Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)
1867-10-19 / 5250. szám
1242-5250. Szombat, october 19. 1867. 18. évi folam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferenciek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLO / Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjai 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 80 ujkr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit 25 nj kr. A Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ october-decemben svnegyedes Folyamára. Octofper—decemberi !4 évre . . . . 5 iV 25 kr. ik FESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, oct. 18. 1867. Azon ügy, mely Lajthán túl lázas feszültségben tartá a kedélyeket, egyelőre el van intézve, még pedig akként, miként ezt az alkotmányosság minden őszinte barátjának kívánnia kellett. Ő Felsége a püspökök feliratát felelős minisztériumának adta át, sajnálkozását, fejezvén ki a felett, hogy az egyházfejedelmek nemcsak nem támogatják a kormányt, hanem épen a jelen válságos időben ily izgató okmányt bocsátottak ki. ő Felsége ezentúl is akarja védeni az egyház jogait, de mindenekelőtt szemmel fogja tartani az „alkotmányos uralkodó“ kötelességeit. A felséges uralkodónak e legmagasabb elhatározását mérlegelve , mindenkiben önkénytelenül emelkedik a bizalom ama kormányzat iránt, mely az alkotmányos jogokhoz ingadozás nélkül ragaszkodva, midőn a hagyományos érdekeket azoknak alárendeli, ugyanakkor az alkotmányosságnak, mint a birodalom jóléte és fejlődése legfőbb biztosítékának tartós és állandó jövőt igér. Ő Felsége, midőn a fő papokat az eddig használt mellékútról az alaptörvények által kijelölt egyenes ösvényre vezeti, újabb bizonyítékát nyujtó ama magasztos érzületének, melylyel a múltnak tévedéseivel végleg szakítva, az alkotmányos kormányzást a birodalm másik részében is minden megtámadás ellen megóva, fenntartani akarja. Valahányszor e lapokban szó volt a concordatum körüli vitáról, mindannyiszor ki is emeltetett, hogy e vita érdeméhez, mint mely a Lajthán túli belügyre vonatkozik, nekünk nincs hozzászólásunk, nem igenis van, amennyiben itt az alkotmányosság elve forog szóban. A kérdés eddig így állott: várjon a tizenkét év előtt Rómával kötött szerződés áthágyatlan sorompót képez-e a törvényhozás két tényezőjére nézve? Várjon, ha e két tényező valamely törvényalkotási cselekvényre nézve egyetért, még ez egyetértés is elégtelen lehet e a törvény megalkotására, egyedül azért, mert az új törvény a concordatum valamely határozmányába ütköznek? Szóval : jogosult-e a római curia a korona és képviselet részéről egyaránt szükségesnek vallott reformnak egyszerű vétó által útját állani ? Természetes, hogy ha e kérdésre igenlő a válasz, a Lajthán túl alkotmányosságról nem lehet szó, mely a fejedelmen és képviseleten felvül a törvényhozás körül döntő más tényezőt nem ismer, mely soha nem tulajdoníthat senkinek az államban a törvényen kívüli vagy a törvény feletti állást. Ő Felsége tagadólag válaszolt a fenntebbi kérdésekre, s ezzel a vita érdemlegiség nincs ugyan eldöntve, hanem igenis az egyedül törvényszerű alkotmányos térre van állítva. — Ebben áll a császári levél jelentősége ! Szőnyegre fognak most kerülni a házasság, az iskola stb. körüli törvények. A képviselet követelni fog, s a korona vagy teljesíteni fogja, vagy visszautasítani e követeléseket, de ha egyikét-másikát viszszautasítja, ez csak azon okból történhetnék, mivel saját meggyőződése tiltja a helyeslést, de nem azért, mivel — a concordatum szerint — ezt meg ezt elfogadni nem lehet. Ezzel nagyon is súlyos bilincstől szabadult meg a bécsi parlament. Eddig minden munkakedve hajótörést szenvedett azon gondolaton : hiába erősödünk mi a nép akaratának erélyes kijelentésével , hiába törekszünk a kormányt kapacitálni, még ha ez sikerülne is, ott áll a merev „non possumus,“ és ezzel