Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-15 / 221. szám
221. szám. Csütörtök, September 15, 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. tárm. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény e szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Kiadóhivatal: REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra .... 8 „ 70 kr. Egy hóra ... 1 „ 85 kr. 21 évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri brr etetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. A „Pesti Napló“ előfizetési ára: September hóra .... 1 frt 85 kr. Sept. —decemberre (4 hóra) 7 frt 35 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 kr A „P. Napló” kiadóhivatala. PEST, SEPTEMBER 14. (B. Zs.) Poroszországban, úgy látszik, nemcsak a hadsereg, hanem a népszellem is katonai disciplina alatt áll. Egy közös parancsszó mozgósítja ott a lelkeket, s egy akarat szerint halad ott a népszellem minden nyilatkozata. Abban a perezben, melyben Bismarck gróf hinni kezdte, hogy a vasmarokkal megragadott Elsass és Lotharingia a porosz kézben meg is maradhat, egész Poroszországban titkos parancsszóra kiütött az annexionista láz. Sedan előtt Bismarck még azt hitte, hogy e czéljaiban Európa zavarhatja őt, s azért rögtön kibocsátotta a jelszót : a nép akarja az annexiót. Megeredtek tehát a népgyűlések, a föliratok és szónoklatok. Nem létezett többé különbség párt és párt között, a szellemek disciplinája elmosta az összes határvonalakat. Sedan után a népakaratra nem volt többé szükség,a népgyűlések,a meetingek elhallgattak. Bismarck gróf nem ellenzi a liberalismus eszközeit, hanem csak akkor nyúl feléjök, ha nagyon is rájuk szorult. Ha máskép is eléri útját, akkor csak a maga régi utján halad. Hanem a német nemzet még nem felejtette el a parancsszót, s bámulatos harmóniában még mindig hangoztatja Bismarck gróf jelszavát. Hogy a szellemek disciplinája mily arányokat öltött, mutatja az is, hogy az összes német sajtó — mintha egy láthatlan kéz mozgatná a tollakat — ugyanaérdekkel kardoskodik az annexió zon mellett. Chauvinisticus láz commardoszóra, hazafias fölháborodás — katonailag egyenruházva. Mintha egészen kiszáradt volna az a mélységes kút, melyből a német szellem mindeddig erejét és nagyságát merítette. Egész Európa democratiai sajtója, sőt még az orosz publicistica is a legerősebb érvekkel ellenzi az annexiót — a porosz sajtó az automata egyformaságával azért csak igent bólint fejével. Bármit mondott — ugyanazon ellenvetés , minden intésre — ugyanazon túlkapó önhittség , minden kérelemre — ugyanazon provocáló dacz. Ha azt mondják, Elsais és Lotharingia annexiója a háborút permanenssé teszi, hogy Francziaország nem fog nyugodni, míg a testétől elszakított részeket visszacsatolja magához, hogy nem létezik kormányforma, mely a gyalázatot eltűri, porosz részről a katonai tempó egyformaságával azt felelik : Francziaország a veszített csatákat akkor sem fogja elfelejteni, ha Elsass és Német-Lotharingia megmarad nála. Meg kell büntetni e túlkapó, henczegő nemzetet.Vérig kell alázni, s teljes tehetetlenségig gyengíteni. Akkor lesz reánk nézve legkevésbé veszedelmes. Ha fölhozzák, hogy az annexio által a fajgyűlölet kiirthatatlanná válik, hogy egész nemzedékek szellemi és anyagi életét el fogja az keseríteni, meg fogja mérgezni s a porosz sajtó csak azt hajtja, Francziaország így is úgy is elkeseredett ellenünk marad, nem árt tehát, ha a pohár csordultig megtelik. Ha emlékeztetik Poroszországot, hogy Elsais és Lotharingia franczia, hogy az is akar maradni, hogy ott nyilatkozott a németek elleni gyűlölet a legiszonyúbb módon, hogy mindezek folytán az annectált provincziák csak gyöngíteni fogják Poroszország erejét,s általuk az egyesült Németország csak egy ideig óráig birtokolható Velenczével szaporodik . unisono azt felelik, hogy Poroszországnak jó gyomra van, megmutatta ő Lengyelországnak reá esett részével, s még nem rég az annectált provincziákkal, hogy ő meg tudja emészteni a mit egyszer lenyelt. Még az sem bat, hogy az ily eljárás által önmaga ellen lázítja Poroszország az összes nagyhatalmakat, hogy socializer Oroszország már most is irigy szemmel nézi a folytonos növekedést. Elbirjük mi az orosz ellenszenveket is—igy hangzik az összes porosz lapokból a tenyszóra. Az meg csak mosolyra bírja a porosz politikusokat,, ha fölhozatik, hogy az annexió által Poroszországnak folyton csatakézen kell állnia, s hogy igy hadi budgetje rettenetes magasságra fog emelkedni. A porosz hadszervezet nem tartozik a drágák közé — ez a berlini válasz — s mire való a legyőzött Francziaország, ha nem arra, hogy hadi kártérítésében még a jövőkészületeit is fedezze ? Ily katonailag dressirozott érvelés ellen természetesen lehetetlen küzdeni. Itt nem eszme küzd eszme ellen — itt a gondolat commandó szóval az államférfi- előrelátás, a politikai tapasztalat, a magasabb szempontokból kiinduló argumentáló — egy titkos kéztől összeállított rendszerrel találkozik, melynek homlokzatán az áll: sic volo, sic jubeo. Az összes porosz hírlapoknál azonban még jobban okoskodik maga Bismarck. Csodák csodájára Nagy-Németországban találkozott néhány isten- és embertől elrugaszkodott munkás, kik nem tudták azt belátni, hogy oly lakosság annexiója, mely testestül lelkestül franczia, s nem is akar németté válni, valami túlságosan democratikus,s a jövendő szabadságot biztosító eljárás. S a munkások elég vakmerőek is" voltak, e nézetüket nyilvánítani, s egy népgyűlésen az annexio ellen határozatot hozni. Mit felelt erre a porosz kormány ? Egyszerűen visszaverette a munkásokat, s erős katonai kiséret alatt elvitette őket Poroszország egyik éjszaki várába. Ott majd lesz idejük elmélkedni azon thema fölött: vájjon tanácsos-e az annexio, vagy nem. A „Pesti Napló" tárcsája. Páris a veszély napjaiban. — Szept. 4. — A világ szeme most a franczia főváros felé van irányulva. Tarthatja-e magát e világváros, s ha igen, meddig, e kérdés foglalkoztat jelenleg minden hírlapot, s minden hirlapolvasót. Annyi már ma is szembeötlő, hogy a párisi lakosság imponáló bátorsággal s hazafisággal viseli magát. A rettegésnek, a panasznak még eddig semmi nyoma. Az a könnyűvérű, ledér, pillangó természetű nép egyszerre új alakot öltött. A halálkész elszántság nyomai mindenfelé. A kormány lázas tevékenységet fejt ki. A nép nyugodt, a végsőre kész. A hírlapok ugyan Favre Gyula körirata folytán a béke eszméjével foglalkoznak, de csakis oly békéről akarnak tudni, mely a nemzet becsületét be nem szenynyezi. Kiváltkép a munkásosztály fejt ki bámulatra méltó bátorságot. A proletár ma eltűnt, csak a hazafi áll előttünk. Hogy sokáig így lesz-e az,hogy az elszántsághoz a kitartás is fog-e járulni, s hogy a külellenség támadásait nem fogja-e megkönnyíteni a Socialis forradalmárok belvillongása , azt már a legközelebbi napok fogják megmutatni. Egy párisi levelező September 10-éről igy ír „A lakosságra nézve a főváros védelmi szolgálata tegnap vette kezdetét. A párisi nemzetőrség 60 századát kirendelték a belső körfalak sánczaira. Szolgálatukat nem kezdik jó auspiciumok alatt, mert négy nap óta szünetlenül esik az eső. A polgárőrség szervezése holnap be lesz fejezve. A 60 régi zászlóaljhoz újabb 60 zászlóalj állíttatik egyenkint 1500 emberrel. Az új zászlóaljak között már eddig is kiosztottak 45 ezer régi, hátul töltővé átalakított fegyvert. A régi és újabb nemzetőrök közt nem ugyanazon szellem uralkodik. A régiek között a reaktiónak sok követője van, míg az újabbak soraiban a republikánus nem túlnyomó, amit már az is bizonyít, hogy a tisztválasztásoknál Fonvielle Ulrikot és