Pesti Napló, 1867. július (18. évfolyam, 5158–5183. szám)
1867-07-16 / 5170. szám
162-5170. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Kedd, julius 1. 1897., 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. TIÍTAP Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva: Fénvre . . 10 írt .*»« kr. o. i. Évn.gyedre . & frt•« kr. o. i. Hirdetnie»vcL díja, 7 hasábos petitsor egyszeri hírd*5 tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 ajkr. Nyilt-tér: 5 hasábos peti» 26 uj .r. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ julius—decemberi Féléves és julius—septemberi negyedéves Előfizetési díj Julius—decemberi n évre 1ö ft Julius—septemberi V* évre . & A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala kr. Pest, julius 14. 1867. Jókai a „Non“-ban felszólal a „Pesti Napló“ ellen. Csodálkozunk rajta. Jókai a „Hon“ ellen kezdett polémiákra a legtöbbször az „Üstökösében szokott felelni, s tréfával üti el a dolgot, mire valóban sokkal több képességet is tanúsít, mint egy politikai lap vezetésére. De miért szólal fel Jókai ? Azért, mert a „P. N.“ a „Hon“ szerkesztője változásáról, sőt a lap eladásáról egy mendemondát, mint tényt, közölt, s midőn ő ezt egészben megcáfolta, cáfolatát csak egy részben említette meg; azután a „Hon“ két dolgozótársának távozását kárörömmel hirdette, mint lapja ezentúli hátrányát; végre egy vezérczikkben bebizonyítani törekedett, hogy a „Hon“ már a szélső baloldalhoz közelit, s nem is a baloldal közlönye többé, hanem Csernátonyé. Ezt Jókai a „P. N.“ részéről üzleti fogásnak nevezi, s kijelenti, hogy a „Hon“ most is azon párt érdekeit képviseli, amelyet eddig képviselt, a „Hon“ vezérczikkírói és megyei dolgozótársai most is ugyanazok, kik eddig voltak. Csernátony a „Hon“ keletkezése óta dolgozótársa volt e lapnak, s közreműködésre egészen a „Hon“ alapító pártja által szólíttatott fel. Csernátony, ha nem akarta volna elfogadni a „Hon“ által képviselt párt programmját, módjában lett volna más pártok ajánlatait elfogadni, meg lévén kínálva a „Hon“-on innen álló pártok szerkesztői által. Jókai egyszersmind felhívja a „P. N.“ czikkíróit, mutassák ki, mikor tért el Csernátony politikai vezérczikkeiben a „Hon“-ban közlött baloldali programaitól; ha nem válaszolnak, akkor csak üzleti fogásnak veszi a ráfogást, és megbocsátja, mert ez nálunk szokás, íme, ezek Jókai vádjai. Tökéletesen igaz, hogy a „P. N.“ különféléi közt jul. 4-én az „1848“ czimű lap után ez állott: „A „Hon,“ mint hirlik, Keglevich Béla gr. tulajdonába megy át; Jókai Mór végkép visszalép tőle, és szerkesztését Csernátony veszi át.“ De mihelyt Jókai nyilatkozott e hír alaptalanságáról, a „P. N.“ jul. 6-án tüstént jelentette: „A „Hon“ — mint Jókai nyilatkozatából látjuk — nem megy más kézbe, Jókai marad tulajdonosa és szerkesztője.“ Nincsen-e ebben megczáfolva mindaz, mit a „P. N.“ írt? Miért mondja fiát Jókai, hogy czáfolatát csak egy részben adta a „P. N.“ ? Alkalmasint azért, hogy nyilatkozata nem közöltetett szóról szóra, egész czifraságában. Ha beküldi, bizonyosan ezt is kiadja a „P. N.,“ némi megjegyzés kíséretében. Jókai ez apróságról megfeledkezett olvasóval többet akar sejtetni, mint amennyi a dologban volt, ami talán nem épen illendő. Az is igaz, hogy Pálffy és Urházy megválását a „Hon“-tól szintén feljegyezte a „P. N.,“ s őket a „Hon“ legjobb dolgozótársainak nevezte. De hát nem szabbad-e az írók képességéről ítéletet mondani, és ki fogja a véleménykülönbséget üzleti frásnak nevezni, csak azért, mert az neki nem tetszik? A harmadik vád egészen engem illet, mert én állítottam, hogy Csernátony a „Hon“-t mind közelebb viszi a „Magyar Ujság“-hoz, s hogy az nem is a baloldal közlönye többé , hanem Csernátonyé. Jókai felszólít, hogy bizonyítsam be állításomat. Várjon olvassa-e néha Jókai a „Hon“-t, hogy ily kérdést intéz hozzám ? Először is, olvasta-e Csernátonynak a „P. N.