Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)
1867-05-16 / 5121. szám
113-5121. Csütörtök, május 16.1867. 18. évi folyam. Szerkesztési iroda * Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 firt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 6 firt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjas7 hasábos petitsor egyszeri hirdrtésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Pest, május 15 1867. Észrevételek Ghiczy Kálmán politikai elméletére, a megyei határozatokra nézve, a felelős kormány irányában. A „Hon“ május 11-kei számában Ghiczy Kálmán országos képviselő úrnak terjedelmes czikkét olvastuk „a bihari és komáromi határozatokról,“ mely tüzetes eszmecserét akar megindítani »oly kérdés felett, melynek miként leendő megoldásától függ, hogy Magyarországban a közigazgatás terén jövőre törvény- és jogbiztosság, vagy pártok, azaz: az országgyűlésen egymást felváltva többségre jutható pártok, s esetleg ezeknek önkénye uralkodjanak e?“ Nagyon kíváncsian, de megdöbbenve is kérdezi maga magát az olvasó, hogy mi történt hát legújabban, ami azt okozhatja, hogy jövőre törvény- és jogbiztosság helyett , pártok önkénye uralkodjék Magyarországban ? Mi hát az, mi a bihari és komáromi határozatokat szükségessé tette ? A rettenetes baj nem lehet más, mint vagy az országosan elfogadott 65-ös bizottság munkálata, vagy ennek következtében a magyar alkotmánynak abbeli helyreállítása, hogy őfelsége felelős minisztériumot nevezett ki, mely immár kezeli a kormányzást. Harmadik okát nem bírom felfedezni az eddigi történtek közt, mely hasonlókép vagy külön magára, vagy az előbbi kettővel együtt sodorhatja Magyarországot a Ghiczy Kálmán képviselő úr által kimutatott bajba, mely annál iszonyatosabb, minél bizonyosabb, hogy mihelyt nálunk a törvény uralkodása megszűnt, azonnal végünk van. Lehet-e a 65-ös bizottság munkálata, ha majdan törvénynyé válandik, annak oka, hogy jövőre ne törvény- és jogbiztosság, hanem pártok uralkodjanak ? Lehet-e általában törvény, akár jó, akár rész legyen az, míg törvény, egyszersmind a törvénytelenség oka is ? Lehetetlen! Bizonyos tehát az, hogy a 65-ös bizottság munkálata, ha törvénynyé lett, maga nem okozhatja a törvények tiszteletlenségét , abból a pártok önkénye nem szíhat táplálékot, annyit pedig bizonyossággal előre is lehet mondani, hogy emez alkotandó új törvénynek sem első, sem utolsó szakasza nem fogja azt hirdetni, hogy ezt a törvényt senki sem tartozik majd tisztelni ! Tehát az eddig történtek közt a magyar felelős kormány kinevezése lehetne csak annak oka, hogy Magyarországban jövőre ne törvény és jogbiztosság, hanem az országgyűlésen egymást felváltva többségre jutható pártok önkénye uralkodjék. Ez ugyan nem ajánlaná nagyon a parlamenti kormányt, s nekünk, kik Ghiczyvel együtt váltig csengtünk az után, amit most ő veszedelmesnek talál és jelent ki előttünk, nem volna jogunk felette dicsekedni politikai bölcseségünkkel. Mert ám nemcsak a „Hírnök,“ hanem mások is, mégpedig sokan, sokáig figyelmeztetnek rala, hogy veszélyes az 1848-as törvények ajándéka; sőt ugyan abban találták veszélyességét, melyben most Ghiczy Kálmán úr is: mégsem szállt meg a politikai bölcseség, hanem addig-addig sürgettük, mig elvégre ő Felsége megadta. A nagy örömmel elfogadott vívmányt hazaviszszük a megyékbe, s íme, leesik szemünkről a hályog, egyszerre belátjuk, hogy Magyarországban ezentúl talán nem is a törvény és jogbiztosság fognak uralkodni, hanem csak a többségre vergődött pártok önkénye. De