Pesti Napló, 1868. május (19. évfolyam, 5405–5430. szám)

1868-05-16 / 5418. szám

megsemmisülésére számolnak. Példa rá a prágai „P o s z i 1“ egyik czikke, mely lényegében ezt mondja : „Finis Austriae ! S ez igy n­agyon jól van . Mi, ilik 1848 ban azt mondtuk : Ha nem volna meg Ausztria, fel kellene azt találnunk, mi most azt mondjuk, hogy Ausztriának vége van. Nem is bánjuk, hogy így van. Gondoskod­junk saját magunkról, s álljunk szemé­lyes unió alapján szövetségre a magyarokkal.“ — A „Szlovenszky Novine,“ mely e czikket reproducálja, saját ci­kkében szintén a Lajthán túli országokkal le­endő „tiszta“ personal unió mellett szól, „mert csak akkor válik lehetségessé a nemzetiségi kérdés igazságos megoldása.“ Ugyan miért? A„Narodny Li­sty“ nagy dühvel dolgo­zik azon, hogy viszályt szítson a pesti és bécsi szabadelvűek közt. Legjobb alkalomnak véli a honvédelmi kérdés sző­nyegen levő megoldását. „Ez idő szerint — írja 125. számában — gróf Andrássy ura a helyzetnek, s korántsem Beust báró. Nagy csapás ez a német öntudatra. Hová is lett az a német ellensúly a magyarok ellené­ben ? Más akarat és erély kell ahhoz, hogy va­laki, legyen bár csak in effigie, bitófára huzas­­sék (értsd Andrássy elitéltetését az 1849-diki események után), mint az, a­mit valaki az ügy­védi irodában vagy a tanszéken szerezhet. Gis­­kra, Herbst, Hasner — ezek akarnak egyen­súly lenni egy Andrássy ellenében !“ Nagyon félhet a brassói „Gazetta Tran­­silvaniei“ a nemzetiségi kérdés megoldásá­tól, mely megfosztaná e derék lapot a dühösen folytatott izgatás ke­nyerétől, mert még kapuzá­rás előtt felhasználja a „Szlovenszky Novine“ által adott példát, hogy az adómegtagadás hasznos voltát demonstrálja, mondván, hogy „ezt a szlávok a magyaroktól tanulták el, kik 1861- ben szintén megtagadták az adót.“ Azt természe­tesen elfeledi a román lap, hogy a magyarok akkor nem alkotmányos kormány alatt voltak. De hiszen magyarok, szélső baloldali pár force magyarok mondják nekik, hogy ez a kormány nem alkotmányos ! Mivel épen a szélső baloldalról beszélünk, egy füst alatt constatáljuk, hogy a „Gazetta Traansilvaniei“ 31. számában haragosan prote­stál azon sértés ellen, hogy híveit a szélső bal­oldallal egy vonalba helyeztük. — Ad nótám venaslik. Ugyanezen lap „A honvédizmus és a magyar hadsereg“ czímű czikkében úgy nyilatkozik, hogy nem bánja, ha akár John, akár Ivánka terve szerint szerveztetik a se­reg csak azt követeli, hogy a „honvéd“ név helyett m is használtassák, hogy igy ezen név elfeledésével az 1848—49-iki honvédek ir­­tóztató tetteik feledésbe menjenek.“ Va­lóban furcsa hang az, melyben a román lap mérsékletet prédikál. Hogy a horvátországi unió-ellenesek Bécsbe menekült közlönye, a „Novi Pozor“ dühöngő czikksorozatban gyanúsítja a körünkben időző horvát regercolaris deputatió tagjait, abban ol­vasóink aligha fognak valami meglepő dolgot látni: annál jellemzőbb az, hogy e czikksoroza­­tot szóról-szóra átveszi a„Sjevernaja Pocsta,“ az orosz belügyminiszter közlö­n­y­e, Kállay Benjamin hazánkfia, a belgrádi consul, sehogy sem képes megnyerni a „Poli­tik“ magas tetszését. Utolsó szemlénkben meg­említettük, mily bőszült haraggal látja az orosz közlöny a monarchia és a szerb fejedelemség közt fennálló barátságos viszonyt. Legújabban Kállaynak ront neki, a­miért a fejedelem kocsi­jában vitetett kihallgatásra, s ez alkalommal magyar díszruhát, kócsagos kalpaggal, mentével és minden hozzátartozóval mert viselni. Inti a szerb kormányt, fontolja meg, mily tehetetlen barát a magyar-osztrák monarchia a muszkához képest, ki kész is, képes is segíteni. Azután a közös külügyi kormány felé fordul , s azzal fenyegetődzik, hogy ha ez fel nem hagy Bel­grádban a muszka ellen áskálódni (?), meg­gyűl végre a baja az oroszszal. — Lám, nem is hinné az ember, mily jól van értesülve a „Po­litik“ az orosz intenziók dolgában, érdekes az „A­lbi­na“ czimű román lap má­jus 7-iki száma. Egyik helybeli lap azon hírét, hogy Klapka volna kiszemelve honvédelmi miniszternek, registrálva, azt mondja: „Csodál­­kozzunk-e, ha a dolog valósul? Nem. Hisz Andrássy is miniszterelnök, pedig őt is, Klapkát is Kossuth emelte oly magasra, s ők mégis most ellene vannak.