Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-04 / 103. szám

esetleg, megszaporittatnak s a dotatio bankjegyekben megszaporittatik. Nem szabad felednünk, ha az mint »vív­mány« emlittetik, hogy nem a bank köl­csönzi a bankjegyeket az ország­nak, hanem a bank vesz fel az or­szágtól kölcsönt, mely kamatnél­küli jegyeit készpénz gyanánt el­fogadja. A gratia tehát nem oly nagy, mi­nőnek első szempillantásra tetszik. A dotatio quota-arányban lesz.Az 1875-ki statust véve fel, midőn a bankjegyforgalom 286 millióra rúgott, a magyar directio dota­­tiója lesz 89 millió. Azóta a bankjegyforga­lom azonban apadt s jelenleg mintegy 80 millióra tehetjük a várt dotatiót. A magyar filiálék eddigi dotatiója 41 millió lévén,­­ jól megjegyzendő, nem a bankjegyforgalom , de a magyar közönségnek az osztrá­k­ bank által nyitott (nem tényleg nyújtott) hitel másik negyven millióval emelkednék. Ezért mondottunk le az önálló hitelor­­ganismusról. S nemcsak ezt tettük, hanem ki tudja, hogy mily megállapodások léteznek a 80 milló bankadósság tárgyában ? A félhiva­talos lapok ugyan arról biztosítanak, hogy ez adósság nem kerül elő a megállapított pontozatokban, s továbbra is az osztrák kor­mány ügye marad, de ha ez utóbbi nincs­ vi­lágosan kikötve, a félhivatalosak biztosítása nagyon keveset ér. A banktársulat egységes lesz, az ércz­­alap is az lesz, bár két pinczében mint két zsebben elhelyezve , a bankjegy is egységes lesz, így a kamatláb is. A magyar direc­­torium szabadsága tehát leginkább a hitel kiosztására és a váltócenzurára fog szorít­kozni. Ezenfelül bizonyos »paritásos« jogai lesznek a közös tanácsban, mely a bank­ügyekben voltakép intézkedni fog. Ennyi az egész kiegyezés az osztrák nemzeti bankkal, úgy a mint ez rég óhajtotta és beszélte, olyformán, a mint a vöslaui egyezség ideiglenesen tervezte. És végre a nagy áldozatok során az utolsó, de nem a legcsekélyebb: a quota­­szerződés is meg van állapítva, s marad a régi quota 31,4 tíz esztendőre. Ezt csak úgy mintegy ráadásul adtuk meg, »in einem Auf­waschen, a­mint mondani szokták. Tehetjük, bőviben vagyunk a pénznek. Értelme a quotának az, hogy a két állam tíz évi jövedelmi átlagának mértékében, te­hát a változó adóképesség mérté­kében járuljon minden állam a közös költségekhez. A 67 diki törvény szabványa ily pausalis eljárás által halom­ra döntetik. Az osztrák direct adók is, még­pedig adófelemelés nélkül, az indirect adók még inkább szaporodtak,aránytalanul inkább, mint a magyar indirect adók; aztán 67 óta Ausz­tria behozta a 20%-os szelvényadót , a quota arány tehát változott, s Lukács Béla kép­viselő úr érdekes könyve szerint, ma a zár­számadások és az utolsó két év előrnyzata alapján úgy viszonylik, mint 28­­­72 hez. Nekünk tehát körülbelül 4% kal kevesebbet kellene jövőre fizet­nünk, a vámközösség és fogyasz­tási adók jelen rendszere szerint, mint a­mennyit most fizetünk. Ez tesz évenként 3 —4 milliót, a mivel többet fo­gunk fizetni, mint mivel tartozunk. Tíz év­ben, kamat nélkül 30 — 40 milliót. Ezt az áldozatot is meghozzuk a békes­ségnek, melyet az új kiegyezés számunkra biztosít. Hanem mivel mindezek alapján — a ta­pasztalásra hivatkozunk — lehetetlen lesz az államháztartás jelen keretén belül az egyen­súlyt helyreállítani, s arra mégis törekednünk kell; nem fog egyéb hátramaradni, minthogy azok, kik e kiegyezést pártolják, gondoljanak a honvédség eltörlésére. Ajánljuk ez eszmét hosszú egyenes orra, szorosan egymásra tapadó ajka, magas homloka határozottságot, erőt és szellemet hirdetnek. De mindenek fölött azok a mélyen benn ülő szemek, s bizonytalan, hirtelen váltakozó színjá­­téka kölcsönöz e vonásoknak bűvös hatalmat. Aka­dozva kezdi meg beszédét, de csak hamar, midőn azon szenvedett igazságtalanságokról szól,miket Anglia évek óta elkövet, kigyul­lápadt arcza, két szeme villá­mokat szór, s hatalmas hangja harsonaként járja be a termet, mintha nem is valami földi halandó beszél­ne. És ezen férfiú szónoklata, ki erős