Pesti Napló, 1864. április (15. évfolyam, 4238-4262. szám)
1864-04-08 / 4243. szám
„1863 ban Oroszország maga magát menti fel Lengyelországban a bécsi congressus stipulatiói alól. Francziaország nem hivatkozott az európai jog ezen nemzetközi czimére, de nem is tagadta azt meg, de melyet ma ugyanazon hatalom semmisít meg, melynek leginkább érdekében áll azzal fedezkedni. „Végre mi történt 1864 ben a dán ügyben? A hűségek helyzete az 1852-ki szerződés álta szabályoztatok. Francziaország ezt aláírta; aláírását mint loydist és komolyt tekinté. Távo attól, hogy felköltse az antagonismust, melyet ezen conventioroszul engesztelt ki, inkább annak lecsendesítésén, kiegyeztetése működött. Fáradságának nem lett sikere. A londoni szerződést ma az ágyuk tépik szét. Az Eider partjain a fegyverek ereje még egyszer az írott jog fölé emelkedik. „Szemben ezen összeütközéssel mit kelle tennie, és mit tehete Francziaország? Kész volt minden combinatióra, mely a vérontás megszüntetését czérta, de nem lehetett feladata a beavatkozás. Ha aláírta a lndoni szerződést, annak végrehajtását nem garantírozta inkább , mint a többi szerződő felek ; nincs kevésbé kötelezve, mint Ausztria és Poroszország, s kevésbé van érdekelve, mint ezek. A be nem avatkozás tehát rá nézve parancsoló kötelesség volt. „De tagadólagos helyzetben maradva, azért nem marad közönyös. Megilletődve nézi egy kis népnek egyenetlen harczát oly nagy erővel szemben. Természetes és hagyományos rokonszenvét Dánia iránt növelte ennek hősiességi bámulata, s kívánta a nemzetiségek iránti tiszteletét összeegyeztetni a dán monarchia fenntartásának őszinte óhajtásával. „Ilyenek viszonyai, midőn a conferentiát elfogadja. Meg fog e ott jelenni, mint elhamarkodva gyanítják, megállapított tervvel, a szerződési jognak fölébe helyezve a mai souverainitás alapelvét, a népszavazatot? Ezt hinni, szerintünk, hiba. A császári politika elvei és előzményeiből ítélve, nem hihetjük, hogy jelenlegi magatartása eltérő legyen. „A dán-német ügyben ép úgy, mint a keleti, olasz és lengyel kérdésben, nem Francziaország az, melynek kezei lerontják a fennálló szerződéseket; az e miatti felelősséget a történelem előtt visszautasítja. Természetellenes lenne szerepe, ha Európa felháborítását keresné. — Kibékizni akarja azt, s e czél valóban méltó rá és uralkodójára. „Nem ő az tehát, ki Europa conventionalis jogának ez új lapját készül kihasítani ; nem ő az, ki IX. Keresztély trónra léptekor megtagadá követjének elfogadását a végből, hogy a herczegségek örökösödési kérdése merüljön fel azon pillanatban, midőn a dán korona egy uj fejedelem homlokára tétetett. Nem ő támasztá, éleszté, tartá fenn, s tévé népszerűvé az augustenburgi herczeg követelését, mint kihívást és fenyegetést Dánia integritása ellen. Nem ő proserikálta mindenütt, iskolákban és templomokban a dán nyelvet, hogy helyére a németet léptesse, mint a nemzeti restauratio kezdetét. Nem ő tünteté el a középületekről Keresztély király czimereit, megoldva ekként erővel a kérdést, mielőtt az írott egyezmények törvényesen módosíttattak volna. „És ma sem Francziaország az, mely elutasítja az 1852-ki szerződést, mint a leendő conferentia alkudozásainak hasisát,mely azt elévültnek jelentené,s felmentené magát kötelezettségei alól. Nem ! — ez nem az ő helyzete. Ha Francziaország jó akaratában, teljes szabadságában bármit is egyszer aláírt, ez aláírást tiszteletben tartja. Ha tehát a szerződő felek megegyeznek ezen okmány fenntartásában, a császár kormánya azt hiszi, hogy nincs semmi oka ezzel ellenkezni. Csupán fájlalná, hogy annyi vér híjába ontatott. „Azonban mindent előre kell látni. Ha a londoni szerződés kivihetlennek