Pesti Napló, 1872. április (23. évfolyam, 76-97. szám)

1872-04-05 / 79. szám

79. szám. Péntek, április 5.1872. 23. évi folyam* Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. 90&m. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-k­ Iratai: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadó. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendően Előfizetési föltételek: Trisékre, postán: ▼»Sz Vészben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . . 11 frt. Negyedévre ... 6 . 60 kr. Két hóra .... . . 70 kr­ Egy hóra ... 1 . 85 kr ESTI KIADÁS. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílttéri 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Pest, április 5. Az angol sajtó egy idő óta különös figyelemmel kiséri azon hadi készülődése­ket, melyeket az orosz kormány a fekete tenger partjain a múlt év óta eszközöltet. E készülődések minőségéről és terjedel­méről igen aggasztó közlemények hozat­tak forgalomba, melyek mint Berlinből írják, túlzottak ugyan, de sok tekintetben még­sem egészen alaptalanok. „Ez idő szerint — írja levelező — Szebaszopol régi várműveinek kiépítéséről tehát a pá­risi szerződés flagráns megsértéséről két­ségkívül nincs szó, de igenis egy szilárd tengeri positió alkotásáról, honnan Orosz­ország alkalmas időben aggressív vállal­kozásait a porta ellen megindíthatja. Hogy ezen előkészületek ellenkeznek a párisi szerződés szellemével, mely épen arra volt számítva, miszerint Törökor­szágnak lehető erős védelmet szolgáltas­son az orosz részről való új megrohaná­­sok ellen, az világos. De miután Orosz­országnak már kevés fáradsággal sikerült a szerződést átlyukasztani, a még fenn­álló határozmányok figyelembe vétele kö­rül sem fog túlságosan lelkiismeretesnek mutatkozni, annál is kevésbé mert Euró­pának mai constellatiója szerint a többi szerződő hatalmak komoly beavatkozásá­nak veszélye ellen meglehetősen bizto­sítva van.“ A fekete tenger megerősítésének hírei, talán némi összeköttetésben állanak azon nem épen rózsaszínű rajzokkal, melyeket Románia belállapotáról néhány lapban találunk. Mint az Alig. hrgnak mártius 29-éről írják, az izgatás hullámai az or­szágban ismét igen magasak s úgy lát­szik, hogy a „pirosak“ utolsó tromfjukat ki akarják játszani. A jelszó az, hogy a „niemetz“ (német) nem maradhat többé az országban — él vele! A lázitás most a városokból a vidékre ültettetett át s a fél­barbár parasztokat egyenesen feluszitják, hogy Bukarestbe nyomuljanak s az „áru­lókat“ kiirtsák. A nyugtalanság az elva­dult kedélyekben mindenütt igen nagy s senki sem kezeskedhetik a legközelebbi napok nyugalmáról. Most mindenkinek be kell látnia, hogy a fejedelemségek ne­héz válságnak mennek eléje s a panique különösen az üzleti világban igen nagy. Mindinkább szembetűnőbb lesz, hogy a jelen formában Románia nem existálhat s Európának nem sokára azon kérdéssel kellene foglalkoznia: Mi történjék a dákok országával? „Ha fontolóra veszszük, hogy e közlemény ugyanazon „A. A. Zt“-ban jelent meg, mely Károly román fejedelemmel személyes összeköt­tetésben áll s melynek levelei a román ud­var által inspirál­tatnak, úgy a hírnek ki­váló fontosságot kell tulajdonítanunk. A közlemény kiegészítéséül még meg kell említenünk a „Frankl. Zt“-nak következő berlini levelét: „Romániában — írja a berlini levelező — úgy látszik nem min­den megy úgy, mint itt óhajtanák.