Pesti Napló, esti kiadás, 1876. április (27. évfolyam, 76-99. szám)
1876-04-24 / 94. szám
94. szám, Budapest, Hétfő, ápril 24.1876. 27. évf folyam. Szerkesztési iroda.: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. . A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Ab előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések aPesti VNTapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Budapest, ápril 24. Az értekezlet, mely tegnap este Magyarország capitulatiójának feltételeit hallgatta végig szótlanul, a miniszterelnök előadása szerint a lemondás kétségbeesését tükrözte vissza. A kormány és a hozzá közel álló körök a lemondás politikáját ajánlották, amelyet a kabinet maga — ez Tisza Kálmán beszédéből világos volt mindenkinek — már elfogadott, s most utánzás végett előterjesztett pártjának. — A miniszterelnök feketénél-feketébb színekkel ezért festette az ország pusztulását, ha a törvényhozás többsége el nem fogadná a bécsiek paktumát. El is fogja fogadni a minisztérium akarata szerint; soha sem kételkedtünk benne, hogy ezen párt akkora, hogy belőle mindenre kikerül a többség s a jelen kormány oly »erős« lefele, és a magyarokkal szemben, hogy azoknál mindent kivisz. Tehát lesz új kiegyezés, nem jobb a status quonál, annál is roszabb. Ha az osztrákok engedtek tíz forint árát, mi viszontengedményt adtunk százra s lemondottunk minden jogunkról tiz esztendőre. Ausztria monopóliuma Magyarországon tiz évre törvénybe iktattatik: ez a conventió, melyet minisztereink Bécsből haza hoztak. Bizony nekik se tetszik, akár hogyan szépítik a dolgot s nem is próbálják másként igazolni, mint rémízgetéssel, hogy provisorium jön és öszszedől a világ, ha a nemzet nem operálja önmagát a tehetetlenségre. A kormány rettenetes levert volt mikor elnöke beszélt, hosszan, közel egy órát. A miniszterek sápadt, vagy piros izgatottsággal ültek székeiken. A párt néma volt, mint közönség halottas prédikátión, ritkán hangzott egyegy elfojtott helyeslés, s csak midőn Tisza jelenté, hogy benyujtá a felségnek lemondását, tört ki az éljen. De még az éljenzés is skeptikus volt s nem birt fellelkesülni. Vita nem volt, a kormány igy kívánta. Félt a vitától annyi bizonyos, és joggal, mert ha vita fejlődhetik, bizony aligha kiegyezésellenes fordulatot nem vesz a párt s határoz olyast, ami nem vág össze a kormányzók intenzióival. Ügyes fogás volt hát a vitát mellőzni. S ügyes taktika volt megnyerni ,ötvenet, előbb — a legbátrabbakat bizonynyal — s ezek által más ötvenet egyenként, s aztán este más százat csoportokban, kik mind könnyű, vagy nehéz lelkiismerettel, az uj vámszerződést s a közös bankot az osztrák conceptus szerint meg fogják szavazni. De sokan ellene fognak szavazni a szabadelvű pártból s némelyek nem szavaznak. Ötvennél több képviselő azonnal, pár óra alatt aláírt egy évet, melyen a miniszterelnöknek kijelentik, hogy ezen egyességet meg nem szavazzák. A két Szontágh Pál, Paczolay, Schwarcz Gyula, Gullner, Földváry Mihály, több fiatal képviselő, nem kevés volt balközépi, vegyest régi Deákpártiakkal írták alá neveiket az ivén. Sokan Tisza régi barátai közül kijelenték a miniszterelnöknek privative, hogy nem követik a térre, melyre léjpett; sok volt Deákpárti magánkörben hasonló nyilatkozatot tett, úgy, hogy a kormány a szabadelvű pártban tetemes