Pesti Napló, 1867. szeptember (18. évfolyam, 5209–5233. szám)

1867-09-15 / 5221. szám

/ sept. 14. 180?. Bécs, sept. 13. A Régi tapasztalás az, hogy a financial körök gyorsan „escomptirozzák“ a jöven­dő eseményeket, mihelyt azoknak bekö­vetkezéséről biztosak, aztán pedig tovább sietnek ismét, úgy hogy a nagy közön­ség mindig egy pár ló hosszával hátra van m­ögöttük. Tudva van, hogy a két pénzügy­ér közt tegnap az egyetértés hely­reállott; tudva van, hogy a magyar mi­niszterek megérkeztek , két kollegájuk munkálatával megismerkedendők; tudva van, hogy holnap a magyar deputatió ülést tart, melyben Lónyay úr a mind­két részről elfogadott javaslatokat fogja előterjeszteni — és több már nem kell! — Már most teljesen biztosítottnak tartják a pénzügyi kiegyenlítés létre­jöttét ; a deficit fedezésére nézve a de­­legációktól várnak kielégítő intézkedé­seket, s most azonnal tova rohannak oly pont felé, melyre már régen irányul a financial körök figyelme, s mely nagy fontossággal bír, ha a birodalom pénz­ügyeinek tartós rendezéséről van szó. Ez az államadósság conversiója, vagy, ha tetszik, unifícatiója. Tetszik tudni, hogy az osztrák állam­­adósság nemcsak rettenetesen nagy, ha­nem egyszersmind rettenetesen confusus, van 2 ’/a , 3, 4 stb. százalékos kötelezvény, egyik sorsolással,a másik határozott vissza­fizetéssel, egyik ezüst, a másik papír-ka­­matozással, úgy hogy ember legyen ám, a­ki habár csak a legnevezetesebb cathe­­goriákat emlékezetben tartani képes.­­ (Mellesleg mondva ez is egyik oka annak, hogy az államadósság tőkéjének kettéosztása ez idő szerint merőben lehe­tetlen volna.) Általános tehát azon véle­mény, hogy mihelyt a deputátiók érte­kezletét a kivánt siker koronázta, mihelyt meg van állapítva, a fennálló tehernek mikénti szétosztatása, mélhatlanul szük­séges leend valamit tenni, hogy ama con­­fusió véget érjen, s hogy az eddigi chaos helyébe bizonyos egyformaság lépjen. A haute finánce köreiben azonban úgy hiszik, hogy ezen unificatió több is lehet­ne, mint egyedül formabeli változ­tatás, t. i. hogy az tetemes anyagi előnynyel is járhatna az államra nézve. A dolgot körülbelől így adják elő: ki­mondatnék, hogy ezentúl csak 6% -os ezüst kamatú osztrák államkötvény fog létezni, s hogy lehető legrövidebb idő múlva a létező kötvények vissza fognak huzatni. A birodalmi pénzügyér aztán pl. 10 milliót utalványozna állampapírok megvásárlására. A mostani alacsony ár mellett ezen 10 millióért tán 16—17 mil­lió névértékű papírt lehetne vásá­rolni, s helyettök az új 6°/0-es papírból 16—17 milliót kiadni, melyről szakértők azt hiszik, hogy az alpári fog elkelni. E hitet azzal igazolják, hogy mihelyt a financiák ily alapos rendezése megindul, a világ bizalommal leend ismét Ausztria pénzügye iránt, a mellett pedig oly pa­pír, mely 6 percentet hajt valódi ezüst­ben, győzelmesen versenyezhet bármely más értékpapírral. Ha tehát ezen új pa­pírért csakugyan 16—17 millió kapható, még a hatodik percent költségének leszá­mítása után is vagy 6 millió nyeresége maradna az államnak. Ezen 16 millióval folytatná már most az előbb csak 10 mil­lióval kivitt műtéteit, s e mellett ismét nyerne néhány milliót, így lassan-lassan kihúzatnék a forgalomból az a sokféle régi papír ; ezáltal pedig az államadósság