Pesti Napló, 1866. október (17. évfolyam, 4935–4960. szám)

1866-10-14 / 4946. szám

236-4946. Vasárnap, october 14.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferenciek tere 7. szám. 1. emelet. E kp szellemi részét illető minden vzlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­­lemé­nyek (előfizetési pénz, ki­adás költéi panaszok , hirdet­mények) a kiadói hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyb­e is, h­ázhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petítsor egyszeri hirde­tésnél 7 gj kr.­­ , Bélyegdíj krilb'n 30 ujkr.­­ K'víkt-téri 6 hasábos péti' 25 ny kr. Pest, oet 13. 1866. (Fk) Miután már most Ausztria és Olasz­ország közt is in optima forma juris meg­köttetett a béke, a múlt háború valameny­­nyi részvevője közt helyreállott azon vi­szony, melyet a diplomatia — persze sok­szor a „lucus a non lucendo“ értelmébe­n — „örökkévaló békességnek és barátságnak“ szokott nevezni. Csak a kis Szász­ország­­gal még nincs kiegyenlítve a számla, da­cára annak, hogy épen ez az állam volt az egyetlen egy, melynek érdekében a prágai békeokmányban egyenes kikötés történt. Hanem milyen volt e kikötés ? Iga­zán sajnáljuk, de ki kell mondanunk, hogy az osztrák diplomatia ügyessége, legalább az irálybeli, 1859 óta nem igen nagy előmeneteleket tön. Tetszik emlé­kezni, hogy a zürichi békében is történt kikötés az olaszhoni osztrák másodszülött­­sé­gek érdekében, az állapíttatván meg, hogy ő fenségeik „retourneront dans leurs états, “vissza fognak térni államaikba. És milyen volt e szavak gya­korlati értelmezése ? Olaszország hatal­masan mozdítá elő az annexiót, királyi biztosokat küldött ki a „leurs étata“-ba, ott a Piemonthoz való csatlakozást köve­telő népszavazást rendezett , és midőn Bécs felől arra figyelmeztették Napóleont, hogy hiszen az volt mondva, miszerint a her­­czegek vissza fognak térni, a franczia fel­sége azt válaszolá: „Igen, ám térjenek hát vissza, én nem gátolom őket, hanem hogy én vissza fognám őket vezetni, hogy miattok háborút kezdek Olaszországgal, erről semmi sincs a zürichi békekötésben.“ Midőn pedig az annexiók, még a pápai terület egy részére nézve is, befejezett tényt képeztek. III. Napóleon a bölcsész nyugalmával mondá, hogy „a tények kérlelhetlen logikája előtt térdet kell hajtani.“ Természetesen, nem azt akarják az osz­trák kormány szemére lobbantani, hogy ő akkor restaurátiós háborút nem viselt Olaszorsz­ágban, hanem úgy hiszszük, mi­szerint már ezen egy példából is megtanul­hatta volna, hogy az ilyen kikötés, hatá­rozatlan phrasisba öltöztetve, semmit sem ér, még annyit sem, hogy aztán az ellen­felet szószegésrel lehetne vádolni,­­ mert a zürichi szerződés betűje szerint , f­rancziaországnak igaza volt; ha pedig azt akarják, hogy érjen valamit, hogy gyakorlati hatása is legyen, akkor kerül­ni kell azokat az elmosódott szólásmódo­kat, és tisztán, szabatosan kell formulázni az illető állapítmányokat. Vagy azt kell mondani azoknak, a­kikről azt hiszszük, hogy kötelezettségeink volnának irányuk­ban : „Barátim, ha győzünk, mindenesetre a ti jogaitokat is oltalmaztuk volna, de a a­mint látjátok, megverettünk, s a magunk érdekében sem tehetvén már semmit, an­nál kevésbé tehetünk valamit a ti érdeke­tekben,­ vagy