oppositióval állott szemközt. Az izgalom a képviselők közt erősen hullámzik. Ma délelőtt a Hungáriában a felvidék képviselői gyűltek külön tanácskozásra az iránt, minő magatartást kövessenek. Az erdélyiek közt hasonló mozgalom van. Mindez pár nap alatt alakot ölt, vagy — mi valószínűbb — lecsillapul. Mi, kik a magyar parlamentet és pártéletet régen kitapasztaltuk, nem ringatjuk magunkat azon reményben, hogy a kormányjavaslat elbukik. Többsége lesz, de annyi bizonyos, hogy a parlamenti tárgyalás válságos színezettel fog bírni, s mélyreható következményeket vonhat maga után. A múlt hét egészen a keleti ügyeknek volt szentelve. A csatatéren vad féktelenséggel folynak a küzdelmek s Rodich tábornoknak minden utóbbi igyekezete a fegyverszünet létesítése érdekében, sikertelen maradt. Ellenkezőleg folyton valószínűvé tön, hogy Szerbia és Montenegro is háborúba fognak lépni. Mukhtar pasa a múlt héten már hivatalosan jelentette, hogy a montenegrói csapatok részt vettek a legutóbbi harczokban. Azt mondják ugyan, hogy e bir nem igaz, s a török fővezér csak azért terjesztette azt, hogy vereségét indokolja vele, de annyi tény, hogy a porta most Montenegro ellen is igen erélyes intézkedéseket tesz s Scutariban figyelő hadtestet állított föl. Ezek folytán már azt is híresztelték, hogy a török kormány ultimátumot küldött Cettinjébe, sőt azt is, hogy a török csapatok betörtek Montenegróba. Noha e hírek egészen alaptalanok, annyi bizonyos, hogy Montenegró és Törökország közt a viszony igen válságos s könynyen catastróphára vezethet. Még veszedelmesebb a viszonyok alakulata Szerbiában, hol úgy látszik a hadüzenet küszöbön áll. Egy belgrádi magánsürgöny szerint ma, hétfőn kezdődik a százezer főnyi szerb honvédség kivonulása a boszniai, ó szerb és bolgár határhoz. A fejedelem Zipriját jelölte ki főhadiszállásának; azt hiszik, hogy a szerb hadsereg ápril 28-án kezdi meg offensív hadműveleteit. Mint Alexinaczból jelentik, a város telve van vezérkari tisztekkel. Naponkint tömegesen érkeznek az élelmi és lőszerszállítmányok , a határ meg van erősítve. A közelebbi napokban 25.000 katona lő az Alexinaczhoz félórányira eső táborba. Itten tehát az összeütközés minden pillanatban várható. Eközben Boszniát is elárasztotta a lázadás, a herczegovinai fölkelőket pedig a legutóbbi diadal egészen leterelte a békés kiegyezés útjairól. Konstantinápolyban is szakítani akarnak az eddigi politikával. Hadügyminiszterré az erélyes Dervis pasa neveztetett ki s a háború most úgy látszik a kétségbeesés erejével fog folytattatni. A külhatalmak magatartása szintén változás küszöbén áll. Úgy látszik, az orosz kormány Bosznia és Herczegovina önállósításának eszméjével akar föllépni s általában igen való A „Pesti Napló“ tárczája. Bellah. — Regény. — Irta : Fenillet Octáv. (Francziából.) IX. Igyál a véredből, Beauymanok és szomjad csillapodni fog. Régi ballada. Másnap kora reggel Pelven parancsnok könnyű katona-ruhában Plélanból Ploermel felé lovagolt, vágtatva haladt, hogy a már-már felvonuló vihar útban ne érje. A láthatárt sűrü, fekete felhők bobták, melyek le-leereszkedtek a nagy fák mozdulatlan lombjára. Közbe-közbe nagy esőcseppek verték fel az ut porát. A tájékon néma csend honolt, az az ünnepélyes nyugalom, melylyel a természet a fenyegető viharra készülni szokott. Egyszerre