Pesti Napló, 1878. május (29. évfolyam, 106-131. szám)
1878-05-05 / 110. szám
szám. 29. évi folyam. Budapest, vasárnap, május 5.1878. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. B.hment ellen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ifiadó-hivatal, barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt. — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1378-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre....................................... Félévre................................................*2 » Egy hónapra......................................2» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó hivatala. Budapest, május 4 Kullogva, mint a csatatér hiénái, kik a bátrak emberölő viadala után szürkületben jelennek meg a harczmezőn a halottakat meglopni, és a sebesülteket kifosztani, igy indul monarchiánk Törökországba occupálni és annectálni. Nagyhatalomhoz nem méltó ezen politika, mert megbélyegzi a históriában. Az osztrák-magyar monarchiára nézve épen végzetes. E monarchia örökösödési és szerződési jogon épült, s a dynasztia és az államjog tisztes kapcsolatán kívül más alapja nincs. E monarchia európai állásának ereje a nemzetközi legitimitás, a szerződések tiszteletben tartása. Machiavelli tantétele szerint minden állam csak azon alapokon tartható fenn, melyeken épült. Eddig e monarchia megtartotta ezen politikai elveket, s a legnagyobb viharok közepette fenntartotta magát. Mit mondana a király, mit szólna bárki, kinek ítélőképessége és tapasztalata van, az oly államférfiúhoz, ki azt tanácsolná a monarchiának, hogy hagyja el öröklött és természetes alapjait, s fektesse existentiáját az európai nemzetközjogi szerződések széttépésére, a forradalomra és a nemzetiségi elvre? Bolondnak declarálnák az ily államférfit. És méltán. Azt felelnék neki, hogy monarchiánkat a szerződések védik, azok széttépéséből neki mi haszna lehetne, tekintélyét, a soliditásába vetett hitet nem csekély részben legitimitásának köszöni, mely tiszteletet gerjeszt és nem fenyeget senkit; elhagyva ezen conservativ külpolitikát, miféle uj politikát követhetünk s lemondva a szerződések védelméről, micsoda uj garantiákat nyerhetünk, hogy magukat fenyegetve érző szomszédaink tiszteletben fogják tartani státusunkat? A forradalomra támaszkodjunk? Ki fog velünk, ki nekünk csinálni forradalmat? Csak a lengyelek tehetnék, de azokat Németország is őrzi. S ha egyszer valahol az osztrákmagyar monarchia proclamálta a forradalmi elvet, hogy gátolná meg annak kitöréseit idehaza? Nem kaput tárna-e Olaszországnak, Poroszországnak és Oroszországnak, hogy ők is alkalmazzák a forradalmi elvet a Habsburg-dynasztia és az osztrák-magyar monarchia ellen? Vagy nemzetiségi alapokra fektessük át e monarchiát ? Nem annyit jelent ez, mint mozaik darabokra törni szét egy kettős szobrot? Vajjon lesz-e abban összetartás, ha — mert minden nemzetiség élő test — a darabok mind elkezdenek külön mozogni, terjeszkedni, versengeni? Hisz ez a monarchia feloszlása lenne önmagában, külső beavatkozás és erőszak nélkül, s az eredmény előbb-utóbb nem lehetne más, mint hogy a monarchia szétesik olcsó prédául kapzsi szomszédoknak. És a politika, melyet elvakult kormánytanácsosok ajánlanak a koronának, mégis ez. És a politika, melyet Andrássy és Tisza Ausztriára és Magyarországra erőszakolnak, nem más. Ezt könnyű bebizonyítani. Belevisznek bennünket Boszniába és Herczegovinába. A szerződéseket melyeket Anglia ma is megbecsül, s elvüket az orosz furfang ellen védelmezi, és melyek a mi védelmünkre is írattak, s nekünk évtizedekig jó szolgálatokat tettek, és melyek csak mert nem állottunk mellettök, váltak problematikussá : ezeket a szerződéseket könnyelműen eldobjuk, s ezzel a keleteurópai viszonyok minden jogi hasisát elejtjük. Ami ma a párisi szerződéssel és a londoni protocollummal történik, az holnap a prágai szerződésre alkalmaztatik, s mi elvesztettük a jogot és hitelt jogsérelemről panaszkodhatni Európa előtt,mert eljátszottuk a jogtisztelő és conservatív elemek bizodalmát. Már most sem bíznak bennünk. S mi hasznát veszszük e politikának ? Azt, hogy amely jogot mi nem tartunk tiszteletben, azt Oroszország sem tartozik elismerni, más sem. Oroszországnak ebből megvan a maga haszna, Szerbiának is, talán Olaszországnak is , nekünk vajmi kevés. Ha elfoglaljuk is Boszniát és Herczegovinát, megkeserüljük. De már gyűjtik a hadsereget Sziszeknél, mely a feketesárga zászlót forradalmi lobogóvá avatja. Ki gondolta volna? Már Bécsben minisztertanácsban tanakodnak a forradalmi politika kitűzése felett. Tisza már készül a magyar országgyűlésen beszédet tartani a délszláv forradalom mellett. Egy legitim fejedelmet megrabolni, tőle elvenni két vagy három tartományt, melyet ötszáz év óta bír sellene lázítani alattvalóit, hogy csatlakozzanak ide hozzánk, mire semmi kedvet nem éreznek : ez ugyancsak forradalmi politika. »Hodie tibi, eras mihi.« Az orosz, a német, az olasz kormányok, melyek talán speculálnak is egy-két osztrák provinciára, a legnagyobb kedvteléssel néznék, ha mi bemennénk Boszniába, akár az egér az egér- fogóba. Ha mi foglalunk, ők is foglalhatnak, ha mi terjeszkedünk, ők compensatiót követelhetnek; ha nekünk tűrhetetlen az oroszok hatalmi terjeszkedése, és oly tűrhetetlen a mi hatalmi terjeszkedésünk nekik, ha mi erőszakkal betörünk a szomszéd földjére s fellázítjuk népét, elveszszük tartományait, szomszédaink is betörhetnek hozzánk és szövetkezhetnek a forradalommal. Ez a politika morálja és consequentiája. És ha mi annectáljuk Boszniát, ezzel proclamáltuk a nemzetiségi politikát. Minden nemzetiség idehaza, a csehek, a vendek, az oláhok, a lengyelek, a déltiroli olaszok és az osztrák németek csupa nemzetiségi politikát fognak követni. Máris cselekszik az állameszme nagy hátrányára, ezentúl cselekedni fogják a korona és a kormány szentesítésével feltartóztathatlanul. Mi lesz ebből? Nem lehet más, mint előbb absolutismus, azután felszabadítás a nemzetiségi elven alakult szomszéd államok betörése és a monarchia felosztása által. Ez azon lejtő, melyre a fejedelmet és a monarchiát és édes hazánkat ráviszik a korona tanácsosai. Eszüket vesztették , vagy lelkiismeretüket ? És mégis be akarnak menni Boszniába, hogy elfoglalják. És ezen politikát Tisza Kálmán be akarja csempészni Magyarországba és el akarja fogadtatni a nemzeti képviselettel. Mert Tisza Kálmán sokat, majdnem mindent feláldoz egyetlen rögeszmének, annak, hogy neki kormányon kell maradnia. És Tisza Kálmánnak többsége van a magyar parlamentben. Váljon e többség megszavazza-e neki Bosznia occupátióját ? A delegátió többsége meg fogja szavazni előbb Andrássynak. Magyarország pedig, mint áldozati bárány, szótalan türelemmel nézi, mint hajtják vesztibe. Nem hallszik nesze, hogy még él a nemzet. Egy-egy árva panaszos hang valamely vármegyéből, egy ujságczikk, mely betű, de nem élet, ez jelzi csak, hogy egy nagy ország sorsa koczkán forog és hogy egy bátor nemzet elégületlen. Elégületlenség, melynek nincs akarata, olyan, mint hamu, melynek nincs tüze. Kialudott e nemzetből az élet? Megunta szabadságát ? Lemond alkotmányos jogairól, ha Tisza elrendeli és eltiltja? Magyarország néma — egy miniszteri rendeletre. Ha igy van, akkor menjünk Boszniába. Parancsoljanak velünk, hisz szabadok vagyunk. Ha nincs igy, nem megyünk. Nem vihet el