Pesti Napló, 1878. május (29. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-05 / 110. szám

szám. 29. évi folyam. Budapest, vasárnap, május 5.1878. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. B.h­ment ellen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ifiadó-hivatal, barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt. — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1378-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre....................................... Félévre................................................*2 » Egy hónapr­a......................................2» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeum-épü­let) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, május 4 Kullogva, mint a csatatér hiénái, kik a bátrak emberölő viadala után szürkületben jelennek meg a harczmezőn a halottakat meglopni, és a sebesülteket kifosztani, igy indul monarchiánk Törökországba occupálni és annectálni. Nagyhatalomhoz nem méltó ezen po­litika, mert megbélyegzi a históriában. Az osztrák-magyar monarchiára nézve épen végzetes. E monarchia örökösödési és szerződési jogon épült, s a dynasztia és az államjog tisztes kapcsolatán kívül más alapja nincs. E monarchia európai állásának ereje a nemzetközi legitimitás, a szerződések tiszte­­letben tartása. Machiavelli tantétele szerint minden állam csak azon alapokon tartható fenn, melyeken épült. Eddig e monarchia megtartotta ezen po­litikai elveket, s a legnagyobb viharok köze­pette fenntartotta magát. Mit mondana a király, mit szólna bárki, kinek ítélőképessége és tapasztalata van, az oly államférfiúhoz, ki azt tanácsolná a mon­archiának, hogy hagyja el öröklött és termé­szetes alapjait, s fektesse existentiáját az euró­pai nemzetközjogi szerződések széttépésére, a forradalomra és a nemzetiségi elvre? Bolondnak declarálnák az ily állam­férfit. És méltán. Azt felelnék neki, hogy monarchiánkat a szerződések védik, azok széttépéséből neki mi haszna lehetne, tekintélyét, a soliditásába vetett hitet nem csekély részben legitimitá­sának köszöni, mely tiszteletet gerjeszt és nem fenyeget senkit; elhagyva ezen conser­­vativ külpolitikát, miféle­ uj politikát követhe­tünk s lemondva a szerződések védelméről, micsoda uj garantiákat nyerhetünk, hogy magukat fenyegetve érző szomszédaink tisz­teletben fogják tartani státusunkat? A forradalomra támaszkodjunk? Ki fog velünk, ki nekünk csinálni forradalmat? Csak a lengyelek tehetnék, de azokat Német­ország is őrzi. S ha egyszer valahol az osztrák­magyar monarchia proclamálta a forradalmi elvet, hogy gátolná meg annak kitöréseit ide­haza? Nem kaput tárna-e Olaszországnak, Poroszországnak és Oroszországnak, hogy ők is alkalmazzák a forradalmi elvet a Habs­­burg-dynasztia és az osztrák-magyar monar­chia ellen? Vagy nemzetiségi alapokra fektessük át e monarchiát ? Nem annyit jelent ez, mint mozaik darabokra törni szét egy kettős szob­rot? Vajjon lesz-e abban összetartás, ha — mert minden nemzetiség élő test — a darabok mind elkezdenek külön mozogni, terjeszkedni, versengeni? Hisz ez a monarchia feloszlása lenne önmagában, külső beavatkozás és erő­szak nélkül, s az eredmény előbb-utóbb nem lehetne más, mint hogy a monarchia szétesik olcsó prédául kapzsi