a felhőket egy villámcsapás hasította keresztül, kettős dörgés reszketteté meg a földet, az ég csatornáiból özönével eredt meg a jég és zápor, sűrű köd ereszkedett az egész tájékra. Az utas lova egy villámcsapástól megbokrosodott, aztán veszett rohammal tova iramodott, úgy, hogy ura alig bírta megfékezni. Pelven ellenszegülés nélkül, sőt szinte kellemes érzettel engedte lovát a fékevesztett elemek közt vágtatni ; egyszerre egy fordulónál majd lebukott lováról , vagy tíz főnyi lovascsapatba ütközött, mely, mint a fergeteg vágtatott el mellette. Hervé látta, hogy republicanus vértesek, kérdezte hova sietnek annyira, de lova tovább ragadta, a vihar zúgásától nem hallotta meg, hogy mit felelnek. Csak annyit látott, hogy az egyik katona visszanéz és int neki, hogy ne menjen tovább. Félórával később megint észrevett egy lovascsapatot, mely ép oly sietve és rendetlenül vágtatott feléje. Ekkor már sikerült lovát megfékeznie, odaállott az út közepére és intett a futamodóknak (a lovasok nem úgy néztek ki, mintha az ellenség ellen indulnának, hogy álljanak meg. Az emberáradat meg se kísérletté az eléjük álló gyenge gát ellen küzdeni, a lovasok egész alázattal sorfalat képeztek, úgy vágtattak tova. — Zsiványok! kiáltott fel Pelven felháborodottan és a lovasok után nyargalt, nyakon fogta az egyiket és rárivalt: — Hová oly eszeveszetten bolond ? — A fogoly oly siralmas arczot vágott, hogy a fiatal tiszt szinte felkaczagott. — Plélanda, tiszt ur, az első republicánus laktanyához. — Tán üldöznek benneteket ? — Sohse tudom én, tiszt uram. Azt mondták Ploermelben, hogy jönnek a houan-ok. Én nem hiszem, csak mentem a pajtások után. — Hát hol a pokolban voltatok ? — Humbert hadosztályához tartozunk, mely most Quimperben van, de a zavarban elvágták utunkat a főseregtől. — Hogyan! te gyáva! Miféle zavar van ott ? — Teringettél még pedig mekkora! Nem igen ajánlom, hogy Ploermelbe menjen sétálni. Nagyon forró ott a levegő, aki oda dörgölőzik, az megvakarhatja is magát. — És ki vezeti a »chouan«-okat? — Hej, kemény gyerek az, aki ugyancsak feltűri az ingujját. Aztán szép ember ám! — De hogy hívják, te barom! — Hát a ci-devani herczeg, az ő istenük, bálványuk, mit tudom én. Azt mondják, hogy egy republicánus tiszt segítette partra szállítani. Tisztelem én ezt a derék legényt is! — Aztán mond meg, hol vertek meg bennünket ? vágott közbe Hervé. — Pluvignerben, aztán odább Camorsban, hanem lobogónk nem vallott szégyent, tiszt uram , a houanok mindenfelől kaptak ujonczokat. Camorsnál, ahol nagy erdő van, leszálltunk lovainkról és a fák közül tizenkét óra hosszat lövöldöztünk . . . pedig ott volt a herczegük is... igen jól láthattam. Ejnye tábornok... igy szólt Humbert polgártárshoz egy fa megöl, hol egész nyugodtan egy darab kenyeret falatozott. . . Ejnye tábornok . . . igy szólt, mert hát megegyeztek,hogy félórára pihenőt tartunk és odatekintünk a markotányosnékhoz. — Mit mondott hát no ? kérdésezve és türelmetlenül megrázta köpenyegét, hogy csak úgy csurgott róla a víz. — Aszondta, hogy Pejnye tábornok úr, nem akarok hízelegni, de önnek csakugyan olyan gránátosai és vértesei vannak, minőket még nem láttam. — Én is azt mondhatom önnek ismeretlen uram, felelt erre Humbert polgártárs, hogy pompás legényei vannak és ön se a legutolsó ám köztük. — Ezek mind a