Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-15 / 221. szám

221. szám. Csütörtök, September 15, 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. tárm. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény e szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Kiadó­hivatal: REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vid­ékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra .... 8 „ 70 kr. Egy hóra ... 1 „ 85 kr. 21 évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri brr etetésnél 9 ujkr. Bélyegdij kü­lön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. A „Pesti Napló“ előfizetési ára: September hóra .... 1 frt 85 kr. Sept. —decemberre (4 hóra) 7 frt 35 kr. Az esti kiadás postai különkül­déséért felülfizetés havonkint 30 kr A „P. Napló” kiadó­hivatala. PEST, SEPTEMBER 14. (B. Zs.) Poroszországban, úgy látszik, nemcsak a hadsereg, hanem a népszellem is katonai disciplina alatt áll. Egy közös parancsszó mozgósítja ott a lelkeket, s egy akarat szerint halad ott a népszellem minden nyilatkozata. Abban a perezben, melyben Bismarck gróf hinni kezdte, hogy a vasmarokkal megragadott Elsass és Lotharingia a po­rosz kézben meg is maradhat, egész Po­roszországban titkos parancsszóra kiütött az annexionista láz. Sedan előtt Bismarck még azt hitte, hogy e czéljaiban Európa zavarhatja őt, s azért rögtön kibocsátotta a jelszót : a nép akarja az annexiót. Meg­eredtek tehát a népgyűlések, a föliratok és szónoklatok. Nem létezett többé kü­lönbség párt és párt között, a szellemek disciplinája elmosta az összes határvona­lakat. Sedan után a népakaratra nem volt többé szükség,a népgyűlések,a meetingek elhallgattak. Bismarck gróf nem ellenzi a liberalismus eszközeit, hanem csak akkor nyúl feléjök, ha nagyon is rájuk szorult. Ha máskép is eléri útját, akkor csak a maga régi utján halad. Hanem a német nemzet még nem felejtette el a parancs­szót, s bámulatos harmóniában még min­dig hangoztatja Bismarck gróf jelszavát. Hogy a szellemek disciplinája mily arányokat öltött, mutatja az is, h­ogy az összes német sajtó — mintha egy láthat­­lan kéz mozgatná a tollakat — ugyana­­érdekkel kardoskodik az annexió zon mellett. Chauvinisticus láz commardoszó­­ra, hazafias fölháborodás — katonailag egyenruházva. Mintha egészen kiszáradt volna az a mélységes kút, melyből a né­met szellem mindeddig erejét és nagysá­gát merítette. Egész Európa democratiai sajtója, sőt még az orosz publicistica is a legerősebb érvekkel ellenzi az annexiót — a porosz­­ sajtó az automata egyformaságával azért csak igent bólint fejével. Bár­mit mondott — ugyanazon ellenvetés , min­den intésre — ugyanazon túlkapó önhitt­ség , minden kérelemre — ugyanazon provocáló dacz. Ha azt mondják, Elsais és Lotharingia annexiója a háborút permanenssé teszi, hogy Francziaország nem fog nyugodni, míg a testétől elszakított részeket vissza­csatolja magához, hogy nem létezik kor­mányforma, mely a gyalázatot eltűri, po­rosz részről a katonai tempó egyformasá­gával azt felelik : Francziaország a ve­szített csatákat akkor sem fogja elfelejte­ni, ha Elsass és Német-Lotharingia meg­marad nála. Meg kell büntetni e túlkapó, henczegő nemzetet.Vérig kell alázni, s tel­jes tehetetlenségig gyengíteni. Akkor lesz reánk nézve legkevésbé veszedelmes. Ha fölhozzák, hogy az annexio