Pesti Napló, 1884. február (35. évfolyam, 32-59. szám)
1884-02-01 / 32. szám
Ha azt akarjuk, tehát, hogy az összes műveit világ által szabadelvűnek ismert és elfogadott eszmék hazánkban megvalósíttassanak, ha azt akarjuk, hogy egy oly házassági törvényt alkossunk, mely minden hitfelekezetnek dogmáitól mentes legyen, ha azt akarjuk, hogy Magyarország a modern államok sorába felvétessék, úgy nekünk, amint tegnap Iványi Dániel képviselőtársam helyesen jegyezte meg, legelső kötelességünk a főrendiházat rendezni és szervezni. Ezen rendezés alkalmával ki kell onnan küszöbölni legelőször az indigenokat, mert az csakugyan képtelenség, hogy oly emberek, kik az országnak nem polgárai, kik annak terheiben nem részesülnek, vagy más államnak nemcsak polgárai, de más állam törvényhozó testületének tagjai, azok ide jöjjenek, vagy ide hozassanak és nekünk törvényt csináljanak, ez tarthatatlan állapot. Említtetett, hogy a főispánokat is ki kell zárni. Nézetem szerint ki kell onnan zárni minden hivatalos kiváltság jogán ott ülő tagot. Az egyházi tagokat azonban, megvallom, nem kívánom a főrendiházból kizárni, de az egyházi képviseletet akép akarnám módosítani, hogy ott nemcsak egy hitfelekezet papjai, hanem minden törvényesen bevett vallásnak képviselői helyet foglaljanak. Ami a tárgyalás alatt levő kérdést illeti, elfogadja a miniszterelnök határozati javaslatát. Szilágyi Dezső által benyújtott határozati javaslatot — így végzi — nem fogadhatom el, hogy t. i. hozassák egy általános házassági törvény. Ez, nézetem szerint, ismét csak szerencsétlenség lenne az országra, mert abban a törvényben szabályozhatja a törvényhozás a házassági jogot, de azt semmiféle vallás papjának nem parancsolja, hogy hitelvei ellenére nem keresztényt és keresztényt összeadjon. Ha tehát az ő javaslata lépne valaha életbe, a mellé az u. n. »noth Civil-Ehe« lenne szükséges. Márpedig megint nem lenne egységes házassági törvényünk. A »noth Civil-Ehe« előnyökben nem konkurálhat soha a kötelező polgári házassággal. Az előadott okokból a miniszterelnök úr által benyújtott indítványt egész terjedelmében elfogadom. (Helyeslés jobb felől.) Simonyi Iván Herman beszédére reflektálva, megjegyzi, hogy nem említette fel a negyedik fontos forradalmat, t. i. az antiszemitismust. (Zaj. Derültség!) Amióta — így szól — modern alkotmányunk és parliamentünk van, azóta nyertünk állandó hadseregeket, amelyek alkotmányi válságos időkben mindig karddal döntenek. A pénzzsák uralma csak az újkornak szüleménye. Van azonban még egy harmadik dolog is. E harmadik dolog szintén az újkor szüleménye és pedig azon »létért való küzdelem«, melyben nem az eszmény, nem a becsület, nem a törekvés nyeri el a pálmát, hanem ellenkezőleg az a győztes, aki előtt adott szó, könyörületesség, barátság, események csakis mint a steple-chasse akadályai jelentkeznek, ha antiszemitizmust is nem a forradalmi, de a reformmozgalmak közé kellett volna sorozni; hogy ezt bizonyítsam, ne tessék elfelejteni, hogy melyik osztály az, amely az eddig röviden jelzett állapotot minden áron fentartani törekszik, akik azt akarják, hogy a tőke és az üzérkedés legyen az úr, és a hatalom megmaradjon azoknál, kik születésüknél fogva nyert üzérkedési képességükkel a tőke birtokában maradnak, kik, eltekintve szívósságuk és leleményességüktől, melyet soha sem tagadtam el, mintegy tömör falan állanak a feloszlatott társadalommal szemben. Miután a vita folyamán annyira hangoztatott a szabadelvűség, tehát nem lesz felesleges a t. házat újólag arra emlékeztetni, hogy bizonyos ezen domináló osztálynak szabadsága, liberalizmusa nem más, mint a tőke, vagy ha úgy akarják, a börze uralma. Mondjuk ki őszintén, hogy a zsidók egy bizonyos érzésemben konzervatívok, az igaz, hogy nem szép konzervatizmus, amelyet űznek, mert a Herman Ottó képviselő által ostorozott föld feudalizmusa legalább bátorságon és erőn alapult azok uralma, amely ellen küzdöttünk, legalább egy földön túli eszmét állított elénk, de az a konzervativizmus, melt a zsidók űznek, az bizony a legpiszkosabb, amelyért valaha a világon küzdöttek. Az igaz, hogy a zsidók haladnak is s bizonyos tekintetben haladó elemnek lehet nevezni. Herman Ottó a zsidóságot élesztőnek nevezte. Ezt a definícziót csakis megelőző magyarázat után fogadhatom el. Én azt tartom, hogy a zsidó sokkal inkább választóvíz. Midőn a korlátokat le kellett rontani, melyek az embereket kasztokká választották szét, megszűnt az állam és társadalom szervezete is, több ízben bátor voltam