Pesti Napló, 1871. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
1871-04-22 / 93. szám
mozgalomhoz, egy második Luther fog-e kikerülni, de a mozgalom nem az övék többé. Magával ragadta az a művelt polgárságot, a sajtót, az értelmiséget, sőt a kormányokat is, melyek érdekei, mint a tizenhatodik században a római uralomvágy által, ma is veszélyeztetve vannak. Épen azok támogatják a reform, az njítás eszméit, kikről legkevésbé volt az föltehető. Mint a naponta tömegesen szaporodó nyilatkozatok, feliratok stb. mutatják, a fecerűs nagyobb részén kívül ma Németországban mindenki német, s amily erélylyel védelmezte politikai önállóságát a franczia túlkapások ellen, és oly elszántan kész védelmezni lelkiismereti szabadságát is a római absolutizmus ellen. Luther vagy Saul ellentéte, ki fele után megijed és visszatér az elfajult Jeruzsálembe, leszen-e Döllinger, az nem változtat a megindult mozgalom fontosságán. Az államhatalom által támogatott felvilágosodott középosztály maga fogja magát megváltani, mert az ő reformtörekvései csak véletlenül esnek össze Döllinger fellépésével, de más indokokból merítik tételüket, más czélok után törekesznek. Az éveken át a legsötétebb ultramontanismus párthívei között szereplő Döllinger egészen az utolsó zsinat előtti papismus álláspontjából folytatja a harczot az új hitelv ellen. A canoni törvénytárból, a pápai rendeletekből, szóval az egyházi tanokból meríti fegyvereit; a nemzeti állásponttal, a korkövetelményekkel még ő nem áll összeköttetésben. Ama feliratokon, melyeket nagy hazája minden katholikus részéből s az osztrák németektől tömegesen vesz, már más szellem özönlik el. Mint az állami eszme megerősödésekor mindenütt, úgy Németországban is egy önálló szómától lehetőleg független nemzeti egyház után irányul a kath. polgárok óhaja. A politikai egységet egyházi egységgel akarják betetőzni. A gallicán franczia egyház példánya vezeti a németeket, azonban a mai viszonyok közt természetesen már meg nem elégedhetnek a gallicanismussal, hanem határain túlmenve, mindazt maguknak követelik, mi az önálló egyház eszméjéhez szükséges, mely önálló egyház eszméje a régi catholicismusban nem ismeretlen. Csak igy képzelik az egyházi reform nagy művét, az egyház és állam lehető elkülönítését, az alsó clerus helyzetének javítását, a felsőbbnek nationalizálását, a különböző felekezetek békéjét stb. megvalósíthatni. Korunk nem kedvező az universalis intézményekre. A mint Európa a század elején az universális hatalomra törekvő vagy annak igényeivel bíró császárságokat, a francziát és német-rómait megdöntötte, úgy fogja előbb-utóbb az universális egyházakat is nemzetiségi elemeikre szétbontani. A mozgalom már megindult Németországban; árjai hatalmas hullámokat vetnek s a szellemek a reform nagy eszméjétől vannak elragadtatva. Sikerül-e törekvésük, az nem szenved kétséget. Évek, talán évtizedek fognak még lefutni, míg a nagy eszmék megvalósulhatnak, de megvalósulásuk reménye képezi az emberi haladás folytonosságának egyik fő reményét. A római egyház ma is anagondolkodni látszott. Csakhamar azonban megtörtént a végzetes zuhanás, s a boldogtalan magát agyontörte. Zsebében egy nevével jegyzett zsebkendőt, Beöthy Lajos alispánnak szóló levelet, s némi apró pénzt (1 frt 89 krt) találtak. A Beöthyhez írott levélben zilált anyagi viszonyait mondja öngyilkosságának okául. Holtteteme a Rókus kórházban van kiterítve, hol azt holnap bonczolják. Lakása biróilag lezároltatott. Temetéséről