Pesti Napló, 1871. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

1871-04-22 / 93. szám

mozgalomhoz, egy második Luther fog-e kikerülni, de a mozgalom nem az övék többé. Magával ragadta az a művelt pol­gárságot, a sajtót, az értelmiséget, sőt a kormányokat is, melyek érdekei, mint a tizenhatodik században a római uralom­vágy által, ma is veszélyeztetve vannak. Épen azok támogatják a reform, az njítás eszméit, kikről legkevésbé volt az fölte­hető. Mint a naponta tömegesen szaporo­dó nyilatkozatok, feliratok stb. mutat­­ják, a fec­erűs nagyobb részén kívül ma Németországban mindenki német, s a­mily erélylyel védelmezte politikai önál­lóságát a franczia túlkapások ellen, és oly elszántan kész védelmezni lelkiisme­reti szabadságát is a római absolutizmus ellen. Luther vagy Saul ellentéte, ki fele után megijed és visszatér az elfajult Jeruzsá­lembe, leszen-e Döllinger, az nem vál­toztat a megindult mozgalom fontosságán. Az államhatalom által támogatott felvilá­gosodott középosztály maga fogja magát megváltani, mert az ő reformtörekvései csak véletlenül esnek össze Döllinger fel­lépésével, de más indokokból merítik té­telüket, más czélok után törekesznek. Az éveken át a legsötétebb ultramontanismus párthívei között szereplő Döllinger egé­szen az utolsó zsinat előtti papismus állás­pontjából folytatja a harczot az új hitelv ellen. A canoni törvénytárból, a pápai ren­deletekből, szóval az egyházi tanokból meríti fegyvereit; a nemzeti állás­ponttal, a korkövetelményekkel még ő nem áll összeköttetésben. Ama feliratokon, me­lyeket nagy hazája minden katholikus ré­széből s az osztrák németektől tömegesen vesz, már más szellem özönlik el. Mint az állami eszme megerősödésekor mindenütt, úgy Németországban is egy önálló s­zó­mától lehetőleg független nemzeti egy­ház után irányul a kath. polgárok óhaja. A politikai egységet egyházi egységgel akar­ják betetőzni. A gallicán franczia egyház példánya vezeti a németeket, azonban a mai viszonyok közt természetesen már meg nem elégedhetnek a gallicanismus­­sal, hanem határain túlmenve, mindazt maguknak követelik, mi az önálló egyház eszméjéhez szükséges, mely önálló egy­ház eszméje a régi catholicismusban nem ismeretlen. Csak igy képzelik az egyházi reform nagy művét, az egyház és állam lehető elkülönítését, az alsó clerus hely­zetének javítását, a felsőbbnek nationali­­zálását, a különböző felekezetek békéjét stb. megvalósíthatni. Korunk nem kedvező az universalis intézményekre. A mint Európa a század elején az universális hatalomra törekvő vagy annak igényeivel bíró császárságo­kat, a francziát és német-rómait megdön­tötte, úgy fogja előbb-utóbb az universál­­is egyházakat is nemzetiségi elemeikre szétbontani. A mozgalom már megindult Németországban; árjai hatalmas hullámo­kat vetnek s a szellemek a reform nagy eszméjétől vannak elragadtatva. Sikerül-e törekvésük, az nem szenved kétséget. Évek, talán évtizedek fognak még lefut­ni, míg a nagy eszmék megvalósulhat­nak, de megvalósulásuk reménye képezi az emberi haladás folytonosságának egyik fő reményét. A római egyház ma is ana­gondolkodni látszott. Csakhamar azonban meg­történt a végzetes zuhanás, s a boldogtalan ma­gát agyontörte. Zsebében egy nevével jegyzett zsebkendőt, Beöthy Lajos alispánnak szóló levelet, s némi apró pénzt (1 frt 89 krt) találtak. A Beöthyhez írott levélben zilált anyagi viszonyait mondja öngyilkosságának okául. Holtteteme a Rókus kórházban van kiterítve, hol azt holnap bonczolják. Lakása biróilag le­zároltatott. Temetéséről