nemcsak unificáltatnék, hanem — a fen­tebbiek szerint — nagyon tetemes összeg meg is takaríttatnék, úgy hogy aztán az unificált államadósság még jóval cseké­lyebb is volna a mostaninál. Minthogy a legközelebbi hónapok alatt a pénzügyi kérdés előtérben fog állni, érdekesnek tartottuk ezen pénzügyi kér­désekben nagyon tekintélyes, de mégis szorosan magánkörökből származó tervet megemlíteni, nem hallgatván el azt sem, hogy bármily szépen hangzik a dolog, nekünk igen komoly kifogásunk van el­lene, és ez az : valamely áru árát a szük­séglet és készlet közti arány határozza meg. Ha már most a börzék tudják, hogy az osztrák kormány a maga régi papír­­jait folytonosan vásárolja, s helyettük újakat bocsát ki folyvást, akkor a régi papírok árkerete mindinkább fel, az újaké pedig mindinkább l­e fog menni, azaz a két ár közti különbség, más szóval azon nyereség, melyet az állam e conversió­­ból hozni akar, mindinkább csökkenne, és nem­sokára végképen el is tűnnék. Erre azt mondják ugyan, hogy nem képzelhető, miszerint akkor , midőn a roszabb papír ára felmegy, a jobbé leme­hetne, de mikor a „roszabb“ papír meny­­nyisége egyre fogy, a másiké pedig szaporodik, aztán midőn amannál a vevő keresi az árut, emennél pedig az áru keresi a vevőt, mi a fentemlitett ese­tet nemcsak képzelhetőnek, hanem való­színűnek is tartjuk. E terv egyébiránt szóba jövend, ha a deputatiók tanácskozásainak befejeztetése után ismét munkájához látand azon „fi­­nanz ausschuss, “ mely a reichsrath által jön kinevezve, mely azonban mit sem vé­gezhet, míg a deputatiók határozatairól még nincs tudomása. Annyi bizonyos, és ez kétségenkívül örvendetes jelenség, hogy mióta Magyarországnak is van beleszólá­sa a monarchia pénzügyeibe, itt is a­l­a­­posan kezdik tárgyalni a birodalom ez életkérdését, és komoly szándékot tanúsí­tanak az eddigi financ-politikával szakí­tani, melyet egyik német követ drastice jellemzett e négy szóval: „Loch zu, Loch auf!“ 213 -5221. Szerkesztési iroda: Perencziek tere 7. szám. 1. emelet. (!) lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Vasárnap, sept 15.1867. 18. évi folyam-Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 6 frt 26 kr. o. é. Hirdetmények díjat 7 halához petitsor egyszeri hirde­tétnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 nj kr.­­ Nyílt-tér: 6 halából petit­sor 26 nj kr. Bécsi dolgok. Midőn a dualismus alapját a deputatiók mun­kájának nehézsége ingatgatta meg, s kedvezőtlen hírek kisértgettek a hírlapok hasábjain, mintegy szomorú előpostát az itt is, ott is megjövendölt sikertelenségnek, azon kis idő közben, midőn a kiegyezés iránt a pessimismus kezde lábra kap­ni, az egyes fractiók hírlapjain bőven tűntek fel az idő jelei. Fog­hegyről és lóhátról beszéltek mindenkivel. Azt hitték, ütött az ő órájuk, s a genfi békecongressus megszüli az európai há­borút, melynek ők oly solid és kitartó mun­kásai. Kipróbált hazafiak nevét nyelvre vették, haza­árulással kezdők vádolgatni azokat, kiket a haza sok olyanért nem adna, mint minek e szemfor­gatók, kik „ad maiorem dei glóriam ,a „ad salu­­tem reipublicae“ stb. — saját rothadt légkörük­be vonszoltak le tiszta lelkű férfiakat. Nem véve itt számba hazai ilynemű lapunk, a „M. U.