Pesti Napló, 1868. december (19. évfolyam, 5491–5515. szám)

1868-12-01 / 5491. szám

más viszonyok közt és más értelemben használt szónak adni azon értelmezést, mely valakinek tetszik, s abból aztán húzni következtetést És pedig, hogy ez igy történt, s hogy ezen szó „na­­tiones“ ama régibb törvényekben nem az ő álta­luk ma akart politikai értelembeni nemzetet tesz, ezt, azt hiszem, minden egyebek mellőzésé­vel saját maga idézetével fog­om bebizonyítani. (Halljuk.) Ő ugyanis állítása támogatására idézte ama törvényt, mely a pór lázadás után intézkedik az iránt, hogy a magyar natióhoz tartozó jobbágyok veszítsék el a költösködtetési jogot, a többiek­hez tartozók pedig, kik közül a czigányokat el­felejtette, mert azok is benne vannak, a többiek pedig a költözködhetési jogban megtartassanak. Én azt gondolom te­hát, hogy midőn ezen natio­­nesek, melyekről ott szó van, akár magyarok,akár mások lettek légyen is azok, tisztán mint jobbá­gyok említetnek,mert hiszen a nemjobbágyoknak szabad költözködéséről ott nem lehetett szó, akkor azt mondani,hogy ez politikai nemzetnek elnevezé­­se,valóban megfoghatta. Hiszen tudjuk azt,hogy azon időben minden politikai jog a nemességet illette, mely a törvényekben, mint populus van megnevezve, és hogy az volna valahol a tör­vényben, hogy az országban hat ily populus van — nem hiszem, hogy valaki kimutathatná. Különben, hiszen ez utoljára is mindegy volna, mert ha nincs is törvényben, és ha ez az ország veszélyeztetése nélkül megadható volna, miért ne iktatnánk törvénybe olyat, mi eddig a tör­vényben nem volt. Megvallom,midőn épen erre oly nagy súlyt lát­tam fektetve, s midőn oly ártatlan színben láttam ezen dolgot feltüntetve, egyelőre majdnem azon gondolatra jöttem, hogy ime azért elállanak az ellenvéleménynek minden többi követeléseiktől és megalkothatjuk e törvényt kölcsönös egyetér­téssel, teljesítsük tehát ezen kívánságukat.Azon­­ban emlékezetembe kellett idéznem Mocsonyi Sándor­t, képviselő­társam szavait, ki is azt mondta, hogy a nemzetiségek nem elégedhetnek meg művelődési szempontból azzal, hogy nekik a társulási jog adatik, nem elégedhetnek meg pedig azért, mert minden társulat az államhata­lom alatt áll, s ha azon társulat az állam czéljai­­val ellenkező irányban halad, az állam ezen társulatot be is tilthatja; nekik tehát ezen tár­sulási jog nem elégséges, nekik nemzet kell, melynek jogai felebb állanak az állam jogánál,s melynek szabad az állam java ellen törni a­n­él­kül , hogy az állam őt ezért feleletre vonhatná. (Zajos helyeslés.) Ezek után már azt hiszem, hogy teljesen lehe­tetlen, hogy bárki is, ki e hazának épségét és fenállását akarja, a nemzet szónak ily módon törvénybe iktatásába beleegyezzék. Különben nem is áll az, a­mit t­ képv. ur mon­dott, hogy ez szükséges azért, hogy a nemzeti­ségek mint ilyek, magukat kifejthessék, magu­kat művelhessék, mert nem áll az, hogy csak oly nemzetiség, mely egyúttal nemzet, és csak olyan helyen, hol nemzet, tudná saját művelődését emelni. Méltóztassék a­­ képvk­nt széttekinteni az e hazában élő ro­mánok és a Romániában élők közt, hol a román nemzet él,várjon,melyik­nél nagyobb a műveltség, melyiknél nagyobb az előhaladás ? Azt hiszem azoknál, kik itt köztünk élnek. (Élénk helyeslés) Dobrzánszky képv. ur igen nagy előszeretettel hivatkozik arra, mi az első magy. kir. szt. István szájába volt adva : hogy egy nyelvű ország, vagy birodalom töredé­­keny és múlandó. Nem tudom, hogy oly nagyon mulandónak tartja és hiszi-e Angliát, Francziaországot és Oroszországot, mert ezek is