Pesti Napló, 1871. szeptember (22. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-15 / 212. szám
212. szám Péntek, September 15. 1871 22. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: ▼*87 helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr Egy hóra ... 1 „ 85 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI IPLba. Előfizetési árak : Egész évre.........................22 ft. Fél évre.............................kft. Negyed évre........................5 ft 50 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt az „Athenaeum“-hoz Pest, ferencziek tere,7. sz. alá küldendők Pest, sept. 14. Az új ülésszak első napja sem élénkségben, sem változatosságban nem szűkölködött. A képviselők meglepően nagy számban jelentek meg, s úgy a folyosókon, mint a tárgyalások megnyitása előtt a házban nagy volt a sürgés-forgás. A pártok vezérei mind megjelentek, s a főemberek közül is csak igen kevés hiányzott. Az új miniszterek is elfoglalták helyeiket, s Tisza Lajos mindjárt belépte után úgy elmélyedt munkájába, mintha már nagyon is otthoniasan érezné magát máskülönben nem igen kényelmes helyén. A volt miniszterek is elfoglalták helyeiket, Horvát Boldizsár a bágyadtság félre nem ismerhető jelével rokonszenves arczán, Gorovec excellentiája pedig a szabadság fölötti öröm széles mosolyával. A szokott bejelentések után Simonyi Ernő, mintha be sem várhatta volna a perczet, melyben végtére felszólalhat, rögtön felugrott helyéről s egy speachchel köszöntött be. Rászalja, hogy Tisza Lajos személyében már másodízben neveztetik ki miniszterré oly egyén, kiben hiányzik a parlamenti qualificatió. Ha a dolgot egyszerűen megérinti, akkor is tévedésnek ad kifejezést, de legalább a mérséklet határain belül marad. Simonyi Ernő azonban nagyokat szeret mondani, hgy ma is örömét lelte a kiáltó túlzásokban. Szerinte a kormány már egészen elhagyta azon állást, melyből eleintén kiindult, tudniillik megszűnt parliamenti jelleggel bírni. Az ily auxesisek felett nagyokat tud bámulni Simonyi Ernő egyik-másik szélsőbali collegája, hanem mi úgy hiszszük, hogy ez nagyon is olcsó dicsőség, olcsó még Simonyi Ernőre nézve is, ki nem szokta a hatás eszközeit válogatni. A szélsőbali szónok ezúttal alkalmat adott Andrássy grófnak oly nyilatkozat tételére, mely a mily határozott és erélyes, ép oly szabatos és találó. A miniszterelnök szerint a parlamenti jelleget nem az adja meg a kormánynak, hogy tagjai a parlamentből vannak-e választva, hanem az, hogy bírja-e a ház többségének bizalmát? A balközép hallgatása azt mutatta, hogy nem osztja Simonyi Ernő felszólalását. Magában a negyvennyolcas pártban is különvélemény találkozott. Madarász József egy, az akaratlan unicum non plus ultráját elért beszédben kinyilatkoztatja, hogy ő a képviselőknek még miniszterséget sem engedne elfogadni, így találkoztak egy ponton a végletek. Simonyi Ernőnek csak annyira van igaza, mint Madarász Józsefnek. „Parlamenti országokban így volt és van ez mindig“, így kiáltott fel nagy öntudatosan Simonyi, és ő, ki elannyira szeret hivatkozni az angol viszonyok ismeretére, ezúttal is valószínűleg Angolországra s az ottani praxisra gondolt. A dolog eléggé fontos, és Simonyi tévedésében elég sokan osztakoznak, hogy néhány idézettel kimutassuk, hogy a baloldali szónok állítása nem egyéb merev tévedésnél. R a g e h o t Walter „Angol alkotmányviszonyok“ czímű, nagy elterjedésnek örvendő könyvében így nyilatkozik a miniszterekről s azok kineveztetéséről : „Az angol államalkotmány hathatós titkát a végrehajtó és a törvényhozó hatalmak szoros szövetségében, majdnem teljes összeolvadásában találhatjuk. A hagyományos elmélet szerint, mint azt valamennyi könyvben föltaláljuk,alkotmányunk kitűnősége a törvényhozó és végrehajtó hatalmak teljes elkülönítésében rejlenek, de valójában azoknak sajátságos közeledésében keresendő jelessége. Mindkettő között a kabinet