Pesti Napló, 1867. november (18. évfolyam, 5261–5285. szám)

1867-11-24 / 5280. szám

272 5280 Vasárnap, november 24. S/a.rkcs/' i iroda: ^■reiii-xiolí lei f. . .«'/.ám. I. emelet. ^ lap s/.e.l térni részét illeti, minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. kiadóhivatal: Ferencziek tere 7 sz/m föl«ls//mt. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. KAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán vagy helyben, hoilot hordva ! Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyre 5 frt 25 kr. o. é. 8. évi folyam. Hirdetmények díja* 7 hasábos peti te* az egyszeri hirdetésnél 7 aj kr. Bélyegdij külön 30 ajk. Nyilt-tér : 6 hasábos peti 25 aj kr. Pest, nov. 23. 1867. Észrevételek a parlamenti kormány és megyei rendszer megsérthetőségéről, vonatkozással Kecskeméti Aurél: „Parlamenti alkotmány és megyei reactió“ czímű röpiratára. II. Szerző a 48 előtti megyéket cadavereknek nevezi, mig a helyhatósággá alakítandókat életerőseknek állítja. Vizsgáljuk meg tehát, mi a különbség a megférhető, sőt hasznosnak állított helyhatósági s a törvényhatósági, annálfogva eltörlendő, sőt amennyiben máris csak cadaverek, már eltörlött megyék között? — S vizsgáljuk meg, hogy a különbségek csakugyan olyanok-e, melyek következményeikben összeférhetlenséget idéznek elő ? Az egyik különbség az, hogy a régi megyék követválasztási és utasításadási joggal bírtak, a mostaniak pedig nem, de ez a kérdés aligha fogja a parlamentáris kormány elírását, nehezíteni, mert tudtommal ezen jogot 48 óta egy megye sem követelte. A második különbség az, hogy azelőtt a megyékben csak a populus Verbőczianus vett részt, a jövő megyék pedig ez alapra nem fktethetők. Senki sem tagadja, hogy jövőnk egy részben attól függ, hogy milyen elementumokból fognak összeállíttatni azon közegek, melyek a megyét képviselendik? — De bizonyos megnyugvást találok abban, hogy képtelenebb elemeket nem lehet feltalálni, mint amilyenek lennének most már azok, kik szabadalmaikra támaszkodva, 48 előtt a megye nevében érvényesítették nézeteiket , aedig én meg vagyok győződve, hogy felelős kormányunk még azokkal a megyékel is boldogult volna. Tudtommal eddigelé három vélemény nyilvánul e téren: Tisza Kálmáné, Szentkirályié és a szerzőé. Nem tartozik e czikk feladatához a felett nyilatkozni, hogy melyiket és menynyiben tartom én elfogadhatónak, de azt bizton merem állítani , hogy mind a három vélemény kormányképesebb elemekre fekteti a megyei kormányzatot, mint amilyenekből a 48 előtti megyék állottak, s így el képzelhető, hogy a felelős kormányzat azon okból váljék lehetlenné, mert ezentúl már nem ugyanazn elemekből fog a megye állani, amelyekből 48 előtt állott. Harmadik különbség, mit szerző a régi és új megyék között felállít, az, hogy ezek végrehajtó hatóságot (Executiv-Beheid ) képeznek, míg amazok végrehajtó hatalmat (Executiv Gewalt) gyakoroltak, s ezt is onnan következteti, hogy már ezek nem törvényhatóságok. Minthogy pedig már fentebb kimutattam azt, hogy a megyék ma is oly törvényhatóságok, mint ennek előtte 20 évvel voltak, mindazon következtetések, melyeknek okuk és kutforrásuk ezen nomenclatióban fekszik, önként megsemmisülnek, de mivel szerzi ezen különböztetésre nézve a törvényhatóság nevezeten felül még az 1848-iki III. t. ez. 3— 6. szakaszait is érvül hozza fel, szükséges a nevezett törvénycikknek ide vonatkozó részét szemügyre vennünk. A hivatolt t. ez. azt rendeli, hogy ő Felsége