Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-11 / 207. szám
Kissen tőkét és alapíthassa meg ezzel az átmenetet az industriára. Végre a magyar vámügyi s közgazdasági politikának oda kel irányulnia, hogy iparos tevékenységünk egyelőre azon ágakra szorítkozzék, melyek a nálunk bőven meglevő, s mindenesetre még nemesítendő őstermények kezdetben alsóbb és idővel fokozottabb felgyártásával foglalkoznak , amely iparágak nem szorultak vámvédelemre; lasabban bár, de biztosan fejlődnek és nincsenek annyira a különböző termelési változások esélyeinek kitéve. Ez az egyedül üdvözítő magyar vámpolitika mindaddig, míg Ausztriával közös vámterületet akarunk fönntartani. Sajnosan tapasztaljuk azonban, hogy a magyar kereskedelmi minisztérium ezen fontos tekinteteknek egyikét sem törekszik érvényre emelni. A vámtételeket nem akarja nemzetközi szerződések szerint módosítani, tehát nem iparkodik a magyar terményeknek jutalmazó exportot biztosítani; ellenben magas védvámokat fogad el oly iparágak javára, amelyekben Magyarországnak nincs és egyhamar nem is lesz productiója, és amelyekkel csak a mi fogyasztásunk drágíttatik meg. A mondottak illustrálására kiemeljük a mostani vámtarifa XIII. osztályát t. i. a kötött és szőtt árukat. Ismeretes, hogy az osztrák kormány ezen egész osztályban, de különösen a pamutáruk számára nevezetesen felfokozott vámokat követelt; a magyar kormány azonban általában a mostani vámoknak meghagyása mellett nyilatkozik. Pedig itteni szakemberek kimondották, hogy az osztrák szövőiparnak olyanok a tespedésből és szédelgésből eredt bajai, amelyeket nem lehet és nem kell magas vámokkal orvosolni, s amikért a magyar fogyasztókat megadóztatni egyáltalában nincs ok. De így nemcsak nálunk, hanem túl a Lajthán is nyilatkoznak részrehajlatlan hangok, mert p. o. magában a prágai kereskedelmi kamarában kimondották, hogy a gyárakat sok helytt a részvénytársulatokká való átalakítás rontotta meg. Hogy pedig a most érvényben levő vámok csakugyan oly magasak, miszerint legalább Magyarországból jóformán kizárják az idegen szövetek bejutását és csaknem teljesen az osztrák gyárosoknak tributariusává teszik mesterségesen felhajtott árakkal a magyar fogyasztást, arra nézve hadd szóljanak a következő számok. Pamutárukból behozatott 1869—72-ig az egész vámterületre külföldről összesen 26,2 millió forint érték, és ugyanazon idő alatt behozatott csupán Magyarországba részint a külföldről, részint Ausztriából 42,2 millió. Hogy mennyi foglaltatik ama 26 millióból ez utóbbi 42 millióban, azt nem mondhatni meg határozottan, miután pozitív hivatalos adat erre nem mutatható fel. De bizonyára többet mondunk, mint amennyi valószínű, ha fölveszszük, hogy emez idegen importnak 30 százaléka Magyarországban fogyasztatik el, így legalább is 34 millió értékű pamutáru hozatott be ama négy évben hazánkba csupán Ausztriából 16 és 262 frtos vámtételek védelme alatt. Vászon- és lenáru behozatott az említett négy évben a közös vámterületre 13 millió forint értékben, míg egyedül Magyarországba behozatott a külföldről és Ausztriából 67 millió értékű ily nemű szövet. Az előbbihez hasonló föltevés mellett tehát legalább 33 millió tisztán osztrák termék hozatott be Magyarországba 75 krajczártól 70 forintig emelkedő vám protectiója alatt. Gyapjúáru behozatott az egész monarchiába az említett időközben 71, csupán Magyarországba 81 millió. Ausztriából származhatott tehát vagy 54 millió 4 és 60 forint közti vám védelme alatt. Öltöny, divat- és pipereáru behozatott 1872-ben a közös vámterületre 38, csupán Magyarországba 66,5 millió ; tehát csaknem az egész óriási érték Ausztriából került hozzánk 16 és 262 forint közt váltakozó vám védelme alatt. Meg kell még jegyeznünk, hogy a Magyarországba való behozatal jóval nagyobb volt az említett czímek alatt és hogy évi 15—17 millió szőtt és kötött árut, mely a déli vaspálya vonalain hozatott be, egészen számon kívül hagytunk, mivel nincsen egyes csoportokra