Pesti Napló, 1864. március (15. évfolyam, 4212-4237. szám)
1864-03-22 / 4230. szám
67-4230 15. évf folyam. 1864. Kedd, martius 22. Szerkesztési iroda: E '‘r **“5! SSIdS8“”'"7 Kiadd-hivatal: Előfizetési feltételek : Hirdetmények díja: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Perencziek térek 7-dik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pen., kiadása körüli Félévre . . . . . 10 frt 60 kr o. é. Bélyegdij külön 30 nj kr Magánvita 5 hasábos fogadtatnak el,______________________ panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. _____________Évnegyedre. ... 6 frt 26 kr o. é. pelt-sor 25 g kr. r én.nwrriiia»ri'WahllTN^—HB——BBagHBaBMiMillItiiriiaMHWBHHBMg Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ ápril—júniusi évnegyedek folyamára. Előfizetési ár 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, mart. 21. 1864. (Fk) Hogy a német vámegylet Poroszország vezénylete alatt létrejött, az akkori porosz kormánynak egyik legnagyobb érdeme, s egyszersmind Metternichig kormányának egyik legnagyobb hibája volt — osztrák szempontból. Ránk, magyarokra nézve jóformán közönbös vala a dolog, mert Sz.István koronájának területe, s a birodalom egyéb részei közt a közbenső vámsorompó létezett, mely alig érezteté meg velünk az e sorompón túl történő változásokat. Bármily vámtételek léteztek Ausztria és Németország közt, a nyersterményeinket terhelő magas vám ugyanaz maradt volna, s ugyanaz azon vám is, melyet a Lajthán tában behozott gyártmányoktól fizetnünk kell, akármily vám mellett jutnak azok a birodalom határain át. E közbenső vámsorompó lehullása óta azonban az osztrák-német vámügy körül magunk is közvetlenül érdekeltetünk, és így azon törekvések által is, mik Ausztria részéről e téren legújabban nyilvánulnak. A Schwarzenberg-Bruck-féle kormány, helyre akarván hozni Metternich hibáját, vagy egészen bejutni törekedett a vámegyletbe, vagy — ha ez nem valósítható — legalább közeledni feléje. Ez utóbbi sikerült az 1853-as osztrák porosz kereskedelmi és vámszövetség létrehozása által. Németosztrák szempontból nem egy kifogás létetett ezen szerződés ellen, mely a német-osztrák ipart a haladottabb német ipar veszélyes versenyének kitette. Magyar szempontból másként állott a dolog. Magyarország ipara ez idő szerint még kevéssé tekintélyes ; hazánk gazdagsága nyers terményeiben rejlik, ha ezeknek kivitele az iparűző vámegylet felé könynyíttetik, s ha viszont olcsó vám mellett a vámegylet jeles gyártmányait vásárolhatjuk, ez reánk nézve csak örvendetes lehet. Ha — csak egyetlen példát említve —■ az 1853-as szerződés következtében Ausztria és a vámegylet közt a nyers gyapjú kivitele 140,000 mázsára rúgott (2000 m. bevitellel szemben), míg a gyapjúfonal és gyapjúgyártmány bevitele 13,000 mázsára ment (4200 mázsa kivitellel szemben), ez kellemetlen lehetett a német-osztrák tartományokra, de nem Magyarországra nézve, mely kétszeresen nyert a nyers gyapjú gyarapodott kivitele, s az olcsóbb külgyártmány bevitele által. Hazánk tehát jó reménynyel nézhetett azon korszak elé, a midőn - miként ez az 1853-as szerződésben 1865-re ígérve volt —• Ausztria és a vámegylet közt a teljes vámegység létrejő. De a politikai feszültség, mely a két németországi nagyhatalom közt helyt foglalt, kártékonyan hatott az 1853-ban megkezdett mű fejlesztésére. Midőn Poroszország — az egyesülés előkészülete gyanánt — a szövetvámok lejebbszállítását indítványozta, az osztrák