Pesti Napló, 1872. december (23. évfolyam, 278-301. szám)
1872-12-31 / 301. szám
301 szám. Kedd deczember 31 1872. 23. évi folyam. Szerkesztési ^ Kiadó-hivatal: ^ ^ Bémentetlen levelek csak ismert kiadó-hivatalhoz intézendök. 17 17 C' 17 T I IT T A D A Q hónapban megkezdhet^ s'ennek b“TMe“ ^ küldendők.' kezektől forradtatnak eL II Xj VT VT Hi Sj X TV J. 1 ' A O. napján történik is, mindenkor a hóllai _____ _ napjától fog számíttatni. előfizetési felhívás „PESTNAPI/O“ 1873-dik évfolyamára. Megjelen naponként kétszer, 1V0 nagy ivén, számos melléklettel. Előfizetési árak: évre...........................24 ft Félévre..................................12 ft. Negyedévre............................6 ft. Az előfizetés megtételét minél előbb kérjük, hogy a lapot rendesen küldhessük. Az előfizetések Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum , ferencziek tere 7. sz.) küldendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala Pest, decz. 30 Azon belügyi kérdések között, melyeket a jelen év megoldatlanul hagy utódjára, az első helyet foglalja el a horvát. Évi szemlénkben előadtuk az ügy ama sokféle változatos stádiumát, melyen a folyó évben átment, és ha ma e tárgyra visszatérünk, azt egyes egyedül azért teszszük, hogy nyíltan elmondjuk ama meggyőződésünket is, melyet bennünk ez éven át majdnem folytonosan mindegyre megújuló tárgyalások megérleltek. Az első mindenesetre az, hogy az eddig követett út czélszerűtlensége alig lehet vita tárgya. Ezzel nem azt mondtuk, hogy erre az útra lépni egyáltalában helytelen volt. Politikai actióknál azonban a siker mindig döntő marad, s nem kétkedünk,hogyha ma gr. Lónyay a miniszterelnök, ő szintúgy befejezettnek tekintené az eddigi sikertelen tárgyalásokat, amint utódjaira nézve is alig létezik más választás. Mindnyájan megelégelhettük a félreértések eddigi tragicomoediáját. A cselszövények, az ármány, az érdekhajhászat, a szó meg nem tartás hosszú lánczolata az, amit horvát tárgyalásoknak neveznek, s ezek megújulását senki sem óhajthatja. A ma Bécsben vagy Pesten létrejött pactumokat Zágrábban már holnap megszegték , a jó akaratot kigúnyolták, s a bizalomra az ármány volt a felelet. S mindennek természetes következménye jön azután a közbizodalmatlanság, a kormánynélküli ország, a corruptio, a felfordult állapotok. Mi ezek ellenében sürgetjük a helyzet tisztázását, és mindazon alapok megteremtését, melyekben gyökeret verhet a bizalom, megszilárdulhat a rend, uralkodhatik a törvény. És mi ezt sürgős feladatnak tartjuk. Minél tovább késünk, annál erősebben gyökeredzhetik meg a közrendetlnség, fűzheti szorosabbra hálóit az ármány és gyűl mind nagyobb halomra a kóranyag. Nem oszthatjuk tehát azt a nézetet, hogy a horvát-magyar regiicolaris deputatió halogassa tárgyalásait. Ez függőben tart mindent és nem javít a helyzeten semmit. Míg e küldöttség együtt ülésez, addig Horvátországban szükségképen megmarad a jelenlegi félhomály, a jelenlegi felfordulás. Horvátország s a magyar kormány között ez idő szerint alig létezik összeköttetés. A horvát kormányból csak a név van meg. Unionista párt nincs. A nemzeti párt mérsékeltebbjei félre vonultak , a túlzók izgatásai mind szélesebb tért nyernek. Minden óra, melyben e helyzetet még tovább is tétlenül nézzük, veszély Horvátországra s veszély Magyarországra. Cselekedjünk. A horvát-magyarorsz. bizottmány magyar tagjai gyűljenek össze tanácskozásra és fontolják meg a horvát követelményeket. Sok fontolgatni való itt nem lesz, mert ama követelmények elfogadhatlanok. Azt mondják azonban, hogy a horvát ellenzéknek ez nem utolsó szava. Meglehet. De akkor halljuk az