Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)
1871-03-22 / 67. szám
67. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám, I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Szerda, martius 22.1871. 22. évi Myarii. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva: Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . . 11 frt. N negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr-Egy hóra ... 1 , 85 kr— Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 njkr. Előfizetési felhívás „PESTI MPIihi A jelen hó végével az év első negyede letelvén, tisztelettel fölkérjük t. közönségünket az előfizetési megrendelés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Három évnegyedre (april—decz.) 16 frt 50 kr. Fél évre (april—sept.) ... 11 frt — kr. Negyed évre (april—jun.). . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . 30 kr. CSF"“ Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krba kerül. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, MARTIUS 21. A képviselőház mai ülése bizonyos momentuosasabb jelleget nyert azáltal, hogy a községi törvényjavaslat tárgyalása ma megkezdetett. A feladat nagysága kimagyarázza azon horderőt, melyet annak mindannyian tulajdonítunk. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy állami organismusunknak egy, már eddig fennállott része czélszerű reform alá vetessék, azon tapasztalatok alapján, melyeket ezen intézmény eddigi létezéséről meríthettünk; ez volt igenis feladata törvényhozásunknak a megyerendezés kérdésénél, de a feladat jelenleg terhesebb, mert egészen új. Szó van ugyanis egy új szervnek az államorganismusba való felvételéről, egy oly intézménynek létesítéséről, melynél sem a múltnak tanulságaiból merített vezéreszmék, a történelmi precedensek, sem helyzetünk sajátlagosságánál fogva a kültörvényhozásokból kivont példák útmutató irányadásul nem szolgálhatnak. A magyar község, amint az 1848-ig fennállott, nem volt egyéb, mint a földesurak patriarchális, és részint közigazgatási, részint magánjogi hatósága alatt álló helyi organismus, mintegy a jobbágyoknak földesurak főnöki hatalma alatt álló gyülekezete. Még az aránylag szabadelvű 1836-iki törvény is nagy befolyást enged a földesuraknak a községi igazgatásra, háztartásra, a tisztviselők választására. Az 1848-iki törvényhozás az úri törvényhatóságot megszüntette, de egy helyes, korszerű, a községek önkormányzatát megállapító községi törvény alkotásába nem fogott, az ideiglenes községeket a szintén ideiglenes megyék gondnoksága alatt meghagyván. Az ezóta tett intézkedések a megyéket, a gyámkodó hatóságokat megbénították ugyan, de a községi életet nem szabadították fel a bilincsek alól, sőt azt még újabbakkal, a bureaurcatia békáival terhelték. Az önkormányzati szellem nem erősödhetett, és így községeink azon helyzetben vannak ma is, hogy minden párt egyhangúlag elismeri a megyei gyámkodás fentartásának szükséges voltát. A jobboldal és a kormány azért, mert átérti a hazánkban jelenleg fennálló viszonyok közepette egyedül lehetséges jó közigazgatás e feltételét, a baloldal, ha nem csalódunk, azért, hogy megmentse a megyék régi hatásköréből mindazt, mi még megmenthető. A belügyminiszter, midőn a községi rendezéshez fogott, újdonatúj, eddig törvényhozásunk által nem munkált, és — mondjuk ki — nem eléggé méltányolt térre lépett. A községi javaslat méltatásánál tekintetbe kell vennünk ezen körülményt, tekintetbe kell vennünk, hogy e javaslat — profes sine matre