szomszédoknak. És a politika, melyet elvakult kormány­­tanácsosok ajánlanak a koronának, mégis ez. És a politika, melyet Andrássy és Tisza Ausztriára és Magyarországra erőszakolnak, nem más. Ezt könnyű bebizonyítani. Belevisznek bennünket Boszniába és Herczego­vinába. A szerződéseket melyeket Anglia ma is megbecsül, s elvüket az o­rosz furfang ellen védelmezi, és melyek a mi vé­delmünkre is írattak, s nekünk évtizedekig jó szolgálatokat tettek, és melyek csak mert nem állottunk mellettök, váltak problemati­kussá : ezeket a szerződéseket könnyelműen eldobjuk, s ezzel a keleteurópai viszonyok minden jogi hasisát elejtjük. A­mi ma a pá­risi szerződéssel és a londoni protocollummal történik, az holnap a prágai szerződésre al­­kalmaztatik, s mi elvesztettük a jogot és hi­telt jogsérelemről panaszkodhatni Európa előtt,­mert eljátszottuk a jogtisztelő és conser­­vatív elemek bizodalmát. Már most sem bíz­nak bennünk. S mi hasznát veszszük e politikának ? Azt, hogy amely jogot mi nem tartunk tiszte­letben, azt Oroszország sem tartozik elismerni, más sem. Oroszországnak ebből megvan a maga haszna, Szerbiának is, talán Olaszország­nak is , nekünk vajmi kevés. Ha elfoglaljuk is Boszniát és Herczegovinát, megkeserüljük. De már gyűjtik a hadsereget Sziszeknél, mely a feketesárga zászlót forradalmi lobo­góvá avatja. Ki gondolta volna? Már Bécs­­ben minisztertanácsban tanakodnak a forra­dalmi politika kitűzése felett. Tisza már ké­szül a magyar országgyűlésen beszédet tar­tani a délszláv forradalom mellett. Egy legi­tim fejedelmet megrabolni, tőle elvenni két vagy három tartományt, melyet ötszáz év óta bír s­ellene lázítani alattvalóit, hogy csatlakozzanak ide hozzánk, mire semmi ked­vet nem éreznek : ez ugyancsak forradalmi politika. »Hodie tibi, eras mihi.« Az orosz, a német, az olasz kormányok, melyek talán speculálnak is egy-két osztrák provinciára, a­­ legnagyobb kedvteléssel néznék, ha mi be­­­­mennénk Boszniába, akár az egér az egér-­­ fogóba. Ha mi foglalunk, ők is foglalhatnak,­­ ha mi terjeszkedünk, ők compensatiót köve­­­­telhetnek; ha nekünk tűrhetetlen az oroszok­­ hatalmi terjeszkedése, és oly tűrhetetlen a­­ mi hatalmi terjeszkedésünk nekik, ha mi­­ erőszakkal betörünk a szomszéd földjére s fellázítjuk népét, elveszszük tartományait, szomszédaink is betörhetnek hozzánk és szö­vetkezhetnek a forradalommal. Ez a politika morálja és consequentiája. És ha mi annectáljuk Boszniát, ezzel proclamáltuk a nemzetiségi politikát. Minden nemzetiség idehaza, a csehek, a vendek, az oláhok, a lengyelek, a déltiroli olaszok és az osztrák németek csupa nemzetiségi politikát fognak követni. Máris cselekszik az állameszme nagy hátrányára, ezentúl cselekedni fogják a korona és a kormány szentesítésével feltartóz­­tathatlanul. Mi lesz ebből? Nem lehet más, mint előbb absolutismus, azután felszabadítás a nemzetiségi elven alakult szomszéd államok betörése és a monarchia felosztása által. Ez azon lejtő, melyre a fejedelmet és a monarchiát és édes hazánkat ráviszik a koro­na tanácsosai. Eszüket vesztették , vagy lelkiismere­tüket ? És mégis be akarnak menni Boszniába, hogy elfoglalják. És ezen politikát Tisza Kálmán be akarja csempészni Magyarországba és el akar­ja fogadtatni a nemzeti képviselettel. Mert