utolsó szót is, halljuk minél előbb, mert ha egyelőre csak az is constatáltatik, hogy a tárgyalások a jelen horvát küldöttséggel nem vezetnek semmi eredményre, már ez is lényegesen hozzájárul a helyzet tisztulásához. Az illuziók széthullanak, sok kába remény megsemmisül, a félreértések véget érnek , és életbe lép a törvény, a változatlan s csak az alkotmányos tényezők hozzájárulhatásával megmásítható törvény, melynek megváltoztatása ezúttal lehetetlennek bizonyult be. Ezzel azonban természetesen még keveset lendítettünk.De ez legalább tett lesz, férfias egész tett, mely minden esetre többet ér a jelenlegi bizonytalan kapkodásnál s az idő s a viszonyok csakhamar meg fogják érlelni az egyéb intézkedéseket. A legközelebbi teendő természetesen az volna, hogy a horvátorsz. kormány reorganizáltassék. A hivatalok kérdése Horvátországban az egyik főszerepet játszsza. Nagy tényező ez az ellenzék számításaiban, mely főleg azért gyűlöli az unionistákat, mert ezek a főbb hivatalok birtokában vannak. Mi Horvátország kormányzását illetőleg, egyelőre ép oly kevéssé helyeselhetnők egy katona kineveztetését, amint nem tartanak czélszerűnek , hogy a horvátorsz. kormány élére valamely unionista, vagy nemzeti párti állíttassák. Az említett irányok közül bármelyikére esnék a választás, csak elkeserítené az ellenpártot anélkül ,hogy biztosítékát lelhetnék fel annak,hogy a kiszemelt férfiú az objectivitás ama nyugalmával bírna, melyre Horvátországban mindenekelőtt szükség van. Alig is lehetne találni egyént, ki, múltja által is már nincs lekötve, s a tett ígéretek, az elvállalt lekötelezettségek nagyon gátolnák őt abban, hogy feladatát sikeresen teljesíthesse. E feladat pedig nem kevesebb lenne, mint újra szervezése; az összes horvát hivatalnoki apparátusnak, újra szervezése a közigazgatásnak s a horvát kormány összes fellépése s eljárása által kibékítése amaz elemeknek, melyek ez idő szerint a legnagyobb bizalmatlansággal néznek egymással farkasszemet. E missióra a horvát pártokon, Horvátországon kívül keresnénk férfiút, olyant, kinek neve Horvátországban bizalommal találkozhatnék. Ha kitűnőségeink során végig tekintünk, az ily férfiú megtalálása talán nem is lenne oly nehéz. Ha egy ily férfiúval, nem horváttal akarnék betölteni a báni méltóságot, aztán nem egészen alaptalanul már előre is bizalmatlanságra adna alkalmat. Ha azonban megállapodás történnék az általunk említett irányban, a czim alig okozna sok fejtörést, s annak mindenesetre olyannak kell lennie, hogy az e tiszttel megbízott, már állásánál fogva a legszorosb összeköttetésben lehessen a magyar kormány, illetőleg minisztertanácsosai, s a magyar kormány és Horvátország között helyreállíttassék szoros, közvetlen összeköttetés, melyet most a közügy oly nagy kárára elég sajnosan nélkülözünk. Ez intézkedések feltételeznék a magyar országgyűlés helybenhagyását s óhajtanák is, hogy azt e czélra előre kikérjék. Nem egyszerű administratív intézkedésről lenne szóni hanem az ország tényéről a társország ellenében,s ily fontos missióra előre is biztosítani kellene a magyar országgyűlés, a magyar nemzet támogatását, pártolását. Megengedjük, hogy a tervhez sok szó fér. Azt sem tagadjuk, hogy ez a segélyeszköz is csak úgy felelhetne meg ama várakozásoknak, melyeket ahhoz kötünk, ha szintoly erélylyel, mint tapintattal valósittatik. Arról azonban a legbensőbben meg vagyunk győződve, hogy többet érne, mint a jelen helyzet, mint azon politika, melynek összes bölcsessége a halogatásból áll. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Petőfiről születése félszázados évfordulóján. Holnap, 1873. janur 1. a magyar irodalomnak valamint örömünnepe, úgy egyszersmind gyászünnepe is van. Öristaünnepe, a mennyiben ötven év előtt e napon ajándékozta meg az ég a legnagyobb költővel, kinek műveit az egész műveit világ ismeri, és ki ez által díszt hozott hazánkra. Gyászünnepe pedig annyiban, amennyiben a félszázadnak már csaknem fele, hogy őt nem bírjuk, úgy hogy tettleges irodalmi működése alig terjedett tovább 4—5 évnél. Ilyen rövid idő, és annyi szellemi kincs, amennyit utána örököltünk! Régóta bánt, hogy mindeddig kimerítő és jó életrajzát nem bírjuk. Ilyennek megírására nem tartom magamat hivatottnak. Majd akad talán más. De némileg erkölcsi kötelességemnek tartom a legterjedelmesb életrajza (a Zilahyé) nyomán forgásba jött némely téves adatokat kijelölni, nehogy a tévedések mintegy meggyökerezzenek. Nem valami nagy fontosságúak , de elég ok kiigazításukra az, hogy tévesek. Talán nem lesz czélszerűtlen, ezt épen ma tenni, midőn — bár egész csendben — félszázados emlékezetét ünnepeljük. Zilahy Károly, ki azóta eszményképe után szintén elköltözött, Petőfi életrajza 22. lapján ezt irja: „A jövő 1840. év elején, névszerint januárban, ezredéhez, Horvátországba rendelék. Selmeczen kellett keresztül utaznia.“ Ez igy valóságos képtelenség, noha ez adat is az én kis iratkámból (Néhány év Petőfi életéből. Szeged, 1861.) van merítve. De ott világosan ez áll: „Sopronból Pozsonyba küldetett transportba.“ Már hiszen lehetnek sokszor azok a katonai mars-ruteok nagyon czifrák, de az mégis lehetetlen, hogy valakit Sopronból Selmecz-féleutasítsanak — Horvátországba. És csakugyan Pozsonyban találkoztam akkor Petőfivel, hol tanulmányaimat 1839—1841. folytattam, nem pedig Selmeczen. Az 57-dik lapon Zilahy Jókai adatai után P. 1844. lakását Vahot Imrénél megrajzolja, hogy ez a magyar utczában, és pedig olyan volt,hogy ablakát félig eltakarta a lépcső. Igaz, óvatosan hozzáteszi egy felől, hogy Jókai magát Petőfit idézi, ki a komikus helyzetek rajzolásában maga is szeretett túlozni, másfelől pedig, hogy u. m. Jókai „adatok tekintetében nem szokott igen válogatós lenni.“ — Nem tudom, változtatta-e ez évben Petőfi lakását; de annyit tudok, hogy midőn őt nevezett 1844. évi augusztusban utolsó ízben meglátogatom, nem a magyar utczában, hanem az országúton az akkor elég csinos, később „terménytár“-nak nevezett Kunewalderház első emeletén, igaz nagyon szűk, hanem elég világos és tisztességes szobában lakott, melynek ablaka kelet felé tág folyosóra nyílt, honnan a józsefvárosi, többnyire földszinti házak fölött egészen a szabad mezőre lehetett kilátni. Ha nem csalatkozom, e szoba Vahot Imre lakának egyik kiegészítő részét képezte, s igy a segéd a szerkesztő tőszomszédságában, vele ugyanazon födél alatt lakott, valamint hogy ugyanott ugyanazon alkalommal Vahot Imrével is, életemben első ízben találkoztam. Azt hiszem, ha az épület bensője nincs átalakítva,?, akkori szobáját még most is, 29 esztendő után,megtalálnám.Egyébiránt a szoba csakugyan rendkívül kicsiny, legfeljebb 4—5 láb széles és körülbelül 2—2‘fel hosszú volt, úgy, hogy köztünk többféle tárgy életül szolgált, s a jelenvoltak valamelyike (talán Pákh) tréfásan megjegyzé: miért lakik ily kis szobában, hiszen ebben nem fog nagy gyá lehetni. Ezen helyreigazítással tartozom Vachot Imrének is. A Petőfi és Vachott Sándor közti viszonyt ismertetve a 66. 