bach, volt osztrák miniszter, a körülményeket felhasználva Ausztria traditionális politikája eszméjét, az ausztriai tartományok egybeolvasztását, 11 éven át erélyesen megkísértette , s most átkozzák őket azért Ausztria minden népei. Ezt újra megkísérteni, Ausztriát újra egy kaptára húzni akarni ? mi bölcsesség van ebben ? Mily keveset remélhetünk ily tanácsadóktól ? ezt a méltóságos főrendek is igen jól érzik. De még egy kis mostani történetecskével óhajtom felvilágosítani. Egy parlamenti tag Angolországból a múlt hónapokban Magyarország megismerése végett Bécsen keresztül ide utazván, a bécsi miniszterelnökkel hazánkban 14 napi mulatási szándékát tudatta. A miniszterelnök úr figyelmeztette őket, hogy egy oly nagy ország megismerésére, milyen Magyarország, 14 nap nem elegendő, de az angolnak azon kérdésére, hogy mennyi időt töltött a miniszter úr Magyarországban annak megismerése végett ? a miniszterelnök úr adós maradt válaszával. Mit remélhetünk tehát oly kormány tanácsától, mely nem is tartja méltónak Magyarország megismerését? Innét erednek aztán az October, februári s ezeket követett, egymással ellenkező s hazánkat sújtó intézkedések. Én tehát minden reményemet jelen felírásban fektetem és ő Felsége személyébe helyheztetem, és ezen feliratot, mely a ház asztalára letéve van, egész kiterjedésében pártolom. — Ő Felsége octoberben kimondott alkotmányos uralkodási szándékát követve, ezen feliratból jogainkat, követeléseinket s igényeinket megismerve, tűzze ki az alkotmányosság lobogóját, jőjön le hozzánk, és a monarchia többi tartományainak áldása is követni fogja, mert azok jól érzik a franczia publicista jelmondata igazságát: „hogy azon nemzet, mely nem tud méltányos lenni, az a szabadságra még nem érett“.— Körünkbe érkezvén ő Felsége, válasszon magának felelős minisztereket és alakulni fog körötte egy párt, mely nemcsak az ország nehézségeit leküzdendi, de a többi tartományokkal szükséges kiegyenlítésben is erélyesen segíteni fogja. Hogy Magyarországgal egyenlítse ki mielőbb bajait, ezt tanácsolják minden európai rokon-érzelmű kormányok. Csak ő Felségének alkotmányos akarata bonyolíthatja ki Ausztriát nehéz viszonyaiból, és ha „viribus unitis“ jelszavához dicső előde Nik Leopold jelszavát kapcsolja és követi: „Opes regum corda subditorum.“ Gróf Zichy Pál Ferenci felsőházi nyilatkozata. (Jun. 20-án.) Elfogulva szólalok fel, mert érzem parányi tehetségeimet az előttem szólókhoz mérve, és mert felfogom az ügynek fontosságát is, melyhez szólni akarok. Ugyanazért e parányi tehetségeim érzetében előre bocsánatot kérek, hogy a méltóságos ház idejét én is néhány perczre igénybe veszem. Én is azon nézetben vagyok, hogy e nemzet 12 évi kínszenvedései után — midőn most először van alkalma kijelenteni, hogy alkotmányos jogaiból semmit sem engedhet, semmit engedni nem fog ; ünnepélyesen kijelentse, hogy a hongyűlés kiegészítve nem lévén, semminemű törvényeket nem hozhat, hozni nem fog; kijelentse, hogy csak repositiót, azaz ősi alkotmányát követeli vissza; követelje, hogy az 1848 ki és régibb törvényeink által is szentesített önállásunk elismertessék; elismertessék, hogy a magyar birodalom és az osztrák császárság közt más unió nem létezett, nem is létezhetik, mint 1715. 