arra utalni, hogy megfeledkeztünk mai napig az egyenlőség és szabadság bázisán újra szervezkedni. Ez azon állapot, amely a zsidóknak kedvez, mely neki adja a hatalmat és e miatt legnagyobb ellensége azon szervezetnek, mely az egyenlőség és szabadság alapján épül, mert a zsidó ösztönszerűleg érzi, hogy a korral még ő neki sem lehet megküzdeni, sokkal inkább lenne kész kezet nyújtani a kasztok felállítására, mert tudja, hogy azokat soha sem lehet megdönteni, mit szeretnek a zsidók inkább, mint egyik pártot a másik ellen, egyik hitfelekezetet a másik ellen, sőt katholikusokat a katholikusok ellen izgatni. Ők ellenségei annak, hogy alkotmányos tradícziónkat az egyenlőség alapján tovább fejleszszük, ellenségei a személyes sérthetlenségnek és mindannak, ami az alkotmányos igét hússá tenné. Az ő ösztönszerű és természetszerű törekvésük feloszlatni, tehát választóvíz és nem annyira élesztő. Mert csak akkor az övék a hatalom, csak akkor fogják a hatalmat kezükben bírni, ha mi »scoppae dissolutae« maradunk. Ha tehát az antiszemitizmus azon feladatra vállalkozik, hogy ezen konzervativizmus ellen küzdjön, azt hiszem, hogy ez párhuzamba hozható a Herman képviselő úr által felemlített mozgalmakkal. Áttér ezután a főrendek által visszautasított törvényjavaslatra. Iványi J. képviselő úr — így folytatja — abban keresi a hibát, a fenforgó zavar okát, hogy elmulasztottuk a főrendiházat reformálni. Herman képviselő úr a miniszterelnök személyében keresi a bajt, és egyenesen arra szólította fel, hogy hagyja el helyét. Nekem nincs okom a miniszterelnök úrral akár rokonszenvezni, akár neki bizalmamat megszavazni, de kérdem Herman urat, várjon a jelenlegi parliamentarizmus ad-e biztosítékot, hogy egy jövő miniszterelnök és a saját maga által csinált többség önállóbb működése áldásosabb lesz ? Reformálni kell a jelen ferde parliamentarizmust — ez elől nincs kitérés. T. hát ! A szónokok, bár érdekes dolgokat hallottunk tőlük, mégis nem hangsúlyozták azt, hogy ezen visszaküldés, a főrendek szavazata, valamint a népnek rokonszenve, mely e szavazást kisérte, az csak egy szimptomája egy mélyebben rejlő bajnak. Tudjuk, hogy az orvos, ki a lázat elnyomja, a sebet mesterséges tapaszokkal behegeszti, az nem gyógyít. ,Sőt néha megöli az életet. Mi oka e szavazásnak is ? Én bátor vagyok kimondani : az, hogy a nép megunta ezen mostani parlamentáris rendszert, hogy a kormányok mindig tudnak maguknak mesterségesen többséget szerezni; megunta azon magát rendszernek nevező rendszertelenséget, amelyben a tőke, üzérkedés és kíméletlen küzdelem a győztes. Archimedes csak egy pontot kívánt, hogy megmozdítsa a földet. A főrendekhez hozzáférhet a kritika, de azt hiszem, hogy ezen szavazás lesz azon archimédesi pont, amelyből egy új egészséges pártalakulás fogja kezdetét venni. Ha nem értjük meg egymást, annak egy természetes oka van. A magyar embernek nem legrosszabb tulajdona, hogy szereti a szabadságot, törekszik előre bátran, jelét adta ennek 1848 ban. Megtörténhetik, hogy egy teljes erőben levő férfiú egy nőszemélyt angyalnak, ideálnak tart és nem tudja, hogy az csak egy ügyesen kendőzött ledér hölgy. Szabadságszeretetünk két útra tereljen bennünket, az egyik út az önsegély, de nem az önsegély azon értelemben, ahogy a laisse fair kifejezéssel éltek, hanem az önsegély, úgy hogy visszaadjuk a földnek a természetes hivatását, lehetővé tegyük a munkásnak, az iparosnak a megélhetést, úgy hogy a parlament valóban a nép akaratának és érdekeinek képviselete legyen. Ha ezen czélt elérjük, ha konszolidálni képesek vagyunk, akkor uraim megszűnik az antiszemitizmus. A második, egészen röviden mondva, a zsidó emanczipáczió visszavonása, jobban mondva : a zsidók politikai jogainak megszorítása. Nem elvi kérdés ez, kérem, mert ez csak idő kérdése. Aki a szabadságot valóban akarja, annak legelső kötelessége, hogy korlátolja annak a hatalmát, aki mások fölött uralkodik, még akkor is, ha az ő privilégiumai nincsenek törvénybe iktatva. Aki valóban haladni akar, annak első kötelessége, hogy a haladásnak gátját eltávolítsa attól. Ha mi a szabadságot nem így fogjuk fel, uraim, akkor meg fogják oldani ezen feladatot mások, mindig több lesz a proletár, minden mostani kisiparos, minden földmíves gazda proletárrá sülyed, eljön a szocziális forradalom, a nihilizmus és ez nekünk meg fogja hozni az erőszakos reakciót, amint rendesen meg szokta hozni. A tények logikája, t. ház kérlelhetetlen, valaki azt mondta, hogy »valóban rettenetes.