Pesti Napló, 1872. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1872-02-13 / 35. szám
35. szám. Kedd, február 13.1872 23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: »»IT helyben, házhoz hordva. Egész évre Félévre Negyedévre Két hóra . Egy hóral SS írt. 11 frt. fl . 60 kr. 70 kr- 86 kr Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ajkr. Bélyegdij külön 80 ajkr. Nyílttéri 6 hasábos petitsor 76 ajkr. Fest. február 13. Politikai heti szemle.*) A hét legkiválóbb eseményét azon három napi vita képezte, mely a porosz képviselőházban az iskolafelügyeleti törvényjavaslat felett folyt. A vitában nemcsak a kultuszminiszter, hanem Bismarck herczeg is részt vett, kinek többszörös táviratainkban elég kimerítően ismertetett felszólalásai, mindenkor élesen sújtották a clerical-conservativ pártokat. Ő természetesen nem a kérdés paedagogiai, hanem politikai mozzanatait hangsúlyozta s különösen azon általa már több ízben kifejtett eszmét ismételte, hogy az ultramontán pártok a római egyház érdekeit a német haza, a német birodalom érdekei fölé helyezik. A kormány , mint mondá, szintén ragaszkodik a pozitív valláshoz, de épen ez okból tartja kötelességének az államot nemcsak a köztársaságiak, hanem minden másfelől jövő támadások ellen is védeni. A javaslat tegnapelőtt 197 szavazattal 171 ellenében elfogadtatott. Most az a kérdés, minő sorsban részesíti azt az ultraconservativ felsőház. Azon levél, melyet a franczia concordatum érvénye ügyében Antonelli bibornok a strasbourgi püspökhöz intéze, következőleg hangzik : Azon levélre válaszolólag, melyet exclud nov. 28-án a szent atyához intézett, sietek önnel tudatni, hogy nem látszik czélszerűnek a levelében foglaltakhoz ragaszkodni, hogy a járási lelkészek kinevezése ügyében keletkezett viszály megoldassák, és pedig azon okból, mert az 1805-ki concordatum ott ama pillanatban elveszti erejét, melyben Eliasz a német birodalom része lön. Midőn önt egyidejűleg biztosítom, hogy a szentszék nem fogja elmulasztani, miszerint a czélszerű pillanatban a porosz kormánynyal való alkalmas egyezmény kötését megfontolás tárgyává tegye, van szerencsém stb. Róma 1872. jan. 3. Antonelli. Mint Bécsből írják nekünk, a diplomata köreiben az Alabama kérdést, mely a múlt héten annyi port vert föl, nem tekintik oly nyugtalanítónak, a mint börzék s a sajtó. Mindenek előtt noli me tangere-nek tartják s meg vannak győződve, hogy minden beavatkozás csak bajt okozna. Sőt bizonyos szándékossággal ignorálják azt, s ez lehet oka, hogy oly határozottan megcáfolják a hírt, mintha Beust grófot figyelmeztették volna, hogy mielőbb Londonba térjen viszsza. De maga az angol és amerikai diplomatia is sokkal nagyobb phlegmával fogja fel az ügyet, mint a nyilvános nyilat *) Tárgyhalmaz miatt tegnapi esti lapunkból kimaradt okozatokból következtethető s különösen távol van attól, hogy a genfi választott bíróság tevékenységét már előre lehetetlennek tartaná. A franczia politika terén kiváló fontossággal bír azon részleges miniszterválság, mely ott végbement. Perrier Kázmér belügyminiszter Párisba való viszszatérésiindítványának elvetése folytán visszalépett s helyét Lefrane Victor kereskedelmi miniszter foglalta el. Ez utóbbinak tárczáját Graulard római