elkülönítve. A szőtt és kötött áruk Magyarországon elfogyasztott roppant tömegének túlnyomó része Ausztriából ered; az osztrák ipar foglalja le az egész magyar consumttót, mert a magas vám jórészt kizárja az idegen termék bejutását. És épen a külföldi gyártmány kiszoríttatása és a fönn idézett vámtételek világosan mutatják, hogy mennyivel fizetjük drágábban ez árukat, mintha nagyobb rés nyittatnék az idegen versenynek. Teljes határozottsággal mondhatni, hogy a magyar fogyasztó több indirect adót fizet az osztrák gyárosnak, mint a magyar kincstárnak. És miért e nagy áldozat ? Azért, — úgy mondják — mert Ausztria a mi terményeinket is vámmentesen bocsátja be. — Nem tagadjuk, van ennek bizonyos értéke. Csakhogy az új vámtarifa szerint más államokból is nagyrészt vámmentesen fogják a nyersterményeket Ausztriába bebocsátani, hogy ott a magyar termékkel szabadon versenyezhessenek. Másrészt a magyar gabonának szabad bemenete van más államokba is, amelyekkel nem élünk vámszövetségben, de amelyeknek gyártmányait magas vámokkal jóformán kizárjuk Magyarországtól az osztrák ipar nagyobb üdvösségére. Az olyan vámszövetség, amilyen Ausztria és Magyarország közt ma fennáll, és a minőnek azt nagyban jövőre is meg akarná hagyni a magyar kereskedelmi minisztérium, nem két egyenjogú félnek szövetkezése, hanem az egyik félnek egyenes meghódolása. És a meghódolt fél ki lenne más, mint Magyarországben? Szobraik — mint Burckhardt találóan mondja — »szabadon választott motívumoknak tekinthetők.« Egymással hatályos ellentétbe helyezett fejedelmi eszményképek ; azt lehetne hinni, hogy a művész a büszke, szabadon körültekintő Giulianoban a fejedelemség erényét, a komorságba merült Lorenzoban bűneit és gondját akarta volna ábrázolni. Szintúgy a napszakok alakjainál, melyek a sarkophagokon nyugosznak, nem annyira az eléje tűzött feladat, mint inkább saját legbensőbb inspiratiói által vezettető magát. Sőt a mi több: a Mediciek emlékein a florenczi szabadság megsemmisülése fölötti fájdalmának épen a Mediciek által adott kifejezést ! Michel Angelo a modern művészet egyik legnagyobb mestere, alkotásai a legkevésbbé elenyészhetők, s a legcsodásabbak közé tartoznak, amiket az emberiség a látható szépnek terén létrehozott. Ha legtökéletesebben tűnik is elénk az akkori művészet terén a tiszta szépség Raphael alkotásaiban, melyek boldogítanak s nyugodtan kielégitnek bennünket . Michel Angelo művészete magasztossága által kiegészíti azokat, mint más megjelenési formája a szépnek. Maga a mester pedig, küzdésében és törekvésében, történelmi állásában, lényének és alkotásának összeségében megtestesíti a magasztost egy conflictusban, melyben elvégre legyőzetik, s ezáltal tragikai hatást idéz elő. Legszebb sonettjeinek egyikében mondja Michel Angelo: »Ki semmiből teremti az időt, mely előbb nem létezett, nappalra s éjre osztá azt, s egyiknek a napot adá égi magasságban, másiknak a holdat, mely közelebb van a földhöz. Akkor döntetett el egy pillanat alatt minden halandónak sorsa, szenvedése úgy, mint szerencséje. Nekem a sötét idő rendeltetett, s ennek felelt meg lételem a születéstől és bölcsőtől kezdve. S mert a művész csak önmagát adhatja vissza, úgy járok, mint az éjjel, mely annál sötétebbé lesz minél előbbre halad, s minél tovább fejlődik munkám, annál inkább fokozódik bennem a fájdalom és szenvedés.« □ Az »Institut du droit international« tárgyalásai. Budapest, sept. 9. E napokban Hágában két nemzetközi vándorgyűlés váltotta fel egymást, melyeket a felületes szemlélő könnyen összetéveszthet, mivel törekvéseik tárgyai nagyrészt összeesnek, és mivel évi összejöveteleik hely és idő tekintetében nyomban szokták követni egymást. Az »Institut du droit international«, mely augusztus 25-én kezdette meg tárgyalásait és 30-án tartott második teljes ülésében befejezte azokat, szakférfiakból áll, kikkel gondos kiválasztás után cooptatio útján egészíti ki magát; tagjai tehát — ez idő szerint alig több 50-nél — kivétel nélkül kiváló előmozdítói, elméleti vagy gyakorlati tekintetben, a nemzetközi jognak. E társaság czélja : a nemzetközi jognak tisztán tudományos úton való belső és külső fejlesztése; azért, midőn egyrészről annak alapelveit tisztázni és a concret alkalmazás számára kifejteni igyekszik, másrészt támogat minden oly komoly kísérletet, mely pozitív megállapodások alapján annak fokozatos, formális codificatióra való erőfeszítését czélozza. Az »Association pour la reforme et la codification du droit international« ellenben, mely augusztus 31-én kezdi meg tárgyalásait, agitátori czélokat követ, melyek egy általános állandó választott bíróság felállítására irányulnak, melynek szükségképesi előfeltételét a nemzetközi jog általános codificatiója képezné. Ezen, philanthrópusokból, írókból és publicistákból álló tágabb körbeléphet mindenki, aki törekvéseikben részt venni akar, amihez azután nem kell egyéb, mint hogy annyi jóindulatú és sokat mondó beszédet hallgasson meg és részt vegyen annyi határozat hozatalában, ahányat az évi vándorgyűléseken tartanak és indítványoznak. Az »Institut« alapos munkálkodása, teljesen független és tisztán tudományos állása dacára, annál messzehatóbb befolyást biztosít számára, minél szorosabban csatlakozik a nemzetközi életben felmerülő tényleges eseményekhez és törekvésekhez, íme szigorúan tárgyilagos munkálkodása azonban abban is nyilvánul, hogy az egyes ágak és kérdések számára kiküldött bizottságok tanácskozásaira fekteti a fősúlyt. — Ilyen bizottság ezúttal hat működött. Az első kettő, melyek egyike a nemzetközi magánjoggal, a polgári perrendtartással és különösen a bíróságok illetékességét szabályozó egyforma határozatok megállapításával, másika egy nemzetközi választott bíróság eljárási módjának kidolgozásával foglalkozik, újabb eredményeket nem terjesztett elő. A harmadik bizottság azzal volt megbízva, hogy ama három »szabályt«-t, melyek az Anglia és Amerika között felmerült Alabama-eset alkalmából a washingtoni szerződésben, mint a választott bírósági eldöntésre nézve irányadók megállapíttattak, vizsgálat alá vegye és azoknak oly szerkezetét hozza javaslatba, mely áltaános nemzetközi érvényt szerezzen nekik. A bizottság csekély változtatásokkal Bluntschli javaslatát fgadta el, mely hét tételben szabályozza a semleges hatalmak részéről hadviselő feleknek közvetve juttatott segély egész anyagát. A negyedik bizottság az »Institut« nek,taval Génfben tartott gyűléséből küldetett ki, hogy a hadviselés törvényei és szokásaira vonatkozó declaratiónak a brüsseli értekezleteken megállapított tervezetéről tegyen jelentést. A bizottságba egy-egy tagot választottak Németország (Bluntswhli), Francziaország (de Parieu), Anglia (Mountagne-Bernard), Oroszország (Martens), Belgium (Rolin Jaquernins), valamint az Egyesült államok, Németalföld, Ausztria, Olaszország, Svájc és Spanyolország részéről ; elnök de Parieu volt. Az ötödik bizottság, mely a tengeren lévő magánvagyon tiszteletben tartásával foglalkozott, nem készíthette el jelentését. A hatodik bizottság is, mely azon kérdést tárgyalt, mely előfeltételek mellett és mennyiben alkalmazható az európai nemzetközi jog a keleti nemzetekre ? csak azon előleges határozatig jutott el, hogy felvilágosítás nyerése végett kérdőíveket intézend a keleten evő diplomatiai képviselőkhöz és consulokhoz. Holtzendorf tanár, ki e bizottság elnökének választatott, gyengélkedő egészsége miatt nem vehetett részt a tárgyalásokban. Az augustus 25-én tartott megnyitó ülésen kívül, mely úgy, mint a többi nem nyilvános tanácskozások a híres Treves-kamarában tartatott, 28-án és 30-án teljesülések tartottak. Hogy nem tagok is részt vehessenek, az utóbbi ülésre a második kamara terme engedtetett át. A 28-án tartott ülésben, melyen Bluntschli elnökölt, Heemskerk németalföldi belügyminiszter üdvözlé a gyülekezetet. A többiben a gyűlés elé terjesztettek az utolsó évi, magára a gyűlésre és törekvéseire vonatkozó egyes