Tisza ha nem akarunk menni. Milliók elszánt akaratának roppant hatalma van. De a millióknak tudni kell, mit akarnak, és ki kell jelenteniök, hogy mit akarnak. Ki ismeri a főváros polgárainak véleményét a boszniai parádéról ? Nem mondották meg. A vidéki városok közül egy sem nyilatkozott. A közszellem aluszik, ezért uralkodik az ármány. Még nincs késő, még lehet ellenszegülni Bosznia occupatiójának, de közel az idő, mikor majd nem lehet. Addig protestáljon a nemzet, míg ezért érhet vele. Az angol békepárt petitiót intéz a királynéhoz, a magyar ellenzék is megtehetné, hogy Bosznia occupatiója ellen minden erejét megfeszítse. De minden polgár megteheti, mert minden polgárnak van joga és van kötelessége. Ne adjuk fel a gyülésezési jogot azért, mert Tisza Kálmán korlátozza. Hát nem akad minden városban nyolc polgár, ki aláírja azt a reversalist? Mi baja történhetik? Vegye a nemzet ismét kezébe sorsát, gondoljon jövendőjével, s merje érte ma szavát, holnap karját fölemelni! A Pesti Napló tárczája, Nicolai Frigyes hazánkról, 1781. A múlt század német írói közt — a nagy szellemek mellett és daczára is — alig van egy is, ki korára, főleg a nagy közönségre és ennek műveltségére nagyobb befolyást gyakorolt volna, mint Nicolai Frigyes, a berlini könyvkereskedő, Lessing és Mendelssohn barátja, ki 1733-ban született és csak 1811-ben halt meg. E férfiú tehetsége alig áll arányban azon szereppel, melyet egy félszázadon keresztül játszott. E roppant hatása főleg négy művén illetőleg vállalatán alapszik ; ezek : 1. Briefe die neueste Literatur betreffend, 1759—1765, a hires irodalmi levelek, melyekben Lessing megindította diadalmas harczát kora ellen. 2. Allgemeine deutsche Bibliothek, némileg (legalább időben) az előbbinek folytatása, 1765—1805, a 18-dik század legbefolyásosabb német folyóirata, a felvilágosodás valóságos orgánuma, mely hazánkban is nagyon el volt terjedve és itt is nagy befolyást gyakorolt az emberek világnézetére és ízlésére. A Tudományos Gyűjtemény ezen folyóirat mintájára készült. 3. Das Leben und die Meinungen des Herrn Sebaldus Nothacker 1773, költői szempontból csekély értékű szatirikus regény, mely az orthodoxia, a bigottság, a katholikus és protestáns jezsuiták ellen van intézve, — tehát ugyanazon szellemnek, csak regényszerü alakban, kifolyása, mely az Alig. Deutsche Bibliothek negyven évfolyamát eltölti. 4. Beschreibung einerReise durch Deutschland und dieSchweiz im Jahre 1781. Nebst Bemerkungen über Gelehrsamkeit, Industrie, Religion und Sitten, 1783—1796, 12 kötet. Mind e munkák egy és ugyanazon világnézet kifolyásai. Nicolai a józan ész embere és gyűlöl mindent, mi ezzel és annak követelményeivel ellenkezik. Innen van, hogy épen oly trélylyel lépett fel a sentimentalis (Klopstock), mint az anakreontikus (Gleim, Jacobi) költészet ellen, kigúnyolta a Werthert és Wieland első műveit, utóbb a pietistákat és a vallásos egyleteket. Ami az embert, akár szabadságában, akár műveltségében, nézeteinek kifejlesztésében vagy nyilvánításában gátolta, azt Nicolai mind kifogyhatatlan erélylyel, bámulatos kitartással, gúnynyal és dühvel, józan argumentumokkal és szatirikus életekkel, — szóval, a rendelkezésére álló minden eszközzel és minden módon üldözte. Józan ész, szigorú protestáns felfogás, és e kettő körébe zárkózott korlátolt ízlés és világnézet jellemzik őt legjobban. Innen van, hogy ő később a hatalmasan felvirágzó, sokkal mélyebb és széles körű német költészetet meg nem értette, hogy Goethe és Schiller és kortársaik műveit felfogni képes nem volt, minek következtében gúny és nevetés tárgyává lett és teljesen elveszíti régi befolyását és hitelét, amint ezt hasonlóképen