Pesti Napló, 1868. december (19. évfolyam, 5491–5515. szám)
1868-12-01 / 5491. szám
más viszonyok közt és más értelemben használt szónak adni azon értelmezést, mely valakinek tetszik, s abból aztán húzni következtetést És pedig, hogy ez igy történt, s hogy ezen szó „nationes“ ama régibb törvényekben nem az ő általuk ma akart politikai értelembeni nemzetet tesz, ezt, azt hiszem, minden egyebek mellőzésével saját maga idézetével fogom bebizonyítani. (Halljuk.) Ő ugyanis állítása támogatására idézte ama törvényt, mely a pór lázadás után intézkedik az iránt, hogy a magyar natióhoz tartozó jobbágyok veszítsék el a költösködtetési jogot, a többiekhez tartozók pedig, kik közül a czigányokat elfelejtette, mert azok is benne vannak, a többiek pedig a költözködhetési jogban megtartassanak. Én azt gondolom tehát, hogy midőn ezen nationesek, melyekről ott szó van, akár magyarok,akár mások lettek légyen is azok, tisztán mint jobbágyok említetnek,mert hiszen a nemjobbágyoknak szabad költözködéséről ott nem lehetett szó, akkor azt mondani,hogy ez politikai nemzetnek elnevezése,valóban megfoghatta. Hiszen tudjuk azt,hogy azon időben minden politikai jog a nemességet illette, mely a törvényekben, mint populus van megnevezve, és hogy az volna valahol a törvényben, hogy az országban hat ily populus van — nem hiszem, hogy valaki kimutathatná. Különben, hiszen ez utoljára is mindegy volna, mert ha nincs is törvényben, és ha ez az ország veszélyeztetése nélkül megadható volna, miért ne iktatnánk törvénybe olyat, mi eddig a törvényben nem volt. Megvallom,midőn épen erre oly nagy súlyt láttam fektetve, s midőn oly ártatlan színben láttam ezen dolgot feltüntetve, egyelőre majdnem azon gondolatra jöttem, hogy ime azért elállanak az ellenvéleménynek minden többi követeléseiktől és megalkothatjuk e törvényt kölcsönös egyetértéssel, teljesítsük tehát ezen kívánságukat.Azonban emlékezetembe kellett idéznem Mocsonyi Sándort, képviselőtársam szavait, ki is azt mondta, hogy a nemzetiségek nem elégedhetnek meg művelődési szempontból azzal, hogy nekik a társulási jog adatik, nem elégedhetnek meg pedig azért, mert minden társulat az államhatalom alatt áll, s ha azon társulat az állam czéljaival ellenkező irányban halad, az állam ezen társulatot be is tilthatja; nekik tehát ezen társulási jog nem elégséges, nekik nemzet kell, melynek jogai felebb állanak az állam jogánál,s melynek szabad az állam java ellen törni anélkül , hogy az állam őt ezért feleletre vonhatná. (Zajos helyeslés.) Ezek után már azt hiszem, hogy teljesen lehetetlen, hogy bárki is, ki e hazának épségét és fenállását akarja, a nemzet szónak ily módon törvénybe iktatásába beleegyezzék. Különben nem is áll az, amit t képv. ur mondott, hogy ez szükséges azért, hogy a nemzetiségek mint ilyek, magukat kifejthessék, magukat művelhessék, mert nem áll az, hogy csak oly nemzetiség, mely egyúttal nemzet, és csak olyan helyen, hol nemzet, tudná saját művelődését emelni. Méltóztassék a képvknt széttekinteni az e hazában élő románok és a Romániában élők közt, hol a román nemzet él,várjon,melyiknél nagyobb a műveltség, melyiknél nagyobb az előhaladás ? Azt hiszem azoknál, kik itt köztünk élnek. (Élénk helyeslés) Dobrzánszky képv. ur igen nagy előszeretettel hivatkozik arra, mi az első magy. kir. szt. István szájába volt adva : hogy egy nyelvű ország, vagy birodalom töredékeny és múlandó. Nem tudom, hogy oly nagyon mulandónak tartja és hiszi-e Angliát, Francziaországot és Oroszországot, mert