Pesti Napló, 1876. március (27. évfolyam, 50-75. szám)

1876-03-03 / 52. szám

Budapest, Péntek, martius 3.1876. 52. szám. S­zerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatali Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A­ lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: ______________27. évi folyami Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt : 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Ab esti kiadás postai különküldéséért felfelfizetés évnegyedenként 1 forint Ab előfizetés az év folytán minden hónapban megkéselhető, de ennek bár­­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let küldendők. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ-ra. Előfizetési árak: (reggeli és esti kiadás, ig2 legnagyobb tv és közgazdasági melléklet) Egész évre...........................................24 frt. Fél évre...........................................12 frt. Negyed évre................................. 6 frt. Egy hónapra................................. 2 frt. UV“ Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló* kiadó hivatalába (Barátok-tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló* szerk. s kiadó­ hivatala. a»B«regg«i««awBaa»sw»n­ »»—l—s——————s—— Budapest, mártius 2. A váltótörvény áll a képviselőház na­pirendjén. Az általános vitán egy rövid félóra alatt átesett a ház, s most tárgyalja a tör­vényt szakaszról-szakaszra csendes tempóban eljutva a 29. §-ig. Az en bloc elfogadást, me­lyet mi is ajánlottunk, s ily nagyobb terje­delmű törvénykönyvekkel szemben mindig a leghelyesebb útnak tartunk, nem kivánta és indít­vány­ozta senki, s most, hogy a tárgya­lás menetét látjuk, nincs is okunk e felett sajnálkozni. Csakhogy nézetünk ezen — hogy úgy nevezzük — megváltozásának oka, nem a mi nézetünk elvi helytelenségében, ha­nem a törvényjavaslat és a mi codificátoraink munkálkodásának sajátságos természetében fekszik. Mert mit tehetünk mi arról, hogy nálunk az igazságügyminiszter megbízásából készült, szak­­enquete által megvizsgált, azután a képviselőház jogügyi bizottsága által átala­kított és tárgyalt organikus törvényjavasla­tok oly szerkezetben kerültek napirendre, hogy még a jogügyi bizottság tagjai is a tisz­telt ház plénumában új és új styláris módo­sításokat indítványozhatnak, melyeket nem­csak a miniszter, de a jogügyi bizottság előadója is, mint az eredeti szerkezetnél helyesebbeket kénytelen elfogadni. — Vár­jon a jogügyi bizottság illető tagjának csak a plenáris tanácskozást közvetlenül meg­előzőleg jönnek meg stylaris revelatioi? Ezt csak azért sajnáljuk, mert attól kell tarta­nunk, hogy e revelatiók más és tán nagyobb része még később fog megjönni, és majd mint a jogtudós esprit d­ escalier elkésett produc­­tuma csak a kommentárokban fog a már tör­­vénynyé vált váltótörvény után sántítani. — E megjegyzésünk egyébiránt nemcsak a vál­tótörvényre, hanem valamennyi, a kormány és képviselőházi bizottságok kezeiből kike­rülő javaslatra nézve áll. Mindannyinál szük­séges, hogy a lényeg mellett nagyobb gondot fordítsanak a formára is, mely épen a törvé­nyekben a lényeget is igen könnyen alterál­­hatja. A váltótörvény általános vitáját a szél­sőbal szétválása tette érdekessé. Helly úr a váltót, mint a hitelforgalom egyik nevezetes eszközét, általános nemzetgazdasági excur­sion használta alkalmul, előadást tartván hitelviszonyaink nyomorúságáról, uzsoráról, s ennek orvosságául a szenvedő váltóképes­ségnek nevezetes megszorítását és különösen a kereskedőkre korlátozását ajánlván a ház figyelmébe. A