pedig, ha általában lehet, akkor többet kellett volna tenni éret­­ték, mint a békeokmányt egy haszontalan paragrafussal szaporítani. Ennek daczára azonban a zürichi hiba Prágában ismétlődött. Hogy Szászország iránt Ausztriának kötelezettségei vannak, az kétségtelen. Jól tudjuk, hogy közvet­lenül a háború előtt nagyon nyomatékos szózatok hallatszottak Drezdában oly ér­telemben, miszerint Szászországot szám­talan anyagi és szellemi érdek csatolja Poroszországhoz, s hogy ezért talán még­sem tanácsos oly szorosan szövetkezni Ausztriával. Mindazáltal a bécsi kabinet­nek sikerült e befolyásokat ellensúlyozni, és János királyt arra bírni, hogy kissé hiányosan felszerelt, de igazán jeles kato­nákból álló seregét egyenesen az osztrák­kal egyesítse. A kötelezettség tehát, a­mint mondjuk, tagadhatlan, hanem — ultra posse nemo obligatur. A königgräczi csata után lehet-e még valamit tenni Szász­ország érdekében ? — ez volt azon kér­dés, melylyel komolyan kellett volna fog­lakozni az osztrák kormánynak, midőn Prágában békét kötött. A felelet nem le­hetett nehéz, da a felelet nem lehetett más, mint rövid — nem! Nem hiszszük, hogy Ausztriának szán­dékában volt egy pár üres szóval há­lálni meg Szászország önfeláldozását, nem hiszszük, hogy épen csak a formának akart “eleget tenni, midőn a békeokmányba a Szászországra vonatkozó záradékot fel­vetette, de épen mivel ily jó véleménynyel vagyunk a bécsi kabinet szándékaira néz­ve, azt kell mondanunk, hogy az illető állapítmány nem tanúsít valami ritka ügyességet, mert fenntartja ugyan Szász­ország önállóságát, de­­ ennek feltételei utólag fognának rendeztetni Porosz- és Szászország közt. Nem szakasztott mása-e ez a zürichi béke harmadik pontjának ? Nincs-e Bismarknak a szerződés be­tűje szerint igaza, midőn azt mondja, hiszen én tőlem névleg fennmaradhat Szászország önállósága, de a békeokmány szerint egye­nesen fel vagyok jogosítva oly feltételeket szabni, a­milyeneket én tartok jóknak, szükségeseknek ?! Nem tudjuk részletesen, mifélék e fel­tételek, de nagyon nyomasztók lehetnek azok, mert a szász király még mindig nem tudott egyezkedni Poroszországgal; az ő katonái még mindig Ausztria vendé­gei, az ő népének pedig még mindig ven­dégei — a poroszok. Mi lesz ennek vége ? Egyik szászországi küldöttségnek János király erre azt felelte, hogy — maga sem tudja, mert Berlinből több jegyzéké­re még választ sem kapott. Ez udvariat­lanság, de mit lehet ez ellen tenni ? Sem­mit sem! Bismark gróf alkalmasint azt akarja, hogy a szász király, minden „jegyzék­váltás“ nélkül fogadja el egy­szerűen Poroszország feltételeit, hiszen ő is­­ várhat. Neki legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy a szász király már hónapok óta kénytelen 28.000 embert 9000 lóval idegen földön tartani, s hogy ezalatt a porosz seregnek még nagyobb számú része a szegény szász lakosság költségén­él. Aztán Bismark gróf jó em­­berismerő is. Tudja, hogy bármennyire ragaszkodik is a szász nép többsége dy­­nastiájához, bármennyire volna kész a lehetőt megtenni, hogy e dynastia ér­dekeit szolgálja, mégis előbb-utóbb a to­vábbi áldozás lehetlenné fog válni és az erre való kedvnek is csökkennie kel­lene azon meggyőződés következtében, hogy utóvégre mind e roppant áldozatnak