bizonyosan a képvise­lők fognak gondoskodni. Nyugodjék csöndesen! —s. — Jacoby János és a socialis kérdés. (II.) Térjünk át a második kérdésre. A munkaadónak, a tőkebíró vállalkozónak mi teendője van e kikerülhetetlenül bekövetkező változás előkészítésére ? A követelés, mit mi kívánunk tőle — szól Jacoby — egyszerűen abból áll, hogy minden munkásban becsülje meg az embert, hogy min­den napszámosban, kit foglalkoztat, egy ő vele teljesen egyenjogú, vele egyenlő személyt is­merjen el s a szerint bánjék vele. Minden dolognak, szokták mondani, két ol­dala van. E példabeszédben jó darab adaga fek­szik az egészséges népokosságnak; a tudás és az élet legnehezebb problémái engesztelékeny feloldást találnak abban. Mint mindennek, úgy az embernek is két oldala van : egyik a külö­nös, mely neki, mint egyednek, sajátságos, és másik az általános, mely őt, mint egy na­gyobb egész alkotó elemét jellegzi. Valósággal azonban e két oldal sem el nem választható, sem élesen el nem különíthető, mert csak össze­­ségekben alkotják az embert, de öntudatunk­ban, felváltva vagy állandóan, egyik oldal in­kább előtérbe lép mint a másik és túlnyomó be­folyást nyer gondolkodásunkra és cselekvésünk­re. Tegyük fel például azt az esetet, hogy túl­nyomóan a sajátlagos, egyedi lét uralkodnék egy ember öntudatában. Ez rögtön nyilvánul önmagának túlbecsülé­sében, mint emelkedett önérzet és önbizalom. „Segíts magadon!“ lesz az ember szavajárása, gondolata és tettei irányadója. Ha pedig a má­sik lét túlnyomó benne , soha sem veszti el sze­mei elől az összeköttetést, mely őt a külvilághoz csatolja. Ez esetben a következtetés egészen más lesz : a többi embereket nem úgy fogja te­kinteni mint hasonló jogú lényeket, mint azon nagy egész egyenjogú tagjait, melyhez ő is tar­tozik, hanem mint ő alá rendelt tagokat, mint puszta eszközöket szükségletei és vágyai kielé­gítésére, így változik át a magára véve tiszte­letre méltó önérzet önzéssé, az önbizalom ön­­módássá. Haszonlesés, dölyf, uralkodni vágyás fogják őt vezetni, hogy embertársait saját aka­ratának, annak, mit ő hasznosnak vél,eszközeivé tehesse. Mit itt egy emberről mondtunk, áll az összes társadalomról is; ugyanazon erők, melyek az egyén szelleménél munkálkodnak, működnek a népek életében, és az emberi nem történeté­ben is. Az ember uralkodása az emberek felett, az erősebb joga s a gyengébb kizsákmányolása — ez azon jellegző alapvonás, azon veres fonal, mely az ó- és középkor történetén keresztülfut. És — hát most máskép van-e ? Ma — oly any­­nyira hírhedt műveltségi haladottságunk da­czára, a társadalmi rend a szolgálattétel egyenlő elvén nyugszik-e? Van-e a jelennek joga a po­gány ókor és a keresztyén középkor viszonyaira büszkeséggel és önmegelégedettséggel tekinteni vissza ? Teljes nyíltsággal, minden tartalék nélkül így válaszol e kérdésre a XIX. század egy állam­­férfia, gróf de Maistre József szóról szóra: „Az emberi nem, úgy látszik, egyes emberek kedvéért teremtetett. A papság, nemesség és felsőbb államhatóságok feladata oktatni a né­pet, hogy az erkölcsi és szellemi világban mi jó vagy rész, igazi vagy hazug; a többi emberek­nek nincs joguk ilyféle dolgokon okoskodni, ők kötelesek mindent tűrni zúgolódás nélkül (souf­­frire tout sans murmurer).