Pesti Napló, 1862. június (13. évfolyam, 3692-3714. szám)

1862-06-27 / 3712. szám

T 146-3712 13-ik évi folyam. Péntek, jun. 27.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatali Előfizetési föltételek­­ Szerkesztési iroda : * szerkesztőséghez intézendő. Ferenciek terén 7-dik szim földszint. Vidékre, postán. Helyben, házhoz hordva: r. - t­ar.Az 1-ső emelet Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A. lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. I Ferencziek tere 7­ik szám, 1 ső emelet. gadtatnak el.____________________körtili panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők.__________Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é.­­ Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ julius-decemberi folyamára Előfizetési ár : julius—decemb­eri­­ évre 10 frt 50 kr. julius—septemberi */4 évre 5 frt 25 kr. Az előfizetési dijak közvetlenül a kiadó- h ivatalhoz intézendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, junius 26. 1862. Bécsi dolgok. Czoernig bárótól közelebb egy ily czi­­mü munka jelent meg : „Das österreichi­sche Budget für 1862 im Vergleiche mit jenem der vorzüglichen andern Europäi­schen Staaten.“ E munka czélja: megmu­tatni, hogy Ausztria a többi európai álla­mokhoz képest kevéssé van terhelve adó­val. A statistika oly tudomány, melyben a számok magukban semmit sem jelentenek, — értenünk, magyaráznunk kell tudni azokat. Nem elég azt mondani, hogy An­gliában 2475 forint esik az államkiadá­sokból egy főre, míg Ausztriában (állító­lag) csak 1270 , tehát az angol irigyelheti az ausztriai alattvaló sorsát! Hátha An­gliában három annyi a jövedelem. Roth­schild és Sina bárók bizonyosan több adót fizetnek, mint Czoernig biró; vájjon azért sokkal inkább vannak-e ők terhelve, mint a fentebb érintett munka szerzője ? A „N. Nachr.“ ez okból nem ok nélkül tesz ellenvetéseket azon számítások ellen, melyeken a kérdéses mű alapszik. Lássunk némi részleteket! Czörnig­er szerint a földadó teszen: Nagy-Brittanniában 66.5 mil. o. ért. Francziaországban . 113.4 „ „ „ Poroszországban 19.3 „ „ „ Ausztriában ! •­62.6 „ „ „ Úgy de a Nagy-Brittanniára eső 66.5 millióban 11­7­ millió sajátképeni föld­adó, s 50 millió jövedelmi adó, melyet a földbirtokos fizet. — A Francziaországra számított 113 millióban csak 67.4 millió ft sajátlag földadó, s 46 millió megyei és községi adó. S a 113.4 millióban meg az épületek tiszta jövedelmétől fizetett adó is benne van. — Végre a poroszországi 19 millióban is benn foglaltatik az épületi adó. Ausztriában ellenkezőleg nem számítja be a 62,6 millióba, mint Francziaország­­nál, az országos és községi szükségekre kivetett pótlékokat, se az épületek tiszta jövedelmétől fizetett adót, mint Porosz- és Francziaországnál. Már­pedig a statisti­­kában csak egyenlő természetű mennyi­ségeket hasonlíthatni egybe. Ha csak az épületi adót hozzá­adjuk a föld­adóhoz , már a következő arány áll elő : Francziaország . 67.4 millió. Poroszország . . 19.3 „ Ausztria .... 