Pesti Napló, 1867. július (18. évfolyam, 5158–5183. szám)

1867-07-16 / 5170. szám

162-5170. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Kedd, julius 1. 1897., 18. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők. TIÍTAP Előfizetési f­eltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz h­ordva: Fénvre . . 10 írt .*»« kr. o. i. Évn.gyedre . & frt­­•« kr. o. i. Hirdetnie»vcL díja,­ 7 hasábos petitsor egyszeri hírd*5 tésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 ajkr. Nyilt-tér: 5 hasábos peti» 26 uj .r. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ julius—decemberi Féléves és julius—septemberi negyedéves Előfizetési díj Julius—decemberi n évre 1ö ft Julius—septemberi V* évre . & A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala kr. Pest, julius 14. 1867. Jókai a „N­on“-ban felszólal a „Pesti Napló“ ellen. Csodálkozunk rajta. Jókai a „Hon“ ellen kezdett polémiákra a leg­többször az „Üstökösében szokott felelni, s tréfával üti el a dolgot, mire valóban sok­kal több képességet is tanúsít, mint egy politikai lap vezetésére. De miért szólal fel Jókai ? Azért, mert a „P. N.“ a „Hon“ szer­kesztője változásáról, sőt a lap eladásáról egy mendemondát, mint tényt, közölt, s midőn ő ezt egészben megc­áfolta, c­áfo­­latát csak egy részben említette meg; az­után a „Hon“ két dolgozótársának távozá­sát kárörömmel hirdette, mint lapja ezen­­túli hátrányát; végre egy vezérczikkben bebizonyítani törekedett, hogy a „Hon“ már a szélső baloldalhoz közelit, s nem is a baloldal közlönye többé, hanem Cser­­nátonyé. Ezt Jókai a „P. N.“ részéről üz­leti fogásnak nevezi, s kijelenti, hogy a „Hon“ most is azon párt érdekeit kép­viseli, a­melyet eddig képviselt, a „Hon“ vezérczikkírói és megyei dolgozótársai most is ugyanazok, kik eddig voltak. Cser­­nátony a „Hon“ keletkezése óta dolgozó­társa volt e lapnak, s közreműködésre egészen a „Hon“ alapító pártja által szó­­líttatott fel. Csernátony, ha nem akarta volna elfogadni a „Hon“ által képviselt párt programmját, módjában lett volna más pártok ajánlatait elfogadni, meg lé­vén kínálva a „Hon“-on innen álló pár­tok szerkesztői által. Jókai egyszersmind felhívja a „P. N.“ czikkíróit, mutassák ki, mikor tért el Csernátony politikai vezér­­czikkeiben a „Hon“-ban közlött baloldali programaitól; ha nem válaszolnak, akkor csak üzleti fogásnak veszi a ráfogást, és megbocsátja, mert ez nálunk szokás, íme, ezek Jókai vádjai. Tökéletesen igaz, hogy a „P. N.“ kü­lönféléi közt jul. 4-én az „1848“ czimű lap után ez állott: „A „Hon,“ mint hir­­lik, Keglevich Béla gr. tulajdonába megy át; Jókai Mór végkép visszalép tőle, és szerkesztését Csernátony veszi át.“ De mi­helyt Jókai nyilatkozott e hír alaptalan­ságáról, a „P. N.“ jul. 6-án tüstént jelen­tette: „A „Hon“ — mint Jókai nyilat­kozatából látjuk — nem megy más kéz­be, Jókai marad tulajdonosa és szer­kesztője.“ Nincsen-e ebben megczáfolva mindaz, mit a „P. N.“ írt? Miért mondja fiát Jókai, hogy czáfolatát csak egy rész­ben adta a „P. N.“ ? Alkalmasint azért, hogy nyilatkozata nem közöltetett szóról szóra, egész czifraságában. Ha beküldi, bi­zonyosan ezt is kiadja a „P. N.,“ némi megjegyzés kíséretében. Jókai ez apró­ságról megfeledkezett olvasóval többet akar sejtetni, mint a­mennyi a dologban volt, a­mi talán nem épen illendő. Az is igaz, hogy Pálffy és Urházy megválását a „Hon“-tól szintén felje­gyezte a „P. N.,“ s őket a „Hon“ legjobb dolgozótársainak nevezte. De hát nem szab­bad-e az írók képességéről ítéletet mon­dani, és ki fogja a véleménykülönbséget üzleti f­rásnak nevezni, csak azért, mert az neki nem tetszik? A harmadik vád egészen engem illet, mert én állítottam, hogy Csernátony a „Hon“-t mind közelebb viszi a „Magyar Ujság“-hoz, s hogy az nem is a baloldal közlönye többé , hanem Csernátonyé. Jókai felszólít, hogy bizonyítsam be állí­tásomat. Várjon olvassa-e néha Jókai a „Hon“-t, hogy ily kérdést intéz hozzám ? Először is, olvasta-e Csernátonynak a „P. N.