Pesti Napló, 1873. november (24. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-22 / 269. szám
mm. H.« Budapest, Szombat, november 22.1873. 24. évi rovalm. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézir átok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra • . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 — . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 ftfrint. Az előfizetés az év folytán,minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától száíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA. Barátok tere, Athenaeum-épek küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadóhivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő. I „P. Sápié“ szerkesztő- és kiadóhivatala. Budapest, nov. 21. Az osztrák földhitelintézetnek a fizetési képtelenséghez közel járt válsága rávitte végtére az osztrák kormányt, hogy a pénzemsis mérséklésére igénybe vegye az állam erejét. A magyar kormány már korábban ismételve szóba hozta Bécsben, hogy mindkét államfélnek feladata volna a földmivelés, a kereskedelem s ipar sanyarú helyzetén egyértelmű megállapodások szerint állami közbenjárással segíteni. Az osztrák kormány szabadkozott a positív segély ellen, míg végre az említett bécsi földhitelintézet válsága, mely súlyosan érintette volna egyenesen az osztrák kincstárt is, arra kényszerítette a Lattán túli kormányt, hogy először is az osztrák földhitelintézetet jelentékeny segély által kiragadja a vészes zavarból, és hogy már most rendszeresen hozzálásson a megrendült közgazdasági élet gyógyításához. A magyar kormány által javasolt egyértelmű eljárást és azonos eszközöket az osztrák fél ellenezte, ellenezte pedig azon — most már bízvást mondhatjuk : ürügyből, hogy a magyar kormány javasolta módozat mellett a valuta még inkább megrontatott volna. A két kormány meg nem egyezhetvén ez ügyben, az osztrák pénzügyminiszter egy állasított ezüst kölcsön útján tervezte Ausztria részére előteremteni azon segélyforrásokat, amelyekkel a válságot enyhíteni készült. És hogy az ok, mely miatt az államjegyek szaporítását Preuis ellenezte, komolynak látszassák, kimondotta a 80 millió ezüst kölcsönről szóló törvényjavaslatban, hogy ezen ezüst egyúttal, mihelytcsak az előlegek visszafolytéval szabad rendelkezésre jut, a valuta helyreállítására lesz fordítandó. Mi elejétől fogva, mihelyt az ezen kölcsönnel kapcsolatba hozott valutarendezés eszméje fölmerült, tagadtuk e szándék őszinteségét , és amidőn már törvényjavaslatba foglalva láttuk, helytelennek, és tekintve a valutakérdés Európa-szerte mutatkozó alakulását, visszásnak és kivihetetlennek nyilvánítottuk. A birodalmi tanács közgazdasági bizottsága, mely a 80 milliós kölcsönről szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalásával foglalkozott, e részben máris igazat szolgáltatott fölfogásunknak, mert kivetette a valuta rendezésére vonatkozó mindazon hiú phrasisokat, amelyekkel Preuis javaslatát fölczifrázta. És ekként a főbb érv, amelylyel a magyar kormány javaslatát ellenezték, a birodalmi tanács bizottsága által semmisnek nyilváníttatott. De van az ügynek még mindig egy nyílt pontja, amelynek miképi elintézése közel érdekel bennünket a bankkérdés tekintetéből. Tudva levő, hogy az osztrák kormánynak nem rég ez előtt kilátása volt