81.5 „ Menjünk tovább. Számítsuk a földadó­hoz az országos és községi szükségekre kivetett pótadókat, s­­ 123 milliónyi ősziét áll előttünk, tehát jóval több, mint a­mennyi a francziaországi földbirtokot terheli (113 millió). Íme, csak e néhány megjegyzés össze­rontja Czoernig úr egész épületét! Munkája mindazáltal érdekes részlete­ket nyújt, megismertetvén bennünket az angol, franczia, porosz költségvetésekkel és háztartásával. Csak egybeállításai, csak következtetései hibásak! Azonban ne zavarjuk ez­úttal tovább a hivatalos statistikus cirkulusait! Tekint­sünk be a helyett a reichsrathhba! A közoktatási budget van napi­renden. A reichsrathban képviselt országokban összesen 41 gymnasium van egyházi ren­dek kezében. E g­ymnasiumokban 431 ta­nár működik — a hivatalos jelentés sze­rint. S e tanárok közül csak 89, azaz 17 százalék ten tanári vizsgálatot. Vannak gymnasiumok, a­melyek mind oly ta­nárok által vezettetnek , a­kik kivon­ták magukat a vizsgálat alól. A bé­csi lapok nagy része nem barátja an­nak, hogy tisztán egyházi kezekben le­gyen a gymnasiumi oktatás; csak az olcsóbbság szempontjából védik, mint a „Wanderer“. Azonban ha az állam szük­séges biztosítéknak tartja a tanári vizsgát a közoktatás ügyére nézve, nem foghat­ják meg, miért tétessék különbség az egyházi és világi tanárok közt. Különö­sen a jezsuita rend az, mely legkevesbbé akarja magát az állami rendszabályokhoz, mind a vizsgát, mind egyebet illetőleg, alkalmazni. Az alsóház ez okból kimon­dó június 24-ei ülésében anathemáját a jezsuitákra, azt határozván, hogy a feld­­kirchi és ragusai gymnasiumok, mihelyt lehetséges, vétessenek el tőlök. Schmer­ling államminiszter urat ugyanez al­kalommal ugyancsak megbrávózták, mi­dőn kijelenté , hogy a kormány a jesuita­ szerzet főnökének már tu­k­ára adta, hogy ezen szerzet iskolái vagy ves­sék alá magukat a fennálló tanügyi rend­szernek s feltételeknek, vagy elveszítik a nyilvánossági jogot. A viták közben, melyek a közoktatási ügyek fölött folytak, sok szóbeli párbaj fordult elő, mint a „Morg. Post“ mondja. Herbst professor megtámadta Brinz pro­fessort. Herbst a reáliskolák ügyében, azok tanárai érdekében emel vala szót, mint a­kik háttérbe vannak helyezve a gymnasiális tanárokkal szemközt. Tho­­man meg a szlovén nyelv mellett szólal föl, a­mi Deschman követtársával hozá erős összeütközésbe. E viták jellemzésére írja a „Sürgöny“ bécsi levelezőj­e: Brinz és Herbst a két legtudósabb tagja az alsóház majoritásának. Eleinte karöltve jártak , később elkezdettek válni egymástól. Herbst a gros österreicherek közé állt, kik centralista el­veik daczára is szeretnek néha oppositiót csi­nálni, különösen a mikor ez semmi veszélylyel nem jár; míg Brinz úr az unió-clubbot szer­vezte, mely feltétlenül miniszteriális. — Herbst igen józan gondolkozásu ember s minthogy minden mellék-érdekekre való tekintet nélkül csak meggyőződését követi, fogalmai tisztulni kezdenek, mióta a politikai életbe beletekintett, s nézetei sok részben egészen mások kezdenek lenni, mint a milyeneket magának tanszékén képzett vala. Midőn minap a „Concordia“ író­­egylet ünnepélyes estélyt rendezett tiszteletére (Herbst akkor a sajtószabadság lelkes szószó­lója volt a birod. tanácsban), egy hazánkfia e szavakkal köszöntött reá: „Ünnepelt vendégünk centralista. Az én véleményem nem az övé. Mind­amellett a jelenlevő decentralisták nevében őszinte tisztelettel emelem poharamat éltetésére, mert a sajtószabadságot véleménykülönbség nél­kül védjük.