Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-21 / 227. szám
227. szám. Szerda, September 21 1870, 21. évi fólium. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helybeli, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr. Egy hóra ... 1 , 85 kr. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hírdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílttéri 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ utolsó évnegyedére. Oct. — dec. Vd évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal czélszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6 krba kerül. A „P. Napló“ kiadó hivatala. PEST, SEPTEMBER 20. A Azon megdöbbentőleg csekély siker, melyet a franczia kormány küldötte, Thiers, az angol kabinetnél elérni képes volt, megváltoztató utazási tervét, s az ősz államférfia kísérletet sem ten a bécsi és pétervári udvar megnyerésére, hanem egyenesen visszatért hazájába, hogy az ideiglenes kormány férfiai előtt egész meztelenségében feltárja a diplomatiai helyzetet. Küldetése azonban egészen eredménytelen még sem volt. Granville angol külügyminiszter legalább azon szolgálatot tette meg a szerencsétlen szomszédnemzetnek, hogy Jules Favre és Bismarck gróf között egyenes érintkezést, személyes találkozást készített elő. A legújabb hírek egyhangúlag megerősítik , hogy a két hadviselő állam külügyi vezetője legközelebb már személyesen találkozni s a békefeltételeket illetőleg minden külközvetítés nélkül értekezni fog egymással. E találkozásban központosul ez idő szerint a békebarátok minden reménye. Ha ez sem szünteti meg a vérontást, egy végnélküli, a két ország legjobb fiait kiirtó, a közgazdasági életet halálos sebekkel elbontó háborúra van kilátásunk, melynek végét csak az egyik fél s talán mindkettő teljes anyagi és szellemi tönkrejutása határozandja meg. Az emberbarát, a békés haladás híve visszariad e rettentő gondolattól. Kinek áll érdekében a további küzdelem ? A győzőnek épp oly kevéssé, mint a legyőzöttnek. Sokkal komolyabb a pillanat, sokkal fontosabb érdekek forognak kérdésben, mintsem azt hihetnők, hogy — mint sokan állítják — Vilmos király csak azért ellenzi a békealkudozások megkezdését, mert Páris kövezetét lovainak patkói alatt akarja szikráztatni. Vilmos király nem tartozik ugyan amaz uralkodók közé, kik diplomatikus mérsékeltséggel szokták fegyvereik győzelmét kiaknázni. Ő nemcsak sokat, hanem „mindent“ is szokott egyszerre kívánni. De azért el nem képzelhető, hogy csupán hiúságból ezer és ezer emberéletet áldozzon fel Páris falai alatt, midőn minden jogos és teljesíthető kívánalmát a francziák Páris bevétele nélkül is teljesítik. Mert nézetünk szerint alig fog megvalósulni azok várakozása, kik azt hiszik, hogy Páris bukásával a franczia kormány minden áron békét kötene. Többet, mint mennyit ma ajánl a köztársasági Francziaország, ezen, mindenesetre jelentékeny csapás után sem fog ajánlhatni. Mindenesetre rationálisabb azon eszme, hogy Vilmos király nem hiúságból, hanem legitimitási szempontból nem akar a jelen franczia kormánynyal békealkudozásokba ereszkedni. Az ideiglenes kormány léterében tagadhatlanul van valami hiány. A párisi nép, és nem az egész nemzet, nem is jogszerű képviselői alkoták meg azt, s így existentiája inkább tényleges, mint jogszerű, ámbár az egész nemzet, kettő kivételével, az összes municipalitások, a létező rendes sergek vezetői, a várak parancsnokai készséggel és önkénytesen engedelmeskednek minden parancsának. Elvileg azonban jogi tétele mindig megtámadható. Quod ab initio vitiosum fuit, tractu temporis convalescere non potest. Maga a kormány is érezte hiányát, s megragadta azon módot, melyen az helyrepótolható. Első adtusai közé tartozott a nemzetgyűlés összehívása, még pedig oly alapokon, melyeken a nemzeti közszellem a legtisztábban, a legkevésbé