Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-23 / 244. szám
144. sie. Szerkesztési iroda; Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal; Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest. Csütörtök, octóber 23.1873.24. évi folyam. — Hirdetések szintúgy mint előfizetések a REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten há-hoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 » — . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 Ttorint. Az előfizetés az év folytán®minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. KIADÓHIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. BMBaa—SB—— NWIIWII—Mill HIWI— 1 WWIWW( Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 fit. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ HÜIT’ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, oct. 22. T. laptársunk a »M. Politika« elvégre komolyan elhatározta magát egy csapással véget vetni a torzsalkodó vélemények azon zűrzavarának, mely sehogy sem akar tisztulni azon thema felett, vájjon miként lehetne és pedig minél előbb „sok millió forintot“ az ország részére évenként megtakarítani ? S e dicséretes elhatározásában nem tekintgetve sem jobbra, sem balra, sem előre, sem hátra, minden teketória nélkül egyszerűen elsorolja azon szükséges intézkedéseket, melyeknek foganatosítása mellett a „sok millió forint,“ évenként megtakarítható s hasznosabb czélokra fordítható. Hogy ez intézkedések lehetők-e, ha lehetők : czélszerűek-e s ha czélszerűek, hamarjában keresztülvihetők-e, erről 1. laptársunk fölöslegesnek tartja saját részéről az elmélkedést. Neki ez nem feladata, nem is ambitiója. Ő megelégszik az eszmék pattogtatásának szerény szerepével. Miért vesződnék ő a részletek kidolgozásának s a kidolgozott részletek indokolásának bagatell munkájával? Köszönje meg a sok országgyűlés, miniszter, párt, publicista, codificator és hivatalnok s a többi mihaszna népség, ha ő jó tanácscsal szolgál. Köszönjük. Mi legalább megköszönjük. S mert a nagy eszmék és jó tanácsok most már készen állanak előttünk s mert mi sem akarunk kimaradni a „sok millió forint“ évenként megtakarításának hazafias érdeméből : tehát teszszük azt, a mit tehetünk, a mit t. laptársunk fennhagyott számunkra, t. i. iparkodni fogunk a nagy eszmék és jó tanácsok közelebbi részleteivel s mélységes titkaival megismerkedni. Magunk is megismerkedni, másoknak is tájékozást nyújtani. Ahogy tudunk, ahogy lehet. A „sok millió forint“ megérdemli. „Ha a honvédelmi ressort az, aminek lenni kellene, miért ne lehetne az a belügyminisztérium egy osztálya?« Ez az egyik nagy eszme és ehhez a jó tanács abból áll, hogy a honvédelmi ressortot tegyük azzá, amivé tenni kell, a honvédelmi minisztériumot pedig egyszerűen szüntessük meg. Hogy a honvédelmi ressortnak minek kell lenni, e kérdésre az egyenes feleletet nem találjuk meg. De megtaláljuk a nem egyenest s különösen megtaláljuk akkor, ha jól keressük s legbiztosabban megtaláljuk, ha — egy kérdezés száz keresésnél többet érvén — felvilágosításért elmegyünk Ürményi Miksához. A honvédelmi ressortnak mindenesetre olyannak kell lenni, hogy az a honvédségi intézmény feladatának, természetének, czéljainak teljesen megfelelhessen. Miután pedig a honvédségi intézményt a belügyminisztériumba kell — a consequent! — bekebelezni, nehogy jövőre a felügyelet, kezelés, ügyszolgálat nehezítve