Gottschiednél is tapasztaljuk : mind a ketten túlélték magukat. Nicolai e sajátszerű álláspontjából és irányából könnyen érthető az is, hogy ő mindenütt jezsuitákat látott és nem szűnt meg nemzetét lankadatlan óvatosságra, az orthodoxia és bigotteria ellen folytatandó szakadatlan harczra inteni, a miért kortársai szintén sokszor kigúnyolták. Nem volt a 18-dik század második felében folyóirat, melyet nagyobb közönség nagyobb odaadással olvasott volna, mint a Nicolai »Bibliothekjét«, még pedig egész Németországban, Svájczban, Ausztriában és nálunk Magyarországon is. Hazánk legkülönbözőbb vidékén találni ama folyóiratot, melyből több generatio merítette műveltsége jó részét. A középosztály a múlt század második felében jó részben csak a Nicolai lapjával találkozott: szűk körű, pedáns, liberális, felvilágosodott, vallás-ellenes gondolkodása teljesen e vállalat számos füzeteiből származik. Nem csekélyebb hatású volt a korra Nicolai útleírása, mely még ma is nélkülözhetetlen forrás a múlt század művelődési viszonyainak, főleg déli Németországban, és leginkább Ausztriában és Bécsben, tanulmányozására. Nicolai 1781-ben tette meg (fia kíséretében) ez utazást, melynek jó része Bécsre esik. Az ember ma is élvezettel olvashatja e könyvet, ha néha el is nevezi magát az utas philistrosus pedansságán. Főleg csodálatos és nagyon is becsületére válik szerzőjének, hogy a munka mindenre kiterjed, ami a népek műveltségét és jóllétét érinti, oly folyókra is, melyeket igen, igen sok itleiró ma említésre, figyelemre sem méltat. Az iskolák, a szokások, a házassági és nevelési dolgok, a népek életmódja, kereste, gondolkodása stb.leginkább foglalkoztatják az utast. Leírásokra nem sok helyet fordít, ritkaságok nem igen érdeklik, ha csak valami elvi kérdés nem fűződik hozzájuk. Egy pompás kastély mellett elmegy ; nem tartozik tervéhez, hogy ilyeneket megnézzen. »A nép jóllétének és munkásságának, iparának legcsekélyebb nyoma sokkal kedvesebb látványt nyújt nekem, mint a legnagyobb pompa« (VI. köt. 438. 1.) Főleg azonban érdekli őt a nép gondolkodása, hite, világnézete. Korlátolt vallási nézetek, türelmetlenség, babona, a papok túlságos befolyása, mindenek előtt pedig a valóságos és az áljezsuiták munkásságának nyomai a legnagyobb szánalmat és elkeseredést ébresztik benne. Sokszor van az embernek, e nagy munka olvasása közben, alkalma, hogy mosolyogjon a porosz protestáns utas túlságos jezsuitafélelmén (bár a későbbi évek sok tekintetben, még északi Németországra vonatkozólag is, igazolták Nicolai aggodalmait), de mindig a legkedvezőbb hatással van az olvasóra az író mély meggyőződése, előítéletektől ment igaz emberszeretete, minden jó, szép és igazért lépten-nyomon nyilvánuló lelkesedése. Jellemző még, hogy az irodalom és az írók kevésbbé érdeklik őt, mint várnak oly férfiúnál, ki maga is író volt, és az irodalommal, személyes és üzleti összeköttetéseinél fogva, folytonos kapcsolatban volt. Az ifjú generatió — Goethe és társai — máskép gondolkodtak : ők elsősorban barátjaikat, elvtársaikat keresték fel és leginkább irodalmi dolgok iránt érdeklődtek. Csak Bécsben törődik Nicolai valamivel többet az irodalommal, — de itt is távol sem annyit, mint az akkori sajátszerű osztrák irodalmi állapotok megkívánták volna. Nicolai műve azért irodalomtörténeti szempontból aránylag igen keveset nyújt, de a magyar irodalomtörténészek azért igen helyesen cselekednének, ha szorgalmasan olvasnák, mert a bécsi irodalmi viszonyok igen lényeges befolyással voltak hazánkra. Nicolai Bécsből egy kis kirándulást tett Magyarországba is: Pozsonyban volt Irodalmi és irodalomtörténeti szempontból alig találni e pozsonyi tartózkodása leírásában (VI. kötet, 325—450. 