Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-11 / 207. szám

Kissen tőkét és alapíthassa meg ezzel az át­menetet az industriára. Végre a magyar vámügyi s közgazdasági politikának oda kel irányulnia, hogy iparos tevékenységünk egye­lőre azon ágakra szorítkozzék, melyek a ná­lunk bőven meglevő, s mindenesetre még ne­mesítendő őstermények kezdetben alsóbb és idővel fokozottabb felgyártásával foglalkoz­nak , a­mely iparágak nem szorultak vámvé­delemre; lasabban bár, de biztosan fejlődnek és nincsenek annyira a különböző termelési változások esélyeinek kitéve. Ez az egyedül üdvözítő magyar vámpo­litika mindaddig, míg Ausztriával közös vám­területet akarunk fönntartani. Sajnosan ta­pasztaljuk azonban, hogy a magyar kereske­delmi minisztérium ezen fontos tekintetek­nek egyikét sem törekszik érvényre emelni. A vámtételeket nem akarja nemzetközi szerző­dések szerint módosítani, tehát nem iparko­dik a magyar terményeknek jutalmazó expor­tot biztosítani; ellenben magas védvámokat fogad el oly iparágak javára, a­melyekben Magyarországnak nincs és egyhamar nem is lesz productiója, és a­melyekkel csak a mi fogyasztásunk drágíttatik meg. A mondottak illustrálására kiemeljük a mostani vámtarifa XIII. osztályát t. i. a kö­tött és szőtt árukat. Ismeretes, hogy az osz­trák kormány ezen egész osztályban, de kü­lönösen a pamutáruk számára nevezetesen fel­fokozott vámokat követelt; a magyar kormány azonban általában a mostani vámoknak megha­gyása mellett nyilatkozik. Pedig itteni szak­emberek kimondották, hogy az osztrák szövő­iparnak olyanok a tespedésből és szédelgés­ből eredt bajai, a­melyeket nem lehet és nem kell magas vámokkal orvosolni, s a­mikért a magyar fogyasztókat megadóztatni egyálta­lában nincs ok. De így nemcsak nálunk, ha­nem túl a Lajthán is nyilatkoznak részrehaj­­latlan hangok, mert p. o. magában a prágai kereskedelmi kamarában kimondották, hogy a gyárakat sok helytt a részvénytársulatokká való átalakítás rontotta meg. Hogy pedig a most érvényben levő vá­mok csakugyan oly magasak, miszerint leg­alább Magyarországból jóformán kizárják az idegen szövetek bejutását és csaknem teljesen az osztrák gyárosoknak tributariusává teszik mesterségesen felhajtott árakkal a magyar fogyasztást, arra nézve hadd szóljanak a kö­vetkező számok. Pamutárukból behozatott 1869—72-ig az egész vámterületre külföld­ről összesen 26,2 millió forint érték, és ugyanazon idő alatt behozatott csupán Ma­gyarországba részint a külföldről, részint Ausztriából 42,2 millió. Hogy mennyi foglal­tatik ama 26 millióból ez utóbbi 42 millió­ban, azt nem mondhatni meg határozottan, miután pozitív hivatalos adat erre nem mu­tatható fel. De bizonyára többet mondunk, mint a­mennyi valószínű, ha fölveszszük, hogy emez idegen importnak 30 százaléka Magyarországban fogyasztatik el, így leg­alább is 34 millió értékű pamutáru hozatott be ama négy évben hazánkba csupán Ausz­triából 16 és 262 frtos vámtételek védelme alatt. Vászon- és lenáru behozatott az emlí­tett négy évben a közös vámterületre 13 millió forint értékben, míg egyedül Magyar­­országba behozatott a külföldről és Ausztriá­ból 67 millió értékű ily nemű szövet. Az előbbihez hasonló föltevés mellett tehát leg­alább 33 millió tisztán osztrák termék hoza­tott be Magyarországba 75 krajczártól 70 fo­rintig emelkedő vám protectiója alatt. Gyapjúáru behozatott az egész monar­chiába az említett időközben 71, csupán Ma­gyarországba 81 millió. Ausztriából származ­hatott tehát vagy 54 millió 4 és 60 forint közti vám védelme alatt. Öltöny, divat- és pipereáru behozatott 1872-ben a közös vám­területre 3­8, csupán Magyarországba 66,5 mil­lió ; tehát csaknem az egész óriási érték Ausztriából került hozzánk 16 és 262 forint közt váltakozó vám védelme alatt. Meg kell még jegyeznünk, hogy a Magyarországba való behozatal jóval nagyobb volt az említett czímek alatt és hogy évi 15—17 millió szőtt és kötött árut, mely a déli vaspálya vonalain hozatott be, egészen számon kívül hagy­tunk, mivel nincsen egyes csoportokra