67. lapon, azt mondja Zilahy, hogy Vachott Plyráját igen nyersnek, igen pongyolának tartotta. E miatt a két Sándor, úgymond, gyakran keserű vitába bonyolódott Meglehet, s a ki Petőfi azon gyöngeségét (mert bizony voltak neki gyöngeségei) ismerte, hogy munkáinak semminemű kritikáját nem tűrte, s mindenkit, aki valamelyikről kevésbé hízelgő ítéletet mondott, ellenségének tekintett, ezt nagyon valószínűnek fogja találni. De hogy Vachott Sándort nagyra becsülte, s ítéletére adott is valamit, arról hasonlóképen 1844. látogatásomkor volt alkalmam meggyőződni. Petőfi ugyanis ekkor közlötte velem Pákh jelenlétében „Megy a juhász szamáron“ kezdetű néprománczát. Elmondtam felőle én is, helyes vagy helytelen véleményemet, mindegy. Ekkor ő nyíltan bevallotta, hogy ő e művét, midőn megirta, semmire nem becsülte és meg akarta semmisíteni, de miután Vachott Sándor gyönyörűnek, valóságos hogarthi képnek találta, megkegyelmezett neki s elhatározta magát, hogy közölni fogja. Ez Petőfitől nagy elismerés és ritka kitüntetés volt. Elmondom itt egy füst alatt, mivel kapcsolatban áll e látogatással, hogy P. akkor minden költeményét könyv nélkül tudta s felhivatva, képes volt akármelyiket elmondani. Erre Pákh, ki akkor már a „Pesti Hírlap“nál újdonságíró volt, megjegyezte, hogy ő egy hét múlva egyik újdonságát sem tudja szóról-szóra elmondani. A 62. továbbá a 79. köv. lapokon Zilahy elbeszéli a pápai „Tavasz“ czimű tanulói zsebkönyv s annak s illetőleg Petőfi első munkái bírálata körül történteket. E részletben több hamis adat fordul elő, melyeket az igazság érdekében ekkér igazítok helyre . Azt mondja az életiró, hogy a „Tavasziban főleg az én eszközlésemre Petőfinek több műve látott napvilágot. Ez nem áll, mivel nekem a ,Tavaszi szerkesztésére legkisebb befolyásom sem volt. E szerkesztés munkába vétele idején én Pápát nem is láttam, sőt midőn 1844. novemberben Pápára első ízben mentem, a „Tavasz“ kézirata már össze volt állítva. E gyűjtemény körül tehát sem érdemem, sem vétkem nem lehet. Mindössze annyi áll, hogy 1844. utolsó, vagy 1845. első napjaiban a nevezett zsebkönyv egyik szerkesztője, Dömjén József a pápai collegium akkori seniora kérdé: nincs-e valami kész novellám, melyet zsebkönyvükben adhatnának, mivel a nyomtatásban még néhány lapnyi hézagot kellene pótolniok, s azon válaszomra, hogy nincs, az egész viszony abban maradt, úgy hogy én tartalmát is csak megjelenése után ismertem meg. Ellenben igaz, hogy a „Hírnök“ 1845-diki 16. és 17. számában megjelent bírálatot P. munkáiról én, és pedig egyedül én írtam, mit most — bármi helytelen volt a birálat — 28 év után nem szégyenlek őszintén bevallani. De midőn azután P. az — igaz — nem egészen objective tartott bírálaton felindulva, csupa alaptalan ráfogásból kívülem mást is vádolt s illetőleg gyanúsított, ez kétségtelenül épen olyan igazságtalan eljárás volt. Egyébiránt az egész birálatfélének legcsipősebb és legkevésbé tárgyilagos helye azon passus,mely Petőfit az akkori fiatal költők közt „mindjárt“ Tompa és Kerényi után helyezi. Bir ez egy kis fiatalkori malitia volt. De épen úgy tévednek azok, a kik e (bár hibás) vélemény kimondásánál az 1848-diki Petőfit tartják szem előtt, s nem az akkori, 1844. Petőfit; mert oly gyorsan s annyira mint Petőfi, 3—4 év alatt, soha egy költő sem emelkedett. Ezt nem szabad a számításból felejteni, ha igazságosan akarunk ítélni. . Van még egy helyreigazítani valóm, oly állításra nézve, amely egészen valótlan. Az esetet Zilahy röviden úgy adja elő a 16. lapon: „Sz. a barátságot egyszer a többek közt egy Petőfihez intézett költői levéllel akarta helyre állítani. De nem adták ki, hanem a nyílt postában jólehuzogatták. Nem tartanám szégyenleni valónak, ha a barátságot csakugyan helyre akartam volna állítani. De fájdalom, a dolog nem úgy van. Azt az epistolát én nem azontúl írtam, mint Zilahy, P. nyilt postája után indulva, mondja, hanem jóval