Pesti Napló, 1872. december (23. évfolyam, 278-301. szám)

1872-12-31 / 301. szám

301 szám. Kedd deczember 31 1872. 23. évi folyam. Szerkesztési ^ Kiadó-hivatal: ^ ^ Bém­entetlen levelek csak ismert kiad­ó-hivatalhoz intézendök. 17 17 C' 17 T I IT T A D A Q hónapban­ megkezdhet^ s'ennek b“TMe“ ^ küldendők.' kezektől forradtatnak eL I­I Xj VT VT Hi Sj X TV J. 1 ' A O. napján történik is, mindenkor a hó­llai _____ _ napjától fog számíttatni. előfizetési felhívás „PESTN­API/O“ 1873-dik évfolyamára. Megjelen naponként kétszer, 1V0 nagy ivén, számos melléklettel. Előfizetési árak: évre...........................24 ft Félévre..................................12 ft. Negyedévre............................6 ft. Az előfizetés megtételét minél előbb kér­jük, hogy a lapot rendesen küldhessük. Az előfizetések Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum , feren­cziek tere 7. sz.) küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala Pest, decz. 30 Azon belügyi kérdések között, melye­ket a jelen év megoldatlanul hagy utód­jára, az első helyet foglalja el a horvát. Évi szemlénkben előadtuk az ügy ama sokféle változatos stádiumát, melyen a folyó évben átment, és ha ma e tárgyra visszatérünk, azt egyes egyedül azért teszszük, hogy nyíltan elmondjuk ama meggyőződésünket is, melyet bennünk ez éven át majdnem folytonosan mindegyre megújuló tárgyalások megérleltek. Az első mindenesetre az, hogy az ed­dig követett út czélszerűtlensége alig lehet vita tárgya. Ezzel nem azt mond­tuk, hogy erre az útra lépni egyáltalában helytelen volt. Politikai actióknál azonban a siker mindig döntő marad, s nem kétke­dünk,hogyha ma gr. L­ó­n­y­a­y a miniszter­elnök, ő szintúgy befejezettnek tekintené az eddigi sikertelen tárgyalásokat, a­mint utódjaira nézve is alig létezik más vá­lasztás. Mindnyájan megelégelhettük a félreér­tések eddigi tragicomoediáját. A cselszö­­vények, az ármány, az érdekhajhászat, a szó meg nem tartás hosszú lánczolata az, a­mit horvát tárgyalásoknak neveznek, s ezek megújulását senki sem óhajthatja. A ma Bécsben vagy Pesten létrejött pactumokat Zágrábban már holnap meg­szegték , a jó akaratot kigúnyolták, s a bizalomra az ármány volt a felelet. S mind­ennek természetes következménye jön azután a közbizodalmatlanság, a kor­mánynélküli ország, a corruptio, a felfor­dult állapotok. Mi ezek ellenében sürgetjük a helyzet tisztázását, és mindazon alapok megterem­tését, melyekben gyökeret verhet a bi­zalom, megszilárdulhat a rend, uralkod­­hatik a törvény. És mi ezt sürgős feladatnak tartjuk. Minél tovább késünk, annál erősebben gyökeredzhetik meg a közrendetlnség, fűzheti szorosabbra hálóit az ármány és gyűl mind nagyobb halomra a kóranyag. Nem oszthatjuk­ tehát azt a nézetet, hogy a horvát-magyar regiicolaris deputatió halogassa tárgyalásait. Ez függőben tart mindent és nem javít a helyzeten semmit. Míg e küldöttség együtt ülé­sez, addig Horvátországban szükségképen megmarad a jelenlegi félhomály, a jelen­legi felfordulás. Horvátország s a magyar kormány között ez idő szerint alig létezik összeköttetés. A horvát kormányból csak a név van meg. Unio­nista párt nincs. A nemzeti párt mérsékeltebbjei félre vonul­tak , a túlzók izgatásai mind szélesebb tért nyernek. Minden óra, melyben e helyzetet még tovább is tétlenül nézzük, veszély Horvátországra s veszély Magyarországra. Cselekedjünk. A horvát-magyar­­orsz. bizottmány magyar tagjai gyűljenek össze tanácskozásra és fontolják meg a horvát követelményeket. Sok fontolgatni való itt nem lesz, mert ama követelmények el­­fogadhatlanok. Azt mondják azonban, hogy a horvát ellenzéknek ez nem utolsó szava. Meglehet. De akkor halljuk az utolsó