Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)
1867-05-04 / 5111. szám
f Pest, május 3. 1867. A foederalisticus irányú lapok nagyobb része felette keserű hangon ír a horvát országgyűlés május 1-jén megnyílott új ülésszakáról, s csak a néha nagyon is naiv „Agramer Zigst tud — hihetőleg akarata ellenére — oly őszinte lenni, hogy bevallja, miszerint reményei nem sanguinicusak: a többi keserűségbe és gúnyba fojtja megcsökkent kilátásainak tudatát, s heveskedéssel pótolja az okokat, melyeket hiába keres a dolgok új fordulata ellen. Leginkább szeretik hangoztatni azt, hogy a jelenlegi országgyűlés azon esetre, ha enged a királyi felhívásnak, eo ipso ép oly illetéktelenül fogott cselekedni, mint a prágai : a többség ez esetben nem természetes többség leend, hanem mesterségesen alakított többség, s határozata nem leend az ország közvéleményének nyilatkozata. Feltéve, de még csak az összehasonlítás kedvéért sem fogadva el a prágai országgyűlés ellen emelt illetéktelenségi vád helyességét, emez analógia ellen tiltakoznunk kell: midőn a prágai országgyűlést a kormány, a népre való hivatkozása mellett, feloszlatta, törvényszerűn járt el, neki ez jogában volt, s e jogot a kormány ép azért tartotta fenn magának, hogy hasonló esetekben hasznát vegye. Az országgyűlés a kormány intenzióival homlokegyenest járt el, miáltal vagy az országgyűlési többség, vagy a kormány politikailag lehetetlenné vált, a kormány pedig nem Csehország kormánya volt, hanem a birodalomé; intézkedései a birodalom jólétét czélozták; midőn pedig a kormánynak van reá törvényes eszköze , hogy megkísértse a birodalom egyik tartományi országgyűlésében, mely intenzióinak opponál, magának kedvező többséget teremteni, természetes, hogy a birodalom is része érdekében az is részben eme eszközöket alkalmazandja: igy oszlattatott fel a cseh tartományi gyűlés, és rendeltettek el uj választások, melyekben az oppositió lett a vesztes. így történt e ez Horvátországban ? — Nem! Pedig a kormány a horvát országgyűléssel szemben is kétségkívül bírja azon jogokat, melyeket Csehországban érvényesített. Prágában mondhatják a Rieger pártjához tartozó urak, hogy a kormány ily pressiót gyakorolt a választásokra, s úgy élt vissza hatalmával, hogy a többséget megszerezze, de mondhatják e ezt Zágrábban is ? Nem. — S nem terjeszkedve arra ki, hogy akár ott, akár itt mondják-e, vagy mondhatnák-e joggal, kimondhatjuk, hogy ez nagy különbség, s felette problematicussá teszi az „erőszakos majorizálásról“ írt philippikákat. Nehogy valaki Strossmayer püspök távozását ellen vesse. Nem is véve számba azt, hogy egyik vezérlapja a horvátoknak kitalálta, hogy a diakovári püspök üres széke morális nyereség, és — „damabit sella, si ille tacuerit“ — nagyon rosz hazafinak bélyegezné az ünnepelt egyháznagyját, ki ráfogná, hogy ily válságos időben cserben hagyja honát, mert az bizonyos, hogy az idő válságos; s ha valaki azt mondja, hogy a püspök úr távozása teszi az unió párt győzelmét bizonyossá, az egyszersmind vádat is emel a püspök úr ellen. A legújabban kinevezett unió-párti főispánokra sem lehet hivatkozniok, mert azok jóformán még székeket sem fogják elfoglalni, midőn már az országgyűlés határozandott. Tehát a különbség e tekintetben is nagy, de a dolog lényege abban áll, hogy a kormány nem a nemzeti párt majorizálását czélozza , mert hisz ez esetben feloszlatás nélkül is csak a határőrvidéket kellendett meghívnia az országgyűlésbe, s pártját igen tetemesen szaporította volna, — hanem meg lévén győződve, hogy az országgyűlés tagjait eddig