Pesti Napló, 1871. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-15 / 12. szám
12. szám Vasárnap, január 15.1871. 22. évi folyam. Előfizetési föltételek: Hirdetmények dija. Szerkesztési iroda: Perencziek tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. férmintetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferenc*lektere 7. szára fBldszint A lap anyagi részét illető könl*mények (előfizetési pénz, kiadás körülli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Tidékre, postám fi hasábos petitsor egysaederf*. Vetésnél fiaj ki Bélyegdij ki 13, 30 ajk*. Helybm, hándos hordva Egész évr. . . . 12 frt Félévre . . . 11 frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra. . . . S a 70 kr Egy hóra . . 1 , 85 kr Nyílttéri 5 hasábos aatttm 15 ajka. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ" 1871.22-aik évi folyamára. Egy évre .... 22 frt. Fél évre .... 11 frt Negyedévre . . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 kr. A „P. Napló“ kiadóhivatala. PEST, JANUÁR 16. Csak néhány nap, néhány óra választ elt az európai conferentia összeillésétől. Hadi zajban ül össze a diplomatia, oly körülmények között, melyekhez megközelítőleg hasonlítanak ugyan a 15 év előtt történtek, de melyeknek tulajdonképeni párja az újabb történelemben alig van. Bármennyire visszalapozzuk is a történelem feljegyzéseit, a westphali békekötésig nem találunk hasonló esetet, melyben a diplomatia meghivatott volna egy fenyegető összeütközés megoldására, a nélkül azonban, hogy a ténylegesen meglevő összeütközéssel foglalkozzék. De ne időzzünk tovább e különös körülménynél, tekintsük csak a tényt s örvendjünk annak, hogy a viszonyok úgy alakultak, hogy a háború közepette a béke-conferentia összeülhet. De ha ma nem is üdvözölhetjük azt minden tartózkodás nélkül, ha százszoros aggályok és kételyek között is tekintünk működése elé, elérkezettnek látszik arra a pillanat, hogy behatóbban foglalkozzunk a kérdéssel : mit tartsunk a conferentia tulajdonképeni feladatairól, s milyen volna e feladatok olyan megoldása, melyből némi megnyugtatást olvashatnánk ki ? Midőn e kérdést felvetjük, a legteljesb figyelemmel vagyunk ama körülményre, hogy a problémát, melylyel a conferentia foglalkozik, csakis általános európai szempontból lehet felfogni. Egészen másként állana a dolog, ha Ausztria-Magyarország egymaga volna abban a helyzetben, hogy a keleti kérdést úgy rendezze be, amint ez érdekeinek leginkább megfelel; s másként, ha a monarchia arra van utalva, hogy érdekei tekintetbevételét csak oly mértékben valósíthatja, amenynyiben ez a többi hatalom érdekeinek s felfogásának is megfelel. Az említett általános szempontot vévén szemügyre, a conferentia feladatait főleg két irányban kereshetjük. Először is arról lesz szó — s ez mintegy cosmopolitikus érdek, — hogy a nyilvános jog mélyen megsértett tekintélye helyreállíttassék, az államszerződések tekintélye restaurátiójával. Ezért a londoni diplomatagyűlésnek folytonosan szem előtt kell tartani, ennek kell képeznie tanácskozásai delejtájét. Föltehető, hogy erre az érdeklett kabinetek is teljes figyelmüket fordíták, s ez fogja képezni lényeges tartalmát ama tiltakozásfélének, melyet a conferentia megnyíltakor az összes hatalmak képviselői aláírnak. Csak ezen legfőbb vezéreszmének felelne meg, ha a szerződési