1. és javítások : XII. köt. toldalék 70—78.) valami érdekes vagy figyelemre méltót. De érdekes, mit hazánkról általában Kannak egyes viszonyairól mond, — annál érdekesebb, mivel Nicolai e könyvének nagy elterjedésénél és roppant hatásánál fogva, túlzás nélkül állíthatni, hogy a berlini író útleírásának e fejezete volt egyik főforrás, melyből a külföld, elsősorban Németország, hazánkról ismereteket, fogalmakat, nézetet merített. Azért nem tartom érdektelennek, a könyvnek hazánkra vonatkozó e részét, legalább fővonásaiban, a mai olvasó közönséggel is megismertetni. *) Az utazás czélja Németország és a Svájcz voltak. »De minthogy oly közel voltam Magyarországhoz,« mondja Nicolai »megbocsáthatatlan lett volna, ha legalább egy részét ezen a természettől megáldott országnak meg nem nézem és, a mennyire időm engedte, meg nem ismerkedem egy nemzettel, mely annyira kitűnő sajátos jelleme és jogaiért régóta folytatott harczai által.« Nicolai ezután kiemeli, hogy a magyarok mentették meg 1740-ben Ausztriát (moriamur pro rege!), mert »kiváló nemes vonás az a magyarok jellemében, hogy az irányukban tanúsított bizalmat igen melegen viszonozzák. Heroikus érzelmek még most is gyakoriak e népnél.« Ezek után általában jellemzi az országot és népet, mert, igy iz a 326.1., az emberi dolgok figyelmes kutatóját felette érdekli a művelődés azon sajátszerü foka, melyen e nemzet áll és mely őt a többi nemzetektől feltűnően megkülönbözteti. »A papságnak és nemességnek nagy a befolyása, harmadik osztály (tierstat) alig van, és ahol van, többnyire külföldiekből áll, kik azonban szívesen beleolvadnak a némzetbe. Egy szomszéd fejedelem uralkodik az ország fölött, aki királyi kiváltságait bővíteni iparkodik. A nemzet figyelemmel kiséri ez iparkodást, híven enged urának, de állhatatosan védi jogait. A művelődést inkább a fejedelem terjeszti, mint a nemzet, és e művelődés inkább terményekkel űzött kereskedésen alapszik, mint a mindent éltető iparon. Idegen luxus minden oldalon hatol be a kereskedés útján és a műveltség színe alatt. A mágnások alávetvék minden finomságainak a conventionalis luxusnak, mely egy évszázad óta emelte Olasz-, Franczia-, és Angolország iparát, mely azonban elbágyaszt minden nemzetet, mely ama finomságokat élvezni akarja saját ipar nélkül, és ezzel ellentétben az alsóbb osztályok az ország minden részében az életnek még közönséges kellemetességeit is nélkülözik. Az ország tele van a természet ajándékaival, mint semmiféle más ország, és szükségeivel mégis folyton más országokra van utalva. Nemes érczek leggazdagabb bányáit bírja Európában és mégis a termények roppant olcsók. A kereskedelmet és műveltséget illetőleg a fejedelem kereskedelmi testületekre, két tenger hajózására és folytonos terjesztésére gondol, míg ellenben a nemzet legnagyobb része teljesen tétlen és a legegyszerűbb forgalom az ország minden belső részében hiányzik. Sok törekvés van javulásra és mégis ragaszkodnak oly dolgokhoz is, melyek a javulás útját állják, mivel azok némi ragaszkodásra érdemesek, mert szorosan összefüggnek egy alkotmánynyal, melyet a nép méltán szeret. Ezek és más fontos körülmények teszik Magyarországot és népét az emberiség mai történetében igen nevezetesekké. — E nemzet valódi állapotáról irodalmi munkákban kevés helyeset és találót olvashatni , pedig figyelmes kutató hosszabb utazás alatt sokat tapasztalhatna az országban. Én csak egy rövid pillantást vetettem reá, de nekem ez a rövid és futó pillantás is igen érdekes volt.« Pozsony Nicolainak nagyon tetszik. A várost terjedelmesen írja le, többnyire Windisch könyve (Geographie des Königreichs Ungarn, 1780) és más segédeszközök *) alapján. Ezt tehát mellőzzük, és csak általános érdekű megjegyzéseit és ítéleteit közöljük. A 343. 