Pesti Napló, 1868. május (19. évfolyam, 5405–5430. szám)
1868-05-16 / 5418. szám
megsemmisülésére számolnak. Példa rá a prágai „P o s z i 1“ egyik czikke, mely lényegében ezt mondja : „Finis Austriae ! S ez igy nagyon jól van . Mi, ilik 1848 ban azt mondtuk : Ha nem volna meg Ausztria, fel kellene azt találnunk, mi most azt mondjuk, hogy Ausztriának vége van. Nem is bánjuk, hogy így van. Gondoskodjunk saját magunkról, s álljunk személyes unió alapján szövetségre a magyarokkal.“ — A „Szlovenszky Novine,“ mely e czikket reproducálja, saját cikkében szintén a Lajthán túli országokkal leendő „tiszta“ personal unió mellett szól, „mert csak akkor válik lehetségessé a nemzetiségi kérdés igazságos megoldása.“ Ugyan miért? A„Narodny Listy“ nagy dühvel dolgozik azon, hogy viszályt szítson a pesti és bécsi szabadelvűek közt. Legjobb alkalomnak véli a honvédelmi kérdés szőnyegen levő megoldását. „Ez idő szerint — írja 125. számában — gróf Andrássy ura a helyzetnek, s korántsem Beust báró. Nagy csapás ez a német öntudatra. Hová is lett az a német ellensúly a magyarok ellenében ? Más akarat és erély kell ahhoz, hogy valaki, legyen bár csak in effigie, bitófára huzassék (értsd Andrássy elitéltetését az 1849-diki események után), mint az, amit valaki az ügyvédi irodában vagy a tanszéken szerezhet. Giskra, Herbst, Hasner — ezek akarnak egyensúly lenni egy Andrássy ellenében !“ Nagyon félhet a brassói „Gazetta Transilvaniei“ a nemzetiségi kérdés megoldásától, mely megfosztaná e derék lapot a dühösen folytatott izgatás kenyerétől, mert még kapuzárás előtt felhasználja a „Szlovenszky Novine“ által adott példát, hogy az adómegtagadás hasznos voltát demonstrálja, mondván, hogy „ezt a szlávok a magyaroktól tanulták el, kik 1861- ben szintén megtagadták az adót.“ Azt természetesen elfeledi a román lap, hogy a magyarok akkor nem alkotmányos kormány alatt voltak. De hiszen magyarok, szélső baloldali pár force magyarok mondják nekik, hogy ez a kormány nem alkotmányos ! Mivel épen a szélső baloldalról beszélünk, egy füst alatt constatáljuk, hogy a „Gazetta Traansilvaniei“ 31. számában haragosan protestál azon sértés ellen, hogy híveit a szélső baloldallal egy vonalba helyeztük. — Ad nótám venaslik. Ugyanezen lap „A honvédizmus és a magyar hadsereg“ czímű czikkében úgy nyilatkozik, hogy nem bánja, ha akár John, akár Ivánka terve szerint szerveztetik a sereg csak azt követeli, hogy a „honvéd“ név helyett m is használtassák, hogy igy ezen név elfeledésével az 1848—49-iki honvédek irtóztató tetteik feledésbe menjenek.“ Valóban furcsa hang az, melyben a román lap mérsékletet prédikál. Hogy a horvátországi unió-ellenesek Bécsbe menekült közlönye, a „Novi Pozor“ dühöngő czikksorozatban gyanúsítja a körünkben időző horvát regercolaris deputatió tagjait, abban olvasóink aligha fognak valami meglepő dolgot látni: annál jellemzőbb az, hogy e czikksorozatot szóról-szóra átveszi a„Sjevernaja Pocsta,“ az orosz belügyminiszter közlönye, Kállay Benjamin hazánkfia, a belgrádi consul, sehogy sem képes megnyerni a „Politik“ magas tetszését. Utolsó szemlénkben megemlítettük, mily bőszült haraggal látja az orosz közlöny a monarchia és a szerb fejedelemség közt fennálló barátságos viszonyt. Legújabban Kállaynak ront neki, amiért a fejedelem kocsijában vitetett kihallgatásra, s ez alkalommal magyar díszruhát, kócsagos kalpaggal, mentével és minden hozzátartozóval mert viselni. Inti a szerb kormányt, fontolja meg, mily tehetetlen barát a magyar-osztrák monarchia a muszkához képest, ki kész is, képes is segíteni. Azután a közös külügyi kormány felé fordul , s azzal fenyegetődzik, hogy ha ez fel nem hagy Belgrádban a muszka ellen áskálódni (?), meggyűl végre a baja az oroszszal. — Lám, nem is hinné az ember, mily jól van értesülve a „Politik“ az orosz intenziók dolgában, érdekes az „Albina“ czimű román lap május 7-iki száma. Egyik helybeli lap azon hírét, hogy Klapka volna kiszemelve honvédelmi miniszternek, registrálva, azt mondja: „Csodálkozzunk-e, ha a dolog valósul? Nem. Hisz Andrássy is miniszterelnök, pedig őt is, Klapkát is Kossuth emelte oly magasra, s ők mégis most ellene vannak.