Pesti Napló, esti kiadás, 1876. június (27. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-03 / 128. szám
128. szám. Budapest, Szombat junius 3.1876. Szerkesztési iroda.: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS: ______________27. évi folyam. Ellőfizetési feltételei*:: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetéseik szintúgy mint előfizetések aPesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület küldendők. Budapest, június 3. A képviselőház mai ülésében Erzsébetváros küzdött Dicső-Szent-Márton ellen, és pedig szerencsével. A kormány az utóbbi város mellett szavazott; a nagy többség Erzsébetvárost declarálta székhelyül. A pro és contra tartott beszédek alatt a ház már oly izgatott volt, hogy lezugta az egyes szónokokat s azok elállani voltak kénytelenek. A kérvények közül a hajdukerületi nagy vitát idézett elő, miről a reggeli lapban. Irányi interpellált, hogy mily álláspontot foglal el a külügyi hivatal a török trónváltozással szemben, és hogy fenntartatnak-e a berlini megállapodások? A miniszterelnök kijelente, hogy a ház eloszlása előtt felelni fog e kérdésekre. A tegnapi nap folyamában a nagyfontosságú táviratok egész sora érkezett. Murad török szultán manifestuma megjelent. Tegnapelőtt a fényes portán egy császári rendeletet hirdettek ki, mely kijelenti, hogy a jelen kormány hivatalban marad s az új uralkodó három millió arany frtot s a korona összes magánjavainak jövedelmét a kincstárnak engedi át. A rendelet a költségvetésben az egyensúly azonnali helyreállítását, a pénzügyek s a közoktatás javítását, az államtanács és az igazságügyminisztérium újjászervezését ajánlja. A miniszterek utasíttatnak, hogy olyan kormányformát gondoljanak ki, mely a birodalom minden tagját kivétel nélkül egyenlően kielégíti s mindenkinek teljes szabadságot biztosít. A rendelet végül azon reményét fejezi ki, hogy a porta s a külhatalmak közt a barátságos viszony mindinkább meg fog szilárdulni, s ismételve hangsúlyozza, hogy »őfelsége isten kegyelméből s a nép akaratából lép trónra.« E rendelet sokat ígér ugyan, de tényleg keveset ad. Ezek a phrasisok Abdul- Aziz hasonló okmányában is előfordulnak. Ezúttal azonban remélhetőleg komolyabban fognak vétetni, mint az előbbiek. Az új kormány eddig két nyilatkozatot intézett a külhatalmakhoz. Az egyikben tudatja a porta külföldi képviselőivel, hogy reformprogrammjának közrebocsátása közvetlenül küszöbön áll. Ez remélhetőleg részletezni fogja a szultán manifestumában érintett javításokat. A másik közlemény Abdul-Aziz sorsára vonatkozik. A fölmerült hírek ellenében a porta kijelenti, hogy a megbuktatott szultánnak semmi bántódása nem történt, s hogy a személyét megillető bánásmódban részesül. Abdul-Aziz sajátkezű levelet intézett Murad szultánhoz, melyben trónralépését elismeri s egyúttal kijelenti, hogy ő minden jogáról a trónra lemond s visszavonultan akar élni. Ez ugyan furcsa dolog, de Abdul Aziz olyan ember, hogy tőle az is kitelik. Különben magánhírek egész máskép adják elő a tényállást. Azt mondják, hogy az ex-szultán kezdetben csakugyan egy palotában volt internálva, de minthogy Ignatiev tábornok segélyével két ízben tett szökési kisérletet, elfogták s ama börtönbe zárták, amelyben ő Murad effendit tartotta egy idő óta elfogva. Még nagyobb jelentőségűek a hírek, melyek az angol fővárosból érkeznek. Tegnapelőtt az alsóházban Hartington marquis interpellálta a kormányt a konstantinápolyi dolgokról. Disraeli kijelentette, hogy arra vonatkozólag semmi újat sem mondhat; a berlini emlékirat még nem adatott át a portának s szónok azt hiszi, hogy az nem is fog többé átadatni. Az angol kormányelnök azután constatálta, hogy a helyzet keleten válságos és az angol kormány elővigyázati intézkedéseket tesz s