kötelezettségek megtartása bizonyos biztosítékokkal láttatnék el, hanem természetesen csak olyanokkal, melyek jogosult igények kára s megszilárdult állapotok megzavarása nélkül megadhatók. E biztosítékoknak a jelen esetben vonatkoznia kellene Törökországi dependentiái integritása, valamint a Duna szabadságára, s e biztosítékok kikeresése s megállapítása képviseli a második irányt, melynek a conferentia működését jellemeznie kell. Az utasításokból, melyeket monarchiánk képviselője Londonba magával vitt, csak némely töredék került eddig köztudomásra, de megelégedéssel értettük meg azokból, hogy azok az említett pontokat tartalmazzák. Készségünk, hogy a békét legalább közelebbre biztosítsuk, nem nyilatkozhatik kézzelfoghatóbban, mintha ily modorban saját érdekünket az általános európai igényeknek alárendeljük. Hg Gorcsakov nov. 22-ki sürgönyének sorai között kiolvasható, hogy mely okoskodásból akarja meríteni szerződéstörésének igazolását, s a legújabb események talán megerősítik szándékában, hogy a prágai béke sorsából következtessen analógiát. Semmi sem egyszerűbb azonban, mint annak bebizonyítása, hogy a prágai s a párisi békeokmányok között mily tetemes a különbség. Az 1866-diki szerződés két hadviselő fél között köttetett, a nem érdekelt hatalmak garantiája nélkül és az kizárólag a két hadviselő között állapított meg bizonyos kötelező viszonyt anélkül, hogy egy harmadiknak ehhez beleszólása lenne. Igaz, hogy e szerződés megszegése is önkényes, de egy lényeges körülményt nem lehet ebben szem elől téveszteni. A prágai szerződés érinti ugyan közvetve Ausztria érdekét a német fajok jövő alakulásainál, közvetlenül azonban ez által csak Dél- Németország jövő elhatározásainak praejudikáltak bizonyos fokig. Mihelyt azonban e déli Németország önrendelkezési jogát arra használja fel, hogy a szerződést kötő felek valamelyikével oly viszonyba lépjen, mely által a szerződésszerű állapot módosul, nem lett-e ez által már maga a szerződés e pontja tárgytalan? Ausztria tán fegyverrel kényszerítse arra a déli Németországot, hogy oly szövetségbe lépjen, melynek önálló, nemzetközi jellege van ? S ha Ausztria ilyesmiről lemond, e tény s am az eljárás között, melyet Oroszország jelenetezni akar, óriási a különbség. Oroszország az európai hatalmaknak szerződésileg biztosított beleavatkozási jogát akarná megcsonkítani. A párisi szerződés nem egyszerű megállapodás két érdekelt fél között, hanem a hatalmak garantiája alá helyezett európai szerződés, melynek határa messze túlterjed a do ut des, facio ut facias sorompóin,mely, ellenkezőleg, az európai egyensúly legéletbevágóbb kérdéseit általánosan kötelező alakban a hatalmak védelme alá helyezi. Ezek mind oly körülmények, melyek e két dolgot lényegesen más világításban tüntetik fel, s ha kissé bővebben foglalkoztunk azokkal, ezt főleg azért tettük, hogy a lényegek különbségének elsorolásával előtüntessük a szükségképen követendő eljárás különbségét is. De ha a párisi szerződés ily jellegvonással is bír, a londoni conferentia csak egy újabb papírdarabot ír tele, ha az új államkötés garantiáiról nem gondoskodik. Mi részünkről nem találnánk sok fenakadni valót abban, ha a conferentia, miután Oroszország visszavonta egyoldalú eljárását, megegyeznék, hogy a fekete-tenger semlegességében bizonyos engedmények létessenek, de