Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-22 / 91. szám

melléklet a Pesti napló 01. számához. Törvényjavaslat­ a birósági végrehajtókról. (Vége.) 18. §. A birósági végrehajtók hatásköréhez k­övetkező teendők tartoznak: a­* a kézbesítés; b) a végrehajtás. 24. §. A kézbesítés következő esetekben telje­ttetik a birósági végrehajtó által: a) polgári peres ügyekben,kivétel nélkül; b) a peren kívüli birói eljárás eseteiben akkor, , a kézbesítés a bíróság székhelyén eszköz­idő. .. c) a peren kívüli birói eljárás egyéb eseteiben ak akkor, ha ezt a bíróság rendeli vagy a fél vonja. A kézbesítés körüli eljárást polgári peres és em peres ügyekben a polgári törvénykezési rend­­írás szabályai határozzák meg. Váltóügyekben váltótörvény, csődügyekben pedig a csődtörvény érint történik a kézbesítés. • 15. §. Végrehajtási cselekményt bírósági vég­­hajtók teljesítenek, kivéve azon fontosabb eső­ket, a­melyeidben a bíróság, a végrehajtás fo­­rintosításával egyik tagját bízza meg. A végrehajtás költségeit azonban soha sem ál­­lítja meg maga a bírósági végrehajtó, hanem lszámítja azokat jegyzőkönyvében, és azután egállapítás végett a bíróságnak jelenti be. Szin­­n a bíróság határoz a végrehajtás folyama alatt lmerült tulajdoni és elsőbbségi keresetek felett s a mennyiben azokat tisztára nem hozhatja, 368. LIV. t. sz. 366. §-a értelmében a törvény sndes útjára utasítja. Ezen szakasz rendelkezése az 1869-dik évi apri­­dikán kiadott igazságügyminiszeri rendelet­­erint foganatosítandó váltóvégrehajtásokra is­­terjed. A végrehajtási cselekmény bevégezte után a brósági végrehajtó 24 óra alatt tartozik beadni ilentését azon bírósághoz, a­melynél alkal­­mazva van. Az átvett pénzeket vagy egyéb értéket ha azo­­nt a félnek vagy megbízottjának azonnal nem le­­etett kézbesíteni, szintén köteles azon idő alatt a íróságnak átadni, a melyekre nézve ez utóbbi az 868. LIV. t. sz. 400.*. §., és az 1869-ik évi má­­id - én kiadott igazságügyministeri rendelet 40-ik §-a értelmében jár el. 16. §. A birósági végrehajtó a 14. és 15. szaka­sok értelmében a hatáskörébe tartozó­ meghagyá­­skat haladéktalanul teljesíteni tartozik s azok gganatositását soha el nem halasztja azon okból, ogy az eljárásért járó dijt nem előlegezték. Ha azonban a meghagyás azon bíróságnak, melynél a birósági végrehajtó alkalmazva van s­zékhelyén kívül volna teljesítendő, a foganatosu­­­l előtt az ezen törvény 22. §-ának b) és c) pont­­j­ alá eső díjai és költségei előlegezését megb­ánhatja. A fél által akár előlegképen, akár illetmény­­­k kielégítéséül tett fizetésekről, a bírósági vég­­ehajtó nyugtatványt adni köteles. 17. §. Ha a fél vagy megbízottja valamely bi­­rsági meghagyás teljesítését a végrehajtónál szer­­eti, ez köteles a sürgetést könyvébe befe­­jezni, egyszersmind pedig a sürgetőnek, ha ki­­ánja, a sürgetésről bizonyítványt adni Ha a bi­­ósági végrehajtó ily bizonyítvány kiadását megta­gadná, vagy a sürgetést könyvébe beiktatni elmu­­asztaná, fegyelmi után 100 ftig terjedhető bir­­ágban marasztaltatik el; többszöri ismétlés ese­­tben azonban hivatalát veszti. 18. §. A birósági végrehajtó megtagadhatja az el­írást azon esetben, ha személylyel, a­ki ellen a meg­aggott cselekmény teljesítendő volna fel- vagy je­­lenő ágban másodizig vagy oldal ágban első izig ikonságban, vagy szintén első izig sógorság­­ban van. Ugyanez áll akkor is, ha a megrendelt cse­­ekmény a bírósági végrehajtónak neje, jegyese, gondnoksága alatt álló egyén ellen volna teljest­­endő. Ily esetekben azonban a végrehajtó az illető bi­­óságot a fennforgó körülményről a meghagyás átvétele után legfeljebb 24 óra alatt értesíteni­artozik. 