Pesti Napló, 1865. november (16. évfolyam, 4662–4686. szám)
1865-11-25 / 4682. szám
271- 4682. Szombat, november 25. 1865. 16. évi folyami Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . & frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Pest, nov. 24.1865. , (Fk) Napról napra világosabban lépnek ki a félhomályból az általunk nehány nap óta jellemzett helyzet körvonalai és nem tudunk czélszerűbbet tenni, mint ez egyes vonásokat gondosan gyűjtögetni, hogy az olvasó azokból összképet alkothasson magának. Azt mondtuk e napokban, hogy nem hiszszük, miszerint Francziaország máris hajlandó lehetne Ausztriával őszinte és tartós szövetségre lépni, hanem igenis kísérletet tesz e hatalmat megnyugtatni, őt Poroszország oldala mellől elvonni, és vele egyenesen a „lapis offensionis“-t képező olasz kérdés körüli egyezkedést megpróbálni , hogy erre céloz egyebek közt a hadsereg-leszállítás, sőt hogy a franczia kormány a legújabb osztrák kölcsönműtételt is azért támogatta, nehogy e hatalom kénytelen legyen coute qui coute Holsteinra nézve valami alkura lépni a porosz kabinettel. Szintúgy tegnap említik, mily eljárást javasol Metternichig, és talán általa Francziaország Holsteinra nézve, s hogy e tanácsok nem csekély ingerültséget okoztak Berlinben. Legújabb jelenségül, mely nézeteinket igazolja, olvasóink figyelmébe ajánljuk a berlini Provinciál-Correspondenz (mely ott ugyanazt a szerepet játsza, miként Bécsben a General-Correspondent) imént érkezett czikkét, mely azon nézet ellen polemizál, mintha a franczia hadseregleszállítás következtében Poroszország hasonló lépésre szánhatná el magát. — Megvalljuk, hogy figyelmes hirlapolvasó létüinkre még sem akadtunk sehol a félhivatalos közlöny által említett nézetre, úgyhogy bizton állíthatni , miszerint amaz állítólagos nézet csak ürügy, mely alatt a porosz kormány a franczia hadreductióról véleményét el akarja mondani. E vélemény, mely meglehetősen éles szavakban fejeztetik ki, ebben központosul , hogy Poroszország a maga haderejét csak akkor fogná csökkenthetni, ha Francziaország komolyan akarna hasonlót tenni, de a mostani leszállítás csupa szemfényvesztés, mely semmi jelentőséggel nem bír, s így „bolondság“ volna, ha külföldön bárki is az ilyen semmi értékkel nem bíró lépés alapján intézné el a maga ügyeit. Nincs kétség, hogy Párisban e czikk nagy felindulást fog okozni. A porosz félhivatalos közlönynek, ami a dolog lényegét illeti, igaza van ugyan, ez tagadhatlan, és a franczia kormány nem is várhatta, hogy valaki ama reductio értékét túlbecsülné ; de, miként tegnap említik, demonstrációt akart vele tenni Ausztria megnyugtatására, és Bécsben is, úgy látszik, nem a reductió mennyiségére, hanem a szándékra fektették a fősulyt. Most fellép Bismark gróf, és azt hirdeti a világ előtt, hogy „bolond“ (thericht) volna, aki ama franczia rendszabálynak valami súlyt tulajdonítana, s az ilyen hívatlan beavatkozás nem lehet hogy mind Párisban, mind Bécsben a legkedvezőtlenebb benyomást ne tenné. Mind itt, mind amott méltán fogják kérdezni: várjon ki bízta meg Bismark urat azzal, hogy a franczia császár egyik rendeletét ily módon commentálja, s habár csak közvetve tanácsot adjon Ausztriának, mily értelemben kelljen felfogni a franczia intézkedést ?! A porosz „rancune“ egyébiránt nem éri be ez egy csapással, hanem még azt a hírt is forgalomba hozza, hogy kéz alatt alkudozások folynak Porosz- és Oroszország közt a végre, hogy a herczegségek ügyében oly megoldás jöjjön létre, mely ezen országokat personális unió viszonya mellett állítaná vissza a dán uralom alá. Oroszország, úgy mondják, első pendite meg e tervet. Angol- és Francziaország, mint a háború alatt is Dánia barátai, nem fogják ellenezni e megoldást. Poroszország, ha az annexióra Ausztria ellenállása