« Valóban furcsa dolgok történnek, t. ház. Hát ki hitte volna még egy év előtt, hogy ez a párt (a szélső balra mutat) ily manifesztumot fog közrebocsátani, mit közrebocsátott? Én úgy mondanám, hogy Herman beszéde volt a keret, a manifesztérium volt a kép; azt is hozzáteszem, hogy a keret jobb volt, mint a kép , amivel nem akarom azt mondani, hogy a kép valami kitűnő volna. Pulszky Ágost képviselő úr Herman Ottónak azt vetette szemére, hogy az ő álláspontja nem más, mint álcázott antiszemitizmus. Én bátorkodom azt máskép jellemezni: antiszemitizmus az, igenis, becsületes antiszemitizmus, sőt tudományos antiszemitizmus, de az álliberálizmus alapján. Már uraim et contradictio in adjecto. Hiszen az álliberálizmus a takarója a zsidó uralmának; megfordítva, nincsen a világon semmi, amit a zsidók annyira dicsérnének, mint ezen, Herman Ottó képviselő által különben állítólagosan elítélt álliberalizmust. Abban is igaza van, hogy a zsidókat élesztőnek nevezte. De hát nem ők akarják ezt így, hanem rájuk lehet alkalmazni Goethének azon szavait: »ich bin der Geist, der stets verweint.« Der stets das Böse will und doch das Gute schafft. Az ő túlzásaik hoztak létre sok egészséges mozgalmat, nem volna agrárkérdés, ha nem volna zsidó uzsora; nem volna parlamenti reformkérdés, ha a zsidók túlzásaikkal, és egyrőlmásra ugrásaikkal a azzal, hogy dédelgettek mindent, ami az ő malmukra hajtotta a vizet és nem figyelmeztettek volna bennünket a parlamentarizmus tévedéseire. Beszédét így végzi: Ismételve mondom, az antiszemitizmus hatalmas mozgalom azért, mert nem más, mint a szabadság, az egyenlőség és annak küzdelme az egyik osztály uralma ellen, a haladás küzdelme a szellemi sötétség,egy csúnya konzervativizmus ellenében, a testvéri szeretet küzdelme, a kíméletlen, önző, erkölcstelen egyéni harcz ellen, a szabadság küzdelme — még egyszer mondom — az álliberalizmus ellen. Ebben rejlik hatalma. A szőnyegen levő javaslat külön választassák s egyszerűen a javaslatnak pur et simple letevésére szavazok. Hegedűs Sándor az egyes szónokok beszédeire reflektál. Hermanna megjegyzi, hogy egy idő óta sajátságos szerepet visz a házban. A t. képviselő úr — úgymond — argumentácziójával oly messzire ment, hogy már a zsidóknak hazafiságát is kétségbe vonta. Azt mondta ugyanis, hogy megengedi, hogy vannak kivételek. Tehát megfordítja azon régi erkölcsi mondást, amely szerint mindenki jónak tartandó, mig az ellenkező be nem bizonyul; ő megfordítja ezt és azt mondja, mindenki rossznak tartandó, mig jóságát be nem bizonyítja. Megengedi, hogy vannak kivételek köztük; de a Bach-korszakban a zsidóság legnagyobb részben kibékült a finánczczal és pálinkát főzött. Tehát hogy a pálinkafőzésben van az a hiba, ami rossznak tartandó ? Hiszen okos, józan, magyar gazdáink ebben a részben szintén kibékültek a finánczcal és pálinkát főztek. És ezt nagyon jól tették és igen javára váltak az országnak. (Úgy van jobbfelől.) Kibékült a finánczczal. Hiszen a fínáncz, amennyiben úgy tekintetik, mint adószedő s más ily közeg, azzal ki kellett békülni mindenkinek, aki akár csizmadia, akár kereskedő vagy gazda volt. Ha ez hazafiatlanság volt, úgy a hazafiatlanság bélyegével, amint ő szokta stigmatizálni lehetne e háznak majdnem minden tagját, talán az országnak minden lakóját is. De hát létezik és erőszakosan kell létezni zsidókérdésnek és ezt mondják: jogosult az antiszemitizmus. Nem gondolja a t. ház, hogy én most annak fejtegetésébe bocsátkozom, messzire vezetne ez e téren, de egy megjegyzéstől nem zárkózhatom el (Halljuk!) és ez az, hogy nagyon szemére vetik a kormánynak és a kormánypártnak, hogy dédelgették, pártolták, mégis nevették Istóczy képviselő urat, aki a kormánypártban volt akkor, mikor első antiszemita beszédeit itt a képviselőházban tartotta. Ez igaz, t. hát, nevetgéltünk fölötte, többet mondok, arról az oldalról Szilágyi I. barátom és többen 4-5 éven át segítettek nekünk nevetgélni Istóczy képviselő úr felszólalásain. És jól tették, sőt azt hiszem, hogy ők most is nevetik és jól teszik. De hát akkor ők is dédelgették, pártolták az antiszemitizmust, mert elnézték, Istóczy képviselő úr felszólalásait? Nem. Mert vannak dolgok, tehát, amelyek annyira abszurdumok, hogy azokat teljesen tökéletesen ártatlannak tartja az ember sokáig, évek hosszú során át. Hiszen nem kell, hogy erre filozófiát csináljunk a históriából, ott vannak a flagellánsok és sok más szerencsétlen dolog az ó és középkorban, mind abszurdumok voltak, nevették a folytonos izgatást, míg ugyanezen