ketten helyesen beszéltek, felelt Hervé komolyan, de hol vannak most a kékek ? — Hogy holvannak? felelt a vértes. Képzelje csak tiszt uram, eltűntek: gyalogság, lovasság, az ágyuk, amiket tőlünk elvettek, a lőszerek, mind elnyelte a föld. Se hite, se hamva. Az egész vidék nyugodtnak látszik, de lábunk alatt szinte kong a föld, mintha pinczék felett járnánk. Nem jön velünk tiszt uram ? — Nem, felelt Hervé, menj csak barátom, hordd el az irhádat szárazabb helyre. A vértes ez egyik kezével tisztelgett, a másikkal meg az ezüst pénz után kapott, melyet Pelven a markába nyomott, aztán elvágtatott ő is pajtásai után. A fiatal parancsnok félórával később leszállt egy korcsma előtt, mely Ploermeltől puskalövésnyire állott az út szélén. Lovát átadta egy kis fapapucsos ficzkónak, ki félénken, bizalmatlanul nézett reá. Belépett a konyhába. Három paraszt ült a tűzhely mellett és élénk társalgást folytattak, de Hervé láttára azonnal elhallgattak.Hervé pár szót váltott a csaplárosnéval; a parasztok óvatosan az ajtó felé igyekeztek és egyenként eltűntek, gyanús pillantásokat vetve a fiatal tiszt egyenruhájára. A csaplárosné egy piros-pozsgás, jól megtermett mintegy negyven éves asszony, eleinte nem valami nagy jóakarattal nézte a vendéget, kit az eső meg a vihar házába hoztak. De a fiatalember jó arcza, udvarias modora, még utóvégre kis mosolyt is idézett az asszony gyanakodó arczára. — Megteszek mindent, hogy a nemes urfi... akarom mondani a tisztelt polgártárs ne sajnálja meg, hogy hozzám betért. Míg az asszony a vacsorát készítette, Hervé a tűzhely mellett egy padon foglalt helyet, megszárította csizmáit és köpenyegét és tudakozódott, hogy mit beszélnek a vidéken. Az óvatos asszony azt felelte, hogy semmit, amit ismételni érdemes volna, hogy különben mindenki tudja mit beszéljen és a sok szó megárt; róla különben hál’istennek köztudomású, mennyire tudja a száját befogni. — Hervé kötve hitte ez állítást, de nem szólt, hanem megkérte az aszszonyt, nézze őt egyszerű utasnak, dehogy akar ő holmi titkokat kicsikarni, csak azt akarja megtudni, jöttek-e már Ploermelbe royalista csapatok. A menyecske váltig állította, hogy ilyesminek hírét se hallotta és a republicánusok, kikkel az úr találkozott, saját árnyékuktól ijedtek meg; ezt a fiatal parancsnok könnyen hiheti el, hisz már jobb katonákat is elfogott ilyen megmagyarázhatlan rémület. Vacsora közben Hervé ismét megpróbálta szóba ereszkedni az okos menyecskével; dicsérte az ügyes főzést, a tiszta kiszolgálást, azután, úgy hitte, már elég jó lábon áll az asszonynyal, kezdte kérdezni, hogy milyen a vidék és lehet-e itt biztonságban utazni. A csaplárosné azt felelte, hogy neki hál isten nem szokása a nála betérő embereket megmérgezni és ha az urfi . . . azaz, hogy a polgártárs éjjelre itt marad, tapasztalni fogja, hogy az ágyneműje csak oly tiszta, mint a terítő, meg az asztali edény, amint hogy Hervé később meg is győződött erről. A jó asszony hozzátette, hogy arról, ami Ploermelen túl történik, nem mondhat semmi bizonyosat, már legalább is tíz éve, hogy nem járt azon a vidéken; azonban lehet, hogy történtek dolgok, mikről neki nincs tudomása, egyébiránt az urfi, azaz, hogy a tiszt úr, bizonyosan megtudja, mihez tartsa magát, majd ha folytatja útját, amit ő nem tanácsolna neki, bár arra nincsen oka, hogy