a végrehajtó hatalmat kizárólag a felelős minisztérium által gyakorolja, s annálfogva mindazon ügyek, melyek felett ő Felsége eddigelé kanczellária, helytartótanács s a többi testületek által intézkedett, ezentúl csak úgy intézhetők érvényesen, ha azon intézkedés a miniszterek egyike által aláiratik. A törvény ezen rendeletét szerző úgy látjik magyarázni, hogy — mert ő Felsége a végrehajtó hatalmat csak a minisztérium által gyakorolja, azt a megyék által nem gyakorolhatja, s így a megyék megszűntek végrehajtó hatalmat képezni, de ha ezt szerző felfogása szerint magyarázzuk, azt kell következtetni, hogy a minisztérium minden rendeleteit, a megyék mellőzésével, közvetlenül maga tartozik végrehajtani, ami képtelenség, mert a minisztérium ő Felsége nevében rendel és a végrehajtással a megyéket bízza meg, s ha csak egészen új közjogot nem alkotunk, a minisztériumnak a megyéket a végrehajtásnál mellőzni nem is szabad. A III. t. ez. 3. és 6. szakaszának czélja legtávolabbról sem volt a megyék mellőzése, de még az sem, hogy a megyéknek, mint végrehajtó közegnek működési körét megváltoztassa, vagy bármi újabb korlátok által szabályozza, és Executiv Gewaltból, ha csakugyan az volt, Executiv Behordét csináljon, legalább ezen czélját ki nem mondja, hanem nyilvánosan kimondott czélja az , hogy kancellária, helytartótanács, kamara és mindennemű dicatbriumok, melyek által ő Felsége addig a végrehajtó hatalmat gyakorolta, megszűntek a végrehajtásban részt venni, sőt létezni, s azok helyét a felelős minisztérium foglalván el, mindazon kormányjogok, miket addig azon dicasteriumok gyakoroltak, ezentúl a minisztérium által fognak gyakoroltatni. A végrehajtás módozatára nézve pedig semmi új rendelkezés nem történvén, önként következik, hogy arra nézve minden a régiben marad, azaz, a felelős minisztérium épen azon közegek által és épen oly módozattal tartozik a törvényt végrehajtani, mint előbb adicasteriumnk tették, tehát a megyék által. A minisztérium felelősségét tartalmazó III. t. ez. tehát a megyék hatóságának minőségére nézve mm rendelkezvén, sőt azt nem is említvén, hogy a megyének mint végrehajtó közegnek állása és minősége megváltozott volna, ezen törvényczikkely által indokolni nem lehet. De tovább szerző azt állítja, hogy a III. t. ez. megállapítván a miniszteri felelősséget, ennek mellőzhetlen következése az, hogy ezen felelősséggel szemben minden elbbi jogoknak meg keletik szűnni, s annálfogva a megye is megszűnt törvényhatóság vagyis végrehajtó hatalom lenni, és lett belőlük csupán végrehajtó hatóság. Ezen következtetés tökéletes logicával bír, de csak ezen esetben, ha szerző bebizonyítja, hogy a magyar kormány, mielőtt a III. t. ez. meghozatott volna, senkinek sem tartozott felelősséggel, hanem kénye-kedve szerint kormányzott, s ha rendeletei a végrehajtásnál akadályokba ütköztek, azokat abban hagyta, mert azt tőlük soha senki számon nem kérte. Ámde ez nem úgy áll, mert a III. t. ez. csak azt határozta, hogy a magyar kormány ezentúl ne csak a fejedelem, hanem az ország irányában is felelős legyen, sőt amennyiben az ország irányábani felelősség régibb törvényeinkben fóliáim vht. te, leginkább a számon kérés módját változtatta, illetőleg szabályozta. Nem lehet tehát azt állítani, hogy 1848 előtt a magyar komány senkinek felelős nem volt. — Felelős volt biz az, még pedig nagyon felelős, csakhogy nem nekünk, hanem oly idegen érdeket képviselő hatalomnak, mely a