miután ezt a keserű tapasztalást tettük, miszerint előbbi politikai bölcseségünk mégsem érdemelné meg Pindarus ihletett dicséretét: méltán magunkbaszállunk, s kétkedve kérdezzük magunktól : igazán és mindannyiszor nagyobb-e a megyei bölcseség az országgyűlési bölcseségnél? Nagyon elfogultak volnánk, ha minden egybehasonlítás és bonczolgatás nélkül hinnénk a megyei bölcseségnek! Mert ha egyszer csalatkoztunk, csalatkozhatunk többször is, s tán észre se veszszük, hogy mikor igazán csalatkozunk. Vannak elvi tételek, melyek igazságán nem kételkedhetik egy okos ember sem. Egyik az, hogy a törvényt a közakarat alkotja, amely tétel a magyar állami jog nyelvén így hangzik: a magyar törvényt a magyar országgyűlés, királyával együtt alkotja. Másik ilyen elvi tétel az, hogy az országgyűlésen a többség dönt, s ezt sem kételheti meg egy okos ember sem. Az egyhangú vélemény nem lehet a törvények alkotásának elve, a lengyel-féle vető pedig a legnagyobb politikai oktalanság. Tehát a többség marad döntőnek a politikai történelemben, s azt a politikai elméletnek is el kell fogadni. Valóban is a történelem csak kétféleképen alkotott törvényeket ismer: a despotailag és a többséggel alkotottakat. — A többség alá a kisebbség rendeli magát, ez okvetetlen következése a közakaratnak nevezett többségi döntésnek. — Harmadik elvi tétel: igazán alkotmányos kormány az, mely a többség nézete szerint jár el. Az ellen hiába tiltakozunk, hogy ne a többség éleménye legyen közakarat ,mathematikai lehetetlenség a kisebbségről állítani, hogy ő a közakarat. Vájjon hát a többség nézete szerinti kormányzás nem a törvény kormányzása-e? És nem tartozik-e a többség is a törvényt tisztelni ? Mikor ezt a politikai elvet gyakorlatilag alkalmazzuk, hogy a kormány a többséggel kormányoz mintegy, vájjon hol nyílik rés az önkénynek? Mathematikai lehetetlenség tehát, hogy a törvényt tisztelő többség nézete szerinti kormányzás az önkény kormányzása volna; lehetetlen, hogy azon kormányzás alatt elveszne a jogbiztosság. De „támadhatnak, és szoktak támadni nemcsak magán, hanem közjogi és közigazgatási ügyekre és tárgyakra nézve is, kérdések a fennálló törvények valódi értelmére és alkalmazhatására nézve, úgy a magánosok, a törvényhatóságok és a központi kormány, mint a központi kormány és a törvényhatóságok között“ — úgymond Ghiczy K. ur. — „Ezekre nézve kérdés, hogy addig, mig a netalán szükséges törvényhozási authentikus törvénymagyarázat bekövetkezik, a fennálló törvényeknek értelmét, s azoknak a fennforgó egyes esetekre miként lehető alkalmazhatását ki határozza meg?“ E kérdésre úgy felel meg maga Ghiczy K. úr, hogy egy felső, egészen független törvényszéket ajánl, mely bíró legyen a kormány és magánosok, meg a törvényhatóságok közt, s annak ítéleteit természetesen tisztelni tartozzék a kormány. — Egy kérdést bocsátunk előre: várjon rendes időkre vagy forradalmiakra javasolunk-e intézkedéseket? Én meg vagyok győződve, hogy Ghiczy K. úr is csak rendes, nem forradalmi időkre javasolja intézkedését, én is csak a rendes időket tartom szemem előtt. Mert forradalomnak, akár az utczákról emelkedjék fel, akár a hatalom székéről támadjon is, senki sem szabott még törvényt, s nem is fog szabni, míg államok lesznek. Elfogadom tehát, hogy Ghiczy Kálmán úr a törvénymagyarázó felső bíróságot rendes időkbe valónak tervezi, midőn sem a hatalom, sem az önkény, hanem a jog uralkodik, s nem is annak szánja, hogy fékezze a forradalmat. De igy fogadván el, azt épen szükségtelennek