azt képzelhetlennek tartjuk, hogy ezzel nem járna karöltve a gondoskodás az ellen, hogy ez engedményeket Oroszország ne zsákmányolja ki egyoldalúsg. Ha Oroszország ez ügyet becsületbeli kérdésnek tekinti, ám tekintse annak, de legyenek az ellen, hogy ne alakítsa át hatalmi kérdéssé. Az első biztosítékot ez irányban Törökország s melléktartományai integritásának biztosítása nyújtja. Tudjuk, hogy már 1856-ban is létesült e tárgyban a hatalmak, — nevezetesen Anglia, Francziaország s Ausztria között — külön egyezmény, s ha e kérdés a conferentián most újból szőnyegre kerül, Poroszország mindjárt bebizonyíthatja, hogy közeledése Ausztriához meddig terjed. Ez elméleti biztosítékok mellett azonban a gyakorlati szükségletekre kellő súlyt kell fektetni, s ha ezek sorában a Duna kérdését megemlítjük, szembe állunk oly actióval, mely kivált Magyarországnak teljes figyelmét s érdekeltségét magára vonja. Hogy mit képvisel nekünk a Duna, azt felesleges volna akárcsak egy szóval is bővebben részletezni. Az 1856- diki szerződéseken nem lehet akár egy betűt is változtatni a nélkül, hogy a Dunát szóba ne hozzák. A fekete-tenger semlegességének megszüntetésével a Duna torkolatai mintegy határt képeznek, és pedig olyat, mely felett — ha e tárgyban a conferentia tüzetesen nem rendelkezik, Oroszország túlnyomóan disponál. Alig van most terünk, hogy ebbeli követelményeinket tüzetesben formulázzuk, de ha megemlítjük, hogy nem csak a párisi békekötés XIV. czikkének módosítása, de azon körülmény is, hogy a dunai bizottmány közelebb feloszlattatik s helyét a pártállami bizottmány foglalja el, kivánt alkalmul szolgálhat e kérdésnek a londoni conferentián szóbahozatalára; s ha hozzáteszszük ehhez, hogy a Duna torkolatainak nem annyira semlegesítése, mint biztosíttatásuk bizonyos formájának megállapításában véljük e részben a conferentia feladatát feltalálhatni, megjelöltük mindazt, amit e részben a conferentiától várunk, amit különösen a magyar-osztrák kormánytól feltételezhetni hiszünk. Hogy e várakozások szerények, azt tudjuk és magunk is bevalljuk. Lehet, hogy a conferentián végre is megtörik a franczia porosz háborúra nézve a „silenthim“-ot, s a conferentia meghozza tettlegesen is a békét. De lehet az is, hogy e tanácskozás, az ellentétek éles felszínre juttatásával, nem a béke megszilárdítása, hanem az európai háborúhoz visz közelebb. Mindkét feltevés azonban szélsőség. A legvalószínűbb az, hogy nyerünk holmi mixtum compositumot; de hogy ez csak némileg is életrevaló legyen, a fentebb előadottakat kellene tartalmaznia. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Életi tárcza. (Farsangi emberek. — Csimbók Dagobert. — A szép özvegy. — Egy kedves leány. — A jó anya. Bizonyos életfeltételek megfelelő életképleteket teremtenek. Ez az újabb tudomány által megállapított elv. A jurakor megteremtő kagylóit. Az antidiluvium szakának meg volt a maga elefas antiqusa, mamuthja, barlangi oroszlánya. A farsang megteremti a házasulni vágyó ifjúság életképleteit. Csimbók Dagobert gavallér ember, mindenütt megfordul, szép lakással rendelkezik, bőrruhája inast tart, theáját igen dicsérik — akik ittak belőle. Mindezek felette becses tulajdonságok. Ábrándmentes lelkének fenekén évek óta egy óhajt táplál — meg akarna házasodni. Hát ez oly nehéz dolog Szirász rózsakertjében, mint