dolgoknak minden alkalommal folytonos ismétlése prozelitákat teremtett. De vájjon azok azért pártolják-e, akik meghallgatják és tűrik, és vájjon azért szolidaritást vállalnak-e ezen abszurdumokkal ? Azt hiszem, méltánytalanság lenne ez állítani. Sőt ami a nép közt való izgatást illeti, ez olyan, mint a kuruzslás mestersége, minél többször hirdetik, annál nagyobb hitelre talál. Áttérve Szilágyi beszédére, így folytatja előadását . A képviselő úr azt mondja, hogy miután a főrendiházi vita másodszor is bebizonyította, hogy a törvényjavaslat nem kell, ergo elő kell állani határozottan, mert ottan talán a kötelező polgári házasságra több kilátás van. Szilágyi Dezső: (A szélsőbaloldalra mutatva) Ott mondták! Hegedűs Sándor: Engedelmet kérek, ha a képviselő úr nem mondta, akkor, miután az állítás megtörtént, erre fogok reflektálni. Ezt a követelményt fel lehetne állítani akkor, ha a főrendiházi vita folyamában azt mondták volna, hogy a törvényjavaslat azért nem kell, mert kevés, mert a kötelező polgári házasság szükséges. Ekkor ezen követelmény egészen helyes volna. Minthogy azonban egyáltalában nem az volt a kifogás, hogy ez kevés, hanem, hogy messze megy, hogy vészes következésű, természetes, hogy e következménynyel jogosan és méltányosan előállani nem lehet. Ezek szerint ha a tényezőkkel számolunk és felteszem, hogy azon képviselőtársaim, akik felszólaltak, számoltak , a rezolucióval sem mehetünk tovább, mint a miniszterelnök úr. (Helyeslés jobbfelől.) Szilágyi Dezső képviselő úr egy oly kérdést vont be a vitába, amelyre nézve én magamat kompetensnek nem tartom és ez a mint ő a világba kidobta, az audiendum verbum. Erre nézve, t. hát, észrevételt tenni nem fogok, hanem egyre figyelmeztetem a t. képviselő urat, (Halljuk! Halljuk!) és ez az, hogy parlamenti szempontból tett kifogásai két esetben lennének teljesen jogosultak. E két eset a következő: Ha azon magas méltóságok a régi értelemben vett addiendum verbumra lettek volna hivatva a miniszterelnök tanácsára és ha azok bárminő irányban is szemrehányásban részesültek volna, ekkor a korona a pártviszályba csakugyan be lett volna vonva. Sajnálom, hogy a képviselő úr ezt tisztán kombináczióra fektette és nem pozitíve állította oda; elég azonban, hogy kidobta ezt a világba, mert arról már gondoskodva van a lapokban, hogy ez mint pozitív tüntettessék fel és mint ilyen láttassák el kommentárokkal. Nem azért hozom ezt fel, hogy a képviselő úrnak a lapok véleménye és utasítása alapján szemrehányást tegyek, amint ő ezt a miniszterelnök úrral szemben tette, hanem hogy figyelmeztessem arra, hogy az ily dolgokat az ember vagy mint pozitíveket hozza elő, vagy meg sem érinti, mert különben a kommentároknak teljesen és tökéletesen tág tér nyittatik. Ez az egyik, t. ház! A másik eset, amiért parlamentáris szempontból kifogás alá eshetik. A másik az, ha a kormány politikájára nézve befolyással lehet akármiféle kihallgatás. Mert az csakugyan áll, és abban igaza van képviselőtársamnak, hogy addig, míg a korona mellett van a felelős miniszter, a politikára nézve tanácsot és irányt mástól elfogadni egyáltalában nem lehet. Tehát én egészen odaadom és azt hiszem, szabatosan körvonalaztam. képviselőtársamnak a támadási pontot. Ha audiendum verbum, vagy politikai irányadás foglaltatik abban a hallgatásban, mely a miniszterelnök háta mögött történt, habár az ő tanácsára is, az parlamentáris szempontból helytelen ; de hogy más bármily érintkezés egyáltalán kifogás alá eshetnék, és helytelen lenne azt, t. képviselőtársam állítása és erős támadása daczára sem vagyok képes elhinni. A miniszterelnök hat javaslatát fogadja el. (Élénk helyeslés jobbfelől.) .Öt percznyi szünet után Ugron Ákos megjegyzi, hogy a kormánypárt is élt főrendiházi szavazatok szerzése végett fogásokkal. Befejezésül ezeket mondja: A t. miniszterelnök úr szíves volt nekem, azon bizonyos bátor képviselőnek, aki szavába közbeszólt, midőn előterjesztette javaslatát, hol azt mondja, hogy alkalmas időben megfelelő javaslatot terjeszszen elő, mert én más alkalmas időt az ő praxisa és taktikai eljárása szerint nem látok, mint azt, hogy a választások után, mert ha a főpapokra és nagybirtokos urakra a kormánynak valaha szüksége volt, az most van és tapasztaljuk, hogy a miniszterelnök úr keresi mindenütt az alkalmat a kibékülésre. De azt hiszem, hogy ha a főrendek komolyan a keztyűt elfogadták a miniszterelnök úrtól, lesz bátorságuk és erejük szembeszállni a választásoknál és a szabadelvű párt emberei helyett