Pesti Napló, 1863. április (14. évfolyam, 3939-3963. szám)
1863-04-22 / 3956. szám
többi vitorlás hajó tüstént átalakítandó lesz. Ezek közt említik a 72.és 68. számú, s a „Farsigtighten“,„Gusztav den Stard“, „Prinz Oscar“, „Skandinavien“ sorhajókat, s a „Gatebourg“, „Josephine“ és „Norr-Kaping“ fregatteokat. Az ezen hadihajók alakítására szükséges munkák a főváros hajógyáraiban tétetnek meg, ahol az anyagszerek nagyobb bőségben vannak, mint akárhol egyebütt.“ A „Courr. du Dimanche“ értesíti a közönséget, hogy a spanyol kormány is tett némi diplomatiai lépéseket Péterváron a lengyel ügyben. Miraflores marquis a múlt márciusban egy sürgönyt küldött Disz úrhoz Spanyolországnak Péterváron levő chargé d’affairejéhez, aki O s s u n a hg távollétében az ügyeket viszi. E sürgönyben a spanyol külügyek minisztere az emberiség szempontjából indul ki, s annyival alaposabban vél barátilag hivatkozhatni Sándor czár kegyelmére, mivel a királyné kormánya teljes bizalmat helyez a czár érzületeibe, s mivel Európa maga is próbálta a forradalmakat. A „Courrier d. D.“ nemcsak közli kivonatban Gorcsakoff hgnek a spanyol sürgönyre adott válaszát, hanem jót is áll a kivonat hitelességéről, mely igy hangzik: Gorcsakoff hrg külügyminiszter W olk on ski hghez, Oroszország nagykövetéhez Madridban. „Sz.-Pétervár márt. 21. (április 2). A külügyminiszter átteszi Wolkowski herczeghez Miraflores marquis sürgönyét másolatban. Oroszország nagykövete tanúságát látandja abban a bizalomnak, melyet Izabella királynő Sándor czár érzületeibe helyez. Minda mellett, hogy e bizalom elegendő lett volna arra, hogy a spanyol cabinetnek bizonyosságot nyújtson a felől, hogy ő császári felsége nem hagy fel békítő szándékaival, a madridi udvar eljuttató óhajtásait Sz.Pétervárra. „Oly baráti lépést, mint a királynő kormányáé, csakis azon jóakarattal lehet fogadni, mint a minő azt sugallta. A nevezett kormány saját tapasztalásából kétségkívül azon meggyőződést merítette, hogy egy uralkodónak első kötelessége visszaállítani a tekintély iránti tiszteletet, és a büntelen (inoffensifs) polgárok biztonlétét. „A császár kormánya egyébiránt örvend rajta, hogy a királynő kormánya igazságot szolgáltatott az ő érzületeinek, nem kétkedvén azon lelki megelégedés felett, melylyel a császári felsége az uralkodó hatalom legbecsesebb attribútumát gyakorlandja, mihelyt azt megférhetőnek látandja a pillanat szükségeivel és Lengyelország helyzetével, mely országot a legújabb eseményekért felelőssé tenni nem lehet. „Wolkowsking felhatalmaztatik e sürgönyt felolvasni Miraflores marquis előtt, s azt másolatban nála hagyni.(Aláírva) Gorcsakoff.“ A „France“ a fentebbi ritkított sorokat azért emeli ki, mivel világos jelenségét látja azokban, mik az uralkodó eszmék Sz. Péterváron. — A helyzet ismertetésére ideigtatjuk „La Presse“ azon furcsa czikkét, melyben Girardin Emil azt mutogatja, hogy a „France“ politikája végelemzésben csak oda vezet, a hová Od. Nationale“*«4 — * i háborúra. Girardin ur a ralaisroyal lapjának általunk tegnap ismertetett czikkéből a következő két passust idézi: „A diplomatia nem fog semmire menni. Az ő dolga csak az volt, hogy a kérdést felállítsa, csupán a háború dolga azt megoldani. A császárnak jusson eszébe, mily lelkesedéssel fogadták, midőn Olaszországba indult. Határozza el magát Lengyelország mellett tenni, és mimig melegebb örömkiáltásokat ígérünk neki.“ Girardin Emil erre is ezt mondja: „Ez már más ! Mi szeretjük, hogy mindenki mondja meg világosan, amit világosan gondol. Az „Op. Nat.“ nak van logicája. Ő a végső következtetésig mer menni. Várjon a „France,“ melytől tegnap határozott feleletet kértünk, mert ma úgy condudálni, mint az „Op. Nat.