“ Ekkor Herbst megközelete hazánk­fiát, s kezet szorítva vele, mondá: „Ön engem a centralisták közé soroz, pedig az nem vagyok, s bizonyosan nem azon értelemben, melyet kegyed e szónak ad“ ... Herbst úr mindenesetre a biro­dalmi tanács alsóházának azon kevés férfiai kö­zé tartozik, kik hivatva látszanak még akkor is üdvösen szerepelni, midőn majd a változott kö­rülmények jelenlegi bajtársainak legnagyobb részét eltüntették a politikai színpadról Az ellenesség közte és Brinz közt a mai vitában már igen feltűnően jelenkezett, és ez figyelem­reméltó jele a lassan haladó, de mégis fejlődő it­teni pártalakulásoknak. Erősen hiszem, hogy ha ezen reichsrath még hivatva lesz a magyar kér­déshez hozzászólani, hangja egészen más leend, mint volt tavar ilyenkor. A két szlovén közti jelenet igen jellemző volt. Thoman indítványt tett a Krajnában használan­dó tannyelvre nézve, s különösen azt óhajta, hogy az ottani tanodákban minden tanártól a szlovén nyelvnek ismerete megkívántassék. Deschman erre azt felelte, hogy ő is szereti nem­zetét, de meg kell vallani, hogy a szlovének nem igen sopánkodnak a szlovén nyelv után, hogy a német iskolákat sokkal inkáb látogatják, mint a szlovéneket. Thoman: Deschman úr tegnap velem együtt nyújtott át az államminiszter úrnak egy kérvényt, mely ugyanazt tartalmazza, mit én indítványom­ban javaslok. Ez alkalommal Deschman úr azt mondotta nekem : „Testvérem , te derekasan szólsz nemzetünk mellett.“ Aztán együtt mentünk a távirdába, hogy egy reményteljes telegrammot küldjünk haza, ma pedig ugyanazon Deschman ur ellenem és indítványom ellen szól. (Nevetés). Deschman: Kérem a lássan,én csak amúgy privative egy conversationalis complimentet akartam Thoman urnak csinálni. A nevetés és zaj növekszik. Thoman úr méltó indignatióval honfitársa ellen, elhagyja az ülést és a jelenetnek vége szakad. Végül Schindler ur szerepelt, feltalálója azon híres arkangyalnak, kinek kötelességévé tette, a magyarokat lángkarddal kergetni a szabad­ság paradicsomába. Schindler ur gáncsolva be­széli el, hogy gróf Thun egy némethoni tanárt hívott ide (Philipps, a bécsi egyetemen az egy­házi jog tanára), kinek 5000 főnyi évi dijt, azaz : épen kétszer annyit, mint más tanárnak, s e mel­lett öt évi szabadságot adtak , hogy pihenjen ki, nem tudja, micsoda fáradságtól. Indítványozza, hogy ezen tanár urnak dija szállíttassák le a rendes összegre...........Schindler úr ennekelőtte legengedelmesebb s legjámborabb tagja volt az unió-clubbnak. A­mióta azonban jegyzőnek (no­­tár) neveztetett ki az államminiszterium által, minduntalan alkalmat vesz majd az egyik, majd a másik miniszterrel ujjat húzni. Alkalmasint fáj még a foga valamire . . . Schindler urnak indít­ványa egyébiránt meg is bukott. Holnap a ház szünetelni fog. Holnapután a többi közt a három kanc­ellárra, azaz a magyar-, horvát- és erdélyországinak költségvetéseire ke­rül a sor. Néhány héttel ezelőtt sokat beszéltek, hogy az ebbeli tárgyalások igen nevezetesek le­­endőek, hogy lesznek interpellációk és minisz­teri