találom, miután már jobban gondolkodtak az 1848-as törvények, amelyek az országgyűlésnek évenkénti tartását rendelik. Évenkint ül össze az országgyűlés, mely mindnyájunk elve szerint, maga magyarázza authentice a törvényeket; a parlamenti kormány az országgyűlés értelme, tehát „hiteles magyarázata“ szerint tartozik kormányozni; az országgyűlés mindenféle kérvényeket elfogad stb., minek hát az országgyűlés mellett egy főtörvényszék, mely az országgyűlés jogába avatkozzék! Ha panasza lesz akár magánosnak, akár törvényhatóságnak a kormány ellen — mely panaszt a rendes törvényszékek, mint ilyenek, nem intézhetnének el, mert törvénymagyarázat szükségeltetik — ott van az országgyűlés! Azt mondja talán valaki: de ha nem lenne évenként országgyűlés , ha önkénynyel kezdene kormányozni a hatalom! Én azért bocsátottam előre a kérdést, ha vájjon rendes idők számára keresünk-e intézkedéseket ? És azt a feleletet találtam, hogy igenis, rendesek számára, midőn a jog uralkodik. S ezt a feleletet annál inkább kellett nyernem, minél erősebben meg vagyok győződve, hogy a forradalmat, akárhonnan eredjen is, még a Domahidy indítványozta erélyes szathmármegyei határozat sem szabályozhatja. Tehát ne képzelődjünk, hanem maradjunk a politika biztos talaján, ez a rendes állapot, melyben a jog uralkodik, s a törvény tisztelete hat, ilyen állapotra nézve intézkedtek már az 1848-as törvények ; az évenként tartandó országgyűlés szükségtelenné teszen minden más intézetet, mely igazságot szolgáltasson magánosok meg törvényhatóságok és a kormány közt. Ghiczy K. úr addig van, míg a törvényhozás útján amolyan felső független bíróság létrejö, a megyei hatóságokat akarja ezen bíróság tisztével felruházni, legalább az ellenőrzést a kormány irányában reájuk bízni. Ismételem, hogy rendes idők számára politizálunk; ilyen rendes időkben tehát évenként lesz országgyűlés. Kérdés már: a legfőbb hatósággal bíró országgyűlés ellenőrzése mellett szükséges-e még a megyei hatóságok ellenőrzése? Nem állítjuk e azzal a megyei gyűléseket egy sorba az országgyűléssel? Nem forgatunk-e fel azzal minden gondolható rendet, s nem dolgozunk-e egyenesen, bár nem akarva is, oda, hogy ne szilárduljon meg a rendes állapot ? Azt mondják: az országgyűlésen a többségre vergődő felekezet uralkodik, tehát ennek értelme szerint kormányoz a kormány! — úgy van valóban, s ha ebben baj van, azt már nem lehet eltávoztatni, ha csak azt nem akarjuk vitatni, hogy a kisebbség legyen a határozó. Hát a megyékben hogy alakul a határozat? Várjon Szathmár megyében, hol — mint a „Hon“ authentice tudósít bennünket — Domahidy indítványa 165 szavazattal győzött Ujfalusi indítványa felett, melyre 134 szavazat jutott. Domahidy indítványának győzelme nagy hazafi bölcseség , ellenben az országgyűlésen, ha ilyen arányú többség győz, az kész veszedelem ? S elemezzük egy kicsit a megyei bizottságok alkotó részeit és a képviselőházét. Azt bátorkodjunk-e mondani, hogy a képviselőház tagjai kevésbé értelmes politikusok, mint a megyei bizottságok tagjai ? Úgy látszik nekem, hogy aki az országgyűlés többségétől megtagadja a bölcseséget (mert ha az országgyűlési többség szerinti kormány a törvény uralkodását és a jogbiztosságot veszélyeztetheti, azt bölcsnek nem lehet tartani, az nem gondolhatja, hogy a megyei többségvolna kivétel nélkül bölcs. Ne csaljuk hát magunkat azzal, hogy a megyei többségekben keressük a bölcseséget, ha azt az országgyűlés többségében nem találjuk fel, így nem tisztázzuk, hanem csak zavarjuk a politikai