“ Majd meglátjuk ma este. „Guéroult úrnak igaza van, midőn utánunk ismétli, hogy a diplomatia nem fog semmire menni. Hiszen mi mindjárt az első nap ezt mondtuk. Hogy ezt előrelássuk, elég volt viszszaemlékeznünk. „Hogy előrelássuk, hogy a diplomatiai interventio a tehetetlenség lejtőjén (pente) katonai interventióra vezet: erre meg elég volt ismernünk a lejtők törvényét, s kiszámítanunk azt. Ugyanazért minden időben ellene voltunk minden diplomatiai interventiónak.“ Furcsa a különböztetés, melyet Girardin az Angol- és Francziaország közt tesz e részben. „Angliában, úgymond, a diplomatiai interventió kevés veszélylyel jár, mivel ott ritkán veszik azt komolyan, s az ott majd mindig inkább látszólagos, mint valódi. Oly kápráztató (simulaire) az, melyhez leginkább a parliamenti viták tekintetéből nyúlnak. — Anglia nem elegyíti point d’honneurjét abba, a mibe Francziaország a magáét helyezi. Az elégtételek, melyekkel Anglia beéri, nem olyanok, a minek Francziaországnak kellenek. A mily sokba kerül Francziaországnak visszavenni szavát, miután valamit megígért, s hátrálni, miután már előre ment, épen oly kevésbe került az Angliának. Láttuk a mexikói expeditióban, ahol Anglia nem volt kevésbé érdekelve, mint mi. Tétovázott-e visszavonni szavát és hátrálni ? Tétovázott-e visszavonulni, midőn ott maradni, mielőttünk kötelességnek tűnt fel ? Anglia nem ismeri az álszemérmet. Anglia jegyzékei őt nem kötik. Nem így áll a dolog Francziaországgal. Jegyzékei ezt kötik ; ez nem bocsátaná meg kormányának, ha nem tartana meg oly szót, melyet adott; hanem sújtana akkor, midőn fenyegetett, habár nem volt is igaza. — Ezért veszélyesek, nagyon is veszélyesek az olyan emberek, mint de la Guéronniére Artúr ur; ők az olyan embereknek, mint Guéroult Adolf ur, ugyanaz, a mi a felhő a villámnak, a mi, gyutacs a tölténynek, a mi a lejtő a zuhatagnak. „Lagueronniére ur bekötött szemmel vezeti azokat, akik követik ; Guéroult úr leveszi a szembekötőt. Guéroult ur e szerint kevésbé veszélyes, mint Lagueronniére ur. Guéroult úrral mindjárt tudja az ember, hová megy; Lagueronniére úrral csak akkor tudja meg, mikor már késő.tkező évre (1860—1865), a kisebb selyemtenyésztők számára szólanak, a következő feltételek alatt: 1. Az 1860—1865-dik években, évenkint öszszesen 2000 forintra menő pályadijak 5, 10, 15, 20, 25 és 50 forintos jutalmakban osztatnak ki a nép között. 2. Ezen jutalmakérti pályázásra elsősorban a kis termesztők vannak hivatva, s e mellett különös tekintet leend : a) oly pályázókra, kik kimutatják, hogy selyembogaraik etetését saját termesztésű eperfalevelekkel eszközük; b) oly népiskolatanítókra, kik a selyem- és eperfatenyésztés emelése, vagy az ezen téren oktatás körül dicséretes működésüket kimutatják. 3. A jutalmakra pályázóknak ki kell mutatniok : a) illető lelkészeik bizonyítványa által a termelt selyemgubók, s a nevelt eperfák és bokrok számát; b) az eladott gubóknak a beváltó által bizonyított mennyiségét s minőségét, a beváltási áraknak bejelentése mellett; c) oly népiskolatanítóknak, kiknek érdemük főleg oktatás-adásban áll, ezt illető lelkészeik bizonyítványa által kell igazolniok. 4. A pályázóknak fentebbi kimutatásokkal kisért (bélyegtelen) kérvényeiket, minden évben October 15-dik napjáig Pesten, a magyar gazdasági egyesülethez kell beküldeniök. 5. A jutalmak kiosztása a magyar gazdasági egyesület által történik, s a jutalmazottak nevei nyilvánosan közzététetnek. A másodrendbeli jutalomdíjak a terjedelmes epreskertek ültetésére, és a selyemtenyésztésnek kitűnő módonfűzésére tűzettek ki a következő feltételek alatt : I. A nagyobbszerű eperfaültetvényekre vonatkozólag összesen 500 darab arany jutalom tűzetik ki, következő 37 díjra felosztva, u. m. egy dij 100, két dij 50, négy dij 25, tíz dij 10, és húsz díj 5 db aranynyal. 