ezek is mind egy nyelvű országok, és még eddig legalább nem láttam, hogy ezek e miatt ingadoznának. Ami egy másik képvurnák azon figyelmeztetését illeti, hogy vigyázzunk, mert reánk nézve egy idő óta oly kedvező körülmények várakozhatnak, és úgy járhatunk, mint a szegény Erdély, melynek alkotmányos után összehívott országgyűlése alkotott 1863-ban törvényeket, melyeket a fejedelem rendelete hatályon kívül helyezett. Én, t. ház, a t. képviselő arra magára bízom ítélni a felett, hogy helyes-e ily módon kétséget támasztani akarni a koronás fejedelem alkotmányos érzülete iránt (Élénk helyeslés), de magam részéről megjegyzem, hogy én elismerem, nem azon alapon, hanem más alapokon, minden emberi intézmény ingadozó voltát, és én részemről soha egyébbe, mint a nemzetnek törvényeihez való ragaszkodásába, hűségébe és erejébe, nem vetem bizalmamat, de meg kell jegyeznem, miszerint az általa felhozott hasonlat egyátaláan nem áll. Erdélyben az alkotmány felfüggesztése korszakában, e törvényekkel ellenkezőleg hivatott össze az országgyűlés, és midőn a fejedelem ez országgyűlés alkotó rendszabályokat eltörölte, akkor az alkotmánynak és törvénynek tett eleget. (Igaz!) Azt mondta egy képv. ur, hogy nem áll az, amit, ha jól emlékszem Bartal képv.társam mondott, hogy ha Magyarország elvész, a többi nemzetiségek is el fognak veszni,de ha úgymond beállana is amit mondott, sokkal jobb egy nagy jövőjű és nagy hivatással bíró nemzetbe süllyedni, mint ilyen törvények által magyarizáltatni. Én tehát magam is azt hiszem, hogy sem egyikünknek, sem másikunknak nem kell elveszni; de ha ezen általa tett nyilatkozat, nem egy talán öntudatlanul létező titkos óhajnak naiv elárulása, akkor valójában nem tudom, hogy minő alappal bír, nem tudom, mert egyfelől őszintén megvallom, hogy én nem látom a magyar nemzetiségnek azon erejét, hogy még ha akarná is, e hazában élő más nemzetiségeket beolvasztani képes lenne; nem látom azért sem, mert mindazok után, miket feljebb említek, nem mutathat itt senki, hacsak minden alap nélkül vádolni nem akar, magyarizálási törekvéseket, és végre is gondolja meg az igent, képv. ar, hogy ha a valójában nem létező, magyarizálástóli félelmében hajlandó lenne egyik vagy másik nemzetiség, mely e hazában létezik, magát ama nagy tengerbe elsülyesztettnek tenni ki, valóban nem sokára elkövetkeznék azon idő, amidőn azon nemzetiségek tagjai maguk átkokat emelnének azok ellen, akik őket ily érvénybe vezették. (Helyeslés.) De tehát, nem folytatom tovább e válaszolásokat, mert valójában óhajtom részemről is, hogy mindent megtegyünk, hogy e javaslatok folytán mentül előbb törvényt alkothassunk. Ezen vágytól vezettetve, magam is óhajtom, mentős kevesebb idejét venni igénybe a t. háznak, és e tekintetben ne vegyék rész néven nekem azok, akik ejavaslatok ellen vannak,sőt azok miatt bennünket talán vádolnak is, hogy figyelmeztetésül fölhozom, és fölkérem őket mindnyájunk érdekében, hogy miután már kifejezték elégületlenségüket ejavaslatokkal, miután már elmondották nézeteiket,ne akarják még tovább is gátolni, hogy a kérdésben törvényes megállapodás jöhessen létre. (Helyeslés): ne akarják, mert utoljára is, mi volna annak a következése, ha e néhány rövid nap alatt e tárgyban törvényt alkotni nem tudnánk ? Nézetem szerint más következése nem lenne, mint hogy nem lehetvén a törvényeket, melyek léteznek, mindvégig függőben tartani a kormány kötelességszerűleg kénytelen lenne végrehajtani azon törvényeket, melyek e tekintetben