Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-21 / 227. szám

227. szám. Szerda, September 21 1870, 21. évi fólium. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helybeli, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hír­­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílttéri 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ utolsó évnegyedére. Oct. — dec. Vd évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkül­déséért felülfizetés havonkint 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal czél­­szerűbb is a pénzt postai utalványozás­­sal küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6 krba kerül. A „P. Napló“ kiadó hivatala. PEST, SEPTEMBER 20. A Azon megdöbbentőleg csekély siker, melyet a franczia kormány küldötte, Thiers, az angol kabinetnél elérni képes volt, megváltoztató utazási tervét, s az ősz államférfia kísérletet sem ten a bécsi és pétervári udvar megnyerésére, hanem egyenesen visszatért hazájába, hogy az ideiglenes kormány férfiai előtt egész meztelenségében feltárja a diplomatiai helyzetet. Küldetése azonban egészen eredménytelen még sem volt. Granville angol külügyminiszter legalább azon szol­gálatot tette meg a szerencsétlen szomszéd­nemzetnek, hogy Jules Favre és Bismarck gróf között egyenes érintkezést, személyes találkozást készített elő. A legújabb hírek egyhangúlag megerősítik , hogy a két hadviselő állam külügyi vezetője legköze­lebb már személyesen találkozni s a békefeltételeket illetőleg minden külköz­­vetítés nélkül értekezni fog egymással. E találkozásban központosul ez idő sze­rint a békebarátok minden reménye. Ha ez sem szünteti meg a vérontást, egy vég­nélküli, a két ország legjobb fiait kiirtó, a közgazdasági életet halálos sebekkel elbo­ntó háborúra van kilátásunk, melynek végét csak az egyik fél s talán mindkettő teljes anyagi és szellemi tönkrejutása ha­­tározandja meg. Az emberbarát, a békés haladás híve visszariad e rettentő gondo­lattól. Kinek áll érdekében a további küz­delem ? A győzőnek épp oly kevéssé, mint a legyőzöttnek. Sokkal komolyabb a pillanat, sokkal fontosabb érdekek forognak kérdésben, mintsem azt hihetnők, hogy — mint so­kan állítják — Vilmos király csak azért ellenzi a békealkudozások megkezdését, mert Páris kövezetét lovainak patkói alatt akarja szikráztatni. Vilmos király nem tartozik ugyan amaz uralkodók közé, kik diplomatikus mérsékeltséggel szokták fegy­vereik győzelmét kiaknázni. Ő nemcsak sokat, hanem „mindent“ is szokott egy­szerre kívánni. De azért el nem képzelhe­tő, hogy csupán hiúságból ezer és ezer emberéletet áldozzon fel Páris falai alatt, midőn minden jogos és teljesíthető kívá­nalmát a francziák Páris bevétele nélkül is teljesítik. Mert nézetünk szerint alig fog megvalósulni azok várakozása, kik azt hiszik, hogy Páris bukásával a franczia kormány minden áron békét kö­­tene. Többet, mint mennyit ma ajánl a köztársasági Francziaország, ezen, min­denesetre jelentékeny csapás után sem fog ajánlhatni. Mindenesetre rationálisabb azon eszme, hogy Vilmos király nem hiúságból, ha­nem legitimitási szempontból nem akar a jelen franczia kormány­nyal békealkudo­zásokba ereszkedni. Az ideiglenes kor­mány léterében tagadhatlanul van valami hiány. A párisi nép, és nem az egész nem­zet, nem is jogszerű képviselői alkoták meg azt, s így existentiája