creata! Beható, a tárgy fontosságához mért figyelemmel tárgyalták e javaslatot az osztályokban, melyek közül a harmadik egészen új, a meghatározásokban szabatosabb, a rendelkezésekben határozottabb munkálatot készített; a központi bizottság magáévá tette ezen módosításokat, melyekhez a belügyminiszter is — mind a régi, mind az új — annál szívesebben hozzájárulhatott, mert e módosítások egyike sem olyan, mely a javaslatot eredeti alapelveiből kivetkőztethetné, vagy mely valamely, a kormány eredeti javaslatában megállt irányzatnak helyet engedne. Az ellenzék a két osztály részéről benyújtott különvéleményben szintén elfogadja tárgyalási alapul a benyújtott munkálatot, pusztán két pontra vonatkozólag terjeszt be módosítást, melyeknek sorsáról függeszti fel végleges szavazatát. Az egyik módosítvány a virilis szavazatok elejtését kívánja a községi képviselőtestületekben, míg a másik a magánosoknak a község , a községeknek a megye elleni panaszaiban nem a belügyminisztert, mint a javaslat teszi, hanem a rendes bíróságokat kívánja döntő fórummá tenni. De mindkét módosítványt hatalmas, körülményeinkből merített érvek ellenzik. Nevezetesen a virilis szavazatokat a községekben ugyanazon indokok, sőt még hathatósabb mértékben követelik, mint a törvényhatósági rendezésnél, a rendes bíróságokra bízandó közigazgatási jogszolgáltatást pedig nemcsak bíróságunk elégtelen száma, ennek folytán túlhalmozottsága ellenzi , mert így is nem bírunk a már nemzeti jellemvonássá lett perpatvarkodási nagy hajlamunk folytán szükségessé vált elegendő számú bírákat tartani, és folyton — mint az ép a mai ülésen történt — bíróságaink létszámát vagyunk kénytelenek szaporítani, hanem ezen, magában mellékes indokokon kívül ellene szól ily intézkedésnek már azon tény is, hogy közigazgatási törvényeink , közigazgatásjogi codexünk nincs, mely nélkül a bíró, kinek mindenben a törvényt kell szem előtt tartani . Ítéletet conkrét esetekben nem is mondhat. Az általános, és még inkább a részletes vita e kérdéseket remélhetőleg még több oldalról is megvilágítja. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Tanügyi pályázat. Tanügyi irodalmunk oly meddő, hogy minden helyes kísérlet, mely ennek föllendítését czélozza, nagy figyelemre méltó. Ennek folytán készségesen adunk helyet a következő pályázati jelentésnek, mely megismertet azzal, hogy egy nagy érdekű pályakérdés megfejtése mint foglalkoztató tanítóinkat. A múlt évi augusztus havában tartatott országos tanító gyűlés alkalmával Posner K. L. által kitűzött pályakérdésre : „Mily előny és haszon háramlik a községi iskolából a társadalomra, az államra s a művelődésre?“— tíz pályám érkezett be. E körülmény eléggé tanúskodik a mellett, hogy az iskola ügye általában s különösen a fentebbi korkérdés élénken foglalkoztatja az elméket, s hogy a közös iskolának úgy elvi mint gyakorlati szempontból meleg és ékesszavu védői és szószólói vannak. Pályabírókul magam mellé Brassai Samu és Greguss Ágost urakat kértem fel, mint országosan ismert irodalmi és tanügyi tekintélyeket, kik is ügyszereteteknél fogva e tisztet elvállalták s abban szokott lelkiismeretességgel jártak el. Mindenek előtt néktek kell forró hálámat és köszönetemet nyilvánítanom e szives közreműködésért. S most vegyük sorba a pályázókat s szenteljünk mindegyiknek egy kis figyelmet. Az 1-ső sz. pályamű (jel. Elmondom, mi az igazság és meghalok) a hitfelekezeti iskola iránti „gyűlöletének“ ad kifejezést, s írója azon nézetben van, hogy