is a hazafiság s a történelmi jogok és kötelességek érzete vezette, s a viszás eredmény nem ellenkező tendentiák folytán, hanem elhibázott intézkedések és különféle , néha szinte meg nem nevezhető oldalakról jövő befolyások fejlesztette bizalmatlanság következtében követett hibás politikai számítás folytán eredt, mi, mihelyt a dolgok a rendes kerékvágásba fogtak zökkenni, a sűrűbb érintkezés, az érdekek tisztázása, szóval a kölcsönös megértés folytán el fog tűnni. Ez a fő különbség a két országgyűlés között, nem szricte jogi szempontból; azért hiszszük, hogy ha a jelenlegi országgyűlés egyszer szól, Horváthország szólott. 103—5111 Szombat, május 4.1867. Szerkesztési iroda: Ferenesnek 'terji 7. számi 1. emelt.' E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: ' Ferencziek tere 7. szám földszint. —J-tóudarlos A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendő!.PESTI Előfizetési feltételek: m Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 18. évi folyam. ¥ Hirdetmények díjfin 7 hasábos petitsor egyszeri hinta. tésnél 7 új kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit sor 25 új kr. , Rendkivüli előfizetés PESTI NAPLÓ Előfizetési díj: V st ^ Május— júniusi 2 hóra .Május— juniusi 3 hóra . . I I Május- optemberi 5 hóra ® ,, ,^35 A FES I NAPLÓ kiadó hivatala V BIS4 rt 50 kr. ——®K*5**-- - - Igénytelen vélemény a tanügyben szükséges reformokról. II. A másik tárgy, melyre nézetem szerint a kormánynak a figyelmet első rendben kiterjeszteni kell, a pesti kir. és a budai műegyetem. A kir. egyetemnél az orvosi kar és a természeti tudományok megfelelő helyiség nélkül szűkölködnek. Az orvoskari épület sokkal kisebb, semmint az orvosi tanszakmákat, az orvosi tudományok jelenlegi fejlettségéhez és ebből folyó szükségleteihez képest, benne megfelelőleg elhelyezni lehetne. Sem a gyűjteményekre, sem a műtétekre nincsenek megkívántató termei- A korodákat pedig már eddigelé is, legalább részben az állat-gyógyintézetben kellett ideiglenesen elhelyezni. Ugyanezt lehet mondani a természeti tudományoknak magában az egyetemi épületben létező helyiségeiről. Maguk az előadási termek oly szültek, hogy például nem egyszer fordult elő az eset, melyben a vegytanár úr előadásaira összegyűlt hallgatóságnak majdnem fele a terembe nem férhetvén, künn maradni kénytelenittetett. Hiányzik továbbá a csillagda, mely nélkül az országot, tekintve a légtüneményi észleletek fontosságát, s ez okból a csillagdáknak világszerte czélbavett összeköttetésbe hozását, a nemzeti reputatió sérelme nélkül soká hagyni nem lehet. Végül a könyvtár épülete is roskadozó félben van, s támgerendákkal kell erősíttetnie , hogy ne is említsem, miszerint ezen épületet ő Felsége, ha nem csalódom, még 1857-ben eredeti birtokosának, a pesti szent-ferenczieknek, kiktől azt II. József vette volt el, visszaadni rendelte. A pesti ferencziek I. Leopold óta a városi magyar elem gyapontjai, fenntartói és ápolói voltak folyvást, s ha van valakinek, egyénnek és testületnek, a magyar nemzetiség körül szerzett érdeme, bizonyára első rendben van a pesti ferencziek házának, melynek tagjai azonkívül a lelkipásztori terheltnek is legnagyobb és legnehezebb részét, úgymint a prédikálást, gyóntatást, catechisálást, beteglátogatást, egész önfeláldozással viselték és teljesítik ma is , úgy, hogy gondolnom kell, miszerint a legmagasb elhatározást, mely nekik, a napjainkban úgy is elszegényedetteknek, házuk birtokát visszaadta, a nemzet kormánya is pártolni, sőt hova előbb végre is fogja hajtani. A műegyetem (polytechnicum) Budán