Pesti Napló, 1863. június (14. évfolyam, 3989-4011. szám)

1863-06-11 / 3996. szám

131 3 196 14-ik évi folyam. Csütörtök, jun. 11.1863. E lap szellemi rész­ét illető minden közlemény Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő. __Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva Félévre .... 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Pest, jun. 10. !§Ö3. □ A „Donau Z “ nagy-szebeni vezér­­czikkírója bírál, panaszol és jósol. Nem tartja czélszerünek a választási törvény némely pontjait, jelesen, hogy a követek száma a legnagyobb városokban aránylag csekély, az iparűző helységek­re kevésbé tekintettek a szászföldön, mint a magyarok és a románok közt, és a vá­lasztási helyek több kerületben hibásan jelöltettek ki. A czikkíró szeretné, ha a regalisták az érdekképviselet szerint osz­tályoztatak volna, és csak itt neveztet­nék ki a nagybirtokosok közül, míg a többi a főpapokon kívül, az írókból, a kamaraelnökökből és hivatalnokokból ne­veztetnék ki. Nem szándékunk a nagy­szebeni czik­­kező kritikáját kritikával kisérni, s a sa­játságost csak abban találjuk föl, hogy a félhivatalos „Donau Zeitung“, unván a mély csendet, mely az erdélyi ügyekben uraló, maga kezd ellenzéki szerephez. Ezt a modort ezentúl sem árt ismételni, mert érdekessé nőheti ki magát. A czikkíró panaszt emel egy keletke­zőben levő fiatal szász párt ellen, mely nem akar hivatalnokot választani követté, attól tartván, hogy az ország jogait nem védendik meg erélylyel. — A „Donau- Zeitung“ megengedi, hogy ezen, az ele­li­yészésig kicsiny töredék jó indu­lata , azonban rész után jár. Csak azzal vigasztalja magát és a közönséget, mikép­p bal irányra tévedtek valódi nagy­ osz­trákok és nem a magyar ügy pártolói. A „Donau Zeitung“ czikkírója ponto­san megjövendöli, hogy 125 követ közül mennyi fog a különböző nemzetiségek­hez tartozni. A magyarokból és széke­lyekből 60 lesz követté, 30 fog a nagy­osztrák szászokra esni, és szintén 30 a nagyosztrák románokra. Végre 5 kétsé­ges politikai irányú teend. Ha e jóslat igaz, akkor megérhetjük, hogy az öt két­kedő bölcs még valaha oly híressé fog­ válni, mint a hét görög bölcs. Tehát, a „Donau Zig“ szerint, egy ország sorsa öt kétséges politikusnak a kezébe van letéve Kiváncsiak vagyunk ezen fontos egyének nevét tudni, a­kik arra valódi hivatást és tehetséget éreznek, s nem vonzana e pályára, nem tartana meg azon sokakat az államhiva­tal, minden tehetség és valódi vonzalom nélkül. A polgári mérnökök behozatala nemcsak az államháztartásnak, de a ma­gánosoknak is hasznára volna. Az „Österreichische Ztung“ Thiers, Berryer, Odilon Barrot stb. példáját ajánl­ja követésre Deáknak, Eötvösnek stb. Hasonló önmegtagadásra kell, úgymond, a magyaroknak is emelkedniük, aminőre emelkedtek az említett franczia államfér­fiak. S aztán álmokról beszél a jócollega, melyekben egymásután elvonulnak az alvó magyar szemei előtt Francziaország, Olaszország, Montenegró, Görögország, Szerbia és Lengyelország! Rémek, me­lyek csak a collega fejében kisértenek, az egészséges velejű magyar álmait nem há­borgatják ! A „Presse“ tovább megy. Azt látja, hogy a passivitás politikáját már megtör­ték a magyarok — Erdélyben. Tehát a mi rokonaink és atyánkfiai eljárása, túl a Királyhágón,a „Presse“ helyeslésével ta­lálkozik ! Bécsi do­lg­ok. Csak a napokban olvasók, hogy Hor­vátországban az építészeti hivatalokat szintén felállították. A „Wanderer“ több czikkben ott is meg akarja szüntetni