bizonyosan a képviselők fognak gondoskodni. Nyugodjék csöndesen! —s. — Jacoby János és a socialis kérdés. (II.) Térjünk át a második kérdésre. A munkaadónak, a tőkebíró vállalkozónak mi teendője van e kikerülhetetlenül bekövetkező változás előkészítésére ? A követelés, mit mi kívánunk tőle — szól Jacoby — egyszerűen abból áll, hogy minden munkásban becsülje meg az embert, hogy minden napszámosban, kit foglalkoztat, egy ő vele teljesen egyenjogú, vele egyenlő személyt ismerjen el s a szerint bánjék vele. Minden dolognak, szokták mondani, két oldala van. E példabeszédben jó darab adaga fekszik az egészséges népokosságnak; a tudás és az élet legnehezebb problémái engesztelékeny feloldást találnak abban. Mint mindennek, úgy az embernek is két oldala van : egyik a különös, mely neki, mint egyednek, sajátságos, és másik az általános, mely őt, mint egy nagyobb egész alkotó elemét jellegzi. Valósággal azonban e két oldal sem el nem választható, sem élesen el nem különíthető, mert csak összeségekben alkotják az embert, de öntudatunkban, felváltva vagy állandóan, egyik oldal inkább előtérbe lép mint a másik és túlnyomó befolyást nyer gondolkodásunkra és cselekvésünkre. Tegyük fel például azt az esetet, hogy túlnyomóan a sajátlagos, egyedi lét uralkodnék egy ember öntudatában. Ez rögtön nyilvánul önmagának túlbecsülésében, mint emelkedett önérzet és önbizalom. „Segíts magadon!“ lesz az ember szavajárása, gondolata és tettei irányadója. Ha pedig a másik lét túlnyomó benne , soha sem veszti el szemei elől az összeköttetést, mely őt a külvilághoz csatolja. Ez esetben a következtetés egészen más lesz : a többi embereket nem úgy fogja tekinteni mint hasonló jogú lényeket, mint azon nagy egész egyenjogú tagjait, melyhez ő is tartozik, hanem mint ő alá rendelt tagokat, mint puszta eszközöket szükségletei és vágyai kielégítésére, így változik át a magára véve tiszteletre méltó önérzet önzéssé, az önbizalom önmódássá. Haszonlesés, dölyf, uralkodni vágyás fogják őt vezetni, hogy embertársait saját akaratának, annak, mit ő hasznosnak vél,eszközeivé tehesse. Mit itt egy emberről mondtunk, áll az összes társadalomról is; ugyanazon erők, melyek az egyén szelleménél munkálkodnak, működnek a népek életében, és az emberi nem történetében is. Az ember uralkodása az emberek felett, az erősebb joga s a gyengébb kizsákmányolása — ez azon jellegző alapvonás, azon veres fonal, mely az ó- és középkor történetén keresztülfut. És — hát most máskép van-e ? Ma — oly anynyira hírhedt műveltségi haladottságunk daczára, a társadalmi rend a szolgálattétel egyenlő elvén nyugszik-e? Van-e a jelennek joga a pogány ókor és a keresztyén középkor viszonyaira büszkeséggel és önmegelégedettséggel tekinteni vissza ? Teljes nyíltsággal, minden tartalék nélkül így válaszol e kérdésre a XIX. század egy államférfia, gróf de Maistre József szóról szóra: „Az emberi nem, úgy látszik, egyes emberek kedvéért teremtetett. A papság, nemesség és felsőbb államhatóságok feladata oktatni a népet, hogy az erkölcsi és szellemi világban mi jó vagy rész, igazi vagy hazug; a többi embereknek nincs joguk ilyféle dolgokon okoskodni, ők kötelesek mindent tűrni zúgolódás nélkül (souffrire tout sans murmurer).