elkü­lönítve. A szőtt és kötött áruk Magyarországon elfogyasztott roppant tömegének túlnyomó része Ausztriából ered; az osztrák ipar fog­lalja le az egész magyar consumttót, mert a magas vám jórészt kizárja az idegen termék bejutását. És épen a külföldi gyártmány kiszo­­ríttatása és a fönn idézett vámtételek világosan mutatják, hogy mennyivel fizetjük drágábban ez árukat, mintha nagyobb rés nyittatnék az idegen versenynek. Teljes határozottsággal mondhatni, hogy a magyar fogyasztó több indirect adót fizet az osz­trák gyárosnak, mint a magyar kincstárnak. És miért e nagy áldozat ? Azért, — úgy mondják — mert Ausztria a mi terményein­ket is vámmentesen bocsátja be. —­ Nem ta­gadjuk, van ennek bizonyos értéke. Csakhogy az új vámtarifa szerint más államokból is nagy­részt vámmentesen fogják a nyers­­terményeket Ausztriába bebocsátani, hogy ott a magyar termékkel szabadon versenyez­hessenek. Másrészt a magyar gabonának sza­bad bemenete van más államokba is, a­me­lyekkel nem élünk vámszövetségben, de a­me­lyeknek gyártmányait magas vámokkal jófor­mán kizárjuk Magyarországtól az osztrák ipar nagyobb üdvösségére. Az olyan vámszövetség, a­milyen Ausztria és Magyarország közt ma fennáll, és a minőnek azt nagyban jövőre is meg akarná hagyni a magyar kereskedelmi mi­nisztérium, nem két egyenjogú félnek szö­vetkezése, hanem az egyik félnek egyenes meghódolása. És a meghódolt fél ki lenne más, mint Magyarország­­ben? Szobraik — mint Burckhardt találóan mondja — »szabadon választott motívumoknak te­kinthetők.« Egymással hatályos ellentétbe helyezett fejedelmi eszményképek ; azt lehetne hinni, hogy a művész a büszke, szabadon körültekintő Giulianoban a fejedelemség erényét, a komorságba merült Loren­­zoban bűneit és gondját akarta volna ábrázolni. Szintúgy a napszakok alakjainál, melyek a sarko­­phagokon nyugosznak, nem annyira az eléje tűzött feladat, mint inkább saját legbensőbb inspiratiói ál­tal vezettető magát. Sőt a mi több: a Mediciek em­lékein a florenczi szabadság megsemmisülése fölötti fájdalmának épen a Mediciek által adott kife­jezést ! Michel Angelo a modern művészet egyik leg­nagyobb mestere, alkotásai a legkevésbbé elenyész­hetők, s a legcsodásabbak közé tartoznak, amiket az emberiség a látható szépnek terén létrehozott. Ha legtökéletesebben tűnik is elénk az akkori művészet terén a tiszta szépség Raphael alkotásaiban, melyek boldogítanak s nyugodtan kielégitnek bennünket . Michel Angelo művészete magasztossága által kiegé­szíti azokat, mint más megjelenési formája a szépnek. Maga a mester pedig, küzdésében és törekvésében, történelmi állásában, lényének és alkotásának össze­ségében megtestesíti a magasztost egy conflictusban, melyben elvégre legyőzetik, s ezáltal tragikai hatást idéz elő. Legszebb sonettjeinek egyikében mondja Michel Angelo: »Ki semmiből teremti az időt, mely előbb nem létezett, nappalra s éjre osztá azt, s egyik­nek a napot adá égi magasságban, másiknak a hol­dat, mely közelebb van a földhöz. Akkor döntetett el egy pillanat alatt minden halandónak sorsa, szen­vedése úgy, mint szerencséje. Nekem a sötét idő ren­deltetett, s ennek felelt meg lételem a születéstől és bölcsőtől kezdve. S mert a művész csak önmagát ad­hatja vissza, úgy járok, mint az éjjel, mely annál sö­tétebbé lesz minél előbbre halad, s minél tovább fej­lődik munkám, annál inkább fokozódik bennem a fájdalom és szenvedés.« □ Az »Institut du droit international« tárgyalásai. Budapest, sept. 9. E napokban Hágában két nemzetközi vándor­gyűlés váltotta fel egymást, melyeket a felületes szem­lélő könnyen összetéveszthet, mivel törekvéseik tár­gyai nagyrészt összeesnek, és mivel évi összejövete­leik hely és idő tekintetében nyomban szokták kö­vetni egymást. Az »Institut du droit international«, mely augusztus 25-én kezdette meg tárgyalásait és 30-án tartott második teljes ülésében befejezte azo­kat, szakférfiakból áll, kikkel gondos kiválasztás után cooptatio útján egészíti ki magát; tagjai tehát — ez idő szerint alig több 50-nél — kivétel