Poroszországból a szükséges 80 milliót ezüstben megszerezhetni. Időközben meghiúsult e kilátás, és már most úgy alakult a helyzet, hogy nemcsak a valuta rendezésére nem jut ezüst, hanem arra sem, hogy zálogul adathassék az osztrák nemzeti banknak a tőle veendő bankjegyek fejében. Az osztrák pénzügyminiszter eredeti javaslata szerint nem volt kizárva azon lehetőség, hogy a kormány, ha a kölcsönt egyelőre realizálni nem bírná ezüst helyett a kötvények alapján venné föl a banknál lebegő adósságképen a szükséges pénzjegyeket, így azután Pretis a valutarendezés nemes intenziójával szerencsésen beevezett volna a valutamegrontás révébe. El kell ismernünk, hogy e részben a bizottság módosította szövegből némi megnyugvást szereztünk. Az első czikkben tüzetesebben kimondatik, hogy az osztr. nemz. banktól az e s e 11 e g beszerzendő ezüst alapján vétessenek át bankjegyek, a kölcsön többi része pedig, ha nem helyezhető el mindjárt, lebegő kölcsön útján szerzendő be. Nézetünk szerint nem correct a törvényjavaslat azon intézkedése sem, amely fölhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a banktól leteendő ezüst fejében bankjegyeket vegyen föl, mert a bank alapszabályainak 62. §-a szerint a bank leszámítolhatja szabályszerűleg a kincstári váltókat, egyébként pedig csakis bizományi üzletet teljesíthet a kormány részére s ebben is minden hó végével készpénzzel kiegyenlítendők a különbözetek. Elismerjük azonban, hogy bankjegyeknek ezüstzálog fejében kiadása ellen érdemileg annál kevésbé tehetni kifogást, mert a készfizetés úgy sem kötelező a bankra s az érczfedezetre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyeztetett. Alapos azonban az aggodalom, hogy az osztrák kormány különféle álcrázott alakban mégis az osztr. nemz. bank hitelével fogja a 80 millió nagy részét előteremteni. Az ezüst kötvények elhelyezésében maga a törvényjavaslat sem igen bízik, hogy pedig sok milliókra menő év járadéki kötvényeket itt benn a monarchiában értékesíteni kívánatos és lehető volna, azt bajosan állíthatni. A forgalmi jegyek szaporítása,vagy legalább a meglevőknek a forgalomba csábítása most a fő feladat, és ha közel 80 millió az egyik helyről kivonatik, hogy azután a kormány kezén át ismét elhelyeztessék, ezzel a pénzforgalom és a hitel keveset nyert. Az osztrák kormány tehát — attól tartunk — némi kerülő utakon az osztr. nemz.bankkal ismét szoros adóssági viszonyba jut. Pretis eleget kedvez a banknak, hogy viszonszolgálatra igényt tarthasson. Magyarországot pedig nemcsak az érinti közelről, hogy az osztrák kormány esetleg egyoldalúlag fölhasználja a bankot a maga érdekében, hanem azon tekintet is, hogy az osztrák kincstárnak ily viszonyba lépése a bankhoz, még egy nehézséggel szaporítja a bankkérdés végleges tisztázását. A „Pesti Napló“ tárczája. Szerdahelyi Kálmán utolsó napjai. (Orvosi naplómból.) — Hatodik és utolsó közlemény. — A körlefolyás súlyosbbodó volta miatt Szerdahelyi környezete aggódni kezdett, mit honn maradt neje előtt sem titkolt el. Egyik tudósítás a másikat érte s a szegény, magára maradt nő, lelki szorongatásaitól kínozva, arra kérte rokonait, hogy, ha férje csakugyan oly roszul van, sürgönyözzenek neki azonnal, hogy — mindent itt hagyva — kórágyához siethessen. Kálmán pedig igy szólt: — Ne írjatok Cornéliának, hogy