Pesti Napló, 1868. április (19. évfolyam, 5381–5404. szám)

1868-04-22 / 5397. szám

93 - 6397 Szerda április 22 t.8­8. 19. évi (olyan). Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. számú. 1. emelet­i lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferenc,akik tere 7 sárm­­öldszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok­, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PEST KAPLO Előfizetési feltételek: Hirdetmény 4 dijas Vidékre, postán , vagy helyben, h&xhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 7 hasábos petitkor egy cseri hirdv­­ésnél 7 aj kr. Bélyegdíj külön 30 njfer. Nyílt­ tér : 6 hasábos petit 25 aj kr. Pest, april 21. 1868. ---­ (a—z.) A „P. Lloyd“ mai számában, országgyűlésünk jövendő pártalakulásai­ról elmélkedvén, a többi közt így szól : „Mindezek daczára nem tartjuk kétséges­nek a Deák-párt diadalát, hacsak minden rendelkezésére álló erőket helyesen fel bír használni, ha nem esik azon hibába, miszerint ez erők nagy részét az által, a­mit „pártfegyelem“-nek nevezünk, meg­­zsibbasztja, vagy magától teljesen elide­geníti vagy hogy egyes tehetségtelen ta­gok tévedéseivel solidaritást vállaljon. Ily fegyelemnek önálló jellemű ember hosz­­szabb időre alá nem vetheti magát,­ stb. Oly vád van e sorokban a Deák-párt ellen — nem ugyan nyíltan, de a feltéte­les forma daczára, elég érthetőleg — in­tézve, melyet egyszerűen vissza kell uta­sítanunk , ha meggondoljuk, mily külön­böző értelmezésekre adhatnak ez általá­nosan odavetett szavak alkalmat. De másrészt e sorok a „P. Lloyds­nak a parlamentáris élet felőli hiányos fogal­mait bizonyítják. Az természetes, és mi legkevésbé fog­juk e jogot tagadni, hogy mindenkinek korlátlan joga van saját, önálló nézeteit, meggyőződését hirdetni, mindaddig, míg ezzel mások jogait nem csorbítja; de vár­jon, ha ezen egyéni jogot akarnék a törvényhozótest működésében érvényre emelni , lehetséges volna-e akkor a parla­mentáris kormányzás?­­ . . Ha a négy­száz egynéhány országgyű­lési képviselő mindegyike minden kérdés­ben, nem hallgatva senki más véleményei­re, saját eredeti nézeteinek szempontjára állna, s e szemponton minden tárgyalás­ban rideg merevséggel megmaradna, — vajjon nem válnék-e sok esetben lehetet­lenné, egy oly parlamenti többség­ alaku­lása, mely a határozathozatalé­z okvérlisté­nül szükséges? Mindazon körülmények , melyek az egyes ember gondolkozás­módjára, esz­méi irányára befolyással bírnak , múltja és életviszonyai, tehetségei­ úgy, mint vér­­mérséklete, oly különbözők, hogy ha min­denki csak saját­os eredeti nézeteinek ma­kacs védelmében vélné törvény­hozói tisztét teljesíthetni,­­ minden határozat­hozatal, minden többség, s így a parlamentáris kormányzat rendszere lehetetlenné vál­nék. De valamint alig van egynéhány ember — a magán úgy, mint a politikai életben, ki mindenben, a legcsekélyebb részletekig ugyanazon nézettel bírjon — úgy viszont ezen eltérések gyakran lényegükben oly csekélyek, hogy azok megegyeztetése az önálló vélemény csorbítása nélkül is le­hetséges. Ezt mutatja minden alkotmányos ország praxisa­­minden szavazattöbbség­­nek, rész­vény­társulatokon kezdve, fel a parlamentig, előfeltétele épen az, hogy ha vannak bizonyos fő czé­­lok,ha vannak bizonyos fő elvek, melyeket a testület tagjainak egy része magáéinak vall, akkor mindezek a kisebb nézeteltéré­seket alárendelik ama közös czé­­lok elérésének. Az alkotmányos életnek — ha a szó teljes értelmében az akar lenni — fő­jellemvonása épen az , hogy nem az egyéni akarat, sem az uralkodóé,sem bármely polgáré, hanem a lényegileg meg­egyező, habár a részletekben