szélső­balról Németh Albert és Irányi is felszólaltak főnemzetgazdájuk ez özönvíz előtti tudománya ellen, de külö­nösen az igazságügy miniszter emelte ki, hogy a váltóképesség megszorítása egyáltalán nem enyhítené az uzsora bajait, s hogy csakis a földhitel emelése képes azon abnormitást megszüntetni, hogy a földbirtok is csak váltó útján képes magának a szükséges hi­telt megszerezni. Egyébiránt sem Helly, sem Simonyi Ernő, a­ki őt védelmezni látszott, nem vették nagyon komolyan elméletüket, mert sem az általános vitánál pozitív indít­ványt nem tettek, sem a részletes tárgyalásra kilátásba helyezett módosítványaikat eddig­­elé be nem nyújtották. A részletes tárgyalásból a 14. és 15 . ok feletti vita emelkedett ki. Arról volt szó, hogy a váltó lejárata után is váltójogilag át­ruházható, vagyis váltójogi kötelezettséggel átruházható legyen-e vagy nem? A javaslat megtartotta a német vál­tórendtartás intézkedéseit, melyek szerint ha a lejárt váltó az óvás felvétele nélkül to­vább forgattatik, a forgatmányosok a lejá­rati idő utáni forgatók ellen viszkereseti jo­gokat nyernek, ha pedig a váltó óvatoltatott, akkor a forgatmányos egyszerűen a forgató jogaiba lép, de ez utóbbi váltójogilag köte­lezve nem marad. Ennek ellenében aztán Te­­leszky egy több aláírással ellátott módosít­­ványt adott be, mely mellőzve a fentebbi megkülönböztetést, a lejárat utáni girónak egyszerűen azon hatályt adja, hogy a forgat­mány és a forgató jogaiba lép, ez azonban minden váltójogi kötelezettségtől menekül.­­ Teleszky úgy argumentált, hogy a váltó a lejárattal elérte czélját, megszűnt forgalmi tárgy lenni, és holt papírrá változik, mely­nek váltójogi átruházása már meg nem en­gedhető. Fejtegette azt is, hogy a forgalom­nak nincs e lejárat utáni forgatásokra szük­sége , és hogy e forgatások a legnagyobb visz­­szaélésekre nyitnának zárt kaput. A javaslat védelmére C­h­o­r­i­n, bizott­sági előadó és C­s­e­m­e­g­i államtitkár szólal­tak fel. Az első röviden,­de élesen fejtegette az okokat, melyeknél fogva e forgatásokra a hitelforgalomban szükség van, és találólag jegyezte meg a visszaélésekre nézve, hogy ez intézkedések egész Németországban, Ausztriá­ban, sőt hazánk területén, Erdélyben és Hor­vátországban érvényben vannak, sőt nálunk is tíz évig érvényben voltak a­nélkül, hogy ama visszaélésekről hallottunk volna. Külön­ben a szakaszt nem tekinti a javaslat oly cardinális tételének, mely az egésznek lénye­gét alterálná. C­sem­egi pedig egy jeles po­lémiában mutatta ki Teleszky okoskodásá­nak hiányait; tudományos éllel és alaposság­gal fejtette ki, hogy a váltó a lejárattal nem lesz holt papírrá, hanem — még ha nem óva­­toltatik is — bizonyos elévülési határidőig az elfogadó ellenében váltókövetelést állapít meg; és semmi ok sincs arra, hogy e jogok­nak váltójogi természetű átruházását meg ne engedjük. Visszaélések igen­is lehetségesek, de azoknak nem is lehet teljesen elejét venni; a legtöbb visszaélés lehetséges, s a jogászi szempontból a legtöbb kifogás tehető — az in biance forgatások ellen; de a forgalom igé­nyeire való tekintettel mégis kénytelenek va­gyunk ezeket megengedni, a visszaélések ellen pedig a büntető törvényben provideál­­ni.