“ ellen jul. 10-én írt czikkét, mely a megyét csak szükséges résznak tartja és eltörlésekre szavaz, ha visszakapjuk mindazt, amit most nem bírunk, a mi bennünket, Csernátony szerint, tüstént Angolországgá varázsolna ? Megegyezik-e ez a baloldal programjával, mely a megyéről semmi esetre sem akar lemondani ? Megegyezik-e ez Tisza és Ghiczy nézeteivel, melyekkel épen a „Hon“ ismertette meg az országot? A jobb és baloldal közt a megyék fenntartására nézve nincs nézetkülönbség, csak jövendő rendezésük részleteit illetőleg fordulhatnak elő eltérések, melyekről hallgat a baloldali programm. Általában a baloldali programra csak legnagyobb általánosságban tárgyalja a kérdéseket, oly általánosságban, hogy alig jelöl meg valami különbséget a bal- és jobboldal között. Csak egyetlen pontja van, mely a baloldal magatartását szabatosan kijelöli, s ez a közös viszonyokról szóló törvénycikket illető pont. A „Honl épen e pontban sérti meg minden nap pártja programmját, mióta Csernátony elmefuttatásai képezik vezérczikkeit s általában Csernátony szélsőbaloldali szeszélyeinek uralma alatt áll. A baloldali programra abból indul ki, hogy a koronázás végbement, az alkotmányra megesküdött fejedelem ül a trónon, a kormányt az országgyűlés többségéből alakított minisztérium veheti, s ennélfogva a törvénytelen kormány irányában eddig követett feltétlen ellenállás nem lenne többé igazolható, s bár elégedetlen az alappal, melyen a törvényes uralomra az átmenet megtörtént, mindamellett a baloldalnak az eddigitől különböző hivatást jelöl ki, s ezért szükségesnek tartja „oda működni, hogy azon esetben, ha — amint meg van róla győződve — a gyakorlat is kimutatja némely újabban alakított törvénynek, főleg a közösen érdeklő viszonyok tárgyában alkotottnak, veszélyes voltát, a többség az országban annak, a függetlenség és alkotmányos szabadság érdekében megváltoztatására alakuljon. E megváltoztatást előidézni akarni addig, míg e törekvés nem a többségé az országban, jogosulatlan lenne, mert valamint a nyers erőre támaszkodó hatalomnak nincs joga olyat erőltetni az országra, amit annak többsége nem akar: épen úgy nincs joga a kisebbségnek erőszakolni, hogy nézete érvényre emelkedjék vagy meggátolni, hogy a többség alkotta törvény végrehajtassák, de joga és kötelessége az, hogy a többség megváltoztatására minden alkotmányos után törekedjék.“ Továbbá azt is ígéri a programra, hogy „a baloldal nem fog akadékos ellenzéket képezni.“ E programra egyelőre megszünteti a közös viszonyokról hozott törvénycikk elleni izgatást, inkább csak az ellenőrködésre szorítkozik, s más tekintetben is némi hazafias kíméletet igér, míg az átmeneti korszak nehézségei enyhülnek. A szélső baloldal is igy fogja fel e programmot, s a „M. Újság“ egyik legközelebbi száma épen azért hibáztatja is a baloldal, vagy amint ő nevezi, a baltöbbség ez álláspontját, igy szólván: „Épen nem kell várni bizonytalan ideig, hogy majd a gyakorlat mutassa ki azon törvények veszélyes voltát. Meg kell azok ellen kezdeni az ostromot rögtön.