jöjjenek akár az ultramontánok, akár a reakcionáriusok, akár az antiszemiták, az én nézetem szerint veszedelmesebb nem jöhet, mint a t. miniszterelnök úr pártbeliei. (Eláll! Hosszan tartó mozgás és derültség. Minthogy az említettekben jeleztem röviden álláspontomat, az én nézetemnek egy javaslat sem felel meg jobban, mint Szilágyi J. képviselő úr javaslata. Mert én azon határozati javaslathoz, vagy indítványhoz, melyet Iványi J. képviselő úr benyújtott nem járulhatok; mert azon elvnek, mely abban foglaltatik, újabban a szavazás általi elejtését, midőn a képviselőház e tekintetben már határozott,nem akarom. Ennélfogva hozzájárulok Szilágyi J. képviselő úr határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső balon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: (Hosszan tartó mozgás: Halljuk! Halljuk! T. képviselőház! Mielőtt a főleg a tegnapi napon elmondottak után a fenforgó tárgyhoz, vagyis a fenforgó tárgy alkalmából felhozottakhoz hozzászólhatnék, mindenekelőtt, hogy ne kelljen reá visszatérnem, ki kell fejeznem azt, hogy a közvetlenül előttem szólt t. képviselő úr beszéde folytán, különösen az után, amint konkludált, nem tudom, hogy mit akar csinálni a főrendi üzenettel, mert ő Szilágyi Dezső képviselő úr indítványát fogadja el, s azon indítványban pedig azt mondaná ki a képviselőház, hogy a miniszterelnök indítványát nem fogadja el, de az, hogy visszaküldi-e a főrendiházhoz, vagy leveszi a napirendről, egy betűvel sincs benne megérintve. Engem tehát a képviselő úr homályban hagyott az iránt, hogy az üzenetet vissza kivárja-e még egyszer küldeni a főrendekhez, vagy le kívánja vétetni a napirendről. (Derültség.) Ami a többit illeti, tegnap több oldalról fel lett tüntetve, hogy mily hiba volt a kormány részéről, hogy ezen javaslatot beterjesztette akkor, midőn az országban az antiszemitizmus nagyobb hullámokat kezdett vetni. Bocsánatot kérek, tehát, ez nem történt. A kormány a javaslatot évekkel ezelőtt terjesztette be, midőn még antiszemita mozgalomról szó nem lehetett, ha történtek is itt e házban egyes olynemű nyilatkozatok. A javaslatot tárgyalta alaposan és hosszasan a jogügyi bizottság. Nem teszek belőle szemrehányást, hogy hosszasan tárgyalta, de hogy a jogügyi bizottságban, valamint minden bizottságban a törvényjavaslattal szemben nem a kormánypárti tagok azok, akik a tárgyalást hosszabbá teszik, azt talán kétségbe nem vonhatják. Történt tehát nem a törvényjavaslat előterjesztése későn, de történt az, hogy tárgyalásra kerülhetett a javaslat csak későn. Méltóztassanak azonban nekem megengedni, ha akkor, amikor a javaslat tárgyalásra került és amikor éppen a túloldalról jött sürgetések folytán is a kormány a múlt ülésszak berekesztésekor, midőn a bizottság jelentése beadatott, megígérte, hogy ezen mostani ülésszak egyik első tárgya lesz ezen törvényjavaslat, ha akkor, mondom, a kormány azzal jött volna elő, hogy le akarja venni napirendről, vájjon nem támadtatott volna-e meg épp azon oldalról (a baloldalra mutat), mint amely szavát nem tartotta meg, vagy a mely, isten tudja, miféle mozgalmak elől meghátrált. (Úgy van jobbfelől.) Hiszen, hogy ez iránt kétség ne is lehessen, az. ellenzék minden árnyalatú tagjai már híresztelték, hogy a kormány le fogja a törvényjavaslatot venni a napirendről, mert meghátrált akár az antiszemitizmus, akár a katholikus agitácziók elől. Ezt, mint tényt konstatálnom kell és nem fogadhatom el a későn történt benyújtás miatt emelt vádat, valamint nem a vádat azért sem, ha be volt nyújtva, ha a napirendre kitűzése el volt határozva és éppen ellenzéki sürgetések folytán is el volt határozva, hogy akkor a napirenden a kormány által fentartatott. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt mondják, hogy a kormány úgy állította oda ezt a törvényjavaslatot, mint egy panáczeát, mely az antiszemitikus mozgalmat meg fogja szüntetni. Engedelmet kérek, ezt én legalább, akiről állíttatott, soha sem mondtam, hanem mondottam azt, midőn némely körökben szóba jött a napirendről levétel, hogy kivált a mai viszonyok közt nem tartanám ezt lehetőnek, mert a napirendről levétel most táplálékot nyújtana az antiszemitizmusnak. (Úgy van jobbfelől.) És midőn a házban elfogadását kértem s midőn a főrendekhez másodszori visszaküldését kértem, kértem mindig azért, — és hogy nem tévedtem ezen egy feltevésemben, bebizonyult, — mert azon nézetben voltam és ezt még magában a főrendiházban is megmondtam, hogy okkal vagy ok nélkül, de ha ezen javaslat most