Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)

1865-09-21 / 4627. szám

216 -4627. Csütörtök, sept. 21. 1865. 16. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt-tér: 6 hasábos petit­sor 25 uj kr. Pest, sept. 20. 1865. A magyar országgyűlés egybehivása. — A „Wiener Zig“ írja : Ő ca. k. apostoli Felsége I. évi September 17-én kelt legmagabb el­határozása által a magyar országgyűlés egybe­­hivását Pestre, 1865. december 10 ikére méltóz­­tatott legkegyelmesebben elrendelni !­­ A „Pesti Hírnök“ közli magát az össze­hívó rendeletet, következő tartalommal : Mi, első Ferencz József, stb. stb. Népeink boldogitására törekvő atyai szivünk azon őszinte óhajtása által indít­tatva, hogy a fennálló törvények értelmé­ben eszközlendő királyi felavatásunk, ün­nepélyes megkoronáztatásunk és királyi hitlevelünk kiállítása által a szeretet azon köteléke, melylyel kedvelt Magyarorszá­gunkhoz csatoltatunk, mindinkább meg­­szilárdittassék, — újra megnyitjuk ama tért, melyen mindenekelőtt S­z­t. István apóst, dicső elődünk koronájába tartozó országaink kölcsönös viszonylata, — a függő közjogi kérdéseknek az újabban lényegileg változott viszonyokhoz mért igazságos és méltányos, s ugyanazért tar­tós megoldása, és szeretett Magyarorszá­gunk alkotmányos jogainak birodalmunk léte és hatalmi állásának elutasíthatatlan követelményeivel leendő öszhangzásba ho­zatala iránta az ország rendeivel és képvi­selőivel tanácskozhassunk, és üdvös tör­vényeket alkothassunk. E végből, s a fentebbi előleges kérdé­sek szerencsés megoldása után az 1861-ik évi bejzelő 14-kén kelt legkegyelmesebb királyi meghívó levelünkben kijelölt, vala­mint egyéb, az ország boldogságának nö­velésére, szellemi és anyagi érdekeinek előmozdítására, s a közjó gyarapítására czélzó számos nagyfontosságu és halasz­tást nem szenvedhető törvényes intézke­dések felett kedvelt Magyarországunk, s a hozzácsatolt részek hü rendeivel és kép­viselőivel atyai szivünk kivonata szerinti értekezhetés végett folyó 1865. évi kará­cson hava 10-kére eső advent második vasárnapjára, szabad királyi Pest váro­sunkba, Isten kegyelméből saját Szemé­lyünkben megnyitandó és vezérlendő köz­­országgyűlést rendelendőnek és hirdeten­­dőnek elhatározánk. S­­ire nézve Nektek ezennel komolyan pa­rancsolván, kegyelmesen meghagyjuk, hogy a kirendelt helyre és időre kebele­tekből az 1848-dik évi V. t. ez. alapján kihirdetett választó-rendszabály szerint vá­lasztandó követeket (követet),béke- és nyu­galom-szerető alkalmas férfiakat (férfiút), kifogás nélkül küldeni tartozzatok, kik (ki) az érintett országgyűlésen jelen lenni, s ott a többi főpap- és zászlós urakkal, s nevezett Magyarországunk és az ahhoz csatolt részek rendeivel és képviselőivel, kegyelmes szándékunkat s előterjesztvé­­nyeinket mint egyedül az ország üdvére, fenntartására, felvirágoztatására irányzot­takat, bővebben megérteni, azok felett ta­nácskozni és értekezni kötelességüknek ismerjék (kötelességének ismerje). Hozzá­tok egyébiránt Császári Királyi kegyel­münkkel kegyesen hajlandók maradván. Kelt birodalmi fővárosunkban, Bécsben, Ausztriában, Szt.