Pesti Napló, 1862. augusztus (13. évfolyam, 3742-3766. szám)

1862-08-05 / 3745. szám

konstantinápolyi conferentiáról lévén szó, nem hagyhatjuk említés nélkül azon különös, az „Ind.­beige“ által tett megjegyzést, hogy az olasz kö­vet szinte ott figurál az összejövetelben, bárha a szultán által még eddig nem fogadtatott. — Közölvén utolsó számunkban Lorencez tábornok jelentését a jun. 13—14 győzelemről — említettük, mennyire feltűnt Francziaország­­ban, hogy a mexicóiaktól elfogott ágyuk ameri­kai öntödékből kerültek ki, s úgy hozattak mexi­­cói területre. A „Patrie“­­­ső számában írja, hogy csakugyan bebizonyosodott, miszerint az amerikaiak szállítottak ágyukat a mexicóiak szá­­már­a és pedig a tamaulipasi partvidék felöl, a­mely vidék most már partzár alá van véve, s így minden fegyvercsempészet lehetet­lenné tétetett. A „Pays“ s „Patrie“ azonban egy napi kelet- különbséggel írják, hogy a czir­­káló franczia hajók — a kereskedelmi érdekek megóvása végett — rendeletet kaptak, kikötni engedni minda­zon hajókat, melyek békésen alá­vetik magukat a hajómotozásnak, bebizonyítan­­dók, hogy sem­me­ sem fegyverkészlet nincs hajóikra rakva. A mexicóiak állása különben igen szorult, s ha a „Const.“ „Patrie“ s „Phare de la Loire“ legújabb tudósításaiban föltétlen bizalmat lehetne helyezni,bizton állíthatnók, hogy a had koc­kája a franczia lobogóhoz szegődött. A „Const.“ jun. 28-ról datált mexicói leveleinek következő a foglalatja : „A guerilla-csapatok Juarezt — elnökségi székvesztettnek jelentvén ki — mindinkább szaporodnak a mexicói terü­leten. Híres főnökük, E­x­u­t­r­o­n, harczosaival csaknem Mexico kapujáig portyáz, s bősz csatá­zást folytat a mexicói kormány hadaival. Z­a­­r­a­g­o­z­a tábornok megveretése a katonák közt roppant zászlóodahagyási s elszökési moz­galmat idézett elő. E tábornok 20 ezer ember felett parancsnokolt, midőn az alcultzingai hegy­szorosokon áttörhetett Orizaba felé. Mostanság a seregvár alig számlál 8 ezer harc­fit; a többi vagy elszökött, vagy csataképtelenné lett, vagy átpártolt Almonte tábornokhoz. A legutóbbi napokban azon hír is szállongott Mexicóban, hogy a francziák megkezdették előre irányzott mozdulataikat. Juarez kormánya a végsőkön van. Legközelebb elrendelte, hogy a magánva­gyonok fedezzék a közhadi pénztár kiadásait. A közjótékonysági s nevelési adomány-tőkék s já­rulékok lefoglaltattak ; a kényszer­kölcsönök s rendkivüli­­contributiók egymást érik , s pedig oly sebesen, hogy a nyomor már már a küszöbön áll.“ — Említi ezután a „Const.“, hogy a vett tudósításokból kiderül, miszerint, ha jövőben is így tart a gazdálkodás, az ország népe a közön­­ség áldozata leend. Több mexicói városban ismét „pronunciamentosok“ történtek. A jun. 13—14. győzelemnap előtt Lorencez tábornokhoz inté­zett feladási felszólításban „capitulatiót ajánlj Zaragoza a franczia fő­­hadparancsnoknak, mert tud­ja annak nehéz helyzetét, s szeretne neki egy becsületes visszavonulást lehetővé ten­ni; szánalom fogja elő, s kí­mélni óhajtja a franczia vért stb. Az „Eco del Europa“ spanyol lap közli Jua­­reznek azon rendeletét melylyel Mexicó főváro­sa ostromállapotba helyeztetett. Magánosok éh­e s vagyona felett korlátlan hatalom illeti meg a k­atonai parancsnokot, ha az állam üdvének czél­­jából ezen korlátlan hatalom használatbavétele szükségeltetnék.„ Az „Opin Nat“ nemcsak az ellenfélt ütteti tudósítóival, de Almonte­­lek számára is tart fenn néhány keserű lapdúcsot. A tábornok az „Opin Nat.