a siker lehetetlen! Eddig egyszerre két csatát kellett vívniok a bécsi követeknek, egyet, amilyet minden parlamentben kell vívnia a szabadelvűeknek a reactió ellen, de aztán még egyet azon, egészen sajátszerű és egyedül Ausztriában létezett akadály ellen, mely a clericalis töredék kiváltságos helyzetében állott. Az egyik csata a szabadelvűek javára dőlt el; hátra van még a másik, mely körül most az eddig szétforgácsolt erőt központosítani lehet. Beust állása ezzel meg van szilárdítva. Ő csakis mint alkotmányos miniszter volt lehetséges, e minőségét pedig legalább kétségesnek kellett tartanunk mindaddig, míg közte és a korona közt még a concordatum és az azt védő magas clerus állatt Ez most másként van, és ezzel tisztába van hoza Beust állásának természete is. Véleménye ezentúl is eltérhet egyik másik kérdésre nézve vagy a korona, vág a képviselet véleményétől, miként ez bármely alkotmányos miniszteren is megtörténhetik; e vélemény-eltérés válságot is szülhet, de az alkotmányosság elve a császári levél után a válságon kívül van állítva. Ez az, amit nagy megelégedéssel jegyzünk fel, s ami mintegy feleletül szolgálhat azon szemrehányásra, miszerint azon buzgalom, melylyel a magyar majoritás közlönyei a válság pillanatában Beust mellé állottak, arra mutatna , hogy hazánk önállósága nagyon is gyönge alapra van fektetve. A többség közlönyei ezzel csak következetesen cselekedtek ! E többségnek nyíltan bevallott czélja : az Ausztriávali egyezkedés a közösügyi törvény alapján. Aki a czélt akarja, annak akarnia kell az e Czélra vezető utat is. Czélunk elérhetésének, azaz a közösügyi törvény gyakorlati életbelépésének egyik fő fő feltételéül az országgyűlés azt tűzte ki, hgy a Lajthán túli részek is valódi alkotmányosságban részesüljenek. Midőn tehát azon kérdés merült fel : vájjon Lajthán túl legyen-e vagy ne legyen alkotmányosság ? — a magyarországi többségnek észszerűen a mellett kellett síkra szállnia, hogy legyen, mert csak úgy lehetséges az általa óhajtott kiegyenlítés. De az utolsó bécsi krízis alkalmával, amint kimutattuk, nem Beust személye vagy ilyen amolyan politikai rendszere, hanem csakugyan maga az alkotmányosság elve forgott kockán, s ez esetben Beust győzelme vagy bukása azonos lett volna amaz elv győzelmével vagy bukásával. Midőn tehát nekünk az alkotmányos elv diadalát, mint a kiegyenlítés lehetségének feltételét, őszintén kellett óhajtanunk, természetesen óhajtanunk kellett Beust diadalát, azaz hivatalban maradhatását is, és midőn ez most bekövetkezitt, ezt csak benső megelégedéssel lehet tudomásul vennünk. Ez következetes ! Ha egyedül arra emlékeztettünk volna, hogy mi Beusznak mégis némi hálával tartozunk, mégis ő lévén az, ki hatalmasan segíté kívánataink nagyobb részének békés utáni teljesülését, erre talán azt mondhatnák, hogy eza politikába nem való kedélyesség, de a következetességnek nemcsak jogát, hanem még kötelességét is, úgy hiszszük, még az ellenfél sem tagadhatja meg egy nagy és öntudattal bíró politikai párttól. A Deák-kör holnap, azaz okt. 19-én délutáni 7 órakor saját helyiségében értekezletet fog tartani. Ha Csak úgy lehet tekinteni, mint a variatióját ezen elismerésnek. Az országgyűlés, a sajtó, a közönség teljesen méltányolja a tényt, hogy ma hazánk egy nagyobbszerű kölcsönt önállólag, függetlenül vesz fel, hogy felveheti, már amennyiben van kitől, hogy kir annyi hitellel. Mindezt el kell ismernie Csernátony úrnak is, amint csakugyan nyilvánítja örömét azon, hogy Magyarország „fenségi tényt mutathat fel.