­­ A javaslat ellen s a módosítvány mel­lett Wahrmann állt még fel gyakorlati argumentumokban erős beszéddel iparkodván azt bizonyítani, hogy a forgalom érdekében a javaslat intézkedéseire szükség nincs, mert tán százezer esetben egyszer fog egy váltó a lejárat után tovább forgattatni; ellenben a visszaélések lehetősége olyannyira nagy, hogy ezek az in bianco forgatást teljesen lehetet­lenné teszik, mert minden in biance forgató ki lesz téve a veszélynek, hogy a lejárat után — a­melyig obligót vállalt — két év múlva fogják keresettel megtámadni, a­nél­kül, hogy ő az elkövetett visszaélést bizonyí­tani képes volna. A módosítvány pártolói kétségkívül túl­lőttek czéljukon, mikor a visszaélések vesze­delmét oly rikítóan kiszínezték , mert tény az, hogy a­hol csak a német váltórendszabá­lyon alapuló törvények vannak életben, a megtámadott intézkedések, s az in bianco giro igen barátságosan meg vannak egymás mel­lett a­nélkül, hogy akár a jogászok, akár a kereskedők amaz intézkedések ellen felszólal­nának, vagy épen eltörlésüket követelnék. A képviselőház mai többsége azonban plausibili­­sebbeknek találta a módosítvány védelmére felhozott argumentumokat, és a bizottsági szöveg elvetésével Teleszky módosítványát fogadta el. Ezt egyébiránt az ellenkező véle­­ménynek sem tartották nagy szerencsétlen­ségnek. A módosítvány folytán a törvényja­vaslat 15. szakasza, mint most már fölösle­ges, az előadó indítványára kihagyatott. Budapest, március 2. (A reichsrath elnapolása) előtt az osztrák kormány szükségesnek tartotta egy erélyes manifestátióval a kormány és az alkotmánypárt ösz­­szetartását hirdetni. A miniszterek ugyanis a kérdések egész sorozatában vereséget szenvedtek a lefolyt ülésszak alatt és az ellenzék az utóbbi napokban éle­sen megtámadta a minisztériumot és pártját, rámu­tatván a köztük fennálló kötelékek lazulására. U­n­­g­e­r, a kormány legékesebben szóló tagja, tegnap a képviselőház utolsó ülésében nagy hatást keltett re­mek szónoklatában constatálta az alkotmánypárt és az abból keletkezett kabinet solidaritását. Unger miniszter a Magyarországgal folytatan­dó tárgyalásokról is szólva, kimondá, hogy »a kor­mánynak szilárd és tántoríthatlan akarata, a fenn­forgó tárgyalásokat csakis oly befejezéshez juttatni, mely sem az összes monarchia politikai érdekeinek, sem a birodalom ezen felének pénzügyi és közgazda­­sági hátrányára ne legyen. A kormány azon biztos reményben és szilárd hitben él, hogy sikerülnie fog a tárgyalások ily eredményét létesíteni, s azért a kor­mány teljes erővel és törhetlen bátorsággal indul a tárgyalások elé.­ A ház e nyilatkozatot helyesléssel kisérte, írják is már Bécsből a »P. C.«-nek, hogy a beteg Lasser minisztert Unger fogja a kor­mányunkkal közelebb folytatandó tárgyalásoknál pótolni. (A szabadelvű párt­ mai értekezle­tén Kármán bemutatá az értekezlet megbízásából Toldy Ferencz szobrára eszközölt gyűjtésének ered­ményét 325 írtban, mely összeg az elnökség által ren­deltetése helyére fog átszolgáltatni. Ezután folytatá az értekezlet a váltó tör­vényjavaslat részletes tárgyalását. A 30—33. §§-ok minden érdemleges módosítás nélkül elfogadtattak. A 34 i. §-nak, mely szerint »kiméleti napok­nak helye nincsen«, mint feleslegesnek, kihagyása inditványoztatott. — Az értekezlet elfogadta e ren­delkezés kihagyását s helyette azon rendelkezést vette fel, hogy a fizetés a fizetési napon déli 12 óráig teljesíthető. A 35—41-ik §§-ok minden érdemleges módo­sítás nélkül elfogadtattak. A 42-ik §-ban azon módosítás létezett, hogy az óvás nem a lejárat napján, hanem a fizetés napján déli 12 óra után vehető fel. A törvényjavaslat további §§-ait az értekezlet a javasolt indítványok mellőzésével minden érdemleges­ módosítás nélkül elfogadta. (Azon vidéki pénzintézeteknél, me­lyek a pesti hazai első takarékpénztár egyesülettel, a szab. osztr. nemzeti bank alapjából váltóviszleszá­­mitolás utján összeköttetésben