mind egy nyelvű or­szágok, és még eddig legalább nem láttam, hogy ezek e miatt ingadoznának. A­mi egy másik képv­­urnák azon figyelmez­tetését illeti, hogy vigyázzunk, mert reánk nézve egy idő óta oly kedvező körülmények vá­rakozhatnak, és úgy járhatunk, mint a szegény Erdély, melynek alkotmányos után összehívott országgyűlése alkotott 1863-ban törvényeket, melyeket a fejedelem rendelete hatályon kívül helyezett. Én, t. ház, a t. képviselő arra magára bízom ítélni a felett, hogy helyes-e ily módon kétséget támasztani akarni a koronás fejedelem alkotmányos érzülete iránt (Élénk helyeslés), de magam részéről megjegyzem, hogy én elisme­rem, nem azon alapon, hanem más alapo­kon, minden emberi intézmény ingadozó voltát, és én részemről soha egyébbe, mint a nemzetnek törvényeihez való ragaszkodásába, hűségébe és erejébe, nem vetem bizalmamat, de meg kell je­gyeznem, miszerint az általa felhozott hasonlat egyátalá­­an nem áll. Erdélyben az alkotmány felfüggesztése kor­szakában, e törvényekkel ellenkezőleg hivatott össze az országgyűlés, és midőn a fejedelem ez országgyűlés alko­tó rendszabályokat eltörölte, akkor az alkotmánynak és törvénynek tett ele­get. (Igaz!) Azt mondta egy képv. ur, hogy nem áll az, a­mit, ha jól emlékszem Bartal képv.­társam mon­dott, hogy ha Magyarország elvész, a többi nem­zetiségek is el fognak veszni,de ha úgymond be­­állana is a­mit mondott, sokkal jobb egy nagy jövőjű és nagy hivatással bíró nemzetbe süllyed­­ni, mint ilyen törvények által magyarizáltatni. Én te­hát magam is azt hiszem, hogy sem egyi­künknek, sem másikunknak nem kell elveszni; de ha ezen általa tett nyilatkozat, nem egy ta­lán öntudatlanul létező titkos óhajnak naiv el­árulása, akkor valójában nem tudom, hogy minő alappal bír, nem tudom, mert egyfelől őszintén megvallom, hogy én nem látom a magyar nem­zetiségnek azon erejét, hogy még ha akarná is, e hazában élő más nemzetiségeket beolvasztani képes lenne; nem látom azért sem, mert mind­azok után, miket feljebb említek, nem mutathat itt senki, hacsak minden alap nélkül vádolni nem akar, magyarizálási törekvéseket, és végre is gondolja meg az igen­t, képv. ar, hogy ha a valójában nem létező, magyarizálástóli félelmé­ben hajlandó lenne egyik vagy másik nemzeti­ség, mely e hazában létezik, magát ama nagy tengerbe elsülyesztettnek tenni ki, valóban nem sokára elkövetkeznék azon idő, a­midőn azon nemzetiségek tagjai maguk átkokat emelnének azok ellen, a­kik őket ily érvénybe vezették. (Helyeslés.) De te­hát, nem folytatom tovább e válaszoláso­kat, mert valójában óhajtom részemről is, hogy mindent megtegyü­nk, hogy e javaslatok folytán mentül előbb törvényt alkothassunk. Ezen vágy­tól vezettetve, magam is óhajtom, mentős keve­sebb idejét venni igénybe a t. háznak, és e te­kintetben ne vegyék rész néven nekem azok, a­kik e­­javaslatok ellen vannak,sőt azok miatt ben­nünket talán vádolnak is, hogy figyelmeztetésül fölhozom, és fölkérem őket mindnyájunk érdeké­ben, hogy miután már kifejezték elégületlenségü­­­ket e­­javaslatokkal, miután már elmondották né­zeteiket,ne akarják még tovább is gátolni, hogy a kérdésben törvényes megállapodás jöhessen lét­re. (Helyeslés): ne akarják, mert utoljára is, mi volna annak a következése, ha e néhány rö­vid nap alatt e tárgyban törvényt alkotni nem tudnánk ? Nézetem szerint más következése nem lenne, mint hogy nem lehetvén a törvényeket, melyek léteznek, mindvégig függőben tartani a kormány kötelességszerűleg kénytelen lenne végrehajtani azon törvényeket, melyek e tekin­tetben még máig is