Pesti Napló, esti kiadás, 1876. április (27. évfolyam, 76-99. szám)

1876-04-24 / 94. szám

94. szám, Budapest, Hétfő, ápril 24.1876. 27. évf folyam. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. . A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körü­li panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Ab előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések a­­Pesti VNTapló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let küldendők. Budapest, ápril 24. Az értekezlet, mely tegnap este Magyar­­ország capitulatiójának feltételeit hallgatta végig szótlanul, a miniszterelnök előadása szerint a lemondás kétségbeesését tükrözte vissza. A kormány és a hozzá közel álló kö­rök a lemondás politikáját ajánlották, a­me­lyet a kabinet maga — ez Tisza Kálmán be­­szédéből világos volt mindenkinek — már elfogadott, s most utánzás végett előterjesz­tett pártjának. — A miniszterelnök feke­­ténél-feketébb színekkel ezért festette az ország pusztulását, ha a törvényhozás több­sége el nem fogadná a bécsiek paktumát. El is fogja fogadni a minisztérium aka­rata szerint; soha sem kételkedtünk benne, hogy ezen párt akkora, hogy belőle min­denre kikerül a többség s a jelen kor­mány oly »erős« lefele, és a magyarok­kal szemben, hogy azoknál mindent ki­visz. Tehát lesz új kiegyezés, nem jobb a status quonál, annál is roszabb. Ha az osztrá­kok engedtek tíz forint árát, mi viszonten­­gedményt adtunk százra s lemondottunk minden jogunkról tiz esztendőre. Ausztria monopóliuma Magyarországon tiz évre tör­vénybe iktattatik: ez a conventió, melyet mi­nisztereink Bécsből haza hoztak. Bizony ne­kik se tetszik, akár hogyan szépítik a dolgot s nem is próbálják másként igazolni, mint rémízgetéssel, hogy provisorium jön és ösz­­szedől a világ, ha a nemzet nem operálja ön­magát a tehetetlenségre. A kormány rettenetes levert volt mikor elnöke beszélt, hosszan,­­ közel egy órát. A miniszterek sápadt, vagy piros izgatottsággal ültek székeiken. A párt néma volt, mint közön­ség halottas prédikátión, ritkán hangzott egy­­egy elfojtott helyeslés, s csak midőn Tisza jelenté, hogy benyujtá a felségnek lemondá­sát, tört ki az éljen. D­e még az éljenzés is skeptikus volt s nem birt fellelkesülni. Vita nem volt, a kormány igy kívánta. Félt a vitától annyi bizonyos, és joggal, mert ha vita fejlődhetik, bizony aligha kiegyezés­ellenes fordulatot nem vesz a párt s határoz olyast, a­mi nem vág össze a kormányzók in­­tenzióival. Ügyes fogás volt hát a vitát mellőzni. S ügyes taktika volt megnyerni ,ötve­­net, előbb — a legbátrabbakat bizony­nyal — s ezek által más ötvenet egyenként, s az­tán este más százat csoportokban, kik mind könnyű, vagy nehéz lelkiismerettel, az uj vámszerződést s a közös bankot az osztrák conceptus szerint meg fogják szavazni. De sokan ellene fognak szavazni a sza­badelvű pártból s némelyek nem szavaznak. Ötvennél több képviselő azonnal, pár óra alatt aláírt egy évet, melyen a miniszterel­nöknek kijelentik, hogy ezen egyességet meg nem szavazzák. A két Szontágh Pál, Paczolay, Schwarcz Gyula, Gullner, Földváry Mihály, több fiatal képviselő, nem kevés volt balkö­­zépi, vegyest régi Deákpártiakkal írták alá neveiket az ivén. Sokan Tisza régi barátai közül kijelenték a miniszterelnöknek priva­tive, hogy nem követik a térre, melyre lé­j­pett; sok volt Deákpárti magánkörben ha­­­­sonló