Pesti Napló, 1864. április (15. évfolyam, 4238-4262. szám)

1864-04-22 / 4255. szám

92—4255 15. évf folyam. Szerkesztési iroda: EV­rencziek terek 7-dik se­­m, 1-s8 emelet. E­Up TtletSSt Szülemény Kiadó­hivatal: Előfizetési feltételek : Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint, Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A­lap Any­agi részét illető közlemények (előfizetési paiti, kiadása körüli Félévre . . .­­ . 10 írt 50 kr o. é. fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre . . . . 5 irt 25 kr o. é. 1864. Péntek, április 12. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Higánvita 5 hasábos petit-sor 26 nj kr. Pest, április 21. 1864. M­aeemle. A düppeli sánczok bevételét ugy te­kinti a nyugati sajtó, mint a dán-német háb­oru befejező pontját. A katonai repu­­tatiónak elég van téve, Schleswig is tett­­leg elfoglalva ; — az épi­g összeülő con­­ferentia e­lőtt tehát uj tén­yek állnak a szerződések ellenében, melyek felett hi­deg vérrel, s nyugodtan tanácskozhatik, nem tartva attól, hogy csendjét ágyú moraj, s ti­látkört lőporfüst és vérgőz borítsa. Nehéz hinni, hogy a düppeli sánczok véráztatta romjaiból oly gyorsan s oly váratlanul csi­ádzanék ki a béke, mely újabb időben igen hasonlít a beteghez, kit túlságosan sok orvos környez, s min­den változatra consilium tárgya. A hő­sök ama kis csapatja, mely a hűségére bízott bástyákat vérével és életével vé­delmezte, s minden elhagyott talpalatnyi tért drága áron engedett át, nem teheti le rögtön a kardot csak azért, mert egyik védállo­mása az erős­ebb ellenség birtoká­ba jutott ; ellenben azon ügy, mely miatt az ellenségeskedés kezdődött, sem meg­nyerve, sem elvesztve még nincs. Bátran lehet hasonlót feltenni a győző porosz hadseregről is, mely a düppeli sáni­zok birtokáért nem azért áldozott oly drága árt, hogy azok omladványaira lenyugodva, dicsősége fénykörén ábrán­dozzék ; szemben áll vele még Alsen, ez is Schleswig földje, ez is Németország ré­­s­ze, avagy egész lenne-e a diadal, ha a nagy Németország azzal üdvözölné a visszatérőket: tetteitek hősiesek és szé­pek, de nem befejezettek ; német hazánk mutató ujjáról hiányzik a gyűrű, melyet a dánok tulajdonául hagytatok ! Hogy e vélemény nem puszta gyaní­­tás, mutatja a porosz hadsereg vezényle­tének amaz intézkedése, mely szerint leg­ott a sánczok kivívása után a porosz ki­rályi hadak egy tetemes része éjszak felé indíttatott, azon utasítással, hogy az egész Jütlandot hódítsák meg, s Fridericiát zá­rolják el. Ha a most érintettekhez a hajóhadak újabb mozdulatait, s némely távolabb eső német kikötők zár alá vételét hozzá ért­jük, tévedés nélkül véljük következtet­hetni, miként a düppeli ostrom nagyhírű sikere jeles katonai tény, de a háború­nak befejezője, a békének megalapítója — még nem. Az azonban mégis tagadhatlan, hogy a háborúnak e fordulata némileg megköny­­nyíté a conferentia eljárását, s különösen azon hatalmak törekvéseit, melyekről je­lenték, hogy Dániának a most már el­vesztett düppeli sánczok, s az egész Al­sen kiürítését fogják javasolni. E törek­vés, mely eredetileg Angliától származott, s Oroszország részéről hatályosan gyá­­molittatnék, eddig Dánia részéről kevés elfogadási hajlandóságra talált; de a hely­zet legújabb változásai után, midőn ahhoz értők az alseni állomást csak igazolat­lan áldozatok árán vélik rövid időre tarthatónak, valószínű, hogy ha a neve­zett hatalmak eme javaslatukkal komo­lyan előállnak, Dánia szorult viszonyai közt azt visszautasítani alig fogná. De még ez engedékenységgel is van-e biztos