szót is, halljuk minél előbb, mert ha egy­előre csak az is constatáltatik, hogy a tárgyalások a jelen hor­vát küldöttséggel nem ve­zetnek semmi eredményre, már ez is lényegesen hozzájárul a helyzet tisztulásához. Az illuziók széthullanak, sok kába remény megsemmisül, a félreérté­sek véget érnek , és életbe lép a törvény, a változatlan s csak az alkotmányos té­nyezők hozzájárulhatásával megmásítható törvény, melynek megváltoztatása ezúttal lehetetlennek bizonyult be. Ezzel azonban természetesen még ke­veset lendítettünk.De ez legalább tett lesz, férfias egész tett, mely minden esetre többet ér a jelenlegi bizonytalan kapko­dásnál s az idő s a viszonyok csakhamar meg fogják érlelni az egyéb intézkedé­seket. A legközelebbi teendő természetesen az volna, hogy a horvát­orsz. kormány reorganizáltassék. A hivatalok kérdése Horvátországban az egyik főszerepet játszsza. Nagy tényező ez az ellenzék számításaiban, mely főleg azért gyűlöli az unionistákat, mert ezek a főbb hivata­lok birtokában vannak. Mi Horvátország kormányzását illetőleg, egyelőre ép oly kevéssé helyeselhetnők egy katona kineveztetését, a­mint nem tartanak czélszerűnek , hogy a horvát­orsz. kormány élére valamely unionista, vagy nemzeti párti állíttassák. Az említett irányok közül bármelyikére esnék a vá­lasztás, csak elkeserítené az ellenpártot anélkül ,hogy biztosítékát lelhetnék fel an­nak,hogy a kiszemelt férfiú az objectivitás ama nyugalmával bírna, melyre Horvát­országban mindenekelőtt szükség van. Alig is lehetne találni egyént, ki, múltja által is már nincs lekötve, s a tett ígére­tek, az elvállalt lekötelezettségek nagyon gátolnák őt abban, hogy feladatát sikere­sen teljesíthesse. E feladat pedig nem ke­vesebb lenne, mint újra szervezése; az összes horvát hivatalnoki apparátusnak, újra szervezése a közigazgatásnak s a hor­vát kormány összes fellépése s eljárása ál­tal kibékítése amaz elemeknek, melyek ez idő szerint a legnagyobb bizalmatlanság­gal néznek egymással farkasszemet. E missióra a horvát pártokon, Hor­vátországon kívül keresnénk férfiút, olyant, kinek neve Horvátországban bi­zalommal találkozhatnék. Ha kitűnősé­geink során végig tekintünk, az ily férfiú megtalálása talán nem is lenne oly nehéz. Ha egy ily férfiúval, nem horváttal akarnék betölteni a báni méltóságot, az­tán nem egészen alaptalanul már előre is bizalmatlanságra adna alkalmat. Ha azon­ban megállapodás történnék az általunk említett irányban, a czim alig okozna sok fejtörést, s annak mindenesetre olyan­nak kell lennie, hogy az e tiszttel megbí­­zott, már állásánál fogva a legszorosb összeköttetésben lehessen a magyar kor­mány, illetőleg miniszter­tanácsosai, s a magyar kormány és Horvátország között helyreállíttassék szoros, közvetlen össze­köttetés, melyet most a közügy oly nagy kárára elég sajnosan nélkülözünk. Ez intézkedések feltételeznék a ma­gyar ors­zággyűlés helybenhagyását s óhajtanák is, hogy azt e czélra előre kikér­jék. Nem egyszerű administratív intézke­désről lenne szó­ni hanem az ország tényé­­ről a társország ellenében,s ily fontos mis­sióra előre is biztosítani kellene a ma­gyar országgyűlés, a magyar nemzet tá­mogatását, pártolását. Megengedjük, hogy a tervhez sok szó fér. Azt sem tagadjuk, hogy ez a segély­eszköz is csak úgy felelhetne meg ama várakozásoknak, melyeket ahhoz kötünk, ha szintoly erélylyel, mint tapintattal va­­lósittatik. Arról azonban a legbensőbben meg vagyunk győződve, hogy többet érne, mint a jelen helyzet, mint azon po­litika, melynek összes bölcsessége a halo­gatásból áll. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Petőfiről születése félszázados évfordulóján. Holnap, 1873. janur 1. a magyar irodalomnak valamint örömünnepe, úgy egyszersmind gy­ász­­ünnepe is van. Öristaünnepe, a mennyiben ötven év előtt e napon ajándékozta meg az ég a leg­nagyobb költővel, kinek műveit az egész műveit világ ismeri, és ki ez által díszt hozott hazánkra. Gyászünnepe pedig annyiban, amennyiben a félszázadnak már csaknem fele, hogy őt nem bírjuk, úgy hogy tettleges irodalmi működése alig terjedett tovább 4—5 évnél. Ilyen rövid idő, és annyi szellemi kincs, amennyit utána örököltünk! Régóta bánt, hogy mindeddig kimerítő és jó életrajzát nem bírjuk. Ilyennek megírására nem tartom magamat hivatottnak. Majd akad talán más. De némileg erkölcsi kötelességemnek tar­tom a legterjedelmesb életrajza (a Zilahyé) nyomán forgásba jött némely téves adatokat kijelölni, nehogy a tévedések mintegy meg­gyökerezzenek. Nem valami nagy fontossá­gúak , de elég ok kiigazításukra az, hogy téve­sek. Talán nem lesz czélszerűtlen, ezt épen ma tenni, midőn — bár egész csendben — félszá­zados emlékezetét ünnepeljük. Zilahy Károly, ki azóta eszményképe után szintén elköltözött, Petőfi életrajza 22. lapján ezt irja: „A jövő 1840. év elején, névszerint ja­nuárban, ezredéhez, Horvátországba rendelék. Selmeczen kellett keresztül utaznia.“ Ez igy valóságos képtelenség, noha ez adat is az én kis iratkámból (Néhány év Petőfi életéből. Szeged, 1861.) van merítve. De ott világosan ez áll: „Sop­ronból Pozsonyba küldetett transportba.“ Már hi­szen lehetnek sokszor azok a katonai mars-ruteok nagyon czifrák, de az mégis lehetetlen, hogy valakit Sopronból Selmecz-féle­­utasítsanak — Horvátországba. És csakugyan Pozsonyban találkoztam akkor Petőfivel, hol tanulmányai­mat 1839—1841. folytattam, nem pedig Sel­meczen. Az 57-dik lapon Zilahy Jókai adatai után P. 1844. lakását Vahot Imrénél megrajzolja, hogy ez a magyar­ utczában, és pedig olyan volt,hogy ablakát félig eltakarta a lépcső. Igaz, óvatosan hozzáteszi egy felől, hogy Jókai magát Petőfit idézi, ki a komikus helyzetek rajzolásában ma­ga is szeretett túlozni, másfelől pedig, hogy u. m. Jókai „adatok tekintetében nem szokott igen válogatós lenni.“ — Nem tudom, változtatta-e ez évben Petőfi lakását; de annyit tudok, hogy midőn őt nevezett 1844. évi augusztusban utolsó ízben meglátogatom, nem a magyar­ utczában, hanem az országúton az akkor elég csinos, ké­sőbb „terménytár“-nak nevezett Kunewalder­­ház első emeletén, igaz nagyon szűk, hanem elég világos és tisztességes szobában lakott, melynek ablaka kelet felé tág folyosóra nyílt, honnan a józsef­városi, többnyire földszinti há­zak fölött egészen a szabad mezőre lehetett ki­látni. Ha nem csalatkozom, e szoba Vahot Im­re lakának egyik kiegészítő részét képezte, s igy a segéd a szerkesztő tőszomszédságában, vele ugyanazon födél alatt lakott, valamint hogy ugyanott ugyanazon alkalommal Vahot Imré­vel is, életemben első ízben találkoztam. Azt hiszem, ha az épület bensője nincs átala­kítva,?, akkori szobáját még most is, 29 esztendő után,megtalálnám.Egyébiránt a szoba csakugyan rendkívül kicsiny, legfeljebb 4—5 láb széles és körülbelül 2—2‘fe­­l hosszú volt, úgy, hogy köztünk többféle tárgy életül szolgált, s a je­lenvoltak valamelyike (talán Pákh) tréfásan megjegyzé: miért lakik ily kis szobában, hi­szen ebben nem fog n­a­gy gy­á lehetni. Ezen helyreigazítással tartozom Vachot Imrének is. A Petőfi és Vachott Sándor közti viszonyt ismertetve a 66. 