“ Böszörményi megkezdette s Csernátony követi is híven, a baloldali programja ellenére, a szélső baloldal programmját. Igaz, Csernátony czikkei csak elmefuttatások, de a határozott törekvés így is kivehető bennök. Fennen hirdeti, hogy azon az alapon, melyen a minisztérium áll, jól kormányozni nem lehet, s az ország terhein sem könnyíthetni. Ez alap a közös viszonyokról hozott törvényczikkek és ama felhatalmazások, melyeket az adóra és ujjonszállításra nézve az országgyűlés adott a minisztériumnak, s ez utóbbiakat a baloldal is épen úgy elfogadta, mint a jobb. Csernátony midőn az ország terhei könnyítésének sebetlenségével izgat, épen úgy megtámadja a bal, mint a jobboldalt a szélső bal érdekében. Tisza és Ghiczy soha sem kecsegtették az országot azzal, hogy ha tervek elfogadtatik, mindjárt könnyíletnek az ország súlyos terhein, sőt Tisza őszintén és egyenesen megmondotta választóinak, hogy az lehetlen. Hogy a közös viszonyokról hozott törvények és ama felhatalmazások alapján nem lehet jól kormányozni, a baloldal soha sem állította, mert ez nem tesz egyebet, mint végrehajthatásuk lehetőségét kétségbe hozni vagy meggátolni, mit a baloldali programja elutasít magától. Csernátony a közös viszonyokról is máskép gondolkozik, mint a baloldal. Azt mondja, hogy azokat a jobboldal teremtette, s a baloldal csak azután és azért lépett ez ingoványra, hogy kevésbé süppedékessé tegye. A közös viszonyokat a történeti fejlődés teremtette, elismerték az 1848 -i törvények, el az 1861-ki felirat, él a baloldal mindkétféle törvényjavaslatában, s csak meghatározásukra és az általuk szükségessé vált intézményekre nézve különbözött egymástól a jobb és baloldal. Heves megye egy határozatot hoz, s oly elveket állít fel, melyek megtámadják az 1867-ks országgyűlés törvényességét, jogait, melyeket a baloldal mindig elismert, s csak a szélső bal hozott néha kétségbe, a mint újabban is a „Magyar Újság,“ midőn egyik legközelebbi számában azt mondja : „A jelen országgyűlés eljárását nem tartjuk alkotmányosnak. “ S hogy viseli magát a „Hon“ a határozat irányában, mit tesz Csernátony? Azt mondja, csak a Stylus hibás, csak e szerkezet zavart, s ez nem baj, csak jogaink legyenek megvédve. Heves megye az önfenntartás komoly problémájával foglalkozik, a megyék jól teszik, hogy mozognak, mert az országgyűlés többsége, mely jogosítottnak tarja magát az ország alaptörvényei módosítására, képes lesz még több áldozatot is hozni. Hol itt a jogi szempont ? Nem helyesli-e Csernátony Heves megye bizottságának elveit ? Ugyanaz-e a hevesi határozat, ami a komáromi és bihari ? Amabban nem a szélső baloldal szól-e, míg ezekben csak a baloldal ? A szélső baloldal egy párszor az országgyűlés feloszlatására sürgette a kormányt, hogy új választások hozzanak ítéletet a 67-es törvényjavaslatról. A baloldal a véleményt soha sem tette magáévá. De Csernátony hirdeti, épen ugyanazt hirdeti, mit a szélsőbaloldal, meglehetős szerencsétlenül hivatkozva Angolország példájára. „Miért nem kérdik meg — úgymond — az egész országot (persze ez országgyűlésen csak az ország egy részét kérdezték meg), várjon mit tart a 67-es alkotmánymódosításokról ? Más országban kisebb kérdés után is feloszlatják a kamarákat, hadd nyilatkozzék az új közvélemény is. Ha Angliában átmegy a reformbill, azonnal új parlamentre lesz választás. Nálunk a constitutionális önkormányzat életpontjai módosíttattak, s még sincs általános választás.