azelőtt, körülbelül az 1844. év közepén még Trencsénben laktamkor, tehát mielőtt Pápát láttam, mielőtt a „Tavasz“ és P. munkái s ezek bírálata megjelentek. Azonkívül az epistola nem a „Pest Divatlap“ szerkesztőjének volt küldve, nem közlés végett, hanem egyedül Petőfinek, min jó barátnak kedveskedésül. És P. visszaélv állásával, a hozzá bizalmasan küldött műről 31 év múlva kirívó garmond betűkkel, a szokástt eltérőleg a szerző megnevezésével kürtölte, hog Sz. L. „Petőfihez“ czímű dicsőítő költői levele nem közölhető, holott benne dicsőítés szó sem volt, hanem az egész csupa trenyelgés. A barátság felbomlását sajnáltam akkor nálam később is. Sőt igenis jóval, öt éve több tettem lépést az elszakadt láncz és sére, de nem akkor, midőn Zilahy (mar által félre vezettetve) mondja. Nevezett nagy izgalomban megjelent „Forra" rák“ czimü füzetemben ez is áll: P .... he* !*) Te tőlem elszakadtál, Tán mert magasbban állsz. És mert, mely egybefűze, Tért a baráti láncz. De hisz a szolgaságnak Lerombolt romjain Egy uj erős vár épül Hazánk határain. A vár legyőzhetetlen, Neve testvériség, Benne szentelt oltáron Szabadság lángja ég. *) E bizony elég gyönge vers írására azon költmény adott alkalmat, hogy P. 1848. Jókaival egyi lakván, midőn egy ízben ez utóbbit kerestem, szobában Petőfit is találtam. De amint beléptem, ez azzal szótalanul távozott. Fest, deczember 30. (A Deákkör tagjai) január 1-én d. e. 10 órakor a kör helyiségében jönnek össze, s innen 11 órakor indulnak tisztelt vezérükhöz újévi szerencse kivonataik kifejezése végett. (Beust gróf Bécsbe érkeztéről) az „U. Lloyd“ bécsi levelezője egy furcsa részletet beszél. Azt írja ugyanis, hogy a „Morning Post“ gr. Beustnak Londonból elutazását azon hozzátétellel jelenté, hogy a gróf Bécsben magas functiókkal fog megbizatni. Ebből aztán Bécsben azt gyanították, hogy Andrássy lejön Pestre, gr. Beust pedig megint külügyminiszter lesz. A levelező elfelejti megjegyezni, hogy ezt a mesét ki hitte el ? (A közvetlen reichsrath-választások kérdése Galicziában mindegyre több port ver föl, nagyobb ellenszenveket költ. A krakói „Kft.“ a többi között így nyilatkozik. E lap nem helyeselve a bécsi minisztériumnak a választási reform iránt tett lépését, így szól: Már rég nem voltunk oly fontos körülmények között, mint mostanában. A politikai fordulat, mely Ausztriában Galicziával szemben történik, jogpolitikai állapotunkra nézve döntő befolyással fog hatni. Eddig csak delegátiónkba szoktunk bizni, s az maga részéről, minden ígéretből nagy reményeket merített, melyek sohasem mentek teljesedésbe. — Az egyenes választások életbeléptetése egészen más helyzetet idézend elő. Mi mitsem kockázhatunk a minisztérium pedig mindent: az egyenes választások eredménye reánk nézve, talán csak egy új delegativ leend, de a jelen minisztériumra nézve az lesz az utolsó fiasco. (A belügyminiszter) Ung megye főispánjának a cholera alkalmából tanúsított erélyes és buzgó eljárásáért, elismerését s az emberiség nevében köszönetét nyilvánította. Fest, deczember 30 Az 1872-ki év, a béke esztendeje volt. Földrészünkön csak a montenegrói határszélen s a spanyol béretek közt ütött zajt a puskaszó, csak itt használták emberek egymás ellen a gyilkolás pusztító eszközeit. De ezen harczok is inkább a rablókalandok, mint háborúk jellemvonásával bírtak; a béke biztos érzete árasztotta nyugalmát Európa minden részére. De azért az 1872. év nem lesz az emberiség legjobb éveinek sorába írva; súlyos, néhol gyászos emlékeket hagy maga után s ha az ember nem is volt kénytelen a csatamező véres arénáján embertársával küzdeni, annál többet küzdött a természettel, az