3. t. sz. által kimondott personalunio. Midőn ezeket kijelenteni óhajtom, egyúttal azt is ki kell jelentenem, hogy ezeknek elismerése azon conditio sine qua non, mely nélkül e nemzet a tényleges hatalommal semminemű érintkezésbe nem bocsátkozhatik, és ennélfogva kívánom, hogy a nemzetnek e nyilatkozata Ferencz József ő Felségének felirati alakban küldessék fel, mert az ő kezeiben van a tényleges hatalom, ő bírja az 1723. 1. t. sz. értelmében az öröködési jogot, neki áll tehát hatalmában oly helyzetet helyreállítani, melyen a nemzet akaratjával találkozhatik, és találkozván, a sok törvénytelenségnek véget vethet. Igaz ugyan, méltóságos ház, hogy három évszázadnak szorgos tanulmányozása, a lefolyt 12 évnek szomorú tapasztalatai és a jelen idő törvénytelen tömkelege — melyből csak a törvénytelen adó zsarnoki behajtását említem fel, mely minden jobb kebelt méltó indignatióval tölt el, kevés reményt nyújtanak arra, hogy ő Felsége a tévutat elhagyja és az alkotmány áldásdús ösvényére térjen; de mégis táplálhatjuk magunkban azon reményt, hogy az ég kegyelme felvilágosítandja őt saját érdekében is, és belátandja, hogy egy nemzet bizalmát — és tt engedelmet kérek, hogy idegen szót használok, de valamint a magyar történetben, úgy a magyar szótárban sem találtam erre megfelelő szót — hogy, mondom, egy nemzet bizalmát, melyet a sok Justizmord által a tróntól eltávolítottak, nem octrogált diadalutazásokkal, sem megparancsolt bandériumok, sem Zwangs-iluminatiók, sem törvényeinknek csak pro hic et nunc visszaállítása által, hanem csupán őseinktől öröklött sarkalatos törvényeink állandó és tartós tiszteletben tartása által lehet visszaszerezni. Remélem, hogy ő Felsége belátandja, miszerint trónjának legbiztosabb támaszát a népek szeretetében, megelégedésében kell keresnie, nem pedig a szuronyok százezreiben, melyek a roskadozó épületet darab ideig fentarthatják ugyan, de összeomlástól meg nem mentik. Remélem, hogy ő Felsége belátandja, miszerint a magyar alkotmányos felelős miniszterekben jobb és hivebb tanácsadókra talál, mint aminőt az alkotmányos báránybőrbe burkolt absolut reichseinheitlich miniszter ő excellentiájában talált. Azért óhajtom pedig, hogy a nemzetnek e kivonata és követelése Ferencz József ö Felségéhez felküldessék, hogy ne mondhassák, hogy mi bontottuk el azon átmeneti hidat, mely az álalkotmány ösvényéről az igaz alkotmány áldott útjára vezethette volna ő Felségét; meg lévén győződve a felől, hogy e nemzet, mely alkotmányosan élni tud, minden áldozatra kész, hogy öröklött alkotmányát magának és utódainak épen megtartsa. Pártolom gr. Cziráky Jánost. Vlajláth György főtárnokm mester zárnyilatkozata a felsőházban. (Június 20.) Igen nehezemre esik a szólási jogról lemondani, miután sok mondatott e teremben, mit hallgatással mellőzni alig lehet. Történt különösen az okt. 20-diki határozványokra vonatkozás, mely kötelességen ül tenné ez ügyben tüzetesen nyilatkozni, ha a m. f. Rt. figyelme a hosszas tanácskozás által nem volna ennyire kimerülve. Reményem, hogy erre még leend alkalom, miután a felelősséget, mely erre nézve mindazokra hárul, kik ebben részt vettek, nem szándékunk elhárítani, sőt azért felelni mindenkor készek vagyunk. Az egyet azonban kijelentjük, miként azon a reopágból, mely felettünk ítélni lesz hivatva, mindazokat eleve recusáljuk, kiknek puritanismusa okt. 21 től számít. A szőnyegen fekvő felírásra áttérőleg, igen sajnálom, hogy a nemzetnek, mely hallgatag egyetértésében oly nagy volt, első felszólalása nem gyakorolja azon hatást, melyet p. o. következetesen