kilátása a conferentiának, hogy ha teljes sikert nem is, de legalább olyat ér­het el, min­t a porosz hadak Düppel alatt ? És e kérdésnél ismét Clarendon lord missiójánál látjuk magunkat, kiről a brüsseli lap azt írja, hogy meg­bizatása értelmében teljes eredménynyel járt el, s hogy e szerint Anglia és Francziaország a megkezdődő európai tanácskozmány­­ban szövetséges egyetértéssel fognak ha­ladni , ellenben a berlini lapok titkolhat­­lan kárörömmel hirdetik, hogy a lord hí­jába járt Párisban, a londoni miniszterek kétértelmű politikája a tuilleriák kritiká­jának élét nem állta ki. Igen kevés az, mit Anglia ajánl, és igen sok, a­mit a ke­vésért cserébe kíván. Ily alkut, ha idő és ok van rá, megengedhet a nagylelkűség, de a nemzeti érdek, mely ez­úttal napi­renden van, nem ajánlhat. Felesleges lenne fürkészni, melyik fel­tevés helyes, vagy melyik közelíti meg legalább a valószínűséget. Tényeket egyik se hoz fel; tervrajzot egyik se közöl. A belga a lap azt hiszi, hogy a két kor­mány legott a tanácskozások kezdetén együttesen fogja indítványozni a fegyver­­szünetet, mely indítványt Orosz- és Svéd­ország szintén támogatnak, é­s mihelyt e bajon, de mely egyszersmind kiindu­lási pont lenne, a tanácskozmány átesett, Anglia indítványozza, hogy a confe­rentia alakíttassák át congres­­sussá. Más szóval, hivassák meg egész Európa tanácskozni a béke érdekei felett, mely minden államot egyaránt illet. Vájjon e második javaslatot is támo­gatja-e Oroszország, vagy — mint a má­sik oldalról jól sejteni vélik—Ausztria és Poroszország részére állva, erélyesen el­lenezni fogja — könnyű belátni. Nagyon természetes itt a kérdés : quid tunc? Egyébiránt lehetőnek mondják azt is, hogy Anglia nem indítványozza a con­­gressust, hanem a helyett Francziaország kívánni fog olyan megoldást, mely a bo­nyodalmat ne csak ideiglenesen, hanem végleg hárítsa el, s ez nem lenne más, minthogy a kérdéses herczegségek lako­sai maguk, minden külgyámkodás nélkül, határozzanak tartományaik politikai kö­telékei felett, még­pedig akár egyenesen, azaz fejenként, akár — ha ez a szokás­nak inkább megfelelne —választott képvi­selők közvetítése által. Mindkét esetben pedig szükséges, hogy a peres tartomá­nyokból úgy a dánok, mint a németek, ki­vonuljanak. A közelebbi napok bebizonyítandják, melyik, és mennyi igaz e feltevésekből ? és Oroszország interveniálni akarnának a du­nai fejedelemségekben. Mindemellett újabban több lap adá azon közleményt, hogy ha Ausz­tria nem is, egy másik szomszéd állam fogja létesítni azon intervenciót. A „Wiener Abend­post“ veszi át most a szót, s félhivatalos jegyzé­kében határozottan kijelenti , hogy más ál­la­m is ép oly kevéssé gondol ily interventióra, mint Ausztria, vagyis — az ő szavai szerint — arra, hogy „a dunai fejedelemségekben tagad­­hatlanul uralkodó bajokért az egyenes ön­segély útját válaszsza.“ Magy­ar Tudományos Akadémia. [(Folytatása és vége.) Ellenvetőink azt is vitatják, hogy a 2-ik ének semmi összefüggésben sincs az elsővel ; hogy több részében késleltető irány látszik, mely az epos minél előbbi kifejlését hátráltatja ; hogy Ulysses beszéde olyan szavakat tartalmaz, me­lyek az egész Iliasban többé nem fordulnak elő; a görög és trójai hadak jegyzéke pedig oly szá­raz tárgy, hogy az nem lehete­t eredetileg a 2-ik ének kiegészítő része. Mindezekből az tű­nik ki, hogy a 2-ik ének különféle dalnokoktól származó énekek összevegyítéséből keletkezett. Ezek merő alaptalan okoskodások. Az 1-ső énekben Jupiter megígéri Thetisnek, hogy ké­relme teljesülend. Azért küldi a 2-ik énekben Agamemnonra az álmot, melylyel ámítani akar­ja. Vájjon ez nem összefüggés­e az 1-ső énekkel ? — A­mi a 2 ik ének késleltető irányát illeti, az csak annyiban áll, a­mennyiben minden epi­kai költemény főeseményének folyamát közbe­lépő episodok feltartóztatják. Hiszen különben nem is volna epos, hanem egyszerű elbeszélés. S így ezen ellenvetést az Aeneistől kezdve min­den epikai költeményre lehetne alkalmazni, a nélkül még­is, hogy szerzőik egységéről kétel­kedhetnénk. — Mit nyomjon ama védv, hogy Ulysses beszéde szavakat tüntet fel (összesen h­amat), melyek az Iliasban másutt nem fordul­nak elő, az valóban megfoghatlan. Nincsen író a világon, kinek szerzőségét e védvnél fogva nem lehetne kétségbe hozni. — Hasonló joggal mondhatnák, hogy az az imádságát is, a Mi Atyánkot, többen szerkesztették, mivel atya, ország, kenyér stb. csak egyszer fordul elő benne.­­ A görög és trójai hadsereg jegy­zékéről pedig azt mondhatjuk, hogy ha vala­mely más költő szükségesnek tartotta azt bele­­igtatni, miért nem igtathatta azt oda maga Ho­mer ? Hiszen itt volt a legjobb alkalom, mielőtt az első csatát leírná, élénkbe adni a két ellen­séges tábor erejét. Vájjon minő érdeke lehetett volna valamely költőnek a két had jegyzékét száraz versekbe foglalni ? A jegyzéknek csak úgy van észszerű oka az Iliasban, ha az egész költemény szerzőjétől származik , mert alkatré­sze az egésznek. Ellenfeleink folytatják, hogy a 3 ik ének 121 —244. versei más szer­zőtől származnak, mint ezen ének többi részei, mert Helena, ki itt Pria­­musnak a görög had­vezéreit mutatja, nem ta­lálja közöttük fivéreit Kastort és Polluxot; na­gyon hihetlen pedig, hogy ő ne tudta volna, mi történt legyen velük. Az is valószínűtlen, hogy Priamus a háború tizedik évében ne ismerje meg a görög had vezéreit. Ilyen képtelenségek nem származhatnak ugyanegy szerzőtől. Hogy Helena nem látja fivéreit a görög tábor­ban, annak okát maga Homer mondja meg (243—244. v.), mivel t. i. Lacedaemonban vol­tak. Hogy Helena ezt nem tudta, abból nem kö­vetkezik a szerzők többsége , mert ha ő Trója várában volt, nagyon könnyen felfogható, hogy fivéreiről nem lehettek tudósításai. Ha én vala­kinek levelet írok, s azt mondom benne : A jó egészségnek örvend, B mindennap vadászni jár, C betegeskedik, de két testvéremről, kik az ellenség táborában vannak, semmit sem tu­dok , várjon kicsoda fogja józan észszel követ­keztetni, hogy én írhattam ezt az egész levelet? — Hogy Priamus csak a háborúnak 10 ik évé­ben tanulja ismerni az ellenség vezéreit, az egy­részről azért hihető, mivel ő sohasem vett tettle­ges részt a háborúban, másrészről pedig, mivel Homer nem énekli meg azt, hogy mi történt Trójánál kilencz évig, hanem csak az e város bukását legközelebb megelőzött eseményeket. Az 5-ik énekben (így okoskodnak ellenfeleink) Diomed harczol Mars ellen, s a 6 ik ének 129-ik versében még­is azt mondja, hogy ő nem akar istenek ellen harczolni. Innen világos, hogy e két éneknek két külön szerzője van. Ez is el van hamarkodva. Diomed az 5-dik énekben Minerva oldala mellett, s az ő biztatá­sára harczolt Mars ellen (825—841. v.) A 6-ik énekben pedig nem akar egyedül, isteni segítség nélkül, síkra szállni valamely is­ten ellen. Hol van itt ellenmondás ? Hasonló hibás következtetés ez is : Sarpedon oly nehezen megsebesül, hogy csak atyja, Jupiter, menti meg őt a haláltól, s még­is más­nap már részt vesz a harczban. — Származha­­tott-e ilyen ellenmondás ugyan egy szerzőtől ? Valóban, ezek az urak egészen megfeledkez­nek a homeri istenek mindenhatóságáról. Ha Jupiter képes volt távol tartani Sarpedontól a halált, miért nem gyógyíthatta volna meg sebei­ből is úgy, hogy rögtön harczképes legyen ? Íme, Apollo nem volt oly hatalmas, mint Jupiter, s ő még­is egy perez alatt megszü­nteté Glaucus sebeit, s erőt önte tzivébe. (XVI. 527.) Azt mondják továbbá az ellenvetők : az Ilias 14 ik és 15-ik éneke oly feltűnő ellentétben áll a 16-ikkal, hogy e három ének nem tartozhatott eredetileg egy egészhez. A két előbbi énekben maguk az istenek keverednek a harczoló fi­­lek közé , de a 16-ikban az istenség, mint párton­­kívüli hatalom áll az emberi szenvedélyek és ellenségeskedések felett. Ott a vig­elemmel ha­táros derültség; itt komoly magasztosság. Ott az isteniség rajza szindús, szemlélhető, s érzéki­ségbe merült; itt mint érzékfeletti, alaktalan, mindenütt jelen és határtalan irgalmú hatalom. Az Idán tartózkodó Jupiter gyönge, zsarnoki, érzéki, elámítható, haragra gyúló, s azonnal ki­békülő ; a 16-ik ének Jupitere szent mérleggel határozza meg az emberek sorsát; rendezi a világot; mindenható az akaratban, s még­is telve szelídséggel. Bármi szépen hangozzanak is ezen ellenz­­ek, még nem bizonyíthatják be, hogy a kérdéses énekek különféle szemzéktől erednek; különben meg kellene engednünk, hogy ugyanegy mű­vész nem véshet vagy nem festhet ugyanegy tárgyat különféle helyzetben s különféle szem­­pntból. Ismeretes dolog, hogy például Phidias­upiternek és Minervának több szobrát készí­tette, mindig eltérő alakban, így az élisi Olym­­piust nem terjeszté elő mint a mennydörgőt, mint az istenek és emberek atyját, hanem mint az olympiai játékok előjáróját s harezbiráját. Azért olajágkoszorút tett fejére, noha más szobrain cserfakoszorút viselt. Jobbjában pedig a szokott villám helyett győzelem istennő volt. Miután tehát Phidias több Jupitert faragott s mindegyiket külön helyzetben, alakban, követ­kezik e, hogy ezen többféle Jupiterszobrokat nem készíthette ugyanegy Phidias? Ugyanez áll tehát Homer isteneiről is. Ő úgy rajzolja őket, a­mint a helyzetek megkívánják, majd emberiesítve, s majd tisztán isteni magasztossá­gukban, a­nélkül, hogy ez feljogosítna szerzői többséget felállítani, így czáfolja meg értekező a többi ellenveté­seket is, számra nézve harminczat, melyekből kiderül, hogy minő ingatag alapon nyugszik azok véleménye, kik az Iliast több szerzőnek tulajdonítják. Érveik gyönge voltát abban is látja értekező, hogy midőn az Ilias szerzőinek szá­mát kellene meghatározniok, egymást ostro­molják, s mindegyikök másképen állítja össze Iliasnak állítólagos önálló dalait, így Zach­­mann szerint (Betrachtungen Uber Homers Ilias. Berlin, 1847.) az Ilias tizennyolcz nagyobb önálló dalból illesztetett össze, s legalább 18 szerzőtől származik. Grote (History of Greece, 2-dik köt. Lo­­­don, 1846.) a 2—7., s a 9 ik és 10-ik énekeket más szerzőknek tulajdonítja, mint a többi része­ket, s a 23. és 24-ik énekeket is idegen hozzá­adásnak tartja. Szerinte tehát az Iliasnak csak öt vagy hat szerzője volna, nem pedig tizen­nyolca. Bernhardy (Grundriss der gri­­chischen Litteratur. I. Theil. Halle, 1852.) ismét azt vitatja, hogy a 18—22. éne­kekben, melyeket Grote Homernek tulajdonit, sok idegenszerű anyag és gondolát találkozik szellemi bágyadtsággal, s hogy ezek nagyon elütnek a többi énekektől, azért más szerzőktől erednek. Cauer (Über die Urform ei­niger Rhapsodien der Ilias. Berlin, 1850), ki szintén önálló dalokra bon­­czolta fel az Iliast, mindjárt a 10 ik dalra nézve czáfolgatja Zachmannt, mivel az ő összeállítása szerint ellenmondásokat foglalna magában. Más részekben is visszautasítja Zachmannt, nem tudván megegyezni az általa körülírt önálló dalok tartalmával. Miként lehetne tehát, kérdezi értekező, iga­zuk ezen és hasonló tudósoknak ? Hiszen mind­egyik másképen darabolja fel az Iliast! S minő elv vezérli őket ebben az eljárásban? Csu­pán alannyi felfogásuk! Innen van, hogy egyikök homerinek tartja azt, a­mit másikuk elvet, mert különbséget vél látni a nyelvezetben, az ecsetelés élénkségében, az elbeszélés lánczo­­latában s más mindenfélében. De ők meg nem gondolják, hogy eljárásuk szerint majdnem minden munkának szerzői egységét kétségbe lehetne vonni. Nem olvassuk-e mindennap a bí­rálatokban, hogy e vagy ama drámában nincsen elégedően okadatolva a cselekvény, hogy a cse­lekvő személyek hibásan vannak jellemezve, hogy az egyik felvonás remekül van kidolgoz­va, holott a másik bágyadt és untató? De kö­vetkezik e innen, hogy az egész munka nem származik ugyanegy szerzőtől? Ha e következ­tetés nem érvényes a jelen korban, miért volna tehát érvényes az Iliasra nézve? Hiszen a lo­gika szabályai örökké ugyanazok. Ha Vörös­marty hőskölteményeinek mindegyikében van­nak külön sajátságok, ha Arany Toldija és Buda halála között sokszerű­ különbséget találunk, a nélkül, hogy e munkák szerzőinek egységét tagadnék, észszerűe-e ugyan­ilyen okoknál fogva az Ilias szerzőjének egységét ta­gadnánk? Bécsi dolgok. A félhivatalos „Gen. Coll.“ merőben alapta­lannak nyilatkoztatá azon hirt, mintha Ausztria A magyar képzőművészeti társulat köz­gyűlése. E szép czélu és virágzásnak indult társulat ápril 17-én tartá 1864 ik évi közgyűlését, elnö­ke, Andrássy Gyula gróf elnöklete alatt, szépszámú közönség jelenlétében. Jelen volt a többek közt Andrássy György gróf or­szágbíró­i excellentiája, a városi hatóság részé­ről F­e­s­z­­ Ágoston városi tanácsnok úr jelent meg, mint hatósági biztos. Az elnöklő gróf a következő beszéddel nyitá meg az ülést : „Tisztelt közgyűlés! A képzőművészeti társulat megalakulása egy, mindenki által érzett hiányt van hivatva pó­tolni haladásunk történetében. Voltak e hazában egyesek, kik több vagy ke­vesebb sikerrel, de többnyire kétségtelen önfel­áldozással törekedtek a hazai művé­szeket az e tekintetben előre haladottabb országok szín­vonalára emelni. Volt hazánkban művész és műkedvelő , de nem ismerő egymást, s igy történt, hogy míg a művészek a külföldön voltak kénytelenek mű­veiknek elismerést és maguknak életmódot ke­resni , addig a viszonyainknál fogva még úgy is csak csekély számú műkedvelők is csak a külföldre lőnek utalva, ha kitűnőbb művek bir­tokába kívántak jutni. Mit az egyesek működése el nem érhetett, a művészek és műkedvelők erejének öszpontosí­­tása által — a művészetet emelni és terjeszteni az országban — ez volna társulatunk legköze­lebbi feladata. Hivatva van e társulat még egy, már nem cse­kélyebb hiányt pótolni, mely abból áll, hogy a magyar művész vagy kénytelen hazáján kívül keresni alkalmat még első kiképzésére is, vagy saját magának kell úgy­szólván feltalálnia mind­azt, mit mások czélszerű útmutatása mellett ezek tapasztalásaiból készen ve­hetne át. E tekintetben a képzőművészeti társulat fel­adata voln­a eszközölni azt , hogy habár a művész még sok ideig lesz is kénytelen a kül­földön keresni magasabb kin­eveltetését, de legalább az első czélszerű oktatást nyerhessen a hazában. Szóval, hogy habár a művészet egye­temét sokáig künn bel end is keresniök művé­szeinknek, legalább a művészet gymnasiumát találhassák fel egy hazai festő akadémiában. Ezt én nem sokáig halasztható szükségnek tartom, mert ha el akarjunk foglalni azon tért, melyet helyzetünknél fogva elfoglalni hivatva vagyunk, a művészet terén sem szabad elmarad­nunk a többi művelt nemzetek mögött, sőt feladatunk , a civilisatio egyéb eszméivel egye­temben a művészetet is terjeszteni a világ ezen részén. Ezen czélok elérése felé sikeresen hal­adni — nehéz feladat. Annál nehezebb, mert míg más gazdagabb országokban a pártfogás teremtette a művészetet, nálunk a művészetnek kell te­remtenie a pártfogást. A művészeti társulat — mint minden vállalat e hazában — hivatva van arra, hogy kikü­zdje magát saját erejével. Feladata nehéz, de nem lehetetlen , s ennek tudata nekünk, kik meg­szoktuk akadályokkal küzdeni, mindenkor elég­séges arra, hogy ne csüggedjünk. Részemről nem akarok a sikerben kételkedni, s ha azon jeles tehetségekhez, melyeket ha­zánk már eddig is mind a festészet, mind az építészet, mind a szobrászat terén előmutatott, még a mindehhez szükséges kitartás is hoz­zájárul, nem kétlem, hogy teljesülni fog a társulat végczélja, mely nem lehet kevesebb, mint „elérni azt, hogy egykor Pest kebelében láthassuk felállani a művészet utolsó iskoláját a kelet felé.“ Hogy a társulat, a mostani nyomasztó kö­rülmények között, mi módon igyekezett az em­lített czélok felé haladni , az igazgató választ­mány jelentéséből fogja a társu­it tapasztal­hatni.“ Az általánosan tisztelt elnök beszédét a köz­gyűlés lelkes éljenekkel fogadta. Ezután Harsányi Pál igazgató választmányi elnök terjedelmes beszédében elősorolá, misze­rint, mint 9 hóval ez­előtt, a múlt közgyűlés al­kalmával megjósolá, a társulat örvendetes ha­ladást tett. Részleteie terjedvén ki, elősorolja például, hogy míg akkor 30 alapító tagja volt, ma már 71 van, mely 14,200 fő tőkét képvisel, és 22- ről 540-re emelkedett a részvényesek száma. Kiemeli, hogy ez igen örvendetes jelen­ség, a mostani ínséges időt véve tekintbe. Az igazgató elnök beszéde után Telepi Ká­roly társulati titkár felolvassa a társulat ügyál­lásáról szóló évi jelentést. Andrássy Gyula gróf általános meg­egyezéssel fogadott és nyilvánított azon javas­latot teszi, hogy a választmánynak buzgó fára­dozásáért a közgyűlés köszönetet szavazzon. Felolvastatik ezután a múlt évi közgyűlés jegyzőkönyve. Felolvastatik a folyó évi költség­­veté melyből kitűnik, hogy a társulat Bevétele: Tagdíjak és alapítványok kamat­jaiból összesen.......................... 6632 ft 62 kr. Kiadása: Műcsarnoki szállás, személyzet fi­zetése, nyomtatványok, műla­­pok s más egyéb szükséglet dí­jazása fejében.......................... 6208 fd­6kr. És igy felesleg marad a társulat javára.................... 424 ft 46 kr. A költségvetés a közgyűlés részéről általános helybenhagyással találkozott. Az elnök erre 30 választmányi póttag megvá­lasztását ajánlja, hogy a választmányi ülések­ben szükséges határozási szám annál könnyeb­ben kikerüljön, továbbá társulati szerkesztő és főügynök választására hívja fel a közgyűlés figyelmét; a szavazati ívek kiosztottak és megállapíttatott, hogy a szavazati ívek és eredmény számbavételére és kihirdetésére szer­dán (ápril 20.) a társulat műcsarnoki helysé­gei­­ben a közgyűlés folytattatni fog. Végre a számadási bizottmány munkálatai­nak megvizsg­­ására a közgyűlés kebléből ki­­kü­ldendő bizottmány kinevezettén, a gyűlés eloszlott. Jövő számunk részletesebben fogja megis­mertetni a gyűlést s a választások eredményét. (Magyar Képzőművész.) Pénzügyminiszteri kibocsátvány 1864. ápril 3­7-ről, mely által az uj 10 ftos bankjegyek kiadása iránti határozatok tétetnek közzé, érvényes az egész birodalomra. A szab. ausztriai nemzeti bank 1864. május 2-án osztrák értékre szóló 10 ftos uj bankje­gyek kiadását kezdendi meg, „1863. jan. 15.