Flourens-t ezredesekké választák. A reaktionárius párt mindenféle üzelmekhez folyamodott. A lakosság közt több koholt hírt hoztak forgalomba, hogy a népet nyugtalanítsák. A bukott kormány követői állíták, hogy Belleville és La Vilette külvárosokban erős socialistikus mozgalom van keletkezőben. — Egy szó sem igaz az egészből. A forradalmi és socialista párt most teljes egyértésben van. A „La Patrie en Danger“ czimü lap, melyet Blanqui és barátai alapítottak, véres papírra nyomtatott következő prospectust ragasztatott ki az utczasarkokra: Az ellenség közeledtével vége minden pártkülönbségnek! Oly kormánynyal szemben, mely a nemzetet elárulta, a kölcsönös támogatás lehetetlen volt. A sept. 4. nagy mozgalomból keletkezett kormány a republikánus eszme s a nemzeti védelem képviselője. Ez elégséges; minden ellenzékeskedés, minden ellentmondás a közjóval szemben elenyészik. Csak egy ellenségünk van már most, a porosz és bűntársai, a bukott dynastia pártolója, ki porosz szuronyokkal akarja a rendet helyreállítani. Átkozott legyen, a ki a jelen pillanatban személyes édekeknek hódol és utó gondolatokat táplál. Az alulírottak mellőzve minden személyes érdeket, minden fentartás nélkül felajánlják az ideiglenes kormánynak erélyes támogatásukat. Semmit sem kívánnak tőle, mint hogy a respublikát fentartsa és velünk együtt inkább Pária romjai alá temetkezzék, mintsem hogy Francziaország gyalázatát és területi megcsonkítását aláírja. Blanqui, Brideau, Eudes , Flotte, Pilbes, Emile Villeneuve, Henri Villeneuve s több mások. Blanqui mellett különösen Flotte emelendő ki, mint egyike a legrégibb republikánusoknak ; Pilhes a hajdani népképviselő, Villeneuve testvérek, kik bele voltak bonyolódva a bloisi perbe, Eudes és Brideau, kik a la ▼illettéi lázadás miatt halálra voltak ítélve. Más részről a „Societé Internationale“ gondoskodik arról, hogy Páris annyi republikánus socialistikus sectiora osztatik, ahány arrondissementja van. Minden arrondissementban egy 16 tagú bizottság van, mely ismét a maga kebeléből egy 5 tagú központi bizottságot választ . Páris élelmezéséről magából a franczia fővárosból egy érdekes én adatdús levélre akadunk, melyből a következőket adjuk: „Meg vannak-e telve Páris minden élelemkamrái, lehetséges lesz-e, hogy ha élelmi csatornái elzáratnak is, még egy jó ideig a fölhalmozott élelemkészletből kitarthassa magát? Erre azonnal igennel felelhetünk s hiteles adatok nyomán állításunk bizonyítására a következőket hozzuk föl. Számítsunk sokat, az ellenség két teljes hónapig fogja a várost ostromzár alatt tartani. Ez eset ugyan a lehetlenséggel határos, mivel az ellenségnek legalább 400,000 emberre volna szüksége, hogy a várost tökéletesen bezárja, a legénység megfogyott sorait folytonosan kiegészítse s az élelemszállítást saját seregei számára szakadatlanul biztosítsa. Vegyük mégis, hogy ez eset lehetséges. Páris lélekszáma a két milliót nem múlja fölül. Ennek számára kell tehát gondoskodni s lássuk, mennyiben történt ez eddigelé. Kenyér van elégséges , mert egy rendes 482 grammnyi katonai adaghoz 366 gr. liszt szükségeltetik, azaz az összes lakosság számára naponként 732.000 kilogram. Mivel pedig mint hivatosan jelentik, 300,000 mázsa gabonáról van gondoskodva: ez elég lesz negyvenegy napra, s ha az ostromzár közvetlen komolyságban lép elő, a beözönlő vidéki népesség is be fogja hozni gazdag élelmi készletét: ebből világos, hogy ezen legfontosabb élelmi czikkről bőven lesz gondoskodva az ostrom tartamára, ha ezt — mint mondtuk — még két hónapra vesszük is föl. Italszerek annál kevésbé fognak hiányozni, mivel ezekkel Páris rendes időben is 5—6 hónapra van ellátva. Ezel én olaj époly kevéssé fog elfogyni, mint más fontos czikkek, mint rizs és lisztnemek, főzeléknemek, mivel Páris ebből is nagy mennyiséget szokott