követ vette át. A nemzetgyűlés több fontos törvényt alkotott; felhatalmazta a kormányt, hogy az angol kereskedelmi szerződést felmondja. Ezenkívül oly törvényt alkotott, mely a nemzeti törvényhozást mindennemű törvénytelen feloszlatás vagy államcsíny ellen biztosítja. Az olasz kamra tizenötös bizottsága, melynek feladata volt Sellaur pénzügyi terveit átvizsgálni, bevégezte feladatát, s főrészében elfogadta a kormány javaslatait. Miután a kamrák a pápai udvarnál tartandó külön követség számára a pénzt megtagadták, a hollandi követ visszahivatott. Hadügyminiszterré Daelpret tábornok neveztetett ki. A belga kamra a bel- és közoktatásügyi költségvetést tárgyalta. A spanyol radicális párt hír szerint általános lázadásra készül. Az ország állapota általában igen válságos. Az angol parlament ülésszaka febr. 6-án nyittatott meg. Az Alabama-kérdésről, mely a törvényhozást azonnal első üléseiben foglalkoztatta, már fentebb szólottunk. Febr. 2-án nyittatott meg a norvég országgyűlés. A török főhivatalnoki karban e héten is nagyobb változások történtek. — A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Engesztelés. Elfelejtve hallgat a lant, Húrja csaknem mind lepattant. Szívhez érő hangra bírni Késik a művészi kéz. Te magad is, múzsa, végre Félve illansz más vidékre, Zajtól bajtól futni kész. Itt magányod megzavarja Szenvedélyünk szélviharja, Pártos küzdelem hevében Nem találod kedvedet, Látva, hallva, hogy felettünk, Melynek könnyű bábja lettünk, A viszály gunynyal nevet. Ám előtted veszti, szórja Lelkét e nép földi jóra. Magasb eszme szózatában Nincs elég hit, nincs vigasz, S mely eddig föllengve bolygó, Csüggedetten, nyűgbe fogja Magát a szárnyas Pegaz. És a költő ? — tündérvára Fényes ajtait bezárja, S mint az énekes pacsirta, Hogyha a jég zordonúl, A magasból földre röppen, stéma lesz s egy barna rögben Észrevétlen megvonúl. S lásd! én mégis küzdök értted, Várom, esdem visszatérted, Éji lámpám fénye mellett szemem rajtad nyugtatom, És lelkem magába mélyed, S értted zengi át az éjét Engesztelő szózatom. Bontakozván gondjaimból, A természet csábitón szól; Völgyön, erdőn szerte bolygok, Jó tündérek laknak ott, Hogyha köztök feltalálnám, A merengés éber álmán, Bátorító alakod. Oh hisz’ mikor sűrü gyászban jártunk a tiport hazában, Te, mint egy érző madárka, Leültél a buszomon, S ajkad fájó zengzetére, Némán tűrve és remélve, Szívesen figyelt a hon. Most bilincsünk összetört már, Ajkainkon nincs rideg zár, Elvonult a felleg árnya, A ligeti mező szabad, Mért, hogy épen most kerülsz el, S nem hallatod régi tűzzel, Régi bájjal szép szavad ? Vagy csak én rám nem tekintesz ? Nyugodni csak engem intesz ? Észrevetted s nem feledted, Hogy hajamba ősz vegyül, S mikor üt a pásztoróra, Ifjakat vársz nyájas szóra, Engem itt hagysz özvegyül ? Du s virágot a tavaszhoz... Ám szegődjél inainkhoz! Hévvel forrhat bennök értted A nem zsibbadt érzelem: Lantjokon hadd zendüljön hát Vig derűn, vagy bus ködön át A szabadság s szerelem! Szóljon a dal égi nyelve, Bátorítva és emelve: Hogy nem mindenünk az a por, Melyet futva felverünk, Hogy a mivelt szellem éle, A nemes szív tiszta mélye, Drága kincsünk, fegyverünk. Nyájasan, engesztelődve Szállj közénk e szentelt földre, S hintsd körültünk, merre