“ A színezés talán kissé túlzott — folytatja Jacoby, — de a kép élethű. Mig „a népek pásztorai“ háborút viselnek a nép minden megkérdezése nélkül, mig a papság zsinatol és gyülésezik, hogy „a szentlélek sugallata alatt a csalárd emberi tudományt vezesse“, — mindaddig nincs jogunk de Maistre állításait valótlannak mondani. Téves és csodálatos csak az, hogy de Maistre a dolgok ez állapotát jónak tartja, s hogy azt jósolja, miszerint ily állapot minden időre fennállhat és fent is fog maradni. Még hadd hivatkozzam egy más tanúra is, — két tanú szája ad győző bizonyítékot úgy is. Owen Robert, a cooperatív rendszer alapítója Angliában egy alkalommal egy frankfurti bankár házánál találkozott a nagyszerű politikus Gentz Frigyessel. Owen felsorolta társadalmi rendszerének előnyeit, és azt a megjegyzést csatolta hozzá, hogy ha az egyenetlenség helyébe az egyetértés lépne , minden ember kielégítve élhetne. „Igaza lehet önnek — válaszolt Gentz úr, — de mi nem akarjuk, hogy a tömeg vagyonos és tőlünk független legyen, mert hát hogy uralkodhatnánk aztán?“ Íme, itt van dióhéjban önök előtt a társadalmi kérdés! Midőn Owen a megoldás szavát kimondja: Egyetértés az emberek között,—válaszul megmondja rá Gentz a főbajt, mi a megoldásnak útjában áll: — a kiváltságolt osztályok uralkodási vágyát. Aristoteles, mint önök tudják, az embereket is két osztályba sorozta: olyanok képezik az egyik osztályt, kik a természettől uralkodásra, — és olyanok a másikat, kik szolgaságra vannak rendelve, — de a nemzetiség különbsége — hellén vagy barbár ? — volt a megkülönböztetés alapja; — de Maistre és Gentz ellenben egy és ugyanazon néptörzs kebelében is válaszfalat akarnak húzni a felső tízezer, — mely uralkodásra és henyélésre van hivatva, — és alantabban eső tömeg közt, mely arra van teremtve, hogy uralkodjanak rajta s kínozzák őt. Tekintsék önök az egyház, az állam vagy a társadalom mai állapotát, s mindenütt, — nem tagadhatjuk el, — szemünkbe ötlik a középkori osztályuralom, a középkori gyámrendszer. S csak abban különbözik a jelen a múlttól, —hogy — hála a német reformatiónak és a franczia forradalomnak ! — napról napra mindig szélesebb körökben terül el a legalsó fokon is azon meggyőződés, hogy ez sokáig nem maradhat így, hogy az ember nem arra van teremtve, hogy más emberek uralkodjanak rajta és kormányozzák, fékezzék és kizsákmányolják. Évezredek óta beszélünk már a népnek a felebaráti szeretetről és minden ember testvériségéről ; a jelen kor megköveteli, hogy ténylegesen, az államban és a társadalomban végre komolyan vegyük e beszédet. Volt idő — idősbjeink még emlékezni fognak rá — midőn mindazt, ki az absolut kormány jogosultságát kétségbe vonta, lázadónak nevezték. Hasonló sor k éri mai napság azt, ki a „gazdasági tünemények elválaszthatlan lánczolatát“ lazábbá tenni merészli. Próbálja csak meg valaki a birtokos osztály előjogáról, a nagy tőke hatalmi visszaéléséről, az uralkodó hitelrendszerről támadólag beszélni, vagy csak az anyagi javak egyenletesebb felosztását hirdetni — és bizonyos körök mindjárt úgy fogják feltüntetni, mint minden társadalmi rend ellenségét, mint társadalmi rajongót vagy communistát. De ez ne tartson vissza bennünket nyíltan beismerni az igazságot, hogy minden magántulajdon, — ép úgy az anyagi, mint a szellemi, egyszersmind a társadalom közös birtoka is. Mint maga az ember, úgy az ember minden tulajdona azon különös sajátságonkivül, mely azt egy valaki birtokává teszi, még általános léttel is bir, mely az összeségnek arra jogos igényt nyújt. Hogy az állam és község minden polgár vagyonától adót és illetéket szed, hogy az egyesnek szabad rendelkezését tulajdona felett törvények korlátolják, azt rendesnek találja mindenki. De hát — kérdjük mi — nincsenek-e még más kötelességei is a birtokosnak, mint azok, miket az államtörvény szab ki, s mikre szükség esetén kényszeríti is? Nincsenek-e neki és úgy kötelességei a társadalom, mint családja, a község és az állam iránt ? Amit az egyén birtokban, ingó és ingatlan tulajdonban bír, kizárólag csak az ő saját munkásságának eredménye ? Nem sokkal nagyobb mértékben mások közremunkálásának, az előtte és vele élő emberek együttes, közös munkájának kell ezt köszönni ? És amint az egyes csak mások segélyével jut birtokához, úgy csak mások segélyével képes annak gyümölcseit élvezni; csak a társadalomban van a tulajdonnak értéke, csak a társadalomban lehe élvezni a tulajjdont. Ennélfogva a birtokosnak erkölcsi kötelessége, úgy használni fel vagyonát, hogy az ne csak neki, hanem az öszszeségnek is, különösen pedig kevésbé vagyos embertársainak használjon. „A gazdaság közjó, ha jó ember kezében van.“ Az utolsó 40 év nagyszerű munkásmozgalma e tekintetben is jótékonyan működött. A mint a munkásban társadalmi jogának, úgy a birtokos osztályban társadalmi kötelességének tudatát felébreszté és megerősité. Szívesen el kell ismernünk, hogy nem minden munkaadónál portéka a munkás, mit — más áruczikk példájára, — lehető olcsón veszünk, lehetőleg felhasználunk, s aztán tovább nem gondolunk vele. Angliában, Francziaország és Németországban sincs hiány egyes példákban, hogy gyártulajdonosok, iparos vállalatok és nagybirtokosok czélul tűzték ki maguknak az általuk felhasznált munkások szomorú sorsát javítani, akár a napszám felemelése vagy a munkaórák kevesbítése,takarék-, segélyző-, rokkant pénztárak felállítása, vagy egészséges olcsó lakásokról, menhelyek, kórodák, iskolákról stb. gondoskodás által. Különösen figyelmet érdemel ez irányban a Partnership industrial név alatt ismert osztalékos, vagy jutalmi rendszer, hol a munkás napszámán kívül az ő munkája által előidézett nyeremény, egy bizonyos részét kapja. Magában Angliában körülbelül 10,000 munkás áll ily viszonyban a vállalkozóval és mindkét félnek van oka, hogy az eredménynyel meg legyen elégedve. De ne feledjük el, hogy mindez többé kevésbé a munkaadó jóakaratától függ, és hogy legjobb esetben is általa csak egyes munkásokon vagy munkáscsoportokon van segítve. Bármily kívánatosak is az ily példák, mint előkészítő esetek: a napszám-rendszerből eredő társadalmi nyomor elhárítására és oly kevéssé hatnak, mint a munkások önsegélyezés iránti kísérletei. Erre egy más általános és mindenre kiterjedő hatalom kívántatik, és e pont vezet át bennünket a harmadik kérdéshez. GYÖRGY ENDRE: themavillámaival akarja a kor sebesen haladó kerekeit föltartóztatni, de amint Luther a villámoktól s az ördög más fenyegetésétől sem ijedt vissza, úgy nem fognak visszariadni a nemzetek ma, midőn lételek egyik főtényezőjéről, vallási és egyházi szabadságuk megmentéséről van szó. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ápril 21-ki ülése. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Kérvények. Stratimirovics György interpellál a Fiume megyében ujonczállítás alkalmával történt rendetlenségek tárgyában. Az irtványokról szóló tvjavaslat részletes tárgyalása. — Az ülés felfüggesztetik. Elnök bejelenti Nyáry Pál szerencsétlen kimultát.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll, Bujanovics, Ivacskovics, Jámbor. A kormány részéről jelen vannak: Horvát Boldizsár, Gorove István, Pauler Tivadar. Esti lapunkban a tárgyalás folyamát az irtványokról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásánál hagytuk el. A részletes tárgyalás alkalmával felolvastatik az 1. §. 