Pesti Napló, 1865. november (16. évfolyam, 4662–4686. szám)
1865-11-01 / 4662. szám
251 4662. Szerda, november 1. 1865. 16 évi folyam. Szerkesztési iroda; Vereursnek t(‘m 7. szám. remn.'lt. lap szek.'.mi részét illrt.'s min.leli közlemény ,-i szerkesztőséghez intézendő. Berineu fótién tertek esul ismert. Írőzekttel fogadtatmik el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lhp anyagi részét illeti közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-ravatalhoz intézendők.PESTI EAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 80 új kr. Nyílt tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Rendkívüli előfizetés. Minivé az országgyűlésnek kiszellevő megnyitási idejét és a jelen követválasztási mozgalmakat, melyek által a hírlapok érdekes olvasmányokat nyújtanak: PESTI NAPLÓ november-decemberi 2 havi folyamára rendkívüli előfizetés nyittatik. Előfietési ár a két hóra 3 írt 50 kr §§§^ October 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. " A „PESTI NAPLÓ“ kiadó hivatala. Pest, oct. 31. 1865. (F.) Majdnem ugyanazon órában , a midőn Anglia nagy miniszterének hült tetemei a Westminsterben örök nyugalomra lőnek elhelyezve, a bécsi Grabenen halva rogyott össze Bud-Schauenstein gróf, Ausztriának sok éven át külügyminisztere, a legjobb akaratú, de a legszerencsétlenebb kezű államférfiak egyike. A britt sajtó közlönyei — a legnagyobbtól a legkisebbig — egy hét óta naponként betöltik óriási hasábjaikat az elhunyt miniszter érdemeinek magasztalásával, a bécsi lapok ellenben az újdonsági rovatban alig néhány sorral emlékeznek meg Budl grófról, mikor született, mily udvaroknál volt követ és hány órakor temettetett el. Pedig Budl gróf neve kapcsolatban áll a birodalom egyik legvégzetteljesebb korszakával, és az „emlékezzünk régiekről“ épen ez esetben nagyon tanulságos volna, mert Budl gróf sok hibát követett el, melyet utódai folytattak, és melyek mind e napig nincsenek jóvátéve. Sőt ha az osztrák birodalom külhelyzetén végig tekintünk, kérdenünk kell, vajjon miben javult az, mióta a gyeplő Buol kezéből másokéba ment át. Nem mentegetjük a tegnapelőtt eltemetett minisztert, és nem vádoljuk az utána következetteket, hanem csak a tényeket állítjuk egymás mellé. Midőn Bud gróf a külügyi tárczát átvette, Poroszország mintegy kábultan állott meg az olmützi vereségtől, Ausztria szava mindenható volt Németországban, nimbusza, főleg a kisebb német, udvaroknál, fel volt frisitve, és midőn 1854 ben legalább lehetségesnek látszott , hogy Ausztria Oroszország felől megtámadtathatnék, az összes szövetség élén Poroszország a híres áprilisi szerződés által arra kötelezte magát, hogy az osztrák birodalmat, bármely ellenség ellenében is erélyesen fogja védeni. Miképen állunk ma? Németországban a porosz befolyás túlnyomó. Ausztria, ha cselekszik ottan, csak azért cselekszik, hogy Bismark úr egymaga ne gazdálkodjék a szövetség területén, és ily körülmények közt az osztrák kormány nem megy elől, hanem csak követi — mégpedig, szeretjük hinni, némelykor contre coeur követi — porosz szövetségestársát. A kisebb államok megszűntek reményüket Ausztriába vetni, és ha ma veszély fenyegetné a birodalmat, vájjon van-e akár csak legkisebb biztosíték a mellett, hogy Poroszország a szövetséggel együtt a netalán megtámadott Ausztria védelmére síkra fogna szállani ? Bud gróf korában a két nyugati hatalom keresve kereste Ausztria barátságát Oroszország ellen, és azt megnyerendő, tetemes áldozatokra is késznek nyilatkozott, sőt, miként bizonyosan tudjuk, Francziaország az osztrák birodalom sérthetlensége mellett is kezességet vállalni volt hajlandó, ha e tekintetben Ausztriát a keleti háborúbani részvéte miatt veszély fenyegetné. Ma sem Franczia, sem Angolország nem törődik Ausztria