“ De hát ha Csernátonynak, az ellenzéki követnek, semmi kifogása a kölcsön ellen, ha mellette szavazott, hát mit mondhat Csernátony, a hírlapíró ? Sajátképen semmit. De Csernátony úr, mint látszik, a hírlapirodalmat álarczos dámának tekinti, ki nem érdekes, ha nem intrigál. Kapja magát tehát, és ránk fogja, hogy mi a szavazással nem elégszünk meg, hanem éljenzést is kívánunk. Mi jogosította fel Csernátony urat, bennünket ily szerénytelenséggel vádolni ? Mi igen jól tudjuk, hogy Csernátony csak egy embert ismer a világon, kit ő a megéljenzésre méltónak tart, s hogy ez az egy senki más, mint maga Csernátony úr. Aztán beszél a czikk a fennálló állapot bizonytalanságáról s a magyar állapot iránti bizalmatlanságról. A főéle pedig az, hogy gáncsolja a pénzügyminisztert, mivel nem akkor mondotta meg a bankárok neveit, mikor Perczel kérdeze, hanem akkor, mikor az ügy tárgyalása a követek házában napirenden volt. — Ezt minden parlamentáris ember csak helyesnek találhatja. — Nem így Csernátony úr. Ő azt vette észre, hogy Lónyay „oly rejtelmesen és látható zavarodással válaszolt“ Perezi kérdésére, miszerint ezen körülményben — legalább Cs. ur felfogása szerint — bizalmatlanságra, gyanakodás, ső gyanúsításra is lehetne okot találni. Ha Csernátony úr azon bizalmatlanságot érti,mely egész Európában egész Európa iránt uralkodik, akkor azt nem tagadhatjuk, és — fájdalom — azon nem segíthetünk. Jó volna tán, ha a magyar kormány a muszkát visszaszorítaná Ázsiába, visszaállítaná Lengyelországot, elintézné a német kérdést és eldöntené hamarjában a kelet sorsát. De másrészről tudjuk megbecsülni az Andrássy minisztérium szerénységét, mely egyelőre csak Magyarország sorsával foglalkozik, azon nagy dolgok kivitelét pedig Csernátony arra bízza. De ha in spécié a magyar állapot iránti bizalmatlanságot érti Cs. úr, már akkor az volna szerény véleményünk, hogy miután mi az imént lángeszének s népboldogító ösztönének átengedtük a német, muszka és török birodalmat, bízza a hazát azon becsületes emberekre, kik e haza körül hosszú évek során aggódtak, működtek, küzdöttek, míg Csernátony úr , nem tudjuk mit, mit nem tett. Mondják ugyan, hogy Cs. úr igen vállalkozó ember. Hallottuk is beszélni, hogy mily rendkívüli dolgokra vállalkozott már , életében. De bármily sikert és dicsőséget aratott légyen eddig, — a merészség, melylyel gyanúsításai által feddhetlen emberek becsületébe markol, könnyen torkára forrhat. A meddig Cs. ur politikai téren járja cancánját, mosolyogva nézzük — félvállról. Ily komoly időben mulatságnak ez is jó. Ds ha Cs. ur a calumniare audacter-t írja zászlójára, akkor kötelességünk lesz magyar komolysággal szólani a dologhoz. Sajtószabadság. IV. Ha az angol sajtó fejlődési történetének dióhéjba szorított vázlata után, a német, franczia, olasz és más sajtók fejlődési processussának ismertetését adnák, azok történetéből is az tűnnék ki, hogy mindenütt ugyanazon jelenségek mutatkoztak, amelyek Anglia sajtójának fejlődésénél. Min-denütt a korral fejlődött, és ellenségei mindenütt ugyanazok voltak : az önkény, az értetlenség és — küzdelmi korszaka alatt— saját szenvedélyessége. Az értetlenség félreértette és hatalmát kicsinylette, az önkény felismerte, hogy minő hatalmas factor, s ép ezért üldözte, s ha már elfojtani nem bírta, teljes erejéből igyekezett szárnyait szegni. Végre a szenvedélyesség által előidézett féktelenkedés volt azon gát, melyet a sajtó gyakran maga emelt útjába, túlhajtásai által a legalkotmányosabb kormányt is kényszerítve, hogy működésében korlátozza, mi által természetesen akadályozva jön szabad fejlődésében. Hogy a középkor sötét eszméivel inpregnált — kripta szagú — légkörben élnénk, azt a legszélsőbbek sem állíthatják sem a magyar nemzet, sem annak alkotmányos kormányáról. Hogy e kormány az önkényuralom után nem sóvárog, annak legfényesebb bizonyítványát adta és adja maga időszaki sajtónk. Nem veszi-e éles bonczés alá naponként a kormány minden intézkedését, nem ellenőrizheti-e a parlamenti többség működését, amint azt tenni teljes jogában áll, de nem megy-e tovább és nem fakad-e ki keserűen, nem válogatva a szavakat, sőt a sajtó egy-két képviselője nem állva meg e határnál sem, melyet a kiforrott angol sajtó nem lép át, mondom, itt nem állva meg, a parlamenti többségnek neki ront, annak tetteit nem czáfolja meg, hanem azt rágalmazza, gyanúsítja, s eredménytelen küzdelmében kifáradva, mint Marius Cathago romjaira, tele irt papír halmaza mellé ül, keseregni — nem hazája sorsán, hanem hogy az ő álmai nem teljesülve, elenyésznek, mint a szivárvány, mely után a gyermek szaladt, igy kiáltva fel : „Messze nincs az , lám csak ott van A közel erdő megett, Még ma estig rajta könnyen Megjárhatnám az eget.