“ Soha sem hallottuk, hogy Angolországban , bármily fontos törvény van napirenden, azért oszlassák fel a parlamentet, mert a minisztérium nagy többségben van, és nem azért, mert kevesebbségben maradt, s az uralkodó a népre akar hivatkozni. Ha a reformbil után netalán új választások lesznek Angolországban, anak oka csak az uj census lehet, amint nálunk is történt, midőn 1848 tavaszán a népképviselet behozatott. A baloldali programm azt mondja, hogy a baloldal nem lesz akadékos ellenzék. Jókai sokat tagadhat, de azt nem tagadhatja, hogy Csernátony elmefuttatásai legalább is akadékosak, s gyakran apróságból ütnek nagy zajt. Nem hiszem, hogy a baloldal magáévá tegye e modort, s még kevésbé, hogy helyeselje a „Hon“ eljárását Klapka irányában. Kell-e még Jókainak több és erősebb bizonyíték, hogy a „Hon“ felett a szélső baloldal zászlója lengedez ? Ha kell, akkor olvassa el azt a czikkecskét, melylyel a „Hon“ Kossuth levelét kisérte. E czikkecske Kossuth levelének eszmejárását, meggyőződését, egészen a „Hon“-énak vallja. A baloldal nem vallotta és nem vallhatta azt magáénak egész kiterjedésében, minden pontjában, mert az országgyűlésen máskép szavazott, és helyeselte az 1848-as törvények némely czikkének módosítását, melyet Kossuth hibáztatott. Nem joggal mondhattam hát, hogy a ,,Hon“ a szélső baloldal felé közeledik, s többé nem a baloldal közlönye ? Jókai egyszerű tagadással felelt: ítéljen közöttünk a közösség és maga a baloldal. Vagy Jókai nem tudja, melyik párthoz tartozik, vagy a baloldal változott át szélsőbaloldallá. Bármelyik legyen igaz, csak állításomat igazolja. Ami végül az üzleti fogást illeti, Jókainak van legkevesebb joga az irodalmi üzlet vádját valaki ellen felemelni. Ő most is három lapot szerkeszt, s egyikben reclame-ot üt a másik mellett. Lehet-e három lapot, bárhol, de kivált a mi viszonyaink közt jól szerkeszteni egy embernek? Nem, így vajdi jól szerkesztésről nem lehet szó, csak firmáról. GYULAI PÁL: Bécsi dolgok. Sem rhetoricsin, sem — a nála megszokott — jogászi él tekintetében, Mühlfeldnek a vallások egyenjogúsítása tárgyában mondott beszéde régebbi szónoklataival nem versenyezhet, mégis hatása nagyobb volt, mint sok jobb beszédé, s ezt annak lehet csak tulajdonítani, hogy nem mondott mást, mint amit mindenki lelke mélyében érzett. Tagadhatlan, hogy — talán a kormány szidásán kívül — ez (az egyenlőség hirdetése) mai napság a leghálásabb théma, mert pártja nagy, az oppositió pedig nemcsak számban csekély, de egyéb tekintetben is jelentéktelen, amenynyiben azok, kik Mfi h f ed szónoklatát „pfui“ kiáltással szabtták félbe, meglehetősen benne vannak a középkor ködös látkörében, s obligát nem látnak túl a concordatura szabta szentséges határukon. Ezek a tiroliak, a birodalmi tanács humoristicus eleme, élükön pater Knittelius — azaz, hogy Greuterrel. A Mühlfeld által hirdetett elveket aláírjuk mi is, hanem a t. szónok kicsinyes becsvágyának mégis ellene kell állatunk. Ő ugyanis egy oldal pillantással a Lajtha jobb partjára, fennhangon hirdeti, hogy nem fognak emancipálni honosítási törvény alkotása mellett. Meghiszszük, hogy nem fognak. Hanem meggyőződésünk, hogy fogtak volna, ha Cislajthania nem exclusiv német elemből állana, hanem volna benne vagy 800,000 zsidó, ki kizárólag a magyar elemet képviselné, s azonfelül a feltétlen emancipatió mellett azt várhatták volna, hogy még néhány ezer fog jönni a törzset szaporítani, s legszebb kilátás nyiik rá, hogy a szerb, román és egyéb nemzetiségek nemzeti követelései mellé innen-onnan a zsidó vallás hivei szintén egy új nemzetet fognak a nemzet kebelében támasztani, ha még aztán mellette állana oly szomszéd ugyanezen elemből, mint mi mellettünk a német. Ne mondja senki, hogy ez túlságos aggodalom. A két ellenvetésre, melyet ez ellen rendesen fel szoktak hozni, megfelelhetünk előre, ugyanis azt szokták mondani, hogy a zsidók készek magyarosodó, és magyarosodnak .Néáűi tekintetben igaz, de igazabb az, hogy a zsidók mindazon nemzetiségek nyelvét megtanulják, melyek