nélkül kiváló előmozdítói, elméleti vagy gyakorlati tekintetben, a nemzetközi jognak. E társaság czélja : a nemzetközi jognak tisztán tudományos úton való belső és külső fejlesztése; azért, midőn egyrészről annak alapelveit tisztázni és a concret alkalmazás számára kifejteni igyekszik, másrészt támogat minden oly komoly kí­sérletet, mely pozitív megállapodások alapján an­nak fokozatos, formális codificatióra való erő­­feszítését czélozza. Az »Association pour la re­forme et la codification du droit international« ellenben, mely augusztus 31-én kezdi meg tárgyalá­sait, agitátori czélokat követ, melyek egy általános állandó választott bíróság felállítására irányulnak, melynek szükségképesi előfeltételét a nemzetközi jog általános codificatiója képezné. Ezen, philanthrópu­­sokból, írókból és publicistákból álló tágabb körbe­­léphet mindenki, a­ki törekvéseikben részt venni akar, a­mihez azután nem kell egyéb, mint hogy annyi jóindulatú és sokat mondó beszédet hallgasson meg és részt vegyen annyi határozat hozatalában, a­hányat az évi vándorgyűléseken tartanak és indít­ványoznak. Az »Institut« alapos munkálkodása, teljesen független és tisztán tudományos állása dac­ára, annál messzehatóbb befolyást biztosít számára, mi­nél szorosabban csatlakozik a nemzetközi életben felmerülő tényleges eseményekhez és törekvésekhez, íme szigorúan tárgyilagos munkálkodása azonban abban is nyilvánul, hogy az egyes ágak és kér­dések számára kiküldött bizottságok tanácskozá­saira fekteti a fősúlyt. — Ilyen bizottság ezút­tal hat működött. Az első kettő, melyek egyike a nemzetközi magánjoggal, a polgári perrend­tartással és különösen a bíróságok illetékessé­gét szabályozó egyforma határozatok megállapítá­sával, másika egy nemzetközi választott bíróság el­járási módjának kidolgozásával foglalkozik,­­ újabb eredményeket nem terjesztett elő. A harmadik bi­zottság azzal volt megbízva, hogy ama három »sza­­bályt«-t, melyek az Anglia és Amerika között felme­rült Alabama-eset alkalmából a washingtoni szer­ződésben, mint a választott bírósági eldöntésre nézve irányadók megállapíttattak, vizsgálat alá vegye és azoknak oly szerkezetét hozza javaslatba, mely álta­­ános nemzetközi érvényt szerezzen nekik. A bizott­ság csekély változtatásokkal Bluntschli javaslatát fgadta el, mely hét tételben szabályozza a semleges hatalmak részéről hadviselő feleknek közvetve jutta­tott segély egész anyagát.­­ A negyedik bizottság az »Institut« nek,taval Génfben tartott gyűléséből külde­tett ki, hogy a hadviselés törvényei és szokásaira vo­natkozó declaratiónak a brüsseli értekezleteken meg­állapított tervezetéről tegyen jelentést. A bizottságba egy-egy tagot választottak Németország (Bluntswhli), Francziaország (de Parieu), Anglia (Mountagne-Ber­­nard), Oroszország (Martens), Belgium (Rolin Jaque­­rnins), valamint az Egyesült államok, Németalföld, Ausztria, Olaszország, Svájc­ és Spanyolország részé­ről ; elnök de Parieu volt. Az ötödik bizottság, mely a tengeren lévő magán­vagyon tiszteletben tartá­sá­val foglalkozott, nem készíthette el jelentését. A ha­todik bizottság is, mely azon kérdést tárgyalt, mely előfeltételek mellett és mennyiben alkalmazható az európai nemzetközi jog a keleti nemzetekre ? csak azon előleges határozatig jutott el, hogy felvilágo­sítás nyerése végett kérdő­íveket intézend a keleten evő diplomatiai képviselőkhöz és consulokhoz. Hol­­tzendorf tanár, ki e bizottság elnökének választatott, gyengélkedő egészsége miatt nem vehetett részt a tárgyalásokban. Az augustus 25-én tartott megnyitó ülésen kí­vül, mely úgy, mint a többi nem nyilvános tanácsko­zások a híres Treves-kamarában tartatott, 28-án és 30-án teljes­­ülések tartottak. Hogy nem tagok is részt vehessenek, az utóbbi ülésre a második kamara terme engedtetett át. A 28-án tartott ülésben, me­lyen Bluntschli elnökölt, Heemskerk németalföldi belügyminiszter üdvözlé a gyülekezetet. A többiben a gyűlés elé terjesztettek az utolsó évi, magára a gyűlésre és törekvéseire vonatkozó egyes