e hi­vatalokat, a­hol eddig fennállottak. Ki­mutatta már régebben, mennyire nem alkalmas a hivatalnoki pálya­mérnökök kiképzésére. Belép az ifjú technikus a bureaucratia alsó fokára, s onnan emel­kedik föl, a­mint a sor rá kerül, nem technikus ügyességeiért, hanem mint hi­vatalnok. S mennyi költséggel, mennyi irkafirkával jár az építészeti hivatalok eljárása. Most tehát indítványozza az idéztük lap, töröltessenek el az építészeti hivatalok, s a bureaucraták helyett pol­gári mérnökök alkalmaztassanak. Az ál­lamnak csak arra kell szorítkoznia, hogy alkalmat nyújtson a technikusoknak a szükséges ismeretekben kiképezniük ma­gukat, s megszabadulhat egy nagy sereg hivatalnoktól. A mérnöki pályára készü­lő ifjaknak előbb mérnökök mellett kel­lene gyakorlaton lenniök, s aztán elmé­leti és gyakorlati vizsgálatot tenniök. Az ekkér kiképezett polgári mérnökökre egyesek és az állam egyaránt biztosan támaszkodhatnának. A kerületi építészeti hivatalokra ekkor aztán nem lenne szük­ség. E hivatalok tisztán administratív ré­szét a közigazgatási tisztviselők vinnék, s azon teendőkre nézve, melyek techni­kus ismereteket igényelnek, a polgári mérnököket használhatnák, alkalmazá­sukhoz vagy tett szolgálatukhoz mért fizetés mellett. Az utak fenntartását, mint Francziaországban van, haszonbérbe le­hetne kiadni. Az administratív tisztviselő­k részben, polgári mérnökkel együtt tett körút alkalmával, ellenőrködhetnek. S az országos építészeti hivatalok is eltörlen­­dők. Az állam úgy járna el, mint a ma­gán­ember, egy vagy több magán szak­ember tanácsát kérve ki. A nagyobb ter­vek úgy is most is pályázat útján készí­tetnek. Ez újításoknak az a haszna lenne, hogy a kormány nem fizetne tandíjt az ifjú hivatalnokoknak, hanem csak valódi szakmunkákat fizetne, soha sem lenne dolga tapasztalatlan emberekkel, és biz­tos lenne benne, hogy soha nem alkal­maz és fizet több technikust, mint a­meny­nyire valóban szüksége van. Ez esetben csak azok vágynának a mérnöki pályára. Vasúti levelek. I. A vasutak keletkezése, különösebben azoknak hazánkba érkezése óta ezen épít­ményekhez kötött érdekek s ezen építke­zések által támasztott értékek mindin­kább evidentiába helyezkednek, s mind­inkább előtérbe nyomul azon viszony, hogy ma már a vasút mintegy számok­kal kifejezhető értékszorozó jó számítás­ba ország világszerte. Azon országok, városok, falvak és föld­birtokok, gyárak, bányák és iparüzletek, különösen azok, melyek hajókázható fo­lyamtól távol esnek, és a közlekedésnek ez­ek eszközeit megnyerni szerencsések, bizonyos, ma már senki által kétségbe nem vont, sőt egynémelyek által­­án kel­leténél magasabbra becsült értéknöveke­dést nyernek. Nem kétli senki, hogy a közlekedési eszközöknek bősége az ipar minden ne­mének emeltyűje, valamint arról is meg van győződve, hogy a közlekedési esz­közöknek legolcsóbb neme a vízi fuvaro­zás, leggyorsabb a vasút, s ennél fogva amaz olcsósága, emez gyorsasága a tál egyenértékűvé válik a forgalomra nézve. Az egyszerű földmivelő ujjain kiszá­míthatja, s ki is számítja, hogy földje, mely most minden közlekedési eszköztől távol fekszik , melyhez nincsen közel vizi út, s igy nincsen olcsó fuvarozási eszköz, melyhez nincsen közel vasúti állo­más, s igy nincsen gyors közlekedési vonala — kevesebbet ér, mint az, mely ily közlekedési eszközökhöz közel fek­szik ; ujjain kiszámithatja, hogy ugyan azon földje, akkor, ha ily közlekedési esz­köz által megközelíttetik, bizonyos arány­ban