“ A lembergi kis-orosz „Szo ro“ 32. számában azon töri fejét egy bécsi levelező, várjon ez idő szerint segíthet-e az ausztriai szlávokon az orosz, vagy nem ? Az eredmény az, hogy a bécsi szlávok mind megegyeznek abban, hogy az orosz nem segíthet. Nem pedig, azért, mert készületlen létére fél Európát zúdítaná fel egymaga ellen, ha háborút kezdene. És ily esetben az orosz valószinű megveretése folytán a szláv kérdés egész évtizedekig eltemetettnek volna tekintendő. Bécsi dolgok. A képviselőház tegnapi ülésében a felsőház által visszaküldött, a kerületi törvényszékek rendezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Az alsóházi bizottság a felsőház által eszközölt változtatásokatelfogadásra ajánlotta, kivéve az 6. §-on tett azon változtatást, hogy a kerületi törvényszék hivatalnokait, a kerületi bírákat és segédeket kivéve, az országos főtörvényszék elnöke nevezze ki. A bizottság a kinevezést a fői törvényszékre kívánja bízni. E §-nál azon különös eset történt, hogy a felsőházban a minisztérium azon tagjai, kik egyszersmind a felsőháznak is tagjai, az igazságügyér ellen szavaztak az uzsora törvény 2-ik §-ánál, mint az igazságügyminiszter sem akart nekik elengedni. Az alsóházi jelen ülésben tehát erre célzólag a következőket mondá : „Én ugyan nem szólhatok itt ezúttal kartársaim nevében, mert ezen ügy nem képezte minisztertanács tárgyát,de igazságügyét létemre sem fogok sem a jelen, sem bármely más törvénynél beegyezésemmel oly határozathoz járulni, mely nyilván hátramenésnek volna tekinthető az absolut régiméhez. “ A ház nagy tetszéssel fogadta e nyilatkozatot, s elfogadta az alsóházi javaslatot. A felsőház a felekezetközi törvényjavaslatot vette tárgyalás alá. A clericalis oppositió, úgy látszik, lemondott a harczról, mert kivéve Aradzs tanárnak egy derültséggel fogadott indítványát nem szóltak hozzá az ellenzékiek. Rokitanszky igen talpra esett beszédet tartott arról, hogy az államegyház eszméje nemcsak fölösleges, hanem káros is, az állam könynyen azon veszélybe juthatván, hogy az egyház dominálja, mert, úgymond, az egyház uralomvágyó, s azon sajátossággal bír, hogy üldözöttnek tartja magát ott, ahol nem uralkodhatik. Táviratunkból olvasóink már tegnap értesültek arról, hogy a javaslatot a felsőház elfogadta. A képviselőház által az energia minden tűjével tárgyalt kereskedelmi szerződések nem vonhatják el a közfigyelmet a budgetbizottságról, mely minden tekintetben igen élénk és mozgalmas miniatűr parlament. S ke nem jól iskolázott társai sűrű „okokkal igyekeznek a kormány férfiait confundálni, s azokat is, kik elég vakmerők, a kormány javaslatait pártolni. Formális szervezeti kórus ez, mely minduntalan felhangzik, ha a morva gyáros financziális hitágazatai, melyek az egyedül üdvözítő állambukás körül csoportosulnak, megtámadtalak. Ő maga az óriás posztógyáros az odón túl is megy, és egy-egy „badarság,“ „képtelenség!” nem ritkán lebben el ajkairól. Eddig azonban csak Kurandát tudta flegmájából kiverni, ki is egész dühvel replikázott neki ilyen formán: „Én itt nem pénzes erszényem érdekében beszélek, sem én nem keresem a nagybirtok kedvét. Én lelkiismeretem szerint szólok, azért nem fognak az én „ohó“ sodromból kivenni.