1. §. Az 1848. évi január 1-je óta a volt földesúr beleegyezése nélkül keletkezett irtványok, foglalásoknak tekintetnek és az úrbéri kapcsolatból fenmaradt jog- és birtokviszonyok rendezéséről szóló 1871-ki . . .. t. ez. 10. és 11. §§-ainak hatálya alá esnek; — azon irtványokra nézve pedig, amelyek 1848. január 1-je óta a volt földesur beleegyezésével keletkeztek , a szerződés határozatai irányadók. Az 1848. január 1-je előtt már fennállott itványokra a jelen törvény következő határozatai alkalmazandók. Az első bekezdés 3. és 4. sorából „az úrbéri“ szótól a következő sorban előforduló „szóló“ szóig teendő szöveg hagyassék ki. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter elfogadja a módosítást, mert ezáltal a czímében megváltoztatott törvényjavaslatot név szerint nem idézi, hanem csak a törvénycikk számát. Erre a módosítás elfogadtatott. Elfogadtatnak erre a 2. §. és 3. §. 2. §. Ha mind a visszaválthatóság, mind az irtásföldeken fekvő beruházások mennyisége iránt már a jelen törvény hatályba léptéig jogérvényes ítélet hozatott, vagy jogérvényes egyezség jött létre, a végrehajtás az ítélet, illetőleg egyezség határozatai szerint eszközlendő. 3. §. Azon irtványokra nézve, amelyeknek visszaválthatósága jelen törvény hatályba léptekor jogérvényes ítélet által már meg van állapítva, amelyekre nézve azonban a beruházások mennyisége iránt sem jogérvényes ítélet még nem hozatott, sem jogérvényes egyezség nem jött létre, a visszaváltás az alábbi 5-dik §-ban foglalt szabályok szerint eszközöltetik. 4. §. Amennyiben a visszaválthatóság iránt a jelen törvény életbeléptéig sem érdemleges ítélet nem hozatott, sem jogérvényes egyezség létre nem jött, e kérdés a következő alapelvek szerint döntendő el. Vissza nem válthatók azon irtványok : a) amelyek valamely úrbéri telekhez törvényesen olykér csatoltattak, hogy előbbi minőségüket elvesztették s az úrbéri telek alkatrészét képezik; b) a melyek a volt úrbéreseknek már eredetileg életfentartás végett engedtettek át; c) a melyeken megszállitások léteznek , ha ezen irtványok birtokosainak ezen megszállitásokon kívül nem volt egyéb úrbéri telekhez tartozó birtokuk; d) amelyek a birtokosoknak földbér, természetbeni adózások vagy szolgáltatások mellett, szerződésileg örök időkre adattak át; e) az 1836 ik év előtt keletkezett irtványok , ha a tulajdonos szerződésileg nem igazolja,hogy azokra nézve a visszaváltás jogát világosan fentartotta; f) a melyek bizonyos feltételek mellett s meghatározott időre engedtettek át, a melyekre nézve azonban a volt földesúr a visszaváltási keresetet, a feltételek teljesítése s a megállapított határidő lefolyta után, három év alatt meg nem indította; g) a melyekre nézve a visszaváltási kereset az 1859-ik év végéig az illető bíróságnál be nem nyujtatott. Mindezen irtványok a birtokosok tulajdonává válnak; ezek azonban kötelesek az ily irtványokon fekvő tartozásokat, az alábbi 7., 8., 9., 10. szakaszok értelmében megváltani. A 4. § nál Huszár Imre következő módosítványt nyújt be: Az irtványokról szóló törvényjavaslat 4-ik § ához. Az a) pont utolsó sorában képezik helyett tétessék „képezték.“ Az e) pont második sorában a kívül szó után szúrassék közbe a megszálláskor, az utolsó sorban pedig nincsen helyett tétessék nem volt. Az f) pont helyére tétessék a jelenlegi g) pont. A régi f) pont jelöltessék g) betűvel és első sorában, a melyek szó után szurassanak közbe e szók: az f) pontban foglalt rendelkezés alá nem esnek és ezen közbeszórás után a szöveg többi része változatlanul maradna. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter az első módosításintenzióját elfogadja, azonban a „képezik“ szó helyett alkalmatosabbnak tartja, melyek „alkatrészévé váltak, a másodikat nem fogadhatja el, mert bajos elválni, mikor keletkezett ezen megszállitás; a harmadikat, hogy a g és f. pont felcseréltessék, elfogadja. Justh József a c) pontra nézve ily módosítást ajánl: a c) pont következőleg hangzanék : „amelyeken megszállitások léteznek, ha ezen irtványok birtokosainak ezen megszállitásokon kívül „1848-ig“ egyébb úrbéri telekhez tartozó birtokuk nincsen;“ azért kívánja, hogy tétessék ki az 1848 év, mert 1848 után úrbéri telek már nem létezett. Paczolay János szintén módosítást nyújt be. Az e) és d) pont közt ellentétet lát és módosítást ad be, hogy az e) pontnál mondassék ki, hogy a 36-ik év előtt keletkezett irtványok többé vissza nem válthatók. Nehrebeczky Sándor a Huszár I. és Juszth J. által az e) pontra felhozott módosítványt nem fogadja el, mert a megszállításokat azon időre szándékozik magyarázni, melyről itt szó van, de azt nem tartja szükségesnek, hogy 1848-ik év beleigtattassék a törvénybe, mert az indokolást, mely erre nézve felhozatott,nem tartja sem alaposnak, sem törvényesnek. Mondatott ugyanis,hogy 1848 óta Magyarországon úrbériség nincs, azonban a gyakorlati életben a dolog nem igy áll. Az 1848. 11. t. sz. által nem az úrbériség, hanem a szolgálmányok szüntettek meg, és 1848 óta egész a mai napig, sőt még talán tovább is folynak perek az úrbéri telkek minősége iránt, melyekben mindenekelőtt az úrbéri telkek minősége állapittatik meg. A mi a Paczolay által felhozott ellentétet illeti, a d) és e) pontok között, ezen ellentétet eltalálni nem tudja. Azt igenis látja, hogy az e) pont alatti intézkedés egészen új, mert az a törvényben nem foglaltatik, hogy t. i. vissza nem válthatók az 1836. év előtt keletkezett irtványok, ha a tulajdonos szerződésileg nem igazolja, hogy azokra nézve a visszaváltás jogát világosan fentartotta. Ezen intézkedést azonban szükségessé teszi a gyakorlati élet, mert igen sok eset van, hol szerződés nincs, csak szóbeli egyesség köttetett. Szükségesnek tartja ép úgy, valamint a d) pontban is helyesen, és az eddigi 20 évi gyakorlat alapján kimondatik, hogy t. i. amely irtványok örök idő óta kezeik közt vannak, azok náluk maradnak ezután is, mert különben az ily kérdésekben a gyakorlati eldöntés majdnem lehetetlenné válnék. Tehát megtartaná itt mindkét pontot. (Helyeslés.) Ezután a módosítványok felett történvén szavazás, Horváth Boldizsár módosítványa az a) pontra, és Huszár Imréé a e), f), g) pontokra nézve elfogadtatott, a többi módosítványok pedig elvettettek. Ezután az 5.,6., 7., 8., 9. §-ok elfogadtattak. 5. §. A jelen törvény 3. §-a alá tartozó irtványokra, valamint azon irtványokra nézve is, amelyek nem esvén a fentebbi 4 ik szakasz rendeletei alá, ezentúl fognak visszaválthatóknak kimondatni: a visszaváltás azon esetre, ha ennek módozata az 1832-6. t. ez. 1-ső szakaszának második bekezdésében érintett szerződés által van szabályozva, ezen szerződés értelmében, különben pedig a következő szabályok szerint hajtandó végre : a) azon irtványokból, melyekért a birtokos évi adózás fejében tizedet vagy kilenczedet tartozott adni: az irtványbirtokost az irtványok két