“ „Legalább az hallatszik, hogy Károly fejedelem külön a császárhoz és külön a birodalmi kanc­ellárhoz intézett újabb le­velében visszatért azon előbbi szándéká­hoz, hogy Romániát elhagyja. Itt mindent megtesznek, hogy őt helyén ma­radásra bírják, mert a Hohenzollernház egy tagját épen nem szeretnék az ex­­monarchák sorában látni. De úgy látszik, mintha a válságot többé nem igen lehetne feltartóztatni.“ Ezen berlini levél tartal­máért a kezességet nem mernék átvál­lalni, de ha az „Alig. org“ fentebbi köz­leményével összehasonlítjuk, úgy nem ta­gadhatjuk el, hogy tartalma némi való­­színűséggel bír. A Dunafejedelemségek­­ben készülődő események az európai di­plomata részéről minden esetre komoly figyelmet érdemelnek. Francziaországból ma kevés újsá­got veszünk. Mint a Mon. Un. Írja a kor­mány még eddig nem ten végleges javas­latot a berlini kabinetnek az utolsó három milliárd lefizetése ügyében. Csak arra kérte föl Arnim grófot, midőn ez Berlin­be utazott, hogy általában tudakozódjék az occupatió megszüntetésének lehető fel­tételeiről. Thiers mindenek előtt Bismarck nézetét akarta ismerni, mert azt hitte, hogy a kanczellár Pouyer-Quertier visszalépése folytán, eddigi nézeteit megváltoztatta. Arnim gróf azonban előre is értesíttetett, hogy a felmerült tervek megvalósítása komolyan szemügyre vétetni mindaddig nem fog, míg az utolsó pénzügyi művelet, a két­ezer milliomos kölcsön végleg le­bonyolítva nem lesz, mi a jövő october előtt megtörténni nem igen fog. Külföldi bankárok már több ízben aján­latott tettek a német kormánynak a há­rom milliárd lefizetése ügyében, de mind­eddig választ nem nyertek. Hollandiában ápril 1-én nagy fény­­nyel ünnepelték meg a holland-spanyol szabadságharcz kezdetének három száza­dos évforduló napját. A király, a kor­mány, a hadsereg s az ország számos kül­döttsége Briellebe, az ünnepély színhelyé­re utaztak s ott az emlékoszlop alapkövé­nek letételénél jelen voltak. Az ultramon­­tán párt több helyen megkisérte az ün­nepély létrejöttét gátolni, igy például Ouderkerk faluban Gouda mellett, hol a katonaságnak kelle a rendet helyreállítani. Az ünnep estéjén Oosterhoutban — Északi Brabant megye — a papok által felizgatott nép az ablakokat beverte „le a szabadelvűekkel!“ „le a szabad­kőmi­­vesekkel!“ „le a gazemberekkel“ kiáltá­sok közt vonult végig az utczákon s a pápát s a katholikusokat éltette, az oraniai házra pedig gazdalokat énekelt. Itt is ka­tonaság állította helyre a rendet. A spanyol képviselőválasztások min­denütt megejtettek s úgy látszik a kor­mány fényes diadalával végződtek. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. A puszták Lear királya. Irta Turgenjeff Iván. II. (Folytatás.) Az imádságok elmondása és a szentelt vízzel belocsolás után, (megjegyz­et­dő,­ hogy e szer­tartásra a katholikus Lizinszky is bejött sépen úgy befecskendeztető szemét, mint a trombitás), Anna és Evlampia az utolsó köszönő szót mond­ták atyjuknak és ezzel a reggeli pillanata vég­re elérkezett. Az asztalon sok mindenféle tál volt, sok mindenféle jóval s mindnyájan dereka­san hozzá láttunk. Midőn az elmaradhatlan pezs­gő — a Don partján készített pezsgő — az asz­talon megjelent, az ispravnik, mint a hatóság képviselője és a „nagy világ“ bizalmas embere, fölemelte poharát és élteté a szép tulajdonosnő­ket s a nagylelkű és tiszteletre méltó Kharlof Petrovicsot. E nagylelkű szóra Slotkine lelkesülten felki­áltott és jótevőjére rohant, hogy megölelje. — „Jól van, jól van,“ szólt Kharlof, őt könyökével visszautasítva. — Ekkor olyasmi történt, a­mit nálunk kellemetlen esetnek szoktak nevezni. Bizsof a reggeli eleje óta nem szűnt meg inni. Egyszerre pipacs vörös arczc­al felállott széké­ről és ujjával Kharlofra mutatva, szokott rut­ka szaját hallati. —­ „Nagylelkű, nagylelkű!