Pesti Napló, 1864. május (15. évfolyam, 4263-4285. szám)
1864-05-04 / 4265. szám
102-421 15. évf folyam. Szerkesztési iroda : Ferencziek terek 7-dik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadóhivatal. Előfizetési feltételek : a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán ! Helyben, házhoz hordva . Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pen... kiadása körüli Félévre . . . . . 10 frt 60 kr o. é. fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre • • • • 5 irt 5 o. . 1864. Szerda, május 4. Hirdetmények dija: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 aj kr. Bélyegdíj külön 30 aj kr. Magánvita 3 hasábos petit-sor 26 gj kr. Előfizethetni a PESTINAPLÚ május—júniusi 2 hóra 3 it 50 kr. május—júliusi 7* évre 5 it 25 kr. május—scpíemb. 5 hóra 8 ít 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadósága. Pest, május 3. 1864. A londoni értekezlet második ülése, távírói értesítés szerint, e hó 3-án fog megnyittatni. Minő sorsa leend a nyugati hatalmak fegyverszüneti inditványának, ez iránt még nincs biztos tájékozás. Francziaország meghatalmazottjáról írják, hogy a szünetelés napok alatt szorgalmasan dolgozott rajta, hogy a peres feleket elfogadható feltételek aláírására bírja; hogy azonban leendő fáradozásainak több s kedvezőbb eredménye, mint Russel gróf közbenjárásának, mindenesetre a tanácskozás folyama fogja felderíteni. Addig is azonban figyelemre méltó a táviró ama híre, mely szerint Ausztria nem lép fel hajóhadával a balti vizeken, s hogy viszonzás fejében a londoni kormány sem indítja oda flottáját. Tudva van, hogy Palmerston lord egy interpellációra adott korábbi válaszában megnyugtatta a házat, midőn Angliának, mint első tengeri hatalmasságnak, hitele és tekintélye érdekében el nem mulasztandóknak mondá azon intézkedéseket, melyeket az ügyek fejlődése a balti tengeren netán szükségedlének. Az osztrák hajóhadnak közeledése, s a porosz tengeri erővel egyesült működése a Themse mellett ilyen szükségnek tekintetett, s legott jelezte is a távíró, hogy a britt flotta a balti vizekre fog vitorlázni. Minthogy azonban a német nagyhatalmaknak nincs szándékukban a türelmes Angliát semleges helyzetéből kicsalni, s cselekvésre nyitni annak tért épen ott, hol legérzékenyebb, de legerősebb is. — igen érthető a távírói jelentés többi része is, hogy t. i. Poroszország odahagyja egész Jütlandot, nem hajtat be semmi hadi sarczot, ha Dánia szintén kiüríti Alsent, megszünteti a német kikötőkre rendelt zárlatot, s visszaadja az elfoglalt járműveket. Ez engedékenység lenne legközelebbi eredménye először a franczia meghatalmazott magán fáradozásainak, s azután ama határozott fellépésnek, melyet fentebb a londoni kormány részéről érintettünk. Kérdés most már az, olyanok-e ezen engedmények, melyek Dániát az alkudozások tovább folytatására felbuttinthatják. Ha végig olvassuk az okoskodásokat, melyek utoljára is nemmel záródnak, alig tehetnők fel, hogy a fegyverszünet e módosított alapon is lehetséges leend. Dánia elég engedékenységgel vélt eljárásrt, midőn Fridericiát kiüritteté, s az egész Jütlandot ellenfeleinek rendelkezésére hagyta. Különben is a fegyverszünet a katonai statu quo alapján van indítványozva, mi teljesen azonos az úti possideus fogalommal. Avagy nem lenne-e ellenmondás ezen fogalommal azt kívánni például, hogy az egyesült hadak Schleswig