19. § A törvényszék székhelyén alkalmazott bi­­ósági végrehajtók felett a közvetlen felügyeleti ág a törvényszék elnökét illeti. Ez tartozik ellen­­őrizni a végrehajtók hivatalos­­eljárását, megvizs­­gálni jegyzőkönyveiket és egyéb hivatalos irato­­kat, és tudomást szerezni a megbízások pontos és szabályszerű elintézése, s a netaláni késedelem okai iránt. A járásokban a felügyeleti jog a járásbirót lleti. Minden birósági végrehajtó eljárása és könyve svenkint legalább kétszer meg­vizsgálandók a já­­sbirák vizsgálatuk eredményéről a törvényszék enökénél jelentést tesznek. 20. §. A törvényszéki elnök, illetőleg a járás­­író azon esetben, ha valamely bírósági végre­­hajtó meghal, vagy hivatalától felfüggesztetik, vagy végkép elmozdíttatik vagy áthelyeztetik kötelesek ennek pecsétjét, könyvét és egyéb hiva­­alos iratait azonnal átvenni, s az átvételt, vala­­mint az időt, melyben ez történt, a hivatalkönyv utolsó folyó­száma alatt bejegyezni s aláírni. Ha ezen átvételt a járásbíró teljesítette, ez a könyvet és az iratokat 24 óra alatt a törvényszék önökének beküldeni köteles. 21. §. A bírói felelősségről szóló törvény hatá­­sa a bírósági végrehajtókra is kiterjed. A fegyelmi bíróságot a bírósági végrehajtók előtt azon első fokú törvényszék fegyelmi bíró­ága gyakorolja, melynek területén alkalmazva annak. A bírósági végrehajtó ellen fegyelmi úton kis­zabható pénzbüntetés 300 órtig terjedhet. Kértérítési felelősség esetében a kereshetőség slrzetes megállapításának a végrehajtókra nézve sincs helye. 21. §. A bírósági végrehajtókat hivatalos eljá­­■ásakért a következő díjak illetik : a) eljárási díj ; b) napidíj; c) utazási költség. 23. §. Az előbbi §, b) és c) pontjaiban foglalt díjak azon fél által előlegezendők, ki a végrehajtó hivatalos­ljárását kérelmezte, vagy a kinek ér­dekében azt a bíróság hivatalból elrendelte. 24. §. A végrehajtó tartozik az előlegről szá­molni s a nettáni fölösleget visszaadni. 25. §. A Vgrehajtó eljárási díjai a követ­kezők : a) a keresetre hozott első végzés kézbesíté­séért 30 kr;­­ b) minden egyéb végzés kézbesítéséért 20 kr; c) végrehajtási foglalásért, összeírás és árverés­ért, valamint leltározásért, ha az eljárás egy napnál több időt nem vesz igénybe, s ha a lefoglalt vagy összeírt vagyon becsértéke a 300 forintot meg nem haladja, 1 frt; 300 írttól­­ 1000 írtig 2 frt; 1000 írtnál töb­re becsült vagyonnál 3 frt; minden további félnapért a meghatározott díjnak fele illeti a végrehajtót, de e tekintetben a félnap­nál rövidebb idő is félnapnak számíttatik. 26. §. A bíróság székhelyén kívül teljesített hi­vatalos eljárásoknál a végrehajtót a fennebbi szakaszban meghatározott díjakon felül 2­árt nap­­díj illeti. 27. §. A postai hajtópénz és utazási költségek mennyiségére nézve, a bírói ügyviteli szabályok 184, 166. és 167. §§-ai szolgálnak zsinórmér­tékül . 28. §. Ha a birósági végrehajtó több hivatalos cselekményt ugyanazon egy helyen és időben jel­esí­t, napoíja és utazási költsége a birói ügy­viteli szabályok 168. §-a értelmében számíttat­nak fel. 29. §. A­ki a birósági végrehajtót hivatalos el­­árásában szóval vagy tettlegesen bántalmazza : ha e cselekmény rendes bűnvádi eljárás alá tar­tozó bűntettet nem képez, kihágást követ el, és 3 hónapra terjedhető fogsággal vagy 500 írtig ter­jedhető bírsággal büntettethetik. 