átgondolt, egyhangúlag elfogadott, egyértelműleg támogatott, egyöntetű mit fogott volna előidézni. Erőnk az egyetértésben rejlik, és ez okiraton a meghasonlás nyomait észlelni. Látom ezt a czím változtatásán, mely midőn jogot nem biztosít, ingerlékeny hatással lehet, éspedig arra, ki egyedül bír segíteni bajainkon, ki egyedül képes törvényes úgyon megszüntetni panaszainkat, kinek épen ezért hajlamát megnyerni, ész és szív egyiránt javasolnák. Észlelem továbbá a trónváltozás kérdését, mely szerintem, miután a bár alakjában hiányos lemondás bevégzett tény, épen a magyar államjog alapelveinél fogva nem kérdés többé. A fejedelemnek, kit örökösödési joga az uralkodásra felhív, koronázása feltétel iránt lehet kérdés, de az uralkodásrai joga épen azon törvények erejénél fogva nem vonatkozik kétségbe, a melyek helyreállítása képezi e hongyűlés fő feladatát. Egyébként tudom méltánylani azon indokokat, melyek a m. fő Rv.ket arra bízták, hogy e felíráshoz járuljanak, kívánatosnak tartván mindenekelőtt, hogy harmadfél hónapi vitatkozás után az első lépés történjék a törvényes rend biztosítására, mely eredményt eredve várja e hon, és ez okból én sem ellenzem a felírásnak, bár általam nem egészben helyeselt felterjesztését. A képviselőházi beszédek a törvénykezés tárgyában. ■Iorvát Boldizsár beszéde. (Június 20-án.) A felirati viták befejezése után fontosabb, de egyúttal nehezebb kérdés nem kerülhetett volna a tanácskozás szőnyegére, mint a törvénykezési. Ezt eléggé tanúsítják már azon számos kérvények, amelyek e tárgyban az ország törvényhatóságai részéről a házhoz beérkeztek. Általános a meggyőződés, hogy oly törvények uralmát és érvényét, amelyekhez a nemzeti akarat nem járult, egy alkotmányos nemzet el nem ismerheti; de érezik egyszersmind a hazában azt is, hogy egy 10 évi interregnum, habár törvénytelen, de tényleges nyomait és hatályát rögtön eltörölni, s a korábbi magyar jogot minden átmeneti intézkedések nélkül visszaállítani alig lehet; érezik a hazában, hogy egy részről az idegen törvények megszüntetése, más részről a magyar törvények restitutiója a mindennapi élet ezernyi érdekeivel jön súrlódásba, épen azon érdekekkel, amiket megvédni a jus privatum feladata. Ha e tudat, e meggyőződés nem volna szintoly alapos, mint általános; ha a restitutiohoz nem kellene több,mint a ránk erőszakolt húszezer paragraphust Bécsbe visszaküldeni s helyettük ismét a régi jó Werbőczyt helyezni a biró asztalára, akkor a beérkezett kérvényeknek nem volna sem értelmök, sem czéljuk, akkor fölösleges volna minden intézkedés s a bírót csak egyszerűen saját alkotmányos érzületéhez kellene utalnunk, amely tiltja, hogy nem alkotmányos törvények szerint ítéljen. (Helyes.) Elmondhatjuk tehát , hogy a közszükség egyetemes érzete szülte azon előttünk fekvő javaslatot, mely ideiglenes intézkedéseket tartalmaz azon időre, amíg egy rendszeres codificatio a magánjog életszabályait véglegesen megállapíthatná. Sokan e javaslat mellett, mások ellene harczolnak, de mindkét párt kiindulási pontja — a törvényesség. — Noha én az elsők közé tartozom, de lehetetlen az ellenvélemény indokai előtt is tisztelettel meg nem hajolnom. Azon aggályban, hogy az országgyűlés jelen abnormis helyzetében törvényhozásba bocsátkozva , hazai közjogunk egyik alapelvét támadná — meg, a törvények iránti ragaszkodásnak, kegyeletnek oly fényes tanúsága nyilatkozik, mely akkor is tiszteletre gerjeszt, ha