Tisza Kálmán sokat, majdnem mindent felál­doz egyetlen rögeszmének, annak, hogy neki kormányon kell maradnia. És Tisza Kálmánnak többsége van a magyar parl­amentben. Váljon e többség megszavazza-e neki Bosznia occupátióját ? A delegátió többsége meg fogja szavazni előbb Andrássynak. Magyarország pedig, mint áldozati bá­rány, szótalan türelemmel nézi, mint hajtják vesztibe. Nem hallszik nesze, hogy még él a nem­zet. Egy-egy árva panaszos hang valamely vármegyéből, egy ujságczikk, mely betű, de nem élet, ez jelzi csak, hogy egy nagy ország sorsa koczkán forog és hogy egy bátor nem­zet elégületlen. Elégületlenség, melynek nincs akarata, olyan, mint hamu, melynek nincs tüze. Kialudott e nemzetből az élet? Megunta szabadságát ? Lemond alkotmányos jogairól, ha Tisza elrendeli és eltiltja? Magyarország néma — egy miniszteri rendeletre. Ha igy van, akkor menjünk Boszniá­ba. Parancsoljanak velünk, hisz szabadok vagyunk. Ha nincs igy, nem megyünk. Nem vihet el Tisza ha nem akarunk menni. Milliók elszánt akaratának roppant ha­talma van. De a millióknak tudni kell, mit akarnak, és ki kell jelenteniök, hogy mit akarnak. Ki ismeri a főváros polgárainak vélemé­nyét a boszniai parádéról ? Nem mondották meg. A vidéki városok közül egy sem nyilat­kozott. A közszellem aluszik, ezért uralkodik az ármány. Még nincs késő, még lehet ellenszegülni Bosznia occupatiójának, de közel az idő, mi­kor majd nem lehet. Addig protestáljon a nemzet, míg ezért érhet vele. Az angol békepárt petitiót intéz a királynéhoz, a magyar ellenzék is megte­hetné, hogy Bosznia occupatiója ellen minden erejét megfeszítse. De minden polgár megteheti, mert min­den polgárnak van joga és van kötelessége. Ne adjuk fel a gyülésezési jogot azért, mert Tisza Kálmán korlátozza. Hát nem akad minden városban nyolc­ polgár, ki aláírja azt a reversalist? Mi baja történhetik? Vegye a nemzet ismét kezébe sorsát, gondoljon jövendőjével, s merje érte ma sza­vát, holnap karját fölemelni! A Pesti Napló tárczája, Nicolai Frigyes hazánkról, 1781. A múlt század német írói közt — a nagy szel­lemek mellett és daczára is — alig van egy is, ki korára, főleg a nagy közönségre és ennek műveltsé­gére nagyobb befolyást gyakorolt volna, mint Nicolai Frigyes, a berlini könyvkereskedő, Lessing és Men­delssohn barátja, ki 1733-ban született és csak 1811-ben halt meg. E férfiú tehetsége alig áll arány­ban azon szereppel, melyet egy félszázadon keresztül játszott. E roppant hatása főleg négy művén illetőleg vállalatán alapszik ; ezek : 1. Briefe die neueste Literatur be­treffend, 1759—1765, a hires irodalmi levelek, melyekben Lessing megindította diadalmas harczát kora ellen. 2. Allgemeine deutsche Bibliothek, némileg (legalább időben) az előbbinek folytatása, 1765—1805, a 18-dik század legbefolyásosabb né­met folyóirata, a felvilágosodás valóságos orgánuma, mely hazánkban is nagyon el volt terjedve és itt is nagy befolyást gyakorolt az emberek világnézetére és ízlésére. A Tudományos Gyűjtemény ezen folyóirat mintájára készült. 3. Das Leben und die Meinungen des Herrn Sebaldus Nothacker 1773, költői szempontból csekély értékű szatirikus regény, mely az orthodoxia, a bigottság, a katholikus és pro­testáns jezsuiták ellen van intézve, — tehát ugyan­azon szellemnek, csak regényszerü alakban, kifolyása, mely az Alig. Deutsche Bibliothek negyven évfolya­mát eltölti. 