események­ről és ezeknek az egyes országokban lefolyásáról szóló jelentések. A 30-iki zárülésben kihirdettettek a bizottsági tanácskozások eredményei, melyek ezúttal a harmadik és negyedik bizottság határozataira szo­rítkoztak. Ez utóbbiakban, melyek a teljes ülés határo­zott helyeslésével találkoztak, kétségkívül az institut ez évi tanácskozásainak lényeges eredményét láthat­juk. E tanácskozások annál nevezetesebbek, a­meny­nyiben teljesen méltányolják Oroszország javaslatait a hadijog megállapítása iránt és az azokból eredt egyezményi tervezetet, sőt határozottan szembe­száll­nak azon szemrehányással, hogy Oroszország mint nagyhatalom csak azon volt, hogy a kisebb államok védelmi erejét megbénítsa. E tekintetben nagy fon­tosságú, hogy ép egy angol jogász és jelentékeny ál­­lamférfiú volt az, ki a legnagyobb nyomatékkal mondta igazságtalannak, ha az orosz kormánynak más indokokat tulajdonítunk, mint azon dicséretes dicsvágyat, hogy a hadi szokások szabályozása és javítása által jót akar tenni. A bizottság munkáját lényegesen egyszerűbé tette az, hogy előadója, Rolin Jaquemins f. é. feb­ruár hóban kérdőívet intézett a tagokhoz és a beérkezett feleleteket kritik­ai összefüggésben adta elő. Kitűnt, hogy a tagok közül egy sem felelt fel­tétlen nem­mel azon kérdésre, »várjon óhajtandó-e, hogy a művelt államok nemzetközi egyezmény foly­tán állapítsák meg a háború törvényeit és szoká­sait.« A határozatok a bizottságban nagy többséggel hozattak. E határozatok ellentmondanak azon állítás­nak, hogy a brüsseli declaratio új, nemzetközileg még el nem ismert elveket állított volna fel; kiemelik, hogy a declaratio összhangban áll azon elvekkel, me­lyeket a leghivatottabb szaktudósok kifejeztek és ma­gában hordja csíráját a folytonos haladásnak a háború iszonyainak enyhítése felé. Ezen általános helyeslés után kimondatik az institut hozzájárulása a decla­ratio határozmányaihoz,az ellenséges terület megszál­lására, továbbá azon különbségre vonatkozólag, mely a rendes harczosok, a békés lakosok, és a haditör­­vény ellen vétő nem rendes harczosok közt fennfo­rog ; továbbá arra nézve, hogy az első categória szá­mára messziről felismerhető megkülönböztető jeleket kell létesíteni, hogy a hadijog értelmében őket meg­illető bánásmód biztosítva legyen nekik; végül a con­­tributiókat, requisitiókat és repressáliókat illetőleg. De az utóbbiakra, valamint több más kérdésre nézve az institut további tárgyalások során tüzetesebb in­tézkedéseket kíván megállapíttatni. Ezen fölötte kedvező bírálat, melylyel az Orosz­ország által megpendített és a többi nagyobb álla­mok legnagyobb része által tetszéssel fogadott terv egy ilyen szakértő és­­elfogulatlan testület részéről találkozott, kétségkívül új lendületet fog adni az illető tárgyalások folytatására irányzott törekvések­nek, a­mint már most is az ezekkel szemben nyil­vánult részakaró kifogások és ellenvetések egy rész­­rehajlatlan itélőszék előtt fényesen megczáfoltattak. BELFÖLD. Nagybánya, sept. 6. (A nagybányai bányaigazgatóság.) Szathmármegye attól tart, hogy egyik, a hazá­ban kitűnő helyet foglaló és a megye keleti bérczei­­nek alján csaknem másfél század óta üdvösen működő intézményétől, a nagybányai m. kir. bányaigazgató­ságtól, megfosztatik. Régóta halljuk hogy a bányaigazgatósági in­tézményekben, takarékossági és ügykezelési szem­pontból, változtatások czéloztatnak. Mi ezt csak helye­selhetjük, mert óhajtandó, hogy a kincstári valamint a magán bányaipar, a régibb időkből netalán meg­maradott kezelési nehézségektől megszabadíttassék. Hallottuk azt is, hogy egész bányaigazgatósá­­gok fognak feloszlattatni és más igazgatóságokba be­olvasztatni. Ebbe is belenyugodtunk, mert meg va­gyunk győződve, hogy észszerű, a hasonló miveletű bánya és ezzel szövetkezett művek egyesítésének el­vén alapuló szervezés mellett, a bányaigazgatóságok­nak a helyi viszonyokra való tekintetből czélszerű egyesítése. És valóban úgy találjuk, hogy a hasonló műv­­­ésű bányák és művek egy igazgatóság alatti egyesí­tésének