eseményekről és ezeknek az egyes országokban lefolyásáról szóló jelentések. A 30-iki zárülésben kihirdettettek a bizottsági tanácskozások eredményei, melyek ezúttal a harmadik és negyedik bizottság határozataira szorítkoztak. Ez utóbbiakban, melyek a teljes ülés határozott helyeslésével találkoztak, kétségkívül az institut ez évi tanácskozásainak lényeges eredményét láthatjuk. E tanácskozások annál nevezetesebbek, amenynyiben teljesen méltányolják Oroszország javaslatait a hadijog megállapítása iránt és az azokból eredt egyezményi tervezetet, sőt határozottan szembeszállnak azon szemrehányással, hogy Oroszország mint nagyhatalom csak azon volt, hogy a kisebb államok védelmi erejét megbénítsa. E tekintetben nagy fontosságú, hogy ép egy angol jogász és jelentékeny államférfiú volt az, ki a legnagyobb nyomatékkal mondta igazságtalannak, ha az orosz kormánynak más indokokat tulajdonítunk, mint azon dicséretes dicsvágyat, hogy a hadi szokások szabályozása és javítása által jót akar tenni. A bizottság munkáját lényegesen egyszerűbé tette az, hogy előadója, Rolin Jaquemins f. é. február hóban kérdőívet intézett a tagokhoz és a beérkezett feleleteket kritikai összefüggésben adta elő. Kitűnt, hogy a tagok közül egy sem felelt feltétlen nemmel azon kérdésre, »várjon óhajtandó-e, hogy a művelt államok nemzetközi egyezmény folytán állapítsák meg a háború törvényeit és szokásait.« A határozatok a bizottságban nagy többséggel hozattak. E határozatok ellentmondanak azon állításnak, hogy a brüsseli declaratio új, nemzetközileg még el nem ismert elveket állított volna fel; kiemelik, hogy a declaratio összhangban áll azon elvekkel, melyeket a leghivatottabb szaktudósok kifejeztek és magában hordja csíráját a folytonos haladásnak a háború iszonyainak enyhítése felé. Ezen általános helyeslés után kimondatik az institut hozzájárulása a declaratio határozmányaihoz,az ellenséges terület megszállására, továbbá azon különbségre vonatkozólag, mely a rendes harczosok, a békés lakosok, és a haditörvény ellen vétő nem rendes harczosok közt fennforog ; továbbá arra nézve, hogy az első categória számára messziről felismerhető megkülönböztető jeleket kell létesíteni, hogy a hadijog értelmében őket megillető bánásmód biztosítva legyen nekik; végül a contributiókat, requisitiókat és repressáliókat illetőleg. De az utóbbiakra, valamint több más kérdésre nézve az institut további tárgyalások során tüzetesebb intézkedéseket kíván megállapíttatni. Ezen fölötte kedvező bírálat, melylyel az Oroszország által megpendített és a többi nagyobb államok legnagyobb része által tetszéssel fogadott terv egy ilyen szakértő éselfogulatlan testület részéről találkozott, kétségkívül új lendületet fog adni az illető tárgyalások folytatására irányzott törekvéseknek, amint már most is az ezekkel szemben nyilvánult részakaró kifogások és ellenvetések egy részrehajlatlan itélőszék előtt fényesen megczáfoltattak. BELFÖLD. Nagybánya, sept. 6. (A nagybányai bányaigazgatóság.) Szathmármegye attól tart, hogy egyik, a hazában kitűnő helyet foglaló és a megye keleti bérczeinek alján csaknem másfél század óta üdvösen működő intézményétől, a nagybányai m. kir. bányaigazgatóságtól, megfosztatik. Régóta halljuk hogy a bányaigazgatósági intézményekben, takarékossági és ügykezelési szempontból, változtatások czéloztatnak. Mi ezt csak helyeselhetjük, mert óhajtandó, hogy a kincstári valamint a magán bányaipar, a régibb időkből netalán megmaradott kezelési nehézségektől megszabadíttassék. Hallottuk azt is, hogy egész bányaigazgatóságok fognak feloszlattatni és más igazgatóságokba beolvasztatni. Ebbe is belenyugodtunk, mert meg vagyunk győződve, hogy észszerű, a hasonló miveletű bánya és ezzel szövetkezett művek egyesítésének elvén alapuló szervezés mellett, a bányaigazgatóságoknak a helyi viszonyokra való tekintetből czélszerű egyesítése. És valóban úgy találjuk, hogy a hasonló művésű bányák és művek egy igazgatóság alatti egyesítésének