Pesti Napló, 1872. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1872-03-22 / 69. szám
69. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Péntek, martius 22.1872. 23. évi folyam. Hirdetmények dija: Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ... 1 frt 85 kr. 5 hónapra . . . 5 „ 50 „ 6 hónapra . . .11. — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés naponkint 30 kr. Az alafizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. 9 hasábos petitsor egyszeri detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön Nyilttér: 5 hasábos petitsor 26 uj kr. Előfizetési felhívás „PESTI ÉPLIkra. Folyó hó végével az első évnegyed letelvén, felkérjük t. előfizetőinket megrendeléseik minél előbbi megújítására, hogy a Jelen mozgalmas. Időben lapunkat fennakadás nélkül kézhez kapják. Előfizetési árak: Egész évre.......................22 ft. Fél évre ....... 11 ft. Negyed évre..................5 ft 50 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, mártius 21. „Kossuth vagy az orosz invasio !“ ez az alternatíva, melyet a mi cseh barátaink Magyarországnak kilátásba helyeznek. Amint ők mondják, hazánk már átlépte a határvonalat, mely azt a halálos örvénytől elválasztja; a Deák-párt, mely a magyar faj suprematiáját mesterséges eszközökkel erőszakos módon tartja fenn, zsarnoki kényuralom alá helyezte a szláv nemzetiségeket, Magyarország jogszerű urait; a magyar államférfiak kevély rövidlátása lángokba borította az épületet, melyben eddig magyar és nem-magyar egyaránt békés menhelyet talált. A nemzetiségi viszály kitört s ma a zsarnokság és erőszak épülete, melyet elbizakodottságában a magyar elem emelt, inog és összedülni készül. Chaos és bábeli zűrzavar van mindenütt s hogy az ország az anarchia karjaiból kimentessék, arra csak Kossuth világra szóló lángesze képes; ő lesz az a férfiú, ki békét és nyugalmat hozhat az országnak, ő fogja a nemzetiségeket kiengesztelni s őket a korlátlan jogegyenlőség és szabadság eszméi által testvéries frigyben egyesíteni. „Azért csak siess, Magyarország — igy kiáltanak a cseh lapok — tedd Kossuth kezeibe sorsodat, ő rendet csinál a haosban — különben itt az orosz invasió, itt a próba, az utolsó nagy próba!“ így beszélnek rólunk a mi cseh barátaink, kik irántunk való szeretetüket már Bach korában tényekkel bebizonyiták, midőn ezrenkint költözködtek hozzánk, így teszik meg szláv apostolnak ama férfiút, ki még huszonnégy év előtt élethalál harczot vívott a magyarság élén lázadó szláv törzsek ellen. Mazzini s a lengyel emigratió vezéreinek egykori barátja ma Fadejew s a többi nagy férfiú mellett tündököl a szláv világ egén. Valóban megváltoznak az idők és az emberek ! De hagyjuk a dolog pathetikus oldalát. Van annak kissé komolyabb mozzanata is : az orosz invasio, melylyel nemcsak a cseh, hanem bizonyos orosz lapok is fenyegetőznek. Alább közlünk egy ide vonatkozó orosz lapnyilatkozatot. Vádakat és szemrehányásokat emel az a mostani Magyarország és államférfiai ellen; vádakat, melyekről nem tudjuk, kicsinyességüket vagy alaptalanságukat bámuljuk-e inkább ? Lappáliák azok, melyek fölött lehet mosolyogni, de nem vitatkozni; könnyelműség volt őket ellenünk felhozni, oktalanság lenne reájuk válaszolni. Mi évek óta az általános kultura diadalának tekintettük, hogy Oroszország belső reformtevékenysége