mi érdekeinkkel folytonos összeütközésben volt,s ez a kormányzatot nem tette könnyebbé, hanem nehezebbé. A megyéket képviselő lakosoknak jövendőben érdeke nem lehet, más, ahát a törvényhozás többségéből kiemelkedett, s annálfogva azt természetszerűleg képviselő felelős kormányé, mint mikor a felős kormány a megyei lakosok érdekeiben működik, csak saját, ösztönét és hivatását követi, mig a bécsi érdekekben működői hivatott lemult kormánynak folytonos harczban kellett állani a megyei lakosok érdekeivel , s e harcz kimeneteléről fö felé ízlelni is kellett, mert nem egy példa volna felhozható annak bizonyítására , hogy egy nem sikerült experimentum a kancelláriának állásába került. Nem tudom tehát altal látni, hogy az ország gyűlésének felelős kormány, mely a mindkét részről józanon felfogott érdekekkel soha összeütközésbe nem jöhet, több akadályokra találjon a megyei intézményben (mely most már a réginél józanabb alapokra is lesz fektetve), mint az idegen érdekekért harcoló kormány az idők követelményei által képtelenekké vált régi megyékben. Ezen előzményekből kitűnik, hogy a felvetett három különbségek nem olyanok, melyek a felelős kormány eljárását lehetetlenné tennék, vagy csak meg is nehezítenék. Nincs semmi okunk azt hinni, hogy a megyei hatóság a felelős kormánynyal meg nem fér, annál kevésbé arra készülni, hogy ezen intézmények egyikét a másik teljes inaugurálása végett fel keressék áldozni. A felelős kormány kétségkívül legerősebb biztosítéka az alkotmányos szabadságnak, de nem maga a szabadság, vagy ha igen, tehát annak csak igen csekély homoeopaticus adagja. Maga az alkotmányos szabadság, nézetem szerint, nem egyéb mint az egyes egyéneknek az államhatalom gyakorlatába, vagyis közügyekbe több vagy kevesebb befolyása, mely gyakorlatilag csak jól rendezett municipális, vagyis megyei rendszer által érhető el, mint azt maga a minisztérium szint oly bölcsen, mint szabadelvű, a már fentebb hivatott köriratában nyíltan kifejezte, s nemcsak e nyilatkozatával, de a megyéknek régi állásaikba helyezése által is bebizonyította nemcsak azt, hogy a megyék a felelős kormánynyal megérnek, hanem azt is, hogy nekünk ezen két intézmények mindegyikére szükségünk van. Mégpedig egyikre, mint alkotmányos szabadságra, másikra, mint az alkotmányos szabadság biztosítására. A megyék szükségeségét ugyan szerző elismerni nem akarja, sőt még azt sem, hogy ezek bármikor is jó szolgálatot tettek volna az államnak, mert, úgymond, hogy az sem való, hogy a megyék valaha az alkotmánynak védbástyái lettek volna, mert az 1790-től 1825 ig lefolyt idők alatt még csak forma kedvéért sem kérdeztetett meg az ország a legfontosabb államügyekben, mert az ország híre nélkül hámoruk indíttattak és békék köttettek, pedig voltak megyék. Hogy ez állítás teljesen alaptalan, sőt valótlan, bizonyítja azon körülmény, hogy 1790 től 1825-ig volt 7 országgyűlés, három nemesi felkelés, több ujonczozás és még több subsidium, s mindezek a hadviselést lehetővé tevő segélyezések országgyűlésen, és igy a megyék által adott utasítások közbejöttével, tehát nem a megyék ellenére, sőt nem is a mellőztetésükkel lettek megszavazva, kivéve az 1822-ki törvénytelen rendeleteket, melyek irányában mily erélyt fejtettek ki a megyék, azt, ha semmi „fable convenuie-vel fel nem czifrázzuk is — meg nem ismerni talán több mint hálátlaság. Hogy ezen törvénytelen rendeletek nem mindenütt vitettek keresztül, azt szerző nem a megyék