Pesti Napló, 1864. január (15. évfolyam, 4164-4188. szám)

1864-01-15 / 4174. szám

11—4174 15. évf folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek téri 7-dik szám, 1-13 emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félávre . . .­­ . 10 írt 60 kr o. é. Évnegyedre . . . . 5 írt 25 kr o. é. 1864. Péntek, jan. 15. Hirdetmények díja : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 nj kr. Előfizetési félti­vas „Pesti Napló“ 1864-dik évi folyamára. Előfizetési ár : Január—júniusi félévre 10 írt 50 kr. Január—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, jan. 14.1864. Francziaországban úgy a napi sajtó egy tekintélyes része, valamint előbb a sena­­tus, s újabban a törvényhozó kamra vá­laszfelirata is, a béke mellett nyilatkozik. Midőn valaki a vész közelgését sejti, ösztönszerűleg­­törekszik óvni magát el­lene. Hogy a sok oldalról aláaknázott béke védművei meg ne rendüljenek, s falai kö­zött a boldog bennlakók megszokott elvei­ken tovább gyönyörködhessenek, többé nemcsak jóakaratra, de egy s más tekin­tetben áldozatokra is van szükség. A franczia törvényhozás többsége tán e ponton érzi magát, s azért hagyományos szokásával ellenkezőleg szögletbe akarja rejteni a kardot, s ről­ és árral kezében siet meggyőzni a világot , mely várja a láng lobogását, hogy melegénél üdüljön, miként nincs szándékában felzavarni a nyugalmat, Francziaország érdekei békét óhajtanak. Hát Francziaország politikája ? Érdekek nyilvánulhatnak egyesek, tár­sulatok, testületek körében,­­ de a poli­tikát az államhatalom vezeti. Haladás és szerencse van ott, hol a kettő öszhangzik. Tán e szükséges összhangzás bírhatá rá a császári kormányt, hogy az Anglia ál­tal tervezett conferentiát — közvet­len mediati­ójának odaígérésé­vel aláírja. Az „Indep.“ úgy értesül, hogy az ér­tekezleti javaslatot Napóleon császár el­fogadta, azonban feltételeket szabott. Egy előkészítő tanácskozmány gyűl össze Párisban azon nem német hatalmak küldötteiből, melyek a londoni szerződést aláírták,­­ vagyis Anglia, Francziaor­szág, Oroszország és Svédország. A német hatalmak és a szövetség csak az ezen tanácskozmány megállapodása után hivatnának meg, s ha megjelenni vonakodnának, nélkülük hozatnának meg a végleges határozatok. Állítólag Poroszország már ki is je­lentette volna hozzájárulását. Bármily biztosan hirdesse is ez ered­ményt a túl békés belga lap, azért nehéz annak feltétlen hitelt adni nemcsak azon nagy ellenmondások miatt, melyek ab­ban foglaltatnak, de azért is, hogy Na­póleon császár — mint az idézett lap ma­ga írja — kérdést intézett a tervező britt kabinethez ama kötelezettségek terjedel­me iránt, melyek ezen esetleges közbenjá­rásból az azt elfogadó hatalmakra nehe­zednének. Avagy ezen kérdés nem teljesen ha­sonmása-e annak, melyet a londoni kül­ügyi hivatal jelentett be a Tuilleriáknál akkor, midőn a császár Európa hatal­mait először hívta meg a congressusra. Ki el van határozva egy bizonyos őze­iért kezet fogni barátjával, az nem hivat­kozik oly szavak és jelenetekre, nem utá­noz oly tetteket, melyek a szövetkezőt gyanúra kelthetik, s az őszinte együttmű­ködéstől elidegeníthetik. Miként tehát nem hiszszük, hogy a leg­közelebb jövő ágyuhangokkal köszöntse az Eider partjait, s e húsz fokú hideg na­pokban kezdessék el a legmelegebb já­ték, — úgy viszont hajlandók vagyunk a gyanúra, hogy a közbenjárás, mely a fent érintett módozatok szerint és formák között van tervezve, — vagy épen nem érik meg a leszakításig, vagy oly gyümöl­csöt fog