jöjjön. Neki kötelezettségei vannak, melyek Pesthez kötve tartják s melyeket könnyedén nem ignorálhat. Nem is vagyok én annyira beteg, hogy neki azonnal jönni kellene. Majd megmondom én, hogy mikor kell neki telegrafirozni, majd ha érzem, hogy nem megy tovább -----Azonban mégis csak telegrafiroztak neki. A sürgönyt Fee ki vitte el a művésznőhöz, kinek épen heves migraine-rohama volt , kinek még az este a budai várszínházban játszani kellett volna. A hít vételével a főfájás, mintegy varázsütésre, megszűnt. A nagyobb baj elfojtotta a kisebbiket. A félelem, aggodalom, kétségbeesés túlkiáltotta az agyidegek fájdalmait. Fölkereste Paulait, kijelentette, hogy nem játszhatik, hogy indulnia kell, adasson más darabot, vagy csináljon amit akar,mert ő utazik. S bepakolt és elutazott. A beteg ember minderről mit sem tudott. Hallgatag és komoly lett, úgy el tudott néha gondolkodni magában, mikor rohamai nem kínozták. Várjon miről gondolkodott, mivel tépelődött? Sejtette-e csakugyan, hogy vége közeledik ? Kezdte e gyanítani, hogy az a nyugdíjaztatás, az a visszavonulás, az a kevés »néhány esztendő« nem egyebek illusiónál ? Gyötörte-e az a diabolikus eszme, így ébren, teljes öntudatánál, hogy néhány nap múlva talán már megdermed az az agy, a mely most még gondolkodik s kiszenved az a szív, a mely most még oly melegen tud érezni ? Ki mondhatná meg azt ? És még most sem engedte, hogy Cornéliát sürgönynyel rémületbe ejtsék; nem akarta, hogy neje menjen hozzá, inkább „ő megy haza nejéhez!« Rémülten kérdezte orvosától, hogy: csak nem hal meg „itt?“ Lovrich biztatta. Hogyan tud ilyesmire gondolni ? Hiszen szervezete erőteljes és a férfikor delén van még! Könnyen legyőzheti ellenét. Neki pedig az ilyen beszédre csak egy igenigen fájdalmas mosolya volt. November 3-án reggel nagyon elővette a szenvedés. Sokáig küzdött magával, de végre mégis csak megkérte rokonait, hogy, isten neki, hát csak telegrafhozzanak nejének, hogy jöjjön. Neje pedig akkor már útban volt s alig néhány órányi távolságra tőle. Erre azt mondták neki, hogy hiszen hát ők is úgy vélekedtek, hogy neki igen jól fog esni, ha a neje mellette lesz s azért írtak is neki. A szenvedő művész arcza e hitre egészen megváltozott. Örömteljes kifejezés vonult végig halvány arczán s mohón kérdezé: — Hát eljön ? Mikor jön el ? — Már útban van. Lázas nyugtalanság vett rajta erőt. Minden kocsizörejre összerezzent, minden ajtónyilás megreszkettető.Mikor érkezik már meg ? Hol lehet? Melyik stáczión ? Cornélia azalatt, a postakocsiba mélyedve, a leggyötrőbb gondolatok közt közeledett Nagy-Bánya felé. Szeretett volna a kocsinak szárnyakat kölcsönözni, hogy repülhessen. De a kocsi csak lassan döczögött előre a ködös, homályos, barátságtalan novemberi napon. Kietlen volt az út, hallgatagok voltak az utasok. Néha a kis „Tónika“ — kit P re 1e magával vitt otthonról — próbálta megszakítani a csendet vigasztaló szavaival, majd ismét a művésznő egyik rokona, Kovács József — ki Nagykárolyban csatlakozott hozzá — igyekezett gyöngédséggel, részvéttel enyhíteni a megsebzett szív fájdalmain. Végre odaérkezett. Szerdahelyi észrevette a kapu nyikorgását s hallá, a mint a kocsi az udvarra befordult. Erre az ágyban kissé felemelkedék s a duzzadozó párnákat összekapva s maga elé gyűrve, állát mélyen beléjük