ha azokat el nem töröljük, Francziaország sorsa vár reánk. Követésre a porosz mintát ajánlja, mintegy feledve, hogy Poroszországban a hitfelekezeti iskola s a pietismus nagy virágzásban van. Túlbuzgóságában a római caesarismusnak is magasztaló szavakat szentel, s általában nem egy logikai fonalhoz fűzött s higgadt értekezést, mint inkább aphorismákat ad. A kézirat 7 lapja alig adna ki 1/2 nyomtatott ívet, a 2-ik sz. (jel. nélkül) terjedelemre nézve az előbbeninél nem nagyobb, mitől azonban eltekintve, daczára a benne foglalt jó és egészséges eszméknek, pályázatra már azon oknál fogva sem volt bocsátható, mert szerző (Pach Károly marmaros dombér tanitó) a kéziraton magát megnevezte. A 3-ik sz. (jel. Valahányszor a régi s ur között stb.) méltán nagyobb figyelmet gerjesztett s a bírálók kiváló méltánylatában részesült. Előadja eddigi hátramaradásunk okait, mit a statistikai adatok érdekes egybeállításával is illustrál, megemlíti a részint önzésből, részint elfogultságból eredő ellenzést, melylyel a községi iskola életbeléptetése eddigelé találkozik s találóan és értelmesen fejtegeti annak a hitfelekezeti iskola feletti előnyeit főleg oly vegyes népnél, minő mi vagyunk, melynek egyetértésre van szüksége stb. Kár hogy művét, melyből jó részt a statistikai táblázat vesz el, oly rövidre szabta, hogy V. nyomatott ívnél több aligha kerül ki belőle. 4-dik sz. jel. Az ifjúság nevelése első alapja sat. mely mindannyi közt legrövidebb, ritka írással alig 8 lap, kétséget támaszt a kérdés megoldásának lehetősége iránt, mert a községi iskola hasznairól tapasztalati adataink nincsenek s más országok példái ránk nem alkalmazhatók. Amerikát mindamellett utánzandó mintául állítja fel. Emlékeztet a kellő előzmények és tényezők hiányára, melyek ha ki lesznek pótolva, akkor a községi iskolától sok jót, s különösen az egyenlőség, testvériség és szabadság kora megkedvelését reményt, még pedig nem csak elméletileg , hanem gyakorlatilag is. Elfogulatlan álláspontjánál fogva kiemeli különösen a verseny üdvös voltát (közös és hitfelekezeti iskola között), s a közös iskolától várja a nemzeti közérzület, a közszellem ápolását, kifejtését. Az 5-ik sz. (jel nélkül) bővebben fejtegeti 1. az állam czélját, hogy t. i. népe boldog és elégedett legyen, 2. a művelődés előnyeit, s eddigi rendszeres akadályait, s 3. az összes emberiség magasabb érdekeit. E szempontokból tárgyalja a közös iskola előnyeit s cáfolja t. k. azon ellenvetést, hogy az a vallástalanságot terjesztené. A 6-dik sz. (jel. az élet nagy tanítómestere az idő stb.) társai között, eleven színezete s önálló gondolkodásról tanúskodó eredetisége által tűnik ki, s a birálók osztatlan elismerésében részesült. A feleletire jól meggondolt határozott álláspontot választott magának s ebből kiindulva fogja fel szintoly határozottan és tisztán a népnevelés igenis lényeges és fő mozzanatait s a valódi humanismust szembe állítva a felekezeti egyoldalúsággal. Nem ment ugyan némi túlzástól s nemes buzgalmában a czélon túl is lő. P. o. midőn azt mondja, hogy az államot a felekezeti nevelés hátrányai indították a községi iskolák behozatalára, holott az államnak ezen egy indok nélkül is joga és kötelessége volt, a közoktatásról gondoskodni, s annak előmozdítására a legjobb és legkorszerűbb eszközöket alkalmazni. Nagy következetlenséget lát ennél fogva szerző abban, hogy az állam azon elemeknek, melyeket eltávolítani akart, mégis befolyást enged, (t. i. az egyháznak) s e fejtegetéseiből