teremni, melyen a dán-német vi­szály kitelelni nem fog. Van a párisi napi eseményeknek egy másik, nemkülönben fontos mozzanata. Január 11-én kezdi meg a törvényho­zó kamra a válaszfelirati javaslat feletti vitákat. Olvasóink ismerik a jobbítmányokat, melyeket az ellenzék annak nevezetesebb pontjaira fogalmazott. Akár a belreformok, akár a külpolitika kívánalmait tekintsük, a minoritás minde­­nik irányban határozott állást foglalt, s megállapított alapnézetivel jelzé az el­szánt küzdelmet, melyet megkezdeni is, elfogadni is kész. A vitát Thiers úr kezdé meg. Beszédének csak rövid ismertetését hozá meg a táviró, de e kevés sorok is­ ele­gendők arra, hogy a azokból megkez­dett harcz nagy fontosságára következtessünk. Thiers úr — hivatkozva a szabad­ság nélkülözhetlen feltételeire, Franczia­ország jogaira, hogy azok jótéteményei­ben részesüljön — határozottan kívánja, sürgeti a közbiztonsági törvény eltörlését, a sajtószabadság proclamálását, a suffra­ge universel függetlenségét, a nemzeti képviseletnek ellenőrködési és interpel­­lálási jogát, és végre — mint az előbo­­csátottak koronáját, a miniszteri fe­lelősséget. Ha átható volt szónok beszédének kez­dete, s felbátorító, igazságos annak fo­lyama, úgy megrendítőnek mondható a befejezés, melyben figyelmezteti a császár tanácsosait, hogy ha az államfő nem en­ged az ország óhajtásainak, a nemzet csak hamar oda jutana, hogy követelni fogja azt, mit ma tisztelettel kér. Nehéz szerepe volt Boucher állammi­niszternek, ki lógott a hajdani miniszter után lépett sorompóba. Kit azonban erő támogat, s a tudat, hogy bár­mi történjék, de azért neki van igaza, biztosan s ingadozás nélkül szo­kott a dologhoz látni. Az államminiszter is igy tett. Bátor és keresetlen szavakkal vonta le a szabadság barátainak mindazon remé­nyét, melyet ezek a kormány ez érdekű jó hajlandóságában netán helyeztek. Mint a senatusban, úgy elmondá­­tt is, hogy a Thiers által reclamált szabad­ságok Francziaországban mind megvan­nak, s hogy még nincs itt az idő többet is közkézre bocsátani. A­mi a végfenye­getést illeti, ő excja kijelenti, miszerint III. Napóleon császár kormánya erős, nem ijed meg hasonló fenyegetésektől. Jules Favre vette fel a miniszter az­által elvetett keztyűt. Tovább ismertetése e nagyérdekű jele­netnek nem lehet vén egy rövid szemle feladata, kénytelenek vagyunk magukat a beszédeket illetékes rovatunknak tar­tani fel, s itt csupán azt jegyezni meg, hogy a szabadság kérdésének vitatása, s a nemzeti jogok reclamálása egyesíti az ellenzék két szélső oldalát. Eddig Thiers és J. Favre nem voltak összehozhatók. Egyik a szélső jobbot, másik a szélső balt képviselő e párttöredékek minden erényei és hibáival. És legott az első rohamnál a szélső bal siet a homlokon támadott szélső jobbnak védelmére, s magasan emelve fel karjában a párt jelszavát hordozó lo­bogót, mintegy azt tudata az ellenféllel,­­ hogy : mi otthon zsémbeskedünk ugyan egymás ellen, de veletek szemben egyek vagyunk. Az első ülést e három szónok beszéde tölte ki. Pest, jan. 14. □ Az újévi ajándékok közül eddig a legérdekesbetű­l. Napóleon kicsiny fia, a trónörökös kapta. Le is írták, s meg is bámulták a journálok. Azonban, ha a jól értesült Nord nem csalatkozik — egyéb­iránt a csalatkozás emberi gyöngeség — tehát, ha a Nord nem talált mesét mon­dani , akkor a nagy Oroszország, az ő újévén, tegnap szebb ajándékkal lepe­­tett meg. A czár ugyanis a képviseleti rendszer szerint tartományi alkotmányt oetrogrozott alattvalóinak. Ez roppant