a várban, az egyetemi nyomdaépület egy részében van igazán nyomorultan, hogy ne mondjam, koldusosan elhelyezve. Azonfölül: a segédtaneszközök, a könyvtárak, gyűjtemények, a múzeum, az akadémia s a többi tudományos-, irodalmi- és képző-egyletek mind Pesten székelnek ; a tanároknak és tanulóknak tehát, ha azoknak hasznát, vagy bennök résztvenni akarnak, mindannyiszor Pestre fáradni, s a hídpénzt oda és vissza megfizetni kell. A tanulók, nem lévén a várban elegendő lakás, ilyet lent a városban fogadni, s naponként kétszer fel és kétszer lejárni kénytelenek; a mi, kivált téli fagyos időben, de nyárban is, a hőség szakában, hogy mily terhes dolog, azt, ha nem mondanám is, kiki elképzelheti. Mit mondjak azon tanulókról, kiknek száma épen a polytechnicumban nem csekély, kik szegényebb sorsunk lévén, élelmüket tanítási óraadással szerzik meg, következőleg ott, ahol ilyenekre szert tehetnek, tehát főleg Pesten tartózkodni kénytelenek. Ezen hátrányok és nehézségek oly döntők és világosak, hogy a műegyetemi kar nem habozott ezek elhárítása érdemében testületileg felszólalni, s a tanintézetnek Pestre áttételét a volt kormánynál ismételve szorgalmazni. Az orvoskari épület érdemében a hivatalos tárgyalások még a múlt évtized kezdetén indíttattak meg, de eredményre nem vezettek. A helyiség ellen, melyet bizonyos érdek a Rókus-kórházon túl, a légszesz-gyár szomszédságában, a városi vonalon kívül, igen makacsul sürgetett, tiltakozott az orvosi kar; az ellen, melyet némelyek az új épületen fölül hoztak javaslatba, felszólalt egészségi tekintetből a város, mint amely leginkább éjszaki széljárásnak lévén kitéve, irtózott a korodai és kórházi kipárolgásoktól, melyektől elboríttatni fogna, ha ezen épületek az említett tájon fognának elhelyeztetni. A só és dohány raktári helyiségeket a pénzügyi hatóságok nem akarták átengedni; a régi füvészkert felhasználása ellen szólt a nemzeti színház közelsége. Ekként a tárgyalások ezen egy pont felett hosszúra nyúlván,végre fennakadtak, mígnem az 1860-ai változások közbejötte után, a budai műegyetem és természettudományok felszólalásai a volt provisorius kormánynak alkalmat szolgáltattak, ezen egész építkezési, elhelyezési és áttételi ügynek együttes és részben újból való felvételére. Huzamos tárgyalások után a volt kir. helytartótanács következő helyiségek megválasztásában állapodott meg: az orvoskari tanépület, kórodák és az ezzel kapcsolatba hozandó országos kórház a só- és dohányraktári telken, a Duna partján, lett volna elhelyezendő, oly feltétellel, hogy az átengedett telkekért s a rajtuk fekvő épületekért, mind a mellett is, hogy e telkeket a város, mint tulajdonát, e czélra ingyen átengedni, hajlandónak nyilatkozott, a kincstár részint telkekben, és pedig a ki és berakodás tekintetéből szintén a Dunaparton, részint pedig pénzben kárpótoltassék. A természettudományok, műegyetem, egyetemi könyvtár és a pesti világi gymnasium, mely szintén zsellérségen van, és pedig a régi német színház kibérelt helyiségeiben, kiszemeltetett a régi füvészkert, a Sándor-utczára, és a háta mögött egész (úgy gondolom) az öt pacsirta - utczára terjedő telkekkel egyetemben, melyeket e szerint megszerezni kellett volna. Csillagda a mostani egyetemi épület legfelsőbb emeletéből ideiglenesen vonatott volna fel, míg az állandó számára egy megfelelő helyiségnek a városligetben , a városi gözkörön kívül, tervezett kiszemelése későbbi időkre tartalék fenn. Az épületterveket, annak bebizonyításául, hogy a nevezett helyiségeken ezen tanintézetek mind, és pedig kellő