inkább tényle­ges, mint jogszerű, ámbár az egész nem­zet, kettő kivételével, az összes municipa­­litások, a létező rendes sergek vezetői, a várak parancsnokai készséggel és önkény­­tesen engedelmeskednek minden paran­csának. Elvileg azonban jogi tétele min­dig megtámadható. Quod ab initio vitio­­sum fuit, tractu temporis convalescere non potest. Maga a kormány is érezt­e hiányát, s megragadta azon módot, melyen az hely­repótolható. Első adtusai közé tartozott a nemzetgyűlés összehívása, még pedig oly alapokon, melyeken a nemzeti közszellem a legtisztábban, a legkevésbé megha­mi­sítva jelenkezhetik. Kikből, mily elemekből alakuland­ó nemzetgyűlés, az termé­szetesen csak a választások megtörténte után tudható, de minden jóstehetség nél­kül bizton állíthatjuk, hogy kivétel nélkül indemnyu­t adand a kormány minden addigi tettének, mert az ország védelmére irányozzák azok, hogy továbbá minden becsületes békét örömmel ratifikálni fog. Poroszországnak tehát nincs mit ag­gódnia az iránt, hogy oly kormánynyal bocsátkozik a legfontosabb alkudozások­ba, mely néhány száz párisi gaminra tá­maszkodik, és mely felett a souverain nemzet palotát törend. E kormány képes megadni azon garantiákat, melyeket Vil­mos király a majdani békefeltételek pon­tos végrehajtása ügyében követel, csak a feltételek egyáltalán végrehajthatók le­gyenek. Ha Poroszország békét akar, úgy van kivel megkezdenie az alkudozá­sokat. Jules Favre és Gambetta kormá­nya inkább számíthat a franczia nemz­­­zet elismerésére, mint az, melynek feje sá­ma a wilhelmshöhei fényes börtönben sirathatja egykori dicsőségét. Mindennek természetesen reális értéke csak akkor van, ha Poroszország valóban akar békét kötni. Ha nem akar, ha örömét leli a vérontás folytatásában vagy titkos, s csak a fran­cziák teljes leverése után nyilvánosságra hozható czéljai vannak, úgy hasztalan kántál neki az egész világ békehymnu­­sokat. Ha azonban az előjelek nem csal­nak, sőt a porosz katonai helyzetet figyel­mesen megszemlélve, Poroszország ma már akar, s rövid idő múlva akarnia k­e­ll a békekötést. Legújabban M o­­­t­k­e tábornokról, a porosz hadműveletek geniális irányzójá­ról azt beszélik, hogy a királynak sürgő­sen ajánlja a békekötést, még­pedig E­l­­sass és Lothringia nélkül. „Ha tizennégy nap alatt —mondotta ál­lítólag már egy hét előtt a tábornok — hatalmunkba nem kerítjük Párist, akkor a két tartományt különben sem fogjuk megkapni.“ Nem tudjuk, valóban Moltke mondotta-e e szavakat, de annyi bizonyos, hogy tartalmuk igen észszerű, s megva­­lósulásuk nem lehetetlen. A végtelen szá­múnak látszó porosz hadsereg is véget ér valaha, és a franczia nemzet, a kimerít­­hetlen segélyforrásokkal bíró, tetterő­s hazafias nemzet is képes lesz valahára új háromszázezer embert síkra állítani. Ha Páris nem két, de hat hétig védi magát — mi épen úgy lehetséges, mint nem — a hadi szerencse igen könnyen meg is változhat. Azonkívül a porosz seregek épen nem készültek el őszi hadjáratra. Összefoglalva a mondottakat: Fran­­cziaország kész ugyan a békére, de csak elviselhető, tisztességes békére. Egy hosz­­szúra nyúló, őszi hadjárattól való félelem továbbá Poroszországot is rábírhatja, hogy ő is kész legyen tisztességes feltéte­leket szabni. Ha nem csalódunk, a porosz főhadiszálláson legutóbb e tekintetben a nézetek örvendetesen jobrafordulása