vívmánya volna az­­európai polgáriso­­dásnak. Fölösleges arról elmélkednünk, mily különböző fokán áll a műveltség­nek az orosz aristocrata és a kirgis no­mád , azon szláv község, mely a legerő­sebb absolutizmus alatt is szabadon in­tézte saját ügyeit, és azon kaukázi hegy­lakó , ki szilaj szabadságát leginkább zsákmánylásra és rablókalandokra hasz­nálta. Oroszország helyzete a tartományi alkotmányosság különböző fokára lát­szik alkalmas­nak. S ha az országok sa­játságos viszonyai szerint szabatott meg az egyes alkotmányok hatásköre , akkor a legtöbb történt, a­mi a létező helyzetek közt elérhető volt. Mi az orosz szabadelvűségről nem fo­gunk ugyan­annyi vezérczikket írni, mint a­mennyivel a Presset Grirandin Emil elárasztandja. Mert azzal tartunk, hogy a napot lemente után kell dicsérni. De ha valami lecsendesítheti azon alapos vagy­ alaptalan félelmet, mely a pansia- i vismus hódítási vágyától a polgárisodás vívmányait és Európa földabroszát ve­szélyeztetettnek hitte , — bizonyosan e csillapító szer az orosz alkotmányosság leend. A foglalásokról a be­rendezésre irányul a figyelem, s ily nagy változtatá­sok, míg megszilárdulhatnak, krízisekkel is szokván járni, igen természetes, hogy a czárnak otthon elég dolga lesz, s az ó-orosz szellemű főurak ,is huzamosan törhetik a fejeket, s erélyeknek bőven akad méltó tárgya, míg az emancipált jobbágyságnak bonyolult viszonyait re­­formátori tapintattal rendezhetik, s a világ legnagyobb kiterjedésű birodalmát a józan politikai szabadság prometheusi szikrájával új életre ébreszthetik. Sajnálnunk kell azonban a szegény lengyel nemzetet, mely a czár újévi aján­déka által megfosztva lesz azon csekély reménytől] is, melyet Európa részvététől várt. A doctrinák emberei, az idegen szenvedések iránt közönyös industrializ­­mus, és a diplomaták, kik egyenlőn al­kalmatlannak találták a lengyelek küz­delmét és az oroszok kérlelhetlen szigo­rát : most már könnyült kebellel fogják mondani : ime J­a czár szabadságot, al­kotmányt hirdet, s a lengyelek is — ha a fegyvert leteszik — e jótéteményben ré­­szesíttetnek. Nincs többé ürügyök forron­gásaikkal Európa békéjét zavarni. Javít­­hatlanok, s nem érdemelnek részvétet, mihelyt folytatják eddigi eljárásukat. Szóval, Gorcsakoff herczeg diadalmas­kodott, feltéve, hogy a „Nord“ igazat mondott.­A dunai fejedelemségek ügye is bonyo­lódik. A kolostori javak lefoglalása inter­­nationális fontosságra kezd emelkedni. A „France“ szerint Ausztria , Anglia és Oroszország szambuli képviselői fölszólí­tották a portát, hogy figyelmeztesse a bukaresti kormányt az európai szerződé­sek tisztelésére. Azaz, a fejedelem és or­szággyűlés határozata vonassék vissza. Nem tudjuk, mi nézetben van Fran­cziaország, melynek szintén van a portá­nál képviselője, kinek hallgatása ily fon­tos kérdésben jellemző volna. Nemcsak a dán ügy, mely­ben Napóleon nem látszik Angliával egy nézetben len­ni , hanem a keleti viszonyok is tolhatnak elő oly nehézségeket, miknek félrehán­tá­­sára nem lett volna felesleges még Rus­sel lordnak is megbarátkozni a congress­zus eszméjével. Bécsi dolgok. A reichsrath alsóháza két napig tanács­kozott azon törvényjavaslat fölött, mely az arany és ezüst áruk finom tartalmá­nak meghatározásáról szól. Az volt a kér­dés, az arany- és ezüstművesek tetszé­sére hagyassék-e e meghatároztatás,vagy köteleztessenek arra, a közönség érdekében. A ház bizottsága a művesek tetszésétől akará ezt függővé tenni, az el­lenőrzésben, mely a közönséget a csalás ellen