kényelemmel elhelyeztethetnek, tekintettel a tanárok véleményére a termek nagysága és fekvése iránt, nagy gonddal, egész szabatosan, Reiter mérnök úr készítette el. A kir. helytartó tanács indokolt és minden szükségelt mellékletekkel felszerelt véleménye felterjesztetvén, válasz nélkül maradt, alkalmasint nem is tárgyaltatott. Akadályul szolgálhatott először az országos alapok kimerült pénztári állása, mint amelyeknek a Bach-Thun-korszakban az állam által nyújtott előlegeket, több mint négy millió pártot, meg kellett téríteniök ezen megtérítéshez, mint feltételhez lévén kapcsolva ezen alapoknak a kir. helytartótanács keze alá leendő viszszabocsátása, továbbá a pénzügyi hatóságoknak állandó vonakodása, az alapokat a kir. helytartótanács kezelése alá bocsátani, még akkor is, midőn az adott előlegek már mind meg voltak térítve, minduntalan újabb követelésekkel lépvén fel, hogy például fizettessenek meg az államgyógyintézetre tett költségek, melyek ezen alapokat nem illették, s a Horvátországnak adott előlegek, habár ennek alapjai már is közel egy millióval tartoztak maguknak a mi alapjainknak is. Végül a nehézségek, melyeket a pénzügyi hatóságok a só- és dohányraktári telkek kicserélése ellen, még teljes és kellő kárpótlás mellett is, előreláthatólag emelendettek, részint kvalitásból, részint célzatosan, hogy megakadályozzák, amenynyiben tőlük függ, mindazt, ami a nemzet szellemi előmenetelére és szilárdulására szolgálhatott volna. Ma ezen egész ügy, úgy politikai és tanulmányi, valamint pénzügyi részét illetőleg, kizárólag a magyar nemzeti kormány kezeiben fekszik. Azt tartom, szebb, tartósabb és áldásosabb országos monumentummal nem lehetne visszaállított nemzeti, állami és alkotmányos létünk emlékét megörökíteni, mintha a szóban forgó tanépületeket országos dísz- és fénynyel felállítjuk, s az egyiket „Francisceum,“ a másikat pedig „Elisabethinum“ nevekkel díszítjük fel, körök hirdetéséül azon egyességnek és szeretetnek, mely ez idő szerint a király és országa közt, a nagyreményű jövő záloga gyanánt, uralkodik. A nemes keblek egyik legnemesbikének, ki most királyi miniszterképen áll a tanulmányi ügyeknek az élén, tiszta szívből kívánjuk azon tiszteletet és érdemkoszorút, hogy ő legyen utolsó, ki ezen ügybe fogott, s azt szerencsésen be is végezte A Bécsi dolgok. A múlt hó 30-dikán tartott minisztertanácsban végre megállapíttatott az urak házába felveendő új tagok névsora, mely azonban egészben véve aligha lesz képes az új „Presse“ nek általunk tegnapi lapunkban reproducált aggodalmait eloszlatni. A katonai pártot ez új névsorban John hadügyminiszter, Galblenz és Mensdorff gróf volt külügyminiszter képviselik a tengerészetet, mely eddig egészen képviseletien volt — Tegelhoff aladmirál, és Wüllerstorff, a minap lelépett kereskedelmi miniszter, a voltaképeni állampolitikát Schmerling, Hock báró államtanácsos és a dresdai követ Werner báró ; a tudományokat a tudományos akadémia elnöke Kraján , s a híres római jogtanár Aradt; végre a nagybirtokosságot Beaufort- Spontin (csehországi) herczeg, Schaumburg-Lippe Vilmos herczeg (csehországi) és Porta (karinthiai) herczeg — mint örökös pairek — továbbá Beust legelkeseredettebb ellene, Schwarzenberg Károly herczeg és Hartig gróf Csehországból, Wrbna és Mitrovszky grófok Morvaországból, Czartomszky Constantin herczeg Gácaországból, s végre Styriából Brome gróf, ki a gasteini alkudozásokat vitte (Benedek táborszernagy helyét nem foglalandja el újra az urak házában) összesen tizenkilenct. A zágrábi május 2-án tartott országgyűlési