harmada, a volt földesurat pedig egy harmada illeti; b) a hol évi adózás fejében kilenczednél nagyobb hányadrészt, például: nyolczadot, hetedet stb. volt köteles a birtokos adni, az irtvány a volt földesur és az irtványbirtokos közt egyenlő részben osztatik meg; c) ahol az évi adózás fejében tizednél is kevesebb hányadrész volt kiszolgáltatandó, az irtvány egy negyedrésze a volt földesurat, s háromnegyedrésze az irtványbirtokost illeti; d) amennyiben az évi szolgáltatás nem hányadrészből, hanem készpénz-fizetésből, szolgálmányokból vagy vegyesen, mint hányadrészből, mint egyéb szolgáltatásokból állott: az évi öszszes szolgáltatások értékéhez képest a fennebbi a) b) és c) pontok alatt felsorolt kulcsok egyike alkalmazandó; e) amennyiben pedig az irtvány-birtokos az irtvány után semmiféle szolgáltatásokat nem teljesített és ilyenek teljesítésére sem a múltban nem volt köteles, sem jövőre nézve nem lenne kötelezhető : a volt földesurat az irtványokból egy nyolczadrész, a többi pedig az irtványbirtokost illeti. Mindezen esetekben az irtványbirtokos beruházás, rajtfekvőség vagy irtásbér czime alatt, a tulajdonos ellenében semmi megtérítést nem követelhet. 6. §. Ha a visszaváltható irtvány a volt földesurnak akár általános, akár azon egyes esetre adott engedélye mellett, vétel útján került a birtokos kezére : a visszaváltás az irtványbirtokos választása szerint vagy a vételár megtérítésével vagy az irtvány egy részének az 5. §-ban megállapított kulcs szerint leendő átengedésével történik. 7. §: A vissza nem váltható irtványokon fekvő tartozások megváltásánál a váltságtőkét azon összeg képezi, mely az évi tartozások értékének húszszoros összegéből, egy hatodrésznek beszedési és kezelési költség fejében való levonása után fennmarad. Ezen váltságot a birtokos köteles fizetni. 8. §. Az évi tartozások értékének meghatározásánál, amennyiben a szolgálmány készpénzből állott, ennek összege szolgál alapul; ha pedig kézi- vagy igásnapszámból állott a szolgálmány , amannak értéke 17 és fél, emeze pedig 35 o. é. krral veendő fel; végre terménybeli szolgálmányok esetében az 1842—1847 (hat évi) összes terménybeli szolgálmány egy hatodrésze veendő évi szolgálmányul s ennek értéke az 1842—1847-dik évben (hat évi) azon vidéken fennállott középár szerint számítandó ki. A 8. §-nál Tisza Kálmán módositványt nyújt be, mely igy hangzik: „Módositvány az irtványokról szólló törv.javaslat 8. §-ának e) pontjához. Ezen e) pont kihagyatván, helyébe e) pontul ez tétessék : „a mennyiben pedig az irtványbirtokos ez irtvány után semmiféle szolgáltatást vagy fizetést nem teljesitett és ilyennek teljesítésére sem a múltban nem volt köteles, sem jövőre nézve nem lenne kötelezhető, az irtvány őt illeti. Ellenben ha a volt földesúr, bár az irtványbirtokos semmi szolgáltatást vagy fizetést nem teljesített is közte és az irtványbirtokos között valamely szolgáltatás vagy fizetésre nézve semmi megállapodás nem létezett is — bebizonyítja , hogy mily szolgáltatást vagy fizetést követelni jogosítva lett volna, az irtványnak V* része őt Heti, a többi pedig az irtványbirtokos tulajdonáén marad.“ Horváth Boldizsár igazságügyminiszter kijelenti, hogy azt úgy formulázásra mint tartaomra elfogadja. Tisza módosítványa erre elfogadtatott. 