semmi hasznát nem fogja vehetni a dy­nastia, s hogy mégis csak az fog történ­ni, a­mit Poroszország akar. Tiszteljük azt a bátorságot, melyet még a szerencsétlenség sem képes meg­törni, de nem mernek eldönteni, várjon mi érdemel nagyobb tiszteletet: azon bá­torság-e, mely a szerencsétlen ugyan, de egyelőre megmásíthatlan helyzetben meg­nyugszik és annak sanyarú következmé­nyeibe beletalálja magát, vagy azon bá­torság-e, mely ily megmásíthatlan hely­zet ellenében végtelenbe folytatja a re­ménytelen ellenállást, még­pedig egy egész nép rovására ? Szászország legnevezetesb városaiból egymásután érkeznek küldöttségek a ki­rályhoz, arra kérendők őt, törekedjék mi­nél előbb békét kötni Poroszországgal. Megfoghatjuk, hogy — miként a lapok állítják — e küldöttségek megjelenése fáj­dalmat keltött a királyi udvarnál. Innen az derülne ki, hogy e magas udvar eddig azon hiszemben élt, miszerint ellenállásá­nak folytatása a szász nép többségének kívonataival összhang­zásban áll. Hanem akkor jogosult volna azon feltevés is, hogy most — az ellenkező bizonyulván — az udvar nézetei is változni fognak. A derék szász király eddig minden szeren­csétlenség közepette abban lelhetett vi­gaszt, hogy közte és népe közt teljes egyetértés, szívélyes viszony létezik; ez erkölcsi kincset — reméljük — annyival kevésbé fogja koc­káztatni ő Felsége, mi­után semmi kilátás nincs arra, hogy ily erkölcsi veszteség árán bármily csekély anyagi hasznot is lehetne kivívnia. A belső alkotmányzavaroknak, s különö­sen a magyarokkali összeütközéseknek gyors megszüntetése, a birodalom jólété­nek mellőzhetlen feltétele. Mi csak a Lajthán innen fekvő tartomány­ok összes képviseltetnének a ma­gyar országgyűléssel­ szabad kiegyezke­désében találhatjuk fel a megoldás kul­csát, és az alkotmánynak keresztülvite­lére Magyarországon, nem akarunk semmi oly e­szközt igénybe venni, mely ott tör­vénytelennek tartatnék.“ Miután Kaiserfeld jól tudja, mennyire erőszakoló, mennyire contumach­ozó ter­mészettel bírt a boldogtalan emlékű teljes reichsrath, nem gondolható, hogy az fog velünk, mint független tör­vényhozással, a paritás alapján alkudozni. Hiszen — mint tudjuk — még teljesnek sem nyilváníthatja magát a­nélkül, hogy jogainknak nagy részét, és Sz. István bi­rodalmának legalább egy tartomá­nyát el ne rabolja. Kaiserfeld az osztr­k állami alaptörvé­nyeknek a kiegyezkedés következtében történt megváltozása után mellőzhetlen­­nek tartja, hogy a birodalom nyugati tar­tományai számára közös képviselet létesíttessék, mindazon parliamentáris elő­jogokkal ellátva, melyeket a magyar or­szággyűlés bír. Ez a közös országgyűlés egyenes választás útján alakuljon, s a miniszterek ennek tartozzanak minden­ben, a­mi nem birodalmi közös ügy, va­lódi és közvetlen felelősséggel. Mi szívünkből fogunk azon örvendeni, ha a nyugati országok i­s királyságok egy úgynevezett General-Landtagon mind­azon jogokat fogják gyakorolni, miket Kaiserfeld követel. A szűkebb reichsrath kétségkívül nem felel meg e feladatnak. Minél parliamentárisabb lesz az autonó­­miaták vezére által indítványozott törvény­­hozás, annál inkább fogunk mi azon ör­vendeni. Csak azt nem tudják: vájjon a csehek és lengyelek fel fogják­­ karolni Kaiserfeld indítványát ? Épen az a