lebeszélje szándékáról. Hervének be kellett érnie e felvilágosításokkal, felkelt a vacsora mellől és amint látta, hogy beesteledett, megmondta a csaplárnénak, hogy benéz a városba, egy óra múlva visszajön, addigra szobája legyen készen. Egy óra múlva csakugyan visszatért, hóna alatt egy nagy csomagot hozott. Kifizette a tartozást és megmondta a csaplárnénak, hogy kora hajnalban tovább utazik. Másnap reggel mosolygós júniusi nap játszott a lombokon a cseppfolyós gyémántokkal, miket az éjjeli vihar otthagyott. A Ploermel mellett elhúzódó országúton egy magányos lovas ügetett tova. Fiatal ember volt, széles karimájú kalap vetett árnyékot a nem köznapi arcára, mely kissé nem meglepő ellentétet képezett a durva szövetű, nehézkes paraszt ruhával ; kezében vastag korbácsot tartott. Valami lócsiszárnak nézett ki, és csak a gyanakvó szemlélő vehetett volna rajta észre valami feltűnő körülményt. A lócsiszár, amint Ploermerből kijött, találkozott pár tejesasszonynyal, kik naiv csodálkozással néztek utána,amikor jó reggelt kívánt nekik; de amint a történeti nevezettségű síkságot elhagyta, nem találkozott egész után egy élő emberrel se; az a kevés utszéli viskó is mind bezárva, néma, mintha itt dögvész járt volna. A sajátszerü sivatagban, melyben minden nyomon meglátszott az emberitkéz, utasunk oly szomorú, ünnepélyes hangulatba jött, mintha temetőben járna. Azután meg nyugtalankodni kezdett, fel-felegyenesedett a kengyelben és az árok szélein álló cserjéken át a mezőre nézett. Egy párszor úgy rémlett neki, mintha a távoli sűrűben emberi alakok suhannának tova, de azután meggyőződött, hogy csak káprázott a szeme. Meglepetése nyomról-nyomra növekedett, szíve fagyosan összeszorult, amint egy kis városkába érkezett és úgy tapasztalta, hogy az üres. A házak sértetlenül állottak, de a kéményekből semmi füstfelleg se száll fel, az ablakokban egy arczot se látni, a lakásokból semmi nesz se hallatszik ki. Az utas egyebet se hallott, mint a ló patkójának dobogását a rész kövezeten. Elgondolta, várjon hol lehetnek, a betegek, aggastyánok, gyermekek, rémülve gondolt am a szörnyű »meggyőződések« és »érzelmek«-re, melyek ily iszonyatos áldozatot hordtak; szemeivel kérdőleg tekintett a tárva álló ajtókra, elhagyott tűzhelyekre, hallgatag boltok és műhelyekre, a lakásokba, hol bölcsők és karosszékek üresek, mindenütt a feldúlt házi boldogság nyomait látni. Azt hitte, hogy tán egy szörnyű álom játszik vele, vagy ott járatna városok egyikében, melyeket a láva elöntött és melyekről csak évszázadok múltával lebbentették fel a halotti leplet. (Folyt, köv.) színű, hogy legközelebb a diplomatia ismét nagy actiót fog kifejteni. Európai congressus összeüléséről is sokat beszélnek. Azon hirt, hogy az orosz, osztrák és német császárok találkozni fognak egymással, megcáfolják, de a félhivatalosak a három császári hatalom legteljesebb egyetértését hirdetik. A többi államok beléletében felmerült kevés fontosabb eseményről a hét folyamában már megemlékeztünk. A parlamentek még mindenütt szünetelnek s a belpolitika sehol sem vetett magasabb hullámokat. Budapest, ápril 24. (A szabadelvű párt tagjai — a kormány összes tagjainak jelenléte mellett — népes összejövetelt tartottak tegnap este 6 órakor. Az értekezleten elnök és jegyző nem volt, s Gorove kijelentvén, hogy a párt tagjait