kijelentések, hogy a ház követelni fogja a kanc­ellárok megjelenését a miniszteri padon stb. Ma minderről semmi sem hallik többé. Al­kalmasint meggondolták magukat, s ezt igen jól tették. Tárcza. Az uj földesúri­ Regény. Irta Jókai Mór. (Folytatás. **) Egy kis tréfa a Cabinet noirban. Öt levél, mely egyszerre csúszik a ládába, ha­sonló kéz vonásaival czimzetén, s hozzá még oly gyanút gerjesztő czimekkel, mint egy elitélt s megkegyelmezett forradalmi főnök, egy régi csá­szári főtiszt, most magyar földesur, egy ügyvéd, egy journalista, s egy zúgolódó táblabiró, akárki előtt is szemet fogna szúrni. Nevelné a gyanút még az, hogy e levelek mind Bécsben keltek s Magyarországra szólnak. Az ilyen gyanús közle­mények tartalmát csakugyan érdekében áll a státusnak megismerni, mert ez legalább is ha­­valami összeesküvés elágazó fonalaira fog ve­zetni. A cabinet már tudjuk, hogy micsoda intéz­mény ? Straff úr, kárbaveszett házassága után, ismét visszakerült oda. Az embernek, hiába, élni kell! Ez a mai kor jelszava. Egyikünk igy szerzi a kenyeret, másikunk amúgy­ szégyen csak az éhenhalás. Aztán ha az ember utczasepréssel keresi a kenyerét, akkor besározza a ruháit s annálfogva komisz ember; mig ha csak a jellemét sározza be, azért lehet gavallér és gentleman. Tehát Straff ur, régi ismerősünk, ott ül az öt levél előtt. Gyakorlott szeme a kéz vonásain meg­ismeri azoknak íróját. Valaha hozzá is érkeztek levelek ily kézirással. Mikor még azok irónéjá­­nak szüksége volt a titkokra, miként Straff ur magát külön is megfizetteté. Azonban az ő dolga vizsgálni és értesíteni, tehát szóljanak a lezárt ajkak. •) A fordítási jog fenntartatik. **) Lásd a „P. N.“ 3. 4. 6. 7. 8. 9. 12. 13. 14. 16. 17. 20. 21. 23. 24. 25. 28. 29. 30. 33. 35. 36.37. 38. 40. 41. 44. 45. 47. 49. 53. 54. 57. 59. 61. 64. 65. 68. 70. 72. 74. 77. 78. 80. 81. 83. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 92. 100. 103.105. 110.114. 116. 118. 119. 120.126.127.130.132.133. 185.189.141. 140. Máriáit, Straff urnak igen jó mulatság volt e levelek végigbetűzése. Nagyokat nevetett magában. Szokása volt csak olyankor nevetni, mikor egyedül van, és soha sem kinyitott szájjal, mindig csak az orrán keresztül. Szegény bolondok! Hogy engedik magukat lóvá tétetni! Mindeniknek m­ylése szerint vá­lasztja a tálalást, s mindegyiknek „nesze semmi, fogd meg jól.“ Vagy talán szeretné valamelyi­ket definitíve megfogni? Az is meglehet. Utoljára jutott Straff körmei közé az Anker­­schmidthez irt levél. Míg az előbbenieket csak úgy vette, mint po­kolbeli élvezetet, mely támad olyan titkok meg­oldásakor, a mikből az érdekelteknek veszedel­me, a távol nézőknek nevetsége ígérkezik, addig az utolsó levél ördögi dühvel önté el epését. „A madám még engem üldöztetni akar! Engemet talál legolcsóbb portékának, a­kit a vén gyereknek játékszerül vigyen, mikor Bécs­­ből megérkezik. Hohó asszonyom ! Harapós maj­mot választott ki a menageriából! Ez még meg­­körmölheti útközben! Tehát ő elárulna engem ? Velem akar versenyezni az árulkodásban. Ha­­haha. Hahaha. No majd meglássuk, melyikünk ért ehhez a mesterséghez jobban ? Majd meglássuk. Straff folyvást tüszkölt és nevetett magában, a­míg