állomásaik egynémelyéből vonuljanak ki? Viszont ellenmondás van azon kívánalomban is, hogy Dánia három tartományát ellenfelei birtokában hagyva, hozzá még kibocsássa kezeiből azt is, mit a háború jogánál fogva szerzett. Nagyon világos, hogy ily okoskodások mellett a fegyverszüneti indítványnak nem sok kilátása van a sikerre, s hogy a helyzet mindinkább fejlődik oly irányban, hogy egy napon majd a nov. 5-ki párisi mottót Londonban fogják hirdetni második kiadásban. Addig végzi kiki a maga feladatát azon jóakarattal, mint az ügy nagy fontossága azt megkívánja, de egyszersmind azon keresztényi resignátióval, hogy — ha a legjobb akaratot nem követő legjobb siker, ezért senki se esik kétségbe, hanem inkább vigasztalja magát azzal, hogy majd — másként lesz ez valaha. Franczia lapok írnak Garibaldi újabb hadi tervéről is Róma ellen, hogy megmutassa, miszerint nem hiába járt Londonban. Elmefuttatásnak megjárja, de hadvezéri tervnek — nagyon törékeny — nem is hihető. Heti szemle a nemzeti színházi drámai előadások felett. Ápril 24-én : „Szentivánji álom“ ismételtetett, tele ház előtt. Akik a Shakespeare ünnepélyt rendezték, s hozzá e darabot választották, s belőle a szerepeket kiosztották,úgy látszik, azon voltak, hogy benne a nemzeti színház előkelő tagjai lehetőleg mind foglalkozzanak. Ezért osztották Hippolita szerepét is Jókainénak. Hippolita kis körre van szorítva, de Shakespeare azon néhány szóval is tud jellemezni, melyeket szájába ad. A komoly, férfias amazonkirálynő nem oly szerelmes, mint Theseus, ki fegyverrel hódította meg, de egészen neki lelkesül, midőn Herkules és Kadmus medvevadászatáról beszél. Midőn pedig a szörnyű vig tragoediát adják elő, azt folyvást ízetlennek és unalmasnak találja. Jókainé e szerepet igy fogta fel, s igy adta elő, s a „Fővárosi Lapok“ referense csak felfogási képességét teszi gyanússá, midőn e jeles művésznőt azzal gyanúsítja, hogy e drámai nagy ünnepen szerepét „nem nagy kedvvel ábrázolta.“ Theseust Feleki adta, azon méltósággal és kegyességgel, melyek e szerepnek fővonásai; azonkívül gyengéd szerelmét is eléggé kitüntette, melylyel meghódított kedvesének hódolnia kelle. Hermiát Prielle Kornélia, Helénát Lendvainé, Lysandert Lendvai, Demetriust Paulai adta, jól jellemezve.Ime, négy szerelmes egyszerre. A drámaírók rendesen legegyhangúbbak szerelmeseikben. Többnyire egyiránt érzelgők, vagy szenvedélyesek azok. Ennek oka az, mert a drámaírók lyricusokká igyekeznek lenni. Ömledeznek, áradoznak ,s a tárgyilagosságot egészen elvesztik szem elől. Pedig a drámaírónak erre kell törekedni. Hány hősnő fulladozott már könyer árjában, de annyira is elmerült azokba, hogy egészen láthatlanná lett. Mindenki volt szerelmes, legalább egyszer életében, de ez a szenvedély is egyéni, s így kifejezésének is olyannak kell lenni. Helena kétségbeesett, rajongó, árulásra is kész, s még a női szeméremmel sem sokat törődik; jelleme már a jó és rész közt oscillál, kezdi a súlyegyént veszteni, mert szerencsétlen, mert nem szerettetik. Hermia mély érzelmű, de boldogsága tudatában nyugodt, elszánt, mert szerettetik. Midőn el akarják Lysandertől választani, s Demetriushoz erőltetik, azt kérdi: mi büntetés vár reá, ha nem engedelmeskedik ? Halál vagy kolostor, ő elszántan kész erre is, de rögtön kész Lysanderrel is szökni. Bizalmas is, titkát közli Helennel. Helena áruló lesz, ő