legyen, s hogy a „sok millió forint“ megtakarítása még biztosabban elévethessék, azon különbséget, melynek úgy sem lesz jövőre értelme s mely eddig honvédek, pandúrok, rendőrök s mindenféle constablerek és tűzoltók között fennállott, meg kell szüntetni egyszerűen. Legalább tüzérségről, műszaki csapatokról szó sem lehet jövőre, a lovakat és mitrailleusöket eladhatjuk jó áron, a legénységet nagy részint haza küldhetjük ,,krumplit kapálni“. Harapatot csak azért kell jövőre fizetni, hogy a montourokat molytól őrizze, a Ludovika Akadémiát pedig berendezhetjük kényszer-dologháznak. Igaz, hogy Ürményi egyelőre, sőt elvégre is ennyire menni nem akar, de ő csak tényekre reflektált, a tények logikájának felállítását 1. laptársunk vállalta magára. A tények logikája pedig csakugyan nem engedi, hogy ha már a honvédséget a belügyminisztériumba kebelezzük, holmi apró, hanem azért felette költséges distinctiókat továbbra is fenntartsunk. A nemzeti aspiratiókra, az állami önállóság attribútumaira minek hederítenénk? Ami pedig a honvédség felállásának eddigi költségeit illeti: ez gyümölcsöző befektetésül megmarad az utókornak. Legroszabb esetben több is elveszett már Mohácsnál, keleti vasútnál stb. „Menjünk tovább“ mondja t. laptársunk. „A törvényszékek száma felénél kevesebbre reducálható.“ Ez is egyik nagy — s hozzá teszszük, új (?) — eszme. A jó tanács az, hogy tehát a törvényszékek számát felényire kell redukálni. S miután minden törvényszék a maga járásbíróságaival, ügyészségeivel, kezelő személyzetével és dologi kiadásaival belekerül legalább 50—60 ezer forintba,vagy 3 millió forintot ígyy könnyedén és egyszerre meg lehet takarítani, a megszüntetett törvényszékek tagjait természetesen szélnek eresztvén — a törvény világos szavainak ellenére. Hogy mai napság nálunk nem a birói fizetés nagy és nem a bírák száma sok,hanem igenis a perek végtelen sokasága az, ami elbontással fenyegeti bíráinkat is , pénzügyünket is, ez 1 laptársunknak nem jut eszébe. Hogy nekünk elsősorban nem a bírák és bíróságok számának csökkentéséről, hanem arról kell gondoskodnunk, hogy a pereknek vegyük elejét s hogy ez elvből kiindulva, mindenek előtt szabatos és szigorú hatáskörű közjegyzőkről, rendeleti és bagatell peres eljárásról, a polgári és büntető perrendtartás czélszerű átalakításáról kell gondoskodnunk, s hogy a bírák és bíróságok számának csökkentése rationabiliter csak akkor következhetik be, amikor az általuk végzendő munka is megfelelő arányban csökkenni fog: mindez olyan aprólékos körülmény, melyre t. laptársunk eszméinek magasságában elfelejtett reflectálni. Ez az egyébiránt, mit neki mi nem rovunk föl. Hanem arra mégis bátrak vagyunk teljes jóakarattal figyelmeztetni, hogy jövőre a nagy eszméket és jó tanácsokat vegyen fáradságot magának bővebben is indokolni, mert könnyen találkozhatnak olyanok, akik azokat félreértik, vagyakként értik, hogy jó lesz ugyan ezen eszméket és tanácsokat meghallgatni, de csak azért, nehogy valamikép az ember azokat elfogadja. A „Pesti Napló“ tárczája. Egyház és állam Amerikában. Laboulaye tanulmánya. II. (Folytatás.) Közönséges módja egy felekezeti testület megalakításának az, hogy kineveznek bizonyos számú megbízottakat (trustees), akik azt képviselik; minden felekezet e megbízottakat a maga módja szószerint választja , átalános szabály azonban a törvény azon követelménye, hogy e bizottságban