által a fajgyűlölet kiirthatatlanná válik, hogy egész nemzedékek szellemi és anyagi éle­tét el fogja az keseríteni, meg fogja mér­gezni s a porosz sajtó csak azt hajtja, Francziaország így is úgy is elkeseredett ellenünk marad, nem árt tehát, ha a po­hár csordultig megtelik. Ha emlékeztetik Poroszországot, hogy Elsais és Lotharingia franczia, hogy az is akar maradni, hogy ott nyilatkozott a németek elleni gyűlölet a legiszonyúbb módon, hogy mindezek folytán az anne­­ctált provincziák csak gyöngíteni fogják Poroszország erejét,s általuk az egyesült Németország csak egy ideig óráig birto­kolható Velenczével szaporodik . unisono azt felelik, hogy Poroszországnak jó gyomra van, megmutatta ő Lengyelor­szágnak reá esett részével, s még nem rég az annectált provincziákkal, hogy ő meg tudja emészteni a mit egyszer lenyelt. Még az sem bat, hogy az ily eljárás által önmaga ellen lázítja Poroszország az összes nagyhatalmakat, hogy so­ciali­­zer Oroszország már most is irigy szem­mel nézi a folytonos növekedést. Elbirjük mi az orosz ellenszenveket is—igy hangzik az összes porosz lapokból a tenyszóra. Az meg csak mosolyra bírja a porosz politi­kusokat,, ha fölhozatik, hogy az annexió által Poroszországnak folyton csataké­zen kell állnia, s hogy igy hadi budgetje ret­tenetes magasságra fog emelkedni. A po­rosz hadszervezet nem tartozik a drágák közé — ez a berlini válasz — s mire va­ló a legyőzött Francziaország, ha nem ar­ra, hogy hadi kártérítésében még a jövő­­készületeit is fedezze ? Ily katonailag dressirozott érvelés el­len természetesen lehetetlen küzdeni. Itt nem eszme küzd eszme ellen — itt a gon­dolat commandó szóval az államférfi- előrelátás, a politikai tapasztalat, a ma­gasabb szempontokból kiinduló argu­mentáló — egy titkos kéztől összeállított rendszerrel találkozik, melynek homlok­zatán az áll: sic volo, sic jubeo. Az összes porosz hírlapoknál azonban még jobban okoskodik maga Bismarck. Csodák csodájára Nagy-Németországban találkozott néhány isten- és embertől el­rugaszkodott munkás, kik nem tudták azt belátni, hogy oly lakosság annexiója, mely testestül lelkestül franczia, s nem is akar németté válni, valami túlságosan de­­mocratikus,s a jövendő szabadságot bizto­sító eljárás. S a munkások elég vakmerő­­ek is" voltak, e nézetüket nyilvání­tani, s egy népgyűlésen az annexio ellen határozatot hozni. Mit felelt erre a porosz kormány ? Egy­szerűen visszaverette a munkásokat, s erős katonai kiséret alatt elvitette őket Poroszország egyik éjszaki várába. Ott majd lesz idejük elmélkedni azon thema fölött: vájjon tanácsos-e az annexio, vagy nem. A „Pesti Napló" tárcsája. Páris a veszély napjaiban. — Szept. 4. — A világ szeme most a franczia főváros felé van irányulva. Tarthatja-e magát e világváros, s ha igen, meddig, e kérdés foglalkoztat je­lenleg minden hírlapot, s minden hirlapolvasót. Annyi már ma is szembeötlő, hogy a párisi lakosság imponáló bátorsággal s hazafisággal viseli magát. A rettegésnek, a panasznak még eddig semmi nyoma. Az a könnyűvérű, ledér, pillangó természetű nép egyszerre új alakot öl­tött. A halálkész elszántság nyomai mindenfelé. A kormány lázas tevékenységet fejt ki. A nép nyugodt,­­ a végsőre kész. A hírlapok ugyan Favre Gyula körirata folytán a béke eszméjével foglalkoznak, de csakis oly békéről akarnak