fog tenni ezután is, hogy az ország érdekeit és becsületét megóvja. Ez érdekek kielégítése leginkább a béke fenntartása által történik, az ország becsülete pedig azt követeli, hogy Angliának jusson a »főrész« a béke fenntartására irányuló lépésekben. E nyilatkozat számtalan combinatióra ad alkalmat. Azt mondják, hogy Londonban új értekezletek fognak tartatni, s hogy az öt hatalom szövetsége vagy közös actiója már felbomlott. Azt is beszélik, hogy a franczia kormány tényleg visszavonta hozzájárulását a berlini emlékirattól; a párisi kabinet ezen ígérete alól feloldottnak tekinti magát a konstantinápolyi trónváltozás következtében. A Hir szerint Francziaország akarja a közvetítő szerepet átvenni egy részt, Anglia és az északi hatalmak, másrészt a hatalmak és a porta közt. Mindezen hírek azonban a legnagyobb óvatossággal veendők. Annyi ténynek látszik, hogy az orosz kormányt a konstantinápolyi események rendkívül kellemetlenül érintették. Az orosz hivatalos lap már ki is jelenti, hogy a helyzet nehézségeit Murad trónralépte nem hárította el. »Egy azonban bizonyos, —mondja, — és pedig az, hogy Európa ama kötelessége, hogy a válság terjedését keleten megakadályozza, csorbítatlan marad.« Az angol cabinet, s úgy látszik a franczia is nem e nézetben vannak. Hogy e nézeteltérésből könnyen komoly bonyodalmak eredhetnek, az bizonyos. Párisi hírek szerint Decazes herczeg a minisztertanácsban előadta, hogy a konstantinápolyi események a czárt rendkívül elkeserítették, s hogy attól lehet tartani, hogy Oroszország folytatni fogja a keleti viszonyok felforgatására célzó törekvéseit. Sőt azt is beszélik, hogy az orosz kormány az osztrák-magyar szerbek közt ép oly propagandát folytat, mint a török tartományokban. Igen nagy jelentőségű azon magatartás, melyet a trónváltozással szemben a souzerain államok készülnek követni. A »Times« egy híre szerint Nikita fejedelem hivatalosan tudatta Rodics tábornokkal, hogy Szerbia, Montenegró, Románia és Görögország védés daczszövetséget kötött. E hír folytán a román külügyminiszter távirati után értesítette a franczia kormányt, hogy e közleménynek Romániára vonatkozó része teljesen alaptalan s hogy Románia a portával a legjobb viszonyban akar maradni. E cáfolat a londoni és párisi kormányokat annál nagyobb mértékben megörvendeztette, mert tudták, hogy Oroszország a román kormányt arra akarta bírni, hogy tagadja meg az új szultántól a hódolatot. Szerbiában az orosz fondorlatok talán nagyobb sikerre fognak vezetni. Komoly figyelmet érdemel, hogy a német hivatalos és félhivatalos lapok nem mondják el nézetüket a nagyfontosságú ügyekről. A különben elég bőbeszédű »Nordd. Alig. Ztg« három nap óta a hírek egyszerű registrálására szorítkozik. A »Nat. Ztg« viszont csak a franczia politikát tartja szemmel, s roppant gondosan állítja össze és nyugtalanító commentárokkal kiséri azon híreket, me(Szerbia és a török trónváltozás.) Belgrádból, május 24-éről írják a »Pol. Corr.ének: A nagy esemény, mely tegnap Konstantinápolyban végbement, itt természetesen roppant hatást keltett. Perai diplomatiai ügynökünk, Magazinovits legutóbbi jelentései szerint lehetségesnek,sőt valószínűnek tartották, hogy forradalom fog kiütni. De hogy így fog a dolog lefolyni, arra itt senki se volt elkészülve. Hogy az egész mozgalom lelke nem más, mint Hussein Avni pasa, az a szerbeket legjobban lepte meg, lehangolta őket és elhatározásaikra döntő befolyást fog gyakorolni. Nem kételkedik abban senki, hogy ezen igen tehetséges katona és erélyes politikus hosszú tartamot biztosított a maga túlsúlyának, noha ez ideig (d. u. 3 óra) még nem vettünk híreket a netán történendő miniszterváltozásokról. Szerbiának nincs engesztelhetetlenebb, makacsabb és — a jelen viszonyok közt — veszélyesebb