képezi a kapcsot. Szabályszerűleg a névleges miniszterelnököt a törvényhozó hatalom választja és a legtöbb ügyre nézve a valódi miniszterelnököt, az alsóház vezérét, majdnem kivétel nélkül. A törvényhozás uralkodó házában az uralkodó párt szava által majdnem mindig egy férfiú választatik meg, hogy a pártot vezesse, következőleg a nemzetet kormányozza. A kabinet fő jellemvonása az, hogy oly egyénekből választatik, kik a törvényhozó testületnek kedvesek, és kikben megbízik. Természetes, hogy ezek főleg saját tagjai, de kizárólag nem kell azoknak lenniök. Oly kabinet, melyben oly egyének is vannak, kik nem tagjai a törvényhozó gyülekezetnek, azért elláthat minden hasznos hivatalt.“ Macaulay lord, kit tán Simonyi Ernő is el fog ismerni tekintélynek, a következőkben írja körül a miniszterek választásánál tekintet alá jutó feltételeket : „A minisztériumot a korona nevezi ki ugyan, de kizárólag oly államférfiakból áll, kiknek véleménye a sürgős napi kérdések felett lényegében az alsóház többségének véleményével megegyezik. E bizottság tagjai között a kormányzat nagy ágai elosztatnak. Minden miniszter saját hivatalának rendes ügyeit elintézi, anélkül, hogy társaitól tanácsot kérne. Ellenben minden hivatalnak leglényegesebb ügyei, nevezetesen olyanok, melyek valószínűleg a parliamentben vitára adnak alkalmat, tanácskozás végett az összminisztérium elé terjesztetnek (vagyis inkább a minisztérium azon osztálya elé, mely kabinet néven ismeretes.) A parliamentben valamennyi miniszternek a kormányzatra vonatkozó kérdésekben, mint egy embernek kell cselekednie. Ha egyikük oly kérdésben, mely fontosabb, hogy nem compromissió lehetséges volna, más véleményen van, mint a többiek, úgy kötelessége visszalépni. Míg a miniszterek a parlamentáris többség bizalmát bírják, a többség megvédi őket az ellenzék ellenében és elvet minden oly indítványt, mely ellenük megrovást tartalmaz, vagy nekik alkalmatlan lehet. Ha a bizalmat eljátszák, ha a parliamenti többség azzal a móddal, melylyel a hivatalok betöltetnek, a kegyelemjog gyakoroltatik, a külügyek vezetésével vagy egy háború viselésével megelégedve nincsen, az orvosszer egyszerű. Nem szükséges, hogy az alsóház maga vegye át az ügyeket, maga keresse meg a koronát, hogy ezt püspökké, amazt bíróvá nevezze ki, ennek a gonosztevőnek kegyelmezzen meg, amazon hajtassa végre a büntetést, egy szerződés fölött bizonyos alapon alkudozzék vagy bizonyos helyre expeditiót küldjön. Csak azt jelentik ki, hogy a miniszter iránti bizalmukat elvesztették és oly minisztériumot kérnek, melyben megbíznak.“ Mint látjuk, Macaulay épenséggel nem tűzi ki föltételül, hogy a cabinet minden tagja a két ház egyikéből választassák. Egészen ily szellemben nyilatkozik Todd „A parliamenti kormány Angolországban“ czímű hírneves művében. „Ama magas és parancsoló állásból, melyet az uralkodó elfoglal, így ir Todd, egyenes hivatkozással Bagehot idézett soraira — önnönmagától következnék, hogy teljes szabadságának kell lennie arra nézve, hogy a legbölcsebb és legtehetségesebb férfiak szolgálatait maga számára biztosítsa, kikre az államügyek kezelését bízhatja. Ennélfogva a brit alkotmány az uralkodónak ama jogát, hogy valamennyi felelős miniszterét maga választja meg, nemcsak a leghatározottabban ismeri el (Hallam, Const. hist. III. 392. V. ö. a lordok házának 1784. febr. 4. hozott határozatát), hanem valamely minisztérium hivatalban való megmaradásának egyik lényeges előfeltétele a királyi bizalom folytonos fenállása. A korona tanácsosainak megválasztása a királyi jogok egyik ága, melyet magának az uralkodónak kell gyakorolnia. Ez talán az egyedüli királyi cselekvény, melyet Nagy-Brittania alkotmánya szerint az uralkodó akarata és tetszése szerint végezhet. Mindazonáltal itt is szükség van bizonyos alkotmányszerű korlátokra, mivel az egész parliamentáriskormány tétele attól függ, váljon a korona