fennállanak, és melyekn­él nem jobbnak, de roszabbnak igyekeztek ugyan néhányan e törvényjavaslatokat feltüntetni, de hogy mily nagy különbség van azok és az előt­tünk fekvő törvényjavaslatok között, ez azt hi­szem saját lelkében mindenki elismeri. (Úgy van!) Ajánlották nekünk több oldalról és bizonyo­san a legjobb és hazafias szándékból, azt, hogy ha nem helyeselhetjük is mindenben a kisebbség indítvány­át, fogadjuk el legalább azt, a­mit Dobrzánszky képviselő javasolt, mert hiszen c­élunk nem lehet más, mint az e hazában élő nemzetiségek kielégítése, a kielégítés pedig csak ezen úton érhető el. Én te­hát legelsőbben is szeretném tudni, mi alapon lehessen mondani valakinek, hogy azon nemzetiség, melyhez tartozik, csak ezen egy mó­don lesz kielégíthető, de semmi esetre sem áll ez minden nemzetiségről a hazában, melyek közé azt hiszem számítani kell a magyart, németet, és felvidéki tótokat, kiket hogy a kisebbségi ja­vaslat kielégíteni nem fog, arról bizonyosak le­hetünk. (Helyeslés.) De különben én határozottan és bizton hiszem, és remény­em, hogy az e hazában levő külön­böző nemzetiségek mindegyikét ki fogja elégí­teni oly javaslat, mely megadja azon teljes sza­badságot, mely a haza veszélyeztetése nélkül megadható. De ha ezen hitem és meggyőződé­sem daczára bármikor is elérkeznék rám nézve azon szomorú perek, melyben meg kellene győ­ződnöm arról, hogy e haza nemzetiségei közül vannak olyanok, melyeket semmivel, a­mi e hazá­nak jólétét nem veszélyezteti, kielégíteni nem lehet, őszintén bevallom, hogy az nem lenne in­dok reám nézve arra, hogy én azt, a­mi által a haza veszélyeztetik, megadjam, és vérző szívvel, nehéz kebellel bár, de azt mondanám, lássuk tehát, ha így kell lenni, e szegény annyit szen­vedett haza megbírja-e még egyszer saját hálát­lan fiainak küzdelmét (Zajos helyeslés). És ha kellene, a legroszabb esetben képes volnék meghalni e haza romjain, de azért, hogy ezt más ne tehesse, én magam romboljam le hazámat, ezt soha tenni nem fogom. (Hosszas élénk éljen­zés. Felkiáltások: szavazzunk! szavazzunk!) A képviselőház nov. 26-diki üléséből. Kvassay László beszéde. Tisztelt képviselőház ! A lefolyt 20 évi sajná­latos állapot egyik szüleménye a napi­renden levő nemzetiségi törvényjavaslat, mely főként azon okból keletkezett, hogy a politikai és nem­zetiségi szabads­ág közt különbség létetett, s e nézet leginkább a nem magyar ajkú nemzetisé­gek szóvivőinél gyökeret vert. E kettőt egymástól elkülöníteni nézetem sze­rint helytelen s pedig azért, mert a politikai sza­badságnak egyik kedéke, hogy a honpolgár sa­ját anyanyelvével élhessen és azt a közéletben oly tág körben érvényesíthesse, a­meddig ezt a kormányzás,lehetősége megengedi. (Helyeslés.) Eme jognak a biztosítása nem képezhet egy nemzetiségi kérdést, hanem nyelvkérdést,amely kérdés minden egyes a nyelvekkel érintkezésbe jövő törvényjavaslatnál lett volna megoldandó. (Helyeslés.) A nemzetiségi szabadság biztosítása, az álta­lános politikai szabadság fogalma alá esvén, ott a­hol ez utóbbi biztos, szükségképpen biztosnak kell lenni a nemzetiségi szabadságnak is. És e szerint a napi­renden levő törvényjavaslat né­zetem szerint legalább is felesleges. Igenis egy absolut államban, ott hol a politikai szabadság egészen hiányzik, ott de csak is ott volna helye ily rendelkezésnek, mert ott az uralkodó akarata lévén az elhatározó, ennek rendelkezése egy nemzetiséget nyelvétől is foszhatna meg. De az ilyen veszély egy alkotmányos államban — egy oly államban, a­hol a valódi szabadság honos — soha nem