a túlzás körébe lép. De mielőtt e közjogi aggályokról szólnék, nem mulaszthatom — el azon vélemény-árnyalat tarthatlanságát kimutatni, mely az egész javaslatot fölöslegesnek tekinti, s a magyar törvényeket minden átmeneti intézkedések nélkül is visszaállíthatóknak vitatja. Megvallom, irigylem ezen urak meggyőződését s nagyon szerencsésnek érezném magamat, ha azt magamévá tudnám tenni s általa megmenekülhetnék hazafias aggodalmaim legnagyobb részétől. Szívesen megválnék saját gyötrő meggyőződésemtől, ha ezen urak véleménye kulcsot nyújtana nekem a legegyszerűbb mindennapi jogesetek megoldására. Tán nem fogok e ház türelmével visszaélni, ha egypár ily gyakorlati jogkérdést hozok fel. Mit tennének azon urak például az esetben, ha az örökhagyónak sem gyermeke, sem testvérei, sem unokatestvérei nincsenek ? várjon az örökséget kinek és mely törvény szerint ítélnék oda? Mert az 1848. 15. t. sz. az ősiség eltörlése által minden korábbi öröklési törvényeinket megszüntető, ideiglenesen csak az 1836. 14. t. czikkben foglalt plana successionalis eljárást hagyván fen, a mely azonban az unokatestvéreken túl álló oldalrokonokról már nem rendelkezik. Ott van ugyan törvényes örökös nem létében a fiscus, de már minden tiszteletem mellett is a szent korona iránt, annak jogait a magántulajdon körében ennyire kiterjeszteni nem volnék hajlandó soha. Mit tennének továbbá azon esetben, ha valaki az elhunyt magtalan testvér után az örökséget követeli azért, mivel ez ősi javakból áll s a róla alkotott végrendelet semmis ? Ha elvetik a keresetet, mivel az ősiség el van törölve, akkor megszegik az 1836. 14 t. ez. 7-ik szakaszát, melyet az 1848. 15. t. ez. fentartott; ha pedig félre teszik a végrendeletet, akkor megsértik az 1848. 15. t. ez. szellemét,melynek értelmében ősiség nincs. Vegyünk más esetet elő. A végrendelet nélkül elhalt apa vagyonából a fiú kizárja a leányt, mivel a javak fiági természetűek, a melyekből a leányág az utolsó osztály alkalmával nem részesült. Akár beeresztik, akár pedig kirekesztik a leányt, megsértik a törvényt; első esetben az 1836. 14. t. ez. 3-ik §-át, utóbbi esetben pedig az 1848. 15. t. czikket, melynek szellemével a fi és leányág közti különbség meg nem fér. Még egyszerűbb esetet hozok fel. Az apa végrendeletet alkot, a melyben minden vagyonát egyik fiának hagyományozza. A másik fiú, ki az örökségből minden törvényes ok nélkül ki tagadva jön, mely törvény alapján kér orvoslatot? Ha nincs ősiség , úgy az apa szabadon rendelkezhetett vagyonáról s a fia köteles részt sem követelhet, minthogy ezt a magyar törvény nem ismeri. És mégis megvan sértve a magyar törvény szelleme, minthogy hazai törvényeink, mielőtt az ősiség eltöröltetett volna, csak azért engedtek a szerzeményekről korlátlan rendelkezést, mivel a vagyonnak egy részére, t. i. az ősire nézve, a gyermekek már virtutelegis úgy is biztosítva voltak. Íme tisztelt ház, ezek oly esetek, amelyek mindennap előfordulhatnak s a bírót oly zavarba ejthetik, hogy kénytelen vagy a törvényt, vagy saját jogérzetét megtagadni. Egyik roszabb a másiknál. A törvényt mellőzve, kivetkezik alkotmányos jelleméből, a jogérzet nélkül pedig a biró a magánjogélet zsarnoka, a ki megfojtja az igazságot s a törvény élettelen hulláját veti elénk. (Tetszés.) De ha a restitutio in integrum jövőre nézve lehetséges volna is, kérdem: mi történjék a múlttal, a bukott rendszer alatt keletkezett új