“ A lembergi kis-orosz „S­z­­­o r­o“ 32. számá­ban azon töri fejét egy bécsi levelező, várjon ez idő szerint segíthet-e az ausztriai szlávokon az orosz, vagy nem ? Az eredmény az, hogy a b­é­­csi szlávok mind megegyeznek ab­ban, hogy az orosz nem segíthet. Nem pedig, azért, mert készületlen létére fél Európát zúdítaná fel egymaga ellen, ha háborút kezdene. És ily esetben az orosz valószinű­ megveretése folytán a szláv kérdés egész évtizedekig elteme­­tettnek volna tekintendő. Bécsi dolgok. A képviselőház tegnapi ülésében a felsőház által visszaküldött, a kerületi törvényszékek rendezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Az alsóházi bizottság a felsőház által eszközölt változtatásokat­­elfogadásra ajánlotta, kivéve az 6. §-on tett azon változtatást, hogy a kerületi törvényszék hivatalnokait, a kerületi bírákat és segédeket kivéve, az országos főtörvényszék el­nöke nevezze ki. A bizottság a kinevezést a fő­­i törvényszékre kívánja bízni.­­ E §-nál azon különös eset történt, hogy a fel­­s­­őházban a minisztérium azon tagjai, kik egy­szersmind a felsőháznak is tagjai, az igazság­ügyér ellen szavaztak az uzsora törvény 2-ik §-ánál, mint az igazság­ügyminiszter sem akart nekik elengedni. Az alsóházi jelen ülésben tehát erre c­élzó­­lag a következőket mondá : „Én ugyan n­em szól­hatok itt ezúttal kartársaim nevében, mert ezen ügy nem képezte minisztertanács tárgyát,de igaz­ságügyét létemre sem fogok sem a jelen, sem bármely más törvénynél beegyezésemmel oly határozathoz járulni, mely nyilván hátramenés­­nek volna tekinthető az absolut régiméhez. “ A ház nagy tetszéssel fogadta e nyilatkozatot, s elfogadta az alsóházi javaslatot. A felsőház a felekezetközi törvényjavaslatot vette tárgyalás alá. A clericalis oppositió, úgy látszik, lemondott a harczról, mert kivéve Aradzs tanárnak egy derültséggel fogadott indítványát nem szóltak hozzá az ellenzékiek. Rokitanszky igen talpra esett beszédet tartott arról, hogy az államegyház eszméje nem­csak fölösleges, hanem káros is, az állam köny­­nyen azon veszélybe juthatván, hogy az egyház dominálja, mert, úgymond, az egyház uralom­vágyó, s azon sajátossággal bír, hogy üldözött­nek tartja magát ott, a­hol nem uralkodhatik. Táviratunkból olvasóink már tegnap értesül­tek arról, hogy a javaslatot a felsőház elfogadta. A képviselőház által az energia minden tűjé­vel tárgyalt kereskedelmi szerződések nem von­hatják el a közfigyelmet a budgetbizottságról, mely minden tekintetben igen élénk és mozgal­mas miniatűr parlament. S k­e n­e­m jól iskolázott társai sűrű „oko­kkal igyekeznek a kormány férfiait confundálni, s azokat is, kik elég vakmerők, a kormány ja­vaslatait pártolni. Formális szervezeti kórus ez, mely minduntalan felhangzik, ha a morva gyá­ros financziális hitágazatai, melyek az egyedül üdvözítő állambukás körül csoportosulnak, meg­támadtalak. Ő maga az óriás posztógyáros az odó­n túl is megy, és egy-egy „badarság,“ „kép­telenség!” nem ritkán lebben el ajkairól. Eddig azonban csak Kurandát tudta flegmájából kiverni, ki is egész dühvel replikázott neki ilyen formán: „Én itt nem pénzes erszényem érdeké­ben beszélek, sem é­n nem keresem a nagy­bir­tok kedvét. Én lelkiismeretem szerint szólok, azért nem fognak az én „ohó“­­ sodromból ki­venni.