“ esetlen kifakadásait, melyek inkább ha­sonlítanak egy, magát dühében mérsékelni nem tudó gyerkőcze rugdalásához, s mely sok rész eszközt mellőzve, azt hiszi, kiabálással is czélt ér, mert mivel hogy saját rikácsolásától más szavát nem érti, azt véli, hogy mások szintén nem ér­tik , csak a Lajthán túli e fajta hősökre óhajtunk reflectálni, mint a­kikről nem igen tehetjük fel azt, a­mit szeretünk a „M. U.“-ról hinni, hogy t. i. meggyőződésüket hirdetik. Ezek — a pánszláv „Zukunst,“ a reactiona­­rius „Volksfreund“ — a dolgok jelentett jobbra fordultával leszállanak paripájukról, szőrcsuhát öltenek, s martyriumi, de egyszersmind kaczér pillantásokat vetnek egymásra. Mit nekik létalapjuk ellenkező, egymásba üt­köző volta; mit nekik az, hogy nem­régiben még szerették szövetségüket tagadni, mit nekik az, hogy ha előbb utóbb is egyik győzelemre jutna, rögtön a másikkal kellene a küzdelmet újra kez­denie, a fő az, hogy pillanatnyilag van egy el­­lenség, mely mindkettejüknek az, s ők elég „po­litikai érettséggel“ bírnak arra nézve, hogy túl téve magukat minden elvi scrupuluson, szövet­kezzenek. A „Volksfreund“ megczirógatja a nemzetségi fractiók törekvéseit, a „Zukunft“ síkra száll a concordatum mellett, s az iskoláknak az egyház befolyása alól va­ló el­vonatása ellen, úgy hiszem, itt az érvek, a­miket kiállítanak a síkra (szédelgés, béna harczosok), csak másod­lagos figyelmet érdemelnek. Már a dolog maga olyan odiosus, hogy az érvek c­áfolata fölösle­gessé válik. Nagyon valószínű, hogy saját híveikre lesz a dolog hatással, s a majdan megnyíló parliament üléseiben a vallási reformok harcza valamivel élénkebb lesz, a­mennyiben p. Greuter szövetsé­geseket találand, de a dolog érdemén nem fog változtatni, mert a minoritás nagy, a választott eszköz odiosus; még csak a tiszta szándék tisz­teletét sem követelheti a majoritástól. t­i ágost. hitv. tiszai egyházkerü­let közgyűlése. Ep érj es, sept. 11. Az ágost. hitv. tiszai egyházkerület ma tartó idei közgyűlését, mélt. Zsedényi Ede egyházke­rületi felügyelő és főtiszt. Máday Károly supe­­rintendens urak iker­elnöklete alatt, melynek tanácskozásaira Szalágyi kárpátaljai esperes buz­gó imában kéré ki Isten áldását. Zsedényi megnyitó beszédében előrebocsát­­ván, hogy az utolsó közgyűlés óta szebb kor vir­radt a magyar protestáns egyházra, miután ha­­zánkkal együtt, koronás királyunk és ország­gyűlésünktől törvényes állapotába való vissza­­helyeztetését már most biztosan várhatja, ki­emeli a magyar történet lapjai után azon érde­kes jelenetet, miszerint Magyarország alkotmá­nyos harczaiban I. Ferdinand óta mindig kar­ t öltve járt a protestáns egyházzal, sőt hivatkozva­­ törvényeinkre, különösen a bécsi és linczi béke-­­ kötésekre, a szónok azt hisz, hogy hazánk al-­­­kotmánya fenntartását egy részben" a magyar­­ protestánsok küzdelmeinek köszönheti, miért is a magyar államférfiak a protestáns egyház ügyét mindig országos ügynek tekintették, mely elan­­­­­nyira ugyanazonítva van a kotmányos állásunk kifejtésével, hogy a ki a protestáns egyház jo­­­­gait megőrzé, egyszersmind­­re volt polgári sza­badságainknak, s igy hazánk alkotmányos har­­­ ezaiban a vele kölcsönös egyetértés és érzemény­ben összeforrt protestáns egyházban mindig ren-­­­dithetetlen támaszt talál. Szén hazafias szem- ,­pontból