elve vezérelte és vezérli a bánya érdekeket helyesen felfogó államokat és magán bánya mivelő­ket, a bánya­ipar fejlesztését előmozdító bányaigaz­gatóságok életbeléptetésénél és elhelyezésénél, ezen elv vezérelte Magyarország kormányát, is midőn a tönkre jutott nagybányai kerületi bányászat felélesz­tésének czéljából, az egykori főtisztséget itten, Nagy­bányán, a kincstári és magán­bányák közepette fel­állította. A kincstári és magánbányák öszhangzatos mű­­veltetésének czéljából felállított főtisztség , itten Nagybánya szabad kir. bányavárosában, a számtalan bányatelepek közepette, a bányana­velés kiegészíté­seként működő segédművek , kohók , foncsorda, lagozda közvetlen közelségében 130 éven át működött és működik jelenleg is kitűnő sikerrel, a­mennyiben a tönkre jutott bányászatot új életre ébresztette, a bányaipar folytonos és fokozatos fejlesztése által gazdagította a hazát, virágzóvá tette a bányakerüle­tet, jótékonyan hatott vissza az anya- valamint a szomszédmegyékre, terményeinknek biztos és jó pia­­czot nyilván,­­ újra feltárta ezen vidéket a polgáro­sodásnak és az idegen nemzetiségű lakosok köze­pette, egy az anyamegyét és a hazát gyönyörködtető, a válság napjaiban is hazafias áldozatkészséggel helyt állott telepet biztosított a hazaszeretetnek és a magyar nemzetiségnek! Minthogy lehetnek, kik ezen ügyben csak rideg anyagi adatok által engedik magukat felvilágosíttat­­ni, azok számára felemlítjük, hogy ezen bányakerü­let, mely a főtisztség felállítása alkalmával alig tu­dott 800 fontnyi arany és ezüst termelést felmutatni, jelenleg 16.000 fontnyi összeget termel és a kohó­ban, lugazdájában és foncaorművében feldolgozott fémek értéke évenkint 1.700.000 ftra rúg. Szóval a nagybányai bányakerület kitűnő he­lyet foglal el a hazai bányaipar közepette, és mai napon egyedüli bányakerülete hazánknak, mely a fémbányászatot haszonnal űzi, míg a többi bányake­rületek már 1850 től fogva folytonos veszteséget tüntetnek fel. Hogy ilyen körülmények között miért kell épen ezen bányakerület igazgatóságát feloszlat­ni,­­ annak okát hiába keressük, és még inkább kell megdöbbennünk azon, hogy az ekként feloszla­tandó nagybányai bányaigazgatóság, az innen húsz mértföldnyire eső, csaknem semmi fémbányászattal sem bíró bányaigazgatóságba fog beosztatni. Ugyanis mint tökéletesen biztos hírt állítják, hogy bányaigazgatóságunk a kolozsvári bá­­n­y­a­i­g­a­z­g­a­t­ó­s­á­g­b­a fog beolvasztatni. Ezen beolvasztás oly természet- és czélellenes, hogy annak támogatására semmi adatot sem tudunk felhozni. Mi általában nem foghatjuk fel czélszerűségét a bányaigazgatóság felállításának olyan helyen, a­hol bányák nincsenek, mert az igazgatóságoktól üdvös hatást csak akkor várhatunk, ha azok a bányák te­rületén állíttatnak fel. Ebből kiindulva, soha sem tudtunk megbarátkozni azzal, hogy az erdélyi bá­­nyaigazgatóság a bányák területéből egészen kiesve és ezektől sok mértföldnyi távolságra állíttatott fel. Mondják ugyan, hogy a kolozsvári bánya­igazgatósághoz tartozó műveletek, — nagyobb­részt só-, vas- és kőszénbányák, — és hogy a fémbányák — a nagyági kincstári-társulati bánya a kolozsvári bányaigazgatóság alól­­kiválván — oly je­lentéktelenek, hogy a felemlítést is alig érdemlik és csak azért csatoltattak a kolozsvári bányaigazgató­sághoz, mivel más helyre nem tudták beosztani. Mondják azt is, hogy a sótörés,fa kőszénbányák növelése, sőt még a vasműüzemek is nem tüntetik fel azon művelési változékosságot és sokoldalúságot, mint azt a fémbányáknál, az előkerülő és feldolgozandó fémek minőségi és tartalmi, mindig változó különb­ségénél lehet folytonosan észlelni és hogy így a sótö­rés, a kőszénelőh­ozás és a vasművek kezelése nem kivánja az igazgatás és vezetés azon közvetlenségét, mint az a fémbányáknál megkivántatik, és hogy ezek­ből kiindulva, nem lényeges azon körülmény, hogy az erdélyi bányaigazgatóság a bányáktól távol székel. Mi is abban a véleményben vagyunk, hogy bi­zonyos határig a sótörés és a kőszén termelés a leg­egyszerűbb