árulja barátnéja titkát Demetriusnak, jutalmul remélve köszönetét, vagy ha ezt nem nyerné is meg, legalább tekintetében fog gyönyörködni, míg az erdőbe a szökevények után fogja kisérni. Ez a leánytól kétségkívül rosz számítás, mert tulajdonképen saját érdeke ellen cselekszik ; de mit gondol azzal, a ki szerelmében van, a ki nem bánja, ha Demetrius üti, veri, eltapodja is, csak a kedves kéztől haljon meg. Hermia, midőn megtudja, hogy az elbűvölt Lysander Helénához pártolt, meg nem foghatja, sokáig hinni nem akarja, csak bámul, csodálkozik ; de midőn megbizonyosul, csak ennyit mond: „fáj nekem!“ s azonnal vágytársának, Hermiának esik, aki használja a női fegyvert, nyelvecskéjét, s nemsokára használná körmöcskéit is, ha a hosszabb lábú Helena vitézül meg nem futamodnék. E nagy négyes jelenetben, mely, lélektanilag véve, az egész darabban a legszebb, a női hiúság kitör Hermiából. Ő elveszti Lysanderét, kivel hazulról megszökött, de e fájdalmában is, a döfi Helena bábnak nevezi, mivel termetre kisebb Helénánál, folyvást csak ezzel tépelődik. Midőn pedig a férfiak vivni mennek Heléna miatt, ő, ahelyett hogy akadályozná, Hermiával készül harczra, s azt mondja : Ne fuss csak ! Mindez jellemkövetkezetességre mutat, s a ki a lélek , szemével az emberi lelkekbe szeret nézni, az ezen egy jelenet felett zemlélődve is több gyönyört fog találni, mint a testi szem legragyogóbb színpadi káprázataiban. S mégis — egyik lap szerint — „lehettek, akik e gyönyörű jelenetet unalmasnak találták.“ — Lássuk a két férfi szerelmest. Lysander a szerelem jogával lép fel, ő birja Hermia szivét; Demetrius birja az atya szavát, Lysander szerelme mily tiszta, nemes és lovagias, s minden aljas gondolattól ment, azt már előbbi szemlénkben kimutattuk ; állandó is, mig meg nincs babonázva, ellenben Demetrius szerelme hevesebb, s így mulandóbb is. Ő már azelőtt Helénának is szerelmet esküdött, mint Lysander szemére veti, s mint azt Helena is bizonyítja. Tehát ez is következetes jelleme az állhatatlanságnak. Ha Hermia meghallgatná, tán ezt is elhagyná egy harmadikért, mint Helénát elhagyta , érte Róla a bűbáj nélkül is elhinnék, hogy magát kialudván, visszapártol Helénához. Nagyon jól tette Shakespeare, hogy csak ezt nem oldatja fel a bűbáj alól, így tán megnyughatunk, hogy hű marad hitveséhez. A mesteremberek, kik a szörnyű víg tragoediához készülnek, s azt előadják, igen jó alakok. Vaczkort Tóth, Zubolyt Szigeti, Dudást Szathmáry, Orrondit Komáromi, Oyalut Benkő, a holdat Sánta adják. Tóth a prologban gyakorlatilag megmutatja, hogyan nem kell a verseket szavalni. Hozzá azon merev állás, s merev egyenes kézmozdulatok . Megjegyzendő, hogy ez a Vaczkor a társaság vezetője, aki tudja, hogy Ninus sírja helyett nem kell Nina sírját, s a virágok hájillata helyett nem kell hájillatát mondani, de mindamellett is köztök ő a legszerencsétlenebb színész. Nincs ebben is igazi satyra , hogy más érteni, és más előadni valamit. Lehet valaki igen jó szinbizáló, azért ha rá kerülne a sor, jó reggelt sem tudna kivárni a színpadon. Zuboly, ki magát universal genienek hiszi, ki minden szerepet képes elvállalni, ki a társaságot minden zavarából kisegíti leleményessége által, midőn szamárfejet kap, ezen metamorphosisban az ember és szamár vegyülete lesz , és sok tekintetben vágyai és észjárása is hasonlókká lesznek ezen állatéhoz. Mihelyt