“ tudósítása szerint még mindig űzi önkénykedéseit; az 500,000 pi­­aszternyi bankjegy-emissió csak el van halaszt­va, de mihelyt a tábornok akarja, hatályba lép. Egyelőre Almonte megrendelte a vera­cruzi ál­­ladalom kormányzójának hogy a vera cruzi leg­jelentékenyebb kereskedelmi házaktól 31 ezer­nyi kényszer kölcsönt szedjen be. Ezenkívül a 20 - 2570-nyi­­adópótlék is beszedetni, rendel­tetett. A „Patrie“ Vera Cruzból közöl egy levelet, melyben a francziák megnyugtatása végett a vo­­mito negro — vagy sárgaláz betegsége iratik le. E betegség korántsem oly veszélyes, — s az or­szág bensőjében nem lehet tőle annyira tartani. — Fe­­s gyomor fájdalommal, szaggatással kez­dődik — s 9 nap a betegség lefolyása. — Ha a hányás a 9 ik napon is tart, akkor veszve van a beteg. Legjobb szer a jó ápolás, s mig az orvosi felügyelet alatt, bekövetkezik — légmentesen elzárt szobába kell visszavonulni s olajassal ve­gyített 12 czitrom levét bevenni, melybe egy csipetnyi­ sót dobnak bele. — A betegség ezen orvosi szer használata által igen veszt általános inten­zitásából. OLASZORSZÁG. Turinból Írják a „Journal des Déb.“nak jul. 27 röl : A higgadt emberek föl nem foghatják itt Garibaldi beszédmodorát. Rosz politikának tartják, hogy ő fenyegető sza­vakkal s fegyvert szegezve akarja elrémülni a fran­­cziákat, hogy Rómából kivonuljanak. Úgy látszik Garibaldinak 3—4 ezer önkénytes áll rendelke­zése alatt, kik Olaszország minden részéből hoz­­zásereglenek. Beszélik azt is, hogy vagy három amerikai hajó áll készen az ő számára. Annyi bizonyos, mond a nevezett lap, hogy e dolog már soká nem tarthat, s okvetetten ki kell törni vala­minek. És csakugyan magunk is úgy véljük, hogy Garibaldi szavai és esküje nem lehetett egyszerű fenyegetődzés. Miután ennyire ment, bajos lenne hátrálnia, ha akarna is. A „Journal d. Déb.“ levelezője továbbá meg­említi a római nép izgatottságát, melyet a tett párt lázadásra izgat. A franczia őrségre nézve úgy vélekedik, hogy az mindenesetre visszaveri a netán támadó Garibaldi-önkényteseket, de a fellázadó nép ellen nem fogja használni fegy­verét. — Beszélik, hogy Garibaldi, mielőtt Róma elleni vállalatára indulna, Nápolyba megy. La Marmora megtette már az intézkedé­seket minden eshetőségre. Éjszaki Olaszország­ban egyébiránt nyugalom van, s hogy a kor­mány nem aggódik felettébb a déli eseménye­ken, mutatja már csak az is, hogy C­u­g­i­a tábornok, ki Pallavicino helyett palermói prae­­fectusnak van kinevezve, nem indul állomására a parlamenti ülésszak befejezéséig. A „Diritto“ szerint Garibaldi ezen beszédet tart­ a palermói, syracusai stb. munkás egyletek küldöttségéhez : „Vagy kezdeni sem kell, vagy ha kezd az em­ber, vigye végig. Hogy pedig véget érjünk, ele­gendő fegyver 63 ember szükséges. A nemzet mind a kettőből többet állíthat ki, mint a­meny­­nyi szükséges. Háború esetében Poroszország népessége 15 perczentjét állítja ki. Olaszország csak 10 perczentet állítva is ki, 2 millió ember­rel rendelkeznék, s ily erővel, minden harcz nélkül Rómába és Velenczébe mehet­nénk. Francziaország és a diplomatia igazat adna nekünk, Ausztria pedig hátrálna. Legyetek meggyőződve, hogy a jog ereje az erő jogában áll.“ — A milánói „Pingolo“-nak írják Tur’inból jul. 26. „Örömmel jelenthetem, hogy azon euró­pai nagy congressus terve, melynek feladata békésen oldani meg a nagy politikai kérdéseket, az utóbbi napokban nagy valószí­nűséget nyert a létesülésre.­­ Több kabinet munkás benne, hogy találkozásokat hozzon létre az uralkodók közt, hogy a congressus alaptételei fölött értekezze­nek. Állítják, hogy az olasz kormány beleegyezett már. — Az olasz képviselőház 27-iki üléséből a telegraf már közlött egy rövid jelentést. Most előttünk feküsznek a beszédek, melyek a kül­­ügyekre vonatkozólag tartatának. Közöljük a lé­­nyeges­ helyeket belőlök. M o r d i n i : Óhajtja , hogy minisztérium nyilatkozzék határozottan, minő módon akarja megoldani a függőben levő nevezetes kérdé­seket. * Oroszország elismert minket, — ez jó. Reméljük, követni fogja példánkat. Poroszország elismeré­sét is örömmel vettük, reméljük, jó befolyással lesz Németországra. Francziaország elismert s ez jó ; reméljük, ide adja Rómát, fővárosunkat. De sokat lehetne fölhozni azon