biztosítja, helytelen felfogással, az iparszabadság korlátozását látván. Azon­ban a ház, igen helyesen, ellenkezőleg döntötte el e kérdést. Ez nem korlátozása az iparszabadságnak; az arany és ezüst­­művesség semmiféle engedélyezéstől nem tétetik függővé, s csak készítményeknek kell oly bélyeggel megjelenniük a pia­­czon, mely nemesércz voltukról tanús­kodik. Az állam csak oly jogot gyakorol itt, mint a mértékek meghatározásánál, az élelmi czikkek meghamisítása ellenőr­zésénél. Vagy megbélyegzése az arany és ezüstműveknek, vagy szigorú törvény a csalások s az imitatio minden nemei ellen. Maguk a legsolidabb arany- és ezü­stmüves c­zégek Bécsben az előbbi mód mellett nyilatkoztak. A franczia arany- és ezüstmüves iparág ily ellenőrzés mellett fejlődött azzá, a­mi. Szükség azon­ban, hogy ez ellenőrködés lehetőleg ke­vés formaságokkal és nehézségekkel jár­jon, s hogy a bélyegzés minél kevesebb díjjal legyen összekötve, jegyzi meg igen helyesen a „Presse.“ A január 12-ei ülés végén a szűkebb és teljesebb reichszab­­a fölött vitázott, melyiknek hatáskörébe tartozó tárgy tű­zessék közelebb napi­rendre. Ez elvi kér­dés tüzetesebb megvitatása a közelebbi ülésre halasztatott. Ugyanez nap a felsőház a hadügyi költségvetésben a kormány javaslatait, azon tételekre nézve, melyeket az alsó­ház kitörölt, nagy sietve visszaállítá. Az a három nagy csoport — úgymond a „Wiener Lloyd“ — melyek együtt ké­pezik a felsőház többségét: u. m. a minisz­­teriálisok Lichtenfels, a feudálisokig­róf Thun, s az ultramontanok Rauscher bi­s A „Presse“-ben olvassuk. Nem­régiben gr. Rechberg véleményadásra szólita fel a ko­rona jogtudósait, hogy a német jog szempontjá­ból mennyire terjed a német szövetség illetékes­sége a holsteini kérdésben. A korona jogtudósai azt mondták ki, hogy az elkezdett után a német szövetségnek halad­nia nem lehet, a bécsi végszerződés értelmében, mely szerint a német szövetség csu­pán önvédelemre alakult áll­amszö­­vetség. Ez a nevezett okmány 35-ik pontjában vilá­gosan ki van mondva, mely igy szól: „A szö­vetségnek, mint összes hatalomnak, joga van háború, béke, szövetségek s más szerződések fölött határoznia.... De ezen jogait csak saját védelmére, Németország ön­­állóságára s külső bizton létére, s a német szövetségi államok füg­getlenségének és sérthetlenségé­­n­e­k fenn­t­ar­t­ásár­a gyakorolja.“ A jogtudósok szerint, ha most a német szö­vetség az augustenburgi herczeg követelését el­ismeri s annak érvényesítését elhatározza, át­lépi illetékessége hatrát, s védelem helyett h­ó­d­í­t­ó irányba indul. — A „Presse“ valószínűnek hiszi, hogy a jo­gászok eme véleménye nyomán küldött Rech­berg gróf, mint hallja, egy új sürgönyt 11-ikén minden német kormányhoz, különösen pedig­ Bajorországhoz és Hessen-Darmstadthoz, mint a kik indítványozák az augustenburgi herczeg részére való nyilatkozást. Rechberg gróf forma­­szerint felszólítja a német kormányokat, tart­sák magukat szorosan a német szö­vetség competentiájához, mert ha ezt átlépné, s az örökösödés kérdésében törvény­széki minőséget tulajdonítna magának, a né­met nagyhatalmak kényszerítve látnák magukat ily eljárás vissza­utasítására, a kérdés rendezésé­­nek saját kezükbe vételére. Az a bizottság, melyet a reichsrath az erdélyi vasút törvényjavaslat megvizsgálására kineve­zett, jan. 12-ikén ismét elkezdő ülésezését. Először is az erdélyi képviselők szóltak. Binder az arad szebeni vonal mellett beszélt, melyet „világ vonalinak nevezett. Fölösleges­nek tart egy erdélyi vasutat. A­mit Erdély