“ A színezés talán kissé túlzott — folytatja Ja­coby, — de a kép élethű. Mig „a népek pászto­rai“ háborút viselnek a nép minden megkérde­zése nélkül, mig a papság zsinatol és gyülésezik, hogy „a szentlélek sugallata alatt a csalárd em­­beri tudományt vezesse“, — mindaddig nincs jogunk de Maistre állításait valótlannak mon­dani. Téves és csodálatos csak az, hogy de Maistre a dolgok ez állapotát jónak tartja, s hogy azt jósolja, miszerint ily állapot minden időre fennállhat és fent is fog maradni. Még hadd hivatkozzam egy más tanúra is, — két tanú szája ad győző bizonyítékot úgy is. Owen Robert, a cooperatív­ rendszer alapítója Angliában egy alkalommal egy frankfurti bankár házánál találkozott a nagyszerű politikus Gentz Frigyessel. Owen felsorolta társadalmi rendszeré­nek előnyeit, és azt a megjegyzést csatolta hozzá, hogy ha az egyenetlenség helyébe az egyetértés lépne , minden ember kielégítve élhetne. „Igaza lehet önnek — válaszolt Gentz úr, — de mi nem akarjuk, hogy a tömeg vagyonos és tőlünk független legyen, mert hát hogy ural­kodhatnánk aztán?“ Íme, itt van dióhéjban önök előtt a társadalmi kérdés! Midőn Owen a megoldás szavát kimond­ja: Egyetértés az emberek között,—­válaszul megmondja rá Gentz a főbajt, mi a megoldás­nak útjában áll: — a kiváltságolt osztályok ural­kodási vágyát. Aristoteles, mint önök tudják, az embereket is két osztályba sorozta: olyanok képezik az egyik osztályt, kik a természettől uralkodásra, — és olyanok a másikat, kik szolgaságra vannak ren­delve, — de a nemzetiség különbsége — hellén vagy barbár ? — volt a megkülönböztetés alap­ja; — de Maistre és Gentz ellenben egy és ugyan­azon néptörzs kebelében is válaszfalat akarnak húzni a felső tízezer, — mely uralkodásra és he­nyélésre van hivatva, — és alantabban eső tömeg közt, mely arra van teremtve, hogy uralkodja­nak rajta s kínozzák őt. Tekintsék önök az egyház, az állam vagy a társadalom mai állapotát, s mindenütt, — nem tagadhatjuk el, — szemünkbe ötlik a középkori osztályuralom, a középkori gyámrendszer. S csak abban különbözik a jelen a múlttól, —hogy — hála a német reformatiónak és a franczia for­radalomnak ! — napról napra mindig szélesebb körökben terül el a legalsó fokon is azon meg­győződés, hogy ez sokáig nem maradhat így, hogy az ember nem arra van teremtve, hogy más emberek uralkodjanak rajta és kormányoz­zák, fékezzék és kizsákmányolják. Évezredek óta beszélünk már a népnek a fele­baráti szeretetről és minden ember testvériségé­ről ; a jelen kor megköveteli, hogy ténylegesen, az államban és a társadalomban végre komolyan vegyük e beszédet. Volt idő — idősbjeink még emlékezni fog­nak rá — midőn mindazt, ki az absolut kor­mány jogosultságát kétségbe vonta, lázadónak nevezték. Hasonló sor k éri mai napság azt, ki a „gazdasági tünemények elválaszthatlan lánczo­­latát“ lazábbá tenni merészli. Próbálja csak meg valaki a birtokos osztály előjogáról, a nagy tő­ke hatalmi visszaéléséről, az uralkodó hitelrend­szerről támadólag beszélni, vagy csak az anya­gi javak egyenletesebb felosztását hirdetni — és bizonyos körök mindjárt úgy fogják feltüntet­ni, mint minden társadalmi rend ellenségét, mint társadalmi rajongót vagy communistát. De ez ne tartson vissza bennünket nyíltan beismer­ni az igazságot, hogy minden magántu­lajdon, — ép úgy az anyagi, mint a szellemi, egyszersmind a társa­dalom közös birtoka is. Mint maga az ember, úgy az ember minden tulajdona azon különös sajátságon­­kivül, mely azt egy valaki birtokává teszi, még általános léttel is bir, mely az összeségnek arra jogos igényt nyújt. Hogy az állam és község minden polgár vagyonától adót és illetéket szed, hogy az egyesnek szabad rendelkezését tulajdona fe­lett törvények korlátolják, azt rendesnek talál­ja mindenki. De hát — kérdjük mi — nincse­­nek-e