ment végbe. Úgy látszik, kezdenek lemondani a fellengző és a reális irányú porosz poli­tikától elütő tervekről, belátják, hogy a nagyhatalmi állás nem a szomszéd nem­zetek teljes tönkre tevésében áll. Nem lehetetlen mindezeknél fogva, hogy Jules Favre és Bismarck gróf sze­mélyes értekletükben alkalmas békefel­tételeket fognak találni. Ha Poroszország épp oly őszintén akarja a békét, és józan fővel akarnia kell, mint ellenfele, úgy pár hét múlva — a franczia nemzetgyűlés a „Pesti Napló" zárdsája. Páris ostroma. „A vészek hona, melyben egy világnak szive ver.“ Soha sem voltak igazabbak e szavak, me­lyekkel Vörösmarty Francziaomágot és Párist jellemzi Liszt Ferenczhez írt gyönyörű ódájá­ban, soha sem voltak igazabbak, mint most. Előre nem is képzelhetett, minden számítást ki­­gúnyoló részek söpörték végig e gyönyörű or­szágot; leégett városok és falvak Üszkével van felírva a pusztán, meredező falakra: „Ez az út vezet Párisba! ? És Páris ? Páris be van már zárva a vívó seregek csa­patai által, a „világ szíve“ össze van szorítva, és az egész világ szve szorongva gondol a magas művészet, a modern műveltség, a szép ízlés, a finom elvek óriási városának jövendő sorsára. Hiába akarná tagadni akárki is­ az összes műveit emberiség rokonszenve őrködik félte, aggodalmas gondoskodással azon város felett, melyet a legnagyobb francza költő is minden nemzetek tulajdonának nyilakoztatott ki. Ha eddig Francziaország fegyvereit kisérte a félvi­lágnak szerencsekivonása, Páris védelmének sikerét a támadó nemzeten kívül az egész vi­lágközönség részvéte óhajtja. A szívre senki nem diktálhat semlegességet, ám hadd pihenjen a hálátlan Európa fegyvere a neutralitás rozs­dájában: az érező keblek pártállást foglalnak, s ha nem hivatkoznak is isten nevére emberpusz­­tító jámbor gondolataik­­támogatása vége­­, po­rosz királyi divat szerint, mégis melegen óhajt­ják, hogy ha csakugyan kell még több vérnek is folynia, legyen a franczia főváros falai alatt omló vér a szerencsétlen, de már szabad Fran­cziaország sorsa fordulatának kedvező záloga. Ez a szív dolga. De az ész is aggódva kérdez és vár feleletet. Lehet-e remény leni Páris védel­mének sikerét? Meddig tarthatja magát? Mily anyagi és erkölcsi tényezők vannak meg arra, hogy a végdiadalban bízni lehesen ? Ezen kér­dések hallatszanak mindenütt, s ezekre akarunk feleletet adni szakértő vélemények és leírások idézése által, melyeknek sorában közöljük olva­sóinkkal legelsőbben is az „Augs. Alig. Ztg.“ erre vonatkozó czikkét, mely ellenséges ugyan, de szakavatott katonai tollból ered. Sok évekkel ezelőtt — igy szól a czikk író­ja — a franczia hadügyminisztérium engedélye folytán kedvező alkalmam nyilt Páris erőditvé­­nyeit megszemlélhetnem. Tanulmányaim ered­ménye két, teljesen ellentétes nézet lett: Páris mint erősség, — és mint ilyet kell szemügyre venni — bevehetően, mivel nincs oly hadse­reg, mely ostrom alá foghatná, és Páris nagyon könnyen bevehető, mert azon esetre, ha os­tromra kerül a dolog, valószínűleg nem létezik már oly franczia hadsereg, mely úgy védelmez­hetné, a­mint Párisnak védelmeztetnie kell. Egy évtizeddel ezelőtt egyébiránt a Páris erődítvé­­nyeit illető találgatások „iskolai feladatoknak“ képezték tárgyát. Vitáztak és írtak az olaszor­szági várnégyszög felett, melynek értéke tulaj­­donképen soha sem