Pesti Napló, 1868. szeptember (19. évfolyam, 5504–5528. szám)
1868-09-15 / 5515. szám
211-5515. Kedd, September 15 1868. 19. évf folyam* Szerkesztői iroda: Úri utcza 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , h hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI N NAPLÓ F. évi oktober től a „Pesti Napló“ naponkint kétszer jelenik meg. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. 6. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. 6. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 7 hasábos petitsor 25 uj kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1868-dik évi 4-ik negyedévi folyamára. Az előfizetési árak esti lappal együtt a következők: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre (1868 october 1-től 1869 october 1-ig) 22 forint- Félévre (1868 october 1-től 1869 april 1-ig . . 11 forint- Negyedévre (october 1-től december végéig) . . 5 frt 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felülfizetés havonként 80 kr. Pest, september 10. 1868. A „Pesti Napid“ kiadó hivatala. Fest, sept. 12. 1868. —— A múlt évi választásoktól az újabb választásig lefolyt kevés három évet ha tekintjük azon többségre vergődött párt nézpontjából, mely az ország értelmiségének bizalmát s a külföld tetszését, daczára annyi megtámadásnak, daczára azon alap, melyen áll, szünteleni kérdésbe tételének, folyvást birta, nyugodtan tekinthetünk rá vissza. A küzdelem becsületes volt, az ellenfél hatalmas, a győzelem mintegy a történelemtől kierőszakolva. Meg kellene tagadnunk a belátást , a lelkiismeretet attól, ki eltagadná, hogy a Deák-párt kivitte , hogy a történet nem gázolhatott rajtunk keresztül, hogy a napirendre térjen. Ellenfeleinknek, kik szüntelen szemünkre hányják, hogy visszalépést tettünk az 1861-ki állásponttól, ezáltal ignoráltuk az 1848-at is, azt válaszolhatjuk, hogy ez egyfelől nem való, másfelől az 1848-at még nem tarthatjuk absolut mértéknek a mai álláspont megbírálására, mert az 1848 maga is nem tekinthető az 1825-tel kezdődő dicső reformkorszak fokozatszerű culminatiójának, hanem sok tekintetben oly helyzetnek , melynek előidézésére rendkívüli tényezők,rendkívüli viszonyok működtek közre. Adicső reformkorszak culminativ pontjául az 1867-ki álláspontot tartjuk, melyet kikerülni sohasem lehetett volna, s melyet csak azok vélnek ignorálhatónak, kik phantasiájuk fényes napbirodalmán kívül nem látnak egyebet, s kik most sem akarnak feledni a múltból és tanulni a jövőből. Ők Dante azon szellemeihez hasonlítanak, kik csak a poklokban élnek, s mit sem tudnak egy purgatórium, annál kevésbé egy paradicsomról. Szüntelen Farinata sírjának lángjait lobogtatják , szakadatlan Cato orthodox szellemére hivatkoznak , s e mellett bedugják füleiket , hogy ne hallhassák a távol angyali karok tengelmeit, s mivel azt tanulták roliansaikból, melyeken három keserű évszázad pora nyugszik, hogy a soha meg nem orvosolt gravamenek status quoján valahogy csak mégis eltengődött a nemzet, hogy a szünteleni jajkiáltások érdekessé tesznek (az angol úgy ismeri a magyart, mint a szenvedések nemzetét), hogy a szünteleni panaszlás negatív természeténél fogva kényelmesebb az újabb kor nehéz munkáinál , nem akarnak lemondani jelszavukról: semperiamotu. Közjogi oppositiónkat talán három fractiora lehetne osztanunk. Első a szélső bal, melynek már nem volt jövője, másik