érzelmes újdondászok és gyöngédlelkű báli-tudósítók sáros Pestet elnevezték ? Valóban nem könnyű dolognak látszik, legalább Dagobert nem egyszer jelenté ki, hogy nem tudott magának való nőt találni, noha az ő kívánságai legkevésbé sem túlzottak — 4—500,000 frtnyi vagyon — melynek tőkéjét „az öregek“ megtarthatnák, mert ő egyelőre csak a kamatokat kívánná, szépség, ész, műveltség, jó modor, szelíd lelkűlét — ezek a praelimináris feltételek, melyekből tán egyet-mást az alkudozások folyamában elengedne. Mindenesetre a pénzügyi pontból engedne legkevésbé, miután a megjelölt összeg „elvei“ közé tartozik, sőt talán az egyetlen elv, melyet az élettel való küzdelméből megmentenie sikerült. Dagobert, ki szerencsétlenségére semmiféle foglalkozáshoz hajlamot nem érez, czélját, hogy háztulajdonosssá legyen, más után el nem érhetné. Ő „unja“ az oly silány futkosást, aprólékos váltóperek után, mely az újkori ügyvédséget „gseszté“ alacsonyitá, tehetségén alulinak vélné hivatalt vállalni, mert: „barátom! én kímélni akarom magamat“, szokta mondani, „mások elkopnak, leélik magukat, én mindig megmaradok annak, ami vagyok, mert kímélem magamat.“ Mérnökséghez soha sem volt „kedve“, orvosdoctorságtól „irtózott“, kereskedő „nem lehet az ember“, ha lehetne ugyan az ember, mert nagyon sok „ideája“ van, hanem „lusta“ azokat leírni, s aztán nem is nagyon szenvedheti a scriblereket. Mint látnivaló — semmiféle keresetmódja sem maradván az egyetlen férfi állapoton kívül, nem meglepő, hogy ősi hét szilvafájához — melynek minden jövendő termése el van adva, s minden ágára valami betáblázva — megfelelő vidéki háttért, csinos pusztát, tágas majorsággal, istállókkal óhajtana szerezni. E remények eddig nem teljesedtek. A farsang kezdete óta Dagobert újra hiszen. Már már halványodó csillagai fényesebben ragyognak. A pesti nők egyszerre nagyon barátságosak kezdenek lenni a fiatalság iránt, s ezt Csimbók Dagobert is tapasztaná. Az utczán szívesen mosolyog rá mama s leány, menyecske és özvegy. — Már régóta elhanyagolta házunkat — mondá egy anya. „Valóban nem szép öntől, hogy felénk sem néz,“ szólt szemérmes-halkan egy leány. „Valamit átadnék kegyednek, ha meglátogatna.“ — hívta egy bájos özvegy. Minden oldalról ily kellemes pálmaesővel lepték meg Dagobertet, verőfényes mosolyok kíséretében. A gyakorlott ifjú azonnal megérti, hogy e szemrehányások, meghívások — meg annyi „acquis“-k. Szirasz rózsakertjei feltárultak előtte s édes illattal himbálóztak a rózsabimbók a szellőben. Elmegyek mindhármukhöz, volt a véghatározat. „Valamit átadnék kegyednek,“ ez a három meghívás között a legtöbbet igérő, mert tényleges ígéretet tartalmazott, ezt az ígérvényt fogja legelőször beváltatni. Elment. A szép özvegy, (mert szép vala ő és özvegy) nyájasan fogadó, szívélyesen üdvözli s jelentősen nézett szemébe. — Hogy van Dagobert úr ? „Ő nagyon jól — az az meglehetősen.“ — Hol volt a nyáron ? Dagobert elfrondá, hogy itt is, ott is. A háziasszony aztán tudakolá, sokat fog-e hálózni. Dagobert készséggel válaszolá, hogy „amint parancsolja.“ Nem csoda, a háziasszony szeme oly mélyen lángoló, hangja oly behálózó volt! Aztán a nő bizalmas kezdett lenni, elmondá, hogy bizonyos ügye van, mely jó hírnevével áll kapcsolatban, bizonyos dolga, melyet kedvezően megoldani, némileg becsületbeli kötelességének tart. Nem neheztel Dagobert úr, hogy iránta oly nyíltan viseli magát. 