egy izzó lámpalemezen megszár­ta a lágy matriceot, mely a levelek újra lepecsételéséhez szolgált; jó tréfát gondolt ki, nagy mulatság lesz annak a vége. Azt gondolta ki magában, hogy midőn a leve­leket újra visszarakta borítékaikba, először is a táblabirónak szólót, mely Szellemfi poétát ócsárolja az utóbbinak rendelt borítékba pecsé­telő le. A journalistához intézett levelet , melyben Grisák tolakodásai ellen lovagias védelem köve­tik, azt bezárta Grisák levélboritékába. A német nyelven irt levél, melyben conte­­stáltatik, hogy :­z anya­nyelv elfeledése miatt óhajtandó egy idegen nyelvben jártas társalkodó jelenléte; ez a vad táblabiró levélczime alá kerü­lt. És végül Ankerschmidt és Aladár levelei egy­szerűen megcseréltettek. Ankerschmidt olvassa azt, hogy a leányával jegybenjáró ifjút, hűtlen menyasszonya, hogy iparkodik visszacsábítani; Aladár pedig mulassa magát avval, hogy egykori menyasszonya, hogy törekszik azon, miszerint valahai vőlegényének napává lehessen. Igen tréfás gondolat vola ez! Két héttel a levelek útbaindítása után alkal­masnak vélte az időt Pajtayné a Balaton-Füre­­deni megjelenésre. Ezóta imádói már lesik a posta érkezését mindennap, s készen tartják a színházi vocalquartettet megérkezése estéjén adandó serenadera. Legelsőbben is azonban kénytelen volt azt ta­pasztalni, hogy a­ki legkevésbé udvarias a höl­gyek iránt, az az időjárás. Azért kiállhatatlan egy ország ez, mihelyt eső esik , mindjárt sár van. Az ember Bécs­ben soha sem lát sarat, mindjárt feltisztogatják. Itt pedig elkezdve attól, mikor a Tigrisben felül a gyorskocsira, nem lát egyebet, mint előcsap­kodta ablakot, s azon keresztül sáros utat, sáros után ázott szürü parasztokat s krinolintalan pa­rasztasszonyokat, kik a felső szoknyájukat a fe­jükre kerítették. Legnagyobb baj pedig az, hogy ilyen esőben az imádók, ha maguk ott várnák is a gyorsko­csit a kávéház előtt, de csődületet csakugyan nem támaszthatnak a sétányon; mire a gyors­szekér meg fog érkezni, este lesz, senki sem lesz a fürdő­udvaron, mint a savanyúvizes emberek, kik akkor dugaszolják a palaczkokat. Egészen igy történt. A gyorskocsi csengős fo­gatának érkezési zaja alig csalt ki valakit a ká­véház ajtajába; az is megsokalta az áldást, mely onnan felülről jön, s nem bátorkodott kijebb az eresznél. A gyorsszekér fogadtatlanul gördült be a nagy Horváthház udvarára. Ugyanott volt Pajtayné előre megrendelt szál­lása, a legszebb és jobb, a­mi Füreden kapható, következőleg a legdrágább is. Alig helyeze el magát szobáiba, első gondja az volt, hogy a vendégek lajstromát felkéressé. Annyi száz nevet végig futni, nem csekély munka, s nem találni esözte a keresettek közül többet egynél­ nagyon szegény nyereség. Az az egy volt Szellemfi, a rimkészítő. A többi várjon hol késik? Bizonyosan levelet írtak, melyben tudatják, hogy már útban vannak. Corinna nem várhatott végig egy éjszakát ily kétségek között; még azon este fölkeresteté a posta­kiadót, hogy ha számára levelek érkeztek, adja ide mindjárt. A füredi postakiadó igen jó fiú; épen táncz volt a vendéglő teremében; épen a csárdást járta, mikor az attiláját rángatni kezdték, hogy vala­kinek gyors segélyre van