állhat elő. De a tisztelt ház többségének másként méltóz­­tatott rendelkezni, én alávetem magamat e hatá­rozatnak, és e szempontból röviden fogok a na­pirenden levő törvényjavaslathoz hozzá­szóljani. (Halljuk) De mielőtt ezt tenném kötelességem­nek tartom kijelenteni, hogy én most nem az or­szágos szempontból hanem kizárólag mint tót ajkú választóim képviselője csak is azok érde­kében szóllandók. Midőn a kisebbségi törvényjavaslatot végig­olvastam, azt hittem, hogy most nem a nemzeti­ségi törvényt kell tárgyalni, hanem általában eldönteni,fennálljon e továbbra is Magyarország , vagyis hogy Magyarország számos lakóinak az érdeke így hozta magával, hogy rontsuk le ez­red­éves államunkat, és más nemzetek szövetsé­gében kísértsük szerencsénket, mert ha a kisebb­ségi I.-javaslat még most e czéllal nem is áll elő, mindenesetre Magyarország feloszlatásának csí­ráját foglalja magában, úgy­hogy ha azt elfo­gadjuk, Magyarország felbomlása csak időkér­­déssé válnék, mert föláldoznék vele ama számos értelmiséget, mely a nem magyar ajkú honpol­gárok közt lakik, és a­melytől idáig édes hazánk tetemes erőt merített, miután ez kapcsolatot ké­pezett hazánk szíve­s nem magyar ajkú polgá­­rárai között, és az­által, hogy a nem magyar aj­kú honpolgárok érdekeit úgy itt a központban, mint otthon előmozdítá, másrészt pedig közöt­tük a hazaszeretet lángját terj­esztő egy bár mo­rális, de oly erős kapcsolatot képezett, melyet szétrontani, ha csak mi magunk ezt nem tennéa, senkinek másnak hatalmában nem állana. (He­lyeslés.) Azonkívül idáig minden nem­­magyar ajkú polgárnak az érdeke, a közös haza érdekével volt összekapcsolva, olyannyira, hogy az egyik­nek anyagi és szellemi jólléte a másikétól füg­gött , úgy­hogy az egyiknek a felvirágzása a másiknak felvirágzását, az egyiknek elbukta a másiknak bukását vonta volna maga után. Ha pedig a kisebbségi törvényjavaslatot elfogadjuk, ezen köteléket meggyengítjük, és a nem magyar ajkú honpolgárok érdekeit a közös haza érdekei­től elválasztjuk. Ezen bekövetkezendő tényekkel szemközt, a kisebbségi törvényjavaslat 1-ső§-ban foglalt állami egység­e a területi épségnek fen­­tartása, hanem satyra, bizonyosan merő phraaie és semmi egyébb. Azt én tót választóim azonban a közös haza és a köztük fennálló kapcsolatot semmi tekintet­ben lazábbá tenni nem óhajtják — mert őket geographicus fekvésük, anyagi és szellemi érde­kük a magyarral egy erős államot képezni uta­sítják — mert az alföldi róna csak oly hazája a tótnak mint a felföld hegyei!­­ mert őket egy ezred éves életük és történelmük e hazához köti — mert ezred év óta tót és magyar nyelven szállnak imáink a mindenhatóhoz a közös haza boldogságáért - mert e hazának talán egyetlen egy tere nincs, a­hol a magyar vér ne omlött volna össze a tótok vérével a közös haza s kö­zös szabadság megvédésében,­­ a hol magyar s tót jeleseink hantjai egymás mellett ne porladoz­­nának — s mert végre a mint Bartal György tisztelt képviselőtársam mondá, nemzeti nagy költőnk szózata, csak úgy illik a magyarokra mint reájok. 