elhagyják társai, s magára marad, félni kezd, s énekel, a szamár ilyenkor ordítani szokott. Ő édes szénára, zabra, szárított borsóra vágyakozik; a kakukról elmélkedik, hogy ki merné e madarat hazugnak mondani, mikor mindig azt kiáltja, hogy kakuk ! Aztán nem talál ki az erdőből, s csak annyi eszet kíván, hogy abból kitaláljon. Zuboly ébredvén, mindent, ami vele történt, álomnak hiszi. Felette töprenkedvén, még magában is restelli kimondani, hogy hosszú fülei voltak , de győznek színészi hajlamai, felteszi mgában, hogy Vaczkornak elmondja, az majd versbe szedi, s ő elénekli valahol szerepében, mert annak nagy hatása lesz. Rohan is Vaczkorhoz, s nagy sebbel lábbal el akarja beszélni; de eszébe jut, hogy akkor meg kell mondania, hogy szamárrá lett: hirtelen elhallgat, s a beszédet másra fordítja. A víg tragoedia igen jól sikerült, nem hiányzott sem a humor, sem a leleményesség. — Szigeti, midőn meghal, el akar esni, előbb a padlót megtörli, nehogy elpiszkolja ruháját; Szathmáry pedig átszúrván hóna alját, meghajtja magát, s a kardot a heroldnak adja. Aztán beszél egész nyugodtan, de midőn már mindjárt el kell esnie, szivéhez kap jobb felől, feljajdul, s háttal Szigetire veti magát, de Szigeti, a halott, a terhet viselni nem akarván, lelöki magáról. — Az is jó gondolata Szathmárynak, hogy midőn az oroszlántól meg kell ijednie, előbb letekeri fejéről a fátyolt, elveti, s csak aztán ijed meg és fut el. Oberont Egressy, Titaniát Szigligeti Anna, Puckot Szerdahelyi adta. — Ezen tündérnépet már előbbi szemlénkben ismertettük. Van egy paródia, s abban egy Habakuk inas, ki kész jó helyet elhagyni, kész meghalni, ha minden lépten el nem mondhatja: „két esztendeig voltam Párisban.“ Némely szindizáló ugyancsak ezt mondhatná el máról: két hétig voltam Párisban, nyolc napig Londonban — de az mindegy ! Neki — midőn a nemzeti színház előadásáról beszél — ez döntő argumentum. — Íme, a „Fővárosi Lapok“ színi referense megtámadja Gregusst, mert Egressyt Oberonban, Szerdahelyit pedig Puckban megdicséri. Továbbá azt mondja: „Greguss világbeli jártasságának kevés jelét adja, mert azt állítja, hogy e tündérjátékot nálunk oly díszes és vonzó kiállítással, oly ügyes berendezéssel adták elő, mint azt Londonban, Berlinben, s aztán Bécsben adják.“ Folytatja: „Greguss valószínűleg nem látta sem a „Covent Garden“ vagy „Princesse-színház“, sem a berlini ballet csodás, gépezetben dús színpadjait, hol a varázslatok egész megfoghatatlan módon folynak, s egész ámulatba ejtenek. De azért, hogy valaki valamit nem látott, nincs jogosítva, hogy nagyokat mondjon.“ Szegény Greguss, mért nem is állsz elő visált útleveleiddel, hogy te is voltál Berlinben és Londonban ! ? Hiszen ez a kritikusnál fődolog ! S ha nem voltál két ízben Londonban, még pedig két különböző időszakban, egyszer, mikor e tündérjátékot a „Covent Garden,“ s egyszer, mikor a „Princesse színházban“ adták , hogy mersz te nagy dolgokat mondani ? hogy mersz hisz és vonzó kiállításról s ügyes berendezésről beszélni, mikor te azon színpadok gépeit nem láttad ! ? Az fel sem tehető rólad, hogy olyanokkal beszéltél, kik ez előadást másutt is látták ! A fődolog pedig az : mert nem segítsz a nemzeti színház ezen előadását devaliválni, miután a budai „Babhus ünnep sokkal elbűvölőbb, mint ez álomképek így előállított bármelyik jelenete ?