kormány egyszerű nemmel felelt, mire aztán persze a vámegyletnek sem volt kedve a horvám leszállításával kedveskedni Ausztriának. Az olaszországi háború , a villafrancai béke még jobban eltávolítá egymástól Ausztriát és Poroszországot, s midőn amaz arra emlékeztető, miszerint az 1853-as szerződés értelmében 1860-ban egybe kellene lépniök az egyes kormányok biztosainak, hogy a teljes vámegység létesítése iránt tanácskozzanak, Poroszország azt válaszolá, miszerint ily vámegységről egyelőre még nem lehet szó, mellesleg azon piquant megjegyzés is hallatszott, hogy Ausztria financziái a dohány-monopólium jövedelmét nem nélkülözhetvén, a vámegyletnek pedig e monopólium honosítására semmi kedve nem lévén, a vámegyesülés már ezen egy okból is lehetetlen, hogy az osztrák valuta ingadozása mellett közös vámpénztárról nem lehetne szó, hogy az osztrák kormány a valutaviszonyok javulására nézve igen szép reményeket fejez ki ugyan, mikben azonban Poroszország nem osztozkodhatik, és több efféle komplimentum! Hogy pedig Ausztria és a vámegylet közt minden szorosabb viszony végképen lehetlenné tétessék, Poroszország Francziaországgal az ismeretes kereskedelmi szerződésre lépett,oly vámtételek mellett,melyek — ha Ausztriára nézve is érvényesek — az osztrák ipart tökéletesen tönkre tették volna. Tudva levő dolog, hogy e szerződés még a vámegylet tagjai közt is nagy izgatottságot okozott. A vámegylet tagjai közt t. i. bizonyos dualismus létezik; az éjszakiak a szabad kereskedelem, a déliek a védvámrendszer szószólói; amazok a világkereskedelemben tetemes részt vevén, imezek pedig gyáriparukra lévén utalva. Ausztriára nézve, némi erély mellett, az izgatottság első perczeiben talán nem lett volna nehéz az egész vámegyletet légbe röpíteni, vagy helyesebben, ketté szakítani, s a déli tagokat maga köré gyüjtvén, legfeljebb az éjszakiakat Poroszország vezénylete alatt hagyni. De ezen erély hiányzott, hiányzott továbbá a tárgyismeret, hiányzott a szilárd rendszer , mely tudta volna , mit akar és mivel kínálhatja meg a déli német államokat. Bruck báró rég aludta már az örökké való álmot, követői pedig egytől egyig igen derék emberek voltak, de nagyon rosz muzsikusok. More consueto a titkos fondorlatoktól reméltek mindent, remélték nevezetesen azt, hogy a porosz-franczia szerződés az újdonszületett gyermekek menyországába fog jutni, anélkül, hogy még jó formán élni kezdett volna. így a déliek nem találván más központot, mely köré csoportosulhattak volna , taliterqualiter egyezkedni törekedtek Poroszországgal, mely e téren Francziaország által is gyámolíttatott. Az egyezkedés még nem jött ugyan létre, de az erre való kilátások gyarapodtak , főleg mióta Ausztria a schleswig-holsteini ügyben kevéssé népszerű politikát követett. A müncheni kereskedelmi kamara legújabb évi jelentése mutatja, hogy Bajorországban , melyre Ausztria leginkább számolhatott, az Ausztria és a vámegylet közti egyesülésre, valamint a német franczia kereskedelmi szerződésre vonatkozó nézetek tetemes, s Ausztriára nézve korántsem kedvező változáson mentek keresztül. E jelentésben azonkívül száraz szavakkal ki van mondva, hogy Ausztria utóbbi időben Bajorország rokonszenvét vesztette, s ugyanezen passusra más bajorországi kereskedelmi kamarák jelentéseiben is akadhatni. Ily körülmények közt utazott Prágába Hock báró, osztrák meghatalmazott, hogy egy oda érkezendő porosz meghatalmazottal az Ausztria és a vámegylet