bányamivelést igényli, hogy talán a vas­művek kezelése sem követeli annyira egy, folytonosan felügyelő és vezető igazgatóságnak közvetlen közelsé­gét; a fémbányáknál ez azonban mulaszthatlan köve­telmény, e nélkül viruló bányászat nem várható. A közvetlen megfigyelés és intézkedés azon, a bányász­regékben szereplő varázsvessző, mitől a sziklák meg­nyílnak és kincseiket feltárják! Mi tehát semmiképen sem tudunk megnyugodni abban, hogy a nagybányai bányakerület feloszlattas­­­ék, és még kevésbé abban, hogy az a kolozsvári bá­nyaigazgatóságba beleolvasztassék. Erre a nagybányai bányakerület bányáinak eddigi miveléséből okot nem lehet meríteni; ez te­temes financ­iális vesztességgel van összekötve a je­lenben, a­menyiben a Nagybányán csaknem másfél­századon át időnként tett építkezések és felállított bányaintézmények rögtön értékteleníttetnének, és azokat tetemes költséggel Kolozsvárt újra kellene te­remteni; ez káros következményű a kerületi, most viruló kincstári és magán­bányászatra jövőben, a­mennyiben ezen bányászat azon szomorú phasisokon át biztosan vissza fog sülyedni oda, honnan azt azon intézmény, a­melyre most oly könnyen rámondták a halálos ítéletet, a kerület és vidékének boldog­ítására és a haza javára kiemelte!­1 1. Budapest főváros biz. közgyűlése. s sept. 10. Kammermayer K.polgármester megnyitja az ülést, s a közgyűlés a napirenden levő ügyek foly­tatólagos tárgyalásába bocsátkozik. A Duna-balparti közlegelői javadalom bérbeadása igen élénk vitára adott alkalma­t. Deutsch A. és fia 20,600 frtért, Rosenfeld A. és Pichler N. pedig 22,502 frt 74 krért hajlandók e javadalmat bérbe venni. A pénzügyi és gazdasági bizottmány Rosenfeld és társa ajánlatát, mint megbízható egyé­nekét, s mint a városra nézve legkedvezőbbet ajánlja elfogadásra. A tanács azonban Eigel Nándor mos­tani bérlőnek, ki a javadalmat évi 22.420 forintért már tiz év óta bírja, kivánja kiadatni.­­ A hosz­­szu vitában, mely e tárgy körül támadt, L­é­­g­r­á­d­y K. az ajánlattevők csekély számára vo­natkozólag egy beszélgetést mond el »szorul szó­ra,« mely közte és egy vállalkozó közt folyt. Szóló ugyanis felszólita ezt, miért nem pályázik a városi javadalmak bér­bevételéért? Az illető erre azt felel­te neki, mert jól tudja, hogy a városnál uralkodó nepotismus folytán, még ha legkedvezőbb ajánlatot tenne is, ajánlata el nem fogadtatnék. Kammermayer polgármester vissza­utasítja Légrády gyanúsításait, s azt mondja, hogy nem minden legolcsóbb ajánlat a legolcsóbb. Lég­rády szavai igazolásául azt hozza fel, hogy itt nem saját véleményét adja elő. Kammermayer azt viszonozza, hogy e nyilatkozatot hallgatással mellőzni nem lehetett, mert akkor úgy tűnnék fel a dolog, hogy az illető nyilatkozat­tevőnek igaza van. (Helyeslés.) A közgyűlés a tanács ajánlatát fogadja el. Buchmüller F. a városligeti kis korcs­mát 2000 frt évi bérért kéri kiadatni. A p. ü. bizott­ság s a tanács javaslatára az illetőnek ajánlatát a köz­gyűlés elfogadja. A Duna-balparti házi szemét kihordása iránti szerződés f. é. augustus végén lejár. E szerint új in­tézkedésről kellett gondoskodni. A p. ü. és gazd. bi­zottság valamint a tanács előterjesztésére a közgyűlés már korábban kimondotta, hogy a házi szemetet el kell égetni. A tanács ily irányban tűzött ki pályáza­tot. Krausz Bernát eleinte 4000 forintot ajánlott a szemét kikotrás jogáért, melynek fejében kötelezte volna magát a szemét elégetését két kemencze felúj­­ítása által eszközölni. A közgyűlés nyilvános pá­­yázatot rendelt el. A kiírt határidőre két pályázat érkezett. Deutsch J. vállalkozó 70000 frtért, Krausz Bernát és testvére 24708 frtért hajlandók vállalkoz­ni a szemét elégetésére. Ez utóbbi a tanácsnak azon felszólítására, hogy az első ajánlata mellett maradjon, azt felelte, hogy akkor minden számítás nélkül könnyelműen tette az ajánlatot; behatóbb vizsgálat után azonban kénytelen kijelenteni, hogy a fentebbi összegnél keve­sebbért saját érdekei megsértése nélkül nem vállal­­kozhatik. A p. v. és gazdasági bizottmány az