szállasz, Ihletésed bájait: Akkor megszépül az élet, A kihalt öröm feléled, S hűlt porán új rózsa nyit Lévay József- AZ URAK. Regény egy kötetben. Irta TOLNAI LAJOS. IX. (Folytatás.) András akaratlanul is anyjára gondolt, öcscsére, rokonaira, a kik nincsenek itt, de a kiknek itt kellene lenniök. Hogy nevethetnek azok most ő rajta, főkép az úri rokonok. Nem, azok jóformán mit sem törődtek vele, előttök András úgy sem volt több egy béresnél, s most hogy az öreg Bokrosné kitagadta : egy koldusnál, a kivel jó hogy nem kell találkozniok. Bokrosné azonban máskép gondolkozott; haragtól lihegve betopogott a nagysás nászasszonyékhoz s méregtől kékülő ajkakkal fogott keserű panaszához: — Hallottak ilyet ? — kérdé szemeit törülgetve mintha sima, holott épen nem tudott sírni csak dühöngeni — ily szégyent hozni házamra, hogy csúfoljon, nevessen az egész Mihályi. De igy járnak a jószivü anyák. Úgy neveltem mint egy urfit, s mihelyt kinőtt a földből , háladatlanságból mindenben gáncsoskodott velem. Még a tudatlan, Sándorkám házasságát is ellenezte. Irigy te, rosz lelkű! Irigyelted hogy ez szebb, jobb szivü, hogy ez olyan mint én, Bese vér, nem olyan paraszt mint te. Most ott van, elvett egy rongyot, egy koldus papleányt, a ki úri asszony se, mint ez a lelkem asszonyom itt, — mutatott nagy tisztelettel menyére — gazdaasszony se, a milyen voltam, meg vagyok én. Tudatlan, mert mit is tanulhatott volna otthon koldus apjánál, anyjánál, mit egyebet, mint dologtalanságot. Milyen gazdasszony voltam én — szólt megfeledkezvén arról, hogy most mint úri asszonynak el kellene ilyesmiket feledni, sőt tán hazudni is — még hol volt a nap, már én talpon voltam, munkások ellátva, tehenek megfejve, gyerekek tisztában, udvar, kamra, szoba rendben. Nem félt ez az én két rész kezem a dologtól, de nem is jártak senkinek a gyerekei olyan szépen, mint az enyémek, minden úr, még a főbíró is megszólította őket, ki fiai vagytok. Úgy. Nem volt olyan kamarája senkinek mint nekem; az enyémben újat ért a húsnemü, zsirnemü, liszt, hüvelyes vetemény; nem ismertem én soha mi a szükség, nem én. S most ehől betolakodik egy koldus a famíliámba, egy sehonnal, abban a hiedelemben, hogy majd én felruházom — óhó, nem estem én a fejem lágyára ! S hangos kaczagással fordult a nagysás família tagjai felé. Szerencse, hogy András lelkében ily gondolatok csak meg se fordultak, s szerencse, hogy az ajtó csöndes kopogtatás után megnyilt, s egy sóvár, szelíd képű öreg ember köszöntött be hozzájuk. — Isten hozta édesapám uramat — isten hozta, hát igy várt bennünket ? — ugrott fel András örvendező tekintettel, átölelvén apját, s oda vezetvén a kis menyecske elé. Hát itt vagyunk, megjöttünk. Mit szól édesapám uram, ugye hogy jól cselekedtem, hogy tudtam mit csinálok ? Az öreg ember ingadozva állott az uj asszony előtt, beesett öreg szemeit egészen kinyitotta, s remegő ajkakkal, s mosolygó tekintettel nézte a szép szőke vidám arczot. Az új asszony tiszteletteljesen fölkelt, oda ment az öreghez, megölelte és megcsókolta. — Lássa édesapám uram, még engem egyszer sem ölelt meg, s magát már ehol meg is csókolta — kiáltott András eleven vidor tekintettel, hol a nevető öreget, hol a piruló menyecskét nézve, azzal a nyíltan kifejezett