“ ellen jul. 10-én írt czikkét, mely a megyét csak szükséges résznak tartja és eltörlésekre szavaz, ha visszakapjuk mind­azt, a­mit most nem bírunk,­­ a mi bennün­ket, Csernátony szerint, tüstént Angolor­szággá varázsolna ? Megegyezik-e ez a baloldal program­­­jával, mely a megyé­ről semmi esetre sem akar lemondani ? Megegyezik-e ez Tisza és Ghiczy nézetei­vel, melyekkel épen a „Hon“ ismertette meg az országot? A jobb és baloldal közt a megyék fenntartására nézve nincs nézetkülönbség, csak jövendő rendezé­sük részleteit illetőleg fordulhatnak elő eltérések, melyekről hallgat a baloldali programm. Általában a baloldali programra csak legnagyobb általánosságban tárgyalja a kérdéseket, oly általánosságban, hogy alig jelöl meg valami különbséget a bal- és jobb­oldal között. Csak egyetlen pont­ja van, mely a baloldal magatartását sza­batosan kijelöli, s ez a közös viszonyokról szóló törvényc­ikket illető pont. A „Honl épen e pontban sérti meg minden nap pártja programmját, mióta Csernátony el­mefuttatásai képezik vezérczikkeit s ál­talában Csernátony szélső­baloldali sze­szélyeinek uralma alatt áll. A baloldali programra abból indul ki, hogy a koronázás végbement, az alkot­mányra megesküdött fejedelem ül a tró­non, a kormányt az országgyűlés többsé­géből alakított minisztérium veheti, s en­nélfogva a törvénytelen kormány irányá­ban eddig követett feltétlen ellenállás nem lenne többé igazolható, s bár elégedetlen az alappal, melyen a törvényes uralomra az átmenet megtörtént, mindamellett a baloldalnak az eddigitől különböző hiva­tást jelöl ki, s ezért szükségesnek tartja „oda működni, hogy azon esetben, ha — a­mint meg van róla győződve — a gya­korlat is kimutatja némely újabban ala­­kított törvénynek, főleg a közösen érdeklő viszonyok tárgyában alkotottnak, veszé­lyes voltát, a többség az országban an­nak, a függetlenség és alkotmányos sza­badság érdekében megváltoztatására ala­kuljon. E megváltoztatást előidézni akarni addig, míg e törekvés nem a többségé az országban, jogosulatlan lenne, mert vala­mint a nyers erőre támaszkodó hatalomnak nincs joga olyat erőltetni az országra, a­mit annak többsége nem akar: épen úgy nincs joga a kisebbségnek erőszakolni, hogy nézete érvényre emelkedjék vagy meggátolni, hogy a többség alkotta tör­vény végrehajtassák, de joga és köteles­sége az, hogy a többség megváltoztatásá­ra minden alkotmányos után törekedjék.“ Továbbá azt is ígéri a programra, hogy „a baloldal nem fog akadékos ellen­zéket képezni.“ E programra egyelőre megszünteti a kö­zös viszonyokról hozott törvényc­ikk el­leni izgatást, inkább csak az ellenőrkö­­désre szorítkozik, s más tekintetben is némi hazafias kíméletet igér, míg az át­meneti korszak nehézségei enyhülnek. A szélső baloldal is igy fogja fel e program­mot, s a „M. Újság“ egyik legközelebbi száma épen azért hibáztatja is a baloldal, vagy a­mint ő nevezi, a baltöbbség ez álláspontját, igy szólván: „Épen nem kell várni bizonytalan ideig, hogy majd a gyakorlat mutassa ki azon törvények ve­szélyes voltát. Meg kell azok ellen kez­deni az ostromot rögtön.