“ E vehementia a gorombaságairól híres excentralista és posztógyárosnak is imponált. Azóta a kórus harmóniája meglazult. | |A „P. Lloyd“ tudósítása szerint a kormány javaslatai mellett legjobb esetben 15—20 szónyi többség lesz csak. Az államjavadalmak eladásáról szóló javasla­tot csekély változtatással fogadta el a bizottság. A magyar történelmi társulat ünnepélyes kezülése május 14-kén. A legfiatalabb magy. tudományos társulat ma tartó ünnepélyes közülését. Pest tudományked­­velői és tudósai kezdettől fogva ismerik e tár­sulatot. Havi ülései iránt többnyire élénk részvét uralkodik, sőt úgy tapasztaltuk, hogy e részvét koronként fokozódik , hanem a várt részvét most csak részben teljesült. A hölgyek számára fenntartott karzaton nagyon kevesen jelentek meg. A terem mintegy félig meg volt telve, s a fiatalság valóban szép számmal volt képviselve — mit nem habozunk örvendetes jelenségnek venni. Sőt a társulati tagok számára fenntartott helyiség is meglehetősen megtelt — bár szeret­tük volna szűknek látni e helyiséget, mi nem is lett volna lehetlen , ha meggondoljuk, hogy a társulatnak 70 alapító és 650 évdíjas tagja van. A gyűlést gr. Mikó Imre nyitotta meg. Gyen­gélkedése hangját halkabbá tette : annyival na­gyobb figyelemmel hallgatta mindenki, még a légydongást is meg lehetett volna hallani. S épen ez volt az oka, hogy az előidézett hatás nyomása alatt is csak egyes halk helyeslések hangzottak, mígnem végeztével viharos éljenzés tört ki. Beszédét itt közöljük : Tisztelt közgyűlés! Alapszabályaink 20-ik czikke évenkint májuk­ban közgyűlés tartását rendelvén, a folyó évit ime, van szerencsém megnyitni. A társulatok fennállása és hasznos működésök attól van feltételezve, ha azokat a közszükség­­érzet hozza létre, alapszabályaikat szigorúan megtartják, a tisztviselőket komoly ügyszeretet hatja át, s a tagok és közönség annak munkál­kodásai és gyűlései iránt érdekelve vannak. A mi társulatunk ily átalánosan érzett szük­ség szüleménye; létrejötte indokolva van — történelmünk és történetírásunk még sok hiá­nyai, szükségessége és hazánkfiainak folytonos csatlakozása által. Alapszabályaink megtartá­sára irányuló törekvésünket, a tisztviselők és választmány éber kötelességérzetét tanúsítják munkálkodásunk közönség előtt álló eredményei: a havi gyűléseken felolvasott értekezések, s az író­ tagok „Századok“ czímű közlönyünk­ben megjelent dolgozatai, melyek a történ­etiro­­dalmat már is egy kötet adalékkal bővítették-... Ezek megbírálása,az ítélethozás, és az eredmény­­hez képest eljárásunk helyeslése vagy jobb útba igazítása a napi sajtó joga és tiszte, óhajtjuk, hogy éljen vele. A tisztelt közönség szintén élénk részvétet tanúsított gyűléseink iránt min­dig ; azt tanúsít ma is, a­mit mi megköszönve, működésünk iránti rokonszenve buzdító jelének veszünk. Ezeket, mint elnöki tisztem, úgyszólván h­i­­vatalos részét, a tisztelt közgyűlés és kö­zönség irányában való állásunk ismertetéséül véltem szükségesnek megemlíteni. A társulat belső életének és életforrásainak mibenlétéről az illető tisztviselő urak adnak tájékozást. Hazánk mai komoly viszonyai közt azonban érzem, s el nem titkolhatom egy másik kö­telesség belső sugallatát is; minélfogva ez alkalmat felhasználom, hogy annak kifejezést adjak,hogy — mint történelemmel foglalkozó, ha­zánk történeteinek egy pár nagy, korszakot alkotó eseményét, némely eszmék kíséretében megvilágítsam. Az e­g­y­i­k az, midőn a magyar nemzet,­­ élén Szent István, az első koronás király ural­kodásának mindjárt kezdetén meggyőződtek a felől, miként szilaj keleti fajunk új honának Hunnia földén