a középbal , melynek még nincs jövője harmadik a „Hon“ amphibialis pártja ; ennek múltja nem birt értelemmel, jelene nem bir jogosultsággal, jövőre maga sem igényel semmi kilátást. A szélsőbal a tudákosok, a tudatlanok, a proletárok és a 35° vérűek azon tömegéből állott, mely soha sincs megelégedve semmiféle rendszerrel. És miért ? Mert magával sincs megelégedve. S e párt oszlásnak indult, elzüllött, a nélkül, hogy észrevették volna, a nélkül, hogy más emléket hagyott volna hátra nyomom tehetetlensége emlékénél s az életlapok sikerült humoresejeinél. Pedig e tehetetlenség a legerősebb, a leghatalmasabb fegyverrel harczolt. Mert míg a Deák-párt nem nyújthatott egyebet egy, még mindig kétes jövőre való kilátásnál, melyet a történetnek kellene még később igazolnia, addig a szélsőbal hősei egy névre támaszkodtak, mely adicsőség és a szerencsétlenség lángbetűivel volt a nép szivébe vésve, e nép könnyenhivőségére, jóságára számítottak, melyet könnyű volt felhasználni soha nem teljesíthető ígéretekkel és a megszokott hízelgő phrasisokkal, s végre támaszkodtak, hivatkoztak egy dicső múltra, mely iránt a nép oly fogékony, hogy képes "miatta feledni a jövőt, is, ezt akarnak áldozatul hozni,s végre-és ez legnyomorultabb, s egyszersmind leghatalmasabban instigáló fegyverük volt — támaszkodtak a megélhetés s a szereplési viszketeg szánandó ösztöneire. S három év, a teendők halmaza alatt rohamosan lefolyt három év alatt, mi eredményt mutattak fel ? Kossuth babérain addig rágódtak, mig végre elhervasztották, fényes nevét kalendáriumok kiadására használták, s aztán jó is volt elbújni azon név mögé, melynek ragyogása homályba ejtette bűneiket. Miként Krisztusra, úgy hivatkoztak rá, s ki is vitték végre, hogy Kossuth elmondhatja rájuk Krisztus szavait: diviserunt sibi vestimenta mea et super vestem meam miserunt sortem. A nép könnyenhivőségét, egyszerűségét kizsákmányolták, s nem tudták oly ügyesen nyitni a juhot, hogy ne bőgjön. A nép is megunta végre, s az előfizetők egykor oly nagy száma apad, siralmasan apad. A múlt dicsőségét is csak zsákmányul használták, mert hisz csak kellett valamire hivatkozni, midőn saját tehetetlenségök éretében az érvek hiányát csak árva Miska féle phrasisokkal tudták pótolni , aztán még jó anyagot is adtak azon nagyszerű események jól jövedelmező albumok, hírlapok, képes könyvek stb. kiadására. Végre kirántották maguk alól az alapot, melyen álltak, a megélhetés alapját, s jól meglakmározván politikai laczikonyhájukon, feldöntötték a fazekat, melyből merítettek, s most egy szebb, tisztább asztal után látnak. Mi lett tehát a nagy zajból, melyet annyi hánytorgatással ütöttek? Ők azt hitték vagy legalább másokkal akarták elhitetni, hogy a tragicai hős szerepét játszszák, holott csak az idétlen Calibant adták, aki részegen tapickál a sárban. A „Hongról mondottuk, hogy működésének egy darab idő óta sem értelme, sem czélja. Két főszereplő játszik benne. Egy zárkózott regényíró, s egy mélabús vezérczikkező. Amaz regényeiben politikai vezérczikket ír, ez pedig politikai vezérczikkeiben regényeket komponál. De komolyabb figyelmet érdemel azon ellenzék, mely feladatul tűzte ki magának : szüntenül ostromolni, kérdésessé tenni azon közjogi helyzetet, melynek alapján helyét a képviselőházban elfoglalta, helyét a kormányon is elfoglalni akarja. E párt azt ígéri választóinak, hogy