lelkével, lán­goló hazafiságával, nagy és nemes szivével a római erények mintaképe, s a függetlenség hőseinek első sorában áll, a forradalom tavaszodásának első pa­csirta éneke volt. Vannak idők, midőn egy nyelv be­szél mindnyájunkért, s abban az egyben az idő szel­leme szólal meg, büszkén vagy daczosan, szomorún, vagy örömmel, diadalmasan vagy keseregve. Görög­ország nevében Demosthenes beszélt, a fölháboro­dott Róma Ciceróval dörgött Catilina ellen, s Cha­­shem ragyogó szónoklata az angol név diadalmait ünneplé, és Patrick Henry a szabadságáért küzdő Amerikának férfias hangja. »Hiába szépítgetjük a dolgot, — kiáltó mennydörgő hangon. — Ha százszor hirdetjük is, hogy békét, békét akarunk, még­se lesz béke. A küzdelem megindult, az első vihar, mely észak felől felénk zúdul, fegyver­csattogás zaját hozza magával. Testvéreink már tá­borban állanak. Miért állunk mi itt összetett kezek­kel? Oly drága-e nekünk ez az élet, oly édes e a béke, hogy láncz és rabszolgaság árán is meg akarjuk vásá­rolni? Ettől az isten őrizzen! Én nem tudom, ki mi­lyen uton szándékozik indulni, — mi engem illet — s itt fölemelte mindkét kezét s hangja orkánszerüvé dagadt, — én azt mondom, azt hirdetem, mindig és mindenütt: szabadság, vagy halál!« Nyugodj békében tiszta hazafi kebel, műved befejezve, s dicsőséged biztosítva örök időkre! Há­romnegyed század óta szenderegsz már a sírban, s még mindig szükség van az igékre, melyeket hir­­detél! Az a robustus negyvenes alak, kinek vonásai­ban annyi az imponáló erő — William Livingstone New-Yorkból — inkább tudós, mint szónok. Mellete éspre hajlott sugár termettel s fiatal lelkesedéstől su­gárzó arczczal, veje John Jay, a legfiatalabb képvis­­­zelő. Vele szemben a legidősebb ül. Megtört alak,­­ ritkás fehér fürtök borulnak redős homlokára, s összekulcsolt kezei nyugtalan izgatottságtól re­megnek. Stephen Hopkins ez,Rhode­ Island volt legfelsőbb bírája. Jobbról, balról Ward és Sherman foglalnak helyet, mely utóbbi névnek korunkban is jeles vise­lője akadt. A­z ott, ki ép az elnök fülébe súg valamit, az az alacsony, bátortalan és kancsal emberke John Adams, »rendkívül eszes és rendkívül ravasz.« Köz­vetlenül mellette egy csontos, óriási alak gunnyaszt, nyilt, barátságos arczán szokatlan fény ömlik el: Kristóf Gadsden ez, Dél Carolina szabadságának prófétája. De valamennyi jelen voltak között Massa­­chusett képviselői részesülnek legtöbb figyelemben. Az ő államuk áll a küzdelem élén, britt hadsereg táboroz földjükön, fővárosuk kapui bezárvák, rájuk nehezül az iga legsúlyosabbja, miattuk ülésez a con­­gressus. És képviselői között legkiválóbb Samuel Adams. Minő gondolatok forrhatnak agyában, a point maga elé mélázva ül székén, n ő, ki keveset iszik, keveset alszik, de annál többet gondolkodik, kinek fáradhatatlan szelleme minden lehetőségre előkészítő honfitársait, a­ki két év óta már a gyarmatok egyesítésén dolgozik, bátorítva a két­ségbeesőt, óva a vakmerőt és vigyázatlant, tü­relmet és mérsékletet ajánlva, — s ugyanakkor a legélesebb támadásokat intézve hírlapjában a zsar­nokság ellen. Hideg, józan, körültekintő, állhatatos és erélyes volt a vész és diadal napjaiban egyiránt.« Vele volt unokaöcscse John Adams, egy fiatal, elha­tározott, jellem, később az Uniónak második elnöke lett. De ki az a magas, nemes, férfias alak? Nem be­szél, mert nem szónok,­­te az erély és tetterő, mely egész lényén elárad, indokolja azott mély tiszteletet, melyben társai részesítik. Ő az, ki a virginiai con­­ventben közelebb e szavakat mondotta: »Én részem­ről kész vagyok ezer embert gyűjteni a szabadság zászlója alá, eltartani saját költségemen s élükön el­indulni Boston fölszabadítására.