-Mihályhó 17-dik nap­ján, Urunk 1865-ik évében. Ferencz József s. k. Majláth György, s. k. Barthos János, s. k. hazai felvirágzásunk, nemzeti nagylétünk szép és dicsőséges reményéhez. És az első benyomás e szép perezében önállóságunk és függetlenségünk teljes ér­zetében mondjuk ki, hogy a fejedelem, ki országunk területének alkotmányos épsé­gét ekként helyreállítva, a megnyitási ün­nepélynél saját legmagasabb jelenlétével nyújt alkalmat a nemzet teljes országgyű­lésének, hogy az ország a rendezetlen állapotból jól rendezett és törvényes vi­szonyok közé vezettessék, valamint a kor­mány, mely hazafias tanácsadásaival e rég óhajtott körülményt előidézi, egyebe­ken kívü­l joggal számíthatnak arra, hogy a nemzet részéről hasonló nemes és őszinte együttműködésre találjon, s hogy a felül­ről nyilatkozott magas szivű jóakarat köz­tünk munkakész, szilárd, szenvedélytelen, hazafias erőkkel és támogatással karoltas­­sék fel. Adjon isten szép jövőt hazánknak, jó­létet országunknak, arany sikert tényleg összehívott országgyűlésünknek. Hazafias örömmel közöljük e legmaga­sabb királyi rendeletet, mely az alkotmá­nyához, törvényeihez hűn ragaszkodó ma­gyar ember keblét oly hosszas és szenve­désteljes várakozás után méltó megnyug­vással tölti el. Midőn a joggal és férfiasan reménylő­nek reménye a teljesedés első fokára ju­tott, nem nevezhető gyengének, ha ez édes benyomás első pillanatát az őszinte tiszta örömnek engedi. Hányatásteljes nemzeti életünkben az ilyen pillanatok úgy is oly gyérek voltak, hogy most, midőn egy királyi ünnepélyes okiratban nemcsak teljes törvény­­hozásunkat látjuk összehiva, de S­z­t. István első királyunk birodal­mának annyit és oly makacsul vitatott területét is teljes épségében biztosítva,­­ bátran fordulhatunk ön­érzetünkhöz, szavazhatunk elismerést ki­tartásunknak, s építhetünk új alapokat Pest, sept. 20. (Fk) Alig három sorból áll azon csá­szári rendelet, mely november 23-ra hívja egybe a Lajthán túli országgyűléseket, s mégis azt állíthatni, hogy rég nem talál­koztunk érdekes­ okmánynyal a bécsi új­ság hivatalos részében. Nem szólunk azon mellékes körülmény­ről, hogy a rettegett hajdani luzerni ál­lamtitkár, Meyer Bernát lovag neve elő­ször díszeleg ott Belcredi grófé mellett, mert pár sorral alább ugyancsak a hiva­talos rovatban találjuk Meyer lovagnak a miniszteri tanács toll­vivőjévé lett kine­­veztetését. Olvasóink emlékeznek még, hogy ezen tisztelt urat nem a legajánlóbb módon emlegette a sajtó nem­rég Weisz- Starkenfels és Helfert báró társaságában. Hebert báróról nincs többé szó, sőt ellen­kezőleg az oktatási szakma élére a felvi­lágosult és alapos műveltségű Kriegsau lovagot állítá az államminiszter; a Weisz- Starkenfels arra vonatkozó híreket a „ Gén. Corr.“ egyenesen meghazudtolta, s most Meyer urat illetőleg is úgy tapasztaljuk, hogy nem — miként kire járt — az ál­­lamminisztérium elnöki irodájának főnö­kévé, hanem a miniszteri tanács jegyző­jévé tették, a­mi bizalmi állás ugyan, de birtokosának önálló cselekvésre vagy akár csak hatalmasabb befolyásra nem nyit tért. Fő kötelessége a titoktartás, melyre a mostani kormány nagy súlyt látszik he­lyezni. Meyer úrról a famosus „Rock­blick“ megjelenése óta azt már tudtuk, hogy a­mit mond vagy i­s, bizony nem remek; meglehet, hogy inkább tud reme­kelni a hallgatásban, s hogy azért ruházták rá azt a mostani hivatalát. Ha­­beat sibi! Hanem az imént megjelent császári ren­delvény fontossága, miként mondjuk, nem ily mellékes körülményeken