azt engedi következtetnünk, hogy a nevelés monopóliumát követeli az államnak, a mi, — nem említve egyéb nehézségeit, — az oly üdvös szabad verseny elérése volna, melyet t. k. a 4-ik sz. pályamű írója is méltán kiemelt. Szereti szerző a nagyon hosszúra nyújtott, bár találó hasonlatokat, s mindenesetre érdekes és szellemdus olvasmányt nyújt. De a midőn a mostani közös iskolát egy rozzant, foltozott, imigyamúgy összetákolt szekérhez, a régi felekezeti iskolát ellenben az időjárás minden viszontagságainak kitett tutajhoz hasonlítja, vagy halmozva a képeket, az egyiket rothadt almának, a másikat pedig férgesnek nevezi: váljon nem teszi-e nehézzé ilyen kettő között a választást ? Két rész között félő, hogy inkább a régi roszát tartják meg az emberek, mintsem tudva, egy újabbat válaszszanak. Ily hasonlatokkal és érveléssel szerző meggyengíti azon erősségeit, melyekkel a községi iskolának mostani hiányos szervezete mellett is czélszerűbb voltát bizonyítja. E bizonyításnak különben egyes pontjai, — a stílnek könnyen kijavítható némely gyarlóságai mellett is, — szabatosan és meggyőző módon vannak formulázva, s az egészet bizonyos emelkedettebb szellem lengi át. Hátra volna azon thesisnek, miszerint: „minden felekezeti befolyás a nevelésből kizárassék,a bővebb kifejtése s indokolása. A 15 lapnyi kézirat egy nyomtatott ívet alig fog megütni. A 7-dik sz. (tel.: egy legyen a czél és akarat stb.) az előbbinek, bár annál kisebb, nem méltatlan versenytársa, s leszámítva némely apróbb nyelvbotlást, figyelmet érdemel. Különösen az által tűnik ki, hogy tüzetesebben tárgyalja a vallási, nemzetiségi súrlódások enyhítését, s a nagyközönség érdeklődésének a népnevelés iránt fokozását a községi iskola által. Az előnyöket, melyeket ez intézmény nyújt,hét pontba foglalva fejtegeti, s záradékul ismétli azon vezéreszméjét, hogy a jót magáért kell cselekedni, s a gonoszt magáért kerülni, nem pedig valamely kilátásba helyezett jutalomért, avagy bűnhödésért. A 8. sz. (Jel.: Az igazság útja stb.) egy az életet jól ismerő praktikus tanférfiúra mutat, aki minden csillogó frázist kerülve, tisztán megmondja, hogy a nép önmagát nem fogja nevelni, ha más nem gondoskodik róla, s hogy azt önboldogságára erővel is rá kell szorítani. A közös iskolának, mely különben az „egy akol és egy pásztor“ létesülésére első lépés, leginkább anyagi előnyeit emeli ki. A felekezeti iskolák a legjobb akarat mellett is anyagi erő hiánya miatt nem érnek oda, s a versenyt nem állhatják ki. Sok jót mond el a maga szempontjából; kár, hogy minden szükség nélkül a katholicismust a protestantismussal egybeállítja. Az elsőt, bár a clerusnak egy részét értve csak, úgy mutatja be, mint a nép tudatlan együgyüségére támaszkodót, míg ellenben a protestantismust, mint a szabadság és haladás eszméjével azonost.......... Ily megjegyzések, ha némi alappal birnának is, az elfogultság gyanújába hozzák az irót, ki pedig maga mondja utóbb, hogy: társadalmi és hazafius kötelességeink teljesitésében sem vallás, sem nemzetiség nem tehet köztünk különbséget stb. A 9-dik sz. pályamű, melynek jeligéje: „A nevelés bár ezrek ajkán mint puszta szó — stb. e pályázatnak legjelentékenyebb szülöttje, a menynyiben egy rendszeresen kidolgozott, széles olvasottságról tanúskodó, a fölvett tárgyat tüzetesen fejtegető és azt a maga szempontjából kimerítő irodalmi becsű munkát nyerünk benne. Egy kissé hosszadalmas, messziről induló, de tanulságos bevezetés után, melybe az államnak a népnevelés