“ kiáltá. „Majd meglátjuk, hogyan fog esni neki nagylelkűsége, mikor majd őt, Isten szolgáját, meztelen háttal a hóba teszik le.“ „Mit fecsegsz te együgyű?“ szólt Kharles megvetéssel. „Együgyű, együgyü, ismét J­é Bizsof, csak Isten, ki mindent tud, tudja, melyikünk az igazán együgyü. Ön kedves bátyám, először nő­vérem, az ön nejének halálát okozta; most pe­dig maga magát semmisítette meg.. . Ah! ah ! ah!“ „Hogyan meri ön tiszteletreméltó jótevőnket bántalmazni!“ Kiáltott föl Slotkine, és elereszt­vén Kharlef karját, Bitsofra támadt. „Tudja-e ön, hogy ha jótevőnk csak legkisebb óhajt mu­tatna iránta, mi nem haboznánk széttépni az adománylevelet, melylyel az ő bőkezűsége meg­ajándékozott?“ „Ez nem fogja önöket gátolni abban, hogy háttal a hóba ne taszítsák,“ szólt Bizsof, Lizinski mögé simulva. Csend!“ kiáltá Kharles dörgő hangon. Ha rád csapok, csak egy kevés sár marad a helyen, melyen állsz. És te is hallgass, fiatal eb, szólt Slotkinehez, ne vidd az orrodat oda, a­hová nem hinak. Ha én, én Petrovich Kharles Márton, elhatároztam, hogy ez ajándék megtörténjék, ki képes azt megsem­misíteni? ugyan az egész világon ki ellenkezhe­­tik akaratommal ? „Petrovich Márton,“ kezdett nehéz nyelvvel hebegni az ügyvéd (ő is eleget ivott, de ez csak növelte komolyságát), „hát ha ő nemessége még­is igazat mondott volna ... ön egy nagy tényt vitt véghez ... de ha, Isten ne adja, mégis az önnek tartozó hála helyett, nem tudom, micsoda gyalázat érné önt. . .“ Én egy tekintetet vetek a két nővérre. Anna szemei felfalni látszottak a törvény emberét, ki az imént beszélt, és bizonyos, hogy soha életem­ben sem láttam gonoszabb, mérgesebb és külö­nösebb szépségű női arc­ot. Evlampia keresztbe font karokkal elfordult, piros ajkain soha oly megvető mosoly nem ült. Kharles felállott székéről és szóra nyitá aj­kait, de hangja elmaradt. Öklével oly erősen ütött az asztalra, hogy minden ugrált és csen­gett a teremben. „Atyám,“ sietett Anna mondani, „ez az úr nem ismer minket; azért beszél így. Méltóztas­­sék kímélni magát; ön nem jól tesz, hogy ha­ragszik. Arcza, úgyszólván eltorzult.“ — Khar­lof Evlampiára tekintett; ez egy szót sem szólt, ámbár szomszédja, Gitkof meglökte könyökét. — „Köszönöm, Anna leányom,“ szólt végre Kharlof tompa hangon. Te eszes leány vagy; én számitok te rád és férjedre.“ — Slotkine újra lelkesülten felkiáltott, Gitkof kipüffeszté mellét és lábával toppant. Kharlos figyelni sem látszott öröködéseire — „Ez a csavargó,“ folytatá Bitsofra mutatva, örül, hogy dühbe hozott. Ön­nek, ügyvéd úr, azt mondom, hogy ön nem ké­pes Kharles Mártont megítélni. Az ön értelme nem ér föl odáig, ön tudós ember, de beszéde haszontalan. A dolog megtörtént, elhatározásom nem fog megváltozni. Isten hozta, Isten áldja önö­ket. Én elmegyek. Én nem vagyok itt itt többé; én csak vendég vagyok, és élek szabadságommal.­­ Anna, maradj ezen urakkal, én elmegyek. Elég.“ — Hátat fordított nekünk, és szó nélkül lassan kiment a szobából. A házi úr eltávozása szükségkép megzavar­ta a társaságot, annyival inkább, mert két házi­asszonyunk is nemsokára, eltűnt. Slotkine haszta­lan tartóztatott minket. Az ispravnik meg nem állható, hogy az ügyvédnek szemére ne vesse helytelen nyíltságát. „Nem tehettem máskép“, felelt amaz; „az én lelkiismeretem beszélt.“ „Mondtam önnek, hogy ez szabadkőmives“, suttog a fülembe Bizsof. „Az ön lelkiismerete!