állnak, 1876. január végén el volt helyezve 4.214.642 frt 91 krajczár, f. év február havában leszámitoltatott 1,260.963 forint 92 kr. értékű, s a bank budapesti fiókjához viszle­­számitolás végett beadatott 1,590.672 frt 17 kr. ér­tékű váltó, 1,332.717 frt 98 kr. értékű időközben le­járt váltók a pénzintézetek által beváltottak, marad leszámítolva 4,142.888 frt 85 kr. (Az olasz - osztrá­k-m­agyar keres­kedelmi szerződés) tervezete legközelebb el­készült, minek folytán Andreanszky István báró, a magyar kormány képviselője, tegnap Rómából haza érkezett. (Az osztrák nemzeti bank) e heti igazgatósági ülésében,— a­mint Bécsből írják — szóba hozzák a kamatláb leszállítását. Némelyek szerint csak a leszámítolási kamatláb fog 4°/0-ra re­­dukáltatni, míg mások szerint a lombard kamatja is 5°/o-ra fogna leszállíttatni. Annyi tény, hogy a bank nagy jegykészletének hasznát csak olcsó hitellel lát­hatja , mert a­mint az esti lapunkban közlött havi kimutatásból kitűnik, 57 milliós jegykészlete van a banknak a közelebb történt kamatláb reductió és an­nak daczára, hogy az intézet a banklábon alul is le­számítol a nyílt piac­on váltókat. (Törökország, Szerbia és Monte­negro.) A konstantinápolyi diplomatiai testületet múlt héten nagy izgatottságba hozta a félhivatalos »Bassiret« cz. hírlap azon híre, hogy a porta ultimá­tumot intézett Szerbiához és Montegrohoz. A hatal­masságok nagykövetei rögtön a nagyvezírhez siettek, szemrehányásokat tettek neki, hogy a porta ilyetén eljárása elkeseríti a habér­államokat és meghiúsítja a nagyhatalmak békítési kísérleteit, a hatalmak iránt a porta lehetne annyi tekintettel, hogy bevárja, váljon Cettinre és Belgrádban mernek-e az összes hatalmak sürgetéseinek ellenszegülni. A nagyvezír eleinte kitérő feleletet adott. Csak a diplomaták határozott sürgetései után jelente ki, hogy ama szándék, melyet a »Bassiret« a portának tulajdonít, nem forog fenn. Másnap — mint távira­taink is jelentették — az összes török lapok demen­­tálták a »Bassiret« hírét. Sokan azon nézeten van­nak — és e nézetet nem mondhatni épen jogosulat­lannak — hogy a porta itt »ballon d’ essai«-t eresz­tett meg, de ez szétpuffant, mielőtt még kárt okozha­tott volna. A szultán, minapi betegeskedése alkalmával, nagy örömmel vette, hogy a perzsa sah napon­kint távirati utón tudakozódik egézségi állapota után. A »Pesti Napló« gyűjtése vas­árvizkárogaltak javára. Martius 2-diki, esti lapunkban kimutattunk: 2768 frt 3 kr, 5 db aranyat, 2 ez. frtosat, 15 freat. Csikós Endre...................2 frt Összesen 2888 frt, 3 kr, 5 drb ar, 15 franc, 2 ezüst fi­tos. A föntebb kimutatott adományokból mart. 2. este pénztárunkban volt százhúsz frt. A többi átadatott rendeltetése helyére. * * * Harkányi Károly . . . 100 » Márki József és neje . . 5 » Márki Emma ..... 2 » Német Antal...................10 » Lulu és Miczi...................­ » Deák Ferenczről Pulszky Ferencz. (Felolvastatott a történelmi társulat martius 2-diki ülésében.) Pulszky Ferencznek Deákról ma tartott felol­vasása holnap külön füzetben jelen meg a Franklin­­társulatnál. Czime a füzetnek : »Deák Ferencz. Jellemrajz. Irta Pulszky Ferencz.