67. lapon, azt mondja Zilahy, hogy Vachott P­­lyráját igen nyersnek, igen pongyolának tartotta. E miatt a két Sándor, úgymond, gyakran keserű vitába bonyolódott Meglehet, s a ki Petőfi azon gyöngeségét (mert bizony voltak neki gyöngeségei) ismerte, hogy munkáinak semminemű kritikáját nem tűrte, s mindenkit, a­ki valamelyikről kevésbé hízelgő ítéletet mondott, ellenségének tekintett, ezt na­gyon valószínűnek fogja találni. De hogy Va­chott Sándort nagyra becsülte, s ítéletére adott is valamit, arról hasonlóképen 1844. látogatá­somkor volt alkalmam meggyőződni. Petőfi ugyanis ekkor közlötte velem Pákh jelenlétében „Megy a juhász szamáron“ kezdetű népromán­­czát. Elmondtam felőle én is, helyes vagy hely­telen véleményemet, mindegy. Ekkor ő nyíltan bevallotta, hogy ő e művét, midőn megirta, semmire nem becsülte és meg akarta semmisí­teni, de miután Vachott Sándor gyönyörűnek, valóságos hogarthi képnek találta, megkegyel­mezett neki s elhatározta magát, hogy közölni fogja. Ez Petőfitől nagy elismerés és ritka ki­tüntetés volt. Elmondom itt egy füst alatt, mivel kapcsolat­ban áll e látogatással, hogy P. akkor minden költeményét könyv nélkül tudta s felhivatva, képes volt akármelyiket elmondani. Erre Pákh, ki akkor már a „Pesti Hírlap“nál újdonságíró volt, megjegyezte, hogy ő egy hét múlva egyik újdonságát sem tudja szóról-szóra elmondani. A 62. továbbá a 79. köv. lapokon Zilahy el­beszéli a pápai „Tavasz“ czimű tanulói zseb­könyv s annak s illetőleg Petőfi első munkái bírálata körül történteket. E részletben több hamis adat fordul elő, melyeket az igazság ér­dekében ekkér igazítok helyre . Azt mondja az életiró, hogy a „Tavasziban főleg az é­n eszközlésemre Petőfinek több műve látott napvilágot. Ez nem áll, mivel nekem a ,Tavaszi szerkesztésére legkisebb befolyásom sem volt. E szerkesztés munkába vétele idején én Pápát nem is láttam, sőt midőn 1844. novem­berben Pápára első ízben mentem, a „Tavasz“ kézirata már össze volt állítva. E gyűjtemény körül tehát sem érdemem, sem vétkem nem le­het. Mindössze annyi áll, hogy 1844. utolsó, vagy 1845. első napjaiban a nevezett zsebkönyv egyik szerkesztője, Dömjén József a pápai col­legium akkori seniora kérdé: nincs-e valami kész novellám, melyet zsebkönyvükben adhat­nának, mivel a nyomtatásban még néhány lap­­nyi hézagot kellene pótolniok, s azon válaszomra, hogy nincs, az egész viszony abban maradt, úgy hogy én tartalmát is csak megj­ele­nése után ismertem meg. Ellenben igaz, hogy a „Hírnök“ 1845-diki 16. és 1­7. számában megjelent bírálatot P. munkái­ról én, és pedig egyedül én írtam, mit most — bármi helytelen volt a birálat — 28 év után nem szégyenlek őszintén bevallani. De midőn azután P. az — igaz — nem egészen objective tartott bírálaton felindulva, csupa alaptalan rá­­fogásból kívülem mást is vádolt s illetőleg gya­núsított, ez kétségtelenül épen olyan igazságta­lan eljárás volt. Egyébiránt az egész birálatfélé­­nek legcsipősebb és legkevésbé tárgyilagos helye azon passus,mely Petőfit az akkori fiatal költők közt „mindjárt“ Tompa és Kerényi után helye­zi. Bir ez egy kis fiatalkori malitia volt. De épen úgy tévednek azok, a kik e (bár hibás) véle­mény kimondásánál az 1848-diki Petőfit tartják szem előtt, s nem az akkori, 1844. Petőfit; mert oly gyorsan s annyira mint Petőfi, 3—4 év alatt, soha egy költő sem emelkedett. Ezt nem szabad a számításból felejteni, ha igazságosan akarunk ítélni. . Van még egy helyreigazítani valóm, oly állí­tásra nézve, a­mely egészen valótlan. Az esetet Zilahy röviden úgy adja elő a 16. lapon: „Sz. a barátságot egyszer a többek közt egy Petőfihez intézett költői levéllel akarta helyre állítani. De nem adták ki, hanem a nyílt postá­ban jól­­­ehuzogatták. Nem tartanám szé­gyenleni valónak, ha a barátságot csakugyan helyre akartam volna állítani. De fájdalom, a dolog nem úgy van. Azt az epistolát én nem azontúl írtam, mint Zilahy, P. nyilt postája után indulva, mondja, hanem jóval azelőtt, körülbelül