indult ki, úgy hiszi a szónok, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr is, midőn ő­felsé­gének az 1859-ki törvénytelen pátens visz­­szavételét javasolva, a protestáns egyház belbé- ' kéjét visszaállító, miről bővebben szólván, egye­bek közt azt is említé, hogy ezen tiszai superin­­tendentiában (bár a tót ajkú egyházak többség-­­­ben vannak), patentalis egyház nem létezvén,­­ ez nem jöhetett azon kellemetlen helyzetbe, mint a Dunán­ inneni superintendentia, hol a 16 pa-­­ tentalis egyház lelkészei félremagyarázván a val­ I­­ásügyi minisztériumnak ama körlevelét, mely szerint az egyetemes gyűlésen (egyébiránt al- ■­kotmányilag) elrendezendők azon viszonyok,­­ melyek a patentalis egyházak visszakebelezésé-­­­ből itt-ott támadhatnak, abból azt következtették, hogy ők az autonóm egyházzal, mint fél féllel, szer­ződhetnek, addig pedig patentalis szerkezetük mellett maradva, a Dunán-inneni superintendens urnák épen a pátens visszavételét tárgyazó kör­leveleit, felbontatlanul vissza is küldhetik.­­ Azonban a szóló egyszersmind reményét fejezi ki, hogy azóta a Dunán-inneni superintendens ur a helyszínén felvilágosította magukat az illető községeket, hogy a protestáns ágost. hitv. egy­ház szabályai szerint az egyetemes gyűlés köz­­benjárólag addig fel nem léphet, míg az egyes egyházak, utánuk az esperességek, végtére a ke­rületi gyűlések, a teendőket el nem végezték, szerződésről ez ügyben szó sem lehetvén, mi­után visszatérvén az anyaegyház kebelébe, an­nak szabaságaiban, kötelezettségeiben úgy, mint a többi egyházak, részesülnek. Különös zajos köztetszéssel fogadtatott beszé­dének azon része, hol az 1848. XX. tezikket ki­emelve, mely a vallások egyenjogúságát megál­lapító, biztos reményét említő, hogy országgyű­lésünk a legközelebbi költségvetés tárgyalta­tása alkalmával, az országos pénztárból oly som­mát fog a magyar protestáns egyház szabad ren­delkezése alá bocsátani, mely arányban lévén egy részről a protestáns polgárok által fizetett adómennyiséggel, másrészről az iskolák és egy­házak mellőzhetlen szükségeivel, tettleges való­sággá teendi a törvényben elvileg kimondott egyenjogúságot, a­nélkül, hogy az államnak ezen segélye által legkisebb csorbát is szenvedhetne a protestáns egyház autonómiája, mert, mint a törvényhatóságok autonómiáj­a, pol­gári alkotmányunk alapját, a kü­lönféle nemzetiségek kezességét teszi ann­y­ira, hogy ha faunicipális szerkeze­tünk alapjai megmaradnak, érjen bár bennünket akármi csapás, alkotmányunkat mindig ismét visszaszerezhetjük, s azért az 1848 : XVI. tcz. által biztosítva lévén, az országgyűlés első fel­adata : a miniszteri rendszert ezen autonómiával összhangzásba hozni, úgy a magyar pro­testáns egyház autonómiája a lét vagy nem lét kérdését foglalja magá­­b­a­n, és az időnek oly fordulata, mely a protes­tánsokat autonómiájuk fenntartásától menthetné fel, vagy azon bűnöket mentené, ha egyházuk saját igazgatását bármily körülmények közt s bármily rövid időre az államnak adnák át, nem gondolható, mert lehetetlen. Nem gondolható oly protestáns egyház, mely, ha autonómiáját meg­szakítja, az elsatnyulást és a szellemi hanyatlást elkerülhetné. Azonban ha az államtól segélyt méltán követelhetnek is a protestánsok, oly se­gélyt mégis nem