1. Versenyezhetnek községek és egyesek, minden oly kiterjedésű eperfa-ültetvénynyel, melynek egységül kifejezett minimuma egy kataszteri hold, vagy annak megfelelőleg kiültetett 100 darab nagy fa, vagy 1000 futó ölnyi sövény. 2. Ezen ösztöndíjak az eperfa-tenyésztésben 1861-dik évtől kezdve 1866-dik évig bezárólag felmutatott hat évi eredményekre szólnak, s csak 1866-ik évben lesznek kiosztandók, minélfogva a versenyezni akarók az említett időszak alatt az eperfatenyésztés körül kifejtett szorgalmukról az illető megyei bizottmány által kiállított bélyegtelen bizonyítványt tartozandnak előmutatni, számszerinti kifejezésével annak, hogy a versenyző hány eperfát, vagy hány öt sövényt ültetett ki évről évre, s mily karban tartja eperfaültetvényeit, mely alkalommal megjegyeztetik, hogy a versenyző által a lefolyt hat év alatt alapított epreskerteket és ültetvényeket egy, e végre a helyszínére kiküldendő kir. biztos, az orsz. magyar gazdasági egyesületnek általa a czélból kijelölendő képviselője közbenjöttével vizsgálandja meg. Ezen eljárásról részletes jelentés alapján történend azután a jutalmak utalványozása s kiosztása. 3. Az 1861-dik év előtti eperfa-ültetvények tulajdonnodalmarsonviiitit akarnak, szintén a megyei bizottmány bélyegtelen bizonyítványával tartozandnak kimutatni nemcsak a régi ültetvény létszámát, hanem azt is, hogy az 1860s évi időszak alatt évről évre mennyivel szaporították, s mily mivelési állapotban tartották ültetvényeiket. 4. A jutalmazásoknál elsőséggel fognak bírni: a) az esetek egyenlősége mellett az új eperfaültetvények a régiek fölött; b) a nemesített ültetvények a természeti vad állapotban levők fölött; c) a terméketlen és egyéb gazdasági miveletre alig használható tereken állított ültetvények, úgyszintén a tagok körül szülőutakon, tehát a földnek minden más mivelési ágtól való elvonása nélkül eszközlött eperfa ültetések és sövényezések. II. A kitűnő módon űzött selyemtenyésztésre vonatkozólag. Összesen 2000 darab arany jutalom tűzetik ki, nevezetesen egy 1000, egy 500, egy 300 kettő pedig 100-100 darab aranynyal, szintén hat évi időszakra, t. i. az 1861-ik évtől kezdve 1866-ik évig bezárólag felmutatott eredményekre s hasonlóan csak 1866 ban lesznek kiosztandók. A versenyzési feltételek a következők : 1. A 100—100 darab aranyból álló két jutalomra a selyemtenyésztési üzlet legkisebbike a 6 évi saját tenyésztés után összesen 8 mázsa gubó. 2. A 300 darab aranyra a selyemtenyésztési üzlet legkisebbike a 6 évi saját tenyésztés után összesen 14 mázsa gubó. 3. Az 500 darab aranyra a selyemtenyésztési üzlet legkisebbike a 6 évi összes termés után 70 mázsagubó, és 4. Az 1000 darab aranyra az üzlet legkisebbike ugyancsak 6 évi összes termés után 140 mázs a gubó. Megjegyeztetvén e helyütt, hogy a 100 és 400 darab aranyra csak saját tenyésztésű gubókkal lehetene versenyezni, — ellenben az 500 és 1000 darab aranyból álló jutalmakra azon selyemtenyésztők is versenyezhetnek, kik a kívánt gubó-mennyiséget részint saját tenyésztéssel, részint a falu vagy környékbeli nép által tenyésztett és beváltott gubókkal állítják ki. 5. Azon tenyésztők, akiknek a gubó beváltással összekötött saját filandájuk van, a jutalmazásnál — többi körülmények egyenlősége mellett — elsőséggel birondnak. 6. A versenyzők az 186-ik évi időszak alatt a selyemtenyésztésben nyert eredményeket az illető megyei bizottmány bélyegtelen bizonyítványával tartoznak igazolni, kimutatván évről évre a saját tenyésztéssel előállított, valamint a falu vagy környékbeli nép által tenyésztett, névszerint, kiktől és mi áron beváltott gubómenynyiségét. 