közt laknak, de e mellett németek maradnak, s akárhogy beszéljenek is mással, maguk közt, családuk szentélyében — németek, s a tisztán való maradásra a 400,000-nek felette csekély része esik. S ha még hozzá teszszük, hogy nemzeti létünknek három évszázad óta egyik legnagyobb ellensége és legfélelmesebb réme az elnémetesítés, akkor természetesnek fogják találni, hogy ha hajlandók vagyunk is hinni sok jó szándékban, de az idők forgandóságát szent előtt tartva, igyekszünk a jövőről gondoskodni, ahogy lehet, mások tetemesebb sértése nélkül, s ha majd — mit az Isten minél előbb hozzon meg — a mostani sok szép ige testté válik, és zsidó polgártársaink magyarok lesznek, bizonyos vagyok benne, hogy az országházban maguk is csak ily aggodalommal fognak hazájukról, nemzetiségükről gondoskodni. A másik ellenvetés pedig az, hogy szeretik kicsinylőleg pengetni, hogy hiszen csak azt várjuk, hogy seregesen vándoroljanak be a zsidók ! Nem hiszszük, hogy seregesen vándoroljanak be azok, akik másutt is tisztességesen élnek, hanem hogy a proletárok, akik csak nyerhetnek, de nem veszthetnek, azok, akik nem hoznak csak vihetnének, a gallicziai sanyarú helyzetből igenis tömegesen fognak jönni, az bizonyos. Az, aki másutt becsületes állást vivott ki magának, bármi rendet és rangot — az, ha jön is, szívesen látott vendég ; de hogy az a számtalan, aki most is, tisztességes munkát kerülve — a henyélés azon szépített módját követi, hogy holmi kivetett portékával, mit a kereskedő átall boltjában eladni, korcsmából korcsmába jár, néhány ezerrel szaporittassék, az országot is elöntse, és silány áruival az együgyű népet károsítsa — ezt meg kell akadályozni. Pedig hogy ez — mit itt csak példának okáért hoztunk fel— szoros következménye lenne a feltétlen emancipatiónak, az nagyon világos; s hogy ez mindazokra nézve, akik az emancipatiót nemcsak írott malasztus, s talán az unokák számára gyümölcsözőnek akarják, hanem maguk is óhajtják élvezni, nemcsak hogy közönyös, de sőt ellenkezője nagyon is kívánatos ne legyen, azt alig hihetni. Azért itt azon anachronisticus vezérczikkekre nézve, melyek a kérdést csak élesebbé teszik, s az ingerültséget fokozzák, anélkül, hogy reális eredményre csak kilátásuk is volna, mert hiszen amit sürgetnek, az náluk nélkül is már úgyszólván napirendre tűzetett — meg kell jegyeznünk, hogy hajlandók vagyunk hinni, hogy azok, akik írják, az emancipatiót bizonyára nem a haza, sem a zsidóság érdekében sürgetik, hanem saját egyéni hiúságuk vagy ambitiójuk kedvéért. Óvásul — mert mai napság mit sem magyaráznak félre! — ide írjuk, hogy ezt nem az emancipatió ellen irtuk, mert ezt csak oly óhajtva várjuk, mint bárki más, hanem Mühlfeld úr szives megemlékezésére. Birodalmi tanács. (Alsóházi XIX-ik ülés ulius 13-kán.) A miniszterek közül Beust és Taafe vannak jelen. A karzatok tömve vannak. S kene négy heti szabadság időt kér. Plankensteiner a szíriai tartománygyűlés érdekében interpellálja Beustot, Korb-Weidenheim báró pedig a vasár- és ünnepnapi munkák érdekében, amint ezt annak idején jelentik. Beust mindkét interpelátóra legközelebb ígér választ. Ezután a nemzetgazdasági bizottmány indítványa folytán elhatároztatik, hogy az ezen bizottmány tanácskozmányain a ház egyéb tagjai is megjelenhetnek — mint hallgatóság. Következik Becke báró, mint a pénzügyi minisztérium vezetőjének előterjesztése az állam pénzügyi helyzetéről. (Az expozé szószerinti szövegét közöljük alább.) A hosszú okmány Becke előtt feküdt ugyan, de a miniszter mégis csak ritkán nézett bele, s majdnem az egészet fejéből mondta el, gyakori tetszés