ellensége, mint Hussein Avni. Politikai programmja, amennyire itt ismerik — a következőkbe foglalható össze: A birodalom tagjainak szoros egybefűzése. Egyptom, Románia és Szerbia velleitásainak soha sem kedvezett. Békülékeny lépéseket nem lehet várni. Sőt majdnem bizonyos, hogy nézete szerint csakis karddal kell a hűbérállamokat azon állásba visszaterelni, melyet aharc ok számukra kijelöltek. Belgrád és Konstantinápoly közt most igen feszült a viszony. E feszültséget fokozza még az is, hogy a hűbér utolsó részletét a szerbek nem fizették meg és Konstantinápolyban igen jól tudják, hogy mit jelentsen ez. Hussein Avni már több ízben nyilvánította azon főóhaját, hogy szeretne Szerbiával a kurtán elbánni« , itt azonban nem félnek tőle, sőt egyenest provokálni akarják Szerbia elleni gyűlöletét. De mégis úgy látszik, hogy kormányunk szívesebben látott volna a konstantinápolyi kormányrúdon akárki mást, mint épen Hussein Avnit. Kellemetlenül érintette az itteni köröket az is, hogy a mozgalomnak tisztán »ifjú török« jellege van. Azt remélték, hogy Oroszország domináló befolyása Stambulban s Ignatiev nagy prestigéje a szerbeknek előnyükre fog válni. Most a helyzet megváltozott; kétséget nem szenved, hogy az orosz befolyás most engedni fog az angol befolyásnak. Azt még nem lehet eldönteni, hogy a török trónváltozás és előrelátható következményei a szerb kormány magatartását lényegesen módosítani fogják-e. Úgy látszik, hogy a Risztics-kormány ezúttal szilárdan el van tökélve. Meglehet, hogy az esemémények az egész csendben megkezdett mozgalmat gyorsítani fogják. Városunk mintegy ki van halva. A belgrádi dandár pereputtyostul ma reggel elindult. Hogy hova, azt senki sem tudja. De sejtik, hogy Deligrádba (Alexinácz mellett.) Zuprijában lesz a fejedelem főhadiszállása, ott lesznek a miniszterek is. A helyzet komolysága visszatükröződik az általános hangulatban. A fejedelemtől kezdve, de az utolsó szerbig mindenki hallgatag, mogorva. Mindenki érzi, hogy 1815 óta ez ország nem volt ily válságos helyzetben és hogy megrendítő események küszöbén állunk. (A török események hatása a német fővárosban.) Berlinből, május 31-ikéről írják : A konstantinápolyi trónváltozás közvetlenül ama határnap előtt ment végbe, melyen, mint a »Reichs- Anzeiger« jelentette, Oroszország, Ausztria-Magyarország, Franczia-, Olasz- és Németország képviselői a berlini megállapodásokat a portával közölni akarták. Némi feltűnést keltett, hogy a hivatalos lap ezen közleményében Oroszországot legelöl, Németországot pedig legutól említi. Ami a közös actio elhalasztását illeti, az már azért is szükséges, mert a hatalmaknak előbb az uj kormányt el kell ismerniök s az ottani diplomatiai kart uj megbízólevéllel kell ellátniok. Ha a váratlan esemény be nem áll, úgy a közlemény megtétele Anglia hozzájárulása nélkül ment volna végbe. A német közönség a konstantinápolyi hireket nagy tartózkodással fogadja. Itt azt hiszik, hogy az új kormány bizonyára féltékenyen fog ügyelni az ottomán állam területi épségére; jelszava az lesz: reformokat az összes európai török tartományoknak, de egy tartomány sem kap külön állást. Ez a jelszó azonban a lázadókat alig fogja kielégíteni s itt kétségkívül tovább is fegyveres erőt kellene alkalmazni. Az uj helyzettel szemben a hatalmak közt uj megállapodás látszik szükségesnek, ami megvan könnyebbítve azáltal, hogy Goresakoff herczeg a czárral Emsben van s nehány nap múlva Vilmos császár is ide fog utazni, így, pár nap múlva Európa szeme ismét — mint 1870-ben — Emsre lesz irányozva. Az orosz lapok megcáfolják azon hírt, hogy a kormány azon földterület visszaadását kívánja, melyet a párisi szerződésben elvesztett. Ez eszmét, úgy látszik, a berlini értekezletek óta elejtette az orosz cancellár, hogy