megszilárdítása, politikai szük­séggé teszi azt, hogy az ősi nemzeti állást, nyugat keresztyén vallásával — a magyar nemzetségi birtok- és várrendszert a királyi várispánságokkal cseréljék fel, s igy az első által a nemzetnek Európával kibékitését, utóbbi által a királyi hatalomnak a honfoglaló nemzet­ségek utódival szemben megszilárdítását eszkö­züljék. Ez ellen évekig tartó ellenhatás támadt, melyet csak nagy áldozatok árán s a királyi­ ha­talom teljes mértékben való gyakorlatával sike­rült lecsillapítani. Má­s­i­k az, midőn nemzetünk 1301—10-ben III. Endre királyi özvegye s az Árpád-házból va­ló leány ág közt támadt trónöröklési kérdésben szakadt két részre. A nézetkülönbség, táplálva idegen befolyás, fokozva személyes ambitiók, ki­törésre vive a régihez való makacs ragaszkodás által — fegyvert adott kezébe a nemzet egy ré­szének a másik ellen, élükön küludvarok hívei állottak, rokon vér áztatta a földet, a nemzeti visszahatást képviselő Koppány és Csáknak zász­lói alatt ezerenkint hullottak el. Ha e gyászese­mények oka iránt a történelmet kérdezzük, azt jelezi rá, hogy ezt az önfentartást legfőbb állam­érdek kívánta így. Azonban ugyan a történelem tanítja, hogy e harczok lezajlása, a nemzet többségi akaratának győzelmes fegyver útján történt érvényre jutása után, a különböző irányok képviselői lecsillapod­tak, a haza meg jön mentve, az épségben lévő ős nemzeti erő a sebet nem sokára begyógyitó, s mint egy havasi folyam, melynek medrébe szirt­­darab gördült alá, elmozdítván azt utjából, ismét tovább halad, úgy a magyar nemzet is rövid megállapodás után tovább folytatta útját, önlétét megszilárdító, Keletet polgárosító rendeltetése felé. A győzelem sikere Nyugat-Európával va­ló szoros­ és barátságos viszonyokba lépésünket eredményezte, miáltal önállásunk új századokra biztosítva jön. Azonban jegyezzük meg, hogy a harcz mind­kétszer magyar és magyar közt, a nemzet mint egy­házi tűzhelyénél kezdődött, folyt és végző­dött be. A benlakó s a középkor vallási és politikai intézményei a magyar királyi méltóság és tekin­télyes nemzeti fensőség által fékezett népfajok közt, ama küzdelem irányában mindkét alkalom­mal közönyösség, béke és csend volt; a kor ese­ményeibe külön cselekvő belevegyülésnek vagy bármi jogkövetelésnek azok részéről még árnya sem létezett. Harmadik nagy mozzanata nemzeti tör­ténetünknek a mohácsi vész, mely egy foly­tonosan űzött önző és rövidlátó politika , s az időket s­ámba nem vevő kormány által az ország sorsát intéző főnemesség cselekvő részvé­tyel csaknem rendszeresen volt elő­készítve. A Mátyás király alatt elfojtott oly­­garchiai gyülölség, mely halála után politikai czéljává a nagy király szabadelvű intézményei ellenébeni visszahatást tűzte ki, s mely 1490-től 1526-ig egész sorát hozta létre a királyi hata­lom gyöngítésére, a kisebb nemesség befolyása korlátozására, s a nép elnyomására czélzó törvé­nyeknek, II. Lajos gyöngesége, udvarának mér­téket nem ismerő vesztegetése, lassankint az egész társadalomban a békétlenség és viszály magvait elhintették, s igy jön meg a mohácsi vész, s nyomban rá a magyar állam felbomlása, nemzetünknek csaknem végelenyészése. Nagy a különbség ez és a két előbbi nemzeti küzdelem oka, természete, végczélja és eszkö­zei közt. Amazokban a belviszály csak követ­kezmény volt, emekben pedig maga az ok. Az elsőben az eltöröltetni czélzott ősi valláshoz való ragaszkodás adott fegyvert a nemzet kezé­be ; a másodikban az Árpádház utolsó fia­­sorjának kihalásával támadt trói­ követelések sza­kították pártokra a nemzetet; a harmadik­ba­n a belviszály érlelte meg és szülte ama nem­zeti nagy catastrophát. Ferdinand és Zápolya léptek fel­ amaz szerződéseken, ez a rákosi or­szággyűlés alakilag nem egészen szabatos vég­zésén alapuló trónköveteléseik­kel.