eltérő aka­ratok harmóniája, ha többségre vergődik, adja meg az irányt. És valamint ott alkotmányos élet alig lehet, hol nép és uralkodó ridegen, sem­mi engedményre nem hajlandóan, áll szemben egymással, úgy a törvényhozás teremén belül lehetetlenné válnék egy, az alkotmányos kormányzásra elkerül­­hetlenül szükséges többség létrehozása, ha a törvényhozói test egyes tagjai elutasí­tanának maguktól minden egymáshoz va­ló közeledést. A parlamentáris kormányzat életforrása a folytonos compro­­missumokban rej­lk. És ha az or­szág közérdekét tölibe helyezzük egye­sek egyéni hiúságának s netaláni szerep­lési vágyának, úgy méltán ezt nevezhet­jük az alkotmányos élet egyik legüdvö­­sebb oldalának. És épen e nézetek, melyek helyességét senki, ki a Parlamentarismus természetét ismeri, kétségbe vonni nem fogja, épen e nézetek azok, melyeknek álláspontjáról a „Lloyd“ vádját vissza kell utasítanunk. A Deák-párt minden, csak némileg is fontos kérdésben nem szokott véleményt mondani előbb, mintsem a párt tagjai valamiben meg nem egyeztek. S azon számos párt-tanácskozások és clubb-con-­­ ferentiák, melyek a törvényhozási ténye- ' ket megelőzni szokták, melyekbe­n egye­sek indítványai úgy, mint a kormány elő- s terjesztései gyakran módosíttatnak, nem­­­egyszer elvettetnek mindaddig, míg a­­ párt többséggel valamiben meg nem ál­­­ lapodott, mindezek csak azt mutatják, mi­­j szerint a Deák-párt épen a capacitatióban,­­ s ha ez czélra nem vezet, a párt többsége­­ akaratának érvényre emelésében keresi és­­ találja meg azon eszközöket, melyekkel­­ önmagát biztosítsa. És ha e­z olyan dolog­­ volna, mit „önálló jellemű ember“ nem­­ tűrhet, akkor a népnek nem szabadna ön-­­­álló jellemű embereket képviselőkül vá-­­­lasztania, mert ezek soha semmi ered-­­­ményre nem jutnának, vagy pedig a par­­­­lamentáris kormányzatnak lehetetlensé­gét az egyéni szabadsággal és méltósággal meg nem férőnek kell proclamálnunk. Való igaz, hogy­­ kivált oly nagy, életbevágó kérdéseknél, minőket ország­gyűlésünknek már megoldania kellett, s minek még megoldásra várnak, sokban lehet egyesek nézet­eltérése; de való igaz az is, hogy ha ezen egyesek, a közös el­vek kivívása kedvéért nézeteiket némiek­­ben alárendelték és alárendelik a párt­többség nézeteinek, ezzel nem az önálló jellem hiányát, hanem csak azt bizonyít­ják, hogy saját subjectiv énjöknél maga­sabban állónak ismerik el a haza közér­dekét. Áldozatokat ily értelemben minden po­litikai párt, legyen az bár többség vagy kisebbség, meg fog, meg kell hogy kí­vánjon egyes tagjaitól, mert e nélkül na­gyobb számú testületben maradandó pár­tok, melyek nélkül pedig a parlamentáris kormányzás lehetetlen — nem alakul­gatnak. A „Lloyd“ talán népszerű dolgot vélt cselekedni, midőn az egyesek egyéni sza­badságát veszi oltalmába egy képzelt des­­potismus ellenében, de midőn ezt tette, csak oly theoreticus elmélkedések terére tévedt, minőkben a bécsi journalistákat nagymestereknek ismerjük el, de a minők nem bizonyítanak egyebet, mint hiányos, téves felfogását minden parlamentáris kor­mányrendszernek. Bécsi dolgok. A reichsrath hétfőn tartotta ismét első ülését, melyben a többek közt a következő törvényja­vaslatokat terjesztette a kormány a ház elé : váltópénzek vezetéséről, az éjszak-németországi szövetséggel kötött kereskedelmi szerződésről, a pálinka­adó megváltoztatásáról, a sörfogyasztási adóról a jó egyedáruság iránt a magyar és osz­trák pénzügyérek közt megállapított egyezmény­ről stb. szóló törvényjavaslatokat. Napirenden volt a nemzetgazdasági bizottság jelentése a vasúti árszabályzatok rendezéséről s