eljárásának, hanem a Metternich kormány félénkségének tulajdonítja, állítván, hogy ezen kormány megijedt saját bátorságától röstelle, hogy kikiáltott legitimista elveit lábbal tapodja, a rettegett attól, hogy ezen mozgalm a nemzetet a tispedésből felrázván, még belőle szabadelvű mozgalom következhetik. Lehet-e fényesebben tanúsítani a megyék döntő befolyását az absolutismus gátlására, mint szerzőnek ezen állitás által? —Mitől ijedt meg Metternich, ha nem a megyék törvényszerűbbenállásától ? Miből fejlődhetett volna az ijesztő szabadelvű mozgalom, ha nem a rá egyik tanácskozási érméből ? Talán, mint más helyen állittatik, az irodalomból? Hiszen azon időben még egy sor politikai tárgyú értekezést sem lehetett nyomtatásban látni, a napisajtó pedig nem volt egyéb, mint a parádék regatratiója. A sajtó a praeventio ceisura bilincseibe verve, még azt sem közölhette, amit a megye és orsággyűlés termében minden jogosult bántalmatlanul kimondhatott. — Vájjon ha ezen időben megyék nem lettek volna, mitől ijedt volna meg ha Metternich ? Úgy látszik, Metternich jobban által látta, mint szerző, hogy honnét kerekedhetik szabadelvű mozgalom, s valóban, ha természetesnek találom is a megyerendszer elleniinél feltünedező azon aggodalmat, hogy ezen intézmény némely, általuk hasznosnak vélt változtatások keresztül vitelét nehézkes, és talán nem is mindenkor korszerű működése által gátolja, a természet elleni, sőt csak felettébb kérges elfogultságból merülhet fel azon állítás, miszerint ugyan azon intézmény, mely az üdvös eszmék keresztül vitelét gátolni elég erős, és melytől Metternich, a reactió korának első harczosa, megijedt, nincs képesi,ve védfalul szolgálni oly intensók ellen, melyek az alkotmány megsemmisítésére irányozzák. Ha szerző azt állítaná, hogy a megyei intézmény sem volt elegendő alkotmányunkat minden küzdelemből győzelemre segíteni, azt megengedem ; de kének felmutatni valamely más intézményt, mely a 89-iki elveknek fegyveres leveretés után beállott kormányok omnipotentiájának erélyesebben lett volna elibe állani. Megengedem azt is, hogy ha Metternich elég merész kezdeményező lett volna, s a népnek a nemesek rovására engedményeket igér, a nép által a megyéket szétzúzhatja vala. — De miért? Azért, hogy megyék léteztek, vagy azért, mert privilégiumon alapult megyék léteztek? Nincs oly intézmény, melyet népázitás által porrá zuzatni nem lehetne, különösen ha annak lerombolásából reá káromló anyagi hasznok ígértetnek. Hogy az 1848-as törvények a megyék nélkül, sőt azok ellen hozattak, s általában a megyék sem teremtették, sem érlelték a reform e-zenéit, olyan állítás, melyet tények czáfolnak és nem okoskodások. Az 1848 ki törvényeket megyei utasitásokkal ellátott követek alkották, tehát a megyék. — Lusztkandl úr ugyan azt állítja, hogy ezen törvény az utasitások többsége ellenére hozatott. — Meglehet, de oly egyének által, kiket a megyék választottak, tehát ismét a megyék, s kik az utasítás megtartásáért a megyéknek voltak felelősek, a nélkül, hogy a 48-iki pozsonyi országgyűlésről hazatért követek közül csak egy is utasítása megszegésével vádolhatott volna, és minthogy igen csekély kivétellel mindezen egyének a megyei élet iskolájából kerültek ki, mégis kellett már a megyékben olyasvalaminek előfordulni, mely úgy a megyéket, mint küldötteit, ezen eszmék befogadására akalmasokká tették. Ghiczy Kálmán országos bizottmányi tag külön véleményei. A Lajthántúli