növekedik értékében. Azon földbirtok, mely ma száz köböl búza termése után jövedelmez hatszáz forintot, ugyan azon termeléssel fog jö­vedelmezni hétszázat , mert most a ma száz köböl búzának ára helyben hat fo­rint, s vasútra téve lesz hét forint. Mi könyebb s egyszerűbb, mint eme számí­tás, s ki ne tudná kiszámítani, hogy ama birtok, mely értéke után behozta a hatos kamatot, a­zután behozza a hetediket is. Annyira tudja, annyira számítja ezt nap­jainkban mindenki , hogy nem kevés esetben túl a rendén magasra számíttatik azon előny, mely vasutak keletkezése szerint a közel esőkre hárul. A haszonszámításnak bizonyos aránya, kulcsa van, mely szerint a távolság nem kis szerepet játszik a haszon osztásában ; minél közelebb esik a vasútvonal sugará­ba valamely üzlet, földbirtok vagy gyár, annál nagyobb mértékben élvezi jóté­konyságát, ellenkezőleg, minél távolabb, annál kevésbé veszi hasznát, annál keve­sebb százlolival emeltetik értéke. És mert ezen haszonszámítás ma már közönségesen ismert dolog, mert eme ha­szon földerítéséhez ma már majd minden ember ért; természetes, hogy a vasutak vonatozásánál az érdekek előtérbe lépése mindinkább emelkedik, sőt némely rész­ben túl is emelkedik azon korlátokon, melyeket annak egyébb, nem mellőzhető szempontok kitűznek. Még pár évtizeddel ezelőtt alig lehetett némi rokonszenvet találni a vasúti meg­közelítések részére, ma eme rokonszenvek egynémely helyeken már annyira emel­kednek, hogy az elérhetőnek és megen­gedhetőnek mérlegén is majdan túlha­ladnak. Ez az oka, hogy a vonatozásokat min­dig országos szempontokból kívántuk és kívánjuk mindenkor kitüzetni. Nemcsak az irányra, nemcsak a vég­pontok meghatározására kívánjuk az or­szágos szempontoknak megállapítását és tekintetbe vételét , hanem mellőzhetlenül szükségesnek tartjuk a nemzetgazdászati és országos közlekedést, valamint minden egyébb közszempontok tekintetéből azt is, hogy a kitűzött végpontok egybekap­csolásánál, a vonalozásnak mikép való vezetése és megállapításánál az országos érdek s az országos közlekedésnek postu­­látuma irányt adó befolyást nyerjen. Az általános elvek mellőzése megbo­­szulja magát, s azoknak kül-vagy magán­érdekek miatti föláldozása, csonkítása, vagy bármi tekintetek miatti elhanyago­lása érzékenyen hat az országos közleke­dés, kereskedelmi, sőt világ­forgalmi és nemzetgazdászati érdekekre. Ez oknál fogva óhajtanók, hogy, kü­lönösen hazánkban, hol most oly nagy élénkség mutatkozik közlekedési eszkö­zeink létre­hozatala körül, minden ma­gán- és vidéki érdekeknek teljes háttérbe szorításával is igyekezzünk az országos szempontoknak érvényre emelésén, min­den, netalán felül­kerekedhető provinciá­lis és önző érdekeknek visszautasítására hatni. Ez idő szerint a sajtó azon egyetlen fegyver , melyet országos közlekedési ügyünk érdekében úgy, a­hogy forgat­hatunk , használjuk e fegyvert egész súly­­lyal, engedjünk csatározást, csaljuk ki a rejtekből a sompolygókat, bocsátkozzunk, ha kell, vitába az országos szempontokat szem elől tévesztőkkel, használjuk e fegy­vert gyöngéden, de egészen, s ha kell, huszárosan, keményen, élesen. Nem kívánunk senki ellen harczba szállani, bármely érdeket védelmez, csak azt kívánjuk, hogy legyen azon érdek az országos szempontokkal egybeférkeztet­­hető, ne legyen az országos közlekedési ügynek országos rendszerével élesen ösz­­szeütköző. Feladatunknak valljuk a sajtó minden fegyverével, ágyújával, szuro­nyával és kardjával küzdeni oly vonal­zások ellenében is, melyek az országos közlekedési rendszernek helytelen irány­ba terelését, meglassítását, nehezítését, költségebbítését, végre zsibbasztását von­­nák maguk után. Magán­érdekek „összege“ teszi a hazai érdekek czélját, de magán­érdekek elvont része vagy „tömege“ nincs jo­gosítva az országos érdeknek tekintetbe nem vételére vagy föláldozására. VISONTAI- nek feladata lenne, tanítva és vezetőleg a se­lyembogár tenyésztésre hatni, a netalán azt igénylők, vagy szükséggel küzdőknek kis elő­legeket eszközölni, a tenyésztőktől a gubót súly szerint átvenni, s azoknak a városokbani eladásá­ról gondoskodni, az eladásból mutatkozó összege­ket pedig az illető tenyésztők közt­i termelésük arányához képest kiosztani kötelességévé kelle­ne tenni minden egyes bizottmánynak, hogy te­vékenységük eredményéről évenként az illető polgári hatóságnak rövid, de kimerítő jelentést tegyen ; ezen hatóságok ezeket a nm. helytartó­tanácshoz felterjesztvén, ott ezen egyes jelentés­forrásokból kimerítő tudósítások szerkesztendők, és nyilvánosan alkalmas módon kihirdetendők lennének, hogy a közönség és a vevők a selyem­tenyésztéssel foglalkozó községekről, úgy a se­lyembogár tenyésztés nagyságáról tudomással bírjanak. Ezen tudósítások ö­felsége által engedélye­zett jutalmak kiosztásával tekintetbe, s illetőleg irányadóul vétethessenek, nemcsak, hanem szük­ség esetében buzdítás, vagy netán ügyszeretet­­lenség esetében megrovás alapjául szolgálhas­sanak. A­mint a mutatkozó anyagi haszon, melyet egyik vagy másik tenyésztő élvezett, példái sza­porodni fognak , akként fog ezen iparág ered­ménye biztosként tekintetni különösen azért, mi­­vel az egész eljárás 8 hétnél alig vesz többet igénybe. A gubók eladásánál a lehető legsza­badabb verseny mellett emelünk szót, és határozottan ellene vagyunk minden kényszerített bevál­tásnak. Kereskedelmünk szabad lendülete mellett , valamint egyéb, úgy a jelen kérdésben levő ter­ménynél is csakhamar akként fogják az árak magukat szabályozni, hogy azok a méltányos igé­nyeknek megfelelhetni fognak, e mellett azon házaknak, melyek az államigazgatóság által ed­­digelé­g beváltásra felhatalmaztattak, szabadsá­gukban kellene állni, nyilvánosságra hozni, váj­jon mily árakat készek kínálni, hogy azok — kik gubóikat jobban eladni nem képesek — leg­alább ott biztos átvállalásra számolhassanak. Mi a gombolyító intézeteket illeti: ezeknek felállíthatása a magán­iparnak lenne engedélye­zendő, mely is ezen intézetek felállításának kel­lő idejét bizonynyal figyelemben tartandja , ma ilyeneknek felállításáról gondoskodni még elko­­ránlott lenne; é­s a tapasztalás megmutatá, hogy az államigazgatóság által sok helyütt felál­lított gombolyító intézetek fenntartásuk tekinte­tében nemcsak sok költséget okoztak, hanem, mivel ezen gonbolydák a selyemtenyésztés elter­jedése reményében lettek felállítva, foglala­tosság hiányában lassan kint pusztulásnak indul­tak. Nehogy egy ugyanazon hibábat visszaesésre ok adattassék, azon eszmével, hogy a községek által gombolydák állíttassanak fel, egyelőre fel kellene hagyni, annyival is inkább, mivel két­séget nem szenved, hogy ott, hol a gubók kellő mennyiségben előállittatnak, ugyanott csakha­mar gombolydák is fognak állíttatni. Azon biztosítással zárjuk be előterjesztésünket, hogy a kereskedelmi és ipar­kamra hazafiai kedves kötelességének ismeri mindenütt és min­den alkalommal, a­mennyiben csak erejétől kite­­lend, oda intézkedni és hatni, hogy a selyemte­­nyésztést a hazai ipar és kereskedelemre hasz­nosként tüntesse elő, azon felül, hogy a te­nyésztő és beváltók közt alkalmas közlegül sze­repelhessen. Pest, September 23. 1862. A pest-budai kereskedelmi, s ipar kamra. gy­őzhetjük, és pedig — jó kezelés és jólelkű­­séggel; de ha nem győzzük le, úgy magyar bo­raink soha és sehol virágzó borkereskedésnek nem fognak örvendeni, mit aztán csak magunk­nak tulajdoníthatunk. Igen szükséges kellék, mint tapasztaltatott, magyar boraink megismertetése végett azokról kimerítő statistikát is írnunk, hogy az angol, vagy más külföldi fogyasztók lássák, hogy hazai boraink közt ki ki megtalálhatja a maga ízlésé­nek is megfelelőt. Ennyi, a­mennyit több oldalról történt felszó­lítás folytán és okulás végett borászatun­k érde­kében előlegesen közölni elegendőnek véltünk; az üzlet további folyamáról is azt tenni el nem mulasztandjuk. Kopcsányi József, az arad­hegyaljai borászati egylet titkára: A kereskedelmi és ipar­kamra előter­jesztése a selyemtenyésztés előmozditása ügyében. Nagyméltóságu m. kir. helytartó tanács! Folyó évi május 29 én 21413. és erre vonatko­zólag September 4-én 57985. szám alatt kelt ke­gyes intézmény által felhivatott alálirt kereske­delmi és ipar­kamra, hogy a selyemtenyésztés­nek hazánkbani előmozdítása tekintetéből az ipar, és kereskedelm­ osztályokat e fontos vál­lalatra buzdítólag figyelmeztetvén, az eredmény, illetőleg a kilátások felől szakavatott javaslatot terjeszszen elő ; — az ügy mindenesetre a keres­kedelem és iparnak lendületet kölcsönözendvén, oly szép, hogy kilátásba lehet helyezni az irá­nyában mutatkozandó rokonszenvet; de oly fon­tos is, mely komoly megvitatást igényelt arra nézve, hogy a lelírt kereskedelmi és ipar­kamara a gyakorlati téren hasznosként feltűnhető véle­ményt terjeszthessen elő. Mire nézve igénytelen nézeteink szerint: A selyemtenyésztés sikeresítésére megkíván­tató lenne: 1- szer. A szederfáknak ültetése, ápolása, szapo­rítása; s 2- szor. Hogy a földész vagy földbirtokos ezen iparág hasznosságáról és előnyeiről meggyő­ződjék. Kívánt eredményre csak akkor számíthatni, ha oly helyeken, hol a föld és égalj a selyemte­nyésztésre alkalmatos, jó minőségű szederfák termeltetnek és ápoltatnak , és pedig lehető leg­nagyobb mennyiségben ott, hol ezen fák a por hozzá­férhetőségének kitéve nincsenek. Mind­­ek­előtt azon ellenszenv legyőzésére kellene törekedni, mely különösen Magyar­hon termelőinél a fatenyésztés ellenében gyökeret vert, é­s szükséges lenne, hogy az ország mind­inkább faültetvényekkel behálóztassék. Dél-Ti­­rol és Olaszország északi része például szolgál­nak arra, hogy a szederfák olyanoknak is, kik a selyembogár tenyésztéssel nem foglalkoznak — igen jelentékeny jövedelmet hajtanak, miután a selyemtenyésztők csupán egyetlen szederfának leveleiért évenkint a fa nagyságához képest 2— 5 ftot fizetnek. Csak ha a szederfák kivánt elterjedtségben neveltetni fognak , lehetne a selyembogár te­nyésztésre gondolni, vagy áttérni; s hogy az eszme lehető népszerűvé tétessék, oda kellene intézkedni , hogy minden községben a nép idősbjei és asszonyai közül — a lelkész, iskola­­tanító, jegyző vagy egy, a műveltebb osztály­hoz tartozó, s az ügy iránt lelkesedett egyén elnök­lete alatt egy vezető bizottmány alakuljon, mely­ Gróf Zelinski László londoni bor­kereskedése. Minthogy azon kedvező helyzetben vagyunk, hogy a borüzlet menetéről már némi értesítést írha­tunk , teszszük azt, megfelelendők azon általános érdekeltségnek s tudakozásoknak, melyek e bor­kereskedést, mint részörét Angliában, hazánkban minden oldalról oly nagy figyelemmel kisérik. Ezen üzlet, melynek egyedüli czélja a ma­gyar borok számára Angliában positiót foglalni, állandósitottan van berendezve gróf Zelinski László czége alatt, és annak megnyitása egész Angol-, Skót- és Irhonban tízezer hirdetmény­példányban közzétéve. Ezenkívül e borüzlet pro­­grammja, üzleti összeköttetések megnyithatása végett, minden jelentékenyebb hazai borásznak meg fog küldetni. Továbbá ezen üzlet át van adva, mint üzletve­zetőnek, Veniger Lajos urnak, ki fia a Krassóme­­gyében, Nadrágon, becsületessége s tudományos­sága folytán köztiszteletben álló bányatanácsos­nak. Veniger Lajos ur fiatal, tevékeny, s mint eddigi közleményeiből kitűnik, értelmes és he­lyes felfogással áír az ügyről, és a borkereske­désnek az angol piaczokról való sikeres beveze­tése módjáról. Tapasztalatai és praktikussága dússágáról jó bizonyítványul szolgálnak azon körülmények, hogy Londonban két nagy tele­­pítvényháznál hat évig, s egész mostanig műkö­dött. Bordeauxban Frauch testvérek és társai borkereskedők üzletében három és fél évig volt, s ez évi február és mártius hónapokban pedig nyolcz héten át utazgatta be egész Angol­, Skót és Irhont, a föntebbi kereskedők borüzlete érde­kében, mi neki a fogyasztók igényei, a borke­reskedés egyéb körülményei és az összekötteté­sekről széles ismereteket szerezni bő alkalmat adott. Ily tényezők mellett remélhető, hogy az angol piaczok, habár tán lassan, de biztosan megnyí­­landnak a magyar boroko­k. De hogy e piaczok megnyíljanak, azokon po­sitiót ne csak foglalhassunk, hanem azt meg is tarthassuk , különösen megjegyzendő, hogy tő­lünk, itthoniaktól függ leginkább. Igaz, hogy Londonban nagy, képzelhetlen nagy nehézsé­gekkel kell küzdeni, és erős phalanxon kell rést törni, de mindam­ellett borkereskedésünk legnagyobbb gátjai és legveszélyesebb ellensé­gei benn hazánkban, köztünk székelnek­ és ezek­­ orosz kezelés és a rosz lelk­es­sé­g. Minthogy azonban ezen ellenségek köz­tünk vannak, azért azokat könnyebben le is Az olasz kékkönyv a lengyel ügyben, melyről közelebbről szóltunk röviden, s mely­­nek okmányaiból már korábban közlünk nehá­­nyat, mindössze 29 jegyzéket és sürgönyt foglal magában, melyek főkép a római, lengyel és ke­leti kérdésre vonatkoznak. A jelen minisztérium program m­ja is bennök foglaltatik, mely egyezik Cavouréval ; de, mond az olasz miniszter, nem látja czélirányosnak jelenleg bővebb vitába bocsátkozni. A­mi a lengyel kérdést illeti, az ezt illető ok­mányok Pasolini grófnak Pepoli marquishoz mart. 8 ikán intézett sürgönyével kezdődnek, melyben kijelenti, hogy az Olaszországban tar­tott lengyel meetingek a törvény korlátai közt maradnak, s nem történik velük semmi, a­miben egy külső hatalmasság megsértve érezhetné magát. Annyival inkább fel van jogosítva a kormány azon kívánság kijelentésére, hogy Sándor czár, nagylelkűségében, a Lengyelországban véghez ment rettentő jeleneteket feledni akarja. Maga Oroszország érdekében áll a törekvés, hogy a veszélyes probléma megoldassék, s a vallásuk­ra és történetekre nézve külön választott, de faj­beli rokonságra nézve közel álló nemzetek komolyan és maradandókig kibékíttessenek. E sürgöny lényegében csak utasításul volt szolgálandó Pepoli marquisnak Gorcsakoff herczeggel tartandó beszélgetéseiben, s az olasz követ még Berlinben kapta azt, midőn útban volt. Egy, márt. 21-ikén kelt sürgönyben, mely a londoni olasz követséghez szól, Pasolini felel az ismeretes fölhívásra. E szerint Pepoli már eleve fölhatalmaztatott, hogy Sz.