Pesti Napló, 1873. november (24. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-22 / 269. szám

mm. H.« Budapest, Szombat, november 22.1873. 24. évi rovalm­. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra • . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 — . Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 ftfrint. Az előfizetés az év folytán,minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától szá­­íttatik. Hirdetések szintúgy mint­ előfizetések a KIADÓHIVATALBA. Barátok­ tere, Athenaeum-épek küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó­hivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő. I „P. Sápié“ szerkesztő- és kiadó­hivatala. Budapest, nov. 21. Az osztrák földhitelintézetnek a fizetési képtelenséghez közel járt válsága rávitte vég­tére az osztrák kormányt, hogy a pénzem­sis mérséklésére igénybe vegye az állam erejét. A magyar kormány már korábban ismételve szóba hozta Bécsben, hogy mindkét államfél­nek feladata volna a földmivelés, a kereske­delem s ipar sanyarú helyzetén egyértelmű megállapodások szerint állami közbenjárással segíteni. Az osztrák kormány szabadkozott a positív segély ellen, míg végre az említett bécsi földhitelintézet válsága, mely súlyosan érintette volna egyenesen az osztrák kincstárt is, arra kény­szerítette a La­­­ttán túli kor­mányt, hogy először is az osztrák földhitelin­tézetet jelentékeny segély által kiragadja a vészes zavarból, és hogy már most rendszere­sen hozzálásson a megrendült közgazdasági élet gyógyításához. A magyar kormány által javasolt egy­értelmű eljárást és azonos eszközöket az osz­trák fél ellenezte, ellenezte pedig azon — most m­ár bízvást mondhatjuk : ürügyből, hogy a magyar kormány javasolta módozat mellett a valuta még inkább megrontatott volna. A két kormány meg nem egyezhetvén ez ügyben, az osztrák pénzügyminiszter egy állasított ezüst kölcsön útján tervezte Ausztria részére előteremteni azon segélyfor­rásokat, a­melyekkel a válságot enyhíteni készült. És hogy az ok, mely miatt az államje­gyek szaporítását Preuis ellenezte, komoly­nak látszassák, kimondotta a 80 millió ezüst kölcsönről szóló törvényjavaslatban, hogy ezen ezüst egyúttal, mihelyt­­csak az előlegek visszafolytéval szabad rendelkezésre jut, a va­luta helyreállítására lesz fordítandó. Mi elejétől fogva, mihelyt az ezen köl­csönnel kapcsolatba hozott valutarendezés eszméje fölmerült, tagadtuk e szándék őszin­teségét , és a­midőn már törvényjavaslatba foglalva láttuk, helytelennek, és tekintve a valutakérdés Európa-szerte mutatkozó alaku­lását, visszásnak és kivihetetlennek nyilvání­tottuk. A birodalmi tanács közgazdasági bi­zottsága, mely a 80 milliós kölcsönről szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalásával foglal­kozott, e részben már­is igazat szolgáltatott fölfogásunknak, mert kivetette a valuta ren­dezésére vonatkozó mindazon hiú phrasisokat, a­melyekkel Preuis javaslatát fölczifrázta. És ekként a főbb érv, a­melylyel a magyar kor­mány javaslatát ellenezték, a birodalmi ta­nács bizottsága által semmisnek nyilvánít­­tatott. De van az ügynek még mindig egy nyílt pontja, a­melynek miképi elintézése közel ér­dekel bennü­nket a bankkérdés tekintetéből. Tudva levő, hogy az osztrák kormánynak nem rég ez előtt kilátása volt Poroszország­ból a szükséges 80 milliót ezüstben