süppeszté, úgy hogy csak a szeme látszott ki a párna széle fölött; azt a kidülledt nagy szemet pedig mozdulatlanul mereszté az ajtóra, melyen nejének be kellett lépni. S mégsem jön ? Mit csinál ? Talán nem is ő érkezett meg ? Neje a mellékteremben volt. Ott a szívére kötöték, hogy legyen okos, ne árulja el izgatottságát.Vi-selje magát úgy,mintha csak- tegnap váltak volna el egymástól. Meg ne csókolja férjét,mert őt óvni kell minden kedélyrázkódtatástól. Most minden apróság megárthat neki. Még meg is ölheti. — És az a szegény asszony, akitől ily emberfeletti dolgokat követeltek, mindazt megígérte, nehogy csókja által a férje szive nagyot dobbanjon, nehogy ez a dobbanás azt a beteg szivet megrepessze. Kálmánt azalatt odabenn fölemészté a nyugtalanság. — Miért nem jön hát be ? — kérdé, a párnákat görcsösen fojtogatva. — Át kell melegednie — azt válaszolák neki. — Hiszen nem jöhet be úgy átfázottan, fagyos ruháival ! Behozná a hideget. — Nem olyan asszony ő! — kiáltott fel a beteg, lázas ingerültséggel. — Nem kell ő neki átmelegedés. Ismerem én őt, lsem akarják hozzám bebocsátani! Alig mondta ki ezen szavakat, midőn az ajtó, melyre szemeit mereszté, föltárult s neje belépett. Megtartotta, amit ígért. Szivébe zárta azt a titáni fájdalmat, mely onnan kitörni igyekezett, elfojtotta a könyeket, melyek szemébe akartak tolulni, — aztán könnyedén jelent meg a szobában, nyugodt tekintettel, mosolyogva ment az ágyhoz s a beteg férj kezét megcsókolva, szeretetteljesen üdvözölte, mintha csak — tegnap váltak volna el egymástól. — Csakhogy itt vagy! — ez volt Kálmán első szava. — Most már nem halok meg! Hogyan távozhattál ? Meddig maradsz itt ? — Amíg csak egészséges nem leszesz ! — Egy-két három hétig ? , — Érts meg jól, kedves barátom. Én itt maradok, amíg egészen magadhoz nem jösz. Szabadságom van, a meddig akarom. Itt maradok nálad, ápollak a mig szükséges s aztán — hazaviszlek. Szerdahelyi hosszasan nézett neje arczába. Oly jól esett neki ismét látni azokat a vonásokat, melyek lelke elé idézték életének legboldogabb mozzanatait, diadalokkal teli életpályája minden phrasisát. Úgy félt, hogy sohasem látja azokat többé! Midőn lecsillapodott szivében a viszontlátás első izgalma, gyöngéd aggodalommal kérdé: — Ugye, elfáradtál ? Ugye, összetört az út ? Oh, ma korán kell lefeküdnöd, mert még így is kevés lesz ennek az egy éjnek a nyugalma, hogy ismét erőre kapj. Velem ne gondolj. Érzem, hogy ez éjjel s nem fogok szenvedni, tudom, hogy jó éjszakám lesz. Csakhogy itt vagy. Csakhogy eljöttél! Aztán megkérdezte tőle azt is, hogy mikor volt utolszor migraine-rohama s midőn Cornélia tudtára adta, hogy épen elutazása előtt szenvedte azt át, örömmel szólt: — No, hála istennek! Most az egyszer ez is jól jött; legalább reménylhető, hogy addig nem kapod meg ismét, mig-----E szavaknál megállt s midőn neje kérdőleg pillantott rá, sajátságos mosolylyal téve hozzá: — Míg — jobban leszek. Este aztán békében aludt el. Nem verte ki szeméből az álmot az a gondolat, hogy talán nem is fogja többé viszontlátni azokat, kiket annyira szeret. Nejét és a kis „Tónikát.