kívánsággal, hogy : édes szép virágszálam, most már én is következhetném ám. Oda is suhant az aszszonykához, s neki bátorodva átfogta a karcsú derekát, csókolta a szép piros fehér arczot, homlokot, hajat, azzal az édes telhetetlenséggel, mely csak egy ép, magát megtartóztatott tiszta szivü férfion szokott erőt venni. Az öreg ember szótalanul nézte a jelenetet, mormogott valamit, hogy András te! — majd leült, s elfogyott száraz arczán nagy meleg könynyek folydogáltak alá. — Ugye hogy jobban lesz az élet igy — szólt András boldogan — mint amúgy volt ? Ne féljen apám, ha nem vagyunk is urak mint az édesanyám németjei, azért az isten nem hagy el bennünket. Aztán megbecsüljük, majd meglássa ez az én galambom — se szóra, mintha nem illenék ily parasztosan szólni: az öreges legény elpirult — ugye, fordult felé szeretettel — gondját viseljük édes apámnak. — Oh hiszen nekem is édes apám — volt a gyengéd válasz s a szép fiatal menyasszony elsimogatta az öreg embernek ősz fürtéit, megczirógatta arczát, s hol Andrásra, hol apjára mosolygott. — Mind nagyon jól van ez igy édes fiam — törte meg a csendet az öreg Bokros Mihály — de------s hallgatva sütötte le szemeit. András elértette a többit s komoran nézett maga elé. — Elmegyünk még ma édes anyádhoz — mondá teljes jó indulattal a feleség. — Az az lelkem gyerekeim — kiáltott fel az öreg ember élénk tűzzel. — Nem, oda nem megyünk apám. — Miért nem fiam ? kérdé halkan az öreg. — Sohasem bántottam senkit, de ha valaki feleségemet csak egy szóval vagy tekintettel is megtalálná sérteni, nem lenne azt jó énnekem látnom. — Hát elmegyünk édesapáddal — igyekezett az asszonyka férjét megvigasztalni. — Nem édes lelkem — vonogatta válait az öreg Bokros Mihály — furcsa egy asszony ám az, kevély, haragos, még meg is tudna magáról feledkezni. Nem úgy lesz fiaim, majd elmentek, ha ma nem is : magatok. — Soha — morgott kemény tekintettel András. Ők urak, mi szegények vagyunk. A szegény még az édesanyjánál se kedves. Aztán hízelkedni se tudok, azt meg hogy te hizelkedjél angyalom annak, aki minket gyűlöl : igen igen szégyenleném. A lakodalmamra se jött el egyik is — téve hozzá egy kis, hallgatás után kedvetlenül. — Megbántottad András — szólt a feleség — talán kemény voltál hozzájuk. — Jól beszélsz édes leányom, jól beszélsz. — Nem voltam — isten a tanúm, hogy nem bántottam egyiket is soha. Talán Sándort károsítottam meg ? Hisz ő ül az örökségben! Hanem hadd üljön, csak a koporsójáig benne ülhessen. Én tudom, hogy csak egygyel bántottam meg őket, de azért az egyért áldom az én jó istenemet — s András édes érzéssel szorongatta meg felesége szép fehér kezeit. Ad a jó isten nekünk is, ugye angyalom hogy ád ? — De ádám édes fiam — biztatá az öreg ember gyermekeit — majd megmutatod te nekik András, hogy az isten nemcsak az öreg utczán lakik, de itt a mi sorunkon is. ■ Fest, február 13. (Lónyay Menyhért gr. min. elnök és Kerpoly pénzügyminiszter) bécsi utazását sokféle államügyek tették szükségessé. Ő felsége ezalatt érkezvén meg osztrák székvárosába, a min. elnököt másnap azonnal 12 órai kihallgatáson fogadó, melyen Lónyay gr. több törvényjavaslatot terjesztett elő, némely törvényeket szentesítés alá bocsátott és a horvát kérdésben teendő lépések