közti viszony jövője iránt tanácskozzék, s ez egyesülés lehetősége iránt tájékozza magát. Erre csak azt mondhatni, hogy — tentare licet! Akik azt hiszik, hogy Bismark úr — mióta az osztrákok a poroszok oldala mellett harczolnak — a maga osztrák ellenes indulatát a Lethébe sülyesztette, tán némi reménységgel kisérik ez utazást; mások ellenben úgy vélekednek , miszerint az osztrák kormány gyámolításáért még a kereskedelmi érdekek terén sem fog kellő kárpótlást kapni. Bécsi dolgok. A „Rothschafter“ az ausztriai vámügyre nézve, mely most Prágában értekezlet tárgya Ausztria és Poroszország közt, érdekes czikket közöl. Kevés idő van már hátra addig, úgymond, míg a német vámegyesülettel kötött, úgynevezett februári szerződés érvénye lejár, s lejárnak a vámegyleti szerződések is nemsokára. Most már sürgőssé lett oly útra térni, melyen az ügy vagy egy vagy más oldalra eldöntessék. A vámértekezleten csaknem minden német állam azt a nézetet nyilvánítá, hogy először tisztába kell jönni Ausztriának a német vámegylettel való csatkozásában ennek a februári szerződésből folyó követeléseivel, s csak azután lehet elfogadni a franczia-porosz kereskedelmi szerződést. Ki jön ugyan nyilatkoztatva, hogy a vámtarifta vitatásába bebocsátkoznak, de azon kikötéssel, hogy ez nem történik a fentebbi nézpont rovására. Poroszország eddigelé semminemű nyilatkozatot nem tett az 1862. július 10-ei, a vám- és kereskedelmi egyesülést illető osztrák javaslatra, hanem mindig a porosz franczia kereskedelmi szerződés egyszerű elfogadását sürgette. Tény, hogy eddigelé az ausztriai javaslatok válasz nélkül maradtak. Mi hát a legközelebbi teendő ? Nyilván nem egyéb, mint Poroszországtól válasz nyerni, s mivel eddigelé a vámegyleti kormányok fáradozása e részben sikeretlen volt, csak a közvetlen egyezkedés útja van még hátra, e czélra szolgál a prágai értekezlet is. Amit Ausztria eddig kívánt, amit eddig ajánlott, a mellett marad most is. Ha jól vagyunk értesülve, azt kívánja, teljesítse Poroszország a februári szerződésben a vámegyesítés iránt tett ígéretét, melyet a többi német állam is magáévá tett ama szerződés elfogadásával. Oly alacsony árszabás ajánltatik, hogy a vámegyesülés óhajtása gyakorlati megvalósulást nyer általa, anélkül, hogy a vámszövetségtől az kivántatnék, hogy a maga vámtételeit az osztrákéinak magasságára emelje. Ausztria ahhoz ragaszkodik most is a porosz kormánynyal való egyezkedésben, mit egy csoport vámegyleti kormánynyal együtt elfogadott. Először is: vámegyesülés Németországgal, azután kereskedelmi szerződés Francziaország és az összes, vámilag egyesült Németország közt, azaz : a már meglevő franczia-porosz szerződésnek módosításokkal való elfogadása. A Poroszország és Ausztria közt létező mostani barátságos viszonyban remélni lehet, hogy Poroszország nem marad meg az eddigi merev negatívban. Poroszország eddigi törekvése az volt, hogy Ausztriát kereskedelmi politikára nézve merőben kizárja Németországból. És oly hajlandó Ausztriának engedményeket tenni, mint Ausztriát kizárni a vámegyesülésből. A porosz franczia szerződés egy pontja azt köti ki, hogy mindazon előnyben, melyet Poroszország és a vámegylet valamely más államnak megad, magától érthetőleg részesülnie kell Francziaországnak is. De Ausztriának a februári szerződésnél, azon államjogi kapcsolatnál fogva, melyben Németországgal áll, s történelmi állásánál fogva joga van többet követelnie Francziaországnál, s