Pesti Napló, 1866. november (17. évfolyam, 4961–4985. szám)
1866-11-25 / 4981. szám
271-4981. Vasárnap, november 25.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petítsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt-tér: 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Pest, nov. 24.1866. (Fk) Nagyon régi, és bizonyosan minden olvasónk előtt ismeretes az a mese a kincsásóról, a ki valami álomra támaszkodva, éjjelenként kiment, köröskörül feltúrni a földet, melyben mindazáltal kincsre nem talált, hanem igenis e feldúlás által termőfölddé változtatta át a mi addig csak ugar vala, s utóvégre gazdag emberré lett. A múlt háború emberségesen feltúrta a földet, de nemcsak hogy Ausztriának kincset nem hozott, hanem ő még vesztett is nagyon szép birtokot — Velenczét. Mindazáltal csak tőle függ, hogy e látszólagos veszteséget valódi nyereséggé változtassa, melynek értékét nem lehet ugyan közvetlenül forintokban és krajczárokban kifejezni, de mely tán még Ausztriát is valamikor gazdaggá teheti — anyagilag és szellemileg — feltéve, hogy az Isten életét meghosszabbítja, s hogy a nyert tanulság elöl nem hunyja be szemét oly módon, miként már annyiszor tette volt. A múlt háború által szolgáltatott tanulságok közt első helyet foglal az, melyet a legújabb velenczei események nyújtanak. Nem szólunk azon ünnepélyekről, melyek ott tartatnak, és azon lelkesült fogadtatásról, melyben Victor Emanuel részesül. Vannak, kik azt állítják, hogy a dolog azelőtt, más souverainek látogatása alkalmával épen igy volt, hogy a tömeg akkor is tolongott, bámészkodott és ordított, a nobiai akkor is ékszereiket tündököltették, midőn théatre páré volt, s hogy a szappanosoknak akkor is fényes keresete volt, ha általános kivilágítást rendeztek a hatóságok. Legyen! Meglehet ugyan, hogy a hasonlatosság csak külsőségekre nézve áll, s hogy a hangulat azért mégis különbözött a mostanitól — de minthogy az emberek szivébe mi, profán emberek, nem pillanthatunk, higyjük el Isten nevében, hogy az officiosus lapok e clairvoyance-i tehetséggel bírnak, s hogy csakugyan külsőleg bensőleg az előbbi ünnepélyek tökéletesen hasonlók voltak a mostaniakhoz. Amiről ezúttal szólni akarunk, az nem is valami metaphysikai, hanem nagyon prózai dolog, olyan, melynek lételét vagy nem lételét mathematikai bizonyossággal ki lehet mutatni, s ez a következőben áll. Tudva levő dolog, hogy az osztrák kormány Velenczében soha nem merte behozni a papírpénz kényszerkeretét. Egyetlen egyszer tett ilynemű kísérletet, mely azonban kivihetlennek bizonyult. Az olaszok kénytelenek voltak ugyan a papírpénzt elfogadni, de nem lehetett őket a náluk levő ezüstpénz kiadására kényszeríteni. Ha a trafikban egy pár szivart vettek, forintos bankjegyet nyújtottak oda, s ami visszakerült, azt csakis maguk közt hozták forgalomba; sőt ha az a trafikos nem akart vagy nem tudott váltani, összeállód 5 — 6 ember, és együttesen adta oda a papírpénzt, érczczel egyenlítve ki egymás közt a számlát. Így volt ez kicsinyben, így nagyban is, ahol csak lehetett, viszszalökték a papírpénzt, s amennyire lehetett, soha ezüstöt nem szivárogtattak oly csatornába, mely Bécs felé szolgálhatott. Nem utolsó oka a birodalom pénzügyi bajainak volt az, hogy az olaszországi katonaságot és bureaucratiát ennélfogva mindig