főbaja Ausztriának, hogy népeinek érdekei egymással éles ellen­tétben állanak, s gyakran az, a­mi Prágá­ban kivilágításokra adna alkalmat, mo­gorván fogadtatnék Bécsben, s tán tilta­kozásokat idézne elő egy harmadik vagy negyedik gyálpontján a nemzetiségi tö­rekvéseknek. Kaiserfeld, midőn General-Landtagról gondoskodott , az egyes tartományok Landtagjait sem szüntetné meg, s azok­nak oly forma befolyást szeretne az ön­­kormányzásban kiszakítani, a minővel körülbelül a mi megyéink fognának bírni. Szerinte a községek, kerületek, járások s az egyes tartományok saját és közvet­len belügyeikkel foglalkozó országgyű­lései volnának azon helyek, hol a nem­­zetiségek kifejlődésökre elég tevé­kenységi kört és védelmet találnának. Kaiserfeld Csehországot is, minthogy alkotmányát már régóta elvesztette, azon nemzetiségek közé sorolná, melyek az autonómia alsóbb rétegeiben kielégíthe­tők. Azonban a csehek száma tetemes; e nemzet történelmi múltja jelentékeny volt s irodalma folyvást él és fejlődik. Aristo­­cratiája, mely az osztrák bureaucratiának és az osztrák seregnek legalább oly mér­tékben állott élén, mint az ausztriai és stayermarki főcsaládok ivadékai, most honfiúi érzelmektől van áthatva, s magát kiválólag csehnek tekinti. Sok részben hasonló helyzetben van Gácsország is, noha különállási jogfolytonossága rég megszakadt. Vájjon e nemzeteknek vagy feje vagy lába nem lóg-e ki azon Procrustes ágy­ból, melybe nyelveket és nemzetiségeket illetőleg Kaiserfeld ur programmja őket fektpte ? KEMÉNY ZSIGMOND, s még azelőtt kiadatnak a Lajthán túli Landta­­gokat összehívó császári pátensek is.­­ A „Kamerad“ határozottan meghazudtolja az „Allgemeine Zig“ azon hírét, mintha Teget­­hoff admirál kegy­vesztéssel bocsáttatott volna el szolgálatából. A „Kamerad“ szerint ő Felsége Ischlből történt visszaérkezte után a lissai győzőt nagy érdek­ei teljes elismeréséhez mért kegygyel fogadá egy kihallgatáson, s a császári asztalhoz ebédre hívta meg.­­ A „Morgen Post“ felemlítvén, hogy a kö­­niggrätzi csata után azonnal megigéri a hivata­los lap, hogy az ama csata elvesztésében hibá­sak bűnhődni fognak, s ennélfogva lehetett ugyan várni, hogy a hivatalos lap közzé teszi majd a bécsújhelyi hadi törvényszék tárgyalását, de ezen közzététel mind ez ideig elmaradt, s így kénytelen a közönség holmi nem hivatalos le­leplezésekkel beérni, — közli a „Deutsche All­gemeine Zeitung“ egy bécsi levelezőjének ily „leleplezéseit.“ E szerint Benedek táborszernagy is a hadi törvényszék elé hivatott, de megtagad­ min­den vallomást, míg legfelsőbb helyről felhatal­mazás nem eszközöltetik ki számára, hogy azt is elmondhassa, a­mi közte és a legfelsőbb ka­tonai hely közt személyesen folyt. De jobbnak látták ezen felhatalmazás ki nem eszközlését, s így a Benedek ellen indított egész törvényszéki kereset abban maradt. S mire vonatkoztak a ma személyesen folytatott beszélgetések és alkudo­zások ? Szű­kebb körökben erre nézve is jól van­nak értesülve. Benedek egyelőre nem volt haj­landó átvenni az éjszaki hadsereg vezérletét, melylyel megkínáltatott, még pedig — a­mint világosan kijelenti — mivel nem érzé magát ké­pesnek oly nagy hadsereg vezetésére. De ez ellen az mondatott neki, hogy benne összponto­sul a közbizodalom, s azért vegye csak át a ve­zérletet; megeshetik, hogy a háborúból semmi sem lesz, s ha mégis az komolyan megkezdetik, kezeskednek neki a sikerrel, bizonyos, hogy Berlinbe bevonuland, így vették rá Benedeket a fővezérlet elfogadására. A „Morgen Post“ megjegyzi, hogy ilyen állí­tások csak akkor lesznek valódi becsekre szál­líthatók, ha elhatározzák a hivatalos fátyol egy kis szellőztetését, mely eddig mély homályba takará a bécsújhelyi vizsgálatokat.