ezt a jogot Poroszországnak is el kell valahára ismernie. Ausztria kárpótolhatja magának azon áldozatokat, melyeket a vámegylethez való csatlakozás rá mér , de lehetetlen, hogy tönkre akarja magát tenni a franczia és angol üzlet kedvéért. Ajánlják Ausztriának a teljes vámegyesülést Németországgal, s nem fog nála hiányzani a készség, megtenni minden telhetőt e czélra. Vagy pedig ki kell eszközölni a franczia szerződés fent érintett pontjának megsemmisítését, s akkor egy széles alapú februári szerződésbe is beleegyezik. De vagy az egyik, vagy a másik nélkül Ausztria visszavonja magát. Ausztria utóbbi esetre is el van készülve, ha t. i. nem sikerül a vámegyletbe való felvétetése. De a mi védvám pártolóink, kik elég képtelenül 1864 ben is államgazdasági tekintélynek ismerik el a védvámosti József császárt, ezen esetben sem fognak diadalünapet tartatni. Rechberg gróf is kinyilatkoztatá nemrégiben, hogy Ausztria kereskedelmileg nem zárhatja el magát chinai falakkal a többi államoktól. Német-,Olaszország,Schweicz a szabad kereskedés elveit vallják. A csempészet óriási mérvűvé fejlődnek, s az adókat meg kellene kétszerezni a határok gondos őriztetése végett. Az állam pénze elérhetetlen czélra pazaroltatnék el. Jó lesz, hogy az ausztriai iparosok a maga idejében megbarátkozzanak az elkerülhetetlen szükséggel. Ausztria minden újabb szerződések nélkül is kénytelen alább szállítni vámárszabályát a szomszéd államok tariftájára. Az iparosoknak nemcsak tulajdon érdeküket, hanem az átalános érdeket is tekintetbe kell venniök. Végül úgy hallja a „Botschafter“, hogy Ausztria minden német államokbeli képviselőihez körsürgönyt intézett, melyben kijelenti, hogy eddigi álláspontján marad; reméli, hogy a rokon gondolkodású német államok is hasonlót tesznek, s reményét fejezi ki, hogy Poroszországot sikerülene rábírni a kiegyezésre. Egyszersmind nyomatékosan van kiemelve Ausztriának a szabadelmű vámpolitikához való ragaszkodása. A „Both.“ fentebbi czikkével összhangzik az ausztriai pénzügyminiszternek egy, minden országos pénzügyi igazgatósághoz intézett körirata (kelt 1864. febr. 4.), melyben felszólittatnak véleményadásra az ausztriai vámtariftatervet illetőleg. Ki van ebben mondva, hogy Ausztria minden esetben, ha t. i. a vámegyletbe be nem állana is, kénytelen alábbszállítni a vámárszabásokat, mert Ausztria nyugaton a szabad kereskedés elvét elfogadott államokkal környeztetvén, semmi emberi erő nem lenne képes tovább fenntartani a magas vámtariffát. Az 1862. júl. 10 -i javaslat (mely a német vámegylettel való egyezkedésre készült) alapul fog vétetni az ausztriai vámügy átalakítására azon esetben is, ha a német vámegylettel való új alkudozás nem vezetne eredményre. Az illető pénzügyi hatóságoknak a véleményeket márt. 15 éig kellett beküldeniök a pénzügyminisztériumhoz. Mindezen közlemények, melyek jó forrásból vétettek, meggyőznek arról, hogy Ausztria, ha a vámszövetségbe felvétetése nem sikerülvén, nem lesz jó a szabad kereskedés elveinek feltétlen elfogadójává, azon ponton áll, hogy nevezetes közelítő lépést tegyen meg a szabadkereskedés felé, s a tulajdonképi szoros védvámrendszer fenntartását lehetetlennek vallja. Az országos magyar Grazd Egyesület f. évi márt. 10-ki gyűléséből a vámtételi tervezetre nézve a következő véleményt terjeszté a nm. Helytartó Tanácshoz : Nagyméltóságu magyar kir. helytartó tanács! Midőn a nm. magyar kir. helytartó tanács 1864 évi január 17 -én 2550. és február 25 én 15.940. sz. a kelt intézvénye folytán azon vámtételi tervezetre nézve, mely a birodalmi kormány által az ausztriai birodalom és német vámszövetség között czélbavett új vámrendezésnél érvényre emeltetni szándékoltatik, az országos magyar Gazdasági Egyesület véleményét előterjeszti, úgy, mint hasonló más alkalomkor, ha a nemzet óhajtásai és szükségei körül emelt szót, hivatásának megfelelőleg vél eljárni, de legkevesebbé sem ismeri félre, hogy a jelen tárgy is egyikét képezi azon nagy országos jelentőségű kérdéseknek, melyek megoldása csak a törvényes országgyűlés befolyásával eszközölhető. Magyarország előkelőleg mezőgazdasági állam, mely nyers termények és ősanyagok előállításában bírja nemzeti vagyonosságának főforrását és tényezőjét. Az orsz. Magyar Gazd. Egyesület véleménye ennek folytán egyátalában oda járul, miszerint hazánk közgazdasági érdekeinek, jelen fejlődési polctunkon, azon vámpolitikai irány leszen a legmegfelelőbb, mely nemzetközi szerződések alapján a szabad kereskedés és szabad forgalom elvének mindinkábbi érvényre emelésére vezetend; és igy terményeinknek az európai piaczokon kelendőséget biztosítva, bennünket egyidejűleg a magas miveltségű s ipari virágzásnak örvendő nyugati és középernópai népekkel szoros, s mind anyagi, mind erkölcsi és társadalmi tekintetben jótékony hatású érintkezésbe hozand. Ezekkel kapcsolatban egyébiránt szükségesnek tartjuk utalni arra, miszerint az orsz. Magyar Gazd. Egyesület a nemesitő iparnak s a műipari érdekeknek, mind közgazdasági, mind culturai és országos fontosságát teljesen méltányolja; — jelen felszólalásában azonban e tárgyat tüzetesen megérinteni — egyfelől hivatási állásából folyó tulajdonképeni, meg a hozzája intézett kérdés tüzetesen megállapított szűkebb köre aiájt, — másfelől az e tekintetben szükségleti adatok hiányánál fogva — ezés- és alkalomszerűnek nem tekinté. Véve ezek szerint az előttünk levő vámtételi tervezetet, erre vonatkozó nézeteinket a következőkben foglaljuk össze. Azon hazai terményeink sorában, melyek kiválólag hivatvák a külkereskedésnek tárgyait képezni, leginkább a következők említendők: a gabnafélék és a liszt, a bor, a dohány, a gyapjú, a kender, a repce, a szeszfélék, az olajcs a fa. Ezen termékek legnagyobb részére a véleményezésül közlött tervezet (illetőleg a jelenleg is fennálló vámszabályzat) az ausztriai birodalombeli kivitelnél a német vámszövetségbe — vámadót nem vetvén, országos gazdaságunk érdekét ezen irányban illetőleg figyelembe véve s biztosítva látjuk. Két jelentékeny és bő jövedelmességűvé válható földipari termelvényünkről azonban ezt nem mondhatjuk, miért is hivatottaknak érezzük magunkat ebbeli óhajtásunkat kifejezni. E termékek egyike a dohány, a másika a bor. A dohányra nézve jelesül mulaszthatlan kötelességüknek tartjuk ez alkalommal is a fennálló egyedárusági és fogyasztási adórendszer lankasztó hatására utalni, s azon meggyőződésünket fejezni ki, miszerint az ez iránybani reform, mely különösen elismert jelességű dohányunknak a világpiaczokat megnyitná, s azon intézkedéseket, melyek a dohánynak külföldre vitelét súlyosítják — megszüntetné , nemcsak összes nemzetgazdaságunkra, hanem végfolyamatban magára az államháztartásra nézve is előnyösnek bizonyulna be. A bort illetőleg, az orsz. Magyar Gazdasági Egyesület azt óhajtaná, hogy a bor a többi fent említett czikkek cathegoriájába soroltatva, az az ausztriai birodalomból