Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)

1866-09-21 / 4926. szám

216-4926. Péntek, September 21.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda*. Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetményét díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasából petit­sor 25 nj kr. Pest, sept 20.1866. Szemle. A franczia ideiglenes külügyminiszter körlevele egész terjedelmében előttünk fekszik. A körülmények miatt, melyek közt ez okmány megjelent,­ s a nagy várakozás által, melynek néhány nap óta tárgyát képező, minden más európai ese­mény másodranguvá sülyed a császári po­litika e fontos nyilatkozata előtt. Azonban e körirat nem tárgyal minden kérdést, mely most a közönséget foglalkoztatja, csupán a nagy változásokra szorítkozik, melyek Olasz- és Németországon történ­tek, és a kötelességeket említi, melyek az újabb események következtében az európai államokra háramolnak. Miután az okmányt egész terjedelmé­ben adjuk, felesleges volna az olvasót az egyes helyekre külön figyelmeztetni. Az figyelmeztetés nélkül is fel fog mindenki­nek tűnni, hogy a franczia sajtó heteken át hangoztatott nyilatkozatával ellenkező­leg, a császári miniszter abban a véle­ményben van, hogy Francziaországnak nincs joga és nincs érdeke Németorszá­got nemzeti óhajtásai szerinti alakulásá­ban meggátolni ; hogy Poroszország meg­nagyobbodása ki van egyenlítve Ausz­­triáhozi viszonyának szétszakadása által; hogy Francziaország az ő tömör népes­ségével nincs mitől féljen, midőn a szom­széd államokat azon elvek alapján látja szerveződni, melyeken saját ereje és nagysága nyugszik.­­ És fel fog tűnni mindenkinek a békü­­lékeny szellem, mely lecsillapítja a félel­­­­ét, és kellő korlátok közé szorítja a túl­buzgóságot. Igaz, hogy a csillapító, bátorító hang­nak nagy jelentőséget nem tulajdonítha­tunk, mert hiszen tehetné azt a császári kormánynak egy minisztere, s általában egy államférfi, hogy Európa előtt Fran­cziaország állását veszélyesnek, befolyá­sát elveszettnek, erejét megtörtnek mondja azért, mert Németország másként alakult. Ilyesmit egy franczia államférfi nem mond­hatott, s midőn a történteket elismeri és helyesli, és saját elvei diadalaként üd­vözli, nagy megnyugvást önt a felizgatott francziák kedélyébe, de a fő vigaszt az ígérettel nyújtja, melyben a hadsereg ha­ladéktalan újra alakítását jelenti. Valószínű, hogy ez utóbbi nyilatkozat képezi az okmány legjelentékenyebb pont­ját , és a­mit az okmány ezelőtt beszél, csak arra van számítva, hogy ideiglene­sen tegye meg hatását, addig, a­míg a sereg új felfegyverzése és átalakítása be lesz fejezve. A franczia császár nyilatkozatait min­dig a legnagyobb kíváncsisággal várták, pedig már első nyilatkozatával megszok­tatott, hogy szavai nem előhírnökei tet­teinek. A híres nyilatkozatot: „A csá­szárság béke,“ 16 év alatt három európai háború követte, hogy mi követi majd örömét, melyet Németországnak az ő elvei szerinti alakulása felett érez, azt akkor fogjuk meglátni, midőn az új kato­nai szervezés be lesz fejezve. A keleti bonyodalmak oly mérvet kez­denek venni, hogy Francziaországnak ket­tős oka van a katonai szervezkedés siet­tetésére. Krétában a béke utolsó reménye egyedül Mustafa basa küldetésének sike­rétől , a nagyhatalmasságok erőfeszítésétől függ. Az európai hatalmasságoknak vérontás elkerülésének emberiségi érde­kén kívül, még igen nagy érdekük az is, hogy megakadályozzák a harcz megin­dulását, melyre a Kelet annyiszor szolgál­tatott okot vagy ürügyet. Egy újabb sür­göny szerint egyedül az orosz követ tá­mogatja a krétaiak követeléseit oly érte­lemben, hogy e követelések teljesít­tesse­nek. Valót mond-e a sürgöny, nem tudhat­ni, annyi igaz, hogy