« Ara 60 kr. A Franklin-társulat szives volt már ma meg­küldeni nekünk e füzetet, a miért köszönetet mon­dunk neki. A felolvasás lenyomata 45 lapra terjed. Vá­zolja Deák egész életét. Feltünőleg rövid és hal­vány azon rész, mely Deák 67 óta kifejtett működé­séről szól. Érdekes új adatokat tartalmaz a 48 előtti Deákról szóló rész,­­ ebből idézzük a következőket: Az országgyűlés a nemzet megelégedése közt záratott be tavaszszal 1840-ben, másfél évvel bere­kesztése után gyűlt össze Pesten három országos bizottság, melyek közt legnevezetesebb volt az, mely a büntető törvénykönyv szerkesztésével lett meg­bízva. Az albizottság az anyagi rész kidolgozására , Klauzál, Bezerédj, Eötvös, Deák elnök­sége alatt hozzáfogott a munkához s az én kezembe adta a jegyzői tollat, mig az eljárást Z­s­e­d­é­n­y­i el­nöklete alatt S­z­a­l­a­y szerkesztette. Deák ez időben mindennap öt órakor kelt fel s három óra hosszat sétálgatott. Nem egyszer kerültük meg igy egész Pestet vig s komoly társal­gás közt; tiz órakor szivar mellett lakásán, az akkori Horváth-házban az uri-utczában dolgozni kezdtünk, két órakor a vadászkürtben ebédeltünk, ötkor ismét folytattuk az ülést, este Deák nem vacsoráit, télen gyakran a nemzeti színházba ment az akadémia pá­holyába Vörösmarty s Bajza mellé, nyáron fagylaltozni a czukrászkioszkba, d­e ismerősei már rendesen várták. Időről-időre Széchenyihez voltunk hivatalosak ebédre s estélyre. Batthyá­nyi, kezdetben Dessewffy Aurél, Andrássy József gyakran, Kossuth ritkábban látogattak meg s félbeszakasztották munkánkat, Deák pedig szerette, ha a kérdések minél több oldalról deritet­­nek fel s a látogatókkal is megbeszélte a tárgyakat, melyekkel foglalkoztunk. Szerepem az volt: előadni a külföldi törvénykönyvek rendeleteit, kiemelve min­den különbséget, mely köztök fennáll; ezután min­denki közülünk elmondta véleményét. De a­k ilykor ne­hézségeket szokott támasztatni s ellenvetéseket tenni, végre reassumálta a vitát s felszólított, hogy a megál­lapodást formulázzuk. A­mint ezzel egyenként elké­szültünk, mindegyik felolvasta a maga szerkezetét, melyben ő, majd mindig tréfásan, hol hibát, hol hiányt talált, végre maga hozzálátott a formulázáshoz, felhasználva az elkészült anyagot, melyet oly alakba tudott önteni, hogy azt nemcsak ügyvéd és biró, de még a műveletlen paraszt is megérthesse. — A mint egy fejezet igy elkészült, lefordítottam németre s megküldtem Mittermaiernek Heidelbergben, hogy észrevételeit velünk közölje s mi ezeket tekin­tetbe vehessük. Így készült el azon javaslat, mely annak idejé­ben a külföldi szakférfiak figyelmét és helyeslését kiérdemelte. A­ munkának főleg két sajátsága volt, melyekre külföldi törvénykönyvekben nem találtunk előzményt, az egyik, hogy a büntetéseknek csak ma­ximuma lett meghatározva, nem minimuma, hogy e szerint a bíróságok bölcs discretiójára erősen számí­tottunk, miután az enyhítő körülmények lélektani mérlegelését meghatározni nem lehet; a másik, hogy mindazon bűntényeknél, melyeknél a kísérlet is be­számítás és büntetés alá tartozik, a kísérlet mint kü­lön bűntény szabatosan értelmezhetett s megfenyitése meghatároztatok. Az albizottság javaslata s azon elvek, melyekre alapítva volt, ide értve a halálbüntetés eltörlését, nem talált komoly ellenzésre az országos bizottság összes üléseiben, melyekben a curia legkitűnőbb tagjai, M­a­j­­­á­t­h országbíró elnöklete alatt gróf Teleki József, Szerencsy a personális, Zarka, Vay Miklós stb. vettek részt csak a politikai bűnökre nézve, mind az értelmezés, mind az eljárás tekinteté­ben lett szükséges a különvélemény, melyet ismét Deák szerkesztett. Ez volt a nagy férfi életének első korszakában a legfényesebb időpont; a Kossuth, Széche­nyi s D­essewffy közt kiütött hírlapi harcz már­is pártokra szakította a közönséget, de ekkor is az egész ország bízott Deákban, s csaknem minden megye kinevezte táblabirójává, mindenki benne látta a férfit, kit bölcsesége a nemzet