a német vámegyleti területre szintén szabadon és vámmentesen vitethetnék be. Ekkép boraink nemcsak közelebbi érintkezésbe hozatnának a nyugati forgalompiaczokkal, s nemcsak jövedelmes elárusításra lelnének alkalmat, hanem hazai bortermelésünk belterjes tökélyesedése is hathatós lendületet nyerne, s így kilátás is nyílnék az ausztriai birodalomra nézve oly világpiaczok visszahódítására is, melyeken boraink egykor fényesen szerepeltek (például Hollandia, éjszaki Németország, Porosz- és Lengyelország), de később a tilalomrendszerű vámpolitikai tévedések folytán ellenünk itézett visszatorló rendszabályok miatt többé meg nem jelenhettek. Ugyanezen okokból, s tekintettel hazai bortermelésünk állására és terjedelmére: az előttünk fekvő vámtételi tervezetben a borra vetett beviteli vámot a német vámegyleti területre szerfelett magasnak tartjuk, sőt olyannak, hogy az a magyar boroknak a létező viszonyok között csaknem átlagos árával érvényi, a kivitelt lényegesen, mondhatni tilalom gyanánt gátolja, azért Egyesületünk, ha a borok vámmentes bevitelét a német vámegyleti területre kieszközölni nem lehetne — legalább azt óhajtaná, hogy e vám a lehető legmérsékeltebb tételre szállíttassék. Az orsz. Magyar Gazd. Egyesület egyébiránt felkarolva a kínálkozó alkalmat, figyelmét egyidejűleg Európa egyéb államainak hatályban levő vámszabályzataira is kiterjesztette. E ez irányban azon, nem épen megnyugtató tapasztalásra jutott, hogy több rendbeli fontos, vagy a jövőben fontossá válható ősterményeinken az idegen országokbai bevitelnél még mindig szerfeletti vámadók nyugszanak, s hogy e szerint a birodalombeli szabad kivitel még nem szolgál elégséges emeltyűjéül annak, hogy termelvényeink a világpiacokon nagyobb mérvben meg is jelenhessenek. Feleslegesnek tartjuk e tekintetben tüzetesen kiemelni azt, hogy ezen érintett hiányok orvoslására a legbiztosb módot: czél- és időszerű kereskedési szerződések kötése képezné, melyek jelesül a viszonyosság és kölcsönösség elvére alapítva, egyfelől saját fogyasztási piacainknak olcsó és jó minőségű árakkali ellátására, másfelől terményeinknek odakünn nyereséges elárusitására utakat nyitnának, mi által egykorilag összes közgazdaságunk belterjes fejlődése, s nemzeti vagyonosodásunk is hathatósan előmozdittathatnék. Pesten, 1864. márt. 10-én tartott igazg. választmányi ülésből. Az országos Magyar Gazd. Egyesület. A pestbudai keresk. és iparkamra f. évi mart. 9-kén tartott üléséből a pesti aldunapart beépítése tárgyában a következő felterjesztést tette a nm. m. kir. udv. kanczelláriához : Főméltósága m. kir. udv. kanczellária! A pestvárosi hatóságnak az aldunapart beépítése iránt érvényre emelendő határozata a főváros lakosaiban annyira megdöbbenést szült, hogy alálírt kamra meg nem tartóztathatja magát, most még alkalmas időben ezen határozatnak hatályon kívüli tétele iránt a fennezimzett m. kir. udv. kanczelláriéhoz legalázatosb kérelme és ellenjavaslatával fordulni. A pestvárosi hatóság által elhatározott aldunapart beépítése ellen egy számos pesti lakosok által aláirt kérvény fog szinte felterjesztetni, mely három fő, jelesül szépitészi, egészségügyi és kereskedelmi szempontból indul ki, ami az amúgy is derekasan kifejtett két előbbi ponttól eltekintve, itt pusztán kereskedelmi, ipar és közlekedési nézetekből kiindulva, a pestvárosi hatóság határozatának foganatosítása ellen, de az elöl hivatott kérvény támogatásául következőket