Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)

1871-03-22 / 67. szám

67. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szerda, martius 22.1871. 22. évi Myarii. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . . 11 frt. N negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr-Egy hóra ... 1 , 85 kr­— Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 njkr. Előfizetési felhívás „PESTI MPIihi­ A jelen hó végével az év első negyede letel­vén, tisztelettel fölkérjük t. közönségünket az előfizetési megrendelés minél előbbi megújítá­sára. Előfizetési árak: Három évnegyedre (april—decz.) 16 frt 50 kr. Fél évre (april—sept.) ... 11 frt — kr. Negyed évre (april—jun.). . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkül­­déséért felülfizetés havonkint . 30 kr. CSF"“ Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert sen­ki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bér­mentesítése csak 5 krba kerül. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. PEST, MARTIUS 21. A képviselőház mai ülése bizonyos mo­­mentuosasabb jelleget nyert az­által, hogy a községi törvényjavaslat tár­gyalása ma megkezdetett. A feladat nagy­sága kimagyarázza azon horderőt, me­lyet annak mindannyian tulajdonítunk. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy ál­lami organismusunknak egy, már eddig fennállott része czélszerű reform alá ve­tessék, azon tapasztalatok alapján, me­lyeket ezen intézmény eddigi létezéséről meríthettünk; ez volt igenis feladata tör­vényhozásunknak a megyerendezés kér­désénél, de a feladat jelenleg terhesebb, mert egészen új. Szó van ugyanis egy ú­j szervnek az államorganismusba való felvételéről, egy oly intézménynek létesí­téséről, melynél sem a múltnak tanulsá­gaiból merített vezéreszmék, a történelmi pr­ecedensek, sem helyzetünk saj­átlagos­ságánál fogva a kültörvényhozásokból ki­vont példák útmutató irányadásul nem szolgálhatnak. A magyar község, a­mint az 1848-ig fennállott, nem volt egyéb, mint a föl­desurak patriarchális, és részint közigaz­gatási, részint magánjogi hatósága alatt álló helyi organismus, mintegy a job­bágyoknak földesurak főnöki hatalma alatt álló gyülekezete. Még az aránylag szabadelvű 1836-iki törvény is nagy be­folyást enged a földesuraknak a községi igazgatásra, háztartásra, a tisztviselők vá­lasztására. Az 1848-iki törvényhozás az úri törvényhatóságot megszüntette, de egy helyes, korszerű, a községek önkor­mányzatát megállapító községi törvény alkotásába nem fogott, az ideiglenes köz­ségeket a szintén ideiglenes megyék gond­noksága alatt meghagyván. Az ezóta tett intézkedések a megyé­ket, a gyámkodó hatóságokat megbéní­tották ugyan, de a községi életet nem szabadították fel a bilincsek alól, sőt azt még újabbakkal, a bureaurcatia békái­val terhelték. Az önkormányzati szellem nem erősödhetett, és így községeink azon helyzetben vannak ma is, hogy minden párt egyhangúlag elismeri a megyei gyámkodás fentartásának szükséges vol­tát. A jobboldal és a kormány azért, mert átérti a hazánkban jelenleg fennálló vi­szonyok közepette egyedül lehetséges jó közigazgatás e feltételét, a baloldal, ha nem csalódunk, azért, hogy megmentse a megyék régi hatásköréből mindazt, mi még megmenthető. A belügyminiszter, midőn a községi rendezéshez fogott, újdonatúj, eddig tör­vényhozásunk által nem munkált, és — mondjuk ki — nem eléggé méltányolt térre lépett. A községi javaslat méltatásá­nál tekintetbe kell vennünk ezen körül­ményt, tekintetbe kell vennünk, hogy e javaslat — profes sine matre creata! Beható, a tárgy fontosságához mért figyelemmel tárgyalták e javaslatot az osztályokban, melyek közül a harmadik egészen új, a meghatározásokban szabato­­sabb, a rendelkezésekben határozottabb munkálatot készített; a központi bizottság magáévá tette ezen módosításokat, me­lyekhez a belügyminiszter is — mind a régi, mind az új — annál szívesebben hozzájárulhatott, mert e módosítások egyi­ke sem olyan, mely a javaslatot eredeti alapelveiből kivetkőztethetné, vagy mely valamely, a kormány eredeti javaslatában megállt irányzatnak helyet engedne. Az ellenzék a két osztály részéről be­nyújtott különvéleményben szintén elfo­gadja tárgyalási alapul a benyújtott mun­kálatot, pusztán két pontra vonatkozó­lag terjeszt be módosítást, melyeknek sorsáról függeszti fel végleges szavaza­tát. Az egyik módosítvány a virilis sza­vazatok elejtését kívánja a községi képvi­selőtestületekben, míg a másik a magáno­soknak a község , a községeknek a megye elleni panaszaiban nem a bel­ügyminisztert, mint a javaslat teszi,­­ hanem a rendes bíróságokat kívánja döntő fórummá tenni. De mindkét módo­­sítványt hatalmas, körülményeinkből me­rített érvek ellenzik. Nevezetesen a virilis szavazatokat a községekben ugyanazon indokok, sőt még hathatósabb mértékben követelik, mint a törvényhatósági rende­zésnél, a rendes bíróságokra­ bízandó köz­­igazgatási jogszolgáltatást pedig nemcsak bíróságunk elégtelen száma, ennek folytán túlhalmozottsága ellenzi , mert így is nem bírunk a már nemzeti jellemvonássá lett perpatvarkodási nagy hajlamunk foly­tán szükségessé vált elegendő számú bí­rákat tartani, és folyton — mint az ép a mai ülésen történt — bíróságaink létszá­mát vagyunk kénytelenek szaporítani, hanem ezen, magában mellékes indoko­kon kívül ellene szól ily intézkedésnek már azon tény is, hogy közigazgatási tör­vényeink , közigazgatásjogi codexünk nincs, mely nélkül a bíró, kinek minden­ben a törvényt kell szem előtt tarta­ni . Ítéletet conkrét esetekben nem is mondhat. Az általános, és még inkább a részletes vita e kérdéseket remélhetőleg még több oldalról is megvilágítja. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Tanügyi pályázat. Tanügyi irodalmunk oly meddő, hogy min­den helyes kísérlet, mely ennek föllendítését czé­­lozza, nagy figyelemre méltó. Ennek folytán készségesen adunk helyet a következő pályázati jelentésnek, mely megismertet azzal, hogy egy nagy érdekű pályakérdés megfejtése mint foglal­­koztató tanítóinkat. A múlt évi augusztus havában tartatott orszá­gos tanító gyűlés alkalmával Posner K. L. által kitűzött pályakérdésre : „Mily előny és haszon háramlik a községi iskolából a társadalomra, az államra s a művelődésre?“— tíz pályám érkezett be. E körülmény eléggé tanúskodik a mellett, hogy az iskola ügye általában s különösen a fentebbi korkérdés élénken foglalkoztatja az el­méket, s hogy a közös iskolának úgy elvi mint gyakorlati szempontból meleg és ékesszavu vé­dői és szószólói vannak. Pályabírókul magam mellé B­r­a­s­s­a­i Samu és Greguss Ágost urakat kértem fel, mint or­szágosan ismert irodalmi és tanügyi tekintélye­ket, kik is ügyszereteteknél fogva e tisztet el­vállalták s abban szokott lelkiismeretességgel jártak el. Mindenek előtt néktek kell forró hálámat és köszönetemet nyilvánítanom e szives közremű­ködésért. S most vegyük sorba a pályázókat s szentel­jünk mindegyiknek egy kis figyelmet. Az 1-ső sz. pályamű (jel. Elmondom, mi az igazság és meghalok) a hitfelekezeti iskola irán­ti „gyűlöletének“ ad kifejezést, s írója azon né­zetben van, hogy ha azokat el nem töröljük, Francziaország sorsa vár reánk. Követésre a porosz mintát ajánlja, mintegy feledve, hogy Poroszországban a hitfelekezeti iskola s a pie­­tismus nagy virágzásban van. Túlbuzgóságában a római caesarismusnak is magasztaló szavakat szentel, s általában nem egy logikai fonalhoz fűzött s higgadt értekezést, mint inkább apho­­rismákat ad. A kézirat 7 lapja alig adna ki 1/2 nyomtatott ívet, a 2-ik sz. (jel. nélkül) terjedelemre nézve az előbbeninél nem nagyobb, mitől azonban elte­kintve, daczára a benne foglalt jó és egészséges eszméknek, pályázatra már azon oknál fogva sem volt bocsátható, mert szerző (Pach Károly marmaros dombér tanitó) a kéziraton magát megnevezte. A 3-ik sz. (jel. Valahányszor a régi s ur kö­zött stb.) méltán nagyobb figyelmet gerjesztett s a bírálók kiváló méltánylatában részesült. Elő­adja eddigi hátramaradásunk okait, mit a sta­­tistikai adatok érdekes egybeállításával is illus­­trál, megemlíti a részint önzésből, részint elfo­gultságból eredő ellenzést, melylyel a községi iskola életbeléptetése eddigelé találkozik s találóan és értelmesen fejtegeti annak a hitfele­kezeti iskola feletti előnyeit főleg oly vegyes népnél, minő mi vagyunk, melynek egyetértésre van szüksége stb. Kár hogy művét, melyből jó részt a sta­­tistikai táblázat vesz el, oly rövidre szabta, hogy V. nyomatott ívnél több aligha kerül ki belőle. 4-dik sz. jel. Az ifjúság nevelése első alapja sat.­ mely mindannyi közt legrövidebb, ritka írással alig 8 lap, kétséget­ támaszt a kérdés meg­oldásának lehetősége iránt, mert a községi isko­la hasznairól tapasztalati adataink nincsenek s más országok példái ránk nem alkalmazhatók. Amerikát mindamellett utánzandó mintául állít­ja fel. Emlékeztet a kellő előzmények és ténye­zők hiányára, melyek ha ki lesznek pótolva, ak­kor a községi iskolától sok jót, s különösen az egyenlőség, testvériség és szabadság kora meg­kedvelését reményt, még pedig nem csak elmé­letileg , hanem gyakorlatilag is. Elfogulatlan álláspontjánál fogva kiemeli különösen a ver­seny üdvös voltát (közös és hitfelekezeti iskola között), s a közös iskolától várja a nemzeti köz­érzület, a közszellem ápolását, kifejtését. Az 5-ik sz. (jel nélkül) bővebben fejtegeti 1. az állam czélját, hogy t. i. népe boldog és elége­dett legyen, 2. a művelődés előnyeit, s eddigi rendszeres akadályait, s 3. az összes emberiség magasabb érdekeit. E szempontokból tárgyalja a közös iskola előnyeit s c­áfolja t. k. azon ellen­vetést, hogy az a vallástalanságot terjesztené. A 6-dik sz. (jel. az élet nagy tanítómestere az idő stb.) társai között, eleven színezete s ön­álló gondolkodásról tanúskodó eredetisége által tűnik ki, s a birálók osztatlan elismerésében ré­szesült. A feleletire jól meggondolt határozott álláspontot választott magának s ebből kiindul­va fogja fel szintoly határozottan és tisztán a népnevelés igenis lényeges és fő mozzanatait s a valódi humanismust szembe állítva a felekezeti egyoldalúsággal. Nem ment ugyan némi túl­zástól s nemes buzgalmában a czélon túl is lő. P. o. midőn azt mondja, hogy az államot a fele­kezeti nevelés hátrányai indították a községi is­kolák behozatalára, holott az államnak ezen egy indok nélkül is joga és kötelessége volt, a közoktatásról gondoskodni, s annak előmozdítá­sára a legjobb és legkorszerűbb eszközöket al­kalmazni. Nagy következetlenséget lát ennél fogva szer­ző abban, hogy az állam azon elemeknek, melye­ket eltávolítani akart, mégis befolyást enged, (t. i. az egyháznak) s e fejtegetéseiből azt enge­­di következtetnünk, hogy a nevelés monopóliu­mát követeli az államnak, a mi, — nem említve egyéb nehézségeit, — az oly üdvös szabad ver­seny elérése volna, melyet t. k. a 4-ik sz. pálya­mű írója is méltán kiemelt. Szereti szerző a nagyon hosszúra nyújtott, bár találó hasonlatokat, s mindenesetre érdekes és szellemdus olvasmányt nyújt. De a midőn a mos­tani közös iskolát egy rozzant, foltozott, imigy­­amúgy összetáko­lt szekérhez, a régi felekezeti iskolát ellenben az időjárás minden viszontagsá­gainak kitett tutajhoz hasonlítja,­­ vagy hal­mozva a képeket, az egyiket rothadt almának, a másikat pedig férgesnek nevezi: váljon nem te­szi-e nehézzé ilyen kettő között a választást ? Két rész között félő, hogy inkább a régi ro­­szát tartják meg az emberek, mintsem tudva, egy újabbat válaszszanak. Ily hasonlatokkal és érveléssel szerző meg­­gyengíti azon erősségeit, melyekkel a községi iskolának mostani hiányos szervezete mellett is czélszerűbb voltát bizonyítja. E bizonyításnak különben egyes pontjai, — a stílnek könnyen kijavítható némely gyarlóságai mellett is, — szabatosan és meggyőző módon vannak formu­­lázva, s az egészet bizonyos emelkedettebb szel­lem lengi át. Hátra volna azon thesisnek, miszerint: „min­­den felekezeti befolyás a nevelésből kizárassék,a bővebb kifejtése s indokolása. A 15 lapnyi kézirat egy nyomtatott ívet alig fog megütni. A 7-dik sz. (tel.: egy legyen a czél és akarat stb.) az előbbinek, bár annál kisebb, nem mél­tatlan versenytársa, s leszámítva némely apróbb nyelvbotlást, figyelmet érdemel. Különösen az által tűnik ki, hogy tüzetesebben tárgyalja a vallási, nemzetiségi súrlódások enyhítését, s a nagy­közönség érdeklődésének a népnevelés iránt fokozását a községi iskola által. Az elő­nyöket, melyeket ez intézmény nyújt,hét pontba foglalva fejtegeti, s záradékul ismétli azon ve­zéreszméjét, hogy a jót magáért kell cselekedni, s a gonoszt magáért kerülni, nem pedig vala­mely kilátásba helyezett jutalomért, avagy bűn­­hödésért. A 8. sz. (Jel.: Az igazság útja stb.) egy az életet jól ismerő praktikus tanférfiúra mutat, a­ki minden csillogó frázist kerülve, tisztán meg­mondja, hogy a nép önmagát nem fogja nevelni, ha más nem gondoskodik róla, s hogy azt önbol­dogságára erővel is rá kell szorítani. A közös iskolának, mely különben az „egy akol és egy pásztor“ létesülésére első lépés, leginkább anya­gi előnyeit emeli ki. A felekezeti iskolák a leg­jobb akarat mellett is anyagi erő hiánya miatt nem érnek oda, s a versenyt nem állhatják ki. Sok jót mond el a maga szempontjából; kár, hogy minden szükség nélkül a katholicismust a protestantismussal egybeállítja. Az elsőt, bár a clerusnak egy részét értve csak, úgy mutatja be, mint a nép tudatlan együgyüségére támasz­­kodót, míg ellenben a protestantismust, mint a szabadság és haladás eszméjével azonost.......... Ily megjegyzések, ha némi alappal birnának is, az elfogultság gyanújába hozzák az irót, ki pedig maga mondja utóbb, hogy: társadalmi és hazafius kötelességeink teljesitésében sem vallás, sem nemzetiség nem tehet köztünk különb­séget stb. A 9-dik sz. pályamű, melynek jeligéje: „A ne­velés bár ezrek ajkán mint puszta szó — stb. e pályázatnak legjelentékenyebb szülöttje, a meny­nyiben egy rendszeresen kidolgozott, széles ol­vasottságról tanúskodó, a fölvett tárgyat tüzete­sen fejtegető és azt a maga szempontjából kime­rítő irodalmi becsű munkát nyerünk benne. Egy kissé hosszadalmas, messziről induló, de tanulsá­gos bevezetés után, melybe az államnak a nép­nevelés feletti őrködése felségi jogát elméleti és bölcsészeti szempontból bizonyítja be, külön sza­kaszokban tárgyalja a községi iskolának­­-et a társadalom, aztán az állam s végre az általános művelődés irányábani feladatát és viszonyát. Mindegyik szakasz egy egy essay-t képez, a leg­újabb angol és amerikai társadalmi irodalom modorában, melyet ismerni és jó használni lát­szik a felelet írója. Míg a többi pályázók aránylag szerfelett ke­vés időt szenteltek és kevés tért adtak az annyi­ra érdekes és fontos napi kérdés tüzetes megvi­tatásának, a jelen mű szerzője a kiszabott maxi­mumot is jóval meghaladta s a szerfeletti tudo­mányosság és rendszeresség hibájába esett. Fej­tegetései elvontak, sokszor szárazak s épen nem népszerűek. Midőn magukra a kitűzött kérdésekre tér, azokra oly átalánosságban felel, hogy az elso­rolt előnyök nem csupán a községi, hanem a jó felekezeti iskolára is alkalmazhatók. Nem tün­teti fel a kettő közötti különbséget eléggé. Műve e hiányát, szembe a kitűzve volt kérdéssel, maga a szerző is érezni látszik, mert a „Befeje­zésben“ a következő kiegészítő sorokat olvassuk. Hogy azt a sok szépet és hasznost. .. csak­is községi (közös) népiskoláinkról értettem, nem szenved kétséget. De szükséges, hogy az író a maga intenzióit tisztán és világosan kifejtse s az olvasó lelkében ne hagyjon kétséget az iránt, hogy mit akart mondani. A 10-dik az, (jel. Az idő szelleme gátolhatla­­nul viszi satb) már ismét a rövidség és vele járó felületesség hibájában osztozik a többiekkel. A feltett kérdésekre adott, különben jó, de egy­szerű feleletek kellő részletezés, indokolás nél­kül, egy közönséges hírlapi vezérczikk vagy tár­­czaczikk helyét töltenék csak be, és stil tekinte­tében is a gyalut megszivelnék. A bírálók e szerint kellőleg méltányolván minden egyes pályázó dicséretes törekvését, s beküldött műveik erősebb és gyengébb oldalait mérlegre vetve , egymáshoz hasonlítva , az első jutalmat a 9-ik számú: „A nevelés bár ezrek aj­kán stb.“ jeligével ellátott, tartalmas szakmun­kának fent elősorolt előnyeinél fogva és hibái daczára, önálló belbecse miatt, szótöbbséggel Fest, mártius 21. (Akath congressus) ma tette meg az első döntő lépést — visszafelé. A névszerinti szavazásnál 39 szótöbbséggel elfogadta a több­ség munkálatát a részletes tárgyalás alapjául s azonnal bele is bocsátkozott a részletes tárgya­lásba. A czimben a görög szertartásunknak egy kis illusorius engedményt tett a többség is, a mennyiben hozzájárult Nehrebeczky azon módo­sításához, hogy a czimben a gör. szertartásnak külön megemlittessenek. A görög szertartásnak még megtalálják bánni ez engedményt, ha majd a lényegben legfontosabb kivánataik,ugyanezen többség által mellőztetni fognak s akkor rájuk nézve talán kissé kényelmetlen is lesz a mai vívmány, mert e nélkül kezük talán nem lenne megkötve. A legfőbb kegyúri jogokról szóló má­sodik §-nál, a kisebbség részéről Abonyi István hatalmas érvek kíséretében beadta a kisebbség eltérő javaslatát, míg Samassa, az újon kineve­zett­ szepesi püspök megragadta az alkalmat, hogy az általános vitából elmaradt beszédet el­mondja s ebben uj társainak, a püspöki karnak, mely eddig nem nagy bizalommal volt iránta, ha szövetségesként bemutassa magát. — Mint a congressus több tagja megrótta, úgy mi sem mulaszthatjuk el megütközésünket ki­fejezni a felett, hogy a jegyző urak mily kevés gonddal kezelik a szavazatok össze­­számlálását.