-Péterváron az angol és a franczia követtel egyetértésbe tegye magát, s hogy az olasz kormány habozás nélkül bele­egyezzék egy collectiv­ lépésbe , de Olaszország nem az 1815 iki szerződésekből indul ki, hanem egyszerűen az igazság és emberiség terére áll, s Oroszország valódi érdekeit tartja szem előtt. Hasonló értelemben szól egy, ugyanaz­nap Nigra úrhoz intézett sürgöny. Következik Visconti Venosta april 25-iki jegyzéke, mely már ismeretes. Pepoli marquis egy, april 30-ikán kelt sür­gönyben jelentést tesz arról, miként fogadta Gor­­csakoff hg az olasz jegyzéket, s e jelentés így szól : „Mindenekelőtt azon reményemet fejeztem ki Gorcsakoff hgnek, hogy az orosz kormány szám­ba fogja venni Olaszország különös helyzetét, miután ezen, a nemzeti érzelem által alapított állam félre nem ismerheti más nemzeteknél se ez érzelmek jogosultságát. Azért kormányunk a régi államok részéről történt elismertetése után sem hagyhat fel hallgatólag elveivel, s meg nem tagadhatja eredetét, melyre büszke. „A herczeg azon megjegyzéssel szakasztotta félbe, hogy Oroszország méltányolja ez érzel­met, feltéve, hogy mi nem­ akarjuk a forradalmat a többi nemzetek közt terjeszteni, s az elisme­rési okmány e tekintetben világosan szól. Azt válaszoltam, hogy nekünk soha sem volt ily szándékunk , de Olaszország nem maradhat kö­zönyös és nem hallgathat, ha Európa közvéle­ménye a lengyel nemzetiség mellett nyilatkozik, sőt a hatalmakat a nemzetiségi eszmék elisme­résére kényszeríti, melyeknek még Olaszország tekintetében ellene szegültek, és még ellene sze­gülnek. „A herczeg félbeszakasztott ismét, s azt mondá, tévedek, mivel se Franczia­, se Angol­ország, se Ausztria nem állottak e kérdésben a nemzetiség terére. „Azt feleltem, hogy ez elveket nemcsak az olasz, hanem az egész európai közvélemény elismerte, mely utóbbi a lengyel kérdést hasonló oldalról fogja fel. Ez elég kifejezéseim igazolá­­s kötelezve érzem magamat, hogy a jegy­java­­zék fölolvasása előtt előadjam az indokokat, me­lyek a turini cabinetet oly lépésre késztetik, me­lyet kötelességének tart. Erre fölolvastam a jegy­zékeket. A herczeg úgy találta, hogy udvarias modorban van szerkesztve, s kijelenté, hogy a császár h­­árolatait bevárja.“ Következik egy Pepoli marquishoz intézett sürgöny, mely az orosz válasz nyomán kelt: Turin, máj. 12. 1863. „Miniszter ur ! Gróf Stackelberg megjelent nálam tegnap, fölolvasni előttem azon sü­gönyt s másolatát közleni, melyet Gorcsakoff máj. 1-se­­jén intézett hozzá, s mely válasz az ápril 23-kán általam önhöz küldött sürgönyre. Az orosz követ egyszersmind hivatalosan köz­lé velem azon válaszokat, melyeket az orosz kormány Franczia- és Angolország kormányai­nak adott, s ezekre hivatkozott azon nyilatkoza­taiban, melyeknek tételére a Gorcsakoff hg által hozzánk intézett válasz tárgyában fölhatalmaz­­atott. Olaszország, mint Gorcsakoff hg megjegyzi, hosszú és fájdalmas tapasztalatokat tett a forra­dalmak tárgyában. Megtanulta, hogy az izgatá­sokat másként elhárítni nem lehet, mint a monarchiai elv erkölcsi te­kintélye s a népek állandó szükségeinek és jogos törekvéseinek tekintetbe vétele által. így az olasz kormány, midőn fölerak­ta a Sándor czár ő felsége által már keresztül vitt refor­

Next