ismertetnék, ha a herczegségekben a dán monarchia javára általa alakított souverainitás megsemmiztetett, ha Schleswig-Holsteinban többé nem lenne kormány, szóval , ha az Eider melletti népek ur nélkül lennének, mi történjék akkor? Minő eljárás illeti meg Európát, hogy ezen tartományokban bármily politikai államot alkosson? „Két eszköz van erre. Az erő és a jog. „Az erő, a bécsi congressus eljárási módja. A szent szövetség, támaszkodva két millió szuronyra, elosztotta, felosztotta, szétválaszta a népeket, rendelkezett sorsukról, szabályozta jövőjüket, azonban ilyen erőszak csak egy Waterlooi nap után lehetséges. „Hátra van tehát a jog, vagyis a népségek óhajtása. De, jól meg kell jegyezni, ezen elvre itt nem lehetne hivatkozni, mint forradalmi emeltyűre, hogy Európa közjoga felforgattassék, vagy megnjittassék. Nem is arról van szó, hogy az egy szervezett és elismert souverainitással létessék ellenkezésbe, sőt ellenkezőleg, használtatik, hogy általa egy felforgatott souverainitás, vagy a souverainitásnak bizonyos feltétele reconstituáltassék. „Arról van szó, hogy a modern közjog új elvei úgy Dániára, mint Németországra is alkalmaztassanak. A herczegségekben három elkülönített elem van: a dán, a német, s a vegyes elem. A németek, valamint a dánok fegyverei a kérdést elvághatják, de a népség óhajtásai megoldhatják azt.E szerint Francziaország helyzete tiszta. Semmit se tett a londoni szerződés szétbontására ; készt azt megerősíteni, ha az azt aláíró hatalmak megegyeznek fenntartásában, s a diéta is aláírja. „De a más, s nem e kezével széttépett conventionális jog hiányában Francziaország, híven elveihez és küldetéséhez, visszautasítja az erő minden expediensét. Erősen ragaszkodik ama nagy elvhez, mely — ha jól kerestetnék, bizonyosan értelemben feltalálható a politikai társadalmak eredetében, mely úgy Capet Hugó, mint Habsburg Rudolf legitimitását teszi, s mely véglegesen elszakadt a történelemtől, hogy Európa közjogába lépjen.“ A conferentia basisa. Határozottan kívánja-e Napóleon a népszavazatot a Schleswig-holsteini ügyben, vagy csak azon esetben, ha a londoni szerződés nem fog elfogadtatni kiindulási alapul ? Ez a nap legnevezetesebb politikai kérdése. Hamlet „to be or not to by“-je az elbei herczegségekre nézve. A londoni franczia követhez intézett sürgöny még nincs előttünk, de ha előttünk lenne is, annak soraiból még nem egy könnyen lehet biztossággal. következtetni a franczia politika irányára. Az ily sürgönyök mondatain néha pythiai szellem leng. Lássuk a sürgöny analysisét, s állítsuk össze azon szórványos párisi tudósításokat, melyek e tárgyban Párisból veszik eredetüket. A kölni lap szerint a sürgöny, miután azt mutogatta, hogy Francziaország semmi titkos célokban sem töri fejét, azt mondja : „Bármily bölcs legyen is a londoni szerződés, bármenynyire érezzen is rokonszenvet Francziaország Dánia iránt, a szerződés foganatosítása elé tornyosuló nehézségeket mégsem lehet félreismerni. Németország ellenállása, a herczegségek nyiatkozatai, sokak visszatartózkodása, többek kikörü részvéte, s több német udvarnak azon okból való kiválása, hogy a protocollum még más egyezmények alá van rendelve, s a Bund által is kétségbe vonatik annak érvényessége, mind megannyi fontos akadályok. Oly népek viszályáról van szó, melyeknél magas mérvben van fejlődve a nemzetiség érzése ; mi természetesebb, mint egy általánosan elfogadott alap hiányában békebasisul a „népség kívánságát“ jelölni ki ? A kölni lap, támaszkodva egy más párisi tudósításra is, a franczia politikát így jelemzi: Francziaország kijelentendi, hogy ő nem ingatta meg a londoni jegyzőkönyvet, sem nem jelente ki azt megszűnt