el nem fogadtatik, ez úgy fog magyaráztatni, mint a főrendiház által az antiszemitizmusnak adott támasz és táplálék. Ez az, amit mondtam és hogy nem csalódtam, igazolják tán az országban történtek is, de igazolja egy e házban tegnap történt felszólalás is, mely ezt már mintegy győzelmet az antiszemitizmus számára kézbe vette és az antiszemitikus programm egyik szakaszát, mint a főrendek által megvalósítottat tüntette fel. Vájjon akczeptálnák-e ezt a főrendek, arról nem szükséges szólanom; jót állok róla, hogy bizonyosan igen nagy többségük az ily modern szövetséget viszszautasítaná. De hogy abban igazam volt, hogy erre ki fog zsákmányoltatni, arra ez is egyik nagy bizonyíték. Felhozatott, t. képviselőház, a főrendiház reformjának szüksége. Én ennek szükségéről nem ma, nem a mostani események folytán győződtem meg, de már meg voltam győződve régen — az utolsó trónbeszédben a kormány által programmként fel is volt véve, ez előtt egy pár trónbeszédben nem volt felvéve, amit csak mellékesen jegyzek meg — sőt a javaslat készen is van. Hogy azután eddig be nem adtam, csak egyedül egy oknak méltóztassék tulajdonítani, s ez az ok az, hogy felfogásom szerint Magyarországon a felsőházat úgy kell magyar állami szempontból alakítani, hogy abban nagymérvű befolyás biztosíttassék, bizonyos feltételek mellett ugyanazon faktoroknak, amelyekből a főrendiház eddig kizárólag állt. (Tetszés.) Ily modorban rendezni a főrendiházat én részemről csak akkor tartom lehetőnek, midőn a két ház közt semmi néven nevezendő, hogy itt mondjam — nem akarok ingerültséget kelteni — idegenkedés nincs. (Tetszés) midőn tehető a kedélyek nyugodt állapotában akár a demokratikus elvvel, akár más bármely felfogással szemben érvényesíteni tisztán, engedük a magyar államnak, mint ilyennek, életszükségét. (Élénk helyeslések) Ha a kedélyeknek ez a nyugalom a két ház közt beáll, be fogom adni e törvényjavaslatot még ezen ülésszak alatt; ellenkező esetben nem fogom beadni, de mondom, szükségességéről nem most győződtem meg, és nem azért tartom szükségesnek, ami most történt, mert hisz a legjobban szervezett felsőház vagy szenátus is akárhányszor visszautasíthat egy törvényjavaslatot, melyet valamely kormány benyújt, a törvényhozás egyik háza elfogadott, anélkül, hogy ebből valami országos veszély származnék. (Úgy van jobbfelől.) Mert szóba hozatott s mintegy vádul a kormány ellen, meg kell itt még említenem az indigenek kérdését. (Halljuk!) Iványi Dániel t. képviselő úr szerintem igen helyesen mondta, hogy a fennálló törvény betűje szerinti jogukat — minthogy feltehető, hogy a főrendiház igazoló bizottsága minden egyes esetben lelkiismeretesen járt el, kétségbevonni nem lehet; de megmondom őszintén azt is: teljesen igazat adok neki abban is és ez mindenesetre egy okkal több a főrendiház szervezésére, hogy a szervezendő magyar felsőházban olyanok szavazattal nem bírhatnak, akik az ország területén semmit sem bírván, érdekeltséggel e czímen iránta nem viseltethetnek, vagy akik egy más törvényhozó testületnek is tagjai. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Különben mielőtt e tárgyról befejezném nyilatkozatomat, — a főrendiházat értem — meg kell jegyeznem azt, hogy egyben ezen főrendiháznak mint felső háznak leendő szervezésénél — igen sajnálom, hogy úgy látom — Irányi Dániel képviselő úr támogatására nem tarthatok számot. De hogy ebben Herman Ottó I. képviselő úr támogatása iránt bizonyos vagyok, minthogy ő tegnap kijelentette, hogy a főrendi családoknak történelmi misszióját még ma is fennállónak és fentartandónak véli remélem, hogy ezt be is fogja azon alkalommal bizonyítani. (Élénk derültség jobbfelől.) Herman Ottó I. képviselő úr szememre vetette és szemére vetette mellesleg ezen oldalnak is, bár a legnagyobb rész nekem jutott belőle, — a szabadelvűségnek nem őszinteségét. Ha nem éppen tegnap történt volna, tehát, talán nem is reflektálnék reá és nem csodálkoznám rajta, mert hisz lehet őszintének vagy nem őszintének tartani valamely párt szabadelvűségét, de midőn éppen tegnap ide jöttöm előtt olvastam azon őszinte szabadelvű programmot, melynek egyik mestere ő volt, (Élénk derültség jobbfelől.) akkor aztán csakugyan nem voltam képes állítását megérteni. Mert hát az őszinte szabadelvűséget követelő urak programmja mit mond ? Szabad ipar, mert a 48 azt kívánta, de nemcsak kényszertársulat, hanem képesítési kötelezettség is, tehát ezéhrendszer magyarul. (Derültség. Úgy van jobbfelől. Egy hang a szélsőbalon: Nem az!) Tudom