alapul, ha­nem abban áll az, hogy e kevés sor a mi­nisztérium alkotmányos indulatáról tesz tanúságot, s egyszersmind programmjá­­nak legalább egy részéről levonja a fá­­tyolt. Mindenekelőtt meg van hazudtolva azon hir, mintha a kormány új választási tör­vényt akarna ootrogálni. Az országgyű­lések — azon országgyűlések, mi­ket Schmerling úr maga készí­tette választási törvény szerint alkotott — egyszerűen összehivatnak, s ha a centralista lapok igazságosak akar­nak lenni, be kell vallaniok, hogy ez Bel­credi gróf részéről elismerésre méltó hó­­dolás a jogfolytonosság elve irá­nyában. A nemes gróf bárkinél is jobban tudja, mily mesterkélt, nevezetesen a ve­gyes nemzetiségű országokban, az a fe­bruári Wahlordnung , miként rántották szélylyel vagy gyúrták egybe a természettel együvé tartozó vagy különvált kerülete­ket, csakhogy a német, vagy helyesebben centralista elem többségben legyen; tudja, hogy e mesterkélés czélja nem volt más, mint lehetlenné tenni minden erélyes­ lendületet a decentralisatió érdekében, te­hát azon elv érdekében, melyet a mostani államminiszter magáénak vall. Ha ő excra ennek daczára sem követi azon utat, me­lyet elődjei például az erdélyi ügyben oly kényelmesnek találtak, hanem a fennálló törvényt tiszteletben tartja, ez sokkal fé­nyesebb tanúbizonysága az ő alkotmá­nyos indulatának, mint bármely szép phra­­sisokból összeesztergályozott programm. Nem tudjuk, várjon mindjárt egyenesen ezen országgyűlések elé kerülendnek-e a kormány lényeges­ előterjesztvényei, s nem fog-e mindenekelőtt legalább egyik­másik helyütt új választási mód indítvá­­nyoztatni, melynek alapján új országgyű­lés lépne egybe a közjogi kérdések meg­vitatására, de még ezen eljárás korrect­­sége ellen sem lehetne kifogást tenni. Ezen új országgyűlések nemcsak az alkot­mányos szabályoknak jobban megfelelné­nek, mint a­melyek aetrogált törvény sze­rint választottak , hanem kétségenkívül a többség akaratának is hasonlatlanul hi­­vebb kifejezése volnának. Mennyire örülünk, hogy oly hosszú szünet után a gallicziai országgyűlés is újra egybe fog lépni, felesleges monda­nunk. A mostani kabinet e téren is előd­jénél több bátorsággal és önbizalommal látszik birai. Az országgyűlések egybehi­vatásának legfontosabb oldala azonban kétségkívül az, hogy ezáltal bizonyossá válik, miszerint a birodalmi tanácsnak — akár az úgyneve­zett tágabbnak, akár a szűkebbnek — egybelépésére a legközelebbi idő­ben nincs kilátás, s miután Larisch gróf az új kölcsönnel nehezen fog még hónapokig várhatni, több mint valószínű, miszerint e kölcsön legalább a birodal­mi tanács megkérdeztetése nélkül fog létesíttetni. — Miként gondolkozunk mi e tárgyra nézve , már több ízben el­mondtuk. Ha újabban azt vetik szemünkre, mi­szerint magyar szempontból is ro­­szul cselekszünk, midőn a szűkebb biro­dalmi tanács ellen szólunk , mert épen a „dualismus“ teszi szükségessé, hogy az Erdély és Horvátország képvise­lői által kiegészített magyar országgyűlés­sel a Lajthán túli részek közös képviselete álljon szemközt: erre csak az a megjegy­zésünk, hogy mi sem a szűkebb birodalmi tanács ellen, sem a dualismus mellett nem buzogtunk. Az utóbbit azért nem tettük, mert a „jelszavakat“ kerüljük, és minde­nütt tiszta, világos fogalmakat keresünk. A szűkebb birodalmi tanácsnak