tanácsosai a parlament bizalmát bírják vagy azt megnyerni képesek; kötelessége a miniszterelnöknek minisztériumot képezni; és alig mondhatni, hogy társait korlátlanul választhatja meg, mivel azokat pártjának legkiválóbb és legderekabb férfiaiból kell kiszemelnie, kik a parlamentben bizalmat gerjeszteni ígérkeznek, és így az egyes miniszterek kiszemelése néha inkább egy párt combinatív eredménye, mint a miniszterelnök cselekménye“. Itt sincs tehát szó másról, mint Macaulynál, tudniillik a király és parliament bizalmáról. Akik ezt bírják, lehetnek miniszterek, azt a parliamenti szokás nem követeli parancsolólag, hogy a miniszterek egyszersmind e ház tagjai is legyenek. Magától értetik, hogy rendesen azok. E tekintetben azonban nálunk sincs máskép , sőt a parlamenten kívül álló körökből választott miniszter rendesen népképviseleti mandátumot iparkodik megnyerni. És ez így van jól, de ez épenséggel nem bizonyít Simonyinak nagy garral tett azon állítása mellett, hogy a kormány megszűnik parlamenti jelleggel bírni, ha egyik másik tagja nem a törvényhozó testület kebeléből választatik. A képviselőháznak nem lehet egy ülése sem interpellató nélkül, s így természetesen az első napon is meg kellett érnünk ilyent. Sőt ma izlehetőül két interpellatiót kapunk egyszerre. Mindkettő Pauler miniszterhez van intézve. Az elsőben Swarcz Gyula egy sereg kérdést tesz az oktatásügyi miniszternek, a másodikban Simonyi Ernő részletes előadását kívánja a kormány azon intézkedésének, melyeket a placetum regium tiszteletben tartása iránt tett, s melyekről a hivatalos lap röviden megemlékezett. A szélsőbalon, úgy látszik, minden kérdés körül van nézetkülönbség. A miniszterek,parlamenti jellege ügyében más Simonyinak, más Madarásznak a nézete. A placetum körül pedig míg Simonyi nagyban hangsúlyozza a király tetszvényjogát, Irányi Dániel még csak néhány nappal ezelőtt kimutatta, hogy e jog nem illik a mai állam keretébe. Mi részünkről ezúttal Simonyival tartunk. Irányi fölfogása a német theoretikusok álláspontja, ámbár utolsó időben Németországban is a praktikus fölfogás felé hajlottak. Ma az államnak még kezében van a praeventív jog, s állapotaink készületlensége, az állam és egyház közötti viszony ziláltsága mellett tökéletesen kárba menő nagylelkűség és elvhajhászat volna e jog föladása. Végül a ház jelenlegi teendőiről folyt a vita, s örömmel constatáljuk, hogy azon nézetek jutottak érvényre, melyeknek mai lapunkban kifejezést adtunk. A ház holnapután a pénzügyminiszter költségvetési előterjesztését fogja tárgyalni, s azután elnapolás előtt csak egy halasztást nem tűrő ügyet, a kölcsön kérdését intézi el. Zsedényi érvei között kiemelendő a pénzügyi bizottmány zavartalan működésére vonatkozó, míg Tisza Kálmán a szervezkedési munkálatok sürgősségét emelte ki. Mindkét tekintetnek mi már előre kifejezést adtunk, s azért a ház ez ügyben hozandó határozatát előre is helyeselhetjük. A Deák-párt holnap,, hó 15-kén esti 7 órakor saját helyiségeiben értekezletet tart. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A nyelvnek nagyhatalmi állása. — Két közlemény.— II. Az európai Spanyolországon kivül a Philippi szigeteken, Cuba szigetén, Mexikóban, minden közép- és dél-amerikai köztársaságban a spanyol nyelv uralkodik. Az összes román nyelvek között, s a nép- és nyelvismerő előtt semmi kétség sem foroghat fenn a felett: többé már világért sem a francziának, hanem a spanyolnak van a legeslegnagyobb jövője. A spanyol oly államokban és földterületeken van elterjedve, a melyek a legtermékenyebb talajjal és gazdag ásványkincsekkel birnak, s nagyobbak, mint egész Európa kétszer véve ; oly államokban és földrészeken, amelyeknek népessége folytonosan jelentékeny mérvben növekszik, míg a franczia népesség pang. A franczia nyelv az európai mivelt nyelvek között a spanyol után a legjelentékenyebb, de szintén csak Európára nézve bír