illetőleg leszállításáról, melyre nézve a bizottság indítványozza, hogy a kormány még ez ülésszak­ban terjeszszen elő erre vonatkozó törvényjavas­latot. A szem előtt tartandó elvek volnának: 1. Az árak lehető leszállítása és egyformásítása; 2. Az áruk után fizetendő mellékes illeték s a szál­lítási idő rendezése ; 3. Az áruk átalánosan érvé­nyesítendő osztályozásának felállítása. Legközelebbi ülését a reichsrath szerdán fogja tartani. Breszl vagyonadójának sorsát már ismerik ol­vasóink; még csak azt tehetjük hozzá, hogy a bizottság Skene jelentését ,melynek hangját az új „Presse“ „ungeschlacht“-nak nevezi,s kitételei­­ben szelídítette. Az államadósság unificatiójáról szóló Gro sem részesült kedvezőbb fogadtatás­ban, a­mennyiben ezt is elvetni készül a bizott­ság. Azonban itt Gross lesz az előadó, s a gács­­országi képviselő hír szerint nem marad meg az egyszerű tagadás terén, hanem pozitív ellenja­vaslattal lépend fel, mely a czélnak jobban fe­lelne meg, a­mennyiben a haszon 10 millióval múlná fölül Breszl tervének hasznát. E szerint az államadósság minden neme t. i. 4%-os évi jöve­delmi adóssággá alakíttatnék át, kivéve a kamat­­talan börzepapírokat. A „Szegedi Híradó“-ból veszszük át Horváth Mihály levelét, melyet t. ha­zánkfia a szegedi „szabadelvű kör“-höz intézett. A levél tartalma következő : Tisztelt polgártársaim! Az önöknek ápril 5-dikéről hozzám intézett nagybecsű levele betegágyamban talált, s ez az oka, hogy arra csak most, kissé felüdülve, vála­szolhatok. A­miért a súlyos kényuralom hosszú tizen­nyolc­ éve alatt, már már tünedező reménynyel, sóhajtozánk, néhány hónap előtt végre megadta élnünk az isteni Gondviselés: alkotmányunk, nemzeti függetlenségünk helyreállíttatott, s oly módon, hogy azt a szenvedések letűnt korszaka alatt remélni is alig mertük. És im­e, alig teljesedtek nemzetünk szintoly hő, mint igazságos kivánatai, már­is támadt egy túlzó párt, mely közjogunk úton alkotott alap­jait felforgatni, s a rajtok nagy bajjal és ezer nehézségek közt, de reményteljesen emelkedő állami épületet romba dönteni törekedik. Nem akarom vizsgálni, mik lehetnek az indo­kok, melyek e pártot ily cselekvésre indítják ; de eredjenek azok akár értelmi korlátoltság okozta jóhiszemű tévedésből, akár rosz czélzatú szenvedélyekből : bensőleg meg vagyok győ­ződve, hogy ha ilyféle törekvés czélt érne, csak a haza, a annak szabadsága és jóléte vallaná kárát. Ki történelmünket harminc­ év óta minden irányban behatólag búvárlom, úgy hiszem, telje­sen fel vagyok jogosítva, határozottan állítani, hogy negyedfél század viszontagságteljes küz­delmei után, csak most lőnek valahára oly alap­ra fektetve közjogi viszonyaink, melyen alkot­mányunkba nemzeti függetlenségünk,a­mennyire az bennünket, kis számú s épen nem kedvező viszonyok közt létező népet, okszerűleg megillet­het, teljesen biztosítva van olyféle megtámadások ellen, minek azt a múltban minduntalan veszély­be döntötték. Nemzetünk a hosszú vészes külbarczok és belviszályokban olyannyira megfogyva s meg­gyöngülve érzi magát, hogy lételének, fennma­radásának biztosítása végett múlhatlanul szük­ségesnek látá egy szomszéd állammal lépni kap­csolatba, s igénybe venni annak véderejét. De a­mit ekként tényleg bevallott, egykori hatalmá­ra büszke, szégyenlő szóval is határozottan ki­mondani, s új kapcsolatnak megfelelő alkuval és ettől feltételezett intézményekkel rendezni be állami viszonyait. Sőt, bár lehetetlen volt át nem látnia, hogy az igénybe vett védelmi segélyért hajdani absolut függetlenségének egynémely jo­gáról le kell mondania: álszégyenében folyton ezen absolut