“ Zászlójuk alá gyűjtötték a megosztott nem­ze­­tet, évtizedekig küzdött testvér-testvér ellen, a nemzeti akarat nem bírta magát többséggé fel­­küzdeni, meghasonlott, s a békezászló a n­e­m­­zeti egység sírjára lett feltűzve.Magyar­­ország szétdarabolását kell­ megérniük bűneik­ért bűnhődő őseinknek. Az apák vétke a fiuk­ban jön meglátogatva harmad és negyedsziglen. Eszélyes, érett nemzet múltjából merít a je­lenre oktatást, történetét veszi jövője kalauzául. Én az­t hiszem, hogy a mi történelmünk iránti Újabb időbeli mély rokonszenvünk forrása épen ez. Fordítsuk hát hasznunkra ama történetek nagy tanúságát. A belviszonyok miatt önmagával annyiszor meghasonlott, úgyszólván kettészakadt nemzeti akarat a legnagyobb veszély napjaiban, a meg­­próbáltatások sanyarú éveiben újra egyesült, mig végre a múlt évben, az 1848 ki törvények alapján, egy uj korszakát nyitotta meg nemzeti életünknek Drága, de nagybecsű szerzemény, mert 18 évi szenvedés végét, felfüggesztve volt alkotmányunk érvényre jutását, s egy régi nem­zeti óhaj teljesültét:­k Szent-István birodalmának újból létrejött politikai egységét jelzi. Ha összehasonlítjuk az 1848—49-diki ese­ményeket,­­ az arra következett és a múlt év által bevégzett korszakot a fent idézett történe­tekkel, úgy találjuk, hogy a válság, melyen át­mentünk, amazoknál nem csekélyebb. Mert harcsunk nem isolált, nem magyar és magyar közötti házi perpatvar volt: folytatnunk kellett azt egyszerre önmagunkkal, a velünk élő testvérnemzeteikkel, s kérdésbe vont alkotmá­nyos önállásunkért a birodalmi népekkel. Ezek önállásunk 1848-ks formáit sokallották, a ma­gunk által élvezett és testvérileg megosztott sza­badság törvényszerű mértéke a velünk élő nem­zetek túlzó töredékeit nem elégítette ki. Adott módosítás, itt engedékenység szüksége tűnt fel, minélfogva a méltányosság és új harczok kike­rülése i­s­ vallották, hogy a békés újraalakulás­­n­,k ép közmegnyugvásunk némely poftunkban áldozatot hoztunk. Meglőn. És most a birodalom népeinél a bizalom helyreállt, hazánkban béke van, de nincs sokak kedélyében; a társadalom felszíne csendes, de mélyén sok a háborgó elem. A nemzetiségi politika izgatásra használása miatt E­urópában még sok a gyúanyag, legtöbb tán a mi déli szomszédságunkban és nálunk. A bizalmatlanság a népek közt nagy, a rokonulási hajlam kevés; a­mi van is, az egymás elleni iz­gatások folyvást hűtik, apasztják. A legkisebb nemzetiség, mely valahol élő nagyobb számú faj­­rokonokra hivatkozhatik, önállót és állami attri­bútumokat követel. E követeléseket nálunk is itt-ott hangoztatják. Jelenvaló bajainkhoz régi kórállapotok maradványai járulnak. A haza rak­va a múlt 13 év ejtette sebekkel. Függő és uj terhek nehezednek ránk. Mit hoz a hol­nap és holnapután ? — azt nem tudjuk. Mindez ama mély meggyőződést mondatja ki velem, hogy nekünk a b­é­k­e és egyetértés legelső, legfőbb, sőt életszükségünk a végre, hogy helyreállott alkotmányunkat magunk és a velünk élő népek javára használhassuk, a benne lévő jó magot kifejthessük, a­mi még hiányzik, békés, törvényes fejlődés, fokozatos ildomos ha­ladás és lassú, biztos erősödés által megszerez­hessük. Én hiszem, hogy idő teltén és egyetér­téssel — ha e kettőt nem vonja meg tőlünk a Gondviselés - e­zzel el lesz érve. Alkotmányos lét és rendezett szabadság szükségérzete háttérbe szorítandja a nemzetiségi particularismust, a po­litikai érdekközösség győzni fog a szenvedély és idiómák felett. Magyarország népei ethnogra­­phia és nyelv tekintetében különbözhetnek ezen­túl is, mint eddig, de intézmények és jogok, sza­badság és műveltség