megsze­rezhetni. Időközben meghiúsult e kilátás, és már most úgy alakult a helyzet, hogy nem­csak a valuta rendezésére nem jut ezüst, ha­nem arra sem, hogy zálogul adathassék az osztrák nemzeti banknak a tőle veendő bank­jegyek fejében. Az osztrák pénzügyminiszter eredeti ja­vaslata szerint nem volt kizárva azon lehető­ség, hogy a kormány, ha a kölcsönt egyelőre realizálni nem bírná ezüst helyett a kötvények alapján venné föl a banknál lebegő adósság­képen a szükséges pénzjegyeket, így azután Pretis a valutarendezés nemes intenziójával szerencsésen beevezett volna a valutamegrontás révébe. El kell ismernünk, hogy e részben a bi­zottság módosította szövegből némi megnyug­vást szereztünk. Az első czikkben tüzeteseb­ben kimondatik, hogy az osztr. nemz. bank­tól az e s e 11 e g beszerzendő ezüst alapján vétessenek át bankjegyek, a kölcsön többi része pedig, ha nem helyezhető el mind­járt, lebegő kölcsön útján szerzendő be. Nézetünk szerint nem correct a törvény­­javaslat azon intézkedése sem, a­mely fölha­talmazza a pénzügyminisztert, hogy a bank­tól leteendő ezüst fejében bankjegyeket ve­gyen föl, mert a bank alapszabályainak 62. §-a szerint a bank leszámítolhatja szabálysze­­rűleg a kincstári váltókat, egyébként pedig csakis bizományi üzletet teljesíthet a kor­mány részére s ebben is minden hó végével készpénzzel kiegyenlítendők a különbözetek. Elismerjük azonban, hogy bankjegyeknek ezüstzálog fejében kiadása ellen érdemileg annál kevésbé tehetni kifogást, mert a kész­fizetés úgy sem kötelező a bankra s az ércz­­fedezetre vonatkozó rendelkezés hatályon kí­vül helyeztetett. Alapos azonban az aggodalom, hogy az osztrák kormány különféle álcrázott alakban mégis az osztr. nemz. bank hitelével fogja a 80 millió nagy részét előteremteni. Az ezüst kötvények elhelyezésében maga a törvényja­vaslat sem igen bízik, hogy pedig sok mil­liókra menő év járadéki kötvényeket itt benn a monarchiában értékesíteni kívánatos és le­hető volna, azt bajosan állíthatni. A forgalmi jegyek szaporítása,vagy legalább a meglevők­nek a forgalomba csábítása most a fő feladat, és ha közel 80 millió az egyik helyről kivo­­natik, hogy azután a kormány­ kezén át ismét elhelyeztessék, ezzel a pénzforgalom és a hi­tel keveset nyert. Az osztrák kormány tehát — attól tar­tunk — némi kerülő utakon az osztr. nemz.­bankkal ismét szoros adóssági viszonyba jut. Pretis eleget kedvez a banknak, hogy viszon­­szolgálatra igényt tarthasson. Magyarországot pedig nemcsak az érinti közelről, hogy az osztrák kormány esetleg egyoldalúlag föl­használja a bankot a maga érdekében, hanem azon tekintet is, hogy az osztrák kincstárnak ily viszonyba lépése a bankhoz, még egy ne­hézséggel szaporítja a bankkérdés végleges tisztázását. A „Pesti Napló“ tárczája. Szerdahelyi Kálmán utolsó napjai. (Orvosi naplómból.) — Hatodik és utolsó közlemény. — A körlefolyás súlyosbbodó volta miatt Szer­dahelyi környezete aggódni kezdett, mit honn maradt neje előtt sem titkolt el. Egyik tudósítás a m­ásikat érte s a szegény, magára maradt nő, lelki szorongatásaitól kínozva, arra kérte rokonait, hogy, ha férje csakugyan oly roszul van, sürgönyözzenek neki azonnal, hogy — mindent itt hagyva — kórágyához siethessen. Kálmán pedig igy szólt: — Ne írjatok Cornéliának, hogy jöjjön. Neki kötelezettségei vannak, melyek Pesthez kötve tart­ják