került próba alá, de senki sem gondolt arra, hogy egy ellenséges berohanás Pá­ris erősítései ellentállási képességének kérdését az elmélet mezejéről a gyakorlatéra helyezze át. A hírlapolvasó közönség a közeli időkben annyit hall és fog hallani ostromról, erődítések­ről, hogy mentegetőzésre sem szorulok, ha az erődítési művészet mezejére, a könnyebb meg­élhetés kedvéért, egy kis kirándulást tenni bá­torságot veszek magamnak. Évszázadunk kezdetéig az erősségek építése lényegileg nem jelentett egyebet, mintegy adott tért kőfalakkal bekerülni, s azok elé vízárkokat vonni. A fal kiszögellő részekre (bástyák) és egyenes összekötő vonalakra (courtinák) oszlott. Az erődítésnek e módja azon hátránynyal járt, hogy sok okok miatt, melyek közt a költség nem legcsekélyebb volt, aránylag csak csekély tért lehetett ily fallal beköritni, s hogy a várőrség, kicsiny kicsapásokat leszámítva, csak védelemre szorítkozhatott, mivel a nagyobb tömegek kiro­hanása az erősségből tetemes nehézségekkel járt, sőt majdnem lehetlen volt. Hogy tehát letéve tétessék, miszerint egy erősségben a védelemre közvetlenül szükséges katonaságnál nagyobb számú csapattömegek is helyet találhassanak, onnan nehézség nélkül előtörhessenek és magu­kat ismét oda visszavonhassák: ma már úgy épí­tik az erősség közműveit, hogy csak a bástyá­kat tartják meg, az összekötő vonalakat pedig elhagyják, azaz kedvező helyeken állítanak egyes erődöket, nem igen nagy távolokra egy­mástól, a közöket pedig ez erődök közt szaba­don hagyják. Most már egy, a sik mezőn meg­­y­vert hadsereg visszavonulhat ez erődök mögé, ott összeszedkőzhetik s ismét előtörhet s támasz­kodva az erősségre, mely számára mindig biztos visszavonulást nyújt, egész sor hadműveleteket v­égezhet, így most Bazaine 100,000 emberrel vonulhatott vissza a metzi erősített táborba, míg Metz régi erőssége, a­mint az 1848-ig fenállott, alig fogadhatna magába 10—15,000 embert. Toul, Phalsbourg, sőt Strassbourg is ily régi erősségek, melyek kicsiny s minden támadó erőt nélkülöző őrségeikkel a hadműveletek lefolyá­sára csekély jelentőséggel bírnak, míg ellenben a megerősített táborba visszavonuló s ott bezárt hadsereg még mindig oly tényező, melylyel még a győzelmes ellenségnek is számolnia kell. Az egyes vára­sok általi erődítési módnak azonban azon hátránya van a szakadatlan falak­kal összekötött erődítéssel szemben, hogy így mindenik vára és önállólag kénytelen magát vé­delmezni, mivel a jobb-és balfelőli szomszéd­ er­ő­­döktől csak csekély támogatást várhat. De egy ily erőd eleste már nagy jelentőségű, mert az által­a védelmi vonalban hézag áll be, s a szom­széd erődök mindenike annál könnyebben beve­­t­hető. Midőn ezen erődítési mód behozatott­­ (Linznek 30 toronynyal megkisérlett, de teljesen­­ elhibázott és felhagyott megerősítése első példá­­n­­ja volt ennek), az egyes erődöket nem igen nagy­­­­ra csinálták, de egymáshoz közel építették. Ha­­ most már az ellenség a tüzelést egy erőd ellen­­ öszpontosította, miközben a két szomszéd­ erődöt is csak annyira kellett foglalkoztatni, hogy a meg­­­­támadt erődnek lö­vegeikkel ne lehessenek segé­lyére, annak lehetlenné válik hosszú ideig el­­lenállania; vele együtt elesik azután a szomszé­dos két varacs is, melyek hátulról ég­ő oldalvást­a támadhatók meg ; az igy betölt ék aztán szétfe­szíti az ellenséges