tekintetében, nem. Ők egy politikai és történeti egységet ké­peztek századod óta, s azt kell képezniük ez­után is. Ezt Közép-Európa sorsa, a monarchia érdeke kívánja Műveltségünk Nyugaté, de mi vagyunk annak közvetítője Kelet felé. A nép­­vándorlás nagy áramlásának leülepedéséből Hunnia földén talált egy egész csoport nép töredéket rendezett állammá a magyar egye­sített, a mongolok dúlását két ízben öntesté­vel fogta fel, Európát a török ellen védte, ma e földtájon a alkotmányos szabadságot­­ kép­viseli; élő gát az éjszaki és déliszlávság terjesz­kedni törekvő árja ellen; mai határa közt cson­­kítlatlanul fennmaradása, erőkifejtésének felté­tele, Európa és a Civilisatio érdeke, gyöngülése, megcsonkítása, amazok veszélyeztetése. . . Ko­moly eszmék ezek, melyek komoly megfontolást érdemelnek. Dicső pálya nemzetünk előtt, me­lyet — tőlünk függ — hogy folytassunk, nagy küldetés, mit vállvetve, egyetértéssel, egy, a kor színvonalán álló igazságos és szabadelvű politika követése által bizonyára sikerülene betölte­­nünk. Igen. Nemzetünknek eszélyre és egyetértésre soha nagyobb szüksége nem volt, mint most A velünk szövetséges birodalom életérdekei kí­mélése, a kívülről jövő izgatások ellensúlyozása, a hazai testvérnépek államérdekünkkel megférő igényeinek kielégítése, s az elégedetleneknek a törvény korláti közt tartása, egyedül, nemzeti erőnk összegének egy pontban, és mind egy czél­­ra tömörítése által eszközölhető. Igen. A mi szel­lemi képesség, a erkölcsi és anyagi erő bennünk van, mind szükséges a mostani nehéz időkben alkotmányos önállásunk jövő biztosítására. A­mit egymás elleni tusákra fordítunk, a hontól, az iménti őzéstől, azok kárára és önromlásunkra vonjuk el. Emlékezzünk vissza, mily példás egyetértésben éltünk a szolgaság idejében, mily békésen munkálkodtunk a szabadon hagyott szűk téren, hogy alkottunk parányi erőnkkel, de egyes akarattal, az egyptomi hét sovány eszten­dőhöz hasonló évek alatt, tudományos, gazda­sági, ipar- és jótékony egyesületeket, melyek mind nemzeti fennmaradásunk támaszoszlopaivá, sőt gránit-alapjaivá lőnek. Avagy nem a mi egye­sülésünk fényes tanubizotsága-e a magyar tu­dományosság e pompás csarnoka is ? Nem a sa­nyarúéig leggyászosabb korában költi-e fel szi­veinkben egy hű és jeles hazánkfia azt a munkás hazaszeretetet, melynek gyümölcse, s egyszersmind egyetértésünk lélekemelő emléke a magyar tudományos akadémia palotája ?­­ Me­lyik igaz hazafinak nem gyűl szive örömre, ki nem érez egy bizonyos nemes büszkeséget, mi­dőn ezt látja ? E néma falak tanítsanak minket szoros egyesülésre ! Vagy tán a szabadságnak nincs ránk az az összefűző hatása és egyesítő ereje,a­mi volt a szol­gaság állapotának ? Szomorú, ha így van, de én ezt nem hiszem, s emlékeztetem hazámfiait ama baljóslata néületre, mely azt hirdeti nemzetünk­ről: jármot nem tűr, szabadságával é­­­n­­ n­e­m tud — jogi impatiens, libertatis in­capax ! Mutassuk meg, hazámfiai, hogy ez nem igaz, hazánk alkotmányának s nemzeti önállá­sunknak megszilárdítására és megvédésére való szorosabb egyesülésünk által. Fontolják m­eg, hogy egymással való versengéseinket káröröm­­mel nézik politikai elleneink. Ne adjunk mi ma­gunk alkalmat arra, hogy azt hasznukra fordít­sák. Épen a mily magasztalólag szólott tömör egybetartásunkról 1850—1860 között Európa, oly bámulva fogja kérdezni, ha meghasonlásunk bekövetkeznék:a szabadságban, vagy bennünk levő minő átkos szellem tette e csodát m­ivelünk?! Minden kor és nép cselekvő nemzedéke elébe saját feladatot tűz a Gondviselés, s teljesítése vagy elmulasztása iránt a következő kor és nem­zedék előtt­i felelős. Előttünk is ilyen gyanánt áll új alkotmányos állapotunk megszilárdítása, a birodalom