nyilatkozatot tett, úgy, hogy a kor­mány a szabadelvű pártban tetemes opposi­­tióval állott szemközt. Az izgalom a képviselők közt erősen hullámzik. Ma délelőtt a Hungáriában a fel­vidék képviselői gyűltek külön tanácskozásra az iránt, minő magatartást kövessenek. Az er­délyiek közt hasonló mozgalom van. Mindez pár nap alatt alakot ölt, vagy — mi valószí­nűbb — lecsillapul. Mi, kik a magyar parl­amentet és párt­életet régen kitapasztaltuk, nem ringatjuk magunkat azon reményben, hogy a kormány­­javaslat elbukik. Többsége lesz, de annyi bi­zonyos, hogy a parl­amenti tárgyalás válsá­gos színezettel fog bírni, s mélyreható kö­vetkezményeket vonhat maga után. A múlt hét egészen a k­e­l­e­t­i ügyeknek volt szentelve. A csatatéren vad féktelenség­gel folynak a küzdelmek s Rodich tábornok­nak minden utóbbi igyekezete a fegyverszü­net létesítése érdekében, sikertelen maradt. Ellenkezőleg folyton valószínűvé tön, hogy Szerbia és Montenegro is háborúba fognak lépni. Mukhtar pasa a múlt héten már hivatalosan jelentette, hogy a montenegrói csapatok részt vettek a legutóbbi harczokban. Azt mondják ugyan, hogy e bir nem igaz, s a török fővezér csak azért terjesztette azt, hogy vereségét indokolja vele, de annyi tény, hogy a porta most Montenegro ellen is igen erélyes intézkedéseket tesz s Scutariban figyelő hadtestet állított föl. Ezek folytán már azt is híresztelték, hogy a török kor­mány ultimátumot küldött Cettinjébe, sőt azt is, hogy a török csapatok betörtek Monte­negróba. Noha e hírek egészen alaptalanok, annyi bizonyos, hogy Montenegró és Török­ország közt a viszony igen válságos s köny­­nyen catastróphára vezethet. Még veszedelmesebb a viszonyok alaku­lata Szerb­iában, hol úgy látszik a had­üzenet küszöbön áll. Egy belgrádi magán­sürgöny szerint ma, hétfőn kezdődik a száz­ezer főnyi szerb honvédség kivonulása a bosz­niai, ó­ szerb és bolgár határhoz. A fejedelem Zipriját jelölte ki főhadi­szállásának; azt hi­szik, hogy a szerb hadsereg ápril 28-án kezdi meg offensív hadműveleteit. Mint Alexinacz­­ból jelentik, a város telve van vezérkari tisz­tekkel. Naponkint tömegesen érkeznek az élelmi és lőszerszállítmányok , a határ meg van erősítve. A közelebbi napokban 25.000 katona lő az Alexinaczhoz félórányira eső táborba. Itten tehát az összeütközés minden pillanatban várható. E­közben Boszniát is elárasztotta a lázadás, a herczegovinai fölkelőket pe­dig a legutóbbi diadal egészen leterelte a bé­kés kiegyezés útjairól. Konstantinápolyban is szakítani akarnak az eddigi politikával. Hadügyminiszterré az erélyes Dervis pasa neveztetett ki s a háború most úgy látszik a kétségbeesés erejével fog foly­tattatni. A külha­­talmak magatartása szintén változás küszö­bén áll. Úgy látszik, az orosz kormány Bosznia és Herczegovina önállósításának esz­méjével akar föllépni s általában igen való­ A „Pesti Napló“ tárczája. Bellah. — Regény. — Irta : Fenillet Octáv. (Francziából.) IX. Igyál a véredből, Beauymanok­ és szomjad csillapodni fog. Régi ballada. Másnap kora reggel Pelven parancsnok könnyű katona-ruhában Plélanból Ploermel felé lovagolt, vágtatva haladt, hogy a már-már felvonuló vihar útban ne érje. A láthatárt sűrü, fekete felhők bob­­­ták, melyek le-leereszkedtek a nagy fák mozdulatlan lombjára. Közbe-közbe nagy esőcseppek verték fel az ut porát. A tájékon néma csend honolt, az az ünne­pélyes