mennyi időre, azt ma még nem tudhatni. Ismét fölmerült az európai conferentia eszméje. De minthogy Anglia csak úgy fogadná el, hogy a porta is képviseltessék benne, ez esetben pedig a conferentia bizonyosan eredmény nélkül maradna, a tervnek nincs kilátása a valósulásra. (Montenegro és a felkelők.) A cettinjei fejedelmi konokban f. hó 26-án a herczegovinai felkelők egy küldöttsége jelent meg; küldőik egyhangú határozata alapján érdekeik képviseletét felajánlották Nikita fejedelemnek. A fejedelem tudvalevőleg elfogadta az ajánlatot, és így most Montenegro viszonya a portához lényegesen megváltozott. Idegen tisztek, kik a montenegrói seregnek felajánlották szolgálataikat, visszautasíttattak, mert a fejedelem nem akarta a bennszülött tisztek féltékenységét fölkelteni. Különben nincs is szükség az idegen tisztekre. A fejedelem hír szerint a Törökországban lévő 3—400 montenegrói mind haza hívta, szemlét akar felettük tartani. Montenegro is nagyban készül a háborúra, Moszkvából 20 »irgalmas szüzet« várnak, barakkokat, orvosszereket hozattak, Odessából meg orvosok vannak útban a Fekete-hegyek felé. Eyek Francziaország keleti politikájára vonatkoznak. E lap szerint kétségtelen, hogy a franczia és az angol kabinetek jövőre egyetértően fognak eljárni. Budapest, június 3. (A magyar delegáció) ma délelőtt 10 órakor ülést tartott, melyben constatáltatott, hogy a két delegátió határozatai közt nincs semmi eltérés és az egyeztető bizottság már össze is állította az 1877. évi közösügyi pénzügyi törvényt. Ezt felolvasták és ezzel az ülés véget ért. Délután 5 órakor zárülés lesz, melyben a szentesített törvény ki fog hirdettetni. (A közlekedési bizottság mai ülésében tárgyalás alá vette a brassó-tömösi vasút építésére szükséges hitelről szóló törvényjavaslatot. Hieronimo közlekedési államtitkár a bizottság kívánságára beterjesztvén az említett vasút magyarországi részének kiépítésére vonatkozó részletes költségvetést, a bizottság a törvényjavaslatot általánosságban minden ellenvetés nélkül elfogadta. A részletes tárgyalás folytán a vasút 4.603,810 frtnyi építési költségeiből töröltetett az időközi kamat (415,260 frt), miután a törvényjavaslat szerint a fennebbi építési összegből 1876-ra nyitott 1 millió frt hitel az állam ingó vagyona megfelelő részének értékesítése útján fedeztetik. Azon esetre, ha a későbbi részletek más módon fedeztetnének, az »időközi kamat« kifejezés minden összeg megnevezése nélkül vétetett fel a javaslat szövegébe. (Muraköz egyházi viszonyai) ügyében folytatott tárgyalások, a »Hon« szerint, a következő megállapodásokra vezettek : Miután az elválasztás következtében úgy a szombathelyi, mint a horvátországi egyházmegyékben a stallumok száma s az igazgatási költségek változást szenvednek, az érdekelt egyházmegyék felhivatnak, hogy erre vonat-kozólag észrevételeiket s indokolt javaslataikat mielőbb terjeszszék elő. (Az osztrák kormány köréből.)Bécsből azt jelentik a »Bad. Corr«-nek, hogy a közigazgatási törvényszék elnöke egyelőre nem fog kineveztetni, hanem csak az alelnök. Az idézett forrás fenntartással azon bírt registrálja, hogy a kiegyezési törvényjavaslatok letárgyalása után Lasser belügyminiszter fogna a közigazgatási törvényszék elnökévé kineveztetni. * A „Pesti Napló“ tárczája. Raymonde. — Regény. — Irta THEURIET ANDRÉE. (Folyt.) IV. Bölcs Salamon azt mondta, hogy jobb, ha az embert jó szívvel főzelékkel kínálják meg , mint hogyha kedvetlen arczczal pecsenyét adnak eléje. De Osmin nem volt ezen a nézeten; Raymonde kitérő válaszát, bár rosz kedvvel és zavar hangján volt mondva, mégis jó ígéretnek vette. Számba vette Clotilde asszony és Tremblaie úr előleges beleegyezését, máris Raymonde jegyesének tekintette magát és buzgón udvarolt neki. Raymonde elfogadta