30. §: A jelen törvény az első folyamodási bí­róságok szervezetével egyidejűleg lép hatályba, s végrehajtásával az igazságü­gyminiszer biza­­tik meg. Indokolt a bírósági végrehajtókról szóló törvényjavaslathoz. A bíróságok újabb rendezése elkerülhetlen szük­séggé tette azt, hogy egyidejűleg a végrehajtás közegei iránt is intézkedés történjék, és a minis­­térium „az első folyamodási bíróságokról“ is, és „a királyi ügyészekről“ szóló törvényjavaslatok­ban megalkotott szervezet szükséges kiegészítésé­nek tekintette a bírói végrehajtók intézményének olyatén meghonosítását, amint az a jelen törvény­­javaslatban megállapítva van. A végrehajtók hatáskörét azonban a jelen tör­vényjavaslat csakis a polgári törvénykezés körüli teendőkre terjeszthette ki, miután a bűnvádi tör­vénykezés terén a végrehajtás más erősebb köze­geket követel meg. Mindamellett ezen intéz­ménynek fejlődési képessége, valamint egyéb or­szágok tapasztalatai is kellő biztosítékot nyújta­nak arra, hogy a végrehajtók az igazságszolgál­tatás egyéb ágaiban is sikeresen fognak közre­működhetni, és különösen, hogy hatáskörük a bűn­vádi eljárásra is bizton kiterjesztethetik, mihelyt egy rendszeres bűnvádi perrendtartás által a rá­juk bízható cselekmények és eljárásuknak mód­ja az egész rendszerrel öszhangzásban meghatá­roztalak. A törvényjavaslat megalkotásánál nem kerülte ki a ministérium figyelmét azon körülmény, hogy a bírói végrehajtók intézménye még a polgári törvénykezés terén is csak a szóbeliség és nyilvá­nosság behozatala után érvényesítheti magát tel­jes értékében és nélkülözhetlenségében, minél­fogva ezen intézménynek felállítása jelenlegi per­­rendtartásunk mellett talán időelőttinek látszhat­nék. De a legnyomósabb érvek szólnak a mellett, hogy ezen intézmény jelen törvénykezésünk mel­lett is igazság­szolgáltatásunknak egyik leghasz­nosabb factora leend. Az első folyamodási bíróságok újjászervezése folytán ugyanis az 1868. LIV. t. sz. 352. § ban elsorolt végrehajtó közegek kiesvén a bíróságok szervezetéből, azoknak más orgánumok által való pótlásáról okvetlenül gondoskodni kell. Ha ezen új orgánumokat az új bírósági szervezetnél is úgy mint eddig a bíróságok keblében akarnák felta­­álni,­­ akkor a végrehajtást vagy az egyes bi­kákra, vagy a törvényszékek bírói tagjaira, vagy a bírósági segédszemélyzet bizonyos tagjaira­ vagy osztályára kellene bíznunk. Pedig mind a három mód ellen a legfontosabb okok harc­olnak. A végrehajtásnak az egyes bírákra való bízása egyértelmű volna az egyes­ bírósági intézmény összes előnyeinek paralizálásával. Mert ha ezen intézménynek legfőbb czélja az, hogy a szegény sorsú nép csekélyebb értékű és kevésbbé bonyo­­ult ügyeiben közel és könnyen megtalálhassa ortáját,­­ hogyan felelhessen meg e czélnak azon egyes bíró, a­ki nem csak saját, de egyéb bíróságok ítéleteinek végrehajtásával kénytelen foglalkozni és épen ezért előreláthatólag az évnek legna­gyobb részét székhelyén kívül fogná eltölteni. E körülmény még károsabb hatással volna a büntető igazságszolgáltatás érdekeire, a­mennyi­ben e téren az egyes­ bíró feladatai, mint például veszélyes egyéneknek rögtöni letartóztatása vagy fontos bűnjelek megsemmisítésének meggátlása, még inkább a pillanathoz vannak kötve, s így az egyes­ bíró túlságos elfoglaltsága vagy távolléte kétszeresen érezhetővé válnék. De nem kevésbbé téves intézkedés volna, ha a végrehajtást a törvényszékek bírói tagjaira akar­nák bízni. Mert ez esetben vagy nagyobb számmal kellene bírákat alkalmaznunk, mint a­mennyit a tulaj­donképeni bírói teendők megkívánnak, a­minek hátrányai mind pénzügyi, mind társadalmi tekin­tetben nagyon is szembeötlők; vagy ha ezt elmu­lasztanék, a bírák másoldalú elfoglaltsága által az igazság-kiszolgáltatást tennék ki a hátramara­dás, sőt fennakadás veszélyének. Mindegyik alter­natíva pedig egyformán szükségtelen pazarlása volna a szellemi erőnek,­­a­mennyiben a magasabb jogi képzettségű bíró elvonatván az igazságszol­gáltatás fontosabb teendőitől, a­melyek őt nem nélkülözhetik, oly functiókkal terheltetnék, a­me­lyeknek elvégzésére semmi mélyebb jogtudo­mány, hanem a becsületességen és pontosságon kívül csakis bizonyos technikai ügyesség szük­séges. Legkevesebb hátránynyal