modor ellen, me­lyet a kormány használt ez ügyben. Visszautasít minden neki ajánlott törvényes eszközt, a tör­vénytelen utakról pedig tudni nem akar, és ez renden is van. (A képvisel­ő itt előadja röviden Durando tábornok egész beszédét, s aztán foly­tatja) : Ő nem akar e pillanatban pártember, hanem teljesen őszinte lenni, s azért így szól a kor­mányhoz : Vigyázzatok, figyeljetek a nemzet közakaratára , az idegenekkel szembeni mutassá­­tok erőseknek magatokat, mint erősek vagytok a hazában. Való, hogy nagy fontosságú tény az orosz és porosz elismerés. A porosz kamara akár elis­meri, akár nem az olasz nemzetet, közönyös ránk nézve : erősek vagyunk az egyesülésben. De az elismerés ne feledtesse velünk, honnan indulunk, s hova akarunk érkezni, meg kell tartanunk a szövetségeket, de nem kell tágut­­nunk elidegeníthetlen jogaink tárgyában. Forra­dalmunk a külföld szemei előtt annyit jelent, mint polgári és vallásos szabadság, ezért kell erőseknek lennünk. Ez erőhöz nem hiányzik az erkölcsi és anyagi elemek egyike sem — csak egy rendező, egy teremtő szellem kívántatik hozzá. Ő nincs megnyugtatva a kormány külügyi politikája tárgyában, s úgy véli, a kormány a nemzeti érdekkel ellenkező utat követ. Fájlalja belföldön a gyengeséget, de a külügyekre nézve a gyöngeséget föl nem foghatja. A c u n e o i lengyel iskola föloszlatását érti, melylyel az orosz elismerést akará megnyerni a kormány. Olasz­országnak nem volna szabad felednie, mennyit köszönhet a népek szabadsága ügye a lengyel nemzetnek. A­mi Rómát illeti, hódolattal van eltelve a vallásos érzelmek iránt, akár ktuholikusok, akár protestánsok legyenek — s ebben különbözik e Petrucellitől. — A második császárság három féle reactiót képvisel: a reactio a socia­­listicus elvek, reactio a szabadság elve , és reactio a bécsi szerződések ellen. Méltó, hogy e tárgyban őszintén szóljunk. Francziaország nincs jó indulattal Olaszor­szág iránt. Villa-francánál abban járt, hogy gátat vessen nekünk. Nem hiszem, hogy a franczia császár Olaszor­szág kedvéért koc­káztatta volna életét és koronáját. Olasz­ország oly nagy partjainál, szigeteinél, gazdag­ságánál, fényes városainál, dicső traditióinál fogva s Rómát fővárosul birván, hogy méltán fölébresztheti Európa féltékenységét. Lehet-e tehát csodálkozni rajta , hogy Francziaország folyton Rómában akar maradni . Nem akarom határozottan állitni, hogy a császár örökre Ró­mában szeretné tartani csapatjait Olaszország jogai ellenére. A császárnak be kell látnia, meny­nyit veszít nimbunából, ha a franczia lobogóval fedezi Róma minden cselszövényeit; a­min pedig mindenek fölött csodálkozunk — az a ró­mai nép s az egész nép türelme (Hatás). A mai rómaiak az 1848-dikiak. Az olaszoknak meg kell bánniok, hogy sokáig megfeledkeztek Rómáról. Ám ezért kellene hát e házban egy férfias hang­nak igy szólalnia meg : Ne bántsátok a franczia lobogót, de emlékezzetek meg, hogy olaszok va­gyunk, s mint ilyenek, juttassátok eszébe a fran­­cziáknak, hogy nekünk jogunk van háborút üzenni Rómának (tetszés). A­mik 1848 -ban va­­lánk Rómában, Velenczében, Milanóban, ismét ugyanazoknak kell ma lennünk Rómában (he­lyeslések). S a baloldali képviselők, a szabadság emez öreg veteránjai, rögtön idehagyják ülésöket, s kardot rántva követni fognak titeket ez után. (balról helyeslések). De hogy ide jussatok, ne ellenkezzetek a nemzet óhajtásával, ne vessetek útjába akadá­lyokat, ne támaszszatok nehézségeket Gari­baldi, a szabadság ez oroszlánja ellen (bal­ról helyeslés.) Nem feledjük a hálát, de nem tűr­jük, hogy valaki a fejünkön tartsa lábát s elgá­­zolással fenyegessen, (tapsok). Reméljük, hogy az olasz nemzet majd képes lesz kimutatni hálá­ját Francziaország iránt. De azt kérdem: jutott-e már eszetekbe, mit cselekedjetek azon esetben, ha a római nép fellázad, minő eszközökhöz nyúltok majd ? E kérdésre várok