gyakorlati fontossággal, mert a francziák csekély kivándorlási hajlamuknál fogva nyelvüknek nem hódítottak meg nagyobb tengerentúli tartományokat. Európára nézve, hol az udvarok romlottsága, a megromlott franczia udvart utánozva, korábban e nyelvet különös előszeretettel használta, a franczia ez által nyert nagy fontosságot. A jelen és jövő világrésze, egész Amerikára nézve, Canada kis kerületeit és a hirhedt Cayennet kivéve, a franczia, mint beszélt nyelv, teljességgel semmi jelentőséggel sem bír. Egész Ausztráliában és mindenütt, hol Anglia vagy az angol nyelv uralkodik, tehát a legkülönbözőbb tengerentúli reményteljes kulturpontokon, hasonlóan csaknem senki sem törődik a franczia nyelvvel. Oly nyelv pedig, mely többé nem halad s kiterjedésének tetőpontját már elérte, épen úgy elhal, mint azon növény, mely már többé nem nő, s melyet a mellette levők túlhaladnak. Az angol, a német, a spanyol évenkint nyernek kiterjedésben, évről-évre több ember beszéli és írja , a franczia már most is pang az eredmény felől senki sem lehet kétségben. A földkerekségen most körülbelül legalább 90 millió ember, beszéli az angolt, és pedig N.Brittaniában, Észak-Amerikában, a Bermudákon, Jamaikában, Georgstownban, a Jóreményfokánál, Ausztráliában, Van Diemen földön, Új- Leelandban, Kelet-Indiában, stb. Körülbeül 75 millió ember beszéli a németet, és pedig Németországban, Elsassal és Lotharingiával együtt, a Svájcban, Ausztriában és Magyarországon, Oroszországban, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában (Valdiviában, a La Plata-tartományokban, Rio Grande do Sulban stb.), Ausztráliában s elszórva a föld többi részein. 55 millió ember beszél spanyolul, még pedig Spanyolországban, Cubában, Mexikóban, a közép- és dél-amerikai köztársaságokban, Manillában, stb. Csak 45 millió ember beszéli a francziát, még pedig Francziaországban, Belgiumban s a franczia Svájczban, Canada némely helyein, Cayenneben s a föld néhány pontjain. A francziát tehát már most is csak félannyi ember beszéli,mint az angolt, és háromötöd anynyi, mint a németet E tények szolgáljanak a végre, hogy felvilágosítsák a téves véleményeket, és hogy némileg kigyógyítsák az idegen népességekről legtöbbször oly keveset tudó francziákat öntúlbecsülésük, dicsőségük, hiúságuk és nagyságuk őrültségéből, melyben csaknem mindnyájan sínylenek. Elismertük, hogy az előttünk ismert ókor óta a nyelvek folytonosan kevesbültek, és hogy a mostani fő miveit nyelvek Csak szójárások és rokonnyelvek elnyerése által nyerték nagy jelentőségüket. Minél jobbak valamely ország iskolái s minél magasabb fokon áll a miveltség, annál inkább vesznek ki a tájszólások. Csak buta ember büszke alárendelt nyelvre, tájszólásra és gyakorlatiatlan nemzeti viseletre. Minél bárgyabbak a népek, annál több tájszólással s nemzeti viselettel birnak, amelyek pl. Észak-Amerikában az iskolákkal egészen eltűnnek. Vad, durva néptörzsek között csaknem mindeniknek megvan sajátságos nyelve vagy külön pronunciált nemzeti tájszólása és külön nemzeti viseleté. A nyelvek keresbülésének legjelentékenyebb és leggyorsabb fokát eddigelé a földkerekségen Amerikában észlelték. Midőn az európaiak Amerikába tették lábukat, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában sok száz indus nyelv- és tájszólás uralkodott, melyeknek kiirtása leggyorsabban Észak-Amerikában történt s történik ma is. Észak-Amerikában ugyanis leginkább vad, kóbor vadász-indusok voltak, s ezekkel általában soha sem fog miveltebb embertörzs békés viszonyban élhetni. Végre is kényszerítve vagyunk azokat visszanyomni vagy megölni, különben ők ölnek s scalpiroznak meg minket. Nagyon sok indus csordát nyomtak el itt hát erőszakosan, melyek lassankint eltűntek, s velük együtt számos nyelveik s tájszólásaik is. Közép- és Dél-Amerikában a spanyolok tömegesen találtak indusokra, kik rendszeres föld- és kertművelést űztek. És