nyugalom, melylyel a természet a fenyegető viharra készülni szokott. Egyszerre a felhőket egy villámcsapás hasította keresztül, kettős dörgés resz­­ketteté meg a földet, az ég csatornáiból özönével eredt meg a jég és zápor, sűrű köd ereszkedett az egész tájékra. Az utas lova egy villámcsapástól meg­bokrosodott, aztán veszett rohammal tova iramodott, úgy, hogy ura alig bírta megfékezni. Pelven ellenszegülés nélkül, sőt szinte kellemes érzettel engedte lovát a fékevesztett elemek közt vág­tatni ; egyszerre egy fordulónál majd lebukott lová­ról , vagy tíz főnyi lovascsapatba ütközött, mely, mint a fergeteg vágtatott el mellette. Hervé látta, hogy republicanus vértesek, kérdezte hova sietnek annyira, de lova tovább ragadta, a vihar zúgásától nem hallotta meg, hogy mit felelnek. Csak annyit látott, hogy az egyik katona visszanéz és int neki, hogy ne menjen tovább. Félórával később megint észrevett egy lovascsapatot, mely ép oly sietve és rendetlenül vágtatott feléje. Ekkor már sikerült lovát megfé­keznie, odaállott az út közepére és intett a futamo­dóknak (a lovasok nem úgy néztek ki, mintha az ellenség ellen indulnának,­ hogy álljanak meg. Az­­ emberáradat meg se kísérletté az eléjük álló gyenge­­ gát ellen küzdeni, a lovasok egész alázattal sorfa­lat képeztek, úgy vágtattak tova. — Zsiványok! kiáltott fel Pelven felháboro­dottan és a lovasok után nyargalt, nyakon fogta az egyiket és rárivalt: — Hová oly eszeveszetten bo­lond ? — A fogoly oly siralmas arczot vágott, hogy a fiatal tiszt szinte felkaczagott. — Plélanda, tiszt ur, az első republicánus lak­tanyához. — Tán üldöznek benneteket ? — Sohse tudom én, tiszt uram. Azt mondták Ploermelben, hogy jönnek a h­ouan-ok. Én nem hi­szem, csak mentem a pajtások után. — Hát hol a pokolban voltatok ? — Humbert hadosztályához tartozunk, mely most Quimperben van, de a zavarban elvágták utun­kat a főseregtől. — Hogyan! te gyáva! Miféle zavar van ott ? — Teringettél még pedig mekkora! Nem igen ajánlom, hogy Ploermelbe menjen sétálni. Nagyon forró ott a levegő, aki oda dörgölőzik, az megvakar­hatja is magát. — És ki vezeti a »chouan«-okat? — Hej, kemény gyerek az, aki ugyancsak fel­­tűri az ingujját. Aztán szép ember ám! — De hogy hívják, te barom! — Hát a ci-devani herczeg, az ő istenük, bál­ványuk, mit tudom én. Azt mondják, hogy egy re­­publicánus tiszt segítette partra szállítani. Tisztelem én ezt a derék legényt is! — Aztán mond meg, hol vertek meg bennün­ket ? vágott közbe Hervé. — Pluvignerben, aztán odább Camorsban, ha­nem lobogónk nem vallott szégyent, tiszt uram , a h­ouanok mindenfelől kaptak ujonczokat. Camors­­nál, ahol nagy erdő van, leszálltunk lovainkról és a fák közül tizenkét óra hosszat lövöldöztünk . . . pe­dig ott volt a herczegük is... igen jól láthattam. Ejnye tábornok... igy szólt Humbert polgártárshoz egy fa megöl, hol egész nyugodtan egy darab kenye­ret falatozott. . . Ejnye tábornok . . . igy szólt, mert hát megegyeztek,­­hogy félórára pihenőt tartunk és odatekintünk a markotányosnékhoz. — Mit mondott hát no ? kérdé­sezve és türel­metlenül megrázta köpenyegét, hogy csak úgy csur­gott róla a víz. — Aszondta, hogy P­ejnye tábornok úr, nem akarok hízelegni, de önnek csakugyan olyan gráná­tosai és vértesei vannak, minőket még nem láttam. — Én is azt mondhatom önnek ismeretlen uram, fe­lelt erre Humbert polgártárs, hogy pompás