még más kötelességei is a birtokosnak, mint azok, miket az államtörvény szab ki, s mikre szükség esetén kényszeríti is? Nincsenek-e neki és úgy kötelességei a társadalom, mint csa­ládja, a község és az állam iránt ? A­mit az egyén birtokban, ingó és ingatlan tulajdonban bír, kizárólag csak az ő saját munkásságának eredménye ? Nem sokkal nagyobb mértékben mások közremunkálásának, az előtte és vele élő emberek együttes, közös munkájának kell e­­zt köszönni ? És a­mint az egyes csak mások segé­lyével jut birtokához, úgy csak mások segélyé­vel képes annak gyümölcseit élvezni; c­s­a­k a társadalomban van a tulajdonnak értéke, csak a társadalomban lehe élvezni a t­u­l­ajj­d­o­n­t. Ennélfogva a birto­kosnak erkölcsi kötelessége, úgy használni fel vagyonát, hogy az ne csak neki, hanem az ösz­­szeségnek is, különösen pedig kevésbé vagyos embertársainak használjon. „A gazdaság közjó, ha jó ember kezében van.“ Az utolsó 40 év nagyszerű munkásmozgal­ma e tekintetben is jótékonyan működött. A mint a munkásban társadalmi jogának, úgy a birtokos osztályban társadalmi kötelességének tudatát felébreszté és megerősité. Szívesen el kell ismernünk, hogy nem minden munkaadó­nál portéka a munkás, mit — más áruczikk példájára, — lehető olcsón veszünk, lehetőleg felhasználunk, s aztán tovább nem gondolunk vele. Angliában, Francziaország és Németor­szágban sincs hiány egyes példákban, hogy gyártulajdonosok, iparos vállalatok és nagy­bir­tokosok czélul tűzték ki maguknak az általuk felhasznált munkások szomorú sorsát javítani, akár a napszám felemelése vagy a munkaórák kevesbítése,takarék-, segélyző-, rokkant pénztá­rak felállítása, vagy egészséges olcsó lakások­ról, menhelyek, kórodák, iskolákról stb. gondos­kodás által. Különösen figyelmet érdemel ez irányban a Partnership industrial név alatt ismert osztalé­­kos, vagy jutalmi rendszer, hol a munkás nap­számán kívül az ő munkája által előidézett nye­remény, egy bizonyos részét kapja. Magában Angliában körülbelül 10,000 mun­kás áll ily viszonyban a vállalkozóval és mind­két félnek van oka, hogy az eredménynyel meg legyen elégedve. De ne feledjük el, hogy mindez többé kevés­bé a munkaadó jóakaratától függ, és hogy leg­jobb esetben is általa csak egyes munkásokon vagy munkáscsoportokon van segítve. Bármily kívánatosak is az ily példák, mint előkészítő esetek: a napszám-rendszerből eredő társadal­mi nyomor elhárítására és oly kevéssé hatnak, mint a munkások önsegélyezés iránti kísérletei. Erre egy más általános és mindenre kiterjedő hatalom kívántatik, és e pont vezet át bennün­ket a harmadik kérdéshez. GYÖRGY ENDRE: themavillámaival akarja a kor sebesen haladó kerekeit föltartóztatni, de a­mint Luther a villámoktól s az ördög más fe­nyegetésétől sem ijedt vissza, úgy nem fognak visszariadni a nemzetek ma, mi­dőn lételek egyik főtényezőjéről, vallási és egyházi szabadságuk megmentéséről van szó. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ápril 21-ki ülése. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Kérvények. Stratimirovics György interpellál a Fiu­me megyében ujonczállítás alkalmával történt rendet­lenségek tárgyában. Az irtványokról szóló tvjavaslat részletes tárgyalása. — Az ülés felfüggesztetik. El­nök bejelenti Nyáry Pál szerencsétlen kimultát.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll, Bujanovics, Ivacskovics, Jámbor. A kormány részéről jelen vannak: Horvát Boldizsár, G­orove István, Pauler Tivadar. Esti lapunkban a tárgyalás folyamát az irt­ványokról szóló törvényjavaslat részletes tár­gyalásánál hagytuk el. A részletes tárgyalás alkalmával felolvastatik az 1. §. 