sikeresen haladt előre , s szívélyesen közreműködtünk mindenütt, hol arról volt szó, hogy valami olyan nemzetközi kérdés rendeztessék, mely Oroszországot belső fejlődésében gátolta volna. Ausztria-Magyarország politikája e téren bizonyára nem mutathat fel semmi kétértelműséget. Igyekezett fenntartani a barátságos viszonylatokat, de védelmezte a szerződési jogot, ha a megsértőt Oroszországnak hívták is. Gondosan óvakodott más államok belügyeibe avatkozni, de visszautasítá az ellene intézett ily szándéklatokat, ha ilyesmivel orosz czégér alatt is kísérletet tettek. Barátságos lábon áll minden szomszédjával, s így Oroszországgal is, de természetes ellenfele minden pánszláv állambontó irányzatnak, legyen annak székhelye Belgrádon, Pétervárott, Prágában, vagy bárhol egyebütt. Különben távol áll tőlünk a szándék, hogy a cseh lapok őrült fenyegetései vagy egyes orosz lap dühöngései folytán részletezzük Oroszországhoz való viszonyunkat. Ismerjük mi cseh barátainkat s tudjuk azt is nagyon jól, hogy amint Prágából nagyon sok út Pétervárra vezet, úgy cseh barátaink e vándorlásaik közben valószínűleg nem hagyják fölkeresetlenül az orosz lapok szerkesztőségeit sem. Ezúttal azonban kissé nagyon is ügyetlenül rendezték be dolgaikat. Nem tagadjuk, hogy a baloldal által jelenetezett botrányok nekik épen kapóra jöttek. Ők most készülnek a választási harczra az osztrák alkotmánypárt és a dualismus ellen. Ők tudják jól, hogy a dualismus erős vára a rendezett parliamentáris élettel bíró Magyarország. Minden zavar, mely a magyar törvényhozás szabatos működését alterálja, víz az ő malmukra, vagy ha úgy tetszik, olaj a magasra, csapkodó cseh pártszenvedélyek tüzébe. Ők örülnek te-s hát a baloldal csinyjeinek, tapsolnak Kossuth nevének, s a mi jó baloldalunk ekközben játsza a „dupe“-t, — hisz a játék csak a haza rovására megy ! De a mi cseh barátaink a magyar nemzetre nézve roppant félszegen választották a jelszót midőn így kiállnak reánk: „Kossuth — vagy az orosz invasio! Magyarországon minden józan gondolkozó tudja, hogy azon esetben, ha orosz invasióról egyáltalában szó lehet, a dolog egészen másként áll. Míg a dualizmus jelen rendszere fennáll, míg Ausztria-Magyarországot a faj és állami érdek oly nevezetes kötelékei kapcsolják egybe, az osztrák-magyar monarchiában oly erőteljes, hatalmas államcomplexus áll fenn, hogy nincs mit tartanunk sem az orosz, sem más invasiótól. Ezt tudjuk, e mellett tények tanúskodnak. Hogy mint gondolja Kossuth e pillanatban Magyarország állami alakulását, azt nem tudjuk, de az bizonyításra sem szorul, hogy már az általa megteendő kísérlet is, ha ilyesmi egyáltalában gondolható, felbontaná teljesen az államrendet. A fel biztatott nemzetiségi rajongók szétdarabolnák az országot. A magyar nemzet egyik fele a legvégsőbb harczra hevülne fel a másik ellen. Az anarchia véres kisértete járna sorainkban... s a vészharang kongása a polgárháborút jelentené. Hogy cseh barátaink számításába ez teljesen beillenék, abban nem kétkedünk. Ahogy ezt előmozdítani is akarnák, azt is elhiszszük. Csak más jelszót kérünk. A dolog nem úgy áll: „Kossuth, „vagy“ az [orosz] invasió,“ hanem sokkal valószínűbben így: „Kossuth „és“ az orosz invasio.“ A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Visszaemlékezések szerkesztői pályámra. Irta : SZILÁGYI SÁNDOR. (Lásd „P. N.