függetlenség külszínét segélyezve, néhány halva született törvénnyel igyekezett azt körülbástyázni. De az élet hiú önáltatásnak bizonyitá e ferde nemzeti politikát. Míg a törvény betűje mind több ízben s mind hangzatos­ szavakban látsz­ik biztosítani az absolut nemzeti függetlenséget, tényleg annak egynémely, felette lényeges ele­mei veszendőbe mentek. A 4—5 milliónyi cse­kély hadi adón kívül, mi a diéták megszavazá­sától maradt függőben, az összes közvetett és közvetlen államjövedelmek feletti intézkedés; az insurrection kívül a haderő mi czélok­­ra fordítása; az összes külügy, s mi a nemzet szánandó elszegényedését vonta maga után, az anyagi érdekek szabályozása és kezelése — mind­ez idegenek kezébe került. A nemzet sajnosan érző fokról-fokra sülyedé­­sétrdemi bajait gyökeresen orvosolható vala, álszégyenből mindig vonakodott megalkudni a változhatlan viszonyokkal, s határozottan szabá­lyozni az Ausztriával való kapcsolat részleteit. E helyett mindig csak ama sysiphusi munkát is­métlő, hogy az adott viszonyok közt már teljesen lehetetlenné vált hajdan absolut függetlenséget egy-egy általános törvényben újra meg újra ki­kiáltsa, Így jöttek létre, számos régiebbek után, az 1723 ki pragmatica sanctiora vonatkozó, így az 1790-ki s 1825-ki e nemű törvények. De az élet mindig erősebb maradt a tör­vény holt betűinél, s annak, mi egyedül se­gíthetett volna bajainkon, a körülményekkel való nyílt, becsületes megalkuvásnak elmulasz­tása , mindannyiszor megboszulta magát: az alkotmány s a nemzeti önkormányzat sérelmei nemcsak minduntalan megújultak, de mivel e körülmények közt az értelmi és anyagi fejlődés teljesen lehetetlenné vált, nemzetünk a hatalma­san előrehaladó korral lépést nem tarthatva, mind alább sülyedett. A nemzet érezve szégyenteljes elmaradását, óriási erőfeszítéssel igyekezett kivergődni pan­gásából , de mivel a három század alatt kifejlett viszonyokkal, melyek az Ausztriával­ kapcso­latból származtak, megalkudni elmulasztó: az ész, erő és oly szent akarat öröködése után mind vajmi csekély eredményre vezettek. Jött végre, váratlanul, kedvező körülmények közt, megváltást hozva méhében, az 1848. év. — Mi emberül felhasználtuk a szerfelett kedvező körülményeket. Megorvosoltuk alkotmányunk minden sérelmeit; mi több, elmaradásunkból egy hatalmas ugrással a modern európai államok színvonaláig emelkedtünk; beoltottuk intézmé­nyeinkbe az európai eszméket és vívmányokat; megszüntettük a rendeket, osztályokat és ezéde­­ket, s kikiáltva a társadalmi egyenjogúságot, szabaddá tettük az egyént, a földet, a munkát és ipart. Alkotmányunk, állami függetlenségünk biztosítására felelős, parlamenti kormányt al­kottunk. Véletlen örömárban úszott a nemzet vértele­­nül végrehajtott forradalmában. Igen kevés éle­sen látókon kívül, mindnyájan azt hivők, hogy minden nyelve van; szívünk repeső örömében merő rózsás utakon láttuk eleve is haladni ha­zánkat egy, még soha nem élvezett jólét, erő, gazdagság, miveltség felé. S vajh mi volt oka, hogy oly hamar szétfoszlottak az édes remények ábrándképei, s mindannyian egy szomorú, soha nem sejtett iszonyú valóra ébredőnk ? Ne áltassuk magunkat, tisztelt honfitársaim ! Ne engedjük az álszégyen által, mely annyi szá­zadon keresztül főforrása volt bajainknak, még most is leköttetni nyelvünket, hanem körülmé­nyeinket elfogulatlanul felismerve, férfiakhoz il­lő nyíltsággal nézzünk szemébe a valónak és mondjuk is ki azt bátran, kendőzetlenül. Ismét annyiszor elkövetett százados hibánkba estünk. Ismét megszállott bennünket nemzetünk vesze­delmes jellemgyöngesége: az elbizakodás. Álszé­­gyenünkben megint