következtében nincs kilátása, nem bánja, ha Dánia a költség megtérítése mellett a herczegségeket visszakapja, sőt még jobban szeretné a megoldás ezen nemét, mintha az augustenburgi herczeg trónra ültetése által az apró német fejedelmek száma szaporittatnék; ha pedig mindezek egyetértenek, lehetetlen, hogy Ausztria egymaga e megoldásnak ellene szegüljön. Ez tehát uj neme a pressiónak, mely által a bécsi kormánynyal azt akarják megértetni, hogy ha nem siet Holsteint pénzért odaadni Poroszországnak, megtörténhetnék, hogy egyik szép reggel azt Dániának ingyen visszaadni kénytelenülne, amikor aztán se pénz, se posztó nem volna! Nem ereszkedünk ezen eventualitás komolyabb vitatásába, mert nagyon is durva szálakból van fonva e cselszövény, s önkénytelenül is azon régi adomára emlékeztető, mely szerint az egyházfi rajtakapván egy verebet, midőn ez a templomban illetlenül viselte magát, arra ítélte el a szegény állatot, hogy a magas toronyról lehajittassék, midőn pedig arra figyelmeztették, hogy igy a veréb elrepülne, és semmi baja nem volna, arra az okos gondolatra vetemedett, hogy ennek elkerülése végett hát ő maga — az egyházfi — kezébe fogja venni a verebet, s aztán igy ugorni le vele a torony tetejéről. Vájjon Ausztria oly sértetlenül menekülnek, mint az a veréb, nem tudjuk, de hogy az említett megoldás esetén Poroszországnak az egyházfi szerepe jutna, mely a verébénél hasonlíthatlanul veszélyes, azt kétségtelen. Ha a porosz boszankodás mindezen kézzelfoghat tanúságai után a kölni újság mégis azt meri állítani, hogy csak Poroszországtól és ennek királyától függ az, vájjon Biarritzból második Plombierres legyen-e vagy sem ? Ez állításnak nem lehet ugyan határozottan ellen mondanunk, hanem még valószínűségét is mégis csak feltételesen lehet megengednünk. Lehetetlennek, feltétlenül lehetetlennek még most sem tartjuk azt, hogy Biarritz második Plombiéressé válhatnék, de a mi nézetünk szerint ez nem Poroszországtól függ, hanem Ausztriától. Napóleonnak csak van annyi esze, mint Bismarknak, ki csak e napokban hirdettette, hogy ő a maga számára minden ajtót nyitva tartani akar Francziaország kétségen kívül hasonlót fog tenni, s Poroszországot nem taszítandja el végképen magától mindaddig, míg Ausztriával teljesen tisztába nem jött. Erre épen most tesz ő kísérletet, mely ha sikerül, azt eredményezné, hogy Bismark úr a Francziaország felé vivő ajtót, ha azon majd be akar lépni, zárva találná. Hanem persze, ha e kísérlet meghiúsul, akkor meg az Ausztria felé vivő ajtót csapná be a franczia császár, s alkalmasint nem ő volna az, aki aztán se ki, se be nem tudna menni ! Horvátországi ügyek. Zágráb, nov. 22. (Eredeti tudósítás.) Tegnap estre a bán ő excellentiájához egy rendkívüli futár érkezett Bécsből, melynek következtében az előhaladt és daczára ülést tartott az itteni helytartótanács. Általánosan azt hiszik, hogy e tanácskozás következtében történt a mára hirdetett országos ülés elnapoltatása. Hogy mikor tartják meg a ma elhalasztott ülést, most este 6 órakor még nem lehet tudni. A tanácskozás első tárgya az igazoló választmányok munkálódása lesz, mely melett igen élénk vitát várnak. Mihelyt a képviselők kétharmada igazolva lesz, azonnal megválasztják a másodelnököket és jegyzőket. A táviratok között néhány nap előtt közlöttük a horvát úgynevezett nemzeti párt programmjának lényegét. Most egész terjedelmében fekszik előttünk, sietünk azt e nagyobb terjedelemben is megismertetni az olvasóval, mindenekfelett azért, mert alkalmat adott a félhivatalos „Oester. Zeitungénak egy czikk írására, melyben megismertet a kormány horvátországi politikájával. Ím a nemzeti párt programmja: 1. Az összbirodalom egységének és nagyhatalmi állásának fenntartása. E végre : 2. Elvileges elismerése a közös ügyeknek. Azok