szerződésnek, de az események ingatták meg és szüntették meg, s e szerint az már használatlan, ergo: népszavazat. Mi magunk is azt hiszszük, hogy ezen felfogás inkább beleillik a tények logikájának keretébe, mint az, mely szerint Napóleon két oly különböző pólust — londoni jegyzőkönyv vagy plebiscitum — állított volna fel alternatívául. A „France“ legutóbbi számának egy igen nevezetes czikke igazolja állításunkat, mely szerint Napóleon császár ugyan óhajtotta volna a lndoni szerződés érvényben maradását, de miután azt az „ágyuk szaggatták szét,“ miután az épen más hatalmak által függesztetek fel, nincs más mód a dán-német ügy megoldására, mint vagy erőszak, vagy a jog, vagyis a schleswig - holsteiniak közszavazata. A frankfurti „Aut. Corr.“ curiosus adatokat közöl az iránt, hogy mikép fogadta el Napóleon császár a nemzetiségi elvet a herczegségeket illetőleg. Az említett lap serint a koburgi herczeg a következő négy pontból álló programmot terjesztette Napóleon elé. 1 er. Az augustenburgiak örökösödési joga Holsteinban elismertetik. 2*or. A dán és szövetséges hadak kiürítik Schleswiget. 3 or. Schleswig lakossága ideiglenes országos kormányt alakít. 4 er. S ha ez megtörtént, közszavazat által fog nyilatkozni az iránt, hogy Dániához vagy Holstheinhoz akar-e csatlakozni. A döntő értekezés alkalmával a császár végül a következőleg nyilatkozott a herczeg programmjáról: „E h b i én, je l' accepte.“ (No jól van, elfogadom). Az említett lap szerint több német kormánynyal közöltetett Drouyn de Lhuysnek a berlini franczia körethez intézett sürgönye , melyben kijelentetik, hogy a franczia kormány a „suffrage universel” ajánlandja alapul. Hihetőleg ezen sürgöny következtében fújta azután a „Norddeutsche“ is a közszavazat nótáját. Az „Autogr. Corr.“ azonban még nevezetesebb újdonságot is tud. Jelesen, hogy ugyanaznap, midőn a német népgyűlések, s maguk a herczegségek képviselői ünnepélyesen fenntartják önelhatározási jogukat, a londoni jegyzőkönyvet aláírt hatalmak egyike categorice ezen álláspontra állott (Francziaország.) Hogy a német népgyűlések — a jó Isten tudná hány száz — hogyan nyilatkoztak, mindnyájan frissen emlékezünk. Hogy a holsteniak többször kijelentették rendi gyűléseik által önelhatározási jogaik fenntartását — nem feledhettük el, — s ha talán a diplomaták elfeledték volna, felfrissül az előbbi kijelentések emléke a holsteini rendeknek f. hó 5-én Kielben hozott azon óvására, mely szerint azok tiltakoznak a herczegség nevében a nagyhatalmak minden egyoldalú eljárása s intézkedése ellen, s újból elismerik az augustenburgi herczeget, VIII. Frigyes név alatt, herczegekül. A holsteini rendek 40 főnyi számban voltak együtt: 9 hiányzott, Scheel- Plessen, Blome, Beventlow, s még egy pár dán érzelmű. Ha már most tekintetbe veszszük mindezen jelenségeket, hiszszük, hogy Napóleon császár programmja egy szóból áll, s ennek neve : népszavazat. A németországi népgyűlések is szóba jövén, a frankfurti lapok szerint Schleswig-Holstein mellett — Ausztria, Poroszország — kivételével 18 millió német polgár nyilatkozott, ide nem értve a herczegségek lakóit. Hal a főszereplőknek van tér engedve, hol képességeiket, s gyönyörű rococo-ruháikat kitüntethetik. Jókainé a megtért anyát, Prielle Corn, az áldozatkész Jeannet, Lendvainé a szenvedő Blankát szépen és jól adták. Ez utóbbi annál inkább dicsérendő, mert a méreg hatásaiból minél kevesebbet mutatott. Egressy a herczeget sok méltósággal adta. Ezek, s a többiek azonban mind sebablonszerű jellemek; csupán Montbazon és Biasson mutatnak némi eredetiségre. Montbazon (Szerdahelyi) addig tanulmányozza az orvosi könyveket, m igazon elvet állítja fel, hogy