én azt, hogy nem fogják azt soha bevallani, tudom én azt, nem is fogják neki ezt a nevet adni, de tudom azt is, amit Madách mondott, hogy a nyakravaló más lesz, de a kutya ugyanaz. (Hosszas, élénk derültség.) No de uraim van abban a programmban egy más őszinte szabadelvűség is és hallja az ember azután ezen őszinte szabadelvűség hirdetőitől a testvériség, szabadság, egyenlőség elveit, ugyanakkor egy szájból hideget és meleget fújva hangoztatni. (Derültség jobbfelől.) Ott van a híres szabadelvűség, az antiszemita kérdés. Elmondja programmjuk, bővebben kifejti Herman Ottó képviselő úr, (Derültség a jobboldalon) hogy az antiszemitizmus nem helyes, de valójában az antiszemitáknak igazuk van, mert a bajnak okai a zsidók. És azután konkludál oda, hogy az egyenlőség, testvériség és szabadság nevében meg kell rendszabályozni a zsidókat, mégpedig hitelveikre nézve is. (Hosszan tartó élénk derültség.) Én nem fogok a programmból több példát felhozni . (Egy hang a jobboldalon: Van még ott több is!) lehetne még egynéhányat, de mindenesetre azok az urak, akik azt a programmot magukénak vallják és bocsánatot kérek azoktól a függetlenségi pártiaktól, akik nem vallják magukénak, mert úgy tudom, ott nem tetszik az mindenkinek, de akik magukénak vallják, nagyon számíthatnak a választók beata szimpliczitására, ha azt hiszik, hogy ezek nem veszik észre az ellentétet, mindenki elhiszi felőle, a mi neki kedves s a többi azt ,hiszi, azért van ott, hogy másokat bolondíthasson. (Élénk derültség! Nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) ■ Szilágyi J. képviselő úr, (Halljuk), mielőtt beszédének egyes részeire röviden áttérnék, azt mondja, ha szavát jól jegyeztem meg magamnak, hogy Tisza mindent eltaktikál, hogy a homályban akar settenkedni. Hát te hát miben állottennél a dolognál az én homályban settenkedésem ? (Élénk derültség a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!) Midőn a tvjavaslat 2-or el nem fogadtatott, megpróbáltam, hogy előre beszéljük meg a dolgot együtt barátságosan. Az mondatott, hogy nem, előre nem tárgyalunk ebben a dologban, így van szóról-szóra. Teljes joggal. Nincs ellene semmi kifogásom, csak annak jellemzésére hozom fel, hogy én akartam a homályban settenkedni. (Derültség jobbfelől). Ha homályban akartam volna settenkedni, csak nem ajánlottam volna fel, hogy hetekkel előbb, mint tárgyaltatik, elmondom a nézetemet. A másik az, vájjon én követem-e a settenkedést, vagy egy másik pártja a t. háznak, amelynek legalább is egyik vezére Szilágyi Dezső t. képviselő úr , amely párt csak utolsó este tárgyalta a főrendiház jelentését és ekkor is azt mondotta ki, hogy ami pedig körében folyt, arról szólni és írni nem szabad. Én két nappal előbb nyíltan elmondottam nézetemet , minden lap közölhette és kommentálhatta, de hát azért a képviselő úr szerint én vagyok az, aki a homályban settenkedtem. A képviselő úr ellenben előre gondoskodott arról, hogy az ő nézete a hírlapokba ne jöjjön, se ne beszéljenek róla, de azért én voltam, aki homályban settenkedtem. (Élénk éljenzés, derültség a jobboldalon.) Hát, te hát, én nem vitatom, hogy mi volt ezen elhatározásának az oka, pedig éppen valaki, aki előttem ezen irányban védeni akarta a képviselő urat, azt mondotta, hogy azért nem lehetett semmit közölni, mert nem bírtak semmiben megállapodni. (Derültség jobbfelől.) No, ha ez úgy van, akkor nem tehet a képviselő úr a titkolózásról. (Egy hang balfelől: Nem úgy van!) de ha nem úgy van, akkor legalább ne vádoljon engem a képviselő úr a homályban settengéssel, mikor éppen ő az, aki settenkedik. (Élénk derültség a jobboldalon.) Úgy Szilágyi Dezső igen t. képviselő úr, mint Pulszky Ágost igen t. képviselő úr nagy erőfeszítéssel s a dialektika nem csekély mérvével igyekeztek azt bizonyítani, hogy én a mostani üzenetnek alapjául szolgáló törvényjavaslattal szemben ellenkező nyilatkozatot tettem volna. Tehát, ezen vádat hallottam én már akkor, midőn a törvényjavaslat első alkalommal visszaküldetett a főrendektől és itt a ház kebelében, úgy emlékszem, helyre is igazítottam, pedig azon koporsófedélről, melyre kivált Szilágyi képviselő úr oly nagy súlyt fektetett, éppen első felszólalásomban emlékeztettem meg. De hát hogy állunk e tekintetben ? Midőn itt a házban az ügy tárgyaltatott, kimondottam azt, hogy aziránt, van-e befolyással, nincs-e polgári házasság behozatalára, nem is mondok véleményt, de éppen Pulszky Ágost. képviselő úr akkor is azon gyanút fejezvén ki, úgy az igazságügyminiszter