7. A selyemipar fejlődésének figyelemmel kísérhetése végett ezenkívül a versenyzők a menynyiségről kinyert bizonyítványnyal (6-ik pont) egyszersmind minden évben October havában selyemgubókat és legombolyított selymet és pedig minden osztályból küldeni fognak az orsz. m. gazdasági egyesületnek Pestre mutatványul s mintegy állandó kiállitásra. 8. A versenyző selyemtenyésztési vállalatok szintén kir. biztos által, s a m. gazd. egyesület kiküldöttje kíséretében fognak a helyszinén megvizsgáltatni, hogy az igy nyert meggyőződő cs. kir. apostoli Felsége 1860. évi jan. 10-kén kelt legfelsőbb határozatával a selyemtenyésztők serkentésére két rendbeli jutalomdijakat kegyeskedett kitűzni. Az első rendbeli jutalomdijak, 2000 forintnyi összegben, hat egymásután követés alapján annál igazságosabb ítéletet lehessen hozni. Végre megjegyeztetik, miszerint a bejelentések, illetőleg a bizonyítványok mind az eperfaültetvényekre, mind pedig a selyemtenyésztésre nézve 1866. év oct. 15-ik napjáig Pestre, az országos m. gazd. egyesülethez lesznek halaszthatlanul beküldendők. Mely legfelsőbb határozatok azon figyelmeztetéssel hozatnak újólag és ismételten az illetők tudomására, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a selyemtenyésztésre a fehér eperfa (morus alba) legczélszerűbbnek mutatkozott, továbbá, hogy külföldi selyemhernyó-tojásnak több éveken keresztül, országos közköltségen eszközlött beszerzésére s a tenyésztők közötti ingyen beosztása jövőre foganatosítható nem lévén , az illetők a szükségelt mennyiségű tojásnak megszedéséről, illetőleg kellő időben leendő beszerzéséről eleve gondoskodjanak, mert a selyemrovar-magnak négy éveken át ingyen, bőven történt kiosztása által a gondos tenyésztőnek mag szerzésére elég mód és alkalom adatott. Kelt Budán, apr. 14-én 1863. Román lapszemle. A „Concordia,“ hivatkozva a „Független“ egyik közelebbi számában megjelent vezérczikkre, melyben annak szerzője többek közt Erdélyország ügyének megoldását, különösen a románok által követendő bölcs politikától föltételezvén, megvárja tőlük, hogy az eldöntő perekben, multjukkal s jövőjükkel számot vetve, érdekeiknek fontosságát belássák, miután, úgymond, a sors szeszélye azt akarja, hogy ők — a románok — ezúttal fontos érdekeket kezeljenek, s lépéseik mindenesetre nagy következésnek leendnek mindkét testvérországban lakó románokra stb. a következőkben nyilatkozik: „Mi — úgymond a „Concordia“ — nagyon csudálkozunk, midőn a „Független,“ mely közelebbről az állitá, hogy a birodalom újjászületését nem várhatja a nemzetiségek kielégítésétől, már ma azt mondja, hogy a birodalom érdeke követeli a hatalmas panslavismus félkörét elválasztó vonal fenntartását, avagy — kérdi nevezett lap — lehetséges-e azt fenntartani a nélkül, hogy a nemzetiségek kielégítetnének ? Mi ilyesmit fölfogni képesek nem vagyunk. Mi a két testvérnemzetet, t. i. a magyar és román nemzet hivatásának azonosságát illeti, részünkről kijelentjük, hogy mi már rég ismerjük helyzetünket, s azt igen helyesen körvonalazta a „Búcsúmul“ bukaresti lap, midőn azt mondotta, hogy mi egy latin szigetet képezünk a nagy szláv óczeánban ; de ismerjük a magyar nemzet helyzetét is, mely sem közelében, sem a távolban nem bir rokon elemekkel; épen ebből kiindulva, nem tudjuk eléggé csodálni, hogy e két nemzetiség közötti szövetség, a „Független“ bevallása szerint, nem hagyott mást maga után, mint szomorú emlékeket; s váljon ki okozta legyen, hogy e szövetség emlékei reánk nézve szomorúk legyenek ? Némelyek a feudális rendszer kifolyásának fogják mondani e roszat, s mi magunk is hajlandók lennénk szinte ezt hinni, ha nem látnók azon t. czikkeket, melyekben nemcsak a nép, de a román, mint nemzet, örök rabszolgaságra volt kárhoztatva. — Bennünket megnyugtat azon öntudatunk, hogy soha olyasmit nem .A bazottságok