“ — De mi még csodáljuk, hogy e színi ref. itt megállapodik követeléseivel. Kevésbé merész fantasiával is méltán kívánhatná, hogy a tündérek nem „csodás gépezetek“ által virágokból, hanem még „megfoghatatlanabb módon“ makkopáncsból tünjenek elő, főkép , miután költő maga mondja , hogy a tündérek , Oberon és Titania czivódásán megijedve, mind makkopáncsba bújnak. — Kívánhatná azt is , hogy Titania első jelenetében ne a tetőn és lábain lépjen fel, hanem mikor az egyik tündér azt mondja, hogy a királyné menete mindjárt jó, eleinte csak egy pict fénypontnak látszassák, mely lassanként mindig nő, a szivárvány minden színében váltakozik, abbi aztán, mindig nagyobbodva, fej- A tiszai vaspálya-társulat közgyűlése. A tiszai vaspályatársulat múlt hó 30-kan tartá rendes évi közgyűlését Bécsben. Az elnöki széket gr. Andrássy György, betegsége miatt, meg nem jelenhetvén , Szőgyéni László foglalta el, s néhány bevezető szóban azon óhajtást fejezte ki,vajha az. erdélyi vasutügy mielőbb a tiszai vaspályatársulat érdekében döntetnék el. Ezen pium desiderium kijelentése után, mely, az oláhországi kamarák vasútügyi intézkedései folytán ma már csakis egy törpe és kapcsolkozást kereső pályatöredék kiépítésére van irányozva, Schimke igazgató állott fel, hogy felolvassa a múlt évi üzletforgalmi jelentést. Az újonnan történt építkezések csekély jelentőségűek. A trachozási és tervezési költségek azonban növekedtek az építési költségkimutatásban, amennyiben az erdélyi vaspályavonal tervezési előmunkálatai a múlt évben erélyesen folytattalak. A múlt év üzleteredménye a következő: bevétel: 2,638,279 ft 88 kr. kiadás : 1,579,902 ft 80 kr. tiszta jövedelem: 1,058,377 ft 8 kr. Habár az üzleti kiadások 126,435 frt 36 krral kevesebbek, mint az előző múlt évben, a tiszta jövedelem az előbbi évhez képest mégis 87,668 ft 70 krral csökkent. A múlt év tiszta jövedelmét , mely 1,058,377 ft 8 krig van kimutatva, összevetvén a vasútba fektetett tőkealappal, mely 42,114,266 forintra van téve, kitűnik, hogy a tiszai vaspálya építési tőkealapja a múlt évben csak 2,1 percentet jövedelmezett, holott az előző évben az építési tőke majdnem 2% kamatozott. A jelentés szerint az üzletforgalom csökkenésének indokaiul a kereskedelmi pangás, az ipar élettelensége, főleg a vasipar folytonos tespedése, továbbá a több vidéken pusztító marhavész, s az aszályosság szülte közönség említtetnek. Szóba jött az üzletforgalmi jelentés felolvasása után az államsubventió kérdése, mely a múlt évben is heves vitákra szolgáltatott alkalmat. A pénzügyminisztérium ugyanis nem akarja előbb kifizetni a biztosított kamatjárulékot, míg a számadások meg nem vizsgáltatnak, továbbá a jövedelmi adóilleték közvetlen levonását, s a szelvénybélyeg megfizetését követeli a szelvény beváltásánál. Ami a számadások revisióját illeti, az igazgatótanács még márt. 12-én benyújtotta a kész évi számadást, mely áprilió első felében meg is jön vizsgálva. A vizsgálóbizottság a pénzügyminisztérium részéről 420,000 forintot kitörölt az üzleti kiadások tételéből, úgyszinte az építési alaptőke összegében 800,000 frtnyi differenciát állapított meg, mely változtatásokról jelenleg vitatkozni, elnök szerint az idő nem alkalmas. Az igazgató tanács, hogy a legközelebbi szelvényeket beválthassa, 42.000 ftnyi előleget kért az államkormánytól, mi megtagadtatott. Az igazgató tanács azonban ismételte a kérést, a pénzügyminisztérium