iránt a legf. helybenhagyást kieszközölte. — A horvátországi kormányzatban — mint értesülünk legközelebb is már igen lényeges változások fognak beállani, melynek legfontosabb részletei közé tartozik Bedekovics K. lemondásának elfogadása, ki érdemeinek elismerésekor a vaskorona rend kitüntetését nyerte. S a ha szintén visszavonul eddig elfoglalt állomásáról s fölcseréli azt a szeptemvirséggel. Yakanovics pénzügyi igazgató belügyi osztályfőnökké neveztetik ki és az 1869. II. t. ez. 10. §-a értelmében mint I báni helyettes fogja a betöltetlenül maradó báni tisztnek ügyeit ellátni, mig a távozása által megürült pénzügyi igazgatóságot Bartolovics 1-fő pénzügyi tanácsos veszi át. Hitelesen értesülünk, hogy a min. elnök Bécsben — a legfő beleegyezés kinyeréséért — a szerb ügyek iránt tartott előleges értekezletről is jelentést ten. A min. elnök és pénzügyminiszter bécsi tartózkodása alatt — mint halljuk — a banküigy is szóba került s minisztereink egyfelől a nemzeti bankkal, másfelől az osztrák pénzügyminiszterrel érintkezésbe tevén magukat, az értekezletek a helyzet minden oldalról való fölismerésére vezettek. (Egy hiba a törvényben.) Jendrassik Miksa úr felszólalt lapunkban, hogy az 1871. 31. tcz. 23. §-a „bányabirákat“ említ, holott ezek nem is léteznek. E felszólalásra egyvalaki az igazságügyminiszteriumtól a mai „Rom“ban a következő épületes választ adja : „A szóban forgó törvény, a békebirákról szóló törvényjavaslattal együtt terjesztetett az igazságügyminisztérium által az országgyűlés elé, míg azonban a bányabirákról szóló törvényjavaslat tárgyaltatott s törvénynyé emeltetett, addig a békebirákról szóló törvényjavaslat tárgyalása elmaradt. Ehez képest a bányabirákról szóló törvényjavaslatból is kihagyattak mindazon §§ ok, melyek a bánya-békebirákra vonatkoztak, mert a törvényhozás nem akarta per tangentem e kérdést anticipálni. Azonban a bányabirákról szóló törvényjavaslat 23. §-ába egy ominózus sajtóhiba csúszott, amennyiben e §, a bánya-békebirákról intézkedett, de szólt a „bányabirákról“, s igy a kitörlésnél elkerülte a figyelmet s benne maradt a törvényben, hová nem tartozik. Ezen. tehát szerkesztési hiba s igy hatálytalan. Az interpollátió azon érdemleges kérdése tehát, vajjon kik értendők azon bányabirák alatt, kik az 1871. 31. tezikk. 23. §-on ugyan megemlittetnek, de nem léteznek, a felelet az, hogy senkik , mert e szó helyett mindenek fölött bányabiráknak kellene állni, s azután az egész §-nak nem volna szabad a törvényben előfordulnia. A zavart a kettős (sajtó- és szerkesztési) hiba okozta.“ — S ezt sem a képviselőházban, sem a főrendiházban senki sem vette észre! (A pesti kir. ítélőtábla) tegnap tartott összes ülésében több váltójegyzőt nevezett ki. Az első folyamodású bíróságok által javaslatba hozott jelöltek közül a „M. P.