legényei vannak és ön se a legutolsó ám köztük. — Ezek mind a ketten helyesen beszéltek, fe­lelt Hervé komolyan, de hol vannak most a kékek ? — Hogy hol­­vannak? felelt a vértes. Képzelje csak tiszt uram, eltűntek: gyalogság, lovasság, az ágyuk, amiket tőlünk elvettek, a lőszerek, mind el­nyelte a föld. Se hite, se hamva. Az egész vidék nyu­­godtnak látszik, de lábunk alatt szinte kong a föld, mintha pinczék felett járnánk. Nem jön velünk tiszt uram ? — Nem, felelt Hervé, menj csak barátom, hordd el az irhádat szárazabb helyre. A vértes ez egyik kezével tisztelgett, a másik­kal meg az ezüst pénz után kapott, melyet Pelven a markába nyomott, aztán el­vágtatott ő is pajtá­sai után. A fiatal parancsnok félórával később leszállt egy korcsma előtt, mely Ploermeltől puskalövés­­nyire állott az út szélén. Lovát átadta egy kis fapa­­pucsos ficzkónak, ki félénken, bizalmatlanul nézett reá. Belépett a konyhába. Három paraszt ült a tűz­hely mellett és élénk társalgást folytattak, de Hervé láttára azonnal elhallgattak.Hervé pár szót váltott a csaplárosnéval; a parasztok óvatosan az ajtó felé igyekeztek és egyenként eltűntek, gyanús pillantáso­kat vetve a fiatal tiszt egyenruhájára. A csaplárosné egy piros-pozsgás, jól megtermett mintegy negyven éves asszony, eleinte nem valami nagy jóakarattal nézte a vendéget, kit az eső meg a vihar házába hoz­tak. De a fiatal­ember jó arcza, udvarias modora, még utóvégre kis mosolyt is idézett az asszony gyanakodó arczára. — Megteszek mindent, hogy a nemes urfi... akarom mondani a tisztelt polgártárs ne sajnálja meg, hogy hozzám betért. Míg az asszony a vacsorát készítette, Hervé a tűzhely mellett egy padon foglalt helyet, megszárí­­totta csizmáit­­ és köpenyegét és tudakozódott, hogy mit beszélnek a vidéken. Az óvatos asszony azt felelte, hogy semmit, a­mit ismételni érdemes volna, hogy különben mindenki tudja mit beszéljen és a sok szó­­ megárt; róla különben hál’istennek köztudomású, mennyire tudja a száját befogni. — Hervé kötve hit­te ez állítást, de nem szólt, hanem megkérte az asz­­szonyt, nézze őt egyszerű utasnak, dehogy akar ő holmi titkokat kicsikarni, csak azt akarja megtudni, jöttek-e már Ploermelbe royalista csapatok. A me­nyecske váltig állította, hogy ilyesminek hírét se hal­lotta és a republicánusok, kikkel az úr találkozott, saját árnyékuktól ijedtek meg; ezt a fiatal parancs­nok könnyen hiheti el, hisz már jobb katonákat is el­fogott ilyen megmagyarázh­atlan rémület. Vacsora közben Hervé ismét megpróbálta szóba ereszkedni az okos menyecskével; dicsérte az ügyes főzést, a tiszta kiszolgálást, azután, úgy hitte, már elég jó lábon áll az asszonynyal, kezdte kérdezni, hogy milyen a vidék és lehet-e itt biztonságban utazni. A csaplárosné azt felelte, hogy neki hál isten nem szokása a nála betérő embereket megmérgezni és ha az urfi . . . azaz, hogy a polgártárs éjjelre itt marad, tapasztalni fogja, hogy az ágyneműje csak oly tiszta, mint a terítő, meg az asztali edény, amint hogy Hervé később meg is győződött erről. A jó asszony hozzátette, hogy arról, ami Ploermelen túl történik, nem mondhat semmi bizonyosat, már leg­alább is tíz éve, hogy nem járt azon a vidéken; azon­ban lehet, hogy történtek dolgok, mikről neki nincs tudomása, egyébiránt az urfi, azaz, hogy a tiszt úr, bizonyosan megtudja, mihez tartsa magát, majd ha folytatja útját, amit