várhatnak, mely az eddig ki­fejtett áldozatkészségtől menthetné fel a protes­tánsokat, s azért a szónok meleg szavakkal szó­lítja fel rokon híveit azon szellem megőrzésére és ápolására, mely 3 évszázadon keresztül minden­nemű dalviszontagságok közt épségben megtar­totta a protestáns egyház életét. Alz idő — igy végző előadását — mióta mint protestánsok a reformatio terére állottunk, min­dig ugyanazt követelte, t. i. hogy átértsük és fel­fogjuk az elfoglalt állás természetéből folyó szük­ségeket, feltartózhatatlan az idő úgy rendes fo­lyamában, mint koronkénti rohamában, s a­mi súlytalan, azt magával köpre, hogy megsemmi­sítse, ellenben annak, a­ki aulylyal bir, a miben van élet és ellentállási erő, önmagában helyt enged, hogy alakulhasson, a nélkül, hogy el­­enyészszék. A protestánsok hivatása az erkölcsi és értelmi súly öregbítésének szakadatlan mun­kája ; népiskoláikban, tanintézeteikben fek­szik egyházuk életkérdése, azoknak ápolása fő­­gondjuk legyen, mert a mely vallás a művelődést magába felvenni nem képes és abba magát felvé­tetni engedi, az bizonyosan veszve van, a nép szelleme és kedélyeinek nemsebb tulajdonai azon források, mikből kincseink folynak. (A szóló felügyelő ezúttal is a legérdemesebb néptanítók jutalmazására 400 ftot ajánlván, superintendens úr a­z esperesség által felajánlott egyénekből mindenik esperességben egy néptanítónak ki fog 50 ftot fizetni.) Azon forró reménytől vezéreltet­ve, hogy a protestáns egyház híveinek eddig is tanusított áldozatkészségével mindig találkozni fog, a jelen ülést megnyitottnak nyilvánítja. Felügyelő úrnak nagy lelkesedéssel hálás elis­merés szavaztatván, Máday superintendens úr az egyházkerület állásáról szóló jelentését felolvasó, melyben belviszonyait ecsetelvén, felemlíti, hogy a gyámintézet alapja, melyhez ő Felsége ez évben 2000 frttal méltóztatott járulni, máris 30,000 ftra növekedett, hogy a gömöri esperesség egy részében canonica látogatást tevén , az egy­házak szellemi és anyagi igazgatását rend­ben találta, különösen kiemelvén Czékus Mihály úr érdemeit, melyeket 40 éves felügyelői hiva­taloskodása alatt szerzett , kidicséré a gencsi néptanító Szitáni János működéseit stb. Felolvastatták a vallásügyi minisztérium szá­mos rendeletét, melyekre nézve, miután részint az egyetemes felügyelőhöz, részint a superintendens úrhoz elnöki levelek formájában intéztettek, egy­hangúlag felírás határoztatott, miszerint a vallás­ügyi minisztérium ezentúl a törvényes s­zokás szerint, úgy mint 1848 előtt, és az 1848-as ma­gyar minisztérium részéről történt, rendeleteit mindig egyenesen az egyházkerülethez bocsássa, nem pedig a Bach és Schmerling idejében szo­kásba jött elnöki rendeletekhez ragaszkodjék, melyeket különben is az egyházkerületet illető ügyekben az egyetemes felügyelőhöz intézni nem is lehet. Nagyobb vitára adott alkalmat a lőcsei államgymnasium ügyében a vallásügyi minisz­térium részéről kitűzött azon kérdés, vájjon an­nak fenntartása a felekezet érdekében kívána­tos e, s vájjon a gymnasium fenntartásának költ­ségeit és azokkal együtt az a feletti intézkedés jogát át akarják-e venni ? Először is a felekezet nevezete ellen történt ki­fogás, miután hivatalos irományokban csak a pro­testáns egyházakról lehet szó, a­mint a