ki fogja rántani a Deák-párt alól az alapot, melyen az áll, s azután a légben lebegvén ég és föld közt, mint Mahomed koporsója, egész új álláspontot szerzene magának, melyről nagyszerű kilátást nyújt a jogaitól megfosztott magyar nemzetnek egy tejjel és mézzel folyó országra, egy új politikai édenre, hol leszen boldogság és megelégedés. S minő eszközökkel akarja e nagyfontosságu ígéreteit beváltani ? Midőn a Deák-párt végre annyi férfias küzdelem után lelépett a negatív teréről, hogy elkorhadni ne lássa e hazát, midőn helyzetet teremtett, tért nyitott szívós életének kifejtésére, s pozitiv ellenállási erejének hatványozására, midőn nem az évtizedek, de évszázadok óta elhanyagolt belügyek reformja még csak most lép szerveződési folyamatába, mint a tojás, melynek sárgájából már kezd végre az élet piros vére kiválni s a finom tagok alakulni, midőn e vajúdásoknak kivül-belől annyi ellenség és annyi természetszerű akadály szegül ellene, midőn az elpártolni, elszakadni vágyók tábora oly nyiltan csörgeti kardját, — akkor a balközép az egész egyezkedést — élőiről akarja kezdeni. Tehát újra meggyújtani a már félig kialudt üszköket, hogy láthassa: képes-e a ház még egy tűzvészt megállani ? S e mellett, híven a régi jó táblabírák politikájához, nem veszik számba a külviszonyokat, melyeken erőszakot elkövetni nem lehet, az európai államcsalád külföldi tagjait, melyek bizalmukat vesztik a beteg ily egymásra halmozott gyógyrendszereinek sikertelensége után, ignorálják a birodalom másik felét s annak egymással haláltusában álló elemeit — s mig ők az első emeleten távcsövekkel keresnek kényelmes, kifogástalan kilátást, addig lenn a földszinten és pinczékben az ország életképes elemei elfonnyadnak, s más elemek, melyek e fonnyasztást elősegítik, kitúrják az alapot, kirúgják a falakat. S e bűnös vak optimismusnak még az lehet a vége, hogy a jó alásülyed a roszszal, az igazságos az igaztalannal, akkor majd nem lesz aztán bíróság, nem lesz vizsgálat, hanem csupán egy szörnyű cataclysmus. La Lajthcán túliak minő kormány formájával szövetkezhetnek a balközép ? A centralisationak meg kellett buknia, mert általa sem a dualisták, sem a foederalisták nem voltak kielégítve. A foederalismus minő alakjával szövetkeznének , midőn abba sem a Lajthán túli értelmiség bele nem egyezik, sem a magyart nem sikerülene rábirniok, hogy történeti múltját e végett megtagadja? A dualismust pedig e fellépése által veszélyezteti, holott ez a legroszabb esetben is két félt elégít ki, szemben egy harmadik elégedetlennel. S ehhez óriási léptekkel közeledik a keleti kérdés, vagy már nem is közeledik, mert már nyakunkon van, s oly rázkódtatással fenyeget, hogy örülhetünk, ha az általános árba bele nem sodortatunk, s el nem vágatnak kezeink, melyekkel saját sebeink gyógyitgatásához foghatunk. De végre, ha el is fogadnók azt, hogy a balközép radicális programmja tökéletesebb helyzetet tudna teremteni, még kérdés marad keresztülvitelének sikere. Nem csupán a rendszer jóságáról van itt szó, hanem azon államszervezet minőségéről is, melyre azt alkalmazni akarjuk. Hányszor látjuk azt nehéz betegeknél, hogy volna még orvoslás, mely segíthetne rajtuk, de a beteg maga már sokkal kimerültebb, hogysem azt rajta foganatosítani lehetne. A megyei élet egyik legnagyobb, legégetőbb sebünk a belreformok végtelen sorában, azt el fogja ismerni