daczára, hogy a katholikus papok kényük-kedvük szerint mindent tűzzel-vassal pusztítottak, ami a katholicismusra nem volt áttéríthető, az átállott földművelő indusok, habár nagyon is nyomva valának, mégis általában életképesek maradtak. Ezen földművelő indusok nyelvei közül Mexikóban, a középamerikai köztársaságokban, Nuova-Granadában, Ecuadorban, Peruban, Bolíviában stb. sok fentartotta magát mind e mai napig, mint beszélt nyelv, de amelyeknek nincs irodalma. De e nyelvek is naponkint mindinkább hátrálnak a spanyol előtt, melyet már békés indusok milliói beszélnek és mely ma már mind eme tartományok uralkodó műveit nyelve. A makacsul csak vadászattal s rablással foglalkozó vad kóbor indusok itt is mindinkább közelednek végpusztulásuk fel. így tűnt el sok nyelv Amerikában részint erőszakos, részint a legbékésebb után s tűnik el ma is szemeink előtt, és különösen a földművelő törzseknél, melyek terményeiket a városokban adják el,biróknál,papoknál a kik a városokban szolgálatba állanak, katonák lesznek stb., minden erőhatalom alkalmazása nélkül. Itt találjuk leghatalmasabb bizonyítékát a nyelvkereskülés nagy, áldásdús, az egész emberiségre érvényes törvényének, valamint azon ellenállhatlan törvénynek, mely szerint végre is letűnnek a föld színéről azon képtelen, ragadozó állatokhoz hasonló, s ezért éles látással és szaglással biró, merőben műveltséggyűlölő embertörzsek, melyeknek főfoglalkozása háború, rablás és gyilkolás. örvendjünk, ha erőszak nélkül enyészik el bármely olyan nyelv, mely nem legeslegelső rangú müvelt nyelv. Az absorbeált nyelv becses sajátságai az absorbeáló nyelvbe szoktak beolvadni, és igy lassan kint mindinkább közeledünk az emberiség egysége felé, melyet nyelvek s gyakran csak merőben megvetendő és jelentéktelen nyelvek hamisan választanak el. Vajha a kicsiny tájszólásaikat és nyelveiket művelő particularisták megjegyeznék maguknak a nyelvek kevesbülésének törvényét, mely az emberiség egyesítésének törvénye. A „züridütsch,“ a mecklenburgi „plattdeutsch,“ a „hollandi,“ stb. semmi egyebek, mint az emberiség egysége iránt ellenséges német tájszólások, melyeket végre is a magasztos felső-németországi nyelv el fog nyelni. Schiller halhatatlan mondata: „Seid umschlungen Millionen, diesen Kuss (a papok és despoták nyomásától való megszabadulás örömcsókja, az ember ember iránti szeretetének békecsókja) der ganzen Welt,“ mindinkább át fogja hatni a földet a nyelvek kevesbülésének törvénye által is. Az emberek nyelve valami szüntelen változó. A leglényegesebb változásokat szenvedte s szenvedi. Csak a szellem, a tudomány és irodalom csinál a nyelvből valódi nyelvet, magasabb szellemiségű nyelvet. Azon európai nyelvek közül, melyek ma még nem bírnak elsőrangú irodalommal, talán egyesegyedül az orosznak van valódi jövője. Megjegyzendő azonban, hogy voltaképen az irodalmi oroszok, értve az írókat, csaknem kivétel nélkül német műveltségen emelkedtek föl, tehát az irodalom és tudomány legjelentékenyebb nyelvén, amely az emberiség között létezik. A pityóka- és tompaorrú kalmük különben sokszor nem állhatja a szép orrú embert, mert azzal szemben maga mintegy karikatúrának tetszik, s így sok orosz is durva ázsiai természetével gyűlöli azt, ami német és a műveltebb németeket. Mindazáltal a durva oroszból német elem segélyével nyelvben és tettben még nagy válhatnék. Amint azonban mai napság még a legérettebb műveltségű népek gondolkodása is igen sok műveletlen, sőt esztelen elemet rejt magában, igy az ő nyelvük is. Az angolnak nagyon egyszerű nyelvtana, de a legesztelenebb orthographiája van, melyet történelmi fejlődésének köszön, és melyet az elemi iskolákba észszerű orthographia behozatala által a lehető leghamarabb meg lehetne változtatni. — Ezen észellenes, szabályokba többé már szinte nem szorítható, hagyományos orthographia becsteleniti meg egyenesen a dicső angol nyelvet; csak árt a nyelvnek