ő nem tanácsolna neki, bár arra nincsen oka, hogy lebeszélje szándékáról. Hervének be kellett érnie e felvilágosításokkal, felkelt a vacsora mellől és amint látta, hogy beeste­ledett, megmondta a csaplárnénak, hogy benéz a vá­rosba, egy óra múlva visszajön, addigra szobája legyen készen. Egy óra múlva csakugyan visszatért, hóna alatt egy nagy csomagot hozott. Kifizette a tartozást és megmondta a csaplárnénak, hogy kora hajnalban tovább utazik. Másnap reggel mosolygós júniusi nap játszott a lombokon a cseppfolyós gyémántokkal, miket az éjjeli vihar otthagyott. A Ploermel mellett elhúzódó országúton egy magányos lovas ügetett tova. Fiatal ember volt, széles karimájú kalap vetett árnyékot a nem köznapi arcára, mely kissé nem meglepő ellen­tétet képezett a durva szövetű, nehézkes paraszt ru­hával ; kezében vastag korbácsot tartott. Valami ló­csiszárnak nézett ki, és csak a gyanakvó szemlélő vehetett volna rajta észre valami feltűnő körülményt. A lócsiszár, a­mint Ploermerből kijött, talál­kozott pár tejesasszonynyal, kik naiv csodálkozással néztek utána,a­mikor jó reggelt kívánt nekik; de a­mint a történeti nevezettségű síkságot elhagyta, nem találkozott egész után egy élő emberrel se; az a ke­vés utszéli viskó is mind bezárva, néma, mintha itt dögvész járt volna. A sajátszerü sivatagban, melyben minden nyo­mon meglátszott az emberitkéz, utasunk oly szomorú, ünnepélyes hangulatba jött, mintha temetőben járna. Azután meg nyugtalankodni kezdett, fel-felegyene­sedett a kengyelben és az árok szélein álló cserjéken át a mezőre nézett. Egy párszor úgy rémlett neki, mintha a távoli sűrűben emberi alakok suhannának tova, de azután meggyőződött, hogy csak káprázott a szeme. Meglepetése nyomról-nyomra növekedett, szíve fagyosan összeszorult, amint egy kis városkába érke­zett és úgy tapasztalta, hogy az üres. A házak sértetlenül állottak, de a kéményekből semmi füst­­felleg se száll fel, az ablakokban egy arczot se látni, a lakásokból semmi nesz se hallatszik ki. Az utas egyebet se hallott, mint a ló patkójának dobogását a rész kövezeten. Elgondolta, várjon hol lehetnek, a betegek, aggastyánok, gyermekek, rémülve gondolt am a szörnyű »meggyőződések« és »érzelmek«-re, melyek ily iszonyatos áldozatot hordtak; szemeivel kérdőleg tekintett a tárva álló ajtókra, elhagyott tűz­helyekre, hallgatag boltok és műhelyekre, a laká­sokba, hol bölcsők és karosszékek üresek, mindenütt a feldúlt házi boldogság nyomait látni. Azt hitte, hogy tán egy szörnyű álom játszik vele, vagy ott jár­atna városok egyikében, melyeket a láva elöntött és melyekről csak évszázadok múltával lebbentették fel a halotti leplet. (Folyt, köv.) színű, hogy legközelebb a diplomatia ismét nagy actiót fog kifejteni. Európai congres­­sus összeüléséről is sokat beszélnek. Azon hirt, hogy az orosz, osztrák és né­met császárok találkozni fognak egymással, megc­áfolják, de a félhivatalosak a három császári hatalom legteljesebb egyetértését hirdetik. A többi államok beléletében felmerült kevés fontosabb eseményről a hét folyamá­ban már megemlékeztünk. A parlamentek még mindenütt szünetelnek s a belpolitika se­hol sem vetett magasabb hullámokat. Budapest, ápril 24. (A szabadelvű párt tagjai — a kormány összes tagjainak jelenléte mellett — népes összejö­vetelt tartottak tegnap este 6 órakor. Az értekezle­ten elnök és jegyző nem volt, s