barátságával. Az akkorában ezer sebből vérző kis Piemont a naponként erősbödő olasz királysággá nőtte ki magát, és az osztrák diplomába még annyit sem érhetetett el, hogy Francziaország Velence meg nem támadására kötelezné Olaszországot. Oroszország Bud gróf minisztersége alatt mindinkább lemondott azon gőgös bánásmódról, melyben Ausztriát a magyar forradalom legyőzetése óta részesítette vala, és hízelgések által törekedett a birodalmat a nyugati hatalmakkal való szövetkezéstől visszatartóztatni. A nyugati hatalmakkal Ausztria nem szövetkezett forrásszerűen, de semlegessége Oroszország irányában épen nem volt jóakaratú, és a czár e miatti haragját csak némi részben csillapíthatta az, hogy Ausztria a lengyel ügyben két év előtt utóvégre mégis Oroszországgal járt, a nagy áldozat igen csekély eredményért! Szóljunk-e még arról is, hogy Bud gróf idejében Ausztria még képes volt, (igaz, hogy per fás et nefas) a birodalom belsejében 500 millióra (vagy Bruck bárónak — hogy is mondjuk hamarjában! — tehát Bruck bárónak utólagos „correcturája“ szerint) 611 milliónyi kölcsönt összedobálni , ami ma még Bach úr zsandárjaira nézve is merő lehetetlenség volna, mert ahol nincs, ott bizony a közrend ama tisztelt istápjai sem kereshetnének ... Mindezeket egybefoglalva,azt kell mondanunk, hogy a birodalom helyzete Bac úr. hivatalba lépte óta egyre roszabb lett, és — fájdalom — Rechberg és Mensdorff grófok alatt sem javult. Schwarzenberg hgről itt nem szólunk. A mi egyéni meggyőződésünk az, hogy jótétemény volt a herczegre nézve, elszólittatni e földi nyomorvölgyből, midőn műve még fennállott, mert ennek összeomlását bizony ő herczegsége sem birta volna gátolni, sőt úgynevezett „erélye“ által csak siettette, volna. Hanem a herczeg legalább külső sikerrel dicsekedhetett, és a gazdaság nem látszott rosz karban lenni,midőn Bud-Schauenstein gróf átvette. A nemes gróf derék, becsületes ember, de a régi iskolához tartozó diplomata volt, és e két tulajdonság együttvéve roppant hibává lett. A régi diplomatiai iskolának főczélja volt a létezőt fenntartani, — nem valami újat teremteni, hanem a fennállónak változtatását, vagy épen összedőlését gátolni. Erre czéloztak ez iskola segédeszközei, miket Metternich 40 éven át annyi sikerrel felhasznált. Hanem Metternich és Bud közt az 1848-as év állott, s a fennállót ez év alapjaiban megrendítette volt, habár Schwarzenbergig egy kis fénymázzal elvonta a szakadásokat a világ szeme elől. Bud grófnak teremteni, alkotni kellett volna, és enre nem volt neki se képessége, se gyakorlottsága. Aztán, a mint mondtuk, ő derék, scrupulosus ember volt, a mi őt visszariasztá sok oly eszköznek alkalmazásától, melylyel mind Metternich, mind Schwarzenbergig minden habozás nélkül élt volna. Ekként egyik bajból a másikba keveredett a szegény miniszter. Tudta, hogy Metternich korában, midőn ő még „praktikásig“ volt, az udvarok közti viszályok mindig a la camera intéztettek el, s hogy nevezetesen Oroszországot illetőleg Metternich herczeg remekül tudott „lavírozni,“ hogy sem a czárt egyenesen fel ne bőszitse, sem pedig az orosz érdeket, mely főleg Keleten Ausztriáéval ellenkezett, valami módon ne segítse. — E lavirozást akarta folytatni Bud gróf is, — mi sikerrel tette? fentebb elmondtuk. A nemes gróf más korszakban felnőtt routinier volt, ki csinos jegyzékeket tudott írni és nagyon elegáns módon társalogni, a ki a stereotyp mosolyt, a diplomata semmit sem mondó arczkifejezését jól tanulmányozta volt, de nem értette az újabb kor szellemét, nem annak kívánalmait, nem azon eszközökét , mik által e kívánalmak kielégíthetők. Ezért hány követ nem dobtak e derék grófra ! Részben méltán, — de csak részben ! Mert ő fonák külpolitikai rendszer képviselője volt ugyan, de csak egyik képviselője, és hogy „longus post illum ordo est,“ hogy ama rendszer vele ki nem halt és befolyásából sem vesztett, a gróf visszavonulása utáni évek kimutatták. Bud gróf utolsó tette, mely lelépését megelőzte, a híres ultimátumnak Turinba küldése volt. Ezen ultimátumnak külön érdekes története van, de lapjai nem egyhamar fognak előttünk feltárulni; egy későbbi kor talán fel fogja deríteni, miként történt az, hogy Turinban ezen ultimátum minden phasisairól oly jól voltak értesülve. Ami Bud grófot illeti, némelyek szerint ő azért köszönt le, mert az ultimátum elküldését nem helyeselte ; mások szerint ő maga tanácsolta volna, és épen e tanács vészes következményei bírták lelépésre. Mindegy! A világ megelégedéssel fogadta e visszalépést, azt hívén, hogy már most jobban mennek majd a dolgok. Szeretnék tudni, mint vélekednek ezen emberek ma akkori hitükről! A gróf halála, a mint mondók, kevés figyelmet gerjesztett. A világ nemcsak a rosz akaratot szokta elitélni, hanem a jót is, ha a szerencsétlen. Schwarzenberg herczeget nagy férfinak tartották, Bud grófról alig szólnak már ; pedig a különbség csak az, hogy amaz sikert aratott oly eszközökkel, mik imennek kezében csütörtököt mondtak; de votre temps rien ne réussit que le succés. Bécsi dolguk. Dr. Schuselka, mint hírlapíró és szónok, a kitűnőségek közé tartozik, s fellépte mindig nagy figyelmet ébreszt. Most újabban fellépett, mint követjelölt, Bécs egyik választókerületében, miután már négyszer öszpontosult benne a választók bizalma. Tudva van, hogy egy, lapjában Schmerling idejében elkövetett csekély sajtóvétség miatt csekély büntetésre ítéltetvén, mandátumát elveszté. A Belcredi miniszter aláírásával kihirdetett amnestiánál fogva visszanyerte volna mandátumát, de a miniszter jónak látta újabb választást hirdetni. Schuselka úr alkotmányosan szabadelmű, sőt democrata férfiú. — De alkalmasint nem annyira azért üldözte őt Schmerling kormánya, hanem inkább az államjogi kérdésekben vallott elvéért. — Ő mindig ellensége volt a centralisatiónak, s a leghathatósabban sürgeté a magyar kérdés kielégítő és békés megoldását. — Ezen férfiú megérdemli teljes sympathiánkat. Azonban nemcsak személyisége az, mi méltán figyelmet ébreszthet, hanem különösen az, hogy ily férfiút az a Bécs választ első képviselőjének, melyben egyedül véltünk kereshetni némi centralista párttöredéket, melyet azzal gyanusítnak, hogy lakosai mindent benne akarnának öszpontositni, s a monarchia országait gyarmatokká sülyeszteni. Bécs kilenczedik (alsergrundi) választó kerületének képviselő választása hangos óvást tesz az ily állítás átalánossága ellen, és az a körülmény, hogy Bécs egyik kedvelt néplapja, a „Morgen Post,“ első Schuselka beszédének méltatásában, szintén óvás az ellen, mintha Bécs kövéleményét az „Ostdeutsche Post“-ok és új „Presséik tolmácsolnák. Schuselka beszéde leginkább a „Presse“ czikkeit veszi kiindulásul, mely lap le akarta beszélni a választókat, hogy Schuselkára ne szavazzanak. Óvást tett az ellen, mintha ő a mostani minisztériummal összeköttetésben volna. Ő a kormány egyik tagját sem ismeri személyesen. Óvást tesz az ellen, mintha ő a népek autonómiája által Bécset tönkre akarná tenni, s különösen Budapestet emelni fel, mely utóbbi helyen nem járt. Ő azt óhajtja, hogy Bécs egy szabad birodalom fővárosa legyen. „Bécs — úgymond — nem a benne összpontosított sokféle hatóság által lett azzá, ami, hanem ezen hatóságok daczára, melyek azt minden módon korlátozták, gyámság alatt tartották és kínozták.“ Schuselka államjogi nézetei a foederalismus felé hajlanak, amennyiben meg van győződve arról, hogy a szűkebb körű reichsrath sem eszközölhetné a kiegyenlítést, miután a csehek és lengyelek nem vennének benne részt, — ennélfogva a tizenhat Lajthán túli országgyűlés szabad véleménynyilatkozatának kell a kiegyenlítést eszközölnie. A magyar kérdés kiegyenlítéséről ekkép szól: „Hogy mindig erélyes szót emeltem a Magyarországgal való kiegyezés mellett, az a szabadelvű eszmék érdekében történt, mert meg vagyok győződve, hogy ezen kiegyenlítés nélkül nem képzelhető egy szabad Ausztria felépítése. A magyaroknak kétségkívül gondjuk lesz rá, hogy ha ezen kiegyenlítés létrejön, csak szabadelvű alapon jöjjön létre. De nekünk, ausztriai németeknek is utánoznunk kell a magyarokat, csak akkor fognak bennünket úgy respectálni, mint őket. (Tetszés.)“ A hosszú beszédet nagy tetszéssel fogadták a választók, s kétségtelenül Schuselka lesz ismét a választott a kilenczedik választókerületben. A „Wiener Zig“ mai száma, 1865. oct. 28-ról, az I.Ham és igazságügy minisztérium egy rendeletét közli, mely a hitelintézeteknek engedélyezett, kivételes törvénykezési eljárásról szól. Noha e rendelet a magyar királyság, Horvátország és Slavoniára, valamint az erdélyi nagyfejedelemségre nem kötelező, czélszerűnek látjuk azt rövid kivonatban ismertetni. Az ily hitelüzlettel foglalkozó intézetek könyvei oly bizonyítéki erővel bírnak, mint a kereskedők meghitett könyvei a kereskedelmi ügyekben. Követeléseiket, a lekötött jelzálogokból, a kereskedelmi törvénykönyv 310. vagy 311. czikkelyei értelmében, tetszés szerint behajthatják. A jel- vagy kézi zálognak a 310. czikkely szerinti nyilvános elárverelése s a visszatartási jog gyakorlása, az adós ingóságai és értékpapírjaira nézve, melyek birtokához az intézet az alapszabályok szerinti üzlet által jutott, ugyancsak a kereskedelmi törvénykönyv illető szakaszai által van megengedve, ha szintén az adós nem kereskedő is. Egy harmadik személy korábban szerzett joga ily értékpapírok és ingóságokra, az intézet követelését csak az esetben előzi meg, ha e korábbi jog létezéséről az intézetnek világos tudomása volt. A hitelesített eredeti adós levél, és az intézeti könyvekből törvényesen vagy váltójegyzőileg történt kivonatok alapján , az intézet, tekintet nélkül az időre , mikor a követelés bekebleztetett, fizetési meghagyást rendelhet el. Ha az intézet jelzálogi követelése törvényerejűnek elismertetett, az a bíróilag lefoglalt javak külön vagy összes termékét, nyilvánosan áruba bocsáthatja. Ha az intézet a jelzálog végrehajtási eladásához akar nyúlni , előzetes végrehajtási becsléshez nem folyamodik. Ha egy más hitelező a jelzálog végrehajtási eladását már kieszközölte, de magát a végrehajtást két hét alatt foganatosítani elmulasztotta, az intézet e hitelezőnek teljes joggal helyébe léphet. Ily hitelintézetek a kamatláb magasságának minden törvényes megszorításától fel vannak, mentve. Az értékpapírok, részvények, osztalékok, szelvények, pénztári utalványok stb. amortizálása annál a törvényszéknél eszközlendő, melynek jogkörében az intézet székel. E kedvezmények az intézet engedélyezésének tartamán túl is terjednek, a mennyiben addig a kölcsönügyek szabályszerüleg lebonyolítva nem volnának. E rendelet alá Belcredi gr. és Koméra lovag neve van írva. Követválasztási mozgalmak. Horváth Boldizsár, mint tegnapi számunk szombathelyi levelében, már említve van, f. hó 23-án megjelenvén Vasmegye szombathelyi választó kerülete választó közönsége előtt, elmondá nézeteit a közjogi legfőbb kérdések felett. A fel- vett tárgyat avatott szakértelemmel elem-ző jeles dolgozat szerkesztőségünkhöz be- küldetvén, közlését mai számunkban ezennel megkezdjük: Uraim ! Tisztelt polgártársak! Már két ízben volt szerencsém önöket a törvényhozás terén képviselhetni, mindkétszer válságos körülmények között. És mégis azon szerepnek, amelyet önök megbecsülhetlen bizalma harmadszor is felém nyújt, komoly nehézségeitől egyszer sem riadtam annyira vissza, mint a jelen alkalommal; a felelősség aggasztó érzete még nem nehezedett oly nyomasztó súlylyal telkemre, mint most. Méltán kérdhetik önök tőlem : várjon mi ok van aggodalomra a sept. 20 án megjelent nevezetes manifestum után, amely alkotmányos érzületünknek, az ország alapjogai iránti hűséges ragaszkodásunknak oly fényes elégtételt nyújt? Mi ok van aggodalomra akkor, amidőn kétségbevont, megtagadott alkotmányunk a fejedelem nyílt elismerésével találkozott? A midőn az ellenünk folytatott hosszas és elkeseredett élethalálharcz végét érte azáltal, hogy az ostromló tábort maga a fejedelem űzte szét. Engedjék meg, uraim, hogy e kérdésre a mai helyzet felderítésével válaszoljak. Ha ezt megtettem, a hazafial komoly aggodalmaimat önök előtt indokoltam , ebből megítélhetik önök azon irányt is, amely felé politikai nézeteim gravitálnak, h amiről előre számolni , ha valaha , úgy most lelkiismeretes kötelességnek tartom. Miben különbözik mai helyzetünk a múlttól ? Abban, hogy 1848-ban vérünkkel, életünkkel,— 1861-ben a jog fegyverével, azóta pedig a negatio sánczai mögött, passiv ellenállással védtük megtámadott alkotmányunkat; helyzetünk tehát tisztán védelmi volt, — míg ellenben most a sept. 20-i fejedelmi manifestum, ellenállatlan erejével, a passivitás bevehetlen sánczai közöl a cselekvő politika nyílt terére sodort ki bennünket. Szerepünk többé nem a puszta védelem, hanem egyúttal alkotni és szervezni is. Gondjaink, teendőink megszaporodtak, mint azon hadvezéré, aki elhagyva az ostrom alól felszabadult vár biztos és kényelmes falait, újra elfoglalja az ellenségtől kitisztult országot, de akinek minden oldalon résen kell lennie előre nem látható meglepetések ellen, amelyek annál nagyobb veszélylyel járnának, mert a harcot alig gyűjtött szervezetlen hadával már most nyílt téren kellene kiállnia. Ha feladatunk egyszerűen arra szorítkoznék, hogy kiépítsük félbeszakadt alkotmányunkat azon keretek közt és azon alapokon, amelyeket az 1848-as törvények vontak és leraktak, természetes , hogy inkább örömre, mint aggodalomra volna okunk. De mielőtt a munka folytatásához láthatnánk, a szomszéd, aki már régóta, noha az épület belsejében teljesen elkülönözve, de közös fedél alatt lakik velünk, azon követeléssel állja utunkat, hogy alkotmányunk épülete , tőle az alkotmányosság levegőjét és világosságát el ne zárja ; különösen pedig hangsúlyozza azt , hogy a közös tetőzetnek anyagja és alakja az ő beleegyezésével állapíttassék meg, s az jövőre is közös erővel és egyetértéssel tartassák fenn. E hasonlítás megközelítő képe azon erkölcsi akadálynak, amely alkotmányos jogaink gyakorlatától bennünket egyelőre még elzár, s amelyet politkai műszóval a közös ügyek kérdésének nevezünk. E kérdést kell tehát mindenekelőtt elemeznem. Őseink, midőn 1723-ban a pragmatica sanctio által az uralkodás jogát a Habsburg fejedelmi ház női ágára is kiterjeszték, e kétoldalú szerződésben egyrészről biztosíták korábbi alaptörvényeink sérthetlenségét, s kikötötték, hogy hazánk jövőben is mind a törvényhozás, mind a kormányzat terén, az örökös tartományoktól önálló és független legyen; másrészről viszont beleegyeznek abba, hogy az uralkodó azontúl az örökös tartományok felett szintúgy, mint Magyarországban, ugyanazon fejedelem személyében öszpontosuljon, ami a birodalom feloszthatlan, birtoklásának elvét foglalja magában. E kétoldalú szerződésre hivatkoztak őseink, s hivatkoztunk mi is mindannyiszor, amidőn hazánkat feldarabolással és alkotmányunkat elnyomással fenyegetők, mert valamint mi azon szerződés értelmében tartozunk a közös fejedelmet a birodalom feloszthatlan birtoklásában megvédeni , úgy ő is köteles hazánk területi épségét, az örökös tartományokból vett erő segélyével is, minden kül- és belmegtámadás