ülésen rövid vita után a kir. leiratban foglalt felszólítás iránt, a magyar országgyűlésben leendő követ küldés tekintetében, 9 tagú bizottmányt választottak véleményadás végett. A bizottmány tagjai a volt udvari kanczellár Mazuranics, Prica, Csepulics, Mrazovics, dr. Racky, Heilenbach, Zivkovic és dr. Stojanovic. (Csak az utolsó tartozik az unió párthoz.) Az elkobzott javak visszaadása. Vonatkozva felelős kormányunk eljárására. Nem hiszszük, hogy a politikailag elkobzott javakhoz jogot tartók közül többen meg nem kísértették, azokat még az absolut kormánytól visszanyerni, és amennyiben az akkor tett lépések czélhoz nem vezettek, azokat most a magyar alkotmány visszaállítása után ismételni. Az ily eljárás a javaknak visszanyerése körül azon időben kizárólag a kérelmezési, vagyis kegyelmi út volt, s az absolut hatalom önkény szerint határozott a kérvények sorsa felett, s tetszés szerint a javaknak restitutióját egyszerűen vagy megtagadta, vagy megszabta azon, némelykor terhes feltételeket, amelyek alatt a javakat viszszabocsátani késznek nyilatkozott; vagy végül kibocsátotta azoknak egy részét, de csak a felektől vett oly tartalmú reversalis mellett, mely szerint azokkal, a még kezei közt létezők keresetéről lemondatott. Sőt az önkény a restitutió körül annyira nem ismert határt, s a jogok annyira nem vétettek tekintetbe, hogy tudunk esetet, amidőn a javak kibocsáttattak ugyan, hanem azok nem a törvényes örökösnek, kit törvény szerint azok megillettek volna, hanem másoknak adattak át. Hogy ezen eljárásnak mily minden jogérzetet letipró következései voltak, ezt az akkori körülményekből láthatni. Tág tere volt akkor a cselszövényeknek, s az absolut rendszer közegei a legaljasabb rágalmak és hamis denuntiatiók alapján — határoztak a törvényes örökösök mellőzésével a restitutio felett. Hiába kísértette volna bárki is meg, a kincstár ellenében jogait a törvény útján érvényesítni; tudhatta mindenki, hogy a haditörvényszéki elkobzási ítéletek megmásíhatlanul respectáltatni fognak. Természetes kifolyása volt ez az absolut rendszernek, s nem is várhattunk egyebet oly rendszertől, amely magát alkotmányunkat is elkobozva tartotta. Az idők azonban változtak. Az 1848. évi törvények érvényeseknek ismertettek el, s alkotmányunk visszaállításával felelős parlamenti kormányt nyertünk. Az 1848. évi törvényeink viszszaállításának pedig nem természetes, sőt szükségképi kifolyását képezi-e azon jogelv , hogy azokat védni nem volt bűn, hogy ennélfogva az elkobzásokat elrendelő haditörvényszéki ítéletek már magukban érvénytelenek, annyival inkább, mivel azon ítéletek nem a magyar törvények alapján hozattak. És a felfüggesztve volt alkotmányunk s ezek főalapja az 1848-as törvények visszaállításának szorosan logikai következményéül tekintendő, hogy a visszaállítással megszűnjenek mindazon jogi következmények is, melyek a felfüggesztéssel jártak, s melyek közé az elkobzások is tartoztak. Ha tehát azon elv, melyet az 1848-i törvények restitutiója szentesit, kétségbevonhatlanul áll, s ha azon közjogunk sértésével hozott ítéletek érvénytelenek, akkor nézetünk szerint nincsen a mostani magyar kormányférfiaknak, kik magok is létüket az 1848 törvények restitutiójának köszönik, sem ürügyök, sem joguk az 1848. évi törvényeket kárhoztató haditörvényszéki ítéletek fentartásával — az elkobzott javakat továbbá is visszatartani. — A visszaállított 1848 közjogunk értelmében a következtében azok az örökösöknek, kiket törvény szerint megilletnek, kiadandók. Az ellenkező kormánycselekvés az 1848-i törvények