10 dehogy neheztel Dagobert, hisz ő nagyon boldog, „túlboldog“, midőn e bizalmat látja. A házinő igen köszöni e baráti jóindulatát. Dagobert köszöni a „baráti“ czímet. A nő kérdi, ha rábízhatja-e magát, mert valamit át akarnak ki adni. Dagobert a legmelegebb érdekkel viseltetik Ő nagysága ügyei iránt, s ha „csekély szolgálatával nem volna alkalmatlan,“ mindenre aontkozik. A nő még habozik, mert nem akarna „alkalmatlan lenni.“ Dagobert ismételve kijelenti, hogy ha a jelen esetben alkalmatlanságról szó lehet, minden esetre nem ő nagysága követi el azt. — Jól van, mondá a házinő, igéző azeretetreméltósággal, önre bízom magamat s bizonyos tekintetben nevemet is. „Mivel hálálhatom meg ez érzelmet kiált fel Dagobert, zsebkendőjét, melyet nagyobb nyomaték kedvéért szivére szorított, a földre ejtve, annyira el volt érzékenyülve. — Ön tehát nem utasítja vissza? szólt a szép özvegy. E szavak után fölkel, egy szekrényhez lép, fiókját kihúzza, s annak illatos belsejéből egy fehér papírba takart, piros szalaggal átkötött valamit véve ki, Dagobert elé teszi és szól : „Édes Dagobert úr! Az ,ha szolgálatkészsége bátorított fel e kérelemre. Én megígértem, hogy 300 gazdasszony báli jegyet eladok, ezt Pitykeyné — kinek irigy nyelvét ön jól ismeri — kétségbe vonna s gúnyosan azt mondá, hogy ha ő csak 200 jegyet adhat el, én sem helyezhetek el többet. 250 darabot már eladtam, még csak 50 darab van hátra, vegye át ezeket s adjon túl rajtok. Ön nemes tettet fog elkövetni s az én nevemet s becsületemet, melyet Pitykeyné gunyja megtámadott, megmentheti.“ Dagobert felnézett. Az arcz hevült, a szem lángolt, az igéző kebel emelkedett, de ah! sem Dagobert nem érte meg a nőt, sem a nő Dagobertet. Zsebében ötven darab gazdasszonyi jeggyel, sivár lelkében a csalódás terhével távozott. Ez eset után Dagobert két napig fölötte roszul mulatott, a jegyekkel meg sem kínált senkit, árukat néhány szeretetreméltó sor kíséretében elküldé a szép özvegynek, melyekben tudtul adja, hogy valamennyit meglepő gyorsan elhelyezhető. Harmadnap az utczán ugyanazon kedves leánykával találkozik, ki szemére hányta volt, hogy „felénk sem néz.“ A tegnapelőtti csalódás folytán azonban nem látogatta meg, hátha szintén 50 darab gazdasszony is egyet rak — kötésül sebzett szívére? A leányka s mamája ma délutánra meghívták, „bizonyosan eljöjjön“, súgta a leány. Dagobert utánuk néz. Nem, e gyermekded lény arczán a mosoly nem lehet kortesfogás, halk susogása nem lehet kiszámított hadművelet! Még egyszer hátranéz, elpirul,Dagobert is elvörösödik. Ez is tettet ér, színlelés volna ? Lehetetlen, hisz akkor ez a világ nem világ, ez a föld nem föld, ez az élet nem élet, akkor az ártatlanság hajnalpkja — bécsi, rongy, akkor a csecsemő első mosolya — kaczérság,akkor.... szóval, nagy különbség van egy özvegy , egy leány közt. Az özvegy kitanult, a leány még nem tud semmit, ennél minden természetesség. Ezt a leányt meghóditod, zuga Dagobert lelkében egy titkos hang, s azt okosan cselekedted, az özvegy veled egykorú, nem neked való, hamar elvirul, aztán e lánynak csak 32.000 írttal van kevesebbje, mint az özvegynek, no de annyival fiatalabb. Az is valami. Délután pontosan megjelent. A mama épen „el volt foglalva“, a lány zongorázott. A helyzet igen tetszett Dagobertnek, s mint természetes, belátta, hogy a mama állítólagos elfoglaltsága egyszerű ürügy. A leány igen érdekelten kérdezősködött Dagobert viszonyai után. Hogy és hol szokott mulató? Dagobert azon nézetének ad kifejezést, hogy mindeddig unatkozott, s ez első szép órája „az idén.