ellen oltalmazni. Jóllehet a szerződést Magyarország nem Ausztria népeivel, hanem csak a fejedelemmel köté , jóllehet ez által köztünk és Ausztria népei közt egyéb közösség, mint amely a fejedelem ugyanazonságában áll, nem jött létre, sigy ama viszony, a melyet a pragmatica sanctio a birodalom két része közt megállapított, jogilag másnak, mint personalis uniónak nem mondható: mind e mellett tagadhatlan, hogy már maga a fejedelem közössége, a birodalom feloszthatlan birtoklásának elve, s az innen folyó kölcsönös védelmi kötelezettség, gyakorlati következményeikben oly közös érdekeket szültek a két fél között, amelyeket a birodalom mindkét részében egyformán kellett elintézni; s minthogy különben a magyar király ellentétbe jött venni, az ugyanazon személyben rejlő osztrák fejedelemmel, vagyis a fejedelem közössége lehetlenné vált volna. Ily közös érdekek létezését világosan beismerték az 1848-i törvények is, s épen azért, mert ama törvények alkotói is belátták, hogy azokra nézve a birodalom két része között egyforma intézkedés szükségeltetik, a 111. t. ez. 13 ik §-ában azt rendelték , hogy a magyar miniszterek egyik**, folyvást őfelsége személye körül legyen , s mindazon viszonyokba, melyek hazánkat az örökös tartományokkal közösen érdekük, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviselje. Ha tehát a gyakorlati következmények nem bizonyítanak is, de miután az 1848-iki törvények a közös ügyek létezését nyíltan elismerték , nekünk azt többé ignorálnunk, tagadnunk nem lehet, s politikai lovagiasságunkat roszul jellemezné , hogy midőn az 1848-iki törvények életbeléptetését követeljük, ugyanakkor ellökjük magunktól azt, amit azokban a másik fél irányában elvállaltunk. A politika nem morál ugyan, de az oly politikától, amely a morál elveit lábbal tapodja, lelkem elfordul. E közös ügyek 1848-ig semmi zavart nem okoztak, hazánk önállását és függetlenségét távolról sem érintik, azon egyszerű okból, mert a birodalom másik felében az absolutizmus uralkodott. A közös érdekek elintézése akkor könnyű volt, mert amennyiben hazai törvényeink az intézkedés jogát nem ruházták a koronára, a fejedelem tisztába hozta azokat az ország rendeivel, s a magyar király és a magyar országgyűlés közös megállapodását azután az osztrák fejedelem, mint az osztrák tartományok absolut ura, ezekre egyszerűen ráparancsolt. A baj csak azóta állott elő, amióta Ő Felsége, mint Ausztria császára, az örökös tartományoknak alkotmányt adván, jogait ama tartományok népeivel megosztá. Azon kérdésekhez, a melyeket az osztrák fejedelem absolut jogánál fogva maga oldott meg, most Ausztria népeinek is szavuk van. Azelőtt a közös ügyek iránt a közös fejedelem csak a magyar országgyűléssel volt kénytelen egyezkedni , most az örökös tartományok népeit is tartozik meghallgatni. Nekünk viszont a közös ügyek tárgyában csak a közös fejedelemmel volt dolgunk, s ha vele, mint magyar királyijai tisztába jöttünk, tudtuk, hogy az ő személyében egyszersmind az osztrák fejedelemmel is végeztünk , most azonban a közös ügyekre nézve velünk Ausztria népei is szemközt állanak. Előbb biztosítva voltunk, hogy az osztrák fejedelem nem végez mást a közös ügyek felett, mint amit ő, mint magyar király, a magyar országgyűléssel megállapított, ellenben most megtörténhetnek, hogy a magyar országgyűlés és az örökös tartományok népeinek nézetei egymástól eltének. És mivel a dolog természete szerint lehetetlen, hogy a közös érdekekre nézve a birodalom mindenik felében másmás megoldás történjék, — innét önként foly azon szükségesség érzete, hogy megállapittassék valami mód, mely szerint a birodalom két fele e közös érdekek felett egymással értekezzék, s a A mai Ment fül nép miatt lapunk legkiselebbi fátum pénteken, november 3-kán jelenik meg