közös, alkotmányos kezelése végett: 3. Életbeléptetendő egy, minden erre hivatott tényezők egyenjogúságára alapított összbirodalmi határozó képviselet, s e képviseletnek felelős közös kormány. Az erre szükséges törvényjavaslatok kidolgozására 4. A háromegy királyság országgyűléséből kellő számú küldöttség mihelyt lehet, azonnal Ő Felsége legm. trónjának zsámolya elé küldendő, oly czélból, hogy ott — egyetértve a magyar országgyűlés ugyanily küldöttségével, ha Ő Felsége és e magyar küldöttség szintén kívánatosnak találják — a közös ügyek szoros meghatározása s szabatos részletezésére, s úgy a fentebbi pontokban megnevezett közegek szervezésére, valamint az illető törvényjavaslatok kidolgozása és formulázására nézve a korona részéről utasítandó bizottsággal érintkezésbe lépjen. A küldöttség ez ügyben szorosan ragaszkodand a háromegy királyságnak a korona és Magyarország, házi viszonyaira vonatkozó 1861-iki törvényhez, s szem előtt tartandja az ország alkotmányosságát, önállóságát és autonómiáját, feltéelül tűzvén ki, hogy egyszersmind a háromegy királyság integritása is megvalósíttassák. E megállapodás eredménye a háromegy királyság országgyűlésének alkotmányos eldöntés végett benyújtandó s az e felett hozott országgyűlési határozat alkotmányos utón legi. szentesítés végett Ő Felsége elé felterjesztendő. 6. Azon esetben, ha a háromegy királyság akarata és óhajtása ellenére a kérdésnek ily módoni végleges elintézése nem sikerülne, az országgyűlésnek ez ügyben időközileg hozott határozataiból e királyság közjogára nézve semminemű következtetések ne vonathassanak. Az „Oestr. Ztg“ nagy fontosságú czikke, melyben elmondatik, hogy mily irányú megoldáshoz remélhető a kormány hozzájárulása, itt következik . Ha a horvátok közül — mondja a nevezett lap — némelyek azt állítják, hogy a Magyarországgali unió bármikénti alakulását azért ellenzik, mert a birodalommal tartanak, ma a magyar dualizmus attól fordul, úgy ez csalódás, mivel Magyarországnak épen manifestálni kell, és lehetőleg manifestálni is fogja, hogy a birodalom iránti összes állami kötelezettségeket, valamint a következményeket is elismeri. Bizonyos, hogy a centralisták ennél többet követelnek a magyar nemzettől, mert azt akarják, mire a legközelebb fennállott minisztérium a pénzügy s más ressortok tekintetében törekedett; de várjon ugyanezt akarják e a horvátok is ? Kétkedünk rajta, mert a februári alkotmánynyal szemben tanúsított élénk ellenkezésük bizonyára nem csak a formát, hanem magát az alkotmányt is illette. S midőn Magyarország egy közös birodalmi orgánum által, a birodalmi képviselet mellőzhetlen szükségességének bármily formában — ha mindjárt a birodalom két fele paritásának alapján is — eleget tenni akar, a Magyarország részéről küldendő képviseletben Horvátország is illető helyét foglalandja el. Erre nézve Horvátországnak jogában áll követelni, hogy tekintetbe vétele a horvát-szlavón országok nagysága szerint biztosíttassék, s esetlegesen a horvát birodalmi küldöttségi tagok a magyar országgyűlés horvát képviselői által választassanak, így Horvátország teljesen biztosnak érezheti magát, s tökéletesen közönyös lehet reá nézve, váljon a birodalmi képviselet orgánuma a februári alkotmány kulcsa, vagy pedig a paritáson alapuló dualisticus elv szerit képeztetik-e. Határozottan mernék állítani, hogy a horvát nem ragaszkodik az osztrák birodalmi képviselet februári parlamentáris formájához , csakhogy a birodami képviselet határozatképes legyen. Ez utóbbira pedig maga Ausztria is törekzik , s bizonyosak lehetünk, mikép a kormány csak határozatképes birodalmi orgalomot fog elfogadni, s a másnemű magyar nditványokat kivétel nélkül visszautasítandja. ill e birodalmi képviselet illetékességi körét Heti, elhihetjük, mikép az, mivel Ausztria koránya