“ febr. 14. s 15-iki sz.) IV. Az „Emléklapok“ betiltása.*) Az Emléklapok VI. füzetének megjelenését jun. 12-én egy a Magyar Hírlapokba és Hölgyfutárba megjelent pár sornyi hirdetés tette közhírré. Megköszöntem írótársaimnak részvétét, becses közreműködésüket jövőre is kikértem, s egyszersmind tudattam, hogy a VII-ik füzet sajtó alatt van — helyesebben sajtókészen áll. Nem Heckanastnál volt sajtó alá menendő, ki a VI-ikfüzet megjelentével felmondotta a szerződést. Okát máig sem tudom, nem is nagyon aggasztott a felmondás. Ő 1200 példányt nyomatott, mely egy pár példány híján elkelt, az írói tiszteletdíjak fedezésére füzetenként 100 forintot fizetett, én a szerkesztést ingyen végeztem , anyagi veszteséget hát a vállalat nem okozott neki. De a füzetek szellemi kiállítása sem eshetett kifogás alá. Hogy nem lesz nehéz kiadót kapnom, arról meg voltam győződve, de czélszerűbbnek hittem, nem megkötött szerződéssel, hanem közös vállalkozással folytatni az „Emléklapokat.“ Kozma nyomdájához fordultam, melynek tevékeny buzgó és szakértő factora Kocsi Sándor (jelenleg nyomdatulajdonos) ismeretes pontossága igen jó szolgálatokat tett a vállalatnak. Három nap múlva jan. 15-én már kiadtam az előfizetési felhívást új 6 füzetből álló cyclusra. Nem volt hosszú, nem is volt ment a phrasistól, hanem a közönség érthetett belőle. *) A „Pesti Napló“ febr. 8-iki számában tolibibából az írói kör gyülhelyéül a „Vörös Ökört“ említettem az „Arany Ökör“ helyett, mely ott volt, hol a régi „Zenélő Órának“ új helyisége van. Ugyanott a 4-ik hasábon „Ráthkori“ helyett „Ráthkai“ olvasandó. Hasonlag ezen hasáb legutolsó sorában „vezérkedési czégérül“ helyett „üzérkedési czégérül“ olvasandó. „A leélt utolsó két év mind a történész ecsetének, mind a költő s regényíró phantasiájának feldolgozásra bő és gyönyörű anyagokat szolgáltat. Az események a távol ködében még nem enyésztek el, még jól emlékszünk a nagyszerű, a vérfagylaló történetekre i sat. „Azonban „a létező körülmények gátló szirtesként tűnnek fel... sokat igen sokat kell annak küzdeni, ki ezek közt evezni akar. Hitünk, meggyőződésünk : hazánk ügyeinek, irodalmunknak hasznos szolgálatot teszünk akkor, midőn a küzdés e terére lépünk,“sőt, szóval meg volt már a sejtelem, hogy mégsem fog minden oly szépen, oly könnyen menni, mint eddigelé. No de csak menni fog, gondolom, s pár nap múlva az első füzet kéziratát nyomtatás alá adtam. Hagyjuk Kocsi Sándor urat küzdeni a nyomdai vezetés fáradalmaival, töprenkedni az összeállítás gondjaival, hogy mindent minél szebben, minél jobban bocsásson a közönség elé. Nézzünk szét kevéssé Pesten az arany ökörben. Ez az írói kaszinó jó szolgálatokat tett nekünk. Egy kis kör fenn az emeletben, külön kis szobában, melyért még bért sem kellett fizetni, minden istenadta nap délutánján összeült,közleni, meg beszélni való mindig volt, s az ember bizonyos volt benne, hogy a nap egy bizonyos órájában talál ott olyanokat, kikkel tartózkodás, félelem nélkül érintkezhetik — mert kém — ezekkel el volt akkor Pest árasztva — és áruló nem juthat fel oda. Az irodalom ügyei, egy-egy feltűnő tehetségnek, kit az irodalomnak szomorú sötét kilátásai nem riasztottak vissza, hogy az irói koldusbotot vegye kezébe, valamely munkája, a napnak mindenféle eseményei elég anyagot szolgáltattak