“ felelt az ispravnik; „ismerjük mi jól az ön lel­kiismeretét. Az az ön zsebében honol, csak mint nálunk egyéb bűnösöknél.“ Ezen beszélgetés közben a pap, ki már felállott, de előre megérte a reggeli végét, egyre tömte a száját. „Látom, önnek jó étvágya van“, szólt Slotkine keserűen. „Előre látásból eszem,“ felelt alázatosan a pap. E felelet egy megrögzött éhség szokására mu­tatott. A bejárat felől kocsi zörej hallatszott és mi elváltunk. Haza térvén, elbeszéltem anyámnak a történteket. Anyám végig hallgatott és gyak­ran fejét rázta. — „Ez nem igér semmi jót,“ mondá; „mindezen újítások sehogy sem tetsze­nek nekem.“ Másnap Kharles hozzánk jött ebédre. Anyám szerencsét kívánt neki az ügynek, mely őt fog­­lalkoztatta, szerencsés befejezéséhez. „Te most már szabad ember vagy, és kell, hogy sokkal megkönnyebbülve érezd magadat.“­­ „Kétségkívül, megkönnyebbülve érzem ma­gamat,“ felelt Karlof oly arczczal, mely az el­lenkezőt bizonyitá. „Most már mi sem gátol ab­ban, hogy lelkem üdvére gondoljak és elkészül­jek halálom órájára.“ Anyám elkezdett beszélni a tegnapi esemé­nyekről. — „Igen, igen, szólt Kharlof félbesza­kítva őt, történt valami .. . jelentéktelen dolog. Hanem .. . valami nyomja a szívemet,“ téve hozzá némi habozás után. „Bizsof üres beszéde nem zavart meg tegnap, sem az ügyvédé , a­ki megzavart, az . . Kharlof elhallgatott. — „Ki az hát?“ kérdé anyám. Kharlof erősen ránézett : „Evlampia.“ „Evlampia ? leányod ? Hogyan ?“ „Asszonyom, ő kőből való volt, valóságos szo­bor! Tehát nincs benne érzés? Nővére, Anny, az már más: ez mindent megtett, amit tennie kellett; ez finom teremtés.... de Evlampia!.. Ez, minek palástolnám most hibámat? .. . min­dig kedvenczem volt. Hogyan van az, hogy ő nem szánt meg ? hogy nem mondta magában: „Nagyon roszul érezheti magát, már nem érez­heti magát a földhöz tartozónak, hogy mindenét nekünk adja?“ — „Ő köböl van. Egy szava, egy tekintete sem volt számomra; ő földig haj­long előttem, de háladatosság nélkül.“ „Legyen egy kis türelmed, felelt anyám, nőül adjuk Fedulitsch Gavrilobot; ez majd meg­lágyítja.“ (Folyt köv.) Fest, április 5. (A feloszlatott határőrvidéki ré­szek átadása a polgári közigazga­tásnak.) A kir. országos kormány a határőrvi­dék feloszlatott részeinek átvételére a következő biztosokat küldötte ki: Belovármegye és város és Ivanics részére To­­mekovics Adolf, a báni tábla ülnökét; Zengg város részére Datkovics Ágoston fiumei főispáni helytartót; a katonai tisztek részére Francisci Henrik zágráb megyei bírót. A katonai hatóság részéről az átadás végett kiküldettek: Belovár megye részére Csikós cs. és királyi ezredest, Zengg város részére Zamboni fregat­te-kapitányt, katonai Sziszek részére Tomerlin cs. és kir. főhadnagy. Belovár megye közigazgatását vezetni fogja, mint kir. biztos Krsnjavi osztálytanácsos, a jegyzői teendőket Jurcse zágrábi aljegyző végzi. (A csehországi korteskedések.) Hogy olvasóinknak fogalma legyen arról, mily korteskedések folynak most Csehországban, mi­kép vásárolja az egyik párt a másiktól a jószá­gokat, hogy ezek alapján, mint nagybirtokos választási jogot gyakorolhasson, közöljük a prá­gai „Politik“ (tudvalevőleg az ultra-cseh párt közlönye) ápril­­­iki számából a következő új­donságokat hű fordításban : „Mauthner Jakab, Bran­de is Em. és K­a­t., kik eddig a történeti párttal szavaztak, é­s e­n­o uradalmukat az alkotmánypárti Chab­­rusnak adták el. Mintha egy Mauthner vagy Brandeistól jobbat várhattunk volna.