r. kath. egyházat is soha felekezetnek nevezni nem szok­ták. Azután a lőcsei egyház és az illető esperes­ség által beadott jelentések nyo­mán az ügy érde­mére nézve határoztatott, miszerint az államgym­nasium felállítása magában is már halálos sebet ejtett a protestáns egyház autonómiáján, tehát e sérelem folytatása annak érdekében kívánatos nem lehet, egyébiránt a parentális alapból me­rített költségeket törvényeseknek el nem ismer­hetvén, azokat át nem vehetik; más részről azon­ban a minisztérium abbeli véleményében nem osztoznak, mintha az iskolák feletti intézkedés a protestáns egyházat nem illetné ott, hol az állam segélypénzeket nyújtana , sőt ellenkezőleg azt hiszik, hogy az állam segélypénzeit egyenesen a protestáns egyház szabad rendelkezése alá fogja bocsátani. A parentális egyházak bekebelezése iránt az egyetemes gyűlésre küldendő követek Pulszky Ferencz indítványára oda utasíttattak, hogy azo­kat szerződő feleknek el nem ismervén, a fenn­forgó viszonyokat mindjárt az egyes egyházak­nál a fennálló egyházi alkotmány alapján igye­kezzék elrendezni. Több rendbeli, a vegyes há­zasságok és reversalisok ügyeiben még a múltból származó sérelmek jegyzőkönyvileg azon re­ményben szüntettek meg, hogy a mostani ma­gyar minisztérium a vallások egyenjogúságát tettleg érvényesítendi. Bánó Miklós indítványára a vallások egyenjogúságát tárgyazó törvényja­vaslat siettetése iránt az országgyűlés meg fog kerestetni. A magánjog-tanulás engedélyezésének önhatósági gyakorlására nézve az eperjesi Col­legium részéről beadott szabályok elégtelenek­nek ítéltetvén, azoknak újabb felterjesztése ren­deltetett el. A nyíregyházi algymnasium nyilvá­nossága tárgyában kibocsátott miniszteri rende­let úgy lévén szerkesztve, mintha ezen tiszai ke­rület a nyilvánosság megadásáért folyamodott volna, holott épen ellenkezőleg arról panaszko­dott, hogy törvényes nyilvánossági joga gyakor­latában háboríttatott a kassai róm. kath. akadé­mia által, és azért a kormány törvényes oltalmát sietett kikérni, ezen tiszai kerület a vallásügyi minisztériumhoz ír fel, miszerint rendelvényét a szerint módosítván, ekkér köröztesse az egyházi hatóságoknál. A kishonti esperességbe, mely az iskolai adóra már 2700 fttal tartozik, a gömöri főesperes mint egyházkerületi biztos rendeltetett ezen hátralékok szigorú behajtása végett; a késmárki egyház pedig, mely három év óta min­denféle igényei folytán, ezen iskolai adót letisz­tázni vonakodik, a VI. sz. kir. városok esperes­­ségéhez utasittatott igényeinek törvényesitése végett. Az ülés holnap folytattatik. Egy levél a távolból.*­ United States Legation Buenos-Ayres , 26­ th July 1867. Vaisz Vilmos magy. kir. vasúti fel­ügyelő urnak. Kedves barátom ! Örömmel olvastam a „Heti Posta“ 10. számá­ban kineveztetésedet m. k. vasúti felügyelővé, s igy tehát ismét a régi hazában vagy — vedd ba­rátságosan szívemből jövő üdvözletemet. Igen kel­lemes lett volna rám nézve ittléted. Pénz dolgában sokkal jobban állottál volna. A vasúti építkezé­sek gyorsan haladnak, s nincs használható mér­nök,­­ de mégis jobb magyar embernek a Duna kies partjain élni a régi barátokkal, mint vege­tálni itt a La Plata puszta pampásaiban, Gauchok és indiánok közt. Válaszodat jóindulatú ajánlatomra Párisban, másolatát