járna még a harma­dik mód, az t. i., ha a végrehajtást a törvényszé­kek segéd­személyzetének tagjaira bíznák. De ez esetben, hacsak az ügykezelés gyors menetét és folytonosságát kétségessé tenni nem akarnók, okvetlenül szükséges volna a kezelő­személyzetet több egyénnel szaporítani azon czélból, hogy közölük egy vagy kettő a szükséges végrehajtá­sokat mindenkor teljesíthesse. Ez azonban nem volna egyéb, mint a külön végrehajtók felállítása sokkal terhesebb alakban, a­mennyiben az állam pusztán a végrehajtások czéljára állandó fizetéssel ellátott hivatalnokokat halmazna, s így a külön végrehajtók intézmé­­nyének egyik legnagyobb előnyéről mondana l­ a nélkül, hogy azon másfelé is elfoglalt hivatal­nokok a végrehajtás pontossága és szabályszerű­sége iránt annyi garanciát nyújtanának, mint­­ külön végrehajtók. Az igazságü­gyminiszer ennélfogva a bíróságot keretén belül nem találva alkalmas közegeket a végrehajtás számára, mintegy utalva volt a külön bírósági végrehajtók intézményére, a­mely, nem is tekintve egyéb pozitív előnyeit, a fentebbi pontok­ban érintett közegek mindannyiánál alkalma­sabb arra, hogy a végrehajtások szakadatlan és pontos teljesítését biztosítsa, de egyszersmind a végrehajtók személyében megkívánt qualificatio és a reájuk rótt felelősség által azok eljárásának megbízhatósága iránt is legtöbb garanciát nyújt Ezek mellett azonban egyik legfőbb indok, a­mely ezen intézmény elfogadását ajánlja, azon fontos anyagi előnyben áll, hogy a végrehajtásnak ezer új közegei az államkincstárt épen semmivel, a fe­leket pedig a jelenleg fennálló végrehajtási rend­szernél sokkal kisebb mértékben terhelik. Egyébiránt hathatósan szól ezen intézmény mellett a közel­jövő érdeke. Mert az igazságügyi reform rendszerébe felvett új polgári perrendtartás a szóbeli és nyilvános el­járás alapelvére lévén fektetendő, a legüdvösebb intézkedésnek látszik, a szóbeliség, nyilvánosság és közvetlenség rendszerének nélkülözhetlen kö­zegeit, a külön bírósági végrehajtókat már most felállítani, hogy a kinevezendő egyének, habár szűkebb hatáskörben, megszerezzék azon gyakor­lati ismereteket és jártasságot, a­melyekkel azu­tán teljesen kész közegek gyanánt léphessenek be az új eljárás rendszerébe. Ezek azon legfőbb indokok, a­melyek az igaz­­ságügyminiszert arra bírták, hogy a megszün­tetendő végrehajtási közegek helyébe, minden ideiglenes és kétes értékű expediens helyett azon­nal a bírósági végrehajtók intézményének az a bírói szervezettel egyidejűleg leendő felállítását javasolja. A törvényjavaslat elvei és részletes intézkedései közül a következőkre nézve szükséges némely szempontokat kiemelni. A bírósági végrehajtók az igazságü­gyminiszer által neveztetnek ki (1. §.). A minister a kinevezéseknél a kinevezendőben megkivántató s törvényileg megállapított kellékek által van korlátolva. (2. 3. 4. §§.) A végrehajtói hivatal betöltésének módjára nézve a kinevezést ugyanazon indokok ajánlják, a­melyek a törvényhozást az 1869. IV. t. czikkben a bírák kinevezésének elfogadására vezérelték. Egyébiránt az egész birósági organismus össz­hangjának érdekében is a kinevezés elvét kellett elfogadni, nehogy a bírák és birósági hivatalno­kok alkalmazásának különböző módja netán ver­sengésre vagy épen fegyelmetlenségre nyújthasson anyagot. Azonban a törvénynek garanciát kell nyújtani a kinevezett végrehajtók megbízhatósága iránt is. És a javaslat ezt azáltal vélte elérhetőnek, hogy egyrészről a kinevezendőben bizonyos feltételeket kíván meg, a­melyek alól a kinevező minister fel nem menthet; másrészről pedig a már kinevezett végrehajtó eljárását oly világos szabályoknak veti alá, a­melyeknek megsértése esetében az illető azonnal feleletre vonható legyen. A törvény­javaslatnak 5. 