s melyeket könnyedén nem ignorálhat. Nem is vagyok én annyira beteg, hogy neki azonnal jönni kellene. Majd megmondom én, hogy mikor kell neki telegrafirozni, majd ha érzem, hogy nem megy tovább -----­Azonban mégis csak telegrafiroztak neki. A sürgönyt F­e­­­e k­i vitte el a művésznőhöz, kinek épen heves migraine-rohama volt , kinek még az este a budai várszínházban játszani kellett volna. A hít vételével a főfájás, mintegy varázs­ütésre, megszűnt. A nagyobb baj elfojtotta a kiseb­biket. A félelem, aggodalom, kétségbeesés túlkiál­­totta az agyidegek fájdalmait. Fölkereste Paulait, kijelentette, hogy nem játszhatik, hogy indulnia kell, adasson más darabot, vagy csináljon a­mit akar,mert ő utazik. S bepakolt és elutazott. A beteg ember minderről mit sem­ tudott. Hall­gatag és komoly lett, úgy el tudott néha gondol­kodni magában, mikor rohamai nem kínozták. Vár­jon miről gondolkodott, mivel tépelődött? Sejtette-e csakugyan, hogy vége közeledik ? Kezdte e gyaní­tani, hogy az a nyugdíjaztatás, az a visszavonulás, az a kevés »néhány esztendő« nem egyebek illu­­siónál ? Gyötörte-e az a diabolikus eszme, így ébren, teljes öntudatánál, hogy néhány nap múlva talán már megdermed az az agy, a mely most még gon­dolkodik s kiszenved az a szív, a mely most még oly melegen tud érezni ? Ki mondhatná meg azt ? És még most sem engedte, hogy Cornéliát sür­gönynyel rémületbe ejtsék; nem akarta, hogy neje menjen hozzá, inkább „ő megy haza nejéhez!« Rémülten kérdezte orvosától, hogy: csak nem hal meg „itt?“ Lovrich biztatta. Hogyan tud ilyesmire gondolni ? Hiszen szervezete erőteljes és a férfikor delén van még! Könnyen legyőzheti ellenét. Neki pedig az ilyen beszédre csak egy igen­igen fájdalmas mosolya volt. November 3-án reggel nagyon elővette a szenvedés. Sokáig küzdött magával, de végre mégis csak megkérte rokonait, hogy, isten neki, hát csak telegrafh­ozzanak nejének, hogy jöjjön. Neje pedig akkor már útban volt s alig né­hány órányi távolságra tőle. Erre azt mondták neki, hogy hiszen hát ők is úgy vélekedtek, hogy neki igen jól fog esni, ha a neje mellette lesz s azért írtak is neki. A szenvedő művész arcza e hitre egészen megváltozott. Örömteljes kifejezés vonult végig hal­vány arczán s mohón kérdezé: — Hát eljön ? Mikor jön el ? — Már útban van. Lázas nyugtalanság vett rajta erőt. Minden kocsizörejre összerezzent, minden ajtónyilás meg­­reszkettető.Mikor érkezik már meg ? Hol lehet­? Me­lyik stáczión ? Cornélia azalatt, a postakocsiba mélyedve, a leggyötrőbb gondolatok közt közeledett Nagy-Bánya felé. Szeretett volna a kocsinak szárnyakat kölcsö­nözni, hogy repülhessen. De a kocsi csak lassan dö­­czögött előre a ködös, homályos, barátságtalan no­vemberi napon. Kietlen volt az út, hallgatagok voltak az uta­sok. Néha a kis „Tónika“ — kit P r­­­e 1­­­e ma­gával vitt otthonról — próbálta megszakítani a csen­det vigasztaló szavaival, majd ismét a művésznő egyik rokona, Kovács József — ki Nagyká­rolyban csatlakozott hozzá — igyekezett gyöngéd­­séggel, részvéttel enyhíteni a megsebzett szív fáj­dalmain. Végre odaérkezett. Szerdahelyi észrevette a kapu nyikor­gását s hallá, a mint a kocsi az udvarra befordult. Erre az ágyban kissé felem­elkedék s a duzzadozó párnákat összekapva s maga elé gyűrve, állát mé­lyen beléjük süppeszté, úgy hogy csak a szeme lát­szott ki a