Pesti Napló, 1866. november (17. évfolyam, 4961–4985. szám)

1866-11-25 / 4981. szám

271-4981. Vasárnap, november 25.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petítsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt-tér: 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Pest, nov. 24.1866. (Fk) Nagyon régi, és bizonyosan min­den olvasónk előtt ismeretes az a mese a kincsásóról, a ki valami álomra támasz­kodva, éjjelenként kiment, köröskörül fel­túrni a földet, melyben mindazáltal kincs­re nem talált, hanem igenis e feldúlás ál­tal termőfölddé változtatta át a mi addig csak ugar vala, s utóvégre gazdag em­berré lett. A múlt háború emberségesen feltúrta a földet, de nemcsak hogy Ausz­triának kincset nem hozott, hanem ő még vesztett is nagyon szép birtokot — Ve­­lenczét. Mindazáltal csak tőle függ, hogy e látszólagos veszteséget valódi nyereség­gé változtassa, melynek értékét nem lehet ugyan közvetlenül forintokban és kraj­­czárokban kifejezni, de mely tán még Ausztriát is valamikor gazdaggá teheti — anyagilag és szellemileg — feltéve, hogy az Isten életét meghosszabbítja, s hogy a nyert tanulság elöl nem hunyja be szemét oly módon, miként már annyi­szor tette volt. A múlt háború által szolgáltatott tanul­ságok közt első helyet foglal az, melyet a legújabb velenczei események nyújta­nak. Nem szólunk azon ünnepélyekről, melyek ott tartatnak, és azon lelkesült fo­gadtatásról, melyben Victor Emanuel ré­szesül. Vannak, kik azt állítják, hogy a dolog azelőtt, más souverainek látogatása alkalmával épen igy volt, hogy a tömeg akkor is tolongott, bámészkodott és ordí­tott, a nobiai akkor is ékszereiket tündö­­költették, midőn théatre páré volt, s hogy a szappanosoknak akkor is fényes kere­sete volt, ha általános kivilágítást rendez­tek a hatóságok. Legyen! Meglehet ugyan, hogy a hasonlatosság csak külsőségekre nézve áll, s hogy a hangulat azért mégis különbözött a mostanitól — de minthogy az emberek szivébe mi, profán emberek, nem pillanthatunk, higyjük el Isten nevé­ben, hogy­ az officiosus lapok e clairvo­­yance-i tehetséggel bírnak, s hogy csak­ugyan külsőleg bensőleg az előbbi ünne­pélyek tökéletesen hasonlók voltak a mostaniakhoz. A­miről ezúttal szólni akarunk, az nem is valami metaphysikai, hanem nagyon prózai dolog, olyan, melynek lételét vagy nem lételét mathematikai bizonyossággal ki lehet mutatni, s ez a következőben áll. Tudva levő dolog, hogy az osztrák kor­mány Velenczében soha nem merte behoz­ni a papírpénz kényszerkeretét. Egyetlen egyszer tett ilynemű kísérletet, mely azon­ban kivihetlennek bizonyult. Az olaszok kénytelenek voltak ugyan a papírpénzt elfogadni, de nem lehetett őket a náluk levő ezüstpénz kiadására kényszeríteni. Ha a trafikban egy pár szivart vettek, fo­rintos bankjegyet nyújtottak oda, s a­mi visszakerült, azt csakis maguk közt hoz­ták forgalomba; sőt ha az a trafikos nem akart vagy nem tudott váltani, összeál­lód 5 — 6 ember, és együttesen adta oda a papírpénzt, érczczel egyenlítve ki egymás közt a számlát. Így volt ez kicsinyben, így nagyban is, a­hol csak lehetett, visz­­szalökték a papírpénzt, s a­mennyire le­hetett, soha ezüstöt nem szivárogtattak oly csatornába, mely Bécs felé szolgálha­tott. Nem utolsó oka a birodalom pénz­ügyi bajainak volt az, hogy az olaszor­szági katonaságot és bureaucratiát ennél­fogva mindig