« Ezek voltak Was­hington szavai. És midőn a harmadik ülés napján Sámuel Adams indítványára a congressusban az első ima mondatott, s midőn a legkülönbözőbb sectákhoz tar­tozó jelen voltak ritka egyetértéssel, buzgó imába mélyedtek . Washington volt az egyetlen, ki térde­pelt, mintha látnoki szemmel a nagy felelősség sú­lyát érezte volna vállain, és ügyét alázatos lélekkel bízná az isten intéző kezére. Minő kép egy genialis festő számára az a gyülekezet, colossalis elmék és nemesen érző szívek gyülekezete korszakalkotó ta­nácskozásuk előtt imádkozva buzgón,áhitatosan. »Még a követ is megindította volna« — mondá Samuel Adams. — Philadelphia komoly, örökké egykedvű és rendíthetlen ősz quakerjeit láttam sírni, zo­kogni.« Ez volt az első congressus. Amit ott határoz­tak és végeztek, az meg van írva a történet lapjain. Nagy volt kezdetben a nézeteltérés, de a hazafiság, mely szíveikben lángolt, az egyetértés arányává ol­vasztotta össze a különböző nézeteket. Igaz, nem sza­kadtak még el Angliától, nem tettek még le a kibé­külés reményéről, sőt hangsúlyozták az 1773 ig él­vezett jogok és kiváltságok visszaállítását, valamint megszüntetését mind­azon erőszakos rendszabályok­nak, miket a tory-minisztérium életbe léptetett, és ap­­pelláltak a britt népnek és parliamentnek igazságsze­­retetére, de egyúttal kijelenték tiltakozásuk zársza­vaiban, hogy ha a békülés nem sikerül, a gyarmatok egyesítését és jogaik védelmét tűzzel- vassal,az utolsó emberig föl nem adják . »Ha önök — úgymond — elhatározzák, hogy minisztereik ezentúl is lábbal ta­­podják az emb­eri jogokat, s ha sem az igazság hangja, sem a törvény parancsa, sem az emberiesség sugal­lata vissza nem tartja önöket egy ily igazságtalan ügy érdekében a vérontástól, akkor egyenesen ki­mondjuk, hogy sohasem alázzuk le magunkat favá­gójává vagy vízhordójává lenni bármely minisztéri­umnak, s bármely népnek e kerek földön.« És a nemzet egy szívvel egy lélekkel vetette latba itüindenét, hogy megmentse becsületét. Ez volt a congressus műve a Carpenter-Hallban. Két havi ülésezés után visszatértek a delegátusok otthonukba, a nemzet zászlója alá gyülekezett, az angol kor­­mányzó tekintélye lejárta magát, az uj korszak föl­virradt. • ■ •· (Befejező czikk következik.) — mely különben nem uj s melyre nem ké­rünk privilégiumot — tisztelt laptársaink a »Hon« és az »Ellenőr« figyelmébe. A képviselőház május hó 5-én, pénteken d. e. 11 órakor ülést tart. Ghyczy Kálmán, a képviselőház elnöke. A szabadelvű párt folyó hó 6­kán, szomba­ton d. u. 6 órakor értekezletet tart.­ ­ Budapest, május 3. (Az új kiegyezés,­ mint ezt sejtettük, na­gyon gyorsan fog a törvényhozási tárgyaláson »át­juttatni.« A miniszterek ma éjjel érkeznek meg, a szabadelvű párt szombaton tart értekezletet, s a­mi az országgyűlési tárgyalást illeti, a »Hon« ban a kö­vetkezőket olvassuk: A kormány, (ha jól vagyunk értesülve) az al­kudozások folyamáról és eredményéről az egyezség alapelveit magában foglaló jelentést fog tenni az or­szággyűlésnek még e hóban, kérni fogja annak az alku­pontjaira vonatkozó helybenhagyását és felha­­talmaztatást arra, hogy ezek alapján törvényjavasla­tokat készítsen, mely javaslatok az őszi ülésszak alatt fognak tárgyalás alá kerülni. A delegációk még e hó első felében kezdik meg működésüket. (A háborús hírek.) A mai bécsi és buda­pesti börzéken ismét nagy árhanyatlás volt, melynek oka az újabban felmerült háborús hírekbe­ni ke­resendő. E hírek a »Nord. Alig. Ztg«, a berlini kül­ügyi hivatal tegnapi czikke folytán keletkeztek, mely czikk a három miniszter közelebbi berlini találkozá­sáról szólva,kifejti, hogy a hatalmak köteles­sége biztosítékokat nyújtani a felkelőknek az iránt, hogy Törökország az ígért reformokat teljesíti. A czikk vége így hangzik: »Az európai érde­keknek nem szabad többé a maralmus hatása alatt szenvedni, melynek bal­jóslatú következéseit csak az ideje korán teendő beavatkozás előzheti meg.« — Az interventió e­gyik­ kijelentése aggodal­makat ébreszt a pénzvilágban; — a börzei derű, melyet az osztrák-magyar kiegyezés tegnap okozott, csakhamar borúra változott. A »Corr. Bvr.