az 1844. év közepén még Trencsén­ben laktamkor, tehát mielőtt Pápát láttam, mi­előtt a „Tavasz“ és P. munkái s ezek bírálata megjelentek. Azonkívül az epistola nem a „Pest Divatlap“ szerkesztőjének volt küldve, nem közlés végett, hanem egyedül Petőfinek, min jó barátnak kedveskedésül. És P. visszaélv állásával, a hozzá bizalmasan küldött műről 31 év múlva kirívó garmond betűkkel, a szokástt eltérőleg a szerző megnevezésével kürtölte, hog Sz. L. „Petőfihez“ czímű dicsőítő költői le­vele nem közölhető, holott benne dicsőítés szó sem volt, hanem az egész csupa tr­enyelgés. A barátság felbomlását sajnáltam akkor nál­am később is. Sőt igenis jóval, ö­t éve több tettem lépést az elszakadt láncz és sére, de nem akkor, midőn Zilahy (mar által félre vezettetve) mondja. Nevezett nagy izgalomban megjelent „Forra" rák“ czimü füzetemben ez is áll: P .... he* !*) Te tőlem elszakadtál, Tán mert magasbban állsz. És mert, mely egybefű­ze, Tért a baráti láncz. De hisz a szolgaságnak Lerombolt romjain Egy uj erős vár épül Hazánk határain. A vár legyőzhetetlen, Neve testvériség, Benne szentelt oltáron Szabadság lángja ég. *) E bizony elég gyönge vers írására azon költ­mény adott alkalmat, hogy P. 1848. Jókaival egyi lakván, midőn egy ízben ez utóbbit kerestem, szob­­ában Petőfit is találtam. De a­mint beléptem, ez az­zal szótalanul távozott. Fest, deczember 30. (A Deákkör tagjai) január 1-én d. e. 10 órakor a kör helyiségében jönnek össze, s innen 11 órakor indulnak tisztelt vezérükhöz újévi szerencse kivonataik kifejezése végett. (Beust gróf Bécsbe érkezté­­r­ő­l) az „U. Lloyd“ bécsi levelezője egy fur­csa részletet beszél. Azt írja ugyanis, hogy a „Morning Post“ gr. Beustnak Londonból eluta­zását azon hozzátétellel jelenté, hogy a gróf Bécsben magas­ functiókkal fog megbizatni. Ebből aztán Bécsben azt gyanították, hogy Andrássy lejön Pestre, gr. Beust pedig megint külügyminiszter lesz. A levelező elfelejti megje­gyezni, hogy ezt a mesét ki hitte el ? (A közvetlen reichsrath-vá­­lasztások­ kérdése Galicziában mind­egyre több port ver föl, nagyobb ellenszenveket költ. A krakói „Kft.“ a többi között így nyilat­kozik. E lap nem helyeselve a bécsi minisztérium­nak a választási reform iránt tett lépését, így szól: Már rég nem voltunk oly fontos körülmé­nyek között, mint mostanában. A politikai fordu­lat, mely Ausztriában Galicziával szemben tör­ténik, jogpolitikai állapotunkra nézve döntő be­folyással fog hatni. Eddig csak delegátiónkba szoktunk bizni, s az maga részéről, minden ígé­retből nagy reményeket merített, melyek soha­sem mentek teljesedésbe. — Az egyenes válasz­tások életbeléptetése egészen más helyzetet idé­­zend elő. Mi mitsem koc­kázhatunk a miniszté­rium pedig mindent: az egyenes választások eredménye reánk nézve, talán csak egy új dele­­gativ leend, de a jelen minisztériumra nézve az lesz az utolsó fiasco. (A belügyminiszter) Ung megye főis­pánjának a cholera alkalmából tanúsított eré­lyes és buzgó eljárásáért, elismerését s az embe­riség nevében köszönetét nyilvánította. Fest, deczember 30 Az 1872-ki év, a béke esztendeje volt. Földrészünkön csak a montenegrói határ­szélen s a spanyol béretek közt ütött zajt a puskaszó, csak itt használták emberek egymás ellen a gyilkolás pusztító eszkö­zeit. De ezen harczok is inkább a rabló­kalandok, mint háborúk jellemvonásával bírtak; a béke biztos érzete árasztotta nyugalmát Európa minden részére. De azért az 1872. év nem lesz az emberiség legjobb éveinek sorába írva; súlyos, néhol gyászos emlékeket hagy maga után s ha az ember nem is volt kénytelen a csata­mező véres arénáján embertársával küz­deni, annál többet küzdött a természettel, az elemekkel, melyek