6. 8—11, 17, 19, 20 és 21. §§-ai magukban foglalják mindazon intézkedéseket, a­melyek a bírói meghagyások nyilvántartására, az előlegekre, a meghagyások teljesítésének idejére, a sürgetésekre, a számadásra és a végrehajtó fele­­ősségére nézve biztosítékot nyújthatnak. A törvényjavaslatnak egyik fő elve az, a­melyet ezen indokolás általános része is kiemelt, hogy a végrehajtók nem kapnak az államtól fizetést, ha­nem eljárásukért a felek által díjaztatnak. Ezen intézkedés, a­mely az államkincstár kí­mélésének tekintetéből javasoltatik, annál elfo­gadhatóbbnak látszik, mert a végrehajtók által teljesítendő cselekmények legnagyobb részben eddig is külön dijaztattak az erre nézve fennálló díjszabályzat szerint. (1869. ápril­is 29-én kelt igazságügyministeri rendelet 163. 164. 167. §§.) 1 Ezen dijak, a­melyek az illető birósági végrehaj­tók illetményét fogják képezni teljes valószínű­ség szerint fognak oly összeget eredményezni, a­mi­yenre egy hasonló állású és képességű közeg ál­­andó fizetés gyanánt igényt tarthatna. Ezért l­egtöbb helyen bizonyára fognak e hivatalra al­kalmas egyének találkozni és ha ez néhol nem történnék meg, akkor ott kivételesen egyik bíró­sági írnok vagy községi jegyző nevezhető ki vég­rehajtónak, természetesen a törvényjavaslat 2, 3 és többi szakaszaiban meghatározott garanciák mellett. A javaslat egyébiránt óvakodott attól, hogy a­midőn az államkincstárt némi kiadásoktól megkí­méli, akkor tán a perlekedő felek vállaira hárít­son súlyosabb terheket. A javaslat 22—98. sza­kaszai a legcsekélyebb mértékre szabják a végre­hajtók díjait, úgy­hogy ezen új szabályzat az eddig gyakorlatban lévő díjazáshoz képest a le­hető legnagyobb könnyítést nyújtja a feleknek, ugyanis a jelenlegi rendszer szerint a végrehaj­tásra kiküldött bírósági tagot illető napdíjak és utazási­ költségek a kiküldöttnek állásához képest vannak megállapítva, s így természetes, hogy a bíró, tanácsnok vagy szolgabíró díjai és költsé­gei sokkal magasabbra rúgnak, mint a bírósági égrehajtónak a jelen javaslatban meghatározott i­letményei. De ezenkívül is egyik fő előnye ezen díjszabály­zatnak az, hogy a váltótörvény mintájára az el­járás tárgyát képező vagyon értékét fogadván el alapul, a szegényebb sorsú feleknek még nagyobb könnyítést nyújt és a végrehajtó fizetését azoktól tartja be, a­kik azt legkönnyebben viselhetik. Egyébiránt a díjak maximuma sem haladja meg a legszigorúbb méltányosság mértékét. Nagyon lényeges intézkedései még a törvényja­vaslatnak azok, a­melyek a bírósági végrehajtók hatáskörét és eljárását szabályozzák. E tekintetben a javaslatnak óvakodnia kellett attól, hogy a fennálló törvényeket és különösen a törvénykezési rendtartás intézkedéseit alterálja. Ezen okból nem bízhatott a bírósági végrehaj­tókra egyéb functiót, mint a kézbesítést és a végre­hajtást , és másrészről az ezen functiókban való eljárást sem szabályozhatta eltérőleg a fennálló tör­vényektől. Mert, ha csak nagyon is alárendelt ér­tékű változtatásokkal meg nem akart volna elé­gedni, magát a törvény rendszerét kellett volna érintenie, a­minek nehézségei bizonyára nem ál­lottak arányban a módosítások értékével. Ezen elvből indulva ki a javaslat mind a kézbe­sítés, mind a végrehajtás teljesítésére nézve a fen­­álló törvények szabályait tartja fenn. Eltérésnek csak­is némely a végrehajtáshoz tartozó cselekmé­nyekre nézve van helye (13. 14. 