az ügyetlen imádó bókjait, egyrészt, mert szüleinek kedvében akart járni, másrészt meg, mert nem volt egyéb dolga. Ilyen félreeső vidéken az imádók épen nem teremnek minden bokorban ; titkon Raymonde is örült, hogy van, aki imádja, bár olyan férfiú imádta, akit ő nem szeret. A tizennyolc éves leány beéri azzal, hogy egyáltalán van viszonya, ha az imádó nem tetszik is neki, ámítjuk szívünket, mint ahogy üres fogainkkal is csámcsogunk, ha éhesek vagyunk. Raymondenak tetszett az az érzet, hogy őszintén imádottnak tudta magát. A szerelem, melyet iránta éreztek, durva lepelbe burkolózott, de utóvégre is szerelem volt és a leány gyönyörködött ez eddig nem látott virág illatában. Osmin áradozó hódolatát leereszkedő arczcal fogadta, mint egy királynő , aki tudja, hogy a hódolat megilleti őt. Pedig tudta, hogy Préfontaine úr minden mosolyt váltónak tekint, melyet lejáratkor fel fog mutatni. Csakhogy a kaczér leány épen olyan, mint az adós, azt hiszi, hogy a lejárat sohanapján. Hisz még van ideje, megígérték neki, hogy nem fogják sürgetni, az esküvő napja oly ködös távolban látszott, hogy mindennap szem elől vesztette. Osmin meg úgy hitte, hogy ama boldog nap egy fehér mosolygó nőszobor, ott ama fasor végén, melyhez mindennap egy lépéssel közelebb jut. Már intézkedéseket is tett ehhez képest; lamargellei kastélyába munkásokat hozatott, hogy az ódon épület vidorabb szint öltsön és Raymonde megfelelő lakást találjon, ha rászánná magát, hogy hozzá költözködik. Nem sokára készen leszünk, — mondá egy estre Tremblaie asszonynak, •— mindent legszebb rendbe hozok, hanem előbb még egy elkerülhetlen formalitást kell végeznem, mely miatt pár hétre elutazom. Említettem kegyednek, hogy van egy öreg nagybátyám, Morvanban lakik, húsz mértföldre ide; keresztfia és egyedüli örököse vagyok; de felesége ravasz parasztasszony , ki azelőtt gouvernante volt nála, szeretné az egész vagyont a maga kezébe kaparitani, ha én útját nem állanám. Minden esztendőben, mikor beáll a vadászati évad, el szoktam látogatni hat hétre az öreghez. Szeszélyes ember, és ha házassági tervemet rögtön be nem jelenteném neki, képes volna arra is, hogy végrendeletében kijátszék. Meglátogatom, felhasználom az alkalmat arra is, hogy kikérjem beleegyezését. Mire visszatérek, azt hiszem, kitűzhetjük az esküvő napját. Raymonde egész közönyösen hallgatta az elutazás hírét. Nem találta épen olyan elviselhetlen gondolatnak azt, hogy néhány héten át nem fog Osmin minduntalan körülötte lebzselni. Az utazást megelőző napon csak oly vndoran kalandozott az erdőben, mint máskor; hazajövet igen jókedvű volt, pompás étvágygyal reggelizett, hogy jobban élvezhesse a fiestát, lement a kertbe és ott a függőágyra vetette magát, mely két hatalmas platánfa árnyában himbálózott. Gyönyörködött a szép kilátásban. Mintegy száz lépésnyi távolságban ezüst-fodros kis patak kígyózott végig a füzesen ; odébb a falu házai fehér lettek; kéményeikből mind egy irányba hajtotta a szél a füst-fellegeket. A házak küszöbein a kakasok kukorékoltak egymás felé; a szérükben a cséplők szabályosan váltakozva ütögették a kalászokat; tubnan a fennsíkon, hol az erdő kezdődött, pacsirták zengtek a kunyhók tetején. A fiatal leány gyönyörködve nézte a dalos madarakat,amint egy szárnysuhogtatással felszálltak a kék azúrba szüntelen dalolva, fel beláthatlan magasságig, aztán hirtelen, függélyes vonalban lecsaptak ; aztán mások szálltak fel és a kedves légi zene egy pillanatra sem némult el. Félig behunyt szemekkel, el-el andalogva, édes kéjérzettel élvező Raymonde a kimondhatlan gyönyört, mely bennünket elfog, valahányszor ránk jön a szendergés; a valóság tűneséiben van és csak zenét hallunk, illatot élhelünk belőle. A pacsirták azt énekelték : — Osmin távozik. — A malom