ezüsttel kellett fizetni, s a költségen felül még az ágrót is ráadni. Most egészen másként van a dolog. Előttünk fekszik az „Italie“ legújabb száma, mely hazafias öröm kifejezésével jelenti, miszerint az olasz bankjegyek nem­csak a legnagyobb könnyűséggel forog­nak az újonnan annektált országban, ha­nem hogy még bizonyos ostentátióval is fogadja el azokat a lakosság, s a legna­gyobb készséggel váltja fel ezüstre. Míg Ausztria az ágió egy részét mindig annak az olaszországi papírpénz-idiosyncrasiá­­nak köszönhette, addig Olaszország pa­pírpénzének értéke tetemesen növekedett, mióta az a sok velenczei csatorna meg­nyílt annak felvételére, és ágióról többé szó sincs. Nemde sajátságos egy tünemény ez? Nemde meglepő, miután tudva van, hogy az olaszok pénz dolgában meglehetősen scrupulosusok szoktak lenni? És váj­jon miként magyarázhatják e tüneményt azok, kik lenéző mosolylyal pillanta­nak le reánk, midőn váltig állítjuk, hogy valamely államnak financiai helyzetére mindig és mindenütt kiváló befolyással vannak a politikai okok?! Míg ezen routinier-k a válasz felett el­mélkednek, legyen szabad kimondanunk, miképen értjük mi a dolgot. Az az ok, mintha az olaszországi finan­­ciák jobb karban volnának, és így az olasz pénzjegyek több hitelt érdemelné­nek, mint az osztrákok, nem áll. Ebben a tekintetben a két állam — fájdalom — kiállhatja egymással a versenyt. Hanem Ausztria pénzügyi calamitásainak főfor­­rása a magas hadi budget volt, ez pedig ismét onnan eredt, hogy az olasz-osztrák tartományokban mindig nagy hadsereget kellett tartani az ottani nemzeti párt meg­fékezése végett. Ez szülte a folytonos de­ficitet, ez kényszeríté az osztrák kor­mányt arra, hogy a megszökött ezüstöt papírral pótolja. Az olaszok szeme előtt tehát minden osztrák pénzjegy képvi­selt egy-egy eszközt az Olaszország elnyomatására c­élzó hatalom fenntartására. Midőn azonban olasz papírpénzt lát a velenczei ember, eszébe jut, hogy ez is részben a magas hadibudget szüleménye ugyan, hogy Olaszország pénzügyét is a nagy hadsereg hozta zavarba, de e had­sereg Velencze felszabadítása érdekében tartatott. Az olaszok szeme előtt tehát minden olasz pénzjegy egy-egy eszközt képvisel az Olaszország teljes felszabadít­ását a megkívántató hatalom előteremtésére. Vájjon csoda-e ennélfogva, ha az osz­­trák papírpénzt még kény­­etve sem akar­ták elfogadni, az olaszt pedig önkényte­­sen is szívesen fogadják el ?! Sajtóviszonyaink ez idő szerint még nem olyanok, hogy az imént elemezett tapasztalás átalánosítását lehetne megkí­­sértetünk. De ha az osztrák államférfiak elgondolják azt, a­mit nekünk elmonda­nunk nem lehet, talán ők is azon meg­győződésre fognak jutni, hogy oly poli­tika kivitelére, mely a népek kivonatai­val találkozik, mindig lesz pénz, az ellenkezőre soha sem; s miután ezen hiányzó pénzt jelenben már adósságcsiná­­lás útján sem lehet megszerezni, világos hogy — a többi magától érthető! Pest, nov. 24. A Deák-körnek ma délelőtt 10 órakor az „Európa“ szálloda nagy teremében tartott ta­­nácskozmányában mindenek előtt az elnökség jelenti, hogy a nov. 21-ei tanácskozmánytól vett megbízatása értelmében, az országgyűlési közös társalgási kör létrehozását illető­leg, magát a balközép illetékes tagjaival érintke­zésbe tevén, s erre nézve azon felvilágosítást ad­hatja, hogy a balközép tagjai részéről az eszme