15. §§.) neveze­tesen az 1868. LIV. t. sz. 366. és 411. §§-aira nézve, miután a bírósági végrehajtóra mint nem jogtudósra, nem lehetett oly cselekményeket bízni, a­melyeket az idézett törvény csak­is azért bízha­tott a végrehajtóra, mert a végrehajtást mindig bí­rósági tag teljesítette. A javaslatnak egészen kivételes intézkedése az, a­mely nagyobb fontosságú esetekre fenntartja a bíróságnak azon jogát, hogy a végrehajtásra saját kebeléből küldje ki egyik tagját, vagy pedig ha ily bonyodalmas végrehajtási cselekmény a törvényszéki járás területén kivü­l volna teljesí­tendő, annak foganatosítására az illető járás egyes­ bíráját bízza meg. De épen ezen intézkedés alig szorul bővebb indokolásra, miután bizonyos, hogy rendezett viszonyok közt is, de kivált most az átmeneti időben, a­midőn a végrehajtók még nem bírnak oly gyakorlati képzettséggel, hogy a bonyodalmasabb végrehajtási eljárásokkal is meg­­küzdhetnének, gyakrabban fordulhatnak elő oly esetek, a­melyeket a jogi ismeretekkel nem bíró végrehajtó meg nem oldhat. Ily esetek lehetnek például nagyobb jószágok lefoglalásai, a­melyeknél az ingó és ingatlan kö­zötti különbség rögtöni megtétele a törvény ide­vágó szabályainak ismeretét igényli. Ilyenek le­hetnek továbbá az ugyanazon tárgyra vagy annak különböző részeire több oldalról intézendő végre­hajtások, a­melyek jog-collisiókat vonnak maguk után. Ezen és hasonló esetekről kivételes eszkö­zökkel is kellett a javaslatnak gondoskodnia, ha csak a rendszer szigorának a jog érdekeit felál­dozni nem akarta. Végül, tekintve a végrehajtók sajátságos termé­szetű állását, jogosultnak látszik azon kérdés, hogy váljon az állam által nem fizetett bírósági végrehajtó közhivatalnok-e ? A javaslat e kér­dést igenlőleg oldja meg és a végrehajtót közhi­vatalnoknak,­­ eljárását pedig hivatalos eljárás­nak tekinti. A javaslat azon nézetből indult ki, hogy a közhivatalnoki minőség lényegét nem a fizetés, hanem a functiók természete és a különös felelősség képezik. A végrehajtónak a javaslat­ban körvonalazott állása pedig mindkét szem­pontból, mind teendőinek természetére, mind a bí­ráknak és bírói hivatalnokoknak reá is kiterjesz­tett fegyelmi és kártérítési felelősségére nézve tel­jesen megfelel e lényeges követelményeknek, sőt a felelősség tekintetében reá nehezedő kivételes szigor és esetleges vagyoni kár csak­is az ő köz­­hivatalnoki jellegében találhatja magyarázatát és jogosultságát. A javaslatnak, miután ezen szempontot elfo­gadta, egyszersmind gondoskodnia kellett arról, hogy a bíróság megbízottjának hivatalos eljárá­sában erőteljes ulalmat nyújtson minden megtáma­dás ellen és a rajta netán elkövetett bántalma­­kat a közönségesnél szigorúbban sújtsa. Erre nézve a törvényjavaslat 29. §-a intézkedik, a­mely a bírósági végrehajtók hivatalos eljárásában szó­val vagy tettel elkövetett bántalmazást, a­meny­nyiben bűntettet nem képez, kihágássá minősíti és három hónapra terjedhető fogsággal vagy 500 írtra emelkedhető bírsággal terheli. Az igazságü­gyminiszer át van hatva azon meg­győződéstől, hogy ezen intézmény már csak azon oknál fogva is, mert lehetővé teszi, hogy a bírák rendes hivatásuktól minél kevésbbé vonattassanak el oly functiók által, a­melyek állásukkal nincse­nek összhangzásban, a törvénykezésünk terén rendkívül hasznos szolgálatot fog tenni, s hogy annak meghonosítása jelenlegi szűkebb hatáskö­rével is, már most kívánatos, sőt alig mellőzhető azért, hogy majd akkor, ha a szóbeliség és köz­vetlenség rendszere, a­mely ezen intézmény nél­kül alig képzelhető, életbelép, a végrehajtás terén már begyakorolt erők álljanak rendelkezésünkre. Pest, 1870. évi január 6-án. Horvát Boldizsár, s. k. Törvényjavaslat a királyi ügyészség felállításáról. I. Fejezet. A kir. ügyészség szervezete. 1. §. Az igazságszolgáltatás körül az állam köz­érdekeinek a jelen törvény által meghatározott ügyekben való képviselésére felállittatik a kir. ügyészség. 