«, mely­nek élhetetlenségét a magyarországi sajtó évek óta busásan díjazza, e fontos nyilatkozatot is elhallgatta. (Bécsi lapok a kiegyezésről.) A bécsi lapok természetesen nagy örömmel üd­­vözlik a kiegyezést s különösen kiemelik András­­s­y Gyula gr. érdemeit, melyeket a kiegyezés körül szerzett. A következőkben ismertetjük a főbb lapok nézeteit. A »Neue Freie Presse« czikkében csak azt sajnálja, hogy Magyarország capitulatiója nem örök időkre köttetett meg. A kiegyezéssel meg van elégedve s a többi között ezeket mondja: »A kiegyezés elvileg megtörtént. Az államjogi és gazdasági viszony Ausztria és Magyarország kö­zött lényegében változatlan marad..............A meg­elégedés természetesen, a­mennyiben komoly politi­kusokról van szó, nem igen fog túlterjedni a jelen pillanaton. Mert hiszen mit nyertünk ? Egy pillanatot, a mai napot, a legszorosabb értelemben vett jelent. Ez­úttal még megakadályoztatott azon vékony kötelék elszakadása, melyet a mon­archia körül az 186­7-diki kiegyezés vont. De nem történt semmi, hogy a most mellőzött veszély a jö­vőben ismét elő ne álljon. A kiegyezés mindazzal, mi azzal összefügg, további tíz évre megköttetett, de az alig túlélt válság azt kiáltá felénk: A viszontlátás­ra !« Ha Andrássy Gyula gr. kijelenté,hogy nem folytathatja hivatalát, ha oly válságos szakadás álla­na be a monarchia belügyeiben, ezzel ítéletet mon­dott a kiegyezés felett s egyúttal levonta abból a szi­gorú következményt. Állam oly szervezettel, mely biztosítja a válságok időszakonkénti ismétlődését, mely csak a belbékét rövid időszakokban ismeri, nem bírhat elég hatalommal, hogy a nagy világ kérdések­ben hallassa szavát. E tekintetben nem tesz különb­séget az, ha a viszály pillanatnyira megszűnt, a­mennyiben a közel­jövő megoszlik az el nem ért czélok miatti boszúság s az új kiegyezést előkészítő hadjárat között, s ha azt látjuk, hogy csak azért na­polta tok el a viszály, hogy az a legközelebbi kiegye­zési tárgyalásokkor újra feleleveníttessék. Annyi kétségtelennek látszik, hogy a quota arány változatlan marad. E pontra nézve nem me­rült fel újabb jelenség, s ama panaszok, melyek a jo­gok és terhek aránytalan felosztása tekintetében Ausztria és Magyarország között felmerültek, ered­mény nélkül hangzottak el. Ugyanígy megnyittatik a vám- és kereskedelmi szövetség s a monarchia gaz­dászati egysége fenntartatik. Ez mindenesetre kielé­gítő eredmény. Hogy azonban e kérdésnél a közér­dek kellőleg megóvatott-e, azt, nem lévén az új vá­mok ismeretesek, ma alig lehet meghatározni. A fogyasztási adók kérdésében a magyarok épen semmi eredményt nem értek el. Ez volt ama kérdés, mely a Lajthán innen a legkínosabban hatott reánk, s melyben ennélfogva az osztrák minisztériumnak nem volt szabad engednie. E kérdésnél kellett a mi­nisztériumnak a próbát kiállania, s e próbát megál­lotta. Ha a magyarok e tekintetben csak morális eredményt is képesek lettek volna kivívni, — s végül csak erre szorítkozott minden óhajuk, — a kiegye­zés a birodalmi tanácsra nézve elfogadhatlanná vált volna.« A »Presse« következőleg nyilatkozik: »Az új kiegyezés Magyarország és Ausztria között létrejött, a mai nap végre meghozta a várva­­várt eredményt. A budapesti és bécsi parl­amentek jóváhagyásának fenntartásával ismét egy évtizedre megújittattak a szerződések, és pedig nemcsak a vám- és kereskedelmi szövetség, mely legelső­sorban képezte a tárgyalás anyagát, hanem egyúttal a két államfélnek a közös terhekhez való hozzájárulási aránya is szóba jött s már most elintéztetett. Mily nagy súlyt helyezünk mi e tényre, azt több ízben kifejtettük. Ki győzött ezen értekezletekben, melyik fél ke­rekedett felül ? e kérdést vitatják mindenütt, hova a tanácskozások szerencsés befejezésének híre elhatott. E kérdésre kielégítő feleletet csak évek múltán ad­hatunk, midőn a megújított szerződéseket gyakorla­tilag kipróbálta az idő. Egyelőre legalább az az egy kétségen kívül áll, hogy a heves küzdelemből győ­zelmesen emelkedett ki az összállam eszméje, a biro­dalom érdekeinek közössége. Azon szívósságnak, melylyel az osztrák pénz­ügyminiszter a quota-kérdés egyidejű megoldását követelte, köszönhető azon fontos vívmány, hogy ezen ügy is már ma elvileg elintéztetett, azon heves tilta­kozás daczára, melylyel épen e terv még a legutóbbi napokban is Budapesten találkozott.