a laicus elem túlsúlyban legyen. Máskép van ez a katholikusoknál.Minden plébánia megbízottjai : a megyei püspök, a fövicarius, a plébános és két laicus, akiket a három egyházi tag választ, de azt megkövetelik minden plébániától, hogy ép úgy, mint a bankok és a biztosító társulatok, a megbízottak is minden három évben egyházuk ingó és ingatlan vagyonáról kimutatást terjeszszenek elő a hatóságnak. Ha ezt hat éven át elmulasztják, a testület jogaitól elesett. E kimutatás arra való, hogy az egyház a törvény által megszabott maximális jövedelmet túl ne lépje. Ezen maximum, mely az egyes államok szerint különböző, 10—30.000 frank közt váltakozik. E rendszabály egyébiránt nem szorítkozik az egyházakra, a törvény rendesen kiszabja, hogy valamely testület mennyit birhat, így pl. Massachusettsben az 1860-ks alkotmány 32-ik czikke azt szabja meg, hogy vallási, jótékonysági, nevelészeti testület ingó és ingatlanban több vagyont 100,000 dollárnál (200,000 ft) nem birhat. Az ily megszorítás ellen nem igen van ok panaszra. Váljon e törvények tiszteletben tartatnak-e mindig ? Ez iránt kétely, merülhet fel Amerikában és úgy, mint máshol. Állítják, hogy a new-yorki érsek jelentékeny javakat bir, amelyek a hívők jámbor adományaiból származtak. E javak letéteményt képeznek, melyet az értek a fövicariusnak szokott forma szerint átadni, hogy ez halála után utódja kezébe juttassa. Ez oly kijátszása a törvénynek,melyet a tvszékek elitélnének, ha be volna bizonyítva, így pl. 1862-ben egy new-yorki lakos egész vagyonát Hughes érseknek hagyományozta, hogy azt a new-yorki katholikus egyház szükségleteire fordítsa; a végrendelet megsemmisítietett. A törvény előtt nem létezik new-yorki egyház, az csak egyes plébániákat ismer. Már most meg kell érteni ez intézményeket. Valamint Európában,úgy az Egyesült Államokban is vannak nagy felekezetek,melyek átkarolják az összes hívőket. Az episcopisták, methodisták, presbyterianusok, katholikusok egyetemes egyházak, míg a baptisták és congregationalistáknál minden plébánia független község, és csak a közös hit által van a testvérplébániákhoz kapcsolva; mindez egyházak, felekezetekhez az államnak semmi köze. Az állam csak polgári egyesüléseket, helyi testületeket ismer. E testületek birtokosai az egyház javaknak, ezek vállalják el az istentisztelet költségeit, a lelkészek fizetését és következéskép csak is ezeknek van a törvénynyel bajuk. A vallás megtűri e ezen kettős szervezetet? E megkülönböztetés egyház és község közt nem foglal e magában támadást az egyház tekintélye ellen? Lehet állítani, hogy egy országban sincs az egyháznak oly hatalma, mint az Egyesült Államokban. Mindazon nemzeteknél, ahol az egyház egyesítve van az állammal, ez bizonyos rendőr hatalmat gyakorol a hit felett. Szükségkép tudnia kell, hogy mily kezekbe szolgáltatja a fizetést. A katholicismusra nézve ez igen fontos lehet, azok után ítélve, amik Poroszországban történnek. Az állam, helyesen vagy helytelenül, dönthet az irányban is, hogy egy új hitelv kihirdetése, mint pl. a csalhatatlanságé, megváltoztatja-e az állam és egyház közti viszonyt, és hogy csak azokat ismeri el valódi katholikusoknak, akik a régi hithez mit sem tesznek hozzá. A reformvitákra nézve a kérdés nem kevésbé fontos. Azon folytonos változások mellett, melyek a protestantismus lényegét képezik, szükségképen megesik, hogy a hívők véleménye különböző irányokat vesz, így látjuk ezt Francziaországban; van egy párt, mely magát orthodoxnak nevezi,bár a la rochelle-i hitvallástól jól távol áll; van továbbá egy más párt, mely szabadelvűnek mondja magát és az unitarismustól a bölcsészet határáig megy. A mi e keresztényeket, kik nem egy hitet vallanak, és nem tudnak egymás között egyetérteni, egy és ugyanazon név alatt egy templomban összetartja ,azaz államtól adott pénz. Ez ellenfelek mindegyike azt állítja, hogy egyforma joga van a templomhoz, a lelkész-fizetéshez. És ily megoszlással szemben mit tehet az állam ? Ha rájuk parancsolja egy zsinati többség hitelvét, mely zsinat talán nem is képviseli a hívők többségét, akkor úgy jár el, mint a byzanczi császárok és számtalan nehézségbe bonyolódik. Egy jelkép vallási ügy, az állam nem nyúlhat hozzá, hacsak túl nem lépi a hatáskörét. Talán szétoszszák a plébániákat és megannyi kápolnát alapítsanak, valahány külön secta van ? Ez okosabb volna, de nem tartozik a kormányra. Az államnak csak egy módja van az embereket kielégíteni és a vallást hathatós utalmába venni, és ez abból áll, hogy nem kalandozik idegen területen és minden hívőnek megadja szabadságát és pénzét. És ez történik az Egyesült Államokban. Miután a kormánytól nincs mit várni, és minden keresztény azt az egyházat választja és fizeti, amely meggyőződésének megfelel, nincs is semmi nehézség az állammal; ami pedig a belviszályokat illeti, azok úgy intéztetnek el, hogy a kisebbség visszavonul és új egyházat alapít. Innen van azon eredmény, mely csak azok előtt tűnhetik fel különösen, kik nem gondolkodtak felőle: ezen egyházak, melyek függetlenek az államtól és fegyelmüknek korlátlan urai, féltékeny gonddal őrködnek hitelveik tisztasága felett. Nem vesznek fel keblükbe senkit, aki el nem fogadja a vallási „covenant“-ot, azaz önként alá nem veti magát a congregatio szabványainak, és el nem fogadja annak jelképét. Sőt több egyház annyira viszi a gondot, hogy a gyermekeket, bár meg vannak keresztelve, bérmálva és megáldottak, csak akkor tekintik az egyház tagjainak,valódi hívőknek, mikor elérték a férfikort és akkor személyes hitvallomást tesznek és magaviseletükkel bebizonyítják, hogy szívük valóban újjá született a Jézus Kristusban. Ezen szigorból magyarázható meg, hogy a reformált keresztények közül sokan tagjai a hitközségnek, részt vesznek az istentiszteleten, anélkül, hogy tagjai volnának a szorosabb értelemben vett egyháznak. Ez azután egy érdekes és kevéssé ismert statistikai adatról világosít fel. Az Egyesült Államokban, valamint másutt is, a katholikus egyház övéinek tekinti mindazokat, kiket megkeresztelt. Ellenben a protestáns felekezetek csak a church tagjait, azaz a megáldoztatni szokottakat tekinti olyanokut. E szerint e szám jóval különbözik a congregatio tagjaiétól, mert nem foglaltatnak benne sem a gyermekek , sem azok, kik hitvallomást nem tettnek. Ha tehát szembe állítjuk az 5 millió katholikust a 6 millió protestánssal, akkor nem kell feledni, hogy e számok nem egyforma értékűek, és hogy e 6 millió protestáns alatt körülbelül 15 millió hívő értendő, kik tettleges tagjai a congregatiónak, és 15 millió más protestáns, kik, miként sok katholikus szokta tenni, több-kevesebb pontossággal vesznek részt az istentiszteletben, melynek költségéhez nem járulnak. Ez az igazság érdekében legyen mondva, de nem kevésbé bizonyos az is, hogy a katholikus egyház, mely az ithoni és német bevándorlásokból szaporodik, nagy tért foglal el ezen országban, amelyből soká száműzve volt, és hogy bizonyos városokban, mint pl. New Yorkban tekintélyes befolyást gyakorolnak. Ha ez elválasztás nem érintette hátrányosan a vallást, nem csökkentette-e az istentisztelet jövedelmét? Szóljanak a tények. Hogy csak a katholikusokról szóljunk, egyházaik száma húsz év óta megháromszorosodott, az egyházvagyon hatszorosra gyarapodott. Igaz, hogy ez utolsó adatnál tekintetbe kell venni, hogy a földbirtok értéke a háború óta növekedett. Az Egyesült Államokban 1850-ben 1222 kath. egyház volt, 10 millió dollárnyi vagyonnal, 1870-ben 3806 egyház volt 60 millió dollárnyi javadalommal. Kiszámították, hogy a kath. egyház javadalmai az összes egyházjavak hatodát teszi ki, és hogy a kath. templomok az összes templomok tizenhatod részét képezik. Szóval van az Egyesült Államokban vagy 60,000 ezer templom, 2800 millió franknyi javadalommal. Bajos elhinni, hogy akadt volna kormány, mely ily bőkezű lenne; hasonló csodákat csak a hit művelhet. Ezen birtokain kívül minden plébániának vannak még évi járulékai, melyeket a hívők fizetnek. A methodistáknál heti, havi vagy évnegyedi adakozások által fedeztetnek a költségek, úgy hiszem, a katholikusoknál is így van.A protestánsoknál a templomhelyek elárusításából szereznek jövedelmet. Minden padban van 4—6 ülés egy-egy család számára. — Gyakran,ha egy templom építésére pénzt gyűjtenek, elárverezik a padokat. New-Yorkban, ahol minden drága, nem ritka dolog, hogy 5— 15000 frankot adnak egy padért, ami 500—2000 franknyi évjáradéknak felel meg. Európában alig képzelik, hogy a hívők, a saját birtokukat képező templomért mi örömest és mi nagy áldozatokat hoznak. — Mister Thompson, ki soká a newyorki Broadway Tabernacle church-nek volt lelkésze, azt mondja hogy e templom huszonöt év alatt adományokból, padvásárlásokból 400,000 dollárt azaz 800,000 frankot vett be, nem számítva a körülbelül ugyanennyire menő összeget, melyet a hittani seminarium fenntartására és missióra költöttek. Pedig a congregatio nem igen számít ezer hívőnél többet, és ezek közt is kevés a gazdag. A lelkész fizetése 10—45.000 frank közt változott. Brooklynban, New- York közelében a Plymouth templom lelkésze, Beecher úr, a híres miss Beecher-Stowe fivére, oly népszerűségnek, oly hirnek örvend, hogy a padok mesés árakon kelnek és 1872-ben 300,000 frankot jövedelmeztek.A plébánia 3300 hívőt számlál és lelkészének évenkint 100,000 frankot fizet.Ez kétségkívül csak kivétel,és csak különös volta czimén idézem.New-Yorkban a templom padok évi 250—2,000 frankon adatnak bérbe és egy-egy templom évenkint 50,000 — 150,000 frank jövedelmet húz. A falvakon ugyanez van szokásban; a padok bérbeadása főjövedelmét képezi majdnem mindenütt a templomoknak. E rendszernél az a kellemetlenség, hogy a szegényeknek a templomban nincs helyük, hacsak a félreesőbb részekbe nem utasítják őket, vagy külön istentiszteletet nem rendeznek számukra. Ez nem fér meg az egyenlőség szellemével, amely a kereszténységnek is eszméje; könnyen érthető tehát, hogy a katholikusok, egyházuk hagyományához híven, és a különösen jámbor methodisták ez aristocraticus szokást, mely még a régi Angolországból származik, nem fogadták el. Én azonban csak egyet akartam kimutatni, azt, hogy nincs szükség az állam költséges közbenjárására, sem annak sovány segélyére, hogy az egyház létele biztosíttassék. Amerikában minden felekezet hívei pompás templomokat építenek, iskolákat alapítanak, középtanodákat, papnöveldéket, kórodákat, könyvtárakat, temetőket, nyomdákat, hittérítőket küldenek ki, hogy vigyék el messze tájakra az evangéliumot, vigaszt Budapest, oct. 22. (Németország és a magyar ínségesek.) A „Hon” azon múlt heti czikkére vonatkozólag, mely ama hírrel foglalkozik, hogy Németországban a magyar ínségesek részére gyűjtések terveztetnek, melyet különben már alaptalannak jelentettünk ki,következő sorok közlésére kérettünk föl: „Fel vagyunk hatalmazva kijelenteni, hogy az egész közlemény teljesen alaptalan. A budapesti német főconsul Magyarország ínségesei iránt táplált rokonszenvének a gyűjtések támogatásával, bizonyára szívesen ad kifejezést, de ő épen úgy, mint a „Hon“ azon nézetben van, hogy az ő kezdeményezése ezen ügyben nem lenne tapintatos. Ezek után a »Hon« vezérczikkezője talán szükségét érezendi annak, hogy visszavonja legalább is elhamarkodott föltevéseit a főconsul úrról ki csak azért nem nyilatkozott eddig, mert a helyi sajtó minden hamis közleményét rögtön helyreigazítani, erre ma már egy ember ereje alig elégséges.“ (A budapesti főpolgármesteri jelöltek fölött ma este 7 órakor vagy ötven fővárosi bizottsági tag értekezletet tartott aziparosok körében.“ Szóba csakis Ráth és Házmán jelöltsége került. Bródy, Szabóky és Fenyvessy Ráth mellett, Máttyus, Ország és Horn Házmán mellett nyilatkozott. Mindegyik fél fölsorolta a maga jelöltjének érdemeit, és jelen tulajdonságait, és míg ezen tulajdonok egymást egyensúlyozni látszanak, Ráth hívei jelöltjüknek különösen ertélyét emelték ki Házmánnal szemben, míg ez utóbbinak szószólói a Ráthban elismert erélyt nem tartották kiváló előnynek. Az értekezlet 9 órakor oszlott el határozat hozatal nélkül. (Az osz trák reichsrath-vá-lasztások.) Bécsből, október 21-től jelentik. Az eddigi választási eredmények szerint megválasztatott 104 alkotmánypárti és 72 federalista, illetőleg ultramontán, kik a következőleg oszlanak meg: Csehországban 28 alkotmánypárti és 33 federalista; Galicziában 18 alkotmánypárti, 9 federalista; Alsó-Ausztriában 26 alkotmánypárti, 1 ultramontán; Felső-Ausztriában 6 alkotmánypárti, 6 ultramontán; Salzburgban 2 alkotmánypárti, 2 ultramontán ; Stájerországban 2 alkotmánypárti, 7 federalista ; Karinthiában 7 alkotmánypárti; Krajnában 1 alkotmánypárti, 4 federalista; Bukovinában 3 alkotmánypárti; Morvaországban 4 alkotmánypárti, 7 federalista; Isztriában 2 alkotmánypárti, 1 federalista; Görzben 2 alkotmánypárti, 1 federalista; Triesztben 3 alkotmánypárti, 1 federalista. Eddig csak Triesztben fejeztettek be tökéletesen a választások. Dalmátiában, Tirolban, Vorarlbergben és Sziléziában a választások cak holnapmár veszik kezdetüket, mégpedig a falusi községek szavazásával. Azonkívül holnap a morvaországi és bukovinai városok is választanak, valamint a salzburgi kereskedelmi kamara is, ez utóbbi azonban nem önállóan. Egészben holnap 34 képviselő fog választatni, kik közül alkalmasint 19 az alkotmánypárthoz, 15 pedig a federalistákhoz fog tartozni. A görzi és istriai városok, mezővárosok és kereskedelmi kamrák f. hó 18-án és 19-én megejtett választásainak eredménye a következő: Görz és Gradiska herczegizett grófság részéről gróf Coron ini Ferencz országkapitány 652 szavazattal választatott meg, ellenjelöltje Catinelli őrnagy 157 szavazatot kapott; Istria részéről dr. Viduich országkapitány 1514 szavazattal 1752 szavazatból. Mindkettő az alkotmány határozott híve; utóbbi eddig a képviselőház első alelnöke volt. Bécs város Landstrasse kerületbe ma ment végbe a szorosabb választás ; dr. D 11 és demokratikus jelölt és dr. Kopp Eduárd alkotmánypárti között. A választás a legnagyobb rendben folyt le. A szavazatok összeszámítása mindjárt eleinte mutatta a pártok arányát. Dr. Dittesnek mindjárt az első száz szavazatból két annyi jutott, mint dr. Koppnak, és ez arány mindvégig ilyen maradt. Mikor dr. Dittes szavazatainak száma elérte az absolut többséget — 661-et, dr. Koppnak 354 szavazata volt. A végeredmény az lett, hogy dr. Dittes 846, dr. Kopp pedig 460 szavazatot kapott. 15 szavazat érvénytelen volt. E szerint dr. Dittes jön megmegválasztva. (Ez is conservativ.) A pozsonyi „Katholik“ »egy magyar tekintélyes conservativ férfiútól« hosszabb czikket közöl, mely nyíltsága által különös figyelmet érdemel. Miután a czikkiró kijelentette volna, hogy mindaz, ami 1847 óta történt, csak külsőségnek tekintendő, így folytatja : „Amily paradoxnak tűnhetik fel felületes vizsgálat folytán sokak előtt, és oly igaz, hogy Magyarország nyolczszázados ős alkotmánya még él. Valamint a régi palimpseaten a kiirthatlan ősivás nyomai meglátszanak, bár eltakarják azokat az avatatlanok szemei elől az uj irás vonásai, és úgy sem a 48-diki események, sem az uj alkotmány, az 1867-ik évi kiegyezkedés nem volt képes eltörölni azon ősirást, melynek az eredeti népszellem adott életet. Ha tehát Magyarországon konservativ pártnak kell alakulnia, mely megérdemli e nevet valódi és mély értelmében, ezt lehetetlen akként magyarázni, hogy többé-kevésbé befolyásos férfiak azon feladatot tűzik maguk elé, hogy a törvényesen létező alkotmány szakaszait conserválják. Nem, konservatív államférfiunak, működjék az bár az uralkodó tanácsában, a parliamentáris körökben, vagy dolgozó szobájának magányában, nem szabad csak a jelenlegi pillanathoz, az érvényesen fennálló alapokhoz ragaszkodnia. Képesítve kell lennie arra, hogy az állameszmét szemei elé állítsa; lelke előtt meg kell, hogy jelenjenek valamennyi századok képviselői azon hagyományokban, melyek műveikben, a történelemben jelentkeznek. Ezeket öszhangzásba kell hoznia a jelen szükségeivel és törvényeivel; de nem kevésbé hivatása a jövendő, még meg nem született nemzedékek szükségleteit megérteni s velük a jelent áthatolni, így a múlt, jelen és jövő ezen kölcsönhatása által az élet tevékenység és fejlődés önmagától jelentkezik az élettelen, idegen formákban. A nemzeti alkotó szellem behatol a formákba, életet önt azokba, áttöri s átalakítja azokat örök eszméinek, s az idők váltakozó szükségének megfelelőleg. Oly párt, mely e feladatot tűzi maga elé, s mely az állam — de csak a magyar állam — eszméjét akarja és képes megtestesíteni : e párt valóban konservatív, mert fenntartja az élő, valódi s a néppel veleszületett alkotmányt. És ily pártot, ha nem csal minden analógia, lehet alkotni Magyarországon, főleg most, az uralkodó rendszer eclatans fiascoja alkalmával. Tömegesen fognak a körül ezők csoportosulni, melyek e pillanatban vagy lappangnak, vagy tulajdonképeni rendeltetésüket nem ismervén, talán épen ellentétes utakon haladnak. Ez által fog megoldathatni a mind fenyegetőbben fellépő nemzetiségi viszálkodások kérdése, ez által biztosítható a fennálló , egyenjogú vallásfelekezet békéje és szabadsága.Ez egy szóval annyit tesz — hogy töröljük el a mostani alkotmányt s alkossunk újat — vagy semilyent. Mely nézet lehet reactionarius, vagy forradalmi; de semmi esetre sem conservativ.) (A szerb kormány lapja Mazuranicsról.) A belgrádi félhivatalos,, Jedinsztvo“ Mazuranicsnak horvát bánná történt kineveztetése alkalmából a következőket írja: Két fontos dolog az, amiket e kineveztetés alkalmából tapasztalunk: először is, hogy az ország kormánya élére oly egyén állíttatott, kiben, mint nemzeti képviselőben s az országgyűlés elnökében, az ország bizalma kétszeresen megtestesült, s hogy másodszor oly egyén jutott a legfőbb méltóságra, ki élénk részt vett mindazon változásokban, mik az új szerb horvát történelem ez első szakában történtek. Az ottani (horvát) nép közügyeinek élén nemcsak kitűnő hazafit üdvözöl, ki az elsők között működött társadalmi és politikai újjászületésében, nemcsak dicső nevű költőt, ki az első helyet foglalja el az első délszláv költők között, hanem értelmes államférfiút is,ki hazájának minden esélyei , viszonyai között sok belátást és kiváló tapintatot tanúsított, ki a nemzed irányhoz mindig hű maradván, s minden véglettől és szélsőségtől politikai észszerűséggel tartózkodván, azon középutakon hatolt előre, amelyeken haladva, lehet csak a pozitív eredményeket elérni, és Bécsben s Pesten a nemzeti ügyért küzdve, úgy tudta dolgát vinni, hogy mindkét helyen megnyerte és kivívta a bizalmat, és a népnél is megőrizte a személye iránti tiszteletet. Budapest, oct. 22. A károlyváros-fiumei vasút holnap fog megnyílni, s ez által a rég óhajtott egyenes összeköttetés Budapest és Fiume között tényleg megtörténik. Őszinte örömmel üdvözölvén e fontos tényt, egyelőre hajlandók vagyunk azon költséget is elfelejteni, amibe ezen összeköttetés került az országnak: a drága fiumei indóházat, a még drágább fiumei kikötő-építkezéseket, az annál is drágább zákány-zágrábi pályát, s a koronát mindegyikre feltevő Károlyváros fiumei részt. Csak azt constatáljuk, hogy a tény, ami ezen vonalszakasz megnyittatásával befejezését éri, felette fontos mozzanat , s figyelemmel vizsgáljuk várható eredményeit. A hatvanas években Lónyay Menyiért bírálta volt Bontoux Eugen urnak, a cs. kir. szab. déli vaspályatársaság igazgatójának, egy akkortájban megjelent derék értekezését melyet a „Revue d. d. M.“ közlött. Az értekezés czíme volt : ,,La Hongrie et l‘alimentation de l‘Europe.“ A birálat ép oly szelemdus vola, mint maga az értekezés. Lónyay számokkal mutatta ki, hogy Bontoux úr okoskodásának egy hiánya van, nevezetesen azon befolyás, mit saját pályája, a cs. kir. szab. déli vaspályatársaság gyakorol Magyarországra. Azon tarifa-különbözet, ami a magyar gabonát Triesztig terheli, nem engedi azt megjelenni a marseillesi piaczon, s e különbözet ki volna kerülhető az által, ha az egyenes összeköttetés kiépíttetnék Fiuméba. A különbség, — ha jól emlékszünk — 18 krajczárnyi volt vámmázsánként. Azóta megtörtént a szentpéter-fiumei vonal kiépítése az állam közvetett, és a károlyváros-fiumei vonalé az állam közvetlen kiadásai folytán. Talán nem lesz érdektelen megvizsgálni, hogy áll a dolog most? A magyar állam kezében levő összeköttetés, — Károlyvároson túl, — nemcsak hogy