helyesléssel fogadtatván, legott ivek nyittattak azok számára, kik ezen közös kör megalakításá­hoz járulni akarnak. A Deák kör a készséget szíves tudomásul véve, tagjai számára részéről­ is ilyen ívek nyi­tását határza, s az elnökséget megbízza az e tekintetben szükségessé válandó további intéz­kedések megtételére-A kör szállását illetőleg jelentetett továbbá, hogy az „Európa“ szálloda első emeletének pár terme és néhány szobája, mint a Deák-kör szállása, f. évi dec. hó utolsó napjáig egy ki­alkudott kerekösszegű bérért kivétetett; a jövő évi január 1-től kezdve pedig a kiküldött intéz­kedési bizottmány a kör állandó szállásául az úri utczában, gr. Karácsonyi-féle házban, most üresen álló első emeleti helyiséget véli legalkal­masabbnak ; a lakbér, valamint a helyiség fel­szerelése, tisztítása és egyéb ráfordítandó költ­ségek nem haladják meg azon összeget, melyet e czélra a gyakorlat havonként fordítni szokott. A tanácskozmány a jelentés e részét is tu­domásul vévén, utasítá a már kiküldve levő intézkedési vagy házrend-kezelési bizottmányt, hogy elkészítvén a szállást illető költségvetést részleteiben is, ezt jóváhagyás végett egy ké­sőbbi tanácskozás elé terjeszsze; a házrendre és más, a szellemi szükségletek kielégítésére (hírla­pok megrendelése stb.) vonatkozó intézkedése­ket pedig azonnal vegye eszközlésbe. Ezek elintézésével a tanácskozmány mai ész­­összejövetelének tulajdonképeni tárgyára, a nov. 17 -i királyi leirat feletti eszmecserére tért át. A jelen volt nagy számú tagok általános és kifejezett óhajtására, Deák Ferencz kezdé meg az e tárgy feletti értekezést. Megjegyzé, hogy ha bírná is a rhetoricának fellelkesülő hatalmát, azt e fontos kérdésnél má­sok véleményének lefoglalása czéljából nem használná; a mellett van, hogy midőn kit kit személyes felelősség terhel, kövesse kiki önmeg­győződését. A felirat tartalmát tekintve, azt két részre oszthatónak találja; az első rész választ foglal magában az országgyűlés második feliratára; a második rész pedig észrevételeket tartalmaz a közös ügyek iránti javaslat elkészítésével meg­bízott hatvanhéten bizottmány t­i­z­e­n­ö­t,é­s al­bizottságának közzétett dolgozatára, vonatkozva a többi tartományok és Magyarország közti vi­szonyo­­kra. Az első részt, mely az országgyűlés által életbe léptetni sürgetett jogfolytonosságot tár­­gyazza, különbözőnek találja a f. évi m­ irt. - án kelt kir. leirattól, a mennyiben e második leirat­ban a korona elfogad némely oly kívánalmakat, melyeket a martinai leiratban nem fogadott el. Elfogadja elvben a felelős minisztériumot, és ezt a közös ügyek elvi megalapítása után életbe léptetni ígéri, a ez által is kimondja a dualismust; kimondja továbbá, hogy a 48 ki törvényeknek a mart. 3 ki leiratban elsorolt revisióját már a ma­gyar felelős minisztérium által akarja eszköz­lésbe vétetni. Azonban mindezen nyilatkozatokat az ország­gyűlés, mely nem elvet, hanem törvényes jogai­nak tettleges életbeléptetését sürgeti, kielégítők­nek nem tekintheti; vélekedése szerint tehát az országgyűlés a feiratnak ezen részére felirat­tal válaszolna, melyben tényleges jogfoly­­tonosságot, a pragmatica sanctió teljes és azon­nali visszaállítását fogná sürgetni. A leirat második részére ez alkalommal nem válaszolna, mert ezen rész oly dolgozatra vo­natkozik, mely még a ház elé terjesztve nincs ; ha majd