« A »Tagespresse« czikkéből a következő­ket idézzük: »Azon félhivatalos közleményben, mely tudatja, hogy a kiegyezésért mindkét kormány solida­­ritást vállal, nyilvánosan dementije rejlik azon buda­pesti hírnek, mely szerint Lasser, Depretis­s Unger miniszterek lemondani szándékoznak. A birodalmi válság megszűnésével a miniszteri válság is megszűnt, s a két kormánynak bizonyára egy tagja sem vonja ki magát az alól, hogy az alkotott műnek a parlia­ment­ befejezést megadja. Ez kötelesség — s mint Unger miniszter monda, — egyszersmind ritka tisz­tesség is. Mert a jelenlegi kiegyezés semmivel sem kevésbé fontos, mint az 1867-diki. A 67-diki kiegye­zés a politikai békét biztosította nekünk, a mostani a közgazdasági békét. A vámterület elválasztásáról nem lesz többé szó. Az eszmét megvizsgálták, meg­mérlegelték é­s nagyon nehéznek találták. 1886-ban a kereskedelmi- és vámszerződés megújítása az ebéd utáni kedélyes társalgásban fog megtörténni. (Majd meglássuk!) A »W. Tagblatt« czikkéből fölemlítjük, hogy Magyarország a vámrestitutiók ügyében évenként mintegy 800.000 irtot nyer­ne. De ezt busásan elve­szítjük az újabb vámtarifák útján. A »Fremdenblatt« többi között így szól: A­mi a bankkérdés megoldását illeti, ha az érczalap egy része, mely eddig a bank pinczéiben volt, igen közeli időben a Dunán lefelé szállíttatik, azt azon nyugodt érzéssel szemlélhetjük, a folyamon leúszni, hogy magyarországi pinezében elrejtve is, nem fog kizárólag magyar czéloknak szolgálni, s nem lesz hite­­len eddigi rendeltetéséhez. Hogy a bankügy jelenlegi megoldása nem foglal magában semmi eldöntést a 80 millió bankadósságot illetőleg, ez a dolog termé­szetében fekszik. Miden napnak megvan a maga feladata, s a­ki minden kérdést egyszer­re akar megoldani, azt azon veszély fenyegeti, hogy egy kérdést sem old meg. (A magyar vidéki lapok­ természete­sen még nem nyilatkozhatnak az új kiegyezésről.Eddig a pozsonyi »W. Grenzbote« nyilatkozata van előt­­tünk.E lap constatálja, hogy »minisztereink mindenben megverettek és szégyenletes visszavonulásra kénysze­rültek.« Czikkét így végzi : »Egy vigaszunk maradt e határtalanul siralmas csatavesztés után : a nép ezúttal jobban fogta fel a helyzetet, mint kormány­zói. A nép ezúttal nemcsak szólott, hanem megelőzte államférfiait. A nép meg fogja tenni kötelességét, hogy a hazát ne érje a szomorú halál, a koldus halála az országúton. Pályázati hirdetmény Deák Ferenci síremlékére. A magyar országgyűlés által kiküldött bizott­ság Deák Ferencz síremlékének tervrajzára ezennel általános pályázatot hirdet, melyben részt venni a bel- és külföldi művészek egyaránt vannak jogosítva. A lényeges­ tudnivalók és feltételek a követ­kezőkben foglaltatnak : I. A siremlék helye. A siremlék Budapest főváros területén fekvő kerepesúti köztemetőben a második kapuval szembe eső sirkápolna helyén fog felállíttatni. A vonatkozó részletesebb térrajzok, a sejtmérési adatok és a ta­lajviszonyok kimutatásának kiszolgáltatása iránt a pályázni óhajtók a Budapesten székelő országos mérnök- és építészegylethez (Budapest V. kerület Dorottya­ utcza 14. sz.) fordulhatnak. II A síremlék külalakja. A síremlék, melyben az elhunyt földi marad­ványai fognak nyugodni, szabadon, nyilt helyen ál­­land­ó ültetvénynyel czéloztatik körülvétetni. E sír­emléknek túlnyomólag építészeti jelleggel kell bír­nia. A stylre nézve pályázni óhajtó művésznek teljes szabadság engedtetik. A síremlék belsejének terveze­tére is kellő gond fordítandó. III. A siremlék anyaga. Az emlékmű állandóságára való tekintettel, a felhasználandó anyagnak a legtartósabb minőséggel kell bírnia. Az épület külsejére a kőnemek közül a syenit,porphyr, gránit és a tömör homokkő, a márvány­nemek közül kizárólag a kemény carrarai márvány, ellenben a mű belsejében a nemes márványfajok