a társalgásra. S ezek az ifjú irók — Szathmáry, Beöthy László ezek közül váltak ki — legalább őszinte rokonszenvet találtak ott. Azok, kik barátaink közül vidéken laktak, mint Gyulai, Szász, ha Pestre jöttek, tudták, hova kell fordulni,hogy együtt leljék barátaikat S ha olykor a nagyok,a tiszteltek közül jött fel Pestre egyik vagy másik, soha el nem kerülte az „arany ökört,“ s az ilyen nap ünnep volt nekünk. Ők ezek patriarchális idők voltak. Ennek a kaszinónak sem törvényei, sem restaurátiói nem voltak, mégis minden jól ment. Hanem kémei s irigyei sem voltak — épen azért sem a rendőrség nem tudott róla semmit, sem a világ nem adott rá semmit. Pedig a szabad szó épen úgy nem volt kizárva, mint a szigorú critica. Azt mindnyájan gyakoroltuk, ezt főként Sükei, kinek esze és nyelve egyiránt éles volt. Természetes volt e körnek befolyása az Emléklapokra. Az irók nevezetes contingense abból telt ki, a folytonos érintkezés által könnyebb volt munkát kapni, a jó tanácsok, figyelmeztetések sok bajnak,tévedésnek elejét vették. Szóval az összetartásnak nem vallottuk kárát, legalább is jól esett örömeink, bánataink megosztása. És ha a vidéken élő költők valamely monumentálisabb műve érkezett be, e körben olvastuk fel legelébb, e körben örültünk neki legelőbb. Igaz, hogy megtörtént, hogy csak is a körben örültünk neki. Tompa „Pusztán“ czimű versét, melyről már fennebb tettem említést, e körben olvastam fel először; itt mutattam be „A kincskeresőket, melyben azt mondja, hogy a szabadság kincsének kulcsa a vérstí, melynek „Bűvös virága győzelem, Bilincset tör, lánczot szakaszt Hanem vérharmattal terem,a mely természetesen épen oly kevéssé láthatott világot, mint a „Hűvös szél“. Itt mutattam be legelőször Aranytól a koldus éneket, a legremekebb és legmeghatóbb költeményt azok közt, melyek a forradalmat követő időszak impressióit hordozzák magukon. Egy honvéd, ki küszöbről küszöbre jár koldulni, hogy nyomorult életét fentarthassa. A köny kicsordult szemeinkből, midőn ezt az asztalkörnek, barátaimnak, irótársaimnak felolvastam, kikkel rendesen megosztom örömömet,ha nagyjainktól egyet vagy mást hozott a posta. Jól emlékszem a mély csendre, mely a felolvasást követte — a megindulás miatt egy se jutott szóhoz, oly elevenen érzek mindnyájan azt, mi e dalban oly egyszerűen, oly igazán, oly meghatóan elmondatott. Bár mennyit mertem is, de bátorságom nem terjedt addig, hogy e dal kiadását megkísértsem. Azonban egyszerűen, kisérletlenül fiókomba sem akartam tenni. Hátha mégis ? gondolom, s bemutattam a biztosnak, kit magát is mélyen meghatotta a költemény. így, mondá, a vers nem jöhet ki, s először egyes sorokat jelölt ki, kihagyás végett, így a harmadik versszakban : „Ha tisztét mindenki tette volna mint én, Falatimhoz e sós könnyet nem vegyitném.“ Aztán a 4-ik stropbában : Mi haszna az erőt ásta benső féreg, Önző szenvedélyes áruló vezérek. Aztán a 7-ikben : Am e szakadt könyvet ti ,csak foltozzátok, Majd olvas belőle egykor unokátok, Dicsőségtekről egy két igaz lapot. De hisz e sorokat, úgy a vers közepéről kipontozni annyi lett volna, mint azt teljesen értelmetlenné s részben élvezhetlenné is tenni ?! Hátha talán a parancsnokság megengedné e sorok benhhagyását ? A biztos belenyugodott, hogy tegyünk kísérletet. Mégis tettük. Lefordítottam németre s úgy