meghamisítva jelenkezhetik. Kikből, mily elemekből alakulandó nemzetgyűlés, az természetesen csak a választások megtörténte után tudható, de minden jóstehetség nélkül bizton állíthatjuk, hogy kivétel nélkül indemnyut adand a kormány minden addigi tettének, mert az ország védelmére irányozzák azok, hogy továbbá minden becsületes békét örömmel ratifikálni fog. Poroszországnak tehát nincs mit aggódnia az iránt, hogy oly kormánynyal bocsátkozik a legfontosabb alkudozásokba, mely néhány száz párisi gaminra támaszkodik, és mely felett a souverain nemzet palotát törend. E kormány képes megadni azon garantiákat, melyeket Vilmos király a majdani békefeltételek pontos végrehajtása ügyében követel, csak a feltételek egyáltalán végrehajthatók legyenek. Ha Poroszország békét akar, úgy van kivel megkezdenie az alkudozásokat. Jules Favre és Gambetta kormánya inkább számíthat a franczia nemzzet elismerésére, mint az, melynek feje sáma a wilhelmshöhei fényes börtönben sirathatja egykori dicsőségét. Mindennek természetesen reális értéke csak akkor van, ha Poroszország valóban akar békét kötni. Ha nem akar, ha örömét leli a vérontás folytatásában vagy titkos, s csak a francziák teljes leverése után nyilvánosságra hozható czéljai vannak, úgy hasztalan kántál neki az egész világ békehymnusokat. Ha azonban az előjelek nem csalnak, sőt a porosz katonai helyzetet figyelmesen megszemlélve, Poroszország ma már akar, s rövid idő múlva akarnia kell a békekötést. Legújabban M otke tábornokról, a porosz hadműveletek geniális irányzójáról azt beszélik, hogy a királynak sürgősen ajánlja a békekötést, mégpedig Elsass és Lothringia nélkül. „Ha tizennégy nap alatt —mondotta állítólag már egy hét előtt a tábornok — hatalmunkba nem kerítjük Párist, akkor a két tartományt különben sem fogjuk megkapni.“ Nem tudjuk, valóban Moltke mondotta-e e szavakat, de annyi bizonyos, hogy tartalmuk igen észszerű, s megvalósulásuk nem lehetetlen. A végtelen számúnak látszó porosz hadsereg is véget ér valaha, és a franczia nemzet, a kimeríthetlen segélyforrásokkal bíró, tetterős hazafias nemzet is képes lesz valahára új háromszázezer embert síkra állítani. Ha Páris nem két, de hat hétig védi magát — mi épen úgy lehetséges, mint nem — a hadi szerencse igen könnyen meg is változhat. Azonkívül a porosz seregek épen nem készültek el őszi hadjáratra. Összefoglalva a mondottakat: Francziaország kész ugyan a békére, de csak elviselhető, tisztességes békére. Egy hoszszúra nyúló, őszi hadjárattól való félelem továbbá Poroszországot is rábírhatja, hogy ő is kész legyen tisztességes feltételeket szabni. Ha nem csalódunk, a porosz főhadiszálláson legutóbb e tekintetben a nézetek örvendetesen jobrafordulása ment végbe. Úgy látszik, kezdenek lemondani a fellengző és a reális irányú porosz politikától elütő tervekről, belátják, hogy a nagyhatalmi állás nem a szomszéd nemzetek teljes tönkre tevésében áll. Nem lehetetlen mindezeknél fogva, hogy Jules Favre és Bismarck gróf személyes értekletükben alkalmas békefeltételeket fognak találni. Ha Poroszország épp oly őszintén akarja a békét, és józan fővel akarnia kell, mint ellenfele, úgy pár hét múlva — a franczia nemzetgyűlés a „Pesti Napló" zárdsája. Páris ostroma. „A vészek hona, melyben egy világnak szive ver.