elmulasztók méltányolni a melybe a századok hatalma fűzött bennünket Ausztriával S a he­lyett, hogy midőn sorsunkat markunkban tartók, e kapcsolat viszonyait és részleteit igyekeztünk volna maradandólag szabályozni, elbizakodá­­sunkban a régi módon megint, és határozottabban, mint bármikor, kikiáltottuk absolut függetlensé­günket, meg nem gondolva, hogy az az akkori európai viszonyok közt még lehetetlenebb, mint volt bármikor a lefolyt háromszáz év előtt. Mi lett e ballépés következése, melyet az el­­maradhatlan reactio csakhamar, minden ármányt és fondorlatot felhasználva, kizsákmányolt, mind­nyájan tudjuk, mindnyájan súlyosan éreztük. Ballépésünk nyomán a reactio által felszított bo­nyodalmak napról-napra óriási módon növeked­tek. S mi, a­helyett, hogy a hibát gyorsan jóvá­tenni igyekeztünk volna, izgatásokba merültünk ; szaporodó nehézségeink közt gyanúsításokkal terheltük egymást; felváltva, a legtisztább haza­fiakat árulóknak bélyegeztük; a veszély, a for­rongás a rosz szenvedélyeket felszínre hajtá, s ezek álltak a pártok élére, ezek marczongolták egymást, lett több pártfő, de ezek elkeseredett harczában a nemzet, annyi jeles közt, nem talált a sok gyanúsítás után oly jellemet, kiben mind­nyájan megbíztunk volna. Az eredmény iszonyú bukás jön, mely a nemzeti létet az enyészet szé­lére sodorta. De hála ama másik nemzeti sajátságunknak, mely a veszély idején annyi szívósságot, annyi passiv erélyt oly tapintatosan tud kifejteni: nem vesztünk el! — És hála azon bölcs férfiúnak, ki valóban Gondviselésszerű küldetésében valahára tisztán belátta százados bajaink és sikeretlen küzdelmeink forrását, odavezette egyrészről nem­zetünket, másrészről a fejedelmet, hogy amaz felismerje valahára a helyzetéből folyó szüksé­gesség parancsoló igényeit, s mondjon le azon absolut követelésekről, melyek viszonyai közt tényleg lehetetlenek, eddigelé annyi szenvedést és elmaradást okoztak államéletében ; emez, a feje­delem, elismerje az igazságos nemzeti igényeket és tiszteletben tartsa azokat, mindketten pedig, nemzet és fejedelem, oly alkut fogadjanak el és szentesítsenek közjogunk új alapjául, mely ké­pes legyen mind szövetségi kapcsolatunk kívá­nalmait kielégíteni, mind a leglényegesb nemzeti jogokat biztosítani, azok gyakorlatát lehetővé tenni. És íme, az elfogadott államjogi alap egy évi fennállása óta minden irányban oly életrevaló­nak tanussta magát, hogy egyrészről a viszályok alatt meggyöngült birodalomnak a mi fennma­radásunkra is feltételező ereje, tekintélye nap­ról-napra szemlátomást gyarapodik, másrészről nemzeti államéletünk minden irányban már is megifjult erőben kezd haladni a jobbra fejlődés ösvényén, s bizton remélhető, hogy ha Isten tar­­tósabb békét enged, csak néhány év alatt is odajuthatunk, hogy nemcsak a tizennyolcz évi kényuralom okozta sebek begyógyulnak s a hátramaradás ki lesz egyenlítve, hanem oly vi­rágzásnak is örvendhetend hazánk, min­t szám­ra csekély, anyagi és értelmi fejlettségben a nyugati nagy népeknél sokkal alantabb álló nemzetünk, csakis jelen szövetséges államkap­csolatában képes elérni. Lehetetlen ennélfogva oktalanságnak, hogy ne mondjam, mindenkép és minden áron zavart óhajtó részakaratnak nem tekinteni azon törek­vést, mely ezen, reánk nézve egyedül lehetséges, egyedül üdvös államalapot feszegetni és felfor­gatni magának czélul tűzte ki. Lehetetlen, a legszelídebb kifejezéssel élve, a leggondatlanabb könnyelműségnek és bűnös elbizakodottságnak nem bélyegezni afféle állításokat, hogy a kö­zösügyi kiegyezkedés alkotmányos szabadsá­gunkat aláásta, a 48-ks törvényeket felforgatta. Alkotmányunk