jogait sértené, itt értjük a jogot, s nem a suprematiát, a mit a románok 1848-ban kértek, ugyanazt kérik ma is ; s ezen követeléseket illetőleg a magyar nemzet értelmiségének nagyobb része már ma azt mondja, hogy azok igazságosak s kielégítendők ; meglátandjuk, mint fogják ezt a jövő országgyűlés alkalmával tettleg is bebizonyítani, mert csupán üres és biztató szavak ki nem elégíthetnek. Ha czikkíró a magyar nemzet által már eddig bő mértékben tanúsított őszinteséget s igazságosságot figyelembe veendi, s azt minden szenvedély nélkül tanulmányozza, bizonnyal meg fog győződhetni, miszerint az, az egységes Magyarhon eszméje alapján, minden nemzetiségek, s igy a románok irányában is méltányos leendők igazságosságát nem puszta kifejezésekben, hanem, mint ezelőtt, tettekben is fogja bebizonyítani. (g) tartomány földbirtokosai, hogy a teendőkről tanácskozzanak. Ezen ügyet különben nagy homály fedi. A Galiczia irányában behozott szigorúbb eljárásnak is fontos okának kell lenni. A déli lengyel határszél fölkelői folyvást utoncrozzák magukat az osztrák krakkói kerület önkényteseivel. Más felől azonban az oroszok is már erősebb csapatokkal rakják meg a déli határt Olkuszban, Szlomnikiban, Volbramban, Szkalában s különösen Miechowban, mely az e vidéki orosz tábor főhelye, tetemes erő áll. Ami a fölkelők táborhelyeit e vidéken illeti, arról nem tudni bizonyost, de annyi áll, hogy a fölkelőknek gyálhelyök van ezen részekben. A csatatérekről nem érkeztek hírek új ütközetekről. Kalisból jelentik, hogy ápril 12-ike óta az egész kormányzóság lázadásban van. A sok ezerre menő önkénytesek 10 csapatra oszolva erős állásokat foglaltak el. Az oroszok mintegy be vannak zárva helyőrségi városaikba s nem mernek a védő ágyú lövésén túl menni. A „Czas“ írja, hogy idegen tőkepénzesek kölcsönnel kínálták meg a lengyel titkos kormányt, de ez elutasította egyelőre, míg az ország pénzügyei jobban állhatnak. Az oroszok és némely csellzövök kivételével az egész ország elismerte a nemzeti kormányt. Ugyanazon tudósítás szerint fa parasztok mindenütt csatlakoztak a fölkeléshez. Különösen Podlachiában, a lublini kormányzóságban a gosztini és sonezoni kerületben, a Zamojski-féle birtokon a parasztok a fölkelők táborába sietnek. Az augusztovói kerületből egy ütközetről tudósítják a „Czast“, mely Lokajczienél történt 700 orosz és 140 lengyel közt apr. 9-kén. Utóbbiaknak 12 halottjuk és sebesültjök van, az oroszok 50 embert vesztettek. Lengyelországi csenttagek. Az orosz központi parancsnokok Lengyelországban a következendő rendeletet vették : Excellentiád nem fogja kihirdetni az amnestiát illető sürgönyt, valameddig nyomtatott példányban nem veszi a szöveget s részletes utasítás nem érkezik kezéhez. Az eddig elfogott egyéneket nem kell szabadon bocsátani. A környéken az őrködést s fegyveres bandák üldözését nem kell félbeszakasztani. Továbbá a varsói belügyi kormánybizottság Bergbink egy parancsára következendő körlevelet bocsátott a királyság minden polgári kormányzójához : 1) A kormányzók jelentéseikben ne használják többé e kifejezést : „fölkelő-bandák“, hanem „lázadó-bandák“. 2) A csapatok által történhető rablásokat és gyilkolásokat, melyek csak igazságot tesznek, s a lázadókat érdemük szerint büntetik, nem kell barbár tényeknek nevezni, és atalán a kormányzók jelentéseikben ne támaszkodjanak polgári, hanem katonai értesülésekre. A „Czas“-nak ápr. 17-kéig terjedő varsói levelei nem mutatnak semmi változást a helyzeten. Az amnestia kihirdetése után is folyton tart a katonai rémkormányzat. Az 1832 óta folyvást a varsói várban székelő kárhozatos állandó vizsgáló-bizottmány, mely a politikai vétségekben ítélt, újabban ismét sok taggal szaporittatott. Elnökül egy zsandarin-ezredes, Vitkovszki