szüksége, a­ki meghal reggelig, ha netalán érkezett leveleit még ma­­ meg nem kaphatja. A szolgálatra kész ifjú, meg­­s­értve a veszedelmet, nem késett a „három a táncz“ végét abbahagyni s leszaladni a szállásá­ra, kikeresni a fiókból a Pajtayné asszonyság nevére szóló leveleket, valának pedig számsze­rűit öten. Azzal ment vissza megint a tánctte­­rembe. Corinna dobogó szívvel véve e leveleket. Te­hát mind az öt sietett válaszolni. De várjon miért a verstakács is, ha személyesen is itt van ? Al­kalmasint a levele korábban érkezett. Melyiket bontsa fel elébb ? Ankerschmidt írásának adott előnyt. Ez a leg­jobb lábon álló a partiek közül. A­mint felbontotta, nagy meglepetésére saját levelét látta abból kihullani. Hogyan? visszaküldi a vett levelet is? Ez nagy gyöngédtelenség! Mit irhat mellé? „Tisztelt asszonyság! Máskor, ha egyszerre két embernek ir kegyed levelet, vigyázzon rá, nehogy eltéveszsze a borí­tékokat.“ Ankerschmidt.“ Egyebet semmit. Hogyan van ez? Corinna kiránta saját leve­lét a borítékból, melyre világosan Ankerschmidt neve volt írva s ijedten ejté ki kezéből. Ez az Aladárhoz irt szöveg volt. Azután sebtén feltörő Aladár levelét. Abból is a hozzá intézett saját levele fordult ki, de Aladár olyan jó volt, hogy semmi kísérő észrevételt sem irt mellé. Ez a két levél elcserélődött! Ez már világos. Hogyan történhetett ? Az meg­foghatatlan. Mikor ő kétszer is megnézte, hogy jó helyre teszi-e ? Ejh? Ezek a férfiak egy faluban laknak , bi­zonyosan elég lovagiatlanok voltak a kapott le­veleket egymásnak megmutatni, s ők maguk gondolták ki ezt a tréfát, a­mivel egy nőt meg­sértsenek. Ez bizonyosan Aladár ötlete, mert ő gonosz szivü és gunyoros hangulatú. Tőle telhe­tett ki ilyen! Ezzel megvigasztalta magát s feltörő a harma­dik levelet. Ez a táblabiróé volt. Mintha kígyó esett volna ölébe ? E borítékból a doctor Gu­sákhoz irt levél fordult ki. Az a levél a német szöveggel. A táblabiró felelete massach­rozó volt. Németül felelt: „Also gnädiger Frau; nicht mehr wajsz ungrisch. Hat vergessen Allen, vergessen Mut­terzungen, Vaterlanden; ergo : mich auch sollen | vergessen ? j Volt ott még több is, de az nem ide való. Corinna az ájuláshoz volt közel. A negyedik levél feltörésénél úgy reszketett a keze, majd elhullatá azt. Hogy e szerint Grisák is nem neki szánt leve­let kapott, is kétségtelen. S ha épen a divat­uracshoz intézettet kapta, melyben róla van szó . . .? A feltört levél igazolá a félelem alaposságát. Grisák is szépen küldé vissza a hozzá intézett levelet, mely az ő czime alatt a Szellemfyhez írott volt. Dr. Grisák hosszan válaszolt, hosszan és „sebzőn.“ Egy év kétrétbe hajtva teli volt válaszával, melynek folytán pontról pontra kimutatta, dátum szerint mikor, hányszor és mennyi ideig volt lá­togatáson a nagyságos asszonynál? a végén ösz­­szeadva, summa summarum , ennyi meg ennyi „ügyvédi consultatióért“, per tiz forintjával, kér magának egy kerek summácskát megtérítetni, ellenkező esetben kénytelen lévén per útjához folyamodni. Ez kellett még csak! Hogy egy szép asszony az imádójával töltött tété a tété óráit fizesse meg 10 forintjával, mint ügyvédi tanácskozmányt! Pedig, a­hogy mi ismerjük