s lényegesen gátolja annak elterjedését. Mily könnyen válhatnék az angol nyelv ezen esztelen ortographiája nélkül az összes világ közlekedés-nyelvévé! Az angol nyelv egykori fejlődése iránt érdeklődő nyelvbúvároknak a mellett történelmi tanulmányokul megmaradnak a mai angol lexikonok. A németnek szabálytalan, bonyolódott és sokszor épen észszerűtlen nyelvtana, azonban oly orthographiája van, melyet kevés változtatás behozatalával egészen észszerűvé lehetne alakítani. A német nyelvtant az által javíthatjuk. Pest, sept. 14. (Tisza Lajos minisztert) a kézdi-orbai vél.kerület számos választói írásban kérték fel, hogy vállalná el e kerületnek Thury Gergely főispánná lett kineveztetése által megüresedett képv. helyére a jelöltséget. A miniszter úr, mint halljuk, erre kinyilatkoztatta, hogy e képv. állást, ha megválasztatnék, elfogadja. E szerint a mondott kerület képv. jelöltje Tisza Lajos, s megválasztatása kétséget sem szenved. (A horvát s a magyar ellenzék.) A horvát ellenzék közlönye, az „Obzor“ figyelmezteti a magyar ellenzéket, hogy ne tűrje meg a jelen horvát képviselőket a magyar országgyűlésen. A horvát országgyűlés, mely a jelen képviselőknek mandátumot adott — úgymond az „Obzor“ — befejeztetett, ezzel e képviselők mandátumának is vége s e képviselőknek a magyar országgyűlésen nincs semmi helye. (A honvédelmi minisztérium) folyó évi sept. 10-kén a vegyes felülvizsgáló bizottságok működésére nézve a törvényhatóságokhoz terjedelmes rendeletet intézett, melynek főmozzanatait következőkben juttatjuk olvasóink tudomására. A nevezett bizottságok működése a védtörvény értelmében eddig rendesen az ujonszállítási időszakra s az azt követő négy hóra volt korlátolva. Miután azonban folyvást számos eset fordul elő, melyben a felülvizsgálat az említett időn kívül is elkerülhetlen, s miután a bizottságok részére a miniszteri utasításban körülírt hatáskör módosítása is czélszerű, a közös hadügyminisztériummal egyetértőleg a honvédelmi minisztérium rendeli: a vegyes felülvizsgáló bizottságok állandósíttatnak s eddigi székhelyeiken minden hó elsején, vagy ha az vasárnapra vagy ünnepre esik , a következő napon összeülnek. Az újonszállítási idő kezdetétől a hadjutalék végleges számbavételéig terjedő időben a szükséglet szerint két vagy három egymásután jövő működési nap is kitűzhető. A bizottság jelen jog- és hatásköre épen tartatik, ezenkívül jövőre a bizottság elé vezetendők a már behívott és azon év végéig, melyben állításuk történt, szolgálati képtelenségük miatt elbocsátandók gyanánt kijelölt újonczok, kik eddig a katonai felülvizsgáló bizottságok elé szoktak vezettetni. „S részemről folytatja tovább a miniszter — még csak azt jegyzem meg, hogyegyfelől ezen bizottságok polgári elnökeit és honvédségi tagjait évről-évre újabban fogom kinevezni és kiküldeni, s másfelől világosan fentartom magamnak a jogot, miszerint egyik vagy másik bizottsághoz, esetenkint és a körülményekhez képest, a minisztérium valamelyik központi tisztviselőjét küldjem ki elnökül. És pedig az. 1871-ik évre polgári elnökül felkérem és megbízom: a pesti felülvizsgáló vegyes bizottsághoz Benárd Lajos urat magyar kir. honvéd, osztálytanácsost ; a pozsonyi vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Bittó Kálmán urat, Pozsony vármegye első alispánját; a komáromi vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Madarasy Mór urat, Komárom vármegye első alispánját; a kassai vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Bárczay Albert urat, Abaúj vármegye főispáni helytartóját; a szatmárnémeti vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Kovács Ede urat; a nagyváradi vegyes felülvizsgáló bizottsághoz báró Dőry József urat, Bihar vármegye főispánját. Az aradi vegyes felülvizsgáló bizottsághoz Nagy Sándor urat, királyi tanácsost és Arad vármegye első alispánját; a temesvári vegyes felülvizsgáló bizottsághoz