tudni, mely a nemzet becsületét be nem szeny­­nyezi. Kiváltkép a munkásosztály fejt ki bámu­latra méltó bátorságot. A proletár ma eltűnt,­­ csak a hazafi áll előttünk. Hogy sokáig így lesz-e az,hogy az elszántsághoz a kitartás is fog-e járulni, s hogy a külellenség támadásait nem fogja-e megkönnyíteni a Socialis forradalmárok belvillongása , azt már a legközelebbi napok fogják megmutatni. Egy párisi levelező September 10-éről igy ír „A lakosságra nézve a főváros védelmi szolgá­lata tegnap vette kezdetét. A párisi nemzetőr­­­ség 60 századát kirendelték a belső körfalak sánczaira. Szolgálatukat nem kezdik jó auspi­­ciumok alatt, mert négy nap óta szünetlenül esik az eső. A polgárőrség szervezése holnap be lesz fejezve. A 60 régi zászlóaljhoz új­abb 60 zászlóalj állíttatik egyenkint 1500 emberrel. Az új zászlóaljak között már eddig is kiosztottak 45 ezer régi, hátul töltővé átalakított fegyvert. A régi és újabb nemzetőrök közt nem ugyan­azon szellem uralkodik. A r­égiek között a reak­­tiónak sok követője van, míg az újabbak sorai­­­ban a republikánus nem túlnyomó, a­mit már az is bizonyít, hogy a tisztválasztásoknál Fonvielle Ulrikot és Flourens-t ezredesekké választák. A­ reaktionárius párt mindenféle üzelmekhez folya­modott. A lakosság közt több koholt hírt hoz­tak forgalomba, hogy a népet nyugtalanít­sák. A bukott kormány követői állíták, hogy Belleville és La Vilette külvárosokban erős socialistikus mozgalom van keletkezőben. — Egy szó sem igaz az egészből. A forradalmi és socialista párt most teljes egyértésben van. A „La Patrie en Danger“ czimü lap, melyet Blanqui és barátai alapítottak, véres papírra nyomtatott következő prospectust ragasztatott ki az utcza­­sarkokra: Az ellenség közeledtével vége minden párt­kü­­lönbségnek! Oly kormánynyal szemben, mely a nemzetet elárulta, a kölcsönös támogatás lehe­tetlen volt. A sept. 4. nagy mozgalomból kelet­kezett kormány a republikánus eszme s a nem­zeti védelem képviselője. Ez elégséges; minden ellenzékeskedés, minden ellentmondás a közjó­val szemben elenyészik. Csak egy ellenségünk van már most, a porosz és bűntársai, a bukott dynastia pártolója, ki porosz szuronyokkal akar­ja a rendet helyreállítani. Átkozott legyen, a ki a jelen pillanatban személyes é­dekeknek hódol és utó gondolatokat táplál. Az alulírottak mel­lőzve minden személyes érdeket, minden fentar­­tás nélkül felajánlják az ideiglenes kormánynak erélyes támogatásukat. Semmit sem kívánnak tőle, mint hogy a respublikát fentartsa és velünk együtt inkább Pária romjai alá temetkezzék, mintsem hogy Francziaország gyalázatát és te­rületi megcsonkítását aláírja. Blanqui, Brideau, Eudes , Flotte, Pilbes, Emile Villeneuve, Henri Villeneuve s több mások. Blanqui mellett különösen Flotte emelendő ki, mint egyike a legrégibb republikánusoknak ; Pilhes a hajdani népképviselő, Villeneuve test­vérek, kik bele voltak bonyolódva a bloisi per­be, Eudes és Brideau, kik a la ▼illettéi lázadás miatt halálra voltak ítélve. Más részről a „So­­cieté Internationale“ gondoskodik arról, hogy Páris annyi republikánus socialistikus sectiora osztatik, a­hány arrondissementja van. Minden arrondissementban egy 16 tagú bizottság van, mely ismét a maga kebeléből egy 5 tagú köz­ponti bizottságot választ . Páris élelmezéséről magából a franczia fővárosból