kereke azt kelepelte: — Holnap utazik — és a déli harangszó istenhozzádot zúgott hozzá. Szemei lecsukódtak, a leány nem látott; nem hallott többé, elszenderült. Azt álmodta, hogy egy hosszú fasorban van, bükk és hársfák közt; a fasor végén Osmin lovagolt, keser lován; a ló és lovas a távolból csak egy pontnak látszottak; ő nem törődött velük; az útszélről gyűszűvirágok nyújtották felé bíboros kocsányaikat; bokrétába szedte a kínálkozó virágokat; a sűrűből énekszó hangzott; férfias hang gyöngéd szerelmi dalt zengett és elbűvölte őt; a bűbájos hang emelkedett, erősbödött és zöldebbnek látszik a pázsit, édesebbnek az illat.Egyszerre lódobogás hallatszott és Osmin kaczagása; az a kábító hahota túlharsogta az ismeretlen dalnok szavát; a varázs eltűnt. Arczára, nyakára rózsalevelek zápora hullott, a leány felébredt álmából; Osmin állott előtte és hangosan kaczagott. — Bell rósz tréfa! kiáltott fel szemeit dörzsölve, duzzogó arczcal, mint a gyermek, mikor édes álmából felébresztetik: — régóta van már itt ? — Már jó negyed órája, volt a felelet. — És nem szólt semmit ? tört ki haraggal. — Észrevette, hogy a függőágy bimbálása fellebbentette ruháját és látni engedő kékfehér csikós selyemharisnyáit ; haragja fokozódott, kis lábait sebesen ruhája alá húzta. — Ez árulás, folytatá, nézni valakit, mikor alszik, az épen olyan, mintha az ember a kulcslyukon hallgatózik. Miért nem ébresztett fel rögtön ? — Azt ugyan meg nem tettem volna. Ön oly szépen szendergett és én boldog voltam, hogy kényem-kedvem szerint csodálhattam. Különben úgy tetszett nekem, mintha kedveséről álmodnék. — Oh nem, vágott közbe a leányka, önről álmodtam. — Igazán! kiáltott fel Osmin, ki nagyon megörült e válasznak, és észre se vette annak bántó értelmét. Leült a függőágy mellett egy székre, feje még így is olyan magasan volt, mint Raymonde. — Langresból jövök — mondám, és nem tudtam elmenni a kapu mellett, hogy be ne tekintsek. Képzelje csak Raymonde kisasszony, holnap utazom... Milyen unalmas lesz majd ott lennem annál a mogorva keresztapámnál ! — Mondja csak, kérdé Raymonde gúnyosan, ő ajándékozta meg az Osmin névvel ? — Oh nem, felesé a kérdezett; ez a név már a harmadik keresztes hadjárat óta honosult meg családunkban. Ősatyám, Huon de Prefontaine, egy Osman nevű muzulmán foglya volt, de bátorsága miatt belé szeretett a hitetlennek leánya. Ajánlatot is tett neki, hogy kiszabadítja, ha őt is magával viszi. De ős apám nem csak bátor, hanem istenfélő is volt és természetesen kereken megtagadta a leány kérelmét. Az apa, mikor ezt megtudta, annyira meg volt hatva, hogy ős apámat minden váltságdíj nélkül elbocsátotta, de azon kikötéssel, hogy Préfontaine báró és a család minden örököse legidősb fiát Osminnak fogja keresztelni. — így hát ön is, ha fia születik, Osminnak fogja keresztelni, szólt Raymonde csipősen.__Ne mondja már! Vagy mi! Ez a boszos tiltakozás annyi kellemes feltevést engedett meg, hogy Préfontaine úr szájában összefutott a nyál; rögtön kész volt megtagadni a család tiszteletreméltó hagyományát. — Annak fogják keresztelni, aminek ön akarja ; felelé sugárzó arczcal, úgy kell a saracénnak! Raymonde duzzogó arczczal megfordult, fehér arczát gyenge rózsapor futotta el. — Raymonde kisasszony, folytató az óriás és vaskos kezét rátette a függőágy szélére, úgy, hogy az himbálózni kezdett, mint egy inga: — fog-e rám is gondolni mikor távol leszek ? Semmi felelet. — ígérje meg legalább, hogy másra se fog gondolni! (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. A fzépviselőház ülése június 3-kán. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Beöthy Algernon, Molnár Aladár, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Szende Béla, Trefort Ágost, Széll Kálmán, Perczel Béla. Az ülés kezdődik i. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: bemutatja Komlód, Tótfalu, Szamosbecs, Tatárfalva, Költő, Csegeld, Tunyog, Dara, Matócs és Semlyén községek kérvényeit Szatmár megye közigazgatási székhelyének NI.Károly mezővárosból Szathmár-Némethi városba leendő áthelyezése iránt. Letétetnek a ház irodájába. Elnök jelenti, hogy az igazságügyminiszter a jövő hét első ülésében fog válaszolni Simonfay képviselőnek a telekkönyvi naplók tárgyában tett interpellációjára. Tudomásul vétetik: Tisza Kálmán miniszterelnök bemutatja az osztrák magyar monarchia és a romániai fejedelemség között kötött kereskedelmi szerződésről szóló szentesített törvényczikket. A törvényczikk kihirdetettén, hasonló kihirdetés végett átküldetik a főrendiházhoz. Simonyi Ernő azt kívánja, hogy a kérvények a napirend megkezdése előtt tárgyaltassanak, mert a házszabályok is ezt követelik és az eddigi gyakorlat is e mellett szól. Elnök elismeri, hogy a régi házszabályok szerint az volt a gyakorlat, de az új házszabályok megalkotása óta mindig az volt a gyakorlat, hogyha csak a napirendre tűzött tárgyak korábban be nem fejeztettek, 1 2 órakor kezdetett meg a kérvények tárgyalása. Tisza Kálmán felszólalása után, ki egy korábbi precedensre hivatkozott a tekintetben, hogy a ház korábban is felfüggesztette a napirenden levő tárgy tárgyalását, hogy az interpellációkra válasz adathassék, a ház elhatározza, hogy tekintettel azon körülményre is, hogy ma a kérvények tárgyalásán kívül egy interpellate is adatik be, a napirenden levő törvényjavaslat tárgyalása »fé1 órakor felfüggesztessék. Ezután folytattatik a tvhatóságok kikerekítéséről szóló tvjavaslat tárgyalása. Dániel Márton a következő határozati javaslatot terjeszti elő: »Tekintettel arra, hogy a tervezett Kis-Küküllő megye egész területén az egyedüli város sz. királyi Erzsébetváros, mely jelenleg is a feloszlatandó Felső- Fehér megye székhelye; tekintettel arra, hogy a tervezett Kis-Küküllő megyének egész területén Erzsébetváros az egyedüli pont, mely egy megyei központtól jogosan megkövetelhető igényeknek minden tekintetben teljesen megfelel, tekintettel arra, hogy Erzsébetváros egy 44 szobából és elegendő börtönhelyiségekkel álló nagy épületet örök időkre, úgyszintén évenként 100 öl fát ingyen ajánlott fel, mi jelenleg az államnak, a házipénztár behozatala után pedig a megyének négyszáz forintra menő megtakarítást eszközöl ; tekintettel arra, hogy mindezen kellékeket nélkülözi Dicső-Szent-Márton és minden tekintetben a legprimitívebb falusi állásban van és lesz, mert merőben nélkülözi a haladhatás eszközeit; tekintettel arra, hogy a kormánynak előrelátó helyes intézkedése két megye területének törvényszékét Erzsébetvárosban egyesítette, hogy a felállítandó adófelügyelői hivatal részére már szállást is vettek; hogy a tanfelügyelő ottan székel; végre, hogy a 25.honvédzászlóalj elhelyezése is ott van, egy szóval, hogy a helyesen felfogott államérdekek szerint az összes kormányzati ágak öszpontosítva vannak; végre tekintettel arra, hogy ezen kérdés helyes megbírálására szükséges tényezőkkel leginkább a kormány rendelkezik, s miután ezen kérdésre vonatkozó tényezők összegéből merített leghelyesebb megállapodás alapján a beterjesztett törvényjavaslatban is Kis-Küküllő megye székhelyéül Erzsébetvárost tűzte ki . Indítványozom, határozza el a ház, hogy a közigazgatási bizottság mellőzésével, a belügyminiszter úr által beterjesztett törvényjavaslat első czikkelyének 9. pontja szerint, Kis-Küküllő megye székhelyéül Erzsébetváros fogadtassák el-, Tisza Lajos a közigazgatási bizottság javaslatát pártolja s Dicső Szt.Mártont kivánja a megye székhelyéül tétetni. Ezt indokolja nézete szerint azon czél, hogy csak azon határig történjék intézkedés. a