“ A leány hegyesen ellenveti, hogy ezt kevesli,hiszen még csak januárban vagyunk. Dagobert két mondását 1870-re is kiterjesztetni. A leány aztán kifürkészi Dagobert kedven ez zenemüvét, ő megmondja s a kedves gyermek azonnal ellátuza. — Hová jár ön legtöbbet, mely körökben fordul meg ? kérdi aztán a leányka. Dagobert luven elmondja ismerői lajstromát s köszöni a meleg érdeket, melylyel a kisasszony az ő viszonyai iránt viseltetik. — Sok ismerője van ? „ Ő nagyon sok. Az egész várost ismerem.* — Azért hanyagolt el minket nemde ? „ Valóban ez legnagyobb bűnöm!“ — De ezentúl nem teendi, ugye ? kérdé bűvös szemét lesütve. „Soha — soha!“ — Akkor tehát jó ismerők vagyunk újra,amint jó ismerőstől elfogadhatok egy szívességet. Vegyen át 100 darab nő egy lett báljegyet. Ön maga mondá, hogy az egész várost ismeri, e szerint könnyű lesz azokat elhelyezni. Én eddig csak 170 darabon tudtam túladni, kötelezzen le engem és legkivált a mamát. Mama na- Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolja. Pest, január 14. Az osztrák delegatióról írt utolsó czikkfunk Bécsben nagy visszahatást keltett. Majdnem az összes lapok foglalkoztak vele, s rndignatiójuknak többé vagy kevésbé erélyesen adtak kifejezést. — Odáig még sem jutottak, hogy valóban érzett vagy legalább színlelt felháborodás nélkül fogadnák a vádat, hogy az osztrák delegátusok ignorálják a monarchia fennmaradásának alapfeltételeit. Registráljuk a czikkünk ellen intézett megtámadásokat, mint biztató jelt arra, hogy még a bécsi journalistikának ama jól ismert részében sem aludt el egészen a politikai lelkiismeret. Védelmezik magukat s politkájukat egyik másik támadási cselfogással ugyan, s minden szemérem nélkül, mint a „Wanderer“, mely lap ma már egészen elvesztette lába alól a talajt, s kapkod jobbra-balra, eszme és terv nélkül, hanem elvégre védelmezik magukat s egyelőre érjük be ezzel. Válasz helyett közöljük a „Presse“ következő sorait, mely lap szintén kikel csikkünk ellen, hanem azért még ugyanaz nap az osztrák, delegátusok ellen intézett erélyes czikkben ismétli mindazon vádakat, melyeknek mi is kifejezést adtunk. Az osztrák lapnak az osztrák delegatió ellen intézett támadása felment minden replikától. ( „Azok után, miket az osztrák delegatióban az utolsó napokban hallottunk — írja a „Presse“ — az ottani szónokok még azon egyszerű kérdés felől sincsenek magukkal tisztában, hogy váljon a monarchia fentartása szükségessé teszi-e a hadsereg védképességét ? Innen származnak a hosszú lére eresztet beszédek az adózók szegénységéről s a hadügyről általában, melyeknek feladatuk : elpaláztolni a szónokunk avatatlanságát. Távol vagyunk attól, hogy a hadügyi közigazgatás összes követeléseit magunkévá tegyük, s hogy a hadügyminiszter azon egyszerű ígéretére, miszerint harczképes hadsereget fog előllítani, feláldozzuk az adózóknak nagy úgy gyebbajjal összetakarított filléreit , de azért oktalan törléseknek határozottan ellene kell szegülnünk, mert máskép az egész megszavazott óriási összeg kidobott pénz volna, s