adtam be — de az történt a mitől tartottam, kiadása nem tanácsoltatott. S az ilyen tanácsot akkor nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Le kellett mondanom a reményről, hogy az „Emléklapokat“ földiszithessem vele. A mi kis körünknek azonban nem ez volt egyetlen gyülthelye. Esténként színház után Porszász váczi utczai vendéglőjében gyűltünk össze vacsorálni. Itt már nem voltunk elzárva a világtól, de mégis nagyon korlátolva sem voltunk. Folyt a bírálgatás, az élet, a tréfa s Vojtina Mátyás, Bernát Gáspár híres tót inasa nem egy kellemes perczet szerzett nekünk saját maga alkotta versei elszavalásával, melyek hasonlag nem maradva el az akkor uralkodó divattól, forradalmi tárgyuak voltak, vagy buzdítások, mint pl. az, melynek következő szavai biztattak felkelésre : „Kicsiny halál nem tesz semmit, Őseinknek szintúgy volt“, melyet minden este elszavalt, s minden este hangos hahota követett. Ha nem csalódom, ez a kicsiny halál ötét végre is kóterbe vezette. Ezenkívül az írói körnek még egy vendégszerető hajlékáról kell megemlékeznem : Kazinczy Gábornál. Kedd jour fixe volt nála, itt az írókon kívül a parliamenti kapacitások összejöttek : Kemény Zsigmond, Brassai bácsi Veér Farkas (a következő télen K. Eötvös is.) Tanulságos esték voltak ezek nekem, hol komoly dolgok, kedélyes tréfák, hazafias törekvések megvitatásai s az előttünk történő dolgoknak szomorúan nevetséges oldalai képezték a társalgás tárgyait. Oh elhunyt derék férfiú! soha nem hal ki a hála szivemből, hogy bizalmadra, szeretetedre méltatni! Mintha most is látnám nyájas, szerető arczodat, mintha most is hallanám gyönyörű, csengő szózatod. Mindig ünnepélyes, mindig szónoki, de soha sem üres, soha sem meggyőződés nélküli. Oh, minő bő forrása volt szíved a szeretetnek, oh, minő tárháza fejed az ismereteknek. Lelkiismeretes, csaknem a tulságig gyűjtött, tanult és dolgozott. De e szigort, mely ritkán engedé, hogy munkái közül valamit kiadjon, csak maga irányában gyakorié. Az irodalomnak minden mozzanatát, az új életnek minden jelét, a tehetségnek minden szikráját szeretettel karolta fel. Mindennek örült, mit életrevalónak hitt, mindent felkarolt, mihez a jövő reményét kötheti. Gazdag ismereteit, útmutatásait minő bőséggel tárta fel előttem, ha történeti tanulmányaim közben tanácsát kértem. Figyelmeztetéseit, tanácsait minő szeretettel intézte hozzám, ha műveimben valamit látott, mit megrovandónak hitt. S olyan bizony elég volt, sok volt — de ez nem csüggeszté el, nem ejté irántam kétségbe : erős hittel mondá : „kiforrja magát.“ Oh, derék férfiú, legyenek poraid is áldottak, sokkal, igen nagy hálával tartozom neked! Ezek voltak az akkori téli idők írói összejövetelei. Fesztelen, bizalmas kedélyes társalgások, baráti összejövetelek, melyek irodalmi működéseinken mégis nyomot hagytak. Bizony sajátságos irodalmi élet volt az oly rettenetes napok közepett, midőn a nemzet jogai eltöröltettek, élete megsemmisítéssel fenyegettetek naponként, és az erőszak utján új gyűlöletes intézményekkel lepetek meg! A kivégzések, bebörtönözések, besorozások eme borzalmas napjaiban képzelni szabad sajtót, mely lelkesül, rajong a múltért s annak fényét, nagyságát mutatja fel, mig azok, kik azt tették, vérükkel lakóinak, vagy börtönben lánczukon sinylenek. Különös ellentét ugye ? Egy teljhatalmú