és hazánk testvérnépei érdekeinek, államlétünk egysége és épsége feláldozása nélkü­li kielégítése. Újítsuk fel lelkeinkben nagy őse­ink hű hazaszeretetét. Ne koc­káztassuk hazánk lételét. Engedjünk, hogy engedékenységre talál­junk, közeledjünk, míg testvérkezeink találkoz­nak. Törvényes úton, igazsággal, önmérséklettel javítsunk alkotmányainkon a­hol kell, egészítsük ki hiányait, szabatosíts­uk homályos részeit, de az egésznek, mint alapnak, alája ne ásszunk. Az alapok bontogatása gyakran az épületet dönti össze. Ha országunk jobbjainak nem sikerül egy oly politikát érvényesíteniük, mely a birodalom és velünk élő népek jobbjait megnyeri, mely nem kísérletekre, hanem szilárd alapra fekteti építéseit, nem koczkáztat, a jövő fejlődés útjait egy irányban sem vágja el, s lassan bár, de biz­tosan visz nagy czélunk felé, akkor vagy az a vád lesz igazolva, melyet csak imént emlitek, s ekkor balsorsunkat min magunk készítjük ma­gunknak; vagy az - a mit én hinni nem aka­rok — hogy korunk, s abban nemzetünk szelle­me rontásra képes inkább mint épitésre. Azonban bizzunk nemzetünk józanságában s a benne rejlő erkölcsi erő életképességében. A mint hajdan a teres­tyé­n vallás sze­nt intézmé­nyét nemzetéletünkbe, vértünké felvenni birta. 184­8 hibáriurend87örn­ek egy szabadságuk­­rt az alkotmánnyá átalakítását Európa váltságok, mint az élőfát a kúszó folyondár, már annyira át meg áthálozták s értékétől megfosz­tották, hogy helyébe minden müveit államban népképműeleti alkotmány jön elfogadva, 1848 ban mi is a szerint alakítottuk át, most ne len­nénk-e képesek e reform assimilatiójára ? Nem birná-e ép nemzeti organismusunk a minket ért új erisist kiállani. Én meg vagyok­­ győződve hogy ha egymást megértjük, a jó szándékot és meggyőződés szülte politikai nézetet mindenki­ben tiszteljük, tetteinkben a nemzet becsülete és java,­­ őseink hagyományos honszeretete vezet, s e próbát is diadalmasan ki fogjuk ál­ln . Hazánk ezer évi történetéből, különösen p­dig az általam elmondottakból mer­t nagy ta­nulság óva int felénk: a­mely ország magában meghasonlik, elvész. Ez vesztette el Attila bi­rodalmát, ez vitte sír szélére Mohácsnál hazán­kat-----Legyünk egyetértők ! A legnagyobb halandó is törpévé lesz a haza felséges képe, egy nemzet törvényesen nyi­l,t­­nult akarata előtt. Ennek hódolni mindenki tar­tozik. E meghódolásban áll a valódi nagyság. Egy nép java, alkotmánya és becsülete az em­bernek legnemebb törekvési czélja, magának a népnek legdrágább közkincse.Ezt védeni — még önmegtagadással is — igaz hazafinak szent kö­telessége. Ez érzelmek minden honpolgár szi­vébe bevésve, képezik azon nemzeti erőt, me­lyen diadalt nem vesz földi hatalom. . . . Ezek valának, a­miket a tisztelt közgyűlés előtt elmondani korszerűnek láttam. Kérem, ve­gyék a hazai történetekben foglalatot szerény munkás egyszerű magán­nézetei gyanánt, me­lyeket a napi események benyomásai alatt, a meghallgattatáson kívül, bármiféle igény vagy megrovás­ szándék nélkül, tiszta hazaszeretet­ből, a nekem kimért néhány pere­ betöltései vé­gett elmondottam. Elnök megnyitó beszédét követő Thaly Kál­mán a társulati titkárnak évi jelentése: először is ez új intézet állását következő adatokban tünteti fel; szerintük : a társaság 70 alapító ta­got és 650 évdijas tagot számlál, közlönye a „Századok“ ez évi számai pedig már második kiadást értek, a pénztári kimutatás következő: 7800 ft alapítvány tőke, évdijas tagok illetmé­nye 2170 ft, kamatozó tőke­összeg 4282 ft. Át­térve a társulat keletkezésére, felemlíti az esz­mének a m. kir. tud. akadémia történeti osztá­lyának keblében való megfogamzását, fel a Du­­nán­túli barátságos történeti összejövetelek buz­dító