mindig fölhalmozni. Nehezebb már a vajjal és fris tejjel való ellátás. Czukor, kávé, fűszerek, s ami még fontosabb só és tojás szintén nem fognak hiányozni, mivel mindezen czikkek gazdagon vannak képviselve rendes időben és a folytonos szükséglet mindig túl van födözve hosszú időre. Eddig még minden könnyen menne, de van egy czikk, mely sokszoros használata mellett is kevésbé gazdagon van képviselve; ez a kőszén. A kormány meg is tett minden intézkedést, hogy ebben se álljon be szükség. Legfontosabb azonban mindenek közt a hús, ami szintén gazdagon van meg. 200 gramm hús átlagos szükséglet naponként egy emberre ad ké hónapra és 2 millió lakosra számítva 24 millió kilogrammot. Hogyan lehessen előteremteni e roppant szükségletet ? Francziaország az 1868. kimutatás szerint 2 millió ökör, 6 millió tehén, 29 millió juh és 6 millió sertés-állománynyal bír. Ebből 30,000 ökörre, ugyanannyi tehénre, 225,000 juhra s 1,100,000 sertésre van szükség Párisban, ami — amint állítják — a vidéki nép hazafias buzgalma s némi ügyes intézkedés mellett kevés idő múlva födözve is lesz már. Az említett számú barom állomány, amihez még 60,000 lovat is kell számítani, mindenekelőtt gondos kezelést tesz szükségessé, nehogy dögvész apaszsza meg az összegyűjtött tömeget. De azonkívül e barmoknak is szükségük van az élelmeztetésre. Ehhez csatlakozva megemlítem, hogy a tehenek természetesen nem levágásra vannak rendelve, hanem hogy a tejszükségletet állítsák elő. Ami a takarmányt illeti, tudvalevőleg egy ökör naponkint 5 kilogr. szénát, 6 kilogr. szalmát és 3 litres fris takarmányt igényel táplálkozására, egy juh körülbelül 1 kilogr szénát, 1 kilogr. szalmát és 3 decilitres fris takarmányt, s mivel a sertések hulladékokból is könnyen táplálhatók, tehát egészben 41,250 négysz. tonna szénát, 26,350 tonna szalmát s végre 623,250 hectolitres zabot kell készletben tartani. Itt tehát még némi erőfeszítésre van szükség, hogy e szükséglet is födöztessék; azonban ezen födözés nemcsak lehetséges, hanem Francziaország ismeretes gazdasága mellett bizonyos is. Francziaország áldott földe évenként 30 millió tonna szénát, 28 millió tonna szalmát és 8 millió tonna zabot szolgáltat. Mily roppant számok egyébiránt a takarmány mégis elégtelennek mutatkoznék, akkor a vágóbarmok egy részét levágják s besózott és füstölt hússal táplálkoznak a lakosok. Ha előlegesen némi hiánytól lehetne tartani, akkor a napi adagokat előre csökkenteni fogják valamennyire s aztán teljes nyugalommal tekinthet Páris az ostromzárolás elé.* Soká védelmezheti-e magát Páris ? E kérdésre egy londoni levelező következőleg válaszol: Mivel Francziaország új köztársasági kormánya elhatározva látszik lenni, a döntő harcrot Páris falain vívni ki: fölmerül a kérdés, hogy Francziaország fővárosa képes lesz-e és meddig ellenállani? Ez most a jelen pillanat legfontosabb kérdése. Ez okból legyen szabad szakértő katonai férfiak véleményét közölnöm e tárgyban ; olyanokét, kik Páris erőditvényeit saját szemléletök után ismerik s politikai elfogultság által sem egyik, sem másik irányban sem engedik elvakittatni magukat. Ha a német hadoszlopok a legközelebbi napokban Páris előtt megjelennek és, mint megbízható tudósításokból kiviláglik, nem több mint csupán 40—50 ezer jól fegyelmezett katonával rendelkezik a falak közt, akkor a poroszoknak oly város ellen kell fölvenniük a harczot, melynek erődítési terveinek azon gondolat szolgált alapjául, miszerint védelmében egy mindennel jól felszerelt 100—150 ezernyi sereg játsza a főszerepet. A júliusi királyság mérnökei ily hadseregre számítottak, ily hadseregre gondolták bízhatónak azon feladatot, hogy az ellenségnek a szabályszerű ostromot lehetővé tegye, hogy annak összpontosítását bizonyos adott pontokon s az elkülönzött erődítési művek ellen