te­rem, mind ki lehet szállítni négy hét alatt. Groisz erélylyel támogatta a várad-kolozs­­vári javaslatot. Schindler kiemeli, hogy a kormány azt a kifogást teszi a várad-kolozsvári vasút ellen, hogy a tervek nincsenek kellően elkészítve, míg az arad-szebenire részletes kimutatások nyújtattak be. Helytelen dolog pedig azért ad­ni elsőséget valamely vasútvonalnak, mivel a terv és számítás hamarabb elkészült rá. A kor­mánynak az összes erdélyi vasutakra ki kell vóla mondania a garantiát. Indítványozza, ho­zassák javaslatba, hogy az egész terv té­tessék félre. Kalchberg interpelláltatván az építendő vonalak remélhető forgalmára vonatkozó ada­tokra nézve, ez bevallja, hogy kielégítő adatok birtokában nincs, de ments az, hogy sürgetés volt az ügy. Schindler sajnálja, hogy sietnek oly do­loggal, melyben száz milliónál több forog fenn. Időt kellett volna hagyni a szükséges adatok beszerzésére. Most egy-két hivatalnok rögtön­zött számítására kell építni, s az előterjesztések nem adnak biztos támaszpontot az eldöntésre-Rechbauer hasonló értelemben szól, s az ügyet az erdélyi országgyűléshez kí­vánná utasíttatni. Potoczki pártolja ezt az indítványt. Schindler úgy véli, csak akkor kellene ezt az utat választani, ha a reichsrathnak nem sikerülne a kormány és az­ Erdélyből jött kép­viselők útján elegendő felvilágosítást nyerni. Kalchberg megjegyzi, hogy Rechbauer indítványa alkotmányellenes. De Schindler az ellenkezőt bizonyítja az alkotmány egyik pontjából. Skene úgy véli, e kérdések felett kell elő­ször tisztába jöni: 1) Akarják- e átalában tár­gyalni a kormány előterjesztését. 2) Ha igen, egy vagy több vasútvonal legyen-e egyszerre vita tárgya ? —­Az elsőre igen volt a határo­zat. A másodikra nézve határoztatok,hogy a vita t­ljes szabadsággal folyjon, s az egésze­n­A mezei *) gazdászat szerepe közgazdá­szatban­­ív. Minő utak s módok által lehetne a mezei gaz­­dászatot oly tökélyfokra emelni, hogy természe­tes hivatásának megfelelhessen ? E kérdésre a kellő feleletet még nem tudjuk körvonalazni, mert ezzel még igen keveset foglalkoztak Eu­rópa azon nemzetei is, melyeknek a megoldásra eginkább szükségük van. Tisztán kellene is­mernünk a közös háztartás (statistika, közgaz­dászat) mozgalmait, sőt az égalj és termőföld minden sajátságait , és szilárd, tudományos ala­kokra kellene fektetni az időjárás (meteoroló­gia) tüneményeit, melyet még csak most kez­dünk „tudománynak“ nevezni, bár ennek moz­galmai ép oly jelentékenyek a közgazdászat mozgalmaira nézve, mint ezé az egyéni gaz­­dászatra. Azon népeknek, melyek elhatároznák, hogy a mezeigazdászatot kellő tökélypontra emelik, el kellene térniök azon ösvényektől, melyeket Nyugat-Európa népei követtek, midőn a mezőket s falvakat odahagyva, nagyszerű városokba hú­zódtak, hogy ott egymás kezére dolgozhassanak az ipar minden ágának kifejtésében ; mert a jó termőföldek kisoványodásának egyik fő oka volt, hogy a termékek java a fővárosokba hur­­czoltatott, és a földnek, mit a növényzet igé­nyelt, a kellő javítószer, többé nem adatott visz­­sza. Európa fővárosainak nagy része még most sem más, mint egy óriási szemétdomb, melynek rétegeit a növény s állatországból kikerült ter­mények kivonata sok ölnyi mélységre átáztatta, megrontva a jéget és vizet egyaránt; s büszkén hivatkozik tisztasági intézményeire az, mely­nek sikerült a szemétdombnak és azon részét, mely a mezeigazdászathoz legszükséges­ volna, csatornázás által kimosatni, s a folyóknak adni át, melyek népessége ezáltal tetemesen meg­apadt. Azon