“ E vehementia a gorombaságairól híres excentralista és posztógyárosnak is imponált. Azóta a kórus harmóniája meglazult. | |A „P. Lloyd“ tudósítása szerint a kormány javaslatai mellett legjobb esetben 15—20 szónyi többség lesz csak. Az államjavadalmak eladásáról szóló javaslatot csekély változtatással fogadta el a bizottság. A magyar történelmi társulat ünnepélyes kezülése május 14-kén. A legfiatalabb magy. tudományos társulat ma tartó ünnepélyes közülését. Pest tudománykedvelői és tudósai kezdettől fogva ismerik e társulatot. Havi ülései iránt többnyire élénk részvét uralkodik, sőt úgy tapasztaltuk, hogy e részvét koronként fokozódik , hanem a várt részvét most csak részben teljesült. A hölgyek számára fenntartott karzaton nagyon kevesen jelentek meg. A terem mintegy félig meg volt telve, s a fiatalság valóban szép számmal volt képviselve — mit nem habozunk örvendetes jelenségnek venni. Sőt a társulati tagok számára fenntartott helyiség is meglehetősen megtelt — bár szerettük volna szűknek látni e helyiséget, mi nem is lett volna lehetlen , ha meggondoljuk, hogy a társulatnak 70 alapító és 650 évdíjas tagja van. A gyűlést gr. Mikó Imre nyitotta meg. Gyengélkedése hangját halkabbá tette : annyival nagyobb figyelemmel hallgatta mindenki, még a légydongást is meg lehetett volna hallani. S épen ez volt az oka, hogy az előidézett hatás nyomása alatt is csak egyes halk helyeslések hangzottak, mígnem végeztével viharos éljenzés tört ki. Beszédét itt közöljük : Tisztelt közgyűlés! Alapszabályaink 20-ik czikke évenkint májukban közgyűlés tartását rendelvén, a folyó évit ime, van szerencsém megnyitni. A társulatok fennállása és hasznos működésök attól van feltételezve, ha azokat a közszükségérzet hozza létre, alapszabályaikat szigorúan megtartják, a tisztviselőket komoly ügyszeretet hatja át, s a tagok és közönség annak munkálkodásai és gyűlései iránt érdekelve vannak. A mi társulatunk ily átalánosan érzett szükség szüleménye; létrejötte indokolva van — történelmünk és történetírásunk még sok hiányai, szükségessége és hazánkfiainak folytonos csatlakozása által. Alapszabályaink megtartására irányuló törekvésünket, a tisztviselők és választmány éber kötelességérzetét tanúsítják munkálkodásunk közönség előtt álló eredményei: a havi gyűléseken felolvasott értekezések, s az író tagok „Századok“ czímű közlönyünkben megjelent dolgozatai, melyek a történetirodalmat már is egy kötet adalékkal bővítették-... Ezek megbírálása,az ítélethozás, és az eredményhez képest eljárásunk helyeslése vagy jobb útba igazítása a napi sajtó joga és tiszte, óhajtjuk, hogy éljen vele. A tisztelt közönség szintén élénk részvétet tanúsított gyűléseink iránt mindig ; azt tanúsít ma is, amit mi megköszönve, működésünk iránti rokonszenve buzdító jelének veszünk. Ezeket, mint elnöki tisztem, úgyszólván hivatalos részét, a tisztelt közgyűlés és közönség irányában való állásunk ismertetéséül véltem szükségesnek megemlíteni. A társulat belső életének és életforrásainak mibenlétéről az illető tisztviselő urak adnak tájékozást. Hazánk mai komoly viszonyai közt azonban érzem, s el nem titkolhatom egy másik kötelesség belső sugallatát is; minélfogva ez alkalmat felhasználom, hogy annak kifejezést adjak,hogy — mint történelemmel foglalkozó, hazánk történeteinek egy pár nagy, korszakot alkotó eseményét, némely eszmék kíséretében megvilágítsam. Az egyik az, midőn a magyar nemzet, élén Szent István, az első koronás király uralkodásának mindjárt kezdetén meggyőződtek a felől, miként szilaj keleti fajunk új honának Hunnia földén megszilárdítása, politikai szükséggé teszi azt, hogy az ősi nemzeti állást, nyugat keresztyén vallásával — a magyar nemzetségi birtok- és várrendszert a királyi várispánságokkal cseréljék fel, s igy az első által a nemzetnek Európával kibékitését, utóbbi által a királyi hatalomnak a honfoglaló nemzetségek utódival szemben megszilárdítását eszközüljék. Ez ellen évekig tartó ellenhatás támadt, melyet csak nagy áldozatok árán s a királyi hatalom teljes mértékben való gyakorlatával sikerült lecsillapítani. Másik az, midőn nemzetünk 1301—10-ben III. Endre királyi özvegye s az Árpád-házból való leány ág közt támadt trónöröklési kérdésben szakadt két részre. A nézetkülönbség, táplálva idegen befolyás, fokozva személyes ambitiók, kitörésre vive a régihez való makacs ragaszkodás által — fegyvert adott kezébe a nemzet egy részének a másik ellen, élükön küludvarok hívei állottak, rokon vér áztatta a földet, a nemzeti visszahatást képviselő Koppány és Csáknak zászlói alatt ezerenkint hullottak el. Ha e gyászesemények oka iránt a történelmet kérdezzük, azt jelezi rá, hogy ezt az önfentartást legfőbb államérdek kívánta így. Azonban ugyan a történelem tanítja, hogy e harczok lezajlása, a nemzet többségi akaratának győzelmes fegyver útján történt érvényre jutása után, a különböző irányok képviselői lecsillapodtak, a haza meg jön mentve, az épségben lévő ős nemzeti erő a sebet nem sokára begyógyitó, s mint egy havasi folyam, melynek medrébe szirtdarab gördült alá, elmozdítván azt utjából, ismét tovább halad, úgy a magyar nemzet is rövid megállapodás után tovább folytatta útját, önlétét megszilárdító, Keletet polgárosító rendeltetése felé. A győzelem sikere Nyugat-Európával való szoros és barátságos viszonyokba lépésünket eredményezte, miáltal önállásunk új századokra biztosítva jön. Azonban jegyezzük meg, hogy a harcz mindkétszer magyar és magyar közt, a nemzet mint egyházi tűzhelyénél kezdődött, folyt és végződött be. A benlakó s a középkor vallási és politikai intézményei a magyar királyi méltóság és tekintélyes nemzeti fensőség által fékezett népfajok közt, ama küzdelem irányában mindkét alkalommal közönyösség, béke és csend volt; a kor eseményeibe külön cselekvő belevegyülésnek vagy bármi jogkövetelésnek azok részéről még árnya sem létezett. Harmadik nagy mozzanata nemzeti történetünknek a mohácsi vész, mely egy folytonosan űzött önző és rövidlátó politika , s az időket sámba nem vevő kormány által az ország sorsát intéző főnemesség cselekvő részvétyel csaknem rendszeresen volt előkészítve. A Mátyás király alatt elfojtott olygarchiai gyülölség, mely halála után politikai czéljává a nagy király szabadelvű intézményei ellenébeni visszahatást tűzte ki, s mely 1490-től 1526-ig egész sorát hozta létre a királyi hatalom gyöngítésére, a kisebb nemesség befolyása korlátozására, s a nép elnyomására czélzó törvényeknek, II. Lajos gyöngesége, udvarának mértéket nem ismerő vesztegetése, lassankint az egész társadalomban a békétlenség és viszály magvait elhintették, s igy jön meg a mohácsi vész, s nyomban rá a magyar állam felbomlása, nemzetünknek csaknem végelenyészése. Nagy a különbség ez és a két előbbi nemzeti küzdelem oka, természete, végczélja és eszközei közt. Amazokban a belviszály csak következmény volt, emekben pedig maga az ok. Az elsőben az eltöröltetni czélzott ősi valláshoz való ragaszkodás adott fegyvert a nemzet kezébe ; a másodikban az Árpádház utolsó fiasorjának kihalásával támadt trói követelések szakították pártokra a nemzetet; a harmadikban a belviszály érlelte meg és szülte ama nemzeti nagy catastrophát. Ferdinand és Zápolya léptek fel amaz szerződéseken, ez a rákosi országgyűlés alakilag nem egészen szabatos végzésén alapuló trónköveteléseikkel.“ Zászlójuk alá gyűjtötték a megosztott nemzetet, évtizedekig küzdött testvér-testvér ellen, a nemzeti akarat nem bírta magát többséggé felküzdeni, meghasonlott, s a békezászló a nemzeti egység sírjára lett feltűzve.Magyarország szétdarabolását kell megérniük bűneikért bűnhődő őseinknek. Az apák vétke a fiukban jön meglátogatva harmad és negyedsziglen. Eszélyes, érett nemzet múltjából merít a jelenre oktatást, történetét veszi jövője kalauzául. Én azt hiszem, hogy a mi történelmünk iránti Újabb időbeli mély rokonszenvünk forrása épen ez. Fordítsuk hát hasznunkra ama történetek nagy tanúságát. A belviszonyok miatt önmagával annyiszor meghasonlott, úgyszólván kettészakadt nemzeti akarat a legnagyobb veszély napjaiban, a megpróbáltatások sanyarú éveiben újra egyesült, mig végre a múlt évben, az 1848 ki törvények alapján, egy uj korszakát nyitotta meg nemzeti életünknek Drága, de nagybecsű szerzemény, mert 18 évi szenvedés végét, felfüggesztve volt alkotmányunk érvényre jutását, s egy régi nemzeti óhaj teljesültét:k Szent-István birodalmának újból létrejött politikai egységét jelzi. Ha összehasonlítjuk az 1848—49-diki eseményeket, az arra következett és a múlt év által bevégzett korszakot a fent idézett történetekkel, úgy találjuk, hogy a válság, melyen átmentünk, amazoknál nem csekélyebb. Mert harcsunk nem isolált, nem magyar és magyar közötti házi perpatvar volt: folytatnunk kellett azt egyszerre önmagunkkal, a velünk élő testvérnemzeteikkel, s kérdésbe vont alkotmányos önállásunkért a birodalmi népekkel. Ezek önállásunk 1848-ks formáit sokallották, a magunk által élvezett és testvérileg megosztott szabadság törvényszerű mértéke a velünk élő nemzetek túlzó töredékeit nem elégítette ki. Adott módosítás, itt engedékenység szüksége tűnt fel, minélfogva a méltányosság és új harczok kikerülése is vallották, hogy a békés újraalakulásn,k ép közmegnyugvásunk némely poftunkban áldozatot hoztunk. Meglőn. És most a birodalom népeinél a bizalom helyreállt, hazánkban béke van, de nincs sokak kedélyében; a társadalom felszíne csendes, de mélyén sok a háborgó elem. A nemzetiségi politika izgatásra használása miatt Európában még sok a gyúanyag, legtöbb tán a mi déli szomszédságunkban és nálunk. A bizalmatlanság a népek közt nagy, a rokonulási hajlam kevés; ami van is, az egymás elleni izgatások folyvást hűtik, apasztják. A legkisebb nemzetiség, mely valahol élő nagyobb számú fajrokonokra hivatkozhatik, önállót és állami attribútumokat követel. E követeléseket nálunk is itt-ott hangoztatják. Jelenvaló bajainkhoz régi kórállapotok maradványai járulnak. A haza rakva a múlt 13 év ejtette sebekkel. Függő és uj terhek nehezednek ránk. Mit hoz a holnap és holnapután ? — azt nem tudjuk. Mindez ama mély meggyőződést mondatja ki velem, hogy nekünk a béke és egyetértés legelső, legfőbb, sőt életszükségünk a végre, hogy helyreállott alkotmányunkat magunk és a velünk élő népek javára használhassuk, a benne lévő jó magot kifejthessük, ami még hiányzik, békés, törvényes fejlődés, fokozatos ildomos haladás és lassú, biztos erősödés által megszerezhessük. Én hiszem, hogy idő teltén és egyetértéssel — ha e kettőt nem vonja meg tőlünk a Gondviselés - ezzel el lesz érve. Alkotmányos lét és rendezett szabadság szükségérzete háttérbe szorítandja a nemzetiségi particularismust, a politikai érdekközösség győzni fog a szenvedély és idiómák felett. Magyarország népei ethnographia és nyelv tekintetében különbözhetnek ezentúl is, mint eddig, de intézmények és jogok, szabadság és műveltség tekintetében, nem. Ők egy politikai és történeti egységet képeztek századod óta, s azt kell képezniük ezután is. Ezt Közép-Európa sorsa, a monarchia érdeke kívánja Műveltségünk Nyugaté, de mi vagyunk annak közvetítője Kelet felé. A népvándorlás nagy áramlásának leülepedéséből Hunnia földén talált egy egész csoport nép töredéket rendezett állammá a magyar egyesített, a mongolok dúlását két ízben öntestével fogta fel, Európát a török ellen védte, ma e földtájon a alkotmányos szabadságot képviseli; élő gát az éjszaki és déliszlávság terjeszkedni törekvő árja ellen; mai határa közt csonkítlatlanul fennmaradása, erőkifejtésének feltétele, Európa és a Civilisatio érdeke, gyöngülése, megcsonkítása, amazok veszélyeztetése. . . Komoly eszmék ezek, melyek komoly megfontolást érdemelnek. Dicső pálya nemzetünk előtt, melyet — tőlünk függ — hogy folytassunk, nagy küldetés, mit vállvetve, egyetértéssel, egy, a kor színvonalán álló igazságos és szabadelvű politika követése által bizonyára sikerülene betöltenünk. Igen. Nemzetünknek eszélyre és egyetértésre soha nagyobb szüksége nem volt, mint most A velünk szövetséges birodalom életérdekei kímélése, a kívülről jövő izgatások ellensúlyozása, a hazai testvérnépek államérdekünkkel megférő igényeinek kielégítése, s az elégedetleneknek a törvény korláti közt tartása, egyedül, nemzeti erőnk összegének egy pontban, és mind egy czélra tömörítése által eszközölhető. Igen. A mi szellemi képesség, a erkölcsi és anyagi erő bennünk van, mind szükséges a mostani nehéz időkben alkotmányos önállásunk jövő biztosítására. Amit egymás elleni tusákra fordítunk, a hontól, az iménti őzéstől, azok kárára és önromlásunkra vonjuk el. Emlékezzünk vissza, mily példás egyetértésben éltünk a szolgaság idejében, mily békésen munkálkodtunk a szabadon hagyott szűk téren, hogy alkottunk parányi erőnkkel, de egyes akarattal, az egyptomi hét sovány esztendőhöz hasonló évek alatt, tudományos, gazdasági, ipar- és jótékony egyesületeket, melyek mind nemzeti fennmaradásunk támaszoszlopaivá, sőt gránit-alapjaivá lőnek. Avagy nem a mi egyesülésünk fényes tanubizotsága-e a magyar tudományosság e pompás csarnoka is ? Nem a sanyarúéig leggyászosabb korában költi-e fel sziveinkben egy hű és jeles hazánkfia azt a munkás hazaszeretetet, melynek gyümölcse, s egyszersmind egyetértésünk lélekemelő emléke a magyar tudományos akadémia palotája ? Melyik igaz hazafinak nem gyűl szive örömre, ki nem érez egy bizonyos nemes büszkeséget, midőn ezt látja ? E néma falak tanítsanak minket szoros egyesülésre ! Vagy tán a szabadságnak nincs ránk az az összefűző hatása és egyesítő ereje,ami volt a szolgaság állapotának ? Szomorú, ha így van, de én ezt nem hiszem, s emlékeztetem hazámfiait ama baljóslata néületre, mely azt hirdeti nemzetünkről: jármot nem tűr, szabadságával én nem tud — jogi impatiens, libertatis incapax ! Mutassuk meg, hazámfiai, hogy ez nem igaz, hazánk alkotmányának s nemzeti önállásunknak megszilárdítására és megvédésére való szorosabb egyesülésünk által. Fontolják meg, hogy egymással való versengéseinket kárörömmel nézik politikai elleneink. Ne adjunk mi magunk alkalmat arra, hogy azt hasznukra fordítsák. Épen a mily magasztalólag szólott tömör egybetartásunkról 1850—1860 között Európa, oly bámulva fogja kérdezni, ha meghasonlásunk bekövetkeznék:a szabadságban, vagy bennünk levő minő átkos szellem tette e csodát mivelünk?! Minden kor és nép cselekvő nemzedéke elébe saját feladatot tűz a Gondviselés, s teljesítése vagy elmulasztása iránt a következő kor és nemzedék előtti felelős. Előttünk is ilyen gyanánt áll új alkotmányos állapotunk megszilárdítása, a birodalom és hazánk testvérnépei érdekeinek, államlétünk egysége és épsége feláldozása nélküli kielégítése. Újítsuk fel lelkeinkben nagy őseink hű hazaszeretetét. Ne kockáztassuk hazánk lételét. Engedjünk, hogy engedékenységre találjunk, közeledjünk, míg testvérkezeink találkoznak. Törvényes úton, igazsággal, önmérséklettel javítsunk alkotmányainkon ahol kell, egészítsük ki hiányait, szabatosítsuk homályos részeit, de az egésznek, mint alapnak, alája ne ásszunk. Az alapok bontogatása gyakran az épületet dönti össze. Ha országunk jobbjainak nem sikerül egy oly politikát érvényesíteniük, mely a birodalom és velünk élő népek jobbjait megnyeri, mely nem kísérletekre, hanem szilárd alapra fekteti építéseit, nem koczkáztat, a jövő fejlődés útjait egy irányban sem vágja el, s lassan bár, de biztosan visz nagy czélunk felé, akkor vagy az a vád lesz igazolva, melyet csak imént emlitek, s ekkor balsorsunkat min magunk készítjük magunknak; vagy az - a mit én hinni nem akarok — hogy korunk, s abban nemzetünk szelleme rontásra képes inkább mint épitésre. Azonban bizzunk nemzetünk józanságában s a benne rejlő erkölcsi erő életképességében. A mint hajdan a terestyén vallás szent intézményét nemzetéletünkbe, vértünké felvenni birta. 1848 hibáriurend87örnek egy szabadságukrt az alkotmánnyá átalakítását Európa váltságok, mint az élőfát a kúszó folyondár, már annyira át meg áthálozták s értékétől megfosztották, hogy helyébe minden müveit államban népképműeleti alkotmány jön elfogadva, 1848 ban mi is a szerint alakítottuk át, most ne lennénk-e képesek e reform assimilatiójára ? Nem birná-e ép nemzeti organismusunk a minket ért új erisist kiállani. Én meg vagyok győződve hogy ha egymást megértjük, a jó szándékot és meggyőződés szülte politikai nézetet mindenkiben tiszteljük, tetteinkben a nemzet becsülete és java, őseink hagyományos honszeretete vezet, s e próbát is diadalmasan ki fogjuk álln . Hazánk ezer évi történetéből, különösen pdig az általam elmondottakból mert nagy tanulság óva int felénk: amely ország magában meghasonlik, elvész. Ez vesztette el Attila birodalmát, ez vitte sír szélére Mohácsnál hazánkat-----Legyünk egyetértők ! A legnagyobb halandó is törpévé lesz a haza felséges képe, egy nemzet törvényesen nyil,tnult akarata előtt. Ennek hódolni mindenki tartozik. E meghódolásban áll a valódi nagyság. Egy nép java, alkotmánya és becsülete az embernek legnemebb törekvési czélja, magának a népnek legdrágább közkincse.Ezt védeni — még önmegtagadással is — igaz hazafinak szent kötelessége. Ez érzelmek minden honpolgár szivébe bevésve, képezik azon nemzeti erőt, melyen diadalt nem vesz földi hatalom. . . . Ezek valának, amiket a tisztelt közgyűlés előtt elmondani korszerűnek láttam. Kérem, vegyék a hazai történetekben foglalatot szerény munkás egyszerű magánnézetei gyanánt, melyeket a napi események benyomásai alatt, a meghallgattatáson kívül, bármiféle igény vagy megrovás szándék nélkül, tiszta hazaszeretetből, a nekem kimért néhány pere betöltései végett elmondottam. Elnök megnyitó beszédét követő Thaly Kálmán a társulati titkárnak évi jelentése: először is ez új intézet állását következő adatokban tünteti fel; szerintük : a társaság 70 alapító tagot és 650 évdijas tagot számlál, közlönye a „Századok“ ez évi számai pedig már második kiadást értek, a pénztári kimutatás következő: 7800 ft alapítvány tőke, évdijas tagok illetménye 2170 ft, kamatozó tőkeösszeg 4282 ft. Áttérve a társulat keletkezésére, felemlíti az eszmének a m. kir. tud. akadémia történeti osztályának keblében való megfogamzását, fel a Dunántúli barátságos történeti összejövetelek buzdító hatását, ecseteli továbbá, mint vált az eszmetestté Pesti Frigyes és Ipolyi Arnold által tavaly február havában összehívott értekezleteken, s miként alakult meg végre ideiglenesen a társulat Horváth Mihály alatt a főorvek megállapítása után. Tavaly máj. 15. tartozott az első közgyűlés az alapszabályok megállapítására, melyek még ez év máj. 26-kán helybenhagyattak, s igy junius havában megtörtént a végleges alakulás, mely alkalomkor gr. Mikó Ime közleked. miniszt. választatott elnöknek. Jul.2-án tartá első rendes választmányi ülését, melyben Mikó gr. beközöntő beszédét tartá s 1000 írttal az alapítók sorába lépett, ekkor választatott meg a tisztikar is, ugyanis Horváth Mihály és Ipolyi Arnold alelnököknek, Thaly Kálmán titkárnak, Pauler Gyula jegyzőnek, Pesti Frigyes pénztárnoknak és dr. Fischer Kálmán ügyésznek. A társulat 8 havi fennállása alatt 9 választmányi ülésben 50-nél több határozatot hozott, köztük több tudományos közérdekűt, mint p. o. Hyppolyt esztergomi érsek codexének megvizsgálását Modenában s több effélét; 27 felolvasást több rendbeli történeti és régészeti szaktárgyakról, melyeket titkár Thaly Kálmán mind egyenként röviden ismertet. A „Századok“ czímű közlönyében a társulat 45—50 ívnyi maradandó becsű történelmi munkálatokat tett közzé. Ezen főbb mozzanatokat egybefoglalva, s titkár úr úgy hiszi, hogy ha a részvét megkét- s szerezendi magát, egykor a társulat lényeges és I jelentékeny tényezőjévé leend a hazafias tudományosságnak. Ezen, a jövőbe vetett pillantás után a múltról emlékezik meg a titkár s leteszi a kegyelet koszorúit a társaság következő három elhunyt tagjainak sírjára: b. Apor Sándor alapító, Török Gyula és Ráth Károly működő tag- társakéra. Méltányolva az első buzgóságát e társulat ügye körül, s felemlítvén a másodiknak kezdő, Bokát ígérő törekvéseit, tüzetesen méltatja Ráth Károly buvárlásait, kiemelvén történeti munkásságának főbb mozzanatait: a török hódoltságról irt művét, a Győri „Régiségi Közlöny“ szerkesztését, s legutóbbi értekezését s Bocskairól, levéltári buzgó kutatásait, a Dunán- túli barátságos történeti társaság, úgyszintén , jelen magyar történelmi társulat körüli feledés heslen érdemeit. Végül felemlíti, hogy nemcsak e kettős háza-got pótolta ki a társaság tegnap tartott közgyű lésében, hanem az eddig 45 tagú választmányt , TM tagra emelte, és pedig következő új tagokat: I . Hunfalvy János, Rónay Jáczint, Zichy Antal, Rannicher Jakab, Simonyi Ernő, Toldy István , Salamon Ferencz, Deák Farkas, Szilágyi Ferencz, Szilády Áron, Orbán L. és Tanárky Gedeon urakkal. (Folytatjuk.) A „P. Napló“ társörgönyei Bécs, máj. 15. A reichsrath az osztrák-német kereskedelmi szerződést a bizottság által javasolt változtatásokkal elfogadta. Franki nrt, máj. 15. A „Frank. Journal jelenti: a nassaui leg. legközelebb néhány hétre Pécsbemegy és útközben látogatást tesz Drezdában. Berlin, máj. 15. A hannoverai felségsértési per a kihallgatása megkezdetett. 6 Páris, máj. 15. Az „Etendard“ magánysürgönyöket vett Tunisból, melyek szerint a franczia consul ultimátumot nyújtott át. London, máj. 15. A City nyolc legnevesebb cége Apponyinak a külföldi szelvénytulajdonosok szelvényeinek megadóztatása ellen kérvényt nyújtott át. A „Times“ megjegyzi ehet: A londoni, vaamint a szárazföld más tőzsdéi azon esetben, ha kérvényüknek sikere néul I®“" ° sztr. kölcsönre nem fognak aláírni.’ , Marad, máj. 14. Cordovában a rend helyreállittatott. máj 14. A képviselőház a trónbeszédre nagy többséggel felíratott szavazott meg. Hivatalos. A magyar kir. igazságügy miniszter Garav veitek? 6 rendet f°galTM*óvá ne