“ Böszörményi megkezdette s Csernátony követi is hí­ven, a baloldali programja ellenére, a szél­ső baloldal programmját. Igaz, Csernátony czikkei csak elmefut­tatások, de a határozott törekvés így is kivehető bennök. Fennen hirdeti, hogy azon az alapon, melyen a minisztérium áll, jól kormányozni nem lehet, s az or­szág terhein sem könnyíthetni. Ez alap a közös viszonyokról hozott törvényczik­­kek és ama felhatalmazások, melyeket az adóra és ujjonszállításra nézve az ország­­gyűlés adott a minisztériumnak, s ez utób­biakat a baloldal is épen úgy elfogadta, mint a jobb. Csernátony midőn az ország terhei könnyítésének sebetlenségével iz­gat, épen úgy megtámadja a bal, mint a jobb­oldalt a szélső bal érdekében. Tisz­a és Ghiczy soha sem kecsegtették az or­szágot azzal, hogy ha tervek elfogadta­­tik, mindjárt könnyí­letnek az ország sú­lyos terhein, sőt Tisza őszintén és egyene­sen megmondotta választóinak, hogy az lehetlen. Hogy a közös viszonyokról ho­zott törvények és ama felhatalmazások alapján nem lehet jól kormányozni, a baloldal soha sem állította, mert ez nem tesz egyebet, mint végrehajthatásuk lehe­tőségét kétségbe hozni vagy meggátolni, mit a baloldali program­ja elutasít ma­gától. Csernátony a közös viszonyokról is máskép gondolkozik, mint a baloldal. Azt mondja, hogy azokat a jobb­oldal terem­tette, s a baloldal csak azután és azért lé­pett ez ingoványra,­ hogy kevésbé süppe­­dékessé tegye. A közös viszonyokat a tör­téneti fejlődés teremtette, elismerték az 1848 -i törvények, el az 1861-ki felirat, él a baloldal mindkétféle törvényjavasla­tában, s csak meghatározásukra és az általuk szükségessé vált intézményekre nézve különbözött egymástól a jobb és baloldal. Heves megye egy határozatot hoz, s oly elveket állít fel, melyek megtá­madják az 1867-ks országgyűlés törvé­nyességét, jogait, melyeket a baloldal mindig elismert, s csak­ a szélső bal hozott néha kétségbe, a mint újabban is a „Ma­gyar Újság,“ midőn egyik legközelebbi számában azt mondja : „A jelen ország­gyűlés eljárását nem tartjuk alkotmá­nyosnak. “ S hogy viseli magát a „Hon“ a határozat irányában, mit tesz Csernátony? Azt mondja, csak a Stylus hibás, csak e szerkezet zavart, s ez nem baj, csak jo­gaink legyenek megvédve. Heves megye az önfenntartás komoly problémájával foglalkozik, a megyék jól teszik, hogy mozognak, mert az országgyűlés többsé­ge, mely jogosítottnak tarja magát az or­szág alaptörvényei módosítására, képes lesz még több áldozatot is hozni. Hol itt a jogi szempont ? Nem helyesli-e Cserná­­tony Heves megye bizottságának elveit ? Ugyanaz-e a hevesi határozat, a­mi a komáromi és bihari ? Amabban nem a szél­ső baloldal szól-e, míg ezekben csak a baloldal ? A szélső baloldal egy párszor az ország­­gyűlés feloszlatására sürgette a kormányt, hogy új választások hozzanak ítéletet a 67-es törvényjavaslatról. A baloldal a vé­leményt so­ha sem tette magáévá. De Cser­nátony hirdeti, épen ugyanazt hirdeti, mit a szélső­baloldal, meglehetős szerencsét­lenül hivatkozva Angolország példájára. „Miért nem kérdik meg — úgy­mond — az egész országot (persze ez országgyű­lésen csak az ország egy részét kérdezték meg), várjon mit tart a 67-es alkotmány­módosításokról ? Más országban kisebb kérdés után is feloszlatják a kamarákat, hadd nyilatkozzék az új közvélemény is. Ha Angliában átmegy a reformbill, azon­nal új parlamentre lesz választás. Ná­lunk a constitutionális önkormányzat életpontjai módosíttattak, s még sincs álta­lános választás.