hatását, ecseteli továbbá, mint vált az eszme­testté Pesti Frigyes és Ipolyi Arnold által tavaly február havában összehívott értekezleteken, s miként alakult meg végre ideiglenesen a társu­lat Horváth Mihály alatt a főorvek megállapítá­sa után. Tavaly máj. 15. tartozott az első köz­gyűlés az alap­szabályok megállapítására, melyek még ez év máj. 26-kán helybenh­agyattak, s igy junius havában megtörtént a végleges alakulás, mely alkalomkor gr. Mikó Im­e közleked. miniszt. választatott elnöknek. Jul.2-án tartá el­ső rendes választmányi ülését, melyben Mikó gr. bekö­zöntő beszédét tartá s 1000 írttal az alapí­tók sorába lépett, ekkor választatott meg a tisz­tikar is, ugyanis Horváth Mihály és Ipolyi Ar­nold alelnököknek, Thaly Kálmán titkárnak, Pauler Gyula jegyzőnek, Pesti Frigyes pénztár­n­oknak és dr. Fischer Kálmán ügyésznek.­­ A társulat 8 havi fennállása alatt 9 választmá­nyi ülésben 50-nél több határozatot hozott, köz­tük több tudományos közérdekűt, mint p. o. Hyppolyt esztergomi érsek codexének megvizs­gálását Modenában s több effélét; 27 felolvasást több rendbeli történeti és régészeti szaktárgyak­ról, melyeket titkár Thaly Kálmán mind egyen­­ként röviden ismertet. A „Századok“ czímű közlönyében a társulat 45—50 ívnyi mara­dandó becsű történelmi munkálatokat tett­­ közzé. Ezen főbb mozzanatokat egybefoglalva, s titkár úr úgy hiszi, hogy ha a részvét megkét- s szerezendi magát, egykor a társulat lényeges és I jelentékeny tényezőjévé leend a hazafias tudo­mányosságnak. Ezen, a jövőbe vetett pillantás után a múltról emlékezik meg a titkár s leteszi a­­ kegyelet koszorúit a társaság következő három­­ elhunyt tagjainak sírjára: b. Apor Sándor ala­­­­pító, Török Gyula és­ Ráth Károly működő tag-­­ társakéra. Méltányolva az első buzgóságát e tár­­­­sulat ügye körül, s felemlítvén a másodiknak­­ kezdő, Bokát ígérő törekvéseit, tüzetesen mél­­­­tatja Ráth Károly buvárlásait, kiemelvén törté­­­­neti munkásságának főbb mozzanatait: a török hódoltságról irt művét, a Győri „Régiségi Köz­löny“ szerkesztését, s legutóbbi értekezését s Bocskairól, levéltári buzgó kutatásait, a Dunán-­­ túli barátságos történeti társaság, úgyszintén­­ , jelen magyar történelmi társulat körüli feledé­s heslen érdemeit.­­ Végül felemlíti, hogy nemcsak e kettős háza-­­­got pótolta ki a társaság tegnap tartott közgyű­­­ lésében, hanem az eddig 45 tagú választmányt , TM tagra emelte, és pedig következő új tagokat: I . Hunfalvy János, Rónay Jáczint, Zichy Antal, Rannicher Jakab, Simonyi Ernő, Toldy István , Salamon Ferencz, Deák Farkas, Szilágyi Fe­­rencz, Szilády Áron, Orbán L. és Tanárky Ge­deon urakkal. (Folytatjuk.) A „P. Napló“ társörgönyei Bécs, máj. 15. A reichsrath az osztrák-német kereskedelmi szerződést a bizottság által javasolt változtatásokkal elfogadta. Franki n­r­t, m­áj. 15. A „Frank. Jo­urnal jelenti: a nassaui leg. legközelebb néhány hétre Pécsbe­­megy és útközben látogatást tesz Drezdában. Berlin, máj. 15. A hannoverai fel­ségsértési per a kihallgatása megkez­detett. 6 Páris, máj. 15. Az „Etendard“ ma­­gánysürgönyöket vett Tunisból, melyek szerint a franczia consul ultimátumot nyújtott át. London, máj. 15. A City nyolc­ legnevesebb c­ége Apponyinak a külföldi szelvénytulajdonosok szelvényeinek meg­­adóztatása ellen kérvényt nyújtott át. A „Times“ megjegyzi ehet: A londoni, va­­amint a szárazföld más tőzsdéi azon eset­ben,­ ha kérvényüknek sikere néul I®“" ° sztr. kölcsönre nem fognak aláírni.’ , Marad, máj. 14. Cordovában a rend helyreállittatott. máj 14. A képviselőház a trónbeszédre nagy többséggel felíratott szavazott meg. Hivatalos.­­ A magyar kir. igazságügy miniszter Garav veitek? 6 rendet f°galTM*óvá ne

Next