jogokkal ? A szigorú törvényesség szerint a nemzet akaratának befolyása nélkül hozott törvények, alkotmányos országban nem bírnak kötelező erővel. Ha ez elvhez minden következményeivel együtt szorosan ragaszkodunk, akkor nem tagadhatjuk, hogy mindazon bírói ítélet, mely a törvénytelen törvények alapján, törvénytelen bírák által hozatott, szintén érvénytelen , akkor minden jog és birtok, mely ezen ítéleteken alapul, ingataggá vált; minden osztály, szerződés, adóslevél, amennyiben ezek a magyar törvények kellékeinek meg nem felelnek, megtámadható. És tudjuk, miszerint már csak az adóslevélre nézve is a német és a magyar törvények közt, mily lényeges eltérés van. Például a német törvények szerint kifogástalan az adóslevél, ha az idegen kézzel irt szöveget az adós aláírja s két tanú által ellenjegyezteti; amig a magyar törvények már szigoruabbak s ez esetben a numeratio pecuniae, a pénz leolvasását is bebizonyíttatni kívánják. Egy szóval, akkor minden jogcselekvény, amely a lefolyt évtized alatt történt, érvényére mérve kétes. Ide vezetne bennünket a merev törvényesség logikája, azon határig, ahol a merő törvénytelenség, egy végetlen jogi anarchia sötét cháosza föd el mindent, s azért meg kell ismernünk, hogy a törvényesség fogalmának is megvannak természetes korlátai, miket maga a czél, t. i. az igazság, a kor szükségei, a helyzet kényszerűsége szabnak neki. Ennélfogva még azt is, hogy a restituált magyar törvényeknek visszaható erőt adni nem akarunk, hogy a német törvények uralma alatt szerzett jogok hatályát érintetlenül kívánjuk hagyni, nyíltan, világosan és határozottan ki kell mondani, mert különben a törvénykezés ahelyett, hogy a jogsérelmek orvoslását nyújtaná, épen az ellenkezőve, a szerzett jogok megtámadására, felforgatására fogna kizsákmányoltatni. Azt pedig én, mint szigorúan alkotmányos ember, nem ismerhetem el, hogy a bíró, mint nem a törvényhozó hatalom részese, hanem csak a végrehajtó hatalom közege, feljogosítva volna oly törvényeket ítélethozás által sanctionálni, amelyeknek hatályát, legalább a múltra nézve, a nemzet nem érvényesíti. Ezt tehát, tudniillik a visszahatlanság elvét, nem mondhatja ki más, mint maga az országgyűlés. (Helyeslés.) Itt vagyunk tehát azon kényes kérdésnél, amely annyi nemes és kínos hazafiús aggály forrásául szolgál. Tudjuk, hogy az ország törvényeket követel, de félünk, hogy törvényt hozva, megsértjük ama másik törvényeket, amik közjogaink megszentelt alapjait képezik. Érezzük az égető sebet, de félünk azt behegeszteni, nehogy az másutt veszélyes alakban üssön ki. Remegünk, hogy a midőn a magánjogot megmenteni akarjuk, a közjogot vngjuk el lábaink alól. — Tiszteletre méltó, de túlságos aggodalom ! Az én felfogásom szerint a közjog és a magánjog sem ellentétben, sem pedig oly feloldhatón kapcsolatban nem állanak egymással, hogy egyiket a másik nélkül rendezni, megoldani nem lehetne. A közjog a hatalom viszonyait, a magánjog pedig a polgárok egymásközti viszonyait szabályozza. Egyáltalában nem értem tehát, miért kellene nekünk, a hatalom függő kérdései miatt saját házi viszonyainkat rendezetlenül hagynunk ? E mellett nem szabad felednünk egy fontos körülményt. A közjog bukhatik anélkül, hogy a magánjognak is bukását szükségkép maga után vonná. Tanúsítja ezt ezer éves történetünk , mert annyi ellenséges uralom közben és daczára is, magánjogrendszerünk egész 1849-ig épen, illetetlenül