egyenes, legá­­lis választ. — Petrucelli azt mondá, a római kérdés politikai. Durando szerint vallásos ; magam azt hiszem, hogy az katonai, vallásos, politikai és európai kérdés. — A franczia-orosz szövetség veszélyes az olaszokra, veszélyes a szlávokra nézve. E kér­dést soha komoly figyelemre nem méltatta egy olasz államférfiu is. Európa békéjére nézve nem az, hanem az angol franczia szövetség szüksé­ges, mely mindig fenntartja, a maga helyén al­kalmazandó non interventio elvét. Gátoltassék meg minden interventió az elnyomók és elnyo­mottak közti ügyben, s Olaszország akkor fog megalakulni. De úgy látszik , ez angol­­franczia szövetség már csak a történet birodal­mába tartozik. Olaszországnak 500,000 katoná­éval s 240 nemzetörségi zászlóaljával, a­kiket legyen szabad Ratazzitól számon kérnem, — továbbá két nagy emberével, Victor Emanuellel és Garibaldival, nem szabad nyomás alatti szö­vetségét kötnie ; fenhangon beszélhet s követel­heti jogait. Uraim ! úgy vélem, Olaszországnak ki kel­lene kiáltania a hadi állapotot — többet ér a becsületes halál a gyáva életnél! (tapsok). B­o­g­g­i­o interpellátiójára a siciliai esemé­nyek tárgyában R­a­t­a­z­z­i felel, hogy hírét vette Garibaldi marsalai beszédének. Nem tudja jelen volt-e a marsalai polgármester. De ha je­len volt, leteszi hivatalából, a­minthogy Pallavi­­scino sem palermói praefectus többé. Több heves szóváltás és zaj után C­r i­s­p­i szó­lalt meg. Ő is jobbnak tartja, hogy Orosz és Po­­r­oszország barátjai legyenek Olaszországnak, mintsem ellenségei; de Oroszország , mint a diplomatiai okmányokból kitűnik, abbeli aggo­dalmában ism­eré el az olasz királyságot, hogy ez lángba borítja egész Európát, s az olasz minisz­térium kötelezte magát amaz elismerés fejében a forradalmi mozgalmak elnyomására. A kormány el akarja hát fojtani a nemzeti egyesületeket s­ meggátolni, hogy Róma és Velencze ellen ne me­hessünk. Poroszorsz­á­g, az orosz despotismus e szülöttje, hasonlót akart. Megígérte neki Vic­tor Emánuel kormánya, hogy Rómát és Velen­­czét megtámadni nem fogja. Crispi szól ezu­tán Spanyolországról is, s ennek Siciliára fenn­tartott régi jogairól. Spanyolország nem hogy okult volna, de sőt elfelejtő mindent. Áttérvén a franczia szövetségre, úgy véli, hogy a szövetségnek soha sem szabad függésnek lennie. Francziaország nem lehet barátunk. Villafran­­cánál aláírta a birtoktalan fejedelmek visszahe­lyezését , azután külön akarta választani Siciliát a nápolyi királyságtól, hogy egy Bourbon her­­czegnek adja, így akarván központot alakítni azon olasz confoederatiónak, mely mindig ábrándja volt a franczia császárnak. A külügy­miniszter igen szel­den rótta meg Murat Lu­cian levelét. A francziák mindig csak uralkodni jöttek Olaszországba. Lamartine kimon­­dá, hogy Francziaország nem türhel egy erős államot túl az Alpokon. A mai Francziaország is így vélekedik. Midőn már bebizonyult, hogy Olaszorzág el van határozva a tökéletes egyesítésre, nincs vesz­teni való idő. Merő utópia C­a­v­o­u­r azon mondása: „szabad egyház a szabad államban.“ De ha valaha el lehetett volna érni e czért, mi lettünk volna az elsők, kik segítünk vala. A né­pek soha sem gyávák — csak egyesek azok. Mihelyt kimondjátok a haza felszabadítását, az egész nemzet fölkel, mint egy ember. Találkoz­nának-e Garibaldi szavai oly viszhangra dé­len, ha nem volnának mindenki gondolatainak kifejezései? E hangra kell hallgatni, mert el kell ismerni, hogy különben sehogy ki nem ju­tunk a mostani szorult helyzetből. Af­f­­­e­r­i védi a maga pártját és a kormányt a felhozott vádak ellen. Anglia mindig conser­va­­tív, reagáló hatalom volt. Anglia nem bánja, hogy Rómába menjünk, de nem akarja, hogy Velenczét megtámadjuk. Csak azon csodálko­zom, úgy­mond, hogy oly bizalmatlanság nyilat­kozik az orosz és porosz elismerés iránt. Ez elis­merés több erőt adott nekünk a