1. §. Az 1848. évi január 1-je óta a volt föl­­desúr beleegyezése nélkül keletkezett irtvá­­nyok, foglalásoknak tekintetnek és az úrbé­ri kapcsolatból fenmaradt jog- és birtokviszo­nyok rendezéséről szóló 1871-ki . . .. t. ez. 10. és 11. §§-ainak hatálya alá esnek; — azon irt­­ványokra nézve pedig, a­melyek 1848. január 1-je óta a volt földesur beleegyezésével kelet­keztek , a szerződés határozatai irányadók. Az 1848. január 1-je előtt már fennállott i­t­­ványokra a jelen törvény következő határozatai alkalmazandók. Az első bekezdés 3. és 4. sorából „az úrbéri“ szótól a következő sorban előforduló „szóló“ szóig teendő szöveg hagyassék ki. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter elfo­gadja a módosítást, mert ezáltal a czímében megváltoztatott törvényjavaslatot név szerint nem idézi, hanem csak a törvényc­ikk számát. Erre a módosítás elfogadtatott. Elfogadtatnak erre a 2. §. és 3. §. 2. §. Ha mind a visszaválthatóság, mind az irtásföldeken fekvő beruházások mennyisége iránt már a jelen törvény hatályba léptéig jog­érvényes ítélet hozatott, vagy jogérvényes egyez­ség jött­ létre, a végrehajtás az ítélet, illetőleg egyezség határozatai szerint eszközlendő. 3. §. Azon irtványokra nézve, a­melyeknek visszaválthatósága jelen törvény hatályba lép­tekor jogérvényes ítélet által már meg van ál­lapítva, a­melyekre nézve azonban a beruházá­sok mennyisége iránt sem jogérvényes ítélet még nem hozatott, sem jogérvényes egyezség nem jött létre, a visszaváltás az alábbi 5-dik §-ban foglalt szabályok szerint eszközöltetik. 4. §. A­mennyiben a visszaválthatóság iránt a jelen törvény életbeléptéig sem érdemleges ítélet nem hozatott, sem jogérvényes egyezség létre nem jött, e kérdés a következő alapelvek szerint döntendő el. Vissza nem válthatók azon irtványok : a) a­melyek valamely úrbéri telekhez törvé­nyesen olykér csatoltattak, hogy előbbi minősé­güket elvesztették s az úrbéri telek alkatrészét képezik; b) a melyek a volt úrbéreseknek már erede­tileg életfentartás végett engedtettek át; c) a melyeken megszállitások léteznek , ha ezen irtványok birtokosainak ezen megszállitá­­sokon kívül nem volt egyéb úrbéri telekhez tar­tozó birtokuk; d) a­melyek a birtokosoknak földbér, termé­szetbeni adózások vagy szolgáltatások mellett, szerződésileg örök időkre adattak át; e) az 1836 ik év előtt keletkezett irtványok , ha a tulajdonos szerződésileg nem igazolja,­­hogy azokra nézve a visszaváltás jogát világosan fen­­tartotta; f) a melyek bizonyos feltételek mellett s meg­határozott időre engedtettek át, a melyekre néz­ve azonban a volt földesúr a visszaváltási kere­setet, a feltételek teljesítése s a megállapított ha­táridő le­folyta után, három év alatt meg nem indította; g) a melyekre nézve a visszaváltási kereset az 1859-ik év végéig az illető bíróságnál be nem nyujtatott. Mindezen irtványok a birtokosok tulajdonává válnak; ezek azonban kötelesek az ily irtvá­­nyokon fekvő tartozásokat, az alábbi 7., 8., 9., 10. szakaszok értelmében megváltani. A 4. § nál Huszár Imre következő módosít­­ványt nyújt be: Az irtványokról szóló törvényjavaslat 4-ik § ához. Az a) pont utolsó sorában képezik he­lyett tétessék „képezték.“ Az e) pont második sorában a kívül szó után szúrassék közbe a megszálláskor, az utolsó sor­ban pedig nincsen helyett tétessék nem volt. Az f) pont helyére tétessék a jelenlegi g) pont. A régi f) pont jelöltessék g) betűvel és első sorában, a melyek szó után szurassanak közbe e szók: az f) pontban foglalt rendelkezés alá nem esnek és ezen közbeszórás után a szöveg többi része változatlanul maradna. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter az első módosítás­­intenzióját elfogadja, azonban a „képezik“ szó helyett alkalmatosabbnak tartja, melyek „alkatrészévé váltak, a másodikat nem fogadhatja el, mert bajos elválni, mikor keletke­zett ezen megszállitás; a harmadikat, hogy a g és f. pont felcseréltessék, elfogadja. Justh József a c) pontra nézve ily módosí­tást ajánl: a c) pont következőleg hangzanék : „a­melyeken megszállitások léteznek, ha ezen irtványok birtokosainak ezen megszállitásokon kívül „1848-ig“ egyébb úrbéri telekhez tartozó birtokuk nincsen;“ azért kívánja, hogy tétessék ki az 1848 év, mert 1848 után úrbéri telek már nem létezett. Paczolay János szintén módosítást nyújt be. Az e) és d) pont közt ellentétet lát és módosí­tást ad be, hogy az e) pontnál mondassék ki, hogy a 36-ik év előtt keletkezett irtványok töb­bé vissza nem válthatók. Nehrebeczky Sándor a Huszár I. és Juszth J. által az e) pontra felhozott módosítványt nem fogadja el, mert a megszállításokat azon időre szándékozik magyarázni, melyről itt szó van, de azt nem tartja szükségesnek, hogy 1848-ik év beleigtattassék a törvénybe, mert az indokolást, mely erre nézve felhozatott,nem­ tartja sem alapos­nak, sem törvényesnek. Mondatott ugyanis,hogy 1848 óta Magyarországon úrbériség nincs, azon­ban a gyakorlati életben a dolog nem igy áll. Az 1848. 11. t. sz. által nem az úrbériség, hanem a szolgálmányok szüntettek meg, és 1848 óta egész a mai napig, sőt még talán tovább is foly­nak perek az úrbéri telkek minősége iránt, me­lyekben mindenekelőtt az úrbéri telkek minősé­ge állapittatik meg. A mi a Paczolay által felhozott ellentétet il­leti, a d) és e) pontok között, ezen ellentétet el­találni nem tudja. Azt igenis látja, hogy az e) pont alatti intézkedés egészen új, mert az a tör­vényben nem foglaltatik, hogy t. i. vissza nem válthatók az 1836. év előtt keletkezett irtvá­nyok, ha a tulajdonos szerződésileg nem igazol­ja, hogy azokra nézve a visszaváltás jogát vilá­gosan fentartotta. Ezen intézkedést azonban szükségessé teszi a gyakorlati élet, mert igen sok eset van, hol szerződés nincs, csak szóbeli egyesség köttetett. Szükségesnek tartja ép úgy, valamint a d) pontban is helyesen, és az eddigi 20 évi gyakorlat alapján kimondatik, hogy t. i. a­mely irtványok örök idő óta kezeik közt van­nak, azok náluk maradnak ezután is, mert kü­lönben az ily kérdésekben a gyakorlati eldöntés majdnem lehetetlenné válnék. Tehát megtartaná itt mindkét pontot. (Helyeslés.) Ezután a módosítványok felett történvén sza­vazás, Horváth Boldizsár módosítványa az a) pontra, és Huszár Imréé a e), f), g) pontokra nézve elfogadtatott, a többi módosítványok pedig elvettettek. Ezután az 5.,6., 7., 8., 9. §-ok elfogadtattak. 5. §. A jelen törvény 3. §-a alá tartozó irtvá­nyokra,­­ valamint azon irtványokra nézve is, a­melyek nem esvén a fentebbi 4 ik szakasz rendeletei alá, ezentúl fognak visszaválthatóknak kimondatni: a visszaváltás azon esetre, ha en­nek módozata az 1832-6. t. ez. 1-ső szakaszá­nak második bekezdésében érintett szerződés által van szabályozva, ezen szerződés értelmé­ben, különben pedig a következő szabályok sze­­­­rint hajtandó végre : a) azon irtványokból, melyekért a birtokos évi adózás fejében tizedet vagy kilenczedet tar­tozott adni: az irtványbirtokost az irtványok két harmada, a volt