1 . A nagy világon e kivül nincsen számodra hely. Áldjon vagy verjen sors keze itt élned s halnod kell. Ezen körülmények tehát oly köteléket képez­nek, melynek szétrontása, vagy csak gyengítése tagadása volna a múltnak, s a legnagyobb hálát­­lanságot tanúsítaná őseink iránt, kik e hazát annyi vér áldozattal fentartották, ha mi azt most nemzetiségi ürügyek alatt gyengítenek. (Helyes­­lés.) Sokszor gondolkoztam arról, mi oka lehet an­nak hogy míg a­ déli szlávok mentői nagyobb önállóságra vágynak, addig az­ éjszakiak mennél szorosabb kapcsolatra törekszenek a magyarral. Azt hiszem hogy ezen két különböző törekvés­nek az oka abban keresendő, hogy míg a déli szlávok távol voltak a szerencsétlen lengyel ca­­tastrophatól, addig az éjszakiak annak szemta­núi valának, s egy század óta hallották az átko­kat, látták a kétségbeesésnek egyik legbor­zasztóbbik nemét a szerencsétlen lengyel áldoza­tokon, s ilyennek látszata a legdühösebb pansla­­vot is megtéríteni képes vala­­mig tótjainkban hazáju­khozi ragaszkodásukat még inkább meg­szilárditá. De mi oka is volna a nem magyar ajkú hon­polgároknak ezen ezredéves kapcsolat szétbon­tására ? Olvastam úgy bel, mint külföldi nyom­tatványokból . Itt Dobranzsky és Borb­a képvi­selő urak tegnap ismétlek azon vádat, hogy a magyarok a nem magyar ajkú honpolgáro­kat megmagyarosítani törekszenek. Ha egy külföldi állít ilyent, azt csak megfog­hatom, mert hiszen a külföldről még most is zöldnél zöldebb állítások kerülnek ki viszonya­inkról, de miként állíthat egy belföldi atyánk­fia ilyest, ezt már felfogni csakugyan képes nem vagyok, mert ilyest sem kizárólagosan tót aj­kú megyémben, sem sehol e hazában nem ta­pasztaltam, sőt ellenkezőleg vannak vidékek, a­hol az ott lakó magyarok nyelvüket más nyelv­vel cserélték föl. Azt, hogy a magyar nyelv itt ott az értelmiség körében némi kis hódítást tett, igen természetesnek,­­ pusztán a moral által előidézett eredménynek találom. Mert ha tekin­tetbe veszszük, hogy amely arányban a magyar nyelv a deák nyelvet helyéből kiszorita, azon arányban növekedett a democratia, egyenlőség és szabadság eszméje, azon arányban vontatott le a feudalismus, töröltetett el a jobbágyság. És mi­után mindezen szent eszmékért magyar nyelven küzdetett, azok magyar nyelven, s olyanok által kik magyarok valának vivattak ki, kérdem, ha nem másért, csak azért, hogy mig idáig minden jó, a­miben a nem magyar ajkú nemzetiségek részesítettek, az mind a magyar nyelv s magya­rok eszközlésével történt, kérdem ha nem igen természetes-e, hogy a magyar nyelv itt ott egy kis hódítást tett. (Élénk helyeslés) viszont, ha te­kintetbe veszszük, hogy valahányszor egy idegen nyelv oktrojáltatott e hazára, mindannyiszor e nyelvvel együtt a zsarnokság ütötte fel tanyáját e hazában, míg ellenkezőleg, a­mint a tavaszi nap melegével párosult meleg eső hatni szokott a növényzetre, úgy hatott a magyar nyelv be­hozatala a vele egyesülve járó szabadsággal ál­­lami életünkre — s akkor uraim nem az a feltű­nő, hogy a magyar nyelv itt ott az értelmiség közt némileg elterjedt, mint inkább az, hogy csak ily csekély volt az elterjedése. Miután az ember előtt a jövő események tud­va nincsenek , s a törvényhozónak jövőre nézve is intézkedni kell, e végett a múlt s a jelen körülményein kívül elhatározása alap­jául más egyéb nem szolgálhat, s miután én a múltból s a jelen körülményből azon meg­győződést merítettem , hogy a magyar nyelv­nek a törvény korlátain belüli uralma e hazában azonos a szabadság uralmával, s miután a sza­badság az ember legdrágább kincsét képezi, és miután a nem-magyar ajkú nemzetiségek szóvi­vőit kielégíteni úgy is lehetetlen, evégett én Pest belvárosa nagyérdemű képviselőjének törvény­­javaslatát, mint a­mely mind a nemzeti, mind az egyéni szabadságnak leginkább megfelel, részle­tes vita alapjául elfogadom. (Éljenzés.) Most csak szabad legyen Dobránszky képvi­selő úrnak két észrevételére felelni: Dobránszky képviselő úr a nem magyar ajkú nemzetek létezését a magyar törvényekből akarta leszármaztatni, de ezzel úgy járt, mint a ki a törvényből kikapva egy szót, a nélkül, hogy a törvény szellemére is a szó grammaticalis ösz­­szefüggésére figyelve, csupán egy szóból von következtetést Tessék kérem megolvasni az 1618-ik 10, 1723. 