egy érdekes én adatdús levélre aka­dunk, melyből a következőket adjuk: „Meg vannak-e telve Páris minden élelem­kamrái, lehetséges lesz-e, hogy ha élelmi csator­nái elzáratnak is, még egy jó ideig a fölhalmo­zott élelemkészletből kitarthassa magát? Erre azonnal igennel felelhetünk s hiteles adatok nyomán állításunk bizonyítására a következőket hozzuk föl. Számítsunk sokat, az ellenség két teljes hó­napig fogja a várost ostromzár alatt tartani. Ez eset ugyan a lehetlenséggel határos, mivel az ellenségnek legalább 400,000 emberre volna szüksége, hogy a várost tökéletesen bezárja, a legénység megfogyott sorait folytonosan kiegé­szítse s az élelemszállítást saját seregei számára szakadatlanul biztosítsa. Vegyük mégis, hogy ez eset lehetséges. Páris lélekszáma a két milliót nem múlja fölül. Ennek számára kell tehát gon­doskodni s lássuk, mennyiben történt ez ed­­digelé. Kenyér van elégséges , mert egy rendes 482 grammnyi katonai adaghoz 366 gr. liszt szüksé­geltetik, azaz az összes lakosság számára napon­ként 732.000 kilogram. Mivel pedig mint hiva­­tosan jelentik, 300,000 mázsa gabonáról van gondoskodva: ez elég lesz negyvenegy nap­ra, s ha az ostromzár közvetlen komolyság­ban lép elő, a beözönlő vidéki népesség is be fogja hozni gazdag élelmi készletét: ebből vilá­gos, hogy ezen legfontosabb élelmi czikkről bő­ven lesz gondoskodva az ostrom tartamára, ha ezt — mint mondtuk — még két hónapra ves­­­szük is föl. Italszerek annál kevésbé fognak hiányozni, mivel ezekkel Páris rendes időben is 5—6 hó­napra van ellátva. E­zel én olaj époly kevéssé fog elfogyni, mint más fontos czikkek, mint rizs és lisztnemek, főzeléknemek, mivel Páris ebből is nagy mennyiséget szokott mindig fölhal­mozni. Nehezebb már a vajjal és fris tejjel való ellátás. Czukor, kávé, fűszerek, s a­mi még fontosabb só és tojás szintén nem fognak hiányozni, mivel mindezen czikkek gazdagon vannak képviselve rendes időben és a folytonos szükséglet mindig túl van födözve hosszú időre. Eddig még minden könnyen menne, de van egy czikk, mely sokszoros használata mellett is kevésbé gazdagon van képviselve; ez a kőszén. A­ kormány meg is tett minden intézkedést, hogy ebben se álljon be szükség. Legfontosabb azonban mindenek közt a hús, a­mi szintén gazdagon van meg. 200 gramm hús átlagos szükséglet naponként egy emberre ad ké hónapra és 2 millió lakosra számítva 24 millió kilogrammot. Hogyan lehessen előteremteni e roppant szükségletet ? Francziaország az 1868. kimutatás szerint 2 millió ökör, 6 millió tehén, 29 millió juh és 6 millió sertés-állománynyal bír. Ebből 30,000 ökörre, ugyanannyi tehénre, 225,000 juhra s 1,100,000 sertésre van szükség Párisban, a­mi — a­mint állítják — a vidéki nép hazafias buzgalma s némi ügyes intézkedés mellett kevés idő múlva födözve is lesz már. Az említett számú barom állomány, a­mihez még 60,000 lovat is kell számítani, mindenek­előtt gondos kezelést tesz szükségessé, nehogy dögvész apaszsza meg az összegyűjtött tömeget. De azonkívül e barmoknak is szükségük van az élelmeztetésre. Ehhez csatlakozva megemlítem, hogy a tehenek természetesen nem levágásra vannak rendelve, hanem hogy a tej­szükségletet állítsák elő. A­mi a takarmányt illeti, tudvale­vőleg egy ökör naponkint 5 kilogr. szénát, 6 kilogr. szalmát és 3 litres fris takarmányt igé­nyel