4. Beschreibung einerReise durch Deutschland und dieSchweiz im Jahre 1781. Nebst Bemerkungen über Gelehr­samkeit, Industrie, Religion und Sit­ten, 1783—1796, 12 kötet. Mind e munkák egy és ugyanazon világnézet kifolyásai. Nicolai a józan ész embere és gyűlöl min­dent, mi ezzel és annak követelményeivel ellenkezik. Innen van, hogy épen oly t­rélylyel lépett fel a senti­­mentalis (Klopstock), mint az anakreontikus (Gleim, Jacobi) költészet ellen, kigúnyolta a Werthert és Wie­land első műveit, utóbb a pietistákat és a vallásos egy­leteket. A­mi az embert, akár szabadságában, akár mű­veltségében, nézeteinek kifejlesztésében vagy nyilvání­tásában gátolta,­­ azt Nicolai mind kifogyhatatlan erélylyel, bámulatos kitartással, gúnynyal és dühvel, józan argumentumokkal és szatirikus életekkel, — szóval, a rendelkezésére álló minden eszközzel és minden módon üldözte. Józan ész, szigorú protestáns felfogás, és e kettő körébe zárkózott korlátolt ízlés és világnézet jellemzik őt legjobban. Innen van, hogy ő később a hatalmasan felvirágzó, sokkal mélyebb és széles­ körű német költészetet meg nem értette, hogy Goethe és Schiller és kortársaik műveit felfogni képes nem volt, minek következtében gúny és neve­tés tárgyává lett és teljesen elveszíti régi befolyását és hitelét, a­mint ezt hasonlóképen Gottschiednél is tapasztaljuk : mind a ketten túlélték magukat. Nicolai e sajátszerű álláspontjából és irányából könnyen ért­hető az is, hogy ő mindenütt jezsuitákat látott és nem szűnt meg nemzetét lankadatlan óvatosságra, az orthodoxia és bigotteria ellen folytatandó szakadat­lan harczra inteni,­­ a miért kortársai szintén sok­szor kigúnyolták. Nem volt a 18-dik század második felében fo­lyóirat, melyet nagyobb közönség nagyobb odaadással olvasott volna, mint a Nicolai »Bibliothekjét«, még pedig egész Németországban, Svájczban, Ausztriá­ban és nálunk Magyarországon is. Hazánk legkülön­bözőbb vidékén találni ama folyóiratot, melyből több generatio merítette műveltsége jó részét. A közép­­osztály a múlt század második felében jó részben csak a Nicolai lapjával találkozott: szűk körű, pe­dáns, liberális, felvilágosodott, vallás-­ellenes gondol­kodása teljesen e vállalat számos füzeteiből származik. Nem csekélyebb hatású volt a korra Nicolai útleírása, mely még ma is nélkülözhetetlen for­rás a múlt század művelődési viszonyainak, főleg déli Németországban, és leginkább Ausztriában és Bécsben, tanulmányozására. Nicolai 1781-ben tette meg (fia kíséretében) ez utazást, melynek jó része Bécsre esik. Az ember ma is élvezettel olvashatja e könyvet, ha néha el is nevezi magát az utas philistro­­sus pedansságán. Főleg csodálatos és nagyon is be­csületére válik szerzőjének, hogy a munka mindenre kiterjed, a­mi a népek műveltségét és jóllétét érinti, oly folyókra is, melyeket igen, igen sok itleiró ma említésre, figyelemre sem méltat. Az iskolák, a szo­kások, a házassági és nevelési dolgok, a népek élet­módja, kereste, gondolkodása stb.leginkább foglalkoz­tatják az utast. Leírásokra nem sok helyet fordít, rit­kaságok nem igen érdeklik, ha csak valami elvi kérdés nem fűződik hozzájuk. Egy pompás kastély mellett el­megy ; nem tartozik tervéhez, hogy ilyeneket megnéz­zen. »A nép jóllétének és munkásságának, iparának legcsekélyebb nyoma sokkal kedvesebb látványt nyújt nekem, mint a legnagyobb pompa« (VI. köt. 438. 