állást. Ámbár tulajdonképen sehol sem nyilt alka­lom ezen támadási módot gyakorlatilag meg­kísérlem — mert Sebastopol teljesen elütő vi­szonyok közt volt — mégis világos lett az ily elkülönzött váracsok általi erődítési módnak hátránya, annyira, hogy körülbelül 1860. óta felhagytak a sok és kicsiny váracsok emelésé­vel s a helyett kevés, de nagy erődöket építet­tek, melyeknek mindegyike magában véve egy kis erősséget képez, mely sem oly könnyen meg nem támadható, sem oly hamar halomra nem lőhető. így keletkeztek Verona, Olmütz, Pe­­schiera erőditvényei, hol az 1848—1858. épített kis váracsok meghagyattak, de a második vo­nalra helyeztettek vissza; azután Komárom erő­­ditvényei, a Coblenz, Rastatt, Belfort és Metz közötti nagy építmények. Páris erőditvénye vegyes rendszerbe tarto­zik , mert azon övön kivül, mely az elkülönzött vára­sok által képeztetik, a város még kerítve van egy folytonos, bástyázott falazat ál­tal is, mely oly terjedelmű, mint a­milyen még eddig sehol elő nem jött. (Nevezetesen 5 mfd. hosszúságú.) A­mi az erődöket illeti, egyedül a nyugati oldalon fekvő Mont-Valérien erőd tar­tozik az első osztályúak közé, melynek hosszú védelmi vonalai vannak, kasemattákkal és ele­gendő bombamentes helyiségekkel el van látva; a St.-Denis, Aubervilliers, Romainville melletti erődök a második osztályba tartoznak; a többi csekély jelentőségű mű, melyeket harmadik osz­tályba lehet sorolni. Az ágyuk ezekben fedet­len állásról tüzelnek, legalább fedett löveg­­árkok állításáról még eddig semmit sem hal­lottunk ; hiányzanak azokban a katonaság szá­mára elegendő bombamentes helyiségek; a­mi pedig a felszerelést illeti, úgy látszik, hogy a leg­jobb lövegeket mind a St. Denis közötti erődök­re vitték. Az ott fekvő három erődítési műve­ket védvonalak által is öszekötötték, úgy hogy St.-Denis most már bizonyos tekintetben bás­tyázott erődökkel van kerítve, s ezért az északi homlokzat tekintélyes ellenállást tud kifejteni. Ellenben az egész déli oldal a jelentéktelen Fort d’ Iasy, Vanvres, Montrouge, Bicetre és Jvry vá­rosok által van bezárva. Egy 18—24 darabból álló, nehéz kaliberű ágyútelep ezen váro­sok mindegyikét halomra lőheti 24 óra alatt. Páris erődítményeinek a védelemre nézve egyik gyenge oldala az északkeleti homlokza­ton a romainvillei és marni erődök közt van, ott, hol a Noissy,­Rosny,­Nogent erődök képe­zik az övét. Eltekintve attól, hogy ezen művek magukban is gyöngék, azon kívül tökéletesen uralja őket azon magaslat, melyen a Bondy-er­­dő és a Rainey park esik. Úgy látszik, hogy e magaslatok az utóbbi időben még nem erősít­­ettek meg, különben szintúgy hallottunk volna felőle, mint az újonan épített erődről a Clamart magaslaton , mely az Ivry és Vanvres-erődök elé állíttatott. A Bondy hegyhát ugyan több, mint 2000 ölre fekszik az erődöktől, tehát meg­lehetősen messze, de még­sem oly távol, hogy róla eredményesen ne lehetne lődözni nehéz lö­­vegekkel. Ha pl. a Noissy- és Rosny-erődök eles­nek, akkor a romain-ville-i nagy erőd sem tart­hatja magát sokáig. Sok függ természetesen a védelemtől. A törö­­k­ök Silistria földvárait, az oroszok Sebastopolt, mely a háború előtt alig volt erősségnek nevez­hető, Totleben geniális vezetése alatt fényesen védelmezték, Páris védelmére azonban hiány­zik a szükséges elem : egy nagy rendes, hadse­reg. Csupán