1. szól Donner Raphael szobrairól, melyek közül neki az Eszterházy Imréé (a primásé) tetszik legjobban. Itt említi (346.1.), hogy József császár a koronát Bécsbe vitette. »A ki tudja — teszi hozzá, — hogy a magyarok mennyire szeretik hazájukat és mennyire nem kívánják azt, hogy csak a legkisebb dolog is, mely ősi alkotmányukkal összefügg, megváltoztassék, az könnyen elképzelheti, hogy a nemzet jobban szerette volna, ha az ország kincsei. *) Nálunk Nicolai ezen könyve, úgy látszik, sem régebben sem újabban nem keltett figyelmet. Kazinczy kézirataiból látom, hogy ismerte, mert kivonatolta ; de különben alig akadtam irodalmunkban a munka fontosabb nyomaira. *) így pl Korabinszky könyve után is : »Beschreibung der königl. ungarischen Haupt, Frey- u. Krönungsstadt Pressburg, I, 1784.« Nicolai (VT, 333 — 340) igen behatóan és nagyon találóan birálja a könyvet, főleg pedig annak tervrajzát, melyet igen rost« nak mond, Budapest, május 4. (Boszniáról és a boszniai menekültekről) a Köln. 7. május 1-ején kelt bécsi levele így nyilatkozik: »Az annexio pártja nem nyugszik, sőt ma inkább sürgeti a bevonulást Boszniába, mint valaha. Három nappal ezelőtt már azt hirdették, hogy a bevonulás el van határozva; e hír azonban, bár volt némi alapja, egészben véve nem felel meg a valóságnak. Körülbelül három hónappal ezelőtt ugyanis Zichy gr. a portánál a boszniai menekültek hazatérésének ügyét hozta szóba s felkérte a török kormányt, nyilatkozzék az iránt, hajlandó és képes volna-e az osztrák-magyar kabinettel érintkezésbe lépni azon rendszabályok megállapítása tekintetében, melyek szükségesek arra, hogy a hazájukba visszatérő menekültek otthon teljes biztonságban folytathassák keresetüket. A porta a kormány ezen felhívására még nem felelt, de hogyis feleljen a jelenlegi körülmények között, midőn az oroszok minden pillanatban beronthatnak Konstantinápolyba, midőn a rumeliai lázadás oly mérveket ölt, hogy a kormány nem ura ott többé a helyzetnek. És most azt kívánják a portától, hogy biztosítson a hazatérő boszniai menekülteknek keresetet, kik nem igen szeretnek dolgozni a menekülések előtt, ki tudja, minő gaztetteket követtek el a mohamedánok ellen. Ezen felhívást akár Ignatieff intézhette volna a portához. Ha Ausztria a menekülteket könyörületességből tartotta eddig, kötelessége őket ezentúl is addig tartani, míg a Balkán-félszigeten a béke helyreáll. Addig, míg ez nem történik, képtelenség gondolni arra, hogy a török kormány a menekültek életét és keresetét biztosítsa. A keleti háború óta soha nem volt a török kormány oly gyenge, mint most. Ha azon milliókkal, melyeket a boszniai menekültekre fordítottak, önző pololitikai czélokat akartak elérni, vallják ezt be; vagy ismerjék el, hogy a boszniai menekültkérdés politikáját magasabb helyen nem pártolták, vagy legalább ma nem pártolják. (Károly román fejedelem) ápril 23-án Tirgovisti város egy küldöttségét fogadta, mely feliratot nyújtott át neki. Az üdvözlő beszédre a fejedelem az Italie szerint következőleg válaszolt: E fővárosban, mely azzal dicsekedhetik, hogy a legrégibb Európában, minthogy 1700 év óta épen megőrizte nemzetiségét, noha mindenkor rajta vezetett át a nagy országút Európából Ázsiába — méltatlannak tartanám magamat a koronára, melyet oly sok híres harczos, annyi nagy államférfin viselt, ha szívemnek nem minden íze válaszolna a hazafiság ama kifejezéseire, melyeket önök hozzám intéztek. Történelmünk folyamában ismételve megesett,hogy uralkodóink a síkságot a berontó hadaknak engedték át, hogy ideiglenesen a hegyek közt sánczolják