nyilatkozatok közt. Végül élénken tapsolt, különösen a jobb oldal és a közép, balról néhány „bravo !” kiáltás hallszott. Schindler indítványára a finánc-bizottmány elé utasíttatik az előterjesztvény. Következik, mint a napirend legközelebbi tárgya : első olvasása Herbst sürgős indítványának a házassági törvényre, az iskola és egyház közti viszonyra, s a vallásfelekezeti viszonyok rendezésére vonatkozólag. Herbst kiemeli, hogy az ő indítványa nem alterálja Mühlfeldnek azóta beadott terjedelmesebb indítványát, nem is az annyiszor gáncsolt külön törvényhozás útjára lépett, mert hiszen a házassági törvény maga már felette terjedelmes, és elvi meghatározásokat tartalmaz, ami pedig fontos és terjedelmes munka és nem lesz, nem is más törvényhozás tagja. Ez áll vallásfelekezeti viszonyokra nézve is. Még Ausztriában sohasem kísértették meg e viszonyoknak — minden egyház és vallási testület viszonyainak egyetlen terjedelmes törvény általi rendezését. Az első lépés ehhez megtörtént ugyan 1855- ben ama törvény (concordatum) által, s épen nincs miért óhajtanunk, hogy ezen törvény egész terjedelmében fenntartassék. Dr. Mühlfeld úr indítványa egész nagy terjedelmű törvényre vonatkozik, s mi nem titkolhatjuk el magunk előtt, hogy ezen törvénynek csak a bizottmányban leendő tárgyalása is felette sok időt fog igényelni, sem azt, hogy azon számtalan sok életbevágó, nagyobb részt elvi kérdések, melyek érintetni hívnak, a házban is hosszas vitatkozást helyeznek kilátásba, s hogy nagyon is könnyen merülhet fel azon kérdés, hogy vájjon a törvényhozás minden factora el tud-e készülni ezen törvénynyel egy ülésszak alatt ? Másképen áll ez a mi indítványainkkal , mert ezekkel a törvényhozási tényezők elkészülni elkészülhetnek, csak az a kérdés: egyértelműleg-e vagy sem. Különben akárra ily eredményre jutunk, a fő az, hogy eredményre jussunk, mert a bizonyosság — mégpedig minél előbbi — e tekintetben politikai viszonyaink tisztázására tűzve is oly fontosnak tetszik nekem, hogy már csak ezért is szükségesnek tartom, hogy hova hamarabb tárgyalás alá kerüljenek ezen ügyek! Még csak azt kell kimutatnom, hogy Mühlfeld indítványa a mienk által sem feleslegessé nem lesz, sem elébe nem vágunk velük. Azon tárgyak, melyek tárgyalását mi indítványoztuk , Mühlfeld indítványában szintén mind bennf valakitna... Itt már most ezeket tárgyalás alá veszzük, s később amaz egyetemes nagy törvény kidolgozásához látunk is, azért ezen semmi csorbát nem ejtünk az által, hogy egyes részeit előbb kidolgoztuk, s e miatt nem is hiszem, hogy indítványunk aggodalmakkal találkozhatnék. Azt hiszem — így végzi beszédét szónok — hogy a képviselőház feliratában programmot állapított meg, s ezen programm legfontosabb pontjainak egyikéül azon mondatot szeretném tekinteni, mely a concordatumra s a vallásfelekezeti viszonyokra vonatkozik. Ezen programm megfejtése, ez, azt hiszem, a magas ház kötelessége (helyes — baloldali), s hogy ez minél előbb történjék, megvárja a lakosság. Hogy pedig ezen várakozásnak megfeleljünk, ezt, és csak ezt czélozza a mi indítványunk, melyet ennélfogva elfogadásra ajánlok. (Bravo, bravo !) Szavazásra kerülvén a dolog, az indítvány nagy többséggel elfogadtatik. Ezután megválasztják a — Ryger és társai indítványa értelmében — hadi-kárpótlási bizottmányt. Mai számunkhoz fel iv melléklet van csatolva. Magyarország 1867-ben a párisi világkiállításon. VI. Azon előnyök, melyekben magyar kiállítási tárgyaink —a nyert dijaktól, melyekről később szólandók, eltekintve, eddigi is már részesültek, s melyek nemzetgazdászati szempontból fontosabbak.