népeknek tehát, melyek a termő­földnek vissza akarnák adni mit tőle elvettek, vissza kellene térniök a mezőkre, családon­­kint ; a szó teljes értelmében „földhöz ragadt“ életmódot kellene űzniök ; terményeikből csu­pán a valódi felesleget bocsátva a fővárosi és külföldi piaczokra : a vegytan, növénytan, élet­tan és természettan minden ismereteit át kellene ültetni a gazdászat gyakorlatába. Ezen népnek, mint szintén az iparnak és ke­reskedelemnek, le kellene mondania a fényűzés­ről , iparnak, kereskedelemnek, sőt még a tudo­mányok egy részének is a mezei „gazdászat“ szolgálatában kellene főczéljokat keresni. Vi­­dékszerte számtalan gazdászati s erdészeti ta­nodákat kellene állítnunk, hogy kellő kiképzés nélkül egy vállalkozó, egy birtokos, de még egy cseléd se lépjen a gazdászat terére „szeren­csét (?!) próbálni!“ A mezei gazdászat szolgá­latába kellene állani a távírdáknak oly mérv­ben s oly terjedelemben, minőt az időjárásnak tudománya igényel — vagyis rendes tájékozott­ságot kellene szereznünk az egész földgömb lég­köri tüneményeinek mozgalmairól, hogy az évek fő jellemét előre is meghatározhassuk, a rendkí­vüli mozzanatokról pedig kellő időben, előlege­­sen értesülhessünk. Nem csupán az egyes polgároknak, társula­toknak stb., de magának az országos kormány­nak is legtöbb gondot és munkát adna ez irá­nyon a mezei gazdászat: vizi, vas, kő, fautak építése , a mocsárak kiszárítása, a sivatagok megöntözése és javítása stb., melyek sok millió kéz munkaerejét vennék igénybe, míg a hon földje oly módon rendeztetnék, mint valamely nagy közös uradalom, bár a közfáradságot bő­ven bírnák jutalmazni. Hazánk területére egy pillatot vetve, jól lát­juk, hogy a Dunamelléki termőföldek gyümöl­csének nagy része a folyam melletti fővárosokba (Test, Pozsony, Bécs stb.) halmoztattak egybe, vagy a felső Duna vidékein emésztetvén fel, ott szórattak szét, s igy többé vissza nem kerülhet­nek. De nincs is még e javitószerekre jelenté­keny szükség — legalább Dunánk alsóbb vi­dékein. Alföldünk nagy része azonban, ha tán javitó­­szert még nem is érezhető mértékben, de annál több „vizet“ igényel, mely fuvarzója a javító­­szereknek a növényzet emésztőcsöveiben, s melyből Y­ javítással arányos mennyiségű táp­elemeket meríthet a növényzet, évenkint. Alföl­dünkön Humboldt S. szerint csak 16 hüv. eső esik, míg Dél-Némethonban 25, a nyugati alpe­­seken 44, az éjszaki Apennineken 60 hav. stb. Kétségkívül van tehát, hogy Alföldünk nagy ré­szének el­kelne néha az öntözés — és ép ily két­­ségkivüli, hogy ehhez „elég“ vizet adott a ter­mészet, mert hisz néha napján, ha jól emlék­szünk, 35­0 mércföld területet árasztgat el csu­pán a Tisza, mig a Duna ártere is egy millió holdat el el borit. Egy folyam sincs Európában hegysorokkal oly saját­szerűen környezve, mint a Tisza a *) E szó helyett hibásan csúszott az I-ső czikkbe „nemzeti.“ K. Lá­bornok vezetése alatt, egyértelemben szó­lottak, szavaztak. Az ellenzéki sajtó fülét a viták közben oly nyilatkozatok ütötték meg, mint a többi közt gr. Thun Leóé, a ki azt mondta, hogy a két ház határoza­tai csak tanácsadások a koronára nézve, hogy az alkotmányos tan 50 év alatt elé­vült, s csak a nem tiszta főkben kisért. Ő is azt mondja tehát a szabadelvűeknek : Előre! S a nemes gróf — kiált föl a „Press“ — csak a minap érdemesnek tartá egy angol államférfiu munkáját az alkotmá­nyosság (most elavultnak bélyegzett) ta­nairól lefordítani, helyi vasutrendszerre kiterjedjen. Ezzel végződött a tanácskozás. (P. Ll.)

Next