negyedfélszáz év óta sohasem nyugodott biztosabb alapon, szabadságunk so­hasem bírt annyi biztosítékkal, annyi szabad­sággal és függetlenséggel, közügyeink felett szá­zadok óta sohasem rendelkezhettünk, daczára minden 1790-diki X-dik-féle törvényeknek, s magoknak a 48-ki törvényeknek is ide kell vala fejlődniük, hogy a vészes háborút elkerülhessük. Ha életrevalóság van bennünk, ezen alapon a­­ nemzeti jólét minden feltételeit megszerezhet­­­­jük, melyek még netalán hiányzanak. Ellenben ezen alap megdöntésével, úgy, mint 1848-ban, ismét, s tán még vészesebb hullámok közé lö­­hetnék államunk gyönge hajója. Ragaszkodjunk tehát ezen alaphoz minden áron, s rajta igyekezzünk kifejteni állami és tár­sadalmi életünket minden irányban, mire bizony nagy elmaradásunk mellett égető szükségünk van. Mindezt velem együtt így fogták fel, így ér­tik Önök is, tisztelt honfitársaim, mert csak ily meggyőződés indíthatta Önöket a túlzó­ párt tö­rekvéseinek ellensúlyozásául megalkotni a sze­gedi „szabadelvű kört.“ Azon tény, hogy Önök e körnek tiszteletbeli elnökévé hazánk azon nagy fiát kérték fel, kinek ezen egészséges, ha­zánk jövendő felvirulását létesíthető alap meg­alkotását köszönhetjük, egy perczig sem hagy kételkedni, hogy a „szabadelvű­ körnek“ ezen értelem, e meggyőződés adta lételét. E miatt kétszeresen megtisztelve érzem ma­gamat, hogy Önök e körnek ezen vezér alatt engem is tiszteletbeli tagjává választani mél­­tóztattak. Fogadják e megtiszteltetésért, szeretett honfi­társaim, legbenső­bb és legőszintébb köszönete­­met, melynek nyilvánítása mellett hazafius tiszte­lettel maradok. Pest, 1868. ápril 12-én. A „szabadelvű kör“ alázatos szolgája és tiszte­letbeli tagja Horváth Mihály, volt Csanádi püspök. — Előttünk fekszik a biharmegyei D­e­á­k-p­árt mart. 16-kán kibocsátott pro­gram­j­­­a. Előrebocsájtva, hogy a­kik azon politikai irányt tartják üdvösnek, s úgy Európa nemzet­közi viszonyaival szemközt, mint saját állami életünk fejlődését tekintve egyedül kivihetőnek, melyet a tiszta becsület és önzetlen érdemek tör­téneti mintaképe, Deák Ferencz ál­lamférfiat bölcsesége jelölt ki, s az országgyűlés nagy többsége által támogatva, győzelemre is vezetett,­­ alkotmányos jogukból eredeti pol­gári kötelességet teljesítenek , midőn pártot ala­kítva, magokat az ellenkező nézetek áramlata által sem elsodortatni, sem felhasználtatni nem engedik; kifejti a programm, hogy a bihar­megyei Deák-párt szövetségeibe fogadja mind­azokat , kik egyrészről határozottan visszautasítják azon téves irányt, mely a változott viszonyok teljes ignorálásával ott is, hol erre alapos ok nem létezik, táplálja az ellenzéki szellemet , mely az idegen eredetű jogtipró kormányok iránt érzett százados gyűlöletet, a nemzet több­ségéből eredeti parlamentáris magyar kormány­ra is át akarja ruházni; mely végre a nélkül, hogy az általa ígért csalképek valósításához garanciát bírna nyújtani; a már kivívott alapo­kat is, melyen a kimerült nemzet megerősödhet­nek, ledönteni akarja. Kik másrészről a nemzet legkitűnőbb tehet­ségű és legjellemesebb férfiaiból alakult törvé­nyes kormányt, minden törvényes eljárásaik­ban, de csakis e téren,­­ minden ellenzési visz­­ketegből eredeti megtámadások ellen, egész ere­jükkel támogatni kívánják. Mint független alkotmányos párt, megőrizve cselekvési szabadságát, pártolásában a kor­mány iránt tovább nem terjeszkedhetik, mint a­mennyire egy elfogulatlan őszinte barát kötelez­hető, úgymint: támogatásra törvényes eljárá­saiban ; védelemre az igaztalan megtámadások ellen és jó­indulatú figyelmeztetésre, hol annak a baráti hajlam