Oroszország mindig különös melegséggel támogatta a keleti keresztényeket, de talán óvakodni fog kü­lön beavatkozástól, mely ellenkeznék a keleti keresztények ügyét szabályozó 1856 diki szerződéssel. Azt a hírt is, hogy Angolország Krétának Görögország ré­szére átengedését tanácsolta volna, óvato­san kell fogadni, így nem vagyunk tájékozva, hogy mi­ként működnek a nagyhatalmasságok ez ügyben; mindössze annyit tudunk meg­lehetős bizonyossággal, hogy az egész Kelet mozgásban van. Syriát felzavarta a drúzok és maró­niták harcza; Samos, a szigettenger egyik legjelentékenyebbik szigete, forrong. Epi­rusban több falu fellázadt, és véres össze­ütközésekről, s a Corfuban levő köve­ikhez küldött kérelmeikről, már korább voltak tudósításaink. Albánia szintén nem marad ki a tánct­­­ól, s már 3000 embere van zászló alatt, de szerencsés csatát is vívtak a törökök ellen. Még egy fenyegető eseményt kell feljegyeznünk. A német­­­alföldi király az országgyűlés megnyitása alkalmával, vonatkozva a Németországon történt vál­tozásokra, akként nyilatkozott, hogy a né­met­alföldi népnek önmagában kell ke­resni nemzeti lételének legfőbb támaszát. E Ezért csak helyesli a nemzeti szellemet, mely önkénytes csapatok alakításában nyilatkozik. Látni való ebből, hogy a né­met­alföldi kormány nincs nagyon meg­nyugtatva a barátságos viszonyok által, melyek közte és a többi hatalmasságok között léteznek. Bácsi dolgok A bécsi lapok mai (sept. 20.) számai színezet­­különbség nélkül reflectálnak a ma egy éve meg­jelent pátensre, mely a februári actát bizonyta­­an időre érvényen kívül helyezi. Nem ismer­tetjük a száraz okoskodásokat, miket ezen la­pok, mindegyik a maga módja szerint, e fájdal­mas thema felett hallatnak: azon egy pontban, hogy az alkotmányosság visszahelyezése kérdé­sében a kormány nagyobb erélyt és gyorsaságot fejthetne ki, alkalmasint köz­hajtás nyilvánul. A „Presse“ okoskodásából mégis ki kell emel­nünk még egy passust, mely a magyar minisz­teri nótának újabb változatát adja. „Belügyeinkre nézve írja egyik levelezőnk : Mint már tudattam önnel, a magyar minisztérium knevezése elhatározott dolog, eddig azonban csak az elv van helybenhagyva, de korántsem a határidő, midőn a kinevezés tényleg meg fog történni. A magyarok természetesen azt kíván­ják, hogy a kinevezés azonnal, és­pedig az or­szággyűlés összehívása előtt történjék meg, azonban a kormány épen nem hajlandó ezen kí­vánságnak engedni; sőt ellenkezőleg kijelenté, hogy sem a birodalom, sem a többi népek irá­nyában nem vállalhatja el a felelősséget, hogy a magyarok kívánságának rögtön megfeleljen, s magát ezeknek lekötött kezekkel engedje át. A kormány kívánja, hogy a magyar országgyű­lés előbb a közös ügyek terjedelmét és kezelé­sét tárgyazó programmját előterjeszsze, melyet a nem magyar tartománybeli delegáltak megvi­tatnak. És csak ha ezen tárgy felett megegyezés éretett el, lesz képes a kormány jó lelkiismeret­tel a magyar minisztérium kinevezéséhez fogni, előbb tenni ezt, túl lenne a felelősségen. E sze­rint az egész kérdés tulajdonképeni eldöntése a delegáltak gyűlésének kezeibe lenne áttéve.“ Ezen tudósításhoz a „Presse“ czikkírója — tán nehéz sóhajok kíséretében — hozzáteszi: „csak azt kívánjuk, hogy ezen hírek valósuljanak.“ Mi, megszokva az egymást kergető és váltó hí­reket, feleslegesnek tartjuk ezen újabb hírt bár­mily megjegyzéssel is kísérni, s a szétmállott centralisták ezen kis örömét csak pillanatra is zavarni; reméljük egyébiránt, hogy ugyancsak a régi „Presse“ fog minél előbb alkalmat szol­gáltatni arra, hogy ezen tudósításnak tán egé­szen ellenkező verzióját jegyezzük fel és úgy minden észrevétel nélkül, mint az ittenivel te­szünk. Ugyancsak a régi „Presse“-t több tartományi főhelyről értesítik, hogy a Landtagok egybehí­­vása november hónapra van kitűzve; tárgyát a tanácskozásoknak kizárólag a tartományi költ­ségvetés fogja képezni, s csakis Cseh- és Mor­vaország és Szilézia fognak tanácskozni az el­lenség által okozott károk megtérítése tárgyában. A kir. tárnok­mester 6087. e.n. sz. kör­rendelete a hatóságokhoz A magyar királyi udvari kanczellár e nagy méltóságának folyó hó 8 án 13,470. szám alatt kelt elnöki levele szerint a cs. kir. pénzügyi mi­niszterium folyó hó 5-én 39,277. szám alatt kelt kibocsátványával javaslatomra intézkedett, hogy a községeknek az országos alapba nyert ínségi kölcsönökre vonatkozó kötelezvé­nyeik, mint szintén az ezen kölcsönökben része­sülő magánosok által a községek bizto­sításául kiállítandó adóslevelek bélyegmentesen állíttathassanak ki, akként azonban, hogy ezen okmányokon az illető közigazgatási hatóság, illetőleg a községi kötelezvényeken az ezeket amúgy is hitelesítő törvényes bizonyság álta igazoltassék, miszerint a kölcsön az ínség eny­hítésére adatott, s egyszersmind feljegyeztessék, miszerint azokat a bélyegmentesség a cs. kir. pénzügyminisztérium különösen idézendő fentebbi rendelete alapján megilleti. Hasonlóképen bélyeg s illetőleg díj­mentesség engedélyeztetett a kérdéses okmányok telek­könyvi bejegyzései, valamint az ezen bejegyzések és ezek kitörlései iránti kér­vényekre nézve is, utóbbiakban azonban a fen­tebbi pénzügyminiszteri rendeletnek, mint a­melylyel az illetékmentesség engedélyezve jön, idéztetnie kell. Miről is.....................oly meg­jegyzéssel értesítem, hogy ezen ügyben egyúttal­­ az illető közigazgatási hatóságokat megfelelőleg utasítom, a bírói s telekkönyvi hatóságok pedig már felsőbb helyről, a pénzügyi hatóságok meg a budai cs. kir. országos pénzügyi igazgatóság részéről lettek kellően utasítva. Kelt Budán, sept. 14-én 1866. Báró Sennyey Pál. Mégis jó lesz vasúton szállitani a sót Máramarosból. (Folytatás.) A d) pontot illetőleg, nemcsak való azon állítás, miszerint „a máramarosi fenyvesek nem sokáig fogják győzni szál­fákkal a Tiszán való sószállitást,“ hanem tényleg már most sem győzik. Ugyanis a czikkíró saját szavai szerint jelenleg már rendes turnuszokra lévén felosztva a máramarosi erdők, évenként 200—210 ezer fenyő­szálat képesek adni, mely ösz­­szeg elegendő­­,200 000, mondd:egy mil­lió kétszázezer mázsa sónak leszállításá­ra; de már fentebb említem, hogy nem­csak 1,200,000, hanem legalább is 2,000,000 mázsát kellene szállíthatni, avagy neme roppant országos kár, hogy csupán Szlatinán két, már megnyitott, s a legszebb sóval kínálkozó akna mű­veletlenül áll, míg millió szegény hazánkfia az ételek eme szükséges fűszerében szű­kölködik? Nem-e pótolhatlan veszteség, hogy egyedül S­z­l­a­t­i­n­á­n 9,000,000, mondd: k­i­­lencz millió mázsa úgyneve­zett gorez­só eldobva, az idő viszontagságai által megemésztetik, csak azért, mert elszállítani nem lehet? — Épen a korlátolt közlekedési viszonyok­nál fogva a bányákból felhozott só azon része vétetik csak igénybe, mely legalább 90% szinsót tartalmaz, s a többi, mint görcz-só, eldobatik; pedig a legroszabb máramarosi só is 70% színsót tartalmaz, tehát marhasónak vagy vegyészeti gyá­rakban megbecsülhetően kincs volna, sőt még emberi étkek fűszerezésére is alkal­mas, miután a nagy mennyiségben fel­használt gallicziai sónak java nem tartal­maz többet 80—85% szinsónál. Végre nemzetgazdászati szempontból megbocsáthatlan vétek, hogy a sószállí­­tásra szükséges fa nyáron vágatik ki, s igy, mint épületet fa, csaknem haszon vehet­­len épen a só kedvéért. Máramarosban a Tiszának csak nyári vizár alkalmával, tehát évenként 4—6 hétig lehet nagyobb terhet szállítani. Hogy ezen, különben elég rövid idő alatt oly óriási mennyiségű só elvitethessék, a szükséges talpfák deszkák stb. készítéséhez már évvel előbb kell hozzáfogni, s igy a fák kivágatása nyáron történik, mely ős-régi, de fonák eljárásnak jelen viszonyok melletti meg­változtatása által egy egész esztendeig só nélkül maradnánk; mert ha kaphatunk is máshonnan sót, annak az 1.200.000 má­zsának hiányát mégis csak megéreznék. Második és főok a nyári fakivágásra az, mert minden növény az évenkénti élet­szakában higabb, s igy a kifolyásra és el­párolgásra hajlandóbb nedvekkel bírván, ez időben történt lehajtása folytán gyor­sabban és jobban kiszárad, mi által arany­­súlya csekélyebb lévén, vizen nagyobb teher elvitelére képes; de épen a fa rost­jainak tartósságára és conserválására nagy befolyást gyakorló gyantás és balzsamos nedvek majdnem tökéletes vesztesége okozza, hogy a nyári időben kivágott fa épületekre és egyébb iparkészítményekre sokkal roszabb a télen kivágott fánál, s minden famunkákkal foglalkozó tapaszta­lásból tudja, hogy mig a növényzeti álom időszakában lehajtott fa 30—40 eszten­deig jól megállja a helyét, addig a nyáron kivágott fa alig szolgál 14—16 évig. In­nen van, hogy a Tisza-vidéki Alföldön lé­tesítendő bármely nagyobb iparvállalat­hoz inkább nagy költséggel Pestről ho­zatják a szükséges fát, mintsem hogy az úgynevezett tiszai, vagyis máramarosi fát használnák, pedig az örökké igazságos mindenható ép oly jó fával áldotta meg Máramaros bérczeit, a­milyennel az éjsza­ki Kárpátok bővelkednek, csak az embe­rek czélellenes és tudatlan eljárása rontja meg a természet hiány nélküli ajándékait A c) pontban elismeri ugyan I. Farkas úr a nedves levegőnek sóra való káros hatá­sát, de azért tagadja vízi szállításnál a nedvesség által okozott veszteséget, s így önmagával is és a természettannal is ellenkezésbe jön, mert bármint legyen körül deszkázva és begyékényezve a tal­pakra rakott só, az légmentesen még sincs elzárva, hanem a levegő sokszor nagyon is éri, s miután természettanilag bebizo­nyított dolog, hogy közvetlen a víz színe felett mindig sűrűbb gőzök lebegnek, mint a magasabban fekvő légrétegekben. ön­­ként következik, hogy egyenlő betakarás, és különben is egészen egyenlő körülmé­nyek közt elpárolgás által mindig több ég veszni vizen szállított, mint vasúton vitt sóból. A­mi pedig a vasúti kocsik rá­­zódása által okozott elporladást illeti, biz­tosíthatom t. czikkírót, hogy a­mely tár­sulatnak valamely teherből évenként 2.000,000 mázsányi szállítmány biztosít­­tatik, attól el lehet várni, és bizonyosan meg is teendi, hogy azon czikk számára a­egalkalmasabb és legczélszerűbb jármű­veket készítteti, s így a sóvitelre is oly tocsik szerkeszthetők, melyekből por­­ódás által egy mákszemnyi sem fog el­veszni. Az f) pontra nézve megint egyetértek . Farkas úrral, a­mennyiben a Tiszán történni szokott szerencsétlenségek fő­­okai, egyrészt a folyam rendetlensége, másrészt a szállító legények gondatlan­sága vagy hanyagsága, s hogy végre a vasúton is történhetnek szerencsétlensé­gek ; de lássuk e dolgokat kissé köz­­­ebbről. Oly folyton, mint a t­isza M.­­Szigethtől T.-Uj­lakig, tehát valami 14— 15 mértföldre terjedő része, mely mint­egy óriási kígyó, számtalan kanyarulatok­on siet ki a hegyekből, e mellett csavar­gásai daczára átlagosan éoo eséssel bír (száz öl hosszúságra három láb esés), úgy hogy annak hullámai nemcsak futva, de valódi rohammal hajhászszák egymást, s 3—4' átmérőjű szikladarabokat sodor­nak magukkal, nemcsak elegendő hely- és szakismeret, s folytonosan éber figye­lem , de még tetemes testi erő is kívánta­tik egy teherrel megrakott tutajnak sike­res kormányzására, s mindezen tulajdon­ságokat kellő mértékben egyesítve, csak nem lehet követelni azon egyénektől, kik 18 krért viszik a sónak mázsáját M.-Szi­­gethröl Szólnokig. — A Tisza szabályo­zására vonatkozólag ugyan magam is mondom, hogy jó lenne valamit tenni, de bátorkodom tagadni annak oly könnyű, kevés költséggel járó és egyszerű létesít­hetését , mert egyszerű sarkantyúk és véd­­gátak által a hajókázás egyik főakadá­­lyát, t. i. a sok kis kanyarulatokat, a vészt rejtő zátonyokat ugyan el lehetne távolí­tani, de az egyik baj ilyforma orvoslása növelné a másik veszélyt, t. i. a folyó esését, s ennélfogva máris rombo­l sebes­ségét, mi egyedül nagyszerű zsilipek épí­tése által volna helyrehozható, már pedig három vagy négy ily fajta vizimű költsé­gén nem rövid darabocska vasutat lehetne készíttetni. A vasúton történni szokott szerencsét­lenségekre nézve pedig szintén kész va­gyok a lehető legnagyobb baleseteket számadásba hozni, azért vegyünk fel a máramarosi vasúton minden évben egy nagyszerű összeütközést (csak elegendő egy 28 mértföldnyi vonalon,­ melynél mindig két sóval rakott jármű összezúza­­tik, e két járműben lehet legfeljebb ezer­hatszáz mázsa, s miután az összetört só­nak nagy részét megint fel lehet szedni, ennek fele sem fog kárba menni, s mi ez azon 40,000—50,000, sokszor 100,000 mázsához képest, mi most évenként a (t. Farkas ur szerint már szabályzott) Ti­szán elvész. LEHNER ADOLF, mérnök. (Vége következik.) Budai Taban, sept. 19. A mily örömmel tapasztaltuk a közegészségi ügy érdekében a Buda városi hatóság erélyes előintézkedéseit, melyek a járványos kór esetei­ben oly nagy szükséggé váltak , szintoly komo­lyan pillantunk más oldalról azon nem kedvező körülményekre, melyek városunk roppant hiá­nyait tüntetik elénk, s e bajok orvoslatát egy­­hamarjában eszközölni nem oly könnyű feladat. Ugyanis a Tabannak legnagyobb kellemetlen­sége az, hogy emelkedettebb fekvésű utczáinak egyáltalában nincsenek földalatti csatornái, s ehhez járul, hogy több szűk utczájában tömöt­ten fekvő keskeny házaiban a tehén és disznó­tartás által a levegő nagyon megromlik; már tehénistállók és disznóólak nemcsak hogy fővá­rosba nem illők, hanem közegészségi szempont­ból is — különösen ily járvány alkalmával — kárhozatosak ; s minthogy nem lévén földalatti csatornái, az istállói és egyéb ronda kiöntések mind az utczák földszinén patakzanak. Mennyire kívánatos lenne, hogy legalább a lejtősen fekvő főbb utczákban húznának földalatti csatornákat, melyekbe a mellékutczák és közekbeli kiöntések ágazhatnának; e szempontból különösen a ke­reszt utczát, s ezzel folytatólag a hosszú utcza felső részét ajánljuk a hatóságok figyelmébe ; ez azon vonal, melyen a gyászmenetek, fájda­lom, oly gyakran sz­enlélhetők; fáradhatlan és buzgó lelkészeink által azon utczákon kísértet­nek az elhunytak a nyugalomhelyre , tehát már csak ez iránti figyelemből sem kellene tűrnünk ott a folyton patakzó bűzös rondaságot; úgy­szintén folytatólag a hosszú utcza felső részén minden oldalról özönlő ganajlében haladhat csak el a gyászkíséret. Mindazáltal a Tabannak emelkedettebb fekvésű utczái, mindazon említett kellemetlenségek elle­nére, azon előnyben részesülnek, hogy fent a jégnek szabadabb folyása, különösen a nagyobb szelek, a poslégtől folyton tisztogatják ; de egé­szen más helyzetben van a Tabannak mélyeb­ben— különösen a "nagy csatorna mentében vagy közelében fekvő része. E nyitott és tágas csatorna a hegyekben veszi eredetét, átszeli a Horváth kertet, s az Attila-ut­­czával párhuzamosan nyúlva, keresztülvágja a Krisztinavárost és Tabánt, s minél­ beljebb hatol a házak közt, annál undorítóbb, s levegője annál dögleletesb. E rendkívüli csatorna a szar­vas térről a kereszt­utczába