G­o­r­o­v­e kijelentvén, hogy a párt tagjait a kormányelnök felszólítása foly­tán hívta össze, a párt tagjainak sorában foglalt helyet. Tisza Kálmán az elnöki helyről hosszabb előterjesztést tett a bécsi egyezkedések eddigi folya­mato s eredménye tárgyában. Előrebocsátó, hogy nem értekezlet tartását óhajtá, miután a dolog még nincs azon stádiumban, hogy hivatalosan a párt hatá­rozata alá volna terjeszthető. S épen ezért nem óhajta­ná, hogy előterjesztése e helyen nyilvános tárgyalás alá vétessék, s még határozottabban kell kérnie minden határozat mellőzését, miután a kormány jól tudja, hogy a felelősség első­sorban ő reá nehezedik s nem akarja magát ez alól kivonni. A párt határozatának akkor leend helye, midőn a kormány eljárásának végeredményét terjesztendi elő. Jelenleg csak azt kéri, hogy azokról, a­miket elmondandó lesz, a párt tagjai magán utón közöljék vele őszinte meggyőző­désüket. Az egyezkedés tárgyát tudvalevőleg a vám­szerződés három ága: a vámtételek, vámrestitutió s a fogyasztási adók kérdése képezte, melyek mellett a kormány az ország hitelviszonyainak szempontjából mellőzhetlen kötelességének ismerte a bankkérdés haladék nélküli felvételét is. Osztrák részről javas­latba hozatott, hogy a quótakérdés is ez alkalommal oldassék meg, s a magyar kormány — bár elvileg nem fogadta el e kérdésnek a vámszerződéssel való szükségszerű összefüggését, mi kifogást sem tett az ellen, hogy e kérdés megoldása is most készíttessék elő. A szerződés időtartamára nézve az osztrák kor­mány, elállva eredeti óhajtásától, bele­nyugodott abba, hogy a szerződés újabban is tíz évre köttessék, óhajtá azonban az öt év utáni felmondhatás mel­lőzését. Az egyezkedés alatt állott kérdésekre nézve a helyzet jelenleg a következő: A vámtételeknél — melyek részletei, tekintettel a kötendő külföldi szer­ződésekre, nem közölhetők — a magyar kormány is belenyugodott abba, hogy az osztrák gyapot s gyapjú szövetek magas­ vámok által védessenek, másfelől az osztrák kormány által elfogadtatott a magyar nyers­termelés némely főbb czikkeinek, köztük a vaspro­­ductiónak is nyújtandó védelem. Mind a gyapot, mind a gyapjúszövetek egy-egy nemére nézve az osztrák kormány még nagyobb vámtételt kíván, hajlandó lé­vén ezért az oroszországi gabnára nézve a behoza­tali vámot felállítni. A vámrestitutió kérdésében az osztrák kor­mány is beismerte a magyar államkincstárnak eddig történt megkárosítását, s a magyar kormány állás­pontjának elfogadásával késznek nyilatkozott annak évenkénti kárpótlására. Ellenben a fogyasztási adókérdésben — bár a külföldön termett czikkek utáni finansz­ vumok után arányos jövedelemrészben Magyarország is része­sülne — a magyar kormány ismeretes álláspontját az osztrák kormány egyáltalában nem találta elfogad­hatónak. A bankkérdés megoldását illetőleg a ma­gyar kormány tudvalevő cartell-tervét sem fogadták el se az osztrák kormány, se az osztrák nemzeti bank emberei, s e helyett egy új terv hozatott javaslatba, mely szerint — határozott elismerésével Magyaror­szág önálló nemzeti bank felállítási jogának — tíz évre egy társaság privilégiumot nyerne egy bank­nak Bécsben, s egynek Budapesten leendő felállítá­sára, külön igazgatóságok alatt, de fenntartásával a bankjegyek egységének s a társulat s a jegyek egy­sége szempontjából egy központi orgánumnak, vala­mint annak kimondásával, hogy a társulat