70. s más t.-czikkeket, s meg fog győződ­ni, hogy a törvények világosan, nemcsak Ma­gyarország szülötteit, de még Horvát-, Dalmát-, és Szlavonországok szülötteit is törzsgyökeres magyaroknak mondják. Azonkívül Dobránszky képviselő úr feliratainkra hivatkozott, állítván, hogy ott ígérte a magyar nemzet a nem magyar ajkú honpolgároknak kielégítését. Igenis, midőn azt ígérte, azt hiszem, hogy most szavát be is váltotta, az pedig, hogy a nemzetiségek szóvivőit kielégíteni ígérte volna, feliratainkban sehol sincs. (Éljenzés.) A közös ügyek tárgyalására kiküldött Orsz. magyar bizottság ülése nov. 30-án d. u. 1 órakor. Elnök: Csáky László gr. Jegyzők : Hor­váth Lajos, Szelestei László. A közös mi­nisztérium részéről Beustb., Becke, Kuhn b. miniszterek, Tegetthof altengernagy, B­e­­n­e­d­e­k S. tábornok, O­r­c­z­y B. b. és W­e­n­i­n­­ger V. osztályfőnökök és Gál Ernő sorhajó­kapitány, — minisztereink közül Andrássy Gy. gr., Fesztetics Gy. gr., Lóny­a­y M., G­o­r­o­v­e I. vannak jelen. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, — L­a­t­o­r G. megjegyzi, hogy abban helytelenül e szavak „a birodalmi tanács megállapitása foly­tán“ kétszer fordulnak elő. E megjegyzés figye­lembe vétele után a jegyzőkönyv hitelesíttetett. Napi­renden van a múlt ülésben absolut szó­többség hiánya miatt függőben hagyó­­ ügyi esetleges nyugdij­ak megszavazása.­i­­zottság többsége a külügyi albizottság által ja­vasolt 35000 frtot nem szavazta meg. Már­lá­th Antal gr. tudatja a bizottsággal, hogy az albizottságok elnökei és előadói tagnap a közös minisztériumok távirdai költségei iránt tanácskoztak, s megállapodásuk eredményét az ülésről jegyzőkönyvben köztik a bizottsággal. A jelentést Hor­váth Lajos olvassa fel. Az albi­zottság elnökei és előadói osztr. keresk. miniszté­rium azon rendeletét, hogy a hivatalos táviratok díjmentessége megszűnjék, nem találták az 1867. XII és XVI. t. czikkbe ütközőnek. Bőt e kezde­ményezés, miután ezentúl a hivatalos távira­tok mentői rövidebben fogalmaztatnak, a gyors­forgalomnak előnyére szolgál. Pénzügyi tekin­tetben, miután a Bürgönydíjak kölcsönösen be fognak számíttatni,­­ az albizottságok elnökei és előadói semmi nehezítő körülményt nem ké­pesek felhozni az egyes minisztériumok által előirányzott esetleges távirdai költségek megsza­vazása ellen. Elnök: kívánja e a bizottság a jelentést azon­nal tárgyalás alá venni ? Csengeri Antal figyelmezteti a bizottsá­got arra, hogy minden indítvány kinyomatását rendelik el az ügyrendszabályok. (Helyeslés: elnök a kinyomatást határozatilag kimondja.) A napirend második tárgya: a közös hadügyi minisztérium 1869 iki költségvetésének tárgya­­lása. T­r­e­f­o­r­t Ágost, a szárazföldi hadügyi bi­zottság előadója, felolvassa a hadügyi rendes évi szükségletről szóló albizottsági jelentés be­vezetését.­­ E bevezetésben sajnálattal jegyzi meg az albizottság, hogy a 100 millió frtot meg­haladó közös költségvetés tárgyalására oly rö­vid idő szabatott mely a részletekbe beható bí­rálatra nem elégséges; s ha e baj okai a viszo­nyokban rejlenek is, óhajtja az albizottság, hogy ezentúl a delegatió a kellő időkben hivassák ösz­­sze.