“ — »Hal­latlan szemtelenség. Bizonyos Hauer nevű bányatanácsos Bécsből megvette Mayer János és Annától (ezek eddig a történeti párttal szavaztak) Wohrazenicz, Tasovic és Kreynic nemesi birtokokat azon ürügy alatt, hogy az üz­letet ő felsége Ferdinánd császár számára csi­nálja. A birtokosok kötelességüknek tartották ő felsége kívánságának eleget tenni, és most ki­derül, hogy ez csak ürügy volt a birtok meg­szerzésére. A császár főudvarmesteri hivatalát figyelmeztetjük a világcsalásra, mely vizsgála­tot érdemel.“ „Az alkotmánypárti Chabrusnak. Hogy Salm, Wenke, Haber, Liebig, Malmann, Dormitzer, Forster és a jó ég tudja még ki irá­nyában szivességet tanusítsunk, közöljük, hogy a dicső cseh királyság nagybirtokosainak min­denféle csőcseléke az egyik párttól a másikhoz fut, rendesen azzal a hírrel, hogy az alkotmány­párti Chabrus, vagy Koller tábornok 10,000 — 20,000 forintot ígér egy szavazatért, s kérdezik, várjon ad-e annyit, vagy talán többet a történeti párt. Miután mi a közjogi táborban intézked­tünk ugyan tisztességes birtokvásárlásokról, de nem szédelgés és szavazatvásárlás érdekében, az újkori rablókat becsületesen oldalba rúgjuk és elküldjük az alkotmányba Chabrushoz, de azt gyanítjuk, hogy ott alig mondják el híven ajánlatunkat, de mégis érdekünkben fekszik, hogy az állampénztár ily haszonta­lan népségért igénybe ne vétessék, azért e nyilatkozatunk nem esik kárba.“ — „Visszaélés a bizalommal.“ Pisti Ferencz, Radio ura, több évi országgyűlési képviselő, a történeti párt kép­viselőjelöltje, birtokát eladta egy alkotmány­­pártinak, miután a jelöltséget már elfogadta és miután a párt biztosította őt arról, hogy anyagi szorultságában segíti. Az ily eljárás becstelen­ségét, nem tekintve a politikai hitvallást,bárki is belátja. Fölkérjük a közjogi párt nagybirtokos választóit, hogy tartsanak újólag szemlét képvi­selőjelöltjeik fölött, hogy annak idején még ki­vethessék a tisztességes jelöltek köréből a Pisti­­féle derék férfiakat.“ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése április 5-kén. Elnök : Perczel Béla. Jegyzők : Szeniczey Ödön, Mihályi Péter, Széll Kálmán, Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak : Lónyay Menyhért gr., Bittó István, Tóth Vilmos, Pauler Tivadar, Tisza Lajos. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök előterjeszti Liptó megye közönségé­nek kérvényét, melyben a megvesztegetések el­len törvényt alkotni kér. Csanády Sándor benyújtja Bihar megye Szalontai válsztókerület , Almácsy Sándor Torna Móra község, Kun János Miskolcz város 850, Tisza Kálmán Debreczen város 3901, Kállay Ödön Szeged város 964 válasz­tóinak és Vidács János Pest-Belváros több polgárának kérvényeit a választási módosításról és az 5 évi mandátumról szóló­­javaslatok elve­tése iránt. Fulszky Ágost beadja Nógrád megye füleki választókerületének kérvényét, melyben a dr. Pecz Sándor és társai által „mátrai vasút“ czím alatt kérelmezett vasút engedélyt még az ülés­szak alatt megadatni kérik. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Horn Ede: az interpellationális jog egyik legfontosabb alapelvét képezi a parlamentaris­­musnak. Újabb időben azonban azt tapasztalja, hogy a kormány nem felel a hozzá in­tézett interpellátiókra. Ennélfogva azt kérdi a ház elnökétől, intézkedett-e arra nézve, hogy a már beadott interpellátiókra a kormány részéről felelet adassék és pedig oly időben, hogy azt a ház, bajónak látja, vita tárgyává tehesse. Elnök e kérdésre azon felvilágosítást adhat­ja, hogy az elnökség részéről mindaz megtör­tént, a­minek