válasza megérkezett, melyben a pénzügyminiszter kijelenti, hogy a társulat számára az állami pénztárnál három hónapra szólló, két kereskedelmi cég által aláírott váltásra, 5 % leszámítolás mellett, 420.000 forintot utalványozott. A leszámítolási költségeket azonban a társaságnak kell viselni. Némi vita után azon indítvány fogadtatott el, hogy fogadtassák el ugyan az ajánlott összeg, de csak azon kikötéssel, hogy ha a kamatbiztosításban részesülő vasutakat illető azon kérdés, ki fedezze a leszámítolás költségeit, a vállalatokra nézve kedvezőleg döntetnék el: ezen hátirozat a jelen esetre is érvényes legyen. Igazgató - választmányi tagokká választottak Andrássy, Apyonyi és Barkóczy grófok — mindmegannyian társulati alapító tagok és — dr. Jacques. Az igazgató - választmány végre a viszonyok jobbra fordultáig lemond a tantemről." A részvényesek megköszönték. A közgyűlésnek vége volt. S most, addig is, míg hazai vasutaink jelen állapotára visszatérhetnénk, egypár megjegyzést. A tiszai vaspályatársulat alapító tagjai közt a magyar aristocratia nagy számával találkozunk, úgy, hogy a tiszai vaspályatársulat nemcsak azért belkoni vállalat, mert magyar területet érint csupán, hanem alapítói neveinél s a főigazgatás szervezeténél fogva is. Az igazgató választmányban magyar aristocraták ülnek ; s íme , az egész társulat központja és székhelye még sem Pesten, hanem a hazán kívül van. Még e tekintetben annyi kedvezményben sem részesül a magyar főváros, amennyit az államvaspályatáulat alapszabályai Párisnak megadnak, fiókválasztmányt állítván fel ott, tekintettel az államvasút franczia részvényeseire. Továbbá tudjuk, hogy a tiszai vaspályatársulat még évekkel ezelőtt engedélyt nyert egy, Máramarosba vezető vasútra Naménynak Máramarosig 21 mértföldnyi hosszúságra, melynek kiépítésére, ha jól vagyunk értesítve, a pénzügyminisztérium 10 milliónyi tiszapályai részvényt fizetett be a hitelintézetnek, mely pénz azonban a kassai vonal építésére fordíttatott. A vasúttársaság azonban nem építvén ki ezen, a kamara sóaknáihoz vezető vonalat, most a máramarosi vonal helyett az arad-szebeni terv mellett militáló hitelintézet mértéktelen pressiója alatt oly pályavonallal akarja teljesíteni kötelességét, mely a testvérhaza országos főérdekeivel merő ellentétben áll: értjük az arad-szebeni combinatiót. Nem szeretnők, ha e hazai vaspályatársulatot azon váddal illetné a történet, hogy eszköz volt az osztrák hitelintézet kezeiben egy, Erdély és Magyarország közlekedési főigényeivel ellenkező határszéli vaspályavonal (arad-szebeni) létrehozásában. REVICZKY SZEVER: A pesti szegény gyermekkórház egylet ápril 28-án tartotta közgyűlését méltóságos Ürményi József kamarás úr elnöklete alatt. Az elnök ur érzékenyen tolmácsolta az egylet tagjai által közösen érzett azon veszteséget, mely ez egyletet, magas pártfogónőjének, Hildegarde főleg asszonynak elhunytával érte, mely gyászos alkalomból részvevő feliratot indítványozott Albrecht cs. kir. főleg ő fenségéhez, mely inditvány a közgyűlés által elfogadtatott, s még azon napon felterjesztetni rendeltetett. Ezután az igazgató választmány jelentése olvastatott fel, melyből kitűnt, hogy az intézet a közelebbi időben 2400 ft adóssággal kényteleníttetett napi szükségleteit fedezni, s hathatós szavakkal hívja fel a köözgyűlés figyelmét apadó jövedelmi forrásainak bővítése, s