védelmileg nehezen lehet ily terje­delmes erődítvényeket megoltalmazni, az ellen­ség utoljára mégis valamely ponton nagy túl­erővel lép föl, s áttöri a védők vonalát. Ezt csak akkor lehet meggátolni, ha az erődök közt és mögött egy oly hadsereg van, mely a benyomuló ellenségnek szabad mezőn eléje állhat. A tiz csatában megvert franczia hadsereg maradvá­nyaival s a mozgó­ nemzetőrökkel bajos lesz ezt kivinni, azért alig hihetjük, hogy a külerődök vonala a német hadakkal sok ideig daczol­­hasson. Több nehézségeket fog valószínűleg okozni Páris tulajdonképeni falkörzete, ha ugyan az erődök, vagy egy homlokzat eleste után még Páris falainak védelmére engedik tönni a dolgot a francziák. Egy 30 láb magasságú fal, bástyák­kal és széles vízárkokkal, oly akadály, melyet az első megrohanásra elfoglalni nem lehet. A bástyák sajátszerű építészete s az azokat össze­kötő fölművek azonkívül lehetővé teszik az erős homloktüzelést, s a bástyák lerontására szánt ütegek felállítását nehézzé teszik. Ekkor nem marad mást mit tenni, mint bombázni a várost, rést törni a falon, azaz megkezdeni a rendes ostromot. Nem hiszszük azonban, hogy e dolog annyira jusson. Az erődök eleste bizonyosan eldönti Páris sorsát is, s mivel az erődök, mint főtényezők,nem tarthatják magukat hosszú ideig, azért a német seregeknek Párt3 alatti felgyüle­kezése után 14 nap alatt valósz­nűleg el fog dőlni a főváros sorsa, fia tovább tart, ez nem jó jel a németekre nézve, mert az a körülmény azt bizonyítja, hogy az ellenállás jobban van szer­vezve, mint eddig gyanízni lehetett, s hogy Páris védelmére még egy használható franczia had­sereg áll készen.“ Eddig a katonai czikk. Némely, a franczia főváros sorsára nézve baljóslatú elméleti elveit illetőleg csak azt jegyezzük meg: „Grau ist jede Theore!“ Közelebb folytatni fogjuk Páris ostroma és védelm feletti szemlénket ] összeülése után—azonnal várható a végle­­­­­­es békekötés. Azonban addig is nem­­ valószínűtlen , hogy hosszabb-rövidebb fegyverszünet fogja tényleg megakasztani az ágyuk vésztszóró mű­ködését. Béce, sept. 20. A császár válaszával, melyet ő felsége a cseh felirati küldöttségnek adott, csak ma kezdenek foglalkozni a bécsi közlönyök s a legtöbb lap megelégedéssel fogadja az erélyes hangot, me­­melyen a válasz­ tartva volt.—A cseh tartomány­­gyűléshez intézendő királyi leirat már a legköze­lebbi napokban fog megállapíttatni, úgy hogy a tartománygyűlésben már pénteken vagy szom­baton föl fog olvastatni a korona válasza.A csá­szári leirat , mint egy bécsi lap írja, kimeríté­sig elő fogja adni az alapokat, melyeken a kor­mány kész transigálni a cseh ellenzék követelé­seivel. Prágában a császár válaszát, melyet a cseh felirati küldöttségnek adott, mint előjelt te­kintik arra nézve, hogy a Taaffe-féle ingadozó politikának vége van. Prágai távirati hírek sze­rint alapos ok van hinni, hogy a tartománygyű­­lés legközelebbi ülésében a feudálisok a néme­tekkel a reichsratbválasztásokra fognak szavaz­ni. A cseh körökben nagy a zavar.A radikálisok, kik még a tartománygyűlésbe sem akartak vá­lasztani, pessimistikus kárörömet tanúítanak. A Rieger-töredék még nem határozta magát sem­mire és a bécsi foederalistákkal kész alkudozás­ba bocsátkozni. Maassen gráczi tanár a cseheket a reichsrathválasztások eszközlésére törekedik rábírni, hogy Bécsben foederalistikus