a viszonyokat, ezt aligha meg nem fogja fizetni. (Folytatása következik.) B. Prónay Gábor a. h. egyetem, fel­ügyelő körútja Szepesben. A rosnyói fényes fogadtatás és ünnepélyek után junius 21-én 1274 órakor Rosnyóról indul­ván ő maga, az egyet, felügyelő főtiszt, M­á­d­a­y Károly superintended úrral együtt, s az útba eső betleri és veszv­érési tótajku evang. közsé­gek tisztelgését fogadván, és üdvözlő szónokla­taikra nagy örömük és elragadtatásukra szinte tót nyelvelven válaszolván, 6 óra tájban a Graetl hegyre értek szeretett vendégeink. Onnan egész le az iglói völgyig az iglói lovasok előőrsei valának helyezve, kik a menethez csatlakozván, azt a völgybe vezették. Ott a János huta közelében várta az iglói község az érkezőket, s a visz­­hangtól gyönyörűen sokszorozott mozsárdurro­gás közben üdvözlé az iglói község és XIII. vá­rosi esperesség nevében,mindkettőnek felügyelő­je, F­e­s­t Imre úr, így a gyönyörű lovas sereg és hosszú kocsisor kíséretében minden harangok zú­gása közt megtörtént a bevonulás Iglóra,Fest Imre felügyelő házához, ő maga szállásához, honnan fötisztelendő superintendens ur a bandérium által az evang. papiakhoz elkisértetett. Fél óra múlva az evang. szép templom jön meglátogat­va, melynek küszöbén Fábry János derék lelkész ur fogadá a magas vendégeket, s mely­nek karzatairól az ifaság vegyes karéneke, Is­ten áld meg, zendült meg. Onnan az oskolába mentünk, s ex improviso, minden osztályban ne­­hány tanuló vizsgáltaték meg. Estve válogatott kör gyűlt egybe felügyelő ur házában, s az iglói dalárda néhány lelkes magyar dallal kedveske­dett, miközben önkéntes kivilágítás rögtönöz­­tetett. Június 22-én 63/4 órakor Iglóról Késmárk felé verék utjukat tisztelt vendégeink, a szmisáni határig elkisértetvén a lovas sereg által. Csü­törtökhelyen "Menhard XVI. sze­pesi város lovas serege — sötétkék mente, hosz­­szu ezüst gombkötővel — véve körül a vendég­­hintókat, s innen már egyik lovas osztály átada bennünket a másiknak. A Maholcz és Farkas­falu közti dombtetőn a zsakóczi bandérium csat­lakozott, így érvén harangok zúgása mellett Menhard városába, s a templom előtti diadalív alá, ott volt az egész község, elöl fehérben tün­döklő szüzek, kiknek egyike versben üdvözlé a vendégeket, mig Ganovszky lelkész hosz­­szabb beszédet tartott. Innen egész Késmár­kig (egy óra járás) menetünk valóságos nép­­vándorlássá lett , a menhárdi és lei­­b­i­c­z­i lakosság kisérvén folyvást bennünket. Menhard és Leibitz közé a díszes leibiczi lovas­ság csatlakozott, s a leibiczi evang. templom mellett egy gyönyörű ízlésben épült diadalkapu alatt (melynek felső részéből 6 fehér kis leányka szórta a virágokat), a leibiczi nagy számú község volt összeseregelve, tolmácsolván érzelmeit Witt­­chen János lelkésze, magyar válogatott kifejezé­sekkel. A diadalíven túl fogadott Késmárk déli lovas serege, s igy értünk Késmárk elébe, hol nagy­szerű diadalkapu alatt fényes küldöttség vala fel­állítva. S­p­o­n­e­r Tivadar és Schwarz Károly, amaz a késmárki kerület 1861-dik or­­szággy.v. képviselője, emez a késmárki község lel­kes felügyelője, tartottak üdvözlő szónoklatokat. Innen gyalog mentünk a templomba, de a templom