lépve, a házak sötét falai közt eléggé szemlélhető, mely nemében csakugyan ritkítja párját, mert abba nemcsak ürülékek, de minden néven nevezendő rondasá­­gok ömlenek, s az ott rothadó és erjedő állapot­ban heverő állati és növényi anyagok oly nagy mérvben fejlesztik a különféle bűzös légneme­ket, mint könvilágot, könkéneget, könlegeget stb., hogy esténként már a távolabbi dombosabb helyekről is igen érezhetők kigőzölgései; s hogy mennyire veszélyes ezen undorító meder, mely a posléget, mint a cholera-ragálynak termő talaját, oly roppant mennyiségben tartalmazza, eléggé bizonyítják a közelebbi szomorú tapasztalatok. E járványos kór,mely városunkban vette kez­detét, hogy mikép jutott el hozzánk, vájjon az uta­sok czipelték-e magukkal ide a gerj-anyagot (mias­ma), vagy a táborból magánházakba szállásolt katonák hurczolták-e hozzánk a cholera magvát? azt nem tudhatni, elég az hozzá, hogy az ide­­czipelt gerj, a csatornás polgerjjel csakhamar érintkezésbe jött, s ott meg is termett a ragály, mely kezdetben bár szórványosan, de a csatorna közelében mindig növekvő számban mutatkoztak a cholerai esetek; e városrészből aztán több­féle irányban kisebb nagyobb mérvben terjesz­kedett e kór ; a nagy csatornán csakhamar el­jutott a Krisztina városba; Budáról hurczoltatott át Pest külvárosaiba is , de most már mindenütt apadófélben van. Tehát ideje lenne már, hogy a budai nagy csatorna, ez undorító meder bebel­­toztatásáról komolyabban elmélkedjünk, mert ez nemcsak Budára de Pestre nézve is, minden­nemű járvány alkalmával — nagy mennyiségű poslevegője miatt — szerfelett veszélyes. A járvány terjedéséhez nem kis mérvben járul azon körülmény is, hogy némely ki­­sebbszerű, különben is egészségtelen szobák­ban tizen tizenöten is halnak. Tudjuk, hogy léleklezés alkalmával községet szivünk be, melynek éltető része az éleny, lehelettel pedig szénsavat és legenyt, mint lélekzésre ártalmas légnemeket terjesztünk; — tehát ily zsúfolt hely­zetben képzelhető, hogy mily könnyen megrom­lik a lég, és betegség a következménye; csak hogy e körülményt a szegénység okozza; de né­mely úri lakosztályokban is találunk elég ártal­mas dolgot, melyek az egészség rovására tör­ténnek: ugyanis némely virág­kedvelők oly nagy mennyiségben tartják lakásaikban a virá­gokat, hogy termeiket, hálószobáikat egész ketté alakítják; igaz, hogy nappal a növények élőnyt fejlesztenek, s a szénenyt beszívják,­­ de éjjel épen ellenkezőleg történik, az élenyt szívják be, és szénenyt fejlesztenek; következő­leg ártalmas éjjelenként virágokat, úgyszintén gyümölcsöt a hálószobákban tartani. Még egy szót kívánok az emberbarátokhoz, különösen a nemes szivis úrnőkhöz intézni. Ala­kítsunk többfelé leves­osztó egyletet. Hisz hány nyomorral küzdő ember lesz áldozata e járvány­nak, mert felette silány és ártalmas étkekkel táplálkozik. Hány ember életet menthetünk meg csekély könyör adományainkkal, melyekért ne várjunk nagyobb jutalmat azon édes öntudatnál, hogy emberbarátainkkal jót cselekedtünk. SZAVÁKS ANTAL: Vidéki tudósítások. B.-F­ü r­e­d, sept. 17. A balatoni gőzhajózási társulat f. hó 15-kén délelőtt tartotta nagy­gyűlését B.-Füreden. A társulat elnöke Ürményi József ő méltósá­ga, ki előző napon érkezett meg, s az összegyűlt tagok tisztelgését délelőtti nyolc­ és tíz óra kö­zött a gyűlést közvetlenül megelőző időpontig fogadta, szívélyesen üdvözölte az összegyűlt ta­gokat, s röviden — de mégis kimerítőleg ecse­telvén a tárgyalandó kérdések fontosságát és horderejét— a gyűlést megnyitódnak nyilvá­nította. Legelsőbben is a múlt gyűlés jegyzőkönyvét olvastatta fel, melynek tartalma minden vál­toztatás nélkül helybe hagyatott, s a jegyző­könyv hitelesíttetett.

Next