bátorkodunk felhozni: Pestet, fekvésénél fogva, már maga a természet kereskedelmi várossá jelölé ki, a tengelyeni közlekedés könnyítése végett lapályos területtel, vizeni szállítmányainak tekintetéből a Duna folyamával áldván meg, mintegy kijelölé azon módot és utat, melyek által a város egykoron hírnevessé és gazdaggá válhatik. Virágozhatnak helyben a tudományok és szépművészetek, de a mi az anyagi gyarapodás zászlóját fogja elővinni, az, Pest fekvésénél fogva, csak is a kereskedelem és ipar lehet. Ezekkel karöltve jár a forgalom és közlekedés; egyik a másik nélkül fenn nem állhat, mert kölcsönösen éltetik egymást, ez utóbbiak nélkül amazok legfeljebb csak pangani fognak. De a forgalmi közlekedés könnyű mozoghatást, ez tágas tért igényel. Senkinek sincs jogost igénye a Dunához közelebb jutni, s ott bizton, kényelmesen közlekedni, mint a kereskedelemnek, mely az ország beltermékeit értékesíti, s külröl pénzt szerezvén, a honnak jólétet biztosit. A kereskedelem tehát jogosan tör magának utat ott is, hol még nincs; — ha pedig már készen levő útja szándékoltatik elzáratni, jogosan harczol minden mellékérdekek ellen, s e tusában a hon jólétének felügyeletére hivatott főkormányszékek segélye és támogatására méltán számolhat. Avagy, nem tett erre érdemeket ? nem a kereskedelem lendületének köszönhető-e, hogy a szomorú emlékű 26 év előtti árvíz által semmivé lett Lipótváros romjaiból, — phönixként — egy déli, ifjú városrész keletkezett , ennek palotaszerű épületeiben díszelegvén a városnak építési tekintetbeni fénye, anyagi tekintetben gazdagsága és kereskedelme. S mi lett jutalma ? Az, hogy a földunasoron várva várt rakpartról, s az ehhezi juttatás végett, a kereskedelmi forgalom és közlekedés által igényelt terekről új házak által leszoríttatott ! A kereskedelmet mindenki ott hagyja, ha az azzali összeköttetés nemcsak fáradsággal, hanem időrablással is karöltve jár. Már a beépített feldunaparti közlekedhetésről még századok utáni utódaink sem álmodozhatnak. E végrehajtott ballépésnek már kézzelfogható következményein sem okulva, midőn az egyedüli aldunapart is házak által szándékoltatik beépíttetni , ki ne tekintene a szomorú jövőbe, s ki ne riadna vissza ettől, ha a hon anyagi jólétének előmozdítója, az országos központi kereskedelem sorsa iránt féltékeny szeretettel visztelőnek kétségbe kell esnie ! A néhány ölnyi térség, mely a közlekedésre fennhagyatik, még az országos kereskedés szükséges igényeinek sem felelhet meg, s miután a Duna szabaddá tétetett, s a világkereskedésnek a korábbi bilincsek összetörésével megnyittatott, arról kellene inkább első helyen gondoskodni, hogy a partok táguttassanak, s a közforgalomra alkalmas állapotban tartassanak fenn, nem pedig, hogy törpe nyerészkedés miatt házakkali beépítés által a kereskedés iszonyú hátrányára ettől örök időkre elzárattassanak. Különben ily intézkedések iránti kérdéseknek az országgyűlések számára kellene fenntartatniuk, a jelenlegi sem kisebb horderejű kérdés, mintegy lánczhidnak felépítése iránt annak idejében felmerült kérdése volt. A kereskedelemnek, hogy virágozhassék, olcsó, s lehetőleg rövid közlekedési eszközökkel kell rendelkeznie; mennyire fognának ennek forgalmi költségei szaporodni, ha a most néhány lépésnyire levő dunaparthozi juttatás végett rövid időn órányi kerüléssel lehetene a Dunához közelednie. De mily hosszadalmasoknak kellene lennünk, ha ezen a hírlapok, magánértekezletek, tilta?