párna széle fölött; azt a kidülledt nagy szemet pedig mozdulatlanul mereszté az ajtóra, me­lyen nejének be kellett lépni. S mégsem jön ? Mit csinál ? Talán nem is ő ér­kezett meg ? Neje a mellékteremben volt. Ott a szívére kötöt­ék, hogy legyen okos, ne árulja el izgatottságát.Vi-­­­selje magát úgy,mintha csak­­- tegnap váltak volna el egymástól. Meg ne csókolja férj­ét,mert őt óvni kell minden kedélyrázkódtatástól. Most minden apróság megárthat neki. Még meg is ölheti. — És az a sze­gény asszony, a­kitől ily emberfeletti dolgokat kö­veteltek, mindazt megígérte, nehogy csókja által a férje szive nagyot­ dobbanjon, nehogy ez a dobbanás azt a beteg szivet megrepes­sze. Kálmánt azalatt odabenn fölemészté a nyug­talanság. — Miért nem jön hát be ? — kérdé, a párná­kat görcsösen fojtogatva. — Át kell melegednie — azt válaszolák neki. — Hiszen nem jöhet be úgy átfázottan, fagyos ru­háival ! Behozná a hideget. — Nem olyan asszony ő! — kiáltott fel a be­teg, lázas ingerültséggel. — Nem kell ő neki átme­­legedés. Ismerem én őt, lsem akarják hozzám bebo­­csátani! Alig mondta ki ezen szavakat, midőn az ajtó, melyre szemeit mereszté, föltárult s neje belépett. Megtartotta, amit ígért. Szivébe zárta azt a titáni fájdalmat, mely onnan kitörni igyekezett, el­fojtotta a könyeket, melyek szemébe akartak tolul­ni, — aztán könnyedén jelent meg a szobában, nyu­godt tekintettel, mosolyogva ment az ágyhoz s a be­teg férj kezét megcsókolva, szeretetteljesen üdvö­zölte, mintha csak — tegnap váltak volna el egy­mástól. — Csakhogy itt vagy! — ez volt Kálmán első szava. — Most már nem halok meg! Hogyan távoz­hattál ? Meddig maradsz itt ? — A­míg csak egészséges nem leszesz ! — E­gy-két három hétig ? , — Érts meg jól, kedves barátom. Én itt ma­radok, amíg egészen magadhoz nem jösz. Szabadsá­gom van, a meddig akarom. Itt maradok nálad, ápollak a mig szükséges s aztán — hazaviszlek. Szerdahelyi hosszasan nézett neje ar­­czába. Oly jól esett neki ismét látni azokat a voná­sokat, melyek lelke elé idézték életének legboldogabb mozzanatait, diadalokkal teli életpályája minden phrasisát. Úgy félt, hogy sohasem látja azokat többé! Midőn lecsillapodott szivében a viszontlátás első izgalma, gyöngéd aggodalommal kérdé: — Ugy­e, elfáradtál ? Ugy­e, összetört az út ? Oh, ma korán kell lefeküdnöd, mert még így is ke­vés lesz ennek az egy éjnek a n­yugalma, hogy ismét erőre kapj. Velem ne gondolj. Érzem, hogy ez éjjel s nem fogok szenvedni, tudom, hogy jó éjszakám lesz. Csakhogy itt vagy. Csakhogy eljöttél! Aztán megkérdezte tőle azt is, hogy mikor volt utolszor migraine-rohama s midőn Cornélia tudtára adta, hogy épen elutazása előtt szenvedte azt át, örömmel szólt: — No, hála istennek! Most az egyszer ez is jól jött; legalább reménylhető, hogy addig nem ka­pod meg ismét, mig-----­E szavaknál megállt s midőn neje kérdőleg pillantott rá, sajátságos mosolylyal téve hozzá: — Míg — jobban leszek. Este aztán békében aludt el. Nem verte ki szeméből az álmot az a gondolat, hogy talán nem is fogja többé viszontlátni azokat­, kiket annyira szeret. Nejét és a kis „Tónikát.“ Ott voltak most már mindketten mellette. Csak szólnia kellett, hogy őket lássa, hogy hangjukat hallja, hogy kezüket a magáéba szoríthassa. Oly nyugalmat árasz­tó volt ez a tudat és ő oly édesen aludt el ezen tudat mellett. Azt mondják, ez volt a legjobb éjszakája hosszú idő óta s orvosai nem győztek eléggé csudál­­kozni, hogy ez a lelki nyugalom még a szív desorga­­nisatioja felett is képes uralkodni. Másnap reggel sürgöny érkezett Paulai­­tól, ki az igazgatóság nevében S­m­i­t Sándort arra kérte fel,­ hogy tudósítsa őt naponta Szer­dahelyi és Prielle hogyléte felől. Ezen gyöngédség igen jól esett a beteg művésznek. — Lám, mégis csak gondolnak velünk , mégis csak szeretnek minket, — mondá nejének.— írj mi­­előbb s köszönd meg ezt nekik. Cornélia azonnal irt Paulai­nak s levelé­ben még arra is megkérte, hogy válaszában egyez­zék mindabba, a mit ő férjének megígért. Jelentse ki, hogy elmaradhat, a meddig szükségesnek tartja, mert ez nagyon meg fogja nyugtatni azt a szegény beteg embert, a nyugalomra pedig neki oly nagy szüksége van. Paulai sietett a művésznő kérelmét teljesí­teni s a levél Kálmánra csakugyan megtette jótékony hatását. Azonban ez sem volt igazi béke, hanem csak fegyverszünet. A betegség gyors léptekkel haladt előre s az orvosok kijelentették Cornéliának, hogy legyen a „legroszabbra“ elkészülve. Reggelei még legtűrhetőbbek voltak. Ilyenkor nejének mindig az ágy szélére kellett ülni, így szere­tett legjobban beszélgetni vele. Egy ízben, a­mint ismét ott ült férje lábánál, ez végignézett öltözékén s azt kérdezé tőle: — Hát — — fekete ruhát hoztál-e magaddal ? Cornélia megrettent e váratlan kérdésre. Nem tudott azonnal válaszolni. Aztán mosolyt erőltetett ajkaira s tettetett egykedvüsséggel mondá: — Jaj lelkem, hát minek hoztam volna g­á­­­a­­ruhát magammal ? Hiszen nem olyan látogatóba jöttem én, a­hol arra szükségem volna. Itt a mi ked­ves, jó rokonainknál vagyok, a­kik ilyen ruhában is szívesen látnak s nem kivánják, hogy „gálába“ öl­tözködjem. — Úgy, az igaz ! — válaszolt Szerdahe­ly is mélyen elgondolkozott. Talán az jutott eszé­be, hogy annak a fekete ruhának még egyébkor is hasznát szokták venni------­Eljött végre az a nap is, mely utolszor virradt reá. Reggel még felült ágyában, de a »be­szélgetés« már nehezére esett. Aztán nagyon bán­totta egy gondolat is. Nem tudta agyából kiverni, mindig azzal tépelődött. Végre kitört belőle. — Cornélia ! — mondá, nehezen véve lélegze­tet minden szó után. — Mit kívánsz, édes barátom ? — Mondd meg csak, hogyan viszesz te engemet haza? — Az nagyon egyszerű dolog. Hát majd T­er­­e­k­y Sándortól elkérjük a nagy üveges hintót s abba neked jó ágyat vetünk. Aztán ökröket fogatunk eléje s lépésben hajtatunk Károlyig, hogy bajod ne essék. — Hm, ez jó gondolat. Ez igazán pompás gon­dolat. Hát aztán ? — Aztán kikérlünk egy egész coupét, olyat, a­melyet megtarthatunk Pestig, úgy, hogy ne kellessen átszállnod sehol. — Nagyon derék. Hát aztán ? — Aztán, ha Pesten kipihented magadat, ki­viszlek Gödöllőre, jó levegőre. — Igen ám, — de akkor megint csak nem le­hetsz mellettem?! — Oh, fiam, hiszen akkorra te már sokkal job­ban fogod magadat érezni! Meg aztán a Tónika ott lesz mindig melletted, én pedig hetenként háromszor kirándulok hozzád, — vagy, ha kell, többször is. A mikor csak óhajtod. — Jó, nagyon jó —- mondá Kálmán s hossza­san elhallgatott. Egyszerre aztán fölemelte fejét, merően nézett neje szeme közé s emeltebb hangon kérdezé : — É8 — 10, mindenképen hazavitj szesz ? Budapest, nov. 21. (A Deákpárt ma esti értekez­letén) azon 6 tagra