fogalmakat. Ghiczy Kálmán úr a megyei gyűlések bölcseségére, úgy látszik nekem, azért épít annyit, mert hasonlót vél találni az angol megyékben, amelyek példájára hivatkozik. — Ugyanis ezt írja czikkében : „A mi végre a „Pesti Naplódnak azon életét illeti, hogy az idegen, ki arról kérdeztetnék meg, hogy vájjon lehetséges-e az 1848 előtti megyéknek jogait a népképviselettel s a miniszteri felelősséggel összhangzásba hozni? — válaszul mosolyogva kérdezné, hogy a circulus quadraturájának kitalálását sürgetik-e tőle ? — legyen elég azt válaszolni, hogy ez idegen angol bizonyosan nem lenne; mert az épen ellenkezőleg, a „Pesti Napló“-n mosolyogna a miatt, hogy nem tudja, miszerint Angolhonban fel van e tekintetben találva a quadratura circult. A legszorosabb miniszteri felelősség mellett régóta meg van állapítva, s a közigazgatásnak hátránya nélkül, azon közjogi elv, hogy a törvényhatóságoknak és tisztviselőknek sem maguktól önként, sem felsőbb rendelet folytán büntetés és kártérítés terhe alatt törvénysértést elkövetniök nem szabad; fel van tálalva a törvényes bíróság részrehajlatlan közvetítésében ezen közjogi elv érvényesítésének biztosítéka is, s nem hiszem, hogy azon, mintegy 18.000 békebíró közt, kik Angliában jelenleg a megyei kormányzat és közigazgatás folytatására vannak hivatva, csak néhány is találkoznék, ki az angol minisztériumnak a parlament irányában minden felelőssége mellett teljesítené annak törvénybe ütköző valamely rendeletét, mely netalán hozzá utasíttatnék.“ Ismeretes az angolok tisztelete a törvény iránt, de a hatóságok iránt is, s nekünk minden módon azon kell lennünk, hogy rólunk hasonlót higyyen a külföld. Azonban, fájdalom, míg nálunk olyan megyei határozatok lehetségesek, milyen a komáromi, bihari, és újabban a szathmári, addig bajosan fog rólunk az angolokhoz hasonló hír terjedni, sőt mondani merem, addig köztünk sem kaphat lábra a törvény és hatóságok iránti tisztelet. Angliában ily megyei határozatok képzelhetetlenek; azok az angol előtt valódi politikai nonsensek. Miért? Mert ott nincs is megye a magyar értelemben ; megyei gyűlés, mely politizál, sőt amely politikai határozatával bünteti és sújtja, ami nincs Angliában, nem létezik. Ha tehát mi azt a politikai quadratura circulit át akarnók plántálni, mely Angliában van, az angol megyéhez hasonlóvá kellene tenni a magyar megyét is. Nem tartom helyesnek, idegen intézményekre hivatkozni, ha azok épen semmiben sem hasonlítanak a mi intézményeinkhez, mert azzal nem világosítjuk, de megzavarjuk honfiaink politikai ítéletét. Igaz, az angol shire-t bátran nevezhetjük megyének ; az is igaz, hogy Anglia szintén ezer év óta különféle nagyságú megyékre van felosztva, mint Magyarország, ámde nincs is ennél aztán több hasonlóság a két intézmény közt. Mert az angol shire nem politikai hatóság, az már most a parlamenti követek (Knights of the shire) és egy igen alárendelt megyei tisztviselőnek, a coroner-nek választásán kivül egyebet nem teszen. Az angol megye csak geographiai terület, melyen belül a különböző társadalmi és birói hatóságok működnek. A működő tisztviselők és bírák pedig minda coroner-nek kivételével, aki halottkém s a tűz- és hajótörési bajok vizsgálója) a király, azaz a kormány által neveztetnek ki, s ettől veszik az írott meghatalmazásokat, többnyire élethosszáig; továbbá a lord-lieutenant, ki némileg a mi főispánunkhoz hasonlít, a sheriff, kit az angol latin Stylus is hajdanában vice-comesnek nevez vala, meg a 18,000-nél többre menő békebirák, kik mindenféle eljárásra alkalmaztatnak, kik a „jurorök“ esküdtek, kik egy szóval bírói, igazgatói és rendőri teendőket végeznek, mind fizetés nélkül szolgálnak, valamint az országos követek sem húznak díjt. Mert általában plutocratia az angol alkotmány. S az említett angol megyei tisztviselők mindent a király megbízásából, a király nevében végeznek, nem a megye megbízásából, nem a megye nevében ; azért ők függetlenek a társadalom irányában, nem pedig függök a választóktól, mint a magyar megyei bírák ; azért élvezik az angol megyei bírák és tisztviselők a részrehajlatlanság és igazságosság hírét, ha nem is érdemelnék , ellenben a magyar megyei bírák nem élvezik azt az annyira óhajtott hírt, ha megérdemelnék is. Mert mit használ a magyar megyei bírónak ügyszeretete, törvénytudománya, lelkiismeretessége ? — a tömegválasztás nem is képes e tulajdonságot észrevenni, mert nálunk a választásokat — mint mindenütt a világon — cortes-vezérszók intézik stb.! Nálunk a megyei tisztviselő a társadalom irányában nem független, s eme függetlenség hiját bizony megérezi az igazgatás, és megsiratja sok társadalmi ügy. Aki pedig a társadalom irányában nem független, vájjon nem azért affectál-e gyakran, és kénytelen affectálni függetlenséget a kormány iránt, hogy más függését elpalástolja? De akármint van is, az áll, hogy ha Angliában feltalálták a politikai quadratura circuli t, azt a mi megyéinkre nem lehetne alkalmazni addig, míg nem angolosítjuk azokat. „Az országgyűlési határozatok, törvényjavaslatok, sőt törvények, főleg pedig miniszteri rendeltek felett a véleményeknek akár egyesek, akár gyülekezetek vagy testületek általi szabad nyilvánítását sem eltiltani, sem elfojtani nem lehet; s ha a megyei bizottmányok ezt határozat alakjában teszik, ez a dolog természetéből foly, mert ez az alak az, melyen megállapodásuk nyilvánul; s ezt annyival inkább tehetik is, mert ily határozásaik által nem másnak, hanem csak saját maguknak eljárását jelzik vagy szabályozzák.“ Ezekre nézve is vannak észrevételeim, melyek, úgy hiszem, némi tekintetet érdemelnek. Politikai meggyőződésem ez: a történtre, a hozott törvényre, kiadott miniszteri rendeletre ítéletet mondani, az ítéletet indokolni, azaz kimutatni, miben, mire nézve nem helyeselhető a törvény vagy a rendelet, ez a politikai jogosultság alphája. S midőn ezen jogosultságot az egyedeknél korlátlanul elismerem: a testületeknél, jelesen a megyei gyűléseknél, úgy vagyok meggyőződve , el kell hárítani a korlátot, mely a vélemények fejlődését, a nézetek emelkedését meggátolja. Még inkább áll ez a hozandó törvényekre nézve; minél szabadabb az egyedek véleményezése, annál inkább kell elhárítani a korlátot, mely az egyedek eme szabadságát megsemmisíti. Ha megyei gyűlés ítéletet mond miniszteri rendeletre, minthogy ez törvénybe ütközik, azzal nem árt, de meglehet, sőt meg kell engedni azt is, hogy csalatkozhatik a megyei gyűlés; mindenesetre döntő csak az országgyűlés ítélete lesz, csak ha az országgyűlés mondja ki, hogy a miniszteri rendelet törvénytelen vagy törvénybe ütköző, köteles és kénytelen lesz a kormány magát alája vetni az ítéletnek. A megyei gyűlés ítélete alá nem vetheti magát, különben felfordul az állami rend. De ha a megyei gyűlés törvényre mond ítéletet, még inkább, ha hozandó törvényről ítél, akár helyeselvén, akár helytelenítvén azt, akkor vagy arra kénytelen reállani, hogy ítéletét semmibe se vegyék még azok is, kik közvetlen szerzői az ítéletnek; vagy azt kell vitatni, hogy ítéletével