vezéregyéniségévé jelölt ki; de a dicsőség poharában is megvan a ke­serű üröm, a Capitoliumot csak kevés lépés választja el a tarpéji sziklától, s ezen lépés kényszerűsége D­e­á­k-ra is reá volt mérve. Azon általános bizalom, melylyel az egész or­szág Deák személyéhez ragaszkodott, megijesztette a bécsi kormányt s a conservativ párt némely túl­buzgó tagja azt találta, hogy talán jobb lesz, ha Deák az 1843-iki országgyűlésről elmarad ; ez pe­dig mindamellett, hogy Zala vármegye büszke volt nagy fiára, kinek fényében a megye is oszto­zott, nem volt kivihetetlen, mert épen ekkor tűzték ki a bekövetkező országgyűlés teendőinek egyik főpont­jául, hogy a nemesség a megyei közigazgatás költsé­geiben, az úgynevezett cassa domesticában birtok­­aránylag vegyen részt. Deák csak oly utasítással me­hetett Pozsonyba, melyben a házi adó kérdése szabad­elvű szellemben oldatik meg. Arra, hogy ez meghiusit­­tassék, csak pénz kellett,s a vagyontalan nemesek feliz­gatása. A pénz előkerült, s egy bélyegzett egyéniség, Forintos, megkezdte a­ korteskedést az ősi nemesi adómentesség mellett, bevitte a bocskorosokat Eger­­szegre, s erőszakosan keresztülvitte a »nem adózunk« elvet a megyei értelmiség egyhangú nyilatkozatai el­len, megyeszerte pedig hirdette, hogy D­e­á­k a nem­zet ellensége s hazaáruló, mert a nemest adófizető paraszttá akarja tenni. Az egész ország érezte ezen csapás súlyát, és Zala értelmisége szégyelte. D­e­á­z látta, hogy ez egyenesen személye ellen van intézve, fájt neki, hogy személye miatt a közügyet támadják meg, s vissza­vonult sógorához a puszta­ szent-lászlói magányba, Csányi és Horváth, eddig legmeghittebb bará­tai, nem tűrték ezen állapotot, s elhatározták, hogy teljes erővel izgatni fognak az adó, s D­e­á­k­nak követte választása mellett. Deák megkérte őket előbb, hogy halaszszák el izgatásukat s csillapít­sák le az ingerült kedélyeket. Csányi azon­ban barátja aggodalmait nem osztotta, az izga­táshoz értett, s annak sikerét remélte, de megígérte, hogy az izgatások csak az ügyért fognak történni, s hogy legnagyobb figyelemmel vigyázni fog arra, hogy Deák nevére még csak távolról se borítsanak szennyet vagy árnyékot. Ez volt az ígéret, de tett­­leg úgy folyt a korteskedés, mint más megyékben, pénzzel, borral, Deák zászlaja kitűzésével, sőt vé­rengző erőszakkal. Deák csak a gyűlés előtti napokban tudta meg mind­ezt, s határozottan kijelentette, hogy ily körülmények közt a vérrel fertőztetett mandátumot el nem fogadhatja, szíve­s esze egyiránt tartóztatta a követség elvállalásától. Megírta tehát az első alis­pánnak, hogy a követséget még akkor sem vállal­hatja el, ha a házi adó tárgyában az igazság szent szava diadalt nyerne, s felkérte, hogy ha megválasz­tását szóba hoznák, jelentse ki ezen komolyan meg­fontolt nyilatkozatát, sőt ha szükséges, levelét is mu­tassa elő. Másnapra meglett a közgyűlés és követválasz­tás. Csányi s Horváth s valamennyien el­határozták, hogy Deák nyilatkozatát semmibe nem veszik, őt követül megválasztják s a mandátum elvállalására kényszerítik. Az adó felkiáltással fogad­tatott el, Deák s Kerkapolyi követnek vá­lasztattak s egy küldöttség tüstént Puszta-Szt.