“ Ott voltak most már mindketten mellette. Csak szólnia kellett, hogy őket lássa, hogy hangjukat hallja, hogy kezüket a magáéba szoríthassa. Oly nyugalmat árasztó volt ez a tudat és ő oly édesen aludt el ezen tudat mellett. Azt mondják, ez volt a legjobb éjszakája hosszú idő óta s orvosai nem győztek eléggé csudálkozni, hogy ez a lelki nyugalom még a szív desorganisatioja felett is képes uralkodni. Másnap reggel sürgöny érkezett Paulaitól, ki az igazgatóság nevében Smit Sándort arra kérte fel, hogy tudósítsa őt naponta Szerdahelyi és Prielle hogyléte felől. Ezen gyöngédség igen jól esett a beteg művésznek. — Lám, mégis csak gondolnak velünk , mégis csak szeretnek minket, — mondá nejének.— írj mielőbb s köszönd meg ezt nekik. Cornélia azonnal irt Paulainak s levelében még arra is megkérte, hogy válaszában egyezzék mindabba, a mit ő férjének megígért. Jelentse ki, hogy elmaradhat, a meddig szükségesnek tartja, mert ez nagyon meg fogja nyugtatni azt a szegény beteg embert, a nyugalomra pedig neki oly nagy szüksége van. Paulai sietett a művésznő kérelmét teljesíteni s a levél Kálmánra csakugyan megtette jótékony hatását. Azonban ez sem volt igazi béke, hanem csak fegyverszünet. A betegség gyors léptekkel haladt előre s az orvosok kijelentették Cornéliának, hogy legyen a „legroszabbra“ elkészülve. Reggelei még legtűrhetőbbek voltak. Ilyenkor nejének mindig az ágy szélére kellett ülni, így szeretett legjobban beszélgetni vele. Egy ízben, amint ismét ott ült férje lábánál, ez végignézett öltözékén s azt kérdezé tőle: — Hát — — fekete ruhát hoztál-e magaddal ? Cornélia megrettent e váratlan kérdésre. Nem tudott azonnal válaszolni. Aztán mosolyt erőltetett ajkaira s tettetett egykedvüsséggel mondá: — Jaj lelkem, hát minek hoztam volna gáaruhát magammal ? Hiszen nem olyan látogatóba jöttem én, ahol arra szükségem volna. Itt a mi kedves, jó rokonainknál vagyok, akik ilyen ruhában is szívesen látnak s nem kivánják, hogy „gálába“ öltözködjem. — Úgy, az igaz ! — válaszolt Szerdahely is mélyen elgondolkozott. Talán az jutott eszébe, hogy annak a fekete ruhának még egyébkor is hasznát szokták venni------Eljött végre az a nap is, mely utolszor virradt reá. Reggel még felült ágyában, de a »beszélgetés« már nehezére esett. Aztán nagyon bántotta egy gondolat is. Nem tudta agyából kiverni, mindig azzal tépelődött. Végre kitört belőle. — Cornélia ! — mondá, nehezen véve lélegzetet minden szó után. — Mit kívánsz, édes barátom ? — Mondd meg csak, hogyan viszesz te engemet haza? — Az nagyon egyszerű dolog. Hát majd Tereky Sándortól elkérjük a nagy üveges hintót s abba neked jó ágyat vetünk. Aztán ökröket fogatunk eléje s lépésben hajtatunk Károlyig, hogy bajod ne essék. — Hm, ez jó gondolat. Ez igazán pompás gondolat. Hát aztán ? — Aztán kikérlünk egy egész coupét, olyat, amelyet megtarthatunk Pestig, úgy, hogy ne kellessen átszállnod sehol. — Nagyon derék. Hát aztán ? — Aztán, ha Pesten kipihented magadat, kiviszlek Gödöllőre, jó levegőre. — Igen ám, — de akkor megint csak nem lehetsz mellettem?! — Oh, fiam, hiszen akkorra te már sokkal jobban fogod magadat érezni! Meg aztán a Tónika ott lesz mindig melletted, én pedig hetenként háromszor kirándulok hozzád, — vagy, ha kell, többször is. A mikor csak óhajtod. — Jó, nagyon jó —- mondá Kálmán s hosszasan elhallgatott. Egyszerre aztán fölemelte fejét, merően nézett neje szeme közé s emeltebb hangon kérdezé : — É8 — 10, mindenképen hazavitj szesz ? Budapest, nov. 21. (A Deákpárt ma esti