római és ve­­lenczei kérdésben. Nem bizonyítja semmi, hogy a minisztériumnak ne volna programmja Rómát illetőleg. Szónok hosszasan mutogatja aztán a nehézségeket s bonyolult viszonyokat, melyek a római kérdés megoldását késleltetik. Felel e tárgyban Petrucellinek és Mordininak. Ő nem helyesli azon politikát, mely Olaszorszá­got harczba kever­né Francziaországgal , s nem helyesli főkép Garibaldi politikáját. Ha a nemzeti szellemet folyton ébren akarjuk tartani, nem szabad a parlamenten kívül határozatokat hozni. Hosszas személyes vita után a miniszterelnök előre bocsátá, hogy az időből kifogytak s az in­­terpellátiókra nem felelhet, csak a Perruzzi (a Ricasoli minisztérium volt tagjaéra), s némely baloldali képviselő támadásaira válaszolván, erélyes hangon így szólt többek közt: „Azt vitat­ják némelyek, hogy csak ők a szabadság zászló­jának hordozói, d­e szerint mi ellenségek vol­nánk ?“ „Miután tizennégy évig küzdöttem a szabad­ságért, miután annyival kelle szembe szállanom érdekében, nem hittem volna, hogy e helyen hang emeltethessék ellenem, s engem ellenségé­nek kiáltson ki. Szívemből sajnálom, hogy ezeket kell­ hallanom. Tisztelem a véleményeket, de midőn f­ogalommá fajulnak, hathatósan vissza kell utasítanom. (Hosszas tapsok). Mordini azt mondá, hogyha Roma föllázad, maga és barátai segítségére fognak sietni, így szólt Massari úr is: Uraim! Ha valaha a király szava felszólít, hogy a hazáért harczoljunk, mind a bal, mind a jobb­oldal, mind a központ egyetlen pár­tot fog alakítani ,de valameddig a ki­rály szavát nem halljuk, kinek egyedül van joga háborút üzen­ni, mi itt maradunk, senki sem merheti kitűzni a lázadás lo­bogóját törvényeink megsér­tésével.“ (Tapsok. — Baloldalról óvások). Igen, a törvények megsértésével.“ — Mint Rómából, jul. 26-ról írják a kölni lap­nak, ott rendkivüli izgatottságot idézett elő a népben a hír, hogy Garibaldi csapatai közeled­nek, s a nép a francziákban fölszabadulásának egyedüli gátjait látja, sőt némely hevesebbek már a siciliai vecsernye ismétlését is emlegetik. — Turinból jelentik aug­l.ról : Állítják, hogy folyvást érkeznek önkénytesek Corleonéba. Ga­ribaldit minden órán várják Messinába. Hire jár, hogy egy amerikai, fegyverrel terhelt hajó érke­zett Palermóba. A „Giornale di Napoli“ írja : A francziák odahagyták állomásaikat a római határ­szélen, s Terracinában, Frosinonében és Vellet­­riben öszpontosultak. Nápolyba száz ifjú érke­­kezett. Partra szállásukat meggátolták. Tovább utaztak Palermóba. A kormány erősítéseket kül­dött oda s erélyes intézkedéseket tön az expe­­ditio meggátlásár­a. NÉMETORSZÁG. A berlini „Börzen Zig“­­nak írják B­é­c­s­b­e 1 : „Mint bizonyosat állít­hatom, hogy Francziaország hajlandónak nyilat­kozott, nem csupán egy kereskedelmi szerződés feletti alkudozásra Ausztriával, hanem arra is, hogy a Poroszországgal kötött szerződést, mihelyt egyik vagy másik vámegy­leti kormány hiányzó beleegyezése erre neki kí­vánt alkalmat nyújt, mindaddig felfüggeszti, míg nem belátható lesz, várjon sikerülhet-e, az azon szerződésben érvényesített elvek alapján, Ausz­triával is szerződési viszonyba lépni, már akár lépett addig életbe, akár nem Ausztria és a vám­egylet közt a vámegyesítés.“ A levelező még azt a csodálatos megjegyzést veti utána, hogy a Rechberg gróf viszonzó jegyzékének ala­pul, épen a Bécs és Páris közt kicserélt nézetek szolgáltak. AMERIKA, New York júl. 19. Lee tá­bornok szerencsét kíván a déli seregnek Rich­mond ostrom alól felszabadításáért, s azzal di­csekszik, hogy az északiaktól a legközelebbi üt­közetekben 53 ágyút vettek Price (déli) tónok a Mississippin át Arkansasba ment, hogy Curtis északi tbnok ellen operáljon, és Hindman szintén déli tbnok, Little Rock­ból kiáltványt intéz a lakossághoz, melyben fel­hívja őket, hogy mindent megtegyenek, misze­rint Curtis ne menekülhessen. Utóbbi azon­ban