­­ A „Debatte“ írja : Ma, 12-kén, déli órában történt az Ausztria és Olaszország közti békeszerződés ratificátiójának kicserélése gr. Mensdorff külü­gyi kabinetjében. Ezen alka­lommal jelen volt az osztrák meghatalmazott gr. Wimpffen, az első olasz meghatalmazott gr. Menabren tábornok, a második megha­talmazott Artom lovag, valamint ennek egyik megbízott titkára. Gr. Mensdorff rövid beszédet tartott, melyre gr. Menabrea válaszolt. — Köze­lebbről mindkét fél be fogja tölteni az illető kö­­vetségi helyet. B. K­­i­b­e­c­k, a­ki ezelőtt Ausz­triát a volt német szövetségnél képviselte, jog hir szerint Florencbe küldetni osztrák követül, — míg Olaszország, úgy látszik, a nevezett Me­nabrea tábornokot szándékszik Bécsbe küldeni képviselőjetn­. — Ugyanazon tudósító szerint császár ő Fel­sége f. hó 18 ka előtt nem induland útra. — Ak­kor először is Brü­nnt látogatandja meg. — A magyar országgyűlést összehívó királyi levél — szombati bécsi lapok szerint — szom­baton, 13-kán voló megjelenendő, ezen nap azonban a várt okmány megjelenése nélkül múlt el. Az országgyűlés megnyitása nov. 15-kén tör­ténik , mikorra császár ő Felsége is néhány napra Pestre fog jönni. Előfizetési felhívás e lapok october—decemberi folyamára. Előfizetési ár 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Megjegyzések az autonomisták programmjára. II. Hogy Kaiserfeld nem a teljes birodalmi tanácsot, hanem a keskenyebbet képzeli azon térnek, hol a nyugati tartomá­nyok képviselői, mint constituáló gyűlés tagjai, igyekezendnek Magyarországgr­l kiegyezkedni, az a programm következő soraiból is sejthető: „Különbséget teszünk mi Magyarország, s a többi tartományok és királyságok államjogi állása közt. . . Bécsi dolgok - Az új „Presseren olvassuk 12­ köröl: Mivel az osztrák olasz ratifikált b­ékeszerződés kicserélése még 11 -kén nem történt meg, hanem csak 13 kán történik meg, a magyar or­szággyűlést összehívó királyi levél megjele­nése is, melyet nyomban a békeszerződés kihir­detése után lehetett várni, még néhány napot , késni fog, de csakis néhány napot, mert az­­ egybehívó levél, melynek szerkezete felöl való a tanácskozásra b. S e n n­y­e­i tárnokmester is­­ felhivatott volt Budáról, már tegnap, 11-én, meg­­nyeré a legfelsőbb jóváhagyást. Abban félrema­­gyarázhatlanul ki van fejezve többek közt, hogy a magyar minisztérium ki fog neveztetni a ki­elégítő kiegyenlítés esetében, ő Felsége jövő szerdán indul morva- és csehországi körútjára. A pest-losonczi tanpálya. A kormány beavatkozásával a pest losonczi vaspálya sorsa biztosítva van. Azonban azzal, hogy felépül e pálya, a czél még elérve nincs. A főczél az olcsó közlekedés, ez pedig csak úgy érhető el, ha a pálya olcsón épül fel. Ha e pálya nem lesz olcsó, a belforgalomra távolról sem fog oly hasznot