neveztetett ki, ki a lublini kormányzóságban sok önkényű embertelenséget követett el. Mondják, hogy nemsokára ezt teszi meg kormánya varsói rendőrfőnökké. — Lithvániában az orosz katonaság ép oly féktelenül viseli magát, mint a tulajdonképi Lengyelországban. — A gárda túltesz a többi csapaton. — A titkos lengyel kormánynak egy, ápr. 10. kelt rendelete a nemzeti adót illetőleg ezt tartalmazza : Az ingatlanok birtokosa 10 pretet fizet a tiszta jövedelemből; ugyanannyit a tőkepénzesek és iparosok, ha 10,000 lengyel finál (4 lengyel fr. egy osztr. ft) több jövedelmök van. Kiknek tiszta jövedelmök csak a 4000 ftot haladja meg, ennek csak 5 percentjét adják, stb. A nemzeti adó beszedése e rendelet kiadása után 22 nappal kezdődik. Az izgatottság növekedőben van nemcsak magában Lengyelországban, hanem a szomszédos tartományokban is. Mint az „Alig. Zig“-nak Berlinből írják, Posenben gyűléseket tartanak , egykor Lengyelországhoz tartozott minden a Magyar Tudományos Akadémia. A magyar nyelv szótára első kötete 104 ívnyi tartalommal immár megjelent. Ebben foglaltatik élőbeszéd is ezen szótár keletkezéséről, továbbá az akadémiai utasításról és a szerzők vezérelveiről annak készítésében. Ezen élőbeszédből láthatni, hogy az akadémia mindjárt eleinte az egész társaság közreműködésével oly nagy szótár készítését tűzte ki clul, melyben minden egyes szóról el vala mondandó, mit róla nyelvtudósnak tudnia lehet. Az 1840 és következő években megkezdett felolvasások és mutatványokból az tűnt elő, hogy miután az egyes dolgozók természet szerint saját nyelvészeti elveikvagy nézeteikből indulának ki, az igy készitendett mű a legkülönnemübb, sőt egymással ellentétben álló felfogások halmaza fogna lenni , mihez képest 1844-ben elhatároztatott, hogy a szótár készíttetése egyelőre csak az értelemezésre és még a nyelvtani s szókötési viszonyok előadására szoríttassék , s ezek egyöntetű kivitelével két tag bizassék meg. — A megbízott szerkesztők, vagyis inkább szerzők, két évi munkálkodás után azt jelenték az akadémiának, miszerint ők, korlátolt megbízatásuknál tovább menendők, készek, ha az akadémia jóváhagyandja, munkálataikba mind a szófejtést, mind a nyelvtudomány akkori állásához képest a többé kevésbé rokon nyelvekkel hasonlítást is fölvenni, mely kibővítése a tervnek, miután több rendbeli ekkép kidolgozott szóczikk felolvastatott vala, közhelyeslést nyelvén, az a nagy gyűlésnek ia bejelentetett , a következő időkben pedig nemcsak a szótári munkálatok elhaladtáról évenként, hanem több ízben az iránt is küldött ki kebeléből az akadémia szakférfiakat, hogy a dolgozatokat belső tartalmuk és minőségük tekintetében is vizsgálják meg, jelentési teendők. Mi mindenkor teljes méltatás kíséretében meg is történt. Maguk a szerzők időnként több czikket és értekezést közlöttek az ülésekben, melyek a jegyzőkönyvek tanúsága szerint, általában helyeslést nyertek, sőt az évi munkálatok sorában jutalmakra érdemesíttettek. Szerzők törekvése vola ezek szerint munkálataikat az értelmezésen túl az egyes szók elemezésére, családosítására, s némely rokonnyelvekbeliekkel mind anyagi, mind alaki tekintetben összehasonlítására is kiterjeszteni, s fölvevék dolgozataik közé nemcsak az élő és közdivatu szókat, hanem a régi nyelvemlékekből s tájbeszédekből kiszedegetett érdekes beszédrészeket, sőt a magyar szók alkatrészeit, u. m. a gyököket, képzőket és ragokat is ; szóval, igyekezének, amennyiben két embertől telik, az akadémia eredeti szándékát már most megközelíteni, egyedül a szorosan vett, s a közéletbe át nem ható műszak rekesztetvén ki, mi szintén akadémiai utasítás következtében történt, Így fejeztetett be, a zavaros idők kivételével, mintegy tizenöt év múlva az egész