jogosan megkorlátolja a közepelt egyedek fejlődő véleményét. A határozatok nem mozdítják elő a közvélemény fejlődését, hanem gátat raknak elébe. A közvélemény az országos törvényekre nézve legyen folyó, ezáltal emancipáltatik a pártok önkénye alól, s fejlődik szabadon addig, míg az országgyűlés határozata megköti. De rögtön az országgyűlés határozata után ismét kezd folyni, fejlődni, mig új országos kötés alá kerül. S igy folyik a törvényes szabadság mellett a vélemények, okulások árja üdvösebben, mint a megyei határozatok mellett lehetséges; igy folyik a vélemények árja Angliában is, hol a megyei határozatokat névről sem ismerik. HUNFALVY PÁL: Van szerencsém azon tisztelt képviselő úrakkal, kik a vasúti ügyben a közlekedési miniszter úrnak átnyújtott memorandumot velem együtt aláírták — annak hozzám intézett következő levelét közölni: „A nagyságod és több érdektársai által hozzám beadott emlékirat alapján, melylyel a pest-miskolczi, az erdélyi, az alföld-fiumei s a debreczen- szathmár-máramaros-szigeti vasútvonalak mielőbbi kiépítését szorgalmazzák, értesítem nagyságodat, hogy azon előterjesztésben, melyet legközelebb a vasutak tárgyában az országgyűlésnek teendek, ezen ajánlott négy vonal is be van foglalva. „Felhívom egyúttal, hogy erről az emlékiratot aláirt többi érdektársait is értesíteni szíveskedjék. Budán, 1867. évi május 8-kán. Gróf Mikó Imre.“ Örömmel üdvözlöm a miniszter úr e nyilatkozatában a közgazdasági érdekek méltánylásának kifejezését, s a parlamenti kormányzat szellemének kifolyását. Pesten, május 15-kén 1867. Trefort Ágoston, Békésmegye, gyomai választó kerület országgyűlési képviselője. Bécsi dolgok. A londoni conferentia elhaló utóhangjai mellett a belügyi politika trombitáiba fújnak tele tüdővel a bécsi hírlapírók. Vezérczikkek zápora, s okoskodások árja üdvözli a türelmes közönséget. A „Wanderer“ éles fegyvert fen a reactiónak újabban felfeltünő fejére, melynek a lappangó centralisták jelre váró tartalékseregét képezik, s egész nyerseséggel rohanja meg őket: „Ki meri állítani, hogy Magyarországnak uj farkasgúzsba vettetése által Ausztriának egysége emelkedik ? .... Újra előkerestessék tán a kormány fogásainak kintornája Horvát- és Erdélyország ellen, s tán könnyebb Magyarországon Horvátország által uralkodni ? .... És a Lajthán innen?... A szláv praetendensek azonnal küldenének követeket a megvetett birodalmi tanácsba?... S ezen állapotok kedvéért gátja legyen-e a német képviselő a kiegyezkedésnek a reactió kezére dolgozzék, megkeserítse-e a magyarok előzékenységének békülékeny s barátságos érzelmeit, egy szóval eszköz legyen-e ott, hol gépvezér lehet az igazi egység, a szabadelvű pártok lehető egyetértésének elősegítésére. Az egység, melyre törekedni kell, inkább az alkotmányos jogok által biztosított s törvényesen alkotott ellentállás minden kormánynak, mely a szabadság ellen működik..............Magyarország maga is tán kívánja a lehető egységet, csakhogy individualitását eladni nem akarja. Már most oly bizonyos, hogy ebben az országgyűlés nem enged, hogy csak egyedül a bambaság vagy szinlelés akarhat nyilván legyőzött nézetek felizgatásával Magyarország kielégíttetése ellen ellenzéket készíteni, mi nem eredményezhet mást, minthogy eszközt szolgálhat a kormánynak arra, hogy a legelső állapotot ismét kénytelennek nyilvánítsa ki s a pártok közti közbenjárás mesterségét a kormányhatalom javára ismét kiaknázza.“ A többi lapok czikkei ismét csak puszta okoskodások, meddő combinatiók, melyeknek gyar