többséget hozhasson létre. A lengyel töredék­ekr szerint kijelentette volna, hogy a távollevő csehekre nem leend semmi tekintettel. A háború. A harcztérről minden új hir hiányzik. A poroszok megszállották a Párishoz dél­nyugati irányban két mértföldnyire fekvő Verseillest, egykor franczia királyok ked­­venc­ mulatóhelyét. Hir szerint a porosz főhadiszállás is oda tétetett át. Úgy tet­szik azonban, hogy Páris ostromára ne­hezen kerül a dolog. Magánhíreink sze­rint a hadviselő felek fegyverszü­netet kötöttek, s megkezdék minden közvetítő nélkül a békealkudozásokat. Ha a győző fél helyzetét tekintetbe veszszük, belátjuk, hogy a béke megkötése­ nem tartozik a lehetetlenségek közzé, annál ke­vésbé, mert az angol hivatalos jelentés szerint a hadviselő felek már tíz nap óta érintkeznek egymással. Csak az a kérdés, a helyzet által nyújtott szempontok, vagy pedig az egyéni dicsvágy és szűkkeblű­ig sugallatai után indulnak-e a porosz főhadiszálláson. Valószínűleg igen rövid idő alatt erre megkapjuk a feleletet, Thiers békeküldetéséről, mely tud­valevőleg egész eredménytelen volt, még mindig sokat írnak az angol lapok. Nem igaz a Daily News azon híte, hogy Thiers tisztán mint magánember s hivatalos meg­bízás nélkül jött Londonba. Már azon körülmény, hogy a nagyköveti palotába szállt, megc­áfolja e föltevést. Csak az igaz , hogy írásbeli meghatalmazással nem bírt s nem praccírozhatta ama felté­teleket, melyek mellett az ideiglenes kor­mány békét akart volna kötni. Miután pedig Poroszország a nagyhatalmak min­den finom kérdezősködése daczára sem nyilatkozott volt békefeltételről, Thiers működésének nem volt biztos alapja. Ki­jelente ugyan, hogy a franczia nemzet — területének megcsonkításán kívül — min­den áldozatra kész, de ez csak magánem­ber nyilatkozatának értékével bírt. Főte­vékenysége tehát oda irányult, hogy az angol körök nézetéről tudomást szerez­zen s bebizonyítsa, hogy Poroszország túlhatalma roppant veszélyekkel fenye­geti Európa békéjét, melyet eltávolítani a semleges hatalmaknak fő feladata, mi is­mét csak úgy történhetik, ha Francziaor­­szág földarabolása ellen komolyan tilta­koznak. Ez volt Thiers főfeladata Lon­donban, melyet tudvalevőleg nem ért el. Londoni hírek szerint azonban az Or­­leansok egykori miniszterének mellék­­czélj­ai is voltak. Különböző értekezle­tei voltak a Charemontban és Twicken­­hamban lakó Orleans-herczegekkel, kik, úgy látszik első aspiránsai lesznek a há­ború után valószínűleg visszaállítandó k­i­­rály­i trónnak. Mi e hírekben igaz, mi nem , annak eldöntését az illető angol lapokra bizzuk, de tagadhatlan, hogy bi­zonyos orleanisticus áramlat mutatkozik Francziaországban, mely nem maradhat figyelmen kívül és melylyel az ismert „circumspectus“ Thiers már jó előre szá­molni látszik. Napoleon császárnak s családjának res­­tauratiójáról, úgy látszik, egyelőre nem igen lehet szó. Az ideiglenes kormány, mely a nemzetgyűlés összeülését kezdet­ben október 16. napjára tűzte ki, ez időt oct. 2-ra rövidítette meg. Ez egyfelől azért történt, hogy a jelen provisorium mielőbb véget érjen, másrészt, hogy minden restau­­rationális kísérletnek egyszerre véget ves­­sen.Mihely­t a nemzetgyűlés közvetve vagy közvetlenül elismerte a köztársaságot, az imperialismusnak jogi tétele is megszűnt s visszaállítása valami erőszakos tény .

Next