a kormányelnök felszólítása folytán hívta össze, a párt tagjainak sorában foglalt helyet. Tisza Kálmán az elnöki helyről hosszabb előterjesztést tett a bécsi egyezkedések eddigi folyamato s eredménye tárgyában. Előrebocsátó, hogy nem értekezlet tartását óhajtá, miután a dolog még nincs azon stádiumban, hogy hivatalosan a párt határozata alá volna terjeszthető. S épen ezért nem óhajtaná, hogy előterjesztése e helyen nyilvános tárgyalás alá vétessék, s még határozottabban kell kérnie minden határozat mellőzését, miután a kormány jól tudja, hogy a felelősség elsősorban ő reá nehezedik s nem akarja magát ez alól kivonni. A párt határozatának akkor leend helye, midőn a kormány eljárásának végeredményét terjesztendi elő. Jelenleg csak azt kéri, hogy azokról, amiket elmondandó lesz, a párt tagjai magán utón közöljék vele őszinte meggyőződésüket. Az egyezkedés tárgyát tudvalevőleg a vámszerződés három ága: a vámtételek, vámrestitutió s a fogyasztási adók kérdése képezte, melyek mellett a kormány az ország hitelviszonyainak szempontjából mellőzhetlen kötelességének ismerte a bankkérdés haladék nélküli felvételét is. Osztrák részről javaslatba hozatott, hogy a quótakérdés is ez alkalommal oldassék meg, s a magyar kormány — bár elvileg nem fogadta el e kérdésnek a vámszerződéssel való szükségszerű összefüggését, mi kifogást sem tett az ellen, hogy e kérdés megoldása is most készíttessék elő. A szerződés időtartamára nézve az osztrák kormány, elállva eredeti óhajtásától, belenyugodott abba, hogy a szerződés újabban is tíz évre köttessék, óhajtá azonban az öt év utáni felmondhatás mellőzését. Az egyezkedés alatt állott kérdésekre nézve a helyzet jelenleg a következő: A vámtételeknél — melyek részletei, tekintettel a kötendő külföldi szerződésekre, nem közölhetők — a magyar kormány is belenyugodott abba, hogy az osztrák gyapot s gyapjú szövetek magas vámok által védessenek, másfelől az osztrák kormány által elfogadtatott a magyar nyerstermelés némely főbb czikkeinek, köztük a vasproductiónak is nyújtandó védelem. Mind a gyapot, mind a gyapjúszövetek egy-egy nemére nézve az osztrák kormány még nagyobb vámtételt kíván, hajlandó lévén ezért az oroszországi gabnára nézve a behozatali vámot felállítni. A vámrestitutió kérdésében az osztrák kormány is beismerte a magyar államkincstárnak eddig történt megkárosítását, s a magyar kormány álláspontjának elfogadásával késznek nyilatkozott annak évenkénti kárpótlására. Ellenben a fogyasztási adókérdésben — bár a külföldön termett czikkek utáni finansz vumok után arányos jövedelemrészben Magyarország is részesülne — a magyar kormány ismeretes álláspontját az osztrák kormány egyáltalában nem találta elfogadhatónak. A bankkérdés megoldását illetőleg a magyar kormány tudvalevő cartell-tervét sem fogadták el se az osztrák kormány, se az osztrák nemzeti bank emberei, s e helyett egy új terv hozatott javaslatba, mely szerint — határozott elismerésével Magyarország önálló nemzeti bank felállítási jogának — tíz évre egy társaság privilégiumot nyerne egy banknak Bécsben, s egynek Budapesten leendő felállítására, külön igazgatóságok alatt, de fenntartásával a bankjegyek egységének s a társulat s a jegyek egysége szempontjából egy központi orgánumnak, valamint annak kimondásával, hogy a társulat pénzalapjának egy