­­ Felemlíti az albizottság, hogy az állam­költségvetés alapos tárgyalásának másik feltéte­lét, a megelőző év számadásait nélkülözi, miután a delegatió első ülésszakában előterjesztett azon kivánatot, hogy „a számadások havonkint be­záratván, azok­­ mennyire addig terjednek, már a jövő delegátióval közöltessenek“ — a hadügyi minisztérium nem teljesíté, okul hozván fel, hogy a könyvvezetésnek eddig fennállott hiányos rend­szere mellett a számadásokat az év vége előtt bezárni lehetlen volt. Jövőben az intendaturák felállítása által e bajon is segítve lesz. Továbbá az albizottság nem osztozhatik a hadügyi minisz­ter azon nézetében, mely szerint megérkezettnek véli az időt, hogy a delegátió a hadügyi költség­­ségvetést czimenként szavazza meg s oly szabály­szerű budgetet állapítson meg, melynek kerete a jövőben is megállhasson ; más részről azonban örömmel ismeri el, hogy az 1869. évi előirányzat, összehasonlittatván az 1868. évi előirányzattal, alakjára nézve tetemes haladást tanusit, mert a személyes kiadásokat a tárgyi kiadásoktól elkü­lönítvén, rendszeres összeállítás által az áttekin­tést könnyíti. Bartal György a hadügyi bizottság elnöke szavazata igazolására azon erős meggyőződés­nek ad kifejtést, hogy nagyobb törlést, mint a­melyet az albizottság javasol, a legközelebb élet­be léptetendő védrendszer nem nélkülözhet. A ja­vasolt 2 milliónyi törlés csak kényszeríteni fogja a közös hadügyért minél nagyobb megtakarításra. Igaz, hogy az előirányzottak megszavazása na­gyon terhelni fogja az országot, de a haza meg­védéséért erre is készeknek kell lennünk. Hogy az albizottság a financziális calamitás végső szá­lainak kipuhatolásáig el nem hatott, csak az idő rövidsége okozta. Nagyobb levonások mellett a hadügyminiszter képtelen volna megkezdett s mindenesetre méltánylandó reformjai keresztül­vitelére. Zsedényi E. szemben rész pénzügyi állapo­tunkkal a legszigorúbb megtakarítást köve­­­­teli s egyáltalán nem akarja, hogy semle­­­­gességi politikánk mellett is nagy teher hárul­jon a népre. A semlegességi politikát a kormány tettleg az által igazolhatná, hogy a fegyverben álló katonaság létszámát leszállítaná. Különben az albizottság jelentésében javasoltakat pár­tolja. T­r­e­f­o­r­t Ágoston tudja, hogy a biroda­­lom tekintélyének alapja nemcsak a jó seregek, de a jó pénzügy is, de oly antagonismusban látjuk az európai államokat egymással szemben, mely közt a semlegességi politikát fentartani alig lehet. Az albizottság a politikai tekintet mellett a pénzügyit sem tévesztette ugyan szem­etül, de érezte azt is, hogy midőn a haza védel­méről van szó,­­­a megtakarításnak is kell ha­tárokat ismernie. Az általános tárgyalásra több szónok fel­írva nem lévén, elnök a tárgyat részletes vita alá bo­csátja. C­s­e­n­g­e­r­i Antal azt hiszi, hogy az albi­zottság jelentésének bevezetésében vallott elve­ket a bizottság magáévá teszi. (Helyeslés.) Benedek Sándor tábornok kéri a bizott­ságot, hogy ne engedje meg az albizottság álta javasolt 2 millió átlagos levonását, sem az át­ruházást, mert ez esetben a hadügyminiszté­rium kénytelen lesz azon elvekkel, melyekre számadását fektetni akarja, felhagyni és a 1. bizottság által az első ülésszakban elítélt szá­madási modorhoz visszatérni. Czélszerűbbnek tarja a költség megállapítását czimek szerint Továbbá az élelmezési költségek dolgában a gabonaár megállapítását illetőleg, arra kéri a bizottságot, hogy azt ne egyes ország 10 évi átlaga szerint eszközölje, mert p. Magyarország áríLmmnfa°fCBÓbb a,fbL0na’ mint a 10 esztendei a»ÄgÄX°tsz4sb“’ Gali02“bM ZM.Il meei'SJ,21. hogy Milbi­r Sehogy ■ — Részéről sittessék. Más államok háztartásában nem is a tételek közt engedélyeztetik a virement; úgy, a­hogy nálunk­ engedélyezik az átruházást minden kiadás iga­­zolható.