való tömeges támadásait lehetetlenné tegye vagy legalább megnehezítse. Ily erős védősereg hiányában a párisi erődítmények jelentőségük nagy, sőt mondani lehet, legnagyobb részét elvesztik. Ezentúl a város biztonsága csupán a bezárt őrségtől függ s mivel ez még a polgári lakosság legnagyobb vitézsége és áldozatkészsége mellett is a terjedelmes erődítési művek számára nagyon gyönge, így a németek szemmel látható és roppant előnyökkel lépnek föl a harczban. Azok után, miket az utóbbi hat hét napfényre hozott, biztossággal fölvehető, hogy a porosz táborkar az erődítvény minden erős és gyenge oldalaival benső ismeretségben áll. Hogy aztán megfontolva igyekeznek-e az erődítési műveket hatalmukba kelteni, vagy pedig mint eddig — nem ügyelve az emberéletben hozandó áldozatokra — a fontosabb pontok valamelyikét pl. a Romainvillei fönsikot veszik támadásuk czélpontjául, nem mondható meg előre; annyi azonban bizonyos, hogy ama fönsik birtoka magában is uraivá tenné őket a városnak. A tulajdonképi város rombadöntése, vagy a nehéz ostromlövegek általi nagy megkárosítása ellen föllépő emberies és szépészeti tartózkodásnak háttérbe kell lépnie. Ameddig a külerődítés a támadók kezébe nem jut, a város védve van a lövegek ellen. A hatvannyolct fontosak nem hordanak 3800 s a tizenhárom hüvelyes mozsarak nem 14,100 lábon túl s igy a városnak nem árthatnak mindaddig, mig az ellenség ütegei még az erődítéseken kívül állanak, melyek egy harmad sőt fél német mértföldre feküsznek a városon kívül s egymást lövegeik segélyével födözik, a mi eddigelé legalább föltételezve van, habár hitelessége több mint kétséges, valamint félni lehet attól is, hogy amit Páris erődítményeiről még más tekintetben is állítottak, a döntő pillanatokban talán tarthatlannak bizonyodik be. Pest, September 14. (A szegedi bűnügyek körüli eljárásról) hozott közleményünkre Pest vármegye tiszti főügyészétől egy nyilatkozatot vettünk, melyet a tárgy fontosságánál fogva a következőkben közlünk : A „Pesti Napló“ f. hó 13. és 14. számaiban a szegedi bűnügyek körüli eljárásra vonatkozó közlemények után a valódi tényállás megvilágításául e következőket tartom szükségesnek megjegyezni : Igaza van közlőnek abban, hogy mostani büntető eljárásunk — miután a szóbeliség még az orsz- bir. értekezlet szerint is nagyon meg van szorítva —bonyolódottabb és halmozottabb bűnesetek elbírálásánál, ahol, mint például a szegedieknél a vizsgálat jelenlegi állása szerint, a többek között 112 bűnesetnél 89 főbűnös van egymástól elválaszthatlanul kapcsolatban, nagyon jó nehézkes és a gyorsaság tekintetében kétségtelenül hátrányos. Ezt érezvén a delegált törvényszék s különösen az együttműködő tiszti ügyészség is : azon kérdés merült fel, hogy vájjon nem lehetne-e, a jelen rendkívüli esetnél az eddigi szokásos eljárási formáktól némileg eltérni, de mégis úgy, hogy e miatt az eljárás törvényessége lényegileg meg ne támadtathassék, s az eljárásnak megsemmitésére a felső törvényszékeken alaposok ne szolgáltathassék. Egy ilyen közvetítő és czélra vezető útnak látszott a törvényszék előtt azon egyetlen eljárási mód, mely szerint — eltérőleg az eddigi gyakorlattól, a számosabb bűntényekkel terhelt vádlottak bűnügyei egyenként tárgyaltatván és kíráltatván meg, külön ítéletek által mondatnék ki minden külön esetnél az illetők bűnössége és kártérítési kötelezettsége, és csak ezen ítéletek jogerőre emelkedése után szabatnék ki az utolsó esetnél ismét külön ítélet által a büntetés minősége és mennyisége. Azonban ezen megváltoztatott eljárás — bár különben kívánatos volna is — méltó aggodalmat keltett többekben az iránt, hogy vájjon nem fog-e ez alapos okot szolgáltatni arra, hogy a curia az ily eljárás mellett hozott ítéleteket megsemmisítse s a kitűzött czéllal ellenkezőleg az ügyek gyors elbírálása