bár­melyike alkalmazható. A küldiszitésnél a bronz sincs kizárva. IV. A költség. A síremlék felállításának költsége a százezer forintnyi o. é. összeget (250,000 franc) meg nem ha­ladhatja. V. A pályázat módozatai. Kívántatik a siremlék tervezetének alaprajz­metszete és homlokrajza általános költségvetéssel. Az alaprajzok 2 cent. = 1 méter, a homlokraj­zok 4 cent. = 1 m. mérléptékben készüljenek, elegen­dőnek tartatván a homlokrajznak körvonalas modor­ban feltüntetése (contour­zeichnung) a tervezetnek ezen felül netán még más, esetleg színes távlati rajz­ban való külön bemutatása a pályázó művész tetszé­sétől függ. A benyújtandó pályaművek jeligével látandók el, és a mellékelt hason jeligét mutató zárboríték a művész nevét és lakezimét tartalmazza. Külön kikötések tekintetbe nem vétetnek, és a szabálytól eltérőleg vagy a határidő elmúltával be­érkező tervezetek a pályázatból kizáratnak. VI. A határidő. A szabályszerűen felszerelt pályaművek folyó 1876. évi September hé­t-éig bezárólag az ország­gyűlés képviselőházának irodájába Budapestre czí­­mezve beküldendők. A pályázat eredménye hat hét­tel a pályaművek nyilvános kiállítása után kellő mó­don közzé tétetik. Az országos bizottság, mielőtt a pályázat ered­ménye felett véglegesen döntene, bel- és külföldi szaktekintélyek véleményét kérendi ki. VII. A jutalomdij: A pályaművek legjelesbjeinek jutalmazására három rendbeli pályadij tűzetik ki, mely dijak az illető szerzőknek a pályázat eredményének ki­hirdetése után azonnal ki fognak adatni. Az 1-ső dij 2500, a Il-ik dij 1500, a Ill-ik dij 1000 franc aranyban. A jutalmazott pályaművek tulajdonjoga a bi­zottságra száll át. A bizottság a dij-koszorúzott ter­vezet kivitelére magát nem kötelezi. Ellenben a pá­lyanyertes művész, ha műve a kivitelre elfogadtatnék, a szükséges részlet­rajzokat, a Hamburgban megtar­tott németországi XV. mérnök- és építész-con­­gressus által megállapított díjtételre (V. pont) mint maximális százalékra való tekintettel utólagos egyez­ség útján megállapítandó külön díjazás mellett elké­szíteni, s művén a bizottság által esetleg kívánt mó­dosításokat megtenni tartozik. Kelt Budapesten, 1876. év april hó. Az orszá­gos síremlék bizottság nevében Gorove István, s. k. Baross Gábor s. k. bizottsági elnök, bizottsági jegyző. Budapest főváros közgyűlése. (A zálogkölcsönző üzletek.) május 3. A »Geld für Alles«-féle intézetek hosszú évek óta temérdek panaszra adtak okot, úgy hogy Pest városa már 1869-ben alkotott szabályrendeletet, mely a számtalan visszaélésnek elejét igyekezett venni. De az új ipartörvény folytán ezen szabályzat hatályon kívül helyeztetett és azóta fokozott erővel aknázzák ki amaz intézetek a polgárok sanyarú hely­zetét. A fővárosi közgyűlés tehát utasította az ipar­ügyi bizottságot, hogy az ipartörvény 5. §-ában fog­lalt iparágak gyakorlatáról szóló szabályrendeletben lehető szigorú intézkedéseket javasoljon a zálogköl­csönző üzleteket illetőleg. Az új szabályzat már egy hónappal ezelőtt tárgyaltatott, de a zálogkölcsönző üzletekről szóló szakaszt csak ma intézte el a közgyűlés, mert előbb a jogügyi bizottságnak utasítást adott, hogy e szakaszt hozza öszhangzatba az új kereskedelmi törvénynyel. A közgyűlés ma mintegy harmadfél órán át foglalkozott ez ügygyel; a vita főbb mozzanatait és a lényegesebb határozatokat a következőkben is­mertetjük . Az első pontban kimondatott, hogy minden magánzálog-üzlet tulajdonosa 10.000 frt biztosí­ték­o­t tartozik letenni, mely a netáni károk és bír­ságok fedezésére szolgál. Tavaszy azon indítványa, hogy a biztosíték csak 6000 frt legyen, majdnem egy­hangúlag elvettetett. Zálog­üzletet nyitni, vagy már fennálló üzletet más helyre áttenni előleges bejelentés nélkül tilos. A zálogüzlet-tulajdonos tarthat fiók- és közve­títő intézeteket, de mindegyikért külön 10.000 frt biztosítékot tesz le. Itt is majdnem egyhangúlag el­vettetett azon indítvány, mely 5000 frtra kívánta e biztosítékot leszállítani. Azon fiók­üzletek, melyek