feletti őrködése felségi jogát elméleti és bölcsészeti szempontból bizonyítja be, külön szakaszokban tárgyalja a községi iskolának-et a társadalom, aztán az állam s végre az általános művelődés irányábani feladatát és viszonyát. Mindegyik szakasz egy egy essay-t képez, a legújabb angol és amerikai társadalmi irodalom modorában, melyet ismerni és jó használni látszik a felelet írója. Míg a többi pályázók aránylag szerfelett kevés időt szenteltek és kevés tért adtak az annyira érdekes és fontos napi kérdés tüzetes megvitatásának, a jelen mű szerzője a kiszabott maximumot is jóval meghaladta s a szerfeletti tudományosság és rendszeresség hibájába esett. Fejtegetései elvontak, sokszor szárazak s épen nem népszerűek. Midőn magukra a kitűzött kérdésekre tér, azokra oly átalánosságban felel, hogy az elsorolt előnyök nem csupán a községi, hanem a jó felekezeti iskolára is alkalmazhatók. Nem tünteti fel a kettő közötti különbséget eléggé. Műve e hiányát, szembe a kitűzve volt kérdéssel, maga a szerző is érezni látszik, mert a „Befejezésben“ a következő kiegészítő sorokat olvassuk. Hogy azt a sok szépet és hasznost. .. csakis községi (közös) népiskoláinkról értettem, nem szenved kétséget. De szükséges, hogy az író a maga intenzióit tisztán és világosan kifejtse s az olvasó lelkében ne hagyjon kétséget az iránt, hogy mit akart mondani. A 10-dik az, (jel. Az idő szelleme gátolhatlanul viszi satb) már ismét a rövidség és vele járó felületesség hibájában osztozik a többiekkel. A feltett kérdésekre adott, különben jó, de egyszerű feleletek kellő részletezés, indokolás nélkül, egy közönséges hírlapi vezérczikk vagy tárczaczikk helyét töltenék csak be, és stil tekintetében is a gyalut megszivelnék. A bírálók e szerint kellőleg méltányolván minden egyes pályázó dicséretes törekvését, s beküldött műveik erősebb és gyengébb oldalait mérlegre vetve , egymáshoz hasonlítva , az első jutalmat a 9-ik számú: „A nevelés bár ezrek ajkán stb.“ jeligével ellátott, tartalmas szakmunkának fent elősorolt előnyeinél fogva és hibái daczára, önálló belbecse miatt, szótöbbséggel Fest, mártius 21. (Akath congressus) ma tette meg az első döntő lépést — visszafelé. A névszerinti szavazásnál 39 szótöbbséggel elfogadta a többség munkálatát a részletes tárgyalás alapjául s azonnal bele is bocsátkozott a részletes tárgyalásba. A czimben a görög szertartásunknak egy kis illusorius engedményt tett a többség is, a mennyiben hozzájárult Nehrebeczky azon módosításához, hogy a czimben a gör. szertartásnak külön megemlittessenek. A görög szertartásnak még megtalálják bánni ez engedményt, ha majd a lényegben legfontosabb kivánataik,ugyanezen többség által mellőztetni fognak s akkor rájuk nézve talán kissé kényelmetlen is lesz a mai vívmány, mert e nélkül kezük talán nem lenne megkötve. A legfőbb kegyúri jogokról szóló második §-nál, a kisebbség részéről Abonyi István hatalmas érvek kíséretében beadta a kisebbség eltérő javaslatát, míg Samassa, az újon kinevezett szepesi püspök megragadta az alkalmat, hogy az általános vitából elmaradt beszédet elmondja s ebben uj társainak, a püspöki karnak, mely eddig nem nagy bizalommal volt iránta, ha szövetségesként bemutassa magát. — Mint a congressus több tagja megrótta, úgy mi sem mulaszthatjuk el megütközésünket kifejezni a felett, hogy a jegyző urak mily kevés gonddal kezelik a szavazatok összeszámlálását. Először kihagytak a névsorból többeket, s aztán, mikor már ezt jóvátették, a szavazatokat oly