még inkább koczkáztattassék. Ezen nem épen alaptalan aggodalmat a törvényszék elnöke némileg eloszlatni kívánván, óhajtotta volna ezen egyetlen kérdést a curia némely tagjaival megvitatni, s azok nézetét eziránt megismerni, s ezen szándékot közölvén az igazágügyi minisztérium egyik tagjával, az szíves volt megígérni, hogy a Curia némely tagjait egy értekezletre meghívja. Ez röviden azon tényállás, mely a „Pesti Napló“ fent idézett közleményeinek okot szolgáltatott. Ami már általában a szegedi bűnügyeknek a királyi biztosság által vezetett vizsgálatát, a vizsgálatnak jelen stádiumát s az egészre vonatkozó törvénykezési eljárást illeti, ha elgondoljuk, hogy itt nagy részben 10—20 év előtt 20—30 törvényhatóság területén elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények halmazainak subjectív kiderítése s akként tisztába hozatala forog fenn, hogy azok igazságos bírói elbírálás tárgyait képezhessék, akkor ha ezeket megfontoljuk, a vizsgálatok befejezésére, a bűnpereknek ítélet alá bocsátására első és felső bírósági ítéletekkeli ellátására s az ítéletek végrehajására már most határidőket hozzávetőleg is kitűzni akarni, az én felfogásom szerint háladatlan és idő előtti munka volna, de részben megnyugtatásul csak azon valódi ténykörülmény szolgálhat, hogy mind a vizsgálatok teljesítésére hivatott orgánumok, mind a bíráskodásra kiküldött törvényszék a maguk kötelességének s feladatuk fontosságának teljes öntudatával bírnak s annak megfejtésén bár zajtalanul, de folytonosan működnek. Pest, September 14. (Törvényjavaslat.) A királyi jegyzőkről és a jegyzői díjakról szóló törvényjavasslato - az igazságügyminiszter úr visszatérte után első rendben fognak tárgyalás alá kerülni. A tárgyalásban az igazságügyminisztérium törvénykészítő osztályán kívül több e czélra meghívott kültagok is részt fognak venni; nevezetesen : Rannicher Jakab és Hodossy Imre orsz. gyűl. képviselők; Busbach Péter, Brode Lipót, Bogdány Lajos, Szvetenay Miklós pesti ügyvédek ; Daruváry Alajos legf. törv. és Pósfay Károly királyi táblabirák. Ezen törvényjavaslatok, hogy mindazok, kik e korszerű és üdvös intézmény iránt érdeklődnek, könnyen megszerezhessék s netáni véleményeiket érvényre is juttathassák, a nyomtatásban is közrebocsáttatnak, s mint értesültünk már e napokban Ráth Mór könyvkereskedésében meg is fognak jelenni nagy negyedrét alakban úgy hogy széljegyzetekre elegendő hely van hagyva, mely üresen hagyott rész azonban, ha arra szükség nincs, könnyen lemetszhető , hogy azonban a fennebb említett bizottság a hazai szakértők által teendő észrevételeket a tárgyalásnál felhasználhassa; ezek legfeljebb 1. évi október hó 15-ig az igazságügyminisztériumhoz lesznek beküldendők. Mi részünkről szerencsét kívánunk az igazságügyminiszternek ezen a közvélemény iránt tanúsított figyelmes eljárásához, s ezen módot törvényjavaslataik megvitatására a többi minisztereknek is a legmelegebben ajánljuk, így juthat egyedül az országgyűlés legbiztosabban a közvélemény kívánságának megismeréséhez és nyer az eléje terjesztett törvényjavaslatban oly megbízható anyagot, melyet megnyugvással fogadhat el tájékozási alapul.— Dr. A háború. Mindinkább közeledünk a békekötéshez, ezt tartalmazzák a ma estve érkezett tudósítások. Positív híreket az alkudozások folyamáról vagy csak megkezdéséről még eddig sehonnan sem vettünk, sőt a porosz hivatalos sajtó nagy ostentatióval oly magatartást követ, melyből mindent következtethetni, csak békét nem. A berlini hivatalos chorus ugyanis határozottan és egyhangúig azt hirdeti, hogy a franczia köztársaság s az ideiglenes kormány Vilmos királyra nézve nem létezik, hogy egy a hatalmat erőszakosan magához ragadó facttóval alkudozás nem lehet és sok mást, minek facitja az, hogy Poroszország előbb Páriát akarja elfoglalni.