“ Soha sem voltak igazabbak e szavak, melyekkel Vörösmarty Francziaomágot és Párist jellemzi Liszt Ferenczhez írt gyönyörű ódájában, soha sem voltak igazabbak, mint most. Előre nem is képzelhetett, minden számítást kigúnyoló részek söpörték végig e gyönyörű országot; leégett városok és falvak Üszkével van felírva a pusztán, meredező falakra: „Ez az út vezet Párisba! ? És Páris ? Páris be van már zárva a vívó seregek csapatai által, a „világ szíve“ össze van szorítva, és az egész világ szve szorongva gondol a magas művészet, a modern műveltség, a szép ízlés, a finom elvek óriási városának jövendő sorsára. Hiába akarná tagadni akárki is az összes műveit emberiség rokonszenve őrködik félte, aggodalmas gondoskodással azon város felett, melyet a legnagyobb francza költő is minden nemzetek tulajdonának nyilakoztatott ki. Ha eddig Francziaország fegyvereit kisérte a félvilágnak szerencsekivonása, Páris védelmének sikerét a támadó nemzeten kívül az egész világközönség részvéte óhajtja. A szívre senki nem diktálhat semlegességet, ám hadd pihenjen a hálátlan Európa fegyvere a neutralitás rozsdájában: az érező keblek pártállást foglalnak, s ha nem hivatkoznak is isten nevére emberpusztító jámbor gondolataiktámogatása vége, porosz királyi divat szerint, mégis melegen óhajtják, hogy ha csakugyan kell még több vérnek is folynia, legyen a franczia főváros falai alatt omló vér a szerencsétlen, de már szabad Francziaország sorsa fordulatának kedvező záloga. Ez a szív dolga. De az ész is aggódva kérdez és vár feleletet. Lehet-e remény leni Páris védelmének sikerét? Meddig tarthatja magát? Mily anyagi és erkölcsi tényezők vannak meg arra, hogy a végdiadalban bízni lehesen ? Ezen kérdések hallatszanak mindenütt, s ezekre akarunk feleletet adni szakértő vélemények és leírások idézése által, melyeknek sorában közöljük olvasóinkkal legelsőbben is az „Augs. Alig. Ztg.“ erre vonatkozó czikkét, mely ellenséges ugyan, de szakavatott katonai tollból ered. Sok évekkel ezelőtt — igy szól a czikk írója — a franczia hadügyminisztérium engedélye folytán kedvező alkalmam nyilt Páris erőditvényeit megszemlélhetnem. Tanulmányaim eredménye két, teljesen ellentétes nézet lett: Páris mint erősség, — és mint ilyet kell szemügyre venni — bevehetően, mivel nincs oly hadsereg, mely ostrom alá foghatná, és Páris nagyon könnyen bevehető, mert azon esetre, ha ostromra kerül a dolog, valószínűleg nem létezik már oly franczia hadsereg, mely úgy védelmezhetné, amint Párisnak védelmeztetnie kell. Egy évtizeddel ezelőtt egyébiránt a Páris erődítvényeit illető találgatások „iskolai feladatoknak“ képezték tárgyát. Vitáztak és írtak az olaszországi várnégyszög felett, melynek értéke tulajdonképen soha sem került próba alá, de senki sem gondolt arra, hogy egy ellenséges berohanás Páris erősítései ellentállási képességének kérdését az elmélet mezejéről a gyakorlatéra helyezze át. A hírlapolvasó közönség a közeli időkben annyit hall és fog hallani ostromról, erődítésekről, hogy mentegetőzésre sem szorulok, ha az erődítési művészet mezejére, a könnyebb megélhetés kedvéért, egy kis kirándulást tenni bátorságot veszek magamnak. Évszázadunk kezdetéig az erősségek építése lényegileg nem jelentett egyebet, mintegy adott tért kőfalakkal bekerülni, s azok elé vízárkokat vonni. A fal kiszögellő részekre (bástyák) és egyenes összekötő vonalakra (courtinák) oszlott. Az erődítésnek e módja azon hátránynyal járt, hogy sok okok miatt, melyek közt a költség nem legcsekélyebb volt, aránylag csak csekély tért lehetett ily fallal beköritni, s hogy a várőrség, kicsiny kicsapásokat leszámítva, csak védelemre szorítkozhatott, mivel a nagyobb tömegek kirohanása az erősségből tetemes nehézségekkel járt, sőt majdnem lehetlen volt. Hogy tehát letéve tétessék, miszerint egy erősségben a védelemre közvetlenül szükséges katonaságnál nagyobb számú csapattömegek is helyet találhassanak, onnan nehézség nélkül előtörhessenek és magukat ismét oda visszavonhassák: ma már úgy építik az erősség közműveit, hogy csak a bástyákat tartják meg, az összekötő vonalakat pedig elhagyják, azaz kedvező helyeken állítanak egyes erődöket, nem igen nagy távolokra egymástól, a közöket pedig ez erődök közt szabadon hagyják. Most már egy, a sik mezőn megyvert hadsereg visszavonulhat ez erődök mögé, ott összeszedkőzhetik s ismét előtörhet s támaszkodva az erősségre, mely számára mindig biztos visszavonulást nyújt, egész sor hadműveleteket végezhet, így most Bazaine 100,000 emberrel vonulhatott vissza a metzi erősített táborba, míg Metz régi erőssége, amint az 1848-ig fenállott, alig fogadhatna magába 10—15,000 embert. Toul, Phalsbourg, sőt Strassbourg is ily régi erősségek, melyek kicsiny s minden támadó erőt nélkülöző őrségeikkel a hadműveletek lefolyására csekély jelentőséggel bírnak, míg ellenben a megerősített táborba visszavonuló s ott bezárt hadsereg még mindig oly tényező, melylyel még a győzelmes ellenségnek is számolnia kell. Az egyes várasok általi erődítési módnak azonban azon hátránya van a szakadatlan falakkal összekötött erődítéssel szemben, hogy így mindenik vára és önállólag kénytelen magát védelmezni, mivel a jobb-és balfelőli szomszéd erődöktől csak csekély támogatást várhat. De egy ily erőd eleste már nagy jelentőségű, mert az általa védelmi vonalban hézag áll be, s a szomszéd erődök mindenike annál könnyebben bevethető. Midőn ezen erődítési mód behozatott (Linznek 30 toronynyal megkisérlett, de teljesen elhibázott és felhagyott megerősítése első példánja volt ennek), az egyes erődöket nem igen nagyra csinálták, de egymáshoz közel építették. Ha most már az ellenség a tüzelést egy erőd ellen öszpontosította, miközben a két szomszéd erődöt is csak annyira kellett foglalkoztatni, hogy a megtámadt erődnek lövegeikkel ne lehessenek segélyére, annak lehetlenné válik hosszú ideig ellenállania; vele együtt elesik azután a szomszédos két varacs is, melyek hátulról égő oldalvásta támadhatók meg ; az igy betölt ék aztán szétfeszíti az ellenséges állást. Ámbár tulajdonképen sehol sem nyilt alkalom ezen támadási módot gyakorlatilag megkísérlem — mert Sebastopol teljesen elütő viszonyok közt volt — mégis világos lett az ily elkülönzött váracsok általi erődítési módnak hátránya, annyira, hogy körülbelül 1860. óta felhagytak a sok és kicsiny váracsok emelésével s a helyett kevés, de nagy erődöket építettek, melyeknek mindegyike magában véve egy kis erősséget képez, mely sem oly könnyen meg nem támadható, sem oly hamar halomra nem lőhető. így keletkeztek Verona, Olmütz, Peschiera erőditvényei, hol az 1848—1858. épített kis váracsok meghagyattak, de a második vonalra helyeztettek vissza; azután Komárom erőditvényei, a Coblenz, Rastatt, Belfort és Metz közötti nagy építmények. Páris erőditvénye vegyes rendszerbe tartozik , mert azon övön kivül, mely az elkülönzött várasok által képeztetik, a város még kerítve van egy folytonos, bástyázott falazat által is, mely oly terjedelmű, mint amilyen még eddig sehol elő nem jött. (Nevezetesen 5 mfd. hosszúságú.) Ami az erődöket illeti, egyedül a nyugati oldalon fekvő Mont-Valérien erőd tartozik az első osztályúak közé, melynek hosszú védelmi vonalai vannak, kasemattákkal és elegendő bombamentes helyiségekkel el van látva; a St.-Denis, Aubervilliers, Romainville melletti erődök a második osztályba tartoznak; a többi csekély jelentőségű mű, melyeket harmadik osztályba lehet sorolni. Az ágyuk ezekben fedetlen állásról tüzelnek, legalább fedett lövegárkok állításáról még eddig semmit sem hallottunk ; hiányzanak azokban a katonaság számára elegendő bombamentes helyiségek; ami pedig a felszerelést illeti, úgy látszik, hogy a legjobb lövegeket mind a St. Denis közötti erődökre vitték. Az ott fekvő három erődítési műveket védvonalak által is öszekötötték, úgy hogy St.-Denis most már bizonyos tekintetben bástyázott erődökkel van kerítve, s ezért az északi homlokzat tekintélyes ellenállást tud kifejteni. Ellenben az egész déli oldal a jelentéktelen Fort d’ Iasy, Vanvres, Montrouge, Bicetre és Jvry városok által van bezárva. Egy 18—24 darabból álló, nehéz kaliberű ágyútelep ezen városok mindegyikét halomra lőheti 24 óra alatt. Páris erődítményeinek a védelemre nézve egyik gyenge oldala az északkeleti homlokzaton a romainvillei és marni erődök közt van, ott, hol a Noissy,Rosny,Nogent erődök képezik az övét. Eltekintve attól, hogy ezen művek magukban is gyöngék, azon kívül tökéletesen uralja őket azon magaslat, melyen a Bondy-erdő és a Rainey park esik. Úgy látszik, hogy e magaslatok az utóbbi időben még nem erősítettek meg, különben szintúgy hallottunk volna felőle, mint az újonan épített erődről a Clamart magaslaton , mely az Ivry és Vanvres-erődök elé állíttatott. A Bondy hegyhát ugyan több, mint 2000 ölre fekszik az erődöktől, tehát meglehetősen messze, de mégsem oly távol, hogy róla eredményesen ne lehetne lődözni nehéz lövegekkel. Ha pl. a Noissy- és Rosny-erődök elesnek, akkor a romain-ville-i nagy erőd sem tarthatja magát sokáig. Sok függ természetesen a védelemtől. A törökök Silistria földvárait, az oroszok Sebastopolt, mely a háború előtt alig volt erősségnek nevezhető, Totleben geniális vezetése alatt fényesen védelmezték, Páris védelmére azonban hiányzik a szükséges elem : egy nagy rendes, hadsereg. Csupán védelmileg nehezen lehet ily terjedelmes erődítvényeket megoltalmazni, az ellenség utoljára mégis valamely ponton nagy túlerővel lép föl, s áttöri a védők vonalát. Ezt csak akkor lehet meggátolni, ha az erődök közt és mögött egy oly hadsereg van, mely a benyomuló ellenségnek szabad mezőn eléje állhat. A tiz csatában megvert franczia hadsereg maradványaival s a mozgó nemzetőrökkel bajos lesz ezt kivinni, azért alig hihetjük, hogy a külerődök vonala a német hadakkal sok ideig daczolhasson. Több nehézségeket fog valószínűleg okozni Páris tulajdonképeni falkörzete, ha ugyan az erődök, vagy egy homlokzat eleste után még Páris falainak védelmére engedik tönni a dolgot a francziák. Egy 30 láb magasságú fal, bástyákkal és széles vízárkokkal, oly akadály, melyet az első megrohanásra elfoglalni nem lehet. A bástyák sajátszerű építészete s az azokat összekötő fölművek azonkívül lehetővé teszik az erős homloktüzelést, s a bástyák lerontására szánt ütegek felállítását nehézzé teszik. Ekkor nem marad mást mit tenni, mint bombázni a várost, rést törni a falon, azaz megkezdeni a rendes ostromot. Nem hiszszük azonban, hogy e dolog annyira jusson. Az erődök eleste bizonyosan eldönti Páris sorsát is, s mivel az erődök, mint főtényezők,nem tarthatják magukat hosszú ideig, azért a német seregeknek Párt3 alatti felgyülekezése után 14 nap alatt valósznűleg el fog dőlni a főváros sorsa, fia tovább tart, ez nem jó jel a németekre nézve, mert az a körülmény azt bizonyítja, hogy az ellenállás jobban van szervezve, mint eddig gyanízni lehetett, s hogy Páris védelmére még egy használható franczia hadsereg áll készen.“ Eddig a katonai czikk. Némely, a franczia főváros sorsára nézve baljóslatú elméleti elveit illetőleg csak azt jegyezzük meg: „Grau ist jede Theore!“ Közelebb folytatni fogjuk Páris ostroma és védelm feletti szemlénket ] összeülése után—azonnal várható a véglees békekötés. Azonban addig is nem valószínűtlen , hogy hosszabb-rövidebb fegyverszünet fogja tényleg megakasztani az ágyuk vésztszóró működését. Béce, sept. 20. A császár válaszával, melyet ő felsége a cseh felirati küldöttségnek adott, csak ma kezdenek foglalkozni a bécsi közlönyök s a legtöbb lap megelégedéssel fogadja az erélyes hangot, memelyen a válasz tartva volt.—A cseh tartománygyűléshez intézendő királyi leirat már a legközelebbi napokban fog megállapíttatni, úgy hogy a tartománygyűlésben már pénteken vagy szombaton föl fog olvastatni a korona válasza.A császári leirat , mint egy bécsi lap írja, kimerítésig elő fogja adni az alapokat, melyeken a kormány kész transigálni a cseh ellenzék követeléseivel. Prágában a császár válaszát, melyet a cseh felirati küldöttségnek adott, mint előjelt tekintik arra nézve, hogy a Taaffe-féle ingadozó politikának vége van. Prágai távirati hírek szerint alapos ok van hinni, hogy a tartománygyűlés legközelebbi ülésében a feudálisok a németekkel a reichsratbválasztásokra fognak szavazni. A cseh körökben nagy a zavar.A radikálisok, kik még a tartománygyűlésbe sem akartak választani, pessimistikus kárörömet tanúítanak. A Rieger-töredék még nem határozta magát semmire és a bécsi foederalistákkal kész alkudozásba bocsátkozni. Maassen gráczi tanár a cseheket a reichsrathválasztások eszközlésére törekedik rábírni, hogy Bécsben foederalistikus többséget hozhasson létre. A lengyel töredékekr szerint kijelentette volna, hogy a távollevő csehekre nem leend semmi tekintettel. A háború. A harcztérről minden új hir hiányzik. A poroszok megszállották a Párishoz délnyugati irányban két mértföldnyire fekvő Verseillest, egykor franczia királyok kedvenc mulatóhelyét. Hir szerint a porosz főhadiszállás is oda tétetett át. Úgy tetszik azonban, hogy Páris ostromára nehezen kerül a dolog. Magánhíreink szerint a hadviselő felek fegyverszünetet kötöttek, s megkezdék minden közvetítő nélkül a békealkudozásokat. Ha a győző fél helyzetét tekintetbe veszszük, belátjuk, hogy a béke megkötése nem tartozik a lehetetlenségek közzé, annál kevésbé, mert az angol hivatalos jelentés szerint a hadviselő felek már tíz nap óta érintkeznek egymással. Csak az a kérdés, a helyzet által nyújtott szempontok, vagy pedig az egyéni dicsvágy és szűkkeblűig sugallatai után indulnak-e a porosz főhadiszálláson. Valószínűleg igen rövid idő alatt erre megkapjuk a feleletet, Thiers békeküldetéséről, mely tudvalevőleg egész eredménytelen volt, még mindig sokat írnak az angol lapok. Nem igaz a Daily News azon híte, hogy Thiers tisztán mint magánember s hivatalos megbízás nélkül jött Londonba. Már azon körülmény, hogy a nagyköveti palotába szállt, megcáfolja e föltevést. Csak az igaz , hogy írásbeli meghatalmazással nem bírt s nem praccírozhatta ama feltételeket, melyek mellett az ideiglenes kormány békét akart volna kötni. Miután pedig Poroszország a nagyhatalmak minden finom kérdezősködése daczára sem nyilatkozott volt békefeltételről, Thiers működésének nem volt biztos alapja. Kijelente ugyan, hogy a franczia nemzet — területének megcsonkításán kívül — minden áldozatra kész, de ez csak magánember nyilatkozatának értékével bírt. Főtevékenysége tehát oda irányult, hogy az angol körök nézetéről tudomást szerezzen s bebizonyítsa, hogy Poroszország túlhatalma roppant veszélyekkel fenyegeti Európa békéjét, melyet eltávolítani a semleges hatalmaknak fő feladata, mi ismét csak úgy történhetik, ha Francziaország földarabolása ellen komolyan tiltakoznak. Ez volt Thiers főfeladata Londonban, melyet tudvalevőleg nem ért el. Londoni hírek szerint azonban az Orleansok egykori miniszterének mellékczéljai is voltak. Különböző értekezletei voltak a Charemontban és Twickenhamban lakó Orleans-herczegekkel, kik, úgy látszik első aspiránsai lesznek a háború után valószínűleg visszaállítandó királyi trónnak. Mi e hírekben igaz, mi nem , annak eldöntését az illető angol lapokra bizzuk, de tagadhatlan, hogy bizonyos orleanisticus áramlat mutatkozik Francziaországban, mely nem maradhat figyelmen kívül és melylyel az ismert „circumspectus“ Thiers már jó előre számolni látszik. Napoleon császárnak s családjának restauratiójáról, úgy látszik, egyelőre nem igen lehet szó. Az ideiglenes kormány, mely a nemzetgyűlés összeülését kezdetben október 16. napjára tűzte ki, ez időt oct. 2-ra rövidítette meg. Ez egyfelől azért történt, hogy a jelen provisorium mielőbb véget érjen, másrészt, hogy minden restaurationális kísérletnek egyszerre véget vessen.Mihelyt a nemzetgyűlés közvetve vagy közvetlenül elismerte a köztársaságot, az imperialismusnak jogi tétele is megszűnt s visszaállítása valami erőszakos tény .