elve vezérelte és vezérli a bánya érdekeket helyesen felfogó államokat és magán bánya mivelőket, a bányaipar fejlesztését előmozdító bányaigazgatóságok életbeléptetésénél és elhelyezésénél, ezen elv vezérelte Magyarország kormányát, is midőn a tönkre jutott nagybányai kerületi bányászat felélesztésének czéljából, az egykori főtisztséget itten, Nagybányán, a kincstári és magánbányák közepette felállította. A kincstári és magánbányák öszhangzatos műveltetésének czéljából felállított főtisztség , itten Nagybánya szabad kir. bányavárosában, a számtalan bányatelepek közepette, a bányanavelés kiegészítéseként működő segédművek , kohók , foncsorda, lagozda közvetlen közelségében 130 éven át működött és működik jelenleg is kitűnő sikerrel, amennyiben a tönkre jutott bányászatot új életre ébresztette, a bányaipar folytonos és fokozatos fejlesztése által gazdagította a hazát, virágzóvá tette a bányakerületet, jótékonyan hatott vissza az anya- valamint a szomszédmegyékre, terményeinknek biztos és jó piaczot nyilván, újra feltárta ezen vidéket a polgárosodásnak és az idegen nemzetiségű lakosok közepette, egy az anyamegyét és a hazát gyönyörködtető, a válság napjaiban is hazafias áldozatkészséggel helyt állott telepet biztosított a hazaszeretetnek és a magyar nemzetiségnek! Minthogy lehetnek, kik ezen ügyben csak rideg anyagi adatok által engedik magukat felvilágosíttatni, azok számára felemlítjük, hogy ezen bányakerület, mely a főtisztség felállítása alkalmával alig tudott 800 fontnyi arany és ezüst termelést felmutatni, jelenleg 16.000 fontnyi összeget termel és a kohóban, lugazdájában és foncaorművében feldolgozott fémek értéke évenkint 1.700.000 ftra rúg. Szóval a nagybányai bányakerület kitűnő helyet foglal el a hazai bányaipar közepette, és mai napon egyedüli bányakerülete hazánknak, mely a fémbányászatot haszonnal űzi, míg a többi bányakerületek már 1850 től fogva folytonos veszteséget tüntetnek fel. Hogy ilyen körülmények között miért kell épen ezen bányakerület igazgatóságát feloszlatni, annak okát hiába keressük, és még inkább kell megdöbbennünk azon, hogy az ekként feloszlatandó nagybányai bányaigazgatóság, az innen húsz mértföldnyire eső, csaknem semmi fémbányászattal sem bíró bányaigazgatóságba fog beosztatni. Ugyanis mint tökéletesen biztos hírt állítják, hogy bányaigazgatóságunk a kolozsvári bányaigazgatóságba fog beolvasztatni. Ezen beolvasztás oly természet- és czélellenes, hogy annak támogatására semmi adatot sem tudunk felhozni. Mi általában nem foghatjuk fel czélszerűségét a bányaigazgatóság felállításának olyan helyen, ahol bányák nincsenek, mert az igazgatóságoktól üdvös hatást csak akkor várhatunk, ha azok a bányák területén állíttatnak fel. Ebből kiindulva, soha sem tudtunk megbarátkozni azzal, hogy az erdélyi bányaigazgatóság a bányák területéből egészen kiesve és ezektől sok mértföldnyi távolságra állíttatott fel. Mondják ugyan, hogy a kolozsvári bányaigazgatósághoz tartozó műveletek, — nagyobbrészt só-, vas- és kőszénbányák, — és hogy a fémbányák — a nagyági kincstári-társulati bánya a kolozsvári bányaigazgatóság alólkiválván — oly jelentéktelenek, hogy a felemlítést is alig érdemlik és csak azért csatoltattak a kolozsvári bányaigazgatósághoz, mivel más helyre nem tudták beosztani. Mondják azt is, hogy a sótörés,fa kőszénbányák növelése, sőt még a vasműüzemek is nem tüntetik fel azon művelési változékosságot és sokoldalúságot, mint azt a fémbányáknál, az előkerülő és feldolgozandó fémek minőségi és tartalmi, mindig változó különbségénél lehet folytonosan észlelni és hogy így a sótörés, a kőszénelőhozás és a vasművek kezelése nem kivánja az igazgatás és vezetés azon közvetlenségét, mint az a fémbányáknál megkivántatik, és hogy ezekből kiindulva, nem lényeges azon körülmény, hogy az erdélyi bányaigazgatóság a bányáktól távol székel. Mi is abban a véleményben vagyunk, hogy bizonyos határig a sótörés és a kőszén termelés a legegyszerűbb bányamivelést