történt szavazás, kiket a párt a választandó incompatibilitási bizottságba külde­ni fog. Szavazattöbbséggel következők lettek kijelöl­ve : Gorove István, Horváth Lajos, Paczolay János, Pólya József, Ürményi Miksa és Vizsoly Gusztáv. Az ellenzékből a párt a következőkre fog szavazni: Tisza Kálmán, Beöthy Lajos és Lázár Ádám. (A képviselőház tanügyi bi­zottságának­ mai üléséről esti lapunkban közlött tudósításunkat a következőkkel egészítjük ki: A középtanodai törvényjavaslat 3 §-a az előbb hozott módosításoknak megfelelően átalakíttatott s a „középtanodák“ szó helyébe mindenüvé „gymna­sium és reáliskola” létetett. A 4-ik §-nál, mely a tantárgyakat szabja meg érdekes vita keletkezett a nyelvtanítás kérdésében. S­z­i­l­á­d­y Áron a gym­­nasiumi tanítás sikertelenségét annak tulajdonítja, hogy túlságos a nyelvtanítás. Az 4 alsó osztályból az anyanyelven kívül minden más nyelvet kizárna, a latin az 5 és 6 a német a 7. osztályba hozatnék be. Molnár Aladár egy tárgyat sem merne törölni a felvettek közül, hanem a didaktikától várja a baj el­hárítását. A görög nyelv kötelező tanítását követeli, ezt hosszabban indokolván. T­r­e f­o­rt miniszter je­len viszonyainkat tekintve, elégnek tartja, ha a gö­rög nyelv facultative vétetik fel a tantárgyak közé. Schwarcz a görög nyelv iránti jellenszenv okait fejtegetvén, a nyugati nemzetek példájára utal s kö­veteli a kötelezett tanítást a görögre is kimondatni. A külön csoportosítást a négy alsó osztályra és a felsőbbekre szintén ajánlja. P. Szathmáry Ká­roly a görög nyelvi tanítását csak a felsőbb osztályok­ban óhajtja megkezdetni és egyátalában inkább kí­ván több súlyt fektetni a classikus nyelvek szelle­mére, mint azok tudására. A vita folytatása e­­­ fö­lött a jövő ülésre halasztatott, miután e ponthoz még hat szónok jelentkezett. Az ülés több képviselő ven­dég jelenlétében folyt le. (Más forrásból azt írják nekünk , hogy a tanügyi bizottság ez ülése rendkívül érdekes volt. Molnár Aladár nagyon sikerült beszédben védte a görög nyelvnek rendes tantárgygyá fölvételét, s beszéde nagy hatást tett. T. barátunk főbb érveit e tárgyról a lapunk által most közlött czikkekben mond­­ván el, azokat itt nem ismételjük; felhívjuk azonban különösen a tanférfiak figyelmét e czikkekre melyekben a görög nyelv oly kitűnő, szakavatott védelmét találhatni fel. Trefort miniszter, mint azt ily szellemes férfiútól másként várni sem lehetett, teljesen elismerte Molnár A. érveinek nagy súlyát, s a törvényjavaslat intézkedéseit főleg azzal védte, hogy ezekkel a görög nyelv tanításában nagyobb si­kert vél elérni,mintha azt rendes tantárgggyá vesszük fel. Nincsenek kellő számú tanáraink — úgymond —­­ a közönségben majdnem legyőzhetetlen ellenszenv uralkodik a görög nyelv iránt.Tapasztalhattuk eddig, folytatá a miniszter — hogy a görög nyelv kötelezett tanításával mire mentünk; — az isko­lból kikerülő ifjaink, a­mi a görög nyelvet illeti, körülbelül semmit sem tudnak. A bizottság a vitát közelebb folytatja; a szavazatok, úgy látszik, a görög nyelv mellett és ellen egyenlők.) (A valuta helyreállítása.) Az osztrák pénzügyminiszter a reichsrath akóházának közgazdasági bizottságában kijelentette, hogy egy év lefolyása előtt törvényjavaslatot fog előterjeszteni a valuta helyreállítása iránt. Pretis, úgy látszik, a valutarendezés eszméjét, mely az