1.) Főleg azonban érdekli őt a nép gondolko­dása, hite, világnézete. Korlátolt vallási nézetek, türelmetlenség, babona, a papok túlságos befolyása, mindenek előtt pedig a valóságos és az áljezsuiták munkásságának nyomai a legnagyobb szánalmat és elkeseredést ébresztik benne. Sokszor van az ember­nek, e nagy munka olvasása közben, alkalma, hogy mosolyogjon a porosz protestáns utas túlságos jezsuita­félelmén (bár a későbbi évek sok tekintetben, még északi Németországra vonatkozólag is, igazolták Ni­colai aggodalmait), de mindig a legkedvezőbb hatás­sal van az olvasóra az író mély meggyőződése, előíté­letektől ment igaz emberszeretete, minden jó­, szép­ és igazért lépten-nyomon nyilvánuló lelkesedése. Jel­lemző még, hogy az irodalom és az írók kevésbbé érdeklik őt, mint várnak oly férfiúnál, ki maga is író volt, és az irodalommal, személyes és üzleti összeköt­tetéseinél fogva, folytonos kapcsolatban volt. Az ifjú generatió — Goethe és társai — máskép gondolkod­tak : ők első­sorban barátjaikat, elvtársaikat keres­ték fel és leginkább irodalmi dolgok iránt érdeklőd­tek. Csak Bécsben törődik Nicolai valamivel többet az irodalommal, — de itt is távol sem annyit, mint az akkori sajátszerű osztrák irodalmi állapotok meg­kívánták volna. Nicolai műve azért irodalomtörténeti szempontból aránylag igen keveset nyújt, de a ma­gyar irodalomtörténészek azért igen helyesen cseleked­nének, ha szorgalmasan olvasnák, mert a bécsi iro­dalmi viszonyok igen lényeges befolyással voltak hazánkra. Nicolai Bécsből egy kis kirándulást tett Ma­gyarországba is: Pozsonyban volt Irodalmi és iroda­lomtörténeti szempontból alig találni e pozsonyi tar­tózkodása leírásában (VI. kötet, 325—450. 1. és ja­vítások : XII. köt. toldalék 70—78.­­) valami érdekes vagy figyelemre méltót. De érdekes, mit hazánkról általában Kannak egyes viszonyairól mond, — annál érdekesebb, mivel Nicolai e könyvének nagy elterje­désénél és roppant hatásánál fogva, túlzás nélkül ál­líthatni, hogy a berlini író útleírásának e fejezete volt egyik főforrás, melyből a külföld, első­sorban Németország, ha­zánkról ismereteket, fogalmakat, né­zetet merített. Azért nem tartom érdektelen­nek, a könyvnek hazánkra vonatkozó e részét, leg­alább fővonásaiban, a mai olvasó közönséggel is meg­ismertetni. *) Az utazás czélja Németország és a Svájcz vol­tak. »De minthogy oly közel voltam Magyarország­hoz,« mondja Nicolai »megbocsáthatatlan lett volna, ha legalább egy részét ezen a természettől megáldott országnak meg nem nézem és, a mennyire időm en­gedte, meg nem ismerkedem egy nemzettel, mely annyira kitűnő sajátos jelleme és jogaiért régóta foly­tatott harczai által.« Nicolai ezután kiemeli, hogy a magyarok mentették meg 1740-ben Ausztriát (mo­­riamur pro rege!), mert »kiváló nemes vonás az a magyarok jellemében, hogy az irányukban tanúsított bizalmat igen melegen viszonozzák. Heroikus érzel­mek még most is gyakoriak e népnél.