a felindulás árt az egészsgnek, s rövidíti az életet. Azért is ő óvakodik minden felindulástól , de beleszeretvén Jeanneba, a körülményeknél fogva folytonos emotiókba jő. Brasson (Tóth József) egy vén juhász, Jeanne kedvéért gyűlöli a herczegnét és leányát, Blankát, s mindenféle babonasághoz folyamodik, hogy Gaston szivét elidegeiítse Blankától, s emiatt a mérgezés gyanújába esik, mitől szive idegen. Az egész előadás lelkiismeretes szorgalomra mutatott, s a korszerű új jelmezek igen szépek. De mindennél sokkal örvendetesebb újdonságról van alkalmunk szólani. Ugyanis, végre valahára, egy hosszú év múlva, csődöt hirdetnek a nemzeti színházi tanoda tanári állomásaira. Nem lehet panasz, hogy a dolgot elhirtelenkedték. Mikor lesz belőle valami ? a hirdetményben nincs kijelentve. A folyamodás határideje ápril végére van téve, s így, ha a kinevezések azonnal megtörténnek, tán mégis remélhető, hogy a tanoda folyó év October első napján megnyílik. Miután az ezen tanodára fordítandó évenkénti 10,000 ft már a most lefolyt színházi évre is meg volt adva, October 1-jén a tanodának már 15,000 ftja lesz. Ezen összeget hihetőleg a felszerelésre fordítják. Mi azt hiszszük, a bebútorozáson, zongorákon és színpadi állványokon kívül, szükség lesz sokféle gazdag képgyűjteményre, s egy kis válogatott könyvtárra is. Ezek nélkül sem a tanárok, sem a tanítványok nem fognának boldogulni. Az ily képek legczélszerűbben diszitendik e tanoda falait. Ilyenek a régi és újabbkori remek szobrok képmásolatai, hogy a növendék ezeknek folytonos szemlélése által hozzászójék a szép és jellemző állásokhoz, s elleshesse az antik ruharedőzetek titkait. Ilyenek a jelmezképek korrendben, hogy az archaeologiából a színésznek legszükségesebb ismeretek minél élénkebben megmaradjanak emlékében. Ilyenek a franczia és berlini színi jelmezképek, a színek összeválasztására nézve. Ilyenek a remekebb drámai művek egyes jeleneteinek képei. Az ethnographiára nézve a népfajok, s azok osztályainak képei stb. Ez által nemcsak a tanoda, de maga a nemzeti színház is nyerni fog, mely, tudtunkkal, ily gyűjteményekkel nem igen dicsekedhetik. Ezen képtár annál is szükségesebb, mert a színésznek festővé és szobrászszá kell magát képeznie tulajdon személyében. A könyvtár pedig azért szükséges, hogy a tanár a növendéket hasznos könyvek olvasása által az önképzésre szoktathassa, mi nélkül igazi nagy színészszé még senki sem jön ; mert vajmi kevés az, mire a tanár a növendéket taníthatja, s vajmi sok, amit tudnia kellene! Az iskola terve nincs közölve, s így nem tudhatjuk, hány éves lesz a cursus , azonban a kijelölt tantárgyak több évet feltételeznek. A kijelölt tantárgyakat, kisebb nagyobb terjedelemben, mi is mind szükségeseknek tartjuk, s azt leginkább helyeseljük, hogy legelső helyre „a magyar nyelv és költészet“ létetett. Ennek kell a tanoda alapjának és legfőbb czéljának lenni. A magyar nyelv alapos és tudományos ismerete nélkül sohasem fog valak szépen és tisztán beszélni, mert magyarul minden magyar ember tud, de szépen és tisztán beszélni még a műveltebb osztálybeliek is csak igen kevesen. Hallunk mindenféle felolvasást és szavalatot , de az utolsó szótagig tiszta és mérték szerinti kiejtést nagyon ritkán. A tájkiejtésnek csak némely comicumban van helye; színpadon a tiszta írói nyelvnek kell hangzani. A színpidnak azon iskolának kell lenni, melyről a közönség megtanul magyarul beszélni. Nem szabad a magas é helyett az é és e; az á helyett az á és a stb. közt valami középest; nem szabad a kettős mássalhangzók helyett egyest; az ly helyett jót stb mondani. Nem szabad a szavak elejét meg, s a szavak közepén némely szótagokat elharapni