még máig is fennállanak, és melyeknél nem jobbnak, de roszabbnak igyekeztek ugyan néhányan e törvényjavaslatokat feltüntetni, de hogy mily nagy különbség van azok és az előttünk fekvő törvényjavaslatok között, ez azt hiszem saját lelkében mindenki elismeri. (Úgy van!) Ajánlották nekünk több oldalról és bizonyosan a legjobb és hazafias szándékból, azt, hogy ha nem helyeselhetjük is mindenben a kisebbség indítványát, fogadjuk el legalább azt, amit Dobrzánszky képviselő javasolt, mert hiszen célunk nem lehet más, mint az e hazában élő nemzetiségek kielégítése, a kielégítés pedig csak ezen úton érhető el. Én tehát legelsőbben is szeretném tudni, mi alapon lehessen mondani valakinek, hogy azon nemzetiség, melyhez tartozik, csak ezen egy módon lesz kielégíthető, de semmi esetre sem áll ez minden nemzetiségről a hazában, melyek közé azt hiszem számítani kell a magyart, németet, és felvidéki tótokat, kiket hogy a kisebbségi javaslat kielégíteni nem fog, arról bizonyosak lehetünk. (Helyeslés.) De különben én határozottan és bizton hiszem, és reményem, hogy az e hazában levő különböző nemzetiségek mindegyikét ki fogja elégíteni oly javaslat, mely megadja azon teljes szabadságot, mely a haza veszélyeztetése nélkül megadható. De ha ezen hitem és meggyőződésem daczára bármikor is elérkeznék rám nézve azon szomorú perek, melyben meg kellene győződnöm arról, hogy e haza nemzetiségei közül vannak olyanok, melyeket semmivel, ami e hazának jólétét nem veszélyezteti, kielégíteni nem lehet, őszintén bevallom, hogy az nem lenne indok reám nézve arra, hogy én azt, ami által a haza veszélyeztetik, megadjam, és vérző szívvel, nehéz kebellel bár, de azt mondanám, lássuk tehát, ha így kell lenni, e szegény annyit szenvedett haza megbírja-e még egyszer saját hálátlan fiainak küzdelmét (Zajos helyeslés). És ha kellene, a legroszabb esetben képes volnék meghalni e haza romjain, de azért, hogy ezt más ne tehesse, én magam romboljam le hazámat, ezt soha tenni nem fogom. (Hosszas élénk éljenzés. Felkiáltások: szavazzunk! szavazzunk!) A képviselőház nov. 26-diki üléséből. Kvassay László beszéde. Tisztelt képviselőház ! A lefolyt 20 évi sajnálatos állapot egyik szüleménye a napirenden levő nemzetiségi törvényjavaslat, mely főként azon okból keletkezett, hogy a politikai és nemzetiségi szabadság közt különbség létetett, s e nézet leginkább a nem magyar ajkú nemzetiségek szóvivőinél gyökeret vert. E kettőt egymástól elkülöníteni nézetem szerint helytelen s pedig azért, mert a politikai szabadságnak egyik kedéke, hogy a honpolgár saját anyanyelvével élhessen és azt a közéletben oly tág körben érvényesíthesse, ameddig ezt a kormányzás,lehetősége megengedi. (Helyeslés.) Eme jognak a biztosítása nem képezhet egy nemzetiségi kérdést, hanem nyelvkérdést,amely kérdés minden egyes a nyelvekkel érintkezésbe jövő törvényjavaslatnál lett volna megoldandó. (Helyeslés.) A nemzetiségi szabadság biztosítása, az általános politikai szabadság fogalma alá esvén, ott ahol ez utóbbi biztos, szükségképpen biztosnak kell lenni a nemzetiségi szabadságnak is. És e szerint a napirenden levő törvényjavaslat nézetem szerint legalább is felesleges. Igenis egy absolut államban, ott hol a politikai szabadság egészen hiányzik, ott de csak is ott volna helye ily rendelkezésnek, mert ott az uralkodó akarata lévén az elhatározó, ennek rendelkezése egy nemzetiséget nyelvétől is foszhatna meg. De az ilyen veszély egy alkotmányos államban — egy oly államban, ahol a valódi szabadság