földesurat pedig egy harmada illeti; b) a hol évi adózás fejében kilenczednél na­gyobb hányadrészt, például: nyolczadot, hetedet stb. volt köteles a birtokos adni, az irtvány a volt­ földesur és az irtványbirtokos közt egyenlő részben osztatik meg; c) a­hol az évi adózás fejében tizednél is ke­vesebb hányadrész volt kiszolgáltatandó, az irt­vány egy negyedrésze a volt­ földesurat, s három­­negyedrésze az irtványbirtokost illeti; d) a­mennyiben az évi szolgáltatás nem há­nyadrészből, hanem készpénz-fizetésből, szolgál­­mányokból vagy vegyesen, mint hányadrészből, mint egyéb szolgáltatásokból állott: az évi ösz­­szes szolgáltatások értékéhez képest a fennebbi a) b) és c) pontok alatt felsorolt kulcsok egyike alkalmazandó; e) a­mennyiben pedig az irtvány-birtokos az irtvány után semmiféle szolgáltatásokat nem tel­jesített és ilyenek teljesítésére sem a múltban nem volt köteles, sem jövőre nézve nem lenne kötelezhető : a volt­ földesurat az irtványokból egy nyolczadrész,­­ a többi pedig az irtvány­birtokost illeti. Mindezen esetekben az irtványbirtokos beru­házás, rajtfekvőség vagy irtásbér czime alatt, a tulajdonos ellenében semmi megtérítést nem kö­vetelhet. 6. §. Ha a visszaváltható irtvány a volt föl­­desurnak akár általános, akár az­on egyes esetre adott engedélye mellett, vétel útján került a birtokos kezére : a visszaváltás az irtványbirto­kos választása szerint vagy a vételár megtéríté­sével vagy az irtvány egy részének az 5. §-ban megállapított kulcs szerint leendő átengedésével történik. 7. §: A vissza nem váltható irtványokon fek­vő tartozások megváltásánál a váltságtőkét azon összeg képezi, mely az évi tartozások értékének húszszoros összegéből, egy hatodrésznek besze­­dési és kezelési költség fejében való levonása után fennmarad. Ezen váltságot a birtokos köteles fizetni. 8. §. Az évi tartozások értékének meghatáro­zásánál, a­mennyiben a szolgálmány készpénz­ből állott, ennek összege szolgál alapul; ha pe­dig kézi- vagy igásnapszámból állott a szolgál­mány , amannak értéke 17 és fél, emeze pedig 35 o. é. krral veendő­ fel; végre terménybeli szol­gálmányok esetében az 1842—1847 (hat évi) összes terménybeli szolgálmány egy hatodrésze veendő évi szolgálmányul s ennek értéke az 1842—1847-dik évben (hat évi) azon vidéken fennállott középár szerint számítandó ki. A 8. §-nál Tisza Kálmán módositványt nyújt be, mely igy hangzik: „Módositvány az irtványokról szólló törv.­­javaslat 8. §-ának e) pontjához. Ezen e) pont kihagyatván, helyébe e) pontul ez tétessék : „a mennyiben pedig az irtványbirtokos ez irt­vány után semmiféle szolgáltatást vagy fizetést nem­ telj­esitett és ily­ennek teljesítésére sem a múlt­ban nem volt köteles, sem jövőre nézve nem lenne kötelezhető, az irtvány őt illeti. Ellenben ha a volt földesúr, bár az irtvány­birtokos semmi szolgáltatást vagy fizetést nem teljesített is közte és az irtványbirtokos között valamely szolgáltatás vagy fizetésre nézve semmi megállapodás nem létezett is — bebizonyítja , hogy­ mily szolgáltatást vagy fizetést követelni jogosítva lett volna, az irtványnak V* része őt Heti, a többi pedig az irtványbirtokos tulajdoná­én marad.“ Horváth Boldizsár igazságügyminiszter ki­jelenti, hogy azt úgy formulázásra mint tarta­­omra elfogadja. Tisza módosítványa erre elfogadtatott. 9. §. Ha az úrbéri rendbeszedés s illetőleg ta­gosítás még meg nem történt, a tartozások meg­váltására kötelezettnek jogában áll: a váltság­­tőke helyett (7.