A magyar nyelvben minden szótagnak meg van a maga mértéke, s csak akkor fog a színpad a nyelv iskolája lenni, ha ez a leggyorsabb recitálásban is a legszigorúbban megtartatik. Második helyen említi a hirdetmény a dramaturgiát , hihetőleg egész terjedelemben, mert nem hiszszük, hogy a szavalat és mimika elméletei, melyek külön nem jelöltetnek ki, felesleges tanulmányoknak tart vínának. A dramaturgia az a tudomány, melyből, aki nem tud mindent, semmit sem tud. Azokival e részben az elmélet, gyakorlati szemlélődés nélkül, szintén csak sántikál. Nem elég egy vagy több dramaturgiát végig tanulmányozni, a színműi remekek legjelesebb kritikai ismertetéseit átolvasni: mindezek csak szövétnekek, melyek világánál a művek olvasása közben saját szemünkkel kell látnunk azoknak szépségeit és hiányait. Sőt helyesebb, ha a növendék előbb olvassa el a darabot,s gondolkozik felőle, s csak azután veszi kezébe a commentátorokat, s ezek által mintegy megbizonyosodik saját észrevételei igazságáról. Szóval, a tanár azon legyen, hogy a színésznövendéknek kritikai képességét fejleszsze ki; mert csak igy fog, a tanodából kikerülve, tulajdon lábán járhatni, s csak igy lesz képesítve arra, hogy a tanodában nem tárgyalt darabok szerepeit helyesen foghassa fel. A többi tantárgyak közt legnevezetesebbek, mik az emberismeret a tapasztalati lélektanra vonatkoznak, s mik a hirdetményben más szavakkal vannak körülírva. Ezeket alaposan és tudományosan, s a legnagyobb terjedelemben kell tanítani, mert ezek nélkül a színész csak sejtelmekből indul ki, s lehet routinirozott színész, de biztos és következtes jellemábrázoló soha. Végül tantárgyul van kijelölve a „szereplés, színpadi gyakorlat és honosság.“ Tehát a színészed tanulmányok elméletén kívül a gyakorlat is , s azért nagyon csodálkozunk a hirdetmény e szavain : „minden állomásra — az aligazgatóit kivéve — színészek is folyamodhatnak.“ — Mert miután színpadi gyakorlat kívántatik, mi azt hiszszük, színpadi tanárságot csakis színészek, vagy volt színészek vállalhatnak el; természetesen olyanok, kik a kijelölt tudományokat is alaposan értik. Valamint annak sem látjuk okát, miért nem folyamodhatik az aligazgatóságért színész, midőn az például a zongoramesternek is meg van engedve ? Vagy ez tán inkább érthet a dramaturgiához és színészethez, mint a színész az énekléshez ? A hirdetményben a táncz, vívás és testgyakorlat sincs említve , pedig mi azt hiszszük, a test hajlékonysága, a tartás nemessége, s a mozdulatok könnyűsége ezek nélkül meg nem szerezhető; de tán ezekről már gondoskodva van. Előttünk mindennél fontosabb kérdés a színpadi gyakorlatoknál a tanítás módja. Erről azonban csak akkor szólandunk bővebben, ha majd az iskola tervét is látni fogjuk. Addig is kijelentjük, hogy e részben czélszerűnek csak azon módot tartjuk, mely szerint a színésznövendék, a tanár felügyelete alatt, saját erején fejlődik ki. Az író és művész különben is utánzáson kezdi, s a tanár épen ettől igyekeznék minél előbb megszabadítni a növendéket. Ne a tanár szavaljon és játszik, hogy a növendék utánozza, hanem a növendék találja ki a jót és igazat; különben csak a modort örökítjük meg. Mi nem a tanár copiáit, hanem önálló és teremtő művészeket akarunk , s nagyon ügyeljen a tanár, nehogy növendéke idővel úgy nyilatkozzék, mint egy igen jeles művészszé lett conservatoriumi színésznö vendék, ki azt mondá: „Hogy azzá legyek, a mi vagyok, előbb felednem kellett, a mit a conservatoriumban tanultam , s ahhoz két annyi időre volt szükségem, mint a mennyit ott töltöttem.