-ka“ szerint a következő ügyvédek választottak szótöbbséggel váltójegyzőkké: Pesten: Gaál Ernő és Füzesséry Géza. Budán: Andorfy Károly, Andaházy László és Török József urak(Az országgyűlés által) az államutak rendszeresebb kezelhetése végett megszavazott 9 építészeti felügyelőt a közmunka- és közlekedési miniszter ur e napokban nevezte ki és bizta meg az illető kerületek fölügyeletével. A minisztériumban nevezetes személyi változások is fognak történni. Greguss Ágost titkári jelentése, a Kisfaludy-Társaság XXIII. kerülésében 1872. febr. 11-én. Tisztelt gyülekezet! Lelkes mozzanatokban gazdag év az, melynek eseményeit elsorolandó vagyok. Csak elsorolandó, a legnagyobbakat meg csak épen érintendő, mert hisz ezek az összes közönség előtt is legismertesebbek, sőt magasabb jelentőségre, főleg az ő tettleges hozzájárulása által emelkedtek. Ilyen esemény volt, Csokonai szobrának leleplezése okt. 11-kén Debreczenben, hol a Kisfaludy- Társaság számos küldöttje személyében megjelent; ilyen az írói arany ünnep, melyet a társaság novemberben alkotója tiszteletére rendezett s az ország részvéte országossá tett; ilyenek ama tények, melyekkel ez alkalomból mind a legtekintélyesebb testületek, mind egyes honpolgárok a hazafiság, emberiség és közművelődés oltárán áldoztak. Minthogy pedig valami nagy munka sikeres befejezése szintén a lelkesedés, a kielégített lelkesedés értelmét szüli, bátran az év lelkes mozzanatai közé igtathatjuk azt a tényt is, hogy Shakspere színművei magyarban immár teljesek, elkészülvén a belőlük még hátra volt XII. és XIII-ik kötet, melynek tartalma: Sok hűhó semmiért, Arany Lászlótól, Perikies a korán elhunyt Lőrinczy Lehr Zsigmondtól, Cymbeline Rákosi Jenőtől. Minden jó hajó a vége Győry Vilmostól. Bevégzett munka új munkához is új erőt ad. Miért is bizton reméljük, hogy szintoly szerencsésen fogunk haladni Moliére vígjátékaival, melyekből tavaly, a IV-dik kötetben, hármat adtunkki, u. m. a Férjek iskoláját, a Nők iskoláját, és a Nők iskolájának bírálatát, mind Szász Károlytól; ez idén pedig, ugyancsak Szász Károlytól, ismét hármat bocsátottunk sajtó alá, t. i. a Pórul járt negédeseket, Sganarellet és a Kénytelen házasságot. Reméljük, szintoly szerencsésen fogunk haladni Cervantes Don Quijote-jával,melynek megjelenését, Győry Vilmos fordításában, kedvező kilátások mellett elkészítettünk. Előkészítette továbbá a társaság — hogy közönségünk rég érzett szükségének megfeleljen — egy népszerű magyar széptan kiadását. Buzdítva hat a társaság nagyobb vállalkozásaira kétségtelenül az alapítók számának folytonos gyarapodása is, ez pedig a lefolyt évben oly örvendetes arányokat öltött, hogy e tényt hasonlóképen a fenn érintettem lelkes mozzanatok közé kell jegyeznünk. Alapítóink sorába állottak ugyanis: Csengery Antal ur 200, a debreczeni kereskedő ifjak önképző-egylete, Kónyi Manó ur és neje 100—100, Latinovics Illés és Paulay Ede urak 2—200, Pilaszánovics József ur és Pista Jánosné asszony 100—100, Tisza Kálmánné, gr. Vay Károlyné s b. Wesselényi Józsefné, gr. Mikó Anna asszonyok 2—200, gr. Zichy Géza ur 500 írttal. A nevezett hölgyek közöl b. Wesselényi Józsefné asszony, megemlékezve tisztelt elnökünknek egyik közülésben a haza leányaihoz intézett szózatáról, menyegzői ajándékképen tette alapítványát, s ugyancsak menyegzői ajándékkal lepték meg a Kisfaludytársaságot még Székács Gyuláné Jackson Edit és gr. Teleki Gézáné Muraty Irma asszonyok. Pártolóinkról, fájdalom, nincs oly örvendetes tudósításom, mint alapítóinkról. Az 1871—3-dik évi folyamra még nem történt annyi előfizetés, mint a hatvanéves vállalat virágzására kívánatos. Pedig a társaság most is érdekes, becses, sőt kitűnő