elemekkel, melyek a béke áldásainak nagy részét elragadták tőle. Sajátságos időjárás jellemzi ez évet, mintha a természet kifordult volna rendes kerékvágásából; az elemi csapások borzasztó változatosságban követték egymást. Itt szárazság, ott vizár, sok helyen szűk termés és ínség; rettenetes viharok, melyek a tenger pusztító habjait mértföldekre bevitték a szárazföldre s emberben, vagyonban egyenlőn töméntelen károkat okoztak; földrengések, csodálatos természeti tünemények, állatbetegségek, pusztító járványok, melyek az emberek sorából telhetetlen kézzel szedték áldozataikat, később ismét roppant vízáradások, melyek a nyári munka eredményét semmisiték meg, borzasztó tűzvészek, melyek mértföldekre terjedő városokat hamuvá változtattak s több száz millió kárt okoztak, szűk pénzviszonyok, roppant terjedelmű munkás-strikeok, tőzsdeszédelgések : mindezekből bőven kijutott Európa nemzeteinek a maguk része a lefolyt esztendő idején. Nehéz csapások, melyeket különböző alakban és terjedelemben az elemek idéztek elő, sujták a népek általános anyagi és szellemi fejlődését ez évben. A politikai életben is találunk egy-két közös jellemvonást. Minden állam idejének nagy részét a védrendszer átalakulása és javítása vette leginkább igénybe. Németország befejezte az északi és déli részek teljes egyesítését a honvédelem terén, szaporította tüzérségét, megállapította új várrendszerét s vasúthálózatának stratégiai szempontokból való kiegészítését. Ausztria - Magyarország tettleg érvényre emelte a három éves szolgálat idejét; megindította az osztrák honvédség szervezésére az előmunkálatokat. Oroszország elfogadta az új védtörvényt, mely a jövő évben életbe lép ; a fekete tengeren megalkotta hajóhadát, a tenger partjain nagyszerű erődítményeket kezd emelni. Törökország szintén javította hadseregét. Olasz- és Spanyolországok védrendszerére vonatkozólag a kormányjavaslatok elkészültek. Portugália most tanulmányozza a kérdést, Dániában, Hollandiában, Belgiumban és Svédországban az általános védkötelezettség behozatalának kérdése a legélénkebben foglalkoztatta a közvéleményt , szóval a véderő reformja, illetőleg szaporítása képezi ez év történetének közös jellemvonását, mely csak Angliára és a Svájczra nem terjed ki. Ezenkívül az adósságcsiná- lás terén találkoztak az államok egymással. De az elemek minden csapása, a politikai viszonyok nem egy szerencsétlen fejlődési iránya sem bírta az emberiséget a haladás útjairól leterelni. Per aspera ad astra. E régi felmondás vezette az embert ez év küzdelmeiben is. A béke biztonságának érzete megkönnyebbítette a fáradalmakat, s Európa három leghatalmasabb uralkodójának a közbéke megszilárdítása czéljából történt találkozása fokozta a jobb jövőbe vetett bizalmat és reményt. A nemzetközi választott bíróságok eszméjének három fontos esetben történt diadalra jutása ez év legszebb erkölcsi és jogi eredményei közé tartozik. A social - communismus, korunk ezen réme, a munkaszünetelések daczára aggasztó mérvben sehol sem emelte föl fejét; az Internationale hágai congressusa Hollandia homokjába veszett; a bécsi és berlini kabinetek a társadalmi kérdéseket közös tanulmányozás tárgyává tették — szóval a humanitás és művelődés eszméi ez évben is nem egy fényes diadalt registrálhatnak. Küzdve, de nem reménytelenül haladt az emberiség hajója az események végtelen tengerén, a habok feltartóztatták menetét, nem egy kitűnő erőt leragadhattak róla, de a hajó ez évben sem változtatott irányt, lassan, de előre megy, ingadozik de el nem merül soha. Fluctuat, nec mer gitur. Most nézzük az államok belső fejlődésének folyamát egyenként: