Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-14 / 236. szám
SSQ, sn. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Budapest. Kedd, October 14.1878. II. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként forint. Az előfizetés az év folytán•” minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA. Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: 24 frt. 12 . 6 Egész évre . Félévre . . Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadóhivatalának (Athenaeum, ferencziek tere T. sz. a.) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadóhivatala. Budapest, oct. 13. Az angol alsóház 1. évi julius hónapban egy nagyhorderejű indítványt emelt határozatra, mely nem kevesebbet czéloz, mint egy nemzetközi választott bíróság fölállítását azon föladattal, hogy ez az egyes államok és nemzetek közt fölmerülő viszályos ügyeket békés úton intézze el, s így lehetlenné s fölöslegessé tegye előrehaladt korunk egyik szégyenét, az öldöklő háborúkat. Egy ily nagy eszmének létesítése természetesen nem függ egy nemzettől, mert egy állam, volna bár a leghatalmasabb, a másutt kitört háborús viszály barátságos után leendő kiegyenlítése körül békéltető közbenjárásával legtöbb esetben vajmi kevésre mehet ; ha pedig ez nem sikerül, akkor vagy magának is fegyverhez kellene nyúlnia, vagy legfölebb a jóakaratú secundans szerepét viheti, ki karddal kezében őrködik, hogy legalább a „becsületes“ viadal el ne fajuljon. Szükséges, hogy a világ műveit államai, vagy legalább azok leghatalmasabbjai fogjanak kezet e terv megvalósítására; szükséges,hogy a népképviselő testületek egyetértőig kimondják, hogy egy ily nemzetközi választott bíróság fölállításához hozzájárulnak ; határozatait, mint minden államra, úgy az általuk képviseltre nézve is döntő tekintélyűnek elismerik. És épen abban fáradozik most az angol parlamentben határozatra emelt indítvány szerzője, Richard Henrik úr, hogy a continens különböző államaiban propagandát csináljon terve számára; e czélból időzik jelenleg Bécsben, s fáradozásainak talán itt is meglesz azon eredménye, hogy az osztrák és magyar delegátióban hasonló indítvány fog terjesztetni ezen humánus eszme valamelyik barátja által. Az olasz parlamentben — mint írják — mindenesetre szőnyegre kerülend ez ügy. A „Grazetta d‘ Italia“ egy mdleg hangú üdvözlő iratot közöl Richard Henrik úrhoz intézve, indítványának az angol alsóházban történt győztes keresztülviteléért, s az aláírók közt — nagyon jellemzőleg — a többi kitűnő nevek közt elöl áll azé, kit kora egyik legnagyobb harczi hősének ismer a világ Garibaldié. Az a kard, mely Italia gordiusi csomóját ketté vágta, lemond élének jogáról. Az angol államférfi nem első — óh fájdalom ! — nem is lesz utolsó azok sorában, kik koronként hangoztatták s hangoztatni fogják az „örök béke“ igéjét. Ami az ő föllépését az eddigi kísérletek közt mégis legnevezetesebbé teszi, az abban áll, hogy concret eredményt tud felmutatni hazájában. Csakhogy az ő hazája és a többi európai közt az ily eszmék tekintetében szélesebb és mélyebb választóvonal fekszik, mint a calaisi csatorna. Ott a társadalom már oda emelkedett, hogy a párbajt, mint nevetségest, elítéli, a törvény bűntényképen sújtja; ugyanazt a szárazföldön megköveteli a társadalomnak becsületről alkotott fogalma, szemet huny rá a törvény, sőt bizonyos esetekben, a katonaságnál, kötelezőleg írja elő. Az emberiség erkölcsi haladásának némely lépéseit átalában rendkívül vontatva tudja megtenni. Az anyagi fejlemények szinte rohamosan követik egymást, körülöttünk kívül megváltozik minden, s gondolkozásmódunkban az új viszonyok közepette mégis annyi előítélet, annyi avult öröksége megmarad egy túlhaladt kornak, hogyha egy váratlan földforradalom mindenestül együtt eltemetne bennünket, egy később fölöttünk termő értelmesebb lények nemzedéke csudálkozva látná kutatásai közt , hogyan futnak egymástól távoleső évezredek taposott ösvényei egymás mellett, hogyan találhatók föl az őskor durva erőszakának nyomai azon új kor mezőin is mindenütt, mely az erkölcsök szelidülése, nemesülése korának szereti magát tartani. Az ember személyiségének jogát szentnek nyilvánította a haladó műveltség; érvényülését hitben, szabad gondolkozásban, önmaga felőli rendelkezésében elismeri s védelme alá fogja; eltörülte — egy véres háború árán — a rabszolgaságot, még a gonosztevőben is, ki a társadalom és törvény kapuját erőszakosan betörte, tiszteli az embert. A felebarát szeretet intézetei napról-napra ezerével szaporodnak számban, különféleségben. A hol egy nyomor támad, itt segítő kéz nyúl feléje. S ugyanez a kor, mely ily ragyogó mezben látja az emberi culturát megjelenni, ugyanez a kor mily gyakran látja, hogy a háború országok, népek jólétét teszi tönkre, szomorú aratást tartanak nemzetek legdelibebb férfiai közt, és a „vér és vas“ egy nap alatt évekre ad munkát a könynek és könyörnek, és teszi ezt az a háború, melynek indoka legtöbbször egyesek gőgje és uralomvágya, hiúság, vakság, gyűlölet, ámítás, félreértés. Emberi műveltségünk ily szörnyű ellentétei lehetlen, hogy örökké fönnmaradjanak. A „hadak istenében”, ki vaskoczkáit olykor jónak látja elgördíteni a nemzetek között, nem hiszünk,mi azt hiszszük, hogy csak „béke istene“ van. De mindamellett is nem vagyunk azon vérmes reményben, hogy a közeljövőben lássuk már azt az időt, mikor a nemzetek és országok nem a fegyver élében fogják keresni az igazságot, hanem egy oly nemzetközi testület ítéletében, mely előtt mindenki és minden állam, legyen köztársaság, vagy monarchia, fejet hajtson. Az ököljogot a magánviszonyokban is csak sok század, s „az isten békéje“ által előkészített lassú korlátozás tudta megszüntetni; a nemzetközi ököljog érvényen kívül való helyezésének pedig még több fokot, még több akadályt kell átlépnie, míg megvalósulhat az „örök béke“, s azon törekvések, melyek létesítésén fáradoznak, még igen soká maradunk nagy költőnk szavai szerint „megáradott nemes lelkek sziklába vert hullámai.“ Maguk az internationalisták, kik társadalomalkotó tervek alapján az emberiség egy békés,boldog korszakát látják föl virradni, mindezt először egy minden fönnállót romba döntő, pusztító háború után gondolják bekövetkezhetőnek. Mi persze a következmény felől is más véleményben vagyunk, s azt tartjuk, hogy háborúval csak új háborúk magvát lehet elvetni. Ha azonban az állandó béke korszakát még csak messze jövőjében látjuk is az emberiségnek, nem tartjuk hiúnak azok fáradozását, kik nem a jelennek, és néma teljes sikerért dolgoznak. A nagy eszméknek lassan érlelő századokra van szükségük, a nemes törekvések sikere nem szokott rögtön az első kérő karjai közé röpülni; a zászló kézről kézre száll a küzdők között, míg diadalt jelezhet. Ezért üdvözöljük mi is melegen az angol parlamenti tag nagy és nemes czélú törekvéseit, s kívánjuk, hogy szava minél több helyen visszhangra találjon. Ha egyelőre nem is lesz több elérve, mint egy nemzetközi bíróság alkotása, mely elé az államok minden viszályos ügyeiket előterjeszteni tartoznak, mielőtt a kérdést fegyveres eldöntésre bíznák, már ezzel is sok háborút meg lehetne előzni, sok nyomort el lehetne hárítani; már ez is erősitni fogja a józan ész, az igazság, az emberiesség uralmát, s leálcrázza azok ellenségeit. Csak ennyi eredmény is méltó a fáradozásra s megtiszteli azon nagy nemzetet, melynek képviselői közt e gondolat támadt s elfogadásra talált. A „Pesti Napló“ tárczája. Bismark. — Élet és jellemrajz! tanulmány. — (Harmadik és befejező közlemény.) A nagy vonásokban alkotott programm, melyről második közleményünk végsoraiban emlitést tettünk, Pétervárott készült, s a levél, melyben az Berlinbe küldetett, a mostani bécsi nagykövethez Schleinitzhez volt intézve. Németország sorsa, jövője e pillanattól kezdve Bismark kezében nyugodott. 1859. ápril 1-je óta, mint pátervári nagykövet, a politika magas vártornyán foglalván helyet, az nemcsak látkörét szélesbítette, de látérzékeire is erősbítőleg hatott. Új állását ő maga is csak ideiglenesnek tekintette itt, s fáradozásai, melyekkel a franczia-orosz-porosz szövetséget létrehozni igyekezett, leginkább elárulják, hogy a külügyminiszteri tárcza lebegett szeme előtt. Mily jól számított, rövid időn kitűnt. A szövetség nem jött ugyan létre, de 1862-ben már Berlinbe hivatott, hogy a Heidt-féle minisztériumba lépjen. El is ment, de látva, hogy órája meg nem ütött, s hogy a minisztérium aligha boldogul, megköszönte a felajánlott tárczát, s helyette inkább a párisi porosz követi állomást foglalta el.A szövetségnek, melyet Gortsakoffal közösen szerveztek, czélja az orosz-lengyel határnak kiterjesztése a Vistuláig, Francziaország területének nagyobbitása Belgium és a Rajna balpartja által s egy német szövetségi állam megállapítása Poroszország felsőbbsége a att a német közép és kisebb államok bekebelezése lett T°lna.E tervét egyébiránt Bismark már 1856-ban benyújtotta emlékirat alakjában IV Frigyes Vilmosné, érdekében Walewszky grófnál Ponsban nem mindennapi buzgóságot fejtett ki. Azon pillanattól kezdve, midőn Bsmark lelkében legelőször megvillant a gondolat, hogy a németszövetség romjain Poroszország felsőbbsége alatt Németországot egységes formába önti, a szűkkeblű legitimitás princípiumaival végkép szakított. Egy porosz conservativ programaiban 1811. sept. végén a következő pontok állottak: »Ne tagadjuk meg hazánkat és verőfényes történetét, ne merüljünk el a német köztársaság mocsárjába, ne legyünk koronarablók és nemzetiségi szédelgők, stb. E programmot Bismark bonezkése alá vette. »Ha így folytatjuk — úgymond — oda jutunk,hogy a német fejedelmek történet és jogalap nélküli souverainitási szédelgését Poroszország conservativ pártjának elkényesztetett gyermekévé teszszük. A szövetségi alkotmányt ez urak csak talapzatul használják arra nézve, hogy azon állva, európai hatalomként szerepeljenek. Kormányunk Poroszországban szabadelvű, külföldön legitimista, s fájdalom az idegen koronajogok fölött nagyobb szívóssággal őrködik, mint a magunké fölött, ügy van. Lelkesülünk a Napóleon alkotta és Metternich szentesítette apró souverain államokért, s még a veszélyt is feledjük, melyek jövőben Poroszországot és Németország függetlenségét fenyegetik mindaddig, míg fönnáll a mostani szövetségi alkotmány, mely nem egyéb forradalmi particuláris törekvések közös tenyészházánál.« E conservativ programmal szemközt kiemeli Bismark és szorosan körvonalazva, amire Poroszországnak szüksége van. És ez „a német véderő szigorú consolidatiója“, új intézkedések a vámpolitika terén, közös intézmények megállapítása az anyagi érdekek védelmére azon hátrányokkal szemközt, melyek a német belső tartományi határok természetellenes configuratiójából keletkeztek. Végre is nem látom be, szólt, miért kellene nekünk a népképviselet eszméjétől oly begygyezkedve irtóznunk. Oly intézményt, mely minden német államban legitim érvényű, s melyet mi conservativek se szeretnénk nélkülözni Poroszországban, nem tarthatunk forradalmi terméknek.“ Hogy a czélok, melyeket Bismark akkor csak néhány sorral odavetett, elérhetők valának az utolsó pontig, fényesen bebizonyította ő maga. Bismark pétervári követségének utolsó éveiben folytonos összeköttetésben állott Vilmos királylyal, s már akkor szó volt arról, hogy miniszterelnökké neveztessék ki. Ez azonban nem úgy volt megírva a sors könyvében, és 1862. május 23-án, mint követ Párisba küldetett. Itt nyolcz hónapig időzött, mialatt a franczia császárral sokszor értekezett a jövő politikájáról, érezvén, hogy legközelebb ő lesz annak legfontosabb tényezője. Bismark csak rövid ideig maradt Poriban. Ez időből keltezett jegyzeteiben éles hangon ír a párisi követségi palota melancholikus állapotáról. A nyarat Biaritzban tölte, hol az uralkodó családdal gyakran érintkezett. A levél, mely miniszterelnöki kineveztetését tartalmazá, Avignonban találta őt. Csalódunk, ha azt gondoljuk,hogy Bismarkot e levél örömmel töltött el. A nyugalmas életről , melyet mint párisi követ folytatott, nehezére esett lemondani annyival is inkább, mert tudta, hogy Berlinben zavaros viszonyok várnak kezére. Éhez járult még, hogy parlamenti múltjánál fogva neve nem tartozott a jobb hangzásúak közé, s állását a második kamarával szemközt csak súlyosabbá tette. Az 1862-ki országgyűlés éppen e katonai kérdéssel foglalkozott, mely csakhamar oly bonyodalmakra és összeütközésekre vezetett, hogy a szabadelvű minisztérium bukását s a képviselőház feloszlatását idézte elő. Az új választások határozott többséget biztosítottak a haladó pártnak s ez az uj minisztériumot mindegyre kényesebb positióba szorította, s midőn a hadsereg költségvetése szóba került, a szabadelvű párt ingerült hangon követelte a rendes és rendkívüli költségvetés elkülönítését, s midőn ez megtörtént, 1862. sept. 23-án, épen a Bismark-minisztérium születése napján, ez utóbbi minden tételét törölte. Bismark tehát, mint látjuk, a válság legnagyobb fokán állt az új kormány élére, és habár nem ő teremtette a helyzetet, melyet talált, el volt tökélve, hogy a hadsereg újjászervezését minden áron keresztül viszi. Ha lelke előtt történeti analógiák elevenültek meg, akkor ily komoly alkotmányos küzdelem jelentőségét nem találhatta kisszerűnek. Strafford sorsa juthatott eszébe, ki a népjogok ellen folytatott harcznak esett áldozatul, s midőn november elsején Napóleontól hivatalosan búcsút vett, ez Polignac herczeg sorsára emlékeztető, kivel Gervinus Bismarkot egy magaslatra állítani nem habozott. De mint minden hasonlat, úgy e történeti előzmények is sántítanak. Mert habár Bismark teljes erélylyel lépett föl a kamara által igénybevett jogok ellen, Strafford és Polignactól abban különbözött, hogy ő egy jövő politikájának programmját hordozta szívében, mely tökéletesen egybehangzott azokéval, kik vele a kamarában szemben állottak. Bismark eleinte úgy viselte magát, mintha békülni akarna, a komoly alkotmányos válság csakhamar veszélyes mérveket öltött, úgy, hogy Bismark maga is érezte a merész játékot, melybe fogott. Wilbard franczia íróhoz, ki az 1866-diki háborút oly mesteri vonásokban vetette papirg, a válság magaslatán így szól Bismark : „Tudom, hogy fejemmel játszom, de a vérpadon halni meg, bizonyos körülmények között, és oly becsülést érdemlő, mint a csatatéren . A küzdelem ezalatt határtalan elkeseredéssel folyt, s a képviselők október hetedikén 251 szóval 36 ellen elfogadván a bizottság javaslatát, a kormánytételeket védő Bismark oly vereségeket szenvedett, mely miatt visszavonult volna minden más parlamentáris államban leszavazott miniszter. Bismark ellenben minden képzelhető és képzelhetlen után megengedett és tilos fegyverrel küzdött tervei keresztül vitele mellett. Behozta a franczia sajtórendszabályokat, elnyomta a közvélemény nyilvánulását, a képviselőházat föloszlatá, az elnöki tekintélyt devaszálta, s ezenfölül még kivitte, hogy a király visszautasitá a képviselőház föliratait, a felsőhöz pedig oly határozatokra vetemedett s oly módon sértette a porosz alkotmány sarkalatos törvényeit, hogy a nép gyűlölettel telt el iránta, s a forradalom már-már hajszálon függött. Hogyan akadályozta meg kitörését a vakmerő államférfia, — tudjuk mindnyájan. Bismark ekkor a napóleoni eszmék és iskola híve volt. A polgári jólét vagy legalább az ettől elválaszthatlan szabadságért a katonai hatalom, a csatatér glokjával kárpótolni a nemzetet, jön legfőbb törekvése, s hogy miként eszközölte ki ezt, a schleswig-holsteini s az 1866-diki háborúk bizonyítják. — Mily élesen állott szemben a parlamenttel, bizonyítják a schleswig-holsteini háborút megelőző viták midőn példátlan hidegvérűséggel vetette oda a képviselőháznak : „Ha mijónak látjuk háborút kezdeni, megteszszük, akár helyeslik önök, akár nem,és midőn a követek azzal fenyegetőztek, hogy nem szavazzák meg a költséget, vállat vont s nyugodtan felelé : »Ott veszszük majd a pénzt, ahol kapjuk.« Számtalan ily esetet idézhetnénk, ha a napisajtó akkortájt nem reguirálta volna, és igy ismeretesek nem volnának úgy is. Beszélik, hogy franczia követ korában a Pyronnek s a Provenceben utazván, egy kis olajágat tört le s tárczájába rejté. A miniszteri ülések alatt többször elővette azt, s társainak megmutatván, mondá: „Ezt a képviselők számára hoztam, de nincs még itt az idő az átadásra.“ Czélunk nem volt Bismark működésének fizikája, hanem ismertetése; ezért nem szólunk e működés legutóbbi fázisáról, melyek átalánosan tudva vannak. Még csak néhány egyéni vonást kívánunk adni, és Bismark személyes élményeiről egyet mást köztem. Azon egyes helyek, melyeket leveleiből kikapkodtunk, bizonyítják, hogy a minister igen szellemdus tárczaira, ki a napisajtó munkásai között is nevezetes szerepet játszanék. Nem titok, hogy egy idíb-t«,a,K,adieradata“'baa dolgozgatott Utileveleiből látjuk, hogy nem közönséges touristával van dolgunk a természeti képek benyomása oda lopódunk tolla,hegyére s oly mesteri színezéssel veti papírra, hogy Stifter Adalbertnek is becsületére válnék Magyarországi úti levelei a hangulatteljes prózának valódi mesterművei 11 a képek, melyeket Pestről s a tisza vidékrel nyujt, Hesekiel szerint Petőfire emlékeztenek Hány turista gyötri magát, s nem képes egTul°n*Rézben aZalva8t. Phantásiája elé állítani, a mit látott ? A punctum saliensre csak a valódi tehetség tolla képes. Hány neves írót ismerünk, kik áradozó szétfolyó s ép ezért elmosódó képeket adnak, tPOS!Í tárgyukat megvilágitani. E mellett Bismark ut.leveleit frisseség, elevenség s a világnézet eredetisége jellemzi . Az angol és franczia államférfiak között nem bölcsészi sajátság által lényegesen különbözik többi hírneves collegáitól, és ez az, hogy nagy államf, tevékenysége daczára, egyéniségiemzeib van. Az átalános emberi álláspont magaslatán látjuk őt, szemében még aegmesszehatóbb tevékenységnek is csak muló értéke van. Jegyzeteiben tömérdek oly igazi lángeszű nyilatkozatot találunk Jj a matiai üzelmek álfontosságáró • , pilólag alá, hanem az élet álarczos játékáról is ..Jib»» nyilatkozik a hóbort és igazság, háború és K. P ... 8 emberek, egymás után, mint hab habra tél/TakTlengé Budapest, oct. 13. (A vallás és közoktatásügyi miniszter) — mint értesülünk — a szerb ügyekben kiküldött’ kir. biztos működéséről s vizsgálatáról szóló jelentés alapján hosszabb fölterjesztést tett ő felségének, s az ebben tett javaslatok, melyek a Hueber által tettekkel azonosak, legfelső helyen helybenhagyattak. Az erre vonatkozó rendeletek már ki is bocsát-ttattak s ebből önkényt következik, hogy a „Srbski N.« által hozott, ez után több hírlapba átment hír, min ha Hueber fölmentését kérte volna, alaptalannak bizonyult be. Sőt ellenkezőleg azt erősitik, hogy Hueber egészen tárgyilagos s részrehajlatlan s tapintatos működése elismerésben részesült. (A horvát kiegyezésről Bismark hg lapja, a »Nord. Alig. Ztg.“ a többi között következőleg nyilatkozik : »A magyarország és Rusz(A kormány) a nemzeti színház ügyében élénk tevékenységet fejt ki. Esti lapunkban tettünk említést az Orczy regime számadásainak megvizsgálására kiküldendő bizottságról. Hogy hasonló rendellenességek jövőre elő ne fordulhassanak, a szervezet hiányain máris segített s fog még segíteni a kormány. Ezenkívül az operaház és nemzszínház bérházának kérdése is foglalkoztatja az illető köröket. Az előbbinek ügye most úgy áll, hogy a vázlatok beérkezte után — mi vagy egy hónap múlva várható — ha csak váratlan akadályok közbe nem jönnek, a dalmaház építése májusban megkezdődhetnék. A mostani bérház még ez ősz folytán fog leromboltatni, Skalnitzky terveinek jóváhagyása közelebb remélhető. Akik e terveket látták, azt mondják,hogy az új épület a fővároSI UlVUUiuvutuliuzzal mind pompa, mind czélszerűség tekintetében kiváló helyet fog elfoglalni. Skalnitzky a bérházat és színházat igen ügyesen tudta egy architectonice összefüggő egészszé átalakítani. A kerepesi út sarkára e terv szerint egy oly pompás torony jön, mint a takarékpénztár tornya. Íria között fennálló közjogi viszony alapját képező 1867-ki kiegyezés érvényének hetedik évébe lépett, s ezen idő alatt oly üdvösnek mutatkozott, hogy még a mérsékeltebb oppositio is megbarátkozott vele s program mnját ezen kiegyezés igényei szerint módosította. E közben a horvát kérdés is megoldást nyert s a horvát-magyar kiegyezés is ténynyé vált. Ezen czél elérése hosszú küzdelmekbe került. Egy ízben, közvetlenül a 67-iki kiegyezés után, sikerült ugyan megállapodást hozni létre Magyarország és Horvátország között. De már az első ízben összehívott horvát országgyűlés, melyben particularistikus elemek jutottak túlsúlyra, illusóriussá tette ezen egyezmény végrehajtását. A magyar kormány több ízben kísérletet tett e visszás helyzet megváltoztatása czéljából, az országgyűlés majd elnapoltatok, majd öszszehivatott, majd feloszlatott, majd ismét új országgyűlés hirdettetek. A tárgyalások azonban nem vezettek sikerre. A kormány mérséklete és bölcs magatartása végre azonban mégis meghozta az eredményt. A horvát országgyűlés augusztusi ülésszakában a pártalakulás tisztult, a radicali elemek kiváltak a nemzetiek sorából, s ez utóbbiak az unionistákkal egyesülve létesítették az új kiegyezést, mely ma már szentesítve is van. A kis királyság a legnagyobb szabadságot élvezi ezen egyezmény alapján. A magyar minisztériumban egy miniszter, a magyar országgyűlésen harmincnyolc képviselő által képviseltetve, Horvátország iránya alatt meglehetősen tág körű közigazgatási autonómiával bír. A horvátországi honvédség horvát parancsnoksággal bír, s míg az adók közvetlenül a magyar pénztárba folynak, Horvátország részére egy átlagos összeg (A „Nord. Alig. Ztg.” ismertetője tévesen értesült a kiegyezési novella e pontjáról. A szerk.) engedélyeztetik, amelylyel a horvát országgyűlés szabadon rendelkezik. E mellett a magyar kormány köteles a horvát országgyűlést évenkint összehívni, s nem szabad azt előbb elnapolnia, mielőtt a budgettárgyalás be nem végeztetik. Nagy bizalmat árulnak el a magyar kormány részéről ezen engedmények s igy bizton várható, hogy a horvát-magyar kiegyezés állandó érvényt fog nyerni. Budapest, oct. 13. Sealsfield amerikai életképeiben a következő igen jellemző történetkét említi: Egy new-yorki raktárba két bujdosó izlandi kéregetni jön. A tulajdonos az alamizsnát tőlük megtagadja,de ínségüket átlátván,munkát ígér, s ez ajánlat elfogadására a ház előtt fekvő téglarakást egy pár lépésnyi távolságra áthordatni parancsolja, a munka megtörténte után az izlandiak díjukat kívánják, de a Yankee azon megjegyzéssel, hogy a téglák új helyükön útjában vannak, azokat régi helyükre visszahordatja. Akármikép is csóválhatták fejeiket Erin fiai a különczködő amerikainak furcsa modorán: lehetetlen volt a vett leczkének mélyebb értelmét nem észlelniük Érzelgő szivek kárhoztatni fogják tán az amerikainak ezen szeszélyét, hogy minden saját haszna nélkül a szegény izlandiakat fárasztotta, de ő megmentette elvét, azon elvet, mely a népeket nagggyá teszi, mely Amerikát anyagi és szellemi jólétének mostani fokára emelte, hogy t. i. az alamizsna a munkaképes embert lealázza, mig ellenben a híven teljesített munka utáni dij felett senkinek sincs oka pirulni. Halljuk, hogy kormányunk a rósz aratás csapása alatt szenvedő vidékek lakóinak felsegélésére nagyobb mérvű földmunkákat szándékozik keresztülvitetni, s hogy egyúttal ez ízben a szokásos ínséges kölcsönök rendszere annyiban fog módosíttatni, hogy ezen kölcsönök nem készpénzben, hanem vetőmag alakjában fognak adatni. Nem célunk most az utóbbi módozat bővebb taglalásába bocsátkozni, elég ha az állam financziális helyzetére mutatunk, mely egyátalában nagyobb pénzbeli áldozatoktól eltilt. De ezen financziális szorultságnak hatása nem terjedhet annyira, hogy a szűkölködőktől minden állami támogatás tagadtassék meg, hanem csak arra bízhat, hogy a kormányt kétszeresen óvatossá tegye, hogy a nyújtott segély a legcsekélyebb eszközök felhasználásával minél áldásosabb következményű, minél productívabb legyen. A közvetlen pénzbeli kölcsön csak kivételesen sorozható a valódi termékenyítő elhelyezések közé, mire fordítása egyátalában minden ellenőrködés alól elvonja magát, s így sok esetben nem hogy a kölcsönvevő számára többé-kevésbé áldás forrásává váljék, hanem későbbi károsodásoknak első talpköve lesz. Ha az említett adomában a közgazdag amerikai egy üdvös elv megmentése céljából, más foglalkoztatás hiányában, egy tökéletesen inproductív munkát vizet keresztül, a magyar államnak ily élet és kísérletekre nincs módja. Minden fillér, mely az összes adózók erszényéből egyes nyomornak enyhítésére fordittatik, csak akkor vesztheti el a kényszer-adakoztatásnak jellegét, ha gyümölcse ismét az összesség zse- DGDe füleik vissza. Adjunk alkalmat a munkaképes szűkölködőnek a szükségelt pénzt megkeresni, azáltal, hogy a közjót előmozdító s minden körülmények közt elkerülhetlen munkálatok véghez vitelében testi erejének tőkéjével részesítjük, s ekkor kettős czélt értünk el. Az ínségesek baján segítve lesz s a közérdekben fekvő munka meg lesz téve s mindez anélkül, hogy nagyobb áldozatot hoztunk volna. E szempontból kiindulva feladatunk csak az lesz meghatározni, melyek legyenek azon közmunkák, melyek egyfelől egy elodázhatlan országos szükségletet képviselnek, míg másfelől oly természetűek, hogy a reájuk fordítandó költségeknek legnagyobb része munkadíj fejében a szűkölködő földkép zsebébe folyhassék. Ezen utóbbi minőség egy elmellőzéstlen kelléke azínséges közmunka.