eredményezni, a­melyet tőle várnak. És még ezen felül a drága építés után még fel­jogosulva érezheti magát, és oly hoszantólag korlátolni a forgalmat, mint a déli vaspálya tár­sulat. A pest-losonczi pálya munkálataiból, az igaz, hogy sok van már végrehajtva, és ezt már ol­csóbbá tenni nem lehet, de ismét igen sok van, a­mit ezután kell végrehajtani, hol aztán a te­endők minden ágában valószínűleg nagy meg­takarítások lehetségesek. Ez alkalommal csak egy példát idézünk, mely egyfelől éles világot vet e szerencsétlen pálya körüli gazdálkodásra, másfelől kimutatja azt, hogy mily takarékosság érhető el csak egyetlen egy czikknél is, ha a bi­zományosokat minden mellékes tekintet nélkül, csupán az ügyet tartva szem előtt, választják. E példát a pálya kavicsolása nyújtja. A csőd előtti és a csődre vezető szerződések között van az is, hogy a szállítók 17—20 forintért szállíta­nak egy kubik­ul kavicsot. Most, mint értesü­lünk, elő­áll egy új vállalkozó, és 17­20 forint­nál annyival olcsóbban ajánlkozik szállítni a ka­vicsot,hogy ha az igazgatóság ajánl­atát elfogadja 30,000 kubik 01 kavicsnál kösel kétszázezer forintot gazdálkodik meg a társaság részére. Most az olvasóra bízzuk, tegye fel magának a kérdést, hogy nem lehetett volna e a csőd előtti szerződést is ily olcsón kötni, és ha ez nem tör­­tént, kérdezze , hogy miért nem történt, mi csU­­pán azon óha­jtás kifejezésére szorítkozunk, hogy az igazgatóság félretéve a csődre vezető intéz­kedések kímélését, a régibb ajánlatok helyett fogadja el azokat, melyek mérsékeltebbek, hogy­­ sem az osztalék, provisio, barátságos vi­­szonszolgálat szagát rajtuk érezni lehetne. A részvényesek mindenesetre tudomást vesznek ez újabb ajánlatról,­­ nem fogják elmulasztani óhajtásaikkal és szavazataikkal annak a részére állani, a­ki társaságuk javára ennyire előnyös ajánlatot tesz. v. Hírlapírók egylete. ii. E második czikk az egylet czélját és feladatait foglalja magában. Az egylet czélját G­reguss következőleg adja elő : Az egylet czélja, részletesebben kifejezve, vol­na : egyfelől a sajtó, másfelől a hírlapírók te­kintetének emelése-A sajtó tekintetének emelésére, mint­ láttuk, szolgál különösen : 1) közös fellépés közhasznú ügyek erélyes felkarolásában, és közveszélynek szintoly erélyes megtámadásában; 2) azon tisz­tességes irodalmi hang megőrzése, melyet a mű­veit olvasó a műveltség közlönyeitől méltán meg­kíván. A hirlapirók tekintetét pedig, mint fejtegeté­sünkből következik, eneki 1) erkölcsi feddhet­lenségek, 2) anyagi függetlenségek. A közjót kell szolgálniok, s ennek alá kell rendelniök sértékenységöket és apró hiúságaikat, pajtási és pénzbeli érdekeket, csak meggyőződésüket nem.­­ Hogy azonban ezt tehessék, szüksé­ges, hogy jobb és elfogulatlanabb társaik egye­temének helyeslésére, sőt segélyére számolhas­sanak, midőn az igazságért küzdenek. E jobb és elfogulatlanabb társak egyeteme lenne épen az egylet. Ehhez képest az egylet czélja, szerény néze­tem szerint, következő négy fő feladatban hatá­rozódnék : 1) felkarolni mindazon ügyeket, melyekben a sajtó közös fellépése szükségesnek látszik ; 2) ellenőrizni az egyes közlönyök hangját, s megróni az irodalmi tisztességgel össze nem férő neveletlenséget, részre hajló ferdítést, nyeg­leséget; 