­8. §§.) a megváltandó irtványok egyharmadát a volt földesúrnak váltság fejében átengedni. A 9. §-nál Dezső Szaniszló módosítványt ad be,­­de azalatt a házban elterjed az ismert bor­zasztó haláleset híre, Ghyczy Deákhoz megy, a házba siető Csiky az eseményt a tagoknak el­beszéli és a lázas nyugtalanság közepette az el­nök az ülést felfüggeszti. Az ülés további lefolyását esti lapunkban is­mertettük. A főrendiház ülése ápr. 21-én. Elnök: Majláth György. Jegyző: Csáky Gyula gr. A kormány részéről jelen van : Szlávy Jó­zsef miniszter. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvének veze­tésére Mikó Imre bárót kérem fel. A képv. ház jegyzője üzenetet hozván, mél­­tóztassék azt bevezetni. (Megtörténik.) Bujanovics Sándor a képv. ház jegyzője be­nyújtja kihirdetés végett az ő felsége által szen­tesített és a képv. ház mai ülésében kihirdetett t. czikkeket az Eszterházy-féle képtár, kézrajz és rézmetszet gyűjtemény megvételéről, továb­bá tárgyalás és hozzájárulás végett az Ausztria és Szászország közti vasúti összeköttetés továb­bi kiegészítése tárgyában kötött szerződés 9. és 11. czímében foglalt vámmentességről, úgy­szin­tén az úrbéri birtokviszonyok szabályozásáról szóló, a képv. ház által véglegesen megszava­zott törv. javaslatokat. A t. czikk kihirdettetik. Apponyi Albert gróf jegyző: Olvassa a kép­viselőház jegyzőkönyvi kivonatát az úrbéri vi­szonyokról és a szászországi szerződésről szóló törvényjavaslatok tárgyában. Elnök: A tvjavaslatok vélemény adás végett a jogügyi bizottsághoz, s az állandó hármas bizottsághoz tétetnek át, mely a tvjavaslatot nyomban tárgyalás alá veendi. Ha, a­mint nem kétlem, e részben fennakadás nem lesz, az érdemleges tárgyalás holnapra tűzetik ki. (Helyeslés.) Van még egy levele a pénzügyminiszter úrnak. Csáky Gyula gr. jegyző: (Olvassa a pénz­ügyminiszter levelét az 1848-iki honvédek sze­gélyezésére rendezendő jótékony sorsjáték iránt.) Elnök: A megküldött 1000 drb. sorsjegy már a ház irodájában le van téve, és a méltósá­­gos főrendek áldozatkészségétől fog függni,hogy mily mérvben fognak ezen czél előmozdításához hozzájárulni. Egyéb tárgya a mai ülésnek nem lévén, azt bezárom. Holnap fél egykor fog kezdődni az ülés. Ülés vége 1 óra 20 perczkor. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, ápr. 21. (Nyáry Pál temetése) vasárnap, d. u. 4 órakor lesz a reformátusok egyházában, estve a holttestet Nyáregyházára szállítják, hét­főn a képviselőház ülést nem tart, s az ünnepé­lyes végtisztességre a házból 24 tagú bizottság megy Nyáregyházára. Így történt az előleges megállapodás ma est­e a Deák-körben, hol ez ügyben értekezendők: Tisza Kálmán, Keglevich Béla és Jókai Mór együtt megjelentek. (Báró Vay Miklós koronaőr) ma reggel Bécsbe utazott. (A magyar államvasutak­ sorsa, mint az „U. L1“ értesül, el volna döntve. Mint tudva van, a minisztériumban e vasútra nézve két nézet forgott fenn. Egy részről az államvas­utak eladását vagy bérbeadását tervezték, míg más részről czélszerűbbnek tartották, ha ezen államvasutakat egy administrationális tanács venné kezelés alá. Ezen reform által elháríthatni vélik az ügykezelés lassúságát, mely a két mi­nisztérium (a pénzügy- és közlekedési miniszté­rium) befolyásának alávetett eme vállalat sike­res fejlődésének útjában áll. Hosszas küzdelem után a minisztertanács többsége az utóbbi esz­mét fogadta el s már a napokban meg fog állapít­tatni az adminisztrationális tanács ügyköre s a tagok névsora. E tanács élére az „U. Lt.“ szerint egy nemzetgazdasági szakférfiú állíttatnék, ki még nem rég magas kormányhivatalt viselt el

Next