értekezletén) azon 6 tagra történt szavazás, kiket a párt a választandó incompatibilitási bizottságba küldeni fog. Szavazattöbbséggel következők lettek kijelölve : Gorove István, Horváth Lajos, Paczolay János, Pólya József, Ürményi Miksa és Vizsoly Gusztáv. Az ellenzékből a párt a következőkre fog szavazni: Tisza Kálmán, Beöthy Lajos és Lázár Ádám. (A képviselőház tanügyi bizottságának mai üléséről esti lapunkban közlött tudósításunkat a következőkkel egészítjük ki: A középtanodai törvényjavaslat 3 §-a az előbb hozott módosításoknak megfelelően átalakíttatott s a „középtanodák“ szó helyébe mindenüvé „gymnasium és reáliskola” létetett. A 4-ik §-nál, mely a tantárgyakat szabja meg érdekes vita keletkezett a nyelvtanítás kérdésében. Szilády Áron a gymnasiumi tanítás sikertelenségét annak tulajdonítja, hogy túlságos a nyelvtanítás. Az 4 alsó osztályból az anyanyelven kívül minden más nyelvet kizárna, a latin az 5 és 6 a német a 7. osztályba hozatnék be. Molnár Aladár egy tárgyat sem merne törölni a felvettek közül, hanem a didaktikától várja a baj elhárítását. A görög nyelv kötelező tanítását követeli, ezt hosszabban indokolván. Tre fort miniszter jelen viszonyainkat tekintve, elégnek tartja, ha a görög nyelv facultative vétetik fel a tantárgyak közé. Schwarcz a görög nyelv iránti jellenszenv okait fejtegetvén, a nyugati nemzetek példájára utal s követeli a kötelezett tanítást a görögre is kimondatni. A külön csoportosítást a négy alsó osztályra és a felsőbbekre szintén ajánlja. P. Szathmáry Károly a görög nyelvi tanítását csak a felsőbb osztályokban óhajtja megkezdetni és egyátalában inkább kíván több súlyt fektetni a classikus nyelvek szellemére, mint azok tudására. A vita folytatása e fölött a jövő ülésre halasztatott, miután e ponthoz még hat szónok jelentkezett. Az ülés több képviselő vendég jelenlétében folyt le. (Más forrásból azt írják nekünk , hogy a tanügyi bizottság ez ülése rendkívül érdekes volt. Molnár Aladár nagyon sikerült beszédben védte a görög nyelvnek rendes tantárgygyá fölvételét, s beszéde nagy hatást tett. T. barátunk főbb érveit e tárgyról a lapunk által most közlött czikkekben mondván el, azokat itt nem ismételjük; felhívjuk azonban különösen a tanférfiak figyelmét e czikkekre melyekben a görög nyelv oly kitűnő, szakavatott védelmét találhatni fel. Trefort miniszter, mint azt ily szellemes férfiútól másként várni sem lehetett, teljesen elismerte Molnár A. érveinek nagy súlyát, s a törvényjavaslat intézkedéseit főleg azzal védte, hogy ezekkel a görög nyelv tanításában nagyobb sikert vél elérni,mintha azt rendes tantárgggyá vesszük fel. Nincsenek kellő számú tanáraink — úgymond — a közönségben majdnem legyőzhetetlen ellenszenv uralkodik a görög nyelv iránt.Tapasztalhattuk eddig, folytatá a miniszter — hogy a görög nyelv kötelezett tanításával mire mentünk; — az iskolból kikerülő ifjaink, ami a görög nyelvet illeti, körülbelül semmit sem tudnak. A bizottság a vitát közelebb folytatja; a szavazatok, úgy látszik, a görög nyelv mellett és ellen egyenlők.) (A valuta helyreállítása.) Az osztrák pénzügyminiszter a reichsrath akóházának közgazdasági bizottságában kijelentette, hogy egy év lefolyása előtt törvényjavaslatot fog előterjeszteni a valuta helyreállítása iránt. Pretis, úgy látszik, a valutarendezés