állítólag a magyar kir. zálogház számára közvetíte­nek, de voltakép saját kézre dolgoznak, szintén le­teszik a 10,000 frtos biztosítékot. Minden kárért a hatóság igénybe veheti a biztosítékot és ha ez nem elég, az üzlettulajdonos vagyonát is. Tűzveszélyes tárgyakat, katonai és közhatósá­­gi egyenruhát és fegyverneműt, istentisztelethez tar­tozó eszközöket nem szabad zálogba venni. Szigorúan tiltatik a zálogítás azon nemének Üzletszerű gyakorlása, mely vételjegyek kiállí­tása mellett oly módon eszközöltetik, hogy az elzá­logosító biz­nyos időpontig az állítólag eladott tár­gyat visszaválthassa, ennek lejártá­il azonban tulaj­don­jogát elveszti. E pontnál élénk vita fejlett ki. K­á­n Ágoston azt kívánta kimondatni, hogy minden ingóság, mely a forgalom tárgyát képezi, zálogba adható. Az ad­­verbiális mondatott azért tartja szükségesnek, mert — úgymond — megtörtént, hogy gyermekeket zálogosítottak el (Élénk sensatió), sőt ezt a »zálog«-ot az illető család annyira megkedvelte, hogy vissza se akarta adni. A szólót aztán felvilágo­sították, hogy a gyermek nem »ingóság.« Azon adítvány, hogy zálogjegyeket se legyen szabad zálogba venni, élénk vita után elvettetett. Élénkebb vitát keltett azon indítvány, hogy a zálogüzlet tulajdonosának van-e joga a nála zálogba tett tárgyat tovább adni zálogba. Egyrészt arra utaltak, mily szükséges, hogy a betevő a zálogot, ha akarja, haladék nélkül visszakaphassa, másrészt el­lenben arra figyelmeztettek, hogy az üzlettulajdonos­nak nem kellene megtiltani, hogy a zálogot ne értékesítse új forgalmi tőke beszerzésére. A köz­gyűlés nagy többséggel kimondotta, hogy a zálogo­kat szabad tovább adni, de csak a magyar kir. zá­logházba. Egyúttal kimondta azt is, hogy a zálog­­közvetítésnél a közvetítő a zálogot legföljebb három nap alatt tartozik bevinni a kir. zálogházba. A zálogüzlet tulajdonosa a nála előforduló üz­letekről rendes főkönyvet tartozik vezetni, melybe bevezeti­­ a zálogbaadás napját, a zálogtárgy leírá­sát, a zálognak az üzlettulajdonos által elfogadott becsértékét, a kölcsönösszeg mennyiségét és a kamat­lábat, a kiváltás napját és a ki nem váltott zálognak eladásából befolyt összegeket. Az iparhatóság kiküldöttének jogában áll az üzleti könyveket bármikor megvizsgálni és annak szabályszerű vezetéséről meggyőződést szerezni. A kamatlábon kívül egyéb illetékek nem köve­­telhetők s a kamatláb mennyisége az üzletben feltű­nő helyen kifüggesztendő. Az üzlettulajdonos a kamatlábat csak úgy vál­toztathatja meg, ha erről jelentést tesz az iparható­ságnak. A ki nem váltott zálogok csak nyilvános árve­résen adhatók el, mely árverést az illető elsőfokú ipar­hatóságnál 48 órával előbb bejelenteni tartozik az üzlet­tulajdonos. Az elárverezendő tárgyak jegyzéke az árverés napja és órájának kitételével, az üzleti helyiség külső részén mindenki által könnyen észrevehető helyen legalább 8 nappal előbb kifüggesztendő és ezen kívül az árverés ideje falragaszokkal is közzéteendő. Az árverésen eladott tárgyakért befolyt ösz­­szegből mindenek előtt a zálogüzlet tulajdonosának a kölcsön, annak lejárt kamatai és az árverési költ­ségek fizettetnek ki. Árverési költségek czímén joga van az üzlet tulajdonosának, a tettleg befolyt eladási ár minden forintja után három­ért igénybe venni. A fővárosi letéthivatalnak átadott feles össze­gek, az illető felek számára kamat nélkül kezeltetnek és a­mennyiben a közhírré teendő három évi határidő lejárta előtt fel nem vétetnének, a főv.