előlegezési pénztá­rakról szóló javaslatából kiküszöböltetett, ezen nyi­latkozatával meg akarta menteni. Ez azonban nem gyengíti meg az első czikkünkben e részt kifejezett nézetünket, és kellő súlyt csak akkor tulajdoníthat­nánk e nyilatkozatnak, ha a valuta helyreállítása iránt legalább elvi megegyezés léteznék már a két államfél kormányai között, mert hiszen a valuta ren­dezése a magyar törvényhozás hozzájárulása nélkül keresztül nem vihető. (A pénzügyi bizottság kisebb­ségének különvéleménye­ a 153 milliós kölcsön tárgyában így szól: Az ország rendes és rendkívüli kiadásainak gondos számbavétele és pénzügyér úr által a bizottsághoz beterjesztett ki­mutatásnak kellő megfigyelése után állíthatjuk, hogy a folyó és a jövő évre 80.812.874 forintnál na­gyobb rendkívüli fedezet nem szükséges. E szerint százötvenhárom millió kölcsön egészben való meg­szavazása nem lenne kellőleg indokolható. Ezek folytán 153 millió kölcsön igen sok, 70 millió igen kevés s megtörténhetik, hogy 76­3 millió elhelyezése mellett is lebegő adósság tételére lenne utalva a pénzügyér. A beterjesztett 372. sz. törvényjavaslat által csak huszonöt millió végleges elhelyezéséről lé­tezik intézkedés, a kölcsön többi részének átvé­tele iránt kellő biztosítás nem nyújtatik.­­ Az államjavak némely kisebb egyes részei a fo­lyó és jövő évre szóló költségvetések tárgyalása alkalmával eladatni rendeltettek. [Ezen kölcsönszer­ződés szerint „minden az államjavak netaláni eladá­sából befolyandó összegek e kölcsön törlesztésére lennének fordítandók.“ (lásd a 7. §-t). Tehát ha a kölcsön iránti törvényjavaslat elfogadtatnék, ezen tételek helyett másnemű fedezetről lenne szükség gondoskodni. Végre, ha az öt százalékos kölcsönöket a hatos kamattal fizetendő adósságokkal összehason­lítjuk, s ha felveszszük, ho­y eddigi államkölcsöneink ötös kamatjáradék mellett szereztettek be, miután az ötszáztel­ úgy áll a százhoz, mint hat a százhúsz­hoz, így ezen pénzügyi művelet alapján 120­0. ért. frt helyett kapna az állam 83 r/z frtot. Ezt viszonyít­va a százötvenhárom millióhoz, oly veszteség kerül ki, mely csaknem elviselhetetlennek tűnik fel. Mind­ezen fontos okoknál fogva alulírottak a törvény­javaslatot tárgyalás alapjául se fogadhatjuk el, s ez okból annak elvetését ajánljuk. — Kiss Lajos, Mó­ricz Pál, (Komárom város törvényható­ságának) központi bizottsága az új képviselő­­választást f. évi deczember 6-ára tűzte ki. Ghyczy megválasztatása bizonyosnak mondható. (A reichsrath képviselőházá­nak­ nemzetgazdasági szakosztályában, tegnap tár­gyalás alá vétetvén az új kölcsönre vonatkozó tör­vényjavaslat, ez alkalommal Lasser belügymi­niszter előadta a kormány nézeteit a bankok fusiója és liquidatiója ügyében. E nyilatkozatra T­e­u­s­c­h­e­r képviselő indítványa adott alkalmat, mely a bankok fusioját és liquidatióját a kisegítő alapból utalványo­zott tőkékkel kívánta elősegíttetni, a­mennyire azt a kereskedelmi törvény megengedi. A belügyminiszter mindenekelőtt azt hangsúlyozo, hogy a kereskedelmi törvényen kí­vül az egyesületi törvény is irányadó a kormány ad­ministratív intézkedéseire nézve a kereskedelmi tár­sulatokkal szemben. A kormány szívesen engedélye­zett volna fusio és liquidatio keresztülvitelével fog­lalkozó új bankokat, ha biztosítékot nyert volna az iránt, hogy ezen bankok elő fogják idézni a részvé­nyek