“ Soha sem hallottuk, hogy Angolországban , bármily fontos törvény van napi­renden, azért oszlassák fel a par­lamentet, mert a minisztérium nagy több­ségben van, és nem azért, mert kevesebb­­ségben maradt, s az uralkodó a népre akar hivatkozni. Ha a reformbil után netalán új választások lesznek Angolor­szágban, an­ak oka csak az uj census le­het, a­mint nálunk is történt, midőn 1848 tavaszán a népképviselet behozatott. A baloldali programm azt mondja, hogy a baloldal nem lesz akadékos ellenzék. Jókai sokat tagadhat, de azt nem tagad­hatja, hogy Csernátony elmefuttatásai leg­alább is akadékosak, s gyakran apróság­ból ütnek nagy zajt. Nem hiszem, hogy a baloldal magáévá tegye e modort, s még kevésbé, hogy helyeselje a „Hon“ eljárá­sát Klapka irányában. Kell-e még Jókainak több és erősebb bizonyíték, hogy a „Hon“ felett a szélső baloldal zászlója lengedez ? Ha kell, ak­kor olvassa el azt a czikkecskét, melylyel a „Hon“ Kossuth levelét kisérte. E czik­­kecske Kossuth levelének eszmejárását, meggyőződését, egészen a „Hon“-énak vallja. A baloldal nem vallotta és nem vallhatta azt magáénak egész kiterjedésé­ben, minden pontjában, mert az ország­gyűlésen máskép szavazott, és helyeselte az 1848-as törvények némely czikkének módosítását, melyet Kossuth hibáztatott. Nem joggal mondhattam hát, hogy a ,,Hon“ a szélső baloldal felé közeledik, s többé nem a baloldal közlönye ? Jókai egyszerű tagadással felelt: ítéljen közöt­tünk a közös­­ség és maga a baloldal. Vagy Jókai nem tudja, melyik párthoz tartozik, vagy a baloldal változott át szélső­balol­dallá. Bármelyik legyen igaz, csak állítá­somat igazolja. A­mi végül az üzleti fogást illeti, Jó­kainak van legkevesebb joga az irodalmi üzlet vádját valaki ellen felemelni. Ő most is három lapot szerkeszt, s egyikben re­­clame-ot üt a másik mellett. Lehet-e há­rom lapot, bárhol, de kivált a mi viszo­nyaink közt jól szerkeszteni egy ember­nek? Nem, így va­jdi jól szerkesztésről nem lehet szó, csak firmáról. GYULAI PÁL: Bécsi dolgok. Sem rhetori­csin, sem — a nála megszokott — jogászi él tekintetében, Mühlfeldnek a vallások egyenjogúsítása tárgyában mondott beszéde ré­gebbi szónoklataival nem versenyezhet, mégis hatása nagyobb volt, mint sok jobb beszédé, s ezt annak lehet csak tulajdonítani, hogy nem mon­dott mást, mint a­mit mindenki lelke mélyében ér­zett. Tagadhatlan, hogy — talán a kormány szi­dásán kívül — ez (az egyenlőség hirdetése) mai napság a leghálásabb théma, mert pártja nagy, az oppositió pedig nemcsak számban csekély, de egyéb tekintetben is jelentéktelen, a­meny­nyiben azok, kik Mfi h­­ f e­­­d szónokla­tát „pfui“ kiáltással szab­tták félbe, meglehetősen benne vannak a középkor ködös látkörében, s obligát nem látnak túl a concordatura szabta szentséges határukon. Ezek a tiroliak, a birodalmi tanács humoris­­ticus eleme, élükön pater Knittelius — azaz, hogy Greuterrel. A Mühlfeld által hirdetett elve­­ket aláírjuk mi is, hanem a t. szónok kicsinyes becsvágyának mégis ellene kell állatunk. Ő ugyanis egy oldal pillantással a Lajtha jobb partjára, fennhangon hirdeti, hogy nem fognak emancipálni honosítási törvény alkotása mellett. Meghiszszük, hogy nem fognak. Hanem meggyőződésünk, hogy fogtak volna, ha Cislajthania nem exclusiv német elemből álla­na, hanem volna benne vagy 800,000 zsidó, ki kizárólag a magyar elemet képviselné, s azon­felül a feltétlen emancipatió mellett azt várhatták volna, hogy még néhány ezer fog jönni a törzset szaporítani, s legszebb kilátás nyiik rá, hogy a szerb, román és egyéb nemzetiségek nem­zeti követelései mellé innen-onnan a zsidó vallás hivei szintén egy új nemzetet fognak a nemzet kebelében támasztani, ha még aztán mellette állana oly szomszéd ugyanezen elemből, mint mi mellettünk a német. Ne mondja senki, hogy ez túlságos aggodalom. A két ellenvetésre, melyet ez ellen rendesen fel szoktak hozni, megfelelhetünk előre, ugyanis azt szokták mondani, hogy a zsidók készek magyaro­sodó, és magyarosodnak .Néáűi tekintetben igaz, de igazabb az, hogy a zsidók mindazon nemzetisé­gek nyelvét megtanulják, melyek