Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-14 / 4647. szám

236 -4647. Szombat, october 14. 1865. 16. évf. folyamii. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr- P- é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Fest, oct. Í3. 1865. (Fk) Francziaországban egyre jőnekmennek az előkelő vendégek : koronás fők, trónörökösök, híres diplomaták; a „Moniteur“ lelkiismeretesen jegyzi fel ezen látogatásokat és az ezek alkalmából rendezett ünnepélyeket; az összes európai sajtó tarkábbnál tarkább combinatiókat fűz ezen szakadatlan „aller et venir“-hez; de a franczia nemzet, úgy látszik, közönyösen nézi mindezen szép dolgokat, s miként Isten választott népe a Messiást, úgy várja azt az egy, régen nélkülözött kedves vendéget, aki sehogy sem akar lőni — a szabadságot. Ennek közel megérkezését évek előtt maga a császár hirdette, sőt megígérte, hogy ő maga el fogja hozni. Most pedig, midőn ígéretére emlékeztetik, midőn valamely lap szerényen és félénken azt meri kérdezni : hol van hát „az épület koronája?“ Midőn azon reményt bátorkodik valaki kifejezni, hogy a dolog sohá már nem maradhat így, s hogy nem lehet, miszerint a belpolitika terén szabadabb elvek ne jussanak érvényre : dühbe lő a „Moniteur“, s hivatalos laphoz épen nem méltó ingerültséggel kikiáltja, hogy csak a gonosz akarat terjesztheti azon hírt, mintha ő felsége szabadelvű reformokra gondolna. Ezen ingerültség azt tanúsítja ugyan, hogy a liberálisok reményeinek teljesülésére egyelőre semmi kilátás nincsen, de tanúsítja azt is, miszerint a legfelsőbb körökben nagyon jól tudják, hogy ama követelés és sürgetés a közvélemény hű kifejezése, s hogy a türelmetlenség nemcsak a hírlapírói körökben, hanem csakugyan a nemzet többségénél létezik. Ez ellen valamit tenni kell, habár nem azt, mit a szabadelvű sajtó ajánl. De hol van más út, mely itt czélra vezet? A napóleoni kormány már több ízben talált magának ily utat, s aligha most is nem szándékozik azon ismét kísérletet tenni, t. i. a nemzet figyelmét valami külcselekvés által elhárítani a belügyek mellől. Hol és mikor fog ily cselekvésnek helye lenni, arról ezúttal nem akarunk részletesen szólni, de aki bár csak felületesen szemléli a legújabban felmerült jelenségeket, aligha fogja tagadni, hogy a franczia politika passivitásának ideje vége felé látszik járni, s hogy III. Napóleon ismét azon irányt adó állás visszanyerésében fáradozik, melyet ő éveken át az európai politika terén elfoglalt vala. Megállapítván egész átalánosságban e tényt, azt kell kérdenünk : várjon el fog-e érezni általa azon czél, mely a franczia kormány szeme előtt látszik lebegni, hogy t. i. Francziaország értelmisége háttérbe szorítandja szabadabb belpolitikai rendszerre irányzott törekvéseit? És váljon azon eszköz, mely eddigelé hasonló alkalmakkal jó szolgálatokat tett, fogja-e tenni ezentúl is — in infinitum? III. Napóleon eddigi pályafutására viszszapillantván, igen érdekes jelenséggel állunk szemben. Midőn Bonaparte Lajos herczeg a franczia birodalom élére állott, a többség nagy rokonszenvvel nézett rá. A Napoleon név még mindig népszerű volt Francziaországban. Azok közül, kik az első császárság viharos korszakának tanúi , s annak sanyaruságait elviselni kénytelenek voltak, már csak kevesen valának életben; azóta új nemzedék serdült fel, s még újabb következett utána ; ezek pedig már csak a hagyomány, a monda által dicsőülten szemlélték e század első másfél tizedének eseményeit, látták az óriást,aki a franczia lobogót Oroszország zord régióiba vitte, de nem látták azon százezreket, kik útközben kidőltek ; hallották azon egyszerűen magasztos népdalokat, melyek a letűnt napok dicsőségét