maradt. Ellenben ahol a magánjog alapjai megrendülnek, ahol az enyém és tiéd fölötti jogfogalmaknak zavara áll be, ott oly erkölcsi sülyedés veszélye fenyeget, mi ellen semmiféle közjog nem ad orvoslatot. És ebben igen nagy ok fekszik, nem arra, hogy a magánjog kedvéért a közjogot elhanyagoljuk, hanem arra, hogy közjogi aggályainknak a magánjog életét áldozatul esni ne hagyjuk. Nagyon fájlalom én is tisztelt ház, a tényleges hatalom azon törvénytelen eljárását, mi miatt az országgyűlés maiglan sincs kiegészítve; nagyon fájlalom, hogy nem vagyunk oly helyzetben, miszerint az alkotmányos törvényhozás rendes működését megkezdhetnék. Ámde legszentebb érdekeink védelmét nem akarnám az ellenfél kegyelmétől függővé tenni. A politikai ildom tiltja e perezben visszapillantanom a múltba, ahol több csonka parlamenttal találkozhatnánk, amelyek rendkívüli helyzetben rendkívüli eszközökhöz folyamodtak, és a nemzet engedelmeskedett. Elég az hozzá, hogy most a nemzet akarata s a körülmények hatalma a mi kezünkbe téve le e kérdés megoldását, amelytől milliók jóléte és nyugalma függ é s én azt nem merem magamtól elutasítni. Ha a megoldás jogát máshonnan nem meríthetem, a nemzet akaratából, az önfentartás ösztönéből merítem azt. (Helyeslés.) Rendkívüli körülmények magukkal hordják a jogot is: rendkívüli intézkedésekhez nyúlni. Egyébiránt úgy hiszem, a magyar közjog nem veszt vele semmit, ha azon elvet, mely a szőnyegen forgó javaslat első soraiban ki van fejezve, mely szerint a magyar törvények hatálya visszaállíttatik, mi, a nemzet képviselői, mondjuk ki. Ellenben igen sokat vesztene vele közjogunk, ha ez elvnek épen ellenkezőjét a törvénytelen hatalom mondaná ki, s ha ennek következtében alkotmányos bíróságaink feloszlanának. Mert azt nem tehetem fel róluk, hogy a nemzet képviselőinek beleegyezése nélkül keletkezett vagy keletkezendő bármely rendelet végrehajtására fognának vállalkozni, így állván a dolog, az alkotmányos bíróságok tétele és fennmaradhatása e kérdéssel állván kapcsolatban, azt merem állítani, hogy nem csak a magánjog, hanem közjogunknak is egy lényeges része forog veszélyben, s ez a hazai törvénykezés függetlensége. Ezt megvédeni, fönntartani szerintem oly kötelesség, mit maga a közjog érdeke is komolyan szívünkre köt Ezeknél fogva én a kérdéses javaslat egyszerű elfogadására szavazok; nem azért, mintha azt tökéletesnek ismerném, hanem azon okból, mert a benne rejlő hiányok megvitatása, s kijavítása, vagy egy tökéletes mű előállításai könnyen elkésetté tehetné a gyógyszert, amelyre a nemzet oly epedve várakozik. Ha az én felfogásom netalán eltérne a szigorú törvényesség fogalmaitól, a tisztelt háztól bocsánatot remélek, mert lelkem előtt a főczél, polgártársaim nyugalma és jóléte, s bármenynyire szeressem a törvényességet, de még inkább szeretem azt, ami nálam nem abstract eszme, hanem élő és szenvedő polgártársaim összesége, igen, mert mindenek fölött szeretem a hazát. (Éljenzés.) Kubinyi Radó alsóházi beszéde. (Június 20.) Tisztelt ház! Elcsapongás nélkül szárazon bár, de szorosan a kérdéshez szólok. Miután a törvénykezési kérdés részint indítvány alakban, részint megyei peticiókban a ház szőnyegére került, el nem mellőzhető, hogy a ház nyilatkozzék. Szerintem, nyilatkozatának következő módjai lehetnek : egyik, hogy a bizottmánynak véleményét módosítással vagy anélkül, a ház határozatává emeli; másik, hogy a magyar törvények visszaálltának kimondása mellett, az ezen törvények által el nem ítélhető pörökre moratóriumot mond ki; végre, hogy semmi intézkedésnek szükségét nem látja. Hogy ez utóbbit tehesse, a felől kell tisztába jönnie : 1 szer. Hogy a régi törvények visszaálltából pótolandó hézag nem maradt. 