« Ezek után általában jellemzi az országot és né­pet, mert, igy iz a 326.1., az emberi dolgok figyelmes kutatóját felette érdekli a művelődés azon sajátszerü foka, melyen e nemzet áll és mely őt a többi nemze­tektől feltűnően megkülönbözteti. »A papságnak és nemességnek nagy a befolyása, harmadik osztály (tiers­­tat) alig van, és a­hol van, többnyire kül­földiekből áll, kik azonban szívesen beleolvadnak a némzetbe. Egy szomsz­éd fejedelem uralkodik az or­szág fölött, a­ki királyi kiváltságait bővíteni iparko­dik. A nemzet figyelemmel kiséri ez iparkodást, hí­ven enged urának, de állhatatosan védi jogait. A művelődést inkább a fejedelem terjeszti, mint a nem­zet, és e művelődés inkább terményekkel űzött keres­kedésen alapszik, mint a mindent éltető iparon. Ide­gen luxus minden oldalon hatol be a kereskedés út­ján és a műveltség színe alatt. A mágnások alávet­­vék minden finomságainak a conventionalis luxusnak, mely egy évszázad óta emelte Olasz-, Franczia-, és Angolország iparát, mely azonban elbágyaszt min­­­den nemzetet, mely ama finomságokat élvezni akarja saját ipar nélkül, é­s ezzel ellentétben az alsóbb osztályok az ország minden részében az életnek még közönséges kellemetességeit is nél­külözik. Az ország tele van a természet aján­dékaival, mint semmiféle más ország, és szükségeivel mégis folyton más országokra van utalva. Nemes ér­­czek leggazdagabb bányáit bírja Európában és mégis a termények roppant olcsók. A kereskedelmet és műveltséget illetőleg a fejedelem kereskedelmi testü­letekre, két tenger hajózására és folytonos terjeszté­sére gondol, míg ellenben a nemzet legnagyobb része teljesen tétlen és a legegyszerűbb forgalom az ország minden belső részében hiányzik. Sok törekvés van javulásra és mégis ragaszkodnak oly dolgokhoz is, melyek a javulás útját állják, mivel azok némi ra­gaszkodásra érdemesek, mert szorosan összefüggnek egy alkotmánynyal, melyet a nép méltán szeret. Ezek és más fontos körülmények teszik Magyarországot és népét az emberiség mai történetében igen ne­vezetesekké. — E nemzet valódi állapotáról iro­dalmi munkákban kevés helyeset és találót olvas­hatni , pedig figyelmes kutató hosszabb utazás alatt sokat tapasztalhatna az országban. Én csak egy rö­vid pillantást vetettem reá, de nekem ez a rövid és futó pillantás is igen érdekes volt.« Pozsony Nicolainak nagyon tetszik. A várost terjedelmesen írja le, többnyire Windisch könyve (Geographie des Königreichs Ungarn, 1780) és más segédeszközök *) alapján. Ezt tehát mellőzzük, és csak általános­ érdekű megjegyzéseit és ítéleteit közöljük. A 343. 1. szól Donner Raphael szobrairól, me­lyek közül neki az Eszterházy Imréé (a primásé) tetszik legjobban. Itt említi (346.1.), hogy József császár a koronát Bécsbe vitette. »A ki tudja — te­szi hozzá, — hogy a magyarok mennyire szeretik hazájukat és mennyire nem kívánják azt, hogy csak a legkisebb dolog is, mely ősi alkotmányukkal össze­függ, megváltoztassék, az könnyen elképzelheti, hogy a nemzet jobban szerette volna, ha az ország kincsei. *) Nálunk Nicolai ezen könyve, úgy látszik, sem régebben sem újabban nem keltett figyelmet. Kazinczy kézirataiból látom, hogy ismerte, mert kivonatolta ; de különben alig akadtam irodalmunkban a munka fontosabb nyomaira. *) így pl­ Korabinszky könyve után is : »Beschreibung der königl. ungarischen Haupt­, Frey- u. Krönungsstadt Pressburg, I, 1784.