igényli, hogy talán a vasművek kezelése sem követeli annyira egy, folytonosan felügyelő és vezető igazgatóságnak közvetlen közelségét; a fémbányáknál ez azonban mulaszthatlan követelmény, e nélkül viruló bányászat nem várható. A közvetlen megfigyelés és intézkedés azon, a bányászregékben szereplő varázsvessző, mitől a sziklák megnyílnak és kincseiket feltárják! Mi tehát semmiképen sem tudunk megnyugodni abban, hogy a nagybányai bányakerület feloszlattasék, és még kevésbé abban, hogy az a kolozsvári bányaigazgatóságba beleolvasztassék. Erre a nagybányai bányakerület bányáinak eddigi miveléséből okot nem lehet meríteni; ez tetemes financiális vesztességgel van összekötve a jelenben, amenyiben a Nagybányán csaknem másfélszázadon át időnként tett építkezések és felállított bányaintézmények rögtön értékteleníttetnének, és azokat tetemes költséggel Kolozsvárt újra kellene teremteni; ez káros következményű a kerületi, most viruló kincstári és magánbányászatra jövőben, amennyiben ezen bányászat azon szomorú phasisokon át biztosan vissza fog sülyedni oda, honnan azt azon intézmény, amelyre most oly könnyen rámondták a halálos ítéletet, a kerület és vidékének boldogítására és a haza javára kiemelte!1 1. Budapest főváros biz. közgyűlése. s sept. 10. Kammermayer K.polgármester megnyitja az ülést, s a közgyűlés a napirenden levő ügyek folytatólagos tárgyalásába bocsátkozik. A Duna-balparti közlegelői javadalom bérbeadása igen élénk vitára adott alkalmat. Deutsch A. és fia 20,600 frtért, Rosenfeld A. és Pichler N. pedig 22,502 frt 74 krért hajlandók e javadalmat bérbe venni. A pénzügyi és gazdasági bizottmány Rosenfeld és társa ajánlatát, mint megbízható egyénekét, s mint a városra nézve legkedvezőbbet ajánlja elfogadásra. A tanács azonban Eigel Nándor mostani bérlőnek, ki a javadalmat évi 22.420 forintért már tiz év óta bírja, kivánja kiadatni. A hoszszu vitában, mely e tárgy körül támadt, Légrády K. az ajánlattevők csekély számára vonatkozólag egy beszélgetést mond el »szorul szóra,« mely közte és egy vállalkozó közt folyt. Szóló ugyanis felszólita ezt, miért nem pályázik a városi javadalmak bérbevételéért? Az illető erre azt felelte neki, mert jól tudja, hogy a városnál uralkodó nepotismus folytán, még ha legkedvezőbb ajánlatot tenne is, ajánlata el nem fogadtatnék. Kammermayer polgármester visszautasítja Légrády gyanúsításait, s azt mondja, hogy nem minden legolcsóbb ajánlat a legolcsóbb. Légrády szavai igazolásául azt hozza fel, hogy itt nem saját véleményét adja elő. Kammermayer azt viszonozza, hogy e nyilatkozatot hallgatással mellőzni nem lehetett, mert akkor úgy tűnnék fel a dolog, hogy az illető nyilatkozattevőnek igaza van. (Helyeslés.) A közgyűlés a tanács ajánlatát fogadja el. Buchmüller F. a városligeti kis korcsmát 2000 frt évi bérért kéri kiadatni. A p. ü. bizottság s a tanács javaslatára az illetőnek ajánlatát a közgyűlés elfogadja. A Duna-balparti házi szemét kihordása iránti szerződés f. é. augustus végén lejár. E szerint új intézkedésről kellett gondoskodni. A p. ü. és gazd. bizottság valamint a tanács előterjesztésére a közgyűlés már korábban kimondotta, hogy a házi szemetet el kell égetni. A tanács ily irányban tűzött ki pályázatot. Krausz Bernát eleinte 4000 forintot ajánlott a szemét kikotrás jogáért, melynek fejében kötelezte volna magát a szemét elégetését két kemencze felújítása által eszközölni. A közgyűlés nyilvános páyázatot rendelt el. A kiírt határidőre két pályázat érkezett. Deutsch J. vállalkozó 70000 frtért, Krausz Bernát és testvére 24708 frtért hajlandók vállalkozni a szemét elégetésére. Ez utóbbi a tanácsnak azon felszólítására, hogy az első ajánlata mellett maradjon, azt felelte, hogy akkor minden számítás nélkül könnyelműen tette az ajánlatot; behatóbb vizsgálat után azonban kénytelen kijelenteni, hogy a fentebbi összegnél kevesebbért saját érdekei megsértése nélkül nem vállalkozhatik. A p. v. és gazdasági bizottmány az ajánlatot