Pesti Napló, 1862. március (13. évfolyam, 3616-3640. szám)
1862-03-22 / 3634. szám
68-3634 13-ik évi folyam. Szombat, mart. 22.1862. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva: Félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ ápril—júniusi évnegyedes folyamára. Előfizetési dij april-i unióér ‘/4 évre 5 forint 25 kraj ezár. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, martius 21. 1862. Mondtuk, hogy nekünk magyaroknak nemzetiségi tekintetben semleges kérdés, a keleti hitü románoknak a szerbektől különválása, a mig t. i. az csak vallásügyi kérdés marad, s nem játszatik át a politicai tömbezésekre, és nem előhírnöke egészen másnemű követeléseknek is. E szempontból közönyös előttünk a román nemzeti metropolitaság — s respective patriarchatus — föl vagy föl nem állítása, mihelyt az a törvényes után létesülend. Azonban a journalistika nem tesz helytelent, ha figyelmeztet a Saguna püspök által ismét szőnyegre hozott kívánatnak, mely 1848-ban is szerepelt, sajátságos oldalaira és nehézségeire. Miután a „Pesti Napló“ nem azzal szokott vádoltatni, hogy igen keveset, de, hogy igen sokat kedvez a nemzetiségi kivánatoknak, reméljük, nem fogják a románok ellenök intézett föllépésnek — mitől mi távol vagyunk — tekinteni, ha a szerbektőli különválásuk kérdésén tűnődünk, sőt azt még polgárisodásunk s különösen a két nemzetiség, a román és szerb, érdekében sem tartjuk minden aggodalmon felülinek. Mert, hogy állottak eddig a vallások a nemzetiség kérdésével szemben ? Nem is szólunk a r. katholikus hitről, melynek egész irányával ellenkezett volna a népfajok szerinti elkülönítés. De hát a protestánsoknak jutott-e valaha eszükbe, hogy a nemzetiségek sorompói közt alakuljanak, s minden ajkú népfaj, bármily szórványosan lakjék, kikerekített és önálló egyházi igazgatással bírjon ? Ha Luther vagy Calvin a népfajok vallásos elkülönítésének ezen eszméjéből indultak volna ki, akkor a Protestantismus sem azon kiterjedést nem nyerhette volna, amelylyel most bír, sem a népnevelésre és a magasabb műveltség fejlesztésére annyi eszközökkel nem rendelkezhetett volna, mint jelenleg. Ha az egyházi kormányzatnak s azzal egybefüggő vallásos és tudományos oktatásnak elkülönítése, a nemzetiségi joghoz tartoznék, — ez esetben nemcsak a görög hitűek, de a többi felekezetek is egyenlő joggal követelhetnék hitvallásuknak elkülönítését, nemzetiségük számára. Miből aztán önkényt következőleg minden polyglott állam azon választásra volna kitéve , hogy, vagy közönynyel nézze saját elerőtlenedését a vallásos oktatás, a népnevelés és a magasabb műveltség eszközeinek hanyatlása és elsatnyulása miatt; vagy pedig , ha e közönyt károsnak találná, akkor kényszerítve legyen roppant contributiók alá vetni magát a végett, hogy az egyházi elkülönítések következményeit elhárítsa, s képesekké tegye a nemzetiségeket, vallásaik számára jó papokkal, jó temetőkkel, templomokkal, oskolákkal és tanodákkal magukat ellátni. A harmadik megoldás volna, mit veszélyesnek tartunk, ha az állam indifferensnek mutatva magát a vallásügy iránt, az oktatás kérdését egészen kezébe venné, azon szín alatt, mert a nemzetiségek az egyházi elkülönítés elvének keresztülvitele által képtelenné válnak, iskoláikat és tanintézeteiket oly karban tartani, hogy az állam a műveltségben a hátraesés helyett előre haladhasson. Mihelyt tudniillik a nemzetiségek attribútuma az egyházi elkülönözés, akkor nemcsak a románok különözhetik el magukat, hanem a tótok és a németek is. S például a lutheránusok, kiknek templomaik és iskoláik jobban vannak ellátva, mint a románoké s a szerbeké, több önérzettel tűzhetnék ki azt az elvet, hogy ők tót lutheránusok, német lutheránusok és magyar lutheránusok akarnak lenni, s ennél fogva három különálló, teljesen elvált egyházi igazgatást állítanak fel. Mi azonban úgy hisszük, hogy még ezekhez is így szólhatna az állam: ha csakugyan nincs kedvetekre egy templomban imádkozni, egy temetőben pihenni, ha elosztjátok a közös alapítványokat, ha egyházi személyeitek számát az elválás által tete-mesen kell szaporitnotok, tudtok-e kezességet adni arra, hogy van elég pénzetek úgy szervezni egyházi ügyeiteket, úgy hatni körötökben a hit-erkölcsi és tudományos műveltségre, hogy az állam ne szenvedjen miatta, s az új állapotot a réginél semmi esetre roszabbnak ne találja. Úgy hisszük, midőn átalában ezt állítjuk, nem mondtunk semmi olyast, mely a román nép önérzetét sértse. De ellenvethetik a románok, hogy az elkülönítéssel csak régi kötelezettséget teljesítünk irányukban, mert nekik joguk van rá a múltból, s ők tulajdonkép restitutio in integrumot kívánnak. E kérdés elég fontos, és méltó az országgyűlés általi megvizsgáltatásra, valamint az is, hogy a szerbek az el nem különítésre nézve szintén régi jogokra hivatkoznak. Melyiknek van igaza, vagy tán egyiknek sincs? ez a tárgyalásokból fog kivilágosulni. Egyébiránt, ha a régi jog következésében, vagy ennek hiányában más okok miatt meg is történnék a segregatio, mi azt gyanítjuk, hogy financziális tekintetben a szerbekre nézve ütne ki kedvezőbben, s a szerbekkel vegyesen lakó románok mivelődése és hit erkölcsi gyarapodása vettetnék hátrább. Lehet, hogy a román és szerb alapítványok körülbelől egyenlők, de a karloviczi patriarchátus birtokai csakugyan nem hasíttatnának ketté, valamint a Maria Theresia által rendezett fizetése sem. Aztán Maria Theresiának 1779-ben július 16-kán kelt mandátuma szerint a karloviczi érsek szerzeményeinek csak feléről tehet véghagyományt; a másik feléről pedig az rendeltetik: ut in bonum nationis illiricae adjiciatur. A megüresült püspökségek jövedelmeire nézve a 19-dik pont úgy intézkedett, hogy azok szintén „fundo inalienabili, in bonum nationis destinato, addendi erunt. “ E két rovat alatt gyűlt pénz és vagyon mindenesetre a szerbeknél marad. Honnan fog tehát előteremtetni a román metropolita jövedelme? honnan a megszaporított papok fizetése? s honnan a vegyes népességű helységekben az egyházi öltözékektől kezdve az egyházi és iskolai építkezésekig a szükségelt ősziét? mindezt csak akkor tudnók bizonyosan megmondani, ha a román nép vagyonos volna. Mig más államok, hogy az egyházi rend ne kénytelenittessék a szorító szükséggel, s majdnem ínséggel küzdeni, a congrua megszabása által igyekeztek a dolgon segíteni, addig nálunk épen e kérdés nevezetes akadályokba ütközött a lelkészek nagy száma miatt; mi a sok vallással együtt jár, kivált ha a felekezetek szórványosan terjednek szét. Midőn tehát most már még annak is elébe nézünk, hogy a vallások közül egyik vagy másik nemzetiségek szerint forgácsoltassék szét, valóban Magyarország ezáltal egészen fel van oldva attól a gondtól , hogy a congrua eszméjével foglalkozzék, mert a nemzetiségekkel öszszekötött egyházi elkülönítések a congrua számára Darius kincsét is kimerítenék. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécsi dolgok. A folyó hét, úgymond az Ostdeutsche Post, a sajtó nagy hete Ausztriában. Mindenütt ez úgy van napirendben. Tényekkel felelnek Bourqueney urnak. Említek az urak házában a Presse ellen intézett interpellatiót. Azóta csaknem az összes bécsi sajtó nyilatkozott e tárgyban, az interpelláló urak ellen. S aztán a Wanderer pere, mely épen folyamatban van. Végre a felsőházban még egy érdekes szóváltás történt, mely szintén jellemző, s nem hagyhatja szó nélkül a kinek ez idő szerint az a feladat jutott, hogy a bécsi dolgokat registrálja. A bécsi felsőház márt. 18-ai ülésében a polgári és katonai büntető törvénykönyv némely pontjainak változtatását illető bizottsági jelentés volt szőnyegen. Azon pontnál, mely szerint a közcsend megzavarója mindaz, aki beszédben vagy írásban gyűlöletessé igyekszik tenni az állam alkotmányát, felszólalt gróf Thun Leo, az egykori miniszter. Szerinte az osztrák büntető törvény azon fejezetét, mely a közcsend megzavarásáról szól, az absolut kormány viszonyaihoz alkalmazva szerkesztették azon idylli korszakban, midőn az ismert mondat vala divatban : „Ruhe ist des Bürgers erste Pflicht.“ Alkotmányos viszonyokkal nem fér egybe ama törvény. Az alkotmányos élet választásokkal, tanácskozásokkal, szóval a közélet minden mozgalmaival jár, mely mellett bizonyos mértékű politikai agitatió elkerülhetlen. S ha a gyűlölségre, megvetésre izgatás, személyek ellenében tilos , helyén van. De ha intézményekre alkalmazzuk e tilalmat, másként van a dolog. Alkotmány fogalma alá vonható a közjog minden része. Az intézmények részoldalainak vitatása könnyen bűnné bélyegeztethetik; a közügyek vitatása, mely szükségkép izgatottságot idéz elő, lehetlenné tétetik a büntető törvény érintett pontja által. Tudja szónok, hogy e felszólalása azon gyanúsításra ad ismét alkalmat, hogy a jelen alkotmánynak ellensége. Azonban szónok úgy vélekedik, hogy nem a büntető törvény §-ai tartanak fenn egy alkotmányt; szilárdul fennáll az, és daczol minden részszel, ha a közvéleményben gyökerezik. íme, mennyit tanult a nemes gróf, mióta megszűnt miniszter lenni! De bezzeg megfelelt neki Lichtenfels báró és gróf Hartig! Lichtenfels úr, mond az „Östd. Post“, megint mindenhatóságában tűnt föl. Valóban — folytatja az idéztük lap— a nemes báró nemcsak antagonistája az egykori oktatási miniszternek s vezére a felsőház többségének, hanem, mondhatnék, mint az államtanács elnöke, egyszersmind magát a kormányt is több tekintetben dominálja. Erélyéről ítélve, csaknem őt kell tartanunk a kérdéses pont atyjának. Halljuk tehát, mit felelt ezen erélyes és hatalmas úr! „ Az alkotmány—monda többek közt — oly becses ajándék, melyet Ausztria népeinek szentnek kell tartaniok, s megérdemli, hogy a törvények oltalma alá helyeztessék. Igaz, hogy mozgalommal jár az alkotmányos élet, de a törvényhozás föladata, határt szabni e mozgalomnak.“ (Kizárni az ellenzés lehetőségét, nemde ?) Gróf Hartig megvallá, hogy a gróf Thun által megtámadott czikkely bizony korlátozza az alkotmányos kérdések vitatását. De ily korlátozásra szükség van szónok szerint, ahol annyira elágazók a nézetek az alkotmány alapelveire nézve. Szükségesnek tartja a büntető könyv kérdéses czikkét a szónok, kivált a nemzetiségi izgatottságok miatt. Megengedi szónok, hogy e czikkely semmivé teszi a szabad vitatást, ha minden „kritérium“ nélkül alkalmazzák, de reményli, hogy jó akarattal fogják alkalmazni. Ezek szerint kimondatott, hogy az intézményeket büntető törvénynyel kell védeni a sok különböző nézet ellen, mely más alapokra szeretné fektetni az alkotmányt. S míg ezek történtek a felsőházban, a reichsrath budget bizottságában oly dolgok folynak, melyek azt mutatják, hogy magában a reichsrathban is minduntalan jeleivel találkozunk annak, hogy az osztrák alkotmányt csakugyan szeretnék sokan más alapokra fektetni. íme, most már a felelősségről is kezdenek beszélni. Gyanús dolog ugyan, hogy maguk a ministeriálisok sem mondtak ellene ez indítványnak. Azonban nem igen tanácsos az ördögöt a falra festeni, amint a közmondás tartja, mert megjelenhet. De halljuk, miként adja elő a dolgot a Sürgöny bécsi levelezője. Az összes bizottmány tegnapi ülésében indítványoztatott : kérdeztessék meg az államminiszter úr, mely okok késleltetik még mindig a miniszteri felelősségnek törvényes rendezését, s figyelmeztessék egyúttal arra, miként a budget dolgában tetemes nehézségeket szülhetne, ha a pénzügyeket illető elhatározásokat nem előzi meg a miniszteri felelősségnek alkotmányos megállapítása. Ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Ugyancsak a „Presse“ adatai szerint igen valószínű, hogy a bizottmánynak azon osztálya, mely a bankkérdéssel és a deficit fedezésével foglalkozik, a pénzügyminisztérium egyezkedését a bankkal vissza fogja utasítani akként, hogy a bankkérdésnek elnapolását indítványozandja. E tekintetben azonban az osztály még nem határozott, és ha határozni fog, végzését a teljes bizottmány elé kell hoznia; ez utóbbitól függ aztán az osztály indítványának sorsa. Erről tehát szólani most még kora volna. Nagyobb értékű mindenesetre a teljes bizottmánynak határozata a miniszter-felelősség dolgában, de mégsem mérnék azt, miként a „Presse“ teszi, polititikailag nagy horderejűnek tekinteni. Már magában azon körülmény, hogy a kérdéses indítvány egyhangúlag fogadtatott el, megvallom, egy kicsit gyanús előttem. Van ebben a bizottmányban elég tagja az unio-clubbnak, kik, miként azt többször bebizonyíták, bírnak annyi faláldozással, hogy kedvencz eszmékről is lemondanak, ha azt a kormány a fenforgó körülmények közt időszerűnek nem találja. Ha tehát az unionisták is szavaztak a miniszter-felelősségi törvény mellett, akkor ennek létrehozatala bizonyosan nem fog nagy nehézségekre akadni és így sem a minisztérium állására, sem a pénzügyekre nézve nem bsr az indítvány azon fenyegető jellemmel, melyet a „Presse“ neki tulajdonítani látszik. Nem vagyok értesítve arról, hogy a kormány miként tekinti az ügyet, de tudjuk, hogy Schmerling úr már a nyáron jelentette ki, miszerint a miniszter-felelősségi elv ellen semmi kifogása nincs s azóta a miniszter urak ismételve hivatkoztak is felelősségükre. A minisztériumnak csakugyan nincs is oka a felelősségtől legkevesebbet is tartani. Ha a birodalmi tanács a jelenlegi állapotában megmarad, akkor a kormány mindig biztosan számíthat a majoritásra ; ha pedig a birod.tanács valóságosan megtelik, azaz, ha valahogy megtörténnék, hogy a magyar korona országai benne valóságosan megjelennének, akkor a teljes bir. tanács csak a szűkebb birod. tanácsot foghatná perbe, de nem a kormányférfiakat, kiknek politikája e szűkebb tanács által minden tartózkodás nélkül helyeseltetett. Azonban ha jól emlékszem, a nyáron, midőn a miniszteri felelősség egyik kedvencz tárgya volt a bírod, tanács baloldalának, azon akadt meg a dolog, hogy a szűkebb birod. tanács incompetensnek találtatott ezen törvénynek tárgyalására. Márpedig tudtunkra a birod. tanács competentiája azóta nem növekedett, mert a budgetet is csak mint szűkebb birod. tanács tárgyalja. Így tehát a budget-bizottmány még tartozik egy kis felvilágosítással arra nézve, miként kívánja a miniszter-felelősségi törvényt alkotmányos úton létre hozni ? Mindennélfogva a budget-bizottmánynak tegnapi határozata csak annyiban látszik nevezetesnek, a mennyiben a fogalmak zavartságát, a törekvések ziláltságát jellemzi. Pest, martius 16-án 1862. A napi sajtó egyik legszebb kötelességét teljesiti, midőn nemzeti intézeteink ügyeit figyelemmel kisérve, hiányait felfedezni, s netalán hanyatló állapotán javítani törekedik; ezen legközelebb a nemzeti színház iránt tanusított buzgóságát előmozditandók, rövid vázlatban a közönség tájékoztatására előadni óhajtottuk a színházunk ügyében történteket. A körülmények súlya annyira mostohán hatott színházunk anyagi állapotára, hogy az nem lévén képes bevételeivel kiadásait fedezni, kölcsönhöz kényszerült folyamodni; miután pedig e nyomasztó állapot éveken keresztül jobban és jobban nehezült reá, ahelyett hogy adósságaitól menekülhetett volna, mindinkább kétesebb helyzetbe jutott, úgy annyira, hogy 1853/3-tól 1859/60. szinházi év végéig tőke és függő adósságai—ide számítva az építésre fordított költségeket is, mint annak idején a nemzetgyűlés elébe terjesztett jelentésünkben is emliténk, már 101,055 ft 13 krra szaporodtak. Ezen állapot aggasztó voltát átlátván a szinházi bizottmány, 1860. junius 6-án felsőbb helyre folyamodott, a művészet ügyeinek közvetlen vezetésére tüzetes utasítással s kellő dotatióval ellátandó szavazatott egyén alkalmazásáért, — idő közben gróf Ráday Gedeon intendáns és Vezerle János gazdászati igazgató urak állomásaikról még mielőtt ezen kérelem teljesittetett volna, lemondván; a bizottmányt azon helyzetbe juttatták, hogy vagy közvetlen vezetés nélkül hagyja a színházat, vagy tegyen, amit csak tehet annak fenntartására. — Így történt, hogy az óhajtott változás beálltáig Nyéky Mihály bizottmánytagot kérte fel a színház részletes ügyei vezetésére, ki azt azon feltétel mellett fogadta el, ha mi alólkottak az érintett ügyhöz közreműködésünkkel járulandunk ; mi tehát egyedül hazafiságból, s színházunk iránti kegyeletből addig, mig a művezető kineveztetik, nemzeti színházunk részletes ügyei vezetésébe közreműködni készeknek nyilatkoztunk; mivel pedig mostanáig sem a bizottmány kérte művezetői állomás rendszeresítése meg nem történt, sem a nemzetgyűlés a színház ügyében hozzá intézett kérelemre, fontosabb teendői által akadályozva, nem intézkedett, nem intézkedhetett, a nevezett választmányi megbízottal együtt kötelességünknek tartottuk a színházi ügyben az érintett befolyást addig el nem hagyni, míg művezető nem neveztetik ki; a jelenlegi vezénylet tehát csak kényszerűségből történik. Megjegyezni kötelességünknek tartjuk, miszerint Nyéky Mihály úr a vezénylethez kormányilag engedményezett pénz dotatióról és páholyról, a szinház javára lemondván, annak kiadásait ezzel is kevesbíteni, illetőleg jövedelmeit szaporítani törekedett. Midőn a szinház kezelése átvétetett, a felül említett 101,055 ft 13 krtéke és függő adósságon felül a gróf Károlyi György felügyelete mellett kezelt szinházi magán-alapítványokból 1860. ápril septemberi félévre adott segélyezés, valamint ugyanazon időre bejött páholy-bérlet illetéke, a volt szükségek fedezésére majd egészen elfogyasztatott, sőt kénytelen volt 1859/cv színházi évről maradt 6089 forint 233/4 kr tartozást is az 186°/1 szinházi kezelési pénztár viselni; ezeken felül a ruhatár, a szinház főépület teteje és belseje tetemes pénzösszeget igényelt; — illy nem kedvező helyzetben volt nemzeti szinházunk 1860. julius 5-ikén, midőn az a mostani vezénylet alá került; — azóta az érintett 6089 ft 233/4 kr. kiegyenlittetett, a tetőzet helyreállittatott, ruha és diszitménytári beruházásokra több ezer forint fordittatott; egy szóval reményünk lehetett színházunk pénzügyeit kedvezőbb állásba hozni, a mint hogy 1860. júliustól 1861. júliusig számitott egy évre csakugyan kielégitő eredményt is tanusított, mert bevétele volt 213,352 ft IOV2 kr; valóságos kiadása 211,644 ft 25 kr, osztr. ért. —jelenleg azonban, midőn a többit nem is említve, a budai népszínház Pestről nyerve közönsége nagyobb részét, a pesti nemzeti színház látogatóit megfogyasztja , hozzájárulván azon nehézségek, melyek a szabadság idők, úgy némely előkelő tagnál gyakran előfordult betegségek által a műsorozatra s előadásokra nézve előidéztettek; múlt évhez hasonló eredmény nem várható, s ámbár a választmány részéről újabban is sürgetett művezetőnek mentál előbbi megnyeréséhez reménységünk van, s jól lehet a közelgő 180*/s szinházi esztendő budgetjét a folyó 186 V* évihez képest, mely az ország belviszonyaiban történt változásokra épitve 156,000 ftra emeltetett volt, ismét leszállítani törekedünk, csakhogy az egyensúly helyreállíttathassék; mégis meggyőződésünk szerint ezen intézkedések sem eredményezendik az óhajtott sírkért, hanem hogy színházunk a nemzethez méltó állapotban fentartható legyen, s az elkerülhetetlen javítások és beruházások megtörténhessenek, szükséges, hogy hazánkfiai járuljanak annak gyámolitásához tettleges áldozataikkal és részvétükkel. A közönség és napi sajtó tájékoztatására e nyilatkozatot tenni hazafi kötelességünknek tartottuk. Gróf Károlyi György a n. szinházi választmány elnöke. B. Révay Simon m. n. szinházi választmányi tag. Vegyes tudósítások. — Hajdú-kerület, mart. 12. 1862. A „Sürgöny“ szerint azzal tiszteltetett meg a kerület, hogy nyilvános közgyűléseket tarthat; azonban úgy tudjuk, hogy az ide vonatkozólag a főkapitány úrhoz érkezett kanczellári rendeletben egyenesen az áll, hogy a közgyűlés az 1848 előtti modorban engedtetik meg, s hogy várja el a helytartótanácsnak megérkezendő további szabályait. — Verőczemegye mart. 11-ki közgyűlésében felolvastatott a helytartótanács rendelete, melyben több megyei tisztviselő fizetése leszállittatott, így az első alispán fizetése, 2200 ft helyett 1200 ft; a második alispáné 1800 helyett 1200 ft; a főjegyzőé 1200 ft h. 900 ft; a főszolgabíróé 1100 ft h. 900 ft; és a többi szolgabiráké 1000 ft h. 900 ftban állapíttatott meg. Inditványoztatott, hogy ő Felsége keressék meg, miszerint az üdv. kanczellária és hétszemélyes tábla ne állíttassék fel, mert mindkét tisztség felesleges. Ez indítvány viszhangra talált, de a főispán megtilta az e feletti vitát. Szubovics alispán indítványára elhatároztatot, hogy ő Felségéhez küldöttség menesztessék, mely a megyei határozatok és alkotmányos sedriák fenntartását kérvényezze, mert nélkülök a megye elvesztené alkotmányos jellegét. E küldöttség vezére nevezett alispán leend, mert a főispán e tisztet nem fogadta el. — A Fiume és Károlyvár közötti vasút előmunkálatai befejeztettek. A tervezett károlyvár- zengi vasútvonal munkálataihoz hozzá fognak. A javaslatba hozott három vasút irány között melyik fogadtatik el, az majd a vizsgálatra kiküldött vasúti főmérnök ez ügybeni jelentésétől függ. — Középszolnok megye s Zilah város alkotmányos tisztikarai a közügyek teréről visszavonulván, azok vezetésére újak léptek föl. — A megyei tisztek névsora már tudva van ; ehhez csak annyit adunk, hogy alispánokká lettek: Gergely Sándor és Sebes Miklós. — Déva, mart. 10. Vhunyad zarándi ref. egyházmegyénk egyh. községeiben a mélt. egyházi főtanácstól nyomtatott példányokban leküldött alapszabályok szerint folyamatban vannak az egyh. község igazgatási uj szervezések. Az alapszabályok a törvényes canon alapelveire fektetvék, s újaknak csak annyiban nevezhetők, menynyiben az egyházközségek ezen alapelvektől az idők folytában többé avagy kevésbé eltérvén, most már halaszthatlan szükségessé vált, hogy egységes újjászervezés állíttassék az egyházközségekben. Ezen új szervezés szabályai olyan jók, hogy ha lelkiismeretes hűséggel keresztül vitetnek üdvös gyümölcsei ki nem maradhatnak. Az egyházközségekben hozván ez intézmény jótékony rendet s a vallásos élet fölvirágzását, miután egyes községek alkotják az egyetemes superintendentiát, szükségesképen ez is új jótékony lendületet nyer. Érdemes ezen új szabályokat legalább alapvonalaiban ismertetni. Az egyes egyháközségek ügyeit két testület, egyik a másiknak alárendelten — intézi. 1) Az egyházközségi nagygyűlés, mely évenkint rendesen kétszer, szükség esetén többször is tartandó,tagjai ennek mindazok, kik az egyház anyagi szükségeire rendesen adóznak. Amely egyházközség 200 nál több béradó gazdát számlál, ott a sokaság 3 évenkint választandó képviselők által gyakorolja egyháztagi jogait. Mind e két nemű nagygyűlés tárgyai az egyházközség nagyobb fontosságú ügyeit, fekvő birtokok szerzését, eladását, nagyobb építmények állítását, lelkész, tanító, s a kebli egyh. tanács választását elintézni. 2) A kebli egyh. tanács (presbiterium dom. consistorium 1) az előbbi testület által választva, a helv. conf. 18 fejezete 4. pontja, és a 99 canon szerint az egyház kitűnőbb hitbuzgó tagjaiból- Ezek három évenkint újra választandók, és évenkint 73 részben megnyitandók. Számuk legalább 9, és legfölebb 30 tagból áll. Apa fiával, testvér testvérrel egyszerre ezen testületbe nem választhatók. Ezen tanácsbeliek hivatalukba a templomban ünnepélyesen fölesketendők. Rendes azaz választás alá nem eső tagjait ezen testületnek a patrónusok (kikről az intézmény szabatos definitiót ad), a helybeli tanodák rendes tanárai, és a kebli iskolák rendes tanítói. Ezekhez hasonlóan tagokut jelölvék ki a gondnokok,pénztárnok,jegyzőkkik szintén 3 évenkint újra választatnak. Ezen beleli tanács hatásköre a 99 canon szerint általában az egyházközség erkölcsi és anyagi jólétének előmozdítására vonatkozik, különösen pedig ennek hivatása: a vallásos életre és erkölcsi tisztaságra felügyelni, s az egyház vagyona fölött őrködni. Mind a két igazgató testületnek rendes elnöke a lelkész, ahol többen vannak a hivataloskodásánál fogva az idősebbik a rendes elnök akadályoztatása esetében, vagy mikor oly tárgyak forognak, melyen a lelkész személyes érdekénél fogva jelen nem lehet, az esperes vagy személyese, átalában ha az esperes jelen van, úgy ő elnököl. Némi kivétel alá jőnek elnöklés tekintetében a püspöki vizsgálat alatti egyházak, hol a püspök ott létében rendesen ö elnököl mind a kétnemű egyházi gyűlésben, távollétében pedig az egyh. főtanár által kijelölt főfelügyelő gond-