­­Lászlóra ment ki s őt a választásról értesítette. Deák most is visszautasította a bizalmat, mert, a­mint­h­­­a a­z á 1-nak írt levelében elbe­széli, a credentionalison, melyet Zalának Rt. ily mó­don történt választás után neki kiadnának, vérfolto­kat látna, az országgyűlésen a választási kihágások korlátozása felett szivének érzése szerint szólni nem merne, mert minden arezon olvasná azon szemrehá­nyást, hogy ő is a korteskedés sokoldalú mestersé­gének köszönheti jelen állását, hogy ő is hordókban s barátai erszényében lelte fel a közbizodalmát, hogy az ő választása is 30,000 írtba került s áldozatul hat embernek el kellett esnie, s hogy az ember százankint el nem hullott, csak a katonaság közbejöttének tu­lajdonítható. A következő nap még kínosabb volt reá néz­ve : ki kellett ürítenie fenékig a csalódás ürömpoha­rát. Lelki fájdalmát, s jellem­nemességét legjobban tükrözik vissza saját szavai azon nagy levélben, me­lyet másnap K 1­a a­z á 1-nak irt; ime egy töredék belőle: »Tegnap vagyis September 2-án, a mint a má­sodalispánnak ígértem, bemenek a közgyűlésre, s előadtam, hogy a követséget elvállalni lehetetlen, és előadtam okaimat, majdnem úgy, mint neked e le­vélben irom. Felszólalt utánam Csányi László, utána nemsokára Horváth János, kik a korteskedésnek főnökei valának, s elmondák, hogy nekem az országgyűlésre okvetlenül föl kell mennem; csak bennem van a megye rendeinek bizalma; én ezzel tartozom a hazának, s több eséseket; de mindezeket oly indulatos kifakadásokkal tevékt személyem ellen, hogy szivem vérzett, látván, miképen bánnak én ve­lem azok, kik magukat legjobb barátimnak nevez­ték. Én érzem, hogy az iránt, ki egykor barátom valt, nyilván a közgyűlésen még akkor sem tudnék ily hangon szólani, midőn legundokabb vétkei miatt barátságomat elvesztette; nem tudnék ily hangon szólani legalább a régi barátság emlékéért. Csá­­n­y­i nyilván és szemembe kinyilatkoztatta, hogy tisztelete irántam megcsökkent, Horváth Is­ten elleni vétekkel vádolt, és a haza iránt hűt­lennek, Zala megye ellen hálátlannak nevezett; szó­lottak mások is keserűn és élesen; voltak, kik a megye birodalmának emliték elvesztét, mások gyá­vaságról vádoltak. És midőn ennyi keserű kifaka­­dások méltatlanságát érezve, az elfojtott fájdalomnak kínos kifejezése ült arezomon s könyek fakadtak szemeimből, egy barátom, kit eddig oly szívesen sze­rettem, ki valóban közel állott szívemhez, éles kifeje­zésekkel támadott meg: hogy én miért nevetek oly hidegen? és miért gúnyolom ki ötét előadásáért? Istenemre mondom, még ez életben távolabb nem volt tőlem nevetés, mint e pillanatban; éreztem én, hogy ő maga soha meg nem értett, ha még e pillanatban is képes volt az arc­om fájdalmas kifejezését félre­érteni : nekem ez kétszeresen fájt, de szemrehányást nem tettem neki, hanem kijelentem­, hogy őt sérteni szándékom nem volt, de ha talán akaratlanul sértet­tem, nyilván megkövetem. Órákig tartott ezen ülés, melyben engem kértek ingatlan határozatom megvál­toztatására, de egyszersmind keserűen korholtak éles kifejezésekkel.Voltak ugyan, kik szelíden és nyájasan szólottak, s ezeknek szava jól esett; de mások, igen sokan éreztették velem, hogy a szeretet és barátság boszuvá és gyülölséggé változott kebleikben. Végre egy ifjú ember, ki a múlt országgyűlés alatt írnokom volt, tőlem csak fellépésre állva, nekem szemközt for­dult, s dorgáló hangon komoly leczkéket adott a ha­­zafiaságról és a hazafinak kötelességéről; elmondá, hogy czikornyás beszédemnek okai gyengék és üre­sek valának, gyávasággal vádolt, mert a követséget el nem fogadom, minthogy — állítása szerint — vagy életemet, vagy értékemet féltem, ezt pedig mind a kettőt a hazáért feláldozni kötelesség. így tartott ez — mint mondom — órákig. A fájdalom könye­­ket fakasztott szemeimből, a könyek majd elfojtot­ták szavamat, ajkaim reszkettek, szívem vérzett,mert a legérzékenyebb sértések barátaimtól származtak, és nem találkozott senki