a hatvanhetes bizottmány küldetését bevégezve, javaslatát a ház asztalára leendő, leend időzi alkalom a leirat fenntartásai és észrevételeire is figyelmet fordítani. Habár — folytatá tovább — a jogfolytonosság tényleg életbe léptetve nincs,­ azért a hatvanhe­­tes bizottmány tovább működését és küldetésé­nem eljárását szükségesnek tartja; mert ha a ház a mart 3 ki kir. leiratra, mely az ország­gyűlés jogos kívánalmait megtagadá, ezen bi­zottságot kiküldendőnek, s a közös ügyek iránti javaslat elkészítésével megbizandónak határzá, — nem teheti azt, hogy ma ezen határozatát következetlenség nélkül megváltoztassa. A felirat alakját véve, óhajtaná, hogy az rö­vid legyen; nem kívánom a formulázott felirati javaslatot indítványozni, hanem — mint a meg­előző feliratoknál volt gyakorlatban — annak szerkezete kidolgozásával egy külön kiküldendő bizottmány lenne megbízandó. E munkával a hatvanhetes bizottmányt meg­bízni nem lehet, mert ez más küldetéssel bírván, hogy a válaszirat javaslatát elkészíthesse, a háznak előbb e végett külön határozatot kellene hozni. A ház a 67-es bizottmányt azért küldi ki, hogy a közös viszonyok iránt tervezetet készít­sen ; ezzel a ház jövőbeli határozatát nem kö­tötte le; akkor, ha majd ezen munkálat tárgy­a­­lása alá lesz terjesztve, teljes jogában álland az a feletti tanácskozásba bele bocsátkozni, vagy — ha ezt tenni nem akarja — a tárgyalást félre­tenni. Most azonban szükséges, hogy ezen bi­zottmány működése folytatására utasíttassék, szükséges ez azért is, hogy ez érdekben a közvé­lemény és a ház véleménye alakulhasson, s a majd előállítandó dolgozat mindkettőnek tájé­kozási kulcsot szolgáltasson. E nézeteket a tanácskozmány tagjai általános helyesléssel fogadván, a pártmegállapodás a leirat tárgyalását illetőleg ez értelemben mon­datott ki, vagy a leiratnak jogfolytonosságra vonatkozó ré­szére feliratot indítványoz, melyben a jogfolyto­nosság tényleges és azonnali visszaállítását sür­geti, a második, vagyis közösügyi részét illetőleg tárgyalás alá akkor vétetik, ha majd az ezen kérdésben javaslat készítésével megbízott hat­vanhetes bizottmány operatuma kerül a ház ta­nácskozása alá ; — e végett a most nevezett bizottság utasítandó munkálatának folytatására; végül a felirat rövid szövegét egy — a ház kebelé­ből kiküldendő felirati bizottmány által kí­vánja elkészíttetni. Midőn egy írói bizalmas körben egyszer D­e­á­k­tól azt kérdé­za aki, mi a véleménye a sajtó­törvényekre nézve, ezt mondá: „Szerintem a sajtótörvénynek egyetlenegy­­­ból kellene ál­lam, s az is csak annyit foglalna magában: „Hazudni nem szabad!“ Ezen, tréfásan mondott szavaknak van az a komoly jelentésök, hogy csakugyan a hírlapi bűnök közt legalsó fokon vannak a komolyan állított valótlanságok. Az a „Presse“ pedig egynéhány ily komoly valótlanságot hoz a közönség elé, még­pedig lapja homlokán, s arra építi okoskodását. A valótlanságok itt következnek: 1-jő, mintha a 15-ös bizottság közös ügyi tervezete készen volt már a 15-ös bizottság ki­nevezése előtt, s talán már az országgyűlési ülésszak megnyitása előtt. 2 dik, mintha ez (a­mi pedig ráfogás) köz­tudomású lett volna. 