része — 30°/0 — csakis Magyarország hitelszükségletének fedezésére használható fel. E bankterv ellenében a magyar kormány fenntartotta eredeti álláspontját. Hosszas s ismételt tanácskozások után sem sikerülvén az eltérő álláspontok kiegyeztetése, szóló ő Felsége rendelkezése alá bocsátotta állását. (Helyeslés.) Ő Felsége azonban nem fogadta el a lemondást, s felszólitá, hogy beszélje meg az ügyet pártjának tagjaival. E felszólításnak, s a kormány azzal megegyező óhajtásának eredménye a mai összejövetel. Ő Felsége engedelmével figyelmébe kell ajánlania a pártnak azon kövekezményeket is, melyek nézete szerint az egyezkedés eredménytelen megszakításából keletkezhetnek. (Lásd fenntebb.) Az igazság érdekében kiemelvén még, hogy nem a magyar kormány engedett mindenben, de az osztrák kormánynál is találkozott engedékenységgel, ismételve felkéri a párt tagjait, vegyék az elmondottakat hazafias megfontolásuk alá, s közöljék vele magánúton s a kormány tagjainak személyei iránti minden tekintet nélkül őszinte meggyőződésük sugallta véleményöket. (Éljenzés.) Az összejövetel ezzel minden felszólalás nélkül véget ért. (A miniszterek holnap utaznak Bécsbe. A képviselőház a miniszterek visszatértéig nem tart ülést (A képviselőház jogügyi bizottsága) holnap délután kezdi meg ismét a büntetőtörvényjavaslat tárgyalását. (A három császár szövetsége.) Berlinből, ápr. 20-ról írják a bécsi félhivatalos »Posit. Corr.«-nak . Most már mindenfelé utat tört magának az a meggyőződés, hogy a három északi hatalom egyetértése nem zavarodott meg, egész olyan mint eddig volt és alkalmasint már a legközelebb jövőben ismét üdvös módon fog nyilvánulni. Mondanunk sem kell, hogy itt Berlinben mindig erősen ragaszkodtak e meggyőződéshez és nagyon nem szíveresen nézték, hogy a szövetség szétrobbantására szőtt ármányok azon felfogásra vezettek, mintha a három hatalom viszonya csakugyan meglazult volna. Legtöbb visszatetszést keltett, hogy oly hiszékenyen fogadták a híreket, melyek azt állították, hogy Osztrák-Magyarország és Oroszország közt feszült viszony uralkodik. Szerencsére most már nyilvánvaló, hogy ez a felfogás téves. A bécsi és az orosz kormány egyaránt rajta voltak, hogy e veszedelmes csalódást szétoszlassák és országvilág előtt bebizonyítsák kölcsönös jó viszonyukat. Sajnálni lehet, hogy ez egyáltalán szükséges volt, de ha már a nyugtalanságot felkeltették, örvendünk, hogy annak oly alaposan és határozottan vetettek véget. A legközelebbi időben, amikor keleten tán a legkomolyabb bonyodalom állhat be, ismét ki fog tűnni, mily szilárd a viszony a keleti hatalmak közt és hogy mily fontos az európai békére. Más politikai constellációk közt bajosan sikerülne a politikai válságot annyira elkülöníteni és elkülönítve tartani, hogy az európai bonyodalom kifejlésének lehetősége tartósan ki legyen zárva. A keleti hatalmak máris dicsekedhetnek e sikerrel, és ezt ezentúl is fenn fogják tartani. Talán jó is,hogy a közvélemény épen most nyert felvilágosítást a hármas szövetség tartóssága iránt, mert ha nyugtalanság állana be a nyáron, a közönség nyugodtabban, higgadtabban fogja a helyzetet felfogni, mint hogy ha az európai béke jelenlegi alapjának szilárd volta tekintetében még most is forognának fenn kételyek. (A nisi-i török tábor nagyban készül az eseményekre, alig múlik