« Nicolai (VT, 333 — 340) igen behatóan és nagyon találóan birálja a könyvet, főleg pedig annak tervrajzát, melyet igen rost­« nak mond, Budapest, május 4. (Boszniáról és a boszniai mene­kültekről) a Köln. 7. május 1-ején kelt bécsi le­vele így nyilatkozik: »Az annexio pártja nem nyug­szik, sőt ma inkább sürgeti a bevonulást Boszniába, mint valaha. Három nappal ezelőtt már azt hirdet­ték, hogy a bevonulás el van határozva; e hír azon­ban, bár volt némi alapja, egészben véve nem felel meg a valóságnak. Körülbelül három hónappal ezelőtt ugyanis Z­i­c­h­y gr. a portánál a boszniai menekül­tek hazatérésének ügyét hozta szóba s felkérte a tö­rök kormányt, nyilatkozzék az iránt, hajlandó és ké­pes volna-e az osztrák-magyar kabinettel érintkezésbe lépni azon rendszabályok megállapítása tekintetében, melyek szükségesek arra, hogy a haz­ájukba vissza­térő menekültek otthon teljes biztonságban folytat­hassák keresetüket. A porta a kormány ezen felhívá­sára még nem felelt, de hogyis feleljen a jelen­legi körülmények között, midőn az oroszok min­den pillanatban beronthatnak Konstantinápolyba, midőn a rumeliai lázadás oly mérveket ölt, hogy a kormány nem ura ott többé a helyzetnek. És most azt kívánják a portától, hogy biztosítson a hazatérő boszniai menekülteknek keresetet, kik nem igen szeretnek dolgozni a menekülések előtt, ki tudja, minő gaztetteket követtek el a mohamedánok ellen. Ezen felhívást akár Ignatieff intézhette volna a por­tához. Ha Ausztria a menekülteket könyörületesség­­ből tartotta eddig, kötelessége őket ezentúl is addig tartani, míg a Balkán-félszigeten a béke helyreáll. Addig, míg ez nem történik, képtelenség gondolni arra, hogy a török kormány a menekültek életét és keresetét biztosítsa. A keleti háború óta soha nem volt a török kormány oly gyenge, mint most. Ha azon milliókkal, melyeket a boszniai menekültekre fordí­tottak, önző pololitikai czélokat akartak elérni, vall­ják ezt be; vagy ismerjék el, hogy a boszniai mene­kült­kérdés politikáját magasabb helyen nem pártol­ták, vagy legalább ma nem pártolják. (Károly román fejedelem) ápril 23-án Tirgovisti város egy küldöttségét fogadta, mely fel­iratot nyújtott át neki. Az üdvözlő beszédre a feje­delem az Italie szerint következőleg válaszolt: E fő­városban, mely azzal dicsekedhetik, hogy a legré­gibb Európában, minthogy 1700 év óta épen meg­őrizte nemzetiségét, noha mindenkor rajta vezetett át a nagy országút Európából Ázsiába — méltatlan­nak tartanám magamat a koronára, melyet oly sok híres harczos, annyi nagy államférfin viselt, ha szí­vemnek nem minden íze válaszolna a hazafiság ama kifejezéseire, melyeket önök hozzám intéztek. Tör­ténelmünk folyamában ismételve megesett,hogy ural­kodóink a síkságot a berontó hadaknak engedték át, hogy ideiglenesen a hegyek közt sánczolják el magu­kat, de merem reményleni, hogy a látogatás, melyet önöknél teszek, nem ilyen jellemű lesz. Véget ért az utolsó háború, melyben földrajzi fekvésünk s azon czimünk, hogy a kelet első keresz­tény állama vagyunk, nem engedett nekünk válasz­tást a két hadviselő fél közt. E háború eredményei szükségképen Európa collectiv választott bíróságá­tól fognak függeni s Románia tiszta lelkiismerettel és tiszta kezekkel léphet ez ítélőszék elé, hogy meg­hallgassa