a számos gyülekezetben, a­ki személyem védelmére mellettem szót emelt volna; elmondom én, hogy hiszen én tiszta meggyőződése­met és lelkiismeretem szavait követem, mert hiszem és érzem, hogy a követséget elvállalnom nem szabad és nem lehet; ha nézetem hibás is, de mindaddig, míg a meggyőződés ingatlan áll lelkemben, azt semmi te­kintélynek fel nem áldozhatom; és azért, hogy ezen meggyőződésem a megyei rendeknek véleményétől el­tér, megvetést, gyűlölséget nem érdemiek; és azért, hogy lelkiismeretemnek szavait követve cselekszem, reám senki méltatlanság nélkül nem neheztelhet; de szavaim sikertelenül hangzottak el, és a RR. elhatá­­rozák ismét, hogy kívülem más követet nem választa­nak ; reám parancsolnak, hogy követül elmenjek, sőt a főispán a törvényes büntetést is emlegette; de én határozatomat meg nem változtathatva kijelentem, hogy arról, mit a RR. említenek, miszerint lemondá­somat el nem fogadják, még itt szó sem lehet, lemon­dásra szükség nincs, mert én ez elválasztást soha el nem fogadtam, sőt az ellen még a választás előtt is nyi­latkoztam, törvényes büntetés tehát annyival inkább nem érhet, mivel én már két országgyűlésen eleget tettem a törvény parancsolta kötelességnek; a me­gyének ellenben kötelessége követet választani, mert azt a törvény parancsolja, és én ezen törvénynek tel­jesítésbe vételét,mint Zalának egyik státusa, kívánom. Ezen szavaim is sikeretlenek valának; a főispán ki­mondotta a végzést a fentebbi értelemben, és én a jegyzőkönyvbe kértem iktattatni, hogy a követséget el nem fogadtam. Zúzott kebellel és feldúlt kedély­­lyel hagytam el az ülést, sokan barátim közül hideg megvetéssel fordultak el tőlem, ülésen kívül is. Csá­nyi és Horváth csak egy pillanatra sem mél­tattak, és összezúzták azon barátságos viszonyo­kat, mik eddig itt köztünk léteztek; tudtam, hogy érteni kevesen fognak engemet — sokan érteni nem akarnak, sokan félre is értenek; de hogy ily epés indulattal, ennyi haraggal s mondha­tom gyülölséggel találkoztam Zalamegyének gyű­lési teremében, s jó barátaim közül is sokan el­felejtve minden szives indulatot, elfelejtve minden édes köteléket, ily módon viseljék magukat irántam, — ez megvallom, váratlan volt előttem. De a tiszta öntudat fenntartja talán lelkemnek erejét, s bár hi­szem s érzem, hogy a hazában is igen sokan érteni nem fognak, biztosan remélem mégis, hogy lesznek jó emberek, kik félre nem értenek, felfogják állomá­somnak kellemetlenségét s látják, s velem együtt ér­zik, hogy a jelen körülmények között másképen cse­lekednem lehetetlen volt. Biztosan remélem, sőt igen erősen hiszem, hogy ti barátim, cselekvésem megíté­lésében felejteni fogjátok egy pillanatra azon barát­ságos óhajtástokat, hogy bár körötökben volnék, és mellőzve a személyes érdekek tekintetét, úgy­ nézitek elhatározásomat, mint azt nézni kell, minden elfo­­­gultság nélkül. És elmondjátok majd, hogy bár­meny­nyire szeretnétek is jelenlétemet, ilyen előzmények után, ily zúzott kebellel nem kívánjátok, hogy az or­szággyűlésre menjek; a körülményeknek minden ol­dalát, s egyéniségemnek minden jó és rész tulajdon­ságait tekintetbe fogjátok ti venni és nem kárhoztat­játok, a mit én annyi küzdés s oly komoly megfonto­lás után határoztam el magamban. A ti kárhoztatás­­tok volna a legkeserűbb pohár, mi ezen esetben még reám várhat, pedig — Isten tudja! — keserű volt az is, mit eddig ürítenem kellett, és ha tán ti nem helyeselnétek lépésemet (ezt még csak gondolni sem merem, gondolni nem akarom), de ha mégis megtörténnék, hogy nézeteitek mások volnának, s

Next