Londonban vettem, s a­hogyan álla­nak most az ügyek, csak helyeselhetem határo­zatodat. Jótékonyan hatott reám ugyanazon lapban régi collegáim, Fest, Walland és Reiter megtisz­telő kinevezését is olvashatni. Üdvözlöm őket, úgy mint Liedemann, Grechenek és Lechner ba­rátaimat, kik valószínűleg legfelül állanak a bu­dai építkezési főigazgatásnál. Elzárkózottságom­­ban örömömre szolgálna rólatok minél többször, minél többet hallani. Mit mondjak rólam ? Egykori küzdelmeimet ismered. Az óriás éjszak-amerikai polgárháború 1861-ben igen kellemes államhivatalban talált, mint polgári mérnök meg voltam bízva New­ York városa felső részének szabályozásával a Manhatten sziget éjszaki felén. A becsületes Lin­coln legelső kiáltványa elhagyatta velem békés állásomat, és belépve a hadseregbe, végig har­­czoltam e harcrot eleitől végig közel öt éven át, eleintén mint ezredes, nem sokára mint dandár­­tábornok, végre mint „Major-General.“ Az éj­*) Illetékes engedélylyel kö­zöljük e levelet, melyet a legszélesebb körök érdekkel fognak olvasni. A­z e­r­­ő­szak nehezen kiküzdött dicső győzelme, a déliek átalános fegyvert nyújtásai után az Egyesült Álla­mok kormánya a senatus egyhangú beleegyezé­sével megtisztelő küldetésével bízott meg, mint „United­ Staates­ Minister“ az argentiniai confede­­ratióban. Karjaim tökéletlen gyógyulása — mindkettő ellenséges golyótól van összezúzva — és egy he­gyes golyó két éves sebbel fejemben arra indí­tott, hogy utamat Európának vegyem, tanács­kozván a lehető legjelesebb orvosi tekintélyek­kel, de sem Párisban, a­hol két hónapon át is­mételve alá­vetettem magamat Nelaton, a híres orvos műtéteseinek, sem Londonban segélyt, de sőt enyhítést sem találhattam. És így minden régi bajommal kellett megkezdenem a hosszú tengeri utat Dél-Amerika felé. Becsületes igazságügy érünk, Vukovics Sebő temesvári régi barátom, a vasúton elkísért Sou­­thamptonig, a­hol hajóra szállva, egy hosszú ten­geri út minden gyötrelmei után múlt év oktober havában szerencsésen Buenos­ Ayresbe értem, a a­hol vitorlás hajón előre küldött podgyászomat, minden szolgámat, lovamat és kutyámat szeren­csésen megtaláltam. A diplomatikai tér ismét új volt előttem, de a polgári igazgatás, melyet a háború folyama alatt a katonai parancsnokság mellett több déli államban vezettem, jó előkészítő iskolául szolgált, s némi bizalommal léptem új, sikamlós pályámra. Hét havi működés után éj­szak-amerikai miniszteri minőségemben az argen­tiniai államokban, kormányom a senatus helyben­hagyásával hasonló á­llással bízott meg a­­ szom­szédos Uruguay köztársaságban is, megfelelő fizetés­emeléssel. A kormány székhelye Uruguay­­ban Montevideo, igen kedves, gyorsan felvirágzó tengeri város, Buenos­ Ayressel összekötve, ten­ger alatti távirdával és naponkénti gőzhajózási közlekedéssel, a­mi kettős állásomat és a követ­ségek szervezését mind a két városban gyakor­latilag könnyíti. És így tehát nehéz próbákban gonddal ter­helt, hányatott élet után, hála új otthonom de­­mocraticus köztársasági intézményeinek és egy humán , idegenek irányában is minden te­kintettel levő népies kormány jutalmazó bi­zalmának, oly álláshoz jutottam, melyben mint­egy hatalmas és szabad, mást maga felett nem ismerő nemzet diplomatiai képviselője, borongó