erőszakolt járatban Helénába (Ar­­kansasban) érkezett — az északiak több ap­ró ütközetben szerencsések voltak. Stone­wall Jackson tbnok szándéka a Shee­nandenthalba visszatérni s Harpers Ferry-ig nyo­mulni. Pope thnok, az ottani északi sereg főparancsnoka, Gordonsvillebe érkezett, s az Orange-Alexandria és Virginia központi pálya összeköttetéseit elmetszette, ez által a­ richmon­­diak szállításának tetemes részét elvágta. Rich­­mondi lapok attól tartanak, hogy M’C­­­e 11 a n ismét előre megy s földsánczok hányását indít­ványozzák. Azt állítja, hogy tartós értelemben való múltat, azaz imperfectumot jelen­tenek. Ezen példák közül 19-et ki kell vetni, mivelhogy bennök a v a 1 a szó bizonyít, p. o. hol v a 1 a a gyermek , és v a 1 a ott Herodes meg holtiglan ; ö­­tke pedig v a 1 a stb. ez pe­dig nem bir egy maga bizonyítani, mert verbum defectivum, nem fordulván elő van v­a­­­a. A többi 98 példáról pedig vajmi bajos azt állítani , hogy tartós múltat jelentenek. Pél­dának okáért, az első példa köztük ez : És azok mondának (dixerunt, n­aev). Na­gyon szeretném, ha Fogarasi ezen és a többi ha­son példákat egy philologicus congressusnak küldené el a végett, döntsék el, lehet-e azokban imperfectumi értelmet fölfedezni ? S ilyen példa, és monda, ki monda, azok mon­dán­a­k, 78 van a 98 között!! Ha nem tudnák a szöveget, honnan vétették, soha sem lehetne csak sejtenünk is, miféle jelentésűek ezen múl­tak, mert valamely múltnak jelentését két-három szóból megtudni lehetetlen. De a szövegből tud­juk, hogy ezek mind, kivétel nélkül, praeteritum historicumok.­­ Tehát ezen sok száz példa azt bizonyítja, hogy a t­u­d a alak praeteritum histo­­ricum, és egyetlen egy sem imperfectum ! Ha különbözik Fogarasinak nézete az általa igen nagy számmal előhordott példák tanúságá­tól, az onnan jó, hogy némely fogalmakat nem azon értelemben veszen, melyben az európai nyelvtanokban ismeretesek. Praeteritum historicumról beszélnek azok (tehát elbeszélési időről), körülbelül úgy, mint Foga­­rasinál (53. lap) Buttman jellemzi a görög aoristust. Fogarasi azonban azt tanítja az 50. lapon : „Széles értelemben véve legalább is hat elbeszélési múltunk van, szorosabb érte­lemben pedig három.“ — „a múltak tehát általában elbeszélési múltak.“ Igaz, hogy­­ minden időalak elbeszél, mert rendesen arról­­ beszélünk, mit a hallgató vagy olvasó nem lát, mégis jó volna különbséget, még pedig olyatén különbséget tenni köztök, melyet fogalomszerűen lehetne meghatározni, s melyet más is megért­het, még Magyarországon kívül is. Azon régi nyelvemlék, melyből szedegeté példáit Fogar­asi, teszen olyatén érthető különbséget. A nagy nye­reség azonban ez­úttal az, hogy Fogarasi bevall­ja a 103. lapon, hogy „a magyar for­dító latin példányát, az úgy­nevezett Vulgatát, az indica­tivusi időkben teljességgel nem követte,é s a 104. lapon: „A m­a­­gyar fordító az indicativusi időkre nézve egyedül a magyar nyelv egyedi sajátságát tartó szeme előtt úgy, a mint azt az ő nyelvérzése, vagy — ha úgy tetszik — nyelvtudománya is­merni engedé vala.“ Ez Hunfalvyra nézve nagy nyereség. Még inkább örülhet a har­madik eredményen, melyet Fogarasi kihoz, s mely igy hangzik ugyanott, a 104. lapon : „A­z e codexból összeírt nyolczszáz hét (807) példa közöl 738 egészen megegyezik a föntebb előad­tan szabályok lényegével, s mondhatni, mai általánosabb nyelvőrzésünkkel is, úgy hogy csak 69 azok száma, tehát az egésznek alig egy tizenketted része, mely a szigorú szaba­tossággal össze nem egyeztet­hető.