ajánla­tot elfogadhatónak tartja, mert közegészségi szem­pontból szükséges, hogy a szemét a főváros területé­ről haladéktalanul eltávolíttassék. Ez pedig csak elé­getés által érhető el. Steiger Gyula: A szerződésben két fő­szempontról nincs szó. Arról t. i. hogy várjon a kemen­­ezék felállítása által nem nagyobb bajok fognak-e a közegészségre nézve támadni, mint a­hogy a jelen­legi állapot van. Nem fognak-e a kemenezék ártalmas gőzöket terjeszteni a vidékre , továbbá nem történt semmi szakértői vizsgálat az iránt, hogy az elégetés tökéletes lesz-e. Szóló egy új dolgot, vállalatot 10­ év­­re senkinek sem merne lekötni, szerinte a szerződést 3—4 évre lehetne megkötni. Indítványozza, hogy az ajánlatok egyikét se fogadják el. Tavaszy E. szintén barátja a találmányok­nak, az új dolgoknak, de a szemételégető kemenczék iránt nem nagy bizalma van. Ezután csaknem ne­gyedóráig arról beszélt, hogy a kihordott szemét na­ponkint elégettessék, s ezt a szerződésbe felvétetni kívánja. Végül Kammermayer felvilágosítja szólót, miszerint e feltétel a szerződés egyik leglényegesebb pontját képezi. A kérdéshez még többen szólottak, végül a közgyűlés elfogadja a tanács előterjesztését, t. i. hogy egyik ajánlat se fogadtassák el, hanem új árlejtés hirdettessék ki. Steiger pótindítványa, hogy t. i. csak 5 évre köttessék a szerződés az új pályázat alkalmával, elej­tetett, s a közgyűlés a 10 évi szerződés mellett nyilatkozik. A fővá­italmérési jog kezelése és hasznosítása tárgyában elhatároztatott, hogy a bor- és sörmérési jog megadásánál 3 osztály állíttatik fel: I. oszt. 100 frt, a II-ik 60, a III-ik 30 frt. A pálinka mérésnél pedig I. oszt. 100 frt, s a szatócsok kisebb kimérései­ben 15 ft. Ezzel kapcsolatban a szatócsok s korcsmáro­­sok ipartársulatának kérvényére elhatároztatik, hogy mindenki, ki italmérési jogot bérel, tartozik belépni a szatócsok, vagy korcsmárosok ipartársulatába. A vadászati jog értékesítése érdemé­ben elhatározta a gyűlés, hogy a főváros területére­­s nézve a vadászati jog 20 forintért legyen megsze­rezhető. A belügyminiszter leirata a budai vízkárosul­tak felsegélyezésére felveendő kölcsön tárgyában tudo­másul vétetett. A II. ker. állami reáltanoda hiányainak hely­reállítása után felmerült 3316 frtnyi költségtöbblet megszavaztatik. Az ó­budai községi földadó bizottság tagjainak élelmezési költségei fejenkint 1 frt 50 krban állapít­tatnak meg. Pichler N. és érdektársai kérvénye, hogy az új vásártér egy részét zsibáru-csarnokok felállí­tására engedjék át nekik, a tanács ajánló javaslata daczára egyhangúlag el­vettetett. A gyűlés 8 órakor véget ért, ekkor csak 12 vá­rosatya volt jelen. A kalocsai tizkárvallottak javára. Szerkesztőségünkhez beküldötték a következő adományokat: Sept. 10-diki lapunkban kimutattunk 61 frt *— kr. Gróf Csekonics János — — — 100 frt — kr. Báró Besán Nép. János — — 100 frt — kr. Összesen 261 frt — kr. Különfélék. — sept. 10. (Megszüntetett törvényszéke­k.) Esztergom városa a képviselőházhoz kérvényt inté­zett, melyben azt kéri, hogy törvényszéke hagyassék meg. Hason értelmű folyamodványt intézett Eger városa is a kormányhoz. (A fővárosi vízkárosultak javára) szerkesztőségünknél utólagosan, a gyűjtés befejezte után begyűlt hatvanegy frtot ötven krt ma szolgál­tattuk át Kammermayer polgármester úrnak. E rész­lettel a nálunk e czélra begyűlt egész összeget ren­deltetésének helyére juttattuk. (A szombathelyi közjegyzői k­a­m­a­r­a) f. évi augustus hó 2- án megalakult; megválasztotta elnökké Gaál Frigyes szombathelyi közjegyzőt s megalakította a fegyelmi bíróságot. (A budai állami tanítóképez­­d­é­b­e­n) a segédtanári állomás megüresedvén arra f. hó 24-ikéig pályázat nyittatik. A pályázni szándé­kozók felkéretnek, hogy koruk, végzett tanulmányaik, a magyar és német nyelvekre való tanképességök s esetleg eddigi működésökről szóló okmányokkal fel­szerelt kérvényüket a kitűzött határidőig Bója Ger­gely budapesti tanfelügyelőnél nyújtsák be. Közép­tanodákra tanképesített folyamodók előnynyel