a lankadni látszó részvétnek felébresztésére. Hogy mi okozhatta a részvét ezen ernyedését ? azt a választmány jelentéséből kitudni nem lehetett, s“a kórházi főorvos úr jelentése végén előjövő azon nyilatkozat, hogy az általa kimutatott tények és eredmények mellett is voltak az egyletnek oly tagjai, akik az eredménynyel elégedetlenek, kíváncsiságunkat még jobban felébresztette. A választmány, jelentése mellett,egy alapszabály-tervezetet is mutatott be, melyet a közgyűlésnek megvizsgálás és elfogadás végett sürgősen ajánlott. Úgy látszott tehát, hogy a választmány az egylet díjainak egyik okául, s előmenetelének akadályául a régi alapszabályokat tekinti. Az alapszabályok változtatását Várady Károly választmányi vod elnök szóval adta elő, s előadásából e következőket jegyeztük meg : Az alapszabályokat 1839. aug. 1- től, amikor a kórház megnyittatott, több évesen módosították és változtatták, mígnem azokat 1845- ben a magyar királyi helytartó- tanács jóváhagyta. Ezen sok változtatás miatt a régi alapszabályok elvesztették azon öszhangzást, mely egy jótékony intézet szerves működésére okvetlenül szükséges, sőt maga az intézet is hamis alapzatot nyert, a mennyiben az 1. 2. §§-ok évi járulékok útján alapított kórháznak nyilvánítják az intézetet, s feloszlás esetében az évi járulékos tagokból álló közgyűlést jogosítják fel, meghatározni azon jótékony őzést, melyre az egyesület vagyona átszálland, holott az intézetnek 15—68,000 ftnyi összes vagyonából 51,475 ftot az alapítók adtak, kiknek azoban a régi alapszabályokban semmiféle kezelés és rendelkezési joguk nincsen, úgy annyira, hogy a fentebbi §§-ok esetében sajnosan kellett volna az alapítóknak látniok, miként rendelkezik 40 évi járulékos jog, akik 5 ft 25 krral összesen 210 ftot fizetnek a kórház pénztárába, azon 51,475 ft alapítványról,amelyet az alapítók, a legnemesebb szándékkal, kizárólag csak a szegény gyermekek gyógyítására ajándékoztak. Ezen viszás helyzet szülte azt,hogy az 1848-ik évi júniusban az igazgatóválasztmány felajánlotta a kórházat a kormánynak, hogy azt országos intézetté emelje, s alapítványait vegye át. Majd 1848. júliusban a kórház sz. kir. Pest városának lett ajánlva lelenczházul. 1850-ben a miniszteri biztos a kórház átvételét sürgette. 1852-ben a kormány szülőházzá akarta átalakítani a kórházat, s annak átadását ismételve szorgalmazta. Ezek szerint tehát az intézet tételének és fennmaradásának szempontjából is meg kell változtatni az alapszabályokat, s ki kell mondani, hogy az intézet vagyona legnagyobb részben alapítványokból állván, az intézet vagyona felett az alapítók tudta és beleegyezése nélkül rendelkezni sem a választmánynak, sem a közgyűlésnek nem lehet. De a berendezés és igazgatás miatt is meg kell változtatni a régi alapszabályokat, amenynyiben azokban ellentétis viszonyok állapíttattak meg, így például a 12. pont szerint „a választmány az alaptőkék rendes kezeléséért kezeskedik,“ — a 15. pont szerint „az intézet kórháza a választmány főfelügyelése alatt áll,“ és mégis a 49. pont szerint „a kórházi főorvos függetlenül és önállólag működik.“ Ezen, és még több, a rendszeres beligazgatást gátló intézkedések felsorolása után, a választmányi másodelnök az elavult régi alapszabályok helyett a mostani viszonyoknak és szükségleteknek megfelelő új alapszabályokat a választmány tervezete szerint megállapíttani