“ És ezen kedvtöltésében senki nem háborgatta,a minek mi valóban örvendettünk, mivel tudjuk, hogy a gőzkazánból is a beszorult gőz sivitva tör ki, mikor a szellentyüket kinyitják, s a mi sajtónk szellentyűi valóban sokáig zárva voltak, s igy a sivitva kitörő gőz jelensége épen nem lepett meg, de már eddig kisivithatta volna magát. Az alkotmányos kormány pedig egyszersmind felelős is. Felelős lehz felfelé a parlament többsége — és így a nemzet többsége által hozott, és a koronás király által szentesített törvények épségben tartásáért, ezek által lévén biztosítva úgy az ország, valamint szintén az uralkodóház jogai. Ha tehát az ily törvények sértését eltűrné, ez által közvetve maga is felemát követne el, s lehetne egy állam életében oly momentum, amelyben ily erejébeni túlbizakodottsága, a sajtó fitymálása, vagy túlságos engedékenységből származó elnézése által magát az alkotmányt vitatná meg alapjában. Ezt kívánni tőle nem lehet. Hű momentumok pedig a consolidálás processussában levő országoknál szóltak előfordulni leggyakrabban. Ezt átlátta maga Kossuth is 1848 ban. Ezt bizonyítja az általa keresztülvitt sajtótörvény is. A kor követelései szerint alkotá ő azokat. És várjon találkozik-e egy is a mostani kormányt, a sajtó körüli eljárásáért gáncsolók között, de nem is itt, hanem Kossuth legelfogultabb politikai ellenei között, ki azt merné állítani, hogy ő nem volt mindig a sajtószabadság lelkesült barátja ? Én nem hiszem, s megvallom, ha igy látva, látni nem akaró csodabogárra találnék, akaratom ellenére is kénytelen lennék szeme közé nevetni. Az a Kossuth, ki 1837-ben a „Törvényhatósági mozgalmak“ czimü lithographifozott közleményeket adta ki, ki a sajtó felszabadításáért szenvedett, tiszta kézzel, átgondoltan kellett hogy a sajtótörvényeket megalapítsa. És ezen sajtótörvények léteznek ma. Ezek ellen kelnek most többen síkra. Én nem állítom azt, hogy ezen sajtótörvények a tökély netovábbját érték el, de igen azt, hogy Kossuth a maga idejében azokat bölcs belátással alkotta. ő ismerte a consolidált és a fejlődő államok sajtói között létező különbséget. Ő — mert barátja volt a szabad sajtónak — meg akarta azt védeni saját maga ellen is, mert tudta azt, hogy ha korlátokat nem fog annak szabni, az még nem élve be magát új helyzetébe, túlcsapongani fog , s akkor nemcsak hogy zavarólag fog a kormány működésére hatni, de őt, ki ama kormány élén állott, arra fogja kényszeríteni magasabb politikai szempontokból, hogy sajját szülöttét, a szabad sajtót rendre utasítsa. S e felfogásban rejlik azon tanúság is, mit Kossuth az által nyújtott a jelen és jövő ellenzéknek, hogy azon időben ily sajtótörvényeket hozott. És ez azon tanúság, mit az angol parlament története is felmutat, t. i. hogy az ellenzék soha nem igyekszik nagy kérdésekben megbuktatni a többséget, mivel ez esetben oly concessiókat kellene előre tennie, melyeknek megtartása alig volna lehető részükről is, ha a többséget megverve, kormányra jutnának, és így ugyanazon erő, mely hatalomra juttatná, taszítaná onnan le. És mi ily fontos kérdésnek tartjuk a a sajtóét, azon esetre is, ha az ellenáck* jutna többségre. Legyen a sajtó lehetőleg szabad. De óvakodjunk pártolni féktelenkedéseit. Inimicus extra vagantiae, sed Sinieus rei. E mellett azonban gondoljuk meg azt, hogy maga Kossuth is csak ideigleneseknek kellett hogy