2. §. A kir. ügyészséghez tartoznak: a) a koronaügyész, ki a kir. kúria mellé; b) a kir. főügyészek, kik a kir. táblák mellé; c) a kir. ügyészek, kik az első folyamodási tör­vényszékek mellé neveztetnek; végre d) a koronaügyészi és kir. főügyészi helyette­sek s a kir. alü­gyészek. 3. §. A kir. ügyészség tagjait az igazságügyi mi­niszer ellenjegyzése mellett Ő Felsége a király ne­vezi ki; a kinevezettek a hivatalos esküt azon tör­vényszék teljes ülésében teszik le, a­mely mellé kineveztettek. 4. §. A kir. ügyészségnél segéd- és kezelő­ sze­mélyzet a szükséges számban alkalmazandó. A segédszemélyzetet az igazságügyi miniszer, a kezelő személyzetet pedig kerületében a főügyész nevezi ki, s a kinevezettek az esküt a főügyész, vagy az általa e czélra kirendelt ügyészségi tag előtt teszik le. 5. §: Az ügyészség a bíróságtól független, és közvetlenül az igazságügyi ministernek van alá­rendelve. A kir. ügyészség tagjainak szolgálati vi­szonyát s közlekedését egymás közt és az igazság-,­ügyi ministerrel, a mennyiben a törvény nem intéz­kedik, az igazságügyi minister szabja meg. 6. §. Az 1869. IV. t. ez. 15. és 17. §§-ainak ha­tározatai a kir. ügyészség tagjaira is kiterjesztet­nek. Az igazságügyi minister azonban jogosítva van, az első folyamodási bíróságoknál alkalmazott ügyészségi tagokat ügyészi minőségben más bíró­sághoz áthelyezni. 7. §. A kir. ügyészség tagjai önként a biróság­­hoz át nem léphetnek, ily átlépés, az igazságügyi miniszer ellenjegyzése mellett csak Ő Felsége a ki­rály engedelmével történik. Az igazságügyi miniszer a kir. ügyészség bár­­mely tagjától az ügyészi megbízást bármikor el­vonhatja, mely esetben az illető ügyészségi tag rangjának és fizetésének megtartása mellett azon törvényszék bíráinak sorába lép át, a­mely mellé rendelve volt, ha pedig ezen törvényszéknél üres elv nincs, más bírósághoz neveztetik ugyan ki de ezen törvényszékhez való visszatérése ha kérel­mezi, a legelső üresedés alkalmával megenge­dendő. A költözködési költségek a 6. és a jelen §§-ban érintett esetekben megtéríttetnek. 8. §. A bírói felelősségről és a nyugdíjazásról szóló törvények, az alábbi 29. § a) pontban foglalt kivétellel, továbbá az első folyamodási bíróságok szervezéséről szóló törvény 13. §-a a kir. ügyé­szekre nézve is kiterjesztetnek. 9. §. Rendszerint minden első folyamodási tör­vényszéknél alkalmaztatik kir. ügyész. Azonban az igazságügyi minister jogosítva van több törvényszékhez egy kir. ügyészt rendelni s a kisebb törvényszék mellett a kir. ügyészt alü­­gyész által helyettesíteni. A pesti és budai kir. törvényszékekhez egy kir. ügyész rendeltetik. 10. §. A ki a törvényszék valamelyik tagjával fel- vagy lemenő ágban rokon, avagy negyediziglen oldalrokonságban vagy másodiziglen sógorságban áll, azon törvényszéknél kir. ügyészi teendőket nem teljesíthet. 11. §. A kir. ügyészség bármely tagja ki van zárva oly ügyek viteléből : a) a­melyekben önmaga a sértett fél; vagy b) a­melyekben a vádlott vagy a­­sértett 'fél az illető ügyészségi tag jegyese vagy felesége vagy felmenő vagy lemenő ágbeli rokona, vagy negyediziglen oldal­rokona vagy másodiziglen só­gora, vagy fogadott szüleje vagy gyermeke, gyá­moltja vagy gondnokoltja ;­­ vagy c) a­melyekben tanú vagy szakértő volt; végre d) a­melyekben azelőtt mint bíró, meghatalma­zott, vagy védő működött. 12. §. Mihelyt a kir. ügyészségi tagnak tudo­mására jut, hogy valamely ügyben a 11. §-ban érintett körülmények egyike forog fenn, köteles azt azonnal helyettesére bízni, illetőleg helyette­sítése végett felebbvalójához jelentést tenni. 13. §. Ügyészségi tag ellen aggályossági kifo­gásnak nincs helye. 14. §. A kir. ügyészi és alügyészi állomások pályázat utján töltetnek be. 15. §. Ügyészi hivatalt csak az nyerhet, ki az 1869. IV. t. ez. 6. §-ban foglalt átalános képesít­­vényen felül, köz- és váltó-ügyvéd, és legalább három évi bírói vagy önálló ügyvédi gyakorlatot igazol. Egyenlő képesít­vény mellett a jogtudorok elsőbbséggel bírnak. 