“ Ennyit soha sem mertem reményleni Hunfalvy kutatásaiból. Azt gondoltam ugyan, hogy tán sikerül megmutatnia, hogy a régi biblia­­fordítók nem követik vala a latin nyelvet az in­dicativusi idők használatában; azt is mertem gondolni, hogy tán sikerül megmutatnia, hogy azon régi irók a magyar nyelv szelleme által, te­hát nyelvérzékektől ösztönözve, teszik vala azt, a­mit tettek. Fogarasi bebizoní­­ta most, hogy azon régi irók nyelvérzése is a mai általánosabb nyelvérzéssel egészen megegyezik! Ezentúl hát lesz az idők használatára nézve is olyan prózánk, hogy minden tekintetben majd dicsekedhetünk vele. Most már arról ír meggyőződöm, hogy Brassai Ítélete (Szépired. Figyelő, 1862. jul. 3-kai számának 131. lapján), mely szerint Hunfalvy­­nak „a syntactical szélre téve­dő csapongásai inkább kárté­konyak lehetnek, mintsem id­­v­e­s­e­k“, talán csak annyiban áll, meny­nyiben a nyelvérzék híjával van Hunfalvy, de nem áll arra nézve, hogy okot szolgáltat an­nak kinyomozására, a­mit még nem tudtunk, vagy már elfelejtettünk. — Még csak egyre akarom figyelmessé tenni Fogarasi urat. A 104 lapon ezt mondja: „A mássalhangzó a múltnak (tudott) a latinban általán perfectum felel meg, még pedig olyan lati® perfectum, mely egy-két eset kivételével szinte független múltban van. E­z tehát határozott és kétségte­len elbeszélési idő, és pedig (a latin perfectummal és ki­váltképen a görög aoristus­­sal egybe vetve) függe­tlen mon­datban egyszerre történő vagy beálló (momentan eintretend) múlt értelmébe­n.“ Akármely görög idő álljon is szemközt ezen alakkal; az az egy tény, hogy a magyar nyelv ezt participiális ér­­­telemben használja, igy: sokat olvasott, sokat utazott ember; vájjon már k­i­­fejtett és még kifejtendő irányunk­ban általán szólva előképül szolgálhatnak-e ? stb. világosan bizonyítja, hogy ezen magyar alak­­ nem momentán eintretend múltat jelent, hanem olyat, melynek hatása a jelenben is áll, mely tehát nem pratericum historicum. Szegények a mi nyelvészeink M­­­r-’A­­ i Sirhez képest, ki a füzet 113 lapján ál­ló tudósítás szerint 1500-ban halt meg Kr. után, ki az ékesen szólók aratásának katásszedője és a szó drága gyöngykincsének felügyelője, a ver­sek rózsás kertjének éneklő csalogánya (a 114 lapon) s azt mondja: „A szó egy gyöngy, mely­nek tengere a szív, ez lévén a részletes és álta­lános értelmek gyűjtő tára. Valamint a teng­er­ből búvár által napfényre hozva diszlik és ra­gyogáshoz képest értékesnek mutatkozik a drá­gagyöngy , úgy a szívből a kiszabott beszéd mestere által előhozatva ékességet nyer a szó­­gyöngy is, s értékének foka szerint székiben hí­resül.“ A 1 i-S 1 r szerint a földön valami 72 féle nyelv van, melyek mind különböznek egy­mástól. Közülök leginkább kiválik az arab nyelv, melyen a kor­án ért az emberekhez, és a próféta boldogságos hagyománya s a nagy szentek és a nagytiszteletü sejkhek tantételei jutottak az élőkhöz.­­ Az arab nyelv után még három nyelv van, melyek tiszteletben állanak , a tö­rök (türki), perzsa (fárszi) és hindu nyelv. Ali-Sir megvetéssel szól a hindu nyelv­ről, a török és perzsa felülmúlják azt. E két utolsót így jellemzi: „Tudva van, hogy a török ember a perzsánál sokkal élesebb eszű és jobb felfogású, és lelki mivoltánál fogva tisztább és őszintébb , de a perzsa a töröknél a tudományban finomabb és mélyebb gondolkozása,mi a török em­ber nyiltszivüségéböl és­’egyenességéb­ül, a perzsá­nak meg tudományából és bölcs­.eségéböl is kitet­szik. Azonban nyelveik közt a tökéletesség és hiá­nyosság szempontjából fölötte nagy különbség van. A török szavai használásában a perzsát sokkal fölülmúlja, sőt velük a perzsa nyelvnek is ékességet adott stb.