3) támogatni tagjait erkölcsileg;­­4) anyagilag. E negyedik pontról még eddig nem volt szó , de azért, azt hiszem, szintoly kevéssé lehet elle­ne kifogás, mert épen úgy következik az­ előz­ményekből, mint a többi három. Azonban tény, hogy már van írói segélyegyletünk, melyhez a megszorult hírlapíró is folyamodhatik, és áll az is, hogy erőinket nem szabad szétforgácsolnunk, hanem inkább össze kell pontosítanunk; s ha si­kerülne is így új segélyegyletet állítanunk, az kétségtelenül csak a már fennállónak rovására létesülhetne, azért nem óhajtanám, hogy a hir­lapirók egylete formaszerű­ segélyegyletté is legyen; de még azt sem hiszem, hogy a hirlap­irók anyagi támogatása csupán pénzbeli segélye­zésre szorítkozhassék. A hirlapirók egylete sok­kal üdvösebben fog egyes hirlapírók anyagi füg­getlenségéről gondoskodni, ha az igazán tehet­ségesek számára munkát biztosít. A biztosított munka bármi vagy annál függetlenebbé teszi az embert, és annál méltóbb hozzá, minél kiválóbb szellemű. De kétségtelen, hogy a hírlapíró juthat oly körülmények közé is, midőn csak valóságos pénzsegély lehet hasznára. Ilyen esetben, azt gondolom, legczélszerű­bb, ha a hírlapírók egy­lete, az illető érdekében, az írói segélyegylethez fordul ajánlólag, hogy pedig ezt a siker kilátá­sával tehesse,azon erkölcsi súlyon kívül,melylyel, mint a sajtó képviselőinek testülete, okvetlenül fel lesz ruházva, igen kívánatos még az, hogy az írói segélyegyletnek ő legyen leghatalmasb alapító tagja, a­mi könnyű szerrel eszközölhető, ha a hirlapirók egylete mindazon összeget, mely saját fenntartása csekély költségeiből fennmarad, évenként az irói segélyegylet pénztárába bocsát­ja. Ez által el lenne kerülve az erős szétforgá­­csolása,­­ a hirlapirók egylete azonfelül mint legtekintélyesebb pártfogó, utasíthatná véden­­czeit a pénzbeli segély forrásához......... .i, magyarok, büszkélkedünk, és méltán büsz­kélkedünk vallásbeli türelmességünkkel, de a politikában hevességünk túltesz türelmességün­­kön, a kritikát meg épen nem szenvedhetjük, s valamely roszóló nyilatkozatban igen könnyen találunk becsületsértést, melyet csak karddal vagy pisztolylyal lehet kiegyenlíteni. Az egylet ilyen ügyekben is üdvösen fog működhetni, be­­csületbíróságok által. Ezek elejét veszik sok könnyelmű párbajnak, s a becsületről, az igazi becsületről, tisztább fogalmakat gerjesztenek. E részben következő intézkedéseket látok czélszerűeknek : Az egyleti tagok lekötelezik magukat, hogy mindazon kérdésekben, melyek írói viszonyaikból fejlődvén, a mai divat szerint párbajt szülnek, az egylethez fordulnak, oly formán, hogy mindenik fél választ magának az egylet tagjai (de nem választmányi tagjai) kö­zül egy-egy vagy két két bírót, ezen bírák vá­lasztanak maguknak elnököt, vagy ha nem tud­nának benne megegyezni, kapnak azt az egy­let választmányától, s ez a választott bíróság ítél a fennforgó ügyben, ítél pedig rendesen csak azután, ha előbb a felek kibékítését megkísér­­lette. Az ítélet kimondhatja, hogy a panaszló becsülete nincs megsértve, megróhatja egyik vagy másik, vagy mindkét fél magaviseletét, a sértőt sérelme visszavételére, bocsánatkérésre kötelezheti stb., de nem foglalhatja magában a párbaj szükségének kimondását, s a bírák

Next