bír­nak. Ezen segédtanári állomással 600 frt évi fizetés, természetbeli lakás, élelmezés, esetleg köztartási díj élvezete jár. (A budai vízkárosultak és az angolok.) Már reggeli lapunkban említettük, hogy Ráth Károly főpolgármester a londoni lord mayorhoz levelet intézett, melyben a budai vízkáro­sultak részére küldött adományért köszönetét fejezi ki. A »Times« legújabban érkezett száma »örömmel közli« e levelet, mely igy hangzik: »City-Hall, Bu­dapest, aug. 30. My Lord! Folyó hó 5-éről kelt be­cses levele, melyhez a londoni magyar segélybizott­ság által eszközölt gyűjtés első eredményeképen 5000 frt volt mellékelve, po­ntosan megérkezett, az összeg nekem kifizettetett, mit ezennel van szerencsém elis­merni. Haladéktalanul átadtam a nemes adományt a helybeli segélybizottság elnökének, ki azonnal gyűlést hívott egybe, hogy angol testvéreink e nagylelkű té­nyét tudomására juttassa az egész országnak. Ne­kem jutott a feladat lordságodhoz fordulhatni, hogy tolmácsa legyek azon végtelen hálának, mely minden magyar szívben felébredt. Ez adomány, bármily jelentékeny is az, alig áll arányban az igaz barátság azon érzelmeivel, melyeket az an­gol rokonszenv bennünk felkeltett. Valóban több napon át egyébről sem beszéltek nálunk, mint angol barátaink nagyselkségéről, kik ismét al­kalmat nyújtottak, hogy megismerjük határtalan testvéri vonzalmukat a magyar nemzet iránt és egy általános Éljen hangzott fel nők és férfiak nyakán az egész városban. Kérem lordságodat, fogadja köszö­­netemet, melyet ezennel önnek és mindazoknak, kik szerencsétlen testvéreink felsegélyezésére irányzott fáradozásaiban részt vettek, a magam és minden magyar nevében nyilvánítok. Maradok­ stb. (Kalocsán) igen gyakorlatilag fogják fel a gyors segélyezést: sok város tanulhatna tőle. Nem dictióznak, enqueteznek itt hetekig s hagyják éhez­ni a szerencsétleneket, hanem gyorsan cselekesznek, mert »bisdat, qui cito dat.«A legfőbb érdem itt a tevékeny szolgabiró Gajáry Antalé, kinek a­­ város és vidéke már is oly sokat köszönhet. Mihelyt derék érseküktől a tűz után közvetlenül az ötezer forint segélyt megkapták, a derék szolgabiró mint elnök rögtön kis bizottságot hivott össze s a közsze­retetben álló Bagó Gergely kanonok-plébános s a buzgó M­ó­d­e­r Ferencz bizottsági tag, a derék fő­jegyzővel és többekkel 48 óra alatt már ki is oszták a segélyt, még­pedig akként, hogy az 5000 írtból 3950 forintot 170 egyénnek osztottak ki, a legszegényeb­­bek és iparosoknak, kiknek műszerei, czikkei égtek el, úgy, hogy ezek már harmadnap keresetük után láthattak, 1050 frtot pedig 45 egyéb leégettek kö­zött osztak ki. Amint újabb segély érkezik, ép ily gyorsan, ily tapintatosan s közmegelégedésre oszta­­tik ki az is,­­ így az adakozók is szívesebben ada­koznak, ha látják, hogy könyöradományaik ily gyors és becsületes kezeken át mily gyorsan jutnak a kitűzött czélhoz. — Valóban újra felhívjuk adakozásra az emberbarátokat, mert a nyomor csakugyan nagy. (A kalocsai tűzkárosultak), dr. Mor­genstern Sándor a napokban Kalocsára utazik, hogy a szerkesztőségekben eddig begyűlt összegek kiosz­tását egy, ottani polgárokból alakult bizottság által eszközölje. A fővárosi közgyűlés által f. hó 9-én a kalocsai károsultak részére megszavazott 2000 forint szintén ezen bizottságnak fog szétosztás végett át­adatni. (Gróf Kreith Vilmos) halálát a Rókus kórházban már emlitettük. Temetése tegnap ment végbe megható egyszerűséggel. Bátyja és a rokkant honvédek kisérték a sirig, hol bátyja, Béla, meleg szavakban mondott köszönetet a megjelentek­nek részvétekért. Az Elhunyt gróf egy levelet hagyott hátra, melynek közzétételére vissza maradt irataiban lapunkat kérte föl. A levél igy hangzik: Tekintetes szerkesztő úr! Ha meghaltam, legyen olyan kegyes tisztelt lapjában közölni e néhány sort: Báró Wenck­­heim Béla ő excellentiájának, gróf Festetich Leo, to­vábbá Kammermayer Károly fővárosi polgármester uraknak köszönet ama nemes tetteikért, melyek által sorsom enyhittetett. És te B£la bátyám, fogadd nyíl!

Next