közt laknak, de e mellett németek maradnak, s akárhogy be­széljenek is mással, maguk közt, családuk szen­télyében — németek, s a tisztán való maradásra a 400,000-nek felette csekély része esik. S ha még hozzá teszszük, hogy nemzeti lé­tünknek három évszázad óta egyik legnagyobb ellensége és legfélelmesebb réme az elnémetesí­­tés, akkor természetesnek fogják találni, hogy ha hajlandók vagyunk is hinni sok jó szándék­ban, de az idők forgandóságát szent előtt tartva, igyekszünk a jövőről gondoskodni, a­hogy leh­e­t, mások tetemesebb sér­tése nélkül, s ha majd — mit az Isten minél előbb hozzon meg — a mostani sok szép ige testté válik, és zsidó polgártársaink magyarok lesznek, bizonyos vagyok benne, hogy az országházban maguk is csak ily aggodalom­mal fognak hazájukról, nemzetiségükről gondos­kodni. A másik ellenvetés pedig az, hogy szeretik kicsinylőleg pengetni, hogy hiszen csak azt vár­juk, hogy seregesen vándoroljanak be a zsidók ! Nem hiszszük, hogy seregesen vándoroljanak be azok, a­kik másutt is­ tisztességesen élnek, hanem hogy a proletárok, a­kik csak nyerhet­nek, de nem veszthetnek, azok, a­kik nem hoznak csak vihetnének, a gallicziai sanyarú helyzetből igenis tömegesen fognak jönni, az bizonyos. Az, a­ki másutt becsületes állást vivott ki magának, bármi rendet és rangot — az, ha jön is, szívesen látott vendég ; de hogy az a számtalan, a­ki most is, tisztességes munkát kerülve — a henyélés azon szépített módját követi, hogy holmi kivetett por­tékával, mit a kereskedő átall boltjában eladni, korcsmából korcsmába jár, néhány ezerrel sza­­porittassék, az országot is elöntse, és silány áruival az együgyű népet károsítsa — ezt meg kell akadályozni. Pedig hogy ez — mit itt csak példának okáért hoztunk fel­­— szoros kö­vetkezménye lenne a feltétlen emancipatiónak, az nagyon világos; s hogy ez mindazokra nézve, a­kik az emancipatiót nemcsak írott malasztus, s talán az unokák számára gyümölcsözőnek akarják, hanem maguk is óhajtják élvezni, nem­csak hogy közönyös, de sőt ellenkezője nagyon is kívánatos ne legyen, azt alig hihetni. Azért itt azon anachronisticus vezérczikkekre nézve, me­lyek a kérdést csak élesebbé teszik, s az inge­rültséget fokozzák, a­nélkül, hogy reális ered­ményre csak kilátásuk is volna, mert hiszen a­mit sürgetnek, az náluk nélkül is már úgyszól­ván napirendre tűzetett — meg kell jegyeznünk, hogy hajlandók vagyunk hinni, hogy azok, a­kik írják, az emancipatiót bizonyára nem a haza, sem a zsidóság érdekében sürgetik, hanem saját egyéni hiúságuk vagy ambitiójuk kedvéért. Óvásul — mert mai napság mit sem magya­ráznak félre! — ide írjuk, hogy ezt nem az emancipatió ellen irtuk, mert ezt csak oly óhajt­va várjuk, mint bárki más, hanem Mühlfeld úr szives megemlékezésére. Birodalmi tanács. (Alsóházi XIX-ik ülés ulius 13-kán.) A miniszterek közül B­e­u­s­t és T­a­a­f­e vannak jelen. A karzatok tömve vannak. S k­e­n­e négy heti szabadság időt kér. Plankensteiner a szíriai tartománygyű­­lés érdekében interpellálja Beustot, Kor­b-W­e­i­­denheim báró pedig a vasár- és ünnepnapi munkák érdekében, a­mint ezt annak idején je­lentik. B­e­u­s­t mindkét interpelát­óra legköze­lebb ígér választ. Ezután a nemzetgazdasági bizottmány indít­­ványa folytán elhatároztatik, hogy az ezen bi­zottmány tanácskozmány­ain a ház egy­éb tagjai is megjelenhetnek — mint hallgatóság. Következik Becke báró, mint a pénzügyi minisztérium vezetőjének előterjesztése az ál­lam pénzügyi helyzetéről. (Az expozé szósze­rinti szövegét közöljük alább.) A hosszú okmány Becke előtt feküdt ugyan, de a miniszter mégis csak ritkán nézett bele, s majdnem az egészet fejéből mondta el, gyakori