3 dik, mintha a 15 ös bizottság feltűnő szán­dékossággal hozta-halasztotta volna a munka befejezését, valamely előre nem látott eseményt várva.Ezen valótlanság kitűnik, mihelyt egy kissé visszaemlékezünk az országgyűlés tárgyalási remjére. Mártius 1-jén neveztetett ki a közös ügyi bizottság, s azonnal munkához fogott. Már mártius 3 -án jött meg a második királyi leirat, melynek tárgyalására és a második felirat el­készítésére a 15-ös bizottság legtöbb tagja igénybe vétetett. A bizottság volt-e oka, hogy oly leirat érkezett, melyre új felirat vola szük­séges, ha az országgyűlés az alkudozás fonalát meg nem akará szakítni ? Az adresse elkészülte után a bizottság munkához látott. De ismét közbe jött a horvát küldöttséggel való alkudozás, mely­re újból a közös ügyi bizottság több tagja külde­tett ki. A 15-ös bizottság volt-e oka, hogy a kor­mány a horvát ügyben ezen hosszú utat válasz­totta? De ezen alkudozások hosszúra nyúlása és a közös ügyek terve által megkívánt sok­oldalú tanulmányozás és elágazó vélemények daczára is a bizottság előre haladt a munkálko­dásban, a­mennyire csak lehetett. 4-ik valótlanság, mintha a tárgyalások a leg­nagyobb titokban folytak volna, mert a „Pres­se“ kétségivül a kormány előtti titkolódzásra czéloz, melyet az ő nézete szerint rá akart szed­ni a bizottság. Már­pedig tudva van, hogy kor­mánypártiak is részt vettek a bizottsági ülések­ben, kik által a kormány értesülve volt a mun­­­­kálat minden stádiumáról s a tárgyalás minden mozzanatáról. A Kik valótlanság, mintha a bizottság a hábor­í ró kitörésével és azon értesülésre, hogy az or­szággyű­lés eloszlattatik, rögtönözve a s­i­t­u­a­­tióhoz képest készíté el a kö­zös ügyi tervet,a kormány külső nagy zavarára számítva. Előbb azt mondá a „Presse,“ hogy a közös­ügyi terv már az országgyűlés előtt készen volt, s most ime, azt állítja, hogy rögtönözve készült az, a kormány pillanati zavart helyzetéhez al­kalmazva. Mendacem opportet esse memorem! A­ki a tényeket ily szándékosan elferdíti, az merőben képtelen minden helyes ítéletre, mert nem jóhiszemű, becsületes szándékkal szól róla, hanem azzal, hogy mindent felfordítva mutasson fel, egy hamis elv kedvéért. Mindezekből azt akarta kikövetkeztetni a „Presse,“ hogy a 15-ös bizottság munkálata nem volt komoly szándékú itt, s a magyaroknak esze­ ágában sincs, hogy közös ügyeket ismerje­nek el. Erre mi azt mondjuk : „Wie der Lebeim ist, so denkt er!“ — A „Presse,“ mely a fenteb­biekhez hasonló nemtelen fegyverekkel folyvást a kiegyenlítés ellen küzd, — nem akarhat egye­bet, mint azt, hogy ez az Ausztria — mely az ő, lehetetlennek már bebizonyult centralisatióját meg nem bírja, inkább végkép szétszakadjon — úgy is (mint tavaly elárulta egy czikkében) úgy vélekedik, hogy az osztrák németekre nézve eventuális esetben semmi nagy baj, ha a nagy Németország fogadja ölébe, — míg a­ magyarok szerinte elvesznének. —­­Mi szén alternatívánál tudnánk jobbat is. Minthogy az osztrák németek nem egy politikai hiten vannak a „Presséivel és más centralistákkal, jó lenne tán előre ki­vándorolniuk, ha ugyan­ott az övékhez hasonló politikai morállal meg lehet élni. A monarchia semmit sem vesztene bennök.) — A félhivatalos „Wiener Journal“ felelvén a centralistáknak, kiemeli, hogy a mostani kor­mány álláspontja ugyanaz, melyet Deák a híres húsvéti czikkben elfoglalt volt, — mely a mo­narchia fennállását és javát fő tekintetnek mondá. De épen a monarchia fő érdeke kívánja meg, hogy a magyaroktól ne követeljék, hogy régi szerződéseken alapuló jogaikból többet