nap, hogy uj meg új ezredek ne csatlakoznának hozzá, melyek felett Konstantinápolyban, elvonulásuk előtt, maga a hadügyminiszter tart szemlét. A táborban jó szellem uralkodik, csupa nizamok, rendes katonák vannak itt jól megtermett, erőteljes szép alakok; a lábravalók kopottak, de egyébként jó ruházat van rajtuk; élelmezésük kielégítő, jó kenyeret, tiszta rist, és naponként egy litra birkahúst és mézet kapnak. Csak a zsoldban van hiány. Az emberek nagy harczkedvet tanúsítanak, csak azért elégedetlenek, hogy tétlenül kell heverniük. A fegyverzet megfelelő. Az egész gyalogság hátultöltő fegyverekkel van ellátva, a tüzérség vagy kilencven Krupp-ágyúval rendelkezik. A tisztek képzettsége sok kívánni valót hagy fenn, mert mióta a szambuli tiszti iskolába a franczia és porosz tanárok helyébe törökök neveztettek ki, már kevés jó tiszt kerül ki abból. A sereg számát nem lehet tüzetesen megmondani, a törökök nyilván túloznak adataikban, de azt bátran lehet állítani, hogy vagy 40.000 ember van együtt, nevezetesen 32 000 főnyi gyalogság és 8000 főnyi lovasság és tüzérség. És ez a szám napról-napra növekszik. A táborban az a hír, hogy Hamdi pasa, vagy Hussein-Avni pasa lesz a fővezér; az utóbbi iránt több a bizalom a katonaságnál. A nisi-i pasalikban teljes nyugalom uralkodik, de a szerb ügynökök szakadatlan izgatnak, úgy hogy a sereg, ha elvonul, kénytelen lesz nagy őrséget hagyni a vidéken. A montenegrói kormány lapja, a »Glas Crnagorca« a suttorinai békítési kísérletekről azt írja, hogy a felkelők csak Ausztria iránti háladatosságból tértek el jelszavuktól, hogy: »Szabadság vagy halál« ! De a feltételek, melyeket Rodich tábornok előtt kifejtettek, az engedékenység legszélső határát jelzik és csak a közvetítő hatalmakon, meg Törökországon múlik, hogy az alkudozások gyakorlati sikerre vezessenek. Az idézett lap végül megelégedését fejezi ki a felett, hogy a törökök hadviselő félnek ismerték el a felkelőket, midőn alkudozásra léptek velük. A Duga-szorosnál történt ütközeteket illetőleg azt jelentik Cettinjéből, hogy a törökök 1800 embert, a felkelők meg 200 embert vesztettek, a törökök épen megfordítva mondták a dolgot. (Herczegovinából) nagyon tarka hírek érkeznek, egyrészt az állítják, hogy Moukhtar pasa ismét Niksic felé nyomul, másrészt meg azt, hogy a niksici török helyőrség a felkelőkkel alkudozni kezdett a vár feladása iránt. Egy harmadik tudósítás meg azt állítja, hogy Rodich báró kezdeményezése folytán egy újabb három heti fegyverszünet iránt kezdenek alkudozni a felkelőkkel. Meglehet, hogy ez alkudozások csakugyan megkezdődtek, de arra nem igen lehet számítani, hogy e fegyverszünet csakugyan létrejön. Lazzarevics akonsul a zulisi táborban a napokban tett békitésítési kísérleteket, de nem ment semmire. BELFÖLD, Szeged, ápril 23. (Az önálló vámterület mellett.) Kívántuk volna, hogy Tisza Kálmán és azok, kik most hivatva vannak, mérvadó szavazatot adni abban, hogy Magyarország érdekében a vám- és bankkérdésben mit kíván és mit követel a nemzet, tanúi lettek volna azon népgyűlésnek, melyet ma Szeged városa polgárai tartottak. A népgyűlések nálunk egyes visszaélések folytán nem jó hírnévben állanak, s ha lelkiismeretlen agitátorok a törvény és rend felbontására használják fel az alkotmányos szabadság legszebb nyilatkozatát, ezt méltán kárhoz-