múltamból nyugodt öntudattal nézhet­nék elébe napjaim vidám befejezésének ; annál is inkább, mivel a legutóbbi sikerek Magyaror­szágban azon reményre jogosítanak, hogy forrón szeretett hazám, melynek egykor ifjúságom tel­jében úgy, mint érett férfikoromban örömmel szenteltem csekély erőmet és mindenemet, tizen­­nyolcz évi férfiasan higgadt tűrés után valahára békés után ismét kivívta ősi alkotmányos állá­sát, melyért mi szent jogunk tudatában hű oda­adással küzdve, mint hontalan földönfutók, áldo­zatul estünk. És mélyen megindulva, hadd vál­jam be kedves barátom, hogy e szép reménynyel együtt azon buzgó óhaj is tolul szívem mélyéből, vajha láthatnám a régi hazát még egyszer sza­badon az idegen járomtól, hogy meghajoljak el­halt szüleim sírjánál, lássam őszbe borult derék bátyámat, egyetlen életben maradt nővéremet és mindazokat, kik a hosszas elválásban is híven megőrzötték a barátság és a természet köte­lékeit. De úgy látszik, máskép döntött a sors. Több, mint négy hava, hogy súlyos szenvedésekben, régi sebeim és elhanyagolt benső sérelmek kö­vetkezményeiben a beteg­ágyhoz lánczolva, na­ponként érzem életerőm sorvadását, és híven régi elvemhez, remélni a legjobbat, de készülni a legroszabbra, megadással várom a fölülről jövő legbölcsebb Gondviselést. Ha az úristen egy csodája által elhagyhatom ágyamat és házamat, szabadságot kérnék, hogy Cseh- vagy Magyarországban fürdőt használhas­sak, és ez esetben volna viszontlátás. Bár talál­hatnám apáink országát és népét az alkotmány védelme alatt erősödve, titeket mind pedig test­véri egyetértésben élve, boldogan és megelége­detten. Ezt óhajtja őszinte barátod Asbóth Sándor. Czimzetem : General A. Asboth U. S. Minis­ter Resident to the argentine Confederation and the Republic of Uruguay Buenos­ Ayres , S. America. U. S. Kínos állapotomban nem írhattam ma­gam, és tollba mondáshoz kellett folyamodnom. Hatósági élet. Z­o­m­b­o­r, sept. 6. F. hó 2-kán évnegyedes közgyűlésünk meg­kezdődvén , az több napon át tartott. Főbb mozzanatai a következők : Főispánunk, Mihajlovics Miklós úr az igen szá­mosan megjelent bizottmányi tagokat szivélyes szavakkal üdvözölvén, első alispán Pál Antal úr előterjesztéseként, beérkezett az utóbbi ülés óta 2506 ügydarab, melyek nagyobb része elintéz­­tetvén, jelentése szerint örvendetes tudomáskép értesültünk arról, hogy megyénk tisztviselőinek kellő szorgalma folytán méltán reményben­ lehet, hogy jövő évi mártius haváig ügyeinkkel folyó­ban leszünk. Felolvastatván a kereskedelmi mi­niszter abbeli leirata, mely szerint a tervben levő vasutakat és közlekedési utakat mellékletileg ki­mutató térképre megyénk közönségének figyel­mét felhívja, erre választmány kiküldése által a kellő intézkedés megtörtént. Ezután szóba hoza­tott szükséges volta annak, hogy a bizottmányi tagok névsorának felolvasásával azok, kik bűnös cselekvény által polgári jellemeket beszenget­­tek, kitöröltessenek — ez élénk vitára adott alkalmat. Végre határozatba ment, hogy a bizottmány büntenyízék alatt álló tagjai felett intézkedhe­tik, és esetleg ilyent ki is küszöbölhet. A júniusi tisztújítás alkalmával megválasz­tott házi főpénztárnok, Kürthy István leköszön­vén, a főispán által helyettesített helyébe Latino­­­­vics János választatott meg.

Next