képviselőház 1. évi október 15-ik napján tartott ülésében Schindler képviselő úr azt a kérdést teszi, hogy : micsoda paritás az, hol Magyarország a közös ügyekben 50%-k szavazattal bír, míg az adó terhéből csak 30%-lit , és az államadósságok kamatfizetési súlyából egy meghatározott, de kisebb összeget akar elvállalni ; az adótehernek pedig 70%-liját és az adósságok bizonytalan, de nagyobb részt Ausztriának hagyja. Schindler képviselő úr csak arithmetikailag számol, s a dolognak politikai és történelmi lényeges alapját kikerüli, hogy szónoklatának oly hatást szerezhessen, amilyenre szüksége van. Skene úr szinte túlságos előnyben találja Magyarországot. Ezek ellenében Ghiczy Kálmán úr, mint országos bizottmánytag, négy különvélemény által akarja az országos bizottmány azon megállapodásait gyöngíteni, melyeket Lajthán túli szomszédaink irigyelni látszanak. Nem volt szándékom erről szólni. De azt tapasztalván, hogy hazánkfi ii közt sokan vannak, ka a dolog lényegét nem ismervén a kérdéses különvéleményekre sokkal nagyobb súlyt fektetnek, mint amennyit az én csekélységem bennük talál Ez okból bátorkodom azokra egy-két észrevételt tárni, meg lévén győződve arról, hogy a fontos ügyek vitatása káros nem lehet. Az első különvélemény a bizottmány hetedik ülésének jegyzőkönyvében olvasható. Tárgya egyetlen egy szó értelmémk magyarázatában áll. Az országos bizottmány azt határozta, hogy működése eredményét hivatalosan csak a megbizó országgyűlésnek lehet előterjeszteni , s a közönségnek hivatalból tudtára adni nem leht. Ez magának mélyen tisztelt G.urnak is saját meggyőződése , azonban elérése abban áll, hogy a magán utáni közlés ne legyen eltiltva. Igen, de azt senki sem tiltotta el , mert a bizottmány nem hozott eltiltó végzést, hanem csak abban állapodott meg, miszerint a fennforgó viszonyok közt a közlést nem óhajtja. E közt és a tilalom közt nagy a különbség. A VII. szám alatt, a jegyzőkönyvhöz csatolt kölönvéleményben — mélyen tisztelt G. úr — abban tér el a bizottmánytól, hogy : az adó-kuota és államadóságok ügyében létrejött megállapodást két, egymástól elkülönített jegyzőkönyvben óhajtja feljegyeztetni. Úgy vélem, hogy ha a tanácskozás eredménye jó , akkor mindegy, akár két külön, akár egy jegyzőkönyvbe lesz beigtatva. Ellenben ha az nem kedvező, akkor a jegyzőkönyv kettős száma nem fogja azt jobbá tenni. A jegyzőkönyv XI. számú melléklete alatt előforduló különvéleménynek lényegét G. ur következő szavakkal fejezi ki : „Részemről a közvetett és közvetlen adókból befolyt bruttó bevételeket tartom az illető országok adóképessége leghisebb mértékének. ” Erre nézve két észrevételem van. Az erő abban áll, miszerint mélyen tisztelt G. úr, azt véli, hogy ha a brutto bevételeket veszszük arányalapul, a reánk eső quota kisebbé válik. Azonban az nem úgy van, hanem épen ellenkezőleg áll: netto és brutto jövedék közt a bécsi minisztérium regió-költségei állnak. Ezek az 1860., 1861., 1862. és 1863-ik évekre nézve levonattak , a mi bölcsen történt, mert előnyünkre szolgál. Ezen előnyt a következők bizonyítják : A m. magyar minisztérium által készített hivatalos adatok f fő része — névszerint pedig az 1860-ik évi zárszámadás 19-dik lapja — szerint a bécsi pénzügyminisztérium költségeiből esett . A Lajthán túli országokra, Magyarországra. 