művekkel igyekszik azt megtölteni. E folyamban eddig Moliére IV-dik kötete s Balog Zoltán verses regénye, Alpári, jelent meg; sajtó alatt van Moliére V-dik kötete, Racine Bajazetje Paulay Ede, Phaedrája Farkas Albert fordításában, s egy huszonötéves költői pálya emlékfüzére, Tóth Kálmán válogatott verseinek gyűjteménye ; nem sokára szintén sajtó alá megy Don Quijote, Laboulaye Abdalláhja, Moliére további folytatása, meg egyéb. Többi kiadványaink még: a „Magyar népköltési gyűjtemény“ I. és II-dik s az „Évlapok“ V. és VI. kötete, mely utóbbi már tavalyi közlésünket is magában foglalja. Novemberi meg mostani közülésünk tárgyai a folyó év első felében megjelenendő VlI-dik kötet tartalmát fogják tenni, hozzájárulván az idén jutalmazott pályamunka, valamint nagy része az 1871-ki havi ülésekben tartott előadásoknak. Ez előadások közül mindenek előtt azt a két költeményt említem föl, mely elhunyt társunk Erdélyi János hagyatékából, több mint húszévi lappangás után, tavalyi üléseinkben jutott nyilvánosságra: egyiknek czíme „A menekültek,“ a másiké „A haza árvái“; mindkettő 1850-ből származik. Tagok előadásai voltak: Bartalus Istvántól jelentés az országban tett népdallamgyűjtő útjáról; Dalmady Győzőtől három költemény: „Nyáry Pál temetésén“, „A tűzhely“ „Hugóm menyegzője;“ Dux Ad. „Darwinizmus és szépészet“; Greguss Ag.-tól egy költemény sor „Kedves halott“, s egy értekezés: „Mesterség és művészet;“ Győry Vilmostól Cervantes életének és műveinek ismertetése; Gyulai Páltól: „Romhányi“ II-dik éneke, s értekezés a magyar népmysteriumokról s vizkereszti játékokról; Hunfalvy Páltól látogatás Lönrottnál; P. Szathmáry Károlytól „Regényirodalom és politika,“ „A rege elmélete;“ Szász Károlytól fordítások Burns és Heine költeményeiből; Szigligeti Edétől „Szép Szabóné,“ költői beszély; Toldy Ferencztől Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkáinak bemutatása; Vulkanu Józseftől a román népköltészet ismertetése. Vendégek előadásai: Dobó Lászlótól „Egy év után“, költemény; Dux Lajostól fordítási mutatványok Goethe Faustjából, Farkas Alberttől Racine Phaedrájából; Hegedűs Istvántól Goethe „Westöstlicher Divatjának tanulmánya; Wohl Stephanietól „Őszi merengés.“ Mi van még jelenteni valóm a lefolyt esztendőről ? Kötelességem még a Társaság új tagjait a tisztelt gyülekezetnek bemutatni. Két érdemes férfi ez, egyik, Lukanus koszorús fordítója, egyszersmind jeles prózaíró, Baksay Sándor; a másik nemzeti történetünknek és irodalmunknak a franczia közönség előtt oly rokonszenves és alapos ismertetője, mint ott számunkra Degérando Agóta nem termett, Sayous Ede. S ezzel évi tudósításomat befejeztem volna, de mulasztással kellene magamat vádolnom, hahogy a vázolt év mellett meg nem emlékezném az egész tizedről is, melynek az legutolsó lánczszemét képezi. Épen tíz esztendeje most, hogy a Kisfaludy-Társaság, 14 évi kénytelen szünet után, első közülését megtartotta, s akkori elnökünk — ki jelenben már csak lélekben honol közöttünk s kinek nemes képét nehány percz múlva Gyulai Pál társunk fogja önök elé rajzolni — kiemelve, hogy az újjászületett Kisfaludy-Társaság szintén „a nemzet szellemi újjászületésének nagy munkáján dolgozik, ez okból hathatósan ajánlotta azt a hazai közönség rész-