megtörténnie kellett, hogy t. i. az interpellációk a lehető legrövidebb idő alatt a kormánynyal közöltettek. Ezzel megtörtént mind­az, mi az elnöknek jogában és kötelességében áll. Hogy a minisztérium a hozzá intézett inter­pellációkra mikor feleljen, vagy egyáltalában feleljen-e, ez az elnöki jogokat és kötelességeket meghaladja; ez iránt intézkedni legfölebb a ház volna hivatva. Ezzel ezen kérdés befejeztetett. Bittó István igazságügyminiszter felel Tán­csics és Horn interpellációira az elfogott munká­sok ügyében. Már egy alkalommal jelentette, hogy a befogottak oly terjedelmes vallomásokat tettek, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv megha­ladja a 300 évet, nem is említve annak mellék­leteit, és az egy egész ládára menő bűnjeleket. Ezen vizsgálat alapján a kir. főügyész Fazekas K. és 26 bűntársa ellen hűtlenség miatt, a pesti kir. tábla előtt febr. 26-dikán pert indított. Az ügy ennek folytán egyik bírónak kioatta­­tott, ki hosszabb időn át ezen nagy terjedelmű fontos ügy tanulmányozásával szakadatlanul foglalkozott, s a napokban jelentette, hogy az előadásra kész az ügy. Ennek folytán a tárgya­lást f. hó 22-ére tűzte ki. Szóló azon nézetét fe­jezi ki, hogy az előadottakból a ház meggyő­ződhetett, hogy ezen ügy nagyobb halasztást nem szenvedett, mint a­mennyit annak terje­delme és a közbejött bírósági szervezet igé­nyelt. Táncsics Mihály és Horn Ede a válaszszal meg vannak elégedve. Horn azonban csodálko­zását fejezi ki a felett, hogy e csekély fontos­ságú (Derültség) ügy előkészítése ily hosszú időt vett igénybe. A ház a miniszter válaszát tudomásul veszi. Bittó István igazságügyminiszter felel Horn egy második interpellátiójára Flaschner S. pes­ti lisztkereskedő ügyében. Flaschner S. ugyanis egy bosniai lakost beperelvén, a pesti kir. vál­tótörvényszéknél ítéletet nyert, melyet a török­­országi consul vonakodott végrehajtani. Ennek oka abban keresendő, mivel a két állam közt nincs oly kölcsönös szerződés, melynek alapján az ily ítéletek végrehajthatók lennének. Ily szerződés megkötését tervezi ugyan a mi­nisztérium, de e részben nagy akadályok van­nak, a­mennyiben ily szerződés megköthetésé­­nek alapja az, hogy a két állam anyagi és alaki törvényei között bizonyos összhangzás legyen. S hogy ezen ügy még mindez ideig megoldást nem nyert, annak oka a török igazságszolgálta­tásban keresendő. Horn Ede meg van elégedve a nyert vá­laszszák A ház a választ tudomásul veszi. Következett a napirend. Simonyi Ernő: Azt mondják, hogy az álta­lános szavazatjogot nem lehet előbb behozni, mielőtt a nép a műveltség bizonyos fokát nem érte el. De épen bizonyos jogok gyakorlata ké­pezi a legjobb iskolát a népre nézve, így pl. 48 után a nép, az, mely 47 előtt nem törődött a köz­ügyekkel, mert abban nem vett részt, annyira magáévá tette a politikai eszméket, hogy ma már nagyon okosan politizál. Ha tehát megadatik az általános szavazati jog, ez maga nevelni fogja a népet. Pártolja Madarász indítványát. Az ülés tovább foly. KÜLFÖLD. Trochu sajt­ópere. Az ápril 1-jén tartott esküdtszéki ülésen Vitu­­ vádlott ügyvéde, Grandpirret volt császári ál­lamügyész emelt szót s igen hosszú beszédben bizonyította, hogy az incriminált czikk semmi olyat nem tartalmaz, mi a valóságnak meg nem felelne. Vitunak volt joga — mondja védő — Trochu tábornoknak az igazat megmondani. — Csak azt kell tehát bebizonyítanom, hogy Vitu csak olyat mondott, mit mások is mondottak. Ez okból felolvasom azon hirlapi czikkeket, melyek hasonló értelemben