“ Egyébiránt ez nálunk csak kezdet, s legjobb mesterünk az idő és praxis lesz. Némely külhoni conservatoriumokról szállongó balhirek közül minket leginkább sértett az, hogy némely tanár a leányoknak előbb tanára, aztán széptevője, a végül üldözője szokott lenni. Ez nálunk hihetőleg máskép lesz , mert nagyon sajnálnék, ha pár év múlva becsületes szülők átallanák gyermekeiket a tanodába járatni. Felelős szerkesztő : B. Kolofky ZsiglHOD . A franczia kormány sürgönye a schleswig-holsteini ügyben. Táviratból, s a lapunkban közlött analysisek után ismerik olvasóink körülbelül azon sürgöny tartalmát, melyet Drouyn de Lhuys múlt hó 20-tól a londoni franczia követhez intézett a schleswig-holsteini, jelesen pedig a conferentiai ügyben. A franczia kormány ezen sürgöny szerint programoiként terjesztendő a conferentia elé a népszavazat alkalmazását. Most tehát alig lehet többé kétség az iránt, hogy a franczia kormány még nem választott határozottan az alternatíva közül: londoni szerződése, vagy „suffrage universel.“ A sürgöny szövege így hangzik : „Páris, mart. 20. Az angol kormány jelenleg ismét kísérleteket tesz a conferentia összehívására, s a hadfolytató felek most már nem idegenkednek annyira, mint ezen alkudozások megkezdésével. Tudja ön, hogy mi a conferentiában való részvétel ellen semmi kifogást sem teszünk, ha az a többi udvarok által is elfogadtatik, s én önt a császári kormány czélzatairól, ezen ügyet érdeklőleg, még a f. hó 14-én kelt sürgönyömben értesítettem. Óhajtom azonban, hogy ön a conferentiában való részvétel előtt adja tudtul azon eszméket és érzületet, melyekkel mi a conferentiában részt veszünk. — Ezen barátságos közlés alkalmasabb lesz, mint azt eddig az alkalom engedné azon magatartás vonatát kijelölni, melyet a császári kormány a német dán ügyben ez ideig szeme előtt tartott. Egyszersmind, mint reménylém, oda fog hatni, hogy szűnjék meg azon hátsógondolatok reánk fogása, melyeket ma nekünk oly örömest tulajdonítanak. „A béketörekvési kísérletek részvételében két nagy érdekkel állunk szemközt. Egyik oldalon tekintetbe kell vennünk azon szabályzatokat, melyek az európai egyensúly érdekében megállapíthattak és Francziaország aláírásával el vannak látva. Másfelől lehetetlen tekintetbe nem vennünk azon elutasító érzületet, mely az 1852-ki diplomatiai felhatalmazottak műve ellen nyilvánul. Távol vagyunk attól, hogy kétségbe vonjuk azon combinatio bölcsességét, melyet Európa közjogának védelmezése alá törekedett helyezni a londoni szerződés, s ha nem veszszük tekintetbe Németország ellenzését, s a herczegségek nyilatkozványait, és csak Dánia iránti hagyományos rokonszenvünk szavára hallgatnánk, minden törekvésünk oda lenne irányozva, hogy a szerződést érvényben tartsuk. Azonban nem lehet félreismernünk azon akadályokat, melyek az 1852-diki szerződés tiszta és egyszerű alkalmazásának útjában állanak. Ha a londoni szerződés némely hatalomra nézve külön tétellel és tekintélylyel bir, mely a Németország és Dánia közt fennálló kötelezettségekhez van kapcsolva, másfelől ugyan e szerződés más hatalmasságokra nézve épen azon kötelezettségeknek van alávetve, melyektől külön nem választható. A német államok közül némelyek megtagadák a csatlakozást, vagy bizonyos korlátolt alakban társultak e szerződéshez, mások előbb elfogadták ugyan, de most alóla felmentve mondják magukat. „Végre a német szövetség, úgy látszik, tagadja egy oly okmány érvényét, melynek készítésében maga nem vett részt. „A felfogások eme különbségével szemben, mely áthághatlan akadályok támasztásával fenyeget, elmulaszthatlannak látom, hogy a jelen háború által érintett érdekeket megvizsgáljuk, anélkül, hogy kizárólag a szerződés betűje kötne. Eme meghasonlás tárgya és jelleme nyilván azon néptörzsek versengése, melyek a dán monarchiát