előtt elragadtatva léptünk a késmárki fehérre öltözött hires szépségű hölgyek virágkoszorujá­­ba — mely látvány valóban magasztos és bájoló volt. A templom 1717-ben épült, egészen fából, s remekje az akkori időnek — annak küszöbén fogadá az egyház főnökeit Kun­c­z Dávid hely­beli lelkész —, s igy bevonultunk az isten házá­ba, hol a canoni látogatás szivem­elő ünnepélye azonnal véve kezdetét. Annak leírását más ava­­tottabb tollra bízván, csak azt jelentem meg, hogy délben közeledünk fűszerezve vagy 30 érdekes felköszöntés által, estve közvacsoránk és végre fáklyás menetünk volt, melyet az ifjúság rendezett. Az egész körútnak képe­s egy folytonos ma­gasztos bizalomnyilatkozat, s a hódolat azon édes illatú igazi virága, mely oly ritka, s oly gyakran csinált virág. Itt nem volt egyetlenegy község, hol valaki otthon maradt volna; nagyja kicsinye ott akart lenni leróni tisztelete adóját. Sőt a mi igen jellemző, a lovas seregekben katholikus pol­gártársaink közül többen vettek részt. Az egye­temes felügyelő­k maga szívből eredő nyájassága minden evang.­kebelre kedvező benyomást tett, s e vidéken népszerűsége meg van alapítva, mig a főtiszt, superintendens úr úgy jött ide a Kárpát regényes altjára, mint ha az apa hosszabb távollét után szerető családi körébe érkezik vissza. Gazdasági s keresk­ed, tudósítás. Pest, jan. 26. Szép derült idő. A víz apadó­ban. Az időjárási viszonyok nemcsak Magyar­­országon, de külföldön is újra javulván egy kissé : a gabnavevők ismét tartózkodnak nagyobb ára­kat adni, s inkább visszahúzódnak. Tegnapi gab­o­na­üzletünk e körülmény folytán tehát, a búzát illetőleg, jelentékenyen gyengébb volt, s a forga­lom csakis a helybeli fogyasztásra szorítkozott. Az árak említésre méltó változás alá nem estek. Szeged, jan. 24. Vetéseinket illetőleg, je­lenleg mindegyre hitelesebben állíthatjuk, hogy sem az őszi, sem a tavaszi vetések nem kecseg­tetnek középszerű termésnél jobbal; a magvak súlya kielégítő, de mennyiségre a tavalyi ter­mésnél sokkal alantabb állnak. Az időjárás egy hét óta igen kedvező , az aratás már több hely­ségben megkezdetett. Az új gabna ára biztosan nem határozható meg; tudtunkra a 84 fontos búza mérőjére 4 fíjával köttetett alku, s úgy hiszszük, ezen ár maradandó is lesz, főleg miután kirándulás a tengerre. (Vége.) A tengerre három nagy Lloyd-gőzösön valánk indulandók. Ezek voltak a „Vulcán“, „Bombay“ és „Mahmudie“. Hajóra szálltunkkor a terjedel­mes San Carlo-molót, honnan indulunk , a két parttal s a szomszédban horgonyozó hajók fedél­zeteivel egyetemben, roppant néptömeg bolttá. A mólón a hajó bejáratáig az ifjúság sorfalat ké­pezett, a­melyen párosával haladtunk végig. Mindegyik hajóra csatlakozott hozzánk legalább 2—300 trieszti is. Volt továbbá mindegyiken egy-egy jó zenebanda, a Vulcanon a Hess ezred kitűnő zenekara, a Bombayon a városi zenekar, a Mahmudie­n ismét katonai zene. , A Vulcán indult legelőször,s folyton ez vezetett. Én e pompásan épült,kényelmesen fölszerelt gőzö­sön valók. A­mint megindulunk, a mólóról, a par­tokról egetverő „Evviva Ungheria !“ „Evvivand­ Ungheresi!“ és „Éljen Magyarország!“ „Élje­­­ek a magyarok!“ kiáltások hangozanak, mert

Next