“ Folytatja még a hason­lítást, azt is felhozván, hogy a török ember tö­kéletesen megtanulja a perzsa nyelvet, ellen­ben perzsa ember nem birja megtanulni a török nyelvet. Felhoz azután száz török igészót, me­lyek értelmét nem fejezheti jól ki a perzsa nyelv. Mind­ebből azt a tanúságot hozza ki, hogy ilyen tökéletes nyelve lévén a töröknek, kár neki perzsa nyelvben írni, mit sokan tesznek. A könyvismertetés rovata alatt B­u­d­e­n­z József Ponori Thewrewk Emil Iliászának első könyvét ismerteti meg. „Th. E. ur, igy szól is­mertető, tudtomra első, ki magyarul irt magya­rázatokkal való Hornért vállalkozott volna kiad­ni, s igy imer első füzet, melylyel kezdi vállalatát, méltán vonja magára figyelmünket. S meg kell val­lani, a figyelem, melylyel kezünkbe veszszük Th­­ur könyvecskéjét, azonnal örvendezéssé is válik, mihelyt rövid bepillantás után észreveszszük, hogy a kiadó és magyarázó úr nemcsak általá­ban alapos philologiai képzettségének szép mutat­ványát adja abban, hanem különösen, a homéri munkák kritikai olvasását és magyarázatát ille­tő legújabb külföldi kutatásoknak értelmes is­meretét és alkalmazásukban való önálló ítéletét is bizonyítja, sőt már a hasonlító gö­­r­ö­g-á­r­­ a tudománynak némely eredményeit igyekszik felhasználni, é­s a­minek legjobban s a minek legjobban örülünk, sokhelyt de suo is előmozdítja auctorjának helyes olvasását és­­megértetését, valamint magyarázatait magyar ifjú fölfogására nézve a magyar nyelv eszejárá­­sához alkalmazza.“ Budenznek emez ítéletével mutatván be ezt a homéri kiadási kísérletet, úgy hiszszük, legjobban ajánljuk e lap olvasói­nak is s ezzel befejezzük a Nyelvtudományi közlemények I. füzetének ismertetését. XX. t­ávirati Jelentései. — Turin, aug. 2. Palermo ideiglenes prae­­fectjének egyik kiáltványa igy hangzik : „Egy idő óta bizonyos forrongás uralkodók. Egyedül a törvényszerűség akadályoza a kormányt, hogy az előjött tényeknek hatalommal ne szegüljön ellen. Most azonban, midőn a gyülekezés fegy­verre kel, s katonai jelleget ölt , a­mit a törvé­nyek megtiltanak, nem tűrheti azt tovább a kor­mány, azért minden eszközt igénybe veene, hogy a gyülekezőket szétoszlassa, —a­miről a polgárság tudósíttatik. A kormány saját missiójáról nem mondhat le. Egy név sem követel­heti magának — legyen bár a haza előtt bármily dicső — Victor Emánuelnek, a nemzet által választott királynak, elő­jog­a­i­t.“ A „Monarchia Nationale“ erősíti, hogy a kor­mány nem engedendi meg a hajóra szállást Pa­­lermoban. Garibaldi elutazott Bosco-Firuzziba, Corleone tartományban. Egy innen keletezett kiáltványa Garibaldinak így szól : „Bajtársak ! Ismét szent ügy gyűjt bennünket össze. A­nélkül, hogy kér­deztétek volna : hová megyünk , siettetek egy­begyűlni, hogy gőgös idegen uralkodókat legyőz­zünk. Kívánom, hogy a gondviselés tartsa meg bennem való bizodalmatokat. Én csak munkát és fáradalmat ígérhetek nektek. Fölösleges len­ne vitézséget követelni t­teletek, de fegyelmet, ezt kell, hogy követeljek. A rómaiak fegyelem által uralkodtak a világ felett. Nyerjétek meg a lakosság hajlamát, s vitéz hadseregünk tisztele­tét, hogy a haza egysége megvalósittassék. Ez­úttal siciliaiak is leendnek előfutárai eme nagy faladatnak, a­melyre az ország hivatva van.“ A mai senatusülésben Ratazzi kijelente, hogy a kormány minden erőfeszítést megtesz a tobor­zások megakadályozására, s el van határozva a netáni expeditiónak elejét venni, a szükséges intézkedések megtettek. — Új-York, jun. 24. Az önkénytesek to­borzása csekély eredményt mutat fel, újabban jutalom tűzetett ki. Az ohioi kormányzó kiált­ványt adott ki, azt jelentet, hogy azon esetben, ha a tartományára eső katonailleték a toborzá­sok útján ki nem telnék, ő az összeíráshoz fog folyamodni. Pope­tlik hadtestének egy része szerencsés harczot vívott a szakadárokkal Frederiksborg mellett, ezeknek táborát fölégetvén. Lincoln elnök kiáltványa felhatalmazást ad a szakadárok minden vagyonának elkobzására, katonai ezéfokra. — A négerek alkalmazhatása (a háborúban?) megengedtetett. Híd­­p­o­n­t­a. Pest, augusztus 4. — Belgrádból írják jul. 29. A készületek foly­ton folynak. A­ki csak képes fegyvert fogni, a polgári katonaság és önkénytesek közé sorozza magát. Belga fegyvergyárakból 80,000 miniapus­­kát várnak. E fegyvereket Orosz- és Oláhorszá­gon keresztül szállítják. 80,000 már korábban megérkezett, s már ki van osztva a militia közt.

Next