elfogadhatónak tartja, mert közegészségi szempontból szükséges, hogy a szemét a főváros területéről haladéktalanul eltávolíttassék. Ez pedig csak elégetés által érhető el. Steiger Gyula: A szerződésben két főszempontról nincs szó. Arról t. i. hogy várjon a kemenezék felállítása által nem nagyobb bajok fognak-e a közegészségre nézve támadni, mint ahogy a jelenlegi állapot van. Nem fognak-e a kemenezék ártalmas gőzöket terjeszteni a vidékre , továbbá nem történt semmi szakértői vizsgálat az iránt, hogy az elégetés tökéletes lesz-e. Szóló egy új dolgot, vállalatot 10 évre senkinek sem merne lekötni, szerinte a szerződést 3—4 évre lehetne megkötni. Indítványozza, hogy az ajánlatok egyikét se fogadják el. Tavaszy E. szintén barátja a találmányoknak, az új dolgoknak, de a szemételégető kemenczék iránt nem nagy bizalma van. Ezután csaknem negyedóráig arról beszélt, hogy a kihordott szemét naponkint elégettessék, s ezt a szerződésbe felvétetni kívánja. Végül Kammermayer felvilágosítja szólót, miszerint e feltétel a szerződés egyik leglényegesebb pontját képezi. A kérdéshez még többen szólottak, végül a közgyűlés elfogadja a tanács előterjesztését, t. i. hogy egyik ajánlat se fogadtassák el, hanem új árlejtés hirdettessék ki. Steiger pótindítványa, hogy t. i. csak 5 évre köttessék a szerződés az új pályázat alkalmával, elejtetett, s a közgyűlés a 10 évi szerződés mellett nyilatkozik. A főváitalmérési jog kezelése és hasznosítása tárgyában elhatároztatott, hogy a bor- és sörmérési jog megadásánál 3 osztály állíttatik fel: I. oszt. 100 frt, a II-ik 60, a III-ik 30 frt. A pálinka mérésnél pedig I. oszt. 100 frt, s a szatócsok kisebb kiméréseiben 15 ft. Ezzel kapcsolatban a szatócsok s korcsmárosok ipartársulatának kérvényére elhatároztatik, hogy mindenki, ki italmérési jogot bérel, tartozik belépni a szatócsok, vagy korcsmárosok ipartársulatába. A vadászati jog értékesítése érdemében elhatározta a gyűlés, hogy a főváros területéres nézve a vadászati jog 20 forintért legyen megszerezhető. A belügyminiszter leirata a budai vízkárosultak felsegélyezésére felveendő kölcsön tárgyában tudomásul vétetett. A II. ker. állami reáltanoda hiányainak helyreállítása után felmerült 3316 frtnyi költségtöbblet megszavaztatik. Az óbudai községi földadó bizottság tagjainak élelmezési költségei fejenkint 1 frt 50 krban állapíttatnak meg. Pichler N. és érdektársai kérvénye, hogy az új vásártér egy részét zsibáru-csarnokok felállítására engedjék át nekik, a tanács ajánló javaslata daczára egyhangúlag elvettetett. A gyűlés 8 órakor véget ért, ekkor csak 12 városatya volt jelen. A kalocsai tizkárvallottak javára. Szerkesztőségünkhez beküldötték a következő adományokat: Sept. 10-diki lapunkban kimutattunk 61 frt *— kr. Gróf Csekonics János — — — 100 frt — kr. Báró Besán Nép. János — — 100 frt — kr. Összesen 261 frt — kr. Különfélék. — sept. 10. (Megszüntetett törvényszékek.) Esztergom városa a képviselőházhoz kérvényt intézett, melyben azt kéri, hogy törvényszéke hagyassék meg. Hason értelmű folyamodványt intézett Eger városa is a kormányhoz. (A fővárosi vízkárosultak javára) szerkesztőségünknél utólagosan, a gyűjtés befejezte után begyűlt hatvanegy frtot ötven krt ma szolgáltattuk át Kammermayer polgármester úrnak. E részlettel a nálunk e czélra begyűlt egész összeget rendeltetésének helyére juttattuk. (A szombathelyi közjegyzői kamara) f. évi augustus hó 2- án megalakult; megválasztotta elnökké Gaál Frigyes szombathelyi közjegyzőt s megalakította a fegyelmi bíróságot. (A budai állami tanítóképezdében) a segédtanári állomás megüresedvén arra f. hó 24-ikéig pályázat nyittatik. A pályázni szándékozók felkéretnek, hogy koruk, végzett tanulmányaik, a magyar és német nyelvekre való tanképességök s esetleg eddigi működésökről szóló okmányokkal felszerelt kérvényüket a kitűzött határidőig Bója Gergely budapesti tanfelügyelőnél nyújtsák be. Középtanodákra tanképesített folyamodók előnynyel bírnak. Ezen