hadseregünk harczképessége illusió maradna. Delegátiónkban nélkülözzük az erős csoportokat, melyek csakis ez ügygyel, s nem a politikával foglalkoznának. Kezdetben még a legjobb szándék mutatkozott, ma csak törlés a czél, s az urak minden rendszer nélkül törölnek, ép úgy, mint az elmúlt esztendőkben. A katonaság magasabb brancheai, a központi közegek, az intézetek, mindez csak futólagosan érintetik, e helyett azonban leszorítják a hadsereg tényleges létszámát, megtagadják a lovasságnak oly szükséges szaporítását, rászalják a tüzérség emelését. Mi akar ez lenni ? Minden ily törlés egyéb-e, mint a hadsereg harczképessége ellen intézett súlyos támadás ? Fennállhat-e egy hadsereg elégséges lovasság nélkül ? A modern háborúk nem követelnek-e nagyszerű ütegszámot ? Aki erre nem gondol, az a hadsereg harci képességét vagy nem akarja, vagy nem bír ez iránt semminemű érzékkel.“ Szolgáljon ez egyszersmind válaszul azon hazai lapoknak, melyek oly ügyben, hol implicite Magyarország védelmi képességéről van szó, az osztrák közlönyöknek uszályába kapaszkodtak, s velük együtt kigyót-békát kiáltottak reánk. Az ily magatartást nem kell kritizálni, csak ujjal kell rámutatni, mint fájó jelére annak, mire képes az önfeledt párttanállamra. Pest, január 14. (A Deák-párt értekezletén) ma este az ujonczozásról szóló törvényjavaslat volt szőnyegen. A miniszterelnök előterjesztése folytán abban történt megállapodás, hogy a párt a törvényjavaslatot úgy fogadja el, amint beterjesztetett. Az értekezlet végén Török Sándor (soproni) javaslatot terjesztett elő az iránt, hogy az úrbériségi viszonyok rendezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása mindaddig haladékot nyerjen, míg a rokon természetű törvényjavaslatok meg nem állapíttatnak. A javaslattevő különösen a malomvízi jogra fektetett súlyt E kérdést úgy Deák, mint az igazságügyminiszter komolyan megfontolandónak találták. (A közösügyi bizottság külügyi albizottsága ma délelőtt értekezletet tartott, melyen Pulszky Ferenczet elnökévé választván, miután Széchen Antal gróf a londoni conferentiéra ment — tárgyalás alá vette a külügyi költségvetést, és azon indokok alapján, mint az osztrák delegatió tévé, 150.000 Ftot törölt a rendelkezési alapból. (A magyar delegatió hadügyi albizottságának ma reggeli 10 órakor tartott ülésében folytattatott a közös hadsereg 1. évi rendes szükségletének tárgyalása, minek folytán: a XHI-ik czim „katonai földrajzi intézet“ szükségletére előirányzott 341,55 főt megszavaztatok. a XIV ik czim „katonai egészségügy,“ az előirányzott 3.160,230 forint helyett 3.140,000 forint és a lovasság békelátszámának felemelése folytán még 60,000, összesen 3 200,000 forint elfogadtatott. XV-ik czim „ellátási ügy,“ az albizottság az előléptetési és nyugdíjazási rendszernek a törvényhozások által teendő végleges szabályozását sürgeti, a czim szükségletére 10.669,063 ftot megszavaz (előirányzat 10.761,431 ft.) XVI-ik czim „katonai fegyintézetek“ az albizottság az előirányzott 69,095 frtot megszavazta, egyébiránt a katonai börtönrendszernek törvényhozás útján leendő szabályozását szükségesnek tartja. XVII-dik czím: „Különféle kiadások.“ 1- ső tétel: „Katonai mellettesek az egyes követségeknél“ 44,676 frt elfogadtatott. 2- dik tétel: „a katonai tudományos egylet segélyezése“ 2000 frt elfogadtatott.