alkotják. Mindenikénél kitünteti magát saját nemzeti érzelme, minek erejét kétségbe vonni nem lehet. Mi látszhatik hát természetesebbnek, mint átalánosan elismert szabály hiányában a nép óhajtásának alapul vétele? „Emez eszközt, mely megegyez mindkét fél valódi érdekeivel, legalkalmasbbnak látjuk egy méltányos, s a tartósság kellékeivel biró kiegyezés létesítésére. Midőn közjogunk egy alapelvének alkalmazását kívánjuk, s midőn mi valamint Dániára, úgy Németországra nézve emez elv előnyét igénybe veszszük, e kérdés legigazságosabb és könnyebb megoldását hiszszük indítványozni, mely kérdés egész Európában igen nagy nyugtalanságot okoz. „Fogadja stb. Drouyn de Lhuys.“ Lengyelország. A hivatalos „Wiener Ztung“-nak Írják a(porozs) lengyel határról : 30-káról 31-kére éjjel egy, a lebani kerületből (porosz terület) jövő felkelő csapat akart átvonulni a weidenburgi kerületen, hogy a lengyel-orosz területre jusson. A csapat állott 500 gyalogból, 40 lovasból 9 kocsival. Néhány nappal azelőtt gyülekezett ez a koczkovói erdőbe, s a környéket nem kis aggodalomba ejté. De habár a csapat több napokig megfordult a szomszéd falukon, semminemű kihágást nem követett el. Körülbelül éjfélkor vonult át a csapat egész csendben, s anélkül, hogy bántott volna valakit, a keleti poroszországi birtokon, Tantcskenen, Koslau felé, a határszélnek tartván. Másnap reggel, mintegy 5 órakor érkezett nyomába egy fél század porosz vadász, mely üldözőbe vette a csapatot. Nem tudni, mond a tudósító, várjon utolérték-e a vadászok a csapatot a csak mintegy 3 mértföldre levő határig. Azonban egy másik tudósítás a „Dr. Zig“-ban Soldauból így szól : Ma éjjel körülbelöl egy mértföldnyire innen összecsapás történt a porosz katonaság s egy felkelő csapat között. A felkelők különféle fegyvereket, hadiszereket vive magukkal, át akarták lépni a határt , de 6 porosz gyalog katona s 1 huszár feltartóztató mindaddig, míg erősítés érkezett, s ekkor harcz fejlődött ki. A felkelők közül halva maradt 1, halálos sebet kapott s belehalt 2 ember, 4 könnyű sebet kapott, elfogatott 13 ember, s egy fegyverrel és hadiszerekkel megrakott szekér A felkelő csapat a lengyel erdőségekbe vonult el. Porosz részről csak egy ló öletett meg, s egy ló megsebesült. Már előbb, 29 skép, mintegy 90 fegyveres felkelő ment át Josephatnál (strasburgi kerület) az orosz-lengyel határon. A csapat éjjel szedte össze magát, s őrzetlen utakon vonult el. A porosz katonaságnak csak néhány fegyver- és katonai ruhadarabot sikerült elfognia, miután a felkelők egy ladikon átszállottak a Drevencz vizén. Mindjárt ez átkelés után a felkelők az oroszokra bukkantak, kik azonnal megtámadták őket, s néhányat kivéve, mind leöldösték. A menekültek közül néhány visszaúszván a vizen, a poroszok fogták el. Majd mindenik németül beszélt. Az ing alatt mellőkön sárga érez keresztet viseltek zöld szalagon, hadügyminiszternek f. hó 3-kán estéről. A düippeli hadállás bombázása ma folytattatott. Az égés Sonderburgban meglehetős jelentékeny volt, sebesült ma kevesebb jön. Fridericiánál délig semmi sem történt. A menekülő sonderburgiaknak nincs megengedve, hogy Ulkebullbe menjenek. A koronaherczeg Thistedben volt, s aztán Mors szigetére mene. — Hamburg, apr. 6. A Schleswig holsteini rendek, kik tegnap Kidben üléseztek, egy monstre feliratot köröztettek a londoni conferentiához. A felirat merev Augustenburg-szinezetű. Sundewittben a roszidő folytán a hadműveletekben szünet állott be. — Altona, apr. 5. A schleswig-holsteini újság jelenti Kidből. Holsteini rendi képviselők ma tiltakozást írtak alá a hatalmasságoknak minden oly határzata ellen, mely a herczegségek jogait megrövidítené, s