a béke áldásainak nagy részét elragadták tőle. Sajátságos időjárás jellemzi ez évet, mintha a termé­szet kifordult volna rendes kerékvágásá­ból; az elemi csapások borzasztó változa­tosságban követték egymást. Itt szárazság, ott vizár, sok helyen szűk termés és ínség; rettenetes viharok, melyek a tenger pusz­tító habjait mértföldekre bevitték a szá­razföldre s emberben, vagyonban egyen­lőn töméntelen károkat okoztak; földren­gések, csodálatos természeti tünemények, állatbetegségek, pusztító járványok, me­lyek az emberek sorából telhetetlen kéz­zel szedték áldozataikat, később ismét rop­pant vízáradások, melyek a nyári munka eredményét semmisiték meg, borzasztó tűzvészek, melyek mértföldekre terjedő városokat hamuvá változtattak s több száz millió kárt okoztak, szűk pénzviszonyok, roppant terjedelmű munkás-strikeok, tőzs­­deszédelgések : mindezekből bőven ki­jutott Európa nemzeteinek a maguk része a lefolyt esztendő idején. Nehéz csapások, melyeket különböző alakban és terjedelemben az elemek idéz­tek elő, sujták a népek általános anya­gi és szellemi fejlődését ez évben. A po­litikai életben is találunk egy-két közös jellemvonást. Minden állam ide­jének nagy részét a védrend­szer átalakulása és javítása vet­­te leginkább igénybe. Németor­szág befejezte az északi és déli részek teljes egyesítését a honvédelem terén, szaporította tüzérségét, megállapította új vár­rendszerét s vasúthálózatának straté­giai szempontokból való kiegészítését. Ausztria - Magyarorsz­ág tettleg érvényre emelte a három éves szol­gálat idejét; megindította az osztrák hon­védség szervezésére az előmunkálatokat. Oroszország elfogadta az új véd­­törvényt, mely a jövő évben életbe lép ; a fekete tengeren megalkotta hajóhadát, a tenger partjain nagyszerű erődítménye­ket kezd emelni. Törökország szintén javította hadseregét. O­l­a­s­z- és Spanyolországok védrendsze­­rére vonatkozólag a kormányjavaslatok elkészültek. Portugália most ta­nulmányozza a kérdést, Dániában, Hollandiában, Belgiumban és Svédországban az általános védkötelezettség behozatalának kérdése a legélénkebben foglalkoztatta a közvéle­ményt , szóval a véderő reformja, illető­leg szaporítása képezi ez év történetének közös jellemvonását, mely csak Ang­liára és a Svájczra nem terjed ki. Ezenkívül az adósságcsiná- l­á­s terén találkoztak az államok egy­mással. De az elemek minden csapása, a poli­tikai viszonyok nem egy szerencsétlen fejlődési iránya sem bírta az emberiséget a haladás útjairól leterelni. Per aspera ad astra. E régi felmondás vezette az embert ez év küzdelmeiben is. A béke biztonságá­nak érzete megkönnyebbítette a fáradal­makat, s Európa három leghatalmasabb uralkodójának a közbéke megszilárdítása czéljából történt találkozása fokozta a jobb jövőbe vetett bizalmat és reményt. A nemzetközi választott bíróságok eszmé­jének három fontos esetben történt dia­dalra jutása ez év legszebb erkölcsi és jogi eredményei közé tartozik. A social - communismus, korunk ezen réme, a mun­kaszünetelések daczára aggasztó mérv­ben sehol sem emelte föl fejét; az Inter­nationale hágai congressusa Hollandia homokjába veszett; a bécsi és berlini ka­­binetek a társadalmi kérdéseket közös tanulmányozás tárgyává tették — szóval a humanitás és művelődés eszméi ez év­ben is nem egy fényes diadalt registrál­­hatnak. Küzdve, de nem reménytelenül haladt az emberiség hajója az események végtelen tengerén, a habok feltartóztatták menetét, nem egy kitűnő erőt leragadhattak róla, de a hajó ez évben sem változtatott irányt, lassan, de előre megy, ingadozik de el nem merül soha. Fluctuat, nec mer gitur. Most nézzük az államok belső fejlődé­sének folyamát egyenként:

Next