roszul számlálták össze, hogy az elnöki kijelentés semmi pozitív alapra nem támaszkodott. Először is nem tudták, hány igazolt tagja van a congressusnak, s aztán a szavazatokat hibásan számították össze. Az elnöki kijelentés szerint igennel szavazott volna 96 tag, nemmel 54 tag, a szótöbbség tehát 42 lenne, holott a nevek alantabbi összeállításából kitűnik, hogy igennel csak 94 tag, nemmel 55 tag szavazott, a valódi szótöbbség tehát csak 39 volt. (A közlekedési minisztériumban, mint értesülünk, f. hó 17-én tartatott meg gróf Szapáry államtitkár elnöklete alatt az első tanácskozás, az illető consortium megbízottjainak jelenlétében azon vasútterv fölött, mely Miskolczról kiindulva, egyenes vonalban vezetne P.Ladányon keresztül B. Csabáig, s így a legrövidebb úton kötné össze az alföld nagy részét Felső-Magyarországgal. Azt mondják, hogy a közlekedési minisztérium képviselői sem tagadták e vonalnak közforgalmi fontosságát, s a benyújtott előmunkálat ki fog adatni a magyar kir. vasutépitészeti igazgatóságnak, műszaki felülvizsgálat végett. ——BT3HIH—HII' III II ifmi ill »I v jaiBiiir u lür"mii A párisi események. A vörös zászló tűzetett ki mart. 18-án a párisi városházán, s ezzel külsőleg is meg van adva fellegvonása ama szomorú eseményeknek, melyek Párisban e nap óta történtek. Ama rémes szörny, melyet 1848. június havában Cavaignac vértengerbe fojtott, amelytől való félelem tarta fönn Napóleon trónját, most a haza legborzalmasb szenvedései között üli véres orgiáit, s újabb megrázó katastrófák elé sodorja a szerencsétlen franczia nemzetet. Hogy az események miként fejlődtek így ki, erről az eddig érkezett távirati jelentések csak homályos képet adnak. A főbb vonásokat a következőkben állítjuk egybe. A vörös forradalom egyik főhőse Assy nevű munkásvezető, az, ki a creuzoti munkás-strikeot kezdeményező. Assy főnyitótörvényszékileg elitélt egyén, a munkásokra azonban nagy befolyása van, s a nemzetközi munkásassociatiónak tagja. Ő elnökölt volna ama törvényszéken, melynek ítélete folytán Lecomte és Thomas tábornokok főbelövettek. Chanzytrib, mint több lap egyetértőleg jelenti, Párisba jöttekor elfogatott. Hogy mi történt vele,arról semmi hír. Vincy tábornok — mint tudva van — 40000 emberével Párisból Versaillesbe vonult vissza, s igy a nemzetőrség az egyedüli katonai hatalom, mely ezúttal Párisban van. A párisi utczákon átvonuló nemzetőri zászlóaljak — mint egy mart. 19-ről kelt sürgöny mondja — legtöbbnyire a külvárosokból valóknak látszanak. Ugyane távirat azt jelenti, hogy torlaszok még a következő utczákon láthatók : A rue des martyres, avenue Trudaine,Chaussée de Clignon, Court, a Faubourg St Denis legkülső végén, a rue Rochechouartban s a hotel de villé, valamint a Faubourg St Antoine bemenetelénél. A lakosság nyugodtan sétálna az utczákon, s a már jelentett eseteken kívül, a magántulajdon ellen nem történt volna merénylet. Az omnibusz- s bérkocsi közlekedés teljesen be van szüntetve. A forradalmi kormány a párisi községi választókat, mint tudva van, márt. 21-re hívta össze, s az éjjel tán hírt veszünk, hogy e választások végbemehettek-e ? Ugyan a kormány elfoglalta a párisi összes minisztériumokat, a távirdahivatalt, s mint látszik, nem sokat törődik azzal, hogy a nemzeti gyűlés kormánya lázadónak jelenti ki. Említendő, hogy a „Gaulois“ szerint kibékítő kísérletek történnének. A fölkelők bizonyos egyéniségeiknek magasb állomásokra való kineveztetését követelnék, de e kibékítő kísérletek híre nem egyezik meg a legújabb tudósításokkal, melyek a párisi viszonyokat a lehető legsötétebb színben feltüntetve, a porosz részről való közbelépést körülbelül elkerülhetlennek tüntetik fel. Egy mart. 19-diki sürgöny tudatja, hogy a poroszok ismét megszállották St. Denist, s Pária felé közelegnek. Esti lapunk berini táviratai Pária megszállását majdnem egyenesen kilátásba helyezik. Ha ez csakugyan megtörténik, természetesen csak Thiers s a nemzetgyűlésnek felhívására történhetik. Ily válságos lépésre azonban a nemzeti kormány csak a legvégsőbb esetben szánhatta el magát, s hozzájárult kétségkívül az is, hogy elszörnyedve a polgári háborútól, inkább idegen csapatokkal vereti le a fölkelőket. De mily ára lesz ennek a közvetítésnek ? Napoleon császár Ostendeban kijelente ama bonapartista tiszteknek, kik hozzá jöttek,tisztelegni, hogy bízik dynastiájának isméti trónrajutásában, s ha figyelembe veszünk sok jelt, úgy látszik, hogy a Napoleon-család reményei nem egészen alaptalanok. A cháoszban azonban mégis van némi reménysugár. Azon egyhangú kárhoztatás, melylyel a párisi összes hírlapirodalom az örjöngő mozgalmat és okozóit sújtja, az erkölcsi felháborodás és hazafias harag, mely a társadalom minden értelmes rétegeiből, még Páris nemzetgyűlési képviselőinek legszélsőbb köréből is hangozik, mégis nyújt némi reményt, hogy a szomorú ügynek minden szomorú következménye teljesülni nem fog. A veszély azonban csak akkor lesz eltávolítható, ha a köztársaság s az ország megmentésére a nemzet minden energiája, minden tehetsége és ereje, minden becsületes embere egyesül. Napoleon császár, Mac-Machon tábornagyhoz következő levelet intézett. Wilhelmshehe, 1871. márcz. 12. Kedves tábornagy! Azon pillanatban, midőn ön Francziaországba visszatér, kötelességemnek tartom, emlékezetébe juttatni, ama hadsereg szolgálatát, mely oly szerencsétlenül legyőzetett Sedannál. Nem igazságos, hogy a tisztek, altisztek és közlegények, kik a különböző csatákban oly derekasan viselték magukat, ama jutalomtól s előléptetéstől megfosztassanak, melyre joguk van. Mióta fogoly vagyok, e tárgyban több felszólalást vettem. Valódi fájdalmamra volt,hogy azoknak meg nem felelhettem, mert a sereg Sedansnál bátran harczolt s egyedül ő nem részesült semmi jutalomban. Ezek folytán azt hiszem, hogy az ön feladata volna, a katonákért, kik az ön vezetése alatt állottak, egy emlékiratot és javaslatokat terjeszteni a franczia hadügyminiszter elé. Legyen továbbá is meggyőződve, kedves tábornokom őszinte barátságomról Napoleon. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése mart. 21 én. I. A képviselőház mai ülésén az 1871-ki államköltségvetés végmegszavazása után a különféle államokkal a közbüntettesek kiadása iránt kötött egyezmények tárgyaltattak és fogadtattak el. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter Várady felszólalására kijelente, hogy törekedni fog ily nemzetközi szerződéseknél a magyar nyelvnek a német mellett egyenjogúságot szerezni. E törvényjavaslatokon kívül a kir. Ítélő tábla bíráinak szaporításáról, a fiumei provisoriumról szóló javaslatok fogadtattak el, valamint a központi bizottság jelentése is a felnőttek oktatása iránt előterjesztett törvényjavaslatra nézve. Ezek után a községi törvényjavaslat általános tárgyalása indult meg. Jobboldalról az előadó és Szüllő Géza, balról b. Simonyi Lajos és Schwarcz Gyula szólt. Ez utóbbi szónok figyelemreméltó és sok alapos gondolatot tartalmazó beszédét holnap fogja folytatni.