1860- ik évben 12,738,019 frt. 7,256,110 frt. 1861- ik „ 12,191,195 „ 6,581,942 „ 1862- ik „ 11,963,873 „ 6,399,818 „ 1863 ik „ 11,564,658 „ 6,385,393 „ Összesen : 48,457,745 frt. 26,623,263 frt. Ezen számok nem úgy állnak egymáshoz, mint 70 a 00 hoz, hanem úgy, mint 64.54 a 35.46-hez. Ha tehát a G. úr által ellenzett lehúzások nem történtek volna , akkor minket ezen számok arányában nagyobb teher ért volna ; világosan szólva : a quotánk 1,024,740 frt 25 krral nagyobb lett volna , mit a fentebbi számok nyomán minden begyakorlott ember kiszámíthat. Annak oka, hogy nálunk a kezelési költségek aránylag nagyobbak, ott rejlik, mert Ausztriában a nép tömörebb csoportozatokban lakik, nálunk pedig nagyobb térségre széjjel oszlik. A hat évi átalánynak két utolsó évére, vagyis az 1864. és 1865-ik évre nézve G. ur kívánsága teljesittetett. Itt a bruttó bevételek vétettek számba, mert a számadá okból, melyek időközben más alakban vezettettek, a minisztérium költségei nem választtak el a többi kiadásoktól, a miért azokat nem lehetett kitudni és levonni. De ezen körülmény nem nekünk, hnem Lajthán túli szomszédainknak előnyös. A fináncminisztérium középponti kiadásai az első évekre nézve, összevéve mind a négy évet, 9,759,177 ftra rúgtak. Ezek szintén kihagyattak a számításból, mely eljárás igen helyesen történt, mert ha ki nem hagyattak volna, akkor csak a fentebbi számok arányában lehetett volna azokat a Láthán innen és túli részre felosztani. A miből a mi quotánk évenként ismét 133,197 ft 75 krral növekedett volna, a Lajthán túliakénak hasonló apadásával. A második észrevételem azon állításra vonatkozik, miszerint mélyen tisztelt G. úr a közvetett adókat is az adófizetési képesség legkisebb mértékének tartja. Ezt a mindennapi tapasztalás megdönti. Mindnyájunk előtt tudva van, hogy a közvetett adók a kéregető szegényt a milliomossal — legtöbb esetben — egy adókulcs alá helyezik; az adófizetési képességre semmi tekintettel nincsenek, s a dolog természeténél fogva, nem is lehetnek. A végzet minden adózónak csak egy fogyasztási szervezetet adott, ellenben vagyoni, jövedelmi és így adófizetési képessége majdnem mindenkinek a legterjedtebb fokozatig különböző. Tegyük párhuzamba azon bankárt, kinek 100.000 ft évi úszta jövedelme van, egy olyan polgárral, kinek csak 1000 ftra rúg jövedelme, s azon meggyőződésre jövünk, hogy egy font hús, só, vagy czukor, valamint egy pohár sör vagy bor fogyasztása közben, az egyik annyi fogyasztási adót fizet mint a másik, pedg az elsőnek adófizetési képessége százszor olyan nagy, mint az utolsóé. Sok oly nagy birtok fekszik országunkban, melyek tuljdonosai az oszágon kívül laknak. Tudjuk, hogy ezek milliomokra terjedő jövedelmeket bíznak honunkban fekvő jószágaikból. Ellenben azt sem tagadhatjuk, hogy határainkon belül sok szegény ember és stapszámos létezik. Az elsőknek adófizetői képességük nagy, de azért honunk kincstárába semmi fogyaszási adót nem fizenek. Az utolsók fizetésbeli tehetsége igen csekély, s még igen sok fogyasztási adót fizetnek. Minél nagyobb valakinek adófizetési képessége, rendszerint annál kevesebb pálinkát fogyaszt ki. Az alsórendű néposztály ellenben sekély adófizetési képessége mellett, majdnem kizárólag maga viseli a pálinka-fogyasztási adó terhét. Három, épp egymáshoz hasonló adófizetési képességgel ellátott egyén közül az egyik mnom szivarokra 200 ftot is elkölt, s fközben körülbelül száz forint közvetet adót fizet. A másik fukarkodó , kevés és csak két krajcráros szivart fogyaszt, s mellette talán 10 ft adót sem fizet . A harmadik épen nemdohányzók.