­ kelettel, s a jelenleg forgalomban levő 10 frtos o. é. bankjegyeket, 1858. jan. 1. kelettel, azon­nal visszahuzandja. Az államkormány az 1863. bankszabályok 18. §. alapján a nemzeti bankkal egyetértőleg elhatározá, hogy a visszahúzás az ausztriai nemzeti bank igazgatóságának mellékelt hir­ Hirdetmény az 1863. jan. 15. keletű 10 frtos uj bankjegyek kiadása iránt 1864. máj. 2-án Bécsben, s a bank fiókpénz­tárainál is, meg fog kezdetei az 1863. jan. 15. keletű 10 frtos uj bankjegyek kiadása. Ezen uj bankjegyek leírása külön tétetik közzé. A most forgalomban levő és osztrák értékre szóló 10 írtos bankjegyek, 1858. jan. 1. kelet­tel, visszahuzatnak. A magas államigazgatás ez iránt a bankkal egyetértőleg következőket határozott: 1. A most forgalomban levő 10 ft o. é. bank­jegyek, 1858. jan. 1. kelettel, valamennyi bank­pénztárnál 1865. ..pr. 30 -ig fizetés, illetőleg felváltás utján elfogadtatnak. 2. 1865. máj. 1 től kezdve 1865. sept. 30-ig a visszahúzásra kijelölt 10 ft o. é. bankjegyek, 1858. jan. 1. kerettel, csak Bécsben, a bank­­pénztáraknál fogadtatnak el. 3. 1865. oct. 1-től kezdve e bankjegyek be­váltása iránt írásban kell a bankigazgatósághoz folyamodni. 1871. oct. 1-től kezdve a bank nincs többé kötelezve (1863. szabályok 19. §■) a visszahú­zásra kijelölt 10 ft o. é., s 1858. jan. 1. keletű bankjegyeket beváltani. Bécs, ápr. 7. 1864. Pipitz, bankkormányzó. P­y­tho­n, bankigazgató. A szab. ausztriai nem­zeti bank 1863. jan. 15. keletű 10 ftos bankjegyeinek leírása. A papiros fehér sajátságos szövete és különös szilárdsága által különbözik más papirnemek­­től. Világos vizjegyeket foglal magában, még pedig felső részén arabeskeket, melyeknek vé­gei balra és jobbra húzódnak le. Az arabes­­kek közepében e szó „Zehn“ nagy góth be­tűkkel, s két oldalt a „10“ számokkal van alkal­mazva. A bankjegy alsó részén, az arabeskek végei közt, e szó „Gulden“,szintén nagy góth bellikkel foglaltatik. A nyomás fekete, helyenként zöld fölülnyo­­mattal. A bankjegy felső részét arabeskekkel körü­l­­övedzett s fa-ágakból álló körzet képezi, a felső rész közepén a császári sas áll a czimerrel, és közvetlenül ez alatt a bankjegy értéke : „Zehn Gulden“ nagy a góth betükkel, va­lamint a szöveg :„Die privilegirte Oes­­terreichische Nationalbank be­zahlt dem Ueberbringer gegen diese Anweisung Zehn Gulden Silber­münze Oesterreichischer Wa­eh­rung“ kicsi, s fekvő fraktur betűkkel, melyeknél azon­ban e szavak : „Z­eh­n G­ul­d­en“ nagy betűk­ből (Versalien) vannak összeállítva. Erre kö­vetkezik a czég: „Für diepriv. oester­­reic­hische National-Bank“ közép­nagyságú álló fraktur betűkkel. A czég alatt balra áll deák betűkkel: „Wien den 15. Jäner 1863.“ jobbra az aláírás: „Ig. Fer­ster Dassendirector“. A szövegtől két oldalt vannak a számok. A bankjegy felső szögleteiben van két ol­dalt, arabeskektől körülvéve arabs számokkal a „10“.­­ A császári sas és a 10. szám közt balra van a bankjegy sorozata, jobbról pedig a szám, arabs jegyekkel, mindkettő zöld szín­ben. E 10. szám alatt a bal oldalon, egy egy­szerű vonallal bekerített tojásdad alakú körben, egészen kicsi góth betűkkel e szavak állnak : „Die Nachmachung und Verfäl­schung der von der privilegirten österreichischen Nationalbank a­u­s g­e­f­e­r­t­i­g­t­e­n Noten wird nach den Bestimmungen des allgemeinen kezményben megállapított határozatai szerint történjék. Ploner s. k.

Next