adja­nak fel, mint a mennyi ezen közczélra múlhat­­­lanul szükséges. Még az állam java mindenek felett állásának ruganyos elve sem hozható fel ez ellen alapossággal, mert az igen régi időktől fogva tartó történet azt bizonyítja, hogy a monarchia erőteljes volt, sőt im­ponált, mindamellett, hogy a ma­gyarok az önállóságnak nem élvezék csekélyebb mértékét, mint a­mennyit a birodalom újjáalakításánál nyerni fognak. — Nem évekig, nem évtizedekig, hanem századokig gyakorlák a direct önmegadóztatás jogát. El lehet-e azt ma venni akarni tőlük ? És a februári alkotmányban, mely nekik külön bel­­igazgatást és igazságügyet engedett, de egy krajczárt sem ezen jogok gyakorolhatására, nem volt e e miatt kitölthetlen hézag és kiáltó ellen­mondás ? — Ugyanazon lap felemlítvén a „Naplódnak azon megjegyzését, melyet a „Wiener Abend­­post“ra tett azon részben, hogy a félhivatalos lap a leiratnak épen legfontosabb pontjain van gyalázat nélkül siklik keresztül, így szól : „A Kormány kijelentette már szándékát, hogy nyiltan előterjesztendi az országgyűlésnek a maga nézeteit. A­mennyiben kétségek volná­nak, bizonynyal el lesznek oszlatva, nemcsak hírlapi utón, s remélhetőleg minden oldalról ki­elégítő módon.“ föl­ d Nemcsak megengedhető, hanem az alkot­mányosság meg is kívánja, hogy pártok és párt­közlönyök legyenek, s a sajtó­szabadság azért egyik élet­ szüksége az alkotmányosságnak. Sokszor volt már dolgunk a centralista lapok­kal ,­­ de nem kárhoztattuk volna soha any­­nyira őket, ha politikai meggyőződést tettünk volna fel bennök. Ezt pedig a legjobb akarattal sem tudtuk elhinni. Politikájuk oly fictiókon épült, állítmányaik oly kézzelfogható valótlan­ságokat foglaltak magukban, hogy annyi ész mellett, a­mennyi mégis kitűnt irataikból és be­szédükből, lehetlen volt egyebet tennünk fel ró­­luk, mint hogy egész törekvésük egy titkolt czél érdekében, ferde nézetek által félrevezetni a kö­zönséget. Még ha csak a gyanúsításnál marad valaki, —­ az nem oly bűn. Mint Széchenyi mondá, gya­­nusitni szabad, —■ természetesen, ha ez ember gyanúja a közügy iránti féltékenységből ered. De vagy könnyelműségből, vagy szándékosan valótlanságot állítni, ép oly­­at és megvetendő a journalistikában, mint a magán­életben. Egy közhasznú vállalat. Közelebb egy tiszteletreméltó nevekkel ellá­tott programmot olvasónk, egy Buda­pesten ala­kítandó, minden igénynek megfelelő gyógyinté­zet létesítéséről, s e vállalatnak a koritniczai gyógyfürdővel egyesítéséről. Régóta, de újabb időben különösen mindjob­ban érezhető fővárosunkban hiánya egy általá­nos nagyszerű gyógyintézetnek, vagy ha úgy tetszik gyógyháznak, milyenek Európa legtöbb nagy városaiban léteznek, s mit a mi­veit világ „maison de sante“ név alatt jól ismer. Mind a betegeknek mind a fővárosi orvosoknak érdeké­ben áll ilynemű intézetnek itt a fővárosban lé­tesítése, melyben a betegek rendes, házias, mondhatni családias gondos ápolást, otthonos igényeknek megfelelő kényelmet, társalgásra, érintkezésre házi központot találjanak, szóval valami egyebet, mint a­mit a legválogatottabb kórházak sokkal általánosabb, kevertebb és zárt­körű laktanya vagy zárdaszerű elkülönözöttségé­­ben és feszességében találhatnak Azt nem is veszszük tekintbe, noha sokat nyom a latban, hogy jobb módúak már csak nevétől is irtóznak a kórháznak. De nemcsak a betegekre, az orvosokra nézve is kívánatos ez intézet. Az orvos betegét biztos helyen, gondos ápolás, rendes felügyelet alatt tud­ja, a vidékről bejövet van hová elhelyezze, rende­leteinek pontos teljesítése, s igy a gyógyszerek sikeresebb hatásáról is biztosítva van. Ezek, s ezeken kívül még sok egyéb, igen óhajtandóvá teszi egy ily általános gyógyintézetnek létesí­tését. Az előttünk fekvő programoi szerint e terve­zett valósítására alapitó bizottság alakult, mely­nek névsora következő: Dr. Arányi Lajos m. kir. egyetemi tanár, az alapitó bizottság elnöke, Tö­rök­ Pál ref. superintendens, Weber M. János, az első m. iparbank igazgatója, dr. Szabó József m. kir. egyetemi tanár, Meskovits D. köz és váltóü­gyvéd, alapító bizottsági jegyző dr. Ha­lász Géza, Pest belváros főorvosa, Gelleri Szabó János ügyvéd és váltójegyző, Osztoics Miklós háztulajdonos, Blum János gőzmalom tulajdo­nos, dr. Löwy Ignácz, a pesti izraelita kórház v. főorvosa, dr. Siklósy Károly, Pest város v. főor­vosa id.­ pénztárnok, Pákh Albert, a „Vasárnapi Újság“ szerkesztője. Az alapító bizottság e vállalat részvények út­ján szánékozik megalapítani, s miután ez üdvös vállalat a mellett kétségkívül jövedelmező is lesz, s miután a létesítéshez megkívántató egyik leg­főbb kellék, az alkalmas helyiség is megvan, igen valószínű, hogy az aláírási ívek csakhamar meg­hozzák a kívánt összeget, mely 1000 darab 200 ftos részvénynyel számítva, 200.000 forintra té­tetett. Ez összegben pedig nemcsak a buda­pesti gyógyház, hanem bele van foglalva a ko­ritniczai gyógyfürdő megszer­zése is, sőt ezenkívül mindkét intézet nagy­szerű mérvekre emelésének a költsége is. A fővárosi gyógyház helyiségéül Siklósy Károly jóhírű budai vízgyógy­inté­zetét szemelte ki a bizottság, e kies helyen fekvő intézetet, mely szép fekvése mellett a bu­dai vaspálya fő, s a Pestről a budai hegyekbe közlekedő társas kocsik útjához közel, s mint­egy összekötő pontján esik egyfelől a főváros­nak, másfelől a szabad természetnek. A város­major terebélyes fái, árnyas utai, üdítő sétára nyújtanak alkalmat, az intézetbe felvezetett hús tiszta víz, az intézetnek kellemes kis kertje, fákkal beültetett udvara, 36 világos száraz vendégszobája, társalgó terme stb., már magában oly készlet, mely a vállalat megkezdését rögtön lehetségessé teszi. E helyiség átvételét tűzte ki czélul az alapító bizottság, s a tulajdonos Siklósy tr. urnák átadására, méltányos feltételek alatt, vállalko­zott is. A társulat azonban belátta, hogy vállalatának teljes egészszé tétele s teljes nagyszerűségre jut­tatása végett ezt valamelyik hazai fürdő­vel kell összekapcsolnia, s egyszersmind ezúttal a kiszemelendő fürdőt mind azon elrendezéssel, felszereléssel ellátnia, minőt egy nagyszerű gyógy- és mulató fürdőhely, a kor és czél igényei szerint megkíván, melyek a külföldi fürdőket oly látogatottakká teszik, s ez­által a vidéknek és illetőleg az országnak gazdag pénzforgalmat, a betegeknek üdülésre szükséges kényelmet szereznek. Hazai fürdőink, kitűnő vi­zeik mellett a felszerelési hiányok miatt, fájda­lom, még névvel is alig bírnak a külföld előtt, s hazánkban is — úgy szólva — csak a közelvi­­dékek lakói számára léteznek. Szemlét tartván tehát a hazai fürdők felett, a koritniczai fürdőn akadt meg figyelmük, melynek vize oly hatályos gyógyerő­­vel bir. Az emésztő szervek bajai, ideg bajok,

Next