eldöntését, melyet tisztelni fog, de ha az események más irányt vennének s ha országunk, mely nem keres területi nagyobbodást,hivatva lenne új pénz- és véráldozatokat hozni, úgy meg lehetnek önök győződve, hogy hadseregemnek, mely barátai és el­lenségei tiszteletét egyaránt kivívta,­­olyan főnöke lesz, a­ki saját személyét kímélni nem fogja. Tör­ténjék akármi, én nem szegem meg az esküt, melyet koronázásomkor tettem, az én kezeimben érintetlen maradand Románia integritása, a mint tizenkét évi uralkodásom idején szabadságaink és nemzetközi jogaink maradtak. Ez idő alatt a soha meg nem za­vart egyetértés köztem és önök közt minden nap új erőt nyert. A kiegyezés:­ ­ május 4. Bécsből félhivatalosan jelentik, hogy a két kor­mány között, a ma ő Felsége elnöklete alatt tar­tott minisztertanácsban teljes megegyezés létesült, s az erről szóló javaslatok legközelebb az országgyűlés elé terjesztetnek. Mint a távirat mondja, a megegyezés »kölcsö­nös compromissumok« alapján létesült, hogy­ azon­ban mit sértsünk ezalatt, midőn ezt Bécsből jelentik, azzal teljesen tisztában lehetünk. Az ő Felsége elnöklete alatti minisz­tertanács más fontos­ határozatokat is hozott. El­határoztatott, hogy a 60 millió­s hitel fedezéséről szóló javaslat legközelebb a parlamentek elé terjesz­tetik, szóval megindul a külügyi actio, s az ezen actio által felkeltett láz közben vélik gyorsan letárgyaltatni a kiegyezési javaslatokat. Nagy és fontos napok virradnak tehát a ma­gyar országgyűlésre. A miniszterek holnap estére haza érkeznek, s a hétfőn megkezdendő tárgyalások dönteni fognak mind a kiegyezés kérdései, mind a monarchia által követendő külügyi politika felett. E tárgyalások­­ egyszersmind eldöntik a Tisza-kor­­mány és az ellenzék sorsát; utolsó küzdelem lesz ezt mely után mind a kormány, mind az ellenzék, az ál­talános választásokban a nemzet elé lép. Mint látszik, a tárgyalások rohamosak lesznek. A delegációk egyelőre nem hivattatnak össze, hogy annál gyorsabban lehessen letárgyalni a költségve­tést és a kiegyezési javaslatokat. Ütött tehát a válság órája, s a meggyőződé­sek viharos harc­a indul meg, s az ország joggal megkövetelheti, hogy a­kik az ő nevében gyakorolják a törvényhozói hatalmat, azok helyükön legyenek. Az ellenzék azon tagjaihoz intézzük e figyelmeztető szót, a­kik távol a vidéken nézik az idők folyását. A­ hétfőn megindulandó tárgyalásokban kell erős állást foglalnia az ellenzéknek, e tárgyalások döntik el hosszú időkre az ország sorsát. Van-e, ki távol ma­radhat, midőn egy-két szavazattól függhet az ország jövője ? Cross beszéde. Az angol belügyminiszter, mr. Cross,május 1-én Prestonban a conservativ club megnyitásánál hosz­­szabb beszédet mondott, melyben a külpolitikára is kiterjeszkedett. A liberális párt ellen polemizálva, azt mondá, hogy Anglia, ha segíteni akart volna a törököknek, bizonyára nem várja be, hogy megverjék őket. Azon állításra áttérve, hogy a londoni kabinet izolálva van, következőleg felel: »Izolálva? Mutassanak nekem csak egy európai kormányt, a­mely ne érezte volna lord Salisbury jegyzékének, e páratlan állami ok­mánynak hatását? Mutassanak nekem csak egy­­ európai kormányt, amely nem volna kész kijelenteni,­­ hogy igaz téren­ állunk ? Mutassanak oly országot

Next