tartsa az ő befolyása alatt hozott sajtótörvényeket, s alkossunk olyanokat, melyek bénítólag ne hassanak terjedésére, mert ez által a világosság terjedését gátoljuk. Különösen figyelembe kell vennünk a bélyeg általi nagy és valóban súlyos terheltetését sajtónknak. No de vannak még más hátrányai is, melyekről röviden meg fogunk emlékezni befejező czikkünkben. LÁZÁR KÁLMÁN, Pest, oct. 18. (J. F.) Semmi se volna indokolhatatlanabb, mint ha valaki azt állítaná, hogy a miniszterek nem dolgoznak semmit. Azt mondhatják, hogy kevés történik, de ennek nem a miniszterek az okai. Ők tele marokkal vetik a munkát az országgyűlés elébe ; — ha késedelem van, egyedül ezt lehet okozni.*) Mindenik minisztériumnál készen várják a sorrendet a legsürgetősebb törvényjavaslatok. Az igazságügyminiszter egymaga két kézzel rakja a munkát a ház asztalára. A perrendtartás már ott van, a csatornák, vaspályák telekkönyvezésére vonatkozó javaslat rövid időn ott lesz, nem sokára ott lesz a vallásegyenlőségről szóló egyszerű, s épen azért felséges törvény, ott lesz a megyék rendezésére vonatkozó javaslat. Bár az igazságügyminiszter az erélyt, gyorsaságot , melylyel maga dolgozott, átadná a háznak ! **) De a perrendtartás eddigi története nem igen tanúsítja, hogy a miniszter erejéből valamit ki-, kölcsönöztek volna. Most e munka egy bizottmány kezei között van, mely oly lassan halad, mintha a jövő nemzedéknek is részt akarna adni abból a 400 egynéhány paragraphusból. Lassúsága az alföldi utakon nyikorgó ökörszekerekre emlékeztet. Az a sok prókátor! Az a sok prókátor ! Akik nem tudnak az általános nézetek színvonalára emelkedni, hanem mind az ő speciális pörös eseteik számára akarnak szabályokat állítani fel! Aztán az a sok törvénytudó! Magyarországon, ahol minden ember törvénytudó, habár 20 év óta törvényt se nem látott se nem hallott. Nagy Isten, ha mindezek elkezdenek beszélni: a prókátor az allegátiók és replikák bőbeszédűségével, a törvénytudók a pedantéria hosszadalmasságával — vége-hossza nincs a sok szónak. Ha az országgyűlés abban az arányban, amelyben több benne a prókátor és törvénytudó, mint a bizottmányban, fogja hosszúra nyújtani a törvényjavaslat feletti tanácskozást, mire ez a felsőházat áthaladja, s a sanctión is átesik — hol lesz akkor Horváth Boldizsár. Talán valamelyik unokája fog azon a széken ülni, mely most az övé, ha tudniillik nagyapja tulajdonait örökli, — vagy ha a sors azokat segíti meg, akik Bismark és a muszka kedvéért kibékületlen, ínséges állapotban akarnák tovább is tartani Magyarországot, valami Paskievits vagy Murawheff fogja kancsukával osztogatni az igazságot. Ez a bizottmány összeülése első 16 napja alatt elvégzett 16 paragraphust. Lehet képzelni, menynyit árultak egymásnak a bizottmány tekintetes tagjai.*** *) E vádat ily általánosságban és határozottsággal csak az mondhatja,kinek alkalma hiányzott, vagy türelme nem volt megismerkedni az akadályokkal, mikkel eddigi munkálkodásában küzdenie kellett; más részről — ki figyelmen kivül hagyja a szabályokat, melyeket törvényalkotásnál a törvényhozásnak okvetlenül szem előtt kell tartania, hogy megállapodásai az elhamarkodás bélyegét ne viseljék, mely utóbbi eset a törvényhozásról lévén szó magánál az elkésésnél is veszélyesebb lehet. Szerk. **) Egyetlen illetékes helyről se hallottunkét korig panaszt, mely a törvényhozási munka vontatottságát a ház kényelmeskedésének vagy lassúságának tulajdonította volna. Szer. ***) Czikkiró, úgy látszik, ügyvédek és jogtudók női Pest, oct. 17. (u. o.) Csernátony ismét locutus est. A kölcsönről szól. A pénzügyminiszter terve ellen a baloldalnak sem volt legkisebb kifogása. — A hongyűlés ezt egyhangúlag fogadta el. Csernátony úr, a képviselő is mellette szavazott. Az öszszes sajtó elismeri a pénzügyminiszter ügyességét, az összes sajtó, mondjuk, mert bizonyos bécsi lapok boszankodását