^ Ha most megint általános összeget en­ged a bizottság részletezett helyett, mint álla­pítja meg azon tételeket, melyek szerű i­l­lámh­áztartás rendezendő ? C­s­e­n­g­e­r­i Antal indítványozza, hogy a bi­zottság a hadügyér óhajtását, miszerint az átru­házás megszorításával a levonások czimenként­ jelöltessenek ki, teljesítse.­­ Csengeri indítványa elfogadtatván, megke­dődik a részletes tárgyalás. Az I. czím alatt „a központi vezetésről,a ható­ságokról s különös közigazgatási ágazatokról“ előirányoztatott 2704983 frt. Az albizottság ez­iránt örömmel constatálja a 467,135 frtnyi meg­takarítást, mely a territoriális divisiók részbeni életbe léptetésének köszönhető, de kívánja, hogy ez intézmény teljesen életbe léptessék, még na­gyobb megtakarítás okáért. E czím alatt az al­bizottság 50000 frt megtakarítást javasol. (Elfo­gadtatik.) Csengeri Antal óhajtja, hogy­ az albizottság­nak jelentésében kifejezett kivánatok is jegyző­könyvbe vétessenek. (Helyeslés.) A II. czim alatt a legfelsőbb udvari szolgálat­ban álló tábornokok, törzs és főtisztek stb. élel­mezésére előirányzott 145,522 frtot a bizottság megszavazza.­­ A III.-V. czim alatt a „csapatok“ pénzbeli élet-.e mezősére összesen előirányoztatott 22,200,708 frt. — Az albizottság jelentésében 400000 frtot javasol levonatni. Közben Lator Gábor az iránt interpellálja a közös hadügyért, váljon a törvény azon ren­delete, mely szerint a magyar orszá­gyűlés által megszavazott útonczok az egészségügyi csapa­tok kivételével csak magyar ezredekbe soroz­tassanak, — életbe léptettetett-e ? Benedek Sándor tábornok, ez iránt meg­nyugtató választ ad. A­z Ezután az előirányzott összeg 400.000 frt le­vonásával megszavaztatik. Némi vitát idéz elő azon kérdés, váljon a kir. tanács delegációjával a magyar bizottsági ülés jegyzőkönyve, vagy az albizottsági jelentés is közöltessék-e? Részt vesznek a vitában Csen­­geri A, Hor­váth L, Bónis Sámuel, Ti­sza L.; határozattá lesz, hogy oly esetben, mi­dőn az albizottsági jelentésben oly tárgyak em­­líttetnek, melyek a kir. tanács bizottsága elé nem tartoznak, —s csak a bizottság határozatait ma­gában foglaló jegyzőkönyvi kivonat közöltessék az osztrák delegátióval. Az VI—XVIII czimek az illető albizottsági jelentésben kimondott elveknek és ajánlt levo­násoknak elfogadásával minden vita nélkül meg­szavaztatnak. A katonai határőrvidékről szóló XIX. czim alatt praeliminált összeg 1004047 frtra rúg. T r e f o r t A. ez iránt a következő jelentést ol­vassa fel: „A határőrvidék jövedelmei a magyar korona o­rszágait illetik. A magyar korona országainak e kétségtelen joga újabban ünnepélyesen elis­mertetett a Magyarország, s Horvát és Szla­vonországok között kötött, s ő Felsége által szentesített egyezményben is, mely a határőrvi­dék horvát-szlavon ezredeit Horvát-Szlavonor­­szágok kiegészítő részei közt sorolja elő. A ma­gyar korona országai jogának ez újabb ünnepé­lyes elismerése után méltán várhatta volna a magyar delegáció, hogy a katonai határőrvidék­nek a hadügyi költségvetésbe felvett jövedelmei nem a közös hadüggyi költségeknél, hanem a közös hadügyi költségeknek a magyar korona országaira eső összegéből ez országok javára vétettek volna levonásba. Miután ez nem tör­tént, sőt azon akadályok, melyek a magyar ko­rona országait a delegáció első ülésszakában tett­leg gátolták, hogy a határőrvidék jövedelmei­ről rendelkezzék , máig sincsenek elhárítva , csak sajnálatát fejezheti ki a magyar delegáció, hogy a határőrvidék jövedelmeinek a közös had­

Next