­­ Először kihagytak a névsor­ból többeket, s aztán, mikor már ezt jóvátették, a szavazatokat oly roszul számlálták össze, hogy az elnöki kijelentés semmi pozitív alapra nem támaszkodott. Először is nem tudták, hány iga­zolt tagja van a congressusnak, s aztán a szava­zatokat hibásan számították össze. Az elnöki ki­jelentés szerint igen­nel szavazott volna 96 tag, nem­mel 54 tag, a szótöbbség tehát 42 lenne, holott a nevek alantabbi összeállí­tás­á­b­ó­l kitűnik, hogy igennel csak 94 tag, nemmel 55 tag szavazott, a va­­lódi szótöbbség tehát csak 39 volt. (A közlekedési minisztériumban­, mint értesülünk, f. hó 17-én tartatott meg gróf S­z­a­p­á­r­y államtitkár elnöklete alatt az első tanácskozás, az illető consortium megbízottjai­nak jelenlétében azon vasútterv fölött, mely Miskolczról kiindulva, egyenes vonalban vezetne P.­Ladányon keresztül B. Csabáig, s így a leg­rövidebb úton kötné össze az alföld nagy részét Felső-Magyarországgal. Azt mondják, hogy a közlekedési minisztérium képviselői sem tagad­ták e vonalnak közforgalmi fontosságát, s a benyújtott előmunkálat ki fog adatni a magyar kir. vasutépitészeti igazgatóságnak, műszaki fe­lülvizsgálat végett. ——BT3HIH—HII' III II ifmi ill »I v jaiBiiir u lür"mii A párisi események. A vörös zászló tűzetett ki mart. 18-án a párisi városházán, s ezzel külsőleg is meg van adva fellegvonása ama szomorú eseményeknek, me­lyek Párisban e nap óta történtek. Ama rémes szörny, melyet 1848. június havá­ban Cavaignac vértengerbe fojtott, a­melytől való félelem tarta fönn Napóleon trónját, most a haza legborzalmasb szenvedései között üli véres orgiáit, s újabb megrázó katastrófák elé sodorja a szerencsétlen franczia nemzetet. Hogy az események miként fejlődtek így ki, erről az eddig érkezett távirati jelentések csak homályos képet adnak. A főbb vonásokat a kö­vetkezőkben állítjuk egybe. A vörös forradalom egyik főhőse Assy nevű munkásvezető, az, ki a creuzoti munkás-strikeot kezdeményező. Assy főnyitótörvényszékileg el­itélt egyén, a munkásokra azonban nagy be­folyása van, s a nemzetközi munkásassociatiónak tagja. Ő elnökölt volna ama törvényszéken, melynek ítélete folytán Lecomte és Thomas tá­bornokok főbelövettek. C­h­a­n­z­y­trib, mint több lap egyetértőleg je­lenti, Párisba jöttekor e­l­fo­g­a­t­o­tt. Hogy mi történt vele,arról semmi hír. Vincy tábornok — mint tudva van — 40000 emberével Párisból Versaillesbe vonult vissza, s igy a nemzetőrség az egyedüli katonai hatalom, mely ezúttal Pá­risban van. A párisi utczákon átvonuló nemzetőri zászlóal­jak — mint egy mart. 19-ről kelt sürgöny mond­ja — legtöbbnyire a külvárosokból valóknak látszanak. Ugyane távirat azt jelenti, hogy tor­laszok még a következő utczákon láthatók : A rue des martyres, avenue Trudaine,Chaussée de Clignon, Court, a Faubourg St Denis legkülső végén, a rue Rochechouartban s a hotel de villé, valamint a Faubourg St Antoine bemenetelénél. A lakosság nyugodtan sétálna az utczákon, s a már jelentett eseteken kívül, a magán­tulajdon ellen nem történt volna merénylet. Az omnibusz- s bérkocsi közlekedés teljesen be van szüntetve. A forradalmi kormány a párisi községi vá­lasztókat, mint tudva van, márt. 21-re hívta össze, s az éjjel tán hírt veszünk, hogy e válasz­tások végbemehettek-e ? Ugyan a kormány el­foglalta a párisi összes minisztériumokat, a táv­­irda­hivatalt, s mint látszik, nem sokat törődik azzal, hogy a nemzeti gyűlés kormánya lázadó­nak jelenti ki. Említendő, hogy a „Gaulois“ szerint kibékítő kísérletek történnének. A fölkelők bizonyos egyéniségeiknek magasb állomásokra való ki­­neveztetését követelnék, de e kibékítő kísérle­tek híre nem egyezik meg