énekelték, s szivök bizonyos rajongással telt meg a napóleoni név iránt. A prózaibb hározatu épidier pedig, ki e rajongásban __miként átalában semminemű rajongásban — nem osztozott, nem annyira a nagybátya unokaöcscsét, hanem igen is a társadalom megmentőjét, a rend helyreállítóját üdvözölte az új államfőben. Külföldön azonban épen ellenkező indulattal fogadták a „ parvenu "-t; ott a dynastiák és legitimisták körében a Napóleon név a bitorlásnak, az Isten kegyelmébeli souverainitás megtámadásának jelszavául tekintetett, a népek pedig borzadva emlékeztek vissza azon sok erkölcsi és anyagi szenvedésre, melyet az első császárság alatt ki kellett állniok. Angol-, Orosz-, Poroszország és Ausztria máris új szövetségre gondoltak más napóleonismus ellen; a kisebb német fejedelmek háta borsódzott a mediatizálás puszta gondolatától is, a szabadelvűek pedig küzdelemre gyürköztek a vélt zsarnok, hódító, népleigázó megsemmisítésére. És miképen áll a dolog ma? Bátran mondhatni, hogy a nem-franczia Európában a III. Napóleon elleni gyűlölet teljesen megszűnt, legalább a népek közt, sőt még a dynastiák többsége is kezet nyijott neki, és a minoritás legalább annyit kénytelen elismerni, hogy Napóleon trónrajutása nem a legnagyobb szerencsétlenség, mely őket érhette volna. Azon két háború, melyet a franczia császár viselt, Európa nagyobb részében népszerű volt, ezt nem lehet tagadni, habár osztrák szempontból az egyiknek kimeneelét kedvezőnek nem mondhatni. Oroszország túlhatalmának megtörése csak oly tetszéssel találkozott, mint az egységes olasz királyság megalapítása. Európa előtt népszerűtlen háborút eddigelé nem viselt Napóleon, s alkalmasint ezentúl sem fog viselni, azon kívül pedig úgy viselte háborúit, hogy azoknak bajait lehető legcsekélyebb mértékben éreztesse mejd a népekkel. Másfelől — és ez kétségtelenül még sokkal nagyobb érdem — az által is népszerűvé tette magát Európában, hogy Francziaországban diadalra segíti a kereskedelmi szabadság elvét, és határozottan szakasztott a védvámrendszerrel, melynek pártolói közt még ma is egy Guizot és Thiers névvel találkozunk. Igaz, hogy ezt a sikert absolut hatalmának köszönheti, de e hatalomnak ily czélra való felhasználásáért ő felsége még a legliberálisabb ember által is dispensáltatni fog. Mindezen okoknál fogva a gyűlölet Napóleon irányában mindenütt megszűnt, sőt azt lehet állítani, hogy ő bizonyos mértékig az európai népek többségének rokonszenvét is kivívta magának. Hanem szintoly tetemes változáson mert keresztül a francziaországi hangulat, csakhogy ellenkező irányban ! A viselt háborúk költségeit és áldozatait elsősorban mégis Francziaország hordozta, s habár ez ország „elég gazdag, a maga dicsőségét megfizetni“, mégsem tartja magát elég gazdagnak arra, hogy mások szabadságát megfizesse, maga pedig a koldus maradjon. Minél szebben virágzik fel Olaszország az alkotmányos szabadság napfénye alatt, annál fájdalmasabban érzik meg a francziák e szabadság hiányát. Aztán a hol oly merev protectiótól, amilyen Francziaországban dívott vala, a szabadkereskedésre történik rögtöni átmenet, ez mindig, habár csak pillanatnyi, de mégis érezhető áldozatokkal jár, mik ismét annál nyomasztóbbak, minél kevesebb azon erkölcsi kárpótlás, melyet a politikai intézmények az anyagi károkért nyújtanak. Amint tehát a Francziaországon kívüli hangulat Napóleon irányában tetemesen javult, úgy ugyanazon okokból a franczia nemzet hangulata tetemesen roszabb lett. • I. Napóleont, ki sok tekintetben igazán vasszívű zsarnok volt, a népköltészet ragyogó aureójával környezte ; III. Napoleonról, ki jóakaratu, humánus fejedelem, ugyan e népköltészet — lásd a „lion du quartier