zsarnok-biztos, kit tét- Fest, martius 21. (A „kiegyezési® tárgyalások.) A 18-as bizottságnak ma mindkét fele tanácskozott, de nem mondhatni, hogy e tanácskozások által a compromissum ügye előhaladott volna. Alternatíva állíttatott fel, hogy a pártok a választási törvényjavaslat vagy az ötévi mandátum tárgyában egymás iránt mily engedményekre készek, s erre nézve négy pontban történt a megállapodás, melyekre a döntő feleletet a ma esti pártértekezletek adták meg. A Deák-párt tanácskozmányában a 9-es bizottság nevében Zsedényi tett hosszabb jelentést s a párt kölcsönös eszmecsere s az ügynek minden oldalról való megbeszélése után, a további teendőkkel ugyancsak a 9-es bizottságot bízta meg. A balközép értekezletében ugyanígy foly a vita, és itt először nyilatkozott a tárgyban Tisza Kálmán, ki egész napokon át bizonyos reservált állást foglalt el. A balközeg több tagja melegen védelmezte a compromissumot. A pillanatnyi hangulatot különben hiven jellemző Szapáry Gyula gr.mai beszédében, ki a választásokra hivatkozott. (Lónyay gróf miniszterelnök úrhoz) a következő táviratok intéztettek Ruszt és Kőszeg város képviselete által: Ruszt, mártius 20. Ruszt szab. kir. város közönsége a minisztériumnak és az országgyűlési többségnek a kisebbség erőlködése ellenében erélyes s törvényes magatartásáért bizalmát fejezi ki. Kőszeg, márt. 20. Kőszeg szab. kir. város közönsége az országgyűlési ellenzéknek a jelen vitában tanúsított költséges és időpazarló eljárása ellenében a kormány és többség törvényes, parliamentáris és erélyes magatartása tekintetében elismerést és bizalmat fejez ki. (Kismarton sz. kir. város) a mai nap folytában táviratilag következő bizalmi nyilatkozatot intézett a belügyminiszterhez: „Nagyméltósága Tóth Vilmos belügyminiszter úrnak. Kismarton város közönsége a minisztériumnak és az országgyűlés többségének a kisebbség erőlködése ellenében erélyes és törvényes magatartásáért ezennel bizalmát fejezi ki. Kelt Kismarton sz. kir. városnak 1872. mártius 21-én tartott rendkivüli közgyűléséből. Permayer, polgármester. (Magyarország ellen.) A „Birzsevija Vjedomosti“ ismert orosz lap következőleg fenyegetődzik Magyarország ellen: „Nagyon könnyen bebizonyítható, hogy a magyarok rész után járnak.-----------Csakugyan azon hitben vannak ők, hogy Oroszország mindig keresztbe font karral fogja nézni a külföldi dolgokat, miként azt a krími háború után tette, mikor számos és különféle reformok által volt igénybevéve? Magyarország épenséggel nem akarja látni, hogy a gyorsított reformok korszaka közel áll végéhez, és hogy Oroszorország sokkal szabadabb a külfölddel szemben, mint Francziaország, sőt szabadabb, mint Poroszország is, a gyengült Ausztriáról nem is szólva. Nem akarja belátni és felismerni, hogy nemzeti öntudatunk nem napról-napra, de óráról órára növekszik, éspedig az orosz nép minden rétegében. Avagy nyugalmunk ámítja Magyarországot, s erre az Oroszország ellen irányzott pasquillekkel válaszol ? Ámítja őket az, hogy hallgatunk mindazon gúnyiratokra, melyek magyar hivatalnokok által gyártatnak és Magyarország ruthenjei között terjesztetnek? Azzal ámítják magukat, hogy mi nem rendezünk tüntetéseket azon körülménynyel szemben, hogy ők orosz szökevényeknek, mint Rulikovszkinak emlékszobrokat állíttatnak ? Azonban Magyarország nagy államférfiai, az Andrássyak, Lónyayak, Tóth-ék jól tudják, hogy a megelégedés elkerülhetlen feltétele az erőnek, hogy azalatt még Thersites haragszik és tombol, Agamemnon és Achilles csendesen viselik magukat, hogy ez azonban nem gátolja Achillest abban, hogy az érdemnek megadja kellő jutalmát, mihelyt az óra üt. Ezen titokteljes órát népek ép oly kevéssé kerülhetik el, mint az egyesek. Nemsokára ütni fog az óra a magyarokra nézve is.