ezüsttel kellett fizetni, s a költségen felül még az ágrót is ráadni. Most egészen másként van a dolog. Előttünk fekszik az „Italie“ legújabb száma, mely hazafias öröm kifejezésével jelenti, miszerint az olasz bankjegyek nemcsak a legnagyobb könnyűséggel forognak az újonnan annektált országban, hanem hogy még bizonyos ostentátióval is fogadja el azokat a lakosság, s a legnagyobb készséggel váltja fel ezüstre. Míg Ausztria az ágió egy részét mindig annak az olaszországi papírpénz-idiosyncrasiának köszönhette, addig Olaszország papírpénzének értéke tetemesen növekedett, mióta az a sok velenczei csatorna megnyílt annak felvételére, és ágióról többé szó sincs. Nemde sajátságos egy tünemény ez? Nemde meglepő, miután tudva van, hogy az olaszok pénz dolgában meglehetősen scrupulosusok szoktak lenni? És vájjon miként magyarázhatják e tüneményt azok, kik lenéző mosolylyal pillantanak le reánk, midőn váltig állítjuk, hogy valamely államnak financiai helyzetére mindig és mindenütt kiváló befolyással vannak a politikai okok?! Míg ezen routinier-k a válasz felett elmélkednek, legyen szabad kimondanunk, miképen értjük mi a dolgot. Az az ok, mintha az olaszországi financiák jobb karban volnának, és így az olasz pénzjegyek több hitelt érdemelnének, mint az osztrákok, nem áll. Ebben a tekintetben a két állam — fájdalom — kiállhatja egymással a versenyt. Hanem Ausztria pénzügyi calamitásainak főforrása a magas hadi budget volt, ez pedig ismét onnan eredt, hogy az olasz-osztrák tartományokban mindig nagy hadsereget kellett tartani az ottani nemzeti párt megfékezése végett. Ez szülte a folytonos deficitet, ez kényszeríté az osztrák kormányt arra, hogy a megszökött ezüstöt papírral pótolja. Az olaszok szeme előtt tehát minden osztrák pénzjegy képviselt egy-egy eszközt az Olaszország elnyomatására célzó hatalom fenntartására. Midőn azonban olasz papírpénzt lát a velenczei ember, eszébe jut, hogy ez is részben a magas hadibudget szüleménye ugyan, hogy Olaszország pénzügyét is a nagy hadsereg hozta zavarba, de e hadsereg Velencze felszabadítása érdekében tartatott. Az olaszok szeme előtt tehát minden olasz pénzjegy egy-egy eszközt képvisel az Olaszország teljes felszabadítását a megkívántató hatalom előteremtésére. Vájjon csoda-e ennélfogva, ha az osztrák papírpénzt még kényetve sem akarták elfogadni, az olaszt pedig önkénytesen is szívesen fogadják el ?! Sajtóviszonyaink ez idő szerint még nem olyanok, hogy az imént elemezett tapasztalás átalánosítását lehetne megkísértetünk. De ha az osztrák államférfiak elgondolják azt, amit nekünk elmondanunk nem lehet, talán ők is azon meggyőződésre fognak jutni, hogy oly politika kivitelére, mely a népek kivonataival találkozik, mindig lesz pénz, az ellenkezőre soha sem; s miután ezen hiányzó pénzt jelenben már adósságcsinálás útján sem lehet megszerezni, világos hogy — a többi magától érthető! Pest, nov. 24. A Deák-körnek ma délelőtt 10 órakor az „Európa“ szálloda nagy teremében tartott tanácskozmányában mindenek előtt az elnökség jelenti, hogy a nov. 21-ei tanácskozmánytól vett megbízatása értelmében, az országgyűlési közös társalgási kör létrehozását illetőleg, magát a balközép illetékes tagjaival érintkezésbe tevén, s erre nézve azon felvilágosítást adhatja, hogy a balközép tagjai részéről az eszme helyesléssel fogadtatván, legott ivek nyittattak azok számára, kik ezen közös kör megalakításához járulni akarnak. A Deák kör a készséget szíves tudomásul véve, tagjai számára részéről is ilyen ívek nyitását határza, s az elnökséget megbízza az e tekintetben szükségessé válandó további intézkedések megtételére-A kör szállását illetőleg jelentetett továbbá, hogy az „Európa“ szálloda első emeletének pár terme és néhány szobája, mint a Deák-kör szállása, f. évi dec. hó utolsó napjáig egy kialkudott kerekösszegű bérért kivétetett; a jövő évi január 1-től kezdve pedig a kiküldött intézkedési bizottmány a kör állandó szállásául az úri utczában, gr. Karácsonyi-féle házban, most üresen álló első emeleti helyiséget véli legalkalmasabbnak ; a lakbér, valamint a helyiség felszerelése, tisztítása és egyéb ráfordítandó költségek nem haladják meg azon összeget, melyet e czélra a gyakorlat havonként fordítni szokott. A tanácskozmány a jelentés e részét is tudomásul vévén, utasítá a már kiküldve levő intézkedési vagy házrend-kezelési bizottmányt, hogy elkészítvén a szállást illető költségvetést részleteiben is, ezt jóváhagyás végett egy későbbi tanácskozás elé terjeszsze; a házrendre és más, a szellemi szükségletek kielégítésére (hírlapok megrendelése stb.) vonatkozó intézkedéseket pedig azonnal vegye eszközlésbe. Ezek elintézésével a tanácskozmány mai észösszejövetelének tulajdonképeni tárgyára, a nov. 17 -i királyi leirat feletti eszmecserére tért át. A jelen volt nagy számú tagok általános és kifejezett óhajtására, Deák Ferencz kezdé meg az e tárgy feletti értekezést. Megjegyzé, hogy ha bírná is a rhetoricának fellelkesülő hatalmát, azt e fontos kérdésnél mások véleményének lefoglalása czéljából nem használná; a mellett van, hogy midőn kit kit személyes felelősség terhel, kövesse kiki önmeggyőződését. A felirat tartalmát tekintve, azt két részre oszthatónak találja; az első rész választ foglal magában az országgyűlés második feliratára; a második rész pedig észrevételeket tartalmaz a közös ügyek iránti javaslat elkészítésével megbízott hatvanhéten bizottmány tizenöt,és albizottságának közzétett dolgozatára, vonatkozva a többi tartományok és Magyarország közti viszonyokra. Az első részt, mely az országgyűlés által életbe léptetni sürgetett jogfolytonosságot tárgyazza, különbözőnek találja a f. évi m irt. - án kelt kir. leirattól, a mennyiben e második leiratban a korona elfogad némely oly kívánalmakat, melyeket a martinai leiratban nem fogadott el. Elfogadja elvben a felelős minisztériumot, és ezt a közös ügyek elvi megalapítása után életbe léptetni ígéri, a ez által is kimondja a dualismust; kimondja továbbá, hogy a 48 ki törvényeknek a mart. 3 ki leiratban elsorolt revisióját már a magyar felelős minisztérium által akarja eszközlésbe vétetni. Azonban mindezen nyilatkozatokat az országgyűlés, mely nem elvet, hanem törvényes jogainak tettleges életbeléptetését sürgeti, kielégítőknek nem tekintheti; vélekedése szerint tehát az országgyűlés a feiratnak ezen részére felirattal válaszolna, melyben tényleges jogfolytonosságot, a pragmatica sanctió teljes és azonnali visszaállítását fogná sürgetni. A leirat második részére ez alkalommal nem válaszolna, mert ezen rész oly dolgozatra vonatkozik, mely még a ház elé terjesztve nincs ; ha majd a hatvanhetes bizottmány küldetését bevégezve, javaslatát a ház asztalára leendő, leend időzi alkalom a leirat fenntartásai és észrevételeire is figyelmet fordítani. Habár — folytatá tovább — a jogfolytonosság tényleg életbe léptetve nincs, azért a hatvanhetes bizottmány tovább működését és küldetésénem eljárását szükségesnek tartja; mert ha a ház a mart 3 ki kir. leiratra, mely az országgyűlés jogos kívánalmait megtagadá, ezen bizottságot kiküldendőnek, s a közös ügyek iránti javaslat elkészítésével megbizandónak határzá, — nem teheti azt, hogy ma ezen határozatát következetlenség nélkül megváltoztassa. A felirat alakját véve, óhajtaná, hogy az rövid legyen; nem kívánom a formulázott felirati javaslatot indítványozni, hanem — mint a megelőző feliratoknál volt gyakorlatban — annak szerkezete kidolgozásával egy külön kiküldendő bizottmány lenne megbízandó. E munkával a hatvanhetes bizottmányt megbízni nem lehet, mert ez más küldetéssel bírván, hogy a válaszirat javaslatát elkészíthesse, a háznak előbb e végett külön határozatot kellene hozni. A ház a 67-es bizottmányt azért küldi ki, hogy a közös viszonyok iránt tervezetet készítsen ; ezzel a ház jövőbeli határozatát nem kötötte le; akkor, ha majd ezen munkálat tárgyalása alá lesz terjesztve, teljes jogában álland az a feletti tanácskozásba bele bocsátkozni, vagy — ha ezt tenni nem akarja — a tárgyalást félretenni. Most azonban szükséges, hogy ezen bizottmány működése folytatására utasíttassék, szükséges ez azért is, hogy ez érdekben a közvélemény és a ház véleménye alakulhasson, s a majd előállítandó dolgozat mindkettőnek tájékozási kulcsot szolgáltasson. E nézeteket a tanácskozmány tagjai általános helyesléssel fogadván, a pártmegállapodás a leirat tárgyalását illetőleg ez értelemben mondatott ki, vagy a leiratnak jogfolytonosságra vonatkozó részére feliratot indítványoz, melyben a jogfolytonosság tényleges és azonnali visszaállítását sürgeti, a második, vagyis közösügyi részét illetőleg tárgyalás alá akkor vétetik, ha majd az ezen kérdésben javaslat készítésével megbízott hatvanhetes bizottmány operatuma kerül a ház tanácskozása alá ; — e végett a most nevezett bizottság utasítandó munkálatának folytatására; végül a felirat rövid szövegét egy — a ház kebeléből kiküldendő felirati bizottmány által kívánja elkészíttetni. Midőn egy írói bizalmas körben egyszer Deáktól azt kérdéza aki, mi a véleménye a sajtótörvényekre nézve, ezt mondá: „Szerintem a sajtótörvénynek egyetlenegyból kellene állam, s az is csak annyit foglalna magában: „Hazudni nem szabad!“ Ezen, tréfásan mondott szavaknak van az a komoly jelentésök, hogy csakugyan a hírlapi bűnök közt legalsó fokon vannak a komolyan állított valótlanságok. Az a „Presse“ pedig egynéhány ily komoly valótlanságot hoz a közönség elé, mégpedig lapja homlokán, s arra építi okoskodását. A valótlanságok itt következnek: 1-jő, mintha a 15-ös bizottság közös ügyi tervezete készen volt már a 15-ös bizottság kinevezése előtt, s talán már az országgyűlési ülésszak megnyitása előtt. 2 dik, mintha ez (ami pedig ráfogás) köztudomású lett volna. 3 dik, mintha a 15 ös bizottság feltűnő szándékossággal hozta-halasztotta volna a munka befejezését, valamely előre nem látott eseményt várva.Ezen valótlanság kitűnik, mihelyt egy kissé visszaemlékezünk az országgyűlés tárgyalási remjére. Mártius 1-jén neveztetett ki a közös ügyi bizottság, s azonnal munkához fogott. Már mártius 3 -án jött meg a második királyi leirat, melynek tárgyalására és a második felirat elkészítésére a 15-ös bizottság legtöbb tagja igénybe vétetett. A bizottság volt-e oka, hogy oly leirat érkezett, melyre új felirat vola szükséges, ha az országgyűlés az alkudozás fonalát meg nem akará szakítni ? Az adresse elkészülte után a bizottság munkához látott. De ismét közbe jött a horvát küldöttséggel való alkudozás, melyre újból a közös ügyi bizottság több tagja küldetett ki. A 15-ös bizottság volt-e oka, hogy a kormány a horvát ügyben ezen hosszú utat választotta? De ezen alkudozások hosszúra nyúlása és a közös ügyek terve által megkívánt sokoldalú tanulmányozás és elágazó vélemények daczára is a bizottság előre haladt a munkálkodásban, amennyire csak lehetett. 4-ik valótlanság, mintha a tárgyalások a legnagyobb titokban folytak volna, mert a „Presse“ kétségivül a kormány előtti titkolódzásra czéloz, melyet az ő nézete szerint rá akart szedni a bizottság. Márpedig tudva van, hogy kormánypártiak is részt vettek a bizottsági ülésekben, kik által a kormány értesülve volt a munkálat minden stádiumáról s a tárgyalás minden mozzanatáról. A Kik valótlanság, mintha a bizottság a háborí ró kitörésével és azon értesülésre, hogy az országgyűlés eloszlattatik, rögtönözve a situatióhoz képest készíté el a közös ügyi tervet,a kormány külső nagy zavarára számítva. Előbb azt mondá a „Presse,“ hogy a közösügyi terv már az országgyűlés előtt készen volt, s most ime, azt állítja, hogy rögtönözve készült az, a kormány pillanati zavart helyzetéhez alkalmazva. Mendacem opportet esse memorem! Aki a tényeket ily szándékosan elferdíti, az merőben képtelen minden helyes ítéletre, mert nem jóhiszemű, becsületes szándékkal szól róla, hanem azzal, hogy mindent felfordítva mutasson fel, egy hamis elv kedvéért. Mindezekből azt akarta kikövetkeztetni a „Presse,“ hogy a 15-ös bizottság munkálata nem volt komoly szándékú itt, s a magyaroknak esze ágában sincs, hogy közös ügyeket ismerjenek el. Erre mi azt mondjuk : „Wie der Lebeim ist, so denkt er!“ — A „Presse,“ mely a fentebbiekhez hasonló nemtelen fegyverekkel folyvást a kiegyenlítés ellen küzd, — nem akarhat egyebet, mint azt, hogy ez az Ausztria — mely az ő, lehetetlennek már bebizonyult centralisatióját meg nem bírja, inkább végkép szétszakadjon — úgy is (mint tavaly elárulta egy czikkében) úgy vélekedik, hogy az osztrák németekre nézve eventuális esetben semmi nagy baj, ha a nagy Németország fogadja ölébe, — míg a magyarok szerinte elvesznének. —Mi szén alternatívánál tudnánk jobbat is. Minthogy az osztrák németek nem egy politikai hiten vannak a „Presséivel és más centralistákkal, jó lenne tán előre kivándorolniuk, ha ugyanott az övékhez hasonló politikai morállal meg lehet élni. A monarchia semmit sem vesztene bennök.) — A félhivatalos „Wiener Journal“ felelvén a centralistáknak, kiemeli, hogy a mostani kormány álláspontja ugyanaz, melyet Deák a híres húsvéti czikkben elfoglalt volt, — mely a monarchia fennállását és javát fő tekintetnek mondá. De épen a monarchia fő érdeke kívánja meg, hogy a magyaroktól ne követeljék, hogy régi szerződéseken alapuló jogaikból többet adjanak fel, mint a mennyi ezen közczélra múlhatlanul szükséges. Még az állam java mindenek felett állásának ruganyos elve sem hozható fel ez ellen alapossággal, mert az igen régi időktől fogva tartó történet azt bizonyítja, hogy a monarchia erőteljes volt, sőt imponált, mindamellett, hogy a magyarok az önállóságnak nem élvezék csekélyebb mértékét, mint amennyit a birodalom újjáalakításánál nyerni fognak. — Nem évekig, nem évtizedekig, hanem századokig gyakorlák a direct önmegadóztatás jogát. El lehet-e azt ma venni akarni tőlük ? És a februári alkotmányban, mely nekik külön beligazgatást és igazságügyet engedett, de egy krajczárt sem ezen jogok gyakorolhatására, nem volt e e miatt kitölthetlen hézag és kiáltó ellenmondás ? — Ugyanazon lap felemlítvén a „Naplódnak azon megjegyzését, melyet a „Wiener Abendpost“ra tett azon részben, hogy a félhivatalos lap a leiratnak épen legfontosabb pontjain van gyalázat nélkül siklik keresztül, így szól : „A Kormány kijelentette már szándékát, hogy nyiltan előterjesztendi az országgyűlésnek a maga nézeteit. Amennyiben kétségek volnának, bizonynyal el lesznek oszlatva, nemcsak hírlapi utón, s remélhetőleg minden oldalról kielégítő módon.“ föl d Nemcsak megengedhető, hanem az alkotmányosság meg is kívánja, hogy pártok és pártközlönyök legyenek, s a sajtószabadság azért egyik élet szüksége az alkotmányosságnak. Sokszor volt már dolgunk a centralista lapokkal , de nem kárhoztattuk volna soha anynyira őket, ha politikai meggyőződést tettünk volna fel bennök. Ezt pedig a legjobb akarattal sem tudtuk elhinni. Politikájuk oly fictiókon épült, állítmányaik oly kézzelfogható valótlanságokat foglaltak magukban, hogy annyi ész mellett, amennyi mégis kitűnt irataikból és beszédükből, lehetlen volt egyebet tennünk fel róluk, mint hogy egész törekvésük egy titkolt czél érdekében, ferde nézetek által félrevezetni a közönséget. Még ha csak a gyanúsításnál marad valaki, — az nem oly bűn. Mint Széchenyi mondá, gyanusitni szabad, —■ természetesen, ha ez ember gyanúja a közügy iránti féltékenységből ered. De vagy könnyelműségből, vagy szándékosan valótlanságot állítni, ép olyat és megvetendő a journalistikában, mint a magánéletben. Egy közhasznú vállalat. Közelebb egy tiszteletreméltó nevekkel ellátott programmot olvasónk, egy Budapesten alakítandó, minden igénynek megfelelő gyógyintézet létesítéséről, s e vállalatnak a koritniczai gyógyfürdővel egyesítéséről. Régóta, de újabb időben különösen mindjobban érezhető fővárosunkban hiánya egy általános nagyszerű gyógyintézetnek, vagy ha úgy tetszik gyógyháznak, milyenek Európa legtöbb nagy városaiban léteznek, s mit a miveit világ „maison de sante“ név alatt jól ismer. Mind a betegeknek mind a fővárosi orvosoknak érdekében áll ilynemű intézetnek itt a fővárosban létesítése, melyben a betegek rendes, házias, mondhatni családias gondos ápolást, otthonos igényeknek megfelelő kényelmet, társalgásra, érintkezésre házi központot találjanak, szóval valami egyebet, mint amit a legválogatottabb kórházak sokkal általánosabb, kevertebb és zártkörű laktanya vagy zárdaszerű elkülönözöttségében és feszességében találhatnak Azt nem is veszszük tekintbe, noha sokat nyom a latban, hogy jobb módúak már csak nevétől is irtóznak a kórháznak. De nemcsak a betegekre, az orvosokra nézve is kívánatos ez intézet. Az orvos betegét biztos helyen, gondos ápolás, rendes felügyelet alatt tudja, a vidékről bejövet van hová elhelyezze, rendeleteinek pontos teljesítése, s igy a gyógyszerek sikeresebb hatásáról is biztosítva van. Ezek, s ezeken kívül még sok egyéb, igen óhajtandóvá teszi egy ily általános gyógyintézetnek létesítését. Az előttünk fekvő programoi szerint e tervezett valósítására alapitó bizottság alakult, melynek névsora következő: Dr. Arányi Lajos m. kir. egyetemi tanár, az alapitó bizottság elnöke, Török Pál ref. superintendens, Weber M. János, az első m. iparbank igazgatója, dr. Szabó József m. kir. egyetemi tanár, Meskovits D. köz és váltóügyvéd, alapító bizottsági jegyző dr. Halász Géza, Pest belváros főorvosa, Gelleri Szabó János ügyvéd és váltójegyző, Osztoics Miklós háztulajdonos, Blum János gőzmalom tulajdonos, dr. Löwy Ignácz, a pesti izraelita kórház v. főorvosa, dr. Siklósy Károly, Pest város v. főorvosa id. pénztárnok, Pákh Albert, a „Vasárnapi Újság“ szerkesztője. Az alapító bizottság e vállalat részvények útján szánékozik megalapítani, s miután ez üdvös vállalat a mellett kétségkívül jövedelmező is lesz, s miután a létesítéshez megkívántató egyik legfőbb kellék, az alkalmas helyiség is megvan, igen valószínű, hogy az aláírási ívek csakhamar meghozzák a kívánt összeget, mely 1000 darab 200 ftos részvénynyel számítva, 200.000 forintra tétetett. Ez összegben pedig nemcsak a budapesti gyógyház, hanem bele van foglalva a koritniczai gyógyfürdő megszerzése is, sőt ezenkívül mindkét intézet nagyszerű mérvekre emelésének a költsége is. A fővárosi gyógyház helyiségéül Siklósy Károly jóhírű budai vízgyógyintézetét szemelte ki a bizottság, e kies helyen fekvő intézetet, mely szép fekvése mellett a budai vaspálya fő, s a Pestről a budai hegyekbe közlekedő társas kocsik útjához közel, s mintegy összekötő pontján esik egyfelől a fővárosnak, másfelől a szabad természetnek. A városmajor terebélyes fái, árnyas utai, üdítő sétára nyújtanak alkalmat, az intézetbe felvezetett hús tiszta víz, az intézetnek kellemes kis kertje, fákkal beültetett udvara, 36 világos száraz vendégszobája, társalgó terme stb., már magában oly készlet, mely a vállalat megkezdését rögtön lehetségessé teszi. E helyiség átvételét tűzte ki czélul az alapító bizottság, s a tulajdonos Siklósy tr. urnák átadására, méltányos feltételek alatt, vállalkozott is. A társulat azonban belátta, hogy vállalatának teljes egészszé tétele s teljes nagyszerűségre juttatása végett ezt valamelyik hazai fürdővel kell összekapcsolnia, s egyszersmind ezúttal a kiszemelendő fürdőt mind azon elrendezéssel, felszereléssel ellátnia, minőt egy nagyszerű gyógy- és mulató fürdőhely, a kor és czél igényei szerint megkíván, melyek a külföldi fürdőket oly látogatottakká teszik, s ezáltal a vidéknek és illetőleg az országnak gazdag pénzforgalmat, a betegeknek üdülésre szükséges kényelmet szereznek. Hazai fürdőink, kitűnő vizeik mellett a felszerelési hiányok miatt, fájdalom, még névvel is alig bírnak a külföld előtt, s hazánkban is — úgy szólva — csak a közelvidékek lakói számára léteznek. Szemlét tartván tehát a hazai fürdők felett, a koritniczai fürdőn akadt meg figyelmük, melynek vize oly hatályos gyógyerővel bir. Az emésztő szervek bajai, ideg bajok,