kereskedését, melyekkel a piac­ túlterhelve van; a mellett készséggel jóváhagyta mindazon alap­szabályváltoztatásokat, melyek a részvénytőkét ke­vesbítik, a részvénytársulatok üzletkörét megszorít­ják stb., s készséggel felhasznált minden alkalmat, melyben a liquidatiót előmozdíthatta s e czélból ha­tározott utasításokat adott a kormánybiztosoknak. Azt azonban téves nézetnek tartja, mintha a kor­mány képes volna oly befolyást gyakorolni a társula­tokra, hogy őket feloszlásra kényszerítse. A kereske­delmi törvénykönyv erre csak azon esetben hatal­mazza fel a kormányt, ha a részvénytőkének fele el­veszett. Ha ezen eset fennforgóit, a kormány szigo­rúan teljesíti kötelességét, úgy, hogy jelenleg már legalább nyolc­van nagyobb részvénytársulat határozta el feloszlását. Neuwirth arra figyelmeztet, hogy a tőzs­dei árjegyzék szerint százhuszonnégy bank áll fenn, melyek közöl többen vagy nem tudnak kellő tőkét felmutatni, vagy a szükséges tőke felét elvesztették, ellenben csak tizenkét bank van felsorolva, mint olyan, mely liquidatio alatt van. Azon kérdést intézi a belügyminiszterhez, mi az oka ezen adatok, s az ő állításai között fennforgó ellentétnek ? Lasser belügyminiszter megjegyzi, hogy az ő adatai hivatalos jelentéseken alapszanak. Kü­lönben ígéri, hogy e tárgyban statistikai kimutatást fog a képviselőház elé terjeszteni. Ha valamely részvény­társulat alaptőkéjének fele veszendőbe ment, a kormány nem mulasztotta el egy esetben sem tör­vényszerű kötelességét. A kormány a múlt hó folya­mában ismét számos bankot szólított fel, hogy de­­czember végéig mérlegeiket előterjeszszék. Ez­által hihetőleg ismét számos bank fog a liquidatióra kény­­szeríttetni. A bizottság esti ülésében a törvényjavaslat egyik későbbi szakaszánál T­euschel azon indít­ványt terjeszti elő, hogy az állampénztárba visszafo­lyó pénzek a valuta rendezésére fordít­­tassanak. Neuwirth ugyanezt indítványozza, azon hozzátétellel, hogy az így befolyó pénzek az állam­adóssági ellenőrző bizottság kezelése alá helyeztet­nek, mely az azok feletti részletesebb törvényhozás in­tézkedéséig őrködni fog, hogy más czélra ne fordít­­tassanak. A pénzügyminiszter kijelenti, hogy a valuta visszaállításának eszméjét nem fogja szem elől tévesz­teni s erre vonatkozólag egy év lefolyása alatt elő­terjesztést fog készíteni. Ezzel a két indítvány elfogadtatott. Budapest, nov. 21. A dunántúli ref. egyházkerületnek az imént lefolyt közgyűlése a protestánsok hit­felekezeti mozgalmaiban kiváló helyet foglal el. A gyűlés az egyetemes convent eszméjé­vel foglalkozott, a vitában igen élénk részt vett Tisza Kálmán is. A tárgyalás folyama a következő vola: Sz. Fehérvár, nov. 18. Nov. 15-én vette kezdetét a dunántúli k. k. egyházkerület őszi közgyűlése Tisza Kálmán fő­gondnok, és a püspök távolléte miatt helyettesített egyházi elnök Nagy János legidősb esperes közös vezetése alatt. Legelső tárgya volt e gyűlésnek Nagy Mihály püspök, kir. tanácsos s komáromi lelkész ur leköszönő levele, melyet a 85 éves aggas­tyán, Magyarország ref. püspökeinek legidősebbike, bámulatos szabatossággal sajátkezüleg irt. Általános megilletődést s mondhatni, mélyen érzett közfáj­dalmat idézett elő a leköszönő levél tartalma, mely a főpapnak minden irányban kiterjesztett megható áldásával végződött.A nagy tudományo­s classikai mű­­

Next