16. §. Az 1869. IV. t. ez. 8—13. §§-ok rendele­téi az ügyészség tagjaira is kiterjesztetnek. II. Fejezet. A kir. ügyészek hatásköre az első folyamodási bíró­ságoknál. A­ Bűnvádi ügyekben. 17. §. Az ügyészek mindazon bűnvádi ügyek­ben, melyek azon törvényszék hatásköre és ille­tősége alá tartoznak, a mely mellé rendeltettek, a közvádlói teendőket végezik. E tekintetben különösen hivatvák: a) oly büntetésreméltó cselekvények esetében, melyek hivatalból vétetnek vizsgálat alá, a bün­tető eljárás megindítását eszközölni; b) a bünvizsgálat törvény- és czélszerű vezetése iránt a szükséges indítványokat megtenni; c) a bünvizsgálat befejezte után az eljárás meg­szüntetése vagy a perbefogatás iránt indítványt tenni; d) a büntető perben mint köz­vádló a vádat képviselni; s e) a büntető igazságszolgáltatás érdekében per­orvoslattal élni még akkor is, ha az a vádlott ja­vára szolgálna; f) a jogerejűleg kiszabott büntetés végrehajtá­sát eszközölni és arra felügyelni. 18. §..Az ügyészségnek joga van a bűnvizsgá­­lati iratokat a vizsgálat bármely szakában meg­tekinteni, s e czélból az iratok közlését kíván­hatja. Az ügyész és a vizsgáló bíró közt a közleke­dés közvetlen történik, s a vizsgáló biró köteles ■dódén feljelentést 24 óra alatt az ügyészszel kö­zölni. 19. §: Az ügyész a bünvizsgálat minden szaká­ban indítványt tehet, ha a vizsgáló biró ezt el nem fogadná, a törvényszék határoz, és határozatát a kir. Ügyészszel rövid uton közli. A törvényszék a bűnvizsgálat tárgyában döntő határozatot nem hozhat az ügyész meghallgatása nélkül. Az ügyész a törvényszék tanácskozásánál és szavazásánál jelen nem lehet. 20. §: Az ügyész a vádlott kihallgatásán kívül minden más bűnvizsgálati cselekvényeknél jelen lehet, a bírói szemlék határnapjáról, a­mennyire lehetséges, mindig jókorán értesítendő, és fel van jogosítva, azon ténykörülményeket és tárgyakat kijelölni, melyekre a vizsgálatot kiterjesztetni kívánja. 21. §: Az ügyész feljelentéseket elfogadhat, azon­ban sem tanúkat nem hallgathat ki, sem más bűn­vizsgálati cselekvényt nem teljesíthet. Előnyomozások megtételére úgy a birói, mint a törvényhatósági és községi, közigazgatási és köz­­biztonsági közegeket megkeresheti, kik megkere­séseit a birói felelősségi törvény 66. és 67. §§-ban körülírt felelősség terhe alatt teljesíteni kötelesek. 22. §: A járásbíróság köteles az általa teljesí­tett bűnvizsgálatokról az ügyészséghez havi ki­mutatást beküldeni. Ezenfelül az ügyészek jogában áll: a vizsgálat folyamában tapasztalt hiányokat s szabályellenes eljárást a törvényszéknek intézkedés végett felje­lenteni, a vizsgálatok viteléről személyes megte­kintés alapján meggyőződni, s fontosabb bűnese­tek vizsgálatának a törvényszéki vizsgáló­bíróhoz való áttételét indítványozni a törvényszéknél. Átalában az ügyészt a járásbíróságok hatáskö­rébe eső vizsgálatok tekintetében is a 18—20. §-­­ban érintett jogok illetik, azon különbséggel, hogy az ügyész a feljelentésekről és birói szemlék ha­táridejéről csak fontosabb esetekben értesítendő. 23.­­ §. Azon bűnügyekre nézve, melyekben a járásbíró birói hatósággal bír, a kir. ügyészt ellen­őrzési jog illeti. E czélból a járásbíróság köteles ezen ügyek állásáról a kir. ügyészhez rendes havi kimutatást küldeni. A kir. ügyészt egyébiránt mindazon tiltott cse­­lekvényekre nézve, melyek hivatalból veendők vizsgálat alá, a 18.—20. §§-ban érintett jogok il­letik, s jogában áll, bármely esetben az iratok és az ítélet közlését az ügy befejezte után is kívánni,, az eljárás körül tapasztalt hiányokra a járásbírót figyelmeztetni, s szükség esetén a törvényszék in­tézkedését kikérni.

Next