“ A „P. Napid“ levelei. A Deák-párt köréből. Pest-Józsefváros, mártius 21. A Deák-párti harminczegytagú ideiglenes bizottság ma délután a nemzeti lovardában értekezletet tartott, melyben az első gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után Szentkirályi Mór ideiglenes elnök előadó, hogy a kiküldött hattagú bizottság Steiger Gyula urat fölkérte, fogadná el a pest-józsefvárosi képviselőjelöltséget és Steiger Gyula hajlandó azt elfogadni; e szerint tehát a párt nemcsak elvért, de név mellett is fejthet ki küzdelmet. Az ideiglenes bizottság még tovább is fejlesztette a pártmozgalomra célzó szervezkedést, amennyiben egy százötven tagú bizottsággá egészítette ki magát, hogy az agitatiót Steiger mellett megindítsa. M. Pest márczius 19 én. (Az új Ipartörvény és az eltörült engedélyezett iparágak. A f. hó 15-én életbe lépett ipartörvény kétségtelenül nagy haladást jelent az ipartörvénykezés terén. Az iparnak felszabadítása a hatósági gyámkodás alól, valóságos megmentése az ország legfontosabb érdekének, az ipar szabad fejlődésének. Különösen hazánkban, hol a közigazgatási hatóságok rendezetlen állapota elavult intézményeikkel minden szabadabb mozgást és fejlődést lehetlenné vagy a hatósági önkénytől függővé tettek, őszintén üdvözölte az egész ország minden szabadelvű polgára az új ipartörvényt. A legjobb törvény azonban sem éri el czélját, ha az annak alkalmazására hivatottak azt szem elől tévesztik, mert valamint nem létezik oly rész törvény, mely gyakorlati alkalmazás folytán használhatóvá nem válhatnék, úgy nem teremhhet oly jó törvény, mely czélszerű alkalmazás hiányában holt betű ne maradna. A legszomorúabban bizonyítja ezt nálunk azon közigazgatási hatóság, melynek, helyzeténél fogva, az egész országban a jó példával elöl kellene járnia, Pest város tanácsa. Fővárosunk helyi szükségei megteremtettek nálunk egy intézetet, melynek minden a szegény sorsú munkásosztálytól nem idegenkedő és humánus törekvésekért melegen érző ember szívből örülhet, a közszolgák önsegélyző intézetét. Ezen emberek, kik mindennapi kenyerüket véres verejtékkel keresik, kénytelenek voltak mindeddig, míg az egylet meg nem alakult,keresetüket engedélyezett vállalkozókkal megosztani, anélkül, hogy ezen önkényes megadóztatásért akár munkahiány vagy képtelenség esetére bármi előnyben részesíttettek volna. Ezen semmivel sem igazolt megadóztatástól és azon zsarnoki elbánástól, mely alatt a rabszolgáknak ezen új neme nyögött, menekülni óhajtván, a budapesti közszolga önsegélyző egylet az iránt folyamodott Pest város tanácsához, hogy a hordárintézeti engedélyt a fennállott ipartörvény 5. §. értelmében magának az egyletnek adná meg, hogy így az engedély fejében a vállalkozóknak fizetett díjakat megtakaríthassák, és azokat inkább segélypénztárakba fizethessék. A tanács jónak találta, az egylet elnöke által az egylet részére kért engedélyt nem az