munka, s 1861. év utó hónapjaiban nyomatni megkezdetvén, az első kötete az egésznek, mintegy ötödrésze — a közönség kezében forog s a többi kötetek nyomatása is, ha csak a szerzőknél emberileg lehető akadályok nem jőnek közbe, szakadatlanul folytattatni fog. Minthogy azonban ekkorig az egész tulajdonképen csak a két szerző munkája, kívánatos, hogy az jövendőben az egész magyar nemzet közös nyelvkincsévé váljék. Ehhez képest felszóllittatik mind az akadémia kebelében, mind azon kívül a két magyar hazában minden, a kit nyelvünk ügye érdekel — s melyik magyar embert nem érdekelné az ! — és a ki ezen kivül ily működésre magában hivatást érez, hogy ha akár pótoláskép, akár megigazítólag, akár a szerzőkével ellenkező nézetből indulva, bármely egyes szótári czikkre, vagy állításra észrevétele volna, azt tétovázás nélkül tegye írásba, s az ekkép czikkek szerint rendezett észrevételeit akár együtt, akár időszakonként, de minden esetre a szótár nyomtatása bevégeztével a nyelvtudományi bizottság jegyzőjéhez, Hunfalvy Pálhoz, küldje, hogy a beküldött észrevételek majdan egy pótlék kötetben szintén felhasználtathassanak. A további kivitelre a nyelvtudományi bizottság ruháztatott fel olyképen, hogy a beküldött észrevételeket vizsgálja, illetőleg két-két tag által vizsgáltassa meg az iránt : vájjon azok nyelvi és tudományos tekintetben kellő alappal és érdekkel bírnak-e ? Ha valamely esetben a két vizsgáló különböző véleményt adna, még egy harmadik véleménye is megkivántatván, sőt ha a szótárkészítők nézetével egészen ellenkező észrevételek merülnének fel, ezek bizottsági ülésekben is megvitatandók lévén. Minden egyes beküldő neve, elfogadott észrevétele után, minden egyes czikknél kinyomatni rendeltetett. Kelt Pesten, a magyar tudományos akadémiának folyó évi mártius 30-án tartatott üléséből. Szalay László, titoknok. Szeködvény és államigazgatás és bank kösz (Folytatás.) Szabályzat. Hl. A bank hivatalnokairól. 9. §. A bankigazgatóság határozza el, mely hivatalnokok tegyenek le biztosítékot, és mily összegben, 10. §. A főtitkár, az igazgatóság felügyelete alatt, a fennálló utasítások szerint viszi az öszszes üzletágak fővezetését, a pénztárak s számadási ügyek fölötti őrködésben a pénztárigazgató s a főszámvevő állanak oldala mellett. A főtitkár a közeg, mely által a bankigazgatóság minden határozatát végrehajtatja, és a végrehajtások fölött őrködik. A bankigazgatóság és a bizottmány minden tanácskozásában részt vesz, azonban döntő szavazat nélkül. Kötelességében áll a bankigazgatóságnak pontos tudósításokat és czélszerű javaslatokat tenni, vélemény-nyilvánítását az irományokban szintén láthatóvá teendő, 11. §. A pénztárigazgató és főszámvevő minden beadványt és összeállítást a főtitkár által juttatják a bankigazgatósághoz, ugyanez után érkezvén hozzájuk az igazgatóság végzései is. Kétséges esetekben, melyek gyors intézkedést igényelnek, mindig egyetértésbe teendik magukat a főtitkárral. IV. A részvényekről. 12. §. A részvények nevekre szólnak, szelvényekkel s vételjegyekkel vannak ellátva és a mellékelt minta szerint készíttetnek. Átruházásuk forgatmány által történik, az első lap túlsó oldalán, a bank azonban nem kezeskedik a forgatmány valódiságáért. 13. §: Minden részvényes biztosíthatja tulajdonjogát saját részvényére. E czélból aláírással ellátott nyilatkozatokat kell beadni, amely a részvénykönyvben és magán a részvényen is előjegyeztetik, minek következtében az vagy újonnan kiállítandó, vagy a benyújtó nevére már előbb kiállított, vagy reá forgatott részvények csak akkor fogadtatnak el a bank által átírás végett, ha az átengedés rendszerüleg van hitelesítve. 