nyilatkozata mint az én nyilatkozatom után, hogy az nem azt jelenti, hogy elaltatása, hanem eltemetése a polgári házasságnak, mint feleltem erre ? Azt feleltem: ne féljen a képviselő úr, vagy benne van a polgári házasság az általános hazai közérzület követelményei között és akkor eltemetni nem tudnám, ha akarnám is, vagy pedig nincs benne , akkor ha eltemettetik, akkor érdemes is arra, hogy eltemettessék. Ez volt nyilatkozatom akkor, midőn azon kérdés itt először vitattatott és az mondatott, hogy ezen törvényjavaslat elfogadása az első bréche arra, hogy a polgári házasság behozassák, vagy pedig,eszköz arra, hogy eltemettessék. Egyebet nem mondottam, megmondottam igenis mindig, még a tárgyalás előtt, megmondom ma is, hogy a polgári házasság behozatalára, ha van befolyással,ideiglenes halasztó befolyással van. De megmondtam a főrendiház bizottságában s mindenütt azt is, hogy egyéni meggyőződésem szerint a végmegoldás csak az általános kötelező polgári házasság lehet. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ebben tehát azokat az ellentéteket látni, nem tudom, hogyan lehet. Nem tudom, Szilágyi J. képviselő úr honnan vette azt, hogy én azon első beszédemben a koporsófedél felnyitása alatt, mely megsértheti az illető kezeit, azt értettem, hogy ezen törvényjavaslat helyett kijön az álalános polgári házasság ? Kérem a t. képviselő urat, ha figyelmére méltatta, úgy itt, mint a főrendiházban fölszólalásaimat, azt mondták fenyegetésemet, mire ment azon figyelmeztetés ? Az általános polgáriházasságra, mint olyan közveszélyű dologra. Soha. Őszintén megmondottam mindenekelőtt, hogy én abban azt a veszélyt, melyet némelyek látnak semmi viszonyok közt nem látom. Tehát hova ment azon figyelmeztetés ? Ment oda, hogy igenis egyfelől félek, hogy a törvényjavaslat elvetése az antiszemitizmusnak ad tápot, másfelől, hogy az egyházak közti békés viszony az országban meg fog zavartatni, minek azután mindenki, de talán elsősorban kárát azok vallanák, akik a koporsót beszegezték. Nagyon szép, mert nagyon tetszett a t. képviselő úrnak; nem mondtam ezen szavakat, de ha valamire figyelmeztettem, csak arra figyelmeztethettem, mint minden ezen tárgyban tett nyilatkozataimban megmondtam. Én tehát az ez iránybani ellentétes nyilatkozatok vádját határozottan visszautasítom.Nem csekély mesterség, sikerülhet különböző nyilatkozatokból elhagyni és kiragadni egyes szavakat, és azokból konstrálni valamit (Ellenmondás balfelől. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) és azután azon alaptalanul konstruált valamiből vádat emelni. Ez esetben pedig éppen ezt tette velem a t. képviselő úr. És azt hiszem, ha, mint hallom, minden bírálatnak megvan a jogosultsága, hogyha én nem vonom is kétségbe neki jogát, hogy velem ezt tehette, de nekem is van jogom,az így emelt vádat, mint alaptalant, elutasítani. (Élénk helyeslés.) De hát, t. hát, még egyet, ugyancsak ezen tétel illusztrálására, hogy mondtam-e én itt mást, mint a főrendiházban ? nem a szavakról beszélek. Mit mondtam én a múlt évi novemberben, midőn Iványi J. képviselőtársam határozati javaslata a kötelező polgári házasságra nézve tárgyaltatott ? Talán a t. képviselő urak emlékezni fognak, hogy még meg is támadtattam, hogy, mert ezen nyilatkozatom után, a többség mégis elfogadta Iványi J. képviselő úr határozati javaslatát, miért nem köszönök le a miniszterelnökségről ? Talán emlékezhetnek az esetre. Azt mondtam határozottan és egyenesen: én kérem a határozati javaslat el nem fogadását, mint különben is feleslegest, de ha mégis elfogadtatnék, a kormánynak kötelessége lesz figyelemmel lenni arra, de figyelemmel lenni az ország általános helyzetére is és azok kombinált megfigyelése alapján fogja megtenni javaslatát, mely felett fog azután határozni azon képviselőház, mely elé a javaslat jönni fog, s esetleg a kormány helyzete fölött. Akkor sem mondtam tehát egyebet, mint amit mondok ma, mint amit mondok határozati javaslatomban, amelyről egy pár szót még fogok szólani. Mondtam azt, hogy a kérdések megoldandók, de nem egy szempontból, hanem országos és általános szempontokból kell azokat megbírálni és a teendő intézkedéseket megállapítani. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Jól tudom, képviselőház, hogy ha egy határozati javaslatban az mondatik, arra alkalmasnak mutatkozó időben, akkor szabad tér nyittatik az ellenzék támadásának, és mondjuk ki — hirtelenében nem találok más szót, — gyanúsítására. Ugyan kérdem, a t. képviselő urat, hogy ha