honos — soha nem állhat elő. De a tisztelt ház többségének másként méltóztatott rendelkezni, én alávetem magamat e határozatnak, és e szempontból röviden fogok a napirenden levő törvényjavaslathoz hozzászóljani. (Halljuk) De mielőtt ezt tenném kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én most nem az országos szempontból hanem kizárólag mint tót ajkú választóim képviselője csak is azok érdekében szóllandók. Midőn a kisebbségi törvényjavaslatot végigolvastam, azt hittem, hogy most nem a nemzetiségi törvényt kell tárgyalni, hanem általában eldönteni,fennálljon e továbbra is Magyarország , vagyis hogy Magyarország számos lakóinak az érdeke így hozta magával, hogy rontsuk le ezredéves államunkat, és más nemzetek szövetségében kísértsük szerencsénket, mert ha a kisebbségi I.-javaslat még most e czéllal nem is áll elő, mindenesetre Magyarország feloszlatásának csíráját foglalja magában, úgyhogy ha azt elfogadjuk, Magyarország felbomlása csak időkérdéssé válnék, mert föláldoznék vele ama számos értelmiséget, mely a nem magyar ajkú honpolgárok közt lakik, és amelytől idáig édes hazánk tetemes erőt merített, miután ez kapcsolatot képezett hazánk szíves nem magyar ajkú polgárárai között, és azáltal, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok érdekeit úgy itt a központban, mint otthon előmozdítá, másrészt pedig közöttük a hazaszeretet lángját terjesztő egy bár morális, de oly erős kapcsolatot képezett, melyet szétrontani, ha csak mi magunk ezt nem tennéa, senkinek másnak hatalmában nem állana. (Helyeslés.) Azonkívül idáig minden nemmagyar ajkú polgárnak az érdeke, a közös haza érdekével volt összekapcsolva, olyannyira, hogy az egyiknek anyagi és szellemi jólléte a másikétól függött , úgyhogy az egyiknek a felvirágzása a másiknak felvirágzását, az egyiknek elbukta a másiknak bukását vonta volna maga után. Ha pedig a kisebbségi törvényjavaslatot elfogadjuk, ezen köteléket meggyengítjük, és a nem magyar ajkú honpolgárok érdekeit a közös haza érdekeitől elválasztjuk. Ezen bekövetkezendő tényekkel szemközt, a kisebbségi törvényjavaslat 1-ső§-ban foglalt állami egysége a területi épségnek fentartása, hanem satyra, bizonyosan merő phraaie és semmi egyébb. Azt én tót választóim azonban a közös haza és a köztük fennálló kapcsolatot semmi tekintetben lazábbá tenni nem óhajtják — mert őket geographicus fekvésük, anyagi és szellemi érdekük a magyarral egy erős államot képezni utasítják — mert az alföldi róna csak oly hazája a tótnak mint a felföld hegyei! mert őket egy ezred éves életük és történelmük e hazához köti — mert ezred év óta tót és magyar nyelven szállnak imáink a mindenhatóhoz a közös haza boldogságáért - mert e hazának talán egyetlen egy tere nincs, ahol a magyar vér ne omlött volna össze a tótok vérével a közös haza s közös szabadság megvédésében, a hol magyar s tót jeleseink hantjai egymás mellett ne porladoznának — s mert végre a mint Bartal György tisztelt képviselőtársam mondá, nemzeti nagy költőnk szózata, csak úgy illik a magyarokra mint reájok. 1 . A nagy világon e kivül nincsen számodra hely. Áldjon vagy verjen sors keze itt élned s halnod kell. Ezen körülmények tehát oly köteléket képeznek, melynek szétrontása, vagy csak gyengítése tagadása volna a múltnak, s a legnagyobb hálátlanságot tanúsítaná őseink iránt, kik e hazát annyi vér áldozattal fentartották, ha mi azt most nemzetiségi ürügyek alatt gyengítenek. (Helyeslés.) Sokszor gondolkoztam arról, mi oka lehet annak hogy míg a déli szlávok mentői nagyobb önállóságra vágynak, addig az éjszakiak mennél szorosabb kapcsolatra törekszenek a magyarral. Azt hiszem hogy ezen két különböző törekvésnek az oka abban keresendő, hogy míg a déli szlávok távol voltak a szerencsétlen lengyel catastrophatól, addig az éjszakiak annak szemtanúi valának, s egy század óta hallották az átkokat, látták a kétségbeesésnek egyik legborzasztóbbik nemét a szerencsétlen lengyel áldozatokon, s ilyennek látszata a legdühösebb panslavot is megtéríteni képes valamig tótjainkban hazájukhozi ragaszkodásukat még inkább megszilárditá. De mi oka is volna a nem magyar ajkú honpolgároknak ezen ezredéves kapcsolat szétbontására ? Olvastam úgy bel, mint külföldi nyomtatványokból . Itt Dobranzsky és Borba képviselő urak tegnap ismétlek azon vádat, hogy a magyarok a nem magyar ajkú honpolgárokat megmagyarosítani törekszenek. Ha egy külföldi állít ilyent, azt csak megfoghatom, mert hiszen a külföldről még most is zöldnél zöldebb állítások kerülnek ki viszonyainkról, de miként állíthat egy belföldi atyánkfia ilyest, ezt már felfogni csakugyan képes nem vagyok, mert ilyest sem kizárólagosan tót ajkú megyémben, sem sehol e hazában nem tapasztaltam, sőt ellenkezőleg vannak vidékek, ahol az ott lakó magyarok nyelvüket más nyelvvel cserélték föl. Azt, hogy a magyar nyelv itt ott az értelmiség körében némi kis hódítást tett, igen természetesnek, pusztán a moral által előidézett eredménynek találom. Mert ha tekintetbe veszszük, hogy amely arányban a magyar nyelv a deák nyelvet helyéből kiszorita, azon arányban növekedett a democratia, egyenlőség és szabadság eszméje, azon arányban vontatott le a feudalismus, töröltetett el a jobbágyság. És miután mindezen szent eszmékért magyar nyelven küzdetett, azok magyar nyelven, s olyanok által kik magyarok valának vivattak ki, kérdem, ha nem másért, csak azért, hogy mig idáig minden jó, amiben a nem magyar ajkú nemzetiségek részesítettek, az mind a magyar nyelv s magyarok eszközlésével történt, kérdem ha nem igen természetes-e, hogy a magyar nyelv itt ott egy kis hódítást tett. (Élénk helyeslés) viszont, ha tekintetbe veszszük, hogy valahányszor egy idegen nyelv oktrojáltatott e hazára, mindannyiszor e nyelvvel együtt a zsarnokság ütötte fel tanyáját e hazában, míg ellenkezőleg, amint a tavaszi nap melegével párosult meleg eső hatni szokott a növényzetre, úgy hatott a magyar nyelv behozatala a vele egyesülve járó szabadsággal állami életünkre — s akkor uraim nem az a feltűnő, hogy a magyar nyelv itt ott az értelmiség közt némileg elterjedt, mint inkább az, hogy csak ily csekély volt az elterjedése. Miután az ember előtt a jövő események tudva nincsenek , s a törvényhozónak jövőre nézve is intézkedni kell, e végett a múlt s a jelen körülményein kívül elhatározása alapjául más egyéb nem szolgálhat, s miután én a múltból s a jelen körülményből azon meggyőződést merítettem , hogy a magyar nyelvnek a törvény korlátain belüli uralma e hazában azonos a szabadság uralmával, s miután a szabadság az ember legdrágább kincsét képezi, és miután a nem-magyar ajkú nemzetiségek szóvivőit kielégíteni úgy is lehetetlen, evégett én Pest belvárosa nagyérdemű képviselőjének törvényjavaslatát, mint amely mind a nemzeti, mind az egyéni szabadságnak leginkább megfelel, részletes vita alapjául elfogadom. (Éljenzés.) Most csak szabad legyen Dobránszky képviselő úrnak két észrevételére felelni: Dobránszky képviselő úr a nem magyar ajkú nemzetek létezését a magyar törvényekből akarta leszármaztatni, de ezzel úgy járt, mint a ki a törvényből kikapva egy szót, a nélkül, hogy a törvény szellemére is a szó grammaticalis öszszefüggésére figyelve, csupán egy szóból von következtetést Tessék kérem megolvasni az 1618-ik 10, 1723. 70. s más t.-czikkeket, s meg fog győződni, hogy a törvények világosan, nemcsak Magyarország szülötteit, de még Horvát-, Dalmát-, és Szlavonországok szülötteit is törzsgyökeres magyaroknak mondják. Azonkívül Dobránszky képviselő úr feliratainkra hivatkozott, állítván, hogy ott ígérte a magyar nemzet a nem magyar ajkú honpolgároknak kielégítését. Igenis, midőn azt ígérte, azt hiszem, hogy most szavát be is váltotta, az pedig, hogy a nemzetiségek szóvivőit kielégíteni ígérte volna, feliratainkban sehol sincs. (Éljenzés.) A közös ügyek tárgyalására kiküldött Orsz. magyar bizottság ülése nov. 30-án d. u. 1 órakor. Elnök: Csáky László gr. Jegyzők : Horváth Lajos, Szelestei László. A közös minisztérium részéről Beustb., Becke, Kuhn b. miniszterek, Tegetthof altengernagy, Benedek S. tábornok, Orczy B. b. és Weninger V. osztályfőnökök és Gál Ernő sorhajókapitány, — minisztereink közül Andrássy Gy. gr., Fesztetics Gy. gr., Lónyay M., Gorove I. vannak jelen. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, — Lator G. megjegyzi, hogy abban helytelenül e szavak „a birodalmi tanács megállapitása folytán“ kétszer fordulnak elő. E megjegyzés figyelembe vétele után a jegyzőkönyv hitelesíttetett. Napirenden van a múlt ülésben absolut szótöbbség hiánya miatt függőben hagyó ügyi esetleges nyugdijak megszavazása.izottság többsége a külügyi albizottság által javasolt 35000 frtot nem szavazta meg. Márláth Antal gr. tudatja a bizottsággal, hogy az albizottságok elnökei és előadói tagnap a közös minisztériumok távirdai költségei iránt tanácskoztak, s megállapodásuk eredményét az ülésről jegyzőkönyvben köztik a bizottsággal. A jelentést Horváth Lajos olvassa fel. Az albizottság elnökei és előadói osztr. keresk. minisztérium azon rendeletét, hogy a hivatalos táviratok díjmentessége megszűnjék, nem találták az 1867. XII és XVI. t. czikkbe ütközőnek. Bőt e kezdeményezés, miután ezentúl a hivatalos táviratok mentői rövidebben fogalmaztatnak, a gyorsforgalomnak előnyére szolgál. Pénzügyi tekintetben, miután a Bürgönydíjak kölcsönösen be fognak számíttatni, az albizottságok elnökei és előadói semmi nehezítő körülményt nem képesek felhozni az egyes minisztériumok által előirányzott esetleges távirdai költségek megszavazása ellen. Elnök: kívánja e a bizottság a jelentést azonnal tárgyalás alá venni ? Csengeri Antal figyelmezteti a bizottságot arra, hogy minden indítvány kinyomatását rendelik el az ügyrendszabályok. (Helyeslés: elnök a kinyomatást határozatilag kimondja.) A napirend második tárgya: a közös hadügyi minisztérium 1869 iki költségvetésének tárgyalása. Trefort Ágost, a szárazföldi hadügyi bizottság előadója, felolvassa a hadügyi rendes évi szükségletről szóló albizottsági jelentés bevezetését. E bevezetésben sajnálattal jegyzi meg az albizottság, hogy a 100 millió frtot meghaladó közös költségvetés tárgyalására oly rövid idő szabatott mely a részletekbe beható bírálatra nem elégséges; s ha e baj okai a viszonyokban rejlenek is, óhajtja az albizottság, hogy ezentúl a delegatió a kellő időkben hivassák öszsze. Felemlíti az albizottság, hogy az államköltségvetés alapos tárgyalásának másik feltételét, a megelőző év számadásait nélkülözi, miután a delegatió első ülésszakában előterjesztett azon kivánatot, hogy „a számadások havonkint bezáratván, azok mennyire addig terjednek, már a jövő delegátióval közöltessenek“ — a hadügyi minisztérium nem teljesíté, okul hozván fel, hogy a könyvvezetésnek eddig fennállott hiányos rendszere mellett a számadásokat az év vége előtt bezárni lehetlen volt. Jövőben az intendaturák felállítása által e bajon is segítve lesz. Továbbá az albizottság nem osztozhatik a hadügyi miniszter azon nézetében, mely szerint megérkezettnek véli az időt, hogy a delegátió a hadügyi költségségvetést czimenként szavazza meg s oly szabályszerű budgetet állapítson meg, melynek kerete a jövőben is megállhasson ; más részről azonban örömmel ismeri el, hogy az 1869. évi előirányzat, összehasonlittatván az 1868. évi előirányzattal, alakjára nézve tetemes haladást tanusit, mert a személyes kiadásokat a tárgyi kiadásoktól elkülönítvén, rendszeres összeállítás által az áttekintést könnyíti. Bartal György a hadügyi bizottság elnöke szavazata igazolására azon erős meggyőződésnek ad kifejtést, hogy nagyobb törlést, mint amelyet az albizottság javasol, a legközelebb életbe léptetendő védrendszer nem nélkülözhet. A javasolt 2 milliónyi törlés csak kényszeríteni fogja a közös hadügyért minél nagyobb megtakarításra. Igaz, hogy az előirányzottak megszavazása nagyon terhelni fogja az országot, de a haza megvédéséért erre is készeknek kell lennünk. Hogy az albizottság a financziális calamitás végső szálainak kipuhatolásáig el nem hatott, csak az idő rövidsége okozta. Nagyobb levonások mellett a hadügyminiszter képtelen volna megkezdett s mindenesetre méltánylandó reformjai keresztülvitelére. Zsedényi E. szemben rész pénzügyi állapotunkkal a legszigorúbb megtakarítást követeli s egyáltalán nem akarja, hogy semlegességi politikánk mellett is nagy teher háruljon a népre. A semlegességi politikát a kormány tettleg az által igazolhatná, hogy a fegyverben álló katonaság létszámát leszállítaná. Különben az albizottság jelentésében javasoltakat pártolja. Trefort Ágoston tudja, hogy a birodalom tekintélyének alapja nemcsak a jó seregek, de a jó pénzügy is, de oly antagonismusban látjuk az európai államokat egymással szemben, mely közt a semlegességi politikát fentartani alig lehet. Az albizottság a politikai tekintet mellett a pénzügyit sem tévesztette ugyan szemetül, de érezte azt is, hogy midőn a haza védelméről van szó,a megtakarításnak is kell határokat ismernie. Az általános tárgyalásra több szónok felírva nem lévén, elnök a tárgyat részletes vita alá bocsátja. Csengeri Antal azt hiszi, hogy az albizottság jelentésének bevezetésében vallott elveket a bizottság magáévá teszi. (Helyeslés.) Benedek Sándor tábornok kéri a bizottságot, hogy ne engedje meg az albizottság álta javasolt 2 millió átlagos levonását, sem az átruházást, mert ez esetben a hadügyminisztérium kénytelen lesz azon elvekkel, melyekre számadását fektetni akarja, felhagyni és a 1. bizottság által az első ülésszakban elítélt számadási modorhoz visszatérni. Czélszerűbbnek tarja a költség megállapítását czimek szerint Továbbá az élelmezési költségek dolgában a gabonaár megállapítását illetőleg, arra kéri a bizottságot, hogy azt ne egyes ország 10 évi átlaga szerint eszközölje, mert p. Magyarország áríLmmnfa°fCBÓbb a,fbL0na’ mint a 10 esztendei a»ÄgÄX°tsz4sb“’ Gali02“bM ZM.Il meei'SJ,21. hogy Milbir Sehogy ■ — Részéről sittessék. Más államok háztartásában nem is a tételek közt engedélyeztetik a virement; úgy, ahogy nálunk engedélyezik az átruházást minden kiadás igazolható.^ Ha most megint általános összeget enged a bizottság részletezett helyett, mint állapítja meg azon tételeket, melyek szerű illámháztartás rendezendő ? Csengeri Antal indítványozza, hogy a bizottság a hadügyér óhajtását, miszerint az átruházás megszorításával a levonások czimenként jelöltessenek ki, teljesítse. Csengeri indítványa elfogadtatván, megkedődik a részletes tárgyalás. Az I. czím alatt „a központi vezetésről,a hatóságokról s különös közigazgatási ágazatokról“ előirányoztatott 2704983 frt. Az albizottság eziránt örömmel constatálja a 467,135 frtnyi megtakarítást, mely a territoriális divisiók részbeni életbe léptetésének köszönhető, de kívánja, hogy ez intézmény teljesen életbe léptessék, még nagyobb megtakarítás okáért. E czím alatt az albizottság 50000 frt megtakarítást javasol. (Elfogadtatik.) Csengeri Antal óhajtja, hogy az albizottságnak jelentésében kifejezett kivánatok is jegyzőkönyvbe vétessenek. (Helyeslés.) A II. czim alatt a legfelsőbb udvari szolgálatban álló tábornokok, törzs és főtisztek stb. élelmezésére előirányzott 145,522 frtot a bizottság megszavazza. A III.-V. czim alatt a „csapatok“ pénzbeli élet-.e mezősére összesen előirányoztatott 22,200,708 frt. — Az albizottság jelentésében 400000 frtot javasol levonatni. Közben Lator Gábor az iránt interpellálja a közös hadügyért, váljon a törvény azon rendelete, mely szerint a magyar országyűlés által megszavazott útonczok az egészségügyi csapatok kivételével csak magyar ezredekbe soroztassanak, — életbe léptettetett-e ? Benedek Sándor tábornok, ez iránt megnyugtató választ ad. Az Ezután az előirányzott összeg 400.000 frt levonásával megszavaztatik. Némi vitát idéz elő azon kérdés, váljon a kir. tanács delegációjával a magyar bizottsági ülés jegyzőkönyve, vagy az albizottsági jelentés is közöltessék-e? Részt vesznek a vitában Csengeri A, Horváth L, Bónis Sámuel, Tisza L.; határozattá lesz, hogy oly esetben, midőn az albizottsági jelentésben oly tárgyak említtetnek, melyek a kir. tanács bizottsága elé nem tartoznak, —s csak a bizottság határozatait magában foglaló jegyzőkönyvi kivonat közöltessék az osztrák delegátióval. Az VI—XVIII czimek az illető albizottsági jelentésben kimondott elveknek és ajánlt levonásoknak elfogadásával minden vita nélkül megszavaztatnak. A katonai határőrvidékről szóló XIX. czim alatt praeliminált összeg 1004047 frtra rúg. T r e f o r t A. ez iránt a következő jelentést olvassa fel: „A határőrvidék jövedelmei a magyar korona országait illetik. A magyar korona országainak e kétségtelen joga újabban ünnepélyesen elismertetett a Magyarország, s Horvát és Szlavonországok között kötött, s ő Felsége által szentesített egyezményben is, mely a határőrvidék horvát-szlavon ezredeit Horvát-Szlavonországok kiegészítő részei közt sorolja elő. A magyar korona országai jogának ez újabb ünnepélyes elismerése után méltán várhatta volna a magyar delegáció, hogy a katonai határőrvidéknek a hadügyi költségvetésbe felvett jövedelmei nem a közös hadüggyi költségeknél, hanem a közös hadügyi költségeknek a magyar korona országaira eső összegéből ez országok javára vétettek volna levonásba. Miután ez nem történt, sőt azon akadályok, melyek a magyar korona országait a delegáció első ülésszakában tettleg gátolták, hogy a határőrvidék jövedelmeiről rendelkezzék , máig sincsenek elhárítva , csak sajnálatát fejezheti ki a magyar delegáció, hogy a határőrvidék jövedelmeinek a közös had