restituálásának megtagadása lenne. Azon eljárást illetőleg pedig, amely ezen javak visszaadása körül követendő, következő észrevételeink lennének. Fenállván azon elv, hogy a kérdéses javakat a kincstárnak jogosan visszatartani nem lehet, habár nem kételkedünk, hogy az azokhoz jogot tartók, — bízva bíráinknak a reform folytán bekövetkező függetlenségekben, jogaikat a törvény útján is érvényre bírnák juttatni, mégis a legméltánytalanabb eljárásnak tartanák, ha az illetők a kincstár által az elkobzott javak visszaadatása kérdésében a törvény útjára utasíttatnának. Nézetünk szerint jogos és szükséges, hogy azoknak törvényes birtokaikba való visszahelyezésük kitelhetőleg könnyíttessék, és ennélfogva a restitutiónak elvben kimondására elégségesnek találnák esetenként egy egyszerű kérvény benyújtását. Továbbá, miután a kormánynak ezen szóban forgó javakat illetőleg adományozási joga megszűnt és mindenki jogos birtokába való visszahelyezését jog szerint követelheti, a magyar kormányférfiaknak jogosan nem lehet oly restitutiót, amely az egyenes törvényes örökösök mellőztével, az elkobzott birtokot önkény szerint másoknak adományozza, sem tanácsolni, sem ily rendeletet ellenjegyzésükkel sanctionálni. Kell tehát, hogy elfogadtassák azon elv , miszerint az elkobzott javak a törvényes örökösöknek és csak is ezeknek visszaadandók. Az ellenkező elv és eljárás csak az előbbi hatalom önkényének kifolyása lehet, mely az előbbi államrendszert jellemezte, de az 1848-ks törvényeken alapuló jelenlegi magán és közjog elveivel semmi összhangzásban sem lehet. E tekintetben kell, hogy a javak adományozása, ha az elkobzott javak restitutiója között szoros megkülönböztetést tegyünk. Azon javak, melyek közjogunk szerint a fiscus szabad rendelkezése alá tartoznak, a kormány tetszése szerint szabadon el is adományozhatók, ezek az adományozás szabad tárgyait képezik ; de azon elkobzott javak, melyek az illetőknek visszaadandók, s visszaadatni is rendeltetnek, már ennélfogva ezen restitutio actusa folytán megszűntek a fiscus rendelkezése, tehát az adományozás alá is tartozni. Ha ugyanis az elkobzott javak a jogilag érvényre emelkedett restitutió után is bárkinek szabadon elajándékoztathatnának, illetőleg kormányilag átruháztathatnának, akkor a fiscus szabad rendelkezése alá tartozó javak adományozása, és az elkobzott javak restitutiója között semmi különbség sem lenne, mert akkor mindkét nemű javak birtokjoga felett szabadon a közhatalom rendelkeznék. Az elkobzott javak restituálásának értelme csak az lehet, hogy azon javak visszaadassanak azoknak, kiket azok az elkobzás előtt illettek, vagy azok törvényes örököseinek, kik elődjükkel ugyanazon jogi személyt képeznek. Ez pedig az adományozás fogalmát kizárja, mert adományozhatók nem lehetnek oly javak, melyek jogilag bizonyos kijelölt személyre átszállandók. Ha tehát mégis — nem tudjuk milyérdekekből ily javak nem az elkobzást közvetlenül szenvedőknek, vagy nem létükben a törvényes örökösödés rendje szerint a legközelebbi örökösöknek adatnának át a közhatalom által — akkor ez már nem leend az elkobzott javak restituálása, hanem tiszta adományozás. Ekkor a közhatalom előtt a javak restitutiója csak ürügy lenne, a tiszta adományozás elpalástolására. Mert az elkobzott javak oly személyek részére való kiadatása, kik egyenes s legközelebbi törvényes örökösökül nem tekinthetők, nem tekinthető egyébnek, mint adományozásnak. Ez a lényeges különbség az adományozás és a restitutió között. Ha tehát felelős kormányunk az 1848-as jogelveknek érvényesítéséül az el