kielégítve leend, bizonyára nem fog a horvát nemzet osztrák hazafiúi törekvései mellett elmaradni. Ha e nemzet a legújabb centrális kul politikát óhajainak megfelelőnek el nem smerte, úgy a legjobb kezetséget annak viszszatérése ellen éppen a magyar dualisticus endszerben kell látnia, hacsak ez utóbbi aztán a centralisatió szerepét nem játszsza Horvátország rányában. Ettől tarthatnak talán a horvátok és eljesen igazuk van, ha ezen esetlegesség ellen biztosíttatni kívánnak. Ebben fekszik tulajdonkép a horvát kérdés fő lényege, mert ha a német e pontra nézve biztosítva van, teljesen megóghatlan volna, minő indokokból utasítana el biányos államjogi összeköttetést a magyar horpával, talán oly foederalisticus terveket hajhásza, minőket a magyar s német egyiránt ellenez, lehessen, hogy teljesen elszigetelt állást foglalon el, mely éppen oly alkalomszerűtlen, mint szmékenytelen volna. S valóban, a horvátoknak, ha e legnagyobb mértékben kellemetlen elszigetelést kikerülni hajtják, csak egy választásuk marad. Vagy a kormánynyal és magyar nemzettel tartanak — tántszándékosan egyesítve adjuk e két tényezt — vagy az oppositióhoz csatlakoznak, azaz ma párthoz, mely a tágasabb birodalmi tanács helyreállitását akarja. A cseh foederalistákkal nem mehetnek egy tón, mert óvakodni fognak attól, hogy Auszriában szláv királyságokat állítsanak fel. E gondolatról tehát határozottan le kell mondaniok. Ausztria kell, hogy igazságos legyen és igaságos is lesz a magyar korona iránt, csak a magyar országgyűlés tegyen eleget a „birodalmi zükségleteknek“. Horvátországnak nem lehet, sem szabad a magyar osztrák kiegyezkedést épzelt igények miatt compromittálnia. S azon gény , mely a magyar koronától elszakított független háromegy királyságot“ követel, sem , birodalom jogában, történelmében és szükségéteiben, sem magának a horvát nemzetnek szűk égéiben nem találja fel a kellő alapot. Századokon át e nemzet békésen és elégülten át a magyarokkal. Az egyetlen 1848-ik év szándok történelmét törölte volna ki a nemzet emékezetéből? Ha a horvátok a magyarokkal szándokon át testvéri viszonyban élhetek, e békés viszony titkát kell fürkészni s a háborutlan követség feltételeit ismét helyre kell állítani. Horvátországnak 1848 előtt fennállott autonomáját, mely mellett a testvér-országok oly jól vezték magukat, ismét fel kell eleveníteni, más észről azonban a magyar törvényekből mindazt ki kell küszöbölni, ami megsemmisítéssel fenyegetné ez autonómiát. Mindezt a horvátoknak s magyarokkal, egyesüls első feltételéül kell felállítaniok. Csak erős akarat legyen, re kiánassék olyan, ami lehetlenség, s az illetők nemgedjék magukat bizalmatlanság által vezetetni , az akadályok még mindig legyőzhetők esznek. Sem Magyarország, sem Ausztria nem kívánják, hogy Horvátország ebbeolvasztassék Magyarországgal , s ha a magyar nemzetnek előbb vagy utóbb ily vágyai támadnának, Auszria mindig kész leend védeni az ország autonómiáját. Határozza meg ennélfogva maga a legobb garantiákat. A horvát országgyűlésnek joga van régi statutárius törvényhozó hatalmát gyakorolni, míg a magyar országgyűlésen a horvát képviselők saját ügyeikre nézve külön bizottmányt állíthatnak fel. Mi itt röviden csak azt akarjuk kiemelni, hogy Horvátország Magyarországgal a szövetségében az autonómiának oly mértékére tehet szert, mint az absolut vagy német-centralista keret közt soha nem érhetne el. Vegyék szívekre az illetők, miként Ausztria Horvátország kívonatainak kedvéért a magyar kérdést el nem ejtheti, ha csak azt nem akarja, hogy e miatt az egész birodalom súlyosan lakoljon. 23-kán megnyittattak a Lajtbántuli tartományi gyűlések, mint távirati sürgönyeink rovatában olvasható. Fődolog ebben a császári izenet, melylyel a sept. 20 diki manifestum eléjők terjesztetik. A legfelsőbb császári kézirat igy szól: „Kijelölöm az utat sept 20-ki manifestumomban s ahhoz csatolt pátensben, melyen kormányomnak járnia kell, hogy maradandó alapot nyerjünk a birodalon alkotmányának, mely alkalmas biztosítói mind a birodalmat egységes fennállásában, mind az egyes országokat és tartományokat maguk önállósága körében, és úgy is, mint az egésznek elvárhatatlanul egybekötött részeit az ő alapos igényeikben. „Ezen államokmány fontosságánál fogva parancsolom, hogy a birodalom nyugati felében levő országok és tartományok gyűléseinek meg-nyittatásukkor közlemény tétessék. Pest, november hó. Ha az országot oly súlyosan érintő ügyben, minő a sókérdés, gyakrabban sürgetve felszólalunk, oka az, mert a sófogyasztás csökkenése nálunk egészségi tekintetben emberre és állatra nézve felette káros; a só-vásár szabaddá tétele által az államjövedelem nem csorbul, az ország milliókat megtakarít, de a só-árulás szabaddá tételének előzménye a vasút-kiépítés, mi éveket kíván, végre ha e kérdés most meg nem oldatik, a só-ügy rendezése bizonytalan időre ismét lehetlenné lesz. A fentebbi tételekről könnyen meggyőződhetünk. A kincstár ma minden mázsa sótól 7 frt 48 krt vesz, mint mármarosi árt, ez a jövedelme. Pesten a só mázsája 9 frt 2 kr, Pozsonyban 9 frt 66 kr. Ha a fennálló vasúti tariftákat veszszük számításba, vasúton egy mázsa só Marmarosból Pestre kerülne 70 krba, Pozsonyba 8 frt 1 krba. Ha pedig Sziget és Pozsony, mint két végpont közt, a közép szállitási árt viszszük, ez mázsánként 55 kr, a közép eladási ár pedig 8 frt 86 és kr, ezt másfél millió mázsára számítva a különbség több mint 1,200,000 frt, ’ez az, mit a kezelés felemészt. De ez csak a limitált helyeken a különbség, mely ezelőtt csak 16 hely volt az országban, ma csak fele. A nem limitált helyeken felhoztuk Földvárt, hol a só 11 frt 80 kron áruitatott, körülbelől 3 frt 40 krral feljebb, mint egy mázsa szállítással együtt kerül. Innen mérhetjük, mennyi az ország lakosainak illetéktelen terhe a só-árulásnál. A sóvásár felszabadulása s az árulási monopólium megszüntetése, vasút nélkül lehetetlen. A só-árulási szerződvény 1864-ben újra 5 évre megnjittatott, és 1869 ben telik le. A vasút kiépítése a történt egyezmény szerint három évet követel, s ha jövő tavaszszal megkezdetik, 1869 tavaszán lehetne kész, azon évben, mikor a szerződvény letelik. Ha tellát sikerül a vasút kiépítésének megkezdését elhalasztani egy évvel, hamarább letelik a szerződvény, mint a vasút kiépül, s mert az ország só nélkül nem lehet, meg kell ismét újítani a szerződvényt, és egy évre senki sem szerződik. Csak ismerni kell némileg a bécsi helyzetet, ismerni azon pénzhatalom befolyását, melynek kezében ma a sóárulás van, hogyelfoghassuk annak indokait, ami történik. Említsünk fel pár tényt. Hét éve múlt, hogy a marmarosi sóbányák vasúttali összeköttetése a tiszai pályával garantírozva van, sőt külön szerződvény létezik kötelező kiépítése iránt, — egy kapavágás sem történt. A concessiót azon pénzhatalom kapta, mely ma a sóárulást bírja. Támadt más társaság, mely terveivel előállt, ő felsége kegyelmesen megrendelte a tárgyalást, a miniszter őszintén sürgette. Minden előtárgyalás, technicai megállapítás, költségvetés készen volt, az adományozás okmány alkudozás útján meg lön állapítva, mindez mártius végén készen volt, — a bíródó tanács július közepén oszlott el, a felterjesztés — elmaradt. Végre a megállapított és minden részleteiben tárgyalt vonal újabb tanulmányozását sürgette a volt minisztérium. Az újabb tanulmányozás ismét egy év, legalább, s ez egy év a sóárulásnál ij öt éves szerződvény indoka. Végre a sokáig ürességben levő kereskedelmi minisztérium betöltetett, s míg egyfelől személyisége az uj miniszternek biztosítékot ígér ezen kezelés megszüntetésére,másfelől a magyar főkanczellár erélyesen felszólíta az új minisztert a magyar vaspályák ügyében döntő lépést tenni, s ezen pályák első sorában kiemelte a mármarosi sóbányák összeköttetését a tiszaivaspályával. Az Ügy ily állásában reményleni kelle, hogy már most történni kell valaminek oly pálya végleges eldöntése körül, mely minden részleteiben nyolcz hó előtt készen volt, s esetesen pénzerővel el van látva. Azonban egyszerre előáll két akadály az uj miniszter fellépésének zsibbasztására, t. i. egyik a Bukovinán keresztül Odesváig vezetendő pályaterv, mely a kir. tanács által határozott kassa-szatmár-kolozsvári helyett a nyíregyház-sziget bukovinait állítja fel ; a másik oly ígéretek, hogy ezen utóbbi pályavonal kamatbiztosítás nélkül lenne némely más engedmények mellett kiépíthető. Qui habet tempus, habet vitam. Már más alkalommal kifejtettük, hogy két pálya közti kérdés nem egyéb, mint Bukovina és Erdély közti kérdés, melyben Magyarország is egészen érdekelve van közvetlenül Erdély mellett. Más részről Magyarországnak önmaga iránti kötelessége, tehetsége szerint tiltakozni az ellen, hogy Odessa versenyét saját kebelébe vonja, mikor most Tiiestnél nem bír vele versenyezni. De Ausztriának is elég politikai fontosságú oka van a fekete tenger partjain nem épen orosz telepet keresni fel. Tán még Ausztriára nézve annak is volna némi fontossága, hogy épen egyik legfontosabb orosz kikötőt ne kössön öszsze a határai közt hosszában vonuló homogén telepekkel stb. stb. E tárgy amily gazdag anyagot nyújt a komoly megfontolásnak , és oly kevéssé alkalmas hosszú fejtegetésre. Egyik barátom, ki ezen lukovinai tervről hallott, a kinek szintén mondatott, hogy egy belga ígéreteket tenne ezen vasutasos kamatbiztositás nélkül kiépíteni, midőn ez neki elmondatott, egész naivul kérdező : ezen vonalat nem az orosz kormány biztositja-e titkon ? Alig érezhette maga is a perezben, mennyire fejére talált a szegnek. E vonalat kamatbiztosítani csak annak competál, ki Odessát bírja, s az orosz politikának kezére játszik. E nélkül ily ígéret valódi nevetség. Egy vonal, mely Magyarország most legszegényebb és néptelenebb vidékén, Bukovina sterilis és néptelen völgyein, a legborzasztóbb hegylánczokon keresztül vitetnék, mely tehát a birodalomban a legdrágább vonalak egyike volna, egyszersmind a legkevésbé jövedelmező is, ezt garantia nélkül építeni ki akkor, midőn kedvező vidékeken viendő 230 mértföldnyi garantirozott pálya pénz után járkel, s várja a jobb időt — ez óriás mystificatio. Hiheti-e valaki ennek lehetőségét ma? Ezt feltenni képtelenség volna, de hogy még is akadnak a minisztérium kebelében pártolói, ez tény, de indokai természetesek. Mi hiszszük, hogy a miniszter úr, s különösen kormányunk, ily kalandos terveknek véget vet, s nem engedi, hogy országunk sürgető érdeke azoknak zsákmányul oda dobassék. Néhány szó az ügyvédi tanácskozmányról. (Válaszul Holovich B. urnak.) (Folytatása ha vége.) Egy szabad állam minden polgára egyletet alapíthat s egyletbe léphet — mit a törvény sem tilt. Mit akarnak a pesti ügyvédek ? Egyletet alapítani a végre: 1) hogy erkölcsi és anyagi állapotukat emeljék ; 2) egy ügyvédi tőkét vagy pénztárt hozni létre, melyből egy ügyvédi könyvtár, olvasó terem, jogi szakép, továbbá elregényült vagy munkaképtelenné vált ügyvédek, s ezek özvegyei s árváinak segélyalapja dotáltathassék. Ily egylet alapítása — minek a mivelt államok mindegyikében léteznek,— a magánegyesülési jog s nem a törvényhozás körébe tartozik. Mi ismerve a jelen kormányférfiak alkotmányos jellemét sajlátó értelmiség,úgy vagyunk meggyőződve, hogy a kormány nemcsak tiltó rendszabályokat nem tesz ily egyesülés ellen, de sőt ily egyesületet valódi előhaladásnak tekintend, s a felterjesztendő alapszabályokat kétségkívül meg fogja erősíteni.