szükséges vagy nem­ szükséges volta pedig olyasmi, a­minek eldöntése nem tartozik ránk, s a­mire nézve véleményt adni nincs okunk. Elméletileg c­áfolhatlanul helyes az, hogy — a Lajthán túli országoknak maguk közt is lévén bizonyos közös ügyeik — egyszerűbb az, ha ez ügyek egy fórum által, úgy szólva egy füst alatt intéztetnek el, mintha tíz országgyűlésnek kellene velük bajlódni. — De mik ezen­­szűkebb értelemben vett) közös ügyek, és az illetők nem fognak-e attól tartani, hogy a­mi elméletileg teljesen helyesnek látszik előttünk, rájuk nézve, gyakorlatilag tete­mes hátrányokkal járhatna, és nem áldoz­zák-e fel inkább amaz előnyt, mintsem íme hátránynak tennék ki magukat ? — Ezek oly kérdések, miknek eldöntésére csak az érdekeltek illetékesek, s midőn látjuk, hogy a kormány mindenekelőtt az or­szággyűléseket hívja egybe, ez minden­esetre azon feltevés mellett szól, misze­rint e testületek az imént említett tárgy­ra nézve is meg fognak kérdeztetni. Tehát november 19-én erdélyi, no­vem­ 23-án gallicziai, cseh, morva, stájer stb., december 10-én magyar országgyűlés.... A téli hónapok politikai meddősége ellen panaszkodni nem igen lesz okunk. Váljon a nem meddőség azonos leend­e a termékenységgel? — e kér­désre ez idő szerint nálunknál sokkal jelesb philologusok sem tudnának határozott vá­laszt adni. Fölhozza például a „Debatte“ azt a legfelsőbb kéziratot, melyet ő felsége 1861-ben február 26 ikán b. Vay cancellárhoz intézett, s mely­ben ki van fejezve, mint óhajtja értelmeztetni az ugyanaz­nap kiadott pátenst Magyarország szem­pontjából. Kifejeztetvén ebben a kívánat, hogy Magyarország is képviselőket küldjön a reichs­­rathba, s hogy e részben a cancellár javaslatot terjeszszen fel, ki van mondva, hogy „a kérdés végleges rendezése a magyar képviselők kül­désének módja tekintetében ne légy erőszakosan elsietve­“ (überstürzt), kétszer van kimondva ugyazon legfelsőbb kéziratban, hogy a végleges rendezés csak a magyar országgyűléssel egyetért­ve történhetik. És Schmerling úr még is ellenkezőt tett. Egye­nesen arra vélte felszólítandónak Magyarországot, hogy egyszerűen képviselőket küldjön a reichs­­rathba, s ha változtatni kell a februári pátensen, ez csak úgy történhessék,ha a reichsrathban a sza­vazatok két­harmadrész többsége kívánja (a pátens 14-ik §-a értelmében.) Más szókkal, míg Ő Felsége azt kívánta, hogy a februári alkot­mány dolgában Magyarországgal egyezke­dés folyjon, Schmerling úr feltétlen meghó­dolást követelt. E szerint Magyarországnak mindenekelőtt fel kell adnia országos jogait. A mostani kormány visszatér a szabad ki­egyezés amaz elvére, melyet Schmerling ur nem tartott tiszteletben. A mostani kormány ez által mind a jogérzetnek, mind az uralkodó szándé­kainak eleget akar tenni, mely mindig ugyanaz maradt az octoberi diploma­­ta, s melyet csak Schmerling ur ferdített el. A­mi pedig a magyar országos jogokra nézve áll, az áll más országok jogára nézve is. Bármi kényelmetlen legyen ez, meg kell vele alkud­nunk , mert minden jog, melyben egy-egy ország államjogi állása kifejezést nyer, és oly Isten ke­gyelméből való jog, mint a koronáé, s a kettő egymással oly szorosan össze van forrva, hogy egyiket megsérteni nem lehet a másik kára nélkül. Ha tehát a mostani kormány meg akarván adni a birodalomnak azon szabad intézményeket, melyek szükségesek arra, hogy a civilizált vi­lágban méltó állást foglalhasson el, a régi orszá­gos jogok egyedül biztos alapjára épít, s az új birodalmi alkotmányt a régi birodalmi alkot­mányból akarja kifejteni, lehet-e szemére vetni, hogy a jogi érzetet megingatja ? Ezen szemrehá­nyásnak épen ellenkezője áll. Ezzel óvja meg a kormány a trón és birodalom legitimitását, önti a népekbe azt az öntudatot, hogy jogaik felül ál­lanak a kormány jótetszésén, s hogy ezután nem fognak a politikai kuruzslók büntetlenül játsz­hatni a jogokkal. A jog biztosítása által pedig újra feléled a né­­pekben a jog öntudata, s a kormányhatalom visz­­szanyeri azt a bizodalmát, mely a lefolyt tizen­hat év alatt nem volt meg. Pest városában tehát a pest-bécsi vasúti vonal megnyitása óta csak két nyilvános fatér van használatban, az egyik az Aldunasoron, mely 16,095 □ ölet tartalmaz, a másik az új épület háta mögött, 30,120 Q ölnyi térfogattal. Ezen nyilvános térek, melyek egy 1838-ik évben ki­adott nádori rendelvény alapján oly czélból ren­­deztettek be, hogy a fakereskedés tűzbiztonsági szempontból a város beépített részeiből eltávolít­­tassék — a fennforgó szükségletnek eleinte megfeleltek, a város népességének szaporodásá­val és a kereskedés folytonos emelkedésével azonban mindinkább tapasztalható volt, hogy a kérdéses két tér sem a fogyasztó közönség, sem a kereskedelem igényeit megfelelőleg ki nem elégítheti, minek természetes következménye az lett, hogy a nyilvános tereken a szabad mozgás­ban gátolt kereskedés magának más irányban is kívánt utat törni, s e czélra — bár a felsőbb rendeletek ellenkező határozatokat tartalmaznak —­ a magán­tulajdont képező telkek vétettek igénybe, annál inkább is, mivel herczeg Eszterhá­­zy már az 1808-ik évtől kezdve saját telkén gya­korolta a tűzifa-eladást, s mivel a városnak nem állott rendelkezésére oly alkalmas — saját tu­lajdonú — terület, melyet a kereskedelem és a közönség igényeinek szem előtt tartásával faáru­­lási helyül berendezhetett volna, a kényszerűség arra indítá tehát a városi tanácsot, hogy a magán­telkeken fakereskedésért folyamodott egyének­nek — a­mennyiben a kijelölt telep ellen rendőri vagy tűzbiztonsági szempontból nehézségek nem merültek fel — a kért engedélyeket megadja; Így támadtak a város beépített részeiben több magán faraktárak, melyek évek óta háborútlanul fenn­­állanak; nem élvezhettek azonban ily nyugalmat azo­n fakereskedők, kik raktáraikat a nyilvános tereken — különösen pedig a Földm­asoron — birták ; vége-hossza nem volt közöttük a helyek térfogata és elsőbbsége miatti perlekedéseknek, s e tekintetben a hatóság helyzete is igen ne­héz volt, mert nem találhatott oly módot, mely minden érdeket kellőleg kielégithetett volna ; még­ nagyobb lett a baj az 1862 ik­ évben, midőn a váczi út melletti, addig falakhelyül használt vá­rosi telkek közül kettő elárvereztetett, és ez ál­tal az ottani fapiacz újabb beosztás alá került, mely beosztással a fakereskedők egy része ismét nem lévén megelégedve, azt megváltoztatni kérte. Időközben egy, a mészáros utczában ható­sági engedély mellett létesített faraktár ellen többen panaszt emeltek, és ezen panaszos ügy legfelsőbb helyre felterjesztetvén, onnan a ha­tósághoz azon utasítás érkezett, hogy a városi faterek ügyét haladék nélkül véglegesen rendez­ze, a város beépített részeiben pedig faraktárak felállítását senkinek és semmi szin alatt se en­gedje meg, mely utasítás folytán a városi ható­ság 1864. évi december 6 án a következő határo­zatot hozta: 1-er. Kimondotta, hogy a magán faterekre az 1865. évi hajókázás megkezdésével többé fát hordani nem szabad, és a kereskedésre szánt tűzifa azután csak a nyilvános fatereken lesz le­rakandó, a magán faterek végleges megszünteté­sére egyúttal 1865. évi szent Jakab napját tűzvén ki határidőül. 2-­or. A felső és alsó Dunaparton már létező nyilvános fatereken kívül még egy harmadik­nak, és pedig a szegényház körül létező tel­­­kekeni berendezése elrendeltetett, és a mér­nöki hivatal a költségve­tések elkészítésére uta­­síttatott. 3- ot. Hogy azon súrlódásoknak, melyek a nyilvános fatereken a fakereskedők között az árulási helyeket illetőleg folytonosan léteztek, vége legyen, elrendeltetett, hogy a nyilvános faterek a jogosított fakereskedőknek, bizonyos korlátozások mellett, árverés útján haszonbérbe adassanak, és a haszonbérlet napjától a város által szedett úgynevezett ölfa krajczárok meg­szüntessenek. Mint ezen határozat 1-ső pontjából kiderül, a városi hatóság a magánfaterek ügyében kiadott felsőbb utasítást túl szigorúan értelmezte, a­meny­nyiben annak visszaható erőt is tulajdonítván, a már évek óta fennálló magánterek megszünteté­sét rendelte. Az illető fakereskedők tehát ezen határozat ellen, melyet üzletük és anyagi állá­sukra nézve fenyegetőnek, szerzett jogaikra sér­tőnek, a város és egyesek érdekeibe ütközőnek és gyakorlatilag kivihetetlennek tartanak, felfo­lyamodással éltek, mely felfolyamodásban a ha­tározat indokai ellenében többek között felhoz­ták, hogy a tűzifakereskedés az öszpontosítást nem igényli, mert annak több helyeni gyakor­lása fejlődését nemcsak nem gátolja, sőt e­llen­kezőleg hathatósan előmozdítja, hogy a tűzve­szélyességi indokot egy negyedszázadot megha­ladó időszak fényesen megc­áfolta, a­mely idő alatt ugyanis tüzifakereskedési telepen tűzeset elő nem fordult, hogy a városban sokkal tűzve-­szélyesebb iparüzletek , mint például asztalos műhelyek, ácstelepek, szesz, gyufa, tüzifaaprító és más gyárak fennállanak, végre pedig, hogy ők a faraktárakra hatósági jogosítványnyal bírnak, és így őket azoktól eltiltani sem jogi, sem méltá­nyossági szempontból nem lehet. A felfolyamod­ványban egyébirát a többször érintett határozat azon részére is kiterjeszkedtek, mely szerint a szegényház körül egy harmadik nyilvános fatér berendezése czéloztatik, ezen tért a fakereskedés gyakorlására alkalmatlannak tartják,mert a hozzá vezető utak járhatatlanok,és az a kirakodó helyek­től igen távol van,miáltal az elfa­árak emelkedése okvetlen bekövetkeznék; czélszerűtlennek állítják továbbá azért is, mert a fennforgó szükségleten ez­által sem lesz segítve; a jelenleg fakereske­désre szolgáló nyilvános és magánhelyek ösz­­szes térfogata ugyanis 76,383 □ ölet tesz, a ter­vezett új rendezés szerint kijelölt három nyilvá­nos hely térfogata pedig csak 52,747 □ ölet tartalmaz, és így 22,636 Q öllel kevesebbet, mint a­mennyit a gyakorlati élet, mint jelenleg szükségest bizonyít. A kérdéses felfolyamodás másodfokozatu el­döntés végett a nm. m. kir. helytartótanácshoz felterjesztetvén, ezen országos kormányszéknek határozata ez ügyben a napokban érkezett le a városi hatósághoz, melyben kijelentetik, hogy ámbár mind tűz, mind egyéb közrendőri szem­pontoknál fogva igen üdvös lenne, ha a városi Bécsi dolgok. A „Debatte“ a centralisták vádjai ellenében így szól többek közt: Helyesen mondják a centralisták, hogy a jogi érzet meg van ingatva. De ki más ingatta volna meg, mint épen centralistáink, vezetői és centra­listáink politikája ? A birodalom eredeti alkot­mánya, mely oly régi, mint maga a birodalom, áll a koronajogok és az egyes orszá­gok joga összességéből. Ebben van kife­jezve államjogi állásuk. Midőn centralistáink bölcsei ezen jogokon egyszerűen keresztül húzták a szivacsot, maguk akarák eltörölni a valódi és kétségbevonhatlanul érvényes birodalmi alkot­mányt. Ők renditék meg a jogi öntudatot, mert már mit tartanának szentnek és sérthetlennek a népek, midőn látják, hogy nem szent államfér­fiak oly kény­ szerint bánnak azon jogokkal és szerződésekkel, melyeken a trón legitimitása és a birodalom törvényes fennállása alapszik ? Nincs a jogi öntudatnak gonoszabb megin­gatása, mint a jogi fogalomzavar. És e tekintet­ben a Schmerling kormány iszonyú nagyot mivelt. — A „Fremdenblatt“ szerint félhivatalos kö­rökben azt beszélik Bécsben, hogy K. H­ü­b­n­e­r mégis be fog lépni a minisztériumba, még­pedig mint rendőrminiszter. Ugyanazon lap ezekről értesül hiteles forrás­ból : A horvát udvari cancelláriában valamint eddig, úgy ezután sem történik személyváltozás, míg az illető országgyűlések a magyar korona országainak államjogi viszonyában kiegyezés nem létesült. Az erdélyi cancelláriánál történt személy­vál­tozás a horvát cancelláriánál annyival kevésbé látszott elsőrendűnek most egyelőre, mivel a há­rom cancellária egyesítése állítólag még koránt sincs kitörülve a Majláth Bel­redi minisztérium programmjából. Ugyanazon lap szerint helyreállítják a magyar testőrséget is. Mondják, hogy kapitányává gr. P­á­­­ffy Móricz (a volt budai helytartó) ne­veztetik ki. Hír szerint gr. Zichy Ferencz is udvari tisztséget fog nyerni. Végül ugyancsak a „Fremdenblatt“ hallja, hogy az angol-osztrák kereskedelmi vizsgáló bi­zottság összeülvén, ezúttal nem előleges vizsgá­latokkal fog foglalkozni, hanem közvetlenül ala­pot keres egy angol-osztrák kereskedelmi szer­ződés köthetésére. A bizottság elnöke Schäf­­fer úr lesz, a londoni consulság eddigi cancel­­lárja. A Pest városi tű­zifaraktárak. A napi szükséglet egyik legfontosabb tárgyát a tűzifa képezvén, nem lesz érdektelen megis­merni azon körülményeket és viszonyokat, me­lyek ezen nevezetes fogyasztási czikk kereske­delmi telepei tekintetében Pest városában jelen­leg léteznek. Az 1838-ik évi nagy árvíz előtt a tüzifakeres­­kedés Pesten a Dunapart mentében gyakorolta­­tott, az árviz után azonban a Duna partot egész hosszában e czélra felhasználni meg nem enged­tetvén, a tüzifakereskedés számára három nyil­vános tér jelöltetett ki, az egyik az Alduna soron, a ferenczvárosi temető és liliom utcza szomszéd­ságában, kettő pedig a Lipótváros felső részé­ben ; — ez utóbbiban az egyik az új épület háta­­mögött volt, mely részben még most is ezen czélra használtatik, — a másik azonban rövid idő múlva megszűnt, mivel oda a pest-bécsi vasút indóháza építtetett.

Next