2 szer. Hogy a törvénykezési intézkedés, a hézagok pótlásának szüksége átalában nem létezik és országosan el nem ismertetik. Nem szükség eseteket felhordanom, mert előttem már megemlíttettek,melyek a törvényes intézkedés hiányát igazolják, már csak azért sem, mert ezt határozottan senki sem tagadhatta. Hogy pedig a törvényes intézkedés szüksége erősen és országosan éreztetik, nem szükség egyebet felhoznom, mint a január 16- diki leiratra kelt megyei nyilatkozatokat, melyek a törvénykezés rendezésének óhajtását és szükségét hangosan kifejezték és azon petitiókat, melyek e részben már az országgyűlést is sürgetik. Végre azon indokokat, melyeket a bizottmány javaslatának elején az égető szükséget beismerve, felhozott. Kimondom tehát, hogy törvénykezési intézkedésnek szüksége nem létezik, merőben lehetetlen annyival inkább , mert a ház az intézkedés szükségét már az indítvány elfogadása és bizottság kinevezése által kimondta, most tehát az ügyet elintézés nélkül hagyni igazolatlan visszalépés volna. A feleletnek második módját, hogy a régi törvények visszaállván, bizonyos ügyekre moratórium mondassék ki, épen azon okoknál fogva tartom lehetetlennek, melyeket az intézkedés szüksége mellett felhoztam, mert ez sajátképen szinte nem intézkedés, hanem a jelen állapot szentesítése volna; a régi törvények tudniillik a hol alkalmazhatók, már visszaállottak, ahol pedig nem alkalmazhatók,már a moratorium de facto létezik. Úgy, de épen ez ez,ami a nemzetnek nem kell, ez a jelenlegi állapot az, melyből kibontakozhatás végezt az intézkedést, melynek égető szükségét a ház beismerte, követeli. Az orvoslást kérőt pedig annak megrendelésével akarni megnyugtatni,aminek épen megszüntetéséért esedezik, közel állana a gúnyhoz. Nem marad tehát egyéb hátra, mint a törvénykezés kérdésében ideiglenesen határozatilag intézkedni. Nem mondom az ajánlott munkálatot tökéletesnek, bár — mint szintén emberi mű — az legyen olyan, mely codificatió útján készülni fog. S különben is ha kielégítő munkával bírhatnánk, a codificatiora utalnunk sem kellene, ha pedig a codificatiót elhalasztjuk, részletes taglalást mellőznünk kell; most nem ott van a baj, hogy a törvény talán rész, mert lehet rész a visszaállítottak között is, hanem ott, hogy bizonyos esetekre törvényünk nincs, csak törvényt tehát mindenek előtt, azután, hogy az a lehető legjobb lehessen. Hogy az ajánlott munka conferentia műve, az ignorálható, előttünk úgy áll, mint egy az országgyűlés által választott s a törvénykezés ideiglenes rendezésének tervezésére kiküldött bizottmány által ajánlott munkálat Szerzője iránt nem kereskedem, a kérdés nem ki, de mit? Jogelvet, melynek hasznos és üdvös voltát beismerem, nem tagadhatom vagy taszíthatom el azért, mert másutt is uralkodik, vagy ellenem is beismeri. A sanctio, melytől némelyek félnek, ahol helye nincs,ha meg nem gátoltathatik is, de sem nem árt, sem nem használ, különben is van annak megszabott felterjesztési módja, amire a sanctio kívántatik. Ha vannak, kik attól tartanak, hogy az országgyűlés ezen határozata az ország által nem respectáltatik, azt hiszem, az ország jobb érző