pénzalap­jának egy része — 30°/0 — csakis Magyarország hitelszükségletének fedezésére használható fel. E bankterv ellenében a magyar kormány fenntartotta eredeti álláspontját. Hosszas s ismételt tanácskozások után sem si­kerülvén az eltérő álláspontok kiegyeztetése, szóló ő Felsége rendelkezése alá bocsátotta állását. (He­lyeslés.) Ő Felsége azonban nem fogadta el a lemon­dást, s felszólitá, hogy beszélje meg az ügyet párt­jának tagjaival. E felszólításnak, s a kormány azzal megegyező óhajtásának eredménye a mai összejöve­­tel. Ő Felsége engedelmével figyelmébe kell ajánla­nia a pártnak azon köve­kezményeket is, melyek né­zete szerint az egyezkedés eredménytelen megszakí­tásából keletkezhetnek. (Lásd fenntebb.) Az igazság érdekében kiemelvén még, hogy nem a magyar kormány engedett mindenben, de az osztrák kormánynál is találkozott engedékenység­gel, ismételve felkéri a párt tagjait, vegyék az el­mondottakat hazafias megfontolásuk alá, s közöljék vele magánúton s a kormány tagjainak személyei iránti minden tekintet nélkül őszinte meggyőződésük sugallta véleményöket. (Éljenzés.) Az összejövetel ezzel minden felszólalás nélkül véget ért. (A miniszterek­ holnap utaznak Bécsbe. A képviselőház a miniszterek visszatértéig nem tart ülést (A képviselőház jogügyi bizott­sága) holnap délután kezdi meg ismét a büntető­törvényjavaslat tárgyalását. (A három császár szövetsége.) Ber­linből, ápr. 20-ról írják a bécsi félhivatalos »Posit. Corr.«-nak . Most már mindenfelé utat tört magának az a meggyőződés, hogy a három északi hatalom egyet­értése nem zavarodott meg, egész olyan mint eddig volt és alkalmasint már a legközelebb jövő­ben ismét üdvös módon fog nyilvánulni. Monda­nunk sem kell, hogy itt Berlinben mindig erősen ra­gaszkodtak e meggyőződéshez és nagyon nem szíve­­resen nézték, hogy a szövetség szétrobbantására szőtt ármányok azon felfogásra vezettek, mintha a három hatalom viszonya csakugyan meglazult volna. Legtöbb visszatetszést keltett, hogy oly hiszékenyen fogadták a híreket, melyek azt állították, hogy Osz­­trák-Magyarország és Oroszország közt feszült vi­szony uralkodik. Szerencsére most már nyilvánvaló, hogy ez a felfogás téves. A bécsi és az orosz kormány egyaránt rajta voltak, hogy e veszedelmes csalódást szétoszlassák és országvilág előtt bebizonyítsák kölcsönös jó viszo­nyukat. Sajnálni lehet, hogy ez egyáltalán szüksé­ges volt, de ha már a nyugtalanságot felkeltették, örvendünk, hogy annak oly alaposan és határozottan vetettek véget. A legközelebbi időben, amikor kele­ten tán a legkomolyabb bonyodalom állhat be, ismét ki fog tűnni, mily szilárd a viszony a keleti hatal­mak közt és hogy mily fontos az európai békére. Más politikai constellációk közt bajosan sikerülne a politikai válságot annyira elkülöníteni és elkülönítve tartani, hogy az európai bonyodalom kifejlésének le­hetősége tartósan ki legyen zárva. A keleti hatalmak már­is dicsekedhetnek e si­kerrel, és ezt ezentúl is fenn fogják tartani. Talán jó is,hogy a közvélemény épen most nyert felvilágosítást a hármas szövetség tartóssága iránt, mert ha nyug­talanság állana be a nyáron, a közönség nyugodtab­­­ban, higgadtabban fogja a helyzetet felfogni, mint hogy ha az európai béke jelenlegi alapjának szilárd volta tekintetében még most is forognának fenn kételyek. (A n­i­s­i-i török tábor­ nagyban készül az eseményekre, alig