eszméjét, mely az előlegezési pénztárakról szóló javaslatából kiküszöböltetett, ezen nyilatkozatával meg akarta menteni. Ez azonban nem gyengíti meg az első czikkünkben e részt kifejezett nézetünket, és kellő súlyt csak akkor tulajdoníthatnánk e nyilatkozatnak, ha a valuta helyreállítása iránt legalább elvi megegyezés léteznék már a két államfél kormányai között, mert hiszen a valuta rendezése a magyar törvényhozás hozzájárulása nélkül keresztül nem vihető. (A pénzügyi bizottság kisebbségének különvéleménye a 153 milliós kölcsön tárgyában így szól: Az ország rendes és rendkívüli kiadásainak gondos számbavétele és pénzügyér úr által a bizottsághoz beterjesztett kimutatásnak kellő megfigyelése után állíthatjuk, hogy a folyó és a jövő évre 80.812.874 forintnál nagyobb rendkívüli fedezet nem szükséges. E szerint százötvenhárom millió kölcsön egészben való megszavazása nem lenne kellőleg indokolható. Ezek folytán 153 millió kölcsön igen sok, 70 millió igen kevés s megtörténhetik, hogy 763 millió elhelyezése mellett is lebegő adósság tételére lenne utalva a pénzügyér. A beterjesztett 372. sz. törvényjavaslat által csak huszonöt millió végleges elhelyezéséről létezik intézkedés, a kölcsön többi részének átvétele iránt kellő biztosítás nem nyújtatik. Az államjavak némely kisebb egyes részei a folyó és jövő évre szóló költségvetések tárgyalása alkalmával eladatni rendeltettek. [Ezen kölcsönszerződés szerint „minden az államjavak netaláni eladásából befolyandó összegek e kölcsön törlesztésére lennének fordítandók.“ (lásd a 7. §-t). Tehát ha a kölcsön iránti törvényjavaslat elfogadtatnék, ezen tételek helyett másnemű fedezetről lenne szükség gondoskodni. Végre, ha az öt százalékos kölcsönöket a hatos kamattal fizetendő adósságokkal összehasonlítjuk, s ha felveszszük, hoy eddigi államkölcsöneink ötös kamatjáradék mellett szereztettek be, miután az ötszáztel úgy áll a százhoz, mint hat a százhúszhoz, így ezen pénzügyi művelet alapján 1200. ért. frt helyett kapna az állam 83 r/z frtot. Ezt viszonyítva a százötvenhárom millióhoz, oly veszteség kerül ki, mely csaknem elviselhetetlennek tűnik fel. Mindezen fontos okoknál fogva alulírottak a törvényjavaslatot tárgyalás alapjául se fogadhatjuk el, s ez okból annak elvetését ajánljuk. — Kiss Lajos, Móricz Pál, (Komárom város törvényhatóságának) központi bizottsága az új képviselőválasztást f. évi deczember 6-ára tűzte ki. Ghyczy megválasztatása bizonyosnak mondható. (A reichsrath képviselőházának nemzetgazdasági szakosztályában, tegnap tárgyalás alá vétetvén az új kölcsönre vonatkozó törvényjavaslat, ez alkalommal Lasser belügyminiszter előadta a kormány nézeteit a bankok fusiója és liquidatiója ügyében. E nyilatkozatra Teuscher képviselő indítványa adott alkalmat, mely a bankok fusioját és liquidatióját a kisegítő alapból utalványozott tőkékkel kívánta elősegíttetni, amennyire azt a kereskedelmi törvény megengedi. A belügyminiszter mindenekelőtt azt hangsúlyozo, hogy a kereskedelmi törvényen kívül az egyesületi törvény is irányadó a kormány administratív intézkedéseire nézve a kereskedelmi társulatokkal szemben. A kormány szívesen engedélyezett volna fusio és liquidatio keresztülvitelével foglalkozó új bankokat, ha biztosítékot nyert volna az iránt, hogy ezen bankok elő fogják