a legújabb tudósítá­sokkal, melyek a párisi viszonyokat a lehető leg­sötétebb színben feltüntetve, a porosz rész­r­ő­l való közbelépést körülbelül elkerülhet­­lennek tüntetik fel. Egy mart. 19-diki sürgöny tudatja, hogy a poroszok ismét megszállották St. Denist, s Pá­ria felé közelegnek. Esti lapunk b­e­r­­­i­n­i tá­viratai Pária megszállását majdnem egyenesen kilátásba helyezik. Ha ez csakugyan megtörténik, természetesen csak Thiers s a nemzetgyűlésnek felhívására történhetik. Ily vá­lságos lépésre azonban a nem­zeti kormány csak a legvégsőbb esetben szán­hatta el magát, s hozzájárult kétségkívül az is, hogy elszörnyedve a polgári háborútól, inkább idegen csapatokkal vereti le a fölkelőket. De mily ára lesz ennek a közvetítésnek ? Napoleon császár Ostendeban kijelente ama bonapartista tiszteknek, kik hozzá jöttek,tisztelegni, hogy bí­zik dynastiájának isméti trónrajutásában, s ha figyelembe veszünk sok jelt, úgy látszik, hogy a Napoleon-család reményei nem egészen alapta­lanok. A cháoszban azonban mégis van némi remény­sugár. Azon egyhangú kárhoztatás, melylyel a párisi összes hírlapirodalom az örjöngő mozgalmat és okozóit sújtja, az erkölcsi felháborodás és hazafias harag, mely a társadalom minden értel­mes rétegeiből, még Páris nemzetgyűlési kép­viselőinek legszélsőbb köréből is hangozik, még­is nyújt némi reményt, hogy a szomorú ügynek minden szomorú következménye teljesülni nem fog. A veszély azonban csak akkor lesz eltávo­lítható, ha a köztársaság s az ország megmenté­­­sére a nemzet minden energiája, minden tehet­sége és ereje, minden becsületes embere egyesül. Napoleon császár, M­a­c-M­a­c­h­o­n tábornagy­hoz következő levelet intézett. Wilhelmshehe, 1871. márcz. 12. Kedves tábornagy! Azon pillanatban, midőn ön Francziaországba visszatér, kötelességemnek tartom, emlékezetébe juttatni, ama hadsereg szolgálatát, mely oly szerencsétlenül legyőze­­tett Sedannál. Nem igazságos, hogy a tisztek, altisztek és közlegények, kik a különböző csatákban oly derekasan viselték magukat, ama jutalomtól s előléptetéstől megfosztassanak, mely­re joguk van. Mióta fogoly vagyok, e tárgyban több felszó­lalást vettem. Valódi fájdalmamra volt,hogy azok­nak meg nem felelhettem, mert a sereg Sedans­nál bátran harczolt s egyedül ő nem részesült semmi jutalomban. Ezek folytán azt hiszem, hogy az ön feladata volna, a katonákért, kik az ön ve­zetése alatt állottak, egy emlékiratot és javas­latokat terjeszteni a franczia hadügyminiszter elé. Legyen továbbá is meggyőződve, kedves tá­­bornokom őszinte barátságomról Napoleon. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése mart. 21 én. I. A képviselőház mai ülésén az 1871-ki állam­költségvetés végmegszavazása után a különféle államokkal a közbüntettesek kiadása iránt kö­tött egyezmények tárgyaltattak és fogadtattak el. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter Várady felszólalására kijelente, hogy törekedni fog ily nemzetközi szerződéseknél a magyar nyelvnek a német mellett egyenjogúságot sze­rezni. E törvényjavaslatokon kívül a kir. Ítélő tábla bíráinak szaporításáról, a fiumei proviso­­riumról szóló javaslatok fogadtattak el, valamint a központi bizottság jelentése is a felnőttek okta­tása iránt előterjesztett törvényjavaslatra nézve. Ezek után a községi törvényjavaslat általános tárgyalása indult meg. Jobboldalról az előadó és Szüllő Géza, balról b. Simonyi Lajos és Schwarcz Gyula szólt. Ez utóbbi szónok figyelemreméltó és sok alapos gondolatot tartalmazó beszédét holnap fogja folytatni.

Next