­szegény-alap javára fordíttatnak. E szabályzat nem terjeszkedik ki a közraktá­rak és bankok előlegezési üzleteire s a részvénytár­sulatok által alakított pénzintézetekre. De azon in­dítvány, hogy a szabályzat ne terjesztessék ki azon kereskedőkre, kik iparszerűleg űzik az áru-előlege­­zési üzletet — elyettetett. Ráth Károly azt indítványozta, mondassék ki, hogy a hatóság a magyar királyi zálogintézet műkö­désének előmozdítása czéljából ez intézetnél is fog pénzeket betenni, a pénzügyi bizottsághoz utasítta­­tott. Ezen indítvány elfogadtatott, a kereskedelmi minisztérium továbbá fel fog kéretni, szaporítaná a királyi zálogintézet fiókjait. A közgyűlés többi tárgyairól csak röviden szól­hatunk már. A napirend előtt bejelentetett, hogy Fálk Miksa, mint a pénzügyi és gazda­bizottság tagja, e minőségében lemondott állásáról. A közgyűlés elhatározta, hogy Sopron város feliratát,­­melyben az országgyűlés kéretik, hogy a virilisták a többi városokban is oly módon jussanak a törvényhatósági bizottságba, mint Budapesten) to­vábbá Pest megye feliratát (a bukovinai magyarok hazatelepítése iránt) az országgyűlésnél pártolni fogja. Ezután több magánérdekű ügy intéztetett el. A napirend többi tárgyai holnapra maradtak. Különfélék. — május 3. (Mária Henriette belga királyné) ma reggel Wiesbadenből Bécsbe érkezett, s a burgba szállott. Az indóházban a királyi pár, Albrecht, Rei­ner és Lipót főherczegek, Koburg herczegnő, a belga követ és neje, továbbá a követségi személyzet várták a királynét, ki Erzsébet főherczegnő kísére­tében ma délután a gyorsvonattal Budapesten át Al­­csuthra utazott. (Legidősb gróf Teleki Domokos) halála Kolozsvárit mély részvétet keltett, s számos házra gyászlobogót tűztek ki. A temetés ma szerdán délután négy órára volt kitűzve. A holttestet vasúton Gernyeszegre szállítják, hol a családi sírboltba téte­tik le örök nyugalomra. A gyászeset folytán a Verdi­­requiem második előadása, melynek jövedelme a ko­lozsvári tűzkárosultaknak jut, május 3-ról május 9-re halasztatott. (A herczegprimás és Esztergom vá­­r­o­s­a.) Simor János herczegprímásnak a dísz­pol­gári oklevelet Esztergom városa képviselőtestülete a napokban nyújtotta át. A prímás köszönetét fejezte ki, s egyúttal arról is biztosította a várost, hogy ezen­túl is az eddigihez hasonló jóindulattal fog iránta vi­seltetni. A képviselőtestület azután gróf Forgách Ágost püspök s főispánhoz ment köszönetet szavazni neki az árvíz közben kifejtett erélyéért. A főkáp­talannak is megköszönték az árvízkárosultaknak nyúj­tott tetemes áldozatot. (A Va­smegye­ által rendezendő Berzse­nyi-ünnepély hivatalos programmját ma vet­tük, minthogy azonban e programm részleteit már közöltük, a ma beküldöttet mellőznünk kell. Mint új részletet említjük fel, hogy a május 6-diki szombat­­helyi ünnepélyen, mely a megyeház nagy termében megy végbe, az elnöki megnyitó beszédet Szabó Im­re megyés püspök tartja. (Roder Alajos apát-kanonok) a buda­pesti központi papnövelde kormányzója tegnap dél­ben, épen midőn asztalhoz ült, az első kanál leves után, letette kanalát s mint a »Magy. Állam« ifja szélhüdéstől érve szobáiba vitetett. Rögtön orvosok hivattak hozzá s van remény megmentéséhez. Még tegnap ellátatott a szentségekkel. (Munkácsy legújabb festmé­­n­y­e.) Parisban tegnapelőtt nyittatott meg az idei »falon;« ebben látható Munkácsy egy képe: »A művész műterme.« E képről Wolff Albert, a hires tárczaíró, többi közt igy ír a »Figaro«-ban : »Ismét egy nagy, igen nagy siker: Munkácsy úr »Műter­me,« a salon egyik sensationális festménye. Sokszor szemére vetették Munkácsynak, hogy túlságo­san használja a sötét színeket, most megszabadult e hibától, igen finom coloristának bizonyul, ki nagy változatosságot hoz a világosabb színekbe. (Egy rész élet.) A tegnap ő Felsége el­nöklete alatti közös miniszteri értekezlet után egy osztrák miniszter ezt mondá: Tisza Kálmán rebus bene »gesztis« immár visszatér Budapestre. (Kalocsáról) Hang Ferencz úr megke­resett minket a következő sorok közlésére . A »Pesti Napló« ban Tóth Kálmán, országgyűlési képvi­selő által legutóbb közlött levélre engedje, hogy rö­viden feleljek. Hogy Baja város a szabad királyi vá­rosok sorába emeltetett s hogy azt nagyrészt a kalocsai érsek ő nagyméltósága befolyása és pártfo­gásának köszönheti, ezt állítottam. Ezzel azonban korántsem állítottam azt, hogy az eredmény kizá­rólag a pártfogás útján éretett el, mert jól tudom azt, hogy annak elérésében a város igen tisztelt kép.

Next