táplálkozására, egy juh körülbelül 1 kilogr szénát, 1 kilogr. szalmát és 3 decilitres fris ta­karmányt, s mivel a sertések hulladékokból is könnyen táplálhatók, tehát egészben 41,250 négysz. tonna szénát, 26,350 tonna szalmát s végre 623,250 hectolitres zabot kell készletben tartani. Itt tehát még némi erőfeszítésre van szükség, hogy e szükséglet is födöztessék; azon­ban ezen födözés nemcsak lehetséges, hanem Francziaország ismeretes gazdasága mellett bi­zonyos is. Francziaország áldott földe évenként 30 millió tonna szénát, 28 millió tonna szalmát és 8 millió tonna zabot szolgáltat. Mily roppant számok­ egyébiránt a takarmány mégis elégtelennek mutatkoznék, akkor a vágóbarmok egy részét levágják s besózott és füstölt hússal táplálkoznak a lakosok. Ha előlegesen némi hiánytól lehetne tartani, akkor a napi adagokat előre csökkenteni fogják valamennyire s aztán teljes nyugalommal tekinthet Páris az ostromzá­­rolás elé.* Soká védelmezheti-e magát Páris ? E kérdésre egy londoni levelező következőleg válaszol: Mivel Francziaország új köztársasági kor­mánya elhatározva látszik lenni, a döntő har­­crot Páris falain vívni ki: fölmerül a kérdés, hogy Francziaország fővárosa képes lesz-e és meddig ellenállani? Ez most a jelen pillanat legfontosabb kérdése. Ez okból legyen szabad szakértő katonai férfiak véleményét közölnöm e tárgyban ; olyanokét, kik Páris erőditvényeit saját szemléletök után ismerik s politikai elfo­gultság által sem egyik, sem másik irányban sem engedik elvakittatni magukat. Ha a német hadoszlopok a legközelebbi napok­ban Páris előtt megjelennek és, mint megbízha­tó tudósításokból kiviláglik, nem több mint csu­pán 40—50 ezer jól fegyelmezett katonával ren­delkezik a falak közt, akkor a poroszoknak oly város ellen kell fölvenniük a harczot, melynek erődítési terveinek azon gondolat szolgált alap­jául, miszerint védelmében egy mindennel jól felszerelt 100—150 ezernyi sereg játsza a fősze­repet. A júliusi királyság mérnökei ily hadse­regre számítottak, ily hadseregre gondolták bízhatónak azon feladatot, hogy az ellenségnek a szabályszerű ostromot lehetővé tegye, hogy annak összpontosítását bizonyos adott pontokon s az elkülönzött erődítési művek ellen való tö­meges támadásait lehetetlenné tegye vagy leg­alább megnehezítse. Ily erős védő­sereg hiányában a párisi erődít­mények jelentőségük nagy­, sőt mondani lehet, legnagyobb részét elvesztik. Ezentúl a város biztonsága csupán a bezárt őrségtől függ s mi­vel ez még a polgári lakosság legnagyobb vi­tézsége és áldozatkészsége mellett is a terjedel­mes erődítési művek számára nagyon gyönge, így a németek szemmel látható és roppant elő­nyökkel lépnek föl a harczban. Azok után, miket az utóbbi hat hét napfényre hozott, biztossággal fölvehető, hogy a porosz táborkar az erődítvény minden erős és gyenge oldalaival benső ismeretségben áll. Hogy aztán megfontolva igyekeznek-e az erődítési műveket hatalmukba ke­lteni, vagy pedig mint eddig — nem ügyelve az emberéletben hozandó áldoza­tokra — a fontosabb pontok valamelyikét pl. a Romainvillei fönsikot veszik támadásuk czél­­pontjául, nem mondható meg előre; annyi azon­ban bizonyos, hogy ama fönsik­ birtoka magá­ban is uraivá tenné őket a városnak. A tulajdonképi város rombadöntése, vagy a nehéz ostromlövegek általi nagy megkárosítása ellen