idézni a részvények kereskedését, melyekkel a piac túlterhelve van; a mellett készséggel jóváhagyta mindazon alapszabályváltoztatásokat, melyek a részvénytőkét kevesbítik, a részvénytársulatok üzletkörét megszorítják stb., s készséggel felhasznált minden alkalmat, melyben a liquidatiót előmozdíthatta s e czélból határozott utasításokat adott a kormánybiztosoknak. Azt azonban téves nézetnek tartja, mintha a kormány képes volna oly befolyást gyakorolni a társulatokra, hogy őket feloszlásra kényszerítse. A kereskedelmi törvénykönyv erre csak azon esetben hatalmazza fel a kormányt, ha a részvénytőkének fele elveszett. Ha ezen eset fennforgóit, a kormány szigorúan teljesíti kötelességét, úgy, hogy jelenleg már legalább nyolcvan nagyobb részvénytársulat határozta el feloszlását. Neuwirth arra figyelmeztet, hogy a tőzsdei árjegyzék szerint százhuszonnégy bank áll fenn, melyek közöl többen vagy nem tudnak kellő tőkét felmutatni, vagy a szükséges tőke felét elvesztették, ellenben csak tizenkét bank van felsorolva, mint olyan, mely liquidatio alatt van. Azon kérdést intézi a belügyminiszterhez, mi az oka ezen adatok, s az ő állításai között fennforgó ellentétnek ? Lasser belügyminiszter megjegyzi, hogy az ő adatai hivatalos jelentéseken alapszanak. Különben ígéri, hogy e tárgyban statistikai kimutatást fog a képviselőház elé terjeszteni. Ha valamely részvénytársulat alaptőkéjének fele veszendőbe ment, a kormány nem mulasztotta el egy esetben sem törvényszerű kötelességét. A kormány a múlt hó folyamában ismét számos bankot szólított fel, hogy deczember végéig mérlegeiket előterjeszszék. Ezáltal hihetőleg ismét számos bank fog a liquidatióra kényszeríttetni. A bizottság esti ülésében a törvényjavaslat egyik későbbi szakaszánál Teuschel azon indítványt terjeszti elő, hogy az állampénztárba visszafolyó pénzek a valuta rendezésére fordíttassanak. Neuwirth ugyanezt indítványozza, azon hozzátétellel, hogy az így befolyó pénzek az államadóssági ellenőrző bizottság kezelése alá helyeztetnek, mely az azok feletti részletesebb törvényhozás intézkedéséig őrködni fog, hogy más czélra ne fordíttassanak. A pénzügyminiszter kijelenti, hogy a valuta visszaállításának eszméjét nem fogja szem elől téveszteni s erre vonatkozólag egy év lefolyása alatt előterjesztést fog készíteni. Ezzel a két indítvány elfogadtatott. Budapest, nov. 21. A dunántúli ref. egyházkerületnek az imént lefolyt közgyűlése a protestánsok hitfelekezeti mozgalmaiban kiváló helyet foglal el. A gyűlés az egyetemes convent eszméjével foglalkozott, a vitában igen élénk részt vett Tisza Kálmán is. A tárgyalás folyama a következő vola: Sz. Fehérvár, nov. 18. Nov. 15-én vette kezdetét a dunántúli k. k. egyházkerület őszi közgyűlése Tisza Kálmán főgondnok, és a püspök távolléte miatt helyettesített egyházi elnök Nagy János legidősb esperes közös vezetése alatt. Legelső tárgya volt e gyűlésnek Nagy Mihály püspök, kir. tanácsos s komáromi lelkész ur leköszönő levele, melyet a 85 éves aggastyán, Magyarország ref. püspökeinek legidősebbike, bámulatos szabatossággal sajátkezüleg irt. Általános megilletődést s mondhatni, mélyen érzett közfájdalmat idézett elő a leköszönő levél tartalma, mely a főpapnak minden irányban kiterjesztett megható áldásával végződött.A nagy tudományos classikai mű