Saint-Latin“-t, Rogeard dühtől tajtékzó iratait stb. — úgy szól, mintha vérszomjas Moloch volna, melynek kiirtása Istennek tetsző munka volna. A józan követelések megtagadása csak a szenvedély féktelen kitörései előtt egyengette az utat ! Láttuk tehát, hogy a franczia császár „külcselekvései“ által Európa hajlamára tett ugyan szert, de birodalma belsejében csak egy-két pillanatra fojtotta vissza az elégületlenséget, melyet — midőn nem sokára újra kitört — már ismét pár fokkal magasbra szállottnak talált. Franczia ország elégli eddigi dicsőségét, melyet oly drágán kell megfizetni, és helyette egy kis , szabadságot kíván, melyet ingyen lehet kapnia. Napóleonra nézve azonban a külföld rokonszenve igen kellemes mellékjövedelem ugyan, de a francziák elégültsége azon alaptőke, melyből a napóleoni dynasztiának élnie kell. Európa szívesen fogja látni e dynastiát a franczia trónon, míg magát ott fenntartani képes, de nem hiszszük, hogy fenntartásáért akárcsak egy kéz is megmozdulna, ha a franczia nemzet a napóleoni trón felforgatására tenne kísérletet. Aristoteles azt a tételt védte, hogy némely emberek rabszolgaságra születtek . Napóleon, belpolitikája után ítélve, úgy látszik, még tágasbítja e kimondást, és az emberek többségét tartja szolgaságra születettnek, és igaz, 15 év óta nem lázadtak fel a francziák a rájuk nehezedő nyomás ellen , hanem a franczia császár előtt bizonyosan ismeretes az is, amit Aristoteles ellenében Rousseau mondott: ,,s’il y a des esclaves par nature, c’ est parce qu’ il y a eu des esclaves contre la nature ; la force a fait les premiers esclaves ; leur ficheté les a perpetués.“ Vájjon ő felsége biztos-e arról, hogy a „természet“ nem fog maholnap a „gyávaság“ felett győzedelmeskedni ? ! Bécsi dolgok : Az „ Österreichse Zeitung,“ mely, úgy látszik, különösen az uj osztrák kereskedelmi miniszter közlönye, 18 iki számában egy harmadik államgazdasági czikket közöl, mintegy folytatásául az előbbieknek. — Tegnap szólott a magyarországi olcsó vasutak első rendű fontosságáról, — ma arról értekezik, miként lehessen a szükséges tőkepénzeket az osztrák monarchiában megszerezni. Ausztriának úgymond, külföldi tőkepénzek megszerzésére kell törekednie közlekedési eszközeinek építketésére, mégpedig oly külső országokét, melyekben bőven van a tőkepénz, s aránylag csekély kamatot hajt. Ily ország A n g- ja, sőt ez az egyetlenegy Európában, hol nagy bőségben vannak a tőkék, melyek mind külföldön keresnek befektetést, ha az angolországihoz egyenlő biztosíték mellett, nagyobb kamatláb kecsegteti. Az angol tőke megelégszik ötös,legfeljebb hatos kamattal, amit Ausztriában helyes alkalmazás mellett lehet fizetni, s még a mellett a nyereségből az oroszlányrész bennmarad. Magától érthető, hogy Ausztria az angol tőkének nem biztosíthatja közvetlenül az illető kamatjövedelmet, mert az ennyit tenne, mint már eleve meggátolni a tőke legjövedelmezőbb felhasználását. A tőkepénzest, mint az államkölcsönöknél , egyátalában nem érdekli többé a tőke mikénti felhasználása, ha egyszer az állam közvetlenül kezeskedett annak kamatozásáról. Az angol tőkének a biztosítékot más alakban kell megadni, s ez a tőkének a közlekedési szükségekre való czélirányos felhasználása, s Ausztria politikai és nemzetgazdasági kifejlésének biztossága. Amit e tekintetben az angol töke követel, az az önzés követelése, de azon önzésé , mely Ausztriának biztosított hatalmában és jóllétében nyeri kielégítését. Épen Anglia az, mely a Magyarországgal való kibékülésre a September 20-ai manifestumban kijelentett szándékot különös rokonszenvvel üdvözli. Bizonyos Angliának abbeli törekvése is, hogy Ausztriával kereskedelmi szerződést kössön , melynek pontjai, az angolok nézete szerint, biztosítni fognák Ausztria nemzetgazdasági felvirágzását. Önzésen alapszik az angolok azon óhajtása, hogy a magyar kérdés kielégítően megoldassék, önzés a kereskedelmi szerződés óhajtása is részükről , mert amily mértékben szeretné Ausztria az angol tőkét magához kecsegtetni, és oly mértékben szeretnének az angolok rendelkezés alatti tőkéjüknek Ausztriában szerezni befektetést. Ha csak kevés és rövid ideig tartó befektetésről volna szó, azt hihetnék, Anglia csak uzsorási üzletet óhajt, mely által a rászorult Ausztriát végromlásáig kimerítse. De erről nem lehet szó, midőn a tőke oly tömeges és oly hosszú időre való alkalmazása forog fenn. Hasonlít ez egy földhitel-intézet üzletéhez, mely jó kamatra tőkét kölcsönöz azon határozott kikötéssel, hogy az a birtok javítására, pl. alagcsövezésre, fordittassék. Ezért — mond az „Oest. otg“ — nem helytelenül látjuk a Magyarországgal való kiegyezésben s az angolokkal kötendő oly kereskedelmi szerződésben, mely Ausztria nemzetgazdasági kifejtésére van irányozva, nemcsak annak előleges feltételét, hogy az angol tőke nagy mérvben alkalmaztassék Ausztriában, hanem Ausztria poltikai és nemzetgazdasági felvirágzásának feltételét is. Biztosított politikai szabadság és fejlés, s biztosított nemzetgazdasági szabadság és fejlés, — ez az angol tőkepénzesek két követelése, és ez az, amiért mondjuk, hogy előrelátó és indokolt önzéssel van dolgunk. Az angol kormány ezen esetben nagy mértékben osztozik tőkepénzesei messzelátó önzésében. Anglia kormányára nézve Ausztria hatalmi állása újabb időben kétszeres és rendkívüli fontosságot nyert, mit könnyű belátni. Oroszországnak a krími háború nyomán beállott újjászületése Angliát előbb-utóbb arra kényszerítendi , hogy a megoldatlan keleti kérdésben Oroszországgal szembeszálljon. — Csak egy természetes szövetségesre számíthat ebben — s ez Ausztria. Anglia államférfiai azt hitték ezelőtt, hogy örökössé tehetik az orosznak tehetlenségét a Feketetengeren, s a törökök európai uralma hosszas időre lehetséges. Ezen helytelen felfogásból megtértek, s tudják, hogy a keleti kérdésnek égetőbben fel kell támadnia, mint valaha. Ennélfogva kétségtelen, hogy angol kormánykörökben nagy az érdekeltség Ausztria kifejtése iránt. Az eszéki vasúti hálózat. (Ein Wort Uber das projectirte Esseker Bahnnetz von Graf Edmund Zichy. Wien 1865.) (1) Gróf Zichy Edmund, kinek tevékenysége a közgazdasági téren, s különösen a vasutak ügyében nem ismeretlen, a fent idézett röpiratot közrebocsátotta, mely sok tekintetben megérdemli, hogy e lapok olvasói azzal megismerkedjenek. E röpirat nemcsak alapos tanulmány az eszéki vasúti hálózatról, közgazdasági-, hadi- és politikai tekintetben, hanem történelmi képét adja annak is, miként bántak a Bach és Bruck korszakban Magyarország érdekeivel. Gróf Zichy szokott elevenségével ecseteli a keleti vaspálya (Orientbahn) társulat keletkezését, mely a Dunán trili részeket a főirányokban vaspályákkal ellátni tervezte, s mely tevékenysége közepett, minden plausibilis ok nélkül, azon szerződésnek áldoztatott fel, melyet az akkori finanszminiszter, Rothschild és Talabot urakkal a déli vasútra nézve kötött m meg. A keleti pálya felett, az alapítók tudta nélkül, az igazgató tanács egy részével, alkudozások indíttattak meg, melyek folytán a keleti pálya beolvasztatott a déli vasúti hálózatba, s több fontos vonalat, a haza érdekeinek világos sértésével ejtettek el. Hasztalnul mondott a mostani kanczellár Majláth egy philippicát a XIX. század condottieri ellen. — Az illetők vesztettek sok perczentet a közvéleményben, de sokat nyertek az uj papirosok kibocsátásánál. Miután ez ügy több évekig pihent, gr. Zichy E. 1862-ben a keleti pálya egyik vonalán, Fehérvártól Eszékig, egy consortium költségén, melynek tagjaihoz gróf Károlyi György, gr. Apponyi György és gróf Zichy Ferencz is tartoznak — az előleges munkálatokat csináltatta meg. Ez időben keletkezett az alföldi vasút terve is. E társulat az előmunkálatokat Nagy- Váradtól Eszékig elkészítette. E két vonalnak egyrészt Fiume, s másrészt Zimony s a kelet felé a dolgok természete szerint menni kelletvén — az eszék-fehérvári érdekeltség az alföldivel —több angol tőkepénzes hozzájárulásával fusióra lépett, s az ekként alakult új társulat adatta magának az engedélyt az eszék-fiumei s az eszék zimonyi vonalak előmunkálataira is. Azonban egy belga társulat vállalkozott az alatt a zimony-fiumei vonalra. A kereskedelmi minisztérium az érdekeket közvetíteni akarván, felszólitá az angolmagyar consortiumot, valamint a belgát is, hogy álljanak össze, s ez esetben megigéri a végleges concessiót. A fusió megtörtént, s az új társulat jelenleg áll : a) Angol capitalistákból és vállalkozókból, Brassey, Rate, Drake, Tom Bruce. b) Belga tőkepénzesekből, gr. Villermont, Lieut de Nimes és Stocklett. c) Magyar érdekeltekből, képviselve gr. Zichy E. és Trefort Ágoston által. E társulat minden törekvéset, a kérdéses vonalakat életbe léptetni, eddig hajótörést szenvedtek a déli vasúti társaság titokteljes állásán és azon protectión, melyben ez a kereskedelmi minisztériumban, az ország érdekeinek rovására részesült. Szükségét az eszéki hálózatnak, mely a fehérvár-eszék-zimonyi és nagyváradeszék-fiumei vonalokból áll, alapos adatokkal indokolja gróf Zichy. Tény, hogy a magyar búza, s különösen az alföldi és bánsági, nem képes versenyezni az oroszszal a trieszti piaczon, habár az orosz gabinának ára, helyben, mérőnként, körülbelől 40 krral magasabb, mint nálunk a mi búzánknak az ára. A szállítás Odessából Triesztig mérőnként 55 kr. Vegyük tehát fel, hogy a bánsági búzának az ára x , az odessai búza Triesztbe szállítva lesz x+ 40 -h 55 - x + 95 kr. A búza súlyát mérőnként 90 fonttal számítja, az orosz búzának az ára mázsánként Triesztben ■+- 105 kr. A magyar búza termelési helyeinek középtávolsága Fiumétől 70 mértföld. A szállítási költségek mértföldenként, mázsa után egy krt számítva, 70 kr. A zsákok visszaküldése és a speditio egyéb költségei 15 krt tevén, a magyar búzának az ára Fiuméban x-1 85 kr, tehát 20 krral olcsóbb leend, mint az orosz gabnáé Triesztben, szállítása pedig 23 krral jutányosabb lesz, mint jelenleg vizen és vaspályán Sziszekről Triesztbe. De valamint a magyar gabnának csak az alföld-fiumei vasúton lehet biztos kivitele a világpiaczra — mellékesen legyen itt mondva, hogy a magyar gabnának a bécsi, sőt a német piaczokon általában, igen jelentékeny versenytársa lett a gallicziai gabonán — úgy Slavonia®erdeit is csak ez után lehet értékesíteni. — Vájjon nem a legnagyobb anomália-e, hogy Slavoniából a bordódongákat Francziaország számára Eszékről vizen szállotjuk Tétényig, s innen a vasúton Triesztbe Gr. Zichy röpiratának nagyon érdekes része, mely az eszéki hálózat politicai s nemzetközti jelentőségéről szól. Ausztriának nagyhatalmi állása, valamint hivatása a világkereskedésben alapszik főleg azon position, melyet az adriai tengeren s a Dunán elfoglal. Positiója az adriai tengeren azonban az utolsó időben veszélyeztetve, s aránylag gyöngítve lett az által, hogy az adriai tenger nyugati partja, Ravennától délfelé egy oly hatalom kezében van, melynek súlya naponta emelkedik, s amely nagy erélylyel törekszik kedvező geographiai fekvését erősíteni és felhasználni. Tarenttől felfelé az ausztriai határig minden kikötő vaspálya által össze van kötve a fővárossal, Florenczczel. Brindisi visszanyerte az olasz vasút hálózat által régi jelentőségét, mert onnan halad Olaszország vasúti fővonala egészen Mont- Cenis-ig , s minthogy az átmenet a Szt. Gotthardon és Lukmanier-on is elvben már meg van alapítva, az indiai közlekedés két úton is fog mehetni Olaszországon keresztül. Az adriai tengerpart nyugati oldalának ily emelkedése mellett nem szabad elhanyagolni Ausztriának a keleti partot kitűnő kikötőivel. Az ausztriai birodalom positiójának kulcsa a keleti parton Fiume. Valódi közgazdasági blm, hogy Fiume kedvező fekvése mostanáig nem zsákmányoltatok ki, de Trieszt monopóliumának feláldoztatott.. Trieszt az ausztriai iparczikkek természetes kiviteli kikötője, ha Karynthia, Carmolia, Tyrol és Stájerországgal, s ez után déli Németországgal vasutak által összekötve lesz. Fiume ellenben kiviteli kikötője a magyar korona országai terményeinek, melyeket csak úgy lehet a világpiaczra juttatni, ha az Alföld, a Bánátot ide értve, és Slavonia Fiuméval össze fog köttetni. Mint Fiume az adriai tengerparton, úgy Zimony a déli Dunán a legfontosabb pont, arra hivatva, hogy a legnevezetesebb kereskedelmi helyek egyikévé váljék. Kétséget sem szenved, hogy Belgrádból vaspálya fog építtetni az aegei tengerhez. Az ausztriai birodalomnak, s különösen Magyarországnak is érdekében fekszik, hogy e pályával köttessék össze, s e tekinteten alapszik a fehérvár-eszék-zimonyi vonalnak nagy jelentősége. A szerb fejedelem máris tanulmányozta ma a terrénumot Belgrád és Salonik közt, s kétséget sem szenved az eddigi észleletek szerint, hogy ott vasutat minden nagyobbszerű nehézségek nélkül lehet építeni. Miután pedig Saloniktól Alexandriáig a távolság csak 670 tengeri mértföld, Triestig pedig 1200, Genuáig 1300 és Marseilleig 1380, ha a salonik-belgrádi s a zimony-eszék-fehérvári vonal létre jön, a legnevezetesebb közlekedés a keletről Buda-Pestnek és Bécsnek fog menni. Az eszéki vasúti hálózat nagy fontossága mellett alig tudjuk felfogni, hogy a kormány e pályák létesítésének akadályait nem képes elhárítani. Gr. Zichy mondja, mi e lapokban már számtalanszor mondatott, hogy idején van, miszerint a kormány a déli vasúti társaság privilégiumát tisztába hozza, s különösen azon kérdést: lehet-e ily hálózatot, mint az eszéki, azon Másik ok az angol kormány azon meggyőződése, hogy Anglia az Egyesült Államok ellenében nem sokáig tarthatja fenn egyeduralmát a tengeren, s ezek fenyegetik Canadát és a nyugat-indiai angol birtokokat is, mi összeütközésre vezetend Anglia és Amerika közt. Ez veszélyeztetné Angliának Kelet Indiával való összeköttetését is. Ennélfogva Anglia egy nagyobb mértékben szárazi utat akar létesítni Kelet Indiában, még pedig a gyorsaság által különben is ajánlatos vasutat. Az angol kormány meg van győződve arról, hogy már csak idő kérdése a Bécs- Belgrád-Salonich felé vezetendő vasút, s ezzel kapcsolatban az Euphrat-melléki vasút, így Ausztriának lényeges része lesz az indiai legrövidebb összeköttetésben. Angliának ezen politikai érdeke, valamint a nemzetgazdasági is, Ausztria kifejlésében egészen önző , de oly önzés ez, melylyel meg lehetünk elégedve, mivel csak felvirágzásunk által nyerhet kielégítést. A hivatalos „Wiener Abenpost“ a magyarországi választási mozgalmakról szólván, kiemeli, hogy a jelöltek eddig ismeretes programmja és beszédei nagyon kiemelik a nemzetgazdasági kérdéseket. Habár sok van, amit ezekben nem tart alaposnak, de átalánosan megjegyzi, hogy még egy szónok sem akadt, ki a védvámrendszer mellett emelt volna szót. Helyeslőseg emeli ki Trefort beszédét, ki a gazdaság, ipar és kereskedés szabadsága mellett szólott.