múlik nap, hogy uj meg új ezredek ne csatlakoznának hozzá, melyek felett Konstanti­nápolyban, elvonulásuk előtt, maga a hadügyminisz­ter tart szemlét. A táborban jó szellem uralkodik, csupa nizam­ok, rendes katonák vannak itt jól meg­termett, erőteljes szép alakok; a lábravalók kopot­tak, de egyébként jó ruházat van rajtuk; élelmezé­sük kielégítő, jó kenyeret, tiszta rist, és naponként egy litra birkahúst és mézet kapnak. Csak a zsold­­ban van hiány. Az emberek nagy harczkedvet tanú­sítanak, csak azért elégedetlenek, hogy tétlenül kell heverniük. A fegyverzet megfelelő. Az egész gyalog­ság hátultöltő fegyverekkel van ellátva, a tüzérség vagy kilenc­ven Krupp-ágyúval rendelkezik. A tisz­tek képzettsége sok kívánni valót hagy fenn, mert mióta a szambuli tiszti iskolába a franczia és porosz tanárok helyébe törökök neveztettek ki, már kevés jó tiszt kerül ki abból. A sereg számát nem lehet tüzetesen megmon­dani, a törökök nyilván túloznak adataikban, de azt bátran lehet állítani, hogy vagy 40.000 ember van együtt, nevezetesen 32 000 főnyi gyalogság és 8000 főnyi lovasság és tüzérség. És ez a szám napról-nap­­ra növekszik. A táborban az a hír, hogy Hamdi pasa, vagy Hussein-Avni pasa lesz a fővezér; az utóbbi iránt több a bizalom a katonaságnál. A nisi-i pasalikban teljes nyugalom uralkodik, de a szerb ügynökök szakadatlan izgatnak, úgy hogy a sereg, ha elvonul, kénytelen lesz nagy őrséget hagyni a vidéken. A montenegrói kormány lapja, a »Glas Crna­­gorca« a suttorinai békítési kísérletekről azt írja, hogy a felkelők csak Ausztria iránti háladatosságból tértek el jelszavuktól, hogy: »Szabadság vagy ha­lál« ! De a feltételek, melyeket Rodich tábornok előtt kifejtettek, az engedékenység legszélső határát jelzik és csak a közvetítő hatalmakon, meg Törökországon múlik, hogy az alkudozások gyakorlati sikerre vezes­senek. Az idézett lap végül megelégedését fejezi ki a felett, hogy a törökök hadviselő félnek ismerték el a felkelőket, midőn alkudozásra léptek velük. A Duga-szorosnál történt ütközeteket illető­­leg azt jelentik Cettinjéből, hogy a törökök 1800 em­bert, a felkelők meg 200 embert vesztettek, a törökök épen megfordítva mondták a dolgot. (Herczegovinából) nagyon tarka hírek érkeznek, egy­részt az állítják, hogy Moukhtar pasa ismét Niksic felé nyomul, másrészt meg azt, hogy a niksici török helyőrség a felkelőkkel alkudozni kez­dett a vár feladása iránt. Egy harmadik tudósítás meg azt állítja, hogy Rodich báró kezdeményezése folytán egy újabb három heti fegyverszünet iránt kezdenek alkudozni a felkelőkkel. Meglehet, hogy ez alkudozások csakugyan megkezdődtek, de arra nem igen lehet számítani, hogy e fegyverszünet csakugyan létrejön. Lazzarevics ak­onsul a zulisi táborban a na­pokban tett békitésítési kísérleteket, de nem ment semmire. BELFÖLD, Szeged, ápril 23. (Az önálló vámterület mellett.) Kívántuk volna, hogy Tisza Kálmán és azok, kik most hivatva vannak, mérvadó szavazatot adni abban, hogy Magyarország érdekében a vám- és bankkérdésben mit kíván és mit követel a nemzet, tanúi lettek volna azon népgyűlésnek, melyet ma Szeged városa polgárai tartottak.­­ A népgyűlések nálunk egyes visszaélések folytán nem jó hírnévben állanak, s ha lelkiismeretlen agitátorok a törvény és rend felbontására használják fel az alkotmányos sza­badság legszebb nyilatkozatát, ezt méltán kárhoz-

Next