tetszés nyilatkozatok közt. Végül élénken tap­solt, különösen a jobb oldal és a közép, balról néhány „bravo !” kiáltás hallszott. Schindler indítványára a finánc-bizottmány elé utasíttatik az előterjesztvény. Következik, mint a napirend legközelebbi tár­gya : első olvasása Her­bst sürgős indítványá­nak a házassági törvényre, az iskola és egyház közti viszonyra, s a vallás­felekezeti viszonyok rendezésére vonatkozólag. Herbst kiemeli, hogy az ő indítványa nem alterálja Mühlfeldnek azóta beadott terjedelme­sebb indítványát, nem is az annyiszor gáncsolt külön törvényhozás útjára lépett, mert hiszen a házassági törvény maga már felette terjedelmes, és elvi meghatározásokat tartalmaz, a­mi p­edig fontos és terjedelmes munka és nem lesz, nem is más törvényhozás tagja. Ez áll vallásfe­­lekezeti viszonyokra nézve is. Még Ausztriában sohasem kísértették meg e viszonyoknak — min­den egyház és vallási testület viszonyainak egyetlen terjedelmes törvény általi rendezését. Az első lépés ehhez megtörtént ugyan 1855- ben ama törvény (concordatum­) által, s épen nincs miért óhajtanunk, hogy ezen törvény egész terjedelmében fenntartassék. Dr. Mühlfeld úr indítványa egész nagy terjedelmű törvényre vonatkozik, s mi nem tit­kolhatjuk el magunk előtt, hogy ezen törvény­nek csak a bizottmányban leendő tárgyalása is felette sok időt fog igényelni, sem azt, hogy azon számtalan sok életbevágó, nagyobb részt elvi kérdések, melyek érintetni hívnak, a házban is hosszas vitatkozást helyeznek kilátásba, s hogy nagyon is könnyen merülhet fel azon kér­dés, hogy vájjon a törvényhozás minden factora el tud-e készülni ezen törvény­nyel egy ülésszak alatt ? Másképen áll ez a mi indítványainkkal , mert ezekkel a törvényhozási tényezők elkészülni elkészülhetnek, csak az a kérdés: egyértelműleg-e vagy sem. Különben akárra ily eredményre jutunk, a fő az, hogy eredményre jussunk, mert a bizonyos­ság — még­pedig minél előbbi — e tekintetben politikai viszonyaink tisztázására tűzve is oly fontosnak tetszik nekem, hogy már csak ezért is szükségesnek tartom, hogy hova hamarabb tár­gyalás alá ker­üljenek ezen ügyek! Még csak azt kell kimutatnom, hogy M­ü­h­l­­feld indítványa a mienk által sem feleslegessé nem lesz, sem elébe nem vágunk velük. Azon tárgyak, melyek tárgyalását mi indítvá­nyoztuk , Mühlfeld indítványában szintén mind bennf valak­itna... It­t már most ezeket tár­­gyalás alá vesz­zük, s később amaz egyetemes nagy törvény kidolgozásához látunk is, azért ezen semmi csorbát nem ejtünk az által, hogy egyes részeit előbb kidolgoztuk, s e miatt nem­ is hiszem, hogy indítványunk aggodalmakkal találkozhatnék. Azt hiszem — így végzi beszédét szónok — hogy a képviselőház feliratában programmot ál­lapított meg, s ezen programm­ legfontosabb pontjainak egyikéül azon mondatot szeretném tekinteni, mely a concordatumra s a vallásfele­kezeti viszonyokra vonatkozik. Ezen programm megfejtése, ez, azt hiszem, a magas ház köteles­sége (helyes — baloldali), s hogy ez minél előbb történjék, megvárja a lakosság. Hogy pe­dig ezen várakozásnak megfeleljünk, ezt, és csak ezt czélozza a mi indítványunk, melyet ennélfog­va elfogadásra ajánlok. (Bravo, bravo !) Szavazásra kerülvén a dolog, az indítvány nagy többséggel elfogadtatik. Ezután megválasztják a — Ryger és társai indítványa értelmében — hadi-kárpótlási bizott­mányt. Mai számunkhoz fel iv melléklet van csatolva. Magyarország 1867-ben a párisi világkiállításon. VI. Azon e­l­ő­ny­ö­k, melyekben magyar kiállítási tárgyaink —­a nyert dijaktól, melyekről később szólandók, eltekintve, eddigi is már részesültek, s melyek nem­­zetgazdászati szempontból fontosabbak.

Next