Behn tanárt, Reinckét és Holstein grófot megbízták, hogy a tiltakozást kézbesítsék a Bundnak, valamint a többi hatalmasságoknak is. — Kiel, apr. 5. A holsteini rendek összejövetele ma történt meg; 49 követ közül 40 volt jelen , a többi közt hiányoztak: Scheek-Preasen, Blome és Raventlow-Jersbeck. Elnök : Reineke. Egyhangúlag óvás fogadtatott el a nagyhatalmak minden egyoldalú intézkedése ellen az örökösödési kérdésben, s VIII. Frigyes hgismételt elismerése. Ezen nyilatkozatnak az illető helyen leendő átnyujtása végett bizottmány választott. — London, ápr. 6. Az alsóház ülésében Dillwyn következő interpellate jelent be holnapra : Kapott e a kormány tudósítást Sonderburgnak előleges jelentés nélkül történt bobáztatásáról, s figyelmeztette-e a porosz kormányt, hogy a civilizált nemzetek szokásaival megegyező háborút viseljen ? — Amsterdam, april 6. Az orániai herczeg s a franczia követ megérkeztek, hogy Napóleon herczeget fogadják. A király legközelebb a fővárosba fog érkezni. Napóleon herczeg f. hó 8-kán utazik el. — Turin, apr. 6. A senatus apr. 12-dikére összehivatott. Távirati jelentések — Hamburg, april 6. Cuxhavenből jelentik ide . A csatornában osztrák hadihajók láthatók, köztük egy nagy fregatté. E hajók valószínüleg azon osztrák hajórajból valók, amely hosszabb idő óta a lissaboni kikötőben állomásozott. — Hamburg, april 5. Az april 4-iki Berling-féle újság következő jelentését közli a dán Esti posta Pe 81, april 7. — Garibaldi megérkezett Southamptonba. Mielőtt a hajóból kiszállt volna, üdvözletére ment Sutherlandig, Seely parlamenti tag, az Angliában élő olaszok küldöttsége, Cowan Newcastleből és a southamptoni községtanács több tagja. A „Times“ levelezője szerint : „Garibaldi az olasz légió egyszerű egyenruhájában volt, mely neki igen jól áll, s mely arczképei nagyobb részén is látható. Valamivel kisebb a középtermetűnél, azonban jól megtermett izmos alakja természetes erőt és élénkséget gyanittat, mit még sántítása sem csökkent. Arcza, ha barátival nem mulat, rendesen komor, beszéde, különösen az olasz, rendkívül élénk, szemei körül jóságra mutató vonás, melyet nehezen írhatni le. Egyébiránt arczképei hasonlítnak, csakhogy azokon idősebbnek és magasabbnak látszik.“ Mielőtt a „Ripon“ hajót odahagyta volna,Negrettinek, barátja és földijei egyikének egy kis írott lapocskát adott, melyen e szavak valának : „Barátim, csak semmi politikai demonstratio, s mindenekfelett semmi csoportosulás!“ A tbk a polgárnagy vendége, a városházhoz fedetlen kocsin vitték. A számára adott lakomán szólásra hívták fel, mely alkalommal rövid szavakban elmondá, hogy ő és az egész olasz nemzet, örök hálával tartoznak az angoloknak. — Az „Independance“ szerint a pápa a húsvéti nagymisén, szemtanuk állítása szerint, csak rendkívüli megerőltetéssel vett részt. Rómában hagyományos szokás — úgymond a tudósító — hogy a pápa rosszullétét a nép előtt titkolják, és őt a népnek mutatják. Ez azonban nem gátja a franczia kormányt, hogy követének utasítást adjon a pápai trón hirteleni megürülése esetére. A „Militärische Zig“ szerint ő Felsége megengedte, hogy az ausztriai birodalomban Mexicó részére egy önkénytes csapatot toborzzanak. Az önkénytesek száma 6000 katonára és 300 matrózra mehet fel : három gyalog zászlóalj, 1 huszár- és 1 ukrános ezredre, 1 utász és 1 mérnöki századra van engedély adva, melyhez 1 üteg is járul. A tisztek a császári hadseregből vézetnek, a legénység önkénytesekből áll ki. A tisztek egy ranggal magasabbat nyernek, s 6 év múlva visszatérhetnek előbbi minőségekben. A tisztek száma 260ra van szabva, s már 200 jelentette is magát. Belgiumból is áll ki egy 2000 embernyi szabad csapat.