9. §. Ha az úrbéri rendbeszedés s illetőleg tagosítás még meg nem történt, a tartozások megváltására kötelezettnek jogában áll: a váltságtőke helyett (7.8. §§.) a megváltandó irtványok egyharmadát a volt földesúrnak váltság fejében átengedni. A 9. §-nál Dezső Szaniszló módosítványt ad be,de azalatt a házban elterjed az ismert borzasztó haláleset híre, Ghyczy Deákhoz megy, a házba siető Csiky az eseményt a tagoknak elbeszéli és a lázas nyugtalanság közepette az elnök az ülést felfüggeszti. Az ülés további lefolyását esti lapunkban ismertettük. A főrendiház ülése ápr. 21-én. Elnök: Majláth György. Jegyző: Csáky Gyula gr. A kormány részéről jelen van : Szlávy József miniszter. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésére Mikó Imre bárót kérem fel. A képv. ház jegyzője üzenetet hozván, méltóztassék azt bevezetni. (Megtörténik.) Bujanovics Sándor a képv. ház jegyzője benyújtja kihirdetés végett az ő felsége által szentesített és a képv. ház mai ülésében kihirdetett t. czikkeket az Eszterházy-féle képtár, kézrajz és rézmetszet gyűjtemény megvételéről, továbbá tárgyalás és hozzájárulás végett az Ausztria és Szászország közti vasúti összeköttetés további kiegészítése tárgyában kötött szerződés 9. és 11. czímében foglalt vámmentességről, úgyszintén az úrbéri birtokviszonyok szabályozásáról szóló, a képv. ház által véglegesen megszavazott törv. javaslatokat. A t. czikk kihirdettetik. Apponyi Albert gróf jegyző: Olvassa a képviselőház jegyzőkönyvi kivonatát az úrbéri viszonyokról és a szászországi szerződésről szóló törvényjavaslatok tárgyában. Elnök: A tvjavaslatok vélemény adás végett a jogügyi bizottsághoz, s az állandó hármas bizottsághoz tétetnek át, mely a tvjavaslatot nyomban tárgyalás alá veendi. Ha, amint nem kétlem, e részben fennakadás nem lesz, az érdemleges tárgyalás holnapra tűzetik ki. (Helyeslés.) Van még egy levele a pénzügyminiszter úrnak. Csáky Gyula gr. jegyző: (Olvassa a pénzügyminiszter levelét az 1848-iki honvédek szegélyezésére rendezendő jótékony sorsjáték iránt.) Elnök: A megküldött 1000 drb. sorsjegy már a ház irodájában le van téve, és a méltóságos főrendek áldozatkészségétől fog függni,hogy mily mérvben fognak ezen czél előmozdításához hozzájárulni. Egyéb tárgya a mai ülésnek nem lévén, azt bezárom. Holnap fél egykor fog kezdődni az ülés. Ülés vége 1 óra 20 perczkor. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, ápr. 21. (Nyáry Pál temetése) vasárnap, d. u. 4 órakor lesz a reformátusok egyházában, estve a holttestet Nyáregyházára szállítják, hétfőn a képviselőház ülést nem tart, s az ünnepélyes végtisztességre a házból 24 tagú bizottság megy Nyáregyházára. Így történt az előleges megállapodás ma este a Deák-körben, hol ez ügyben értekezendők: Tisza Kálmán, Keglevich Béla és Jókai Mór együtt megjelentek. (Báró Vay Miklós koronaőr) ma reggel Bécsbe utazott. (A magyar államvasutak sorsa, mint az „U. L1“ értesül, el volna döntve. Mint tudva van, a minisztériumban e vasútra nézve két nézet forgott fenn. Egy részről az államvasutak eladását vagy bérbeadását tervezték, míg más részről czélszerűbbnek tartották, ha ezen államvasutakat egy administrationális tanács venné kezelés alá. Ezen reform által elháríthatni vélik az ügykezelés lassúságát, mely a két minisztérium (a pénzügy- és közlekedési minisztérium) befolyásának alávetett eme vállalat sikeres fejlődésének útjában áll. Hosszas küzdelem után a minisztertanács többsége az utóbbi eszmét fogadta el s már a napokban meg fog állapíttatni az adminisztrationális tanács ügyköre s a tagok névsora. E tanács élére az „U. Lt.“ szerint egy nemzetgazdasági szakférfiú állíttatnék, ki még nem rég magas kormányhivatalt viselt el