el magukat, de merem reményleni, hogy a látogatás, melyet önöknél teszek, nem ilyen jellemű lesz. Véget ért az utolsó háború, melyben földrajzi fekvésünk s azon czimünk, hogy a kelet első keresztény állama vagyunk, nem engedett nekünk választást a két hadviselő fél közt. E háború eredményei szükségképen Európa collectiv választott bíróságától fognak függeni s Románia tiszta lelkiismerettel és tiszta kezekkel léphet ez ítélőszék elé, hogy meghallgassa eldöntését, melyet tisztelni fog, de ha az események más irányt vennének s ha országunk, mely nem keres területi nagyobbodást,hivatva lenne új pénz- és véráldozatokat hozni, úgy meg lehetnek önök győződve, hogy hadseregemnek, mely barátai és ellenségei tiszteletét egyaránt kivívta,olyan főnöke lesz, aki saját személyét kímélni nem fogja. Történjék akármi, én nem szegem meg az esküt, melyet koronázásomkor tettem, az én kezeimben érintetlen maradand Románia integritása, a mint tizenkét évi uralkodásom idején szabadságaink és nemzetközi jogaink maradtak. Ez idő alatt a soha meg nem zavart egyetértés köztem és önök közt minden nap új erőt nyert. A kiegyezés: május 4. Bécsből félhivatalosan jelentik, hogy a két kormány között, a ma ő Felsége elnöklete alatt tartott minisztertanácsban teljes megegyezés létesült, s az erről szóló javaslatok legközelebb az országgyűlés elé terjesztetnek. Mint a távirat mondja, a megegyezés »kölcsönös compromissumok« alapján létesült, hogy azonban mit sértsünk ezalatt, midőn ezt Bécsből jelentik, azzal teljesen tisztában lehetünk. Az ő Felsége elnöklete alatti minisztertanács más fontos határozatokat is hozott. Elhatároztatott, hogy a 60 milliós hitel fedezéséről szóló javaslat legközelebb a parlamentek elé terjesztetik, szóval megindul a külügyi actio, s az ezen actio által felkeltett láz közben vélik gyorsan letárgyaltatni a kiegyezési javaslatokat. Nagy és fontos napok virradnak tehát a magyar országgyűlésre. A miniszterek holnap estére haza érkeznek, s a hétfőn megkezdendő tárgyalások dönteni fognak mind a kiegyezés kérdései, mind a monarchia által követendő külügyi politika felett. E tárgyalások egyszersmind eldöntik a Tisza-kormány és az ellenzék sorsát; utolsó küzdelem lesz ezt mely után mind a kormány, mind az ellenzék, az általános választásokban a nemzet elé lép. Mint látszik, a tárgyalások rohamosak lesznek. A delegációk egyelőre nem hivattatnak össze, hogy annál gyorsabban lehessen letárgyalni a költségvetést és a kiegyezési javaslatokat. Ütött tehát a válság órája, s a meggyőződések viharos harca indul meg, s az ország joggal megkövetelheti, hogy akik az ő nevében gyakorolják a törvényhozói hatalmat, azok helyükön legyenek. Az ellenzék azon tagjaihoz intézzük e figyelmeztető szót, akik távol a vidéken nézik az idők folyását. A hétfőn megindulandó tárgyalásokban kell erős állást foglalnia az ellenzéknek, e tárgyalások döntik el hosszú időkre az ország sorsát. Van-e, ki távol maradhat, midőn egy-két szavazattól függhet az ország jövője ? Cross beszéde. Az angol belügyminiszter, mr. Cross,május 1-én Prestonban a conservativ club megnyitásánál hoszszabb beszédet mondott, melyben a külpolitikára is kiterjeszkedett. A liberális párt ellen polemizálva, azt mondá, hogy Anglia, ha segíteni akart volna a törököknek, bizonyára nem várja be, hogy megverjék őket. Azon állításra áttérve, hogy a londoni kabinet izolálva van, következőleg felel: »Izolálva? Mutassanak nekem csak egy európai kormányt, amely ne érezte volna lord Salisbury jegyzékének, e páratlan állami okmánynak hatását? Mutassanak nekem csak egy európai kormányt, amely nem volna kész kijelenteni, hogy igaz téren állunk ? Mutassanak oly országot