föllépő emberies és szépészeti tartózkodás­nak háttérbe kell lépnie. A­meddig a külerődí­­tés a támadók kezébe nem jut, a város védve van a lövegek ellen. A hatvannyolct fontosak nem hordanak 3800 s a tizenhárom hüvelyes mozsarak nem 14,100 lábon túl s igy a város­nak nem árthatnak mindaddig, mig az ellenség ütegei még az erődítéseken kívül állanak, me­lyek egy harmad sőt fél német mértföldre fe­­küsznek a városon kívül s egymást lövegeik se­gélyével födözik, a mi eddigelé legalább fölté­telezve van, habár hitelessége több mint kétsé­ges, valamint félni lehet attól is, hogy a­mit Pá­ris erődítményeiről még más tekintetben is állí­tottak, a döntő pillanatokban talán tarthatlan­­nak bizonyodik be. Pest, September 14. (A szegedi bűnügyek körüli eljárásról) hozott közleményünkre Pest vármegye tiszti főügyészétől egy nyilatkozatot vettünk, melyet a tárgy fontosságánál fogva a következőkben közlünk : A „Pesti Napló“ f. hó 13. és 14. számaiban a szegedi bűnügyek körüli eljárásra vonatkozó közlemények után a valódi tényállás megvilágí­tásául e következőket tartom szükségesnek megjegyezni : Igaza van közlőnek abban, hogy mostani bün­tető eljárásunk — miután a szóbeliség még az orsz- bir. értekezlet szerint is nagyon meg van szorítva —bonyolódottabb és halmozottabb bűn­esetek elbírálásánál, a­hol, mint például a szege­dieknél a vizsgálat jelenlegi állása szerint, a töb­bek között 112 bűnesetnél 89 főbűnös van egy­mástól elválaszthatlanul kapcsolatban, nagyon jó nehézkes és a gyorsaság tekintetében kétségte­lenül hátrányos. Ezt érezvén a delegált törvényszék s különö­sen az együtt­működő tiszti ügyészség is : azon kérdés merült fel, hogy vájjon nem lehetne-e, a jelen rendkívüli esetnél az eddigi szokásos eljá­rási formáktól némileg eltérni, de mégis úgy, hogy e miatt az eljárás törvényessége lényegi­leg meg ne támadtathassék, s az eljárásnak meg­­semmitésére a felső törvényszékeken alaposok ne szolgáltathassék. Egy ilyen közvetítő és czélra vezető útnak látszott a törvényszék előtt azon egyetlen eljá­rási mód, mely szerint — eltérőleg az eddigi gyakorlattól, a számosabb bűntényekkel terhelt vádlottak bűnügyei egyenként tárgyaltatván és kíráltatván meg, külön ítéletek által mon­datnék ki minden külön esetnél az illetők bűnös­sége és kártérítési kötelezettsége, és csak ezen ítéletek jogerőre emelkedése után szabatnék ki az utolsó esetnél ismét külön ítélet által a büntetés minősége és mennyisége. Azonban ezen megváltoztatott eljárás — bár különben kívánatos volna is — méltó aggodal­mat keltett többekben az iránt, hogy vájjon nem fog-e ez alapos okot szolgáltatni arra, hogy a curia az ily eljárás mellett hozott ítéleteket megsemmisítse s a kitűzött czéllal ellenkezőleg az ügyek gyors elbírálása még inkább koczkáz­­tattassék. Ezen nem épen alaptalan aggodalmat a tör­vényszék elnöke némileg eloszlatni kívánván, óhajtotta volna ezen egyetlen kérdést a curia némely tagjaival megvitatni, s azok néze­tét eziránt megismerni, s ezen szándékot közöl­vén az igazá­gügyi minisztéri­um egyik tagjával, az szíves volt megígérni, hogy a Curia némely tagjait egy értekezletre meghívja. Ez röviden azon tényállás, mely a „Pesti Napló“ fent idézett közleményeinek okot szol­gáltatott. A­mi már általában a szegedi bűnügyeknek a királyi biztosság által vezetett vizsgálatát, a vizsgálatnak jelen stádiumát s az egészre vo­natkozó törvénykezé­si eljárást illeti, ha el­gondoljuk, hogy itt nagy részben 10—20 év előtt 20—30 törvényhatóság területén elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények halmazainak subjectív kiderítése s akkén­t tisztába hozatala forog fenn, hogy azok igazságos bírói elbírálás tárgyait képezhessék,­­ akkor ha ezeket meg­fontoljuk, a vizsgálatok befejezésére, a bűnpe­­reknek ítélet alá bocsátására első és felső bírósá­gi ítéletekkeli ellátására s az ítéletek végrehaj­­ására már most határidőket hozzávetőleg is kitűzni akarni, az én felfogásom szerint hála­datlan és idő előtti munka volna, d­e részben megnyugtatásul csak azon valódi ténykörül­mény szolgálhat, hogy mind a vizsgálatok tel­jesítésére hivatott orgánumok, mind a bírás­kodásra kiküldött törvényszék a maguk kö­telességének s feladatuk fontosságának teljes öntudatával bírnak s annak megfejtésén bár zajtalanul, de folytonosan működnek.­ ­ Pest, September 14.­ ­ (Törvényjavaslat.) A királyi jegy­­­­zőkről és a jegyzői díjakról szóló törvényjavas­­s­lato - az igazságü­gyminiszter úr visszatérte után­­ első rendben fognak tárgyalás alá kerülni. A­­ tárgyalásban az igazságügyminisztérium tör­­­­vénykészítő osztályán kívül több e czélra meg­hívott­ kültagok is részt fognak venni; nevezete­sen : Rannicher Jakab és Hodossy Imre orsz. gyűl. képviselők; Busbach­ Péter, Brode Lipót, Bogdány Lajos, Szvetenay Miklós pesti ügyvé­dek ; Daruváry Alajos legf. törv. és Pósfay Károly királyi táblabirák. Ezen törvényjavaslatok,­­ hogy mindazok, kik e korszerű és üdvös intézmény iránt érdek­lődnek, könnyen megszerezhessék s netáni véle­ményeiket érvényre is juttathassák, a nyomta­tásban is k­özrebocsáttatnak, s mint értesültünk már e napokban Ráth Mór könyvkereskedésé­ben meg is fognak jelenni nagy negyedrét alak­ban úgy hogy széljegyzetekre elegendő hely van hagyva, mely üresen hagyott rész azonban, ha arra szükség nincs, könnyen lemetszhető , hogy azonban a fennebb­ említett bizottság a hazai szakértők által teendő észrevételeket a tárgya­lásnál felhasználhassa; ezek legfeljebb 1. évi október hó 15-ig az igazságügyminisztériumhoz lesznek beküldendők. Mi részünkről szerencsét kívánunk az igazság­­ügyminiszternek ezen a közvélemény iránt tanú­sított figyelmes eljárásához, s ezen módot tör­vényjavaslataik megvitatására a többi miniszte­reknek is a legmelegebben ajánljuk, így juthat egyedül az országgyűlés legbiztosabban a köz­vélemény kívánságának megismeréséhez és nyer az eléje terjesztett törvényjavaslatban oly meg­bízható anyagot, melyet megnyugvással fogadhat el tájékozási alapul.— Dr. A háború. Mindinkább közeledünk a békekötés­hez, ezt tartalmazzák a ma estve érkezett tudósítások. Positív híreket az alkudozá­sok folyamáról vagy csak megkezdéséről még eddig­ sehonnan sem vettünk, sőt a porosz hivatalos sajtó nagy ostentatióval oly magatartást követ, melyből mindent következtethetni, csak békét nem. A ber­lini hivatalos chorus ugyanis határozot­tan és egyhangúig azt hirdeti, hogy a franczia köztársaság s az ideiglenes kor­mány Vilmos királyra nézve nem létezik, hogy egy a hatalmat erőszakosan magá­hoz ragadó facttóval alkudozás nem lehet és sok mást, minek facitja az, hogy Po­roszország előbb Páriát akarja elfoglalni.

Next