mindenki. A „Hazánk“ rept. 10-ki számában ismét menyet-földet igér a balközép nevében az országnak, sa programmját elfogadja. S mi történik ? Míg Ghiczy, áthatva bajaink tudatától, keresztülvinni segíti megyéjében az ujonczozási törvényt, addig egy másik pártvezér, Tisza Kálmán, ismét a vis inertiae eszközéül használja, sokkal gyöngébb lévén, hogysem az ország nyugalmának feláldozza saját ellenzéki, szereplési viszketegét. A parlamentben tehát megszavazza a törvényt, s a megyén anathemát mond reá. íme, így nyújt kezet a balközép a Deák-pártnak a belreformok keresztülvitelében. Ha valaha érezni lehetett, hogy a megyék csak eszközök voltak, hogy a sociális szükségleteket s az energikus tettvágyat beszédekben és végtelen vitatkozásokban destillálhassuk, úgy ma súlyosan érezzük ezt. Minő pártokból állnak a megyék ? Két reactionarius pártból. Egyik oldalon áll egy álnok, a szabadság álarcza alá bujt reactio, másikon egy olyan, mely az erőszakoskodástól sem tartózkodik. S ez elemek egymással is harczban állnak, s egymást hurczolják a sír felé. De bármelyik győzzön is, a győzelem nem fog részekre eldőlni. Mindaz, amire kilátásuk lehet, nem több néhány napi lázas handabandánál. Az élet kényszerű szüksége majd segíteni fog rajtuk. Mert a történetnek is megvan a maga ötödik felvonása, s ha Hamletet elvérzeni látjuk is, ott van helyébe az ifjú Fortinbras, kivel egy új aera veszi kezdetét. Mióta a balközép alakult , programmot állított fel, s működött a közélet terén : mi eredményt mutathat fel ? Meddőséget. Minden életrevaló politikai párt indokolását, garantiáját tudja nyújtani existentiájának. A balközép külföldön semmi rokonszenvet sem tudott maga iránt kelteni, a Lajthán túl pártokra nem számíthat, vagy ha akad ilyenre, egy új compromissum által compromittálhatja az egész ügyet; a belügyi reformok terén csak nagyhangú programmal bír, melynek megvalósítására az eszközök mind megvannak a Deák-párt kezében, mert ki fog minket megakadályozni, vagy csak késleltetni is a törvénykezés, a tanügy, a megyék rendezése , a nemzetiségekkel való egyezkedés, az ipar, kereskedés és közlekedésügy realizálásában, kivéve a balközépet, mely az ellenkezés, a vitatkozás meddőségével szüntelen hátráltat, s mely maga sem tehet többet e téren, mint a Deák-párt, és mégis azon ígéretet teszi, hogy az ő programmjának határai között található meg csupán az ország eljátszott boldogsága, a nemzet jövője. Minderre azt fogja mondani a „Hazánk“ szokott nyugodt bonhomiájával: ime , az öndicsekvés gyermekparipája, melyen a kormánypárt annyiszor nyargal, s melylyel az országot és pártunkat rémíteni akarja. Ők fényes palotát ígérnek a nemzetnek, míg mi csak azon egyszerű építkezésre hivatkozhatunk, melynek kényelmét, világosságát, szilárdságát, a gondviselés segítségével, talán csak unokáink fogják élvezni, ítélje meg a közvélemény melyik itt a kettő közül az öndicsekvés. Azt pedig követelhetjük az ellenfél lojalitásától, hogy ne áltassa a nemzetet, ne tagadja hazánk még rendetlen elemeinek hacsát, ha már nem is segít az eloszlatás nehéz munkájában, ha már nem is akarja megvárni, mig minden rész és használhatlan a nagy árban felolvad, s irányt vetett bárka szilárd alapra talál. Egy égető társadalmi kérdés. Átok nehezedett szegény hazánkra az egész Bach- és a provisorium korszaka alatt, s azon átok súlya alatt szenvedett minden