érdekeltségénél fogva szükségét találja. Egyébiránt azok tájékozására, kik a párt jö­vőbeni magatartása iránt, szemközt a hazánkat érdeklő napi kérdésekkel, bizonytalanságban len­nének, következő irányelveket állapított meg a párt : „A törvényeket, melyeket a parlamentáris kormányzás elvei szerint, a képviselet többsége hozott, s melyeket alkotmányunk, valamint a monarchikus államalak elvei szerint a koroná­zott Felség szentesített, mindaddig mig azok alkotmányos utón meg nem változtatnak, tisztel­jük, végrehajtjuk, s végrehajtásukhoz segédke­zet nyújtunk.“ „Az alkotmánynak s egyéb törvényeknek al­kotmányos utón fejlesztését szükségesnek tart­juk. Igyekezni fogunk tehát, hogy azon törvé­nyek, melyek a gyakorlat tanúsága szerint az államc­éloknak meg nem felelnek, alkotmányos utón megváltoztassanak, s czélszerűbb törvé­nyekkel pótoltassanak.“ „A mondott alkotmányos fejlesztés körül el­járásunkat a rend és szabadság eszméje vezérli. Mert valamint a természetben a vonzás és ellen­vonzásnak, úgy a társadalmi életben az állandó­ság és haladásnak egyensúlya adja meg a termé­szetes öszhangot és minthogy mindenhez, mi em­beri mű, tér és idő kívántatik, számításba kí­vánjuk venni a kivihetőség, tehát a lehetőség feltételeit.“ „Az államéletben jognak mindig kötelesség felel meg. Midőn tehát mi jogokra, mint kívá­nalmakra mutatunk, magában érthetőleg az azoknak megfelelő kötelességeket is értjük.“ A korszerű és országos kérdésekben kívá­nalmait következő pontokba vonja össze. Kí­vánja : 1. Az egyéni jogok kifejlesztését. Ide vonat­kozó főkövetelménynek tekinti: a) a vélemény­­alkotás és vélemény-nyilvánítás szabadságát, szó és sajtó útján; b) a gyülekezési és egyesülési jogot; c) cselekvésszabadságot mindazon határig, míg az által egyéni vagy állami törvény által biztosított jogok nem sértetnek; d) törvény előtti egyenlőséget; e) munka­szabadságot. Kívánja : 2. A magyar államiság feltételeinek fejleszté­sét, ide sorozván a nemzeti honvédelmet is. 3. Demokratikus alapon nyugvó, a merev összpontosítást kizáró önkormányzást, képvise­leti alapokra fektetett önálló megyei kormányza­tot és hasonló helyhatóságok intézményét, vala­mint a jogtudomány jelen állásának megfelelő törvénykezési szervezetet. 4. Kívánja a vallás­szabadságot, tökéletes egyenlőséget és viszonosságot 5. A nemzetiségi igények méltányos kielégí­tését, meddig e kivánalom betöltését az állam integritása megengedi. 6. Kívánja a föld felszabadítását minden annak tulajdonát nyűgöző intézmények terhe alól; fen­­tartván azonban a tulajdon sérthetlenségének elvét a teljes kárpótlás által. 7. Az ország lakói adóképességével összeférő anyagi áldozatokat a népnevelén, földművelés, ipar- és kereskedelem felvirágoztatására for­dítani. A képviselőhöz ápr. 16-ki üléséből. Törvényjavaslat a czukorgyártás megadóztatása iránt. Addig, míg a czukorgyártás megadóztatásáról kimerítő törvény hozatnék, rendeltetik: 1. §. A czukorgyártás megadóztatása iránt eddig­ fenn­álló szabályok és adótételek érvényben marad­nak. 2. §. Ezen törvény végrehajtásával a pénz­ügyminiszter bizatik meg. Lónyay Menyhért s. k., pénzügyminiszter. Törv­én­yj­avaslat a söradóztatásról. Addig, míg a sörfőzés megadóztatásáról kime­rítő törvény alkottatnék, rendeltetik: 1. §. A sör megadóztatása, valamint a vámvonalon kivitt sörtől járó fogyasztási adónak visszatérítése iránt jelenleg fennálló szabályok azon módosítással hagyatnak továbbra is érvényben, hogy a sok­é után fizetendő fogyasztási adó, az 1868. évi máj. 1-től kezdve, akónként, a czukormérő (sachoro­­meter) minden egyes foka után 10 krajczárban

Next