segédtanári állomással 600 frt évi fizetés, természetbeli lakás, élelmezés, esetleg köztartási díj élvezete jár. (A budai vízkárosultak és az angolok.) Már reggeli lapunkban említettük, hogy Ráth Károly főpolgármester a londoni lord mayorhoz levelet intézett, melyben a budai vízkárosultak részére küldött adományért köszönetét fejezi ki. A »Times« legújabban érkezett száma »örömmel közli« e levelet, mely igy hangzik: »City-Hall, Budapest, aug. 30. My Lord! Folyó hó 5-éről kelt becses levele, melyhez a londoni magyar segélybizottság által eszközölt gyűjtés első eredményeképen 5000 frt volt mellékelve, pontosan megérkezett, az összeg nekem kifizettetett, mit ezennel van szerencsém elismerni. Haladéktalanul átadtam a nemes adományt a helybeli segélybizottság elnökének, ki azonnal gyűlést hívott egybe, hogy angol testvéreink e nagylelkű tényét tudomására juttassa az egész országnak. Nekem jutott a feladat lordságodhoz fordulhatni, hogy tolmácsa legyek azon végtelen hálának, mely minden magyar szívben felébredt. Ez adomány, bármily jelentékeny is az, alig áll arányban az igaz barátság azon érzelmeivel, melyeket az angol rokonszenv bennünk felkeltett. Valóban több napon át egyébről sem beszéltek nálunk, mint angol barátaink nagyselkségéről, kik ismét alkalmat nyújtottak, hogy megismerjük határtalan testvéri vonzalmukat a magyar nemzet iránt és egy általános Éljen hangzott fel nők és férfiak nyakán az egész városban. Kérem lordságodat, fogadja köszönetemet, melyet ezennel önnek és mindazoknak, kik szerencsétlen testvéreink felsegélyezésére irányzott fáradozásaiban részt vettek, a magam és minden magyar nevében nyilvánítok. Maradok stb. (Kalocsán) igen gyakorlatilag fogják fel a gyors segélyezést: sok város tanulhatna tőle. Nem dictióznak, enqueteznek itt hetekig s hagyják éhezni a szerencsétleneket, hanem gyorsan cselekesznek, mert »bisdat, qui cito dat.«A legfőbb érdem itt a tevékeny szolgabiró Gajáry Antalé, kinek a város és vidéke már is oly sokat köszönhet. Mihelyt derék érseküktől a tűz után közvetlenül az ötezer forint segélyt megkapták, a derék szolgabiró mint elnök rögtön kis bizottságot hivott össze s a közszeretetben álló Bagó Gergely kanonok-plébános s a buzgó Móder Ferencz bizottsági tag, a derék főjegyzővel és többekkel 48 óra alatt már ki is oszták a segélyt, mégpedig akként, hogy az 5000 írtból 3950 forintot 170 egyénnek osztottak ki, a legszegényebbek és iparosoknak, kiknek műszerei, czikkei égtek el, úgy, hogy ezek már harmadnap keresetük után láthattak, 1050 frtot pedig 45 egyéb leégettek között osztak ki. Amint újabb segély érkezik, ép ily gyorsan, ily tapintatosan s közmegelégedésre osztatik ki az is, így az adakozók is szívesebben adakoznak, ha látják, hogy könyöradományaik ily gyors és becsületes kezeken át mily gyorsan jutnak a kitűzött czélhoz. — Valóban újra felhívjuk adakozásra az emberbarátokat, mert a nyomor csakugyan nagy. (A kalocsai tűzkárosultak), dr. Morgenstern Sándor a napokban Kalocsára utazik, hogy a szerkesztőségekben eddig begyűlt összegek kiosztását egy, ottani polgárokból alakult bizottság által eszközölje. A fővárosi közgyűlés által f. hó 9-én a kalocsai károsultak részére megszavazott 2000 forint szintén ezen bizottságnak fog szétosztás végett átadatni. (Gróf Kreith Vilmos) halálát a Rókus kórházban már emlitettük. Temetése tegnap ment végbe megható egyszerűséggel. Bátyja és a rokkant honvédek kisérték a sirig, hol bátyja, Béla, meleg szavakban mondott köszönetet a megjelenteknek részvétekért. Az Elhunyt gróf egy levelet hagyott hátra, melynek közzétételére vissza maradt irataiban lapunkat kérte föl. A levél igy hangzik: Tekintetes szerkesztő úr! Ha meghaltam, legyen olyan kegyes tisztelt lapjában közölni e néhány sort: Báró Wenckheim Béla ő excellentiájának, gróf Festetich Leo, továbbá Kammermayer Károly fővárosi polgármester uraknak köszönet ama nemes tetteikért, melyek által sorsom enyhittetett. És te B£la bátyám, fogadd nyíl!