köz-, minden nemzeti érdek. A Deák-párt mondá ki a mentő szót, midőn a transactió terére lépett, s állami tételünket biztosítván, lehetővé tette a társadalmi reformok létrehozását. Voltak, kik a kiegyezkedést, mint azt a Deákpárt eszközölte, nem helyeselték, s csak azon remény fejében nyugodtak bele, hogy végre valahára megnyervén az alapot, melyen erélyes munkálkodás által helyre üthetjük a múlt és közelmúlt megszámlálhatlan mulasztásait, a legislativ hazánk anyagi és szellemi tekintetben egyaránt siralmas állapotán segíteni fog czélszerű belreformok által. S mindenki, kinek ép szeme van, tudhatja, hogy az említettek száma nem csekély az országban. Vájjon megfelelt-e a Deák-párt a működéséhez kötött reményeknek ? Nem feladatunk ezt fejtegetni, mert arra felelnek az országgyűlési jegyzőkönyvek. De másrészről áll az is, hogy még annyi fontos kérdés vár elintézésre, hogy az ülésszakban az országgyűlés mindazokat el nem végezheti. Megkívánja a méltányosság, de még az ildomosság is, hogy mindenekelőtt azon kérdések tüzettessenek ki napirendre, melyek a legégetőbbek, s ilyennek tartjuk az elemi tanügy kérdését is. Mert míg a társadalom minden terén az alkotmány visszaállítása élénk és buzgó üdvös czélokra való törekvést szült; addig csupán a tanügy maradt meg ama tespedésben, melyre az absolutismus kárhoztatta legyen, mivel nemcsak a világi, de még inkább az egyházi önkény mondhatlan nyomást gyakorolt reá, mely utóbbi még most is gyakoroltatik. Mig a koronzás napjától fogva minden intézmény magyarabb jön, addig épen a nemzet legfőbb és legnagyobb horderejű társalmi intézménye, a népiskola még mindig a Thun-Hohenstein-féle elvek és szervezet szerint létezik, működik és vezéreltetik. Míg hazánkban az új korszak beálltával minden intézmény visszanyerte az őt illető hatáskört, s mindjárt annak tényleges gyakorlatába is lépett; addig csak a népiskola nem nyert semmit, hanem alárendeltje maradt azoknak, kik azt addig is, bizony nem örvendetes eredménynyel, vezérelték és igazgatók. Csak az elemi tanügy viszonyaiban nem veszünk észre semmi változást, semmi javulást; megmaradt az a régi szervezet mellett, az absolut korszakból ránk származott főigazgatók és igazgatók kezében. Több mint két esztendeje már, hogy ismét szabad nemzet vagyunk, de tanuló ifjúságunk ezen egész idő alatt nem alkotmányos, hanem absolut, nem nemzeties, hanem nemzetellenes szellemben alkotott népiskolákban neveltetett. Ki fogna majd a magyar nemzet geniusának színe előtt arról felelni, ha ez még tovább is így marad ? Mióta csak megvan a felelős magyar minisztérium, szorgalmazták mások, szorgalmaztuk mi is az elemi oktatásra vonatkozó törvényjavaslat előterjesztését.*)E javaslat végre megvan, a tanügyér úr teljesítette kötelességét, és teljesítette azt minden szabadelvű honpolgár óhajtása szerint. Most az országgyűlésen van a sor bebizonyítani, hogy az elemi tanügy neve, mely nélkül maga a képviseleti rendszer absurdum — oly nagy fontosságot tulajdonít, mint azt a tanügyér úr tette, ki az említett törvényjavaslat előterjesztése alkalmával elmondott szónoklatával — úgy hiszszük — a nemzet lelkéből beszélt. És bizton reméljük, hogy bölcs törvényhozóink e fontos kérdést nem fogják továbbra is elhalasztani, hogy még a jelen ülésszakban rendbe hozzák. Bizton reméljük azt, mert a törvényjavaslat szabadelvű szellemben van