nyilatkoztak. Szónok felol­vasta a „Paris-Journal“ egy czikkét, mely a bu­­zenvali csatát az emberiség s a lelkismeret ellen elkövetett bűnnek nevezi. A lakosság folytono­san proclamatiókkal lön magcsalva; követelése­ket hangoztatott s vért szoptak ki belőle. Nem­csak a lapok, hanem egyes könyvek is hasonló módon szóltak Trochuról. Szónok felolvasta Sarcey munkájának egyes helyeit. Minő reményeket táplált Trochu a bu­­zenvali csata napján ? Kezdetben mondó, hogy Páris védelme két hónál tovább nem tarthat, miután kívülről segély nem várható. Azután 50,000 emberrel kirohantak Rouen irányában. Egyszerre a coulmiersi diadal , hire megérkezik Párisba s Trochu azt mondja: „E diadal minden combinatiómat halomra dönti, mert Páris ismét kívülről remél segélyt s igy minden készülődése­met nyugatról keletre kelle­tttennem, noha tud­tam, hogy ez óriási munka hasztalan volt.“ Nem különös ez ? Trochu feledte tervét, melyre két hónap óta készült s mégis a kormány élén ma­radt. A Marne melletti vesztett csata után Trochu igy szólt „Páris magára van hagyatva“ s még is ő volt az, ki a békét ellenezte. Nem sokára maga a bátor Ducrot azt mondá: „Többé nem tehe­tünk semmit!“ Trochu mégis megvívta a buzen­­vali csatát. Volt-e reménye a sikerre? Maga mondá, hogy nem volt. Ezen dolgok után mi Vitu czikke ? Az ő nézetét az egész világ osztot­ta, Staffel báró az ismert katonai író azt mondja Trochuról, hogy képtelensége a bűn határain is átment. Hogy vádolhatni tehát Vitut ? A tanuk szintén azt vallják, hogy a­mit Vitu az incrimi­nált czikkben mondott, azt ők már régen előtte mondották. Védő azután Trochu előéletéről nyilatkozik s elismeri, hogy mindenkor derék katona volt, de azt állítja, hogy nincs oka a császárság ellen pa­naszkodni, mely alatt gyorsan avanceirozott. A septemberi forradalomra áttérve dicséreket zeng a császárnéra, férfias magaviseletét rajzol­ja, Bazaineról, a császárról is igen elismerőleg szól s általában bonapartista áradozásainak sza­bad utat enged. A császárnéról szóllva a többek közt igy szól Trochyhoz: „ön látta őt a keresztre­­feszités színhelyén s még sem támogatta.“ Ezek után vádlott felmentését kéri. KÜLÖNFÉLÉK Pest, apr. 5. (A k­i­r­á­l­y­n­é) ő felsége igen korán szokott fölkelni; mig hölgyeink legnagyobb része, még a polgári nőket sem véve ki, 6­2 órakor még az álom karjaiban szendereg, a fölséges asszony rendesen egy udvarhölgy (többnyire Ferenczy kisasszony) kíséretében ekkor már elhagyja a királyi lakot és minden cselédség nélkül csak kedven ez kutyájával a bástyán sétál, néha az elipjére is megy; e sétája rendesen 72­9-ig tart; akkor visszatér a várba reggelizni. A királyné kedvencz helye a fölső bástyának azon része, mely a Ferdinánd kaszárnyától a bécsi kapuig terjed, s a Dunára és a zugligetra pompás kilátást nyújt. (Az udvar a Margitszigeten.) A„P. LI.“-ban olvassuk: Az udvar tegnap felhasz­nálván a gyönyörű tavaszi időt, Luitpold bajor herczeggel együtt a Margitszigetre rándult. D. u. 4 órakor Klotild főherczegnő atyjának, Ko­­burg-Koháry herczegnek kiséretében a „Deb­reczen“ helyi gőzösön a Margitszigetre ment, hogy ott a megérkezendő magas vendégeket mint háziasszony fogadja, kiknek számára Schrüll udvari tanácsos a szab.­donagőzhajótár­­saságtól egy külön hajót rendelt meg. Délután pontban négy órakor, ő felsége a király, a ki­rályné, Gizela és Rudolf, úgy szintén Luitpold bajor herczeg az alsó tabáni parton a „Debre­czen“ vendégfogadó előtt minden kíséret nélkül beszóltak az „Orient“ gőzhajóra. Ő felsége a

Next