14. §. Épen igy biztosíthatja magának minden részvénytulajdonos a fölveendő osztalékot is azon részvények után, melyek vagy nevére szólnak, vagy rendszerüleg reá forgatják. Az e czélból benyújtott nyilatkozvány a részvénykönyvben előjegyeztetik és ezen előjegyzés magán a részvényen bizonyittatik, minek az lesz következése, hogy az osztalék azután csak rendszerüleg hitelesített nyugtákra fizettetik ki. 15. §. Ha a részvények csőd, kiegyezkedési vagy hagyatéki tömeghez, árva- vagy gyámvagyonhoz tartoznak, a banktól az illetékes bíróság által megtudandó, vájjon történhetik-e átírás és mikor, valamint a lejárt osztalékok mily elővigyázat mellett adatnak ki. Ez áll hasonlóan a szabad rendelkezési jog korlátozását tekintve is, amennyiben az helyettesítési, biztosítéki vagy hitbizottmányi intézkedések által van megállapítva. V. A bankjegyekről. 16. §. Uj bankjegyek kiadása alkalmával a bank azok pontos leírását közzéteszi. 17. §. Valahányszor az államigazgatás kívánja, és valahányszor a császári biztos, a bankkormányzó vagy pénztárigazgató személyében a hivatalból kilépés által változás történik, a bankjegyek állása a legpontosabban vizsgáltatik meg, a lehet az előjegyzésekkel összehasonlíttatik, és a vizsgálati okmány valamennyi ezen üzletág fővezetésére kijelölt egyének által aláíratik, s aztán a levéltárban őriztetik. VI. A letéteményekről. 18. §. A letétemények átruházhatók. A forgatmányok a letevő aláírásával s pecsétjével (ha a letevő kereskedelmileg bejegyzett czég,a bank által ismert s bejegyzett czég, vagy ezégvezető aláírásával) ellátandók és a banknak feljentendők. 19. §. A bank letéteményi osztályának szigorúan meg van tiltva, a nála letett tárgyak tulajdonosai, száma, minősége vagy értéke felől értesítést adni; a letéteményezett bárminemű értékek csak a tulajdonos tudtával s beleegyezésével a letétirat mindannyiszori felmutatása mellett, tiltathatnak le bíróságon kívül, vagy adathatnak az eredeti letevőn kívül másnak. 20. §. Ha a letevő csőd alá esik, vagy vagyona fölött kiegyezkedési eljárás nyittatott, s ez iránt a bank bíróilag értesittetett, köteleztetik ez a nála letett tárgyakat a csőd, vagy kiegyezkedési eljárás számlájára további őrizete alatt tartani, és azokat a megfelelő illeték befizetése mellett csak a bíróság, illetőleg a kiegyezkedési eljárás vezetői, valamint a követelés megállapítása után az intézet végzése folytán szolgáltathatja ki. 21. §. Aki a banknál letett tárgyra végrehajtás útján igényt támaszt, ki kell eszközölnie, hogy a végrehajtás jóváhagyása az illető bíróság által hivatalosan közöltessék az intézettel, és így a letéteményt a megfelelő illeték befizetése, a letéteményi okmány visszaadása, vagy megsemmisítése (amortisatio), és egy formaszerű vevény sajátkezű aláírása mellett veheti át. 22. §. Ha egy harmadik számlájára történik letéteményezés, a letevő ama tárgy iránt a bejelentett tulajdonos felhatalmazása nélkül nem rendelkezik, valamint a tulajdonos oly esetekben, midőn a letett tárgyakat személyesen veszi igénybe, személyének ugyanazonosságát köteles az intézet által elégségesnek tartandó módon igazolni. 23. §. Ha a letétemény haláleset folytán egy harmadik személy vagy több egyén közös birtokába megy át, ez iránt a bank a hagyatéki hatóság által lesz értesítendő, valamint tudatandók vele azon egyének nevei is, akik jogosítják a letéteményezett tárgyak fölött rendelkezni. 24. §: A bank köteleztetik a nála letett tárgyak gondos őrizetére, és ezek száma, valamint minősége iránt kezes, azonban csak sikkasztás vagy elidegenítés esetében, nem pedig oly eshetőségekre nézve is, melyek az átalános törvényes intézmények szerint kizárólag csak a tulajdonost érik. VH. A leszámítolási és kölcsönüzletről. 25. §. A bankigazgatóság határozza meg az összeget, mely a leszámítolási s kölcsönüzletre fordítandó.