szerkesztve, tehát megfelel mindenesetre az országgyűlés óhajtásának ; a felekezeti jogokat nem sérti, noha az állam jogait is érvényesíti, s a bizottmány kezéből még tökéletesebben fog a ház elébe kerülni. A tanügy szabadelvű szervezése nem lehet pártkérdés, mert nemzeti szükséglet, tehát követelés, és e szerint hosszú vitákra a törvényjavaslat aligha fog alkalmat adni, néhány napot pedig az országgyűlés bármily sürgős teendők közt szentelni fog az oly szerfelett fontos tanügyi törvényjavaslat tárgyalására. A Deák-párt vetette meg újra alapját hazánk törvényszerű fejlődésének , vajha tetézné e törvényhozói érdemét a fent említett javaslat minél előbbi tárgyalása és elfogadása által. A „Hazánk“ I. évi augustus 30-án 191. szám lapjában „Lukács Béla“ névaláírással egy czikk jelent meg, melyben a kormány arról vádoltatik, hogy múlt évi aug. havában Zalathnán tartott bányagyűlési határozatait megsemmisítette, s egy új gyűlést hirdetett ki Abrudbányára, noha az előbbi gyűlésben Erdélyországnak kitűnőbb bányaiparosai részt vettek. Ezen vád a tényállás ferde felfogásán alapszik. A zalathnai bányagyűlés jegyzőkönyve nemcsak hogy félre nem tétetett, sőt inkább, valamint már eddig is alapul szolgált többféle, az erdélyi bányászat emelésére célzó intézkedéseknek, úgy az új bányatörvény megalapításánál is, mint az erdélyi összes bányászat kívánságait tartalmazó bizonyítvány fog tekintetbe jönni. Minthogy azonban utólag egy 43 névaláírással ellátott kérvény adatott be a kereskedelemügyi ministériumhoz, melynek aláírói, részint bányaigazgatóknak , részint bányabirtokosoknak nevezvén magukat, azt kérték, hogy mivel nem voltak képesek a zalatonai gyűlésen részt venni, nekik is nyújtatnék alkalom, a bányatörvényre nézve kívánalmaikat kifejezni, annál kevésbé lehetett ok ezen kérvényt visszautasítani, minél inkább kötelessége a kormánynak kinek-kinek szabad tért engedni arra, hogy kívánalmaival megismertesse. Ezen alapelvből kiindulva, engedtetett meg a kért gyűlés megtartása, és az ezen gyűlés eredményét tartalmazó jegyzőkönyv annyiban fog tekintetbe vétetni, amennyiben azt az erdélyi bányászat valódi érdekei igényelni fogják. Bécsi dolgok. A nyavalya kezd harapódzni: már a dalmátországi szlávok is elhagyták a gyűlést Kracs vezérsége alatt. A secessió okát a reáliskolákról szóló törvényjavaslat szolgáltatta. Az olasz párt Lapenna vezérsége alatt, az illető országos nyelvet és a németet kötelezőnek kívánta elismerni, ellenben a szlávok a német nyelv kizárását követelték. A cseh nemzeti pártszakadás mindinkább nyilvánvalóvá lesz , azonban, mint látszik, mégsem igen fognak, ha csak egyes tagjai is, ez idényben a gyűlésen megjelenni. E szerint 52 új választás fog kihirdettetni, ami majd kideríti, hány fejre számolhatnak a csehek. Igen nevezetes azon kis intermezzo, mely a gácsországi tartománygyűlésen játszódott le a minap. Tárgyalás alatt volt őfelségük utazása, illetőleg az e czélra megszavazandó 25.000 ft. Smolka és Borkowszki, a két nemzeti democrata, az ország kárvallásaira hivatkozván, ellene szóltak ez összeg megszavazásának; ellenben két pár követ melletti és Smolkáék ellen beszélt. Meglehet, tán Smolka és pártja nem sokat vár az utazástól, a mit tekintve csak beval*) Tettük azt Sincerna álnév alatt az „1848“ cimü pol. napilap és folyóiratban,a „Népnevelők Liapában“,a „Szegedi Híradóban“ stb.